Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jaajjj csajok, nekem nemcsak belülről van az a pukli amit írtam, hanem kívülről is be van dagadva az orrom és úgy veszem észre, mintha egyre jobban be lenne. Kb. akkor volt a legszebb, amikor lekerült a gipsz és még rajta voltak a tapaszok. Azóta meg csak nő. Lassan akkora lesz már, mint műtét előtt. :D Főleg az orrcsúcs, párom is sokszor mondja, hogy olyan duda orrom van. :D Bevallom, párszor aludtam már vízszintesen, mert olyan jól esett, de lehet nem kellene. Nyugtassatok meg, hogy ez a dagadás normális!
Akkor sincs semmi,ha előbb leszeded,de én azért rajta hagynám,addig is jót teszel az orroddal.
Van olyan orvos,aki nem használ tartótapaszokat,de olyan páciensről is hallottam,aki nem engedte felrakni,mert annyira tetszett neki a gipszlevétel utáni állapot.
köszi! és mi van akkor, ha holnap leszedem őket?
örülök, hogy szerintetek is szép :))
nagyon megérte, mindenkit csak bátorítani tudok, hogy menjen, keressen egy jó dokit, vágjon bele. el sem tudom mondani, milyen érzés tükörbe nézni.
én tudom, hogy az orvosok is csak emberek, hibázhatnak, lehet rossz napjuk, mint bárki másnak. én ezzel tisztában voltam, így indultam neki a műtétnek is. előtte persze imádkoztam, hogy minden jól alakuljon, de úgy voltam vele, hogy ha elrontják is, a réginél rosszabb úgy sem lehet :)
szerencsére a dokim nagyon profi volt, minden téren tudom ajánlani szegedieknek és szegedi környékieknek, nem csak az orrplasztika terén :)
Szöszikenagyon szép lettélPersze,hogy duzzadt még az orrod,az majd idővel lemegy.De a profilod nagyon tetszik,és szemből is jó.
Gratulálok az orrodhoz,sok boldogságot hozzá
A zsibbadás,húzó érzés még egy ideig jelen lesz,de ez semmiség ahhoz képest,hogy milyen lett a végeredmény.Ugye,hogy megérte!!!
Tudod, hogy szemből mindig béna képeket teszek fel. Olyan furán néz ki a képeken, élőben viszont jó. Valószínű jövő héten megmutatom a dokinak, mert nagyon be van duzzadva a bal orrszárnyam, szinte hozzáér az orrközéphez. Meg aztán a dudor, ami ott van az 1. hét óta, csak nem akar távozni. Hátha tud valami megoldást, nehogy így maradjon.
Igen, finomodik, de már csak a képeken látom. Élőben annyira megszoktam, hogy el sem hiszem, hogy nem ezzel az orral születtem.
Volt az érettségi találkozóm a hétvégén, senki nem vette észre! Azt mondták, hogy jobban nézek ki mint a suliban :-)
Ja, először kicsit fura volt, mintha nem is az én orrom lenne, sőt még most is olyan. zsibbad még, húzódik, kemény....
ennek ellenére folyamatosan bámulnám :)))) így legalább elviselhető lett a fejem :)))
amikor belenéztem a tükörbe, mintha nem is magamat látnám...majdnem elsírtam magam az örömtől :)
érdekes, hogy semmi nincs már a kék-zöld-sárga foltokból, pedig azt hittem a gipsz alatt még lapulnak :) hát a sok-sok jegelés, és c-vitamin hatása...
Megszabadultam!!!! Nem fájt!!! IMÁDOM!! örömtáncot járnék, annyira tetszik :)
álmomban nem gondoltam volna, hogy az én, ferde, görbe, púpos, "szájba lógós" orromból ilyet lehet kihozni!! El se tudom mondani, mennyire szeretem, így pufin is, mint egy krumpli :)
nagyon megérte, minden kellemetlenség ellenére, örülök, hogy belevágtam, és tudom, hogy mostmár jó irányba haladok :)) a tapaszok kicsit zavarnak, azt elfelejtettem a dokitól kérdezni, hogy mikor vehetem le őket? ötlet?
Képek fent! :))
Szia :)
Na megszabadultál a gipsztől? Remélem nem fájt :) Várjuk a képeket!
