Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Takarítási praktikák

Torolt_felhasznalo_567979
Torolt_felhasznalo_567979
Létrehozva: 2004. október 19. 17:03
Sziasztok. Kerestem a régi topicok közt, de mindenki csak takarítónőt keresett, meg takarítást vállalt volna.
Arra gondoltam, hogy biztosan vannak jó ötleteitek egy-két takarítási feladat elvégzésére.

Én mindjárt kérdeznék:

Hogy lehet a WC-deszkán azokat a csavarokat tisztán tartani, amivel az ülőke oda van fogatva a csészéhez?

Vagy a kád és a csempe találkozásánál a rést a burkoló nálunk ilyen műa. habizével töltötte ki, ami állandóan penészedik. Rakom rá a penészölőt, de 1-2 nap és mintha misem történt volna:(

Szóval? Van ötletetek?
  1. 2006. július 26. 11:05901.

    Nekem is ugyanilyen pingvinem van. Igaz, hogy azt kacsának árulták.  

    A szódabikarbónát én is a fehérítéshez gondoltam, nem vízkőtelenítésre. Azért írtam, hogy drága lehet erre a fajta használatra, mert legalább egy evőkanállal ebből is beletennék ugyanúgy, mint a trisóból. De ezt a Csoda-szódát is érdemes lenne egy-két helyen megnézni. Lehet, hogy nem csak a Festékszigetben kapható.

    Vízkőtelenítésre itt ezen a topicon sokkal jobb módszereket olvashatsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_926507 (900)
    2006-07-26  10:43
  2. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 26. 10:43900.

    Sziasztok

    gőzpingvin: az enyém működik----------> ilyen

    a felmosóm meg ilyen: ---------> ez is egy helyre húzza a port, de nem szeretem, hogy utánna még azt össze kell szedni vmilyen módon. ezért porszívózok fel mindig előtte.....

    a szódabikarbónát nem  a vízkőtlenítéshez olvastam, hanem a ruhák fehérítéséhez. az áztató vízbe kell állítólag beletenni, de nem tudom mennyit......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. július 26. 09:33899.
    Nem olvastam végig vissza, de nekem a lapos mikroszálas felmosó nagyon bejött!!!!

    Ismerősnél próbáltam először, utána vadásztam rá, mert nagyon különböző árakon van. 1290,-ért vettem akcióban a gyerekemnek .Az enyém 2200,- volt, de ugyanezt 4000,-ért is láttam!
    Kicsit macerásnak tűnik, hogy kézzel kell kimosni azt a lapot, de minden port összeszed. Én szoktam söprés helyett is használni, egy helyre húzza a port. Persze vizesen, utána egy mozdulattal fel lehet szedni.
    előzmény:
    árnyék* (564)
    2006-07-04  18:07
  4. 2006. július 26. 09:10898.
    Én Csoda-szódát vettem egy Festéksziget nevű boltban. Fél kg =145,- Ft
    Román cég a gyártó, a zacskóján van egy forgalmazó:www.otisbt.hu

    Szerintem ennél olcsóbban nem kapsz hasonló szert.
    előzmény:
    f-jutka (896)
    2006-07-26  08:58
  5. 2006. július 26. 09:00897.

    Kösz az infót. Én  Net-en néztem meg a karchert és ami árat legelőször találtam az 33e körül volt.

    De a Média Markt jó ötlet volt.

    Ha már a mosásról van szó folyékony vagy nem folyékony mosószer?

    előzmény:
    tramini (894)
    2006-07-26  08:41
  6. 2006. július 26. 08:58896.

    Sziasztok! Én is a Rossmann-ban veszem a Trisót. Régebben vettem valahol egy műanyag flakonos Tirisót (állítólag a Fábry poénkodott is az elnevezésen), aztán most a zacskóból átöntöm ebbe a flakonba, mert mégiscsak könnyebb a szekrényben ide-oda rakosgatni, a nedvességtől összeáll, de viszonylag könnyű fellazítani. A mosógépbe a mosószeren kívül egy jó evőkanálnyi trisót teszek. Nálunk nagyon kemény a víz és enélkül rengeteg mosóport kéne használni.

    Ami a mosószódát illeti, tavaly volt itt egy olyan című topic, hogy "Mosószódát hol?" és abban tárgyalták/tárgyaltuk ki a beszerzési lehetőségeket és arra jutottunk, hogy nálunk még nem nagyon lehet kapni. A gyógynövény diszkontban, ahol mindenféle természetes alapú kozmetikumokat is lehet kapni, csak néztek rám, hogy mit akarok és a Trisót ajánlották. Ha azóta megjelent volna az Auchanban vagy a Tescoban, annak nagyon örülnék, az az igazság, hogy mostanában nem néztem. A Trisóra ugyanebben a topicban írták, hogy nem környezetbarát, vagy az előállítása során keletkeznek káros anyagok, bizonyos szempontból ez mindegy. A szódabikarbonáról is hallottam, hogy vízlágyító hatása van, de nem próbáltam ki. Nem lehet túl olcsó, ha az ember nagyobb mennyiséget használ belőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2006. július 26. 08:49895.
    Sziasztok!
    Szia Visnyoo!
    Pénteken a LIDL-ben vettem. Elfelejtettem, hogy egy kicsit gyengének érzem a szárát, 3 elemből áll úgy kell egymásba dugni, hasonló mint a porszívóké. Meg kell szokni hogy az ember ne erőből nyomja, hanem csak úgy lazán fusson a padlón. Bizom benne hogy beválik, régen, jó régen volt nekem már hasonló csak az nem akkus volt. A régebbi generáció biztos ismeri, akkor "kapkodó" volt a neve. Kisgyerekek mellett nagyon jó, mert egy pillanat alatt az ember felkapkod vele mindent, egy nap többször is, mert hát ki az az elvetemült aki folyton előszedi a porszívót.
    előzmény:
    visnyoo47 (891)
    2006-07-25  19:19
  8. 2006. július 26. 08:41894.

    a Media marktban láttam 3 v 4 féle elektronyos seprűt, az egyik Philips volt, 10 eFt alatt! a legdrágább 14 eFt volt, asszem pont a Karchner. én még kicsit érlelem a vásárlás gondolatát, meg hátha vki meglep aug-ban a szülinapom táján vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2006. július 25. 21:18893.
    Voions, nincs pingvinem. Egész egyszerűen nem működött!!!! Visszavittem, azzal a szándékkal, hogy köszi, nem kérek többet belőle, de meg is erősítettek benne, mert mondták, hogy volt már vele gond. Hát, ebben az akcióban ne vegyél. De akkor milyet vegyek? Kinek milyen van? Meséljetek, hogy pont milyet merjek megvenni! A tescoban láttam kétfélét, mind olyan békebeli konstrukció volt, lehet, hogy éppen ezért tartósak, de hát nem voltak valami szuperek használat szempontjából… Nem adom fel, pingvint akarok, szóljatok, hogy hol, milyet, légyszi!!!

    AndaKata, köszi! Trisót és mosószódát is láttál pl. auchanban vagy dm-ben? Nekem ezek, meg a tesco vannak aránylag közel az említettek közül. A vízlágyítót használom, de nem nagyon látok különbséget a ruhán még, csak a gép nem vízkövesedik azóta.
    Árnyék, Neked is köszi! A trisót csak fehérekhez lehet használni? Tulajdonképpen vízlágyításra? Mosódióról tud valaki valamit?

    Andi02, én a tescoban akartam ilyet venni, az egyik eladó azt mondta, hogy várjam meg, amíg egy márkás cég kifejleszt egy használhatót (nem is tudott róla, hogy vannak már ilyenek… hmmm….), másik eladó pedig vett is ilyet valakijének, szerinte jó volt… Ízlések és pofonyok...

    derine, szuper, hogy ilyen jó a gép!!! Nem olyan, hogy az egyik oldalon tud a fal mellett is takarítani?

