Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. március 7. 19:5236501.

    Köszönöm szépen az elismerést. 


    Borcsamama! Én álló muskátli imádó vagyok. Nekem ládába nem is igen szokott más lenni. De hálás a begonia is nagyon. Egész nyáron ontja a virágait. Nálam a kertben csak rózsa és levendula van. A többi mind valamilyen örökzölt. 

    előzmény:
    74_marcsi (36500)
    2017-03-07  19:43
  2. 2017. március 7. 19:4336500.

    Sziasztok !


    Egy időre megint eltűntem, de azért olvastalak benneteket! 


    Borcsamama: Tényleg igazad volt a múltkor, ezerrel készültem a nőnapra. Már minden kész holnap viheti a kis manó a kész virágokat. Majd holnap hozok képeket is, de most nincs időm lekicsinyíteni. Gratula az új kisautóhoz. Balesetmentes kilométereket kívánok. Sajnos kiültetős virág ügyben nem tudok segíteni. Nekem a pótmama szokott hozni virágot és azt szoktam elültetni, locsolgatni, de érteni nem értek hozzá.


    Sunshine06: Nektek is gratula az új kocsihoz, szintén balesetmentes kilométereket kívánok.


    Macska: A képeid mindig fantasztikusak. Mindegyik nagyon tetszik. Csúcs szuper vagy!!


    asdlkj: Örülök, hogy köztünk vagy! 


    Sushi: De jó, hogy Te is bejelentkeztél. 


    mmmmm87: Látom nálatok is pörögnek a hétköznapok. Tényleg igazad van, egy kertes házon mindig van mit csinálni. 


    Ha valakinek nem írtam elnézést. 


    Most mennem kell, mert hazajött az úszóapróság és farkas éhes. 


     


     


     

  3. 2017. március 7. 15:0136499.

    Na itt vagyok megint, délelőtt egy csomó mindent elintéztünk, vásároltunk a leendő kertünkbe ezt-azt, most már csak az időnek kellene olyannak lenni, hogy meg is lehessen csinálni.  A terv már meg van hogy hova mi kerül.


    Főzésen is túl vagyok, holnap talán tudok majd mást is csinálni, nem lesz konyhaszolgálat, ma főztem holnapra is. 


    asd...., köszönjük hogy írtál magadról, jó volt olvasni, hogy ha nem is tetted közzé, de sikerült megfertőznünk néhány dologgal.  Idén szerintem már együtt fogsz készülni velünk. A fiadnak sikeres érettségit és felvételit.  


    Írod hogy közelről, élőben lesed a gólyákat. Jól sejtem, itt laksz valahol a környékünkön, ill. a Gemenc közelében? 


    Macsek, köszönjük a filmeket, nagyon tetszett mindegyik, jöhet bármikor másik is, ha sikerül egy-egy jó kis életképet ellesned. 


    Mindenkinek köszönjük a jókívánságokat az új autónkhoz, remélem ez is beválik majd mint az elődje.  Sajnálom szegényt, mert eddig szinte soha egyetlen napot sem állt a szabadban, ezután pedig ez a sors vár rá, ketten nem férnek be a garázsba.  Át kellett adni a helyét az újnak. A régi most ilyen fuvarozós, horgászós, autó lesz, és persze azt hiszem legtöbbet a lányunk fogja nyúzni. 


    Segítsetek nekem kitalálni, milyen virágokat ültessek, ugyanis eddig nem volt csak veteményes kertünk, most viszont abból csak egy pici lesz.  Mióta itt lakunk nem igazán voltak virágaink, a lakásban sajnos nem maradnak meg valamiért. A tél végére sajnos az orchideák is tönkre mentek szinte kivétel nélkül. 


    A ház egyik oldalán van az erkély /utcafront/, tíz óra után egész nap oda tűz a nap.  Van egy fajta hagymás virágom - fogalmam sincs mi a neve-  levelei a fűszálakhoz hasonlítanak, és gyönyörű tölcsérszerű lilás -rózsaszín virágokkal van tele egész késő őszig. Meseszép olyankor.  Annak ott nagyon jó helye van. Most még  telel, de nemsoká kirakom, elkezdem öntözni, ha igaz, mire jöttök már tele lesz virággal.  Oda szeretnék még egy virágfuttató rácsot , és arra valami felfuttatni.  Van valami ötletetek?   A tűzbabra gondoltam, az fut is rendesen, sűrű, zöld, és rengeteg tűzpiros virágja van. 


    A gondom inkább a ház hátsó oldala, ami északi oldal, reggel éri keletről, estefelé nyugatról a nap, ott van a terasz. 


    Nem akarok földbe ültetni semmit. A teraszra tennék fentről csüngő tartókat, néhány nagyobb ládát a földre vagy kicsi asztalra, a korlátra  és az ablakpárkányokra virágládákat. A terasz és a szomszéd udvara között van a kert, aminek a hátsó végében megmarad a málna, ribizli, és két kicsi meggyfa, a többit füvesítjük. A terasz előtti járda mellett lesz egy sáv ami kb. 40 cm széles, egyik végénél egy háromszög alakú, másiknál egy négyzet alakú rész, ami fehér zúzottkővel lesz borítva. Ezeken a köves részeken lesznek virágok ládában, nagyobb cserépben, meg még nem tudom miben.


    Adjatok tanácsot, ti miket ültetnétek.  Ami biztos kikerül, az egy régóta meglévő dupla virágú hibiscus, és van egy mandarin fánk is, ami nem terem ugyan, de van. Ami még biztos hogy lesz mert nagyon tetszik , a begónia. Egyenlőre ennyi, szívesen olvasnám az ötleteiteket.


    Bocsi hogy ilyen hosszú lettem, de az utóbbi napokban nagyon beleéltem magam a tervezgetésbe.  

    előzmény:
    asdlkj (36487)
    2017-03-07  08:30
  4. 2017. március 7. 14:5036498.

    kedves asd! Hogy tudd; a kérdés teljesen kibontva ezt teszi: Jelképesen mi lennél egy karácsonyfán, ha megtehetnéd, hogy dísszé változz?? 


    A csúcsdísz helye az foglalt, a topikbaba (olivér) tartja ott székét.  És további csúcstámadások várhatóak! Értsd:  több kismamánk is van.


    A gyereknek jó tanulást itt az utolsó félévben, sűrű lesz.


     


     


    Nem ajánlom, hogy csoki figura légy, mert én egy GombócArturina vagyok!

    előzmény:
    LondonEye (36496)
    2017-03-07  13:07
  5. 2017. március 7. 14:0036497.

    Akkor legyen egy elég nagy doboz, szép angolrózsás mintával!


     


     


     


     


    khmmm... egy mackóra (páncélszekrény) gondoltam, jól megtöltve aranyrudakkal. Természetesen, mint ötletgazda  nagy jutalékot kérek!

    előzmény:
    LondonEye (36496)
    2017-03-07  13:07
  6. 2017. március 7. 13:0736496.

    kedves as (bocsi, ennyi ragadt meg)


    jo, hogy itt vagy, te mi lennel a fan?


    izgalmas tavasz-nyar ele nezel az erettsegizoddel, sok szerencset kivanok neki az erettsegihez, felvetelihez


    akkor mar te is tudod, hogy az utolso ;illanatos karacsony senkinek nem jo, abban tenyleg keves az orom, mi viszont a hosszu keszulodessel megsokszorozzuk, hat nem nagyszeru???


