Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem kell mindig kaviár:)
2005-01-21 15:481.
Torolt_felhasznalo_924485
Létrehozva: 2005. január 21. 15:48
ugye ti is így gondoljátok? most hideg van, süvít a szél... itt ülök, gőzölög a tea a bögrémben, de nincs hozzá semmi nasi:( miket nassolnátok ebben az időben, ha éppen nincs kaviár és pirítós kézközelben?
tényleg nem nehéz, a tésztáját a kenyérsütőgépben kevertem ki :))
bedke, már megint a békítő kifli. . . talán én vagyok az 1etlen, aki még nem sütötte itt a topicon. hát nehogymá' kimaradjak:) megkeresem és megsütöm! havazik és minden olyan szép, még a hólapátolás is jóleső volt:)
Most már megint csoportosítani kell majd őket. Persze megfőzni-sütni sem árt csak a kilóknak.
Nagyon finom lett, de szokásomhoz híven az egyik törp lett, a másik pedig óriás. (Nem tudok jól és egyformán nyújtani :)) )
Máris itt vannak:
Ezt pénteken kaptam a kolléganőmtől:
Grízkoch
1 l tej, 1 bögre búzadara, 3 tojás, 2 teáskanál vaj+a kenéshez vaj, ízlés szerint mazsola beáztatva, ízlés szerint cukor, 2 cs. vaníliás cukor.
A tejből és a búzadarából sűrű tejbegrízt főzünk. Beletesszünk a vajat és cukrot.
Kihűtés után 3 tojás sárgáját cukorral és 2 cs. vaníliás cukorral kikeverjük, hozzáadjuk a grízhez, majd a 3 tojás fehérjét habnak felverjük, ezt is bele, a beáztatott mazsolával együtt.
Egy közepes tepsit kivajazunk, búzadarával meghintjük, a darát addig sütjük, amíg a teteje megbarnul.
VARIÁCIÓ TEJBEGRIZRE 1. (redhead)
vaniliával főzünk egy viszonylag sűrű tejbegrízt. kis tálkákba adagoljuk kb a feléig. Megvárjuk, amíg megdermed, megpakoljuk málnával. utána főzünk egy vaníliás pudingot, megbolondítjuk egy kis Cointreauval, és rálapátoljuk a málnás grízre. Hűtőben jól lehűtjük, tejszínhabbal kínáljuk.
VARIÁCIÓ TEJBEGRIZRE 2. (redhead)
Főzöl egy tejbegrízt, megint csak félig raksz egy tálkát vele, és mielőtt megdermedne, belenyomogatsz néhány citrom likőrben megforgatott babapiskótát. Csinálsz egy tejszín ízű pudingot, amibe miután kihűlt, citrom joghurtot keversz. ezt rápakolod a grízre, citromkarikával díszíted.
Üdv: Bedke
Néhány grízes süti ??? Arra én is vevő lennék ám - léccike írj recepteket is!
Köszi előre is :-))
Palika - nem felejtettem ám el a Lajos Mari- féle répásat, amit ígértem, hamarosan következik :-))
Most amig a csemete szunyal gyorsan beirok Nektek egyet, hetvegen csinaltuk es nagyon finom lett, Vancsa szakacskonyv alapjan (ahol O ugyan szabad tuzre javasolta, de sutoben is igen remek lett):
Sertesszuz egyben, beleforgatva aprora vagott rengetegsok aprora vagott zsalyaba, nem tul sok aprora vagott fokhagymaba, durvara daralt borsba, bele a jenaiba es nyakonontve (nem tul sok) extra szuz oliva olajjal, letakarva (mar csak a foki illat miatt is!) es egy ejszakara (de legalabb jo nehany orara) a hutobe tenni. Suto elomelegit 200 fokra, husi a pacbol ki, tepsibe be es kb 1 orat sul. Kozben a pacolajbol egy nagyon keveset serpenyobe, amin jo sok aprora vagott mogyorohagymat (shallot) megdinsztelsz, felontod ruby portoival (na ez egy kicsit faj!!!) , kis szarnyasalaplevel es kis balzsam ecettel es jol beforralod. Ha a husi kesz, kb 15 percre erdemes foliaba tekerve "pihentetni" es csak utana szeletelni, es jo forro szosszal leontve talalni (a foliaban osszegyult kicsapodott husle es zutty a szoszba!) Mi a hires-neves angol roast potato cimu koretet csinaljuk hozza es valami friss parolt zoldseget (mangetout, brokkoli, ilyesmi). Sziasztok!!!
Szalonna zsírjával meglocsoltam a pörcöket a tetejére szórtam és beraktam a sütőbe.
Puding próbája az evés. Hát majd meglátom.
Jó látni néhány kedves, régi arcot :)))
Redhead, nálunk már rendszeresen az étlapon van a csirkemájas spagetti, a jambalaya és néhány grízes sütid.
Gemelos, kérlek írd meg, hogy itthon szerezted-e be a London teát, amiről irtál?
A múlt héten Szlovákiában liter számra ittam ezt a márkát, az összes lehetséges változatot megkóstoltam, de hiába kerestük, nem kaptunk kint belőle, pedig külön elmentünk az ottani Tescoba, mert a panziósok onnan szerzik be.
Nálunk szombaton rizses husi volt, felvágott helyett pedig csirkemáj pástétomot készítettem.
Vasárnap Stalex fetás csirkéjét készítettem el, de paradicsomszósz nélkül, simán, krumplipürével. Leves pedig aprólékból és a kiszedett csontokból, sok zöldséggel és gombával.
