Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igen, nagyon nehéz orvos ellen megnyerni műhibapert, azonban az én ügyemnek nagyon nagy visszhangja lett. Több plasztikai sebész - a lelkiismeretére hallgatva - átállt hozzám. Hárman konkrétan is segítettek a műhibaperemben a szakmai kérdésekben. Nélkülük aligha nyerhettem volna meg a pert elsőfokon. És megint meg fogom nyerni, másodfokon is. A múlt héten csak eljárásjogi szempontból dobták vissza az ügyet elsőfokra. A lényegen nem tud már változtatni az ellenségem és az ügyvédje, ha belefeszülnek se: az Egészségügyi Tudományos Tanács - a legfelsőbb ig.szakértői testület - elnökhelyettese mondta ki a verdiktet.
Feldobtad a labdát, Kismadár.
Nagyon őszinte leszek Hozzád. Hallgass a belső megérzéseidre.
Az az ember nagyon szimpatikusan tudja magát előadni. Olyan első blikkre mint aki nagyon melegszívű, empatikus, jólelkű... Engem hidegvérrel bele akart döngölni az agyagba, amit részben meg is tett, hiszen miatta csúsztam el a peremmel 2 évet. Ha akkor azt mondta volna a bíróságon, amit a legutolsó szakértő, prof.dr.Faller József mondott, h "ha vkinek műtét után enorm nagyságú, vérző hematómája támad, akkor azt a szakma szabályai szerint kötelező reoperálni, feltárni... rögzíteni az elszakadt fonalat"... akkor talán már a kezemben lenne a kártérítés, megadhattam volna az adósságaimat, nem kellene tovább pereskednem, szoronganom, küszködnöm a baromállat szemereyvel... Érted, ugye?
De ő nem ezt mondta. Hanem azt, h "szerintem jól tette a kolléga, h nem csinált semmit se".
Nézd, Kismadár. Ez az én ügyem. Talán nem kellene, h ennyire befolyásoljon Téged.
Szakmailag azonban egészen pontosan tudom a kollégáitól, h abszulute középszer. Abban a városban, ahol ő dolgozik, a Bajusz sokkal jobb. Varga elsősorban bőrgyógyász, égési sérülések specialistája. Persze, el tudom képzelni, h a Szöszinek szép orrot csinált. Lehet, h azt a típust, ami neki volt, sikerrel tudja operálni. Mást esetleg nem annyira. Azt is tudnod kell, h nem érdemes a feltett képekből kiindulni, mert azok többnyire csak illusztrációk, nem mindig a plasztikus saját munkái.
De inkább nem meditálok tovább. Inkább bevállalom, h elfogult vagyok vele szemben. Ám... ha a pénz számít, Hévízen - tudtommal - 250 ezerért is csinálnak orrot...
Igyexem optimistán felfogni a dolgokat, Dóri.
Nem mostanában kapom meg a kártérítésemet - Varga miatt 2 évet csúsztam - hanem majd jó lesz nyugdíjkiegészítőnek...
DE TUDOM, HOGY MEG FOGOM NYERNI A PERT.
Kedves Kismadár!
Inkább fizess többet, de ne rizikóztass a Vargánál. Abszolute középszer. Nem írtam ide ki a nevét, honnan értesültél róla, h mit művelt velem? Igen, igen, igen, el akarta vágni a torkomat.
Gondolom, mással is megteszi, ha ő hibázik. (Nemcsak másnak védi meg a mundérját.) Felelősségvállalás=0
Ivanics Györggyel ugyanígy befürödtem. A helyesírási hibáktól hemzsegő "szakvéleményével" nem is foglalkozott a bíróság, annyira átlátszó és primitív volt.
Szia Zsebi
Visszadobták elsőfokra?Sosem lesz már ennek vége?
Én csak azt kívánom neked,hogy végre győzzön az igazság,méghozzá minnél előbb.Évek telnek el,aztán még mindig nincs vége.Érdekes,más ügyeket olyan gyorsan letudnak zárni.
