Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. január 29. 10:4135801.

    Én is csak benéztem, hogy itt vagytok-e?


    Jó korai voltál megint, már túl vagy piacozáson, kocsimosáson, kávézáson.  Én akkor még az igazak álmát aludtam, nyolc már elmúlt mikor felkeltem.  Aztán jött a minden reggeli szertartás, először is megiszom egy nagy pohár citromos vizet, aztán biciklizem, reggelizünk, szellőztetek, és utána jöhet bármi, amihez éppen kedvem van. 


    Ma nem kell főznöm, tegnap a lányom csinált két napra való húslevest pulykanyakból, brassóit, én meg mint írtam, egy csomó salátát. Holnap halat fogok sütni, kárászt és keszeget egészben, jó ropogósra, és rántott haltejet. Zöldséges rizs vagy bulgur lesz hozzá. 


    Kreatívkodni fogok ma egy kicsit, tegnap befejeztem egy ajtó kopogtatót, összetekert újságokból készült, nekem nagyon tetszik, igaz hogy a színe miatt inkább őszi, így most vár sorára. Varrnivalóm is van bőven , már régen nem varrtam semmit. 


    Londonka, nektek jó éttermezést, gondolom azért te is fogsz találni kedvedre valót, biztos nem csak húsos ételeket csinálnak.  Van már is amit nem eszel meg, vagy csak a hús?  Miket tudsz így főzni?  Mindig csak tésztát vagy zöldséget eszel?

    előzmény:
    macska54 (35798)
    2017-01-29  04:23
  2. 2017. január 29. 09:0935800.

    Dem


    elkepzeltelek a dzsekidben, biztos, hogy nagyon jol all, miert ne?


    Shephard


    remelem, jol sikerul a buli, es mar jobban van a kis csucsdiszunk


    majd mutass kepeket


    Magika


    milyen jo otlet es buli ez a Balaton atcsuszas


    en annak idejen fakutyaztam Fureden sokat, de jo is volt! letezik meg olyan???



    en ma kinai tesztat fozok es turogombocot, de elore a hetre, mert ma etterembe megyunk, ahol 7 fontert annyit eszunk, amennyi belenk fer


    magyar etterem, hat kivancsi vagyok, gondolom nekem legalabb lesz rantott sajt vagy ilyesmi

  3. 2017. január 29. 08:1835799.

    Na itt vagyok megint. Voltam a piacon kávézgatni és utána elmentem a mosóba, mert már nagyon koszos volt a kocsim. Iszonyatos hideg van kint. Mire haza értem és pár csepp víz volt a kocsin az ráfagyott. Itthon törölgettem le az előbb. Szeretem ha a kocsim tiszta. Meg minden a környezetemben. 

  4. 2017. január 29. 04:2335798.

    Csodás ébredést -ok.

  5. 2017. január 28. 21:2435797.

    Jó kis receptek, köszönjük.

    előzmény:
    borcsamama (35796)
    2017-01-28  19:49
  6. 2017. január 28. 19:4935796.

    Siasztok, szép estét mindenkinek!


    Londonka, Narocsi, Macska, mmmmm, Shephard, ladyzso, Mágika, Tete, Fenci, köszönjük szépen az együttérzést, és a jókívánságokat.  Már jobban van Dóri, remélem így is marad.  Csak telefonon beszéltünk, most nem engednek oda a gyerekek, nem akarják hogy valami bajunk legyen, bár azt hiszem csak gyerekek kapják meg, én legalábbis azt olvastam, hogy 3 és 15 éves  kor között fertőz. 


    Macsek, a hóember nagyon cuki, nekem egyik gyengém......  no meg a lecsó, jaj de szeretem, holnap jöhet egy tányérral. Éppen ma beszélgettük, hogy milyen régen ettünk. 


    Shephard,  remélem Olivér jobban van.  Puszi neki, jó nagy. 


    Tete, nálunk is tavaszodik, az ablakban nyílik egy cserép nárcisz, a fiacskámtól kaptam a születésnapjára.  :-)


    Mágika, ma láttam én is a híradóban a Balatonon csúszkálást, tök jó lehetett.  Jó vastag a jég, 34 cm. 


    A saláták, amiket írtam nagyon egyszerűek.  Az almás zeller salátát Tete már leírta, az tejfölös- majonézes. 


    Jégcsapretek-sárgarépa saláta:  egy retket /kb. 40 dkg/ és kb. 20 dkg répát lereszelem, teszek bele 2-3 gerezd zúzott vagy reszelt fokhagymát, sót, borsot, petrezselyem zöldet, 4 ek. oliva olajat, 2 -3 teáskanál mézes almaecetet/sima ecet is jó/, 1 ek. citromlét, és 1 kk. mézet.  Jól összekeverem, hagyom állni hogy az ízek összeérjenek. 


    Az édeskömény hasonlóan készül, azt is reszelem, megy bele zöldhagyma, snidling, petrezselyem és a kömény zöldje, só, bors, kicsi porcukor vagy méz, citromlé és oliva olaj. Ennek is jót tesz, ha áll pár órát fogyasztás előtt.


    Brokkoli fasírt- nagy kevencem-:  1 fej /fél kg/ borkkoli megfőzve, lehűtve , összeaprítva, én géppel szoktam, nem teljesen pempősre.  Megy hozzá két tojás, só, bors, petrezselyem, négy ek. zabpehely, ezzel hagyom állni fél órát. Közben megpirítok száraz serpenyőben két ek. szotyit, két ek. tökmagot és egy ek. szezámmagot.  Ezeket is bele keverem, ha nem állna eléggé össze, vagy túl híg lenne, akkor megy bele még egy kis zabpehely, ill. kevés zsemlemorzsa. Gombócokat formázok belőle, kicsit ellapítom, és pici oliva olaj-vaj keverékében szép piros barnára sütöm mindkét oldalát. 


     

  7. 2017. január 28. 19:3635795.

    Puszi Mindenkinek!


    Shephard, nem biztos, hogy ajánlom a Krampuszt :) Karácsonykedvelőknek végképp nem. Pedig én szerettem. Úgy horror-vígjáték, hogy nem nagyon vígjáték, és bár nem hentelős horror, de a thriller-faktor erős benne. 


    Ma pedig Az éjszaka törvényét néztük meg a moziban, szerettük, jó volt. Alkoholtilalom idején Amerika déli államaiban játszódó gengszterfilm, jó színészek, profi stábmunka, kellemes volt. Gyros-tálat ebédeltem, mert ilyeneket már ehetek! Plusz vettem egy olyan kabátot, amit sosem gondoltam volna korábban: púder-rózsaszín pufi dzseki. De ha már egyszer jól áll?! :)))


    Olvasás és filmek témájában: kicsit szégyenkezem. Régen annyira sokat olvastam! Most leginkább a neten olvasok elképesztő mennyiségű fanfictiont, havi legfeljebb öt könyvet, némi tudományos könyvet, és viszonylag sok filmet nézek. Nota bene: A vörös teknőst érdemes moziban megnézni, nagyon szép volt! Azért a színház és a koncertek megvannak még.


    Lassan vége januárnak, de a tél még sokáig tart... Valentin-napot mi sosem ünnepeltünk, de idén megyünk a MÜPÁ-ba, és előtte vacsorázunk egy szépet :) Előtte még át akarom hívni a nővéreméket egy farsangi fánkozásra. Aztán február végétől jön a böjt. Tényleg, azt tartja valaki?

  8. 2017. január 28. 19:3235794.

    Jó éjszakát mindenkinek.

  9. 2017. január 28. 18:4035793.

    Én mostanság már megyek 8-kor az ágyikómba. Igaz akkor még olvasok valameddig. Olyan nincs egy este se, hogy ne olvassak. De remélem vissza áll az is, hogy 9-kor megyek az ágyam felé.  

    előzmény:
    fenci (35792)
    2017-01-28  18:10
  10. 2017. január 28. 18:1035792.

    Macska, én csak arra emlékszem, hogy a nagykerek, már a ruhásak hajnali hatkor nyitottak. Én nem vagyok hajnali ember, bár hétre járok jógázni. Szóval hatkor kelek. De este 10kor, ha nem hamarabb, alszom. Mindenki alszik ilyenkor már! Miért pont a Lehel? Mert szerintem nem az a hozzád legközelebbi piac. Írok fb.-on ... 


    Borcsamama, én is voltam skarlátos, majdnem nem érettségiztem. Vesztegzár alatt voltam hat hétig! A nagyszüleimnek volt egy olyan szoba fürdője, amit a vendégeknek tartottak fenn, kórház helyett ott tanyáztam. Ajtó elé kaptam az ételt. De mindennap kaptam szurit, penicilin érzékeny is lettem! A lányom, pikk-pakk túlesett rajta, úgyhogy a kisunoka is gyorsan átvészeli. Képzeljétek az én kisfiam, aki 18 múlt, semmilyen betegséget nem kapott el, se egy himlő, se a skarlát, se egy mumsz. Amikor a nagy beteg volt, ő azonnal befulladt, hát kiváncsi leszek mi lesz ezután. Nálunk, mi ketten a férjemmel influenzálódtunk. Se a lányom, se a fiam. De már mi is rendben!