Nagyon rendes vagy, jólesik amit írsz!
És megnéztem a 7 hetes képeid, hatalmas változás történt nálad is!
Már biztosan sokan mondták, de hatalmasat ment le az orrcsúcsod!
1re finomabban néz ki az orrod.
A szemből képeken viszont pont a lényeg nem látszik
Üdv a fórumon!
A gipszlevétel egyáltalán nem fájt (nekem legalábbis :-) ha nyílt műtét volt, akkor a varratszedés kissé kellemetlen, de pár perc az egész.
Az orrcsúcs miatt ne aggódj, először mindig magasabb, ahogy a többiek is írták. Mit beszéltél meg vele, milyen lesz? Attól nem szoktak eltérni.
Nekem is most kezd hozzásimulni az orrcsonthoz, így lassan két hónap után.
Dávid! Nagyon dögös lett az orrod! Álomszép! Tudtam, hogy nagyon szép lett, de hogy ennyire???!!!??? Gratula hozzá!
Jaj, remélem így marad minden!! Úgy tetszik :)
vigyázok rá...próbálok vigyázni rá :D
Szia
Üdv. a fórumon!
Nekem nem fájt a gipszlevétel,akkor lehet kellemetlen,ha nagyon "rányomódott" az orrodra és nehezebb az eltávolítása.De ha azt érzed,hogy kissé lötyög,akkor simán leszedi az orvos.Amúgy is óvatosak.
Az orrcsúcson ha emelt,akkor annak oka volt.Gipszlevétel után még fog ereszkedni egy minimálisat.Kb.annyit szokott,amennyit az orvos beleszámol abba,hol lenne az orrcsúcs ideális helye.
Most még védi a gipsz az orrodat,de ha lekerül,neked kell rá vigyázni.Az első hetekben nagyon figyeljél rá,mert az orrbavágás maradandó nyomot hagyhat és nem az lesz az eredmény,amit az orvos létrehozott.Az első két hét a kritikus,akkor még "mozog" az orr.
Az orrcsúcs nekem még egyévesen is kemény volt.Általában a hat hónap a a határvonal,utána kezd az orr vérellátása beindulni.És akkor kezd "felpuhulni" az orrcsúcs és a zsibbadó érzés is folyamatosan megszűnni.
Persze, nyilván :D igyekszem, csak pont ilyenkor történik mindig valami.....
Szegeden műtöttek. Priviben majd megírom, csak a regisztrációt követő 3 órában nem írhatok privit :(
Hát a gipszlevétel az nagyon tud fájni.. de csak akkor ha utána belenézel a tükörbe, és nem azt látod amit szeretnél :D
Nekem csak 1 picit fájt, de már elmúlt..
Pici ütésektől szerintem nem kell tartani, de ha családi perpatvar alakul ki, ne állj be békíteni
Ki műtött?
Sziasztok!!
Én e héten estem át orrplasztikán, és nagyon várom a gipszlevételt. Tudnátok abban segíteni, hogy az mennyire fájdalmas??
És szerintetek az létezik, hogy én nem beszéltem meg az orvossal, hogy emeljünk orrcsúcsot, mégis úgy látom, hogy megemelte??
köszi :)
Köszönöm a véleményed :)
Megnéztem az orrod, gratulálok hozzá.. nagyon szép lett.
Oldalról szerintem nem is lehetne jobb, szemből is szép szimmetrikus lett.
Láttam, hogy zavar hogy oldalról 1 picit még belátni az orrodba... csak azt tudom sujkolni mint a többiek, ez már ígyis nagyonjó lett és ahogy telik az idő, csak jobb lesz. :)
Köszönöm! Szerintem is sokat lement, bár még az orrcsúcs elég kemény.
Komolyan nem hittem hogy változni fog, de a pukli is láthatóan kisebb lett.
Ööm é bódottá
Szia
Én megnézném a képeidet. Kaphatok jelszót?
Szia Zsófi
Megnéztem a kis gyönyörűséget nagyon aranyos.Olyan főnök típus...
Nózit megtudtad nézni?
Lányom állatvédő és sokszor mentenek állatokat,napi szinten-megszakad értük a szívem.Annyi rossz dolog történik velük,hihetetlen
Akkor jó ismét elengedni őket,ha olyan fogadja örökbe,aki szeretni fogja és még a rosszban is kitart az állat mellett.
