Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megőrjít az anyós!!!

tigergirl*
Létrehozva: 2004. szeptember 20. 14:08
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni tőletek, anyós ügyben(igaz még csak jelölt:)).
A gondom, állandóan elszedi a ruháimat, folyamatosan a nyakamon lóg, hogy mit vegyen fel(sajna 1 a méretünk, és nincs olyan ruhám{néha még a bugyit is beleértve}amit egyedül hordtam volna). Folyamatosan mondja mi történt vele, stb. Aranyos, jókat szoktam hallgatni, ha ő beszél, mert mellette nem lehet szóhoz jutni, mégis beszélgetésnek nevezi, ha összedugjuk a fejünket. Egyszerűen az agyamra megy, olyan mint a 100 forintos: kétszínű és semmit sem ér, mert lusta csak pattogtat mindenkit, a drága fiacskáját(a páromat) is csak kihasználja, de ő nem veszi észre, a másik picifiú az atyaúristen. Önmaga egyedűl egy hatalmas nagy nulla. Az az igazság, hogy nagyon kezd belőle elegem lenni!!!
  1. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2004. szeptember 21. 11:4451.
    Igen, igen!

    Én is pont ezt gondolom!
    Nem ENGEM gyűlöl, bárki lenne a helyemben, ugyanezt csinálná!!!

    Jól fogalmaztad meg Madrid!

    Csakhogy ez az általános gyűlölet mégis TÉGED fog kikészíteni, nem általában AKÁRKIT. . .

    előzmény:
    Madrin (49)
     
  2. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2004. szeptember 21. 11:3850.
    Én sem bíznám a gyerkeket az anyósomra, már azért sem, mert 80 éve és saját magát is alig tudja ellátni.
    Neki tényleg nagy gond lenne, szerintem nem is tudna ellátni 2 gyereket. . .

    Úgy szoktunk ott lenni, hogy mi az emeleti saját lakásunkban vagyunk (teljesen különálló), ő meg a földszinti saját (különálló) lakásában. . .
    A kert közös, meg a terasz, ahonnan a lépcső nyílik az emeletre.

    Nálunk főznie sem kell az unokáira (inkább szinte minden nap én főzök neki is: ha már 4-re főzök, észre sem veszem ha 5-re készül a kaja), csak "normális" nagyinak kéne lennie. . .

    előzmény:
    gylillus (47)
     
  3. 2004. szeptember 21. 11:3749.
    Engem igazándiból az bánt, hogy bár most kívűl állónak úgy tűnhet hogy minden rendben van. Én tudom hoyg utál, finom ki női praktikákkal érzéklteti és az egészben az a szörnyű, hogy egyszer sírva odamentem hozzá hogy megkérdezzem mi is baja. . . Na erre ő még jobban sírva fakad (Jászai Mari díjas volt) , hogy őt mindenki szereti, ő jól kijön az összes fiatal kolléganőjével, és mennyire imádják őt (nem akartam mondani hogy ő a főnök mit várt , majd a szemébe mondják hogy milyen is valójában?) mondom oké de velem mi a probléma? Hát hogy izé, múltkor fütyültem a folyosón, igen mondom? Ez lenne a nagy probléma, akkor soha többet nem fütyülök, meghogy sokáig alszunk meg amikor hazamegyünk egy átmulatott éjszaka után, hogy képzelem hoyg lemerem húzni a WC-t. ( akkor egy szinttel feljebb laktunk, és én már az udvaron levettem a cipőm nehogy kopogni merjek) TEhát semmi konkrét semmi olyan ami anyukának fájhat. Egyszerűen a puszta létem ami idegesíti, kérdeztem is a páromat hogy a mamád engem utál? vagy a betöltött poziciómat? MAgyarul mindenkit utálna aki a barátnőd lenne? Persze ő a kisebbik fia. . . ó hányszor hallom, hogy az én fiam aki a méhemből való. . . .
    Én csak abba reménykedem, ha lesz gyerekünk akkor őt tudja majd szeretni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (45)
     
  4. 2004. szeptember 21. 11:3248.
    Nem csupa ilyennel. Az apósom második felesége egy igazi tündér, jobban kijövök vele, mint a saját anyámmal (pedig laktunk egy ideig együtt is, a hitgyülis anyósommal meg csak ritkán találkozunk). A "mostohaanyósom" lányomat úgy szereti, mint a saját unokáját, engem meg mint a lányát, pedig van neki is 2 saját gyereke.
    Az igaz, hogy a feszültség átragad a házasságra is, de én akkor se fogok belépni a hitgyülibe, csak hogy anyóssal rendezzük a viszonyt (szerinte ugyanis ez az egyetlen útja-módja a jó viszonynak). :-) Elég jól le tudom rendezni az összetűzéseket bárkivel, de ez az eset túl kemény diónak bizonyult.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830547 (38)
     
