Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ausztrália

Torolt_felhasznalo_133326
Torolt_felhasznalo_133326
Létrehozva: 2005. január 6. 16:17
Sziasztok,

Párom kb 3 hét múlva megy ki (én majd vmikor utána), fősulira jelentkezett, de a suli végeztével szeretne ott maradni, ott dolgozni és letelepedni. Volt már kint többször, meg körbejártuk már a hivatalos lehetőségeket is, így maradtunk a suliba iratkozás verziónál, de szeretnék érdeklődni, h van-e vagy volt-e vki hasonló cipőben, hogyan csinálta, stb? Szóval várok minden használható ötletet, tanácsot, h mit érdemes és hogyan kint csinálni, ahhoz hogy maradhassunk majd :)
Köszönöm!
  1. 2008. július 16. 13:542451.

    ttkriszti: oriasi gratula !!!!!!! Csak ugy elkezdtek potyogni most a vizumok Nalatok most jo kis pozitiv hullam van, uj melo, vizum ... szurkolok, hogy ne erjen veget Koszi a kerdest, sajnos megvan ... . Nem lett jo, ma meg is vettuk a cukormerot, holnaputanra van idopontom a dokihoz, es bevasaroltam, megfoztem holnapra a kajat (parolt kelbimbo, parolt csirkemellel ). Szoval mostantol szenhidrat szamolas, meg allando figyelem a kajara, legalabbis amig bele nem jovok. Aztan nagyon remelem, hogy a szules utan el fog mulni, mert nem szeretnek igy maradni, dehat barmi lehet.

     

    Krisszel: koszi De jo nektek, egyetek otthon sok-sok finomat, es erezzetek magatokat nagyon jol. A parod meg -most is- nagyon ugyes ezzek a maratonnal

    előzmény:
    ttkriszti (2450)
    2008-07-16  08:48
  2. 2008. július 16. 08:482450.

    Olyan izgatott vagyok, hogy elfelejtettem megkerdezni, hogy megvan-e mar a laborvizsgalatod eredmenye?

    Mennyire tert el az eredmenyed?

    előzmény:
    humanka (2447)
    2008-07-14  02:56
  3. 2008. július 16. 08:412449.

    Megvan a vizumunk!!! Le a kalappal elottuk, betartottak az iger 4-6 hetet. Juni13-an lett beadva es juli15-en kaptuk meg. Plusz, megkaptam a varva vart munkat is! Tegnap irt a HR holgy, hogy melyiket szeretenem, a Cardiac Cath. lab vagy a perioperativ-ot. A szivkateterezeseset valasztottam, meret ez nagyon erdekel, sot ha szeretnek a beavatkozasokban is reszt venni akkor emg beiskolaznak!!! Ennel jobb szülinapi ajandek nem is kell nekem!!!

     

    előzmény:
    humanka (2447)
    2008-07-14  02:56
  4. 2008. július 15. 02:112448.

    Sziasztok!

     

    Zara, itt is gratula a PR-hoz. Meselj a tervekrol

     

    Humanka, sajnalom, hogy meg mindig uldoz a roka, de latom, te is a pozitivabb oldalat nezed a dolgoknak Lattam akepet rolatok, nagyon csini kismama vagy.

     

    Ideat munka, munka, maraton, munka es keszulodes hazafele vannak napirenden Most vittuk ki a baratainkat a repterre, ok mar megkezdtek a nyaralast. Negy eve nem voltak otthon, mar rajuk fert. Eppen meg szivnak a repteren, mert az Optus halozata osszeomlott es most kezzel csekkoljak be oket.. kiraly, mi? Kesz kaosz van...

     

    Kozben a maratonon is tulvagyunk.. marmint parom, en csak lelkes szurkolotabor vagyok

    Jovohet hetvegen pedig mi is megyunk haza

    Addig meg van egy kis ajandek vasarlas, par nap melo, aztan indulaaaaaas

     

    Nagyon sok ertelmeset nem tudtam irni, megyek inkabb mosok egy adagot. Szep napot nektek!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. július 14. 02:562447.

    Ertem, akkor ez "csak" kedvezobb melo lenne, jobb feltetelekkel, mint a jelenlegi. A vizumot sajnalom, az vhogy mindig lassan halad. De kitartas, csak ez a lenyeg, ha kivarjatok, akkor tuti meglesz, itt vannak Zaraek is jo peldanak.

     

     

    Ha csak hanyingerem lenne, nem bannam, de sajna hanyok is, es meg mindig Most mar a 30. hetben jarok, szerencsre azert ritkabban jon roka koma, mint az elejen, de latogat rendszeresen. Ennek koszonhetoen meg most sem hiztam semmit DE voltam terheleses cukron, es nem lett jo az eredmenyem, meg is ismeteltek mar, nehany napon belul kiderul az eredmeny, es akkor kokemeny dieta. Szoval vicces, nem hiztam, hanyok, es dietaznom kell majd. Ha mast nem, azt elmondhatom a fiamrol, hogy kimeletlenul vigyazz arra, hogy nem hizzak meg a varandossag alatt. Ha minden igy megy, akkor szules utan kapasbol kb. 10 kilo minuszban leszek az indulashoz kepest. Ugy tunik, finnyas a kisficko, csini anyukat akar maganak

    előzmény:
    ttkriszti (2445)
    2008-07-13  17:21
  6. 2008. július 13. 22:302446.

    Szia Zara!

     

    Mi is gratulálunk a vízmuotokoz! 

     

    Mikor indultok?

     

    Szandra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291144 (2442)
    2008-07-11  22:11
  7. 2008. július 13. 17:212445.

    Szia Humanka,

     

    Edig en allando nappalos voltam, reggel 7-15:30-ig es nekem nem okoz gondot a korankeles. Itt vegyes lesz, mert lesz par éjszaka a tobbi meg nappal es deluta, de magunknak keszitjuk a beosztast, de a managernek jová kell hagynia.

    Amire en meg varok itt titkon a harmadik interjum ami szinten jol sikerult, ket poziciora van lehetoseg, cardiac cath. lab - ekkor a hetvegem mindig szabad volna de itt is harom muszak lenne hetfötöl - pentekig- vagy pedig a perioperativ unit ahol meg hetfotol-szombatig van munka es akkor a vasarnapom mindig szabad lenne.  Ez a korhaz hat km-re van a kiszemelt suburb kozpontjatol. Meg ez is jo lenne.

    Kriminalisztikatol nem aggodtam hiszen elotte mar az FBI tol megkaptam a negativ hatteret. 