Jó,hogy kapsz már levegőt,gyorsan gyógyulsz
Neked is szép estét,kis kedvencnek meg külön
Szia Dóri!
Mindig is állatokkal akartam foglalkozni. Amikor lesz saját lakásom, segíteni fogok a csivava mentésnek kutyusokra vigyázni, nevelgetni, tanítani míg meg nem találják a megfelelő gazdit nekik. Biztos vagyok benne, h rossz lesz majd elengedni őket, de a tudat, h segíthetek majd nekik jót tesz a lelkemnek. Talán még Hollyanak is jót fog tenni a társaság.
A doki azt mondta, h már nem fog ennyire eldugulni. A megfázás miatt bár csúnyán hangzik, de a takony raszáradt az orrom oldalára, ami egy rossz mozdulattól levált róla és mint egy dugó elzárta az orromat. De már 2 napja minden rendben van, kapok levegőt és ez fantasztikus érzés.
Teszek fel új képeket. A tegnap voltam 2 hetes :) Kapsz egy képet Hollyról is :)
Szép estét
Jaj köszönöm szépen a képet....tök jó lett az orrod, és ezen a képen meg nagyon szépen látszik.
Gondolom akkor te is készülsz a karácsonyra, 3,5 évesen már biztos várja az angyalt.
Legyen szép estéd!
Kedves Centaine!
Elkérhetem a jelszót?
Köszönöm! :)
Zsófi! Feltettem a lovas képet. Épp aggódom, mert a sógorom éppen visszaállította a felszerelést felnőtt mértere,és rángatta szegény Szép Heléna fejét. Előtte a gyerekek lovagoltak, és ők még nagyon kicsik :-) Enyém 3 és fél, keresztfiam 3, keresztlányom 5 évesek :-) Kicsi lovasbajnokok :-)
Megnéztem az állad. Szerintem hagyjad! Teljesen rendben van! Egyáltalán nem boszorkányos! Én is rá voltam kattanva az állkorrekcióra, de a doki elmagyarázta, hogy nekem mélyharapásom van, és ezt egy nagyon bonyolult műtéttel lehet szépíteni. Szerintem neked is mélyharapásod van, és ezt úgy korrigálják, hogy kettévágják az állkapcsot két helyet, egy lemezzel előretolják, ott rögzítik. Fogszabályzót is kell utána legtöbb esetben hordani, és hát....GÁZ! Ehhez képest egy orrplasztika gyerekjáték :-)
Nem hiszem, hogy neked lenne miből faragni, hiszen nem kiugró, nem hegyes....
Nekem is tök gáz állam van, de a doki azt mondta, hogy Drew Barrymoore-nak még gázabb, és ő így is tud szép lenni....hát....akkor megpróbálom én is :-)
A herceget most biztos észrefogod venni, mert nem az orroddal leszel elfoglalva :-) Ő pedig észrevesz majd téged, mert egy elégedett, boldog lányt lát majd, aki sugárzik, és van önbizalma.....EZ A TITOK!!!!!
Én másodszorra találtam meg a herceget, előtte eltöltöttem pár évet egy békával :-)
Kihagytam az álcsúcsplasztikát:itt javarészt olyan volt,ahol kipótólta implantátummal az orvos az állat,így a profilt szebbé tette.
Faragást talán egyszer-kétszer hallottam,az is férfiaknál volt.
Zsófi hat hét után elmehetsz,de az orrnyomkodást hagyjad ki,mert nagyon fog fájni és az orrod úgy bedagad,hogy megijedsz a látványtól.Az én orrom egy év után kezdte megszokni,hogy hozzáérjek ilyen módon.Egyszer nyomtam ki egy mitiszt pár hónaposan,úgy beduzzadt az orrom,hogy megijedtem,mert kezdett a régire hasonlítani.
Biztosan tud a kozmetikus kímélő kezelést ajánlani,ha ilyesmire gondolsz.
Szia Zsófi!
Egy egész állatkert?Betársulok hozzádŐk jönnek,okesz? És jöhet az összes többi,aki már senkinek nem kell,majd mi gondoskodunk róluk...de jó is lenne
Megérkezik az a herceg,csak vedd észre
Az orvos mit mondott arra,hogy még nem kapsz rendesen levegőt?Mit ajánlott rá?
