Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
Kérlek szépen.
Trüffelkrémet minden karácsonyi szezonban készítek (amikor van rá pénzem), mert mindenre jó. Pirított mogyorót, olvasztott csokoládét, rumot, tejszínt keversz krémesre-habosra. Nem szoktam cukrot tenni bele, mert ízlésemnek megfelelő arányban teszem bele az étcsokit-tejcsokit, de persze lehet kóstolgatni és utáncukrozni, ha szükséges.
(Nagyon jó bonbont tölteni, kekszre kenni, tortába tenni - nem csak ezt, mert úgy túl tömény, de mondjuk egy réteg ilyen, egy réteg könnyebb krém, és ezt váltogatni.)
Nu, ez megy alulra.
Erre kerül a narancssziruppal ízesített mascarponés tejszínhab.
Lehet egy réteg fahéjjal megszórni a tetejét. You're welcome. Őrült finom.
A jégkuglóf minfig úgy készül, hogy
1. Fél litert tejszínt felversz jó keményre, két tojássárgáját kikeversz 20 dkg porcukorral, és a kuglófformádat kibéleled fóliával.
2. Azt teszel, amit csak akarsz :) Ez a keverék úgy 30-40 dkg akármit vesz fel, idénytől és hangulatodtól függően. Karácsonykor érdemes csokiforgácsot, apróra vágott vagy darált kandírozott narancshéjat, őrölt fahéjat és csokis tört ostyát keverni a cukros tojáshoz, majd az egészet óvatosan a tejszínbe keverni. Aztán lehet a kuglófformába tenni és fagyasztani. (Nyáron gyümölccsel, őrölt keksszel, aszalt gyümölccsel, mandulával, bármivel megtöltheted.)
Fogyasztás előtt úgy két órával vedd ki a fagyasztóból. Ha kicsit elengedett, borítsd ki, húzd le a fóliát, és díszítsd. Még sosem volt olyan gondom, hogy vissza kellene raknom a mélyhűtőbe, mert tönkremegy - ez olyan fogyós.
cukrot bele vagy édesítőt
emlékeztek a tavalyi belerina készítési lázra?
1. Házi raffello
2. Sportszelet
3. Házi bonbon
4. Trüffelkrém narancshabbal
Ez Volt a tavalyi karacsonyfank, 23-an diszitettük ugy, hogy elötte valo nap meg semmilyen diszünk nem volt, es Kette nappal elötte lett kesz a nappali 80%os 6 honapos renovalas utan.
Az a vaj meg enyőke, ne komolytanakodjuk szét ezt a kérdést :)
Tényleg, ezeket hoztam már?
1. Tojáslikőr- és mogyorókrém, narancskalappal
2. Tojáslikőr-torta, pirított mandulával
3. Narancsos-csokis jégkuglóf
4. Kókusztorta
Nekem is ezerféle listám van.
Kis papíron, nagy papíron, színes papíron, meg persze a gépen is, ilyen - olyan mappákba rendszerezve (legalábbis mindig az a célom, hogy rend legyen, de nem igazán sikerül
Aztán, ha kell valami, akkor kezdődik a lázas keresgélés. Vagy megtalálom, vagy nem
Ujbol sziasztok.
Fantasztikus olvasni benneteket, a lelkesedesetek szarnyakat ad nekem is.
Köszönöm mindenkinek, aki megprobalt lelket önteni belem, sajnos a rossz hirek azota sem javultak.
Tovabbra is olvaslak benneteket, es probalok eröt gyüjteni. Köszönöm.
nem, nem
egyik nap posztolod, másik nap szervírozod
Ja, hogy nem posztolhatom a kajákat, ellenben szervírozhatom bátran?! :))
Ügyes, ügyes! :)
Banyoc@
Tudok Neked privit küldeni???
Nagyon fontos lenne...
Úristen.
Lehet, hogy te én vagyok?
ez jó :-D
Ha hozzám jössz, jóval egyszerűbben bejutsz. Kerítés nincs, a csengőt megnyomod a könyököddel, amikor ajtót nyitok kiveszem a kezedből a szatyrot, az előszobában leteheted a másik kezedből a tálcát , majd azt külön felviszem az emeletre a nappaliba, ahol már megterítettem
légy merész :-D
a munkahelyemen a pénteki értekezlet rendhagyó lesz. Valami sütit kell vinnem, a Sacher torta körtével megbolondított tésztáját sütöm meg, csokival leöntve
lányok, nagyon nagy segítségre lenne szükségem - budapesti, az egészségügy területén dolgozó vagy "befolyásos" ismerős lenne kívánatos
Sziasztok!
