Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Spórolás ,de hogyan ?

ianiko
Létrehozva: 2004. június 23. 22:22
Sziasztok! Van valakinek ötlete , hogyan lehetne spórolni, persze az éssszerűség határain belül.A háztartási pénzre gondolok , és arra hogy azért viszonylag egészzségesen éljünk belőle.ianiko
  1. 2013. január 4. 21:2922801.

    Szia Edit!

    Örülök, hogy írsz. A  tegnapit  is olvastam, de már  nem  tudtam írni, elég  késő volt, és  már  fáradt  voltam.

    Nagyon finomakat , főzöl és  sütsz, mint  mindig. Boldogan olvasom, a leírásodat, mert  tele energiával, derüvel. Komolyan  mondom egy  élmény.

    Tegnap egy  zöldség levest főztem, rántott karajt vajas krumplival.

    Ma paradicsomos  gombóc volt , a maradék vajaskrumplival gazdagítva.

    A  spórolás  bizony  időszerü most is  ,így ha lehet mindent fel kell használni.

    Holnap jövök! ianiko

    előzmény:
    Sarapod2 (22800)
    2013-01-04  20:01
  2. 2013. január 4. 20:0122800.

    Sziasztok, úgy látom nem figyel ide senki.  Biztos nem kell spórolni. 

     

    Leves adott volt, végül töki pompost sütöttem. Reggel volt főttkrumpli, sült szalonna, tepertő, tükörtojás. Nagy fiam csinálta, mire felkeltünk.

    Aztán maradt 3 szem főttkrumpli, ami elég is volt a töki pomposba.

    A vendég srác még nem evett ilyet, de nem győzött betelni vele. Tényleg nagyon finom lett!

     

    Holnapra egy csibét pucoltatok, meglátjuk mekkora lesz? Ha nem nagy, akkor gulyásleves lesz az egészből, ha nagyobb, akkor felezem. A másik fele majd a jövőhéten felhasználásra kerül.

     

    Aztán holnapra maradt még egy kis marhapöri, azt ledarálom, lesz belőle hortobágyi palacsinta, egy kis kapormártással. Ebből ugyan a fiúk nem esznek, de 5-6 db-bál nem csinálok többet. Ennyibe lesz elég a pörkölt is.

     

    A nagyfiam rostélyost kért, de a párom nem bírja a hagymát. Neki valami mást kéne kitalálni. De még itt az egész éjjel, lesz időm gondolkodni.  

    Sütök holnap Ferdinánd kalácsot, már ezer éve igértem a barátnőmnek is, viszek nekik. Valamint a lábtörlő is el fog készülni, mert nekem sós kell!

     

    Még benézek néha, de ha nem lesz senki, én se írogatok ide egyedül, mint a dilis.  

  3. 2013. január 3. 19:5522799.

    Úgy látom nem nézett be senki.

     

    Azért leírom, zöldségleves volt gríznokedlivel nálunk. Olyan jó kis húsnéküli kaja, de mindenkinek ízlett. A második meg mindenféle maradék volt, ki mit kért.

     

    A fiam főzött egy kis marhapörköltet, mert jött a barátja, itt lesz nálunk pár napig.

     

    Csináltam egy kis túrókrémet reggelire. Nem tudom mindenütt ilyen száraz a túró, vagy csak nekem sikerült ilyet kifognom? 

     

    Van még a mélyhűtőbe virsli, holnap lehet ki kéne venni, és sütni valamit. Itt láttam a neten, már sütöttem is "lábtörlőt". Erre gondoltam, mert olyan jó hosszú, roppanós a virsli. Remélem most kicsit szebben sikerül, bár az ízével ennek se volt baj!

  4. 2013. január 2. 22:0322798.

    Szia Anikó 

     

    Tényleg jó volt a topik, sajnos vége lett. De próbáljuk meg felélénkíteni, mert azt hiszem most mindennél fontosabb lett a spórolás. 

     

    Nálunk holnap zöldségleves lesz, grízgaluskával. Van még maradék szalontüdő, tésztával, és almás rétes. 

     

    Most talán már jó is, hogy nincs hús.  