  5. 2004. szeptember 21. 11:2947.
    Nekem még nincsen gyerekem, de nem tudom, hogy fogom tudni elengedni anyóshoz, ha lesz (eltiltani nem akarom tőle, mégis csak a nagymamája). A sógorom fiai sokszor nyaraltak anyóséknál (mostanában nem akarnak menni, valahogy megértem a gyerekeket). Egy héten egyszer fürdette meg őket. A gyerekek nem mertek elmenni wc-re, mert már úgy el volt dugulva, hogy nem tudták lehúzni. A nagyobbik fiú kb. 5-6 éves lehetett, amikor anyósom beteg volt, és valami citrom ízű pezsgőtablettát írt fel neki az orvos. A kisfiú megkóstolta, ízlett neki, erre anyósom adott neki kb. 3-4 pohárral. Orvosi ügyelet lett a vége, de hál' Istennek nem lett semmi komoly baj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2004. szeptember 21. 11:2746.
    annyira
    előzmény:
    Madrin (44)
     
  7. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2004. szeptember 21. 11:2345.
    Ááááá!

    Pont ilyen "édes", "jóindulatú" az én anyósom is!
    Minden szavában tüske és bántás van elrejtve, szerintem már a közönséges kijelentő mondatot nem is ismeri. . .

    Szerintem a 3 pár virsliben a spórolása szólalt meg.
    (Feleszik itt a kis nyugdíját. )

    előzmény:
    b.r. (42)
     
  8. 2004. szeptember 21. 11:2344.
    Sajnos ez egy ilyen topik, ahova azok írnak akik nem jönnek ki az anyóssal. Biztos van egy csomó olyan kapcsolat ahol ez működik és remélem ők vannak többen. Ahogy olvastam azért mindenki próbál a maga módján türelmes lenni, elfogadni hogy ez van. De vannak határok, sőt van az embernek büszkesége is. Én például azt érzem hogy kedves anyósom ezt a sárba tiporta már. . : Én felülkerekedtem azokon a beszólásokon, hoyg jobban rágjam a küszöböt mert mert ős mégis csak anya, idősebb nő blablabla. . . Azért anyira én is vagyok intellingens hogy külön válasszam a jó tanácsokat a kioktató megjegyzésektől. Sok sok buta beszólás vezet aztán olyan ellentéthez, amit egyik férfinak sem kívánhatunk. Nálunk a külön költözés sokat segített, de sajnos ezt nem mindenki tudja megvalósítani. . . Nekem egy nagy szerencsém van, hoyg a párom kiáll mellettem, és hogy jól látja a saját anyja korlátait és ami még jó a sztoriban hogy soha nem hangoltam szülei ellen, ezekre magától jött rá.
    Nekem is van olyan kolléganőm aki habzó szájjal szidja a menyét én meg azon gondolkodom hogy biztos ilyen az a meny. . . JA meg hoyg az anyós mkahelyén mik hangozhatnak el rólam, én be se mernék menni mert a kolléganők biztos úgy néznének rám mint egy véres rongyra.
    előzmény:
    Madrin (39)
     
  9. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2004. szeptember 21. 11:1843.
    Az egyetlen jó tanács amit egy fiatal lánynak jószívvel (és a tapasztalatok birtokában) adhatok :

    SOHA NE KÖLTÖZZETEK ÖSSZE SENKIVEL!

    Még a saját szüleiddel se, mert ők is bele fognak mindenbe szólni.
    (Legfeljebb a saját anyukádnak könnyebb lesz azt mondani, hogy ne szóljon bele a dolgaitokba. )
    És ő legalább nem rosszindulatú.

    Igaza van kexx-nek, az anyóssal való rossz viszony az egész házasságodra árnyékot fog vetni és bomlassza a házasságodat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. szeptember 21. 11:1842.
    Na ez teljesen olyan mint amit én éltem át annak idején, a bugyilopkodós időszakban. Mostanában már csak a gyerekek miatt szekál halálra, például a múltkor teljesen kivolt azon, hogy a 8 éves lányom megevett 3 pár virslit. Ilyeneket mond, hogy diétáztassam a gyereket mert olyan alkata lesz mint az enyém (175 cm 85 kg vagyok). Hétvégén nála voltak a kölykök, erre a lányom vasárnap este meséli: anya ettünk virslit, de a mama csak 1 párat adott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (40)
     
  11. Torolt_felhasznalo_830547
    Torolt_felhasznalo_830547
    2004. szeptember 21. 11:1341.
    Hát igen. A férfiak is azt szokták mondogatni, hogy az árva lány az ideális (az sem hoz anyóst).
    előzmény:
    Madrin (39)
     
  12. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2004. szeptember 21. 11:1240.
    Kedves Magdimamii!

