Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kikezdtek a férjemmel

Torolt_felhasznalo_676092
Torolt_felhasznalo_676092
Létrehozva: 2004. július 9. 23:46
hogyan leckéztetnétek meg azt a nőt aki ki akar kezdeni a férjemmel, az első sokkon már túl vagyok, ha minden igaz a férjem ártatlan és szeretném intelligensen elintézni a dolgot, de nem úgy hogy tudomást sem veszek róla, mert a csábítóval és családjával összejárunk.

S.O.S válaszokat várok
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 5. 09:4795751.

    Nem tettem semmi rosszat. Szerintem. Ittunk kicsit, nem írtam marhaságokat, nem panaszkodtam, nincs miért. Nórát nem öleltem a keblemre, változatlan a véleményem.

     

    Most eltakarítom a "maradványokat"a parketta kicsit "megviselt" állapotban van.

     

    Mosogatni nem kell, az éjjel elmosogattam.

    előzmény:
    Valaki* (95749)
    2009-12-05  09:43
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 5. 09:4495750.

    Szia, bezony. Tűzjegy. Állítólag a levegő jeggyel özsseillik. Én ikrek vagyok.

     

    Így tudja elviselni a hisztijeimet is.

     

    Ja és a nyilasok kissé csapodárok is ám. Te is nyilas vagy???

    előzmény:
    Valaki* (95747)
    2009-12-05  09:41
  3. 2009. december 5. 09:4395749.

    Jól teszed! Csak kerüld az nlc-t bulizáskor!

    Besavanyodás - milyen régi szó ez , és milyen találó némelyekre!

    Az uborkát is savanyítják és eláll jó sokáig. Lehet, hogy a hosszú élet titka?   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95745)
    2009-12-05  09:40
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 5. 09:4195748.

    Még táncoltunk is

     

    Néha ez is kell.

    előzmény:
    Valaki* (95744)
    2009-12-05  09:38
  5. 2009. december 5. 09:4195747.

    Jééé!

    Rumci is nyilas?
    Gratula nékije!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95743)
    2009-12-05  09:36
  6. 2009. december 5. 09:4095746.
    És mondd, ha kicsit mulatsz, akkor az egész világot a kebledre öleled? Józanul meg követ dobálsz utána rá. Meg előtte? 
    Ilyenkor inkább ne írj ide! És akkor nem lesz látható ,ami látszik!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95743)
    2009-12-05  09:36
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 5. 09:4095745.

    Szülinapi bulin letet halgatni bármit. Én nem akarok megsavanyodni. Nem is fogok.Ha eljön az ideje még nyugdíjas klubba is járok majd, és mulatok. És kirándulok.

     56 év az már szép. A gyerek a jövőhéten lesz 32. Akkor is bulizunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95740)
    2009-12-05  00:24
  8. 2009. december 5. 09:3895744.

    Pont te ne ismernéd az almást? Vagy egyáltalán bármit? Tudtuk ,hogy ismered!

     

     " sokkal jobban örülnék ha még kevesebbet törődnének velem"

    Ez meg rohadtul ellentmondásos, meg értelmetlen nem gondolod? 

    Akkor mi a fenének jössz ide? Miért írsz állandóan MAGADRÓL? Miért írsz provokatív dolgokat? 

    Ha azt szeretnéd VALÓJÁBAN, hogy ne törődjenek veled valahol, oda nem kell menni! ENNYI! Akkor ott hamar elfelejtenek. No, ezt nem bírnád te ki!Azért jöttél vissza annak ellenére, hogy örökre elmentél innét! 

    Érdekes pihenés az, hogy odamegy az ember, ahol bántják! Ahol szinte alig állnak vele már szóba! Fura ízlésed van! De persze te KÜLÖNLEGES öreglány vagy!Imádod, ha bántanak! Legalább addig is veled foglalkoznak- ahogy már írtam. Nóra! EZ LÁTSZIK! Bármit írsz is magyarázkodásként újra, újra, újra.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95739)
    2009-12-05  00:13
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 5. 09:3695743.
    Szép napot.Tegnap szülinapoztunk. R.-papa 56 éves lett. Talán megbocsájtható, ha kicsit mulattunk. Volt vendég is.
    előzmény:
    Valaki* (95738)
    2009-12-04  23:28
  10. Torolt_felhasznalo_166994
    Torolt_felhasznalo_166994
    2009. december 5. 08:0395742.