     

     

     

     

    előzmény:
    ianiko (22797)
    2013-01-02  18:56
  5. 2013. január 2. 18:5622797.

    Sziasztok!!

    Hihetetlen, hogy milyen sok idő telt el a topik nyitása óta!Már szinte történelem...

    Ha van kedvetek megosztani, 2013- ban is a még aktuálisabb spórolási, -háztartási,- pénzbeosztási- trükköket, várok mindenkit szeretettel, hátha feléled a topik.ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  6. 2013. január 2. 18:5222796.

    Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!!

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  7. 2013. január 1. 01:0222795.
    BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! 
    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  8. 2012. december 31. 11:5622794.
    mindenkinek nagyon boldog ujevet kivanok itt a topicban es masutt is!!!
  9. 2012. december 24. 17:3622793.
     ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK! 
  10. 2012. december 23. 18:5722792.
    Boldog, Békés,  Áldott  Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Mindenkinek, Sok Szeretettel!!ianiko
    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  11. 2012. május 11. 13:2522791.

    Mar jo regen jartam itt, mindig olyan jokat irtok

     

    Az apropenzsporolas nalunk is megy, mi az egy es ket dollarosokat gyujtuk egy nagy perselybe es az egeszen aprot (centeket) meg egy malac alakuba.

     

    Na, nem hiszitek el, mit vettunk a dollarokbol

     

    Vilmat, a kiskuvaszunkat abbol fizettuk ki. Mi is meglepodtunk , bar eleg neheznek tunt a persely, hogy amikor felbontottuk eleg lett a kutyusra es az oltasi koltsegere is. Nem is emlekszem mikor kezdtuk el rakni.

     

    Most viszont hogy mar 3 kutya van, kevesebb jut a perselyekbe

    előzmény:
    Sarapod2 (22790)
    2012-03-10  20:27
  12. 2012. március 10. 20:2722790.

    Igen, tényleg sokan nem gondoltunk ilyenre. Vártuk a 7 szűk esztendő végét, ami már 14 éve tart, de azt hiszem még várhatunk a jobb időkre!

     

    Vágtak egy hatalmas disznót a faluba és vettem belőle friss husit. Nem csoda, hogy nem adják le a sertéstartók 370-400 Ft közötti áron - mikor még 5 kg le is vonnak belőle béltartalomra - és a boltba a köröm 620-680 Ft. Felháborító csak azt tudom mondani. 

     

    Az oldalast lepácoltam, de 3 db-ot félretettem, abból lesz leves. Én soha nem főztem oldalasból levest, de a kis fiam doktornője mondta, hogy ő szokott. Gondoltam én is kipróbálom, no azóta nálunk is készül, mert finom. Ezen az oldalason meg rengeteg hús van, jó lesz leves után tormával, mustárral.

     

    Aztán pácoltam le husit, azt csak simán megsütöm, a nagy fiam tud belőle vinni melóba legalább 2 x. Csinálok hozzá valami gyümölcsmártást, mert a GM azzal szereti legjobban a sült húst.

     

    Volt még a hűtőbe 3-4 szelet harcsám, abból csinálok harcsapaprikást, igaz ezt csak én szeretem, és van egy pici túróm, amit akciósan vettem a Lidl-be. Abból lesz kapros túrós csusza. 

     

    Így hétfőn nem kell főznöm, úgy is jön Tünde, találunk melót bőven. Az egész mosókonyhát át szeretném pakolni, mert a futópad rossz helyen van, nem tudok tőle teregetni, meg az ablakot se rendesen kinyitni. Igen, tudom, ez nem női meló lenne, de nálunk minden tökös munkához nő kell!

     

    Ki mit főz a hétvégén? 

     

    Ja én is gyűjtöm a 100 Ft-ost a 200 Ft-ost és az 56-os 500 Ft-ost már 3. éve. Nem tudom mi lesz belőle, majd valamit kitalálok. :) 

    előzmény:
    Mandy23 (22789)
    2012-03-09  11:01
  13. 2012. március 9. 11:0122789.

    Igen, nagyon gáz.