    Ünneplőknek, boldogságosat! Januárban nem ünneplünk! Február, vitatkozok erősen a Valentinon,. Aztán a meleghozókkal kezdünk márciusban! és novemberig meg sem állunk :)


    Mmmmm, az én rendes emberem, mert péntektől ő főz ugye, csinált három rúd rétest! Szerintetek van még belőle? Igen, míg nem négyen sütöttünk talán volt idő, amikor a cukrászdai 4 sütemény elég volt! Jók a spórolási ötleteid :)

    előzmény:
    macska54 (35790)
    2017-01-28  16:43
  11. 2017. január 28. 17:5735791.

    Húúúú és brrrrr, reggel 8kor -8fok volt. Hát hiába a garázsban, a fűtetlen garázsban álló autó, így is érződik a hideg. Pedig, azt szoktam mondani, hogy hideg ellen fel lehet öltözni, ezért én bírom a hideget! Fejtágításon voltam, ahol a köldökcsakra volt a téma, majd ebéd után, megnéztem Jackie-t. Hát bár ne tettem volna!!!!! Natalie Portman játssza, de ezt a suttogós, lassú, megformált beszédet! Annyira kötött le a film, hogy közben be és kipakoltam a mosogatógépet. Teát főztem. Leszedtem és összefogtam a ruhákat. És most ideértem és visszaolvaslak ...  

    előzmény:
    macska54 (35790)
    2017-01-28  16:43
  12. 2017. január 28. 16:4335790.

    Tete!


    Mindig 6-kor indulok. Akkor még lehet közlekedni. 1/4 7-kor már nagyon sokan vannak mifelénk. Na azt nehezen viselem.


    Mágika! 


    Igen mindig korán keltem. Kereskedő voltam és szaladtam az árúért. Ha késve mentem volna akkor már csak a leválogatott maradék maradt volna. Na én szerettem jól ellátni a boltjaimat. Szerettem ki tűnni a sok szép divatos árúval. De erről majd mesélek a talin ha lesz rá alkalom. 


    Más: Elindultam, hogy sétálok egyet. Na az nem jött össze. Vettem egy sétálós kávét és megittam míg vissza értem vele a kocsimhoz. Olyan hideg van, hogy nem lehet kint sétálgatni. Pedig jó lett volna egy kicsit. 

  13. 2017. január 28. 15:2835789.

    A kávé nálam is jól működik altatóként  .


     


    Nem egyszer volt már, hogy későn este ittunk kávét, mert ha ugye az ember eljut a barátnőjéhez egy esti kártyapartira, na ott muszáj


    egy jó lattét inni   és ha vége a partinak, simán tudok tőle aludni.  De olyan is volt, hogy ebéd után ittunk egy tejeskávét és leültünk a tv elé mondjuk forma1-et nézni, na sokszor azt vettük észre, hogy szunyókálunk előtte.  


    Itt is tavaszodik, délelőtt -10 fok volt és szállingózott a hó, de csak olyan éppen hogy.

    előzmény:
    Tete (35787)
    2017-01-28  15:18
  14. 2017. január 28. 15:2035788.

    Szia macska54! 


    El is hiszem, hogy örülsz neki, azért a hajnali fél 3, fél 4 nagyon korán van, nem lehet könnyű, ha mindig ilyen korán ébredsz fel.


    Így dolgoztál régen, hogy hajnalban kellett kelned?  Általában azok szoktak ilyen korán kelni, akik sokáig így voltak kénytelenek kelni és 


    megszokta a szervezetük. Gondolom akkor viszont este korán lefekszel.


    Én pont fordítva vagyok bekötve, inkább nem fekszem le hajnalig, ha valamit muszáj megcsinálni, de reggel képtelen vagyok ilyen korán kelni. 


     


    Kész a tojásos nokedli, most tettem be a sütőbe a sósat, amíg sül lehuppantam ide, párom most ért haza a munkából, nagyon fáradt, alig


    aludt az éjszaka, így picit ledőlt pihenni,  addig megpróbálok csendben lenni. Végül is sajtszalma szerűség lett, csak tettem bele egy 


    kis dinsztelt hagymát, meg a liszt egy része teljes kiörlésű, így gondoltam teszek bele sütőport is, na majd kíváncsi vagyok milyen lesz.

    előzmény:
    macska54 (35786)
    2017-01-28  13:36
  15. 2017. január 28. 15:1835787.

    Akkor neki is indulsz csavarogni?


    Mostanában éjfél körül fekszem le, ha négykor felébredek lefőzök egy kávét megiszom és szemrebbenés nélkül visszaalszom. Valamiért szeretem figyelni, hogy mikor kapcsolják le a közvilágítást. Két napja 7.00 ma reggel már 6.55. Szóval tavaszodik. Lecseréltem a deres Bledi tó háttérképemet egy sárga virágosra, amire éppen száll egy pillangó. Szóval tavaszodik. Reggel -13 fok volt, most -11 fok van Szóval tavaszodik?

    előzmény:
    macska54 (35786)
    2017-01-28  13:36
  16. 2017. január 28. 13:3635786.

    Mágika!


    Mindig korán kelek. Pár napja fél 5-kor, de előtte fél 3 - és fél 4 között ébredtem. Szerintem ha elmúlik ez a szörnyű idő megint akkor fogok, úgy szokott lenni. Bár lehet hogy az én szervezetem is változik. Most örülök, hogy ilyen később ébredek. 

  17. 2017. január 28. 13:0835785.

    hát mivel a befagyott Balatonban úszni nem lehet, csak csúszni,ezért átcsúszás a neve  


    amúgy szó szerint értendő! Nyáron van a Balaton átúszás, most meg a jégen  csúszás.  


     


    Badacsonyból indulnak az emberek korcsolyával, szánkóval,  olyan eszközzel ami csúszik és szó szerint átcsúszkálnak a túloldalra a déli partra. 


    kb. 500 fő indult el, de csak csoportokban engedik el az embereket, nem egyszerre, biztosítva van a pálya, mentők,stb vigyáznak, ha kell segítség azonnal indulnak, de ne legyen rá szükség!


    Most rendezik meg először, de ha sikeres lesz, akkor tervezik máskor ezt a programot.


    Nézd majd a híradót biztos benne lesz, én is abban láttam.  


     


     


     


     

    előzmény:
    ladyzso (35784)
    2017-01-28  12:19
  18. 2017. január 28. 12:1935784.

    Sziasztok!


    Macska: micsoda ebédetek lesz, jól hangzik.


    Mágika: köszi a tippet: majd utánanézek. Nálunk is tojásos nokedli lesz. Nem voltunk a befagyott Balatonnál. Mi az a Balaton átcsúszás?


    Tete: nagyon ügyesek vagytok ezekben a dolgokban. És tényleg nagy szó ám az összefogás.


    Remélem gyerek hamar meggyógyul.


     

  19. 2017. január 28. 11:5635783.

    Ladyzso


    Általában egy hétig van úton, igyekszem úgy adni kaját, hogy naponta egy meleg  tartalmasabb étkezése legyen. A sültek, fasírozott, rántott dolgok meg jók hidegen szalámi meg hasonlók helyett. Mert azt nem nagyon szereti. A tojás, szalonna az meg a vésztartalék. De sokszor mondja, hogy főz tojáslevest, vagy süt bundáskenyeret. Az a szerencse, hogy feltalálja magát, másképp nem is lehetne. Szoktam vele sütit is adni, meg szintén sk aszalt gyümölcsöt. De a meglepi az a marcipán szivecske. Az nem maradhat el. Kell otthonról a gondoskodás, pláne amikor hosszabb útra megy. Egy írországi út két azaz négy kompátkeléssel, vagy egy  Skandináv kanyar bizony nem kevés idő. Az összetartás is úgy van, hogy minél messzebb vannak annál erősebb.


    Egyszer egy hajón dolgozó pincér fiú mesélte, hogy Karácsonykor nagyon szenvedtek a honvágytól, akkor már pár hónapja nem volt Ő sem itthon. Egyikük cuccában volt cipő vagy valami  ilyesmi Népszabadságba csomagolva. Az összes magyar összejött és bőgve olvasták a gyűrött  hazai újságot. Akkor még nem volt ez a nagy mobil mizéria. Még problémás volt hazaüzenni.

    előzmény:
    ladyzso (35780)
    2017-01-28  09:55
  20. 2017. január 28. 11:4135782.

     


     


    Shephard


    Remélem Olivér azóta már jól van és csak a pociját csapta el.  Jó ünneplést nektek hétvégére 


    és boldog szülinapot az ünnepeltnek.     A pezsgőz pohárban csak gyerek pezsgő van!  


    Én is jártam már így, hogy elterveztem mit sütök-főzök, mások meg áttervezik, mert ők is hoznak ezt-azt, bossazntó tud lenni, de nézd a jó oldalát kevesebbet kell készülnöd és a végén biztos nagyon jól fog sikerülni minden és nagyon fini lesz minden. Most olvasom, hogy közben az ünnepelt lebetegedett, mielőbbi gyógyulást kívánok neki, remélem nem lesz komoly baja. 