Én még az ünnepi kívánsággal várokde a tiédet köszönöm.
Igen,fog még apadni.
Sőt azt veszed észre,hogy hol dagad,hol apad.Ez a gyógyulási folyamat része,szóval nem kell megijedni.
Körömvirágkrémmel kenjed be éjszakára külsőleg,a gyulladást segíti levinni.
Szia!
Szöszikét műtötte Varga János.Ő majd megírja a tapasztalatait biztosan és ezzel segít neked
Sziasztok! Én még mindig vívódok magammal, hogy belevágjak-e.. Orrsövény ferdülésem van és az orrom formáját is szeretném kisebbre.
Már voltam konzultáción Szegeden Dr. Bajusz Hubánál, Ő az orrsövényferdülés helyreállítása nélkül kért volna 500 e Ft-ot. EGy másik szegedi orvos Dr. Varga János, orrsövényferdülés helyreállítással kér 350 e Ft-ot. Tudnátok nekem segíteni a döntésben. Ti melyiket ajánlatok inkább?
így is, néztem egy animációs videót, hogy hogy csinálják, mit vágnak, mit törnek... már attól rosszul lettem... majdnem meg is hátráltam:D
de örülök, hogy végül belevágtam :) és nálam nem volt gáz az altatással sem. kicsit hánytam utána( de erre számítottam, sosem bírtam ), de legalább az első napot könnyű volt elviselni a kábaság miatt :D
Unokatestvéremnek az orrsövényét műtötték helyi érzéstelenítésben... hiába szólt, hogy fáj még neki, az orvosok elkezdték a műtétet, mert állították, hogy áh, dehogy, hát nem érezhet maga semmit... csak beképzelni.... Elkezdték szépen, unokatesóm meg elájult.... ilyenkor abbahagyják a műtétet -> eredmény: elrontott műtét....
Ez a pukli nekem eddig nem is tűnt fel. Vagy azért, mert be volt az egész dagadva, és így nem látszott, vagy most nőtt ide. Nem tudom eldönteni, de rémljük, hogy el fog tűnni a puklink.
Keki, nekem úgy rohan az idő, már olyan messzinek tűnik a műtét, pedig csak hat hete volt.
Én is megnyomtam, és úgy érzem ez maga a csont. Félek én is nagyon,hogy nem alakul majd semmit sem.
Igen az edzéssel vigyázni kell, én most kezdtem újra , szintén lightosan, és úgy bedagadt az orrom nacsak Alig várom, hogy 2 hónapos legyen, azért addigra már változnia kell valamit, finomodni vagy ilyesmi.
Különben írtóra elkeseredem.
Szia
Hogy most az csont-e,vagy dagadás,azt így nem lehet tudni,az orvos tudná megmondani tapintásra.
Nekem öthetesen lett puklim az orrháton,reggel alig látszódott,estére viszont nagyon.Hat hét után aztán egyszercsak eltűnt,felszívódott.
A csont is dagadhat annyira,hogy puklinak tűnjön.
Várni kell még türelemmel,hogyan alakul
Bátor voltál
Remélem,hogy elégedett leszel az eredménnyel.Pihizzél sokat,kíméljed most az orrodat.
Aztán várjuk az eredményt
haho! engem is megműtött tegnap Dr. Jósvay. már itthon is vagyok, izgulok, hogy milyen lesz de amit látok belőle az tetszik.Persze most még kicsit fent van a vége és dagadt.
Nekem helyi érzéstelenítés volt, mondhatni horror, de annyira kedves volt mindenki, hogy teljesen elviselhetővé tették azt a több mint egy órát. Végig fent voltam, hallottam mindent, ami egyébként megnyugtató, és akár a saját lábamon is kisétálhattam volna műtőből. Mindössze egy fájdalomcsillapítót kellett bevennem éjjel.