     


    az uj autotulajdonosoknak gratulalok, hasznaljatok egeszseggel


     


    vegso esetben dobozka lesz, de valami egyedibb otletre varok, van meg idom halaistennek

  7. 2017. március 7. 11:3936495.

     Köszi.  Szereted, ha mesélek?  Ahhoz most nincs nagyon kedvem, de naponta benézek. Munkás egy hónapunk volt... ennyi telik tőlem.

    előzmény:
    sunshine06 (36490)
    2017-03-07  09:55
  8. 2017. március 7. 10:5936494.

    Jaj, én csak tippeltem. A csökkent és meglehetősen korlátolt agyműködésem ennyi logikát vélt felfedezni 

    előzmény:
    borcsamama (36491)
    2017-03-07  09:56
  9. 2017. március 7. 10:5836493.

     életravaló!!!!!!!!

    előzmény:
    macska54 (36492)
    2017-03-07  10:09
  10. 2017. március 7. 10:0936492.

    Tavaly a gemenci erdőben 27 pár költött mindenkinek 1 fiókája született kivéve ezt a párt akinek 3 lett. Fel is nevelték és ki is repültek. De a hím gólya egyet mindig ki akart dobni de csak a fészek széléig tudta hurcolni és a kicsi élni akarása olyan erős volt hogy mindig vissza mászott. És lám felcseperedett. Olyan ez mint a mesékben.


    https://www.youtube.com/watch?v=gGBMUpdBbVs


    https://www.youtube.com/watch?v=hFSkZMIrWAY

    előzmény:
    sunshine06 (36490)
    2017-03-07  09:55
  11. 2017. március 7. 09:5636491.

    Jó reggelt Angyalok! - vagy szép napot?  


    Nem most keltem fel, csak most van kicsi időm ide jönni a géphez. 


    Kedves balkézkisujjgyűrűsközépsőjobbkézgyűrűsközépsőmutat ó!  Szóval így  hívják a kedves új topiklakónkat, aki tanult gépelni, ill. tud vakon írni, az tudja miért.  


    Bocsi, közben úgy alakult, hogy el kell mennem, majd még jelentkezem ma.   Puszi

    előzmény:
    asdlkj (36487)
    2017-03-07  08:30
  12. 2017. március 7. 09:5536490.

    Engem! átlagosan kb. hány fiókájuk van?


    Jó reggelt minden Angyalnak és Charlienak!


    Macska: az első képed megint gyerekszobába való 


    borcsamama: gratulálok az új autóhoz, megint nagyon egyfélék vagyunk (autós ikon??!)


    asdlkj: ha tippelhetnék, azt mondanám, tanultál gépírást és azért ez a neved. Mert a gépírás alapsorát használod részben, és tükrözve. Nem 'asdfjklé', hanem 'asdlkj'. Én így meg tudtalak jegyezni 


    narocsi: örülök, hogy benéztél, hiányoztál!


    Mágika: köszi, úgy legyen!!!


    Sushi: pörgés?? Azért remélem jól vagy!!!! Vigyázz magadra!


     


    Nálunk nagyon szomorkás, esős, borongós az idő... kicsit megint padlón vagyok a változástól. Kiegyensúlyozott jó időt akarok!!!!


    Lányok, belátható távon belül a 36.500. hsz!!! Lehet startolni   én most nem pályázok 


     

    előzmény:
    macska54 (36489)
    2017-03-07  09:22
  13. 2017. március 7. 09:2236489.

    Akit érdekel. A fekete gólyák párzása.

  14. 2017. március 7. 09:1236488.

    asdlkj! Kérünk szépen egy Keresztnevet. Ezt nem lehet megjegyezni. Annak örülök ha jössz minden nap. A karácsonyt meg nem lehet elég korán kezdeni. Bár valóban én is szept. kezdem az ajik beszerzését. A karira való húsok beszerzését. És elkezdem járni a boltokat szépségek útán nézelődve. Egyszerűen csak sima imádat nálam. Ennek története van. Nem ettől a topiktól datálódik. Én már 27 éve olyankor kezdem. 

    előzmény:
    asdlkj (36487)
    2017-03-07  08:30
  15. 2017. március 7. 08:3036487.

    Kedves -ok!


    Köszönöm mindannyiotok kedvességét! Akkor egy pár szót rólam/a családról: egy dunántúli kis városban lakunk, két gimnazista gyerekünkkel. A nagyobbikom most fog érettségizni, majd reményeink szerint az egyetem következik. Van három kutyánk, cicánk is volt mindig, azonban pár éve a 15 éves macsekunk meghalt. Sajnos az egyik kutyánk nem viseli el a cicákat, ezért amíg ő van, addig cica nem lesz.


    Tényleg tavaly kb. szeptember óta napi rendszerességgel követlek titeket, még korábbra is visszaolvasgattam. Először bevallom furcsa volt számomra, hogy szeptemberben már a karácsonyt tervezitek, én sajnos mindig az utolsó pillanatokra hagytam a készülődét. Hahhh, de jelentem, ez már a múlt, tavaly szépen csendben én is beálltam a sorba, és alig vártam advent kezdetét, hogy dekorálhassak véééégre!  Ja, én a gyorsan, egyszerűen elkészíthető dolgokat szeretem, készítem, sajnos nincs sok időm (és kitartásom) a sok-sok kreativitást igénylő dolgokhoz. Na szóval a család kicsit furcsán nézett rám, amikor szeptember közepén megemlítettem nekik a karácsonyi menüt. Viszont annyira jó érzés volt decemberben, hogy szépen, kényelmesen elkészültem mindennel, és megvoltak az ajándékok időben!


    Aztán azóta ittragadtam. De nekem is hiányzik a többi ,  nagyon szerettem olvasni Sziga sziporkáit, Dém magával ragadó, eleganciát sugárzó írásait. 


    Macska, hálásan köszönöm Neked, hogy felhívtad a figyelmemet a gólyákra, és "megfertőztél" ! Tulajdonképpen utazások közben eddig is mindig nézegettem a gólyafészkeket, nyáron számolgattam a fiókákat, de most, hogy tudom, egyes fészkek be is vannak kamerázva, nézem a gemenci gólyákat élőben, közelről. Hát valami csúúúcs!


    Persze szeretettel gondolok mindenkire, főképp, aki még itt van és olvas és ír, a "kemény magra"! Ígérem, jövök ezentúl rendszeresen, nem csak olvasó üzemmódban!


    Szép napot nektek, bár az időjárás felénk ezt nagyon másképp gondolja!


     

  16. 2017. március 7. 08:0836486.

    Az új emberkénknek üdvözlet, a többieknek és Charlinak .


    Borcsamama jó autókázást.


    LondonEye: vagy "Emlék gyűjtő dobozt" csinálsz.  Nem raksz semmit a dobozba, hanem a pár pakoljon emlékeket az pl. első évben.  Vagy csere emlék dobozt: ne üresen add oda, tehetnél bele egy két idézetet, kedvenc sütijéről receptet, utána meg ők feltöltik. 


     


    Mágika: Miben jeleskedik a gyermek, hogy bemutató lesz?  A jógázást nem rendszeresen kell csinálni, hogy folyamatos legyen az izmok edzése?


    Nem tudom, soha nem jógáztam, azért kérdezem.


     

    előzmény:
    borcsamama (36484)
    2017-03-06  20:37
  17. 2017. március 7. 05:4436485.

    Borcsamama! Élvezzétek a szép új autótokat egészséggel. 


    Jó reggelt -ok!

    előzmény:
    borcsamama (36484)
    2017-03-06  20:37
  18. 2017. március 6. 20:3736484.

