Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
nagy nagy drukk neked tittti!!! Amikor te már itt leszel, akkor már én nem leszek (máj.4-14-ig)..úgyhogy te is gondolj majd rám
csokoládé
Helló csajok! Burgonya receptjét nem mertem kipróbálni , de amit írtam, úgy tűnik, hat. Plusz orrcsöpögtettem, mert valaki azt mondta, ez, ha még nincs eldugulva az orr, felmegy a homloküregbe , és kinyírja a bacikat, mielőtt elszaporodhatnának. Este 10-kor be is spréztem, azóta olyan az orrlyukam, mint egy üres folyosó:-) Egész sokat sikerült aludnom, most úgy érzem, kezd elmúlni, de a hangom picikét furcsa. De a tegnapinál jobb a helyzet. Remélem, elmúlik, le is mondtam minden hétvégéi programot, otthon fogok teázni és dvd-zni. Ma megpróbálok kicsit korábban lelépni a melóhelyről is:_) Aztán csajok, sajna csak 2 hét múlva tudok írni, május 6-7 körül leszek. Legalábbis remlem, mert ha halasztani kell, akkor meló is lesz, amit nem szeretnék, és akkor hamarabb. Addig max. egy barinőt ideküldök:-)
Ja, a Donáth Antal fog műteni! Asszem meli kérdezte
De nem nátha volt.. nem tom mi volt de iszonyuan köhögtem és fájt a torkom.
Nekem van egy tuti receptem, és az egészet megúszod 200 (kétszáz) forintból!
A következőket turmixold össze:
- 2 dl ásványvíz
- 1 db citrom (igazi citrom, és ha lehet, ne csak a levét, hanem a héján kívül mindent!)
- 1 db grapefruit (lsd. mint citrom)
- 1 db vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
Az ízét nem részletezem, de a hatás szinte azonnali és biztos.
Ami fontos: 1. lehetőleg reggel idd meg. 2. ne teljesen éhgyomorra, mert akkor kimarja a gyomrod. Dobj be egy fél vajaskiflit előtte.
Kipróbált, jó szer.
Hajrá!
Burgi (5 hónapos orrú
Köszi:-) Nincs infralámpám sajna. Majd beülök a forró vízbe, gőzölgök egyet:-)
Vettem Neocitrant, beletettem a grépfrútcseppeket, ettől jó keserű lett, tettem bele mézet, és megittam ezzel 2 db 500mg-os C vitamint.
Nem hagyom magam:-) É abszolút pozitívan csak arra gondolok, hogy semmi bajom. Amúgy közérzet 100%-os, meg minden egyéb, csak kicsit érzékenyebben reagálok most az ilyenekre:-)))
SEGÍTSEN VALAKI!!
Úgy érzem, kezdek megfázni! Reggel el volt dugulva az egyik orrlyukam, és olyan furi!! Megölöm magam, ha emiatt halasztani kell! Még van 4 napom! Meg lehet előzni a megfázás kiteljesedését???
LÉCCCCI VALAKI!!!!!!
ui: persze, 3 éve nem voltam beteg..... még most sem, de nem akarom, h kijöjjön!
Tittti hát akkore előre is kitartást sok sikert és ne félj :D
Természetesen egyből beszámolot amint jólvagy :D
Jah lányok, nincs meg vkinek még az az e-mail amit kültem Before-after képekkel? met a gépemen virus volt és eltünt visszatudnátok e-mailezni?
köszi előre is
Én, hétfőn.....
Nem sokára 2 hónapos lesz a nózim
hümm: küldesz jelszót majd?
más: Ki lesz a következő mütétes?
Puszimindenkinek
Köszike!
Hidd el, én is örülök, hogy túl vagyok rajta... A duzzanat min. 2 hónap után múlik el, az orr végleges formája ált. 6 hónap múlva alakul ki, de van akinél 1 év is kell. A fórumon is írta valaki, hogy neki is 9 hónap után kezdett el úgy kinézni, ahogy kell.
De majd folyamatosan frissítem a képeket, és akkor majd kiderül hogy lapul-e vagy sem.
Sziasztok!
Raktam előtte-utána képeket a bemoldalamra! Még dagadt, de azért szemmel látható a különbség! (Igazából találtam gázosabb before-képeket, de megkímélek tőle mindenkit, elvégre mégiscsak húsvét van 
Szóval aki szeretné megnézni, annak küldök jelszót.
Akkor lehet en is hazavitetem magam, elvegere otthon sokkal jobb lenne pihenni...
A korrekcios mutetekrol meg csak annyit hogy akar egy fel ev utan is kinohet egy kis pukli...Na de abbahagyom a negativ gondolatokat es mostmar csak arra gondolok milyen szep lesz az orrom! Jaj de jo lesz!
Szia!
Egyáltalán nem! Ráadásul az útépítés miatt kb. 1 órával tovább tartott az út...
Helló Mindenki!
Mindjárt elérjük az 1000.bejegyzést, hát nem szupiiiiiiiii???
Szió!
Hétfőn leszek 3 hetes, és én is vidéki vagyok. Tamponkivétel után autóval vittek haza (3 órás út), semmi gáz nem volt, egyáltalán nem éreztem semmit. Az érzékenység szerintem mindenkinél máshogy alakul, az első időszakban nekem például "tompultak" az érzékeim, és csak nemrég kezdtem el érezni, hogy igen, ott valami történt, mert feszül meg ilyesmi.
Egyébként amit a korrekcióról írtál, szerintem ne ijedj meg! Én is nagyon izgultam, hogy elrontják, de szerencsére nem így történt. Amikor lekerült rólam a gipsz, akkor nyugodtam meg teljesen...