     


    borcsamama


    Nagyon boldog szülinapot kívánok a fiadnak,   biztos örült a meglepi tortának.


    Mielőbbi gyógyulást kívánok Dórinak, remélem  sikerül megelőzni,hogy Ádám is elkapja. Sajnálom,hogy így lemarad a farsangról 


    meg a szülinapi buliról.


    Jól hangzanak ezek a kaják, te hogy szoktad őket készíteni, írnál róla kicsit bővebben?


     


    Sushi


    Nagy boldog szülinapot kívánok neked!   Tök jó hogy egész héten ünnepelsz, élni tudni kell!  Jó ünneplést nektek!


     


    Démétér


    Kíváncsi vagyok a jövő évi fádra, nagyon jó a témája. 


    Nagyon szép sorsuk lesz a mackóknak, megható a felajánlásod.


    Biztos lemaradtam róla, de nem értem mi ez a téli-nyári lak, ami most a téli oldalát mutatja?


    Nem semmi menűt álmodtál meg, de hát nem lehet elég korán kezdeni a tervezést. 


     


    ladyzso


    A bepanthannak van egy kréme, amit sebre is lehet kenni, nekem patikában ajánlották, igaz én  égési sérülésre kértem krémet,


     mondjuk nem olcsó, de nekem sokat segített, látványosan gyorsan gyógyult a kezem. 


     


    macska54


    Megnéztem a képeidet, nagyon jók.  Te mindig hajnalban kelsz? Az a benézős, hóemberes kép csúúúúcs,  nagyon tetszik.


    Finom ebédetek lesz.


     


     


    Na most már én is leléptem, mert így nem haladok semmivel sem, tojásos nokedlit fogok főzi mára meg valami sósat szeretnék még sütni, 


    lehet a sajtszalma lesz megint  még nem tudom, mert valami hagymásra vágyok, na majd kialakul.


    Ti voltatok már a téli, befagyott Balatonon?  Holnapi terv hogy megnézzük, Lellén megint lesz körhinta a befagyott tavon, ez az elsődleges cél,


    de még alakulhat. Hallottátok ma van a Balatonátcsúszás, az is jó móka lehet, most mutatta a tv is, mostanában rajtolnak el az elsők.


     



     


     


    Mindenkinek jó hétvégét, az ünneplőknek jó bulizást, a betegeskedőknek mielőbbi gyógyulást kívánok!


     


     


    előzmény:
    Shephard (35779)
    2017-01-28  09:41
  21. 2017. január 28. 09:5735781.

    Na itt vagyok újra. Már piacoltam is. A mi ebédünk mára és holnapra is kész. Van marha pöri tarhonyával. És van tojásos,  virslis lecsó. Szeretjük. Én nem vagyok konyha tündér, de viszont egy 

  22. 2017. január 28. 09:5535780.

    Szaisztok!


    Tete: hmmm, jó sok mindent csomagoltál neki, ez igen


    Tök jó, hogy ilyen összetartóak.


    ..


    Minden betegnek jobbulást kívánok! Gyógyuljatok meg minél előbb!!


    ---


    LondonEye: én is szeretek csipegetni, jó is az, pedig le kéne állnom róla.


    Kemény lehetett az a járvány.


    Narocsi: tényleg szép egymásutánban kaptad el őket, nem semmi. Viszont hamar túl lettél rajta.


    Mmmmmm87: sajna ma nekünk is korán kellett kelni, gyerek lebetegedett.


    Micsoda vendégváró finomságok


    Shephard: Hű, de finomakat főztél te is.

  23. 2017. január 28. 09:4135779.

    Jó reggelt


     


    Hát a tegnapi napunk nem úgy történt mint terveztük, Olivér beteg lett, köhög és megharapta a száját belül, közben hőemelkedése is lett, ilyenkor még nem szoktam neki gyógyszert adni, de most muszáj volt, hisz ma vendégek jönnek, reggel korábban kelt fájt a szája, babreszolja ezért néha vérzik is neki, viszont futkosik, dumál, nincs nagy baj, remélem délutánra még jobban lesz


    Csirke pácban csücsül, délután kerül elő, illetve a tortellini és a sajtropogós is frissen készül, majd ebédet csinálok, meg a dekorokat tesszük fel!


     


    Borcsamama: te jó ég, skarlát? Azt hittem már nem lehet ilyen betegséget elkapni, szegény Dóri, jobbulást neki Most látom, hogy milyen sok mindenkinek van emléke vele, akkor csak a mi családunkat kerülte el szerencsésen, így legyen továbbra is


    ladyzso: hát a 1,5 éves reggel 5-kor kel, mi pedig csak 9 körül


    Tete: köszönjük Kitartás gyorsan elrepül ez a hét, én tudom milyen érzés ez, de aztán annál jobb a viszontlátás


    narocsi: ha férjem nincs itthon általában 1-2 között fekszek le, de mivel 9 körül kel Olivér így nem gond, férjem a nagy alvó, szerinte már 10-kor aludni kéne, de én azt nem bírom, megfájdul a hátam a sok fekvéstől


     


    Na megyek dolgomra, szép napot

    előzmény:
    Shephard (35761)
    2017-01-27  10:25
  24. 2017. január 28. 09:3635778.

    Itt a hétvege lehete sokáig aludni,erre 8kor kidobott az ágy. Kandalló ég,fánk kel épp,de alig tudok valamit csinalni,ferjem még alszik,bezzeg ő tud.


    Pedig felkelhetne,tegnap este szóltak hogy mehetünk a konyhapadlóért,egyedül nem tudom bepakolni a kocsiba,meg ha kiállok a kocsival felébred. 


    Délután vedegek jönnek,fánk mellé áfonyás szedres kakaós süti lesz.


    Egy hónapja nem veszünk péksütit csak ha nagyon muszáj,látványos a kajára költött összegen,de ha igy folytatjuk akkor a megspórolt pénzt új ruhákra kell költeni mert meghízunk 😀 A boltiból veszek 2-2 darabot és kész. De itthon nem fogok 2-2 darabnak nekiállni akkor már csinalok rendes adagot,úgyis elfogy 😀


    Telefonról esélytelen hogy egyszerre írjak olvassak.

    előzmény:
    mmmmm87 (35777)
    2017-01-28  09:23
  25. 2017. január 28. 09:2335777.

    Sziasztok


    Borcsamama:ma mar tényleg jó gyogyszerek vannak skarlátra. Kollegám mindkét kislanya is skarlatos volt decemberben,2 hét otthonlét,de 2 nap után már csak azért hogy ne fertőzzenek.(2 és 4 évesek). Jobbulást neki. Pikk pakk semmi baja nem lesz

    előzmény:
    borcsamama (35763)
    2017-01-27  15:16
  26. 2017. január 28. 08:0135776.

    De jó lenne össze futni. Micsoda meglepi lenne. 

    előzmény:
    Tete (35775)
    2017-01-28  07:06
  27. 2017. január 28. 07:0635775.

    Macska koránkelő vagy. Jó a képeiddel kezdeni a napot. Ha a Lehelen, látok egy -t aki a telefonjával fotózik, megkopogtatom a válladat. Jó? 

    előzmény:
    macska54 (35774)
    2017-01-28  04:50
  28. 2017. január 28. 04:5035774.

    Jó reggelt -ok!

  29. 2017. január 27. 22:1935773.

    A jövő hétvégén lesz az ünneplés étteremben; a mostani lesz csendes,pihenős 2 nap. Már főztem egy kondér húslevest! Van egy kis sülthús, meg zöldséges baromfimáj csak egy köret kell holnap. Vasárnap egybensült csirke. Kettőnknek 2-3 napra kitart.


    Állítólag hideg lesz az éjszaka, meg a reggel, mindent bevásároltunk, nem kell menni holnap sehová. 


     


    Nekem az emlékezetes betegség gyerekkorban a bárányhimlő volt. A talpamtól a fejem búbjáig kiütéses voltam. Letisztult, mentem suliba. 2 nap múlva mutattam Anyunak, hogy megint vannak rajtam valami piros pöttyök: rózsahimlő! Így nemes egyszerűségben egymás után.


    Borcsamama: ne idegeskedj, a gyerekek erősek ám! 


    Londonka: tudjuk ám, hogy szenvedsz ettől a sok finom sütitől!  khmm, én is most nyomorgok: Cs. hozott egy kis francia pralinét, nehogy lefogyjak!  


    És ha szabad kívácsiskodni: egyedül hogy alszotok? Nálunk, ha egyedül vagyok, akkor éjjel kettőig kb fent vagyok. Csak az a baj, hogy reggel 6-kor akkor is kelni kell.

    előzmény:
    ladyzso (35764)
    2017-01-27  15:40
  30. 2017. január 27. 21:0835772.

    borcsamama


    szegeny kicsi lany


    aterzem a helyzetet, mikor a nagylanyommal terhes voltam, akkor volt egy nagy skarlatjarvany, na persze, hogy elkaptam, be is kuldtek a korhazba


    en voltam ott a legenyhebb eset, 38.5 volt a lazam, de csak egyszer, a tobbieknek 40 fok korul...


    remelem, neki nem kuszik majd ilyen magasra


    hagytam a sutikbol meg holnapra is, bizony, mert ehy hos vagyok


    ladyzso


    te ismersz engem? igen, a csipegetes...


    en nem vagyok az a napi egy kocka csokis tipus


    Tete


    ugy erzem, tapasztalatbol beszelsz :-)))


     

    előzmény:
    borcsamama (35763)
    2017-01-27  15:16
  31. 2017. január 27. 19:2535771.