    Sziasztok!


    Érezd jól magad közöttünk, bár ilyenkor kicsit kevesen vagyunk, a nyár az általában így múlik, aztán jön a szeptember, és beindul az élet, kezdetét veszi a karácsonyi készülődés, hiszen itt mindenki egy kicsit /nagyon/  karácsonyőrült a szó jó értelmében. 


    Sushi, örülök hogy nyüzsögsz, remélem a találkozó is összejön neked is.  Azért majd ha már  biztosat tudsz, akkor légyszíves írjál nekem.  Remélem te megkaptad az emailt amit küldtem valamelyik nap. 


    Mágika, újra elküldtem neked a levelet és privit is írtam.


    Ma jó mozgalmas napunk volt, de asszem délelőtt már elmondtam mennyi minden vár rám.  Végre ma elhoztuk az új autót, nagyon örülünk neki.  Olyan kis cuki, pont olyan mint a régi, csak fele annyi idős sincs, és sokkal felszereltebb.  Most ismerkedünk vele, szerintem szeretni fogjuk őt is. 


    Londonka, ötletem sincs mit lehetne még kezdeni, mire lehetne azt a mintát transzferálni.  Esetleg csinálhatnál egy szép dobozt, és abba lehetne valami vicces dolgokat pakolni a hozzájuk tartozó utasításokkal pl.  Nem túl régen olvastam itt egy régi topikban valami hasonlóról. 

    előzmény:
    asdlkj (36478)
    2017-03-06  15:02
  19. 2017. március 6. 18:5836483.

    sushine


    Gratulálok az új autókhoz, legyen benne nagyon sok örömötök és vigyel el titeket nagyon sok szép helyre.


     


    LondonEye


    Olyan szép dolgokat lehet készíteni trnszferálással, szeretném egyszer kipróbálni. Te nagyon ügyes vagy benne. 


     


    borcsamama


    Jó ötlet a tombola, de e-mailt nem kaptam.  :(  


     


    asdlkj


    Üdv a csapatban, érezd jól magadat!


     


     


    Tegnap itt is borongós idő volt, szinte egész nap esett az eső, csak délután hagyta abba. Szombaton viszont gyönyörű 


    idő volt, mostam és kint teregettem ki a ruhákat, olyan jó illatuk lett. 


    Ma jógával kezdtem a napot és az óra végére még a nap is kisütött. Olyan jó volt végre jógázni, sajnos csak 


    ritkán jutok el, de ha nem tudok menni hiányzik. 


    Borcsamamának már említettem, hogy pont a találkozó napján lesz a fiaméknak bemutatójuk, így nem biztos hogy tudok menni,


    de szeretnék, ha nem kap külön szerepet akkor megyek.


     


    Szép estét!


     


     

    előzmény:
    sunshine06 (36471)
    2017-03-06  08:57
  20. 2017. március 6. 18:4936482.

    asdlkj!


    Örülök, hogy jöttél. Én ha esik, ha fúj én itt vagyok. Várlak téged is sok szeretettel amikor csak tudsz jönni. 


    Gólya témában meg percre pontosan tudok mindent. Hiszen én is tagja vagyok egy gólyás fórumnak.


    Legyen kellemes számodra ez a csudi aranyos topik. Kávét reggelente vedd el. Utántöltős, jut mindenkinek. 

    előzmény:
    asdlkj (36478)
    2017-03-06  15:02
  21. 2017. március 6. 16:5236481.

    Sziasztok, tölem is csak gyorsan.


    Vagyok, meg pörgök, talan majd egyszer lenyugszom.


    Macska - köszönöm a reggeli kavekat, a kepeid mindig szepek/mulatsagosak/meghatoak... 


    Nalunk a golyak olyanok, mint az allatkertiek, itt vannak mindig. En ugy tudtam, hogy  Mannheim/Luisenpark a feszek be van kamerazva, de nem talalom. Viszont ma a munkahelyemen van egy nagy (?) ret(?) zöldfelület, valaha epület volt rajta de lebontottak, 2 par lud örömködött. Tök szepek voltak. 


    Kedves babasok: neha ugy irigyellek benneteket, hogy ott lesz mindjart egy kis pici, aztan örülök, hogy az en koromban mar csak az "öregkori" babazas lesz. Haha nemsoka - masfel ev es a gyerekem nagykoru !!!!!!! lesz. Ööööööörület nem?


    Majd ha kicsitcsillapodik körülöttem az elet, beszamolok, hogy miket tervezek.


    P.s. - tali majus: meg mindig nem tudok semmit, bar lehet, hogy pozitivan fognak alakulni a dolgok, es kapunk egy teljes munkaidös kisegitöt, ha minden jol megy, akkor lehet hogy összejön. 

  22. 2017. március 6. 16:2436480.

    Isten hozott! Érezd jól magad köztünk 

    előzmény:
    asdlkj (36478)
    2017-03-06  15:02
  23. 2017. március 6. 15:3636479.

    Sziasztok -ok.


    Üdv a klubban asdlkj, hogy szólíthatunk? Jelenleg nincs akkora élet, de majd meglátod szeptembertől. Huhúúúú!


    Most éppen a topicbabáink érkezéséért izgulunk és várjuk Őket. Már magamban mosolygok, hogy mennyi pindurkánk lesz a csúcson. (ha esetleg ez érthetetlen, mert még nem voltál akkor közöttünk, szívesen elmagyarázzuk mit is jelent). Készülődés is van, a májusi találkozóra. Macska új színt, rengeteg szép képet, és megbízható  rendszerességel reggeli kávét hoz nekünk. Ti ketten biztosan rokonlelkek vagytok (lesztek). A csapat egy része be-benézeget, sokan olvasó üzemmódban, de mindenkinek örülünk aki hírt ad magáról.


     

    előzmény:
    asdlkj (36478)
    2017-03-06  15:02
  24. 2017. március 6. 15:0236478.

    Sziasztok!


    Hmm... 


    Tavaly óta rendszeresen olvasom a topikotokat, minden nap többször is benézek hozzátok. Nagyon jó titeket olvasgatni! Már tervezgetem egy ideje, hogy hozzá is szólok, ez az alkalom úgy néz ki, most jött el :) . 


    Megérkezett Tóbiás párja a gemenci erdőbe!!! Most mindketten a fészekben vannak, gyönyörűek.


    Ígérem, írok még többet is, magamról is, de ezt meg szerettem volna veletek mihamarabb osztani!

  25. 2017. március 6. 13:1236477.

    sunshine


    a gyuruparna volt a legelso, amit megvettek egy eskuvoi kiallitason kb. 2 eve :-)


    szoval az naluk van, arra nem tudok dolgozni


    azt hiszem, hogy mar tenyleg csak a torta megrendelese hianyzik


     


    hat valszeg sokminden felul lesz irva az elkepzeleseidbol, de az elet ilyen, es a babak nagyon meggyozoek tudnak lenni


    meg idot is kell adnod magatoknak, hogy megismerjetek egymast, hiszen neki is mar van szemelyisege, ami szerint majd reagal az egyes dolgokra


     

    előzmény:
    sunshine06 (36470)
    2017-03-06  08:41
  26. 2017. március 6. 11:5536476.

    Jók a mai képeid is nagyon.


