Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. január 17. 21:2335501.

    huhuuu fenci


    ez naggyon izgalmasan hangzik


    jogaoktatasba szeretnel belevagni? vagy nyitni egy studiot?


    en a "kis" Schirillahoz jartam sokaig a Dozsaba(mai napig nem tudom, hogy hivjak most), es imadtam, nagyon komoly es vicces volt egyszerre


     


    tanc:no azt kepzeljetek el, a 2 falabu ferjem mennyire izgul az apa-lanya tanc miatt....mert en kihagyhatom, de o nem

    előzmény:
    fenci (35499)
    2017-01-17  20:49
  2. 2017. január 17. 21:2335500.

    Nem kötözködés miatt, de    húúúúú de nem szeretem ezt a bakancslistás szöveget.  Láttam a filmet, elég szerencsétlenül az ajánlóban vicces komédiának volt beharangozva.    Ééééés nem az. Mondjuk: személyes ok miatt nagyon megérintett a téma. 


    Menj táncot tanulni azért, mert akarsz! ne a pipa miatt!  Csak ezt tudom kívánni neked. 


    A lottózás nálunk is megy!  Cs. a Skandináv országokat nézné meg, én a görögöket.  Ugyan nemigen tudom, hogy a 40 fokban mit csinálnék Görögországban, de azért....  Régen mindig mondtam neki, hogy Isztambulba én visszamennék, Őt elvinném először, de a mostani helyzet sajnos nem kedvez a törökországi látogatásnak. Persze tökmindegy: Az nap omlott le Párizsban a híd oldala, amikor ott voltam! Jajj, nem jut eszembe melyik:  a lakatos!  A csoport vendéglátója elmondta: le akarják vágatni a lakatokat. Voltunk hajózni a City körül, a hajón mondta a Szpíker, mondta a nagybátyám akivel délután találkoztunk. Itthon Cs. azzal várt, hogy ledőlt a korlát egy darabja: biztos én kocogtam arra és a szellő lépteim miatt volt.  Imádom azt a pasit.!  

    előzmény:
    fenci (35497)
    2017-01-17  20:36
  3. 2017. január 17. 20:4935499.

    Olvasás! Annyira örvendek, hogy még vannak akik nem tévéznek! Ugye MACSKA? Csak kifejezetten valami esti fénykép miatt néztem erre .....


    Először is az összes új nyelvvizsga könyvet előreoldom, a nemzetközieket is beleértve. Ok, ez szakma. Aztán az egyik kiadónak angolul előolvasok és tartalmat, azaz figyelemfelkeltő esszét írok magyarul. Azt hiszem könyvenként öten olvasunk előre, majd döntenek, hogy fordítatnak vagy sem. Magyarul, leginkább jógával vagy jógafilozófiával kapcsolatos könyveket olvasok. Sokat. Túl sokat. Céltudatosan. Azt hiszem készülök valamire. És azt hiszem jellemzően nem ötven felett szokás belefogni valami újba. És azt is hiszem, hogy mégis ... 


     

    előzmény:
    fenci (35498)
    2017-01-17  20:40
  4. 2017. január 17. 20:4035498.

    Keresztelő, szerintem a fülbevaló tökéletes. Még a fiam is kapott. Egyelőre keresztelési ARANYukat nálunk őrzi mindkét gyerek, mert még fiatalok ... Én a takarót is odaadnám :) De a döntés a te kezedben.

    előzmény:
    fenci (35497)
    2017-01-17  20:36
  5. 2017. január 17. 20:3635497.

    Tánc! Tudunk és szeretünk is, egyik bakancslistás álmunk Argentínában megtanulni a tangót! A férjem már lottózik engem erre még nem lehetett rávenni. Még van ideje nyerni, mert ugye én sem siettem huszonévesen gyerekezni, így míg a "kicsi" nem végez és nem tudjuk merre van az arra, addig megtörténhet a csoda. Mondjuk egy 60. szülinapra? A tánc szerintem nem korfüggő!

    előzmény:
    narocsi (35495)
    2017-01-17  20:06
  6. 2017. január 17. 20:2635496.

