Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ausztrália

Torolt_felhasznalo_133326
Torolt_felhasznalo_133326
Létrehozva: 2005. január 6. 16:17
Sziasztok,

Párom kb 3 hét múlva megy ki (én majd vmikor utána), fősulira jelentkezett, de a suli végeztével szeretne ott maradni, ott dolgozni és letelepedni. Volt már kint többször, meg körbejártuk már a hivatalos lehetőségeket is, így maradtunk a suliba iratkozás verziónál, de szeretnék érdeklődni, h van-e vagy volt-e vki hasonló cipőben, hogyan csinálta, stb? Szóval várok minden használható ötletet, tanácsot, h mit érdemes és hogyan kint csinálni, ahhoz hogy maradhassunk majd :)
Köszönöm!
  1. 2008. június 2. 11:172401.

    Emoel? Hat, nem csodalom, hogy nehezen esett le

     

    Szoval a rokaval mar nem tudok mit tenni, igy elfogadtam. A gyogyszer semmit sem hasznalt, a kulonbozo tipusu reggelik, egyeb kajak sem  A gyombert sajna alapbol nem szeretem, de ennek ellenere kiprobaltam, mert sokan mondtak, hogy valoban hasznal. Hat a nyers valtozatrol nem nyilatkozom, arrol baromi rosszul lettem, de probaltam kekszet (az legalabb izlett, de nem hasznalt), teat-semmi hatas, sot meg homeos gyomberes tablettat is-ez sem hasznalt, viszont a paromnak allati jol bejon tengeri betegseg ellen, legalabb ennek volt haszna   Jovo heten megint megyek dokihoz (nem emiatt, csak a szokasos 4 hetes randinkra), majd kerek tole otleteket, hatha tud olyat, mit meg nem probaltam.

     

    A konyvelesre meg szurkolok nagyon, hidd el, tenyleg nem nehez, a szavakat is gyorsan meg fogod tanulni, bar lehet, hogy abban igazad van, hogy a suliban konnyebb. Majd ha lesz interjud, vagy vmi eredmeny, akkor meseld am el

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2400)
    2008-06-02  03:04
  2. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. június 2. 03:042400.

    Humanka, köszi a biztatást  Engem ahányszor felhívtak (csak telefonon, nem ám interjú), mindig kérdezgettek olyasmiket, hogy miket is csináltam az emoel-ben (míg rájöttem, hogy ez a drága kicsi MOL Rt-m ), és azt részletesen és tételesen!

    A bookkeeping-es vagy hasonló tanfolyamot arra szánom, hogy legalább a szókincsem meglegyen a szakszavakra, mert úgy hirtelen, ha nekemszegezik a tartozik-követelt, lehet, hogy nem is értem (most már tudom, mert megnéztem, de 1 hete még fogalmam sem volt!)

    Olyan tanfolyamot találtam, hogy 1 héten egyszer kéne menni, este, fél 7-től fél 10-ig, valami 8 héten át, ami elég gyorsan eltelne, és közben még netalántán az elhelyezkedésben sem gátolna, ha valaki rámizgulna

    Rókakómának mond má, hogy hagyjon békén Rossz lehet azért, de nem akarok negatív lenni, te olyan kis pozítivan tudod megélni, gratula hozzá! A gyógyszer nem használ? A gyömbért próbáltad? Meddig akarsz dolgozni? Gondolom az utolsó percig.... A munkahelyeden mit szóltak az állapotodhoz?

     

    Kriszti, tulajdonképpen miért akartok váltani? Szerintem Kalifornia nem olyan rossz hely... Mit vártok Sydney-től? Miben lesz jobb?

    előzmény:
    humanka (2398)
    2008-06-01  02:04
  3. 2008. június 1. 06:412399.

    Ez egy altalanos dolog, hogy a noverek criminal backgroundjat ellenorzik. Azt nezik, hogy voltam-e buntetva, sex offenderkent nyilvan vagyok-e tartva. Itt az USAban nagyon szigoruan betartanak mindent, de ugy veszem eszre, hogy Australiaban is. Pl. Elvehetik a nursing license-t ittas vezetes miatt, drug fuggoseg miatt, stb. szoval, most ugy nez ki hogy ha atmegy a papirmunka akkor szeptemberben koltozunk Sydneybe.

     

    Sajnalom, hogy meg mindig hanyingerrel kuzkodsz.

     

    A baratnomnek harom hete ikerlanyai szulettek. AMi a dolog erdekessege, hogy ok az embriokat orokbefogadtak - tehat biologialag nem sajat gyerekek. Mesterseges megtermekenyites volt, szegenyt en injekcioztam honapokig naponta. Mar annyira sajnaltam mert a feneke mar ugy nezett ki, mint egy tuparna. Alanyok egeszsegesek, ket hetet mar otthon vannak. Meg van par napom, hogy kibabazzam magam. Utana nem tudom mikor latom oket legkozelebb. :-(

    előzmény:
    humanka (2398)
    2008-06-01  02:04
  4. 2008. június 1. 02:042398.

    Hali!