Édesség: Brill kevertje, most kókusszal és csokidarabkákkal.
Este kártyaparti volt, amire sütöttem egy finom rozsos kenyeret és sajttal, póréhagymával ettük. (nomeg Becherovkát és szlovák sört iszogattunk)
Mindenkit szeretettel üdvözlök: Bedke
Bocs, hogy csak így kéretlenül hozzászólok. Sok receptet próbáltam tőletek, köszönöm őket így utólag is:)
Mi is nagyon szeretjük a spenótot és hét végén kipróbáltam a Francia Konyha c. könyv spenótos gnocchi-át. Nagyon finom:
60dkg lisztes krumpit megfőzni, áttörni. 35 dkg tisztított spenótot folyadék nélkül megpárolni-főzni( én mirelitet használtam jól lecsepegtetve).
Ha kicsit kihűltek összeönteni és jól elkeverni-gyúrni 15 dkg liszttel, 1 tojás sárgájával kis sóval, borssal. Képlékeny, picit ragadós massza lesz.
vizet forralni és abban kifőzni a lisztes kézzel sodort pici gombócokat. Nekem 90 lett belőle , a könyv 60-at írt. Ha feljönnek a víz tetejére, kiszedjük őket egy kivajazott lapos tűzálló tálba. Kis vajdarabkákat teszünk rájuk, ne ragadjanak össze és megszórjuk 10 dkg márványsajttal és előmelegített sütőben 180 fokon megpirítjuk. Bazsalikomlevéllel is lehet tálalni.
Naháát ez a gnocchi marha jo lehet:). . . lementve!
Jo, hogy rendbejöttél és ismét itt vagy!
Egyetértek:. . . PEACE=BÉKE. . . mindenkinek*****
Répácska ne csodálkozz!:). . . a fahéjjat annyira sokféleképpen fel lehet használni, . . én pld:a vadpörköltbe szoktam 1kiskanálnyit tenni, de csak a végén. Huuuu!!!. . . . baromi jo lesz tőle*****
Jön a tavasz látom erősődtök már a spenottol:)))
SPENOTOS SPAGETTI
HOZZÁVALOK:40dkg spagetti, 1-1kiskan. so, 1hagyma, 6dkg vaj, 50dkg csirkemellfilé, 25dkg csiperke gomba, 1kiskan. currypor, 1gerezd fokhagyma, 2dl tejszin, 1kiskan. liszt, 15dkg friss leveles paraj.
ELKÉSZITÉS:A spagettit sos forásban lévő vizben kifözzük, kb 10perc alatt kész. Amig készül, addig a hagymát finomra apritjuk és serpenyőben a felolvasztott vajon megfonnyasztjuk. A csirkemellet csikokra vagdossuk és a hagymára dobjuk. Jo erős tüzön kb. 3percet piritjuk, közben megkeverjük. A gombát cikkekre vágjuk, a hushoz adjuk és nagy lángon piritjuk, soval, curryporral és zuzott fokhagymával izesitjük. Végül a tejszinnel simára kevert liszttel felforraljuk, amig be nem sürüsödik. A paraj szárát lecsipkedjük, megmossuk és a tejszines csirkeraguba keverjük.
Főzni nem igazán kell, mert amugy is hamar összeesik.
Tálaláskor a jol lecsöpögtetett spagettivel összeforgatjuk.
Az ízük kesernyés (nem olyan vészesen), mert a citrom szőröstül-bőröstül kell bele, de mi így is nagyon szeretjük :-))
istar, bocsi, tényleg, a székelykáposztába tette párod a fahéjat:)
Nem találom azt az újságot amiből sütötem a répást, de ahogy irod ami késik az előbb-utóbb megjön.
Most szerdán elutazunk, de addig nem nyugszom amíg meg nem találom.
Az a süti tényleg nagyon jó lett.
Ma valami gyors tésztás kaját csinálok azt hiszem tejszínes-gombás spagettit.
Van lefagyasztott gombám a mélyhütőben.
Jó kis parmezánnal a tetején. Na már éhes is lettem.
Mentem én is a recepteket és már látom nemsokára készülni fog az új recikönyv a családnak.
kata ez a Stahl gesztenyés okozott nekem néhány maszatos percet. Először is direkte mijjjattta vásároltam olyan kis zsákos kinyomót csillag véggel, megjegyzem, lehet, hogy mert tecsó volt, varrás mentén repedt, vagyis eleve már a trutyi jött az ódalán is. Másodszor ráügyeskedtem ezzel a mindenhol eresztő zsákkal a masszát a jó kis sütőpapírra. gyönyörű gurgulázó tsillagocskák voltak mindaddig míg a sütőben meg nem pihentek. Akkor ugyanis lett belőlük placcs. Ső placccs, placccs. De hogy még fokozzam Plats. na jó, egy renittens topikon legalább viselkedjünk, ejnye, ejnye! Szaggat a tyúkszemem, asszem esik a hó! Jé tényleg!
Na vissza SJ-hez. A tsillagocskák íze egészen pompás volt, a narancshéj bele kifejezetten nagyon nyamm. De még csak nem is emlékeztetett csillagra.
Ennyit szerettem volna röviden elmondani, mielőtt Répalány beleringatózik a gesztenyés tsillagocskákba!
Ja igen és Coryk! Már a répát is megpuceváltam a mézes tipusu sütikéhez, amikor hopp, vendégünk jött. Neki meg mégsem adhattam reszeklésre adolgot, úgyhogy ott figyelnek a tiszta répácskák várják a reszelőt. Egy igen gyors és igen fina diós mufflival engeszteltem magamat s a családomat. De ami késik. . . . . az tsak múlik. . . .