    Én is sokat olvasok, Nora Roberts és Sandra Brown a kedvenceim. Most olvastam az Oromház rejtélye c. könyvet NR-től  Majdnem 600 oldal, de nem lehet letenni. Kicsit izgalmas, kicsit szerelmes, jópofa párbeszédek vannak benne, szimpatikusak a szereplők. Ami magyarul megjelent tőle szerintem max. egy-két kivétellel meg is van. Csak ne lennének ennyire drágák a könyvek. Közben meg papolnak, hogy nem fogynak a könyvek, meg nem járunk színházba, moziba.


    A TV műsorok valami elképesztő lealacsonyodáson mentek keresztül. Komolyan mondom, hogy napokon keresztül nincs egy normális film, ha van akkor meg ezredszer ismételt. A rengeteg ostoba sorozat, a sok ölős-lövöldözős szörnyűség. Már az ember a Híradót sem meri nézni, mert csak krimi van benne. Itt a neten is tólják az ember képébe a hatalmas jelentőségű celeb híreket. A fenét érdekli ki-kivel-mikor-hogy. A kedvenc adóm az Ozone Network. Csak ott is sok az ismétlés.


    Próbálkozom a spórolással, de amit meg kell venni, azt megveszi az ember. Próbálok sok zöldséget, salátát készíteni. Joghurtok, csirke, sajtok, zöldség, gyümölcs ezek azért kellenek.

    előzmény:
    macska54 (35491)
    2017-01-17  17:32
  7. 2017. január 17. 20:0635495.

    Hát hajrá! Addig még megtanulhatsz 1-2 programot, mint a versenytáncosok: adott koreográfia alapján!    Vicceltem, nálunk is régen én szerettem táncolni, férjem nem. Nem is lehetett soha kikényszeríteni belőle. Egyébként minden másban meg partner.  

    előzmény:
    LondonEye (35483)
    2017-01-17  13:29
  8. 2017. január 17. 19:5935494.

    Mekkora takarót vettél? Felnőttnek valót? Gyerek takaró is elég a kicsinek.   Már, ha nem úgy jártál a keresztelővel, mint mi az első áldozással... Sok egyéb ok miatt, a gyerekeim nem voltak időben első áldozók, csak középiskolában. Lement a szertartás, a pap behívta az ünneplőket a parókiára, kaja-bor az asztalon. B. fiam megkérdezte: Anya ihatok egy korty tokajit????  Az igazgató, meg nevetve: hát igen, a többi csoportban általában KAKAÓT szoktunk adni ilyenkor!  


     Egyébként, nekem is mostanában a pillangó a kedvenc motívumom. Nem lehetne nekem is egy ilyen szép takaróm? Bár már nem vagyok sem idejében, sem késve keresztelős koromban.   

    előzmény:
    mmmmm87 (35489)
    2017-01-17  16:23
  9. 2017. január 17. 19:5435493.

    ...

  10. 2017. január 17. 19:4835492.

    Ha nem muszáj megszabadulni tőlük, akkor vágd le a törzséig a kis ágakat. Egy ideig hülyén néz ki, utána kihajt és újra zöld lesz.  Mi csak az alját nyírtuk fel, hogy ne árnyékolja a faházat. 


    Nem is mesélted eddig, hogy te is foltvarrsz! Klubba jársz? Vagy egyedül/netről dolgozol? Szoktál varrós napra járni? Merre is vagy?

    előzmény:
    csonkanek (35487)
    2017-01-17  16:19
  11. 2017. január 17. 17:3235491.

    Most egy négykötetes könyvet olvasok: Az arab, Az arab szeretője, Az arab lánya, a negyedik áprilisban jelenik meg. Kissé brutál, brutál szex is van benne, de csak az első kötet elején. Nagyon jó könyv. Egy nagy szerelemről szól. De ami a lényeg sok mindent lehet megtudni az arab világról. Nekem nagyon tetszik. És annál is inkább mert sokat voltam arab országban, de tudni nem tudtam semmi belső dolgot róluk. 


    Annyira sok könyvet olvasok hogy elfelejtem a címüket. De megígérem mikor újba kezdek mindig ide írom. Most az arabos második vége felé vagyok. 

    előzmény:
    eszterlili (35485)
    2017-01-17  15:08
  12. 2017. január 17. 16:3235490.