    Nekünk is van fűszellőztető,előző tulaj hagyta itt, sosem használtuk még,örülök ha levágva van,1400m2 a telek Sose lesz ültetett füvünk,örülök ha a kertben csak térdig ér a gaz


    Hétvégén kaptam 3 rózsatövet előnőnapra a férjemtől,azt még sikerült elültetni,meg pár sor zöldséget,lemetszeni a bokrokat,rózsát,aztán jött az eső.

    előzmény:
    macska54 (36473)
    2017-03-06  10:21
  27. 2017. március 6. 11:5336475.

    Ennyit számít.

    előzmény:
    sunshine06 (36474)
    2017-03-06  11:08
  28. 2017. március 6. 11:0836474.

    Macska, ez nagyon jó!!! Anyukámnak is van ilyen szellőztetős izéje és tényleg hatékony. Nálunk iszonyat nagy ugyan a zöld felület (fűnyírótraktor kell hozzá...), de én azt szoktam mondani, hogy a fűnyíróval vágjuk a minden-ami-zöldséget 


    Telepített szép fűről momentán csak álmodhatunk, főleg rendes öntöző-megoldás nélkül, de nem létkérdés  

    előzmény:
    macska54 (36473)
    2017-03-06  10:21
  29. 2017. március 6. 10:2136473.

    Sziasztok, vissza értem a piacról már 8 előtt csak gólyáztam. Jó sok albumot csináltam. Betettem a gólyásoknak.Most meg már megy a kertezés. Fű szellőztetés van napirenden. Van mit csinálni, hogy szép zöld legyen. De az lesz mire itt az ideje. 


    Borcsamama!  Megkaptam a levelet. Köszönöm. Én benne vagyok a tombolába ha más is így gondolja. 

  30. 2017. március 6. 09:0336472.

    Szép napot mindenkinek!


    Ne ilyen szomorkásat mint nálunk van.  A pihenés jól esik, persze, de azért nem fogunk unatkozni.  Mindjárt megyek főzni, azután menni kell az autóért, bevásárolni, délután Ádámért az iskolába, szóval van tennivaló bőven. 


    Nálunk nem homokos a föld, nagy  eső után egy-két napig sáros.  Itt bent az ablakban szépen cseperednek a palánták, majd ha már tartósan jó idő lesz, akkor kimennek a teraszra, majd a kertbe. 


    Sunshine, az ember főleg első gyereknél sokmindent eltervez, tájékozódik hogy mit hogyan is kell, próbálja saját elképzelése szerint alakítani a dolgokat, aztán jön egy kisember, aki esetleg hasfájós, vagy két-három nap dajkálás után úgy dönt hogy neki ez éjjel-nappal megjár, és máris borul minden .  , de hát így van ez jól.  


    Londonka, érdekes módon én is a gyűrű párnára gondoltam, annak a közepére meg lehetne csinálni, csak olyan anyagot kell választani, amire lehet transzferálni.  


    Macsek, a mai képeid is nagyon szépek, nekem nagyon tetszik a szürke-rózsaszín párosítás.  Ma is gólyákat lesel valahol?  egkaptad az emailt amit küldtem?  Mindenkié egy levélben ment, azoknak akik érintettek a találkozóban, de összesen csak három választ kaptam. Remélem majd előkerül mindenki. 

  31. 2017. március 6. 08:5736471.

    Jja, és ami lemaradt:


    szombaton azUram hazahozta az új autónkat   ami amúgy használt, csak nekünk új. Én most nem mentem el velük, mert nagyon messzi volt, ennyit nem tudok egy fenékkel ülni, kuporogni, akkor meg csak hátráltatom a haladást hogy meg kell állni miattam pihenni. Komáinkkal ment, segítettek nagyon kedvesen. Így nekik is lett egy jó kis kirándulós napjuk. A régi tulaj család nagyon kedves volt, ajánlottak egy helyet, ahol hazafelé le tudtak menni közvetlen a Balaton partra hattyút etetni. AzUram elmondása szerint a keresztfiunk nagyon-nagyon élvezte! Jól elnyúlt a nap és későn ért haza az autóval, de még anyukám pont itt volt és megcsodálhatta. 


    Egy ezüst színű 2008-as VW Tourant vettünk 1.6-os motorral és 7 üléssel. Szerelem volt első látásra!!! Este gyors tettünk is vele egy kanyart, elmentünk azUram keresztszüleihez Mátyást köszönteni. Haza én vezettem (pár perc, mert a falu szélén laknak, tanyán) de éreztem: ég és föld a különbség a két autó közt. Ez pikk-pakk suhan, könnyed, gyors, kényelmes. A régink egy 1999-es 1.4-es VW Bora, őt sem éreztem sose kényelmetlennek, de emez.......


    Szóval az álomautónkat sikerült megszerezni, most úgy érezzük mindketten. Nem nagyon mertem/szerettem vezetni eddig a Borával, de úgy érzem, a Tourrannal most jóbarátok leszünk.... de majd az első városi vezetés, majd az dönt mindent.


    Úgyhogy szegény régi Boránk most már hírdetve van. Érzelmileg ragaszkodtam hozzá, mert ez volt az első közös szerzeményünk. Mi júniusban jöttünk össze és augusztusban derült égből villámcsapásként megtaláltuk őt, és meg is vette azUram. De be kellett látnom, öregszik szegény és egyre rigolyásabb, érthetően. Szóval ő még itthon és sajnos a garázsunk csak egy helyes, így ő már csillagtetős garázsban aludt, az új került a helyére. Azt hittem, elsírom magam, de tudom, ez a normális, a haladás.


    Anyukám meg itt volt egész szombaton és csinálta/tuk a virágos előkerteket (2 van). Jó volt a levegőn, jó volt dumálgatni, olyan időtlen, gondtalan, hmmmmm! 

  32. 2017. március 6. 08:4136470.

    Tavaszias szép reggelt minden Angyalnak és Charlienak!


    Macska: ahogy írod, mindenhonnan a gólyákról olvasni mostanság. Nem is tudom, ez korábbi években is ennyire felkapott volt, vagy csak én nem figyeltem rá? Most már miattad is hegyezem a  fülem a gólyás hírekre   Szerintem amúgy jó dolog ez így. És nem csak a gólyáknak szól, hanem az üzenetnek is: valóban itt a tavasz! És ilyen tél után sóvárgunk is már utána.


    borcsamama: akkor jól is jött kicsit az eső, hogy kipihend magad amíg sár van?! Nálatok milyen a föld? Nálunk tömény homok, anyukámnál 30 km-rel arrébb igazi kőkemény fekete föld. Ha nálunk esik reggel, akkor délután már lehet belemenni, mert elissza gyors. Anyukámnál 2-3 napig lehetetlen.


    csonkanek: sok örömet kívánok a lányodéknak az új kuckóban! A költözés mindig nagy dolog, szükség is van jó sok segítő szabad kézre! Majd ha kész vannak és ráérsz, azért mesélj, mit szól hozzá a kisUnokátok például? Mennyit érzékel belőle?


    Londonka: gyűrűpárnájuk van már? Vagy azt megoldani vhogy nem párna alapból, amire lehet transzferálnod? Most így nem igazán vagyok képben, hogy ez milyen is. A transzferálást láttam már pl. faládára. Mi hiányzik még nekik? Vagy minden megvan már?


    Mindenkinek legyen olyan a napja, hete, amilyennek megálmodta! 

  33. 2017. március 6. 08:3036469.

