Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. január 21. 01:2335601.

    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  




     




    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:




     




    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett. 




     




    borcsa 




     




    Macska




     




    Shephard és Olivér 




     




    narocsi  (nálad alszom vagy éjszakai beszélgetek) 




    Londonka


    csonkanek (remélem, összejön, bizonytalan)


    előzmény:
    LondonEye (35598)
    2017-01-20  21:20
  2. 2017. január 20. 23:2435600.

    Csak bekukkantottam még, erre mit látok, köszönöm szépen a csodás képet az én kis csodámról

    előzmény:
    macska54 (35595)
    2017-01-20  17:29
  3. 2017. január 20. 23:1835599.

    Bocs, hogy csak most válaszolok, nem voltam gépközelben.


    Kb. 10 éve foltvarrok, csoportba járok, ami sajnos, kicsit "döglődik". Már én is ritkán ülök le foltvarrni, pedig azt hittem, ha nyugdíjas leszek, na majd csak akkor igazán fogok varrni! Hát nem így lett, és sajnos nem azért, mert nincs időm (mondják ezt sokszor a nyugdíjasok), hanem azért, mert számítógép-függő lettem. Sok órát töltök a gép előtt naponta, erről kellene leszoknom!


    Régebben jártunk varrós napra többfelé, egyszer egy ilyen alkalommal találkoztunk borcsamamával is. Észak-keleten lakom, a határ mentén  Sátoraljaújhelyben.


     

    előzmény:
    narocsi (35492)
    2017-01-17  19:48
  4. 2017. január 20. 21:2035598.

    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  


     


    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:


     


    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett. 


     


    borcsa 


     


    Macska


     


    Shephard és Olivér 


     


    narocsi  (nálad alszom vagy éjszakai beszélgetek) 


    Londonka

  5. 2017. január 20. 20:1435597.

    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  


    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:


    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett. 


    borcsa 


    Macska


    Shephard és Olivér 


    narocsi  (nálad alszom vagy éjszakai beszélgetek) 


     

    előzmény:
    narocsi (35596)
    2017-01-20  19:34
  6. 2017. január 20. 19:3435596.

    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  


    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:


    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett. 


    borcsa 


    Macska


    Shephard és Olivér 


     


     


     


     


     

    idézet:
    borcsamama (35593)
    2017-01-20 16:48:41

    narocsi  (nálad alszom vagy éjszakai beszélgetek) 

    előzmény:
    borcsamama (35593)
    2017-01-20  16:48
  7. 2017. január 20. 17:2935595.

    előzmény:
    Shephard (35594)
    2017-01-20  17:00
  8. 2017. január 20. 17:0035594.

    Sziasztok


     


    Szóval az van, hogy nálunk ég a 4 gyertya az adventi koszorún Olyan jó ránézni!


    Ma gyors ügyeket intéztünk, ennek hála Olivér kifáradt még mindig durmol, pedig jó lenne ha már kelne, mert aztán este lesz gond, most túrós rétest fogok összedobni, mert jön Anyum és azt nagyon szereti, megrendeltem Olivérnek a szülinapi tortát, Traktor Tomos lesz, megcsináltam volna, de nem lesz rá időm, meg hát már Ő is igényel engem, nem hagy sokáig kreatívkodni, így rendelve lesz, mogyoró-eper-mogyoró töltéssel, vettünk csomó dolgot a buli dekorhoz, de persze a névnaposak is előkerülnek majd, ha már csináltam anno. Férjem hétfő hajnalban ér haza, arra is készülök, egy biztos, gulyáslevest főzök neki


     


    LondonEye: nálam sehogy sem működik csak ha valakinek válaszolok


    ladyzso: köszönjük Igen, délután 1-kor már nyílt az ajtó, ma hála az égnek már délelőtt is, így ki tudtunk menni! Jobbulást Elöltöltős, és állítólag ez teljesen normális, csak mivel jó márkás rendelni kell az ajtót, de csak felcsavarozzák és kész is, klassz mi?


    Démétér: köszönjük Gratula a kitartáshoz!


    Sushi: köszike


    Macska54: juj de jók a mai képek


     


    Képek: Van ami már az anyaméhben eldől egy életre


    1: Pár órásan a kisfiam


    2: 2 évesen a kisfiam


     


    Szép estét Mindenkinek

    előzmény:
    Shephard (35592)
    2017-01-20  16:39
  9. 2017. január 20. 16:4835593.

    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  


    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:


    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett. 


    borcsa 


    Macska


    Shephard és Olivér 


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Shephard (35592)
    2017-01-20  16:39
  10. 2017. január 20. 16:3935592.

    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  


     


    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:


     


    borcsa 


    Macska


     


    Shephard és Olivér


     


     


     

    előzmény:
    borcsamama (35591)
    2017-01-20  15:40
  11. 2017. január 20. 15:4035591.

    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  


     


    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:


     


    borcsa 


     


    Macska


     


    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett. 

    előzmény:
    macska54 (35590)
    2017-01-20  15:23
  12. 2017. január 20. 15:2335590.

    Macska : jövök, csak betegség jöhet közbe. Remélem más semmi. Na meg ha nem indul a kocsi. De szokott.

    előzmény:
    borcsamama (35589)
    2017-01-20  15:01
  13. 2017. január 20. 15:0135589.

    Meg van mind a kettő, válaszoltam is.  


    Nálunk elkészült az idei első fánk, finom lett nagyon.  Legalább mégegyszer biztos csinálok.  Nem tudom miért, de év közben valahogy nem jut eszembe, pedig hányszor van olyan, hogy nem tudom mit is főzzek.


    Szeretnék egy "leltárt" azokról, akik májusban készülnek hozzám.  


    Kérlek, iratkozzatok fel erre a listára, amit én most elkezdek saját magammal:


    borcsa


    Akkor is iratkozz fel légyszíves, ha szeretnél jönni, de még nem vagy teljesen biztos abban hogy tudsz-e. Ebben az esetben valamilyen  módon jelöld ezt a neved mellett. 


    Előre is köszönöm ha megteszitek nekem ezt a szívességet.  


    puszi és ölelés   b.

    előzmény:
    borcsamama (35588)
    2017-01-20  13:39
  14. 2017. január 20. 13:3935588.

    Bocsi, nem nagyon voltam ma gépnél, főztem, takarítottam. Most látom hogy jelzi a gépem az üzenetet, megyek és elolvasom.  

    előzmény:
    macska54 (35587)
    2017-01-20  12:17
  15. 2017. január 20. 12:1735587.

    Borcsamama! 2 levelet is küldtem priviben, az én gépem nem mutatja hogy írtam Neked. Most csak én nem látom vagy te sem. Pedig elküldtem. Hibás az NLC?  Mért van az hogy mindig van valami hiba?

  16. 2017. január 20. 09:1235586.

    Rögtön vidáman indult a nap. De jó!

    előzmény:
    macska54 (35584)
    2017-01-20  04:51
  17. 2017. január 20. 08:1235585.

    Macsek, ezzel a két képpel teljesen elvarázsoltál.  A madarak kecsessége, meg az egész kép úgy ahogy van nagyon szép.


    A másikból áradó ragyogás még akkor is gyönyörű lenne, ha nem a narancsszín lenne az egyik kedvenc színem. Mesés! 

    előzmény:
    macska54 (35584)
    2017-01-20  04:51
  18. 2017. január 20. 04:5135584.

    Jó reggelt mindenkinek!

  19. 2017. január 19. 21:5435583.

    Dém az nem baj, hogy írok róla, még az sem, hogy imádok főzni, de az annál inkább, hogy mindez meg is látszik.


    Nekem is kéne fogyni sokat, de én már vén vagyok hozzá. Ki hordaná a bőrkémet, ha kifogynék belőle? Ha lemegy pár kiló, rögtön ráncok tömkelege jelenik meg. Az meg még az úszógumiknál is jobban zavar.


    De előttetek földig hajtom a kalapomat, nem semmi a kitartásotok.

    előzmény:
    Démétér (35575)
    2017-01-19  17:48
  20. 2017. január 19. 21:3435582.

    Szoval angyalok - Charlie? - en is itt vagyok. Olvasok minden nap, termeszetesen nem jegyzetelek, igy csak emlekezetböl.


    Macska - en nagyon szeretem, ha mindig van itt mozgas, azt hittem, az uj kütyümmel egyszerübb lesz mindig hozzaszolni, de megsem sikerül. De szeretem a kepeidet - es a kavee? Nagyon fontos.


    Eszterlili, Shephard - isten eltesse a szülinaposokat. 


    Mindenki, aki fogyizik, eletmodot valt, stb. En is fogok, majd a szülinapom utan, a partimon megse fogyozhatok, nem? Na de majd aztan ....


    mar nagyon varom a karacsonyt. Az a jo, hogy ha szülinapom van, onnan mar csak 11 honap. Nalunk mult szombaton jöttek a sracok, ezert le kellett szedni a famat, söt a dekoromat is szetfujta a szel. Nagyon szomoru voltam. 