    Én persilt használok már évek óta, lehet, hogy váltanom kéne?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 25. 19:27892.

    Sziasztok

    köszi mindenkinek a seprűs hszeket. ha van másnak is véleménye vagy lát valahol, csak szóljon bátran  

    szürke ruhák: nem tudom, de nálam mire beszürkül addigra általában tönkre is megy . a múltkor kipróbáltam a szódabikárbónát, de elfeljtettem megnézni a végeredményt  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. július 25. 19:19891.

    szia

    légyszi megírni hol vetted? mert most nem tudok visszaolvasni, gondolom irtad már. Előre is köszi, akár priviben is 

    előzmény:
    derine (887)
    2006-07-25  09:11
  12. 2006. július 25. 18:42890.

    Bocs hogy csak most válaszolok.

    SPAR-ban, illetve DM-ben szoktam venni, de most én sem találok.  Nem hinném, hogy abbahagyták a gyártását, mert jó kis krém ez. Amúgy ha látsz valahol : fehér műanyag a flakonja (kicsit szögletes), kék a cimkéje, piros a kupakja.  Épp a múlt héten keresgéltem én is, de üres volt a helye, ahol lenni szokott. Szerintem nagyobb üzletekben, ahol van választék, olyanokban keresd! Most én is azt vadászom, mert már csak a flakon alján van egy pici. Majd még a CBA-ban megnézem én is. Fogalmam sincs, mi lehet vele... Kifogyott volna a készlet? 

    előzmény:
    bgambi (880)
    2006-07-24  19:49
  13. 2006. július 25. 12:48889.
    Szevasztok!A mosópor mellé kevés trisót szórok minden alkalommal az adagolóba.csodássá teszi a ruhákat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. július 25. 10:02888.

    Mosással kapcsolatban: valamikor hallottam  a rádióban egy szakértőt, aki arról beszélt, hogy célszerű váltogatni a mosóporokat, mert mindegyik más összetételű és jobb hatása van, ha nem mindig ugyanazzal mosunk. Nem tudom,van-e tudományos alapja, nekem mindenesetre bejött 

    A trisót anno a pelenkák mosásához használtam - fehér lett és puha. Persze előtte áztattam és fehérítettem is igény szerint 

    előzmény:
    derine (887)
    2006-07-25  09:11
  15. 2006. július 25. 09:11887.
    Szép napot mindenkinek!
    Tegnap megtartottam a nagy próbát a seprűvel. 70 m2-es a lakásunk, direkt mindenhol végig mentem vele, nem merült le, összeszedett minden szöszt, /pénteken raktam rendbe a lakást, csak a fiam volt otthon a barátnőjével/, sőt egy ceruzát is beszippantott, meg egy lámpának a zsínórját, alig birtam kiszedni. Meglepődtem, hogy mennyi mindent begyűjtött, a tiszta lakásból. Ja a radiátor alatt elmegy, nekem másom nincs is ami alá be kellene hogy férjen, mert ugye az ágyak, fotelok, szekrények mind "földig érnek" de persze a sarkokat szegélyeket, nem tudja kitakarítani. Így elsőre az árát 4999 Ft-ot úgy gondolom megéri, ja és 3 év garancia van rá.

    Tegnap én a Rossmannban vettem TRISO-t.

    A fehér ruhákhoz az ARIEL-t használom, néha bepróbálkozok olcsóbb mosóporokkal de nekem eddig még nem vált be egyik sem, és amikor már elszürkülnek, akkor visszatérek újból a jól bevált ARIEL-hez, 3-4 mosás után visszafehérednek.

    A mikroszálas törlőkendőnél, van egy konyharuha ami az üvegpoharaknál, evőeszközöknél szenzációs, főleg azoknál a poharaknál /sajna nekem kettő ilyen készletem is van/ amibe nem fér bele az ember keze, /úgy kaptam őket, mert én ilyent nem veszek/. Ragyogóvá, csillogóvá teszi, szinte felpolírozza mondhatom hogy két húzásra.
    előzmény:
    gigom (1)
    2004-10-19  17:03
  16. Torolt_felhasznalo_457656
    Torolt_felhasznalo_457656
    2006. július 25. 08:56886.

    Sziasztok!

    Ha tudtok hasonló sztorit, akkor írjatok mert gyűjtöm őket:

    Egy nagytakarítás alkalmával a férjem, hogy megmutassa milyen alapos, az IKEÁS rizslámpámat lezuhanyoztatta. Gondolhatjátok, csak a váz maradt!

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. július 25. 08:46885.

    Megnéztem a Karcher-t! Hát egy kicsit húzós az ára. A szomszédasszonyom mondta, hogy pár hete a Rossman-ban volt -nem is olyan drágán- Dyras! Mármint elektromos seprű.

    Valaki tud róla valamit?

    előzmény:
    Honee (873)
    2006-07-24  15:34
  18. 2006. július 25. 08:26884.

    Sziasztok

    Időnként eltünök, de rossz pénz nem vész ám el teljesen

    bgambi!

    rézküszöb pucolásához miért nem használsz inkább SIDOL-t. Igaz nem olcsó, de nem kell belőle sok. Én előbb alaposan le szoktam súrolni, aztán egy kis sidolos ronggyal végig dörzsölöm. Szebb mint újkorában. SIDOL-t lehet kapni bármilyen háztartás vegyszereket árusító boltban (pl. DM)

    Honee!

    A Trisó tényleg jó mosáshoz (lágyítja a vizet), de attól nem lesz egyhamar fehér a beszürkült ruha. Én Vanish-t használok, mint fehérítőt. A mosóporhoz adagolom. Tényleg szépek tőle a ruhák. A trisót ritkán használom, de használom, inkább a mosógép védelmében. Olyankor szoktam, amikor pl. törülközőket, konyharuháakt mosok mondjuk 60 fokon. Bugyikhoz, ingekhez, babaruhákhoz nem ajánlom.

    Mára ennyi voltam, de lehet, hogy az elkövetkező 2 hétre is 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_685596
    Torolt_felhasznalo_685596
    2006. július 25. 07:41883.
    Jó reggelt!

    Jól mondod, trisó, mosószóda és vízlágyító. Minden mosáshoz, hogy a gépben se rakódjon le, mert felpattoghat mosás közben, és beépül a ruciba.
    Hogy hány mosás után?! Az a koszolódás fokától, és az anyagtól függ. Mindíg a cuccnál megengedett legmagasabb hőfokon mosd őket, az növeli a hatásfokot.
    A cókmókókat láttam már Auchan-ban, DM-ben,Rossmannban, háztartási boltokban, és egyszer még kínaiban is! Engem is meglepett!

    előzmény:
    Honee (882)
    2006-07-25  07:03
  20. 2006. július 25. 07:03882.
    Na, ismét én. Amíg ébredeznek a Kicsinyeim, kérdezek néhányat.

    1. Ti mivel, hogyan, hány mosás után tudjátok visszavarázsolni a nagyon-nagyon kemény víz miatt nagyon-nagyon elszürkült ruhákat fehérre? Csak már kipróbált, bevált módszereket írjatok, és ha különleges tisztítószerről van szó, akkor a lelőhelyét is, légyszi.

    2. Ebből következően: hol vesztek trisót, mosószódát, egyéb ilyen nem agyonreklámozott, márkás vegyszereket, hanem jó kis praktikus öko cuccokat?