    Nehéz dolgo,az már biztos:) és elkél a segítség:))..én tuti kiidegelném:)))...persze,ha a férjed tényleg nem szerete semmit a nőtől.

    Én megmondanám a férjemnek,és együtt húznánk a csajt a madzagon:)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_950054
    Torolt_felhasznalo_950054
    2009. december 5. 00:2595741.
    Jöhetnek a követ ezért a  megjegyzésért is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95740)
    2009-12-05  00:24
  12. Torolt_felhasznalo_950054
    Torolt_felhasznalo_950054
    2009. december 5. 00:2495740.
    Nem semmi nótákat szeretsz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95736)
    2009-12-04  22:45
  13. Torolt_felhasznalo_950054
    Torolt_felhasznalo_950054
    2009. december 5. 00:1395739.

    Atya Úr Isten!

     

    Tudod, az előbb olvastam valamit, aztán annak kapcsán eszembe jutott, hogy nem is értem mit akartatok velem, mert  nem panaszkodtam hogy hiányzik valaki az életemből, hogy rossz lenne.  Legfeljebb azért morogtam hogy kevés az pénzem, de ha ismernétek akkor azt is tudnátok, hogy a Jó Isten pénze is kevés lenne nekem ahogy drága jó apukám is szokta mondani, anno!  Mivel Ti mindig azt mondtátok, hogy nekem biztos nem jó, talán azér tkezdtem el bizonygatni. Annyira hülye azért nem vagyok, hogy itt tekernek éveken keresztül hogy újra kezdjük és nem büszkeségből hanem pont azért mert jól éreztem magam nem akartam sem folytatni sem újrakezdeni. 

     

    Tudod, annak sokkal jobban örülnék ha még kevesebbet törődnének velem , mert még mindig túl sokat. 

     

    Ide pihenni jövök,  hogy hézzátok miért?  Őszintén szólva nagyon mulattat amit műveltek.  Ennyire mellélőni dolgoknak azért nem kis teljesítmény!

     

    A Karácsonyi almás szokást  fiatal korom óta ismerem és ma is élénken él az a karácsony amikro a Román forradalom volt és a két fiam katona volt és a lányok szedtékelő az almát és mondtam hogy most karácsonykor nem almázunk.  Szünet után a a dolgozatában amit a karácsonyról kellett írn, megírta, hgoy ilyen szomorú karácsonyunk még nem volt, mert a bátyáim katonák az anyu sokat sírt mert féltette főlegy az egyiket mert nagyon rossz helyen volt és ezért még  almát sem szeleteltünk. 

     

    Jó szórakozást!

    előzmény:
    Valaki* (95733)
    2009-12-04  22:05
  14. 2009. december 4. 23:2895738.

    Tudod nekem nem kell a jó hangulathoz pia!

    De nem vagyunk egyformák! Igaz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95737)
    2009-12-04  23:02
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 23:0295737.
    Mulass és jó kedved lesz.
    előzmény:
    Valaki* (95734)
    2009-12-04  22:06
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 22:4595736.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 22:3595735.
    Miért nem? Ha nem, akkor nem.
    előzmény:
    Valaki* (95734)
    2009-12-04  22:06
  18. 2009. december 4. 22:0695734.
    NA tessék! 
    Máris váltottál! 
    Szép lassan neked se fog hinni már senki............
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95732)
    2009-12-04  22:03
  19. 2009. december 4. 22:0595733.

    Bezony!
    Itt sokan szerették volna, ha nem annyira keserű neked az élet, mint ami lejött azokból az írásokból, amiket épp te írtál magatokról, magadról!És tudod miért? Mert talán többet törődtek veled, mint akiknek kellett volna! Nem véletlen, hogy még mai is idehúz a szíved. Vajon miért? Feltettem neked párszor ezt a kérdést mostanában. Tudod te azt nagyon is jól, hogy miért! Mert itt IGAZI TÖRŐDÉST KAPTÁL!

    Napi szinten!!!!

    Most is ezért vagy itt! Ahogy a "rossz" gyerekek is: amíg szidják őket, legalább addig is velük foglalkoznak!Ez a lényeg! Te ezt próbálod most tagadni. Te tudod. Tedd!Szerintem senkit se érdekel már........... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95731)
    2009-12-04  21:44
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 22:0395732.

    Soha nem másoltam le senkit. Mindig MM voltam, és leszek is. MM csak 1 van. És megismételhetetlen.

    És letagadhatlan. Nem szégyenlem magamat, nincs miért.