    Nagyon szeretek táncolni. Serdülő koromban jártam tánciskolába, abban az időben még illemet is oktattak a tánchoz. Aztán kb. 8-10 éve újra kezdtem járni tánciskolába. Egy évfolyamot a barátommal, aztán ő megunta. Neki a lábában van már vagy 50 éve egy bizonyos lépés egyfajta zenére, ezt már nem tudja levetkőzni, sajnos. Én viszont továbbra is élveztem, ezért még többször jártam. Mondtam, hogy megbuktam, mert újráztam. Igaz, nagyon kevés "fiú" van. Egyszer még egy országos koreográfus- és táncversenyes is részt vettünk csoportosan, nagyon élveztem. "Őszirózsa" volt a csoport neve, a tánctanítványok szüleiből és (személyemben egyetlen) nagyszülőből állt össze a csapat.


    Már fél 5 van és még világos van odakint. Javul a helyzet! Igaz, 2 nappal ezelőtt már 3 órakor villanyt kellett kapcsolni, mert az unokám nem látott jól legozni a karácsonyfa előtt.

    előzmény:
    LondonEye (35483)
    2017-01-17  13:29
  13. 2017. január 17. 16:2335489.

    Sziasztok,


    Nekünk még áll a karácsonyfa és minden dísz kinn van,hétvégén talán leszedjük a fát, a díszek még maradnak amíg nem tavaszodik. És nem tavaszodik,ma is -8 fokban indultunk el reggel,hófehér minden.


    Zsúfolt év elé nézünk,a tavalyi se volt semmi a házvásárlással és költözéssel,de remélem az idei is hasonlóan eredményes lesz. Most a nappaliban festem a fugát (irtó jól néz ki,fehér halvány mintás járólap bordó fugával), a konyhabútort tapétázom át,vagyis csak tapétáznám,nem hozott az árusom olyat amit vettem,remélem hoz,mert most fele fehér fele mintás
    Garázst csinálunk,tető megvan,"csak" oldalfal kell és ajtó rá,kis betonozás,mi az nekünk. Folytatom a ház külső faburkolatának festését,gyönyörű,de rengeteg. Kivesszük a gardrób teraszajtót,felesleges,csak a hideg jön be rajta,és az egyik bejáratit ajtót is megszüntetjük,falat bontunk és lesz szép nagy gyerekszoba a kisfürdő és a sosemhasznált előszoba helyett.Padlólerakás,gipszkartonozás,nem fogunk unatkozni. Ősszel már bababútorokat szeretnék vadászni és babaruhát varrogatni


    Jövő hónapban keresztszülők leszünk,férjem hugának a kislányáéké. Nálatok mit szokás ajándékba adni? Egy fülbevalót akarunk,és egy naggyonpuha lepkés plédet vettem a hétvégén,de azt még nem tudom odaadom-e,illik-e.Max marad nekem


    Múlt év végén elkezdtem összeírogatni a kiadásainkat, hát hűha mennyi megy el kajára. Januártól pékség nulla,max zsemléért, én sütök mindent,nincs kettőnknek ezresért reggeli,brutális. Menütervezés van előre 2 hétre,eddig működik,spórolósabb, és nincs nyavalygás hogy nem tudom mi legyen a kaja.


    Életemben először és gyorsan másodszor is sütöttem buktát,következő a fánk lesz,töltve szilvalekvárral ahogy nagyim szokta.


    Nála nem karácsonyfüggő a bejgli,simán süt 40fokban nyár közepén is. Most én a kakaós-savanykás gyümölcsös sütire állatam rá, egy hét alatt 3 tepsivel fogyott el (málna,szeder,áfonya), 5 perc alatt kikeverhető,szeretem a gyors sütiket.


    Van egy doboz mascarponém,ahhoz kellene kitalálni valamit.


    Macska: az a púderrózsaszín minden az csodás.Pedig hogy utáltam ezt a színt,meg minden árnyalatát. De most férjem ilyen bőrszoknyát nézeget nekem


    Most elkezdtem én is olvasni,régen sokat olvastam,de valahogy leszokik róla az ember. Viszont van mellettünk egy könyvtárolónak hívott izé,oda teszik be az emberek a nekik nem kellő könyvet,akinek meg kell elviszi. Jó dolgokat találni,legtöbb nagyon régi,de akadnak újak is. Lesz mit olvasnom.


    Bálba mi nem járunk,férjemet örülök ha sima táncolós helyre elrángatom Na nem mindtha lenne mostanság rá erő,mire indulni kellene elálmosodunk mint az öregek.


     

  14. 2017. január 17. 16:2235488.