Nézzétek mit találtam
http://www.urban-eve.hu/tag/letoltheto/page/38/
Lehet tervezgetni.
- Szia! Felugorhatok hozzád péntek este?
- Persze, gyere!
- Mi a pontos címed?
- Nevenincs utca 1. Ez egy tízemeletes ház.
A könyököddel belököd a külső ajtót, majd a könyököddel megnyomod a 8-as gombot. Akkor kinyitom fentről a zárat, akkor a könyököddel belököd a belső ajtót, majd megnyomod a könyököddel a lift hívó gombját.
A liftben a könyököddel nyomd meg a hetedik emelet gombját. Fenn már várlak.
- Jó, de miért a könyökömmel nyomjak mindent?
- Hát csak nem akarsz üres kézzel jönni...?
Mivel én imádok enni, és korgó gyomorral képtelen vagyok elaludni, simán képes vagyok este 11-kor vagy éjfélkor is teljesen nyugodt szivvel enni vagy nasizni :D olyankor van a pótvacsi :D :D
A sütik felőlem ordíthatnak, annyira nem vagyok édesszájú, na de egy káposztáscvekkedli áááááááááááááááááá
Démétér: hetente egyszer kapsz felmentést:) akkor onthatod a képeket :)
Köszönöm a receptet! :)
A másik gyurma recept is szuper!
Mindkettőt meg fogom csinálni!
Milyen ételfestéket szoktál hozzá használni? A sima zöldkupakost? ( amilyenek az aromák) vagy valami másfajtát?
Nagyon ügyes a lánykád, hogy ott marad egész napra! Az én fiam nem hajlandó ott aludni :( pedig már nagy csoportos.
Gragi
Annyira jó az a hópelyhes disz az ablakon!!! Nagyon nagyon tetszik!!!!
Fehér műfenyőből én is láttam szépen feldiszitettet, de a többi extrém szin nem az én világom! Sőt a fehér is csak máshol tetszik, itthon nem tudnám elképzelni!
Kisbogár
Szia!!!! :) drukk az ovikezdéshez! Az én kisebbem novemberben kezdi :)
Eira
De jók a horgolt karácsonyfák! Bár, nem biztos, hogy meg tudnám csinálni
Banyoc@
Én tettem el lecsót, 5 üveggel. + egy csak félig telt meg, arra rá is ugrott a család, nálunk még a 2,5 éves fiam is imádja :))
Én is összeraktam ma egy karácsonyos füzetet, mert amibe az előző években jegyzeteltem, betelt.
Shephard
Nagyon jol neznek ki ezek a cupcake-ek!
Hogy van időd ennyi mindent csinálni???? Időnyerőd van? Én itthon vagyok egész nap, de negyed ennyi dologra sincs időm :)
Démétér
Tegyél csak képeket, nyugodtan szerintem :)
Lányok!
Önuraloooom :))) legyetek erősek, álljatok ellen a kisértésnek és ne tépjétek fel a hűtőt :)
Mi lesz ha majd dobozkákban fognak figyelni a mindenféle kis adventi sütikék, és kiáltozni fognak ki a dobozból,hogy : "egyél meg! Egyél meg!!! engem is!!!!"
Ööö... Legalábbis nálunk kiabálnak :)
Nem tom, nem én vagyok a főnök, én csak követem a szabályokat
De biztos nincs belőle nagy baj, ha teszel fel képeket később is, legfeljebb a "hűtőtépkedők" ne nézzék meg
Én is inkább este szoktam nézelődni a neten is, meg amúgy is akkor van időm, de most volt egy kis szabad perc zuhatag,és ilyen gyönyörűségeket találtam!
Gyorsan megmutatom még ezeket a finomságokat, mert aztán 5 után már nem lehet kajákról beszélni, ahogy az új egyezmény életbe lépett
Ilyeneket akarnék majd idén csinálni, igaz nem karira, csak előtte advent idejében!
Nekem nagyon tetszik a fehér fa, szeretnék egyet a másik mellé, de nincs hová tennem a lakásban, azóta rájöttem, hogy az erkélyen, az ablak előtt csodálatosan nézne ki. Amikor a jelenlegit vettem, szemeztem egy 80 cm magassal, de végül nem vettem meg, azóta sem láttam olyan jó minőségüt.