    Csak haaldnanak már a vizum kiallitassal. Szoktam a weboldalon nezegetni de juni 23-ota az orvosi papirok elfogadasa ota még nem tortént semmi. Szeretném mar intezni a gyerkocoknek is a sulit, nezegetni a lakasokat, szoval haladni a dolgokkal.

    Te hogyan erzed magad? Hanyinger kinoz még?

    előzmény:
    humanka (2444)
    2008-07-13  00:40
  8. 2008. július 13. 00:402444.

    HURA! HURRA! HURRA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

     

     

    Mikor jottok?????????????????????????? 

     

     

    Ttkriszti: gratula a melohoz, ez nagyszeru hir, bar azert sejtettuk, hogy a kriminalisztika negativ lesz Vagy kerdeses volt? De jo, akkor nemsokara te is dolgozo no leszel! Hajra korankeles Tenlyeg, te majd csak nappalos leszek vagy esetleg tobb muszakban fogsz dolgozni? Vagy ez ugyis csak kesobb fog kiderulni? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291144 (2442)
    2008-07-11  22:11
  9. 2008. július 12. 19:152443.

    Gratulalok!!!!!

     

    Mik a terveitek? Mikor indultok? Melyik városba?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291144 (2442)
    2008-07-11  22:11
  10. Torolt_felhasznalo_291144
    Torolt_felhasznalo_291144
    2008. július 11. 22:112442.

    Sziasztok,

     

    Épp a jó hírt jöttem megosztani veletek:

    a mai napon (10 hónap 21 nap várakozás után)

    MEGKAPTUK AZ ÁLLANDÓ LAKOSI VÍZUMOT AUSZTRÁLIÁBA!!!!!!

     Elmondhatatlanul boldogok vagyunk

    előzmény:
    humanka (2440)
    2008-07-11  10:29
  11. 2008. július 11. 10:482441.

    Szia Humanka,

     

    Engem rogton elcsábitott a kaved. :-)

     

    Az interjuim jol sikerultek. Eppen most irt az HR-os holgy, hogy már csak egy referenciat var es a criminal background ellenorzes negativ lett igy a jövö heten kapok egy allasajanlatot. A harmadik korhaz is a jovo hetre igerte. Szepen, lassan haladnak a dolgok.

     

    Sajnalom, hogy a ferjed megsertette a kezet, de az jo, hogy nem tortent komolyabb baj. A pakolas meg megvar. :-)

     

    Majd en is szurkolok, hogy az altalad kiszemelt idopontban erkezzen Benedek. Nalunk ANdris pont a kiirt napon szuletett, Viki meg két nappal hamarabb. Szerencsere nem varakoztattak meg. :-)

    előzmény:
    humanka (2440)
    2008-07-11  10:29
  12. 2008. július 11. 10:292440.

    Hello, megint elveszett mindenki?!

     

    Egy kis csalogato:

     

     

    Remelem hasznal, es jottok egy kicsit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. július 5. 15:092439.

    Zara: hat majd teszek fel kepet a babszobarol is, ha lesz … most meg semmi nincs. Ugy dontottunk, hogy a szobat, amit erdetileg a Manonak szantunk, megcsereljuk a dolgozoszobaval. Igy minden amit vettunk dobozokban es szekrenyekben. Most hetvegen lett volna a 2 szoba megcserelese, de a ferjem hetkozben atment a melohelyen a zart biztonsagi ajton, igy nehany napig a levegoben logott egy esetleges keztore lehetosege, amin most mar szerencsere tulleptunk (orvozhoz persze nem ment). Viszont a cegben megalapozta a hirnevet, olyan pletykak keringenek rola … csak rohogni tudtam rajta.  Szoval a szobacsere bizonytalan idore elhalasztva. Sajnalom, hogy a parodnak nem sikerult a magasabb szintu vizsga, de ha gy is megvannak a pontok, akkor ne is torodjetek vele! Szept. 27-re vagyok kiirva, de mar most probalok beszelni Benedek fejevel, hogy 15-en szeretnenk unnepelni a szulinapjat, szoval jo lenne, ha o is ugy tervezne (semmi extra oka nincs, aznap lesz telehold)

     

    Ti nezitek Wimbledont? Mi nagy teniszrajongok lettunk, es most igazan izgalmas dontok lesznek. Ma este a ket Williams lany jatszik noi egyesben egymes ellen, utana meg noi parosban egymassal  Holnap meg a nagy osszecsapas:Federer-Nadal meccs, ami igazan izgis lesz, bar annyira talan megsem, mert Wimbledonban eddig mindig Federe nyert. De azert jo meccseknek igerkezik mind. Szoval most megyek szurkolni

    előzmény:
    humanka (2438)
    2008-07-05  15:09
  14. 2008. július 5. 15:092438.

    Caithleen: koszike, persze hogy belefer a babaules, meg a babakocsi is siman elfer hatra, valojaban ez volt az aggalyom, mert ebben nem voltunk biztosak. De amikor megvettuk az autot, ott volt a kereskedesben a babakocsi, beleprobaltuk, szoval nem vettunk zsakbamacskat. Az a kakaoscsiga nagyon guszta. Mi epp ma ugrottunk be az egyik magyar etterembe, es volt frissen sutott kakaos csiga is, vettunk is belole. Latod, en mennyivel konnyebben megoldom a suteses dolgokat? Nalam nagyobb antitalentum nem lehetsz: nekem sikerult az a pogacsat is elrontanom, amit ugy adtak kozre, hogy elronthahatlan, isteni finom, megakonnyu … stb. Na, az enyem ehetetlen lett .

     

    Ttkriszti: nem baj, hogy az alomkocsi megvetele meg odebb van .. azert jok az almok, hogy amikor valora valnak, akkor igazan tudjunk nekik orulni. De ti is kozelebb kerultok minden nappal az alomhoz. Hajra, hogy sikerult az interjud, akkor mar tenyleg csak varni kell, es mindjart kezdhetsz is dolgozni.

     

    Teacska: de volt 5 ajtosban, sokkal tobb, mint 3ajtosban. Nekunk van egy nagy autonk, ami raadasul kombi is. Az a ferjeme, barhova megyunk majd a csaladdal boven van benne hely pakolni is, meg a gyerek(ek)nek is. Nekem egy kicsi auto kellett, kicsi fogyasztassal, amivel konnyu kozlekedni, konnyu parkolni, es ugyis csak rovidtavra hasznalom. Elugrani a boltba, orvoshoz, stb, ami hetkozben adodik, es ugye az elso honapokban ugysem nagyon fogunk mocorogni. Szoval egy pillanatra sem merult fel bennem, hogy meg egy “nagy” auto kellene a mar meglevo melle. A te volt autod gyonyoru, remelem, nemsoka sikerulni fog egy masikat beszerezni mar ITT! Es oriasi gratula az IELTS-hez, ugyes vagy!!! A babakocsit mar megvettuk: Quinny lett, es nagyon tetszik az is, persze meg csak egy jatekmackot fuvaroztunk benne, neki tetszett. Nektek miert volt ilyen sok babakocsitok?