    Én pl azt sem gondoltam pár évvel ezelőtt, hogy a kétszázasokat fogom gyűjteni és ettől fogom várni a megváltást...

     

    Vicces és egyben bőgni tudnék a gyönyörtől

    előzmény:
    Sarapod2 (22788)
    2012-03-09  10:43
  14. 2012. március 9. 10:4322788.

    Köszi, tudom, olvasom, de itt csak kajákról volt szó régen.

    Az is nagyon jó, nyertem már onnan is ötletet. Bár volt olyan, amit azért még egyenlőre túlzásnak tartok, - bár lehet ennek is eljő az ideje - hogy hányszor nyitom ki a hűtőt! Igaz soha nem lehet tudni mi jő még.

    előzmény:
    Mandy23 (22787)
    2012-03-09  10:40
  15. 2012. március 9. 10:4022787.

    Kukkantsatok át a Hogyan spórolsz c. topic-ba!

     

    Jelenleg is él és szuper :)

    előzmény:
    Sarapod2 (22786)
    2012-03-09  10:35
  16. 2012. március 9. 10:3522786.

    Sziasztok

     

    Talán azt hiszem most lenne a legaktuálisabb ezt a topikot ujraéleszteni.Anikó örülök, hogy újra írtál, remélem páran csatlakoznak hozzánk és írunk igazi spórolós recepteket. Én már gyűjtöttem egy csomót, meg anyukám itt volt, és előszedtük a régi "szegényes" étkeket is. Ők ilyeneket is ettek és lám még is felnőttek. Pedig nagyikám szakácsnő volt, nagyapám hajóskapitány, és ez az egy lányuk volt, aki az én anyukám. Nem volt minden nap hús, maradékokat felhasználták. 

     

    Most ezzel nem azt akarom írni, hogy újra másszunk fel a fára, de egy - egy jó ötlet mindenkinek jól jöhet.

     

    Szóval várunk minden régi és új "spórolósbözsit"!

    előzmény:
    ianiko (22784)
    2012-03-08  15:56
  17. 2012. március 9. 08:5522785.

    Koszi

    szep hetveget mindenkinek!

    előzmény:
    ianiko (22784)
    2012-03-08  15:56
  18. 2012. március 8. 15:5622784.
    Amarynda!!Örölök, hogy  újra itt  vagy !!ianiko
    előzmény:
    Amarynda (22783)
    2012-03-08  07:49
  19. 2012. március 8. 07:4922783.

    Sziasztok!

    Ujra kellett regisztralnom technikai okok miatt, de itt vagyok ujra, nevem is valtozatlan, minden ugyanaz csak a bem oldalam lett jelszavas. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2012. január 8. 21:1622782.

    Igen, így van. Most már én is nagyon körbejárom, kinek segítek, kinek kérek mástól segítséget.

     

    Emlékszem a topikra és még olyan dolgokat is kért, hogy lamináló fólia, amit nem tudom mire használnak az iskolába.

     

    Most ha Geriék átköltöznek, akkor elmegyek megnézem hová, és mi az ami nagyon hiányzik nekik. Akkor jobban el tudok indulni, mit szedjünk össze nekik.

     

    Érzem, hogy ez az emberke talpra fog állni, de egy akkora önbizalomhiányba szenved, hogy lehet szakember is kéne mellé, hogy párszor elbeszélgessen vele. Ő egy értékes ember, aki anyukáját nem dobja el, csak épp nem talpraesett sajnos.

     

    De ezen majd segítünk, de segíteni is csak annak lehet, aki maga is ki akar jönni ebből az áldatlan állapotból. Ő pedig ki akar!

     

    Sajnos a hivatalok az ilyeneket könnyen lerázzák, de ebbe nem szabad belemenni. Én fél napon keresztül hivogattam az önkormányzatot és nem tudtam 6 számon elérni őket. Majd mikor másnap felvették akkor azt  mondták sajnos az ügyintéző nincs bent, keressem holnap. Mondtam nekik, hogy már így is attól tartottam, hogy kihalt az önkormányzat, mivel fél napig nem vették fel a telefont. Szóval ide azért idegek kellenek!