     

    Lanyok, nem biztatni akarlak benenteket (de igen!!!), de en mindnefele tanfolyam nelkul kezdtem el konyvelest csinalni ,es emmi nehezseget nem okozott. Csak bele kell vagni, legyetek hatarozottak, magabiztosak es sikerulni fog!!!

     

     

    Zina: orulok, hogy a fiadnak jo lett a szovettana!Es sajnalom, ami veletek tortent, ilyenkor igen komoly hatrany a tavolsag

     

     

    Krisszel: koszi az erdeklodest, sajna roka koma tartja magat, mar a 24. hetben vagyok, ennek kb. a felenel sozkott mulni. Nem baj, mert pont ugyanannyi kilo vagyok, mint a hogy kezdtem a varandossagot, szoval legalabb majd a fogyassal nem lesz bajom a szules utan.

     

     

    ttkriszti: gratula a melodhoz, nem semmi, hogy ott meg egy "szimpla" korhazi meloval is ilyen nyilvantartasokba kell jelentkezni.

     

     

    Szep hetveget mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. május 30. 16:312397.

    En is es a parom is munka ajanlatot kaptunk Sydneybe. Szoval, oda lenne a koltozes. :-) Mindkettonk munkahelye sponsoralna minket longstay business visara.

    Az igazsag az, hogy ha minden papirmunka atmegy szepen es ugy dontunk, akkor mar nem jovunk ide vissza Kaliforniaba, hanem augusztus vegen mar Sydneybe mennenk. Szoval most minden a levegoben log, elkezdtem a nagy csomagolast, a hazunk kiuriteset. Minden a papirmunkatol fugg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2396)
    2008-05-30  10:13
  6. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. május 30. 10:132396.

    Hát ez a szociális háló ....én nem dobom el az agyam tőle, na de panaszkodni se akarok! Valami rövid tanfolyamot szeretnék mindenképp, nem látom sok értelmét most a nagy tanulás-befektetésnek, meg ez nem életem álma. Vágyam egy jó kis papírmunkás munkahely, az önmegvalósítást meghagyom másoknak . Nem baj, ha aránylag normális fizut kapnék - szóval ennyi a célom. Szeretném beírni az önéletrajzomba, hogy elvégeztem itt egy gyorstalpalót, biztos értékelnék! Aztán dolgozva jönne meg az önbizalmam, hogy azért képes vagyok még én is beszélni, dolgozni teljes értékűként

     

    Ne haragudj, de nem vagyok képbe veled! Költöztök? Másik államba? Ott pályáztál melót, azt intézted?

    Mennyi időre mész haza?

    Megnéztem a bemed - szépek vagytok! Egyidősek vagyunk

    előzmény:
    ttkriszti (2394)
    2008-05-30  03:38
  7. 2008. május 30. 03:442395.

    Ez mar lemaradt:

     

    Jol teszed, hogy valamit tanulni szeretnel. A bookkeeping milyen hosszu tanfolyam lenne? Mi mason gondolkodol meg?

    Milyen jo, hogy az allam tamogat. Itt az USAban semmilyen szocialishalo nincsen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2393)
    2008-05-30  02:16
  8. 2008. május 30. 03:382394.

    szia Zina,

     

    Orulok, hogy a szovettan eredmenye jo lett!!! Most mar megnyugodhattok.

    Latom ez a "theater" muto jol osszekavart majdnem teged is.

     

    Nekem mult heten csutortokon volt telefoninterjum es most szolt az ugnokom, hogy a korhaz szeretne alkalmazni, most a referenciaimat ellenorzik. Elkezdtem a papirmunkat, atfaxoltam vagy 20 oldalnyi papirt. Tegnap megcsinaltattam az ujjlenyomatot a rendorsegen es ma postaztam az FBI nak. Tegnap csak neztem mivel hagyomanyos ujjlenyomatot akar az ugynokseg, tudod, olyan tintasat nem peodg elektronikusat. Vagy harom rendorseget bajartam mikor kiderult, hogyan is csinaljak. Persze ott vettek le tolem, ahol az elozetes letartoztatasban levoeket is csinaljak. A lenyeg, hogy sikerult.

    Jovo heten penteken megyunk haza a gyerekekkel, lehet hogy mar nem is jovunk ide vissza. Csak en a hazunkat kiuriteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2393)
    2008-05-30  02:16
  9. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. május 30. 02:162393.

    Sziasztok!

     

    Képzeld, Kriszti, most hívtam a dokit a szövettan eredménye miatt, és azt mondja az asszisztens, hogy majd a doki visszahív nemsoká, mert most a "színházban" van!  Ha ezt nem meséled nekem, tuti néztem volna egy nagyot, én sem tudtam, hogy a műtőnek így is mondják.....

    Viszont a jó hír: semmi baja nincs az anyajegynek, biztos ti is hallottátok, amikor leesett a kő.....

    Hétfőn szedték le, mára lett meg az eredmény és még egy hét múlva, pénteken kell mennünk varratszedésre....

     

    Amúgy én most ott tartok, hogy kinyomoztam, hogy a "parents returning to work" helyzetben lévőknek ad az állam 1000$-t, amit tanulásra fordíthat, miközben az oviban 50 órát támogat azzal a %-al, ami amőgy jár, ha jár a családnak. Szóval, valami tanfolyam keresésben vagyok éppen, jó lenne legkésőbb júliusban elkezdeni valamit, már csak azért is, mert jól nézne ki az önéletrajzomban  Valami bookkeeping-re, MYOB-re gondolok....