    Karácsonyra kaptam a gyerekeimtől egy Sony márkájú fényképezőgépet, még tanulom. Hátha sikerülnek egyszer nekem is képeket feltenni! Ezt már régóta szeretném!


     

    előzmény:
    macska54 (35482)
    2017-01-17  13:23
  15. 2017. január 17. 16:1935487.

    Sajnos 2 tujánkat tavasszal muszáj lesz kivágni, olyan hatalmasra nőttek, már képtelenség lerázni a havat és teljesen "szétesett"  fazonja. Ezek közül az egyik már félig a járdán van, nem lehet szépen nyírni sem, meg túl magas is. Nagyon fog hiányozni, hiszen sok év alatt nőttek ekkorára, hozzászoktunk.


    A ruha varrás hobbi jellegű nálam, már próbáltam Burdából varrni, nem mindig sikerül, mivel próba közben nincs, aki igazítsa rám a darabot. Valami szellősre, lengőre gondoltam én is. Már ujjatlant nem viselek.


    Egyébként sok éves hobbi nálam is a foltvarrás.

    előzmény:
    narocsi (35480)
    2017-01-17  13:09
  16. 2017. január 17. 15:1235486.

    Jaaa, és nem is írtam, tegnap még fodrászhoz is eljutottam!!!   karácsony előtt nem sikerült...


    A festésről most lemondtam, vágattam viszont sokat. AzUram nem szereti a rövid hajakat, évek óta puhítom rá. Most a praktikum miatt beadta a derekát, annyit kért, még az ő haja legyen rövidebb, ne az enyém Hát jó hosszú volt már, hátul elértem pont az alját. Most tarkóig ér a hátulja, előre hosszabbodik, megmaradt a frufrum. AzUram még sose (khm. 10 és fél év) látott ilyen rövid hajjal, de azt mondta jó, csak szokatlan, de határozottan jó 

  17. 2017. január 17. 15:0835485.

    macska54: Szívesen venném, ha jó könyvekről tájékoztatnál, akár privátban is.Szerintem kb. nem nagyon térhet el az ízlésünk, de jöhet bármi,aztán meglátjuk.Legalább nem vaktában válogatok. Most Irvine Wells-re akadtam, állítólag nagyon jók a művei, igaz nem finomlelkűeknek ajánlják. A kritikáit olvastam, jó értékeléseket kapott. De kedvenceim az arany pöttyösök a romantika, és a magával sodró szép vagy megható történetek. Meg az elgondolkodtató. A klasszikusokban is "utazok",nem csak a sikerkönyvek érdekelnek. Távol viszont a fantasy és a vámpíros. Néha elgondokodok, hogy ők is jöhetnének, de az erőszak magam ellen.Még nem jött el az ideje egyiknek se.


     


    borcsamama:Valószínű siettem, bocs. 


    Londonka: A vonatozás biztos megy, talán a csárdás is, szerintem a kacsatánc is. A többi nem létkérdés.Ne aggódj.

  18. 2017. január 17. 15:0735484.

    LondonEye, borcsamama, eszterlili: olvasok én is sokat :) karácsony előtt anyukám hozott kölcsönbe két könyvet, jót nevettem mert az egyiket tőlem kapta ajándékba 5 éve de én már teljesen elfelejtettem. Azt 3 nap alatt olvastam el/ki. Most kezdtem a másodikat, az jóval hosszabb, még nem tudom eldönteni tetszik-e, még nagyon az eleje. Szerencsére sógornőmtől is kaptam egy szépet ajándékba, így az lesz a 3. kiszemeltem  Kreatívkodni most nincs ihletem, amikkel én szeretek foglalkozni az picit mászkálósabb, mire mindent összehordok a nagy asztalra, stb. Meg az inkább ülős meló. Nekem feküdni kell most, lábakat fel és éljen a rock and roll Szót fogadok én az orvosi utasításnak, megbecsülöm a helyezetem abszolút csak arra akartam kilyukadni, hogy attól még a kicsi fogaskerekeim forognak tovább, hogy mit kéne.

    előzmény:
    LondonEye (35483)
    2017-01-17  13:29
  19. 2017. január 17. 13:2935483.