    Igen!!! Mondom ezt én most. Aztán lehet, hogy a Babácska felülír mindent és akkor csak hetente egyszer tudok bekukkantani, kb. Első baba, úgyhogy nagyon sok spontán dologra számítok majd, ami akár gyökeresen eltér attól, ahogy én ezt eddig "eldöntöttem és kész"  Gondolom ez így rendben van 

    előzmény:
    macska54 (36461)
    2017-03-05  15:04
  34. 2017. március 6. 06:1936468.

    mennyi tavasz, koszi

    előzmény:
    macska54 (36467)
    2017-03-06  04:51
  35. 2017. március 6. 04:5136467.

    Jó reggelt -ok!

  36. 2017. március 5. 21:5636466.

    Hát még én!  Itt vagyok én is, de az utóbbi napokban kertészkedés volt ezerrel, igaz, a ma délutánit elverte az eső, de azért haladtunk valamennyit.  Jól el is fáradtam, nem is bánom hogy most pár napig nem lehet semmit csinálni, csupa sár minden. 


    Jó éjt minden Angyalkának 

    előzmény:
    macska54 (36465)
    2017-03-05  19:27
  37. 2017. március 5. 19:2736465.

    Alig várom. 

    előzmény:
    narocsi (36464)
    2017-03-05  19:13
  38. 2017. március 5. 19:1336464.

    Olvasós üzemmódban vagyok ám! Csak néha írok, mert munkás napjaink vannak. Remélem májusban találkozunk. 

    előzmény:
    macska54 (36463)
    2017-03-05  18:28
  39. 2017. március 5. 18:2836463.

    Én is azt szeretném ha jönnének a lányok még ha nincs is karácsony. 

    előzmény:
    LondonEye (36462)
    2017-03-05  17:40
  40. 2017. március 5. 17:4036462.

    havastaj


    nonono, ne keseredj el, lesz ez meg rosszabb is a legvegen


    koszi a kerdest, azt hiszem, az edessegek kerdesesek meg, a tobbi el van intezve


    csodas meghivojuk van, most epp azon gondolkodom, mire transzferaljam ra, hogy valami kis hasznos es szep ajandek legyen belole, egy viragkoszoru, kozepen a nevukkel


    ha valakinem van otlete, szivesen fogadom


    macska


    igen, es azert felek kicsit, mert Shephard is elmarad mindig karacsony utan

    előzmény:
    havastáj (36453)
    2017-03-04  23:53
  41. 2017. március 5. 15:0436461.

    Pontosan úgy van ahogy írod. Kell hogy legyen 2 perce minden anyukának naponta. Ugye????? Mondjátok hogy igen pocakosok. 

    előzmény:
    LondonEye (36460)
    2017-03-05  14:24
  42. 2017. március 5. 14:2436460.

    huhuu lanyok, ha ez most megjelenik, akkor tudok tabletrol irni


    a Firefox nem, de az Explorer megnyitja az oldalt, hurraaa


    a telefonon olyan picurka minden, macska kepeit se latom


     


    a babavaroknak sok oromet kivanok, remelem, a picurral se hagytok itt bennunket, mi olyan halasak vagyunk minden topikbabaert, ugye. lanyok?

  43. 2017. március 5. 12:3036459.

    Havastáj drága, kispasink van, nem is akármilyen méretekkel (azért nevezem én "taktikai egységnek") ... 


    Szép lett a felirat, biztos tetszeni fog a Tündérkének! Örülök hogy jól vagytok, a létező minden jót kívánom nektek erre a még kettesben, de valójában már kicsit hármasban töltött időre!!!

    előzmény:
    havastáj (36453)
    2017-03-04  23:53
  44. 2017. március 5. 10:5236458.

    havastáj: Büszkék is vagyunk.Legalább van egy kis sikerélménye. Eléggé Regős Bendegúz egyébként,sajnos nincs a prixisben, egy kicsit jót tesz a lelkének az éneklés. Sokat nem kell neki tenni érte, ez adottság nála.Nem akarunk a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek, büszkék vagyunk rá, de majd kiforrja magát, nem mindenáron akarjuk szerepeltetni sem. De a hangja mindenhol kitűnik,és ezt nem csak az elfogultság mondatja velünk.

  45. 2017. március 5. 10:4936457.

    Halihó Angyalok!


    Voltam piacolni. 2 kiflit vettem meg egy kiló tökmagot. Macim az nagyon szereti. Minden nap rágja. Tegnap este ért haza. Most épp kicsomagol. De nemsokára kezdheti a becsomagolást, mert 15-én már megy is tovább Portugáliába. Asszem ez az utsó külföldi verseny a téli szezonban külföldön. Most már itthon is kezdődnek a versenyek. Persze nála nem lehet tudni mindig mindent előre. Most volt épp egy cica a medencénknél. Csináltam képet meg videót. Ivott a medencéből. Nálunk legalább 6 különböző cica szokott lenni a kertben. Olyan cukik.Cica iszik a medencéből. 






     




     

  46. 2017. március 5. 09:3936456.

    Alul piros felül narancs. Muszáj lesz megszoknia,az egész házban ez a ket szin az uralkodó  De szerintem tökmindegy a szin, keresztlanyunk hófeher szobaban alszik,minden halvany színű körülötte, mégse alszik nappal semmit,éjjel meg még mindig hatszor kel.


    Macsaka: mai kepeid is caodalatosak. A kislanyok is,bar az amelyik sminkelt vagy nemis tudom,az olyan furcsa. De a masik,na azt elfogadnám picibe.

    előzmény:
    narocsi (36452)
    2017-03-04  18:37
  47. 2017. március 5. 09:1036455.

    Jó reggelt! Olvasó üzemmódban vagyok, ma is költöztetés lesz még, és ezzel talán vége. Kisebbik lánykám hagyja el az albérletét. Még itthon lakik a kisunokával, de már újul a háza, ahol lakni fognak.


    Szép napsütéses tavaszi napot mindenkinek! 

    előzmény:
    macska54 (36454)
    2017-03-05  05:04
  48. 2017. március 5. 05:0436454.

    Jó reggelt Angyalok.


    Havastáj jó volt látni itt már téged is. 

  49. 2017. március 4. 23:5336453.

    Sziasztok!


    Újra itt. Nem mondom, hogy visszaolvastam, inkább úgy fogalmaznék, hogy bele-bele pillantottam a fórum életébe. Pár dolog, amit elkaptam és reagálnék rá.


    Eszterlili, büszke lehetsz a lánykádra az éneklés miatt.


    Macska, irigylésre méltó, hogy mennyire el tudsz köteleződni a gólyák iránt. Évekig én is figyelgettem őket, bár nem ilyen szinten, mint te, de hihetetlen mennyire szerethető kis állatok. Meg ha az ember követi a mindennapjaikat, úgy lehet aggódni értük, izgulni...mert mindig van min.


    Mmmmm87, Shephard után most te lettél az új energiabomba? :) Milyen takarót kapott a keresztlányod, ez pont nincs meg ez az infó. A fülbiről, dobozkáról olvastam. Üdvözöllek a keresztanyukák között, legyen olyan fantasztikus a kapcsolatotok, mint nekem a keresztlányommal.


    Nekezd, olvastam, hogy munkát keresel. Sajnos nem tudok ebben segíteni, de szurkolok, hogy hamar rendeződjenek a dolgok. Sokat gondolok Rád.


    Sunshine, nem tudom írtál-e arról, hogy ki lakik a pocakban?! Ha nem titok, elárulod?


    Borcsamama, olyan guszta dolgokat készítesz. Én most olyan érdekes viszonyban vagyok az ételekkel.  Egyszer semmit se esik jól enni, egyszer meg 5 percenként mást ennék, vagy mindent megennék... Csodával határos, hogy ez a súlyomon egyelőre egyáltalán nem mutatkozik meg, pedig mikor nem voltam várandós, hízékony voltam. Érdekes dolgok ezek...