Igen , hallottam mastol is , hogy az olaj izet nem szerette a kuglofban, -szerintem vajjal finomabb is!
Istar, en is ettem mar "arabos" kajakat a volt munkatarsnömnel.
A fahej allando iz volt mindenben , de finoman vegyult a többi fuszer izevel.
Amikor a párom főz, én sem tartózkodom a konyhában, igyekszem jó messzire elkerülni - így még csak véletlenül sem fordulhat elő, hogy belekotyogjak az alkotás folyamatába.
A végeredmény mindig finom, így aztán mindig hagyom, hogy kiélje kreativ hajlamait :-))
Már amennyire reggel van d. e. 10 óra körül :-)) És esik a hó megint!
Hali Répalányka - a párom a székelykáposztába tett fahéjat. de lehet, hogy a paprikáskrumpliba is jó :-)) Egyébként az indusok és az arabok is tesznek bizonyos husikhoz fahéjat, és csudafinom lesz az összhatás!
Igaz, hogy utólag - de még 8 napon belül - minden kedves Zsuzsának és Zsuzsannának nagyon boldog névnapot kívánok sok szeretettel :-))
Brill, köszi, hogy hiányoltál, itt vagyok azért néha, amennyire az időm engedi, bár az olvasásban teljesen naprakész vagyok. A többiektől, akiket felsoroltál nekem is nagyon sok kedvelt receptem van.
Én szombaton gyümölcsmázas csirkecombot sütöttem mediterrán krumplival, tegnap pedig a fagyasztott őszibarackomból csináltam gyorsan egy joghurtos levest, utána vörösboros tyúkpörköltet ettünk tarhonyával és hordós savanyúsággal. A desszert a tízperces kuglóf volt, csak az olajat olvaszott vajjal helyettesítettem (nekem kicsit furcsa az olaj íze a sütikben) és konyakos meggydarabkákat dobtam bele.
Tegnap nehany kért es kapott recepttel bövitettem a gyujtemenyemet .
köszönöm!
Ma akkor folytatom a Hagymakeremlevest, ami tegnap keszult es utana a Tonhalas teszta legegyszerubb valtozatát fözöm meg, - a hagymas , borsos, szerecsendios, sajtos variaciot.
Tegnap este mar elövettem egy gesztenyekockat a melybol, igy a Gesztenyes muffin is sorra kerul ma. :)))
Komplett az ebed!!!
Tegnap Gemelos emlitett nehany regi fözöcskezöt , nekem is eszembe jutott meg jo par , akik a gyujtemeny összeallitasaban jelen voltak, anno es most is szeretettel gondolok rajuk. . . igy Izmiri, Uppszi, Kavics , Amospo, Merci-mami, Zsigabiga, Ttpk, Nsgabi, Maystar, Cirka, Tozsu2, Feather, Loma, Sunmacs . . . es ne maradjon ki Hangyalany sem , aki a szellemunket -lelkunket taplalta eveken at.
Köszönet nektek ! az az idöszak emelekezetes marad mindig szamomra!
Kellemes napot kivanok Nektek!
/Brill
(Igazoltan voltam tavol, mert betegeskedtem, de mostanra osszeszedtem magam. )
Ma mar vegre foztem is. Husos gnocchi volt a menu, es tepsis morzsa
pudingban (a la Lajos Mari), ami tulajdonkeppen egy csaszarmorzsa, nyakon ontve vanilia pudinggal.
HUSOS GNOCCHI (redhead)
0. 5 kg daralt pulykamell
1 v. hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 marek aprora vagdalt bazsalikom
2 doboz hamozott paradicsom (konzerv)
egy 3 dl-es paradicsom ivole
kb. 2 dl voros bor
2-3 kanal oliva olaj
Worchestershire
feherbors
cayenne bors
egy keshegynyi fahej
so
2 kiskanal cukor
Az aprora vagott v. hagymat az olajban megpiritom, hozzaadom az atnyomott fokhagymat, beleboritom a hust, feheredesig piritgatom. Fuszerezem, beleszorom a bazsalikomot, belekeverem a konzerv paradicsomot, es felontom a paradicsomlevel. Szep lassan parolgatom, es a voros bort kb. akkor ontom hozza, amikor a paradicsomle nagyjabol elfott.
Amikor keszen van, a gnocchi-ra (krumpli nudli/gomboc, en keszen veszem) halmozom a paradicsomos hust, es sajtot reszelek ra.
En imadom a gnocchi-t, es szemermetlenul mindent rateszek, ami csak eszembe jut:)A gomba porkolttol a lecsoig, mindent.
PEACE !
Meg a spenótos bizgentyű is, csak nem tudom el tudnám -e fogadni, hogy a tésztának nem a megszokott spenótfőzelék íze van :-))
Gesztenyés muffin (loma6)
8, 5 dkg margarint, 12 dkg cukorral, 1 cs vaniliás cukorral 2 tojással pár csepp rumaromával 15 dkg megpuhított gesztenyepürével- habosra kikeverni, majd belekevertem 1, 25 dl tejet. Tovább keverni és végül 20 dkg lisztet, amelyben 1. 5 kávéskanál sütőport és pici fahéjjat (ezeket előzőleg elkevertem) legvégül 5 dkg mazsolat (én kicsit beáztattam rumaromás vízbe).