    Sokféle ember van.
    Nem hiszem, hogy minden "anyós" rosszindulatú, gonosz, ármánykodó, de miért van az, hogy nekem is ilyen jutott?. . .

    Mikor a férjem kb. 30 éve udvarolt nekem, akkor ooolllllyan kedves, éééédes volt az anyukája, én meg nagyon boldog, milyen klassz anyósom lesz.
    Aztán az esküvő után (talán épp a kedvessége miatt) őhozzájuk költöztünk és úgy döntöttünk, hogy a házukra emeletet húzunk.

    Na, szinte az első pillanattól kezdődött a rémálmom!!!
    Mindenbe belekötött ő és az anyja (KÉT hárpiával lettem megáldva!). . .
    . . . Meddig vagyok a fürdőben? Miért vagyok a fürdőben? Hogyan mosom a ruháinkat? Miért kell mosogatószer 1 pohár elmosásához (tejívás után!?). . .
    Ha kimostam a holmijainkat, amikor nem voltam otthon akkor leszedték a kötélről és az anyjával ÚJRAMOSTÁK!!!
    Órákig mesélhetném, miket csinált!
    Mindenkinek - a hátam mögött - ócsárolt, én voltam az EZ. . . (Nem a nevemen emlegetett, hanem csak úgy : EZ!)

    Abba is beleszólt, mikor viszem ki a kukába a szemetet, mennyi szemetet teszek bele, miért teszek bele. . .
    Sőt, volt úgy, hogy kiszedte a kidobott, lyukasra kikopott zoknijaimat és a lábán láttam viszont!!!. . .

    Egy pillanatig nem tartott el, a közös költségeket mindig megfeleztük vagy inkább átvállaltuk, ne járjon a szája. . .

    A férjemet is sajnáltam sokszor, mert megértem, hogy ő szereti a szüleit és nem szeretne naponta azzal szembesülni, hogy milyen korlátoltan gondolkozik az anyja.

    Na, 20 év után tudtam megszabadulni abból a pokolból (a saját lakásomból!) úgy, hogy örököltem egy Bp. -i lakást.
    A teljesen elmérgesedett viszony is lassan megnyugodott - évente kétszer 1-1 órára még azt is kibírom, ha aprófát hasogatnak a hátamon!

    Azóta gyerekeink lettek és próbálom azt kialakítani, hogy a gyerekek szerethessék a nagyijukat. Nem foszthatom meg őket ettől!

    Azt a lakást csak arra használjuk, hogy nyaranta 1-2 hónapig nyaralunk ott, aztán gyorsan vissza a "béke szigetére", messze az anyóstól. . .

    De idén nyáron újra kezdte a piszkálódást az anyósom, és mivel én igyekszem elkerülni, a gyerekeket kezdte piszkálni!!!

    A gyerekek felháborodva mesélték, hogy újabban olyan dolgokat mond és kérdez a nagyi, hogy ők ezután nem fognak neki semmit mondani.
    Kit szerettek jobban, anyut vagy aput?. . .
    Meg szokott-e ütni az anyu?. . .
    Hol szeretnek jobban lenni, itt vagy a pesti lakásban?. . .

    Kifaggatta őket, milyen filmeket néznek a TV-ben, aztán a barátnőinek felháborodva adta elő, miket néznek ezek a gyerekek! (A kisfiam véletlenül meghallotta és nagyon felháborodott, miért beszéli ki egy idegennek, amit belőle kiszedett a nagyi?!)

    Engem most is mindenféle mocsoknak emleget a barátnőivel. . . De azt nem meséli el, hogy én veszem meg neki a sérvkötőjét, gumiharisnyáját, látogatom a kórházban, ha bekerül és viszem az új és a kimosott ruhákat neki. . .