    sunshine


    azt a sorozatot a VIII. Henrikrol en is lattam


    no ezt a kastelyt adta az elso felesegenek, Aragoniai Katalinnak, az egyik kepen az o haloszobaja van, abbol nyilt egy tunderi kis belso kert


    igaza van borcsamamanak, most kreativkodj, olvass el minden konyvet, ami kimaradt, mert kesobb se ido, se ero nem lesz ra


    eszterlili


    en csinaltam olyan fankokat, de valahogy ritkan jott ossze tokeletesen, mert vagy kivul megegett, vagy belul nyers maradt...ritkan talaltam el a megfelelo olajhofokot


    fenci


    huu, de csodas helyen voltatok


    borcsamama


    ahh, a regi szankozasok, reszemrol persze a Varosligetben, meg a budai hegyekben


    huhh, halmoztad az elvezeteket, ketto pelenkassal biztos, hogy nem unatkoztal


    csonkanek


    jaj, de irigyellek a tancszeretet miatt


    en mar elore rettegek, hogy a lany eskuvojen tancolni kell(ene)


    kiskoromban balettoztam, azt imadtam, no de ott megvolt, mikor, mit kell csinalni :-)))


     


     

  20. 2017. január 17. 13:2335482.

    Szerintem nem kell bocsánatot kérni, mert amit leírtál nem karácsonyos. Én tudom, hogy ez karis tópik, de gondolom azért lehet másról is fecsegni. Pláne hogy még majdnem 1 év múlva lesz kari.


    Mennyi az az annyi?


    És ha elmész a bálba érezd jól magad. Ha tudsz hozz képeket. 

    előzmény:
    csonkanek (35478)
    2017-01-17  12:40
  21. 2017. január 17. 13:1335481.

    Minden olyan könyvet ami szórakoztat, nem nehéz, könnyű bestseller. Rengeteg jelenik meg. A barátnőm veszi őket és körbe adjuk. Ő heti 3-at megeszik, szóval ellát engem is. Mi meg minden névnapra, szülire könyvutalvánnyal lepjük meg. Persze veszünk mi többiek is csak nem annyit amennyit ő. 

    előzmény:
    csonkanek (35475)
    2017-01-17  11:28
  22. 2017. január 17. 13:0935480.

    Csodálkoztam is, hogy 3! cm hótól miért törnek a fák???


    Na, nem mintha az nagy élmény lenne, hogy 30 cm-től törnek. Jó sokat kell utána metszeni, meg pótolni. Még jó, hogy a tuják kihajtanak, ha a törzséig visszavágod őket.  Tavaly mi is csináltuk 1-2-8 tujánál a nyaraló kertjében. Muszáj volt, már teljesen benőtték a helyet. Most egy kicsit szellősebb lett a kert, ez jó melegben is meg esőben is.


    A Burda-ban szokott lenni (bocsi) molett kiadás, abban lehet nézni szabásmintát. De nálunk pl. a rövidárú boltban szokott lenni darabonként Burda minta. Ügyes vagy ha saját részre tudsz varrni. Én nem szoktam, és nem is tudnék egyedül próbálni.  Hát, ha táncos a móka, akkor kényelmes legyen az ujja megoldás, vagy akár ujjatlan is lehet... és  a nyaka is inkább kivágott legyen. "Á" vonalú, egyszerű felső, ahol az anyag adja a alkalmi jelleget. Szerintem.


     

    előzmény:
    csonkanek (35478)
    2017-01-17  12:40
  23. 2017. január 17. 12:5135479.

    Tudod ezek a dolgok addig jók, amíg az ember kedvtelésből csinálja. Kötelességszerűen teher lenne. Az én "irodalmi műveim" meg nem jók annyira, hogy bárhol jelentkezzek velük, ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Többnyire a fióknak íródnak. De szórakozásnak remek. A keresztrejtvény azért jó, mert csak egy kockás papír kell hozzá, meg a fejem. Tisztában vagyok G szókincsével, tudásával, nagyjából az is meg van mit tanultak eddig. 


    Én is benézek esténként is, de csak megnézem ki mit írt. Majd akkor jobban figyelek.


    Mindkét unoka beteg, ma meg holnap az Anyukájuk is itthon van, ha nem adódik probléma aztán meg velem lesznek. Olyan aranyosan eljátszanak. Szóval csütörtökön átteszem a telephelyet a gyerekekhez. Aztán, ha megjön a párom, (remélem pénteken) akkor ingázok.

    előzmény:
    eszterlili (35471)
    2017-01-17  10:29
  24. 2017. január 17. 12:4035478.