     

    Zina: latszik, hogy nem ismersz minket. Mi arrol vagyunk hiresek, hogy mindent alaposan atgondolunk, es kb. 3x annyit gondolkozunk mindenen, mint mas “normalis” ember. Szoval ezen a kocsin is mar evek ota tunodom, es kb. fel eve jarjuk a kereskedeseket, hogy megtalaljuk a szamomra leginkabb megfelelot. Ezt is alaposan korbejartuk, es igy dontottunk a megvetele mellett. Es tudom, hogy nem lesz konnyu ki-, be rakosgatni a bebit, de ezt vallaltam, es meg is fogom csinalni. Ha esetleg nagyon nehezemre esik, akkor majd eladjuk a kocsit es veszunk egy masikat, te is tudod, hogy ez itt mennyire gyorsan megy. Egyszeruen ugy dontottem, hogy unom mar azt, hogy mindig mas szempontok figyelembevetelevel kell kocsit vennem, es sosem vehetem azt, amit EN akarok, ami nekem tetszik. Es most bizony megmakacsoltam magma, es ugy dontottem, hogy annak ellenere, hogy en is tudom, hogy az 5 ajtos auto mellett szol minden eszerv, nekem ez tetszik, es en most ezt akarom.

     

     

    Pindurid: hat ugy tunik, sose derul ki, hogy a parom jol vette-e az akadalyokat, mert megcsinalt egy csomo vizsgat, de meg egyet sem javitottak ki, mindegyiket csak igergetik, erdekesen alakul ez az egesz. Projekt vezetest tanul, es ez volt az elso feleve, ami azert is merfoldko, mert most derulne ki, hogy az az energia, amit eddig belefektetett, az eleg lesz-e vagy esetleg tobbre lesz szukseg. Egesz jol elvagyok a nemalvasokkal, de mostansag mar kezdek mormotava valni, es rengeteget aludni. Meselsz arrol, hogy milyen pozicio lesz, amit valaoszinuleg most meg fogsz kapni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. július 5. 07:392437.

    Ne busulj Teacska, leszneked meg hasonlo kocsid. Biztosan eleg nagy valtozas.

     

    Milyen az az összevont ovi? Több korosztaly van a csoportokban?

     

     

    En most Budapesten vagyok, gyerekcsere van a nagyszülöknél. Most a lanyom lesz itt a nagyszüloknél es a fiam jon velem az én szüleimhez. Ma én is szorakozom, a baratnömmel talakozom. Holnap meg a gyerekekkel es anyosomékkal megyunk a Vidamparkba. Ma ők Gyermekvasutazni fognak délután.

    előzmény:
    teacska (2431)
    2008-07-01  00:09
  16. 2008. július 4. 00:522436.

    Szia!

     

    Láttam a férjed nevét a listán. Csodáloztam is, hogy mit keres ott egy beadott vízumkérelemmel...

    Igen, 4, 5 az előírás, nekem 5,5 lett a listening, a reading és a speaking, a writing meg 4,5 így az obs 5,5 lett.

     

    Kriszti!

     

    Naggyon jól néz ki ez a kakaós csiga! Hogy Te miket tudsz!

     

    Nálunk ma este ausztrál-magyar vendégek voltak. A kívánságuk saláta volt, de a gyerekeim nem nagy salátaevők, ezért sütöttem egy kis csirkemellet is. Nagyon de nagyon jól esett, hogy a tőlem idősebb hölgy vendégünk is szuperlatívuszokban beszélt a főztömről. A férje meg kezet csókolt.  Az enyim férjem meg dagadt a büszkeségtől.   Pedig nem volt egy nagy durranás a vacsi... 

     

    No, ennyit az öntömjénezésből.

     

    Humanka!

     

    Hogy álltok babakocsi téren? Abban profi vagyok. Volt vagy 15 babakocsim a 2 gyerekkel.... 

     

    pusssz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291144 (2433)
    2008-07-03  07:26
  17. 2008. július 3. 11:242435.
    Ami lemaradt...
    előzmény:
    Caithleen (2434)
    2008-07-03  11:21
  18. 2008. július 3. 11:212434.

    Sziasztok, Ausztrál Lányok!

     

    Hallottátok, hogy áramlanak hazafelé az Angliába kitelepült ausztrálok? Nálatok írnak az újságok róla? Itt mostanában sokat cikkeznek erről. De még mindig nagyon erősen invitálják az angolokat is azért (persze csak bizonyos szakmák területén), hogy vágjanak neki Down-Under-nek, hasonlóan Canada is toboroz, pont a tegnapi újságban volt egy nagy cikk... (Eleged van a kredit krízisből? Gyere Kanadába, ahol bla-bla-bla...) Mi már szerintem nem nagyon fogunk ugrálni.

     

    Én is gratulálok az IELTS-hez, emlékszem, annak idején mi is hogy örültünk, amikor a férjem megcsinálta. Tényleg nem könnyű vizsga, neki Academic-et kellett, minimum Band 7-t, hálistennek ő is simán fölötte teljesített. (Mondjuk nem is illett volna kevesebbet neki, hiszen akkor már lehúztunk 4 évet NZ-on...)

     

    És egy cooking...

    Annyira beindítottatok a hazai finomságok emlegetésével, hogy én is sütésre adtam a fejem, pedig nagyon anti-talentum vagyok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_291144
    Torolt_felhasznalo_291144
    2008. július 3. 07:262433.

    Sziasztok,

    Örülök, hogy ismét pörög a topic! 

     

    Teacska: gratula az IELTS-hez!! Milyen eredményeid lettek? 4,5-ös átlag volt az előírás, ugye?

    Párom is június 14-én vizsgázott, ezek szerint egy vizsgát írtatok

    Nekünk sajnos nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Listening 6,5, Reading 7,5, Writing 5,5, Speaking 8, Overall Band Score 7.