    Macsek,


    Köszönjük szépen, remélem nem fog sokáig tartani.  


    Igen, a négyből ő az egyetlen gyönyörűséges 4 és fél éves leányzó, ő legkisebb.  Van még három fiú, 26,22, és 7 évesek.


    Tete, jó kalandos élete lehet a párodnak. Ilyen hosszú utakon biztos jól is esnek neki az időnként innen-onnan előkerülő apró meglepik a finom kaják mellé.


    Remélem Dóri is simán megússza . Kiderült, hogy a barátaik, egy testvérpár, akikkel egy csoportba jár az oviban, mindketten karácsonykor voltak skarlátosak. 


    Olyan rossz, hogy most nem jöhetnek, nem láthatjuk őket jó pár napig. 

    előzmény:
    macska54 (35768)
    2017-01-27  17:58
  32. 2017. január 27. 18:1035770.

    Ladyzso


    Most pörköltet vitt, zöldbabfőzeléket, cigánypecsenyét, rakott kelt. Levest főz magának, így főzeléket adok két evésre valót. Sokszor visz sülthúst, rántott húst, fasírtot. Visz szalonnát, kolbászt, tojást. Nyáron gyakran főz lecsót. Főleg, ha többen összejönnek. Néha meséli, hogy amikor hétvégén kinn ragadnak és többen vannak magyarok akkor közösen főznek. Vagy mindenki viszi ami van neki. Ilyenkor többnyire a párom főz, mint rangidős. Meg szeret is. Amikor elmeséli, hogy  az egyiknek pörköltje van a másiknak pacalja, a harmadiknak babkonzerve és összerakják.De külföldön szükségben nem számít ki milyen nemzetiségű, segítik egymást meg összetartanak. Van az autóban hűtő, neki meg gázpalackos főzője mint a legtöbb  kamionosnak.


    Borcsamama


    Nekem csak a kézfejem hámlott le. Szerintem ma már vissza tudják fogni, hogy ne jöjjön ki nagyon. Én nem fertőztem meg senkit. A szüleim ugyanúgy jártak dolgozni, a testvérem iskolába. A doki kórházba akart utalni, de nagyon bőgtem, aztán mire másnapra a szüleim meggyőztek, hogy be kellene feküdni, a doki meg jött, hogy jó akkor ne menjek. Vígasztalásul kaptam egy nagyon aranyos pizsamát. Tényleg cuki volt, a mai napig előttem van a mintája, pedig kb ötven éve volt. Az volt a kedvencem és elneveztem Betegpizsamának. Mikor végérvényesen kinőttem, majdnem megsirattam.  


     

    előzmény:
    ladyzso (35766)
    2017-01-27  15:52
  33. 2017. január 27. 18:0135769.

    Hamar elmegy a hét,siet vissza hozzád, kitartás. 

    előzmény:
    Tete (35765)
    2017-01-27  15:44
  34. 2017. január 27. 17:5835768.

    Jobbulást kívánok a kislánynak. Gondolom az unokád. 

    előzmény:
    borcsamama (35763)
    2017-01-27  15:16
  35. 2017. január 27. 17:0435767.

    Köszönöm szépen, kedves vagy. 


    Tete, neked is köszönjük.  Én arra emlékszem még általános iskolás koromból, hogy a barátnőm lett skarlátos, a kapujukra kiragasztották a piros cédulát, és se ki nem jöhetett a házból senki, se be nem lehetett menni hozzájuk hosszú ideig..  Minden nap jött a védőnő, ő vásárolt be nekik, és vitte a gyógyszert. Hetek múlva nagyon csúnyán lehámlott az egész testéről a bőr. Még jó, hogy most már azért nem ennyire vészes a helyzet. Remélem nem lesz mindenki beteg, pont a lappangási időben volt amikor ott voltunk náluk vacsorán, de azt hiszem inkább gyerekeket fertőz.


    Én is mindig felcsomagolom a páromat amikor elmegy egy-két hétre horgászni, bár ő tud és szeret is főzni, no meg ott lehetősége is van rá, de így több idő marad a halakra. :-)


    Próbáld ki a retek-répa salátát, az is nagyon finom.  Ha érdekel, beírom a receptet. 

    előzmény:
    ladyzso (35764)
    2017-01-27  15:40
  36. 2017. január 27. 15:5235766.

    Gondolom aztán nagy öröm a viszontlátás.


    Biztos nagyon örül a titkos meglepiknek.


    Miket szoktál ilyenkor főzni?


    Én még nem tudom mit főzök holnapra. A gyerkőc tuti halrudacskát mondana ha megkérdezném.

    előzmény:
    Tete (35765)
    2017-01-27  15:44
  37. 2017. január 27. 15:4435765.

    Londonka ez is egy természeti csoda. A sütemény "fogy" az állásban, a ruhák "összemennek" a szekrényben. Vannak ilyen érdekességek.


    Borcsamama, sajnos én is voltam skarlátos, az egész iskolában ketten kaptuk el. Egy osztálytársnőm nővére elsőnek aztán meg én. Ma már fejlett az orvostudomány, nem lesz semmi baj. Nekem annak idején pár hónapos fejfájás maradt a betegség után, de azt meg kinőttem. A gyerekek nagyon erősek ám. Jobbulást a kis betegnek. Te is beleszerettél a zellere salátába? Én is tervezem az elkészítést, tudod  titkos nasinak


    A párom elment Jövő hét vége majd amikor újra látom. Főztem neki egy csomó "elvivőst". Valahogy nyugodtabban engedem el, ha felpakolom kajával, tiszta ruhával, titkos meglepivel. Ez a munka ilyen, ezt kell elfogadni.


    Olikának jó bulizást.

    előzmény:
    LondonEye (35762)
    2017-01-27  13:16
  38. 2017. január 27. 15:4035764.

    Sziasztok!


    Narocsi: jah, értem. Végülis mi lesz a hétvégén?


    Démétér: te aztán csupa különlegességben tudsz gondolkodni, nem semmi.


    Shephard: örülök, hogy neked is bevált a vitamin. Csak annyira necces, ahogy hirtelen vált a bőr.


    Olivér rendes gyerek. A 1,5 éves végig alussza vajon az éjszakát?


    Már csak az a kérdés, hogy Dém vajon a húsvéttal is álmodik-e?


    LondonEye: ami finom az még jó, hogy kopik. Csak néha olyan nehéz megállni, hogy ne csipegessünk belőle.


    Borcsamama: mielőbbi gyógyulást kívánok Dórinak!!!!


    Finomakat főztél te is.


    Sajna ritka az igazi házias étterem.

  39. 2017. január 27. 15:1635763.

    Sziasztok! 


    Kicsit el vagyok keseredve. Tegnap írtam hogy Dóri beteg lett, hányt, lázas volt, elvitték du. az orvoshoz,aki szerint állítólag valami ilyen járvány volt az oviban, de írtam is hogy már mindenki átesett, ő volt az utolsó.  Éjjel még rosszabbul lett, reggelre az egész  teste tiszta vörös foltos, nagyon fájt a torka, nyelni is alig bírt.  Visszavitték a dokihoz, és kiderült, hogy skarlátos. 


    Nagyon megijedtem, mert mostanában nem is hallottam róla hogy lenne ilyen beteg, de azt tudom, hogy az én fiatal koromban ez sajnos nagyon súlyos betegség volt, rengeteg szövődménnyel.  A dokinő is mondta, hogy régen ez minimum 30 nap kórház lett volna, de ma már állítólag sokkal enyhébb, a gyógyszertől amit kapott holnapra már jobban lesz.  Remélem tényleg így lesz.  Ádám is kapott valami gyógyszert megelőzésre, hogy legalább ő ne legyen beteg. 


    Így aztán szegénykémnek most se farsang, se semmi, pedig nagyon készült.  Még legalább egy hétig nem mehet oviba, akkor se, ha jól lesz.  Persze most az a legfontosabb, hogy meggyógyuljon. 


    Délelőtt főzőcskéztem- brokkoli fasírtot, karalábés csirkemellett, almás-zelleres salátát , jégcsapretek-sárgarépa salátát  és édeskömény salátát csináltam . 


    Shephard, nektek jó bulizást holnapra, érezzétek jól magatokat, a kis ünnepeltnek sok szép ajándékot. 


