Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vegetáriánusok ide!

Torolt_felhasznalo_229229
Torolt_felhasznalo_229229
Létrehozva: 2004. szeptember 13. 13:11
Szisztok!
Nincs itt több éve praktizáló vegetáriánus? Jó lenne egy kis tapasztalatcsere!
  1. 2004. szeptember 27. 15:04101.
    Ismerjük!

    A 7végi céges bulin most inkább nem néztem szét, amikor a szimpla sült krumplimat, másnap pedig a krokettet (ami szinte csöpögött az olajtól, így többórányi túrázás után alig ettem belőle) az asztalhoz vittem. (Hát nem 1 wellness-hotel, de ezen kívül tényleg nem lehet kifogásom!)

    Azért van 1 kedves pasi, akinek vmi táplálkozási szakértő a felesége, na ő mindig beszólogat nekem, hogy pl. eszik vmi salátát, és akkor "ezt most így engedélyezi nekem?" v. "Szilvia, azért néhány szelet húst nekem is hagyjon" (jé, elárultam, hogy hívnak), ezek nem idegesítőek, inkább aranyos, hogy így észben tartja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (100)
     
  2. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 27. 14:34100.
    Gondolhatod, engem is hányan mosolyognak meg (úgy általában a vega-étrend miatt is) most a léböjtkúra miatt.
    Mindegy+gondolom, ezt mindannyian ismerjük, akik ebbe a topikba írogatni szoktak.
    Leírnád a rizskúra lényegét, időtartamát, stb? Nagyon érdekel!!
    Jelenthetem, h semmi gond: a keserűsó már most megtette hatását!:))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (99)
     
  3. 2004. szeptember 27. 14:0499.
    Tényleg nagyon 'eszes'népség :) De ezt nem választhatja az ember. . . Amúgy látnátok a fejeket amikor előveszem az otthon kutyult ebédem. Mostanában úgy készítem, hogy még színre is hasonlítson a nem vega párjához. . . Régen szörnyülködtek, most már csak a megvető mosoly maradt :)

    A keserűsóhoz részvétem, én megfogadtam soha többet csak akkor ha nagy a baj!. . . . Nagyszerű dolog a böjt szerintem jövőhéten én is belekezdek, de nem lé, hanem rizs vagy szöllőkúrába. :)
    Betegség tényleg vírus, nálunk a családban is volt, persze csak a férfiakat támadta :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (97)
     
  4. 2004. szeptember 27. 13:4598.
    Áááh! Keserűsó. . . Szegénykém! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (97)
     
  5. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 27. 13:3597.
    Hello,
    ez a vírus errefelé is tombol, unokatesómnak is ez volt több, mint egy hétig, nála "bélfertőzés"ként diagnosztizálták. Biztos Neked is ez van, sok-sok kitartást és jobbulást!
    És köszönöm a kedves sorokat, az ilyesmi nagyon nagy energiát ad, hogy folytassam! (de tényleg!)
    Most ittam meg egy pohár keserűsót: brrrrrrrrrrrrr. . . . senkinek sem ajánlanám. . .
    Mojito, a Te kolleganőid tényleg nagyon eszesek!:-)
    előzmény:
    sziccyca (96)
     
  6. 2004. szeptember 27. 13:1696.
    :-)))))))))

    Sziasztok!

    Gondoltam, benézek, de ez az aranyköpés máris felvidított. Stortinget, kívánok kitartást a böjtödhöz, nagyon ügyes vagy és tisztellek érte! Ha ma abbahagynád, már akkor is!

    Ancsa, arra a jógatanárra nagyon kíváncsi lettem volna! Annyira vonzanak az ilyen különleges és bölcs emberek, mármint vonzónak találom őket, de 1-2 kivételtől eltekintve csak hírből ismerek ilyeneket. Olyan jó lenne néha útmutatás vkitől, hogy hogyan kell élni.