     

    Veletek mi újság?

    előzmény:
    ttkriszti (2389)
    2008-05-20  20:22
  10. 2008. május 26. 02:162392.

    Nagyon sajnalom, ami veletek tortent. Igazabol ilyenkor erzi az ember, hogy borzasztoan messze vagyunk es nem mindig mehetunk Remelem sikerul megvivnotok ezzel.

     

    Apum hala egnek jobban van, de meg nem lelegezhetunk fel 100%-an, meg par vizsgalat hatravan. En mar alig varom, hogy hazamehessunk, de addig meg ket honap.

     

    Kozben azert porog az elet, melozunk ezerrel, en nagyon elvezem. Parom keszul a maratonra, en mindig is csodaltam a kitartasaert, en egy lusta diszno vagyok Orulok, ha egy heten egyszer eljutok edzeni, a tobbi napokon meg vagy lusta vagyok, vagy kedvem nincsen Kifogas mindig van...

     

    Tobbiek? Ki merre jar? Otthon mar ilyen szep idok vannak?

     

    Szep napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2388)
    2008-05-20  07:39
  11. Torolt_felhasznalo_539254
    Torolt_felhasznalo_539254
    2008. május 21. 23:502391.

    Kedves Mindenki,

     

    Simon Hunor vagyok, a nyugati magyar fórum, a MON (www.magyaronline.net/forum) tulajdonosa és szerkesztője. Most fogtunk hozzá a nyugaton élő magyar orvosok feltérképezéséhez, hogy megkeresve őket engedélyt kérjünk az elérhetőségük közlésére. Ezzel hasznos információt tudnánk nyújtani az olvasóink számára, akik gyakran keresnek meg bennünket a kérdéssel, hogy helybeli, magyarul beszélő orvost, szakorvost keresnek.

    Ez ügyben kérném a segítségeteket, ha vannak itt a listán magyar orvosok, kérem, jelentkezzenek, vagy ha bárki ismer magyar orvost, küldje el az elérhetőségét, hogy felvehessük vele a kapcsolatot.

    Címem: szerkesztoseg@magyaronline.net

    Bármilyen töredék adat jó, ami alapján elérhető az illető, név, email, telefon, weboldal, munkahely/praxis címe stb.

     

    Segítségeteket előre is köszönöm.

     

    Üdvözlettel,

     

    Simon Hunor

    www.magyaronline.net/forum

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_539254 (2390)
    2008-05-21  18:39
  12. Torolt_felhasznalo_539254
    Torolt_felhasznalo_539254
    2008. május 21. 18:392390.
    Sziasztok

    Egy nemzetközi adatbázis létrehozásán dolgozunk. Feltérkepezzük a nyugati magyar orvosokat, hogy ezzel hasznos információt nyújthassunk az ideiglenesen vagy tartósan külföldön élő honfitársaknak. Ehhez lenne szükségünk a világban dolgozó-praktizáló minden magyar, vagy magyarul tudó orvos, fogorvos, terapeuta elérhetőségére. Név, szakirány, cím, telefonszám, fax, mail, honlap, kinek mi van.
    Ha tudsz ilyet, vagy esetleg magad is ilyen orvos vagy, kérlek, jelentkezz.
    Minden - akár töredék - adat is jó, ami alapján megtalálhatunk újabb személyeket.Az adatokat  a szerkesztoseg kukac magyaronline.net vagy a poe1 kukac freemail.hucímre lehet küldeni.

    Előre is köszönöm a segítségeteket
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. május 20. 20:222389.

    Persze, figyelem, mint az orult allandoan. Vastagon kenem 40+ faktorral a gyerekekt meg az anyajegyet, de tenyleg most mar affele hajlok, hogy mielott hazamegyunk levetetem.

     

    A nagyfiad tenyleg nagy. :-) Mellette meg van egy pici is. Az en "nagyfiam" kilenc eves lesz juliusban.

     

    Meg akartam a multkor irni, hogy en is telefoninterjuvolok am nagyban. A lenyeg, hogy mi Kaliforniaban lakunk es persze  mas szakkifejezeseket hasznalunk itt tobb mindenre, mint Ausztraliaban. Amugy registered nurse vagyok es megvan az ausztral licensem is. Szoval kerdezik tolem, hogy van-e "theater experiencem"-e? GOndolkodom, gondolkodom, hogy mi???? Theater az szinhaz. Mire leesett, hogy mire gondol. A theater - mutot is jelent az angol angolban. Itt az USAban mi csak lazan O.R. nak hivjuk ami az operating room roviditese. Persze, hogy nem a szinhazi gyakorlatomra  volt kivancsi. :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2388)
    2008-05-20  07:39
  14. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. május 20. 07:392388.

    Kriszti, figyeld az anyajegyet, meg kenegesd be vastagon, amikor napon van a gyerek. Majd, ha túlleszek mindenen beszámolok, én szívem szerinte azt tanácsolnám, hogy vetesd le, de nem értek igazán hozzá.....