    80 éves, és mindig gyűlölni fog, ha a fejem tetejére állok, akkor is!

    előzmény:
    Magdimamii (34)
     
  13. 2004. szeptember 21. 11:0739.
    Ja aki megjárta anyóssal az keressen magának árva pasit:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830547 (37)
     
  14. Torolt_felhasznalo_830547
    Torolt_felhasznalo_830547
    2004. szeptember 21. 11:0638.
    Fenntartom, mert korábban is mondtam, hogy tisztában vagyok vele, nagyon furcsa emberek is szaladgálnak a világban. Elképzelhető, hogy Ti, akik ide irtok, csupa ilyenekkel futottatok össze. De mégis az a véleményem (mint Magdimamának is), hogy türelemmel, megértéssel sokmindenen lehet javítani. Az embernek a munkahelyén, mindenféle emberi kapcsolataiban is ilyesmit kell tanúsítania, ha békét akar, a sorba az anyós is beleférhet. És ez az egész család érdeke, mert a rossz viszony csak mérgez. Nehéz ám az anyósok sorsa is, ők vannak a hátrányosabb helyzetben!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281214 (35)
     
  15. Torolt_felhasznalo_830547
    Torolt_felhasznalo_830547
    2004. szeptember 21. 10:5837.
    Még annyit tennék hozzá, hogy ha az anyóssal nem tudtok kijönni, az a házasságotokon végig egy nyomasztó és bomlasztó teher lesz. A fiúnak az a nőszemély az édesanyja és többé-kevésbé szereti. Ha feloldhatatlan az ellentét köztetek, inkább keressetek egy olyan valakit, akinek a családját is el tudjátok fogadni. Mindenkinek igy lesz jobb.
    előzmény:
    Magdimamii (34)
     
  16. 2004. szeptember 21. 10:3536.
    Aranyos vagy. Nekem anyukám segítetett sokat. . . NEki mondtam a magamét hogy visszakapja a boszorkány még, meg hasonlók:)) Mondtam hogy majd eltiltom az unokát tőle. .
    Aztán megmagyarázta hogy ezzel csak a kicsinek ártanék. Ő mondta nekem mindig hogy vágjak jópofát hozzá, mert lecserélni úgysem tudom. Most van egy viszonylagos jó viszony, de érzem hogy elég gyenge szálon nyugszik. . . tudod csúnyákat mondott a hátam mögött, próbálta a rokonokat ellenem hangolni. Azóta 5 év telt el és lassan a tág család is megismer , és szerencse hogy nem anyósnak hisznek hanem saját szemüknek. Annak is örűlök hogy egy barátnőm tanácsát se fogadtam meg, hogy szakítsak meg minden kapcsolatot anyósékkal, mert nem lehet. Most eljutottam arra a szintre hogy a kétértelmű beszólásain csak mosolygok, mert tudom hoyg a párom meg após ezeket le se veszik. . .
    Hiszek a bűn és bűnhődésben és most az agyon imádott másik menyének sikerült elérnie hogy a kedves férje egyszer nem hívja fel anyucit, sőt az unokát sem láthatja. Csak apóst sajnálom, mert ő az egészből nem lát semmit , sőt nem érti miért történnek a dolgok.
    előzmény:
    Magdimamii (34)
     
  17. 2004. szeptember 21. 10:2735.
    Ma reggel leültem az anyósommal egy kávéra, hogy elmeséljem neki, mi a bajom vele, mert már évek óta feszült közöttünk a légkör, csak a férjemre való tekintettel eddig magamba fojtottam a negatív érzelmeimet. Most úgy gondoltam, tisztább dolog, ha szemtől-szembe elbeszélgetünk, hátha valami pozitív dolog sül ki a végére. (Csak úgy például: amióta az unokája - a lányom - megszületett, azaz 1 év és 2 hónapja, egyetlenegyszer hívott fel, azért, hogy kölcsönadnám-e neki az autómat. Egyébként most is a kocsiért jött, az unokáját meg se nézte, nem is kérdezett felőle. Ő azért nem vesz magának autót, mert drágállja a parkolási és autófenntartási díjat. Pedig volna miből, csak ugye sváb vér csörgedezik a szentem ereiben. )
    Szóval soroltam neki, hogy mi az a sok dolog, ami miatt nem kedvelem, és nem tartom jó anyának ill. nagymamának. Erre ő sírva fakadt, és azt üvöltötte, hogy azért gyűlölöm őt, mert ő keresztény, és ez csak akkor fog megváltozni, ha én is megtérek. Ő egyébként a Hit Gyülekezete tagja, és véleményem szerint elmebeteg is.
    Még mindig fenntartod az alábbi véleményedet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830547 (31)
     