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2006. július 25. 06:57881.
    Nektem is minden hozzászóláskor kér jelszót és nicket, hiába vagytok bejelentkezve?!?!?! Mit lehet ezzel csinálni?!?!?!?

    voions, szerintem ebben a kategóriában a drágább sem él tovább néhány évnél... Az olcsó viszont félő, hogy néhány napig, hétig csak... Sajnos ebben van tapasztalatom... Persze mindenki maga dönt. Csak segíteni akarok, mert én az akkus seprű témát aztán jól körüljártam, mert én is olcsót akartam. De bárhol néztem, azt mondták, hogy nagyon-nagyon gagyik a noname-ek... Nem is szív, viszont cserébe tönkre is megy... Hát, sok szerencsét, alaposan próbáld ki a gépet, gondolj a tartály kapacitásra és az ürítés, bekapcsolás, tárolás, töltés egyszerűségére is. Javaslom, hogy nézegesd meg a neten a termékeket, akkor kialakul Benned egy kép arról, hogy mit is kéne tudnia.

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2006. július 24. 19:49880.
    Lippy, julius elejen irtad a Cillit surolokremet (feher) rezküszöb pucevalasara. En azota kerestem DM-ben, Schleckerben, BIPAban, Müllerben, de ezt itt senki nem ismeri. Cillitböl van vizköoldos fürdöszobai takaritashoz, zsiroldos konyhai takaritashoz (ezek folyekonyak), es Cillit Bang surolo, de ez nem krem, hanem szemcses por. Tudnal valami pontosabbat is irni nekem erröl a Cillit surolokremröl? 7vegen megyünk haza Bp-re, akkor ott is megnezem majd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_391279 (658)
    2006-07-05  15:49
  23. 2006. július 24. 19:36879.

    Sziasztok!

    E_torta, 720-ban kerdezted a mososzodat nemetül. Ma eppen raertem illatszerüzleteket nezni, es a Schleckerben talaltam Kristallsoda-t, 960 grammost 0,99 EUR-ert. Utana meg a Müllerben Waschsoda-t, amire a köv. volt rairva: 500 g kalzinierte=wasserfreie Soda entsprechen etwa 1300 g Kristallsoda. Itt 500 g Waschsoda került 0,99 EUR-ba. Most nem vettem, mert egesz nap cipelnem kellett volna, de legközelebb en is kiprobalom, mert felkeltettetek az erdeklödesemet. Ja, es a gyartoja ajanlja a weboldalat (www.holste.de), hogy ott sok tanacsot ad az alkalmazasra. Meg nem neztem meg, de remelem jo.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399008 (718)
    2006-07-07  09:43
  24. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 24. 18:00878.

    pesti vagyok. majd keresgélek. a tanácsot meg köszi, ha sikerül szereznem gépet megfogadom. ha nagyon olcsó, még az sem baj, ha nem működik néhány évnél tovább.

    sok sikert a pingvinezéshez 

    előzmény:
    Honee (877)
    2006-07-24  17:48
  25. 2006. július 24. 17:48877.
    pingvintán, nem akarom elkiabálni, ha kipróbáltam akkor majd tudom, hogy ajánljam vagy ne. Türelem, este vagy holnap beszámolok!

    voions, én Fehérváron voltam a hétvégén, ott láttam, vagyis úgy keríttettem elő a raktárból egy ucsót. Persze egyszerű kell, ez OK. Csak működjön is hosszú távon. Ez vonatkozik a pingvinre is, ezért vagyok óvatos… Én ugyanerre használom, nincs is szőnyegem (csak mosható rongyszőnyeg) a gyerekek miatt, összeszedi a port, titka, hogy nem szabad nagyon gyorsan húzgálni, lassan kell, hogy legyen ideje összeszedni. Ha olcsót akarsz, akkor a Saturnban is van noname, biztos, hogy van olyan, mint a lidl-ös. De kérdezd meg az eladót (nemtom, hogy pesti vagy-e, azon az osztályon van egy fiatal férfi eladó, meg egy nő, a pasi nagyon fontoskodó, de ha leállítod, hogy neked csak olcsó kell, abból mondja meg, hogy melyik a jobb, akkor biztos segít).

    Jöjjön már haza a Férjem, hogy pesztráljon, amíg én pingvinezem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 24. 16:29876.

    Sziasztok

    melyik Lidlben lehet akus seprűt venni? mert ahol én néztem nem volt. én csak valami occsó egyszerűt szeretnék a járólaphoz és parkettához felmosás előttre. szőnyegre nem használnám és jégkocka felszedésre sem.  tényleg a port összeszedi rendesen?

    Derin: már nagyon várom a beszámolót

    viszont kipróbáltam a Lidl mikroszálas műszálas törölközőjét kimosás után is egész testfelületen. kicsit nehezen kezelhető, mert nem csúszik a bőrön, de a vizet beszívja. könnyű és puha türi, csak a fülbevalómmal nem szeretik egymást . mindig összeakasztják a bajszukat.......

    előzmény:
    Honee (873)
    2006-07-24  15:34
  27. 2006. július 24. 15:40875.
    Hol vetted a gőzpingvint? Én is szertnék egyet de nem találtam a múlt héten. Leírnád a paramétereit és megkérdezhetem mennyibe került?
    előzmény:
    Honee (873)
    2006-07-24  15:34
  28. 2006. július 24. 15:34874.
    Köszönöm   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399008 (872)
    2006-07-24  13:08
  29. 2006. július 24. 15:34873.
    voions, köszi!

    Andi02! Én tegnap megnéztem a lidl akkus seprűjét. Ha tényleg csak ennyit akartok rászánni biztos nem rossz, nem akarom leszólni azét, aki vett belőle. Látszatra tényleg jó. De csak 50 nm-t tud egyszerre, akinek nagyobb lakása van, annak nem célszerű, mert akkor takarítás közben töltögetni kell. Nem laposabb, mint az enyém, így ebből a szempontból nem nyerőbb az alacsony bútorok alá. És ki tudja milyen, így nem mertem megvenni Anyukámnak, inkább maradok annál. Hogy alkalomadtán egy jobbra több pénzt szánjak, nehogy az ajándék elromoljon… A baumaxban láttam dirt devil márkájút, na az tényleg lapos volt, de a többi paraméterét nem néztem meg (siettem, család a forró kocsiban várt), viszont majdnem 18000 volt!!! Én néhány napja írtam a karcheremről és a philipsről, A ph. Halkabb volt egy picit. Én is picik mellé vettem, sokkal halkabb, mint a porszívó, de azért van hangja. Ha becsukod az ajtaját, akkor szerintem használható, az én érzékeny fülű 9 hósom az alvás elején meg se rezzen rá. Ja, az enyém mindent felszed!!! Még játékkockát is!

    ÁM, vettem pingucit!!! Amint lehet kipróbálom és beszámolok!!!

    lalinea, gőzpingvin!

    E_torta, nagyon köszi a szappan tippet!!!

    H
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 24. 13:08872.
    Itt pedig egy Solac (a képkeresőbe azt írtam, hogy gőztisztító
    előzmény:
    pingvintán (870)
    2006-07-24  11:39
  31. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 24. 13:06871.
    Írd be a google képkeresőbe, hogy Dampfente (ez gőzkacsát jelent), és kidob egy pár képet.
    előzmény:
    pingvintán (870)
    2006-07-24  11:39
  32. 2006. július 24. 11:39870.
    Nem tudna valaki képet feltenni a gőzpingvinjéről. A múlt héten visszaolvastam a hozzászólásokat az elejétől és nagyon belelkesültem, mivel múlt héten volt a szülinapom a férjem szeretett volna meglepni vele de a boltokban nem tudták miről beszél. Mit nézzünk meg a vásárláskor? Előre is köszönöm a segítséget!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2006. július 24. 11:09869.
    huu ez engem is nagyon érdekel, főleg hogy ilyen "olcsó" amit a tvben mutogatnak az 12990.-  ha valóban azt tudja amit elmondanak róla, akkor szuper.... de a Tied sokkal olcsóbb...
    előzmény:
    derine (845)
    2006-07-21  09:16
  34. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 24. 11:09868.