Muffinsütőbe az oly sokat emlegetett muffinpapírok, 3/4 részig tésztával feltölteni és mehet be az előmelegített sütőbe (170 fokon kb. 20 perc, hasonlóan mint a többi fajta muffint). Ötlet: meg lehet bolondítani egy kis olvasztott csokival a tetején.
(Rl: saját megjegyzés: mehet bele a negyed kilós gesztenye, mazsola helyett cukrozott narancshéj!)
Bacon szalonnát kicsi vajban megpirítok, egy fej hagymát kockára vágva megdinsztelek benne, hozzá rakok kockára vágott sonkát (füstöltet, vagy csak gépsonkát, ami van) azt is kicsit átpirítom, majd belerakom a már felolvadt amúgy mélyhűtött spenótot. 2-3 gerezd fokhagymát nyomok bele, sózom, borsozom, kedvem szerint fűszerezem: oregáno, bazsalikom, rozmaring, kakkukfű keverékével, miből mennyi esik éppen jól. Kakkukfűből általában többet teszek bele, a többiből kevesebbet, és a bazsalikomot van, hogy ki is hagyom. Fedő alatt lassú tűzön rotyogtatom, a végén tejszínnel liszt nélkül besűrítem, utána fűszerezem, és sózom, borsozom is újra, van, hogy még egy gerezd fokhagymát hozzá nyomok, és még egyszer erősebb tűzön összerottyantom. A kifőtt spagettivel nem keverem össze, mert nem túl szép látvány, külön rakva tálalom, sajtot szórunk a tetejére.
Aki nem szereti a spenótot, általában az is megeszi :)))
Ha igen ird be legyszi, mert hoztam gesztenyemasszat otthonrol , -csinalhatnek en is.
Egy 25 dkg-os adag eleg is kell legyen a 12 db-hoz.
Vagy ha egyáltalán nem lehet benne tojás, akkor egyszerűen a túrót krémtejföllel, vagy egy masszívabb krémsajttal pl. mascarponéval keveredd össze, citrom reszelt héjával, pár csepp citromlével, 1 csomag vaníliáscukorral és porcukorral. Ezt kend a két tortalap közé, és tedd mélyhűtőbe egy kis időre, állni fog a massza így is.
TÚRÓKRÉMES (sherpa01)
Tészta: 25 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 2 db egész tojás, 5 dkg vaj, 1/2 cs. sütőpor, 1/2 cs. szalalkáli
Ebből tésztát gyúrunk égy 3 kis lapot sütünk. tegyetek alá sütőpapírt, mert másképp nem nagyon lehet kiszedni a tepsibő, vagy csak morzsákban.
Krém: 25 dkg porcukor, 25 dkg margarin, 50 dkg tehéntúró, 2 cs. vaníliás cukor, citromhéj.
Ezzel a krémmel kell a lapok közét megtölteni. 1 éjszakára hűtőbe tesszük az egészet, hogy puhuljon. Másnap porcukorral meghintjük a tetejét és kockákra vágjuk.
GYÜMÖLCSÖS TÚRÓTORTA (maystar)
Sütök egy piskótát, aminek a masszájába kevés olvasztott vajat is csorgatok, hagyom hűlni.
1/2 kg túrót kikeverek porcukorral és fagyasztásból kiengedett gyümölccsel. (szeder, eper, málna) Tejszín helyett ajánlom a "habmester"-t. Ez egy növényi fehérjékből készült tejszínpótló. Kemény habbá verhető és 1-2 óra múlva még keményebbé válik, másnapra sem esik össze. Nem szükséges hozzá habfixáló, nem megy hamar tönkre. Ebből felverek kb. 3 dl-nyit, majd elkeverem a túrós-gyümölcsös masszával. Rákenem az egészet a tésztalapra, gyümölcs-darabokkal díszítem, majd kockázom.
Már vissza is jöttem. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nekem mindig kell egy kis erősítő vasalás előtt, mert az, hogy közben filmet nézek már nem elég :))))
Na most beírom a spagettit. . .
28 cm-es kapcsos formában szoktam sütni 6 tojásos vizes piskótát (6 tojás sárgája, 6 evőkanál hideg víz, 6 kanál liszt, 6 kanál cukor, 6 tojásfehérjéből hab, 1 cs sütőpor)
Ha nagyjából kihűlt, kettévágom, az alját visszateszem az összezárt formába. Erre jön a túrókrém: 0, 5 kg túró (kockatúrót veszek, az krémesebb, nem potyog szét. . ) 2 cs vaniliás cukor, 1-2 ek cukor, 1-2 citrom héja lereszelve, fél doboz mandarinbefőtt, és fél-fél doboz ananász és őszibarack befőtt apróra kockázva. A gyümiktől jó krémes lesz, nem kell zselatin, nem fog szétperegni, nem lesz "száraz" a töltelék. Ráteszem a másik piskótalapot, és a befőttek levéből 2 cs tortazseléből készítem a bevonatot. Vékonyan bekenem a piskótát vele, rápakolom a maradék gyümiket (isteni rá és a túróba is a sárgadinnye, a tetején házi rumos meggy :)) ), majd bevonom a zselével. Egybe bedugom a hűtőbe (előző nap a gyümiket behűtöm, és akkor gyorsan kész!), és ha a zselé megdermedt, lehet is szeletelni. Egy óra alatt össze lehet dobni (a piskóta kb 15-20 perc alatt sül készre, az alatt a többi elkészül)
(mythril).
Es nem kestel el a recepttel!
és most iszom egy kis martinit. . .
Köszi!
mind berepul a gyujtemenybe es holnapig egyet alszom ra hogy salata legyen vagy a meleg valtozatot csinalom.