    Ja, a betegség (tényleg az) még mindig nem múlt el, bár 7végén volt 1 átmeneti időszak, amikor jobban voltam, ettől eléggé elbíztam magam, de a mostani éjszaka +int elég szörnyű volt. Hát szóval hányás-hasmenés, állandó hányinger, vmint néha szédülés (amit csak azóta veszek komolyan, hogy 1 éve elájultam a villamoson). Először elneveztem gyomorrontásnak, de aztán kiderült, hogy Anya otthon (de jó: anyaotthon :-D) szintén beteg múlt 7 óta, sőt, unokatesóm is, aki kórházban is volt 1 éjszakára, mert gondolom, kiszáradt. De mivel neki sem mondtak semmit, így most azt gondolom, hogy vírus, amit sokan elkapnak, aztán majd túl leszünk rajta. Na ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (95)
     
  7. 2004. szeptember 27. 12:5795.
    Hú, nem fogjátok elhinni!
    Nagyeszű kolleganőim mai aranyköpése: Azért van szorulásuk, mert sok gyümölcsöt esznek és a sok rost megfogja. . . . . .
    Ez már fáj. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 27. 11:0094.
    Hááát,
    nem biztos, hogy meggyőzött és követve a példád most én is elosztogatom a zöldtea-készletemet:-) Ahhoz már túl sok jót hallottam róla minden egyéb alkalommal. Mindenesetre elgondolkodom.
    Tényleg érdekes lehet a jógatanárod!:-) Ő magyar származású? És mennyi idős? És világéletében így gondolkodott vagy volt egy fordulat az életéban, amitől kezdve?
    A böjtnek nálam komplex okai vannak. Több energiát akarok, kis súlyvesztést akarok, stb. De be kell valljam, hogy eddig egy kicsit csalódott vagyok:-( Ez az 5. napom, energiától kéne már duzzadnom, de még mindig kb. szédelgek. :-(
    De legalább a jógatanárod egyetért:-)
    Vannak azért jobb éttermek, Te pl. : a Wabisabiban vagy a Napos Oldalban megbíznál? (ún. reforméttermek)
    előzmény:
    ancsa21 (93)
     
  9. 2004. szeptember 26. 12:4093.
    Szia Stortinget,

    A zoldteat sem szerette :-((. Azt mondta, abban sokkal tobb a tein (remelem jol irom), mint a rendes teaban. Sot, a zoldtea erosen huto, ezert nekem kifejezetten rossz az izuleti problemamra. Egy vagyont osztogattam szet, mikor elajandekoztam a zoldtea keszletemet.

    90% - neha eszem hust. Heba-hoba, de ramjon a husehetnek. Akkor eszem egy kicsit. Pipihust, semmi mast, egy par falatot.

    Sok sikert a bojtodhoz! Errol nagyon pozitiv volt a jogatanarunk ;-)) Aki amugy jogi is volt, meg fuves"asszony" is, meg fizika tanar is. Erdekes egy jelenseg volt az biztos. Arra volt a legbuszkebb, hogy soha eleteben, egyetlen egyszer sem evett mas foztjebol, csak a sajatjabol. Mindig frisset es finomakat fozott a csaladjanak. Neha meghivott minket is, es nagyon szerettem a foztjet.

    Az ettermeket a halal eloszobajanak hivta. Mondjuk van is benne valami, ahogy ott bannak az olajjal, meg ilyenekkel. . .

    Te miert bojtolsz most? Sokaig fogsz elni, a bojt segit :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (92)
     
  10. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 25. 19:2792.
    Hello ancsa21!
    Jó, hogy Te is itt vagy!
    Én a gyógytea-ivást csak a böjt idejére gondoltam, amúgy csak zöld teákat iszom. A jógatanár szerint az is baj?
    MIt jelent az, hogy 90%ban vagy vegetáriánus?
    Üdv mindenkinek, ja és még mindig nem ettem, de még mindig élek:-)
    előzmény:
    ancsa21 (91)
     
  11. 2004. szeptember 25. 15:5291.
    Elnezest, hogy csak ugy bepottyantam hozzatok, de mivel a parom teljesen, en meg 90 %-ban vegetarianus vagyok, szoktalak benneteket olvasni. Igy most olvastam a "teaoruletrol", gyogyteakrol irtakat.

    Szerintem gyogyteat akkor kellene inni, ha baj van. Akkor viszont a betegseget gyogyito teat kell fogyasztani. Amugy meg miert kellene veluk elni? Mondjuk egy-egy borsmenta, vagy menta, ilyesmik rendben, nade, a keseru izuek, azok mar tenyleg gyogyszerek. . .