Hölgyek, aki esetleg elmentette azt a fát, ami "csak " mézessel volt diszítve, - egy topik társunk készítette valamelyik évben - legyen szíves ide feltenni. Nem találom a gyűjteményemben, álomszép volt
valami hasonló lesz nálam is....
Fűszereket üvegbe teszed? basszus lehet, hogy hülyéket kérdezek, de legalább 15 éve nem csináltam.....totál elfelejtettem:((((
Több oknál fogva nem
1. ketten vagyunk Párommal, és szinte csak hétvégén főzök, hétközben "menzán" eszünk, tehát kis mennyiség is elég lenne
2. fogalmamsincs hogy kell hordósat csinálni és milyenek a megfelelő körülmények hozzá
3. panelban lakunk nincs még csak nem túl meleg helyem a lakásban nem ám hogy hűvös... a erkéy déli fekvésű, tavasztól őszig trópusi a forróság, bár télen azért néha használom "kamrának"
Amíg volt ker, és termett addig mindent elraktam, (5 literes üvegben álltak a káposztával töltött paprikák minden féle kombinációban, kisebbekben az apróhagymától a csalamádéig minden) de nincs kert úgy veszem meg az alapanyagot, és ez sem mindegy...
Szívesen tennék el pici uborkát, csalamádét... én nagyon szeretem a karfiolt és zöldparadicsomot is, de a Párom nem eszi meg....
Miért nem csinálsz hordós savanyúságot???
Én el nem tudnám képzelni hogy színes fám legyen, nekem valahogy a zöld fa a karácsonyi, az a karácsony egyik színe, persze vannak nagyon szépen feldíszített fehér, fekete, pink...fák is, de ahhoz olyan milliő is kell amibe beleillik, mert ott tényleg jól mutat. Nálam nem lenne jó helyen!
Ez a macskás egy kicsit ijesztő is, mind engem figyel
Köszi csajok! :) A papír hópelyheket cellux-szal ragasztottam el az ablakra, mert így kintről is ugyenilyen látványt nyújtott. (Gondoltam ugye arra is, hogy gyurmaragasztóval rögzítem őket, de az kívülről látszott volna, sőt napsütésnél szerintem át is ütött volna a fehér papíron). Szóval cellux és papír kell hozzá, no meg olló a vagdosáshoz. Azért tetszett meg nekem is anno az ötlet, mert abszolút költséghatékony és mégis látványos.
Banyoca, nálam a csalamádé úgy áll össze, hogy fehérpaprika, kápiapaprika (a szép színe miatt), káposzta, uborka, vöröshagyma. Már a kamra polcán sorakoznak.
Késégtelen, gyönyörűen vannak díszítve, meg ugye a környezet is hozzá van igazítva, de akkor is fekete....
Viszont a macskás az halálian jópofa)
Szia Bogárkám!:))))))))))
Máááár ovis lesz a kislegény?????? húúú de gyorsan megy az idő!
nagyonideje lenne nekem is beiktatni egy füzetet az ötletek, tervek, határidők stbstb felvezetéséhez mert kezd összedőlni a fejemben az egész karácsonyi projekt....... -öregszem- de azért még törekszem......
Lecsót vagy 20 évvel ezelőtt főztem be utoljára:) Nem is fogok, mert csak én eszem meg egyedül Párom a szagát sem bírja, tehátnem érdemes elraknom.
Démétér: nem akarsz meghívni ebédre???????
BAnyóca: a gyerek kezét nem fogja meg, viszont ez a gyurma az életben nem szárad meg, és pár óra múlva kiüt rajta a só, nem lesz szép élénk szine. Viszont gyurmázásra remek, ha nem akarod eltenni a művet
extrém karácsonyfa horgolni tudóknak
1-2-25 példányt kérek
Szép napot!
Sikerült végigolvasnom a kb. 600 hozzászólást, amivel lemaradtam.
Igyekszem képben maradni. Tegnap szépen egy kis füzetbe elkezdtem kijegyzetelni kinek mit is írnék, de ma nem találom a füzetecskét csak a tollat. Gondolom a kicsikémnek nagyon fontos volt a játékhoz. Szóval így csak annyit, hogy nagyon kreatív és bámulatos dolgok születtek eddig és nagyon jó, hogy ötleteket adunk-kapunk és lelkesítjük egymást.