Mindenkinek csak ajálani tudom Jósvayt, és aki meri vállalja a helyi érzéstelenítést, mert igazán érdekes, és nem jár rizikóval.
Szia!
Volt Rezekes macska55,de lehet,hogy ő csak priviben volt fent.
Szia!
Teljesen belefér.A szemhéjplasztika az én elképzeléseim között is benne van.
KT igen csinál,itt a fórumon is volt olyan,akinek csinált,három emberkének is.
R doktor orrot és füleket műt.
Üdv,
Egy nagyon pici, félig off kérdésem lenne , talán belefér, de ebben a topikban ismeritek a legjobban a plasztikai sebészeket:
Kárász Tamás vagy Rezek Ödön orrplasztika mellett mást is műt (szemhéj)? (vagy ha nem, akkor kit tudtok ajánlani ilyen témában?)
(pü-ben is megfelel a válasz ha nagyon off)
Köszi előre is!
sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy műtött itt valakit mostanába a Rezek Ödön? Hozzá készülök konzira meg műtétre.
Köszike.
Szia Zsófi!
Még egy kis időt adjál az orrodnak,hátha úgy alakul,ahogy szeretted volna.
Tettem fel képeket az orromról. A doki azt mondta ,hogy még 1 hónapig
duzzadt lesz,januárban kell visszamennem megmutatni a végleges eredmény. Elégedett vagyok,s az ára is nagyon kedvező volt. egy nagy krumpli orrom volt. Várom a véleményeket:)
Sziasztok :)
Tettem fel 3 hetes képeket, sajnos én nagy különbséget nem látok az egy héttel ezelőtti állapottól Az orrközép még mindig lent van
Szöszike007 az legyen a legnagyobb problámád, h folyton az orrodat figyeled , Örülök, h elégedett vagy.
Nem baj,ha végig húzva az orrodat az orrháton nem érzed egyenesnek.Mivel törve lett,újra építve,nem is lesz az.Az a lényeg,hogy ez kívűlről ne látszódjon.
Lilaság:felfog szívódni,feketenadálytőkrém segíthet.
Nem győzöm elégszer köszöngetni...
Mostmár azzal van a problémám, hogy le se birom venni a szemem az orromról :D minden kirakatban meg kell néznem, és olyan gáááz:D
eddig gyorsan elsuhantam minden kirakat előtt, hogy ne is lássam magam :D
Jaj, én ma már rohantam a vonat után...lehet nem kellett volna... meg takarítok, hajolgatok... érzem hogy nem tetszik a nózimnak :(
az enyém olyan szemből, mint egy dínónak, :D olyan széles az orrnyergem...alig várom , hogy lelappadjon ... én is oldalt aludtam már, remélem nem teszek nagy kárt... a tapaszt meg leszedtem, mert a reggeli mosakodás után feljött az az egyenes, amit végigragasztott az orromon, és így kiállt előre:D mondom így nem megyek sehova.... kicsit lila az orrom ott, ahol el lett törve, és eddig ezt nem vettem észre... ez normális?? és ha végig húzom rajta óvatosan az ujjam, akkor nem szép egyenes, mint eddig, hanem ott van egy pukli :(
Szöszike! Gyönyörű lett! Egyszerűen tökéletes! Nagyon illik az arcodhoz!
Bibi! Ne aggódj, a dagadás 6 hónapig teljesen normális! Hol vagyunk még attól? Nekem vasárnap lesz 2 hónapos az orrom. Reggelre dagad csak be, de bevallom én rosszkislánhy vagyok....gipszlevétel óta oldalt alszom :-)Reggel szinte turcsi, aztán kb 1 óra múlva már csini. A kisfiam minden nap ad rá gyógypuszit, biztos attól gyógyul ilyen szépen.
Nekem is olyan, mint írtad. Kb. 0,5-1 cm-rel az orrom szélétől akkora duzzanat van (mint egy vadhús) ami szinte hozzáér a középső részhez. Majd beszámolok, ha eljutok a dokihoz.