    Londonka , hogy állnak a fahéjas sütik?  :-)


    Démi, asszem a szarvaspörkölt-dödölle kombóra borcsapapa is szívesen benevezne.  Én nemigen szoktam neki csinálni, nálunk nem volt szokás, nem is ismertem amikor összekerültünk majd ötven éve. Mostanában elég sokat emlegeti a gyerekkorában szeretett ételeket, és ez is egy zalai tájjellegű kaja . A végén még kénytelen leszek megtanulni a készítését. A múlt héten a kukorica prósza kinyomtatott receptjét hozta , valahol ráakadt a neten , mondván hogy a mama is mindig így csinálta.  El akartam neki készíteni, de nem hagyta, azt mondta, majd ő akarja, kíváncsi rá hogy meg tudja-e még csinálni. Érdekes, hogy az ősszel mikor Zalaegerszegen voltunk, több étteremben is ettünk, és a legtöbb helyen nem tudtak adni régi tájjellegű ételeket, pedig nagyon számítottunk rá. 

  40. 2017. január 27. 13:1635762.

    nemi kis felhangot erzek a mondatodban


    nem is ertem, miert


    harom hatalmas csokisat most elviszek valakinek, aki este kocsival haza szokott hozni, szoval minden aldozatra keszen vagyok


    a fahejasak meg csak fogynak, csak fogynak...

    előzmény:
    ladyzso (35756)
    2017-01-26  21:42
  41. 2017. január 27. 10:2535761.

    Jó reggelt


     


    Gyorsan bekukkantok, aztán robogok vissza a konyhába, a virslis kifli tésztája kel, mindjárt jó, a baileys alapanyaga pedig hűl, ezen kívül csak a sali lesz még mára, úgyhogy aztán takarítás, némi pakolászás, és este a dekorok feldobálása lesz még


     


    Ladyzso: a vitamin nagyon jó, pár éve én is szedtem és lehetett látni a hatását, igaz kb fél évig rendszeresen szedtem, de megérte. Kisfiam még csak 2 éves így kell is neki az alvás, bár már 1 éve átállt erre az egyszeri alvásra, miközben uncsitesó 1,5 évesen még mindig 2x 2-3 órát alszik napközben bár szerintem ez meg sok, de mondjuk Olivér szépen átalussza az éjszakát Köszönöm szépen jól van , elemében, épp apján ugrál


    LondonEye: egyszer átugrottunk Londonba 4 napra, és pont úgy fogtuk ki az időt, hogy 24 fok volt kis szellővel, maga az álom, remek volt így várost nézni, illetve ami kilátszott a ruhából testrészünk az bizony lebarnult Jaj te szegény, most fel kell áldoznod magad a fahéjas süti oltárán


    Démétér: hát mánia ellen nincs orvosság, de azért az már durva hogy már most is ezzel álmodsz


     


    Szép napot

    előzmény:
    ladyzso (35755)
    2017-01-26  21:41
  42. 2017. január 27. 10:2435760.

    Kitüntetett helyen van, köszi!


    A barátaidat meg tudjuk, hogy jól tartod.  De most jól idejönnek; elolvassák és volt-nincs meglepetés! Akkor "újratervezés" lesz? 

    előzmény:
    Démétér (35759)
    2017-01-27  09:59
  43. 2017. január 27. 09:5935759.

    Narocsi, a téli-nyári lak a szobámban lakik, az ágyammal szemben lóg, gyakorlatilag az az első, amit meglátok minden reggel ébredéskor :) Nagyon szeretem. Még a téli oldalát mutatja, nyilván :)


    A szülinaposokat Isten éltesse!


    Tete, kezdek megveszni, lehet, hogy mégsem jó ötlet a korai tervezgetés: reggel arra ébredtem hirtelen, hogy megálmodtam, hogy mit akarok készíteni a barátoknak karácsonyi vendégségre :) Már a menüt értem ezalatt. Azzal a sürgető érzéssel ébredtem, hogy ezt most azonnal le kell írnom :) Ez van: már leírtam. Mánia ellen nincs mit tenni. (Nota bene: szarvassült, áfonyaszósz, pirított krumpli, és egyúttal vaddisznópörkölt dödöllével és pirított gesztenyével.)

    előzmény:
    narocsi (35751)
    2017-01-26  19:58
  44. 2017. január 27. 07:5035758.

    Bántja a gyomrát. Itthon nem használok semmi ízfokozót vagy leveskockát, meg kb. fél évente van bő olajban sütött dolog. Ha egy hónap alatt 2 üveg olaj elfogy, akkor már ideges vagyok!  Azért a kacsát olaj helyett zsírban konfitálva  csináltam!

    előzmény:
    ladyzso (35755)
    2017-01-26  21:41
  45. 2017. január 27. 04:5635757.

    Jó reggelt mindenkinek.


    Naaaaaaaaaaa... nyáron jó a 24-25°C is. :)

  46. 2017. január 26. 21:4235756.

    Gondolom most mekkora a felelősség rajtad a fahéjas süti kapcsán

    előzmény:
    LondonEye (35754)
    2017-01-26  20:50
  47. 2017. január 26. 21:4135755.

    Sziasztok!


    Jó kis migrénem volt ma, délután aludtam vagy 3-4 órát.


    Shephard: köszi a tippet, szerintem már mondtad. Vettem múltkor szépségvitamint (haj, bőr, körömre), azt is szedegetem, meg krémezem a kezemet, most egész jól néz ki. A tegnapi nagyon durva volt, totál ráncos teli sebbel.) Neked a sütés az életed, ez így világos és érthető, ők meg gondolom úgy vannak vele, hogy néha neked is jár pihenés. Nem semmi, hogy hogy akarták megoldani a mosógépet. A fiúk már csak ilyenek, mondjuk nálunk gyerkőc csak akkor alszik délután, ha beteg. Mi finomat sütöttél ma? Finomat főztél szokás szerint. Olivér hogy van? Köszi a sütit, nagyon finom volt.


    Borcsamama: örülök, hogy jól sikerült a szülinapozás. Dórinak jobbulást kívánok! Azt mondják járvány van.


    Macska: köszi a képeket. Az elefánt haláli.


    Csingi: nem semmi az egérfagyi.


    Narocsi: a nyárral egyet értek. Legyen jó meleg, és lehetőség csobbanni a balcsiba. A túl meleg nekem is sok, de a 22 fok kevés nyárra. Bőr: az ötletek mindig jól jönnek, a napokban a főgondom az volt, hogy nem elég, hogy szétrepedt a bőröm, de ezt egész nap és egyfolytában csinálta, úgy, hogy szivárgott a vér. Nos, nem szeretek semmilyen krémet sebbe kenni. Nem tudom, min múlik a regenerálódása. Ez van, a telet ezért nem csípem. Nyáron ilyen nincs.


    Érdekes, hogy a férjed az éttermi kaját nem tudja megenni: nem ízlik neki, vagy hazavágja a gyomrát? Én ma olyan finomat ettem kajáldában: rántott húst sült krumplival céklában: és totál házias volt, frissen sült, nagyon jól esett.

  48. 2017. január 26. 20:5035754.

    szijjasztok


    na igy ne egyen sutit az ember...a ferjem hazahozott 2 doboz fahejas es egy csokis sutit...sajnos a fahejasat csak en szeetem


    nalam olyan 27 fok tajan van a hatar, legalabbis otthon


    itt minden mas, az orokos magas paratartalom miatt olyan 18 fok felett minden 4-5 fokkal melegebbnek erzodik


    a 30 fok itt egyszeruen kibirhatatlan

  49. 2017. január 26. 20:1935753.

    Jaj a süti meg itt maradt Banános csokis muffin, küldöm

    előzmény:
    narocsi (35751)
    2017-01-26  19:58
  50. 2017. január 26. 20:1835752.

    Borcsamama: szegényke, hát ez bizony nagy szomorúság most neki, de a lényeg hogy gyorsan meg gyógyuljon


    narocsi: biztos, hogy lesz melegebb idén is, mondjuk a múlt nyárral sem volt gondom, kifejezetten jó olyankor a gyereket öltöztetni, mert biz a téli ruha-ruha hátán rétegezés nemcsak engem fáraszt de Őt is Mi ritkán járunk étterembe, mert imádok a konyhában lenni, de azért nagyobb események, évfordulókkor előfordul a dolog, én szeretem a házi dolgokat, és vendégeket is fogadni, de jó ötlet ez a választósdi

    előzmény:
    borcsamama (35749)
    2017-01-26  19:36
  51. 2017. január 26. 19:5835751.

    Nyitom az ablakot, fénypostával küldheted! Bármilyen süti jöhet! 


    Csak ugrattalak, nagyon édes a képen: látszik az igyekezet. A fiúk had aludjanak, a férjed biztos sokat dolgozik; itthon  biztonságban érzi magát, azért alszik nyugodtan.


    Nekem a jövő hétvégén "kell" sütni, B szülinapja lesz, hazajönnek mindketten.  A férjem agitál, hogy szombaton menjünk el egy étterembe ebédelni, hogy ne egész hétvégén főzzek, mosogassak! Majd az ünnepelt dönt; ez volt gyerekkorukban is: lehetett választani. 1. kedvenc házi kaja


    2. étterem vagy pizzás 3. kirándulás


    Most a kirándulás nem alkalmas, úgyhogy az első kettő játszik.  Persze van egy visszahúzó erő, a férjem viszont most már lassan csak azt az ételt tudja megenni amit itthon főzünk. Úgyhogy nem tudom megéri-e az étterem... 