    A nagyfiam 16, a kicsi 3 és fél éves!

     

    Kriszel, jó, hogy jelentkeztél. Totál megértelek apukáddal kapcsolatban, nálunk is hasonló dráma zajlott, azért nem is nagyon jelentkeztem. A férjem anyjukája halt meg, ma temetik, és haza se bírtunk menni a temetésre

    Ha belegondolok....jaj, inkább nem is mondok semmit....

     

    Szóval, nem vagyok túl sok pozítiv dologgal telítődve, így inkább megyek is!

    előzmény:
    ttkriszti (2387)
    2008-05-20  03:11
  15. 2008. május 20. 03:112387.

    A lanyom ot eves, szuletese ota van a nyakan hatul. GOndolhatod, mindig figyelem. Szerencsere eddig semmi elvaltozast nem vettem eszre.

     

    Viszont megertem, hogy ideges vagy a nagyfiad anyajegye miatt hiszen megvaltozott es pont ezekre a valtozasokra kell figyelni.

     

    Mennyi idos a nagyfiad? Es a kicsi? Nagyon aranyosak vagytok a kepen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2385)
    2008-05-20  00:12
  16. 2008. május 20. 03:112386.

    Sziasztok!

     

    Bocsi, hogy igy eltuntem, olvasni probalgattam, de hozzaszolni nem nagyon volt idom, erom stb. Sajnos Apum beteg lett es addig semmi idegem nem volt nagyon masra koncentralni. Nehez volt megbirkozni a tudattal, hogy en itt, o meg ott.. de most mar kobyebb es hala egnek o is alakul.

     

    Sajno miota uj az NLC, azota nem tudok visszaolvasas kozben irni. Igy csak amire emlekszem (rovid agy)

    Gratula a vizsgahoz Teacsa, tok jo. Mik a tovabbi lepesek?

     

    Humanka, gratula a kis futyishez Remelem mar jobban vagy es nem rokazol folyton. Vasarolgattatok mar a picurnak dolgokat?

     

    Zina, remeljuk minden rendben lesz. Egy baratunknak most vettek le az egyik anyajegyet es rosszindulatu is volt, de mivel kivettek es megvizsgaltak a tobbit is, mondtak, hogy rendben van, ennyi volt, idoben eszrevettek, hogy megvaltozott. Ma mar ez az egyik legjobban gyogyithato betegseg, nyugi Paromnak is levettek anno az anyajegyeit, mert nagyobbak voltak es kialloak, de nala egyik sem volt rosszindulatu, ugyhogy probalj megnyugodni!

     

    Most iszom egy kavet illetve fozok vmi ebedet es probalom a mai szabadnapot meg elvezni kicsit. Szep napot

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. május 20. 00:122385.

    Szia! Hát elsősorban azzal jött a gyerek, hogy vérzik , fürdés-törülközés után.... Aztán fekete lett a teteje, ki is áll a bőrből, nem lapos (előtte lapos volt és barna), pluszban vörös, asszimetrikus pereme lett

    Hétfő délután vihetem a szakdokihoz, addig rágom a körmeim....

     

    Mekkora a lányod?

    előzmény:
    ttkriszti (2384)
    2008-05-19  17:26
  18. 2008. május 19. 17:262384.

    SZia Zina,

     

    Az en lanyom nyakan hatul van egy anyajegy allandoan figyelem mert rossz helyen van. Pont ott, ahol a polo nyaka dorzsolheti. Azon gondolkodom, hogy lehet hogy levetetem a borgyogyasz baratunkkal. Minden alkalommal mikor a gyerek orvoshoz megyunk meg a baratunkhoz allandoan megnezetem.

    Milyen elvaltozast vettel eszre az anyajegyen?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2382)
    2008-05-19  09:09
  19. 2008. május 19. 17:232383.

    Humanka,

     

    A legkozelebbi hohullamkor gondolok rad es kuldom a felesleges meleget. Kulonben kellett kis ido meg leesett a Benedekes fordulat de betudom a melegnek.

    Mi harom het mulva megyunk haza Magyarorszagra. Mar nagyon varjuk!!!

    előzmény:
    humanka (2380)
    2008-05-19  02:30
  20. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. május 19. 09:092382.

    Humanka, az ügynök csaj elérhetőségét elküldhetnéd priviben, megköszönném. Meg a tarifáját is

     

    Hát igen, Teácskának a pocija jó nagy volt, én meg mindenhol nagy voltam, arányosan , meg tele vízzel, most hogy nézem a terhes képemet, hát szörnyűnek találom! Igaz, akkor is szörnyűnek találtam, na de ilyeneket nem akarok mondani neked, még visszacsinálod , mint említettem az első viszont tök szupi volt

    No, itt a képem, és itt még 1 hónapom hátra volt !!!! Ja, én újszülöttet nem mutatok, mert elég véres , viszont mutatok egy mostanában készültet helyében

    előzmény:
    humanka (2380)
    2008-05-19  02:30
  21. 2008. május 19. 02:322381.
    Zina: elfelejtettem irni, hogy a fiadnak mennek a drukkok, bizti minden okes, csak egy kis plussz torodest akar  Azert ha lesz hired rola, irjal, addig is szurkolok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2379)
    2008-05-19  00:23
  22. 2008. május 19. 02:302380.