    LondonEye, mi újság veletek? Hogy állnak az esküvői előkészületek?


    Mutatom a neves dekort, ami a falat fogja díszíteni a kiságynál. Terveim szerint legalábbis, aztán majd meglátjuk. A napokban összerakjuk a kiságyat is. Már eléggé a finish-ben vagyunk... Ambivalens érzéseim vannak emiatt. 


    A ház alakulgat, persze még sok munka lesz sokáig, sőt talán ez olyan projekt, aminek sosincs vége, mert mindig van egy újabb ötlet, valami amit átrendezne az ember vagy felújítana. De jól érezzük itt magunkat. Van jó nagy kert is, bár nem vagyok egy gazdálkodó típus, vannak gyümölcsfáink, egy kis veteményest, meg pár virágot szeretnék. Ugyan épp ma sírtam, hogy milyen tehetetlen vagyok, mindent viszont nem szeretnék a férjemre hárítani. Ő minden szempontból nagyon jó ember. 


    Egyelőre ennyit tudtam írni, meg visszaolvasni. A többiektől elnézést kérek, mindenkit szeretettel puszilok. 

  50. 2017. március 4. 18:3736452.

    Szerintem piros fal túl erős egy bébinek. Túl erős ingert ad és nem biztos hogy jól alszik egy piros szobában. De ez csak az én véleményem.


    Itt nagyon szép napos idő volt ma. Lassan tavasz van.


     

    előzmény:
    mmmmm87 (36451)
    2017-03-04  13:36
  51. 2017. március 4. 13:3636451.

    De cuki az első kép,ez is gyerekszobába való pont. Most ezek nagyon tetszenek,nyaron szet erjük a kisfzrdňt és egybenyitjuk a mellette levő szobaval,az lesz a gyerekszoba. Az mar megvan hogy piros narancs színű lesz a faj,de valami ilyesmi festés tök jó lenne.

    előzmény:
    macska54 (36443)
    2017-03-04  06:12
  52. 2017. március 4. 12:5936450.

    Most a csapból is ez folyik. 

    előzmény:
    Tete (36449)
    2017-03-04  12:10
  53. 2017. március 4. 12:1036449.

    A rádióban is téma volt délelőtt, azt hiszem éppen a Petőfin. Mármint a gólyák érkezése, a lesésük. 

    előzmény:
    macska54 (36448)
    2017-03-04  10:00
  54. 2017. március 4. 10:0036448.

    Wikipédia:  Ritka vendég a brit szigeteken, ahol minden évben körülbelül 20 madarat látnak, de nem regisztrálnak fészket.

  55. 2017. március 4. 09:5336447.

    Én csak azt tudom, hogy Angliában egy élő webkamera sincs. Arról tudnék. Az adatbázisban sincs. De ettől még lehet szerte Európában mindenhol gólya. De ott nálatok nincs elég meleg több hónapon át, hogy párosodjanak és felneveljék a piciket. De ettől bővebbet csak akkor tudok ha beszélek egy számomra ismert szakemberrel. Priviben megfogom írni.

    előzmény:
    LondonEye (36446)
    2017-03-04  09:13
  56. 2017. március 4. 09:1336446.

    Anglia😀

    előzmény:
    macska54 (36445)
    2017-03-04  08:33
  57. 2017. március 4. 08:3336445.

    Mi az az idáig? Valami támpontot kérek és válaszolok. 

    előzmény:
    LondonEye (36444)
    2017-03-04  07:07
  58. 2017. március 4. 07:0736444.

    Szep hetveget lanyok!


    probalok telefonrol olvasni de az nehezen megy


    a tablet valami Flash Playert reklamalt,letoltottem, ugyanugy nem tiudok forum temat megnyitno😞


    Itt hult az ido es sokat esett is a heten, pedig vermes remenyeim voltak ,de azt hiszem,maradunk bent


    mm


    latom, profi kerted lesz hamarosan, nincs is annal jobb erzes, mint a sajatbol leszedni


    tarack ellen mi se tudtunk mit tenni


    macska


    szerinted idaig feljonnek a golyak? 

  59. 2017. március 4. 06:1236443.

    Jó reggelt Angyalok!

  60. 2017. március 3. 20:5736442.

    Nem akartam, a gólyás társamra hárítottam. Nem az én műfajom a szereplés. 

    előzmény:
    ladyzso (36439)
    2017-03-03  19:56
  61. 2017. március 3. 20:5536441.

    Na így mindjárt más a helyzet.  Ott a fólia alatt tök jó helyük lehet.  Ráérnek kivárni a jó időt.  :-)

    előzmény:
    mmmmm87 (36440)
    2017-03-03  20:37
  62. 2017. március 3. 20:3736440.

    Nem korai,mert nem kintre ültettem hanem fólia alá bentre a garázsba ami jelenleg foliazott csak igy hajnalban sem fagy ha kinn -10 is van.Napközben meg 30 fok simán van.Itt fognak cseleredni amig ki nem lehet ültetni.


    Kintre csak a borsó petrezselyem hagyma ment,majd 2 het múlva répa,saláta.


    Itt a tavasz,a tulipanok jacintok mar mutogatják a levelük.

    előzmény:
    borcsamama (36434)
    2017-03-03  18:57
  63. 2017. március 3. 19:5636439.

    Tényleg, miért nem nyilatkoztál a tévének?


    ...


    De izgi, hogy hamarosan befutnak az autók.  sajna autós ikon sincs.

    előzmény:
    macska54 (36437)
    2017-03-03  19:44
  64. 2017. március 3. 19:5336438.

    Köszönöm mindenkinek.


    De jó, hogy tudtatok kertészkedni. 


    Nah, igen a terhesség vége felé már nem olyan kényelmes mozogni.


    A családi torkos péntek szépen lezajlott, ettünk mindenféle finomságot.


    Amúgy csak tabletről tudok fórumozni. Remélem itt nem hülyül meg az nlc, bosszantó, hogy máshogy nem megy.


    HÚSVÉTI IKONOKAT KÉRÜNK, SOKAT.


     

  65. 2017. március 3. 19:4436437.

    Mindenkit olvastam, köszönök mindent. Elnézést hogy nem válaszolok mindenkinek, de ma nagyon elfáradtam. 


    Amúgy meg mindenki hiányzik. Jó éjszakát mindenkinek.


     

  66. 2017. március 3. 19:3136436.

    Mi is holnap mehetnénk az új autónkért, de mivel a párom holnap egész nap dolgozik, így hétfőre marad ez az attrakció. 


    Macsek, én is láttam a gólyát, és ügyes volt a barátnőd aki nyilatkozott.  Ő az akiről már többször meséltél, hogy mindenfelé viszed gólyát nézni?

    előzmény:
    sunshine06 (36435)
    2017-03-03  18:57
  67. 2017. március 3. 18:5736435.

    Macska, láttam a híradóban! Miért nem te nyilatkoztál, nem is értem...


    borcsamama: azt nehezen, mert a telefonom nem okos(abb nálam) és nincs rajta net. De majd valamelyik látogatót megkérem, adja kölcsön az övét egy bekukkra  ügyes vagy a kertészkedéssel. Anyukám holnap jön hozzánk, és segít majd nekem a mieinket rendbetenni. Hajolni már valahogy nem komfortos  AzUram meg megy majd az új autónkért, de csssss! Majd ha már itthon van, írok róla 

  68. 2017. március 3. 18:5736434.