  18. 2004. szeptember 21. 10:2434.
    Sziasztok, és kedves Madrin! Nagyon elszomorodtam amikor bejegyzéseiteket olvastam. Olyan mérhetetlenül mély az elkeseredettségetek és oly kilátástalannak tűnik a változás hogy ez elborzaszt. Két fiunk nős, három unokánk van már, voltam hosszú időn keresztül én is az általatok leírtak szerinti helyzetekben is. Szinte kilátástalan volt minden próbálkozásom a jó viszonyra, és azon hosszú évek alatt tanultam meg, hogy ezt a kapcsolatot egy felülemelkedett szinten kell kezelni. Keresni és megpróbálni megérteni a viselkedés okait. Most a (nem is szeretem használni ezt a szót) anyós és nagymama szerepben vagyok, és a a korrekt kapcsolat a cél. Már látom, hogy nehéz mindkét oldalon. A megértés és a türelem, na és a létezés szabadsága a másik embernek, a hibázás lehetőségének magadása, ez a jó módszer szerintem. És persze a szeretet. És a harmónia fenntartására a mindenáron való törekvés, mert a családi kötelékek ha elszakadnak, az nagy űrt hagy maga után. CSAK PRÓBÁLJÁTOK EMÉSZTGETNI EZEKET, SEGÍTENI SZERETNÉK! egy mami és anyós egyben
    előzmény:
    Madrin (30)
     
  19. 2004. szeptember 21. 10:2133.
    Addig amíg nem ismertem meg a mostani anyósom én is így gondolkodtam. . . Minden anyós jelőlttel jól kijöttem ( bár nem volt oly sok).
    De a mostani már első találkozásunkor eldöntötte, hogy utálni fog (ennek hangot is adott) NAgy fájdalma hogy minden erőfeszítés árán se sikerült minket szétválasztani, és az főleg nagy fájdalma hogy a párom kiállt mellettem.
    Egyébként a tegnapi sztorihoz annyit tennék hozzá, hogy azért hívtam fel őket mert csináltam neki fitness-es-fogyókúrás csirkehúst. . . ( mert állandóan fogyózik) , erre szokta mamám mondani, kislányom te se leszel már hülyébb:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830547 (31)
     
  20. 2004. szeptember 21. 10:1832.
    Éppen azért fogom vissza magam, és nem szólok, ha már az agyamra megy, mert tudom, hogy ő is csak egy ember, és én sem vagyok tökéletes. Csak vannak olyan dolgai, amit sajnos nem tudok megbocsátani neki, és például fel nem foghatom, hogy mit csinál egész nap, hiszen már nyugdíjas, de a házuk úgy néz ki, mint egy szemétdomb. És akkor engem megszól azért, hogy virágszirmok vannak az erkélyen. . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830547 (31)
     
  21. Torolt_felhasznalo_830547
    Torolt_felhasznalo_830547
    2004. szeptember 21. 10:1331.
    Hát igen, elég sok furcsa ember él a világban. De nem gondoljátok, hogy a leírtak alapján Ti is kicsit hárpiák lehettek? Tetszik-nem tetszik, a férjnek általában van családi háttere és nem biztos, hogy az övé csak rossz lehet, és a tiétek a tökéletes. Valamint valószínűleg az anyós bennettek éppenannyi érthetetlen hibát talál, mint Ti őbenne. Nem lenne jobb a hadakozás helyett esetleg megértéssel közeledni a másik felé? Hátha akad abban az anyósban egy-két jó tulajdonság is! Meg tibennetek is!
    előzmény:
    Madrin (30)
     
  22. 2004. szeptember 21. 10:0430.
    Sziasztok!

    Tegnap nyós megmutatta drága ksi fiának hogy kell a konyhánkat rendesen kitakarítani, úgy levakarta a mosogató szélét, hogy még a gumi tömítést is felszedte, nem mondom tényleg szép lett. Ja és hozzá jöttek a megjegyzések. . . Kb 3 órán keresztül pattogtam (persze miután elment:)) ) Na most jól bebizonyította a fiának, hogy milyen menye is van. . . Mondtam hogy legközelebb is jöhet akkor adok egy ezrest, sőt ha ablakot is pucol rádobok egy 500-at:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281214 (28)
     
  23. 2004. szeptember 21. 10:0329.
    Hál' Istennek, nekem egy percet nem kellett együtt laknom az anyósommal (pont elég volt akkor egy helyen lenni vele, amikor még csak együtt jártunk a párommal, és ott aludtam nála). Ő nem vette volna el a fehérneműimet azt tudom, egyrészt azért, mert tudta volna, hogy mit kapna érte, másrészt pedig azért, mert elég idős, és már csak attól rosszul lett, amikor meglátta a bugyimat, és hallottam, hogy mondta apósomnak, hogy én milyen bugyikat hordok. De amúgy a beleszólás az megy ezerrel! Úristen, ha csak belegondolok abba, hogy együtt kellene vele laknom, egyből 200-ig megy a vérnyomásom. Amúgy nem rosszindulatú, csakhát én nem bírom elviselni a stílusát. Nagyon nem.
    előzmény:
    b.r. (27)
     