    Nalunk most jön az igazi farsang/karneval. Itt a Rajna-videken nagy hagyomanya van. Söt csütörtöktöl keddig sokan szabira mennek, a suliban nincs tanitas. Altweiberfasching Rosenmontag pl. En otthon nem voltam farsangolos, utoljara az iskolaban. Itt meg minden egyebkent komoly felnött megzakkan karnevalra. Meg a fönökseg is felvesz valami jelmezt.


    Mi a faluban farsang pentekre balt szervezünk, motto: allatok farsangja. Meg lehet, hogy nekem is kene valami jelmez. 


    Azutan egy kicsit nyugisabb lesz, majd jön a husvet. Talan lesz idöm karacsonyra keszülni. 

  21. 2017. január 19. 21:1535581.

    Ja? Nem VASEDENY????????

    előzmény:
    LondonEye (35580)
    2017-01-19  20:32
  22. 2017. január 19. 20:3235580.

    DEm


    csak nem a kiveheto ajtaju NDK turmixgepre gondolsz??? sztem az mar megerkezett

  23. 2017. január 19. 19:4135579.

    Ami azt illeti, ha nagyon  csúszós, akkor vagy sehogy, vagy elvisz a párom oda ahova mennem kell. 


    Az a baj, hogy az egyik csípőmet már kétszer műtötték protézissel, a másik pedig pont ezért túl van terhelve. No meg a súlyom miatt is fájhat, legalábbis a doki mindig azt mondja fogyni kéne.  Régen sose volt ezzel gondom, most már nagyon nehezen megy, mármint a fogyás. Remélem azért lesz eredménye a mostani próbálkozásomnak.  Most elhatároztam, hogy nem fog senki és semmi eltántorítani.  Milyen jó lenne, ha tavaly nem hagyom abba, de most már késő bánat. 


    Ti nagyon ügyesek vagytok, eszméletlen hogy mennyit sikerült leadnotok.  Gondolom az elején azért megszenvedtetek ezért, és hatalmas akaraterő kellett hozzá. No meg talán attól is könnyebb volt kicsit, hogy  együtt csináljátok. 


     

    előzmény:
    Démétér (35575)
    2017-01-19  17:48
  24. 2017. január 19. 18:2835578.

    Ma mentem be du.-án a városba, a buszon rosszul lett valaki, úgy hívták a mentőket is. Nagyon sajnálom szegényt, nem tudom, mi lett vele. 

  25. 2017. január 19. 18:0635577.

    Hát, most már sok mindent... Illetve nem sokat, de sokfélét :) Salátákat, zöldségételeket, tejterméket sokat, sovány húsokat, halat, rákot, miegyebet. Nem rossz, most már tényleg elég változatos.


    Hogy példákat hozzak: most még húsmentesek vagyunk a napokban, tehát ebédre svéd gombasalátát ettem, kevés füstölt sajtot, délután savóital. Este sült zöldségeket eszem. Holnap ebédre saláta, főtt tojás, vacsora lecsó. És így tovább... hétvégén meg már jönnek a húsos kaják, tehát a brokkolis marha meg a teriyaki csirke.

    előzmény:
    ladyzso (35576)
    2017-01-19  18:01
  26. 2017. január 19. 18:0135576.

    Nagyon ügyesek vagytok a fogyókúrában, ez igen!


    Miket szoktatok enni?

    előzmény:
    Démétér (35575)
    2017-01-19  17:48
  27. 2017. január 19. 17:4835575.

    Puszi Mindenkinek!


    Shephard, Olivérnek extra gyönyörű születésnapot így utólag is! Isten éltesse! (Jaj, olyan aranyos...) 


    Egyébként: ez a letört ajtajú mosógép szörnyű, még ha a levehető ajtajú turmixgépre emlékeztet is kicsit. Felháborító valahol... a régi mosógépünk harminc évig bírta, és bírta volna tovább is, csak már annyit fogyasztott, mint egy teljes szovjet hadosztály a légierőnél, úgy hangra is ott volt valahol, és lecseréltük. De szerintem ezek az újak közel sem fogják annyi ideig bírni. (Érzem, hogy úgy hangzom, mintha kétszer annyi idős lennék, mint a negyvenkét évem :) De hát ha úgy van?!)


    Fenci, de aranyos vagy :) Szeretem az Aidát, de szerintem én például vagy nyolcszor láttam. Gyerekkoromban mindig volt Opera-bérletünk, és ez valahogy mindig benne volt :)


    Tete, őrület, ahogy a kajákról mesélsz... Még az olvasástól is éhen halok :) De most kitartok, mert január második hetétől kéthetes gyorskúrát csináltunk, hogy a karácsonyi lazaság kicsit lemenjen. Jól állunk, január 2-től hét kilót, összesen meg hatvanötöt fogytam már. Itt már nem érdemes feladni! Úgyhogy hétvégére brokkolis marhát meg teriyaki csirkét terveztem. Még jó, hogy nagyon szeretem a zöldségeket :)


    Borcsa, és ebben a nagy jégpáncélos időben hogy mászkálsz odakünn? Olvasom, hogy kinti sétánál eleve fájdalmaid vannak :(

  28. 2017. január 19. 17:3435574.

    Nem semmi, mik történnek felétek? Ilyet még nem is hallottam, hogy letörik a mosógép ajtaja. Ez felül vagy elől töltős mosógép?

    előzmény:
    Shephard (35568)
    2017-01-19  13:55
  29. 2017. január 19. 17:2935573.

    Sikerült kijutni? Nem semmi, hogy befagyott a zár.


    Nálunk gyerkőc lebetegedett.

    előzmény:
    Shephard (35562)
    2017-01-19  12:24
  30. 2017. január 19. 17:1535572.

    Sziasztok!


    Boldog szülinapot! Nagyon aranyos Olivér

    előzmény:
    Shephard (35547)
    2017-01-19  00:21
  31. 2017. január 19. 16:2035571.

    Angyalok!


    Ha esetleg valaki szívesen megnézné szombaton az Aida-t, felajánlok egy jegyet egyik bérletesünk megbetegedett :)

    előzmény:
    LondonEye (35570)
    2017-01-19  14:21
  32. 2017. január 19. 14:2135570.

    az uj hozzaszolas nalam is csak a megnyitas uj ablakban-nal muxik


    nem is baj, legalabb latom, mire valaszolok

    előzmény:
    Shephard (35567)
    2017-01-19  13:51
  33. 2017. január 19. 13:5835569.

    Macska, Olivér lapja mekkora ötlet.


    A jégsalátát nagyon szeretjük a ropogóssága miatt, de volt, hogy sikerült keserűt venni. Azóta nagyon figyelem, hogy milyen a torzsája?


    Az a saláta ami magot úgy kell kérni, hogy Május királya. Anyukám nevelte a palántát és ültette. Isteni volt. Még nálunk a piacon idős nénikéknél elvétve kapható tavasszal.


    A "rongyos salátát" ismeritek? Ami olajon vagy szalonnazsíron  kicsit meg van forgatva, (nem plöttyre) ízesítése, só, cukor, ecet. Mi fokhagymát is teszünk rá. Az elvetemültek rászórják a pörcöt. Főtt kruplival esszük vagy tojásos nokedlival.


    Egy másik helyen a disznóvágás kellős közepén vagyunk. Sok is lesz a jóból mára.

  34. 2017. január 19. 13:5535568.

    Na és mi történt ma? Na mi? Letört a mosógép ajtaja, nem a nyitófül, hanem a komplett felfüggesztés ami a mosógéphez van csavarozva!!! Kb 1 éve vettem észre hogy a műanyag borítás repedezik, óvatosan is bántam vele, eddig bírta, ha nincs műanyag nincs ami a fémhez tartsa, klassz, hivhatom a szerelőt, elméletileg lehet csak ajtót is cserélni, kérdés mennyiért? Mosógép 10 éves, de csak 5-öt volt használva, márkás, és amúgy semmi baja, nem akarom cserélni! Jól indul az év

    előzmény:
    Shephard (35567)
    2017-01-19  13:51
  35. 2017. január 19. 13:5135567.

    LondonEye: eddig így volt, most néztem, már működik a zár, ki tudunk menni Pont ilyen volt múlt héten is a nagy hidegben, szerintem pára mehet bele és befagy! Köszönjük szépen A tortellininek nagy sikere volt, még nem evett eddig, de most úgy elpusztította hogy csak lestem, ami sajtos az jöhet neki


     


    NLC: nálam miért nem működik az Új hozzászólás fül? Mindig csak a Válasz erre megy, csak azzal tudok hozzászólást küldeni, kb 2 hónapja!

    előzmény:
    LondonEye (35564)
    2017-01-19  13:11
  36. 2017. január 19. 13:4635566.

    Igen-igen mi adunk javaslatokat, talán nem akkora munka megcsinálni őket. De jó, hogy jeleztétek, hogy jelen vagytok.


    Szóval léccciléccciléccci legyenek új hangulatjelek!

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (35557)
    2017-01-19  11:18
  37. 2017. január 19. 13:3035565.

    Londonka: Köszi.


     


    Egyébként még a ikonok közé a kacsalábon forgó palota, netán az aranyhal is mehetne.... Nagy sikere lenne, mert ezek azért nem mindennapi ikonok lennének. Lenne durvább ötletem is, de azt inkább nem írom le.....A legenyhébb például a piros hóeséses....