    A paradicsom és az uborka nem korai még egy kicsit?  


    Ma -és holnap is- mi is kertészkedtünk, bár én csak délután.  Lassan alakulgat minden, de nagyon meglátszik rajta, hogy tavaly teljesen el volt hanyagolva, no meg az építkezés is megviselte szegény kertünket. 


    Gyógyulj meg, és vigyázz azért a kertészkedéssel, csalós még az idő, nehogy megfázz. 


    Ügyes volt a pici lány hogy nem sírt a keresztelőn.  A dobozkát majd megcsinálod neki valami más alkalomra. Így is szép ajándékot kapott. 


    Nálunk most úgy alakul a kert, hogy be fogjuk ősszel füvesíteni, csak hátul a szomszéd felőli végén lesz végig málna, ribizli és van egy-két kis meggyfa.  A terasz és a járda mellett be lesz terítve fehér zúzottkővel, és nagyobb tálakban, cserepekben azon a részen lesznek virágok, ill. a teraszon is amennyi csak elfér. A füves rész el lesz választva a többitől megmaradt zsaluelemekkel, ott lesz egy kis veteményes kert, a zsaluelemeket pedig feltöltöm földdel, és fűszernövényeket ültetek bele. 


    Én még nem nagyon merek kitenni virágokat, jövő héten se lesz valami nagy meleg. 

    előzmény:
    mmmmm87 (36425)
    2017-03-03  08:12
  69. 2017. március 3. 18:3936433.

    Ez a gólya  elfelejtette hogy vége a farsangnak, ő még mindig papagájnak van öltözve.  

    előzmény:
    sunshine06 (36431)
    2017-03-03  18:25
  70. 2017. március 3. 18:3736432.

    Sziasztok Angyalok!


    Macsek, köszönjük a képeket és filmeket, jó volt nézegetni.  Akkor ma megint jó sok élményben volt részed.  


    Én is kint voltam egész délután, jó sokat dolgoztam. Rendbetettem az előkertet, és hátul is egy kicsit , bár azt majd holnap fogom csinálni.  Borcsapapa ma elkezdte, de nagyon sok munka van még. A hétvégén ő már nem tudja csinálni, mennie kell dolgozni mindkét nap.  Holnap Kriszti főz tarhonyás húst, én ma csináltam krumpli levest és kakaós meg diós csigát.  A diétám mára felfüggesztve, bár szerintem amennyit ettem belőle, azt le is mozogtam. 


    Ladyzso, már miért ne hiányoznál senkinek?  Hogy írhatsz ilyet, hiszen itt mindenki egyformán fontos, és mindenki hiányzik aki hosszabb ideig nem jelentkezik.  Emlékezz csak vissza, hányszor volt olyan hogy hol egyik, hol másik manócskáért aggódtunk, amikor nem jelentkezett, nem tudtuk mi van vele.   Persze ilyenkor már nem csodálkozunk ha nem jön valaki, hiszen azért ez mégis egy karácsonyi topik, és sokan csak a készülődés időszakában vannak itt. Ezért nem szabad rossz néven venni.  Vagyunk néhányan, akik minden nap benézünk, de én se írok mindig.


    Sunshine,  azért majd egy utolsó bejelentkezést várunk ám tőled a szülőszoba ajtajából.  

    előzmény:
    macska54 (36429)
    2017-03-03  18:09
  71. 2017. március 3. 18:2536431.

    Szia Macska!


    Olvastam a hírt, annyira örülök és annyit gondoltam rád! Nézzük a híradót, hátha még nem maradtunk le róla... de a következő napokban még talán bejátszák  ( a látszat csal, ez egy GÓLYA képe )

    előzmény:
    macska54 (36428)
    2017-03-03  16:53
  72. 2017. március 3. 18:2236430.

    Nekem te is, meg a többi kedves társ is hiányzik ugyanúgy. Bár tudom, mindenkinek millió 3 dolga van, és karácsonyos fórumhoz képest egész jól begurultunk márciusba. Ez már önmagában nagy szó! 


    Én minden nap bekukkantok, hátha van itt valaki. Ezt ígérem kb. júniusig   

    előzmény:
    ladyzso (36427)
    2017-03-03  16:08
  73. 2017. március 3. 18:0936429.

    A mai nap képekben és 7 film a helyszínről.

  74. 2017. március 3. 16:5336428.

    Sziasztok Angyalok.


     


    Megjöttem, a Őrhalmi gólyalesésből. Ma jött haza Báró a fészek tulajdonosa. Jó volt csak sajnos a berepülést nem tudtam lekapni. :( Valamiért pont akkor nem müködött a telom. De akkor sem bántam meg hogy ott voltam. Az RTL munkatársa velem akart riportot készíteni. Mondtam, hogy velem ugyan nem és átirányítottam Judithoz ( egy gólyás társam). Ott volt a Polg. mester, az MME munkatársa és egy csomó illusztris vendég. Erről nem is tudtam. Egy másik gólyás társam meg tegnap átutalt az önkormiba 5000 Ft hogy minket a fészek alatt lássanak vendégül. Kaptunk szendvicset meg üdítőt és nasit. Kedves meglepi volt. Bár vittünk mindent, de azért ez aranyos gesztus volt. 6-kor indultunk és 2 kávézás után megérkeztünk 8-ra a fészekhez. Báró 12 valahány perckor érkezett meg. De ott helyszínen ezt már tudtuk mert az MME munkatársának van olyan hozzá férése a JPS-hez ami nem publikus senki számára. Percre pontosan megmondta mikor ér a fészekbe Báró. A filmek és képek töltődnek fel. Az nem kis idő. Majd hozom ha kész. Mindenkit olvastam. Köszönöm a dicsérő szavakat.  

  75. 2017. március 3. 16:0836427.

    Sziasztok!


    Belépni én se tudok a fórumra, az ezredik böngészőt meg nem fogom letölteni. Örülök, hogy mindenki jól van. 


    Kellemes hétvégét kívánok. Egyhamar nem jövök, úgyse hiányzom senkinek.


    Estére nagy kondér bablevest főzök. 


    U.i.: minden tele van húsvéti dolgokkal. Amúgy tök jók a karácsonyi ikonok húsvéthoz közeledvén. 

  76. 2017. március 3. 12:5236426.

    Ezek a ma hajnali "macskák" a harmadik képen nagyon jók!


     

    előzmény:
    macska54 (36422)
    2017-03-03  04:17
  77. 2017. március 3. 08:1236425.

    Jóreggelt!


    Tegnap olyan rozsaszin és fehér viragot is ültettem. Már alig várom hogy virágozzanak. Itthon vagyok betegszabin,akkor már hivtam azt aki felrotálja a kertet,összetakarítottam előtte a kertet,elkezdtem a viragos kertet is rendbeszedni. Hagymát ültettem,ma borsót és petrezselymet fogok,és palántáztam paradicsomot paprikát ubit karfiolt es sok viragot. A tulipán es a jacint már elkezdett kibújni. Imádom.


    Tarack ellen valakinek ötlet? Viragoskertből kiirthatatlan. 


    Megvolt múlt héten a keresztelő,nem csinaltam végül dobozkát,nem jött az ihlet,gagyi porfogót meg én se szeretek kapni. Majd egyszer. Igy is örültek a fülinek meg a takarónak,mastól pénzt kapott,abban semmi emlék nincs.Majdnem végéig aludt, csak a vegere ébresztettük meg,de még a vízzel leöntésért se sírt,én fogtam végig.