Ahogy látom többen már elkezdétk az oviba szoktatás. Mi két hét múlva csapunk bele a jóba. No arra az időszakra, amíg csak egy két órára hagyhatom ott a gyerkőcöt már egész kis listát sikerült összehoznom miket kell elvégezni. Csak tényleg legyen rá idő, mert természetesen az ember szerintem mindig túltervezi magát.
Nekem mindegy mikor jönnek a receptek, most ebéd után tele hassal is úgyanúgy tud csorogni a nyálam, mint éhesen. Vizuális típus vagyok és az illatokat, ízeket is intenzíven el tudom képzelni. Szóval csak a vas akarat, menti meg az embert ilyenkor.
Mostanság az ajtódíszekre keresgéltem, hisz induljunk a "kályhától" aztán ha az megvan abból kiindulva majd szépen jön a többi díszítés.
Egy dolog ebből adódóan notesz nélkül is eszembe jutott, tegnap nona és dém írta ez előkészületek mibenlétét, no hát nem ti lennétek! 10 pont!!!
Rohanok a rotyogó lecsót üvegekbe préselni.
További szép napot!
Nekem sosem lenne, de csak a nézőpont szélesítése végett:
http://media-cache-ak0.pinimg.com/736x/70/76/bc /7076bc042f159cf59b5b524af80912a8.jpg
http://media-ca che-ec0.pinimg.com/236x/08/2a/d9/082ad9b03f7e7d4374f7c273fe5 f7782.jpg
http://media-cache-ak0.pinimg.com/736x/4f/3 8/67/4f386767335336e87055e9d69b117da6.jpg
http://medi a-cache-ec0.pinimg.com/736x/27/92/0b/27920b7c8b5df4581f6d27e b8bc109d1.jpg
http://media-cache-ec0.pinimg.com/736x/ 0c/d3/0b/0cd30b7d47ee1cfeea5e8f9c3b7a7451.jpg
http:// media-cache-ak0.pinimg.com/236x/3d/d4/2e/3dd42e8367cfcc8ae07 67cc6fe4e292e.jpg
http://pinterest.com/pin/7191692527 1676792/
és végül: :))
http://media-cache-ec0.pinimg.com/736x/d4/34/e2/d434 e2a02439f59c2670b45c3857faa8.jpg
Bevallom, hogy fehérből én is láttam már szépet, egy kirakatban... valamilyen cégnek a fája volt, és a cég kék színének megfelelően volt díszítve. Dekorlátványnak tetszett!!! Amolyan "hivatalos, de abszolút karácsonyi" reklámnak könyveltem el magamban:)))
Valóban a jó minőségű fehér még elmegy... főleg ha olyan a környezet és a díszítése akkor tényleg a totál havas érzést keltheti.
De a feket, a pin, meg a világító naracssárga!!!!!
Hú gragi, ez nagyon jól mutat.:) Ügyes vagy!
Az üvegre mivel rögzítetted?
Levegőn száradó gyurmát javasolnék hozzá!!
Hv: fél bögre kukorica-étkezési keményítő
30dkg szódabikarbóna
150ml víz
Először a szárazanyagok összekeverése,majd a vízzel együtt,aztán főzés folyamatos keverés..Amikor már kezd tapadni az edényhez akkor kész,folpakra öntöm és becsomagolom és óvatosan összegyurom még melegen .
Aztán lehet alkotni,megszáradás után lehet festeni ,én nagyon szeretem.
Szódabikarbónát lehet gyógyszertárban is venni,vagy a tescósat szoktam,10dkg 55ft kb.
Nem szokta befogni a kezünket a színezett gyurma ,gyurmázás közben!!!
Pink vagy fekete nekem sem kellene, de tavaly voltunk a férjem kollégájánál szilveszterezni, ott fehér műfenyő volt.
Én imádom a karácsonyt, nagy bolondja vagyok, állandóan bújom a netet ötletekért, dekorért, de esküszöm, olyan álomszép fát az életben nem láttam még. Ott ücsörögtünk forralt borral, és teljesen olyyan érzés volt, mintha kint állnánk a hóban, a havas fenyő mellett. Imádtam.
ne is mondd ezeket az extrém színű műfenyőket! attól a hajam az égnek áll!