    Lányok, megnéztem tegnap a Baumaxban ezt a 7990 ft-os gőzpingvint. Hááát.... Egy db kiállítási példány volt, de nem emiatt hagytam ott a polcon. Nagyon gyengécske kivitelnek tűnik, a reklámújságban említett "rozsdamentes talp"-nak nyomát se láttam, a vízbetöltő nyílás is alul van   , egy szimpla kis műanyag zárófedéllel... Ehhez képest az OBI-s, a múltkori komplett nyomásálló szeleppel volt ellátva, profibb kivitelnek tűnt.

    Akkus seprűt is láttam ugyanott, de valami 17e ft volt, úgyhogy meg se piszkáltam.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 24. 11:06867.

    Hol írtam, hogy Calgont használok?   Bár, ebben a melegben minden lehetséges    , de kizártnak tartom. Már csak elvből se vennék ilyen agyonreklámozott szert.  

    Sajnos erőteljes narancssárga színű a nadrág, és valami spéci mikroszálas anyagból van, tehát agresszív szerek nem játszanak. De most már megtudtam, hogy a vax tkp. gyanta, úgyhogy előveszem a spirituszt. Gyantára az mindig működött.

    előzmény:
    Ókina54 (865)
    2006-07-24  07:39
  36. 2006. július 24. 10:19866.
    Sziasztok Lányok!
    Látom Ti is nagyon kiváncsiak vagytok a akkus seprűre, hát én is, csak az a helyzet, hogy pénteken vettem és első alkalommal 16 órát kell neki a töltőn lenni. Délután meg már mentünk a telekre és reggel onnét jöttem a dolgozóba, a fiammal kapcsoltattam le. Sajna még nem tudok semmiről sem beszámolni. Majd ma este lesz a főpróba, és majd holnap írok.

    Igértem a zsíroldó nevét: MIRAX

    Most aztán már tényleg megyek TRISÓT venni, már többen is dicsérték itt a topikon.

    előzmény:
    gigom (1)
    2004-10-19  17:03
  37. 2006. július 24. 07:39865.
    A Trisót kipróbáltad már?
    Én nem a Calgont használom hanem Trisót, egy evőkanállal. Zsiroldó hatása mellett, amit ha beáztatnád a nacit, még ecettel vagy citrommal is bedörzsölöd előtte, még a szürke színt is eltünteti a fehér, pl bugyi, törölközőből, stb.
    Egy misét megér!!
    Járj sikerrel.

    Mosógép szerelő ajánlotta nekem a drága Calgon helyett. Mivel ugyanaz a hatás még jobb a fok, ezért ezt használom az új mosógépemhez. Kemény a vizünk nagyon, és hogy a vizkövet megellőzzem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399008 (861)
    2006-07-22  11:48
  38. 2006. július 22. 17:13864.
    Sziasztok!
    Segítséget szeretnék kérni!
    Wirlpool AWG 372 elöltöltős mosógépem van és megadta magát, nem szívja le a vizet. Valószínű a szivattyúját kellene kitisztítanom, de nem tudom kiszedni.Két éve már,hogy a szerelő kitisztította, de akkor ő is szenvedett vele, azt hittem most nekem már egyszerűbben megy, de nem. Próbálta már valaki? Tudnátok tanácsot adni?Ráadásul tegnap jöttünk haza a nyaralásból 3 nagy táska mosatlannal Végső esetben marad a kézzel mosás, mert hétfőnél előbb nem tudok szerelőt keríteni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_914570
    Torolt_felhasznalo_914570
    2006. július 22. 16:56863.
    szia!

    ha a viasz eltávolítási módjával (fagyasztás) nem megy, sebbenzin vagy alkohol vagy körömlakk-lemosót javaslok, mint a gyantára. Meg ha beütöd a témakeresőbe, hogy gyanta, van egy kiló topik, hátha bejön.


    Kicsit visszaolvastam, arra válaszolt valaki, hogyan lehet a vécéülőke fémpántját tisztogatni? Lehúzáskor kifröccsen rá a Domestos, és zöld pettyes lesz a krómozott réz, lesikálhatatlan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399008 (861)
    2006-07-22  11:48
  40. 2006. július 22. 14:32862.

    Ha nem bánod még kérdeznék párat!

    Tényleg elég halk, mert Nekem akkor lenne időm használni általában, amikor a kislányom alszik. Ez a bajom a porszívóval ugyanis az elég hangos.

    Jól felszedi a szemetet, mert az Én gyermekeim általában az egész lakásban esznek. Főleg a pici viszi a kaját minden irányban, és szinte az egész lakás tele van morzsával.

    előzmény:
    eindorh (858)
    2006-07-22  10:01
  41. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 22. 11:48861.

    Én nem tapasztalom, hogy extrém módon szárítaná a bőröm. A kisebbik lányomnak borzalmasan száraz, berepedős ekcémás a keze, és ő is használja. Igaz, ő minden kézmosás után azonnal keni testápolóval a kezét.

    Amit esetleg érdemes kipróbálnod, az a PERSAVON marseille-i szappan. Természetes alapanyagokból készül (olívaolaj, stb.), és van több változata is. Mi a glicerineset szoktuk venni. De van mandulás, levendulás, és még 1 illatban.  5 db 4-500 ft körül van, azt hiszem, csak az Auchanban kapható. Nem szárítja a bőrt. Láttam már folyékony változatban is. És van olyan bébimosószer is (ugyanott), ami ezt tartalmaz. Nem is olyan drága, a 3 literes kerül 1600 ft körül. Mondjuk az illata nem az a megszokott rózsás-balzsamos-virágillat, hanem inkább kifejezetten natúr szappan illat, de aki ajánlotta nekem, pont ezt a "gyerekkori tisztaság-illatot" élvezi benne.

    KÉRDÉS: nincs valakinek abban tapasztalata, hogy kézilabdás vax mivel tüntethető el ruhából? Egyáltalán miből van ez? Mi lehet az oldószere? Már elég sokmindennel próbálkoztam  - nulla eredmény. A lányom beleült :-))))) a sportnadrágjával egy adag vaxba, és most ott éktelenkedik a fenekén.

    előzmény:
    Honee (856)
    2006-07-21  21:07
  42. Torolt_felhasznalo_659371
    Torolt_felhasznalo_659371
    2006. július 22. 10:59860.

    Ikonmama!

    A St. Moritz szaniter tisztítója tényleg nagyon jó. A napi takarításnál is használom. Befújom a csapokat is. Letörlöm, leöblítem és  ragyog minden. Problémám csak az illatával van. A kolléganőm ajánlotta mondván, hogy az illata nagyon kellemes. Ennek ellenére az enyémnek "rothadó alma" szaga van. Nem tudom, hogy esetleg valami hibás darabot fogtam ki, vagy másnál is ilyen illata van!? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (844)
    2006-07-21  08:14
  43. 2006. július 22. 10:47859.

    J ólehet ez az akkus seprű!5000 Ft a Lidl-ben?

    Tipp: a makacs csokifoltot kihozz a citromlé!A fehér szőnyegűnkön próbáltam!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2006. július 22. 10:01858.
    Szia!Jó az információ!Kb.annyit bir ujabb feltöltés nélkül.
    előzmény:
    Andi02 (852)
    2006-07-21  16:07
  45. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 21. 21:39857.
    ez az auchanos volt, amit kérdeztél még két nappal ezelőtt. csak eddig nem tudtam netezni és most válaszoltam. amikor vettem akciós volt. most nem tudom, lehet-e kapni és mennyiért.
    előzmény:
    Honee (856)
    2006-07-21  21:07
  46. 2006. július 21. 21:07856.
    E_torta, euro fantázia folyékony szappan: nem szárítja a bőrt? Nekem nagyon száraz a bőröm, már nem is kísérletezem folyékonnyal, mert szinte mind nagyon szárít, ami meg gondolom nem (láttam pl. Palmolive-et) az nagyon drága… Kérdés, hogy ez balzsamos-e?