    Azért egy kicsit legyen a nyáron több C-fok 22-nél, akaaaaaaaaarok fürödni a Balatonban!  Tavaly is korán ( június elején) fürödtem már: kb 5 német, meg én voltam a vízben. A legjobb az volt benne, hogy fent a dombon nagyooon meleg  volt, a fiúk is akartak fürödni, de az erős parti szél miatt inkább meghátráltak.  na, azért legyen egy kis meleg nyáron, meg különben is: hideg nyáron nincs jó gyümölcs!


    ladyzso:  lehet a legjobb módszer nagyanyáinknál van- tiszta disznózsírt kenj rá. Lehetőleg házit, abban nincs avasodásgátló.  De biztos van jó módszered, mi csak bombázunk a saját ötleteinkkel.  


    Dém: biztos lesz nagy öröm és minden macinak lesz gazdája!  Csináltam magamnak is "téli-nyári lakot"; bevittem az irodába egy varrós kollégának meg akartam mutatni.  A tiédnek megvan már a helye? A hétvégén nyugi lesz, talán tudok varrni, annál is inkább, mert februárban viszont Anyámnak lesz szemműtétje. Utána lehet majd szaladgálni a meló, meg a Mama között, és + a kert amit nemigen akar feladni.


    A szülinaposoknak:  


    A betegeknek jobbulást. 

    előzmény:
    Shephard (35748)
    2017-01-26  16:16
  52. 2017. január 26. 19:3935750.

  53. 2017. január 26. 19:3635749.

    Köszönjük szépen, remélem hamarosan jobban lesz.  Nem gyomorrontás, minden gyerek beteg lett az oviban,most már lecsengőben van. Dóri így is jól kitartott, ő az utolsó aki megbetegedett.


     Sajnálom szegénykémet, el van keseredve, mert holnap szülinapi buliba mentek volna Ádám egyik kis barátjához, de így most a leányzó nem mehet. 

    előzmény:
    Shephard (35748)
    2017-01-26  16:16
  54. 2017. január 26. 16:1635748.

    Sziasztok


     


    narocsi: hát persze, még nem tökéletesen tisztán eszik, de tényleg nagyon kevés veszik kárba  Érdekes film az tény!


    Démétér: én még nem is hallottam erről a filmről, de majd letöltöm, jó tudom nem szabad, de mindenki csinálja


    LondonEye: remélem teljesül a vágyad karácsonyra


    Macska54: cukik a babák, a lila nagggyon szép Én 25 fokig szeretem az idő, melegebb akkor lehet ha hűs szellő is van, de az igazi számomra a 18-20 fok napsütésben, már ekkor is melegem szokott lenni, ezt még írben szoktam meg aztán így maradtam


    ladyzso: lehet már mondtam, de glicerines krémet használj, az gyorsan rendbe teszi, és ha szappant is olyat használsz akkor nem lesz gondod!


    Sushi: bizony így kell élni, 1 hét ünneplés


    Borcsamama: jaj szegény, jobbulást Tegnap este Olivér is már aludt, aztán rá 1 órára ébredt hogy éhes, na ez gyanús, valamiért kihoztam, pedig sosem szoktam, néztem őt és láttam nyel nagyokat, pont annyi időm volt hogy a mosogatóhoz érjek vele és kibukott a délután puding belőle, aztán ivott vizet és rendben is volt, rohangászott, végül 11-kor aludt el ismét Nem lehet hogy csak simán elrontotta a pociját?


     


    Tegnap vásárlós napunk volt, bank, miegymás, meg persze a szombati bulira minden a kajákhoz, sütit végül nem csinálok, aminek nem örülök, mert azt imádom a legjobban, de Hugom süt valamit, Anyum meg cukrászdából hoz sokfélét, hogy ne kelljen annyit dolgoznom, ami ok meg szép, de a sütés az én terepem, és ezt nem értik...ma sütöttem, magunknak és mindet megesszük Hogy lehet, hogy a férfiaknak aludni kell délután, itt mindkét fiú durmol, Olivér ok, na de az apja is Utána majd szerelhetik a mosógépajtót, az sem volt egyszerű, kiderült hogy a zsanér is eltört és nem komplett új ajtót kapok sok pénzért, hanem csak a külső műanyag borítást és a többit a régi ajtóból kell átszerelni, na ezt így akarták rámsózni, nem hoztam el!!! Mondtam hogy ugyan szereljék már össze, nehogy nekem kelljen, jó a Férjem pikk-pakk összerakta volna, de annyi pénzért amit kértek csinálják meg, így is mi csavarozzuk fel, szóval vigyázni az ajtóra!


    Mai ebéd resztelt máj és tarhonya volt, holnap is ez lesz, holnap már megcsinálom a franciasalit, virslis kifliket meg a baileyst és a sütik lettek volna még de az sztorno, majd még takarítok picit, és lehet a dekor is felkerül!


    Megyek eszek sütit


     


    Szép délutánt

    előzmény:
    Shephard (35706)
    2017-01-24  18:35
  55. 2017. január 26. 16:1235747.

    Jó lenne.

    előzmény:
    borcsamama (35746)
    2017-01-26  15:27
  56. 2017. január 26. 15:2735746.

    Igen, azt írta, ill. hogy ha mégis úgy alakulna, akkor esetleg váratlanul benéz.  Én elképzelhetőnek tartom ezt , és ezért írtam fel a listára. 

    előzmény:
    macska54 (35744)
    2017-01-26  14:04
  57. 2017. január 26. 14:0635745.

    Nekem a 22°C a jó eső és szél nélkül. 

    előzmény:
    borcsamama (35742)
    2017-01-26  13:06
  58. 2017. január 26. 14:0435744.

    Csingi azt írta nem jön, lehúztam a listámról. Vagy tévedek?

    előzmény:
    borcsamama (35743)
    2017-01-26  13:29
  59. 2017. január 26. 13:2935743.

    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal


    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett.


    borcsa


    macska


    Shepard és Olivér


    Narocsi  (nálad alszom vagy éjszakai beszélgetek) 


    Londonka


    Csonkanek (remélem, összejön, bizonytalan)


    Nekezd


    Eszterlili  /egyenlőre feltételesen/


    fenci


    Mágika  (99% ,hogy megyek)


    Sziga


    Banyoc@


    Rosemary


    Csingi ???


    Sushi ??? 


    Kisbogár ???  - tőled várom a visszajelzést!


    Marcsi ???  - kérlek erősítsd meg az első jelentkezésedet!


    Madlena ???  - szeretném ha te is jeleznél  hogy tudsz-e jönni!


     


     

  60. 2017. január 26. 13:0635742.

    Tavasz jöhet, csak 35 fok feletti nyár ne legyen.  Nekem már a 35 is sok.

    előzmény:
    macska54 (35741)
    2017-01-26  11:15
  61. 2017. január 26. 11:1535741.

    De én felkészítelek benneteket a tavasz közeledtére. 

    előzmény:
    borcsamama (35740)
    2017-01-26  10:53
  62. 2017. január 26. 10:5335740.

    Sziasztok, azt már nem nagyon mondhatom hogy jó reggelt, bár nekem még az.  Ma nagyon lusta voltam, képzeljétek, kilenc óra elmúlt amikor felkeltem.  No, legalább jól kialudtam magam.  :-)


    Csingi, ez macsek csúcs azzal a fagyival, főleg így télvíz idején.  Erre felénk nincs valami intéznivalód? Örülnék neked. 


    Macsek, nekem most valahogy a róka inkább, biztos az idő miatt.  Itt ülök az ablak előtt, ha kinézek minden fehér, itt hátul a kertben még jó nagy a hó.  Északi oldal, és hiába süt a nap, nem olvad még akkor se ha nincsenek mínuszok.  A terasz tetején is vastagon a hó. 


    Tegnap  a szülinapozás jól sikerült, fincsit ettünk, sütiztünk, és társasoztunk a gyerekekkel.  A folytatás nem lett annyira jó, Dórika egész éjjel hányt, nem tudjuk hogy mitől, délután viszik orvoshoz.  Rengeteg beteg gyerek van az oviban. 


    Remélen nem gyűjtöttünk be tőle valami vírust.


    Most megyek főzni, majd valamikor még jövök. 

  63. 2017. január 26. 09:0935739.

    Hűha, előre ugrottunk májusra ezekkel a rózsákkal!


    Csak bekukk, szaladok

    előzmény:
    macska54 (35737)
    2017-01-26  04:57
  64. 2017. január 26. 08:0735738.

    Jó reggelt!


    Itthon maradtam gondoltam lesz egy kis lazulás is, na eddig nem sikerült, de a listámról szépen fogynak a teendők. Fogorvos pipa :) 


    csak ne volna ilyen nagyon hideg. 


     

  65. 2017. január 26. 04:5735737.

    Jó reggelt mindenkinek!

  66. 2017. január 25. 20:1435736.

    nagyon aranyosak a képeid

    előzmény:
    macska54 (35732)
    2017-01-25  19:29
  67. 2017. január 25. 20:1335735.

    Az ilyen hetes bulikat én is szeretem, főleg, ha csupa meglepi az egész. Nagyon jól hangzik az egész.

    előzmény:
    Sushi (35727)
    2017-01-25  18:57
  68. 2017. január 25. 20:1235734.