Soha nem tennék be a lakásomba olyant
a házi vegeta receptjét a tavalyi topikba tette közzé valaki de sajnos nem emlékszem már rá, hogy ki volt konkrétan. Ezútonis elnézést kérek tőle!
Nekem van még a tavalyiból egy fél üveggel, felbontás után hűtőben tartom, és ugyanolyan friss mint amikor bele raktam! Nekem nagyon bejött, idén is fogok készíteni.
Íme topiktársunk receptje:
Hozzávalók:
1 kg sárgarépa
1 kg petrezselyem
1 kg magvalt paprika (piros és sárga vegyesen)
20 dkg karfiol
20 dkg hagyma
40 dkg zeller
20 dkg paradicsom
20 dkg karalábé
2 fej fokhagyma
1 csokor petrezselyem zöldje
1 cs. zellerzöld
1/2 kg só
Minden zöldséget megpucolunk és alaposan megmosunk, majd akkorára daraboljuk, hogy a húsőrlőbe tudjuk darálni. Mindent ledarálunk, a zöldeket is, majd az egész őrleményhez hozzáadjuk a sót és kézzel alaposan összekavarjuk. Azonnal tisztára mosott üvegekbe rakjuk és mehet a kamrába. Tartósítószer nem kell bele, mert a só tartósít. Egész évben használható különféle ételek ízesítésére, csak figyelni kell a sózásra. Kicsit darabosabb, mint a bolti vegeta, akit zavar esetleg, hogy zöldség darabok úszkálnak a levesben, az le is szűrheti a levest tálalás előtt. Én nem szoktam leszűrni még a húslevesből sem, engem nem zavar.
Én így készítem, nekem bevált ez a recept, igény szerint lehet rajta változtatni valaki egyéb fűszereket is tesz bele pl. lestyán, vagy kihagy belőle 1-1 hozzávalót, ez már ízlés dolgaA gyurmával kapcsolatbn kérdezném, hogy ezt lehet esetleg úgy is használni, hogy ha a kész terméket direkt kint hagyom megszáradni akkor az "maradandó" lesz? nem törik szét, nem porlik el?
A másik kérdésem, hogy ha színeset készítek akkor az nem fogja meg a gyerkőc kezét alkotás közben?
Köszönöm:)))
idén is valami ilyesmi lesz... valahogy megkedveltem, hogy színes, de mégsem színes.... na meg bevallom, hogy egy színből/stílusbol még nekem sincs annyi díszem, hogy ezt a majdnem mammut méretű fát fel tudjam díszíteni:))
jajjj a savanyúság! annyira jó lenne kicsit azt is eltenni, de már nincs mibe, nincs hova....
idén valahogy nagyon sokminden került a "kamrába" (panel lakás, tehát a kamra csak álom)
Jó volt a gyümölcs termés mindenhol, vagy kaptam, vagy nagyon olcsón vettem az alapanyagot, így sikerült lekvárokat befőzni.
Délután egy csomó körte és barack lesz befőttnek elrakva..
Savanyúság még sehol nincs, pedig jó lenne azt is eltenni!
A csalamádéba kell piros paradicsom??? már elfelejtettem:((((
Szisszka: igen olyan állagú,sokan dicsérik!! Ma bevittük és már azzal gyurmáztak,kivi leszek az óvónők véleményére!!! Bori már egész napos ma!!!
Főzhető gyurma: 40dkg liszt
10dkg finom só
2ek olaj
4kk citromsav
6dl víz
Alaposan összekeverem és felteszem főni,jó ha folyamatosan keverve van közepes lángon,egyre nehezebb keverni a végefelé!!!
Mivel több színűt készítettem edényekbe osztottam és ételszínezéket gyurtam hozzá,próbáltam gumikesztyűvel de nem sikerült így kicsit színes a kezem!!!
Zacskóban raktam,mert könnyen szárad!!!
Az edényt rögtön áztasd be!!!!
Sziasztok lányok! :)
Egy picit nem figyel az ember, és máris képtelenség vissza olvasni.
banyoc@, a házi vegetát hogy csináltad?
Borcsamama narancsos-csokis kekszét biztos, hogy kipróbálom még az ünnepek előtt, ha addig elkészül a konyhánk, mert a párom imádja a kekszeket. :)
Én is hoztam egy receptet, narancsos márványkalács. Valamelyik újságban volt tavaly. Isteni finom, osztatlan sikert aratott. Ajándékba is adtuk, azt papír formában sütöttem meg.