    A csudába, valami rossz gombot nyomtam meg és elszállt eg hosszú hozzászólás! Újra próbálkozom!


    Szóval elírtam a hóvastagságot: 30 cm


    Fánkot én nem szoktam sütni, viszont bálba szívesen járunk a barátommal. Nagyon szeretünk táncolni, jól összeszokott páros vagyunk a táncban, mondják ezt mások, akik inkább csak nézelődők.  Itt nem szokás jelmezbe öltözni. Egyik éven készítettem magamnak kartonpapírból fekete csipkével szemüveget, de nagyon furcsán néztek rám! Kedvem lett volna igazán farsangolni, de nem vették az adást! Ezen alkalommal megérkezésünkkor, amikor mentünk az asztalunkhoz, kitört a cipőm sarka (még egyet sem fordultunk a táncban!) Szerencsére autóval voltunk és fordultam is vissza cipőt cserélni.


    Jövő hét szombaton is lesz farsangi bál, ahová szeretnék egy új felsőt készíteni magamnak. Tudnátok ötletet adni? Muszlin vagy valami hasonló anyagaim vannak itthon, igaz, mind mintás. Egy barna jsszú szoknyához szeretnék valami nem testhez álló dolgot varrni (sajnos 46-os mérettel rendelkezem).


    Bocs, tudom, ez nem karácsonyos téma!


    A mi karácsonyfánk még mindig áll, hiszen alig hullik. A kisunokám, aki 6 éves, minden nap ott játszik alatta, legózik, nagyon szereti. Minden este felkapcsolva a fán a vilgítás, nekem még mindig tetszik, nem untam meg.


     

    előzmény:
    csonkanek (35475)
    2017-01-17  11:28
  25. 2017. január 17. 11:4435477.

    Fenci nagyon szép helyen voltatok. Kicsit mindig irígyeltem azokat akiknek megadatott a lehetőség az ilyen szép téli sportokra, főleg a gyönyörű környezet miatt.  Nekünk sajnos sose futotta ilyen akkoriban úgymond luxus dolgokra.  Persze a környékünkön csudijó szánkópályák vannak, azt sose hagytuk ki, akkoriban még hó is volt minden évben. Képzeljétek, mi egy nagyon meredek utcában laktunk, főleg havas időben alig járt arra autó, így a mi utcánk télen igazi szánkópálya volt, esténként rengeteg felnőttel és gyerekkel.  Régi szép idők!


    Sunshine, jó hogy minden rendben van veletek, de azért csak tartsd be az orvos utasításait, nem véletlen ha ilyeneket mondanak, no meg abból baj nem lehet ha sokat pihensz.  Nézz filmeket - pl. karácsonyiakat is akár- , olvass, hallgass zenét, kreatívkodj, sétálj - ha nem csúszós az út.  Ami fontos, hogy ne cipelj, ne emelgess és ne stresszelj!


    Igaz, száz éve volt már, de még mindig nagyon jó érzéssel gondolok vissza mindhárom terhességemre.  Életem egyik legszebb időszaka volt mindegyik.  Mondjuk a második elég mozgalmas volt, 15 hónapos volt a fiam mikor a lányom született. Na ott nem sok időm volt pihengetni. :-)


    Macska, mi az hogy nincs itt senki este?  Irgum-burgum, nézd csak meg hogy esténként legtöbbször még tíz körül is bejelentkezek, nem beszélve Shepardról, bár ő mostanában ritka vendég errefelé. 


    Eszterlili, valószínű nem olvastál vissza, mert én tegnap is írtam a tízperces fánkról, meg talán előző nap is. Én szoktam csinálni olyat is. 

    előzmény:
    fenci (35469)
    2017-01-17  10:05
  26. 2017. január 17. 11:2835476.

    Én napközben tudok inkább errefelé lenni. Estére hazaér azUram, akkor már nem netezek, csak ha még neki is dolgoznia kell és unatkozok. Ha ráér, akkor vele töltöm az időt, jólesik a társaság egész napos egyedüllét után :)


    De mindig visszaolvasok, legfeljebb reggel kapsz reagálást :)

    előzmény:
    macska54 (35474)
    2017-01-17  11:05
  27. 2017. január 17. 11:2835475.

    macska54


    Ezek nagyon tetszenek! Nagyon ügyes vagy!