  38. 2017. január 19. 13:1135564.

    eszterlili


    en anyukamnak adtam fek 2 hete egy boritekban valamit a nevnapjara, gondoltam, inkabb korabban erkezzen meg, az sose baj...tegnap volt a nevnapja, hire-hamva sincs a boriteknak, pedig sk ajandek volt benne, es tudom, mennyire orult volna neki


    no comment


    legipostaval ment


    sok boldog szulinapot a lanynak


    Shephard


    boldog szulinapot a csucsdiszunknek


    Tete,


    epp a heten lattam egy kertben hoviragot, nagyon jo volt nezegetni


    Shephard


    most akkor nem tudtok kimenni? ne mar, azert ahogy ismerlek, nem fogtok ehen halni :-)


     


     

  39. 2017. január 19. 12:4735563.

    Borcsamama: Tényleg ne fáradj, a lényeg,hogy gondoltál rám is.Lesz még karácsony.Reméljük.


     


    Tete, shephard: Köszönöm.


    Javasolnám a négylevelű lóherét mindenképpen, meg a szerencsepatkó, ki ne felejtsem, van itt néhány pacibolond tuti, biztos örülne egy lovacskának is. Esetleg gólya, vagy vörösbegy madár is szóba jöhetne, _Netán hulló hópehely,ami állandó mozgásban van, valamilyen formában,welcome-s ikon, ki ne felejtsem a kalapot emlős szmájlit. A lényeg, hogy a karácsonyi ikonok egész évben maradjanak.A többi jöhet, ahogy kiteszik. Most nézem, egyszerű téli templomos ikon, karácsonyhoz kötődve talán még lehetne.Egyébként farsang is lesz.......


     

  40. 2017. január 19. 12:2435562.

    Sziasztok


     


    Macska54: de aranyos vagy, köszönjük szépen Csak telefonon olvastalak Titeket, de mikor láttam mit készítettél, bekapcsoltam a nagy gépet és mutattam Olivérnek, rögtön mosolygott megismerte magát, mutatta, hogy kettő, meg persze a nínós autót, köszönjük szépen


    Eszterlili: köszönjük, nagyon boldog szülinapot az ifjú hölgynek, mert bizony már az


    Borcsamama: köszönjük szépen, már írom miket főzök-sütök, és az almás fasírt is felkerült a listára, gondoltam őzgerinc formában sütöm majd meg


    Sunshine06: köszi, igyekszek vigyázni, de hát egy virgonc kölök mellett nincs igazán pihenés, ma talán egy picit jobb, majd figyelem, pár éve volt csonthártya repedésem, na akkor 1 hónapig csak feküdni lehetett mire lement a duzzanat, de sokszor kiugrik, gyengék a szalagok, igaz figyelek úgyhogy kb 10 éve nem volt ilyen, lekopogom Aztaaaa, látta az nlc a javaslatokat, légyszi fontoljátok meeeeeeg


    Tete: köszönjük szépen igen nagyfiús már, emiatt egyik szemem sír másik nevet , na akkor eggyel több beteget ápolhatsz, jobbulást nekik Nekem is kell mennem madaraknak enni adni, idén heti 3 kg fogy ebben a hidegben


     


    Ma főztem sajtos-sonkás tortellinit, ezer éve nem ettünk, aztán Olivér szobáját kell rendbe tenni, sok új játék van és káosz, vettünk kedden 3 torlódobozt, na erre tegnap eltörte az egyiket, nyilván a legdrágábbat, azt hittem infarktust kapok, pont megtalálta a doboz leggyengébb pontját, grrrr! Kimenni házból nem lehet, befagyott a biztonsági zár Ez ám a biztonság, jégzároldó hatását várom, majd kiderül!


    Délután még benézek majd, szép napot, jó étvágyat az ebédhez

    előzmény:
    macska54 (35553)
    2017-01-19  09:42
  41. 2017. január 19. 12:0835561.

    Hupszi, remélem nem voltam sértő vagy bántó vagy ilyesmi ... itt a bizonyíték hogy mégis van aki nézi, köszönjük szépen!!!  (lehetne, hogy a régi karakterek mint ez a lila fejű megmaradjank? egyszer régen eltűntek, majdnem sírtam értük, de most jó hogy vannak újabbak is meg régi motorosok is, ,köszi)

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (35557)
    2017-01-19  11:18
  42. 2017. január 19. 12:0335560.

    Kemények a rostjai. Legalább is nálunk ez a probléma, Cs-nek finomra kell vágni, hogy meg tudja enni. Mármint olyanra, mint a káposztát

    előzmény:
    borcsamama (35558)
    2017-01-19  11:20
  43. 2017. január 19. 11:2335559.

    Ez aztán a gyors reakció!  Szuper és köszönjük!

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (35557)
    2017-01-19  11:18
  44. 2017. január 19. 11:2035558.

    Az előbb abba kellett hagynom, jöttek a kábel tv-sek.


    A salátát én ismerem, mi mindig olyat ültettünk, az a legfinomabb, és nálunk is mindig tele volt virágszirommal, ahogy Narocsi írja.


    A jégsalátával nekem még soha nem volt semmi gondom , rendszeresen vesszük, és nagyon szeretjük. Neked mi a problémád vele?


    Sunshine,  torta ikon van, de amúgy jó néhányat le lehetne cserélni értelmesebbre és szebbre.  Az viszont igaz, hogy a mi állandó noszogatásunk hatására csinálták a karácsonyiakat, amiért azóta is hálásak vagyunk.  Lehet hogy konkrét ötleteket kellene adni nekik, hátha meghallgatásra találna.

    előzmény:
    borcsamama (35554)
    2017-01-19  09:56
  45. 2017. január 19. 11:1835557.

    Köszönjük a javaslatokat, megnézzük, mit tehetünk!

    előzmény:
    sunshine06 (35556)
    2017-01-19  10:59
  46. 2017. január 19. 10:5935556.

    Igazad van, új ikonokat kérünk!!! Mondjuk tortásat, Olivér miatt :) Meg tavaszosat, meg többféle napocskásat, meg ilyeneket.


    Már sokszor gondolkoztam, hogy tényleg értünk vannak-e, néha annyira bénán működik a rendszer.


     

    előzmény:
    Tete (35552)
    2017-01-19  09:24
  47. 2017. január 19. 10:1335555.

    Jó ez a madár átalakulás!


    Anyukámnál van a kertben még olyan saláta, hogy ha ránézel megtörik a levele. Viszont sokkal kellemesebb az íze, és nem annyira kemény. Az megvan, hogy amikor nyílik a barackfa meg a cseresznye, akkor ebbe a salátába beleesik a virágszirom?  Ott legalább tudod, hogy látott földet is a saláta.

    előzmény:
    Tete (35552)
    2017-01-19  09:24
  48. 2017. január 19. 09:5635554.

    Kicsit se szomorkodok, tényleg van még idő, és majd összel időben odafigyelek. Az arany nálam is ott van a lehetőségek között, de abból van elég, azért nem is emlegettem.  Most már piros sem kell több, fehér meg majd lesz.  


    Nállunk már vannak pingvinek, ahogy a szél behordta a havat a teraszra, közben kicsit olvadt is, aztán megint megfagyott, most olyan korcsolyapálya szerűség képződött rajta. Szerencsére csak a külső szélén, ahova én kimászkálok mondjuk teregetni vagy valamiért, ott nem csúszik. 


    Sajnos nekem a séta az egy rémálom, pedig szívesen mennék.  Érdekes, hogy a lakásban "rohangálhatok" reggeltől estig megállás és leülés nélkül , akkor sincs semmi bajom.  Ha kimegyek, és folyamatosan gyalogolok, öt perc után már meg kell állnom, ill. csak szörnyű fájdalom árán tudok tovább menni. 


    Mi rengeteg zöldet eszünk.  Holnap már nekem is főznöm kell, van a hűtőben egy kinai kel, abból kellene valamit kreálni .Az biztos hogy fánkot is sütök, már felbiztattam a társaságot. 


    Délután valószínű bevásárlás is lesz, vannak dolgok amik kifogytak, élesztőm sincs,  így muszály. 


    A savanyú hal nagyon-nagyon finom lett, és a zeller-alma saláta is.  Ma az lesz az ebédem egy kis husival.


     

    előzmény:
    Tete (35552)
    2017-01-19  09:24
  49. 2017. január 19. 09:4235553.

    Shepard!

  50. 2017. január 19. 09:2435552.

    Olivérnek Boldog Születésnapot. Olyan nagyfiúsan ül a torta előtt. a pohárban gyerekpezsgő van.


    Eszterlili természetesen a Te nagylányodnak is boldog szülinapot. Párod javul?


    Macska lehet kérni valamikorra egy olyan napsütötte sárgát? Vagy nem kívánságműsor? Tavaszelőzetesnek? Vagy ibolyaszínt? Az én lelkem, szemem már nagyon vágyik rá. Aztán ilyenkor szokott rámjönni, hogy zöldet ennék. Sóska, spenót, brokkoli, szóval olyan igazi zöld. A kínai kelt is nagyon szeretjük, de jégsalátával már párszor "befürödtem". Fejes salátát meg már nem is veszek. Mi a Május királyát ültettük anno, azzal meg nem foglalkoznak, mert nem igazán bírja a gyűrődést. Olyan  selymeslevelű, ismeri valaki? Mivel a Menyem is beteg lett, ma még Ő is itthon maradt. Én meg tegnap megfőztem előre, hogy csak a lurkókkal kelljen foglalkozni. Nem sok dolgom van ma. Megyek sétálni az biztos. Igaz napfelkeltekor -16 volt. De süt a nap "belakmározok" D vitaminból.