    Amin önmagában persze nagyon szép eredmény, de azért vizsgázott újra, hogy + 5 pontot kaphassunk, és ahhoz mindenből min. 6-os kellett volna. Az előző vizsgáján is csak egy modulból csúszott le fél ponttal, ahogy az azt megelőzőn is... Úgyhogy mi ezennel be is fejeztük, szerencsére a +5 pont nélkül is bőven megvannak a pontjaink. (de a blogunkon részletesen megírtam mindent)

     

    Ezen kívül csak várakozás van, továbbra is. Már 10,5 hónapja várunk a SI vízumra... Közben már másfél hónapja elköltöztünk egy pici bp-i lakásba (eladtuk a házunkat).

     

    Humánka: nagyon szép pocid van Mikorra vagy kiírva? Majd a babaszobáról is teszel fel fotókat? Gratula az új kocsidhoz!

    előzmény:
    teacska (2427)
    2008-06-29  23:06
  20. Torolt_felhasznalo_133326
    Torolt_felhasznalo_133326
    2008. július 2. 05:382432.

    Humanka, parod sikeresen vette a vizsga akadalyokat?
    Mit tanul amugy? Persze lehet, h mondtad mar, de nem ugrik be hirtelen
    Nem vagy akkor nagyon ki napkozben, h ejszaka nem tudsz rendesen pihenni?
    Es termeszetesen gratula a kocsidhoz
    Valszinu majd egyszer nekunk is le kell cserelni Hundit, ha pl bovul a csalad, de ha megoldhato lenne en nagyon szeretnek maradni a jelenleginel, imadom

    Teacska, sok sok gratula az IELTS-hez!! Ugyi vagy nagyon es jo angolos minden bizonnyal
    Mo-ra 3 hetre megyunk, aztan hazafele megallunk 8 napra Thaifoldon, Koh Samuin, ahol az eskuvonk volt.

    Kis nosztalgia

     

    Zina, az a "baj", hogy mar az alapanyagokat is maceras beszerezni (el kellene menni Bondi-ra), aztan meg meg is kellene csinalni
    Ezeket a pepecs kajok megmaradnak a mo-i latogatasokra

    Nalam meg semmi konkretabb hir, a mostani allas szerint jov heten lesz vmi hivatalos dontes.

    Sebaj, addig is szivok a sraccal, aki adja (vagyis inkabb nem adja) at a poziciot, csoppet maskepp gondolkozunk dolgokrol.

    előzmény:
    humanka (2423)
    2008-06-29  02:14
  21. 2008. július 1. 00:092431.

    SZia Kriszti!

     

    Köszi a gratulát! És köszi a jó kivánságokat is!

     

    Igen, én is imádtam a kocsimat, de sajnos már csak múlt.. jelenleg anyósom NIssan Micrájával járunk... nagy váltás... :(

     

    Köszi, a csajok jól vannak. Most itthon tartom őket, mert a nagyobbik utálja az összevont ovit. És igen, korcsolyázik még. Augusztusban megy edzőtáborba.

     

    Zina!

     

    Elküldtem megint. Remélem, most megkaptad őket. Elvileg 3 mailben mentek képek...

     

     

    Pusza mindenkinek!

    előzmény:
    ttkriszti (2429)
    2008-06-30  08:47
  22. 2008. június 30. 08:542430.

    Szia Zina,

     

    Penteken volt az interjum es eppen most jott a level, hogy ha atmegyek a criminal record ellenorzesen is - FBI tol mar van egy negativ recordom :-) - meg pozitiv lesz a referencia ellenorzes is akkor adnak egy ajanlatot. Igy akkor mar kettő lesz es meg holnap reggel 8kor meg lesz egy interjum egy harmadik korhazzal. A valasztas sajnos nem lesz konnyu mert meg akikel eddig beszeltem meg interjuvoltak annyira kedvesek voltak. Olyan szivbol jövö jokedv meg kedvesseg. Azt hiszem majd az alapjan kell dontenem, hogy melyik lesz közelebb hozzank. Fizetes az központilag van szabalyozva, mert nincs nagy kulonbseg a korhzak kozott. Sot meg a privat korhaz sem fizet tobbet.  A gyakorlat szamit es ez alapjan emelik is evente a fizetest.

    A kerdeseket el kezdem gyujteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2428)
    2008-06-30  04:35
  23. 2008. június 30. 08:472429.

    Szia Teacska,

     

    Gratulalok en is az IELTS jo eredmenyehez! Sok sikert a vizumintezeshez!!!

     

    Nagyon szep kocsid volt!

    Kislanyaid hogy vannak? A nagyobb lanyod korcsolyazik még?

    előzmény:
    teacska (2427)
    2008-06-29  23:06
  24. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. június 30. 04:352428.

    Sziasztok Lányok!

    Üdv az előkerülteknek is, Pindurid, tájékoztass ám, hogy állnak az ügyeid!  A kaják amiket kívánsz itt is símán nyélbe üthetők , persze anyukádé tuti finomabb

    Humanka, a pocid szép és tényleg kezd látványos lenni! Kocsihoz én is erőssen javasoltam volna az 5 ajtósat, főleg a bébi(k) miatt, miért 3 ajtósat választottál? Nem is amiatt, hogy nem fér be majd az ülés, mert persze, hogy befér, hanem azért a 8-10 kg-os bébit beemelni - hátkicsináló lesz! Amúgy nagyon kis édes drága , gratulálok hozzá  Nekem otthon volt egy kis narancssárga polszkim és hozzá kis narancssárga villogó kocsi kulcstartónak  Nagy szerelem volt az akkor, de kihűlt a kapcsolatunk most már . Az elején nagyon picurka kocsit akartam, (Toyota Echo-t, meg ilyeneket) de a férjem nem ment bele, és most már örülök! Mindjárt 4 éves az enyém, és még így is macera mindig bekötni, pedig 5 ajtósom van!

    Na, de nem akarom elvenni az örömöd, viszont ha ebbe a részébe nem gondoltatok bele, akkor esetleg használjátok ki a cooling down period-ot....

    Teácska, grat a vizsgához  Igyekszem válaszolni, bocs, hogy itt mondom, de az utolsó két leveledről csak értesítést kaptam, hogy nem fért be a ládámba, nagyon nagyok a csatolások! Tudnád küldeni újra? Most van hely

     

    Kriszti, kérdezz bátran, vagy tudok válaszolni, vagy nem  Interjú megvolt?

     

    Puszka, legyetek jók!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. június 29. 23:062427.

    Sziasztok!

     

    HUmanka!

     

    Köszönöm szépen az érdeklődést, jól esett! És IGENNNN!! Megvan az IELTS-em!!!! Elsőre sokkal jobbat produkáltam, mint az előírás volt. :)))))   Ezzel hivatalosan is elgödült az utunkból az utolsó akadály is. Most gyújtjük az anyakönyvi kivnatokat, csináltatjuk az útleveleket és egy héten belül szeretnénk postázni a PR vízumkérelmünket!!! :))))  Nagyon boldog vagyok!!!