    Zina: nem vagy extra bena, en meg most is utalok telefonalni a nyelv miatt. Nekem viszonylag konnyen ment, amikor eldontottem, hogy konyveles, elmentem 2 ugynokseghez, mindkettotol kaptam egy-egy "temp" munkat, es utana meg a "Port"-ot, ahol azota is, most mar 2.5 eve vagyok. Szoval igazabol nem panaszkodhatok. De az elejen sz.r volt, semmit sem ertettem, es engem se ertett senki, de hidd el, bele lehet jonni. raadasul en egy olyan munkakort kezdtem itt, amit otthon nem csinaltam, ez meg kulon kihivas volt.

    Viszont azota elmenetem egy magyar ugynokhoz, aki segitett asztralositani a cv-met, meg beszelgettunk, mit akarok, akkor hol kene palyazgatnom, ilyeneket ... sot interju felkeszitot is tart, en mar oda nem mentem el. Ez raadasul egy magyar no, de ez csak annyiban erdekes, hogy a beszelgetes alatt a nyelvtudasomat is felmerte, es arrol is adott egy visszajelzest. )Ha erdekel az elerhetosege, akkor szivesen megadom!!!)

     

     A pocidrol nincs keped? Dobhatnal fel te is egyet. Azert te alapbol jo vekony vagy, neked kellett sulyt felszedned a sracokhoz. Nekem boven vannak tartalekaim  (Azt hiszem, en ezert nem hizok) De enni sem tudok, Tegnap este megettem 2 szelet kenyeret - olyan jol esett- es egesz ejszaka ebren voltam  Ugy ereztem, tele vagyok, mint a deli busz ... szoval Benedek sem hagy enni. Viszont a hanyasra kaptam gyogyszert a dokitol, es hatarozottan jobb a helyzet, remelem, nem romlik el. Persze lehet, hogy ezt most mar vegig szednem kell

     

    Teacska: huha, jo nagy pocid volt  De te is olyan kis vekonyka vagy, a magassagod nem is tudom ?! En 180 cm vagyok, szoval velhetoen az en pocimban eleve kicsit nagyobb (hosszabb) helye van eleve a babonak. Megmondom oszinten, en azt gondoltam, hogy ilyen idos terhesen mar nagyobb pocakkal dicsekedhetek.

     

    Cathleen: koszike , de jo nektek, hogy a tengerben furodtok, nekunk most jo sokat kell majd arra varni.

     

    Ttkriszti: kuldjel egy kis meleget, tudod, zsakban Benedek ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2379)
    2008-05-19  00:23
  23. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. május 19. 00:232379.

    Teácska, szerintem überelni tudnálak hasméretben

     

    Humanka, nagyon édi a pocakod

    Én kétszeres fiúmamaként csak hányingeres voltam megmozdulásig, 20 meg 22 kg-t híztam széltében, (még jó, hogy azért ez visszacsinálodott) az első pillekönnyű volt, a szülés is, a második pont az ellentéte. Szóval: sose lehet tudni mi vár az emberre.....

     

    Ami a legjobban foglalkoztat most az az, hogy a 16 éves fiamnak a hátán az egyik anyajegy megváltozott  Vérzett kicsit egyik este, voltunk már GP-nél, továbbküldött egy sebészhez, 1 hét múlva mehetünk. Kikupálodtam a témakörben, teljesen be vagyok tojva . A fiam életében nem feküdt ki a napra, sose napozott, utálja az egész nyarat, bújkál elöle mindig.....

     

    Humanka, neked milyen volt anno a munkakeresésed? Én ott tartok, hogy folyton javítgatok a resume-mban, meg a kísérőlevelembe, és "már" 3 telefonhívást kaptam a sok hónap alatt , de úgy érzem olyan bénán beszélek a teloba, hogy soha többet nem hívnak vissza..... Neked is volt ilyen időszakod, vagy én vagyok extra béna?

     

    Pusz lányok, legyetek jók!

    előzmény:
    teacska (2378)
    2008-05-18  22:14
  24. 2008. május 18. 22:142378.

    Szia Humanka!

     

    Köszönöm a képet! Nagyon csini kismama vagy! Én imádtam a várandósságot (róka koma elmúltával). Cserébe küldök egy képet, hogy mire számíthatsz még... :))

    előzmény:
    humanka (2375)
    2008-05-18  10:49
  25. 2008. május 18. 18:382377.

    Aranyos a pocakod! Csinos vagy, nagyon.

     

    Nalunk szerdan kezdodott a hohullam, csutortokon mar 35 fok korul volt. Ma talan csak 29 fokig kuszik fel a higanyszal a homeroben.

    előzmény:
    humanka (2375)
    2008-05-18  10:49
  26. 2008. május 18. 15:132376.

    Nagyon szép pocak! Tényleg nem kell dugdosni!

    Nálunk itt Dél-Angliában nyári meleg váltakozik téli szezonnal. Már fürdött a tengerben a gyerek, tegnap meg be kellett gyújtani, hihetetlen.