     

    előzmény:
    Rildiko (22781)
    2012-01-08  21:03
  21. 2012. január 8. 21:0322781.
    Nem tudom, hogy egy topikra gondolunk-e, de van itt az NLCn egy HP. Topikot inditott a gyerekek otthoni tanitasarol, meg irt egy egy listat arrol, hogy mire lenne szuksege. Ilyen esetben en is kikelek magambol. Sok nehez helyzetben levo, beteg, esetleg dolgozo, de kilakoltatott, stb ember azert nem kap segitseget, mert az ilyenek miatt mar mindenki gyanakvo.
    előzmény:
    Sarapod2 (22774)
    2012-01-02  18:12
  22. Torolt_felhasznalo_565297
    Torolt_felhasznalo_565297
    2012. január 7. 22:1222780.

    2. Ha valaki nem nagyzolós, és hajlandó turkálóban vásárolni, akkor ott a ruhákat is olcsóbban be tudja szerezni. Manapság már nagyon sok olyan turkáló van, ami minőségi darabokat kínál, azok között nagyon sok, ami olyan, mintha vadonatúj lenne, ráadásul lényegesen olcsóbb, mintha újonnan vásárolnánk. Ha újonnan szeretnénk márkás, tartós ruhát vásárolni, olyat, ami több évig bírja, akkor bizony mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Cipő esetében érdemes pl. egyszer egy tartós, minőségi darabot megvenni 15-20000 forintért, ami akár 5-6 évig is kibírhatja, mint minden éven 4-5000 forintért venni olyat, ami egy év alatt elhasználódik.

     

    3. Aztán az energiával is lehet spórolni. Ne indítsuk be feleslegesen a mosógépet, csak akkor, ha tele van. Ha egy-egy ruhadarabra sürgősen szükségünk van, akkor mossuk ki kézzel, legalább az áram nem fogy. Ha nem tartózkodsz az adott helyiségben, kapcsold le a lámpát, kapcsold ki a tévét, ha feltöltött a mobiltelefon, akkor húzd ki a konnektorból, mert úgyis áramot fogyaszt. Fogmosásnál ne folyassuk feleslegesen a vizet, és ha zuhanyozol, ugyanúgy tiszta leszel 5 perc alatt, mintha 15 percig folyatnád a vizet. Ne nyitogasd a hűtőt feleslegesen, főzés és étkezés előtt pakolj ki mindent egyszerre, aztán mielőtt visszatennéd, pakold őket egy helyre, hogy gyorsan vissza tudd tenni. Ezek jelentéktelen apróságoknak tűnnek, de bizony meglátszanak a havi számlákon.

     

    Sok minden van még, amivel lehet spórolni, de szerintem ezek a legalapvetőbbek. A tudatosság a legfontosabb ezen a téren.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_565297
    Torolt_felhasznalo_565297
    2012. január 7. 22:1022779.

     Nekem van pár tippem, amik már beváltak, megosztom őket.

     

