Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kikezdtek a férjemmel

Torolt_felhasznalo_676092
Torolt_felhasznalo_676092
Létrehozva: 2004. július 9. 23:46
hogyan leckéztetnétek meg azt a nőt aki ki akar kezdeni a férjemmel, az első sokkon már túl vagyok, ha minden igaz a férjem ártatlan és szeretném intelligensen elintézni a dolgot, de nem úgy hogy tudomást sem veszek róla, mert a csábítóval és családjával összejárunk.

S.O.S válaszokat várok
  1. 2004. július 10. 01:1651.
    Akkor talán Te is kezeld némi humorral a helyzetedet, ha az a testhezálló.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (49)
     
  2. 2004. július 10. 01:1650.
    Örülök, hogy tetszett legalább Neked! Szerintem ha egy nőnek a legfontosabb dolgait érintő kérdésről van szó, bármit el tud játszani. Minden nő nagyon jó színésznő tud lenni a magánéletében, láttam már 1-2 oscardíj-gyanús alakítást :-)
    előzmény:
    ezüstfenyő (44)
     
  3. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 01:1449.
    Végre valaki kellő humorral kezeli a dolgot ez nekem sokkal testhezállóbb, mint az előző vélemények
    előzmény:
    Jinny_ (39)
     
  4. 2004. július 10. 01:1448.
    A házasság nehéz dolog. Sztem meg szép dolog. Igaz, én még nem vagyok házas, így most jöhet az ostorozás.
    Elhiszem, hogy tenni a kapcsolatért sokszor nehéz dolog. Hogy a 'toppon lenni', amikor az ember már esne össze, nehéz dolog. Hogy sokszor érezheti úgy 10 év alatt az ember, hogy most már aztán elég, elhiszem.

    De van egy olyan érzésem, hogy nagyon meg akarsz felelni mindenkinek - még magadnak is, azaz maximalista vagy. S ez bizony fárasztó lehet.
    Szükséged lenne egy kis egyedüllétre néha, nem? Hogy mindent átgondolj, hogy feltöltődj. Persze, lehet, hogy megteszed magadtól is, csak mondom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (45)
     
  5. 2004. július 10. 01:1347.
    Nem is lehet mindig mindent jol csinálni. Szerintem a legjobb házasság is megingatható az újdonság varázsával, de ez egy másik téma.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (45)
     
  6. 2004. július 10. 01:1246.
    Megolduk a problámáinkat éppúgy , mint ahogy Te is megoldod azokat, ne aggódj! Itt CSAK beszélgetünk. Honnan is ismernénk egymás életét? Te azt vártad , hogy most itt mindenki adja neked a jobbnál jobb tanácsokat , hogy mit művelj azzal a nővel??? Hát lehet: szúrd ki a szemét! Tépd meg! Öntsd le moslékkal! Soroljam? És lehet , hogy egy ártatlan sms-ről van szó!!! Vagy hogy felnagyítod a meg sem történt dolgokat!Csak azt szerettük volna elérni , hogy mielőtt BÁRMIT lépsz is , GYŐZŐDJ MEG AZ IGAZADRÓL!!! És a férjed végül is elmondta neked ezt az sms-t?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (38)
     
  7. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 01:1045.
    úgy gondolom, hogy a házasság nagyon nehéz dolog és mindíg kerülhetnek olyan helyzetbe a párok, amikor ugye egy kicsit könnyebb megbillenteni kívülről az egyensúlyt.
    Vagy akkor mert így gondolkozom dolgokról már mondjam ki a házasságomról, hogy rossz, vagy gondoljam úgy, hogy szarul csinálok dolgokat, mert kívülről úgy látszik, hogy megingatható. Nagyon nehéz dolog élni a mindennapokat és mindíg mindent jól csinálni
    előzmény:
    sokis (36)
     
  8. 2004. július 10. 01:1044.
    E'nagggyon jó! Nekem legalábbis tetszik.
    De színész legyen a talpán, aki ilyen érzelmi zűrben ezt képes mosolyogva és könnyedén végigjátszani.
    előzmény:
    Jinny_ (39)
     
  9. 2004. július 10. 01:0943.
    Lehet hogy igazad van ám. . . de mivel nem tudhatjuk akkor előbb én is javaslom a további tapogatózást! És ne menj így aludni, előbb legalább 1 kis részt zárj le magadban!
    Hidd el azért kotyogunk bele, hogy segítsünk, csak pár szóból tényleg nehéz. . .
    előzmény:
    sokis (32)
     