    De ami a legjobb, megjött anyukám, és megy a családi élet ezerrel!

    előzmény:
    humanka (2375)
    2008-05-18  10:49
  27. 2008. május 18. 10:492375.

    Szia Teacska!

     

    Itt egy tegnapi poci foto, hat meg pocakrol nem nagyon lehet beszelni, de azert mar valami talan latszik  Hat ez 22. heti, siman tudonam dugdosni bovebb polokban, pulcsikban, de nem akarom am

     

    Otthon hallom, milyen jo ido van  Irirgy vagyok am, mert itt jon az osz, a hideg, ma egesz nap esett  De a hideget most sokkal jobban birom, ugyhogy valojaban befogom a csipogomat!

     

     

    Jo pihit az otthoniaknak, az ittenieknek meg felkeszulest a kovetkezo hetre

    előzmény:
    teacska (2369)
    2008-05-09  22:13
  28. 2008. május 11. 05:162374.

    Koszi mindenkinek a jokivasagokat  

     

     

    Island: Mar a 22. hetben tartok, es mar regota nem szedek semmit.

     

     

    Teacska: legkozelebb teszek fel pocis kepet (nem sok latszik am), de most nincs itthon a parom, es en mindig elfelejtem, hogy hova tesszuk a kepeket a szamitogepben

     

     

    Otthoniaknak jo hosszu hetveget, a masholiaknak meg szep vasarnapot  

     

    előzmény:
    island (2373)
    2008-05-10  10:48
  29. 2008. május 10. 10:482373.

    humanka miért elmúlt már a félidő is? hányadik hétben jársz? ezt nem is tudom... nálam félidőben teljesen elmúlt minden hányinger. egyébként tényleg a lányoknál sűrűbben hallani ilyen émelygős sztorikat, bár ha magas a hormonszinted várhatsz fiút vagy lányt egyaránt. nekem is tök magas volt. ugye nem szedsz semmiféle terhességi gyógyszert már? mert az is rátehet egy jó nagy lapáttal...

     

    kitartás!

    előzmény:
    humanka (2368)
    2008-05-09  12:47
  30. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2008. május 10. 09:312372.

    Sok boldogsagot es jo egeszseget kivanok a picinek es nektek is az uj babahoz

    előzmény:
    humanka (2368)
    2008-05-09  12:47
  31. 2008. május 10. 04:042371.

    Szia Humanka,

    Gratulalok a kisfiadhoz!!!!!! Sok boldogsagot!! Nekem is az elso fiu, a masodik meg kislany.

    előzmény:
    humanka (2368)
    2008-05-09  12:47
  32. 2008. május 10. 04:022370.

    Teacska,

    Gratulalok a ferjed nyelvvizsgajahoz! Vegul is hogyan dontottetek?

    Nalunk most izgalmas dolgok tortennek, a ferjem jovo heten penteken megy Sydneybe az utolso interjura, a ceg fizet minden koltseget, sot meg azt is mondtak neki, hogy maradjon egy hetig hogy legyen ideje szetnezni.  

    Nekem az elso babam kisfiu volt de  a hanyingeren kivul mas bajom nem volt. Hanyni nem hanytam. A masodik kislany, vele meg se hanyingerem nem volt, se nem hanytam, hanem allandoan valami borzalmas mellekizt ereztem a szamban. Masodik trimeszterre el is mult, mintha elvagtak volna.

    előzmény:
    teacska (2369)
    2008-05-09  22:13
  33. 2008. május 9. 22:132369.

    Szia Humanka!

     

    Sok szeretettel gratulálok a kisfiatokhoz! Érdekes ez a rókakoma, mert azt mondják, hogy fiúval nem annyira vészes... Fiús anyukák???

    Mutizol nekünk fényképet pocival?

     

    puszi    

    előzmény:
    humanka (2364)
    2008-05-09  08:17
  34. 2008. május 9. 12:472368.

    De aranyosak vagytok, koszi szepen

     

     

    Island: hat nekem a 2. trimeszterrel sincs nagyobb szerencsem, mint az elsovel, valtozatlanul naponta (neha tobbszor) is randizom vukkal  Es egyaltalan nem lett jobb, szoval azt hiszem, ez bizony kitart nalam a vegeig, mert most mar minden olyan merfoldko elmult, aminel azt szoktak mondani, hogy na, akkor majd most.

     

     

    Caithleen: hmm, igen , csak nagyon belelkesedtem

     

     

    Szep hetveget mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. május 9. 11:392367.
    Humanka, sok szerettel gratulálok, nem is tudom hányadszor, de mindig elillan az éterben..... Szóval:  Hajrá Benedek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2008. május 9. 11:002366.

    humanka GRATULAAAAAAAAAAAAAAAA!!! akkor bejött amit szerettetek volna! kisfiú lesz az első

    kívánok további kellemes és boldogságos babavárást neked!

    a 2. trimeszter király!!!

    előzmény:
    humanka (2364)
    2008-05-09  08:17
  37. 2008. május 9. 09:122365.

    Gratulálok nektek sok szeretettel a fiúbabához! (Miénk is majdnem Benedek lett, ez volt a No.2 név a listán, aztán végül is maradt Domokos, ami telitalálatnak bizonyult... Ő szokta magára mondogatni nagy szerényen: Domokos, az okos kos.)