    1. Tapasztalataim szerint a legtöbbet a háztartás terén, azon belül is az élelmiszereken lehet spórolni. Ami nagyon viszi a pénzt, azok az alkalmi vásárlások. „Csak leugrom a boltba egy kenyérért.” Általában így kezdődik az, hogy akár több ezer forintos tétellel távozunk a közértből. Nagyon fontos a tudatosság. Érdemes egy héten csak egyszer vásárolni (kivéve persze a pékáru, tej, amiket az ember két-három naponta vesz, de akkor tényleg csak azt vegyünk!). Fel kell mérni, mi van otthon, mit akarsz majd főzni, mire lesz szükséged, mi az, ami fogyóban van. Sokszor a nagyobb tétel olcsóbb, és megéri pl. 5 literes kiszerelésben megvenni az olajat, mint folyton 1-1 litert venni.  De ez igaz lehet pl. a samponra, tusfürdőre. Átlagosan egy 250 ml-es tusfürdő  500 forint körül van, míg 6-700 ml-es kiszereléseket már akár 7-800 forintért lehet kapni, de ez sok más olyan termékre is igaz ez, amiből többféle kiszerelést lehet kapni.  Az üdítőkre, ásványvizekre fokozattan igaz ez! Iskolába/munkába menet az ember pl. leemel egy fél literes üdítőt a polcról, ami 220-280 forint, holott 2-2,5 literes palackokban már 300-330 forintért meg lehet vásárolni, és négyszer-ötször annyi van benne. Ha mindenképpen ragaszkodsz a cukros üdítőhöz, akkor vedd meg azt, és otthon töltsd át! Én végigjártam több bevásárló központot, diszkontot, közértet, és összehasonlítottam az árakat, hol jövök ki olcsóbban a vásárlással. Felírtam az alap élelmiszereket (tej, kenyér, hús, vaj, szalámi, sajt, stb.), és bizony voltak olyan helyek, ahol akár 1500-2000 forinttal többet fizettem ugyanazokért a termékekért. Ha van rá lehetőség, akkor otthon készítsük el a tízórait, ebédet, amit aztán magunkkal viszünk, mert a büfék nagyon drágák. Ne pazaroljunk! Ha megmarad a kenyér, készítsünk belőle zsemlemorzsát, minden olyan ételt, amit le lehet, fagyasszunk le, ne vásároljunk készételeket, mert azok kétszer-háromszor annyiba kerülnek, mintha mi készítenénk el. Használjuk ki a kuponokat, akciókat. Akciók idején érdemes nagyobb mennyiséget bevásárolni, azokból, amik tovább elállnak (olaj, só, cukor, stb.) de jól nézzük meg az árakat, mert az üzletek sokszor azt csinálják, hogy akció előtt felviszik az adott termék árát, aztán akcióként hirdetik meg az eredeti árat. Sokszor a márka nem jelenti azt, hogy a termék minőségi is. Vannak olyan esetek, amikor igen, de ez nem mindig van így! Körültekintően kell vásárolni. Használj textil bevásárlótáskát, ha folyton 50-100 forintért kérsz egy műanyagot a pénztárnál, a pénztárcád és a környezeted bánja. A takarításnál sokszor a természetes anyagok sokkal hatásosabbak és olcsóbbak, mint a művi vegyszerek. Gondolok itt pl. a szódabikarbónára vagy az ecetre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. január 3. 18:4622778.

    Szia, írok privit.

     

    Nektek is boldog új évet kívánok!

     

    Már majdnem kész a takarítás, majd rakok fel képet az ideiről. Ez már szebb lesz, mint eddig remélem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (22776)
    2012-01-03  04:44
  25. 2012. január 3. 18:4222777.

    Szia Rildiko, a mi szilveszterünk is pont ilyen jó, spórolós volt. Sütemény volt bőven, párom hozott még pár rétest, mert ő szereti.

     

    Első nap - 24-én - anyósom és a párom nagybátyja volt nálunk, halászlé, rántott hal volt, majonézes burgonyával.

     

    Másnap - 25-én - jöttek a fiamék, és kérte bár mi csak ne hal legyen. Így kacsát sütöttem volt még majonézes krumpli mellé, így pont elég volt.

    Szilveszterkor pedig ettünk főtt sonkát, ki mit talált még a hűtőbe. Éjfél előtt főztem virslit és éjfélkor bontottunk egy üveg pezsgőt. Szinte nem ismertem magamra mert egy kortyot ittam csak, de azt is az illendőség kedvéért. Tudnod kell kedvenc italom a pezsgő.

     

    Új év első napján meghívtam a fiatalokat, - mivel ők bulizni voltak - kakaspörköltre, amit teljesen szétfőztem, sajnos. De ízre finom volt, még szerencse csak a család volt itt, semmi idegen. Volt még nagyon finom lencsefőzelék, főtt csülök. 

     

    Kívánok nektek egy nyugodt, egészséges boldog új évet!

    előzmény:
    Rildiko (22775)
    2012-01-02  23:46
  26. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2012. január 3. 04:4422776.

    Szia

    Sajnalom ha valami rosszat olvastal , nem szeretek csalodast okozni , foleg olyanoknak nem akiket en is kedvelek.

     

    Boldog ujevet neked!