    Egyszer volt egy indiai joga tanarunk, aki rettenetesen leszurt minket, amikor soroltuk, hogy milyen teakat szoktunk inni. Azt mondta, hogy csak kiszurunk magunkkal. Meg azt is mondta, hogy fel kellene vegre fedeznunk, hogy a viz a legjobb ital. Ha meg teara vagyunk, akkor ott van a feher tea, vagyis a forro viz. Nekem eloszor irto furcsa volt a forro viz, de ma nem is tudok elkepzelni egy kajalast forro viz kortyolgatasa nelkul.
    előzmény:
    sziccyca (82)
     
  12. 2004. szeptember 25. 15:4190.
    Hello Mojito :-))

    Ha hajlamos vagy a koszvenyre, meg ilyenekre, akkor nagyon ajanlom neked a gyomber teat. De csak friss formajaban, nem a cukrozott poralaku teat.

    Pucolj meg egy nagyobb darab gyombert, es aprora vagdosva tedd bele a mixerbe. Onts ra egy kis vizet, es turmixold ossze pepesre. Hogy mennyi viz kell hozza? Amennyivel a turmix mar nem "nyog". Majd mehet bele kisuvegbe, es a hutobe. Hosszu hetekig elall. Ebbol, ha lehet naponta tobbszor is, tegyel egy-ket kaveskanallal a bogrebe, es mehet ra a forro viz. Hadd egy kicsit "megfoni", majd ihatod is.

    A gyomber erosen melegito hatasu, ezert nagyon jol tudja tisztitani pl a reumas helyeket. De jo koszvenyeseknek is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (85)
     
  13. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 24. 16:5389.
    Köszönöm! Szerintem már túl is lendültem a holtponton, a tegnap, az szörnyű volt, bár éhes tk. nem voltam, viszont majdnem szétrobbant a fejem és iszonyatos hányingerem volt. Most csak közepesen éhes vagyok, amúgy semmi baj.
    Milyen betegséged van? És jobban vagy már?
    előzmény:
    sziccyca (88)
     
  14. 2004. szeptember 23. 15:4888.
    OK!

    Én + kedd óta beteg vagyok, úgyhogy ebből az okból nem eszem szinte semmit :-)

    Hát kitartást kívánok!

    Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (87)
     
  15. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 23. 10:1387.
    Helló lányok!
    Én ma elkezdtem a léböjtkúrámat! Gondoljatok rám!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2004. szeptember 21. 11:4786.
    Érdemes elolvasni:
    http://www. origo. hu/noilapozo/temegen/20040920acsapbol. html
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. szeptember 20. 14:3085.
    Én is hajlamos vagyok a köszvényre de ezt már írtam asszem :) A neten elég jó táblázatok vannak róla, hogy mit lehet és mit nem. AZért előnyös a vegetarianizmus az ilyen embernek, mert allati eredetű dolgokat elig ehet sajnos. De még a hüvelyesekkel is vigyázni kell. A cukorbetegség sem olyan húzos egy megváltoztatott étrenddel, hisz könnyebb enni, mert kevesebb szénhidrátot viszünk be. :)
    előzmény:
    sziccyca (82)
     
  18. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 20. 14:2384.
    Nem tudom, Te hol laksz, én Bp. en és leginkább teaházakban (tehát ahova be lehet ülni és teázni) veszem a zöldteafüveket. Leginkább a Vörös Oroszlán-ban (Jókai u. , Oktogonnál) ott olcsóbb és kedvesebbek, mint máshol. De van még a Demmer's (nem tom, így írják-e, van egy a Mammutnál+egy Pesten, a Podmaniczky u. ban)+ még egy teaház, aminek nem tom a nevét, az is a Jókai u. ban, de már a Nyugatihoz közelebb.
    Gyógyteákat pedig (csalán, kakukkfű, ilyenek) Herbáriákban, bioboltokban, talán még gyógyszertárakban is lehet kapni.
    Most búcsúznom kell, ma még semmi elvégzendőmet nem végeztem el (kivéve:főzés, majd beszámolok a produktumról).
    Ami az ismerősödet illeti: így elsőre nem tudok semmit mondani (nem vagyok azért egy nagy táplálkozásszakértő), de majd gondolkodom.
    előzmény:
    sziccyca (82)
     