    Borcsamama, ne búsulj, van még idő Karácsonyig. Látjátok milyen jó "kicsit előre" tervezni. Jó rendben, nem kicsit naggggyon. Már hajlok affelé, hogy horgolt hópelyhek lesznek, lehet bejön harmadik színnek a fehér.Már lelki szemeim előtt látom is


    Most éppen -at  (ez most sima madár) etetek, de ha ilyen marad az idő akkor lassan -t is.Az lenne jó móka.  A sok mindenféle hajú helyett kérek napocskát, húsvéti nyulat, jegesmedvét, napernyőt, strandlabdát stbstbstb. Folytassátok, hátha meghallgatásra találunk a magasságos enelcö-nél. Elvégre értünk vannak. Vagy mégsem?

  51. 2017. január 19. 09:2035551.

    Shepard, vigyázz a térdedre nagyon! Nekem tavaly ilyenkor volt ízületi gyulladásom, olyan csinos kis buci lett a térdemből. Nem tudtam se hajlítani teljesen, se nyújtani, olyan félállásban megmaradt. Járni és dolgozni is nagyon gáz volt. Vigyázz a hideggel, a megterheléssel és ha tudsz, hordj ilyen gumis kötést, bandázs vagy mi a neve (nem akarok hülyeséget írni). Nekem mindig reggelre lelappadt valamelyest, aztán nap közben dagadt tovább. Nem testhezálló nacit hordtam, a nadrág szárát kitöltöttem vele... Ha így marad huzamosan (pl. 1-2 hét, meg nagy fájdalmak), akkor menj orvoshoz. Nekem a rtg semmit nem mutatott. Utólag tudom hogy a hidegen túl vlszeg inkább lelki okai voltak ("tovább akarsz lépni, de a lábad nem enged" az én tavalyi helyzetemben érthető volt), én hiszek ezekben valamelyest... Jobbulást kívánok!!!


    Olivér szülinapjához gratula!!! Így számolva 3 hónappal fiatalabb mint a kersztfiunk 

    előzmény:
    Shephard (35547)
    2017-01-19  00:21
  52. 2017. január 19. 09:0735550.

    Jó reggelt , jó reggelt Charlie, jó reggelt !


    Hallod, ezek a kis feketék nagyon dögösek!  Jót röhögtem, mert úgy elképzeltem bennük magamat.  Hát naggggyon csinatos lennék!


    Eszterlili, igérem, pótolni fogom, te se maradj karácsonyi jókívánság nélkül.  Boldog szülinapot a 15 éves nagylánynak!


    Shephard, nagy ölelés és sok-sok puszi Olinak a születésnapára!    Jó bulizást!


    Na pont valami ilyesmit írtam nekik én is tegnap este, kíváncsian várom válaszolnak-e egyáltalán, ill. hogy mit fognak írni.

    előzmény:
    macska54 (35548)
    2017-01-19  04:51
  53. 2017. január 19. 07:1535549.

    Borcsamama: Épp tegnap este néztem az egyik kereskedelmi adón, milyen mizéria van a postán a csomagok körül.Egy icipici levél, hát mit nekik. Azóta se jött meg.


    shephard: Boldog szülinapot! Oli aranyos, mint mindig. Mi is ünnepeltünk a nagy 15 lett. Torta volt, Férjem sütötte, sztracsatellásat kért.Kép majd később. Nagy ajándék nem volt, mert karácsonykor kapta meg, most egy parfümöt kapott tőlünk. 

  54. 2017. január 19. 04:5135548.

    Jó reggelt mindenkinek!

  55. 2017. január 19. 00:2135547.

    Borcsamama: na ez nagyon dühítő, akkor miért nem módosítják a kiírást pl hogy szezonális áru?


    LondonEye: köszi, én is így voltam vele, mert ki tudja lesz-e később lehetőség arra amit most pl kihagysz


     


    Tegnap vagyis 17-én nagy nap volt nálunk, az én drága kisfiam 2 éves lett El se hiszem, hogy ilyen gyorsan repül az idő, pedig már 4 hónapja, na jó, fél éve trenírozom magam, készülök, hogy eljön ez is, de biz jól kisírtam magam reggelről ahogy bekapcsoltam neki a Ma van a szülinapomat, persze mindez örömkönny, mert egyszerűen nincs rá szó mennyire szeretem ezt a huncut drágaságot Mivel pont mentünk Anyumhoz meglepi tortával készült, volt gyertya is, Kicsikém meg szépen ült mögötte nagyfiúsan és simán elfújta a gyertyákat, kész voltam!


    Aztán meglepiként megérkezett a Mikulás leve is Jobb később mint soha! Biztos kari után ért oda, igaz novben feladtam, de olyan levelet kaptunk amiben már a karácsony utáni fáradalmakról mesél a Mikulás, de a lényeg hogy kaptunk, bár még Olivérnek ez nem nagy dolog, de én gyűjtöm lelkesen Őt a felbontatlan levél érdekelte, mert mondtam hogy neki jött, csak nehezen adta ki a kezéből


    Ha minden jól megy jövő szombaton lesz nagy buli, marad a traktor téma, de jó hogy elraktam a dekorokat!!! Viszont lehet tortát most készíttetek, mert nem lesz rá időm szépen megcsinálni, több mint valószínű előtte még Anyósomékhoz megyünk, jelenleg Traktor Tom-os tortát gondoltam, de viszek majd képet a cukrászatba, biztos ami biztos


     


    Na jó mára ennyi, holnap jó lenne takarítani, de fáj a térdem, férjem szerint megfázott az izület, hát nem tom, ma pihentettem, szép álmokat

    előzmény:
    borcsamama (35533)
    2017-01-18  16:47
  56. 2017. január 18. 22:1935546.

    Ez a bajom nekem is, bármi olyat csinálok amit nagyon kell figyelni, varrás, olvasás, számítógépezés, kreatívkodás, mindentől viszonylag hamar elfárad és fáj a szemem, pedig rendszeresen használok műkönnyet is. 


    Nem is tudom mi lenne , ha mindezeket abba kellene hagynom.Mostanában igyekszem is nem túl erőltetni. 


    Asszem megyek is aludni, mert reggel megint nem fogok felébredni fél kilenc előtt.  Nem szeretek ilyen későn kelni, mert akkor mire összeszedem magam meg a lakást már  a délelőttnek több mint a fele elment. Ha még főzni is kell, akkor meg pláne.  


    Jó éjszakát Angyalok!

    előzmény:
    LondonEye (35545)
    2017-01-18  22:09
  57. 2017. január 18. 22:0935545.

    a felszerelesem zomet odaadtam a lanyomnak, bar alapok meg vannak, ha nagyon akarnam, csinalhatnek legalabb magamnak


    de a szemem nem birta, ott nagyon pontosan kell dolgozni es meg a nagyitos lampa is farasztotta


    vagyis marad a koromlakk


     


    sok helyen jartunk a nyaron, persze elsosorban tengerparton, de akkortajt nem engedte a kepfeltoltest, no de majd mostantol


    legkozelebb az orchidea kiallitasra megyunk februarban, az lesz nekem a foldi paradicsom


    az eskuvoig eros sporolasban vagyunk utazasilag

    előzmény:
    borcsamama (35544)
    2017-01-18  21:55
  58. 2017. január 18. 21:5535544.

    Elég viccesen hangzik, de tényleg láttam olyanokat amik pont úgy néztek ki.  Tiszta haszon, vagy újrahasznosítás: karácsonykor megmarad mint karácsonyfadísz, utána eladják mint pingponglabda.


    Nagyon jó lehet kirándulni ezekbe a hatalmas kastélyokba, megismerni a történetüket, történelmüket, én is nagyon élvezném ha lenne rá lehetőségem. Menjetek is amennyit csak tudtok, használjatok ki minden kínálkozó alkalmat. 


    Csinálod még a körmözést? Mostanában nem igazán írtál róla és képeket se mutattál. 


    Tegnap és ma kicsit kreatívkodtam, hogy mit, az egyenlőre titok. Holnap lehet hogy fehér gömböket fogok csinálni.  Van itthon tartalékban néhány, festékem is van, valami csak lesz belőlük.  

    előzmény:
    LondonEye (35543)
    2017-01-18  21:37
  59. 2017. január 18. 21:3735543.

    borcsamama


    kopasz pinpong labda: hat ez oriasi😀


    Shephard


    annyira cuki a kisfiad, egy kis homano


    jah hat engem nagyon izgatnak a varak es igyekszunk is eljutni ahova  csak tudunk

    előzmény:
    borcsamama (35542)
    2017-01-18  19:24
  60. 2017. január 18. 19:2435542.