  24. 2004. szeptember 21. 09:4628.
    Jó reggelt! Most távozott tőlem anyósom - bőgve. Nem sajnálom. Megérdemelte, amit kapott tőlem (még többet is érdemelt volna). Azért ezt nem kívánom senkinek, bár én most inkább röhögök az egészen. Tudjátok, amit itt lentebb olvastam az anyósaitokról. . . higgyétek el, álomanyósotok van az enyémhez képest. . . . . .
    előzmény:
    tigergirl* (25)
     
  25. 2004. szeptember 21. 09:3927.
    Hát nálunk a mama azt mondta, hogy mikor leszedte a megszáradt ruhákat, akkor nem ismerte fel, hogy a bugyi (ami legalább kétszer akkora mint az övé volt) nem a sajátja. Egyszer éppen vetkőzött a fürdéshez és láttam, hogy az én bugyim van rajta, na jól kiakadtam, de nem szóltam. Másnap míg nem volt otthon a férjemmel bementünk a szobájába és az ő fehérneműs fiókjából kiszedegettük az én eltünt fehérneműimet. Na utána persze egyszer sem vettem fel őket. De nem szóltam neki, mert nem akartam cirkuszt. Erre a férjem szólt neki, majd a mama nekem esett hogy miért turkálók az ő fiókjában, na mondtam neki, hogy ő meg miért hordja az én ruhám. Ennyiben maradtunk!
    előzmény:
    gylillus (26)
     
  26. 2004. szeptember 21. 09:3126.
    Szia! Nem volt időm az összes hozzászólást elolvasni, de nagyon kiakadtam azon, hogy az anyósod elveszi a ruháidat. Hát ilyen nincs, hogy szó nélkül bármit is elvegyen a szekrényedből. Én biztos, hogy elég érthetően megmondanám neki a magamét, de gondolom, te a békesség fenntartása végett nem akarod. De akkor mondd meg a párodnak, hogy beszéljen az anyjával, mert ez így nem mehet tovább.
    Én már 9 éve próbálom elviselni az anyósomat, de már nagyon nehezen megy, pedig 40 km van a két helység között, ahol lakunk, de már ott tartok, hogy nem vagyok hajlandó elmenni hozzájuk. Soha nem törődött a gyerekeivel, most pedig úgy gondolja, hogy azzal rendben is vannak a dolgok, ha havonta odanyom nekik 10ezer forintot. Ráadásul buta és rettenetesen piszkos is. És ha nagy ritkán letévedek mást sem hallgathatok, csak hogy apukámnak mennyi pénze van (mintha lenne valami köze is hozzá).
    előzmény:
    tigergirl* (25)
     
  27. 2004. szeptember 21. 08:2125.
    Szia! Az én anyósom rendes meg minden csak lusta, önző, 2 színű, pattogtat mindenkit, de 4 év alatt még mondjuk felmosóvödröt nem láttam a kezébe. A mosogatása (ha lehet így nevezni) arról szól, hogy az egyik tányérról hogy jutassuk a másikra a szalmonella bacit:)). a főztje gusztustalan, de ha én főzök az isteni, csak állítólag kupis vagyok. Nem érdekli, hogy a ruhák megrohadnak a szekrényben, ha vizesen rakja el. . . Szóval számára minden lényegtelen csak Ő létezik(egoista). A párom tudja milyen a mama, de nem foglalkozik vele, de azért néha megmondja neki a magáét, csak az a gáz, hogy poénosan. . . anyós pajtás meg nem kapcsol. . .
    előzmény:
    b.r. (23)
     
  28. 2004. szeptember 21. 08:0924.
    Szia ! Én nem is adom neki kölcsön. . .
    Nem érdekli, hogy az másé. . . mit számít - szerinte.
    Kb jövő tavasszal fogunk elköltözni. . .
    előzmény:
    memori (22)
     
  29. 2004. szeptember 21. 07:4923.
    Szia!
    Te nem az én anyósomról írsz? Teljesen ezek voltak a problémáink addig míg kb. 1 évig együtt kellett laknunk. Amióta különélünk azóta ő a tökéletes mama, bármiről beszélgethetek vele és nincs semmi problémánk. Eleinte még próbálkozott rángatni a férjem, de elég hamar leszokott róla. SŐT! Mikor különköltöztünk ő a saját lányáékhoz költözött, de két hét után zokogva hívott fel, hogy nagyon hiányzom neki.
    előzmény:
    tigergirl* (1)
     