  10. 2004. július 10. 01:0842.
    Huhh. Azért ennyire naiv nem lehetsz. Szted le tudta volna írni másképp? Lehet, hogy csak piknikezni szeretett volna a férjével. . Lehet, hogy bélyeggyűjteményt nézegetni, vagy állatkertbe menni. . . :))
    előzmény:
    sokis (40)
     
  11. 2004. július 10. 01:0641.
    Valóban nem ismerünk. Így valóban más. Lehet, ha lenne személyes kontaktus, kevésbé éreznéd bántónak, mert látnád a gesztusokat, a szemeket.

    De. Ne menj rosszabb hangulatban aludni. Mert ha a férjed igazán szeret, ebből gond úgysem lehet. Ha nem kétségbeesetten próbálod megoldani, akkor jobban fog menni. Adj időt ennek az egésznek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (38)
     
  12. 2004. július 10. 01:0640.
    "nagyon szeretne megtenni valamit, amit még nem mer, de nagyon szeretne" - már neharagudjatok , de ebben mi utal egyértelműen a megcsalásra??? Miért ne lehetne ez sima baráti csevely is, utalva valmilyen ügyre( amiről pl, nehézügy is beszélt az elején?)
    előzmény:
    ezüstfenyő (35)
     
  13. 2004. július 10. 01:0539.
    Háát ez tényleg nehéz ügy. De nekem volna 1 tippem. hurrogjatok le, de ilyenkor elindul bennem a kisördög és: amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Hát legyen is olyan!
    Ha már annyira akar a bizalmadba férkőzni, és húzni akarod a nő agyát, tettetve az ártatlant, akkor tegyél úgy mint a hollywoodi filmekben az ártatlan ám igencsak öntudatos hölgyek. Ha legközelebb próbálkozik nálad a csaj egy bizalmasabb beszélgetésre, menj bele! És meséld el neki, mint bizalmas jó barátnődnek, hogy:
    -Képzeld, mesélte a férjem, hogy egy hülye csaj ki akart vele kezdeni. Azt nem mondta el hogy ki, mert ismerem én is és nem akarja kellemetlen helyztebe hozni, de most képzeld! És a férjem meg csak röhög a teperésén, mert mindent amit csinál rögtön elmeséli nekem, aztán meg együtt nevetünk ezen a nőn. Te nem voltál még hasonló helyzetben? És ha igen, mit csináltál? Bár végülis tökmindegy, mert annyira jó mostanában a kapcsolatunk, mint sok-sok évvel ezelőtt és a férjem egy tündér velem, stb. . .

    Ez lecke a javából. Csak fapofa kell hozzá meg az, hogy ne játszd túl. Én megtenném, tutira. de ha nem leckét akarsz adni, akkor csak beszélgess el vele, ahogy a többiek is mondták.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (31)
     
  14. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 01:0438.
    istenem de okos itt mindenki, kíváncsi lennék, hogy a saját problémáitokat hogyan oldjátok meg, mert ugye nem ismeri senki az életemet, hogy miken mentem keresztül eddig milyen élethelyzetben vagyok éppen, nem gondoltam, hogy még vacakabb hangulatban megyek aludni, mint ahogy a gép elé ültem
    előzmény:
    sokis (32)
     
  15. 2004. július 10. 01:0337.
    Amihez ragaszkodunk, azt elveszik tőlünk. Huhh, de nagyon buddhistán hangoztam, de sajna így van.
    Mondhatnám úgy is, hogy amitől félünk, bekövetkezik.
    Amibe foggal-körömmel kapaszkodunk, elveszítjük.
    Kegyetlen törvénynek tűnik, pedig egy jobb életre vezet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (34)
     
  16. 2004. július 10. 01:0236.
    Vigyázz ez fogalom zavar: nem mindenféle nő vagy haspi teszik tönkre a házasságokat, hanem maguk a házasfelek!!!!! Amíg nincs köztük nagyobb probléma , addig jöhetnek a csábítók!!!!SZintén tapasztalat!!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (34)
     