    Árnyék hűtő problémájába én is most ütköztem. Szerintem nem nagyon lehet leszedni, ha mégis segíjjetek! Mi okozhatja?!?! Olyan hegesztésnél, vagy szegecselésnél van nálam, lehet, hogy a fém ereszti a színét egy idő múlva...

    Rita, köszi. Hol vetted? Akciós volt vagy most is van, mennyiért?

    Honee

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_926507 (853)
    2006-07-21  16:57
  47. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 21. 17:13855.

    Sziasztok

    végül vettem a múltkor a Lidlben mikroszálas törölközőt. 100 % polyester. még nem mostam ki, de kipróbáltam a kezem törlésére és láss csodát működik. kár, hogy nem volt több a nagyméretűből...

    az elektromos seprű engem is érdekelne, mert söpörni utálok, viszont a porszívót mindennap előszedni, háááááááát......főleg most, hogy mindjárt itt a baba...de a férjemet még nem tudtam meggyőzni, hogy feltétlenül kell nekünk ilyen. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 21. 16:58854.
    hoppá ezt privibe szántam. na mindegy
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_926507
    Torolt_felhasznalo_926507
    2006. július 21. 16:57853.

    szia

    sajna csak most tudtam jönni, azért leírom. bár lehet, hogy azóta már találtál... a gőztisztító: Straus st/sc-002-01

    5 ezerért vettem. 220ml-es 1000w vannak hozzá tartozékok is. már néhány dologra kipróbáltam: kárpittisztítás, mosógép mosószeradagolója- vagy a gombok körüli réseknél..., fuga tisztítás...jól működik. néhány perc alatt felmelegszik és elég sokáig kibírja újratöltés nélkül.

    van hozzá ablak, kárpitpucoló, kis körkefe hosszabbító cső, hajlított kiscső...

    Rita

    előzmény:
    Honee (817)
    2006-07-18  13:30
  50. 2006. július 21. 16:07852.

    Sziasztok!

    Nagyon felkeltettétek az érdeklődésemet ezzel az akkus seprüvel. A két kisgyermekem után még be sem fejezem a porszívózást már kezdhetem előről. Ha ez Nektek tényleg olyan jól bevált Én is beruháznék egyre. Megnéztem a Lidl-s honlapot, azt írja, hogy ez a szerkezet egy feltöltéssel kb. 50 m2-t bír. Kíváncsi lennék a személyes tapasztalatra Én is.

    Derine: próbáld ki gyorsan!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2006. július 21. 15:09851.
    Szia!Nekem 1 éve van akkus seprüm.Nagyon jó a porszivónk is,de porszivózás után ezzel a seprüvel még egy csomó minden port ki lehet szedni a szőnyegből.Soha azóta nem seprek,mert csak ezzel végigszántok ott,ahol bármit is látok.És ragyog tőle a lakás!!Fantasztikusan jó.Az enyém Shark
    előzmény:
    derine (845)
    2006-07-21  09:16
  52. 2006. július 21. 14:17850.
    derine, nekem van már, én adtam a tippet mostanában a lányoknak. Biztos jó lehet a Tied, kinézetre nem rossz. Kipróbáltad már? Kíváncsi vagyok, mert ha jó, akkor meglepek vele valakit, Anyukámat, Anyósomat. Ma még el tudom olvasni, utána már a lidl meglátogatása előtt nem. Ha ki tudnád próbálni, hogy jól műxik-e, nagyon hálás lennék.

    Arra lennék kíváncsi, hogy mennyi időt műxik újabb feltöltés előtt. Az enyémre az van írva, hogy 50 perc, és a 100 nm-es lakást kitakarítom úgy, hogy még többször tudom használni kisebb dolgokra töltés nélkül.

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2006. július 21. 12:23849.
    Szia!
    Behoztam a dobozát, akkumulátoros seprűgép /jó mi seprűgép / és Lervia a márkanév.
    Lányok vannak lájtosabb zsíroldók is mint a St.Moritz, most nem tudom a nevét, de a telkünkön olyan van amihez nem húzok kesztyüt, és birja a kezem, ugyanolyan jól tisztít mint a többi, ha jól emlékszem Vianniban vettem. Nekem a St.Moritznak még a permete is a kesztyű felett kicsipi a bőrömet.
    előzmény:
    Honee (846)
    2006-07-21  10:19
  54. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 21. 11:47848.

    Én is béka-imádó vagyok. :-))) Hajrá Frosch!  

    Honee, a St. Moritz ugyanaz a gyártó WellDone, mint a híres-nevezetes hideg zsíroldó. A legtöbb hipermarketben lehet kapni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (844)
    2006-07-21  08:14
  55. Torolt_felhasznalo_616821
    Torolt_felhasznalo_616821
    2006. július 21. 10:26847.
    Lehet hogy a DM-ben, vagy a spaarban, ez nem frosch termék. Nagyon erős, nagyon ritkán használom. Majdnem fehér színű a konyhaburkolatom és bizony a fuga elszürkült. Kipróbáltam oda is ezt a st.moritz-ot, hát nagyon szép világos lett a fuga. Van tűzhelytisztítója is, hideg zsíroldó, nagyon hatásos, de kesztyű nélkül nem szabad használni. Tudom hogy erős anyagok ezek, de néha szükség van rá. A sütővel meg a grillező ráccsal csotá tesz.
    előzmény:
    Honee (846)
    2006-07-21  10:19
  56. 2006. július 21. 10:19846.
    derine, mármint ilyen márkájú, vagy egyáltalán akkus seprű? Én lentebb írtam egy másikról, de most már Te is fogod tapasztalni az előnyeit. Megnéztem a lidl oldalán, jól néz ki!

    ilonkamama a St.Moritz-ot hol vetted? Milyen? –Ez is frosch, vagy teljesen más?

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2006. július 21. 09:16845.
    Sziasztok!
    Most jöttem a LIDL-ből, és vettem egy akkus seprűt 4999 Ft volt, az a neve hogy LERVIA, most van a töltőn 16 órát kell tölteni, de már alig várom hogy kipróbáljam. Van valakinek ilyen?
    előzmény:
    gigom (1)
    2004-10-19  17:03
  58. Torolt_felhasznalo_616821
    Torolt_felhasznalo_616821
    2006. július 21. 08:14844.

    Győztem! A "Frosch" mosogató tökéletes megoldás volt. Köszi az ötletet. 

    Tegnap szétszedettem a zuhanyfülkét tisztítás céljából és csodát művelt a St.Moritz szaniter tisztító. A résekből az összes vízkövet és elszíneződött rozsdafoltot eltüntette.  Na, a visszaszerelés több időt vett igénybe, mint az egész tisztogatás, de ebben segédkezni kellett.

    Jó ez a topic, vén fejjel már milyen sokat tanultam tőletek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399008 (843)
    2006-07-20  17:47
  59. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 20. 17:47843.