Hozzávalók:
Ami a dobozban volt:
2 db tonhalkonzerv
Fél zacskó makaróni
1 doboz tejföl
Hozzávaló még:
2 db tojás
mustár
olaj
1 fej vöröshagyma
só
Elkészítés:
Első lépésként megfőzzük a makaróni tésztát. Amíg a tészta puhul, elkészítjük a krémet.
Egy nagy habüstben hamis majonéz alapot készítünk 2 tojássárgájához hozzáadunk egy evőkanálnyi mustárt, majd olajat csurgatunk hozzá, miközben kézi habverőnk segítségével folyamatosan kevergetjük a keveréket. Ha elkészültünk a sárga krémünkkel, beleöntjük a tejfölt, hozzákanalazunk 1 konzervnyi tonhalat és ha van otthon, nagyon ízletes hozzá egy kevéske aprított bazsalikom levél is. Amíg teljesen megfő a tészta, szeletekre vágunk 1 fej vöröshagymát. Megsózzuk és pár perc után kinyomkodjuk belőle a levét. Ha kész, ezt is hozzáadjuk a mártáshoz.
A makarónit leszűrjük, és pár percnyi hűlés után amikor már nem forró a tészta -, belekeverjük a mártásba, majd 1 órára félretesszük pihenni, hogy a tészta teljesen átvegye a mártás ínycsiklandozó ízét. Tálalásnál villa segítségével kis halmokat készítünk a tésztából és a tetejükre a megmaradt halkonzervből púpozunk.
na, nálam elfogyott a tonhal:))
"Én is szoktam tonhalas tésztát csinálni. Megosztom veled(veletek) az én receptemet. Lényegében ugyanaz, amit, Te írtál, de én nem tejszínnel, hanem sürített paradicsommal csinálom, és fokhagymával, nem vörössel. Kizárólag parmezán sajttal. Más nem illik hozzá. Ja, és csak spagettivel, nem más tésztával, és egy kicsit megcsipősítem csilivel. Lehet, hogy ez már így egészen más???"
tonhalas makarónisalátával szolgálhatok még, Stahl módra:)
Hozzávalók:
50 dkg tészta (bármilyen formájú, olasz vagy durum)
1 fej hagyma
3 db 160 g-os olajos tonhalkonzerv
4 dl főző- vagy habtejszín
parmezán vagy bármilyen reszelhető sajt
só
bors
szerecsendió
Elkészítés:
Amíg a tésztavíz felforr és a tészta megfő, elkészítjük a tonhalas szószt. Megpucoljuk és apró kockákra vágjuk a hagymát, és a tonhalról leszűrt olajban megpároljuk. Hozzáadjuk a tonhalat, átmelegítjük, majd felöntjük a tejszínnel. Ízlés szerint fűszerezzük, és 1-2 percig rotyogtatjuk. A szerecsendiótól nagyon finom ízt kap! Amikor kész, összekeverjük a leszűrt tésztával. Sajttal tálaljuk.
Megjegyzés: Megunhatatlan :o)
ez pedig a másik, de szégyenszemre nincs meg, hogy ki irta be:Ö)
szia, Brill, ez az egyik amit találtam.
aki pipás menjen privizni , nem azért jön ide a minöségi és nem minöségi mert a vérnek ugye egy a szine , tök mindegy gazdag vagy szegény ???
Nagyon megköszönném ha nem folytatódna tovább.
Őszintén szólva nekem sem tetszik az a stílus ami ott megy, nekem is jobban tetszett a régi, ezért nem is járok oda. Nektek ez a stílus nem tetszik, azért jártok oda.
Jó lenne ha mindkét részről abbamaradna ez a vita. Semmi értelme és csak mások szórakozását rontjátok el vele.
Nagyon szépen kérlek titeket fejezzétek ezt be.
Nem ezért járunk ide.
No akkor holnap úgyis megyek a Westendbe, megkukkantom a boltot, gyis kíváncsi voltam már rá. Köszi az infót. Azt hittem könnyebb dió a cayenne bors.
Az ebedem Hagymakremleves volt, tejszinnel es kicsi tejföllel bolonditva.
Aztan Szegeden a piacon vettem ket kulönbözö zöldfuszert, -a nevet nem tudom ne is kerdezzetek, - Östermelö arulta, nagy zsakbol es viszonylag olcson.
Az egyikkel, - a keverekkel- fuszereztem a hagymalevest, hat isteni lett. Holnapra is maradt belöle.
Masodiknak megsutöttem jol befuszerezve egy nagy csirkecombot es mellette egy kicsumazott almat hejastul es cikkekre vagott krumplit. Az almabol kifolyt savanykas lé es ugy megbolonditotta az egeszet hogy . . . . . :)))
Most vacsira felbontottam egy tonhal konzervet , -olajosat es darabosat. Persze csak a negyedet tudtam megenni igy holnap jo lesz az ebedhez.
Kerlek segitsetek , meg soha nem csinaltam tonhalas kifött-tesztat csak regebben olvastam rola a topikon.
Kellene a recept! Köszi elöre is!
/Brill
Arra költöm a pénzem, amire csak akarom, van elég!!! :-)))
Jobb kifogást nem tudsz?
A sajnálatodra meg nem tartok igény!:-))
Te vállaltad magad "miazebéd"-kent????
kiskrumplinak semmi köze az egészhez, nem ő irogat toborzó priviket!!!!!!!