    Igen, teljesen fehéret kerestem, -most már nem erőlködök, majd ősszel lesz-, de valami szépet, nem olyat mint egy kopasz ping-pong labda. 


    Azért kíváncsi leszek válaszolnak-e, írtam nekik egy kedves levelet, hogy ugyan már miért nem vehetem meg amit kinéztem ha már fent van az oldalukon, és még az is ott van, hogy van raktáron.  Na mindegy, túltettem magam rajta. 


    Macsek, épp azt akartam megkérdezni, hogy marad életben amig nincs itt a párja, de aztán elolvastam a cikket is.  Tényleg hűségesek egymáshoz, azt hiszem követendő példa. 


    Eszterlili, ezt már én is megírtam neked, mást nem tudok mondani, a többiek is maguknak intézték. Ha nem akarsz másnapra maradni, haza is tudsz menni, sok busz van hozzátok, asszem erről is írtam neked. 

    előzmény:
    ladyzso (35539)
    2017-01-18  17:48
  61. 2017. január 18. 18:2935541.

    Én (is) ide foglaltam. Koller panzió

    előzmény:
    eszterlili (35535)
    2017-01-18  17:33
  62. 2017. január 18. 18:2635540.

    Minden képen viszem a gépem, anélkül egy tapodtat sem teszek. A képeket nem gyűjtöm, bár van egy pár, de YooTube-on rengeteg filmem van amit én csináltam fészekről. Van olyan filmem, nagyon híres lett amit több mint 45 ezren néztek meg. Ez azért olyan nagy szám mert van Horvátországban egy tojó aki nem tud elrepülni mert sérült az egyik szárnya. És pont azt tudtam felvenni mikor tavasszal megérkezett a párja aki 14 éve jön vissza hozzá. Sajnos az üzemeltető ezután nem sugárzott tovább és nem lehetett tudni hány picit neveltek fel. Ide teszem a filmet. 


    Klepetan és Malena.


    És itt egy cikk róluk.

    előzmény:
    eszterlili (35536)
    2017-01-18  17:36
  63. 2017. január 18. 17:4835539.

    Asszem Rossmannban láttam akciósan karácsonyi díszeket, volt mindenféle, szerintem még fehér is. Teljesen fehéreket keresel amúgy?

    előzmény:
    borcsamama (35533)
    2017-01-18  16:47
  64. 2017. január 18. 17:4635538.

    Nagyon szépet alkottál, ez igen

    előzmény:
    sunshine06 (35520)
    2017-01-18  12:41
  65. 2017. január 18. 17:4135537.

    Sziasztok!


    Végre van egy kis időm, és benéztem. Nagyon szép dolgokat hoztatok, csak mint mindig. Felénk sok a jég, hó csak mutatóban, bár az is lefagyott.


    A ládikó nekem is tetszik.


    Melóban se unatkozunk.


    Múltkor készítettem kolbászos csirkemellet. Nagyon fincsis lett.



    csokidara vagyok, csak azt a reget töröltem


  66. 2017. január 18. 17:3635536.

    Most néztem macska 54 írta a jelzést, most csak gyors akartam lenni. Szép gólyás felvételekre, vagy képekre kíváncsi lennék, ha van, amit el tudsz hozni mutizni, én szívesen megnézném májusban.

  67. 2017. január 18. 17:3335535.

    shephard: Ha közbe nem jön semmi, még megnézem a buszokat, vonatokat, na meg szállás ügyben nem tudom ki szervez,kinek kéne szólni majd, jó volna tudni  árat is. Valószínű, mégiscsak mennék én is, májusban már jobb idő lesz talán mindenhez. Azért igaz, Borcsamama sincs a szomszédban, majd megoldjuk valahogy. 

  68. 2017. január 18. 17:1135534.

    Wowwww! Besza****, behu*****, azt a mindenit! Csupa szív és lélek!!!! Nekem sose lesz ennyi türelmem, bár kétségtelen, hogy a nemes cél miatt érdemes kitartani! Az a kislány sose fogja elfelejteni. 

    előzmény:
    narocsi (35529)
    2017-01-18  14:22
  69. 2017. január 18. 16:4735533.

    Igen, rendeltem, de nem volt velük szerencsém. Először kaptam egy automatikus visszaigazolást, másnap viszont írtak, hogy a megrendelt árucikkek már nem szállíthatók.  Nem indokolták miért, mérges is vagyok, mert a honlapjukon fent vannak ezek a díszek, még csak nem is akciósak, és az van ott, hogy van raktáron.  Lehet, náluk már nincs karácsony, majd csak év végén lesz megint. 


    Mindegy most már, majd ősszel meg résen leszek.  Addig pedig csinálok sk. díszeket.


    Rendeltem egy nagyon szép jégcsapos fényfüzért is máshonnan, azok épp az előbb írtak hogy átadták a futárnak, holnap itt lesz.  Nagyon kíváncsi vagyok, remélem olyan lesz mint amit elképzeltem.


    Almás fasírt egyszerű, darált pulykahús, só, bors, csombor/borsikafű/, tojás és reszelt alma.  Összekeverem, felét kivajazott tepsibe teszem.  befedem egy réteg vékonyra szeletelt almával, tetejére a maradék husit. Valameddig fólia alatt sütöm , utána fólia nélkül amíg szép piros lesz és elsüli a levét, mert az almától elég sok lesz alatta.  Persze le is lehet önteni és úgy sütni tovább.


    mmmmm köszi a fugafestéssel kapcsolatos infót.  Nem hiszem hogy nekiállok, de sose tudni. 


    Az a ládikó nagyon cuki, bár nálunk sem biztos hogy játszanának vele.  A mi unokáink se a játékkonyhát használják, mindent igaziból akarnak csinálni.  Legalább megtanulják mivel hogy kell bánni, mire kell vigyázni.  Nagyon ügyesen tevékenykednek a konyhában, igaz valaki mindig felügyel rájuk, nehogy baj legyen. 

    előzmény:
    Shephard (35531)
    2017-01-18  15:56
  70. 2017. január 18. 16:2235532.

    Mindent olvastam. Nem válaszolok egyesével mert épp telon vagyok. Utcán. De azt megjegyezném ládika gyönyörű . Könyvek izgalmasak. Én most pl Máriaremetéről mentem a Corvin plázáig hogy a májusi kari talihoz beszerezzek valamit. Nem nagy dolog de még sincs mindenhol. 


    Eszterlili majd jelezd jössz-e?


    Otthonról többet.

  71. 2017. január 18. 15:5635531.

    Sziasztok


     


    Kicsit eltűntem de itt vagyok, szombaton Anyumhoz mentünk Olivérrel, aztán ott is aludtunk, csak vasárnap este jöttünk haza, hétfőn pihi volt, meg szánkózás, tegnap ügyeket intéztünk, most jutottam oda hogy felvegyem a fonalat


    Borcsamama: nagyon szépek a Zema díszek Rendeltél végül fehér díszeket a másik helyről? Finomat főzött a fiad, bizony jó a L.dl szakácskönyve Én se vagyok oda a boáért. Almás fasírt?


    Macska54: Januárról én is olvastam, rögtön eszembe jutottál A cipők velem is mindig hazajönnek, érhetetlen Én járok erre éjjel, de akkor te már nagyon szoktál aludni


    LondonEye: jaj de imádtam kastélyokat látogatni én is anno, olyan különleges hangulatuk van


    Eszterlili: létezik lapzselatin, nagy hiperekben keresd, én régen használtam mostmár főképp zselatin-fixet használok, illetve ha muszáj akkor zselatin port, nekem ezek jöttek be jobban! 10perces fánkot szoktam sütni, finom, de persze nem szalagos, de fánk feeling


    Tete: primula nálam is seperc alatt kimúlik, de olyan szépek Fánkot kéne sütni, jó ötlet! Mindig szalagosnak készülök neki, aztán elszalad az idő és csak gyors fánk lesz Mondjuk az is elfogy


    Sunshine06: örülök hogy rendben vagytok, csak pihenj Keress természetes hajfestéket, pl gyógynövényboltban, Anyumnak is olyat veszünk és azt terhességnél is lehet használni, sok szép szín van benne! Nagyon cuki a ládikó, én is nézegettem ilyeneket, de még nem jutottam megvalósításig


    mmmmm87: jó sok tennivalótok van, mi a keresztlányunknak fülbevalót vettünk, illetve gépkocsi-nyereménybetétkönyvet, meg valami apróságokból volt csomag (előke, body...)


     


    Nálam pont most sül a friss kenyér, már érezni az illatot


    Kisfiam nagyon évezi a havat, megyünk mindig szánkózni, sétálni, befagyott patakot megnézni, imád a hóban fetrengeni, Öcsémmel pedig hógolyóztak


    Lassan ébred, úgyhogy mennem kell, de este még jövök, addig is szép napot Mindenkinek

    előzmény:
    Shephard (35397)
    2017-01-13  14:57
  72. 2017. január 18. 15:4735530.

    erre nincsenek szavak. Eszméletlen jó,ez az aprólékosság. Nem mondom hogy egyszer tuti csinálok ilyen miniházat,mert ha olyan lesz mint én,akkor nem fogja érdekelni,ahogy a kiskonyha és társai sem.Nekem egyből mindenből igazi kellett

    előzmény:
    narocsi (35529)
    2017-01-18  14:22
  73. 2017. január 18. 13:4735528.