     

    Háát nem tudom... itt magyar honban az a nézet, hogy a terhesség alatt és a szoptatás alatt is szedj vitamint. Én nem szedtem az elsővel és hánytam, mint a lakodalmas, aztán ahogy elkezdtem szedni az Elevitet mintha elfújták volna... ráadásul itt szedni kell még külön vasat is.

     

    Gratulálok az autódhoz! Szép! Nem volt esetleg 5 ajtósban? Sokban segítene a gyermek ki-be pakolásánál... de nem okoskodok, osztozom az örömödben, tudom mennyire jó autótulajdonosnak lenni. Csatolom, nekem milyen volt.

     

    Pindurid!

     

    Mennyi időre jöttök haza?

     

    Amarynda!

     

    Ha végre mi is kint leszünk mi is szívesen látunk/látogatunk meg a két rosszcsonttal. ;)

     

    Pusssz

     

     

     

    előzmény:
    humanka (2423)
    2008-06-29  02:14
  26. 2008. június 29. 18:072426.

    Humanka,

    Gratulalok a kocsidhoz, gyonyoru, hasznald egeszseggel!!!!

     

    En is kineztem mar az alom kocsimat. Meg odebb van a megvetele, majd mikor ott leszunk.

    előzmény:
    humanka (2423)
    2008-06-29  02:14
  27. 2008. június 29. 15:482425.

    Szia Humanka!

    Nagyon szep autot valasztottal. Gratulalok. En is Toyota parti vagyok, Magyarorszagon azt vezettem, a tesom felesegenek meg pont RAV4-ese volt. (Csak 5 ajtos, ha jol tevedek.) Tiedbe hatra kenyelmesen befer egyebkent a babaules?

    Majd tegyel fel kepeket a babaszobarol is!

    En sem szedtem semmilyen vitamint, csak a kotelezo folsavat az elejen, hozzaerto csaladtag ellenjavallatara. Es nem is bantam meg!

    előzmény:
    humanka (2423)
    2008-06-29  02:14
  28. 2008. június 29. 04:162424.
    Es ezt meg muszaj felrakom. Ezt a kulcstartot kb. 2 evvel ezelott vettem magamnak a jovendobelo kocsimhoz ... most mondjatok, hogy nem vagyok kovetkezetes
    előzmény:
    humanka (2423)
    2008-06-29  02:14
  29. 2008. június 29. 02:142423.

    Teacska: nem, egyaltalan nem szedek semmit, sok esetben eppen a terhesvitaminok okozzak a hanyast, amikor en is abbahagytam az elso trmiszeter vegen, akkor nalam is erezhetoen jobb lett a helyzet (persze lehet, hogy a vitaminokkal is az lett volna) Bar lassan lehet, hogy megint kell vmit kapkodnom, mert beleptem a 3. trimeszterbe Kivancsi vagyok nagyon az IELTS eredmenyedre, majd irj, ha mar tudod, de biztos vagyok benne, hogy sikerult .

     

     

    Pindurid: gyarorlatilag az elso pillanattol nem tudok aludni . Azt hiszem, a hormonok hatasa, de egy kezemen meg tudom szamolni, hogy amiota varandos vagyok, hanyszor aludtam vegig az ejszakat. Az atlag, amit alvassal toltok, napi 4-5 ora. A pocim nem zavar az alvasban, mert szuperjo matracunk van, tudod, olyan memorias, ott tamaszt ala, ahol kell, nagyon jo, es egyaltalan semmi gondom nem lenne a pocakom miatt. A babaszobaval nem haladunk, mert kitalaltuk, hogy nem ugy lesz, ahogy eredetileg akartuk, hanem megcsereljuk a dolgozoszobat, es a tervezett babaszobat. A paromnak viszont vizsgaidoszaka van, es azt kerte, hogy amig nem vegez, addig halasszuk a 2 szoba atcsereleset. Jovo heten vegezni fog, ugyhogy akkor latunk neki . Tegnap vettunk kisagyat, valojaban ez az elso butor, bar nem kell olyan sokminden. Ha mar kezd alakulni, majd dobok kepet, de meg nem kezd. Vmi hir eloleptetes ugyben?

     

    Amarynda: hozzank is johetsz majd babazni, szivesen latunk Persze tudom, nem lenne konnyu nektek otthagyni a farmot, de azert ha egyszer erre jartok, szivesen latunk

     

     

    Essss  minden jozan esz es megfontolas ellenre e mellett az auto mellett dontottem, aminek tegnap ota mar buszke tulajdonosa is vagyok.  Mar most imadom, nem hoztuk meg el, mert csinalnak rajta egy kis szervizt, meg kitakaritjak szepen, de holnap este mar nalam lesz. A fotok igy, amiket csatoltam a hivatalos kepek az autorol, a kereskedes weboldalarol toltottem le. De EZ az en autom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2008. június 26. 04:412422.

    Sziasztok Mindenki!

    Iszonyu regen jartam mar erre, bar azert beleolvastam mindig a topicba, jo latni, hogy mindenki halad szepen elore, jonnek a kisbabak is, gratulalok Humanka!

    Nekunk van egy ismeros fiatal par a lany ide jott ferjhez a bartnom occsehez es szuletett egy gyonyoru kicsilanyuk Sara a neve 3 hetes. Voltunk babazni vele, vettem neki babakocsit meg ilyeneket, nekem 32 eve nem volt ilyen picurka baba a kozelembennagyon aranyos. Alig varom hogy kinoje  a szopis korszakat mert akkor elhozhatjuk hozzank a farmra megmutatni neki az allatokat es lehet kenyeztetni orrba szajba amig itt lesz, a mama meg majd helyrehozza (szakkepzett ovono) ha hazamegy.

    Nagyon elvezem a telet a marciusi hohullam egy iszonyat volt itt.

    Sok sikert mindenkinek, es jo egeszseget!

    Puszi mindenkinek Amarynda del Australiabol

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_133326
    Torolt_felhasznalo_133326
    2008. június 26. 04:082421.

    Krisszel, koszonom
    Elvileg lehet, h mar tobbet fogunk tudni holnap vagy hetfon.

    Azert vicces szitu, mert mar a fizetesemelestol kezdve az uj pozicio elnevezeseig minden jova van hagyva, de meg mindig nem "biztos" a dolog... Na majd csak okosabbak leszunk hamarosan.
    Mi is nemreg (talan mult heten) Gluewine-oztunk (forralt bor)
    Nagyon szeretem az izet, finom fuszeres, meg Ausztriabol lett hozva.