    "Ilyenek ezek a férfiak"

    Nekem mondod????      De én már beletörődtem... :-) Sőt, hozzá "romlottam". A múltkor a legszebb halvány rózsaszín pólómban kezdtem el olasz paradicsomszószt főzni. Naná, hogy ráfröccsent.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (841)
    2006-07-20  15:14
  60. Torolt_felhasznalo_616821
    Torolt_felhasznalo_616821
    2006. július 20. 15:15842.
    Jajjj! Hát nem melléütöttem? FÉRFIAK.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_616821
    Torolt_felhasznalo_616821
    2006. július 20. 15:14841.
    Ez jó ötletnek tűnik, kipróbálom, de nem sűrű és fekete gépolaj, csak a feje felett fúrt és a fúrót beolajozta azt hiszem és az fröcskölt szét.  Ilyenek ezek a férdiak.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399008 (840)
    2006-07-20  15:08
  62. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 20. 15:08840.
    ilonkamama, attól is függ, hogy milyen olaj. Gondolom, valami jó sűrű gépolaj, ugye? Hideg vízzel átnedvesíteném és tömény mosogatószert dörzsölnék bele első lépésként. Aztán meglátod, van-e vmi eredmény...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (828)
    2006-07-20  07:47
  63. Torolt_felhasznalo_399008
    Torolt_felhasznalo_399008
    2006. július 20. 15:05839.
    Köszi a hírt! Már meg is néztem a BAumax honlapján. Ha rákattintottok a prospektus letöltése ikonra, a 19. oldalon tlaáljátok meg. szimpatikusnak tűnik  , de azt hiszem, csak akkor tudom eldönteni, akarok-e ilyen lovat   , ha közelebbről is szemügyre veszem. Na meg nem árt ilyenkor magammal vinni a férjemet, aki azonnal észreveszi, ha műszakilag valami gányolás van benne. Nem olcsó, de ennyit még rászánnék, ha tényleg szuper. Ha nem lenne ilyen baromi meleg, még ma du. kiugranék Budaőrsre.
    előzmény:
    f-jutka (831)
    2006-07-20  09:50
  64. Torolt_felhasznalo_616821
    Torolt_felhasznalo_616821
    2006. július 20. 14:23838.
    Aranyos vagy, még semmit, ugyanis a munkahelyemen vagyok, a póló meg otthon, majd holnap referálok.  
    előzmény:
    vila (837)
    2006-07-20  14:00
  65. 2006. július 20. 14:00837.

    mit csinál a póló?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (833)
    2006-07-20  10:05
  66. 2006. július 20. 13:19836.
    bgambi, köszi, ki fogom próbálni!

    visnyoo47, és mi a neve, márkája, száma?

    Honee
    előzmény:
    bgambi (827)
    2006-07-19  13:51
  67. 2006. július 20. 11:13835.
    Biztos, hogy jó, én csak azon derültem, hogy magyarul nincs odaírva. Még szerencse, hogy "top shop"!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (833)
    2006-07-20  10:05
  68. Torolt_felhasznalo_659371
    Torolt_felhasznalo_659371
    2006. július 20. 10:42834.

    Szia Bgambi!

    A gőztisztítómnak van huzatkája, de az egy szélesebb alkatrészre való,  ide pedig keskeny kellett, így a kerek kefével próbáltam. Gondoltam, hogy közben a zsenília kárpitot is kicsit felborzolom a kefével. Nem egészen így sült el a dolog, de azért az eredmény kielégítő. Megpróbálom képekkel illusztrálni, remélem sikerül!

    előzmény:
    bgambi (827)
    2006-07-19  13:51
  69. Torolt_felhasznalo_616821
    Torolt_felhasznalo_616821
    2006. július 20. 10:05833.

    Szia!

    Nekem van power juicer gyümölcscentrifugám, esküszöm rá, nagyon jó! Ennyi zöldség és gyümölcslevet sohasem fogyasztottunk, mint mióta van ez a jó kis szerkentyű.

    előzmény:
    f-jutka (832)
    2006-07-20  09:52
  70. 2006. július 20. 09:52832.
    Ja, és van még ugyanott olyan, hogy Space bag (top shop) és power juicer express (top shop). Ugye világos?????  
    előzmény:
    f-jutka (831)
    2006-07-20  09:50
  71. 2006. július 20. 09:50831.

    Szép jó napot kívánok mindenkinek!

    Ha valakit érdekel: ma került a kezembe egy Baumax akciós újság (2006. 07. 19-08. 15.). A 29. oldalon van egy gőztisztító, 1600 W teljesítmény, rozsdamentes acéltalp, modern forma. 7.999,- Ft. Győnyörűűűűűűű hófehér, kék tartozékokkal. Szóval esztétikailag sem semmi!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_685596
    Torolt_felhasznalo_685596
    2006. július 20. 08:29830.
    Mielött kimosnád, szerezz be ugyenolyan színű ruhafestéket

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (828)
    2006-07-20  07:47
  73. 2006. július 20. 08:05829.

    Az attól függ, mennyire jó minőségű a póló. Én egyszer a kéztisztító pasztával kezeltem a férjem pólóját, ugyancsak ilyen ok miatt, de az vajszínű volt. elős körben talán próbáld meg töményen a folyékony mosószert ráönteni (mondjuk, amit színes mosáshoz használsz). Nekem általában beválik a hagyományos mosószappan, de vannak makacsabb olajok is  

    Sikerült már úgy kitisztítani ruhadarabot, hogy a volt eltűnt és vele együtt a szín is 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616821 (828)
    2006-07-20  07:47
  74. Torolt_felhasznalo_616821
    Torolt_felhasznalo_616821
    2006. július 20. 07:47828.
    Sziasztok! Segítséget kérek, a vadonatúj pólóját (meggyszínű) sikerült a férjemnek azonnal összeolajozni. Mivel tisztítanátok? Addig nem merem kimosni sem, míg nem kapok általatok kipróbált tanácsot.    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2006. július 19. 13:51827.

    Sziasztok!

    Honee, igen, akrilkadat (es körülötte mindent) pucolok ecetes spriccel.

    Tramini, mintha csak az en ferjemröl irtad volna az autosszivacs esetet! Ö is legalabb 20 percig valogatott az OBI-ban az uj kocsihoz. Merthogy uj kocsihoz uj mososzivacs es törlökendö dukal! A törlökendö vegül aztan megsem tetszett neki, megkaptam en takaritashoz.

    Mimag, a te pingvinednek nincs karpittisztito huzatkaja? Az enyemnek van olyan feje, ami a porszivo karpittisztito fejehez hasonlo, es arra lehet ratenni a huzatkat. A göz atmegy a huzatkan, de felfogja a vizet. A huzatkaval le lehet pucolni a karpitrol fellazitott koszt. A feher huzatka jo szürke lett, pedig samponos vagy karpittisztitos szivaccsal szoktam azelött is pucolni a fotelt. Utana a huzatkat kimostam geppel.

    előzmény:
    Honee (818)
    2006-07-18  13:41
  76. 2006. július 18. 20:39826.
    szia én az OBIban vettem kb. 1 hónapja, akkor akcióban volt, 4990 ft-ért. Azt nem tudom, most mennyi.
    előzmény:
    Honee (817)
    2006-07-18  13:30
  77. 2006. július 18. 20:05825.

    Köszönöm a leírást, utánanézek majd.

    A búra biztos nem bírja a forró gőzt, inkább nem próbálom ki.

    előzmény:
    Honee (823)
    2006-07-18  19:12
  78. Torolt_felhasznalo_659371
    Torolt_felhasznalo_659371
    2006. július 18. 19:29824.

    A gáztűzhelyet renszeresen tisztítom zsíroldóval utána mindig ragyogó tisztának tűnt, de ma bevetettem a gőzt is. Hát elképesztő, hogy mit hozott ki a "tiszta" gázrózsák alól, ahol szinte nincs is távolság az égők és a tűzhely lapja között.