Kata-rizs: Cayenne borsért én Tatabányát jártam körbe, Anyukám is bement pár boltba Bp. -en, és végül az Ázsiai boltban kapott anyukám.
És mivel én kimondottan szeretem a cayenen-borst, több csomaggal is vásárolt nekem. Most eszembe is jutott a fűszer áldott mellékhatása, de nem írom le, mert a végén mi is gyógyászati topik leszünk :))))
További szép napot!
Őszintén szólva én azért nézegetek újra ide mert egyrészt itt vannak azok a régiek akiket amúgy is kedvelek, másrészt itt nem azon megy a verseny, hogy ki tud több receptet bemásolni a netről. Remélem ez így is marad és mindig ilyen vidám emberkék lesznek itt.
Tegnap egyébként Stahl fohagymás krémsajtos csirkéjét ettük, csak kukoricapüré nélkül. Helyette vajban megpároltam a kukoricát és reszeltem rá füstölt sajtot.
Ma a currys joghurtos pácos pipi volt, de sajnos nem kaptam hozzá mindent. Pl nem tudtam a cba-ban curryt és chayenne borsot venni, ami picikét vicces. Úgyhogy koriandert és fehér borsot tettem bele. Egész finom lett rizzsel, de azért hiányzott belőle az a két fránya fűszer.
Tegnap este meg szintén Stahl kajcsi volt, mákosguba. Nekem nagyon ízlett, a kedvesem viszont a sütés nélküli változathoz szokott.
Nekem ez jobban ízlik, több benne a fűszer és o lyan fini krémes. A másik emellett nekem jellegtelennek tűnt.
Ti mit szósztok?
Milyen lett beszámolót kérünk.
íme a kiskrumplinak írt mondat, amit kiskrumpli nem idézett tökéletesen, ki gondolta volna, h. ezzel elindít egy lavinát???
"nem olyan pörgős, mint a "régi", de elég jó a banda. . . . "
nem azt írtam neki, h. a régiek vannak ott. . . . de mindegy. amikor én meguntam a másik topic stílusát, nem mentem többet. mégis hiányoztak, igen, valóban a "régiek". ezért nyitottam (pont én, bár megtehette volna más is!) egy újat! akinek ez nem tetszik, nem jön ide, mint ahogy én sem megyek a másikra. . . amúgy megfordult már a fejemben, h. egyszer, ha sok időm lesz, összeírom, h. kinek milyen betegsége van/volt/lesz és ezeknek milyen - ételekről szóló topicban - időnként visszataszító tünetei vannak. . . . de nincs annyi időm:))
Tegnap Milánóit főztem. Csak én hívom így, mert nem is tudom, mi a neve. Darált húst fűszereztem (só, bors, oregano), kb. 30-40 percet állni hagytam. Utána pirítottam, majd rátettem a szeletelt, konzerv gombát. Megzuttyintottam ketchup-el. (na ezt, hogy is kell írni?) :-)))
Tésztát főztem ki és kész!
Üdv! Edit
Jó étvágyat hozzá!!!!
Kiderült, hogy te vagy "miazebéd". . . . . . . . .
Tudod, hogy csak egy kis pénz kellett hozzá????
Meg egy hacker????
Ezen sokan nem fognak meglepődni. . . .
kiskrumpli, gyere máskor is!!!
a lángos. . . amikor lángosról írtok, mindig úúúúúúúgy megkívánom! most is. reggelire körözött volt, igazi, azuram készítette. előtte meg lőtt friss kenyeret, igazán gondos egy pasi:)) cserében majd jó ebédet kell összehoznom, ahogy nálunk szokás úgy 4 óra felé tálalva:))) még nem tudom mi lesz.
az almatorta amúgy szuper, a recept sajna nincs nálam (anyu vitte magával a szakácskönyvét:(, de majd megszerzem!
Marcsika azt a joghurtos kenyér receptet szabadna elkérni!!
Gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kalács mostanában nem megy nálunk.
Briil a legközelebbi lángosból nagyon szivesen megkinállak, nem kell sokáig várnod rá, mert nálunk ezt mindenki imádja.
Tegnap csak pár palacsintát akartunk sütni, a rakotthoz, de időközben, kiderült, hogy egy gyermek kivételével mindegyik gyermekünk megjelenik. Így hát kb. 60-70 palacsintát sütött a párom, de ennyi is épp, hogy elég volt. Még vagy 30 lehetett volna. nagy palacsinta evő a társaság.
Ma a sárgaborsó maradékát esszük, mamának higitom és pírított zsemlekockával. levesként.
Sőt a párom anyukájának is küldtem belőle, mert ő nem szokott sárgaborsót csinálni.
Pár évvel ezelőtt mindig ő sütötte a réteseket, igazi házit, én csak a túróst eszem, meg beiglit is. Mivel 86 éves a kezei már nem birják, hát már elmarad. Majd amikor sok időm lesz én is megpróbálom.
Megtalaltal Halawa???:))), -kösz jol vagyok!
Kiskrumpli, szia ! Igazan reg lattam a nickedet!
Eperke , beirnad majd a Spenotos spagettid receptjet, met hogy az enyem is ilyesmi akart lenni tegnap , de csak ugy spontan keveredett össze. Azert az igazi recept jo lenne. :)))
Marcsika a kepeid azt aruljak el , hogy te nagyon gyakorlott vagy a kelt-tesztak kesziteseben!
Szep vasarnapot mindenkinek!