     

    MM, az MM, szókimondó, érzelgős, hisztis, kicsit érzelgős. Behódolós, megtéveszthető. Időnként nyavajgós, de vicces néha ha olyan kedve van.

     

    És MM olyan, hogy akiket a barátainak hitt, élete végéig azt hiszi hogy az.

    MM naív, kicsit hülye,  de aranyos, kicsit idétlen kedves kis nő.

     

    Közéjük tartozól. Tudod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95731)
    2009-12-04  21:44
  21. Torolt_felhasznalo_950054
    Torolt_felhasznalo_950054
    2009. december 4. 21:4495731.

    Nem MM!

     

    Nem a férfiakat utálom, hanem a nők zömét!

     

     

    A férfiak azok férfiak, olyanok amilyenek, sokkal jobb még a legrosszabb is, mint a nők  nem kevés része. 

     

    Olvasd már el  mit írt ezen a topicon Valaki* Cinkepannnának!  Hogy Ti midnet megtettek azért hogy kizökkentsetek de én maradtam a trutyiban.  Akkor miről írtál egyel  feljebb? Kis szajkó madárka! Lemásoltad Valaki*t? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95723)
    2009-12-04  20:36
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 21:3695730.

    A megcsalás és az elszeretés nem a szexről szól?

     

    Dehogynem. Elszeretem a más urát, mert jobb mint az enyém.

     

    Megcsalom az asszonyt, mert már nem érzek úgy iránta. Szeretem, de szexuálisan már nem annyira, ezek a gondolataik a férfiaknak indítékot adnak.

     

    Női topik, mit árthatok vele.

    előzmény:
    Valaki* (95728)
    2009-12-04  21:03
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 21:3095729.

    A megcsalás, és az elszeretés az ugyanaz.

    Ha nem jó a szex otthon, ha durcás az asszony, ha nem értik meg egymást érzelmileg,  szellemileg, sok minden van. Van a felhánytórgatás, amiket én csinálok néha.

    Van a  piszkálódás, a megnemértés. Ez mind negatív dolgok.

    Pozitív dolgokat kell bevinni a kapcsolatba, és talán működik. Talán. Szeretetet, megértést, együttérzést.

     

    Ki tudja.

    előzmény:
    Valaki* (95728)
    2009-12-04  21:03
  24. 2009. december 4. 21:0395728.

    Ez a topik nem a szexről íródot anno hékás! 

    Megcsalásról! Elszeretésről! 
    Csak azt nem értem, miért vannak mégis olyan házasságok, párkapcsolatok, ahol nem műkszik a sok csúnyanéni erőlködése, hogy elszeresse?

    Vagy azok a pasik, akik hűségesek ( még Nóra is elismerte,hogy vannak ilyenek -  igaz kénytelen volt, mert egyik-másik új topiktársánál már nem merte úgy kétségbevonni a hűséges férj fogalmát ,mint itt anno,hisz ők jó házasságban élnek) a kutyának se kellettek? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95724)
    2009-12-04  20:47
  25. 2009. december 4. 20:5995727.

    Ejnye!
    Rá akarod erőszakolni ,amit ő nem szeret?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95723)
    2009-12-04  20:36
  26. 2009. december 4. 20:5895726.

    Hát én inkább emberszeretetre nevelném őket!

    Ugyanis sokuknál divat most az állat! Járam egy háromgyerekes családnál látogatóban ahol a KONYHA szinte állatkereskedés. Csincsillák, hörcsögök, papagáj, kutya, halak meg mittudoménmi volt.Ugyanezek állatok egy másik gyereknél is megvoltak- pedig ő asztmás!

    Arról nem is beszélve, hogy volt már olyan "gyerekem" akiknél anyuka a kicsi kuttyát jobban szerette ,mint a saját kölkét! Hidd el, nem csak én találtam ki! Azzal játszott ,sétáltatta, szeretgette, a gyerekével meg nem törődött, verte, kiabált vele állandóan, fütyült rá ,hogy tanul.........

    Szóval én inkább emberbarát maradok!

    Nálunk is volt szinte mindig valamilyen állat. Most nincs. Talán majd jó pár év múlva lesz, egyenlőre azonban bármely állatnak is jobb, ha nincs egyedül egész nap,és nem egy fáradt nyanya jön haza hozzá! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95721)
    2009-12-04  19:53
  27. 2009. december 4. 20:5095725.