    Viszont a kárpit tisztítását a pingvin kefés alkatrészével próbáltam megoldani, de nem volt jó, mert a kefébe jutó gőz már úgy lehült, hogy csöpögött, sőt víz folyt belőle. így maradt a sima gőzölés. Lefényképeztem a tisztítás előtt és majd ha megszárad akkor is csinálok róla képet. Ha látszik a különbség akkor majd megosztom veletek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2006. július 18. 19:12823.
    mimag, tramini. szkati@ine, köszi!

    mreva, ez felszív mindent, morzsát, port, száradt sarat az előszobából. Persze nem 100 % porszívó helyettesítő, sarkokba nem lehet bemenni pici dolgokért, de pl. a bal oldalán van a kefe forgató motor, a jobb oldalán pedig egészen a széléig ér a kefe, így azt a fal mellett tolva mindent összeszed. A boltban ki kell próbálni, csak úgy tudod eldönteni, hogy Neked melyik kell. Íme:

    Karcher K50

    Üvegbúrára miért kell vigyázni, elpattan a hőtől, vagy marja? Gondolom előbbi…

    Honee


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. 2006. július 18. 16:24822.
    Ragasztószalag maradványt sebbenzinnel lehet  " büntetlenül " leszedni,nem bántja az akrylt,és a különféle müanyagokat sem.
    előzmény:
    Honee (799)
    2006-07-18  09:12
  81. 2006. július 18. 14:57821.

    Szia, csak most engedett a rendszer belépni.

    Köszi a seprő leírást, akkor ha jól értem, ez egy akkus porszívó? Kéretik nem nevetni, akik ismerik, én még nem.

    A pingvin nagyon jó a mosógép mosószertartályának tisztítására is, szép tiszta lett csak egyszerűen befújva.

    Ablakra pingvinje válogatja, még csak kis felületeken használtam, úgy jó volt. A boltban azt mondták, kirakatüveghez vitték ezt a fajtát és hogy egy feltöltés, kb 4 dl, az elég egy nagy kirakathoz. Hogy ez reklám volt-e csak, majd kiderül. Ja, a fonott holmikhoz is jó, a fonások közt megült piszkot szépen kifujja, legyen az bútor vagy kosár. Meg cifra kovácsoltvas lámpa van, lánccal, na arra tud rakodni minden, erre is jó, csak az üvegbúrára kell vigyázni.

    előzmény:
    Honee (800)
    2006-07-18  09:21
  82. 2006. július 18. 14:42820.

    én még pingvintelen vagyok, sajna. az akrilkádat 20% ecettel (persze vizes szivacson) pucolom, a csapteleppel együt. jó büdi, de csillog-villog utána minden. (szigorúan gumikesztyűben!)

    a nagy tükör a mosdókagyló előtt mindig "fogmosás-nyomos" volt, de beújítottam egy mikroszálas kendőt, és kicsit bevizezve esténként letörlöm, most már szééép!

    apjuk az autójába is kért egy példányt a kendőből. ez nála nagy szó, az új kocsi beszerzésekor ugyanis 20 percet képes volt elválogatni a hipermarketben a szivacsok között, hogy melyiket válassza a járgánynak.

    előzmény:
    Honee (818)
    2006-07-18  13:41
  83. Torolt_felhasznalo_659371
    Torolt_felhasznalo_659371
    2006. július 18. 13:57819.

    Én priviben azt a tanácsot kaptam, hogy műanyag késsel kaparjam le a ragasztót, az nem karcolja meg az akrilt. Még nem próbáltam, de kivitelezhetőnek tűnik.

    A pingvin használhatóságához: a fotelek karfáján a kárpit gyorsan be tud koszolódni, zsírosodni. Pingvinnel meggőzölöm, sokat segít rajta. Éppen időszerű, mindjárt elő is veszem és a tűzhelyet is megtakarítom alaposan az itt tanácsoltakat követve: először befújom zsíroldóval.

    előzmény:
    Honee (818)
    2006-07-18  13:41
  84. 2006. július 18. 13:41818.
    mimag! Üdv! Hasonló a problémám, most már a lányok mindkettőnknek adhatnak tanácsot…

    voions! Mennyiért vetted az auchanban? Milyen márka, szám? Hogy műxik? Volt az akciós újságban? SOS infot kérek!!!

    bgambi! Bocs a fogalmazásért, nem vegyszerre gondoltam, csak rohanok mindig, alig van időm, írok, rohanok a gyerekhez, főzni, csutakolni, ismét megnézem, hogy jött-e válasz, kalimpálok a bill-en, aztán folyt. Köv. sajna még a gondolataimat sem tudom rendesen összeszedni sokszor… Ecetet a csaptelepre, mosdókagylóra használom, csak az akrilra nem mertem. Arra használod?

    Mindenkinek köszi a pingvin tippeket is! Ha láttok olcsón, szóljatok!!!

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2006. július 18. 13:30817.
    mimag! Üdv! Hasonló a problémám, most már a lányok mindkettőnknek adhatnak tanácsot…

    voions! Mennyiért vetted az auchanban? Milyen márka, szám? Hogy műxik? Volt az akciós újságban? SOS infot kérek!!!

    bgambi! Bocs a fogalmazásért, nem vegyszerre gondoltam, csak rohanok mindig, alig van időm, írok, rohanok a gyerekhez, főzni, csutakolni, ismét megnézem, hogy jött-e válasz, kalimpálok a bill-en, aztán folyt. Köv. sajna még a gondolataimat sem tudom rendesen összeszedni sokszor… Ecetet a csaptelepre, mosdókagylóra használom, csak az akrilra nem mertem. Arra használod?

    Mindenkinek köszi a pingvin tippeket is! Ha láttok olcsón, szóljatok!!!

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2006. július 18. 12:00816.
    Mit ertesz a "nagyon szetspricceli"-n? Teny, hogyha a göz kifujja a koszt a resböl, akkor az megy valahova. De onnan le lehet törölni. Ha en gözpinginezek, akkor 1ik kezemben a pingvint fogom, a masikban a rongyot, es törlöm fel a pingvin utan. A pingvin csörenek a vege kb. 5 mm atmeröjü. Ezert aramlik ki rajta koncentraltan a göz.
    előzmény:
    Honee (809)
    2006-07-18  10:58
  87. 2006. július 18. 11:49815.

     Igen, motorizalt boszi! 

    Az exem anno ugyis azt mondta, hogy annyi csak a különbseg, hogy az en seprüm nem repül...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399008 (783)
    2006-07-17  14:24
  88. Torolt_felhasznalo_734521
    Torolt_felhasznalo_734521
    2006. július 18. 11:48814.
    Nem használok semmi vegyszert, gőz tisztitó készülékkel  mindent ... csavarokat,  csempét, gázt amit csak elképzelsz. már van 7.ooo. ért is ! kicsi , kézi, nagyon szupi !
    előzmény:
    gigom (1)
    2004-10-19  17:03
  89. 2006. július 18. 11:46813.

    Sziasztok!

    Honee, ha nagyon koszos az akrilkadunk, en is kremsuroloval esek neki. Kutya baja sincs töle! Azt nem mondom, hogy a regi (jo) karcos VIM-töl sem lenne baja, de ezek a mostani kremsurolok mar nem karcolnak.  Szerintem csak azert irjak, hogy nem lehet surolni, hogy ne durva szemcses suroloval, vagy smirglipapirral menjen neki az ember. De ha vonakodsz töle, van 1 masik szer is, amit idönkent hasznalok: Ultra Derm keztisztito krem. A ferjem azt hasznalja, ha nagyon koszos a keze, mert nagyon jol leszedi a zsiros-olajos koszt. Ha ilyen kosz van a kadon, akkor azzal pucolom le.

    Az ecet sok minden, de nem vegyszer! Ha az lenne, nem ennenk meg, ugye? Teny, hogy sav, de sav van a gyümölcsökben (gyümölcssav), a kolaban (foszforsav), es meg a szodaban is (szensav), megsem jut eszünkbe, hogy esetleg arthat. Ecetet nyugodtan hasznalhatsz a kadra, en is azzal szoktam bespriccelni a kromozott csapot, csempet, kadat, zuhanykabint, utana meg attörlöm szivaccsal vagy ruhaval, es mar kesz is! Hozzateszem, hogy en ecetet igy spriccelve csak nyaron hasznalok, amikor tarva-nyitva az ablak, mert nekem zart terben irritalja az orromat, garatomat az ecet. Telen normal fürdöszobai tisztitokkal spriccelek. Most eppen Blue Star van itthon. Az ecet tudtommal fertötlenit is valamelyest, mert öli a bakteriumokat.