  19. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 20. 14:0883.
    Most lett jó, azaz egy órát sütöttem, felet 190, felet 170fokon. Szerintem próbáld ki teljes kiőrlésűből, én is most tojásmentes durumból csinálom.
    A böjt alatt te/ti mlyen teákat innátok? A csalán az tisztító, nem? Mate-t biztos kell, abban alig van (v nincs?) koffein és csökkenti az éhségérzetet. Meg a bancha is jó, azt a makrobiotikusan evők szokták inni.
    De tudsz/tok javasolni valami spec. gyógyteát?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (81)
     
  20. 2004. szeptember 20. 14:0682.
    Hallottam már a fénytáplálkozásról, pláne, amióta nem fogyasztok húst, zsírt, kávét, összevissza édességeket, mindig azzal szekálnak, hogy " na mi lesz a következő? fénnyel táplálkozol?" + a hülyes barátom szokta imitálni, hogy legközelebb a levegőből hogyan kapkodom be a szemmel nem lát6ó részecskéket. . . na mind1.

    Amúgy Isten bizony kipróbálnám, bár az ilyesmi, hogy "koncentráljunk", "érezzük, hogy 1gyé válunk a természettel" stb. , szóval amikor hülyeségeket kell képzelni, nekem nem nagyon m1.

    Teaőrület: szeretek kipróbálni különböző teákat, de inkább csak filtereseket, legutóbbi volt a pickwick borsmenta. Néhány gyógyteát már kipróbáltam, amikor különböző betegségeim voltak, de ált. felfordult tőlük a gyomrom, annyira büdösek. Szívesen venném, ha ajánlanál vmi tényleg finomat, ill. , hogy hol veszed, mert az én tudásom itt is max. a hipermarketekig terjed, nem nagyon járok különleges helyekre.

    Most pedig +próbálom tovább olvasni a topicot.

    Jaj, jut eszembe: 1ik ismerősöm cukorbeteg, magas a koleszterinszintje is (azt hiszem), vmint most kiderült, hogy köszvénye is van. Nem nagyon tudok ezekről, de nagyon szeretnék segíteni rajta, és 1. ként rögtön el6ároztam, hogy +ismertetem néhány vega kajával, ami eléggé laktató, mert ugye most az lenne fontos, hogy a húst mindenképpen elhagyja, szerintem. Vmint 1ben színesíteni is kellene a táplálkozását, hiszen a cukorbetegség miatt eleve 1 csomó mindenről (rengeteg gyümölcsről is) le kell mondania. Mit gondoltok erről? Szerintetek érdemes +próbálni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (76)
     
  21. 2004. szeptember 20. 13:4481.
    Nem hangzik rosszul, de én még tésztát se nagyon eszek, bár kipróbálom teljes kiörlésű tésztával, a kedvesemnek, meg csinálok tejfölös pulykaragut hozzá :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (80)
     