  30. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. szeptember 20. 21:5822.
    Azt hiszem két pofonnal, meg egy vödör vízzel intézném el! A legjobb barátnőmnek nem adnám kölcsön a fehérneműmet, nem az anyósnak! :-(((((((((((((((((
    előzmény:
    tigergirl* (7)
     
  31. 2004. szeptember 20. 16:5421.
    Cak annyi jó cucca van, amit tőlem nyúlt le, nem is olyan rég kigórattam a szekrényét , és átnéztük a ruháit. . .
    hagy ne részletezzem. . . siralmas a felhozatal.
    előzmény:
    toba (14)
     
  32. 2004. szeptember 20. 16:5120.
    Normális, de egyke, és nagyanyós (aki szerintem kicsit nem e világi nőszemély) túl sokat megenged neki, még mindíg. ha hallanátok ha az a két nő összedugja a fejét mi van. . . mindenki mondja a magáét , és hogy talán a másikra is figyelnének, az szóba sem jöhet.
    A párom. . . szerintem pont olyan csajt akart magának választani mint a mama. . .
    Náluk ez a divat, hogy mindenkin végig akarnak söpörni . (csak irigyelni tudom a fiukat, hogy mindegyiknek saját ruhája van:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_132451 (17)
     
  33. 2004. szeptember 20. 16:4419.
    De egyébként rendben van minden, azt leszámítva hogy önző, lusta és túl okosnak hiszi magát. . . Erre a multkor belekeveredett a rokonságomba (vidéki vagyok, hál'istennek sok rokonom van) a nagydumás-nagymenő meg sem mert szólalni. . .
    előzmény:
    toba (16)
     
  34. 2004. szeptember 20. 16:3918.
    Átlagos viccre, komolyan válaszoltam. . .
    előzmény:
    toba (16)
     
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. szeptember 20. 16:0717.
    Hű, tigercsajszi, ez nagyon gáz! Anyóspajtás egyébként normális? Mi az, hogy szó nélkül benyúl a szekrényedbe? Most ezen úgy felhúztam magam, mintha velem történt volna. Én is jóban vagyok az enyémmel (még ő is csak jelölt) el sem tudnám képzelni, hogy így lenne képes viselkedni. . . De itt nem is az a kérdés, hogy miért hisztizik és hogyan, hanem az, hogy a párod mit szól mindehhez??? Szerinte normálisan viselkedik anyuci? Náluk ez divat??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2004. szeptember 20. 15:3216.
    Mennyire viccelt a párod?Egyébként köztetek minden rendben van?
    előzmény:
    toba (15)
     
  37. 2004. szeptember 20. 15:3015.
    Ha van jó cucca akkor ved ki te is nézzük ő mit szól?De megne vedd akkor a saját üzleted kútba ugrik még kitalálja a végén, hogy cseréljetek.
    előzmény:
    toba (11)
     
  38. 2004. szeptember 20. 15:3014.
    Ha van jó cucca akkor ved ki te is nézzük ő mit szól?De megne vedd akkor a saját üzleted kútba ugrik még kitalálja a végén, hogy cseréljetek.
    előzmény:
    toba (11)
     
  39. 2004. szeptember 20. 15:3013.
    Ez így van
    előzmény:
    toba (11)
     
  40. 2004. szeptember 20. 15:2912.
    Szia!
    Most készülök lakást venni, de a drága kikérte magánok hogy csak abban a hézban tehetem meg, ahol most lakunk(egyébként tényleg jó ház , csak túl közel van). A párom meg bejelentette(viccből), ő nem akar velem költözni, én is bejelentettem hogy nem szívesen látnám(viccből). Nem tudom, nektek nem az az érzésetek, hopgy ez a kapcsolat hamarosan megszakad?
    előzmény:
    foka (8)
     
  41. 2004. szeptember 20. 15:2811.
    Egyébként szerintem versenyezni próbál veled nemakarja elfogadni a saját korát.
    előzmény:
    toba (10)
     
  42. 2004. szeptember 20. 15:2510.
    Ha hisztizik had hisztizzen csak komolyan lesajnálóan kell rá nézni. Akkor se veszi észre magát?Akkor elég . . . lehet a lelkem.
    előzmény:
    tigergirl* (7)
     