    Te, de ugye az 1db fütyi mellett zacskó is csak egy van, és a kis golyócska a kettő?

    előzmény:
    humanka (2364)
    2008-05-09  08:17
  38. 2008. május 9. 08:172364.

    Hello csajok! (Bar lassan ugy latszik, magammal levelezek csak)

     

    Csak egy villamlatogatas reszemrol. Ma voltunk UH-n, a bebi egeszseges, mindene akkora, amekkora kell, kiveve a tappancsait. Megjegyezte a doki, hogy azok hatalmasak (mikozben egy gyors pillantast vetett a labaimra  ) -> itt jegyzem meg, hogy nekem kifejezetten kicsi a labam: 38-az a 180-as magassagomhoz. Dehat ugye apja is van a gyereknek, aki egy 50-es cipomeretet mondhat magaenak  Szoval ezert volt, hogy mar a 16. heten ereztem a rugdosast, mert van neki mivel

     

     

    De a lenyeg, hogy szegyentelenul mutizta magat, aminek nagyon orultunk, persze reggel UH elott beszeltem a fejevel  Es hat nemcsak lab tekinteteben ut az apjara a kolyok, hanem buszkelkedett nekunk 1 futyivel, meg 2 zacsival is, ugyhogy Benedek babat varjuk nagy szeretettel szeptemberben

     

    Puszi mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2008. május 7. 12:202363.
    bocsika, elsore kiirta, hogy nem adtam meg hsz szoveget ... erre tessek 2x is elment
    előzmény:
    humanka (2362)
    2008-05-07  12:19
  40. 2008. május 7. 12:192362.

    Szia!

     

    Koszonjuk szepen.  Valojaban mindegy, hogy mi lesz, egy fiucska azert lenne jo elsore, mert akkor a hugicanak lenne egy nagy, eros batyja, aki megvedi mindentol es mindenkitol, meg bemutatja a helyes baratait Mar csak 2 nap, es kiderul -> legalabbis nagyon remelem.

     

    Itt is nagyon meleg volt am marciusban, szenvedtunk, mint a kutya. Most meg persze a hidegtol  Nekem semmi sem jo

     

     

    Torpiek, merre jartok? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (2360)
    2008-04-27  06:31
  41. 2008. május 7. 12:172361.

    Szia!

     

    Koszonjuk szepen.  Valojaban mindegy, hogy mi lesz, egy fiucska azert lenne jo elsore, mert akkor a hugicanak lenne egy nagy, eros batyja, aki megvedi mindentol es mindenkitol, meg bemutatja a helyes baratait Mar csk 3 nap, es kiderul -> legalabbis nagyon remelem.

     

    Itt is nagyon meleg volt am marciusban, szenvedtunk, mint a kutya. Most meg persze a hidegtol  Nekem semmi sem jo

     

     

    Torpiek, merre jartok? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (2360)
    2008-04-27  06:31
  42. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2008. Április 27. 06:312360.

    Sziasztok mindenkinek!

    nagyon regen jartam mar itt, neked humanka gratulalok a babavarashoz! Mit szeretnetek, kisfiut vagy kislanyt inkabb?

    Tegnaptol vegre esik az eso nalunk is 26 mm eso volt , mar nagyon kellet itt SA ban nagy a szarazsag, mi a Clare valley ben lakunk sok szolo is kipusztult. Marciusban 3 hetig hohullam volt, 35 fok felett egyolytaban 20 napig. Remeljuk normalis esos tel lesz vegre.

    Vigyazz magatokra, mindenkinek udv del Ausztraliabol Amarynda

    előzmény:
    humanka (2357)
    2008-04-25  01:57
  43. 2008. Április 26. 00:192359.

    Huha, ez aztan a nagy hir ! Gratulalok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    A ferjed ugyes volt az IELTS-sel is, meg micsoda felkeres :-) Es lehet, hogy mentek akkor, ha ossze tudjatok egyeztetni??? Az klassz lenne neked is, mert egy kicsit gyakorolhatnad mar ott is az angolt :D

     

    Jo tanulgatast, biztos menni fog neked is, csak kitartas.

     

    humanka

    előzmény:
    teacska (2358)
    2008-04-25  14:16
  44. 2008. Április 25. 14:162358.
    Sziasztok!

    Üdvözlöm az újakat és jó utat a hazalátogat Homynak!

    Nem írtam, mert nagyon nem volt mit, mármint a témába vágót, DE tegnap megtudtuk az utolsó IELTS eredményét és megvaaaaaaaaaaan!!!!!!!!!!!! :))))))))))) Már csak nekem kellene produkálni valamit, hacsak nem akarok egy évet angol tanfolyamra járni. De ezt inkább kihagynám.
    Közben a férjem a TF-re jár a legmagasabb szintű nemzetközi vívóedzői képzésre, melyet angolil tartanak. Ennek kapcsán felkérték, hogy edze Brunei-ben a válogatottat, de ezzel csak az a gond, hogy rendesen belepacsálna az ausztrál vízmunkba, ígyhát feladta a leckét, hogy hogyan is lehetne mindkettő lehetőséget megtartani... még dolgozunk rajta.
    Lassan elkészül a lakásfelújítása, de ahogy jelenleg a helyzet áll, max. 6 hónapig ha fogjuk élvezni. De nem bánom nagyon... ;)

    Nagyon szépen köszönöm a hiányolást, jól esett. :))

    pusza
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2008. Április 25. 01:572357.
    Homy!