  17. 2004. július 10. 01:0135.
    Na, azért ez túlzás, kedves sokis. Ha elolvastad pl. az sms-t, amit kapott a férje. . . Sokkal többről van itt szó, mint képzelgésről. .
    Csak az nehézügy nagy szerencséje, hogy a férje szereti, így biztos lehet a dolgában. De még akkor is nehéz lehet.
    előzmény:
    sokis (32)
     
  18. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:5934.
    Én úgy értettem, hogy az életemhez ragaszkodok, ahhoz amit elértünk együtt a férjemmel és ahhoz, hogy mindenféle nő ne akarja azt tönkre tenni
    előzmény:
    sokis (27)
     
  19. 2004. július 10. 00:5933.
    Nem hiszem, hogy utálatból tette volna, csak így fejezi ki magát. Ne kapd fel a vizet, segíteni akart. Mert talán úgy látta, hogy valamit nagyon nem látsz jól.
    Ezt most Te nem érzed lényegesnek, mert fel vannak fokozódva az érzelmeid, mert egy kissé drámai helyzet kellős közepén vagy.
    De majd, ha minden megoldódott, látni fogod, hogy csak jót akartunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (31)
     
  20. 2004. július 10. 00:5932.
    Kezd kibontakozni : szóval friss barátság és Te féltékeny lettél a nőre. Megmondjam miért??Mert jobb nőnek tartod magadnál! Szörnyen hangzik, de igaz. Bízz magadban és a férjedben!És lehet, hogy kiderül, az álnok kígyó nem is akar semmit rosszat, csak fontoskodik , vagy szeretne közelebbi barátságba keveredni veletek. Mert ha Veled is kedves , akkor miért ne lehetne a férjeddel is az? Ha egyszer van férje , gyereke, miért kéne neki a tiéd?Aludj rá egyet, és lehet , hgoy holnap másképp fogod látni. Próbáld átgondolni mégegyszer, hgoy tényleg igazad van -e , vagy csak a hirtelen felindulás beszélt ma belőled!
    Ha meg van köztükl valami, az előbb-utóbb kiderül és úgysem tudsz tenni elllen sokat. Egy két családot érintő cirkuszban gondolni kéne a gyerekekre is!!!
    Jó éjt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (26)
     
  21. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:5531.
    csak azt nem értem, hogy olyan emberek miért szólnak hozzá más problémáihoz, akik nem tudják intelligensen megfogalmazni a véleményüket. Nem tudom ki vagy, hány éves és milyen kapcsolatban élsz, tapasztalatod van-e a dologban vagy csak szereted arc nélkül a másik embert lehordani mindennek, biztosan sok rossz dolog történt veled az életben, hogy ennyire utálod az embereket, de kioktatni szereted Őket
    előzmény:
    Kilauea (25)
     
  22. 2004. július 10. 00:5430.
    Jah, én is így értettem, hogy nem lesz az övé sohse.
    előzmény:
    Kilauea (25)
     
  23. 2004. július 10. 00:5329.
    Különben megértelek teljes mértékben. Nehogy azt hidd, hogy én a 'kikezdő' nő pártján állok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (26)
     
  24. 2004. július 10. 00:5328.
    1000 év sem lenne jó érv. . . :(( Ha érted, miért mondom, hogy soha senki nem lesz a tiéd. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (22)
     
  25. 2004. július 10. 00:5227.
    Mint mindenki én is magamból indultam ki. Sokszor csináltam régen jelenetet, amit később megbánhattam , mert nem volt igaz. Mert sosem volt türelmem kivárni a megfelelő időt , és vaktában lövöldöztem:-))))(Régi szép idők:-) Az hogy ragaszkodsz a Tiédhez, már nem normális megfogalmazás , ne is haragudj! Mi a tiéd??? A választ ugye tudod? Egy ember nem egy tárgy, amit birtokolunk!!!MAx. a szerelme a Tiéd! Az meg vagy meg van , vagy nincs !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (22)
     
  26. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:4926.
    ugyan már én nem hiszek ebben, hogy ezt így lehet csinálni, egyébként is olyan kínos ez az egész, olyan új keletű ez a barátság a másik családdal és gyerekek is vannak mind a két oldalon
    előzmény:
    Kilauea (21)
     
  27. 2004. július 10. 00:4925.
    AHA!!! "ragaszkodom ahhoz ami az enyem. . . "

    Kedves nehezugy----a ferjed, a tarsad, a legjobb baratod, de NEM a te tulajdonod!!
    Te sem vagy senkinek sem a tulajdona!!