    Kriszti, hmmmmm most hogy irtad a mignont!!!!
    Jaj, hat AZT tuti rengeteget fogok enni
    Nagggyon imadom, az Eszterhazy-val karoltve, no meg a kremes, hu de varom, h menjunk mar !

    Humanka, ez a pocak mar nagyon latszik
    Tudsz aludni ejszakankent?
    Keszitiek mar a babaszobat?

    előzmény:
    Krisszel (2416)
    2008-06-24  06:47
  32. 2008. június 25. 23:342420.

    Sziasztok!

     

    Humanka!

     

    Hát igen, most már szemmel láthatólag pocisodol! :)  A róka komát nem értem, hogy miért nem hagy el. Rajtam a terhes vitaminok segítettek ezügyben. Szedsz ilyeneket? A súlyért írigylésre-méltó vagy, de persze, valamennyi súlygarapodásnak kell lennie! Hisz egy gyermek növekszik benned! Ismerem én is ezt a "ez lesz a gyerked bioritmusa" dumát. El ne hidd!!! Nem igaz!

     

    Én 14-én voltam IELTS-en. Elmélezileg ez az utolsó lépés a vízumhoz. Majd kiderül hamarosan,hogy milyen eredménnyel szerepeltem...

     

    Zina!

    Írtam mailt.

     

    Mindenkinek pusza!

     

     

    előzmény:
    humanka (2419)
    2008-06-25  12:41
  33. 2008. június 25. 12:412419.
    Hat most mar azert latszik ...
    előzmény:
    Krisszel (2416)
    2008-06-24  06:47
  34. 2008. június 24. 10:342418.

    Szia Krisszel,

     

    Hol van a kedvenc helyetek a hegyekben? A forralt bort en is nagyon szeretem. Nagymamam tudott isteni finomat késziteni.

    Hayafele keszulodtok ti is egy honap mulva?

    előzmény:
    Krisszel (2416)
    2008-06-24  06:47
  35. 2008. június 24. 10:312417.

    A kifli receptet tessek megszerezni.

     

    Az en kedvenceim a mignon, a kremes, a puncs torta. Most annyira meleg van, hogy nem igen van etvagyam, no meg energiam elvonszolni magamat a cukraszdaba. Tegnap foztem egy hatalmas adag gyumolcslevest, ma ez lesz ebedre - jo hidegen. Tegnap delutan a medencet is felallitottuk apuval, ma delutan lehet benne furodni.

     

    Amit viszont nagyon elvezek, az a biciklizes. Kint nem volt biciklink, meg hulyesegnek is tartom, hogy akkor tudok biciklizni, ha eloszor elvezetunk autoval egy parkig. A gyerekeknek volt, mert azok befertek a csomagtartoba, habar most mar nehezebb volt betenni oket, mert Andrisnak ( a 9 eves fiam) mar nagyobb kellett.

     

    A tegnapi interjum elmaradt, mivel nem tudtak felhivni. Pedig jo szamot adtam meg, de irt e-mailt a holgy es megegyeztunk , hogy csutortokon lesz. Irta, hogy valami technikust is odahiv, hogy segitsen. Majd beszamolok, hogy sikerult-e?

    előzmény:
    humanka (2414)
    2008-06-23  12:54
  36. 2008. június 24. 06:472416.

    Sziasztok! De jo, visszatert az elet a topicba En is azert nem irogattam, mert egyreszt lusta, masreszt meg senki nem jart itt.. ugy latszik voltunk igy egy paran

    Pindurid nagyon jo, hogy elokerultel, labujjhegyen szurkolas megy

    Humanka, nagyon sajnalom, hogy a rokakoma meg mindig kisert.. gondolom akkor ez mar nagyon nem is fog valtozni. Pocakfoto nincsen veletlenul? Mikor legutobb lattunk meg arra panaszkodtal, hogy nem is latszik szinte.

     

    Ttkriszti, egyetek helyettunk is ilyen finomsagokat, bar egy honap mulva mar mi is nagy keszulodesben leszunk

     

    Itt szep ido van, olyan oszies, napsuteses tobbnyire. A hetvegen forrlat boroztunk is az egyik kedvenc helyunkon, fenn a "hegyekben"

    Na befejezem a kavem es kielvezem a mai "szabadnap" hatralevo reszet. Sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_133326
    Torolt_felhasznalo_133326
    2008. június 24. 00:132415.

    Humanka, teljesen igazatok van, csak poenkodtam

    Lehet csondben kellet volna maradni, csak itt a melohelyen most tobb "ujszolott" apuka is van es napi szinten megy a poenkodas az O szamlajukra
    Mar mondogatjak is, h mi is leszunk hasonlo cipoben es akkor kamatostul kapjuk vissza
    De tudod, h csendben nagyon szoritok Nektek

    Mar mi is rakjuk ossze a kivansag listat, h mivel varjanak minket otthon decemberben!
    Mindenfelekeppen zserbo, vadas, szekelykaposzta, csulkos bableves, beigli legyen.
    De most hogy irtatok a kiflit....hmmm....en mondjuk tejfollel szeretem, de tuti degeszre fogom enni magam
    Remelhetoleg meg hizni is fogok

    előzmény:
    humanka (2411)
    2008-06-22  09:59
  38. 2008. június 23. 12:542414.

    Huh, nagyon eros vagy, nekem nem menne. Bar nem hiztunk otthon, de en ugy ereztem, hogy mindig tele vagyok

     

     

    Bar kefirt mi itt is tudunk szerezni, es nagyon fincsi. Kiflit meg leeht sutni ... bar ebben en specko nem jeleskedem, de van egy baratnom, aki igen, es neha meg szokott hivni.

     

    Szerintem azert egyel rantott borjulabat, meg ilyeneket is

     

    Erezzetek jol magatokat!!!

    előzmény:
    ttkriszti (2412)
    2008-06-22  17:26
  39. 2008. június 22. 17:362413.

    Szia Zina,

     

    Gratulalok a tanfolyamokhoz. Latszik milyen eltokelt vagy. Majd szamolj be milyenek voltak ezek a gyorstalpalok.

     

    Mi most eppen a vizumunkat varjuk, be vannak adva a papirok. A ferjem meg remeli, hogy tartjak a 35-40 napos beigert idot, mert be szeretne fejezni a projectet meg mielott eljon. En is ugy tervezem hogy szeptember masodik fele utan kezdenek dolgozni.

    Zina, nezegetem a sulikat a gyerekeknek es hamarosan rad zuditom a kerdeseimet.