  22. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 20. 13:3780.
    Jut eszembe: lehet, mégiscsak jobb lenne jénaiban, úgy legalább látnám az alsó rétegeket is. Kicsit félek, h azok közben odaégnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 20. 13:3479.
    . . . levettem 170fokra, de még sütöm egy kicsit. (ez aztán az interaktív főzés:-)))
    Ja, a szószról: mamám azt mondja, h van egy sajtszósz nevezetű zacskós termék (MAggi, Knorr? nem tom, ilyesmi, tejjel főzendő) és ha azt is belekevered ebbe a tejfölös-sajtos szószba úgy még finomabb.
    De nekem ilyen most nincs itthon, sebaj, úgyis durva kalóriabomba lenne -vigasztalgatom magam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 20. 13:2878.
    Szinte mindenki azt mondja/írja, hogy a 2. (esetleg a 3. ) nap a legnehezebb és hogy szinte migrénszerű fejfájás jelentkezik ilyenkor, merthogy a szervezet ilyenkor választja ki a legtöbb méreganyagot.
    A tészta épp most sül:-), úgyhogy még nem tudom garantálni az eredményt, én most csinálom először, de az anyukám receptje alapján és az, amit ő csinál mindig finom. Szóval:
    Valamilyen mirelit zöldségkeveréket (én most pl: iglo "mexikói zöldségkeverék", borsó, répa, kukorica, zöldbab, de a "kunsági zöldségkeverék"ben van pl. karfiol és gomba is, csak ezeket az én barátom nem bírja:-(ezek a fiúk, csak a baj van velük:-) megpárolsz vajon és fűszerezed. Én most Ízvarázst+ görög sültek fűszerkeveréket+klasszikus grill fűszersót raktam rá, majd meglátjuk. Közben kifőzöl tésztát (én most kagylótészta, de lehet penne, rigatoni, stb. )
    1 családi poharas tejfölt/natúr joghurtot/kefírt összekeversz jó sok reszelt trappista sajttal (kb. 20-30dkg, gondolom, ja és én most egy egész, 500grammos tésztát főztem ki)
    Jénait/tepsit (én most tepsit) kivajazol. Először egy réteg tésztát raksz le, aztán egy réteg párolt zöldséget, aztán a tejfölös-sajtos szószt. Aztán még amennyi marad azt megpróbálod kb. ilyen sorrendben és arányban lerakni (2*mindez, ebből a mennyiségből nem jön ki, ennél többet pedig nem érdemes csinálni, még ez is giga-adag 2embernek. Szerintem ez kb. 4főnek ideális). Lényeg, h legfölülre tészta kerüljön, mert az kevésbé ég oda. Én most villanysütőben kb. fél órája sütöm 190fokon, szerintem mindjárt jó lesz. Meg is nézem:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (77)
     
  25. 2004. szeptember 20. 12:2577.
    Én minden receptnek örülök, várom :)

    Hm, a léböjt ha az ember eleve sokat eszik és megőrül kaja nélkül- ilyen pl az én barátom, max a gyümölcsnapot bírja, mert annyira nem bírja a vércukra, de ez az egészségtelen életmód velejárója- akkor nehezen kivitelezhető egy hétig, szerintem mindenkinek magána kell tudni. . . Nekekm a 3. nap volt a legnehezebb azt hittem kész leszek. . . . 4 napig csináltam. A másik fórumon a lányok szerint aszért mert eleve vékony vagyok és a szervezetem nem bírta.
    De azért próbálkozom mégh nem adom fel. Tél előtt mindenképp csinálok egyet :)
    Az esküvő érdekes dolog. Szerintem az ifjú pár igényességén és figyelmességén múlik egyedül. Nálunk nem ilyen tipusú volt az ifjú pár. Mondjuk a helyszín se volt olyan jó, a pincérek meg bunkók bvoltak, dszóval az egész gázos volt. . . .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (76)
     
  26. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 20. 11:3776.
    Jó reggelt!
    Esküvő téma: ne is mondjátok! Én egy hónapja voltam; amikor megkérdeztem, lesz-e rántott sajt (nagyobb reményeim nyilván nem is voltak) kb. hülyének néztek. Pörkölt, rántott hús, és szintén brutális torták.
    De májusban volt a legjobb barátnőm esküvője, ott volt húsos és húsmentes menü, pedig egyikük sem vegetáriánus.
    Böjt: én simán belevágtam volna egy egyhetesbe. Lehet, h hülye vagyok? (döbbentettek most rá)
    Csak azért, mert én amúgy is (=minden nap) kb. 2ig nem eszem, csak zöld teákat (nem filtereset! teafüvet!), szénsavmentes ásványvizet iszom, esetleg gyümölcsöt), évek óta -nagyjából- egészségesen eszem, sportolok, stb. Úgy gondoltam, nem lenne annyira nagy megterhelés, ill. drasztikus fordulat a szervezetemnek.
    Van egy barátnőm, aki most van túl eg y egy hónapos (!!) léböjtön. Él és virul, energikusabb, mint valaha és 13kilóval könnyebb! Igaz, ő egészen más helyzetben van, mint én, más feltételekkel és -részben- más céllal kezdte. Elég egészségtelenül élt, nem válogatott az élelmiszerek között, elég nagy túlsúlya volt, nem sportolt. Most, a böjttel párhuzamosan a sportot is elkezdte. Ez szerintem nagyon nagy dolog, nagyon büszke vagyok rá! Úgy terveztem, majd kérek tanácsokat tőle, mert ő -nyilván- orvosi felügyelettel csinálta ezt végig.
    Sziccyca, inni azokat kell, amiket fönt írtam, ill. frissen préselt gyümölcsöt, zöldséget. Ezzel kapcsolatban ugyanaz a problémám, mint Neked: a gyümölcsprés hiánya. De (most jut eszembe) anyukámnak volt, mikor még együtt laktunk, és nagyon utálta, mert ahhoz, h kipréseljen egy pohárnyi adagot rengeteget kellet hámoznia, vágnia majd alkatrészenként gondosan elmosni a gyümölcsprést:-) Mindegy, azért elkérem tőle.
    Ti egyébként nem vagytok teaőrültek? Én eléggé, bár én inkább az említett zöld teafüveket iszom (bancha, mate, jázmin) gyógyteákban nem vagyok annyira otthon.
    Egyébként írt nekem privátban egy lány/hölgy, amikor itt a böjt-kérdést föltettem, nagyon érdekes, ő kipróbálta a fénytáplálkozást. Hallottatok már erről?
    Ja, és a patisszon még mindig parlagon hever. . . :-(
    Ma viszont főzni fogok, zöldséges tésztát, ha érdekel, leírom a receptet, bár nem annyira egészséges, viszont finom és húsmentes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2004. szeptember 20. 10:2275.
    ;DDDD