  43. 2004. szeptember 20. 15:239.
    Szia!
    Mostanában azt csinálom, hogy egyszerűen eladom neki vmelyik ruhám ha megunom, vagy ha nem tetszik. . . Ő meg jó pénzért meg is veszi
    PL: Kosztümöt adtam el neki, az első pár kontaktlencsét vettem meg az árából.
    Vagy: Van egy tök jó "kommandós" gatyám, napi bérleti díja van ám!!! (De továbbra is undorítónak találom azt, hogy leveszi és nem mossa ki)
    Meg csak úgy kiveszi a szekrényből, kérés nélkül, ha meg elkéri, és nem adom hisztizik!!!
    Különben is egy szekrénysor tele van a cuccaival, mé nem hordja azokat?! Egy 55 éves nő ne akarjon 25 évesnek kinézni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769765 (5)
     
  44. 2004. szeptember 20. 15:218.
    Együtt laktok anyóspajtival? Költözzetek külön, és ne kapjon hozzátok lakáskulcsot.
    előzmény:
    tigergirl* (1)
     
  45. 2004. szeptember 20. 15:147.
    Szió! Már kikértem magamnak, de sajna süket fülekre talált. A szekrénynek spéci baja van: nem zárható kulccsal, mert nincs rajta zár. Van 2 szép bugyim, amitől megőrűl, be is szerzet magának ugyanolyat, de nem tugja megkülönböztetni, hogy melyik kié. No meg aztán a francia bugyim is lenyúlta. . . ha meg nem adom oda vmelyik ruhám hisztizik mint egy hülyegyerek.
    előzmény:
    memori (3)
     
  46. 2004. szeptember 20. 14:536.
    Szedd össze magad és mond meg neki a véleményed azokról a dolgokról amik nem tetszenek vele kapcsolatban. Én 7évig nemszóltam csak nyeltem a volt anyósomnak aztán egyszerre kipakoltam minden gennyes dolgát. Ja és rá egy évre elváltunk valószinű az ő keze is benne volt. De a második házasságomat már ugy kezdtem hogy 1 hónap sem telt el és megmondtam a magamét az anyósnak. Azóta igaz nemvagyunk kebelbarátnők, de tudja mibe ne üsse bele az orrát és igaz a fejem fölött lakik de 5év alatt a lányom születésekor jött le, és azóta se. Nem vagyok anyósellenes, mert nekem is van fiam, de ez a mondás annyira igaz:"CSak a menyem és nem a lányom, csak az anyósom nem az anyám. "A férjünket mi választjuk, de az anyját már vele kapjuk. FEL A FEJJEL!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_769765
    Torolt_felhasznalo_769765
    2004. szeptember 20. 14:335.
    egyetértek !!
    Nagggyon gáz , hogy a menye rióuháit hordja !!
    De hogyan ??
    beéenyúlkál a szekrényébe ???
    Gyors és olcsó egoldás lehet egy kulcs a szekrényhez , hanem akar konfrontálódni anyóspajtással :-)
    De persze ez nem lehet végleges megoldás , mert mi lesz a nászéjszakán ???
    Bebújik közéjük a takaró alé ??
    Esetleg szoptatni akarja majd a leendő dedet ????
    Tigergirl !!!
    Sürgősen lépj , mert ez egészségtelen !!!
    előzmény:
    memori (3)
     
  48. Torolt_felhasznalo_246198
    Torolt_felhasznalo_246198
    2004. szeptember 20. 14:284.
    nagyon durva!! én senkinek nem adnám ill. adom oda a fehérneműimet. szedd össze magad, s mond meg neki, hogy már tele a hócipőd! sok sikert + bátorságot!
    előzmény:
    memori (3)
     
  49. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. szeptember 20. 14:253.
    Jól értettem? A te ruháidat hordja??? Beleértve a fehérneműket is?????????? Még ha egy méret lennék az anyóssal akkor is kikérném magamnak!!!
    előzmény:
    tigergirl* (1)
     
  50. 2004. szeptember 20. 14:222.
    Megértelek. Igaz, én az enyémmel csak ritkán találkozom, a ruháimat sem szedi el, mert én az övéibe 15-ször férnék bele, de a kihasználás stimmel (mindkét fiát maximálisan kihasználja, ő ugyanakkor semmilyen formában nem segíti őket). Magamban csak parazitának hívom. Épp őt várom egyébként mert kölcsönkérte az autót.
    Terveim szerint meginvitálom egy kávéra, és elmondom neki, hogy nem áll szándékomban a mostani után többet segíteni neki, ameddig részéről nem tapasztalok változást. Én az egyenes beszéd híve vagyok, úgyis látja rajtam, hogy nem kedvelem, úgyhogy most végre szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.

    Szerencsére van egy tündéri mostoha-anyósom, akivel kárpótol az élet! :-)
    előzmény:
    tigergirl* (1)
     

Címlap

top