Szép estét
Az lenne a kérdésem, h kb hány hét után mehetek el kozmetikushoz? Karácsony előtt megejthetem?
Légyszi tedd fel az említett képet :) Én azt is megnézném :)
Én azért reménykedek abba, h a duzzanatok elmúlása után kicsit még feljebb emelkedik az orrközép :)
Amúgy még állcsúcs plasztikát szeretnék..kicsit le kéne vegyenek belőle.
Ismertek olyat akinek azt is csináltak orrplasztikával együtt? Váltanék vele néhány szót.
Jaj nem is meséltem még el, h mi volt az a döntő esemény ami miatt úgy döntöttem, h tuti megműtetem magam, bár előtte is zavart, de ez csukta be az ajtót. Szóval az úgy volt, h az egyik munkatársamnál voltam vendégségbe és a nagyobbik lány aki 6 éves azt mondta, h Zsófi arca olyan oldalról, mint egy boszorkánynak, mert nagy ar orra és az álla....és egy gyerek mindig igazat mond . Egész életemben hálás leszek Katicának
Mivel ma péntek este van, mozduljatok ki vagy igyatok meg otthon egy és nézzetek meg valami jó filmet! Én a kimozdulás mellett döntöttem
Szép estét Centaine
Köszönöm szépen! Nekem is nagyon tetszik. Örülök, hogy megmaradt az arcom jellege, de lágyabb-kedvesebb lett.
Múlt hétvégén voltam a tesóméknál lovagolni, és készült egy kép rólam, a mindig gyűlölt félprofil szögből, és ezen olyan jól mutat az orrom, hogy egész odavoltam! Végre nem ezen kell mindig aggódnom, hogy merre forduljak? melyik szög? honnan a legelőnyösebb? stb...
Azért elég kellemetlen volt az álomesküvőm után szembesülni a képekkel...400 képből tetszik 20!!! És, mind az orrom miatt....
Zsófi! A te orrod is nagyon szép lesz! Szerintem nagyon dögös a formája, nekem egyébként sok emberen kimondottan tetszik, mikor a columella (a cimpák közötti rész, ahol a külső vágást ejtik) kissé lejjebb van, mint a cimpák. A te estedben nagyon lejjebb volt, de most pont jó lesz, hiszen hozzáformálta az orrhátot is. Még nem annyira látszik a végső forma, de pár hét múlva, ha a duzzadás lejjebb megy, majd meglátod.
Szia Dóri
Úgy érzem, h az én hercegem nagyon eltévedt vagy eddig nem láttam a nagy orromtól...most, h kisebb lesz hátha észreveszem
Küldj képet a nyuszidról, megsasolnám kicsiké...na jó ha állatokról van szó akkor engem nem lehet leállítani, imádom őket, egy egész állatkertnek örülnék (na jó a csúszó mászók maradjanak ki és a bogarak is)
Voltam ma reggel dokinál...kitisztította az orromat, mondta, h menjek nyugodtan amikor csak szükségét érzem. Elég nehezen viselem ha nem kapok levegőt .
Szép napot
Jaj Centaine, nagyon szép az orrod oldalról (ilyenről álmodok). A profil képekkel az a bajom (úgy általában), h nem látszik rendesen az orr rajta, részben beleolvad az arcba...na ezt jól elmagyaráztam, még én se érteném meg. Profilból is nagy a változás nálad, előnyödre persze
Pusszancs
Szia Hannusz!
Én óránként járok a mosdóba, h megnézzem magam....már azon gondolkoztam, h felszerelek egy tükröt a monitorom fölé
El fog tünni a puklid, ne aggódj, biztos jól lefaragta a doki.
Szép napot!
Hannusz ezzel mi is így voltunk:sokat nézegettük,aki friss műtétes-nézegeti az orrát.Mert tényleg az egy év alatt sok minden előjöhet,főleg az apadás-duzzadás során,ami egyik nap nem látszik,a másik nap igen,szóval tényleg sok türelem kell.
Ha esetleg tudsz felrakni képet akkor megnézném az orrodat.
Azt nem is kérdeztem,hogy ki műtött?