Van valakinek ötlete, receptje kókuszos, omlós aprósütire? Valami hasonlóra, mint ami a képen van. Lengyelországban ettem ilyesmi sütit, és nagyon szereték valami hasonlót sütni.
Köszönöm!
ahhhhha, nem rossz, nem rossz
szakítani szeretnék a hagyományokkal idén, bár sült kacsa azért biztosan lesz
Sziasztok!
Borcsamama: Mielőbb gyere újra!Banyóc@: Már írtam, de hátha lesz, akinek új: Nekünk is volt év, hogy 24.én de. fél tizenkettőkor még nem volt fánk, Férjem dolgozott.Abban az évben volt a legszebb fa.Hosszú, öt centis levelű fa. Egy ismerős erdész árulta, épp felakarta rakni a kocsi tetejére az utolsót, sőt már csatolák is, hogy mennek.Töredék árért volt.Jó sokáig meg volt, abban az ávben nem porszívóztunk tűleveleket.Aztán újabban 23.-án áll a fa, nincs leírva sehová, hogy fát díszíteni csak 24.-én lehet.Sokkal nyugodtabban készülhetünk a többi dologra, aznap hamar eljön az este.Mi is vettünk műfenyőt, 23.-án vettük észre, hogy hiányzik az egyik ága. Gyorsan vissza, hogy csere, azonnal leakciózták volna félárért, de én tíz évig nem nézem, hogy hibás a fa.Akkor akadtam ki .Mindenféle színű műfenyők voltak, eladó szerint díszestől vitték a kirakatból.Értsd narancssárga, fekete, rózsaszín, fehér, meg nemtom. Jól tettétek, hogy előtte megnéztétek.Akkor kénytelenek voltunk igazit venni, pedig a műfenyő gyönyörű volt, kisebb vagyonba került.Aztán lett egy szép, legnagyobb. Az egyik családtag akarta ajándékba, de mondván, ő csak kisebbet vesz, elég a kisebb is,mondtam én kipótolom, de akkor is csak a nagy lesz amiénk.Hosszú ideig tartott, mire beletörődött, hogy nekünk nagy fa kell, nem jó a kicsi.Azóta is minden évben feldíszítjük, szabályos, hiánytalan, nem kell faragni, nem kell haza cipelni, ja, meg most már rejtegetni sem a gyerekek elől, hogy meglepi legyen. Ja, és megsütöttük az egyik karácsonyra a recepteink közül akinder buenós sütit is, nagyon finom.
bocs, megszökött, mire végeztem volna
a tetejére csokikrémet, kirakva szépen a körte szeletekkel és a főzőléből készült zselével leöntve - hát ezt a receptet muszáj lesz megcsinálnom a hétvégén
Sacher tészta ötlet megvéve, már jegyzem is :) Tökély!
Nu.
Karácsonyi pecsenyének azt találtam ki, hogy "pulykamell karácsonyi színekben". (Erre a hitves elkezdte forgatni a szemét, hogy ugye nem akarok zöld-piros-arany pulykamellet csinálni, mire kénytelen voltam bevallani, hogy dehogynem. Magyarázat után lelkes lett, úgyhogy mesélem itt is.)
Egy nagy darab pulykamellet kibontok, enyhén meg is klopfolom, hogy egyetlen nagy, egy-másfél centis szeletet kapjak. NEM fűszerezem egyelőre. Végigrakom a felületét szépséges, sötétzöld spenótlevelekkel. Részint imádjuk, részint nagyon jól áll az íze a pulykamellnek, és remek töltelék. A levelek tetejére vékonyra szelt makói szalámi kerül - ez egy kellemes, enyhén hagymás-paprikás ízű, nyers szalámiféleség, nagyon szeretjük. De bármilyen, ízlés szerinti kolbász-réteggel lehet helyettesíteni a vörös réteget. A csodás, fűszeres, vörös rétegre kerül az aranyszínű cheddar sajt, ami olvadós, enyhén sós, és jól megy a spenóthoz is, a szalámihoz is - a pulykamellnek meg magában nem sok íze volna, valljuk be.