    AKART A JÓ FENE RÁDERŐSZAKOLNI BÁRMIT!!!!!!!
    Nem tudom ezt honnét vetted, de most ezzel mentegeted itt is meg a másik topikon is magad
    Ott meg is teheted, mert nem tudják mit műveltél itt már jó ideje! De itt legalább ne hazudj! 

    SENKI NEM AKART téged semmire rávenni! NE HAZUDJ!!!!!!!!!!!

    Te voltál az, aki mindig mindent és mindenkinél jobban tudtál!
    CSAK a te életed volt a mérce és elvártad ( volna) hogy mindenki elhiggye , hogy te olyan szűziesen tiszta életet éltél, mint........Akármiről volt szó, te jöttél azonnal azzal, hogy BEZZEG NÁLATOK, TE BEZZEG................ezért hívtalak bezzegnéninek!

    Holott a sok meséd ( sokszor tényleg az volt!) miatt szép lassan MINDENKINEK VILÁGOS lett, hogy VALÓJÁBAN hogy éltél, hogy élsz! Itt már mindenki tudja! Kár a szóért ! Nem vagyok hajlandó újrakezdeni UGYANAZT a vitát, ( hiába próbálkozol!)de talán nem is kell többet mondanom, mint a "szent családról" is kiderültek itt a tavasszal dolgok..........talán ott se minden olyan fényes, mint ahogy itt leíródott! Ennyi elég volt nekem ahhoz, hogy kétségbe vonjam a TÖBBI mesédet is arról a "szép" életről, amiről meséltél.  Rólad  mindenki tudja itt ,milyen is vagy!Mesélhetszt más topikokban, ahol még hisznek neked. Persze ott már kicsitt jobban vigyázol, de azért a nyuszi mindenki számára kiugrik, aki akarja látni a nyuszit! Vannak, akiknek az a jobb, ha behunyt szemmel nem látják a nyuszikát! Ott hátul mennek a szövegelések - ahogy itt is megtörtént nem is egyszer.........Egészségedre!

    De most már tényleg hanyagold magad itt!

    Hisz neked olyan jó a másikon! Hagyd békében meghalni a topikot!
    Elege volt belőled! Ahogy nekem is! Meg ahogy látom, szép lassan másoknak is. Persze még van Norci, akivel még nem tűztél össze, de ha így folytatod, a  végén még ő is meg leszen erőszakolva! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95720)
    2009-12-04  19:32
  28. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 20:4795724.

    Szerintem beszélgessünk a szexről. Hiszen ez a topik azzal kezdődött,

     

    Éltkoronként más és más. Jó téma.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 20:3695723.

    Nem csináltam úgy, mintha most hallottam volna. Nem is zavar a téma. Engem az "zavar" hogy akárhány évesen, a hozzádvaló férfiakat "vénembernek" tituláltad ezen a topikon. A másikon már nem vállaltad fel.

    Én attól szeretlek, hogy ilyen szélsőséges vagy, és nem ismered be.

     

    Beszéljünk már kicsit a lényegről is. A szex állítólag klimax után nem úgy működik. Dehogynem. Csak kell hozzá egy férfi-akármennyi idős is-és kell egy nő. Aki igazán nő, és nem utálja a férfiakat teljes gőzzel. Mint TE

    Bocs, megint szemtelen voltam.Akár a gyereked.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95720)
    2009-12-04  19:32
  30. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 20:1295722.

    Bezzeg  amikor én írtam, neked nem esett ki az a bizonyos csipa!

    Sőt! Én voltam a rossz néni!

     

    Van ez így.  Nálam meg nagyon.Mindig a jót keresem, kutatom. Hiszem, hogy engem nem vernek át. Mindig rájövök-később-hogy átvertek.

     

    Ez volt a volt férjemmel is, 23 éve.

    előzmény:
    Valaki* (95717)
    2009-12-04  13:22
  31. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 19:5395721.

    Nagyon jó ezt olvasni, hogy valaki a szakmában sikeres. Gratulálok.Sok munka lehetett mögötte.

    Gyerekekkel foglalkozni, tanítani nem könnyű feladat. Tanítsd őket, az állatszeretetre is. A kicsik nagyon fogékonyak.

    előzmény:
    Valaki* (95716)
    2009-12-04  13:21
  32. Torolt_felhasznalo_950054
    Torolt_felhasznalo_950054
    2009. december 4. 19:3295720.

    Ügyes vagy!!! Azok nagyon jó csizmák!!!