    Az enyém is, szintén akkor :)))
    előzmény:
    sziccyca (74)
     
  28. 2004. szeptember 20. 10:1774.
    Többszáz év múlva. . . :-)
    előzmény:
    sziccyca (73)
     
  29. 2004. szeptember 20. 10:1773.
    Ja, barátnőm volt Veszprémben, de nekik nagyon jó volt! Kérdeztem, milyen volt a kaja, és felsorolta az összes húst. Már majdnem +kérdeztem, mi van, köret nem is volt? :-)

    Mi februárban voltunk 1 tökjó esküvőn, ahol gondoltak a vegákra is, legalábbis volt rántott sajt + brokkoli + gomba, az nagyon király volt. Szóval nem voltak amolyan radikálisan egészséges kaják, de ez tökéletesen +felelt.

    Na ne aggódj, az enyémen nem így lesz, az tuti!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (72)
     
  30. 2004. szeptember 20. 09:5772.
    Ne is mond, de nem zsírízű volt, hanem olajos, különben egy falat sem ment volna le. . . Pesten voltunk és vacak volt az esküvő és a kaja is-a nemvegáknak se ízlett- a menyasszonyi torta, amit vártam, meg igazán katasztrófális volt, báááááá . . . . :(
    Veszprémben is rossz esküvő volt ? :(
    előzmény:
    sziccyca (71)
     
  31. 2004. szeptember 20. 09:5371.
    De hát azon volt zsír!

    Tényleg, jó volt amúgy az esküvő? Nem Veszprémben voltál véletlenül? Érdekes véletlen lenne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (70)
     
  32. 2004. szeptember 20. 09:4270.
    Sziasztok!

    Én léböjtöltem már, tény, hogy szerintem nem lehet egyből 1 hetessel kezdeni. Vagy csak akkor ha otthon vagy, kikapcsolódsz sétálgatsz és olvasol, de semmi mást nem csinálsz.
    Először bőven elég heti 1 napot fixen beiktatni böjtnek.
    Én ilyenkor préselek gyümölcslevet, meg főzök-turmixolok-szűrök zöldséglevest és veszek zöldséglevet amit higgítva iszom. Esteleg este egy kis zabnyákot 'eszem'.

    (7végén voltam esküvőn, semmi vegán ehető nem volt, gombás rizst és krumplit ettem, meg káposztát az éjféli töltöttkáposztából)
    előzmény:
    sziccyca (69)
     
  33. 2004. szeptember 20. 08:1069.
    Jó reggelt!

    Remélem, pénteken +oldódott a patisszon-probléma :-)

    Léböjt: szívesen csinálnám, de akkorra tervezem, amikor vki majd +lep végre 1 gyümölcscentrifugával v. mivel. :-))) + persze jó lenne előbb utánanézni. Mi? Orvos? Eszembe sem jutott. Mondjuk én csak olyasmire gondoltam, hogy 1-2 napig. . .