    Na, ebbol nekem eleg------
    sok szerencset kivanok a felnoveshez :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2004. július 10. 00:4724.
    Nézd, nem kell ahhoz még randi sem , Te mondtad , hogy a Te bizalmadba is beférkőzött, akkor gondolom szoktatok találkozni vagy nálatok , vagy náluk. A férjeddel meg közöld , hogy Téged ez zavar, és legyen szíves megtetnni a lépéseket, mielőtt Te csapsz botrányt! (A férfiak általában félnek a botránytól:-)))) ) És ha azt mondja , hogy szólt neki, hogy szálljon már le róla, és Te újabb sms-t "csípsz" el, vagy másból következtetsz , hogy beszélnek , találkoznak, nos akkortól légy féltékeny!!! Akkor már lesz okod is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (18)
     
  29. 2004. július 10. 00:4623.
    bocs= jelenletedben
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:4522.
    csak ragaszkodok ahhoz ami az enyém és több mint 10 év gondolom jó érv e mellett
    előzmény:
    sokis (20)
     
  31. 2004. július 10. 00:4521.
    Igenis nehezugy, --- komolyan, urian, azt kell, hogy jelenletednen, mondja a nonek, :
    "nezze kedvese Margit, lulu, cimbi vagy akarki:--"mi a felesegemmel boldog hazassagban elunk, es ezt nem szeretnenk elrontani".
    CSAK ENNYIT!! ez eleg lesz, ha komolyan mondja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (18)
     
  32. 2004. július 10. 00:4220.
    Ugye Te nagyon féltékeny típus vagy?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (18)
     
  33. 2004. július 10. 00:4119.
    plane, ha o"urasaga fe'l felvenni a telefont. . . :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:4118.
    komolyan mondod, hogy szerinted az működik, hogy a férjem az én jelenlétemben mondja meg a nőnek, hogy hagyja Őt békén, és ezt hogyan kellene csinálni?
    Megbeszélünk egy tisztázó randit hármasban. A férjem nem az a típus aki úgy nyíltan helyre tesz embereket inkább úgy csinál mintha nem történt volna semmi és ettől kezdve kerüli a csajt
    előzmény:
    sokis (16)
     
  35. 2004. július 10. 00:4017.
    100%-an igazad van!
    előzmény:
    sokis (16)
     
  36. 2004. július 10. 00:3416.
    No, amit értek: féltékeny vagy, de nem tudod még , hogy van -e okod rá. Amit nem értek: ha a férjeddel ezt megbeszélted , akkor miért nem rakja ő rendbe a csajt?Az , hogy nem veszi fel a telefont , ha Te ott vagy, nekem nem bizonyíték , hogy a férj nincs benn. Ha ténylen nincs benn, akkor erről az sms-ről is gondolom beszámolt neked. És az hiszem , hogy a legtisztább dolog , hogy a férjed a Te jelenlétedben szépen és udvariasan helyrerakja a nőt, hogy hagyja már békén , hisz Téged szeret. Ebbe ha Te beleszólsz , lehet , hogy Te maradsz alul, mert a nő tagadni fog és csak hisztisnek fog tartani a környezet. Mindenkép a pároddal dumáld meg!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (15)
     
  37. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:2715.
    az, hogy nagyon szeretne megtenni valamit, amit még nem mer, de nagyon szeretne

    előzmény:
    Kilauea (11)
     
  38. 2004. július 10. 00:2514.
    Bocs , de nem válaszoltál a kérdésre:egyértelmű volt az sms?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (12)
     
  39. 2004. július 10. 00:2413.
    Érdekes , itt hagyott bennünket kételyek közt?:-)
    előzmény:
    Kilauea (11)
     
  40. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:2412.
    feltűnően sokat hívogatta/hívogatja a férjemet mindenféle ürügyekkel, amiről a férjem Nekem beszámolt, de akkor még nem tudtuk valójában mit akar, mert éppen információ kérés is lehetett volna egy ügyre vonatkozóan, később egy kicsit bátrabb lett (nem tudom pontosan mit mondott) és a férjem attól kezdve elhárította a hívásait (konkrétan: nem vette fel a telefont)
    előzmény:
    Kilauea (9)
     
  41. 2004. július 10. 00:2111.
    Mi allt abban az SMS-ben??