A húst a három töltelékréteggel szorosan feltekerem és megkötözöm - csinos kis töltött husikát kell kapnom, három, színes töltelékréteggel, összeillő ízekkel, karácsonyi színekben. Kívülről kap némi sót, borsot, leheletnyi szerecsendiót, és enyhe párolás után pirosra sütöm.
Felvágás után színes spirálmintákat kapok, és kellemes ízeket. Legalábbis ezt remélem.
Szenteste melegen tálalom gazdag dödöllével, zöldborsópürével és vörösbor-mártással, másnap hidegen salátával, uborkával kenyérre tehető vagy majonézes krumplisalátával fogyasztható.
kíváncsi vagyok a végleges receptre
a piskóta helyett inkább a Sacher torta tésztáját próbálnám ki hozzá, csokidarabokkal, mandulával és nem sajnálva belőle a vörösborban főtt körte darabokat
jó bizony! vörösborban eltett körtét csokoládéba mártva, mandulával megszorva már adtam köretnek sült vadhoz, nagyon jól illettek, sütiben is finom lesz
mond/írd le annak a főételnek a nevét, mert megesz a kíváncsiság + ugye ki is kell próbálni
a karácsonyi topikban ez a recept csere-bere-próbálgatás az egyik legjobb dolog
Előre is boldog születésnapot!!!:)))
Ez az a vörösboros körte, amikor a körték egészben maradnak, csak meg vannak hámozva, vörösborban vagy vörösboros valamiben meg vannak főzve és olyan szép piros/lilás színük lesz, aztán a maradék borból meg öntet???
Úúúúúgy imádom, hogy amikor kimondom az idei főétel nevét, mindenki forgatja a szemét, aztán hirtelen az összes ismerős ki akarja próbálni :) Lehet, hogy előre ki kellene próbálni ugye. Csak a tudomány végett.
Nemsokára születésnapom lesz, és arra gondoltam, hogy vörösboros körtetortát csinálok - ez csak azért lehet itt érdekes, mert az szerintem jól illik karácsonyra is, nem? Vörösboros körte, mandula, csokoládé, csak jó lehet...
Sziasztok, sziaszto, sziasztok!
Én is újra itt:) Tegnap megemlítettem a férjemnek, hogy meg kéne néznem, hogy indult-e már 2013-as karácsonyi topik, mire visszakérdezett, hogy nem korai még?! Mondom, 20-a körül szokott indulni.... erre tessék, már több mint 700 hsz-t kell pótolnom!!! ;)
Újra gyűjteni fogom az ötleteket, mert sajnos tavaly elvesztettem a pendrive-omat a gyűjteményemmel... épp mikor már rendezgettem az adataimat mentés előtt... szóval idén újra aktív készülődő leszek én is!!!
Ez napi egy óra topikolvasás lesz.....:)
Üdvözlet minden topiktársnak!!
Eira, jó utat neked!!! Húúú, de jó lesz neked! Minden jót és várjuk majd a képes beszámolót!
Hoztam egy képet az egyik előző évi alkotásomról, emlékeim szerint a Praktikában szerepelt az ötlet.
támogatom!!
kínkeservesen leadtam 9 kg-t tavaly karácsony óta, de a sok recept próba így is nagy megpróbáltatás lesz, hát még az esti korgó gyomor
Sziasztok!
Ezt nem hiszem el, hogy elszállt a hozzászólásom.
Pedig olyan sok mindent írtam... így most rövidebb leszek.
Banyoca, gyönyörűséges szép volt tavaly a karácsonyfátok, biztosan élőben még sokkal-sokkal szebb. No, és a kandalló is nagyon hangulatos.
Dém, micsoda szuper kedvcsináló fotókat hoztál a finomabbnál finomabb étkekről, itókákról. Nyimi-nyami.
Shephard, nagyon szép tortát készítettél!!! Aztaaa!
Én délelőtt csalamádét készítettem. Most kicsit pihentetem, és nemsokára üvegekbe töltöm. Nagyon-nagyon szeretem! Mit ne mondjak, azért az 1 kiló vöröshagymát igencsak megsirattam.
Igen, elrepülök. Már nagyon várom és főként nagyon izgatott vagyok. Fotót biztosan hozok jó sokat, minden kreatív ötletet lefotózok, összeírok, recepteket is gyűjtök.