    Férjem szülei, főleg anyukája még azt sem emésztette meg hogy nem volt egyházi esküvőnk, részéről a polgári nem igazi... Azt hogy ha odakerül a sor nem lesz keresztelő még nem is tudja. Ráérünk.


    Ládika elmentve leírással együtt. Sajátnak majd tuti kell ilyen,imádom a dobozokat.

    előzmény:
    sunshine06 (35523)
    2017-01-18  13:16
  74. 2017. január 18. 13:4535527.

    Ez a láda fantasztikus!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    sunshine06 (35526)
    2017-01-18  13:37
  75. 2017. január 18. 13:3735526.
    (Nem tudom miért ilyenek a betűk, elnyomtam valamit, bocsi!)
    A láda maga fenyő. Kreatív, hobbi boltban kapható akril festéket vettem hozzá, kb. 25 ml-s tubusokban 4- színt. Az alapozás a csiszolás, portalanítás után decoupage ragasztó, az egész felületre 3 rétegben vittem fel (még nem volt megfelelő ecsetem, egy 1cm-es laposecsettel csináltam . Utána halványan felrajzoltam, sablont is használtam meg szabad kézi is van benne. Utána festés, minden szín kb. 2 rétegben, utána kontúrozás alkoholos filccel. Keverni is tudtam a színeket, régi plasztik telefonkártyán  Teljes száradás után a fixálás szintén decoupage ragasztó kb. 2 rétegben. 

    Van olyan képem, hogy benne ül a Kicsikénk, de az anyukája engedélye nélkül nem szeretném felrakni  ha nem baj.


    Az a takaró is igazán cuki  nekem tetszene!

    előzmény:
    mmmmm87 (35522)
    2017-01-18  13:11
  76. 2017. január 18. 13:2635525.

    Fánk: szeretem enni, viszont készíteni sosem tanultam, sosem próbáltam. Mint mindent, anyósom ezt is fantasztikusan csinálja és igazából mindig ő süt nekünk is. Amikor kérdezem hogy s mint, mindig csak úgy mondja: érzéssel, ennyit, meg amannyit :) szóval tőle még nem tudtam eltanulni. Anyukám sosem csinálta így ebbe nem tanultam bele gyerekként.


    Ház: csatlakozok azokhoz, akik azt vallják: családi háznál mindig van mit tenni (és mire körbeérsz, kezdeted elölről....). Családi házban nőttem fel, most is olyanban élünk. Hogy mennyi mindent megcsináltunk ennyi év alatt, hihetetlen, de még mindig nem tökéletes. 


    Utazás: én is meleg párti vagyok, de nem a gatyarohasztó-bugyimból is csorog a verejték féle. Nekem ez a hideg nem okés :( Nyáron Görögországban nyaraltunk, Nei Pori-ban. Az iroda rakott fel egy téli videót a szomszéd városról, Platamonról. Csatolom, ha tudom:


    Platamon télen


    Hátborzongató! Ezt kb. 2 hete rakták fel. Nyáron mondanom sem kell, más arca van 

  77. 2017. január 18. 13:2535524.

    sunshine


    ez a doboz fantasztikus, mar maga az otlet is, de sztem csodasan nez ki


    nekem most a Bengali tuz jutott eszembe, mint kedvenc konyvem a muktbol, mindenkinek csak ajanlani tudom


    macska


    azok a kenyerek...huhh, finom fris vajjal, paradicsommal maga a mennyorszag


    csingi, narocsi


    en imadok kidobni, engem felszabadit, lehet ez a vizontok tulajdonsaga?


    fenci


    nahat, egy idoben megszunk Schirilla ott, mert tul messze lakott, es atadta egy tanitvanyanak az orakat


    mmm


    nagyon szep a takaro, sztem nincs ember, akinek ez ne tetszene


    borcsamama


    ketsegem sincs afelol, hogy sokaig emlegetni fogjuk a talit


     

  78. 2017. január 18. 13:1635523.

    Engem és nővéremet sem kereszteltek piciként. Apa ragaszkodott hozzá, hogy felnőttként mi magunk dönthessünk erről a kérdésről. Szegény anyai nagyszüleim haláluk napjáig nem tudták ezt feldolgozni, régi vágású falusi, parasztembernek ez felfoghatatlan volt. Ők már nem élhették meg, hogy felnőttként én mégis így döntöttem . Gondoltam is, hogy mosolyognak rám odafentről. Igazából hálás vagyok apukámnak ezért, mert tényleg én választhattam, nem bántam meg! Mi viszont a mi gyerekünket még piciként szeretnénk keresztelni.

    előzmény:
    mmmmm87 (35517)
    2017-01-18  10:53
  79. 2017. január 18. 13:1135522.

    Betonfestékkel festem a fugát. Van kifejezetten fugafesték,de az kb 45 m2-re kicsit húzós lenne árban,meg annak ilyen szivacsos ahol kijön a festék,legtöbb helyen azt írják hogy hamar szétmegy,az nem ekkora területre való. Ezt szépen kisecsettel végigkenem. De nem fájós derékhoz lábhoz való,az tény.


    Sunshine: ez gyönyörű, és nagyon jó ötlet. Akril után csak lakkozva van? Elgondolkodtattál. Bár lesz még szülinapja,meglátom mire marad a kreativitásomból.


    Dehogynem tudsz kreatívkodni. Kötőtű fonal-->babaruha,kissapka,stb. Kiságy fölé forgót is tudsz varrni kézzel.

    előzmény:
    borcsamama (35519)
    2017-01-18  12:04
  80. 2017. január 18. 12:5135521.

    Könyvek: könyvmolyképzős volt az otthonunk, rengeteg plafonig érő könyvespolc közt nőttem fel. Sok címet már én is elfelejtettem, de 1-2 nagy kedvenc még rémlik az elmúlt évekből:


    Julie Orringer: Láthatatlan híd. XX. századi magyar zsidó családról szól, háborús vonatkozása is van. De nagy része Párizsban játszódik. Kb. 650 oldal, alig tudtam letenni!


    Kepes András: Tövispuszta. Kicsit a gyökereit kutató, családi visszaemlékezéseken alapuló, nekem izgalmas, jó könyv. Ez is XX. századi, magyar zsidó és nem zsidó családokról szól, sok történelmi infóval. Azt a kort most értettem meg igazán. Elképzeltem, hogy szegény nagyszüleim milyen korban, milyen események közepette várták anyukámat. Anno a töri órákon tized ennyit nem tanultam arról a korról.


    Kate Furnivall: Az olasz feleség. Imádtam, alig tudtam letenni! Végig valami miatt Julia Robertset képzeltem a főszerepbe és az ő tipikus magyar szinkronhangján "olvastam" a narrációt.


    Kati Marton: A nép ellenségei, családom regénye. Párizs, szerelmeim története. 


    Lorna Byrne: Angyalok nyelvén és az összes angyalos könyve. Valahogy mindig vonzott ez a világ... Amikor nagyon mélyponton voltam, sokat segített.


    Ha nevetni akartok: V. Kulcsár Ildikó: Kölykök, dilik, szerelem - Római kalandozások. Csak ajánlani tudom 


     

  81. 2017. január 18. 12:4135520.

    Sziasztok!


    Húúúú, mennyi hsz. tegnap óta!!! Ez igen, egy fantasztikus közösség  Nem is tudok személy szerint reagálni, megpróbálom témakörönként, annyi minden volt.


    Keresztelésre ajándék: mi 2015 októberében lettünk keresztszülei egy egy éves fiatalembernek. A legjobb barátaink a szülei. Pénzt nem akartunk adni, ékszert én nem szeretek fiúnak adni, főleg nem babának. Mindig olyanról álmodtam, ha egyszer keresztanyu leszek, ami maradandó. 20 év múlva is fogja tudni hogy tőlünk van. Az álmom egy keresztelői láda volt (játékláda). A neten van több helyen. Gyönyörű, de olyan pénzért, amit mi nem tudtunk kiadni akkoriban. Kreatív vagyok, miért ne, csinálok én egyet! A képeken látjátok a végeredményt. A láda kb. 70x35x40 cm-es, vásárban vettük fillérekért, a festés akril. Mire a felületet lecsiszoltam, előkészítettem, alapoztam, festettem, tömény 2 hét volt mire elkészült. De a kicsikénk imádja a mai napig, sok holmit elnyel és sokszor bele is ül . Tudom, az építőkockák ábrázolása nem elég profi, de már nem volt erőm, időm kijavítani. Ilyen lett  ezt sokáig használhatja, később pedig akár a gyerekei is örökölhetik. IMádtam dolgozni vele, meg alapvetően a fával. Azért írtam korábban hogy most nem tudok kreatívkodni, mert mire mindent előkészítek, az sok idő, energia és nekem most feküdni kell... Korábbi életemben asztalos lehettem, tuti.

  82. 2017. január 18. 12:0435519.