Most már azon parázok, hogy nehogy visszaváltozzon olyanná, mint régen... Tegnap direkt megkerestem régi fényképeimet, hát elég mókás volt a látvány....
Szóval ne izgulj , és sok sikert!
Nem veszélyes csak kellemetlen,óvatosan kell vezetnie a sofőrnek,én nem tudnék pesten maradni nincs hol aludnom 1 hétig így otthon pihizek.
Persze, nem akarom beijeszteni magam es masokat sem csak szeretek tisztaban lenni a dolgokkal.
Az nagyon szupi lenne ha talalkoznank mutet elott vagy utan, majd megbeszeljuk a reszleteket. En nem vallalom be hogy mutet utan kocsival hazavitessem magam mert olvastam itt a forumon hogy ilyenkor annyira erzekeny az orr hogy minden egyes bucka faj, es hat nyiregyhazaig lenne egy par bukkano! Szoval inkabb pesten a baratnomnel veszelem at a 'gipszes idoszakot' es csak gipszlevetel utan megyek haza.
Na most nem tudom, hogy melyik orvoshoz menjek. Ti melyiket ajánljátok? Melyik az akinél nincsennek olyan sokan és még talán novemberben kapok időpontot?
Meli! Te nem pesti vagy?
Csak szeretnem megkerdezni a mar megmutottektol hogy ti hogy latjatok ezt? Kinek volt mar szuksege korrekcios mutetre 1 evvel a mutet utan? Azt is hallottam hogy keletkezhet valami kis 'pukli' az orron amit ujra el kell tavolitani.
Szivesen vennem ha irna valaki olyan akinek vannak tapasztalatai ezzel kapcsolatban. Koszi!
Olvastam egy cikket amiben az all hogy orrplasztika utan az esetek 20%-aban korrekcios mutetre van szukseg!!! Ez azt jelenti hogy minden 5-ik mutetet meg kell ismetelni! Ez az arany marha magas, nem?!?!?
Ime a cikk reszlet:
"Az orrplasztikát végeztető nők legalább 20 százalékánál revíziós műtét szükséges. Ennek számos oka lehet. Előfordulhat, hogy az eredmény természetellenesen hat, vagy a változások a páciens számára nem megfelelők; az is lehet, hogy az eredmény kezdetben ígéretesnek tűnt, a rákövetkező hónapok során azonban az orr kedvezőtlen változásokon ment keresztül.
Az orron végzett műtéteknél rengeteg a nehézség és a kiszámíthatatlan tényező. Az első orrplasztikai műtét előtt el kell fogadnia azt a tényt, hogy annak a valószínűsége, hogy további operációra lesz majd szüksége, maximum egy az öthöz."
http://plasztikaland.hu/orrplasztika.html
Sziasztok!
Köszi mindenkinek az infókat. Ha a Szent Imrébe akarok menni konzultációra akkor előtte felkell hívnom és kérnem kell egy időpontot? Mert én Debreceni vagyok és nekem a legjobb csütörtök lenne. De még a Honvéd Kórházat is felfogom hívni.
Jaj nektek már júniusban lesz a mütét? Most nagyon irigykedek. Már én is alig várom, hogy mehessek.
Üdv:Kriszti
Szia meli! Tenyleg ez jo otlet, valoszinu be tudnek ugrani hozzad 26 vagy 27-en a korhazba. Amugy nyiregyhazi vagyok. Hja-hja rengetegen muttetik magukat, lassan olyan elterjedt lesz a plasztikai sebeszet mint egy kozmetikai kezeles... De legalabb az orvosok mar rutinbol csinaljak, ami nekunk jo.
Jaj nagyon kivancsi vagyok milyen lesz!
Szia Baby!
Szerintem menj el a Szt Imrebe valamelyik delutan egy rendelesre es ott a doki elmond mindent. Elvileg ha 'csak' esztetikailag mutteted akkor is megcsinaljak tb-re, csak sokat kell varni, jul-ra mar tuti nem lesz idopont. En marc. kozepen voltam es eloszor oktoberre akartak idopontot adni, aztan a doki talalt egy ures idopontot juni vegen hal'istennek.
Szia meli! Akkor szinte ugyanazt csinaljak neked is mint nekem! Kuldenel rola kepet hogy a tied hogy nez most ki? Az en 'krumliorromat' lathatod a bemoldalomon...
Hat az egy erdekes dolog hogy fogok befekudni, mert angliaban elek es csak a mutet elott megyek haza olyan masfel hettel. Amugy meg videki vagyok otthon, de elotte valo nap felmegyek pestre es csak a mutet napjan megyek reggel 6-ra. Eleg lesz azt az egy ejszakat benttolteni mutet utan!
Szia!
Úgye téged a Szent Imrében mütenek? Megkérdezhetném, hogy neked mennyibe kerül a mütét? Mert minthogyha itt azt olvastam volna, hogy ingyenes. Te erről mit tudsz? Vagy csak annak ingyenes akinek egészségileg is van vele problémája? Szóval, hogyha én csak esztétikailag akarom megmütettni akkor fizetni kell érte? Légyszi ha tudsz válaszolj. Előre is köszi!
Szia!
És megkérdezhetném, hogy a te orrplasztikád mennyibe került? Ott mindenkinek annyiba kerül vagy neked ismerős volt? Mert nekem jó lenne a honvéd kórház is. Csak ne legyen olyan drága.
Neked mostanában volt mütéted igaz? És mostmár hogy vagy? Milyen lett az orrod? Biztos nagyon szép! És mennyi időt kellett kórházban töltened?
Üdv: Bady