     

    http://www.youtube.com/watch?v=pKauoZAb574

     

     

     

    A csizmához egy hozzáillő szám Hamilton menyasszonyától. 

     

    Nem kell válaszolni, nem is várok választ senkitől. 

     

    MM-nek sincs igaza meg Valaki*nek sem, meg Porcinak sem.  Senki nem ismer. Rámakartak erőszakolni egy olyan életmódot ami tőlem távol áll. 

     

    MM meg úgy csinált, mintha mintha most hallotta volna hogy a volturam fiatalabb volt mint én. 

     

    Pedig soha nem volt fiatal, most sem az. 

    előzmény:
    norcogo (95719)
    2009-12-04  16:57
  33. 2009. december 4. 16:5795719.
    Csizmám még nincs, de igéretem már van. Találtam végre olyat ami tetszett S. Oliver, persze 30-ért, jó is volt méretileg, színben is, erre észrevettem rajta egy hibát. Mondanom sem kell, hogy ez az egy darab volt belőle a boltban, de megrendelték, hétfő délután itt lesz (állítólag). És próba közben ért a meglepetés, hogy ma minden csizma le van árazva, ez pl 30%-kal, de nekem átvitték a kedvezményt hétfőre isHa hétfőn mégse kapnám meg, akkor otthagyom nekik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. december 4. 13:2495718.

    Nekem is nehezen sikerült a belépés.

    Úgy látszik itt az év vége, újítani kell az nlc-t!

    Csak az a baj, hogy valahogy sose jobb, lesz........... 

    előzmény:
    norcogo (95714)
    2009-12-04  11:10
  35. 2009. december 4. 13:2295717.

    Bezzeg  amikor én írtam, neked nem esett ki az a bizonyos csipa!

    Sőt! Én voltam a rossz néni! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95711)
    2009-12-04  07:56
  36. 2009. december 4. 13:2195716.

    Nálunk meg ma volt a suliban. Én még ágáltam is ellene, hogy  a negyedikeseimhez már nem kéne talán bejönnie.....Hát lássatok csudát!

    Az én nagymenő lányaim, fiaim olyan megszeppenve énekeltek a Mikulás bácsinak, olyan csendben hallgatták mit mond nekik, ( nekem kellett megírni a beszédét) hogy csak néztem!  

    Utána beszélgettünk is róla, hogy milyen jó egy kicsit játszani, még akkor is, ha már nem hisznek a mesében.

    Én attól féltem, hogy beszólnak, hogy elröhögik......... hát mit mondjak? Örültem, hogy nem így lett! 

    előzmény:
    Pann@ (95710)
    2009-12-03  23:30
  37. 2009. december 4. 13:1795715.

    Még nem hallottam, de tetszik!

    Nálatok akkor jó nagy almát kell találni! 

    előzmény:
    Pann@ (95709)
    2009-12-03  23:27
  38. 2009. december 4. 11:1095714.

    Alig tudtam belépniMit kavart már megint az nlc?

     

    Szép napot mindenkinek! Itt éppen ködös, pocsék idő van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 08:0395713.
    Tanúni sose későItt mondtátok nekem régebben.
    előzmény:
    Valaki* (95708)
    2009-12-03  21:00
  40. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 08:0295712.

    Ez nagyon szép. Ha összeszámolnám lehet hogy nálunk is lennének egy páran. Mármint a vérszerinti családomban. Mi már nagyon régóta nem jövünk így össze. Anyuka 92. éves. Ugye a beteg nővéremmel lakik, mindig én és R. megyünk el karácsny este-délután. Amikor már nálunk megvolt az estebéd. Viszük egy kis ajándékot, és kajákat.

    A másik nővéremék is elszoktak menni, de külön.

     

    Egy almát hogyan tudtok annyifelá vágni.? Szép hagyomány, még nem hallottam soha. Ki főz ennyi emberre??

    előzmény:
    Pann@ (95709)
    2009-12-03  23:27
  41. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 4. 07:5695711.
    Szia. Azért ezeket a dolgokat le kellett hogy írjam Nórának. Persze azoknak is akik itt olvasnak. Ne járjon már más is úgy mint én, hogy a csípa későn esik ki a szeméből.
    előzmény:
    Pann@ (95710)
    2009-12-03  23:30
  42. 2009. december 3. 23:3095710.