    A ragacs eltavolítasara javaslom az etolajos attörlest. Olvasd el a 679-es hozzaszolasomat, ott irtam erröl! 

    A gözpingvinem markajat most nem tudom megmondani, mert Bp-en maradt. En hasznaltam mar a kis huzatkaval karpittisztitasra, es zako, kabat gyürödesenek eltüntetesere, a surolokefes fejjel fugatisztitasra, fonott szekek takaritasara, a kis fuvokas fejjel resek kitisztitasara. Söt, mikor tavaly kora tavasszal a galambok feszket akartak rakni a balkonon es telesz..tak nekem az egeszet , ami jol odakötött a köre, akkor a gözpingvin gözevel oldottam fel a köröl es fujtam le, hogy minel kevesebbet kelljen kezzel kaparasznom. Allitom, jobban felszedte, mintha skicerrel probalom. 

    előzmény:
    Honee (799)
    2006-07-18  09:12
  90. 2006. július 18. 11:37812.
    Portörlésnél OK., csak Én pl. a fürdőkádtakarítására gondoltam, amikor a gyermekeim egy-egy homokozós nap után kijönnek a kádból és a kád szélén ott a jó kis kosz. Az is lejön csak a mikroszálassa? Na és a vízkőről ne is beszéljek.  
    előzmény:
    derine (807)
    2006-07-18  10:26
  91. 2006. július 18. 11:33811.
    A higítóval Én is vigyáznék. A mosdószekrény tetején rajthagyták a "mesterek" a sziloplasztot ahogy berakták a mosdókagylót a  férjem direkt visszahívta őket, hogy inkább Ők tegyék tönkre. Na neki is estek higítóval szépen meg is látszik, ugyanis a felületet is megmarta egy kicsit. Úgyhogy szerintem csak óvatosan.
    előzmény:
    Honee (809)
    2006-07-18  10:58
  92. Torolt_felhasznalo_685596
    Torolt_felhasznalo_685596
    2006. július 18. 11:17810.
    A vizes rongyot a mosószertartóra kaptam, hogy dogjam bele, és majd fellazítja a cókmókot. Amíg nincs pingvin, lehet, hogy kipróbálom.
    előzmény:
    Honee (809)
    2006-07-18  10:58
  93. 2006. július 18. 10:58809.
    AndaKata! Nekem most ez a legolcsóbb infom:
    http://www.briver.hu/termekek/haztartasi_gep/porszivo_taka ritogep/takaritogep/
    Solac H011 Gőztisztító 1.200 W 6 960 Ft
    Solac LV 1400 Gőztisztító 8 940 Ft
    Solac LV 1450 Gőztisztító 11 880 Ft

    Tegnap voltam a mediamarktban, ott is van az első és az utolsó, csak sokkal drágábban…

    „Milyen mosógép az, amiről nem tudod levenni a tartályt?” Hát ez az… Whirlpool 5-6 éve vett alsó kategóriása, akkor erre volt pénz, kellett sürgősen. Most inkább gyűjtögetek majd…

    Mire írták Neked a vizes rongyot?

    Derine, a hígító nem szedi szét az akrilt. Én azt gondolnám…

    Örülök, hogy tetszik az ötletem, még egy kis részesedés kéne a Karchertől.))

    Nekem azért vált be, mert a söprögetés fel is veri a port, meg lapátolgathatsz, a porszívózás meg macerás, hangos és zsinóros. Ezt mindkettőnél gyakrabban előveszem, azóta tényleg tiszta a lakás, gyerekcsináltamorzsa sincs meg csecsemőfelkapkodjaporcica sem.

    Gőzpingvinesek! Nem spricceli nagyon szét a vizet és a lemosott trutyit? Vagy koncentráltan fúj? Nem tudom elképzelni...

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2006. július 18. 10:32808.
    Szia!
    Azt a sárga trutyit próbáld meg higitóval leszedni, ragasztómaradványokhoz azt használok pl. jó kis üvegek, amelyekről leáztatom a cimkét a ragasztó meg ugyebár ottmarad, na az ilyenek gyönyörüen lejönnek a higitóval. Csak utálatos szaga van.
    Régen nekem is volt - na nem elektromos seprű - hanem kapkodónak hívták, de küllemre hasonlóan nézett ki mint ezek az újak, nagyon-nagyon szuper dolog, nem kellett mindig elővonszolni a porszívót. Én is gondolkodtam már hogy veszek egyet, na most erre még rátettél egy lapáttal.
    előzmény:
    Honee (799)
    2006-07-18  09:12
  95. 2006. július 18. 10:26807.
    Szia!
    Én is mikroszálassal takarítok, csak tiszta vízzel, pont ez a jó benne, hogy nem kell hozzá semmiféle kemikália. Általában kettővel indulok egy vizes, egy meg száraz. Csak mosószappanal mosom ki, öblítőt nem szabad hozzá használni mert ellágyitja a szálakat. Nagyon nagy találmány.
    előzmény:
    Andi02 (805)
    2006-07-18  09:41
  96. Torolt_felhasznalo_685596
    Torolt_felhasznalo_685596
    2006. július 18. 09:51806.
    Köszi!
    Hol lehet ilyen meleg madarat vásárolni?

    A sárga trutyira sajna semmi ötletem. Talán valami Hipoklorit tartalmú leszedi, de arra meg talán az akril allergiás.

    Milyen mosógép az, amiről nem tudod levenni a tartályt?

    Köszi a vizes-rongyos ötletet is, csak az a baj, hogyha oda valamit bedugok, az nem jön ki.
    előzmény:
    Honee (803)
    2006-07-18  09:35
  97. 2006. július 18. 09:41805.

    Sziasztok!

    Én is megjöttem. A szüleimnél töltöttünk egy hetet és Nekik nem hiányzik a modern technika így szg.-ük sincs.

    Akril kád! Nekünk Ravak márkájú van és Én eddig bármilyen súroló, tisztítószert használtam semmi baja. Márpedig a kisfiam használja rendesen, ugyanis nekidobálja a játékokat és állandóan tele van karcolásokkal, színes csíkokkal, de még az akril réteg bírja, pedig nem kíméli. Úgyhogy aki most akar kádat venni és kisgyerekek vannak bátran ajánlom ezt a márkát.

    Egy kérdésem is lenne. Lehet, hogy nagy hülyeséget kérdezek, de ezzel nem vagyok tisztába. Vettem Én is mikroszálas törlőkendőt.  Szóval, a használatához lehet vmilyen tisztítószert használni vagy csak sima vizet. Ugyanis van amelyikre az volt ráírva, hogy tisztítószer nélkül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2006. július 18. 09:37804.
    Szia!Nézz körül az Auchanban,pont Neked való törölközőket árulnak.Méretre is és jó nedvszivóak!
    előzmény:
    ercsa1 (797)
    2006-07-17  23:13
  99. 2006. július 18. 09:35803.
    AndaKata! A tipp más helyre jó, de itt nincs cellux darab, "csak" összefüggő sárga trutyi, ami alá nem lehet nyúlni pengével. Szóval ilyen...

    Mosógép tartályt mások gőzpingvinnel takarítják. Az enyém nem kivehető, képzeld, én még áztatni sem tudom... Fogkefe. De pl. az öblítős részbe nem tudok belenyúlni vele, olyan sz*r a formája, így az penészedik. Szörnyű... Nincs jobb tippem a takarítására...

    Ezért is akarok gőzpingvint!

    Honee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2006. július 18. 09:35802.
    Szia!Tegyél bele egy alaposan vizes rongyot,és cserélgesd néha.Feláztatja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685596 (801)
    2006-07-18  09:28

Címlap

top