    Amit a májusi karácsonyról ill. a dekorról írtam, ott szó sem volt a panzióról. Eredetileg is hozzánk hívtam meg a csapatot, itt meg úgy dekorálok, ahogy akarok, senki nem szabja meg mit lehet.  A panzió csak később jött a képbe, amikor szóba került, hogy lesznek olyanok, akik itt alszanak, és oda tényleg csak aludni mennek akik foglaltak szállást. Szerintem valamit félre értettél. Egyébként meg vagyok olyan jó viszonyban a  tulajjal, hogy akár karácsonyt is csinál májusban ha megkérem.  


    mmmmm, biztos nagyon szép lesz a házatok, ahogy hónapról hónapra festegeted, és csináltok rajta mindig valamit.  A fuga festésen én is gondolkoztam, de még sose csináltam.  Milyen festéket használsz hozzá?  Van valami spéci ami direkt erre van?  Nálunk a fürdőszobában a csempe és az álmennyezet halvány szürke, a járólap , a fehér bútoron a pult, és a fuga pedig bordó.  Az évek során picit vesztett a színéből a bordó fuga, lehet hogy nem ártani átfesteni.


    narocsi, tetszett amit írtál, mindjárt úgy magam elé is képzeltem.  És igen, már most készülök, sok-sok ötletem van, tervezgetem mi legyen, hogy legyen, de ez mind meglepetés lesz. :-)

    előzmény:
    eszterlili (35516)
    2017-01-18  10:38
  83. 2017. január 18. 11:4535518.

    Egyszer már kivágott; úgyhogy újra:


     


    Tudom én, hogy már most készülsz a szíveslátásra, , de olyan jó volt elképzelni, ahogy írtad, hogy belakod, elfoglalod és hasznosítod a várkastély szobáit.


     


     


    mmmm: ááá nem ér, azt hittem lesz nekem ebből leeső takaró! 

    előzmény:
    borcsamama (35515)
    2017-01-18  10:23
  84. 2017. január 18. 10:5335517.

    Jó reggelt!


    Pénzt nem adunk,amit adni tudnánk jó szívvel az nekik nem nagy összeg, ami meg már számítana a picur számláján az nekünk megterhelő lenne. Egy szép ékszer meglesz sok évig. A takaró olyan mint a képen, 90*140 cm,az a brutálpuha wellsoft vagy hogy hívják. Nekik inkább fehér,és vintage stilusu dolgaik vannak,de megláttam beleszerelmesedtem,olyan igazi babás,úgyhogy megvettem. Majd a férjem eldönti, mindenki a saját rokonsága felől dönt Ha leszavazza akkor a kanapén heverészéshez pont méret Nekünk ha lesz gyerek akkor nem lesz megkeresztelve,majd ha nagyobb lesz eldönti hogy szeretné-e és milyen vallásban.


    Tudom hogy a családi háznál mindig van valami, pár évet leszámítva mindig abban laktam. És most is tudok már több évnyit előre amit fogunk. De ez jó,imádom. És a férjem szerencsére partner ebben.


    Tengerpartra nem vágyódom,kivéve ha most lehet indulni és legalább 30 fok van. Imádom a karácsonyt,de a hideg nem nekem való. Most nézegetem a lhetséges nyaralós helyszíneket,lehet vissza kellene meni Ausztriába az 5 tóhoz, 2 éve voltunk a aMondseenál és az Atterseenál, gyönyörű,még én is belemerészkedtem,pedig nem bírom a természetes vizeket. Na majd kiderül mi fér bele a költségvetésbe. Ki mit tervez ha elmúlik ez a csúnya idő?

    előzmény:
    eszterlili (35504)
    2017-01-17  22:18
  85. 2017. január 18. 10:3835516.

    Sziasztok!


    fenci: Családi ház körül mindig van meló.Mondjuk aZuram a legtöbbjét megcsinálja.De a hóesés tényleg a lakótelepről az igazi, ott nem szoktak hajnalban kelni meg késő este kimenni, hogy eldobálják.Inkább fizetnek valakinek, aki megcsinálja, jobb esetben.Na, úgy nézve tényleg egy szép esemény a hóesés,én is néztem évekig a negyedikről, gyönyörű volt.De így azért nem annyira buli. 


     


    Ja, fogadóban megaszondani, hogy karácsonyi dekort is kér a csapat. Díszített fával együtt.Májusban. Szerintetek? ! Borcsamama: Még átnézem az utazást, lehet elmennék én is, meglátom, munkahelyen nem ütközik, valószínű a lányomnál az idő.Majd jelzek. 

  86. 2017. január 18. 10:2335515.

    Jó reggelt - akarom mondani szép napot- Angyalok!  Ja, és jó reggelt Charlie! 


    De jó hogy ilyen nyüzsgés van itt, öröm jönni és olvasni.  


    Jó sok téma szóba került, finom kaják, sütik, jobbnál-jobb programok, szép kirándulások és még szebb képek, tervek és vágyak az idei évre, és ez nagyon jó!


    Fenci, nem semmi amit dolgozol, mindig irígyeltem aki ilyen szinten beszél idegen nyelveket.  Gyógyulj, múljon a köhögésed, nehogy Aida veszélybe kerüljön. 


    Csingi, jó hogy megint itthon leszel.  Hidd el, csak addig nehéz a szanálás, amig hozzá nem fogsz, tavalyi tapasztalat. 


    Nekünk se kevés cucctól kellett megszabadulni, simán sikerült.


    lMacska, a hőséget én se birom, egyenesen utálom, viszont a tél az egyik kedvenc évszakom. 


    Olvasni én is nagyon szeretek, rengeteg könyvünk van, igaz még abból az időből amikor nem horroráron lehetett hozzájutni.  Ma már csak a gyerekeknek veszünk könyveket. Most, hogy  mondjátok, rájöttem hogy milyen régen nem olvastam semmit.  Tavaly év elején volt pár hónap, amikor hűségesen jártam a könyvtárba, aztán jött a jó idő, és valahogy abbamaradt.  Valahova még az olvasást is be kéne szorítani az idei terveim közé. 


    Narocsi, a szobalányok és a lakájok már most sorban állnak és alig várják hogy kiszolgáljanak benneteket. " A karácsonyi "buli pedig igérem hogy puccos várkastély nélkül is szuper lesz. Legfeljebb a nyári mikulás felveszi a tavaszi kosztümjét, a jégcsapok kicsit csöpögni fognak, a hóember lehet hogy izzadni fog, de a buli jó lesz.  

  87. 2017. január 18. 09:4235514.

    A telet, havat én ki nem állhatom, de a 35°C sem. De ettől még karácsony imádó vagyok. Sőt, egész évben azt várom. Mindig a fejemben van hogy kéne, mint kéne még szebbé varázsolni az otthonom. 

    előzmény:
    csingi67 (35511)
    2017-01-18  08:47
  88. 2017. január 18. 09:3035513.

    Jó reggelt, hát nem vagyok makk egészséges, de elkezdek teljes gőzzel dolgozni.


    Tete, az jutott eszembe, hogy a nyelvi keresztrejtvényes könyvek először rajzok és csak a szavakat kell beírnod. Majd kép alapján mondatok. Aztán témák szerint nyomtatottak. És karácsonyos is van. Ha ez van angol, francia, német változatban, magyarul is tanulnak gyerekek annak is kell lennie. Ha megyek a Librotrade-be ránézek erre.


    LondonEye, én is Dózsának hívom és nem Vigyázónak! Ma is van Schirilla, van ami az örök körforgásban nem változik. 


    Csingi, újra hazajössz :) Ajajj, voltunk Kubában, és Dominikában is párszor. És Németországból, mert a gyerekek utazása és ellátása is 16 éves korig teljesen ingyenes.  Ma csak annyit tudok terveinkről, hogy 2018 májusában New Yorkban leszünk mind4en diplomaosztón, ... 


    mmmm, milyen igaza van Eszterlilinek, mindig lesz munka a családi házon, házban, ház mellett! 


    Jaj, jaj az idő nem jó barátom. Hétvégén Aida, össze kell kapnom a köhögésem!


    Zugolvasok, úgyhogy írjatok!


     

    előzmény:
    csingi67 (35511)
    2017-01-18  08:47
  89. 2017. január 18. 09:2035512.

    HÚÚúúú, milyen nyakigláb lettél!


    Én utálok szanálni, idegesít. Nagyon. Előtte meg az idegesít, hogy nem férek el a szekrényben.  Kiérti?

    előzmény:
    csingi67 (35511)
    2017-01-18  08:47
  90. 2017. január 18. 08:4735511.

    Jó reggelt!


    Nálunk is áll még a fa, otthon egyedül... pénteken haza utazunk és jó érzés lesz bemenni majd a házba és ott fog várni minket. Én most kicsit otthon maradok, még nem indult be a munka a cégnél, így elintézem azokat amik elintézetlenek maradtak az ünnepek környékén. Van már egy olyan listám, hogy a Télapóéval vetekszik. A legfontosabb, hogy a nappalit olyan szintre ki kell pakoljam, hogy csak a bútorok maradjanak benne.  Ezt csak nagyon nagy szanálással lehet végre hajtani. Ehhez kell ám erő egy bika jegyű embernek aki konokul ragaszkodik minden darabhoz. Ruha szanálás is lesz, mert komolyan. mondom vannak még gimis darabjaim is amik már túl éltek két költözést. Bár a divat örök visszatérő, de a 45 kilóm már nem fog visszatérni.  