    Eppen valamelyik nap gondoltam rad, mert baracklekvart foztunk be eszembe jutott a gyonyoru kamrad.

    előzmény:
    Sarapod2 (22774)
    2012-01-02  18:12
  27. 2012. január 2. 23:4622775.

    Sziasztok lanyok, BUEK!

     

    Szilveszterkor volt fustolt sonka es tojas, lencses-babos salata.

    A maradek lencsebol meg levest foztem (kolbasz karikakkal, repaval es tesztaval). Otthon eltoltott olcso szilveszterezes volt.

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  28. 2012. január 2. 18:1222774.

    Szia drága Amarynda.

     

    Vissza jöttem ide ebbe a topikba, mert itt olvastalak és most egy másikba is, de nem hittem el, hogy ez te vagy!

    Gondoltam megnézem a nick nevet, és lám tényleg egyezik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (22766)
    2011-11-26  13:14
  29. 2012. január 1. 20:3522773.

    Anikó köszönöm.

     

    Mi van a nagy fiaddal, szereti még a rántott húst?

    Sulit befejezte vagy az utolsó éveket tapossa? Megy tovább tanulni?

    A vállalkozásról már nem is kérdezek, mert tudom mi van? Ezzel a gázolaj árakkalmegölnek bennünket. No meg az idén még az a baleseti adó. Fel vagyok háborodva, igaz erre a kormány tojik. Fizessen az baleseti adót, aki balesetet okozott, én is ha okozok balesetet. No de előre beszedni vaze?

    Még ki fogják találni, hogy elmentél a bolt előtt és fizess, mert lehet máskor majd be mész vásárolni? 

     

    Nem tettem semmi fogadalmat szilveszterkor, nem is szoktam. Kellene ilyesmit, hogy spórolás, de erről kormányunk gondoskodik.

     

    Nem jó indult az év, mert kaptunk 3 nagy kakast, a súlyáról ítélve, meg ahogy szedtem szét bárddal, idősebb "korúnak" gondoltam. Aztán felraktam főni, befűszereztem és gondoltam had főjjön! Aztán mire oda mentem, már annyira puha volt, hogy jött le a húsról. Én még ilyet nem láttam, pedig elég sok tavaszt megértem már. Természetesen ma jöttek vendégek - anyós, kis fiamék, párom nagybátyja - de ez van. Ízre nagyon finom volt, igazó kaparós házi kakas, csak kissé szétfőtt. Nem lett volna gond, ha anyós vagy a nagybátyika otthon felejti a protkóját. Gondoltam, ha kihül a maradék pörkölt, kiszedem belőle a csontot, ledarálom és jó lesz hortobágyi palacsintának. Tudod a régi mondást, ki nem dobunk semmit, elvégre válság van!

    Főztem egy kis lencsefőzeléket, holnap meg azt esszük meg. 

    További szép hétvégét kívánok!

     

    előzmény:
    ianiko (22772)
    2012-01-01  17:52
  30. 2012. január 1. 17:5222772.

    Edit! Köszönöm az Újévi Jókivánságot! Neked , és  csodaszép családodnak ,Boldog, Szép, és  legalább olyan jó egészségben, békességben, gazdag Újévet kivánok 2012- re, mint 2011-ben volt. ianiko

    B.U.É.K. 2012

    előzmény:
    Sarapod2 (22771)
    2012-01-01  16:43
  31. 2012. január 1. 16:4322771.

    Anikó viszont kívánok neked és családodnak boldog új évet.

     

    A topikosoknak is, akik még néha-néha nagyritkán idetévednek boldog új évet!

    előzmény:
    ianiko (22770)
    2012-01-01  16:21
  32. 2012. január 1. 16:2122770.
    Minden Kedves Topik Társamnak Nagyon Boldog Újévet Kívánok!!ianiko
    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  33. 2011. november 27. 14:5222769.
    Szia, számomra jól hangzik, de a párom semmi féle olajhal konzervet nem eszik meg. A halat is csak frissen pucolva.
    előzmény:
    Rildiko (22768)
    2011-11-27  12:23
  34. 2011. november 27. 12:2322768.
    Halas Rakott Krumpli (mindmegette.hu)

     

    Elkészítés:

    A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, karikákra vágjuk. A tojást keményre főzzük, majd karikákra vágjuk. A zöldségeket - ha friss - meghámozzuk, megmossuk és apró kockákra vágjuk, ha mirelit, forró vízzel leöntjük, és szűrőn keresztül lecsepegtetjük. A konzerveket felnyitjuk. Egy méretes hőálló tálat (lehetőleg olyat, aminek fedele is van) kivajazunk, a burgonya 1/3-át szépen sorban lerakjuk, sózzuk borsozzuk, erre kerülnek a tojáskarikák (fele), a hal fele és a zöldség fele. Ezután egy újabb réteg burgonya, só, bors, tojás, hal, zöldség és burgonyával lezárjuk. A tejfölt ízlés szerint fűszerezzük, kevés tejjel elkeverjük és a tetejére öntjük. 2 dl vízzel - vagy ugyanannyi fehérborral - felöntjük. Kb. 45 percig sütjük. Félidőben még megszórjuk egy kevés reszelt sajttal. Jó étvágyat.

     

    A hal olajoshal konzervbol volt. En mindig meg fozom a krumplit, mert nem hiszek abban, hogy sutoben megfol. En tojast is raktam bele, mert mindig maradek felhasznalasara csinalok rakott krumplit. Nagyon finom lett.

     

    Valahol elkallodott egy receptem, abban kockara vagott nyers halakat raktak.


    előzmény:
    Sarapod2 (22749)
    2011-11-22  22:20
  35. 2011. november 26. 16:4722767.

    Yes, a család is azt mondta nem eszünk meg egy kg sót együtt. Ahhoz képest már elég sokat megettünk, bár tudom nem egészséges.

     

    Az ablakot egyik barátnőm csinálta, nagyon ügyes, nekem tetszenek a munkái. Valóban az üvegfestészet művésze. Sokat dolgozik külföldieknek, mert nem épp ócsó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (22766)
    2011-11-26  13:14
  36. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. november 26. 13:1422766.

    szep a furdoszobad, tetszik a delfinetek

    je, ez tok erdekes, abban az idoben meg ritka volt hogy hazassag nelkul gyereketek is volt.

    előzmény:
    Sarapod2 (22765)
    2011-11-26  12:39
  37. 2011. november 26. 12:3922765.

    Ha még tudnád, hogy meg se vagyunk esküdve!

    Én viszont azt mondtam a páromnak, hogy Oscar-t érdemelnék, hogy kibírtam melletted! Látod nem vagyunk egyformák!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (22764)
    2011-11-26  11:38
  38. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. november 26. 11:3822764.

    Gratulalok nektek a szep hosszu hazassaghoz !

    Mi az iden voltunk 34. evesek augusztusban, mondtam is az uramnak, tiszta csoda hogy meg mindig elsz ennyit kibirtal mellettem

    előzmény:
    Sarapod2 (22748)
    2011-11-22  22:16
  39. 2011. november 26. 11:2222763.
    Olyan meg már nincs is, aki termel is. Veszik az árut, és feldolgozzák.
    előzmény:
    Sarapod2 (22761)
    2011-11-26  11:17
  40. 2011. november 26. 11:2022762.

     

    Most nem a káposztára, meg az uborkára gondoltam, azt vidéken veszik. A nagybanin pl. egy zöldséges vásárol.

    előzmény:
    Sarapod2 (22761)
    2011-11-26  11:17
  41. 2011. november 26. 11:1722761.

    No ez már nem jó hír. Mert aki a nagybanin vesz, és onnan ad tovább akkor az már drága, mivel viszonteladó. Így vagyok én a fejtősbabbal. Hiába adom én olcsón fent, ha a kereskedő rárakja a maga nem éppen tisztességes hasznát!

    De azért ki fogom próbálni a fokhagymás kovászosát, igaz én is így teszem el nyáron. 