    És miket innál azalatt? (Ez hülye kérdésnek tűnhet, de komolyan gondoltam. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (68)
     
  34. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 17. 16:0368.
    én a patisszonos ötleteiteket tényleg várom!
    Itt állok egy nagy patisszonnal és nem tok mit kezdeni vele:-)
    Másik kérdés (bár erre mintha lenne külön topic, de mindegy, azért hátha van tapasztalatotok): csinált már valaki közületek léböjtöt v vmilyen böjtöt?
    Engem nagyon érdekel a téma, de még sosem jutottam el addig, h belevágjak. Persze tudom, h ehhez orvos segítsége is kell!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2004. szeptember 16. 12:4367.
    Vazzeg mit gépeltem ide. . . . hihetetlen. . . bocsi, de dolgoztam közben és nagyon nem figyeltem :(
    De a lényeg hogy megértettétek. . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (65)
     
  36. 2004. szeptember 16. 12:2566.
    Örülök, hogy +érkeztél :-)

    OK, akkor gabonaszalámi storno.

    Viszont most jó kedvem van, mert rájöttem, hogy a rakott zöldbabot is csinál6om szójával (nem úgy, mint eddig, hogy 1xűen kihagytam belőle 1 réteget). Úgyhogy jövő 7re +van a kajám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (65)
     
  37. 2004. szeptember 16. 12:0865.
    Hello!
    A köle stényleg nem ibolyaillatú, tegnap én is főztem, de nekem a bioköles az szagtalan, a biopontos meg büdi. . . .
    A gabonaszalámi. . . no én nem ajánlom. Vettem, kemény- vastag papírszerű 'bél'ben van és ami benne lakozik, az tulajdonképpenszétpereg és egy olajos ragacs az egész. . . Én csak úgy tudtam felhasználni, hogy zukkínival összedolgoztam és fasírtokatalkottam belőle.
    A gabonahúst viszont sokrétüen fel lehet használni. . rántani, pörköltet csinálni rakott húsnak. . . stb :)

    Amit én találtam tegnap a DM-ben az Fazer Krisp. Rozsosat vettem és sztem a legfinomabb 2szersült amit eddig ettem :)
    előzmény:
    sziccyca (64)
     
  38. 2004. szeptember 16. 11:5764.
    Ez is a Biopont hírlevelében volt (címe: Biohéjban az egészségről), de itt csak az van, hogy hol lehet Bp-termékeket vásárolni: Kaiser's, Tesco, Interspar, Auchan, Cora, DM, Rossmann, CBA, Tempo, Rotschild, Azúr. Ja, mintabolt: Bp. , Krúdy u. 7. (VIII. ker. ) És gondolom, bioboltokban is. Annyira kíváncsi vagyok! Figyelj, ilyenek vannak pl: paprikás gabonahús, tavaszi gabonahús, szójaburizer, stb. , akkor növényi zsírok: libazsír- és sültzsír jellegű. . . (ez utóbbi mondjuk nem nagyon hiányzik).

    Jó kis reklám :-))) Ja, és most fedeztem föl, hogy van honlapjuk: www. biopont. com (. hu-val próbáltam).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (63)
     
  39. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 16. 11:2863.
    Nem is büdös a köles!:-))
    Én még nem is hallottam gabonaszalámiról, de jó az átveréses ötlet, talán én is megcsinálom a barátommal:-) Ilyet hol lehet venni?
    előzmény:
    sziccyca (62)
     
  40. 2004. szeptember 16. 08:0462.
    Sziasztok!

    Mojito, annak a rendezvénynek a hirdetését én is láttam, és szerintem elmentem volna, de akkor épp Mátraházán leszünk. Sajnálom, biztos tökjó lesz.

    Emberek, tegnap elkészítettem életem 1. köleskásáját, és most marha büszke vagyok magamra! (Nem is szoktam használni azt a szót, hogy "marha", na, hát ennyire büszke vagyok :-D) De azért mond6tátok volna, hogy milyen büdös, amikor fő!