    Farsangolni imádok, még a harmincas éveim elején volt egy csodás munkahelyem hat évig. A tulajdonos minden évben rendezett egy fantasztikus farsangi bulit. Szigorúan kötelező volt a jelmez, a karaoké, csodás ételek, italok voltak, élőzenekar és mivel a cég 80%-ban nők dolgoztak egy évben chippendale fiúk is. Ami kevésbé volt erotikus annál inkább mulatságos. Voltam oroszlán, fagyilány, angyal és spanyol táncosnő. Senki nem érezte kötelezőnek vagy tehernek. Egész évben erre készültünk, titkolóztunk, hogy meglepjük a többieket. Egy albumra való képem van ezekről a bulikról. Szoktunk találkozót rendezni a volt munkatársakkal, hát ez az album elmaradhatatlan része a programnak.Én a gyerekeimnek is nagy szeretettel készítettem a jelmezét, soha nem jutott eszembe, hogy ezeket a jelmezeket kölcsönzőből hozzam. Pedig lehet olcsóbban jöttem volna úgy ki.


    Fánkot én sokszor sütök, szalagost is és csörögét is. Én nagyon oda vagyok érte, a férfiak azt mondják annyira nincsenek oda érte. Ehhez képest úgy eltűnik a tálról mint a kámfor. Vasárnap fogok sütni, mert akkor leszünk együtt mindannyian.


    Imádom a téli képeket nézegetni, de a havas sportokért nem vagyok oda és karácsony imádóként pironkodva írom le a télért sem. Most rákényszerítem magam, hogy minden délután egy nagyobb sétát tegyek a környéken, erről a sétáról hoztam nektek képeket. Itt van hó, de ahhoz képest amit ígérgettek nem sok. 


    Ahol szívesen lennék az bizony valami egzotikus sziget. Imádom a meleget és a tenger mellett úgy tapasztalom, hogy a 35 fok sem tűnik annyinak. A nagy tervem Kuba, Dominika, vagy egy Karibi hajóút. És ez nem álom, ez terv!!! 


    Remélem tetszenek a képek, Massing környékén készültek és a templom kertben. Az árnyékokkal játszottam, így egy kicsit én is képben vagyok

  91. 2017. január 18. 08:2435510.

    Szinte érezni a kenyerek illatát. Megyek is a pékségbe. Szép napot angyalok. Erről már nekem is a filmsorozat jut eszembe.


    Egyszer valakinek meséltem, hogy télen  milyen jó a meleg fürdőlepedőt levenni a törölközőszárítóról, és fürdés után és beleburkolózni. Aztán  rászokott. Ő már nincs, de  minden egyes alkalommal eszembe jut és elmosolyodom.


    Vidámabb téma, ma megfőzök, mert holnaptól unokaszitter leszek. Készül tyúkcom pörkölt meg Kócolt káposzta illetve gyógyítós húsleves. A kedvesemet is várom haza, innen a masszívabb kaja ötletek. Ma konyhaszolgálat, aztán csak hátradőlök és juhééééé a hét többi napján. Manóknak borsófőzelék meg tükörtojás, illetve tejbegríz van beigérve. Az olyan egyszerű, hogy nem is főzés szinte. Bár a pörkölt nokedli kombót szeretik. A húsleves meg szinte kötelező.


    Köszönöm már gyógyulgatnak.

    előzmény:
    macska54 (35509)
    2017-01-18  04:58
  92. 2017. január 18. 04:5835509.

    Jó reggelt mindenkinek.

  93. 2017. január 18. 00:1035508.

     


     


    fenci


    Gyönyörű helyen jártatok. Én félek a síeléstől,valahogy nem vágyom rá, hogy megtanuljam, mondjuk lehet ez azért


    is van így mert a térdeim nem a legjobbak.  A jóga viszont jóóóóó, én is jógázom időnként, ha eljutok néha napján az órára.


    Igaz múlt héten hétfőn mehettem volna, de ebben a hidegben egyszerűen nem volt kedvem elkutyagolni aztán meg haza.


     


    mmmmm87


    Tényleg mozgalmas évnek néztek elébe, de olyan jó érzés a sajátodban lakni, igaz sok munka van vele,de megéri.


    Nem akarlak ijesztgetni, de majd meglátod egy családi háznál mindig akad valami amit éppen  ki kell javítani, 


    vagy meg kell csinálni vagy csak úgy szeretnéd a saját igényeid szerint alakítani és amikor készen vagy vele, 


    akkor kezdheted elölről.  Kívánom, hogy az ez évi terveid is úgy sikerüljenek, ahogyan szeretnéd.


     


    Szerintem a fülbevaló meg a takaró is jó ajándék.


    csonkanek


    A fa még nálunk is áll, de már elkezdett potyogni, lehet hétvégén én is lebontom, de még mindig olyan jó


    illata van. Jó bálozást, érezzétek jól magatokat!


     


    sunshine06


     


    Vigyázz magatokra.   Gondolom nem lehet egyszerű, hogy  ennyit kell feküdni, én is nehezen bírnám.


     


    Tete


    Jobbulást a gyerkőcöknek. ++++++++++++


    Régebben én is sokat olvastam és rengeteg könyvet vettünk a párommal együtt, ma már szinte csak ajándékba veszünk, 


    baromi drágák lettek, meg valahogy le szoktam az olvasásról, mostanában inkább kreatívkodok, ha tehetem.


    A krimiket, az orvosi könyveket szerettem nagyon, Stephen King, Robin Cook, Evelyn  Marsh, Lőrinc László könyveket imádtam.


    Emlékeztek a IPM vagy az Albatrosz könyvekre, azokat is csíptem. 


     


    Fánk


    Én még sosem sütöttem szalagos fánkot. A túrófánkot ismeritek?  Azt szoktam sütni, egyszerű, nem kell keleszteni csak összekeverni és kész, mi nagyon szeretjük, főleg egy  fini házi lekvárral.  Nyami.  Mi hétvégén szülinapozunk, így most nem, de lehet jövő héten sütök is egy adagot.


    A fiam utálja a túrót, de ezt a fánkot még ő is szereti.

    előzmény:
    fenci (35499)
    2017-01-17  20:49
  94. 2017. január 17. 22:2935507.

    Igen, igen   és utána kiosztunk a vendégeknek tárcsákat, és pontozni fognak! 


    Nos, mostanában mi sem megyünk messzire. A napokat is alig gyűrjük le.  De jobb is lesz!


    Várjuk is a beszámolókat a kirándulásokról! Nagyon jó lehet, ahol megmaradtak a régi házak, városok.  Bár nem is értem, hogy lehet fenntartani ezeket a nagy várkastélyokat.


    Bár Borcsamama beköltözne szívesen, hogy legyen helye a kreatívos cuccainak.  És a "Csengetett Mylord?" alapján biztos egrecíroztatná a lakájokat és szobalányokat! Vagy nem! Viszont biztosan jó lenne nála a karácsonyi buli. 

    előzmény:
    Tete (35502)
    2017-01-17  21:28
  95. 2017. január 17. 22:2435506.

    fenci: Csak annyit, nem semmi amit csinálsz. 

  96. 2017. január 17. 22:2335505.

    Lottóötös: Továbbra is egy hét Krakkó min. az összes múzeumával, ja télen is és nyáron is, aztán az új évi koncert Bécsben, díszpáholyban, egy négycsillagos szállodában aludva, és esetleg Finn-Svéd-Norvég körút.Ja, Izland is jöhet.Tengerparton napozni, fürdeni, na arra nem igazán vágyok.


    Na, meg Mariazellbe is szívesen visszamennék.

  97. 2017. január 17. 22:1835504.

    Sziasztok!


     


    Keresztelős ajándék: Teljesen egyéni. De leginkább nagy általánosságban: mostanában aranyfülbevaló vagy nagyobbaknak elektromos kütyü vagy mobil. Ill. pénz. Kérdés, pénzt adsz-e, vagy maradandót.Ha most kezdeném, tuti kivárnám a felnőttebb kort, és az ő akaratát is figyelembe véve kereszteltetnék. Na, meg kérdés, lenne-e keresztszülő, aki vállalná épp akkor és épp úgy.Mindent másképp csinálnék, az biztos. 


    Tv-t én is nézek, sokszor épp előtte olvasom a könyveket is.Általában olyan műsorok mennek, hogy sok újdonságot nem nyújtanak.Hát én is többször vennék könyveket, csak ne lennének drágák, na meg fogy a hely is. Mennyit kéne kiolvasni, jóIsten...Tervek azok vannak...

  98. 2017. január 17. 21:2935503.

    ahh, Isztambulba vagyakoztam sokaig, de most mar torolve


    veszelyes is, meg most annyira elvagyok varazsolva Angliatol, es a lehetosegektol, ahova eljuthatok a kovetkezo idokben, hogy nem vagyom mashova, egy elet is keves meg ehhez az orszaghoz is

    előzmény:
    narocsi (35500)
    2017-01-17  21:23
  99. 2017. január 17. 21:2835502.

    Londonka, gyakorolj a pároddal.

    előzmény:
    LondonEye (35501)
    2017-01-17  21:23

Címlap

top