/Brill
¨HUH lazac nem is udom nem tudom megszokni soha , neked úgy látszik megy :))
repalanyka irt nekem aranyosat, es irta, hogy mostansag ide irnak sokan a regi mit fozzekesektol. at is randultam megnezni, es huuuuuuu, tok jo, regi neveket felfedezni!!!!
foglak is am olvasgatni titeket ujra, olyan jokat irtatok mindig!
kellemes estet mindenkinek!
kiskrumpli
Ma a végén az egyszerű mazsolás sütimet sütöttem meg. Mézes tejecskével társítottam. . . így vasalás előtt igazán jó.
a pizza nálunk is érik. . . nagyon régen volt már, akkor is úgy rendeltük futárral.
brill, spenótilag mi is közel járunk már a megvalósításhoz, jövő héten biztosan bevetem a zöld fegyvert:)
stali, azt bírom, h. a te receptjeid mindig olyan pikk-pakk összevágom, beledobom, megforgatom és tálalom! most ugyan lenne időm hosszabban főzőcskézni, de mégis szívesebben választok gyorsan elkészíthető ételeket.
tea, konyakmeggy:))
ma a konyhából lógtam, ebédelni étteremben ebédeltünk. a párom és a lányom pizzáztak, én pedig sajtos bundában rántott csirkemell csikokat ettem az évszázad hasábburgonyájával, mert egészen tökéletes volt:)de a csirke is:)és egy hatalmas tál salátát, amiből mindenki csipegetett.
jó szombat estét!
tudjatok mit ettem ma?
Volt maradek spenotom , -Andreaval akartam megetetni de utalja, - igy ma magam alltam neki. :)))
Meg regebben futott a topikon valami spenotos tesztafele , na en ezt kutyvasztottam össze es jol megszortam otthonrol hozott fustöltsajttal es be a sutöbe. . . Igen fini volt.
Persze erre a könnyu ebedre igencsak megéheztem, ugyhogy most ettem meg 2 db . lax-os szendvicset , amit felbarna piritoskenyer, 1-1 szelet fustölt lazac , tojas es paradicsomszeletek , majonez, - es kapor diszitessel isteniek voltak. Jeghideg pohar sör ment le utana.
Kell -e ennel finomabb???:)))
Na, azert a langosert is sorbaalltam volna Corky. . . , de majd legközelebb! :)))
Kellemes estet Nektek!
/Brill
HOZZÁVALOK:20dkg rétesliszt, 18dkg vaj, 12dkg porcukor, 6tojássárgája, 2evőkan. kakao, 1/4 cs. sütőpor.
TÖLTELÉK:6tojásfehérje, 15dkg porcukor, 1cs. kokuszreszelék, áfonyalekvár(én ezt szeretm, de lehet más iz is).
ELKÉSZITÉS:A tésztához valokat alaposan összedolgozzuk, kinyujtjuk és kibélelünk vele 1 közepes tepsit. Kb. 180fokos sütőben félig megsütjük a tésztát, kivesszük, lekvárral megkenjük, a tetejére simitjuk a habbá vert tojásfehérjét, amelyet a porcukorral és a kokuszreszelékkel izesitünk. A sütőbe visszatoljuk és inkább száritjuk a habot, mint sütjük. Amikor már szép barnás a teteje, akkor kivesszük a sütőből, kihütjük és végül a tetjét csokimázzal bevonjuk.
Hideg vizbe mártott késsel szeleteljük.
Marcsi kuszkusz lementve:)
Beirom a hétvégi menüt, hogy legyen miből válogatni.
HUSKOCKÁK
HOZZÁVALOK:60dkg sertéscomb, 2dl olaj, 1fej karalábé, 2db zöldpaprika, 1szál poréhagyma, 2-3szál zeller, 2tojás, 2evőkan. szojamártás, 1dl fehérbor, so, kevés örölt bors, 1kevés chilipor(aki szereti csipősen).
MÁRTÁS:3evőkan. cukor, 2evőkan. paradicsompüré, 2és 1/2 evőkan. ecet, 2kiskan. chilipor.
ELKÉSZITÉS:Elöször a mártáshoz valokat keverjük össze és annyi vizzel engedjük fel, hogy higabb levet kapjunk.
Egy másik tálban a tojásokat villával felverjük, beleöntjük a bort, szojamártást, borsozzuk és jol elkeverjük. Ezután a jol megmosott hust papirtörlővel alaposan leitatjuk, majd apro kockákra vágjuk. Elöször a mártásba majd a tojásos szojamártásba egyenként belemártogatjuk és forro olajban kisütjük. Ha kész a felesleges olajat leöntjük, a hust a serpenyőbe visszatesszük, chilivel megszorjuk és a felapritott zöldségekkel együtt még sütjük.
Végül ráöntjük a maradék mártást, jol felforrositjuk és tálaljuk.
Édes kuszkusz-tortácskák 4 személyre
Hozzávalók:
1/4 liter tej
1 csipet só
75 g kuszkusz
1 citrom
2 tojás
1/2 kk. őrölt vanília
1 ek. cukor vaj a kikenéshez
friss gyümölcs vagy befőtt a díszítéshez
A tejet a sóval egy edényben felforraljuk. A kuszkusz belekeverjük, újból felforraljuk, lefedve a kikapcsolt tűzhelyen 10 percig duzzasztjuk, majd langyosra hűtjük.
A citromot megmossuk, megtöröljük, a héjából egy keveset lereszelünk, és a felének a levét kifacsarjuk. A tojás sárgákat elválasztjuk, azután a vaníliával, a cukorral, a citromhéjjal és a citrom levével együtt villa segítségével a kuszkusz kásába keverjük. A tojás fehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan a masszába keverjük.