    Amúgy nagyon finom volt, kösz a tanácsot. (Mivel épp vargabélest sütöttem, volt olvasztott vajam, így azzal locsoltam + a kölest, + mézet tettem rá, amit pedig utálok. )

    Ja, 1ik könyvesboltban tegnap kaptam ajándék újságot, aminek a melléklete 1 Biopont termékkatalógus volt, le van írva benne, hogy mi mire jó, úgyhogy 1 csomó mindent ki akarok most próbálni. Köszönhetően nektek, még a végén egészséges vegetáriánus leszek :-)

    Ti próbáltátok már a különböző gabonahúsokat, gabonaszalámikat? (Most az az 5letem támadt, hogy "átverem" a családomat vmi ilyesmivel, kíváncsi vagyok, észreveszik-e a különbséget. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (59)
     
  41. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 15. 21:2161.
    Jó éjt nektek!
    Nem adom fel a topicot!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 15. 17:0360.
    Köszi, ide lehet, h én is elmegyek.
    Ma spenótos muffint etten, amit a barátom mamája csinált. Nagyon finom, majd elkérem a receptjét és ha érdekel, leírom.
    Remélem, a topikkihalás csak átmeneti. . .
    Egy kérdés: van valami tipped, h patisszonból mit érdemes csinálni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (59)
     
  43. 2004. szeptember 15. 14:3259.
    Átmásolok a másik topikból egy fontos infót:
    Életfa Fesztivál.
    Családi egészséghétvége, és nemzetközi természetgyógyászati konferencia.
    Időpontja: 2004. szeptember 25-26. Reggel 10-től, este 7-ig.
    Helye: Bp. Szent Margit Gimnázium. Villányi út 5-7. (Móricz Zsigmond körtérnél. )

    Én 26-án ott leszek, nagyon várom:)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2004. szeptember 15. 08:5958.
    Én még pestót sosem ettem :) De láttam kint a céges hűtőbe és beleszagoltam. . . . Így asszem veszek teljes kiörlésű tésztát és megcsinálom a receptedet :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (57)
     
  45. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 14. 18:3257.
    Látom, más az időbeosztásunk:-(
    Én holnap is csak du. leszek, bár kicsit hamarabb, addig is minden jót mindenkinek és sok egészséges falatot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 14. 17:3456.
    Ja, a tegnapi tészta-témáról jut eszembe, h nagyon finom tészta-kaját csináltam valamelyik nap: durumtészta+pesto (most készen vettem:-(, de könnyű csinálni is és az 100%ig természetes, növényi és milyen finom!:-). A pestot elkevertem egy kis kefírrel és juhtúróval és ennyi. Még fölvágtam hozzá paradicsomot oregánoval és bazsalikommal, ami szerintem nem feltétlenül illett hozzá ízvilágában, de a barátom ajánlotta(kérte?:-) és szerinte úgy a tuti!
    Egyetek sok pestot!:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_229229
    Torolt_felhasznalo_229229
    2004. szeptember 14. 17:2955.
    Hello,
    nem, nem ennyi, de csak most értem haza!
    Köszi mojito a cukor-infot!
    Sziccyca, szerintem nem az a döntő, h hol veszed, hanem nézd meg a márkát ("biopont" márkájú élelmiszerek pl. kaphatók nagyobb szuper-és hipermarketekben is, a Sparban biztos, de gondolom, a többiben is és az megbízható, a bioboltokban is azt lehet kapni) és az összetevőket.
    A kölest pl. abban a bizonyos kis zacskóban veheted meg, amit mojito írt, kb. 300-500gr, de az elég sokáig elég és rajta van az elkészítés módja is a csomagoláson. Ugyanilyen kiszerelésben kapható hajdina, vörös lencse, stb.
    De szerintem kérdezd bátran az eladókat, végül is mindenki kezdte valahogy és az ilyen boltokban ált. elég kedvesek is, ez nem Replay store:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2004. szeptember 14. 15:3354.
    Ennyi volt a topik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2004. szeptember 14. 11:0953.
    Találtam neked egy linket amit érdemes elolvasni a cukorfogyasztás hatásairól szól:
    http://www. napfenyes. hu/text/cukor. html

    A kölesről sok recept van a vegetáriánus lapon is. . . Meg az én szakácskönyvemben amit persze nem találok épp. . :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229229 (49)
     
  50. 2004. szeptember 14. 09:3652.
    Szia Mojito!

    Padlizsán, hmmm. . . nagyon finom lehet!

    1re jobban izgat ez a köles, komolyan mondom. +hoztátok a kedvemet hozzá!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470848 (51)
     

Címlap

top