    MM, hagyd már a fenébe! kardoskodsz itt, tökfeleslegesen! úgyis mondja-írja, amit akar, mint akit felhúztak. a lényeg, hogy valahogy figyeljenek rá... mondjuk én tudnék ötleteket adni, hogy ez hol lehetne kamatoztatni, de most nem teszem.

     

    képzeljétek, szombaton vállalati mikulás-bulira viszem a keresztfiamat!! ilyen se vót még ((((-:  

     

    jóccakát!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2009. december 3. 23:2795709.

    látom, zajlik az élet! (-:

     

    nálunk is. ha minden igaz, az egész család együtt lesz szenteste. 13 év után megint - bár azóta lettek új tagok, jöttek új unokák. kíváncsi vagyok, milyen lesz. majdnem huszan vagyunk (((-:

     

    állítólag van egy szép népszokás, hogy ilyenkor annyi felé kell vágni egy almát, és megennni mindenkinek a maga részét, ahányan vagyunk - hogy jövőre is ennyien együtt lehessünk. ha csak ezen múlik... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. december 3. 21:0095708.
    Minden ember hóttig tanul!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361178 (95706)
    2009-12-03  20:22
  45. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 3. 20:2595707.

    Azért ismerd már el, hogy baromira nagy húzás tőle egy kizárólag csak nyugdíjasokból álló topikra betenni egy olyan mondatot. Nehogymáááá engem is kedveljenekEngem utáljanak. Hát miasz@rnak mentem én oda, ahol most ő a sláger.

     

    Kezdem már én is érteni a dolgokat.

    előzmény:
    Valaki* (95705)
    2009-12-03  17:27
  46. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 3. 20:2295706.

    Szia, szép estét. Hát én nem is tudom hogy már mit is gondoljak.

    Úgy jártam most, mint a paraszt bácsi a repülőn.

    Biztos ismered ezt a viccet. A poén az, hogy azt mondja: erre is számítottam, na meg erre is, de hogy még a nyakamba is folyik, erre nem számítottam

    előzmény:
    Valaki* (95705)
    2009-12-03  17:27
  47. 2009. december 3. 17:2795705.

    Azannyát! 

    Azért mégis nagyon ügyes nő ez a Nóra!
    Csak visszakuncsorog naponta ide és eléri, hogy ISMÉT,ÚJRA és ÚJRA és ÚJRA .....CSAKIS ő legyen a téma!Annak ellenére, hogy már szinte senki se szól hozzá!Tényleg jól van!Látszik, ha ennyire szüksége van erre!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 3. 17:2495704.

    De, kicsit meglepődtem. Én még mindig hiszek a jóban. Hiszek a baráti, haveri összetartásban. Én még hiszek-hittem-abban hogy itt több mint 5 éve ismerjük egymást, ha barátok nem is jóhaverok vagyunk.

     

    Mostmár én is elgondolkodok. Visszamenőleg is. Időszerű.

    előzmény:
    EllopottLány (95701)
    2009-12-03  14:10
  49. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 3. 17:2095703.

    Nem kellett volna beidézned, amit írtam ide. Ott kinek mi köze ahhoz, hogy én itt mit beszélek. Ha azt akarom hogy legyen, oda írok. Nem tagadom, és vissza sem kell néznem a következőt mondtam: sipítoztak a vénasszonyok. Mi ebben a nagyon sértő?? Nem rád mondtam.

    Tudod, vannak középkorúak, idősek, aggok.

    Mondjam azt hogy aggasszonyok?? És ezek a kategóriák életkórra vannak meghatározva. A 89 éves az agg. De vénnek is mondhatom. A "vén" szó ismert kifelyezés. Vének tanácsa stb.....

     

    A "sipítozás" tudod tényleg bosszantó. Mert előírás szerint, gumikesztyűben és szájmaszkban kellene dolgoznunk. Ha meglátják sipítoznak. Nincs rá jobb kifelyezés. Tudod, egy idő után dühítő, hogy arra nem gondolnak, hogy esetleg a gondozónő betegedik meg. Tőlük.

    TE könnyen vélekedsz, pökhendien. Nekem ez a szakmám, és lelkiismeretesen végzem. 

     

    Hát tudod, ezt a mondatomat beidézni egy olyan topikba ahova csak nyugdíjasok járnak tényleg pofátlanság volt már megbocsáss hogy ezt mondom félretéve a tiszteletet ami persze a korod miatt már megilletne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950054 (95700)
    2009-12-03  13:09
  50. 2009. december 3. 17:1495702.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top