     

    Most megint nagyon meleg van itthon, 30 fok felett van.  Remelem nem lesz olyan meleg, mint tavaly nyaron, amikor egy hetig ki sem lehetett mozdulni a hazbaol a jo 42-45 fok miatt. Meg jo, hogy a szuleimnel legkondi.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2407)
    2008-06-18  14:55
  40. 2008. június 22. 17:262412.

    Szia Humanka,

     

    Itthon vagyunk, elvezzuk a regen latott csaladot. Tegnap jottunk vissza Gorogorszagbol, a szuleiimel voltam es a kislanyommal. A nagyfiam inkabb Pesten maradt a masik mamaeknal. A ferjem meg Kaliforniaban, ora maradt a pakolas befejezese.

    Megkaptam mar az allasajanlatot, de addig nem akarom alairni amig a masik ket korhazzal le nem zajlik az interjum. Az egyik eppen holnap reggel lesz 8 orakor. Remelem agyilag mar teljesen friss leszek.

    Hat az evessel csinjan banok mert feltem az alakom. Persze nem mindig sikerul megallni, de en mar a kiflitol es a kefirtol is a mennyben erzem magam.

    előzmény:
    humanka (2409)
    2008-06-19  14:07
  41. 2008. június 22. 09:592411.

    Akkor meg nem gratulalaok, csak szurkolok csendben !

     

    Tudod Pindurid, ha szeretenek kistesot is Benedeknek, akkor nem varhatunk. En mar 36 vagyok .... Ha most elnapoljuk, akkor sosem lesz masik gyerek. Ha a jozan esz dontene, akkor tutira mar most sem vallalnank, mert most mar eppen 6 honapja rokazok folyamatosan ... ez sem kellemes, az ebrenlet meg a velejaroja. Majd megtanuljuk ezt is kezelni, es ha nem alszunk el kozben, akkor meg osszehozni a kistesot

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_133326 (2410)
    2008-06-20  11:26
  42. Torolt_felhasznalo_133326
    Torolt_felhasznalo_133326
    2008. június 20. 11:262410.

    Hat lehet, hogy eloleptetnek
    Es ha igen, akkor az elejen tuti nagy szivas lesz

     

    Mar a masodik pocaklako is tervbe van veve?
    Lehet meg meggondoljatok az elso alvas nelkuli 1 honap utan
    Csak viccelek, de az tuti jol el leszel foglalva a kov 10 evre

    előzmény:
    humanka (2409)
    2008-06-19  14:07
  43. 2008. június 19. 14:072409.

    Szia Pindurid, orulok, hogy itt is felbukkantal ujra  Mit jelet, hgoy a melo lesz rosszabb is? Hogy msot csak napi 10 orat melozol es fogsz meg 12-ot is ?

     

    Zina: ugy tervezzuk, hogy 9 honapig maradok itthon, szept. 1-gyel jovok el, es jun. 1-gyel vissza. A child care-t mar kivalasztottuk, ahova majd a pottomot beadjuk, es szerintem 1-2 hetne belul be is fogjuk iratni, hogy tuti legyen helye.  En csak 3 nap/hetre szeretnek visszamenni melozni, aztan meglatjuk, hogy a piszkos anyagiak mennyire engedik ezt nekunk, en nagyon szeretnem. De tavasszal meg, mielott visszamennek dolgozni, azt is tervezzuk, hogy hazaugrunk 1 honapra. (Es titkon nagyon bizok benne, hogy akkor mar egy ujabb pocaklakoval buszkelkedhetek )

     

     

    Tanfolyamokat tok jokat valasztottal, biztos, hogy mindegyik jo pont lesz majd az oneletrajzodban es tobb sikerrel palyazol. Addig pihizz egy kicsit, ne kuldd a palyazatokat, hanem majd ha vegeztel, es bele is tudod irni, hogy milyen okos vagy  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_133326 (2408)
    2008-06-19  04:59
  44. Torolt_felhasznalo_133326
    Torolt_felhasznalo_133326
    2008. június 19. 04:592408.

    Sziasztok Lanyok,

     

    Nem is tudom merjek-e meg irni...

    Nem is emlekszem, mikor voltam errefele (vagyis inkabb ugy az nlc altalaban), de szerintem jo par honap eltelhetett
    Orulet, hogy mennek a hetek!

    Mentsegkent "csak" a melot tudom felhozni, az elmult honapokban vhogy nagyon sok melo gyult ossze, mind nagy projekt, koran kezdes-kesoi vegzes.

    Egyedul a hetvegen van nemi pihi, de akkor meg igyekszem a parommal mocorogni vmerre, h ne csak a melorol szoljon minden.

    Aztan, ha minden "jol" megy, akkor lesz ez meg "rosszabb" is, de nem akarom elkiabalni, majd ha mar biztos

    Igyekeztem azert kovetni a forumot legalabb olvasas szintjen valtozo sikerrel.

    Zina, sok sikert a tanfolyamokkal, biztos hasznosak lesznek, uj dolgokat tanulhatsz es ez az onbizalmadat is meg fogja hozni!
    Milyen kiegeszitoket keresgelsz meg?
    Meg mi sem fejeztuk be a mi lakasunkat (ha egyatalan vha is belehet), meg mindig van egy fal, amire kellene vmi, illetve az agy melle keresgelunk lampat, de vagy nagyon valogatosok vgyunk vagy nagyon kifacsorodott az izlesunk az aussie-khoz kepest

    Humanka, Neked meg igy a forumon keresztul is tiszta szivembol gratulalok!!!!!
    Emlekszem meg a kezdetekre, mintha most lett volna, aztan most meg mar a 26. hetben vagy!!!
    Eszre sem vesszuk es mar a kis Benedek fotoitol fogunk itt olvadozni a forumon

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. június 18. 14:552407.