    Ööö, ez úgy van nálam, hogy tegnap jó a bőröm, ma kimegyek az utcára, hideg van, fúj a szél, a búbánat tudja, reped a bőröm, de a melegben is reped tovább, hogy jól érezzem magam. Azért köszi az ötletet. Lehet, hogy melóban a papír is szárítja.

    előzmény:
    fenci (35728)
    2017-01-25  19:04
  69. 2017. január 25. 19:3935733.

    borcsamama, Sushi


    nagyon kellemes unnepelgetest kivanok


     


    en is varom a tavaszt, most minuszok vannak reggel, napkozben epphogy plusz...felhaboritooooo!!!!!


     

  70. 2017. január 25. 19:2935732.

    Jó éjszakát mindenkinek.

  71. 2017. január 25. 19:1435730.

    Most tudtam meg, 2 éve nem müxik. Lehet hogy ott van, de nem ad. 

    előzmény:
    Sushi (35727)
    2017-01-25  18:57
  72. 2017. január 25. 19:1035729.

    Igen, tudom, köszike. Most épp nem müxik.


    Vannak most ott télen is ott telelő gólyák? Mert nekem nem jön be a kamerakép. 


    http://worldcam.eu/webcams/europe/germany/5469

    előzmény:
    Sushi (35727)
    2017-01-25  18:57
  73. 2017. január 25. 19:0435728.

    ladyzso kedves,


    A KOZMETIKAI OLAJOKAT NEM PRÓBÁLTAD? Én most éppen shea és argán szerelmes vagyok. Egyébként nem szoktam krémeket használni, mert mindenre érzékeny vagyok, sajnos, de az olajok egyre kedveltebbek :)

    előzmény:
    ladyzso (35725)
    2017-01-25  17:06
  74. 2017. január 25. 18:5735727.

    Kedves Angyalok!


    elöször köszönöm a köszönteseket, nagtyon jo erzes volt, hogy gondoltok ram.


    Tekintettel arra, hogy nagyon nevezetes evfordulo, nagyon nevezetesen igyekszünk megünnepelni. Tegnap kezdtük, kicsit lassan, kettesben indultunk vacsorazni a kedvenc ettermünkbe, ahol a tulajok zenelnek es enekelnek mindig, rögtön belepeskor kaptam a "happy birthday"-t. Egy kis viragkompozicioval diszitettek nekem asztalt, nagyon meghatott igazan.


    aztan ma is kaptam meg mebglepiket, holnap jönnek az unokatesoimek het vegeig, szombaton buli, a mar emlitett etteremben - szoval egy egesz het ünneples. Igy kell ezt.


    Macska - Mannheimben ahol dolgozom, van egy park, ott is van bekamerazott golyafeszek, ejjel nappal lehet öket nezni. Es ha a parkban setalunk, akkor ök is ott setalnak, bizony mar nem is felnek


    Borcsamama - boldog szülinapot a szülinaposodnak.


    Demnek mindig olyan ötletei vannak - ez a macis nagyon meghato. Es amikor ilyen menüket ir, mindig rajövök, hogy mennyi mindent nem tudok a konyhaban


     

  75. 2017. január 25. 18:0635726.

    Hát a futásra nem megyek. Én már nem tudok futni. Minden állatot szeretek. De a téli képekre meg vissza térve madárkákat most még sem tehetek hiszen most nem trilláznak. Én a képeimet általában az évszakokhoz igazítom. Meg a hangulatom is kicsit benne van. 


    Minden gólya fészket nem ismerek. Ezt a vonalat pl. még nem jártam be. De ki tudja, talán egyszer arra is visz az utam. De a szezonba azért inkább a bekamerázott fészkeket keressük fel és az oda,arra vezető úton minden fészeknél meg állunk. Feljegyezzük és ha véletlen nincs az adatbázisba akkor rögzítjük. De nagyon sokan vagyunk gólyások. Lehet hogy valakik meg arra járnak. És akkor meg azok csinálják ugyan azt amit mi akik együtt szoktunk csavarogni az országban. És ha már neki indulunk azért nem csak a gólyákat nézzük meg. Akár a falú múzeumot és a helyi érdekességeket is megnézzük. Pl mikor Hortobágyon vagyunk akkor ott még 1000 más program is van. Ezek a kirándulások akár 3 napig is eltartanak. Minden érdekel ami a természettel kapcsolatos. 

    előzmény:
    csonkanek (35722)
    2017-01-25  16:39
  76. 2017. január 25. 17:0635725.

    Sziasztok!


    A bőröm már megint vacakol, szétrepedt rendesen.


    Ebédre paprikáscsirke volt nokedlivel. Vacsira is olyat eszünk.


    Jöhetne már a jó idő.


    Szülinaposoknak boldog szülinapot kívánok!

  77. 2017. január 25. 17:0235724.

    Csonkanek, Macsek, köszönöm szépen, majd tolmácsolom az illetékesnek.  :-)


    Naná, hogy meg fogom kóstolni!    Amúgy is vacsorára megyünk, gondolom a menyem is sütött valamit, úgy hogy muszály lesz.  Azért annyira nincs az én diétám kőbe vésve, hogy még szülinapon se lehessen egy kis kilengés.  Nem ezen fog múlni a sikere. 

  78. 2017. január 25. 16:4435723.

    Boldog szülinapot a fiadnak! Én nem diétázom (naná, hogy kellene!), szívesen kóstolnám, ha Neked most nem lehet!


    Sushi! Boldog szülinapot Neked is! Remélem, úgy sikerült, ahogy tervezted! Csupa móka, kacagás! 

    előzmény:
    borcsamama (35720)
    2017-01-25  16:05
  79. 2017. január 25. 16:3935722.

    Most olvastam, hogy Bodrogkeresztúrban lesz Fülöp gólyáról elnevezett futás. Már többedik alkalommal. Jössz esetleg?


     


    Nemrég utaztam vonattal Miskolcról Sátoraljaújhely irányába és sajnos elfelejtettem, hogy melyik állomáson, de az egyiken az épület kéményén gólyafészket láttam (hála Istennek, üresen). Tudsz erről, hogy vasútállomás épületén gólyafészek? Igaz, csak egy kis megálló volt.


    Nagyon tetszenek a képeid! A gólyák mellett a fehér farkasok is a kedvencek közé tartoznak? Sok képen szerepelnek. Micsoda jó kis vastag bundájuk van!


     

    előzmény:
    macska54 (35719)
    2017-01-25  15:39
  80. 2017. január 25. 16:1435721.

    A Mammut környékén csavargok. Sétáltam egy órát. Most már haza indulok lassan. Boldog szülinapot a kedves fiadnak.

    előzmény:
    borcsamama (35720)
    2017-01-25  16:05
  81. 2017. január 25. 16:0535720.

    Nagyon cukik ezek a babák.  


    Merre csavarogsz?  SZívod azt a koszos levegőt?


    Reméljük májusra jó idő lesz, bár május 24-25 a két utolsó fagyosszent, Eszter és Orbán. Talán nem csinálnak nekünk fagyos talit. 


    Elkészült a tortám, szerintem szép lett, remélem finom is, az majd estefelé kiderül.  A fiam nagy kedvence pici kora óta, és már régen nem sütöttem ilyet, gondoltam meglepem a szülinapjára. 


    Elég nehéz neki ajándékot kitalálni, mert szinte mindene van. Most a torta mellé kap még egy nagy zacskó pisztáciát, amit imád, és egy éves horgászengedélyt, hogy tudjon majd ő is menni Ádámmal pecázni, ne csak a papa.

    előzmény:
    macska54 (35719)
    2017-01-25  15:39
  82. 2017. január 25. 15:3935719.

    Csavargok,de hidegem van. Lányok lesz tavasz? Talán a talira már megjön. Nagyon várom.

  83. 2017. január 25. 15:1535718.

    Köszönöm szépen!

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (35717)
    2017-01-25  12:51
  84. 2017. január 25. 12:5135717.

    Kedves Borcsamama, rendben, töröltük!

    előzmény:
    borcsamama (35710)
    2017-01-24  21:11
  85. 2017. január 25. 09:0835716.

    Köszönöm neked is a visszajelzést, ezek azért kicsit megnyugtattak. Nem mintha annyira titkosak lennének, csak van köztük egy csomó családi, gyerekek, rokonok, unokák, amit azért nem szeretnék kirakni.


    Igérem, azért a díszeket majd valamikor ide varázsolom valahogy, de most megyek mert sül a tortám.

    előzmény:
    Tete (35714)
    2017-01-25  08:24
  86. 2017. január 25. 08:5835715.

    Macska látod hiába a kávé, hiába a kakasok, mindenki alszik még. Illetve már dolgozik.


    Legyen szép napotok, itt -11 van, nem adja könnyen magát ez a tél. De kiböjtöljük, ha a fene fenét is majszol.

  87. 2017. január 25. 08:2435714.

    Borcsamama


    Tuti így van. Csak megerősíteni tudom amit Macska írt. Próbáltam este én is megnézni a díszeidet. Nem sikerült. Mivel nem vagyok egy számítógép fenomén, azt hittem én csináltam valamit rosszul.