    Egy jó könyvelő meg aranyat ér egy vállalkozásnak, sajnos erre ilyenek nincsenek.

    előzmény:
    Borzosland (22759)
    2011-11-26  11:01
  42. 2011. november 26. 11:1522760.
    Szép napot, sok sikert.
    előzmény:
    Rildiko (22758)
    2011-11-26  00:30
  43. 2011. november 26. 11:0122759.
    Én póri könyvelő vagyok, csak savanyúságos cégeket könyvelek. A ki megy Kalocsára, annak a fokhagymás kovászosát ismerem, a férjem dicsérte. Egyébként a nagybaniról inkább vesznek, mint eladnak, de volt mát olyan is.
    előzmény:
    Sarapod2 (22757)
    2011-11-25  21:12
  44. 2011. november 26. 00:3022758.
    Koszi Sarapod!
    előzmény:
    Sarapod2 (22755)
    2011-11-25  20:22
  45. 2011. november 25. 21:1222757.

    Kitapasztaltam, hogy a családnak melyik ízlik a legjobban. Nekünk inkább a "savanyú" nem pedig a "csemege" savanyúságok jönnek be. Igen ízlik, ki fogom az uj kalocsai Tescónál is próbálni az ízeket.

    Gondolom ti nyittok itt nálunk? Nem szoktatok a nagybanin árulni?

    előzmény:
    Borzosland (22756)
    2011-11-25  21:05
  46. 2011. november 25. 21:0522756.
    És izlett? Mert azért nem egyformát csinálnak, sőt cégen belül sem mindig egyforma. De azért vannak finom dolgok.
    előzmény:
    Sarapod2 (22754)
    2011-11-25  20:11
  47. 2011. november 25. 20:2222755.

    A Mátyás pontyot csinálom úgy, hogy a pontyszeleteket megforgatom lisztbe, majd utána a kész pörkölt alaplébe készre főzöm. Vigyázni kell, szét ne főjön. No ezt nokedlivel tálalom mindig, sok tejföllel.

     

    A harcsapaprikást úgy főzöm, hogy csinálok egy hagymás alapot, pici füstölt szalonnát is rakok bele, halászlé kockát majd felöntöm kis vízzel és megfőzöm a hagymát. Utána én összeturmixolom - család nem szereti a hagymadarabokat - majd visszateszem a lábasba. Karikázok bele kis zöldpaprikát, paradicsomot, vagy paradicsomlét - nem fől tőle szét a hal - és bele a sózott harcsaszeleteket, puhára főzöm. A végén kóstolom, hogy elég sós-e, mert ugye a szalonna, a halászlé kocka és a hal is sózott. Ha van friss kapor, akkor ehhez kapros túrós csuszatésztát adok.

    előzmény:
    Rildiko (22752)
    2011-11-25  09:36
  48. 2011. november 25. 20:1122754.
    Ez nagyon jó dolog, eddig is mindig vecsési savanyúságot ettünk! Örülök, hogy már nem kell hordanom a nagybaniról! Köszi az infót!
    előzmény:
    Borzosland (22751)
    2011-11-24  21:56
  49. 2011. november 25. 10:0022753.

    Rakerestem a te otletedre. A harcsat paprikas-tejfolosen, nokedlire szedve kell fogyasztani. Ez asztan a jo otlet!

     

    En nagyon ritkan eszek nokedlit,  akkro is inkabb tojasos nokedlit. Ez is valahogy a kulfoldi let resze, hogy atalunk a helyi tesztakra, gnocchira.

    előzmény:
    Rildiko (22752)
    2011-11-25  09:36
  50. 2011. november 25. 09:3622752.

    Te ugy csinalod a harcsapaprikast, hogy lisztes paprikaba forgatod a harcsat? Erdekes, most mas topikokon is megy a hal. Majd meglesem, hogy itt a boltban van-e harcsa. Most ra is kerestem a szotarban, hogy tudjam, mit kell kernem. Erdekes, hogy 3 szo is van ra (ebbol az elsot ismerem): catfish, pout, sheatfish.

     

    Na errol szol a kulfolod. Akarmilyen jol beszelsz, egy dologra (jobb esetben) 1 szot tudsz. Aztan rakeresel a szotarban es majd neznek rad a boltban, hogy hulye vagy-e.

    előzmény:
    Sarapod2 (22750)
    2011-11-23  11:02

Címlap

top