    Hétvégén gardróbfestés,tavaly lemaradt,de jó lenne valamerre kirandulni,annyira szép idő van.Ha más nem a piacra és venni sok szép virágot a ládákba 


    Szép hétvégét Nektek

    előzmény:
    macska54 (36422)
    2017-03-03  04:17
  78. 2017. március 3. 07:5536424.

    Szia Tete, szia Macska!


    Ne is mondd azt a március 15.-ét... mi szerencsére itthon voltunk, így nem volt gond. AzUrammal ugyanannál a szolgáltatónál van a telefonszámlánk, és képzeljétek, én kaptam a belügyes sms-t, hogy üljek át másik autóba    vagy mi, de ő nem. Búsan levonta a következtetést, hogy ő nem számít az államnak   


    Azóta a márciusi hó óta tabuból, kabalából nem rakom el a hólapátot hamarabb! Sokáig most is itt volt az ajtóban, most lentebb került, a teraszra, de az úgymond helyére még március 15-ig nem rakom, nem merem  de már nagyon szeretném!!!!


    Macska, a röszkei gólyafészekben 2 veréb vagy rigószerű madárka partyzik  jó a buli! 


     

    előzmény:
    Tete (36423)
    2017-03-03  05:29
  79. 2017. március 3. 05:2936423.

    Macska, jó korán keltél ma is. Minden reggel idevarázsolod a tavaszt.


    Fél ötkor kísértem ki a párom, tök sötét volt, de azt a rigófüttyöt? Már alig várom a nyitott ablaknál való alvást. Addig beérem egy hajnali alapos szellőztetéssel. Bebújok a takaró alá és élvezem a reggeli "csendháborítókat".


    Mivel a hétvégén egyedül leszek, megtervezem a húsvéti utiprogramot. Jó játék lesz. Unokával tanuljuk majd az Anyám tyúkját. Nem néztem a meteomókusok jóslatait, de jó lenne hétvégére szép napos idő. Emékeztek egyik márciusban a nagy hómizériára? Na, az nem kellene. Mostmár lassan, de biztosan jöjjön végre a tavasz.


    Szép hétvégét angyalok.

    előzmény:
    macska54 (36422)
    2017-03-03  04:17
  80. 2017. március 3. 04:1736422.

    Jó reggelt -ok!

  81. 2017. március 2. 17:0236421.

    Köszi! Majd igyekszem figyelni!

    előzmény:
    macska54 (36420)
    2017-03-02  16:31
  82. 2017. március 2. 16:3136420.

    Röszkén van. Fészek. Márciusba jönnek ide. Kb.

    előzmény:
    sunshine06 (36419)
    2017-03-02  14:58
  83. 2017. március 2. 14:5836419.


    Tudsz esetleg bekamerázott fészekről Szeged környékén? Vagy Csongrád megyében? Szeged egyik falurészén, ahol felnőttem, egy fészek van, a busz útvonalán mégegy. Jó volt mindig nézni azokat a szép madarakat. Láttuk őket a focipályán békázni, időnként a házunk előtti villanykaróra jöttek napnyugtakor kelepelni. Gyöngyörű állatok!

    előzmény:
    macska54 (36418)
    2017-03-02  13:24
  84. 2017. március 2. 13:2436418.

    Muszáj. 

    előzmény:
    sunshine06 (36417)
    2017-03-02  13:20
  85. 2017. március 2. 13:2036417.

    Látom, Macska, tartod a frontot!!! Kösziiiiiiii  

    előzmény:
    macska54 (36416)
    2017-03-02  04:53
  86. 2017. március 2. 04:5336416.

    Jó reggelt -ok!

  87. 2017. március 2. 00:4336415.

    Kedves -ok!


    Én is úgy jártam, mint LondonEye! Vasárnap óta nem tudtam belépni a fórumra, most a lányom segített, másik böngészőt használva jutottam el hozzátok!


    Macska, csodálatos képeket hoztál az elmúlt napokban is! Köszönöm!


    Borcsamama! Írok email-t!


    Jaj, de nagyon várom már a tavaszt! Két napig gyönyörűen sütött a nap, ma viszont egész nap esett! 

  88. 2017. március 1. 20:1136414.

    Halbolt?? és mivel fizet?    


     

    előzmény:
    macska54 (36412)
    2017-03-01  18:13
  89. 2017. március 1. 18:1436413.

    Ez most jól jön, köszönöm szépen. 

    előzmény:
    sunshine06 (36410)
    2017-03-01  15:44
  90. 2017. március 1. 18:1336412.

    Most még csak 3-at lesek, mert nincsenek még itthon mind. De tegnap előtt 9,5 órát vártam a gép előtt a kamerára meredten, hogy haza jöjjön a fekete gólyánk a halboltból. Sikerült lekapnom. 

    előzmény:
    borcsamama (36409)
    2017-03-01  15:07
  91. 2017. március 1. 15:4736411.


    Nálunk egész nap esett, meg ez a szél... brrr!!! Nagyon nyomott voltam, alig léteztem, csak intenzív és sarkos változás a tegnapi kb. 15 fok szikrázó napsütéshez... Aztán egy komolyabb sziesztát benyomtam, így már szebb a világ.... és az eső sem esik  bár minden ilyen egszerűen menne egy "pici" alvással 

    előzmény:
    borcsamama (36409)
    2017-03-01  15:07
  92. 2017. március 1. 15:4436410.

    Csak neked, csak most, csak azért is!!! 

    előzmény:
    macska54 (36408)
    2017-03-01  13:13
  93. 2017. március 1. 15:0736409.

    Szép napot Angyalok!


    Itt ma nagyon bánatos idő van, esik az eső , minden szürke.  Nem hiszem hogy ebből ma lesz napsütés. 


    Macsek,  a képeid ma is csodásak.  Tegnap hány gólyát sikerült lencsevégre kapnod?  


    Sunshine, biztos nagyon szép lesz majd a gyerekszobátok, kreatívak is vagytok, és olyan szeretettel várjátok a picit, hogy másmilyen nem is lehet. 


    Olyan régen elkezdtem írni ezt a két szerencsétlen mondatot, hogy azóta kisütött a napocska is.  

    előzmény:
    macska54 (36400)
    2017-03-01  04:31
  94. 2017. március 1. 13:1336408.

    .

    előzmény:
    sunshine06 (36407)
    2017-03-01  12:14
  95. 2017. március 1. 12:1436407.

    ... és milyen szerény.... vagy nem is, csak egészséges önbizalmad van 

    előzmény:
    macska54 (36406)
    2017-03-01  11:38
  96. 2017. március 1. 11:3836406.

    Tudom. 

    előzmény:
    macska54 (36403)
    2017-03-01  09:26
  97. 2017. március 1. 11:0836405.

    , te egy igazi  vagy! Olyan karácsonyi 

    előzmény:
    macska54 (36403)
    2017-03-01  09:26
  98. 2017. március 1. 09:2736404.

    Köszönöm szépen. 

    előzmény:
    L-é-n-a (36402)
    2017-03-01  08:44
  99. 2017. március 1. 09:2636403.

    Tedd bátran. 

    előzmény:
    sunshine06 (36401)
    2017-03-01  08:25
  100. 2017. március 1. 08:4436402.

    Szép  jó  reggelt  kívánok  mindenkinek,  majd  kellemes  napot.


    Macska!  Nagyon  jók  a képek.


    Csirkés  recept  finombak  tűnik,  lehet,  hogy  aközeljövőben  kipróbálom


     

Címlap

top