    Nemond má , hisz a ti házatok pont olyan, mint egy bemutatóház  Igaz, új képeket nem mutattál, de a régiek alapján nagyon szép és ízléses az egész, pont mint a bemutatóházakban.... Én most még mindig kiegészítőkre vadászok, meg a kerteket, udvarokat is nézegetem...... (nézni lehet  )

     

    Tanfolyásra azért megyek, hogy felfejlödjön a szókincsem , beleírhassam az önéletrajzomba - hátha akkor kapósabb leszek! Csak gyorstalpaló ám, 8hét x 3 óra, az egyik Accounting and bookkeeping, a másik meg MYOB and Payroll, ez utóbbi 8hét x 5 óra! Úgy gondoltam elvégzek kettőt, mert a pénzből futja, meg az időmből is, és akkreditáltak! Szeptember végére végzek - azért meglehet közbe is pályázgatok valami félműszakra.... Mostanában nem pályáztam, már vagy 3 hete, hisz mindig ugyanazok voltak, már név szerint ismertem az elutasító leveleket írókat  Szóval ügynök, majd ezek után, ha szükséges lesz  Most nagyon eldöntöttem, hogy könyelgetni akarok inkább, mint adminisztrálni és csupáncsak azért, hogy kevesebbet kelljen beszélnem

     

    Őrület ez a hányás neked, biztos emiatt nem marad erőd a hisztihez  Sebaj, már 26 hét, kevesebb, mint a fele visszavan! Az meg, hogy nem híztál , szinte hihetetlen számomra, én ilyenkor már tuti 10-15 kg-val több voltam.... Hogy irigylem azokat, akik 5-7 kg-kat híznak....na persze, azért a hányás részt nem irigylem

    Per pillanat hogy tervezed, mennyi időre mész gyes-re? Vagy mikor szeretnél visszamenni dolgozni? Persze, ez még változhat azért, míg sorra kerül....

    Azon is méláztam, hogy mire te ráérős leszel napközben, én valószínűleg melózni fogok, akkor meg majd azért kerüljük el egymást.....

    Na puszoka, megyek aludni, remélem Benedek is húzza a lóbőrt, mint egy jófiú

    előzmény:
    humanka (2406)
    2008-06-18  13:08
  46. 2008. június 18. 13:082406.

    Bemutato hazakat en is imadok nezni, csak persze mindig a szivem faj utana, hogy nekem sose lesz ilyenem

     

     

    Benedek jol viselkedik, es most mar szemmel lathatoan nodogel. Iszonyu aktiv, allandoan mocorog, nem is tudom, mikor alszik. En azt erzem, hogy ejjel-nappal rugkapal  Hat valoszinuleg lesz vele bajom eleg, amikor mar kint lesz, mert azt mondjak, mostantol mar az az eletritmust eli, amit majd kint fog  Egyebkent -engem is meglepo modon- nem vagyok hisztis, nem valtozekony a hangulatom, es meg siros sem lettem. Pedig a hormonok mukodnek, mert a hanyas tartja magat  De etvagyam sincs, es mar a 26. hetben vagyok, es meg mindig nem hiztam egy kilot sem  Ennek viszont orulok

     

    Az Eastlink nagyon tuti, tenlyeg gyonoyru teli erdekes mualkotasokkal, es most meg nagyon tiszta az egesz. Nekunk jo lesz nagyon, hozzank 1 km-re van egy leagazo, es azzal 15 perc alatt kint lehetunk Frankstonban a tengerparton, szoval mi orulunk neki.

     

    Milyen tanfolyasra mesz? Es hogy allsz a melokeresessel? Beszeltetek az ugynokkel?  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2405)
    2008-06-18  08:18
  47. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. június 18. 08:182405.

    Épp eszembe jutottál, hogy meg kéne kérdezzem, hogy és mint viseled Benedeket?  Majd meglátod, a végére neked is eleged lesz a pocakból - mindenki így jár  A hangulatod milyen? Nem vagy hisztis?  (az tök normális ilyenkor) Vagy érzékeny, síros....

     

    Milyen az Eastlink? Mi is meg akartuk nézni, de aztán mégse.... De pl. ahol a Heaterthon (nagyjából így kell írni, nincs kedvem megnézni pontosan ) Road átmegy a pálya felett - szerintem lenyűgöző! Ma ott Frankstonban valahol, a Thompson Roadon mentem át felette - ott nem volt olyan látványos! De tuti gyönyörű az egész

     

    Itt semmi újság, azért sem írok, meg azért sem, mert úgysem válaszol senki

    Kapok egy 1000-est tanfolyamra - lehet már mondtam, már a tanfolyamot is kinéztem, július 27-én kezdődik.... Már várom nagyon!

    Ma bemutatóházakat néztem a szabad két és fél órámba, míg a gyerek a Kinderben volt....

    Szóval....semmi sokáig....

     

    Puszka

    előzmény:
    humanka (2404)
    2008-06-17  12:12
  48. 2008. június 17. 12:122404.

    Na helloka, csajok!

     

    Nagy itt a pangas

     

    ttkriszti: milyen otton lenni? Gondolom, jokat kajalsz

     

    Torpiek? Teljesen eltunt mindenki.

     

    Nalam melo ezerrel, KisBeka novekszik, mar rendesen latszik a pocakomon is, es szamolom vissza az idot, meg mindig tobb, mint 9 het van vissza a melobol

     

    Hetvegenkent nagyokat pihizunk, mert azert tobbet igenylek, mint regebben, de azert elmegyunk ide-oda. Most pl. megneztuk az EastLink (legujabb autopalya) megnyitojat, volt nagy csinnadratta, meg mindenfele erdekesseg, es 100ezer ember volt kint, amin nagyon megdobbentunk, mert iszonyatosan hideg volt, sot meg gyakran az eso is megeredt.

    előzmény:
    ttkriszti (2403)
    2008-06-03  04:07
  49. 2008. június 3. 04:072403.

    Nagyon rendes fonokod van!!! Latom, akkor ott is divat a baby shower. :-)

    A baratnom szult negy hete, ikerlanyok - neki is nagyon klassz baby showert szerveztunk a munkahelyen. Jol ereztuk magunkat, rengeteg mindent kapott. Egy darabig nem kell babaruhakat venniuk.

    Megyek vissza pakolni, meg sehogy sem allok. Penteken megyunk haza, mar nagyon varom!!!

    előzmény:
    humanka (2402)
    2008-06-02  11:22
  50. 2008. június 2. 11:222402.

    Nehany kerdest jo elegansan kikerultem

     

    Szoval a melohelyemen nagyon jol fogadtak, a fonokom is jo fej volt, egy szot sem szolhatok, mindenben tamogatnak, nagyon-nagyon pozitivak.  A fonokomnek a 4hetes szabadsaga utan a 2. kerdese volt, hogy hogy vagyok, es minden rendben van-e a babaval.  Es vmi hetedhet orszagra szolo nagy baby showert szerveznek, meg csak fel fullel hallottam, de tenyleg vmi nagy bulit akarnak nekem bucsuztatoul.

     

    Szept vegere erkezik hivatalosan Benedek, es augusztus vegeig tervezem, hogy melozni fogok. Az utolso 4 hetet tervezem itthon tolteni, aztan majd meglatom, hogy a bebi hogy gondolja

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2400)
    2008-06-02  03:04

Címlap

top