    Irjal te is neki valamit, peldaul azt, hogy le fogod tilttatni az e-mailjeit. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (8)
     
  42. 2004. július 10. 00:1910.
    Abszolút félreérthetetlen? Randira hívta?Miért vagy ilyen szűkszavú?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (8)
     
  43. 2004. július 10. 00:189.
    M I T csinalt tulajdonkeppen ez a no, amitol te teljesen "kikeszultel"??

    A forumnyito beirasodban azt irtad:
    " ki AKAR kezdeni a ferjemmel. . . "

    Szoval, mi az ami tenyleg tortent eddig??? Azt mondod, hogy a ferjed "artatlan"---hat akkor nem sok tortenhetett--ugye??

    Adjal legyszi egy kis segitseget nekunk is, hogy hozzaszolhassunk a problemadhoz. Szia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (5)
     
  44. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:178.
    elkaptam egy sms-t
    előzmény:
    sokis (6)
     
  45. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:167.
    megleckéztetni, mert az egész ügyben az az undorító, hogy a nő mindíg nagyon igyekezett, hogy jóban legyen velem, sokszor felajánlotta a segítségét és nagyon megértően viselkedett, ha éppen problémáink voltak a férjemmel, így akart (utólag már tudom) rést találni, támadási felületet a kapcsolatunkon
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863723 (3)
     
  46. 2004. július 10. 00:156.
    Elárulnád esetleg , hogy hogyan történt? Mert egy ártatlan flörtöt isllehet félreérteni , és akkor feleslegesen idegesíted magad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (5)
     
  47. Torolt_felhasznalo_676092
    Torolt_felhasznalo_676092
    2004. július 10. 00:105.
    nem vagyok már nagyon fiatal és én is bölcselkedhetnék erről a dologról, de valahogy annyira sunyinn és alattomosan lett intézve ez a dolog, hogy kicsit mellbevágott és amikor az ember más történeteit hallja, akkor nagyon okos tud lenni, de ha vele történik meg a dolog, akkor attól ki lehet készülni rendesen
    előzmény:
    Kilauea (2)
     
  48. Torolt_felhasznalo_863723
    Torolt_felhasznalo_863723
    2004. július 10. 00:034.
    egyetértünk:))
    előzmény:
    Kilauea (2)
     
  49. Torolt_felhasznalo_863723
    Torolt_felhasznalo_863723
    2004. július 10. 00:023.
    megleckéztetni szeretnéd, vagy megbeszélni vele? ha a férjed ártatlan, akkor szerintem a legjobb megoldás, ha leülsz a nővel beszélni és tisztázod vele, hogy a mamád Téged arra tanított, hogy ne nyúlj ahhoz, ami nem a Tiéd, és csak ugyanezt várod el tőle is. . neki is elég kellemetlen lenne gondolom, ha a családja megtudná, hogy kikezdett a férjeddel. ha értetlenkedik, akkor lehet keményebb eszközökkel élni. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (1)
     
  50. 2004. július 10. 00:012.
    Kedves SOS--ez nem nehez u"gy :-))))

    Nem tudom, hany eves vagy, de elobb utobb minden feleseg rajon arra, hogy vannak nok akik kikezdenek a ferjjel. Talan nem is lesz abbol semmi, ---es persze mindig ketton all a vasar, --ugye??

    De az egy termeszetes folyamat, hogy noknek tetszenek a ferfiak, es ferfiaknak tetszenek a nok. Hogy aztan MIT tesznek ezzel, az taljesen kontrol dolga. Senkisem monogam, sem a nok sem a ferfiak.
    Meg aztan az is lehetseges, hogy ez a no" akirol irsz, talan csak a sajat ferjet akarja feltekennye' tenni.

    Szerintem, a legjobb orvossag a TE feltekenysegedre az, hogy egyesen odamesz ehhez a nohoz, es megkerdezed tole, hogy mit akar, es szepen udvariasan megmondod neki, hogy tobbet nem erdekel a tarsasaga, sem teged, sem ferjedet, es a legjobban teszi ha elvonul mas zold mezokre legelgetni :-))
    Batorsag--!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792229 (1)
     

Címlap

top