    Dém megint elkápráztatsz az ötleteddel. Remélem Csengettyűváros is folytatódik majd.

    előzmény:
    borcsamama (35713)
    2017-01-25  08:14
  88. 2017. január 25. 08:1435713.

    Jajj drága Macsek, ez nekem most nagyon jó hír ha tuti így van.  Én megnyitottam, és a saját képeimet láttam, de hát akkor ez nem baj , ha más nem látja.  Nagyjából már tudom hogy mit csináltam rosszul. 


    Egyébként meg írtam az Ügyfélkapunak, kértem hogy töröljék ki, remélem megcsinálják. 


    Szép napot Mindenkinek!


    Démi,  átírom ide a neked szánt mondandómat, hátha tényleg kitörlik az előzőt. 


    Nagyon szép gondolat amit a macikkal tervezel, olyan megható és szívmelengető.  

    előzmény:
    macska54 (35712)
    2017-01-25  04:58
  89. 2017. január 25. 04:5835712.

    Jó reggelt mindenkinek.


    Borcsamama! Miután nem jól csináltad meg a linket senki nem lát semmit. Ha rákattintunk akkor a saját google fotóinkat látjuk. Úgy hogy nyugi.Senki nem lát semmit. Ha esetleg nem tudod hogy kell feltenni akkor hívj fel és segítek. De asszem ott rontottad el hogy a megosztáshoz nem kérted le a linket. 


     


     

  90. 2017. január 24. 21:4935711.

    hu, azannyat


    en csak kapkodom a fejem, diszkeszites, menutervek, teli erdo tema(zsenialis, mint minden Demtol)


    csudak vagytok lanyok, az mar biztos


    nekem csak az a kivansagom, hogy haza tudjak menni, es mindenki ott legyen, aki most karacsonykor (pont ma egy honapja volt szenteste) ott volt...

  91. 2017. január 24. 21:1135710.

    Segítség Lányok!  Tud valaki segíteni?  Ezt nem egészen így akartam. Valamiért feltette az összes karácsonyi képemet, pedig én kiválogattam néhányat és csak azokat akrtam feltenni.  Le lehet ezt innen töröltetni valahogy?


    Kérlek, segítsetek!

  92. 2017. január 24. 20:1835709.

    Macska54, szerintem a legjobb a lassú váltás a dekorban. Ha van sok pirosod, akkor szépen, fokozatosan lehet a következő színt vásárolgatni hozzá, ami illik is, mert tényleg: ha egyszerre akarja az ember a teljes dekort cserélni, az egy vagyon. Nekem csak a mázlim, hogy ehhez már van jó sok alapom. Aztán először jöhet a piros-arany fa, az is gyönyörű, ragyogó tud lenni, utána egyre több lesz a fehér mondjuk...


    Tete, sose hagyd magad lebeszélni a tervezgetésről :) Az ünnep egyik legnagyobb öröme a sok-sok készülődés. Mekkora kár lenne elhagyni! Vagy rövidebb időbe szorítani. Minek?! Ha egyszer élvezzük?! Nem igaz? :)


    Borcsa, jól hangzanak a díszek, várom majd a képeket!


    Shephard, a Könyvelőt mi is szerettük :) (Ebben a társaságban csak halkan merem megsúgni, hogy a hétvégén a Krampuszt néztük, és sajnos tök jól szórakoztunk rajta :))

  93. 2017. január 24. 20:0935708.

    Szia narocsi, mackók dehogy árvulnak: mennek a gyermekmentőknek, már meg is beszéltem velük :) Nagyon boldogok voltak vele. És most visszaolvasok! 

    előzmény:
    narocsi (35705)
    2017-01-24  18:21
  94. 2017. január 24. 18:4735707.

    Na, ja úgy könnyű, ha a felét a hasára keni!  Vicces a képen; látszik a nagy igyekezet, ami nem mindig sikerül! 


    Furcsa volt ez a film, nem tudom, hogy valóban átnevelhető-e  egy ilyen zárkózott gyerek???  De mint film igen izgalmas, a végére pláne! 

    előzmény:
    Shephard (35706)
    2017-01-24  18:35
  95. 2017. január 24. 18:3535706.

    Démétér: juj de előre vagy már, nálam a menü 2016-ban is kari előtt 2 héttel dőlt el


    Borcsamama: ha így haladsz mire jön a kari annyi fehér díszed lesz hogy csak azok mennek majd a fádra Az oroszkrémet én is imádom, igaz nem mindig, vannak évek mikor ki nem állhatom, most nagyon ennék  Persze mert nincs Ezért áldás csillámmal dolgozni, mert aztán minden csodás és ragyog


    Narocsi: mi is pont tegnap néztük a Könyvelőt, nekem nagyon bejött, a férjem bealudt, mert nem bírta követni az elején a sok szálat, de szerintem a végére összeállt, klassz volt


     


    Nálunk most a fiúk zenélnek, Olivér Jézuska által hozott zongoráján játszanak és mikrofonba énekelnek Uzsonnára bevágott a kisfiam egy joghurtot, egy kockasajtot és egy kinder csokit, igaz ez a 2. uzsi volt, ha rajta múlna joghurton, kefíren és kockasajton élne

    előzmény:
    Shephard (35695)
    2017-01-24  15:15
  96. 2017. január 24. 18:2135705.

    Borcsamama: eddig még nem jutottam, de az asztalomon van egy könyökvédő, arra a varrós ötleteim/témáim felírtam   Tavaly októberben volt sok varrós-program akkor is írtam, hogy ne feledjek el semmit, ahová elígérkeztem vagy ha valamit megígértem.  És most  te is fel vagy írva! 0520  


    Hááát volt nálunk is egy idő, amikor írtam, hogy mennyi hús van a fagyasztóban. De akkor számolni kellett a felhasználást.  Most van  1,5 fiók a fagyasztóban, jobban át lehet látni. Persze, volt már meglepetés: akciós a gesztenyepüré; veszek!  Jaaa, volt itthon is 


    Dém, ez a téma nagyon izgalmas! És mi lesz a mackóiddal? elárvulnak? 


    Na, nicsak65 jól megmondta:  Sully  a film címe! Tegnap is néztünk egy filmet, ami akciós-pszichológiás történet: "Könyvelő" a címe.   

    előzmény:
    borcsamama (35701)
    2017-01-24  17:31
  97. 2017. január 24. 18:2035704.

    Sushi, üdv. a klubban! Boldog Születésnapot!


    Most csak olvasok, ettől jóllakok és nevetgélek ... Esti puszik :)


     

    előzmény:
    Sushi (35691)
    2017-01-24  11:27
  98. 2017. január 24. 18:1035703.

    Nagyon szívesen váltanék, de meggondolandó. Már írtam. Nagyon sokba van. Le se merem írni mennyibe fájt mire össze raktam mindent. De majd fehérrel átvariálom a cuccaimat. Úgy is tettem már tavaly mármint most karikor bele egy kevés fehéret. Én is az útsó pillanatba vettem hozzá pár fehér gömböt. Már állt a fa egy hete mikor rohangászni kezdtem fehér gömbökért. Na persze sehol sem volt már. Imitt-amott egy-egy darab. De miután én nem szoktam semmit se a véletlenre bízni majd időben hozzá veszek ezt-azt. Én mindent nagyon korán kezdek tervezni. Hónapokkal előbb mint ahogy sokan teszik. A gólyás barátaim már csak mosolyognak rajtam. Megszokták már hogy mindent előre szeretnék. Már most nyaggatom a fórum tulaját hogy júliusban lesz 50 éves az egyik társunk és hogy mivel lepjük meg. Csak nevet rajtam. De azt már tudom, hogy valami meglepi kirándulásra elviszem. De valami kedves kis maradandó ajándék is kellene. Na azt még nem tooom.

    előzmény:
    borcsamama (35700)
    2017-01-24  17:23
  99. 2017. január 24. 18:0035702.

    Hónap vége van, ma átjáróház volt az irodámban... olvastalak gyorsan, de írni nemigen lehet ilyenkor.  Tegnap este elkezdtem egy hosszút, hogy nem szabad otthon leragadni,mert otthon is  érhetnek balesetek. Aztán mégsem soroltam fel, hogy hányszor volt szerencsénk. 


    De hát vannak sajnálatos balesetek!


    A hétvégén főztem, tegnap nem kellett, ma meg osztott konyha szolg. van: én pucoltam meg a csirkemájat, meg a gombát; a férjem főz. 


     


    A fiús filmet keresőknek ajánlom a "No limit" című francia sorozatot. Jó nagyon, tavaly néztük a szabi alatt: a pilotfilmet meg +3 részt egyben lenyomtunk, mert mindig a legérdekesebb résznél szakadt meg a történet.  A hétvégén néztünk egy filmet, Tom Hanks a főszereplő, a témája az a repülőcserencsétlenség, amikor a Hudsonra szálltak le.   Majd jön nicsak65 és jól  megmondja a címét!  

    előzmény:
    borcsamama (35698)
    2017-01-24  17:04

Címlap

top