Akár manót, akár Halloween boszorkát látok, biztosan nyakon csípem és kénytelen lesz végig hallgatni a topikos sztorikat
Köszönjük szépen a jókivánságokat, csodával határos módon a kisfiamnak tegnap délutánra már nem fájt a torka és teljesen jól volt reggel igy ma már ment is oviba! :)
Démétér
Ez teljesen érthető :)
Nohát, van olyan aki sérteget???! Nem is hiszem el milyen emberek vannak! :(
Noa
Milyen ez a főzhető gyurma? Olyan play-doh állagú?
Leirod nekem a receptjét? Szerintem nálunk is örülnének neki az oviban :) Köszönöm szépen! :)
Sziasztok Kedves Karácsonyvárók!
Oh, a füge.. Nálunk tesómék kivágták a fügefát(két isteni lédús gyümölcsöt adó őszibarackfával együtt..) Nem a kedvenc gyümölcsöm, de ettem belőle és olyan egzotikus volt a drága! Késő ősszel érett meg de sok rá is fagyott, annyira későn érő.
Fonicia, én olyat láttam, hogy kis belmagasságnál nem a fa aljából vágnak, hanem a tetejéből! Lehet hogy furán hangzik, de gyönyörű! S mivel a díszek lehúzzák a legfelső ágakat, így a csúcsdísz is látszik. Hm?
Valaki írta hogy adventi naptárnak gyufás dobozotkat gyűjt, de nem tudja mi legyen a gyufákkal.. A harmadik képen adott egy lehetőség a felhasználásukra!
Ezt kiróbálom, nagyon jól hangzik és szeretjük a gesztenyét. A gesztenyét megfőzve, kis tejszínnel mártássá főzve nagyon finom köret pl a sült kacsához
Még nem törtem a fejem a karácsonyi menün, figyelem majd az itteni választékot
Teljesen egyet értek Veled! és komolyan felháborít ha valaki sérteget mer! Nem csak téged, hanem bárki mást!
Senkinek sem kötelező semmi!
:))) még van időd neki állni:))
épp most beszélgettünk a kolléganőmmel, hogy kb 2000-2500 Ft-ba és jó sok munkába került az egész, de megérte!:)
Jól értem elutazol?? Akkor nagyon jó utat kívánok Neked, jó kutakodást, ötletgyűjtést, és ha esetleg, talán összefutnál a Mikulássa, vagy valamelyik manóval akkor légyszves említsd meg nekik a topikunkat:)))))
Démétér: értem én ezt a nyílt topikos recepteket! Értem én, de légyszíves az esti zabálókratekintettel a receptet és az illusztrációs képeket 17 órával bezárólag feltenni, mert semmi kedvem megint követ emészteni egész éjjel Amúgy, ha jól emlékszem ezt a szabályt tavaly is meghoztuk, csak nem ilyen hamar, talán csak decemberben
A krumplipürét meg majd kipróbálom!
Szép napot!
A pillecukrot én ugyan nem szeretem, de az egész család igen, úgyhogy már megígértem nekik, hogy idén kipróbálom :) Köszönet a receptekért.
Elnézést, ide is beírom az általános felhívásom: RECEPTET CSAK NYILVÁNOS TOPIKBA ÍROK. Elnézést kérek mindenkitől, de évek óta tartom magam ehhez, mert ahogy közeledik akarácsony, úgy nőnek a privát megkeresések. Ami nagyon kedves, hízelgő, és örülök neki, de én is szórakozni járnék ide, és nem azért, hogy napi 40-60 levélre kötelességszerűen recepteket írjak, mert egy idő után nagyon fárasztó. Különösen, amikor elkezdődnek miatta a sértegetések, ha nem vagyok elég gyors, kedves vagy részletes.
Ami privátben plusz kérés érkezett a korábban már a topikba írtak mellett, az a gesztenyés krumplipüréé. Az annyiban tér el a hagyományostól, hogy kevés tejszínt is kap, hogy krémesebb is legyen, majd megsütött, kicsit összetört gesztenyét keverek hozzá - és ennyi az egész. Mondom: ronda sajnos, de nagyon finom, meglepően jól illik a sült gesztenye íze a krumplipüréhez. Aki elegáns kívánna lenni, ne keverje össze, hanem halmozza egymás mellé őket a tányérra.
Sziasztok!
Nagyon sok fínomságot, azt a fahéjas karamelles csigát megcsinálom majd.
Isteniek az ételképek, nagyon étvágygerjesztőek.
Banyóc, a kandallódat még mindig irigylem.