Egy alacsony edényben jó kétujjnyi vizet öntünk, és felforraljuk.
Négy nagyobb csészét vagy formácskát kivajazunk. A masszával megtöltjük, alufóliával lefedjük, és az edénybe állítjuk. Az edényre rátesszük a fedőt, és a tortácskákat alacsony hőmérsékleten a vízfürdőben kb. 30 percig pároljuk.
A csészéket vagy formácskákat kivesszük, és 10 percig állni hagyjuk. Hegyes kés segítségével kilazítjuk őket, süteményes tányérra borítjuk, és gyümölccsel vagy befőttel tálaljuk.
A Zsuzsannáknak és a születésnaposoknak nagyon sok boldogságot, és mindenkinek szép napot kívánok!
Marcsi
Szederleves van még tegnapról. Sütök is valamit csak azt nem tudom mit.
Ma ismét kefires lángos a kivánság. Jó sok fokhagymával, tejföllel, sajttal.
Vacsira meg lehet, hogy a palacsinta tortát csinálom.
Mindenkinek!
Palika ! boldog nevnapot!!! , ha most tartod , mert ugye augusztusban is van napod!
/Brill
Én ezt olvastam a fondan készítésről és ezt én túl macerásnak tartanaám egy süti tetejére. persze lehet, hogy csak én vagyok lusta.
Fondan
A cukrot a vízzel feltesszük főzni. Amikor forr, a habját leszedjük, utána hozzáadjuk az ecetet és 115 C fokig, főzzük, vagy golyó próbáig, amit úgy végzünk, hogy egy evőkanalat hidegvízbe mártunk, majd a kanállal a cukorszirupból kiveszünk, a hideg vízbe tesszük. Ha az ujjainkkal golyót tudunk formálni, akkor jó. Vízzel bepermetezett márvány vagy üveglapra öntjük, a tetejét is bepermetezzük hideg vízzel. Nyeles fémlapáttal újra és újra átforgatjuk (szélétől befelé haladva) a teljes kihűlésig, végül teljesen fehérre és szilárddá válik a Fondan. Felhasználáskor a fondant kb. 40-45 C fokra, felmelegítjük, egy kevéske tojásfehérjével hígítjuk, hogy szebb fénye legyen. Ezzel vonjuk be
Képzeljétek el, ma ettem rántott húsos zsemlét és olyan rosszul lettem tőle, nem tudom miért, csak három hete van, hogy alig eszünk húst. Pedig friss volt, a büfés lány naponta süti.
Holnap ki fogom probalni, bar most epp nincs feher babom, gondolom a tarka is megteszi.
Izre nem lehet különbseg, vagy?
tea, konyakmeggy:)
ebédre pedig kipróbáltam Váncsa karfiolos tésztáját. a fagyasztóban volt zöld pagodakarfiol, abból csináltam, finom, és szép látvány. meg mérlegbarát:)
KARFIOLOS CSAVART TÉSZTA
két három csokor friss petrezselymet (vagy egy doboz mélyhütöttet)pépesitünk a turmixban kevés olivaolajjal. a karfiolt (közepes fej vagy egy mélyhütött zacskó) megfőzzük sós vizben, vagy párolóedényben puhára pároljuk. egy üveg paprikával töltött olajbogyót felszeletelünk. amikor a tészta megfőtt, forrón összekeverjük a petrezselymes olivaolajjal, a karfiollal, olajbogyóval, sózzuk, borsozzuk, tálaláskor lehet rá parmezán vagy más sajtot reszelni.
Képzeljétek el, a párom főzte ma meg a paradicsomos babot, nekem annyi rohanni valóm volt, hogy elmondtam neki hogyan kell, ott hagytam neki a receptet is. Kicsit meglepődött amikor megkértem, de tudom, hogy szeret főzni, és így hogy nem is voltam itthon, nem láttam hogy csinálja, -így véletlenül se volt lehetőségem a belekotyogásba- és ő olyan jól megcsinálta, hogy csak na! Tegnap az alj nélküli tortát elkészítettem, nagyon jó lett. Őszibarack konzervvel ettük.
Én ezt fondant elhagynám, mert sok szarakodás van vele. Legalábbis nekem.
Szerintem anélkül is jó vagy lehet kapni marcipános torta bevonót olyasmi mint a fondan. Oetker gyártmány.
Én nem tettem a sütire semmit esetleg sima porcukorral beszórhatod.
Ha akarod azért elküldöm neked a leirását.
igen, tényleg érdekes, de szuper:))) a fahéjat már csak buliból tettem bele, de bizisten, kell bele! a kókusz és a fahéj amúgyis szeretik egymás társaságát! nem a te párod tett fahéjat a paprikáskrumpliba?? na ugye:))
Eperlevél répás sütije nagyon finom, tanusíthatom. Már többször is elkövetődött nálunk, mindig sikere volt. Csináld meg bátran.
Érdekes párosítás a kókusz a zöldbabbal, meg a csirke - de bátorságban nálunk sincs hiány :-))
Ami általam ki lett próbálva az most zár alatt van. Unokám alszik odabent.
Az is hasonló 690-es számuhoz és az nagyon finom lett. Még a páromnak is izlett pedig ő csak a krémmel vagy gyümölccsel töltött sütiket szereti. Ezért nálunk a muffinok nem jönnek be. Azaz akkor csak én enném egyedül, a kilóimnak meg nem hiányzik.
Ezeket a répásokat magamnak is kimentettem és ki szeretném próbálni a kisebbik lány kedvéért. Majd beszámolok róla.