    Nagyon jo utat nektek, erezzetek jol magatokat, es azert otthonrol is bekukkanthatsz am, ha a csalad, sok barat, meg a sok finom turos csusz-toltott kaposzta kozott lesz egy kis idod :D

    Koszi a jokivansagokat, talan hatnak is, mert mostansag mar kezdem erezni a 2. trimeszter "aldasos" hatasait. Bar meg roka latogat, de nem olyan gyakran, energiam rengeteg, sajnos ejszaka nem hagy MAno aludni, most mar hetek ota 2-3 orakat alszok csak, de gondolom, ezzel is szoktat a kinti eletere. Azert remelem, ez mar nem marad vegig igy. 2 het mulva uh, talan megtudjuk a nemet ;)

    Torpiek? Mindenki nagyon eltunt :-( Zara, Zina, Pindurid, Teacska ... nem is tudom felsorolni, gyertek ... viragot nem tudok kuldeni, mert ugy tunik, a szmalji keszlet a vegehez ert :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_183360 (2356)
    2008-04-24  16:21
  46. Torolt_felhasznalo_183360
    Torolt_felhasznalo_183360
    2008. Április 24. 16:212356.
    Sziasztok Lanyok!

    Csak beugrottam elkoszonni (ha van itt valaki), indulunk haza Mo-ra kb 3 honapra.
    Ja, es sikerult a vezetes is, mostmar valodi ausztral jogositvannyal buszkelkedhetek!
    Mindenkinek szep napokat, Humanka Neked kulon is tovabbi "kellemes" babasodast remelem hamarosan elmulnak a rosszulleteid.
    Sziasztok! Homy
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (2342)
    2008-04-10  00:50
  47. Torolt_felhasznalo_193226
    Torolt_felhasznalo_193226
    2008. Április 18. 19:512355.

    Köszi ri2sh!

     

    Az angolra rá kell gyúrni, remélem megnyerem a pályázatot, szaktanároknak irták ki, hogy hatékonyabban tudjanak angol szakszöveget fordítani és pályázatokat irni, erre pályáztam én is, csak dec-ben forráshiány miatt nem tudtak támogatni, azt a választ kaptam,hogy áprilisban visszatérünk rá..mostmár nagyon várom.

     

    Kapnék 200 000Ft-ot és 1 éven beül középfokút kellene produkálnom angolból (német nemzetközi közép C-m van).

     

    Igen, érdekelne olyan munka is, szivesen foglalkozom sérült emberekkel, bár a magyar beszédsérültet megértem...az ausztrált nem hiinném...

     

    L.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670409 (2354)
    2008-04-16  13:57
  48. Torolt_felhasznalo_670409
    Torolt_felhasznalo_670409
    2008. Április 16. 13:572354.

    Szerintem ha az angol megy, akkor vannak lehetosegek. Te elmehetsz pl csaladokhoz ahol serult gyerek van bebiszittelni, az tapasztalatnak biztosan jo. Amerikaban emlekszem nagyon sok ilyen allashirdetest lattam es nagyon jol is fizettek.

    De nekem sajnos meg csak usa tapasztalatom van, igy pontos tanacsot nem adhatok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_193226 (2353)
    2008-04-16  11:10
  49. Torolt_felhasznalo_193226
    Torolt_felhasznalo_193226
    2008. Április 16. 11:102353.

    Szia ri2sh!

     

    Köszönöm a válaszodat!

     

    Sajnos kint nem fogadják el a pedagógusi diplomámat, de a tanításhoz amúgy is academic nyelvvizsga kellene.

     

    Jelenleg alapfokon tudok valamit kommunikálni, nyáron megyek ha megnyerem, nyelvtanfolyamra, ahol a középfokig kell eljutnom..

     

    Párom sem beszél angolul, csak az irott műszaki angol szöveget érti, mert minden nap abból dolgozik.

    Jelenleg egy francia-magyar cég fejlesztőmérnöke.

     

    L.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670409 (2351)
    2008-04-16  11:02
  50. Torolt_felhasznalo_193226
    Torolt_felhasznalo_193226
    2008. Április 16. 11:072352.

    Szia ri2sh!

     

    Köszönöm a válaszodat, sajnos az angol nyelvtudás nálam még gond, párom érti az irott angol műszaki szövegeket, hiszen nap mint nap abból dolgozik, de beszélni nem nagyon beszél.

     

    Én ,ha minden igaz, nyáron megyek nyelvtanfolyamra, ahol középfokig kell eljutnom, elvileg németes vagyok...jelenleg nagyon alap fokon gügyögök..

    Azt hallottam, hogy a tanításhoz academic fokozatú nyelvvizsga kell.. igy a sulik kilőve.. a tanári diplomámat pedig nem fogadják el kint..

     

    L.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670409 (2351)
    2008-04-16  11:02

Címlap

top