    Azok a vérpezsdítő vörös képek! Egy tál epret egy kis tejszínhabbal tudnék most élvezni, nálunk minden tiszta fehér, törnek a fák (leginkább fenyők, tuják) a hó súlya alatt, péntek-szombaton összesen 3cm hó esett, volt vele munka, de csodálatos!


    Milyen könyveket szeretsz olvasni? Én pár ve hanyagolom az olvasást, ez nem jó, majd igyekszem visszaszokni!


     

    előzmény:
    macska54 (35412)
    2017-01-14  14:22
  28. 2017. január 17. 11:0535474.

    Hoznék én esti képeket, de soha nem jön már este be senki. :(

    előzmény:
    sunshine06 (35473)
    2017-01-17  10:33
  29. 2017. január 17. 10:3335473.

    Londonka: szép helyen jártatok!!! A tévében szeretem az ilyen történelmi személyekkel kapcsolatos ismeretterjesztő műsorokat. Nálunk a Viasat History-n adják, VIII. Henrik derék életéről több filmet láttam mostanában. De ugyanígy szeretem az Edward kori láthatatlan gyilkosokat. Hajmeresztő, hogy mi mindennek kitették magukat az emberek akkoriban, szimplán csak azért, mert divatos volt és szegények még nem ismerték a mellékhatásokat sok terméknél. A képeidet nézve könnyen el tudtam képzelni az akkor életet. 


    Macska: az éjszakai felhőből havat szóró kistündéres, jó éjszakát kívánós képed az én eddigi abszolút kedvencem!!!! Persze a kávégép után 


    Én is a sportos -lapos cipősök táborát gyarapítom, csak én sosem bírtam másban, nekem eleve csak ezek voltak mindig jók. Anno az esküvőnkön nagy kihívás volt a csodaszép, 5 cm-es sarkú topánkám. Előtte hetekig szoktattam hozzá a lábam. De persze a vacsora előtt átvettem egy viselhetőbbre, mivel teljesen átöltöztem, így senkinek nem tűnt fel ilyen kis apróság 

  30. 2017. január 17. 10:3135472.

    sunshine06: Használd ki az idődet az alkotásokra, mert később már úgysem tudod megtenni.

  31. 2017. január 17. 10:2935471.

    Sziasztok!


     


    Szalagosfánk: Én kizárólag tupperos kelesztővel csináltam, simán keleszteni eszembe se jutna, annyira azért nem buli, de azzal az edénnyel gyorsan megy. És sikerül is. Forgács fánlot én is szoktam. Viszont kiváncsi lennék, hogy próbáltátok e az 5 , 10 perces csodafánkokat sütni valamelyik netes recept alapján, és az bevállt-e? Én még ez utóbbiakkal nem próbálkoztam, viszont tervben van.Annyi ilyen receptet találtam, érdemes lenne....


     


    Tete: Érdemes lenne valahogy ráállnod a keresztrejtvény szerkesztésre, összegyűjteni valamilyen szisztéma szerint, felkeresni egy kiadót, hátha sikerrel járnál. Az iskolák is tuti örülnének. Esetleg korosztályosan, vagy bővítve tantárgyi témakörönként....Egyszerűtől a bonyolultig.Nem gondolkodtál el ezen is? Ne csak az unokádnak....

  32. 2017. január 17. 10:2635470.

    Sziasztok, Angyalok (és Charlie  )!


    Jelentem én is vagyok még, és leszek is, bár sokat csak olvasok, vagy csak picikéket tudok írni. Az igazság az, hogy velem/velünk nem történik semmi (ami egyrészről naggggyon jó!), még mindig itthon a Babácskánkkal. Tartós pihenés még mindig az utasítás, tehát még mindig nem nagyon csinálhatok semmit, még itthoni tesz-vesz apróságokat sem nagyon volna szabad (de néha már nehéz néznem a festői káoszt és csak-csak csinálok 1-2 dolgot, apróbbak, nem megerőltetőt, stb.) Nyílván, ha ez kell, akkor gond nélkül  . Csak így nem tudok semmi újjal beszámolni. A napirendemben Ti benne vagytok, tehát minden nap olvasok, ez egyfajta "törpénés" a napomban  . Tegnap voltunk Dokinál, minden rendben, fuh!!! Talán már sejthető, hogy ki lesz belőle, de még egy megerősítést várunk a következő vizsgálatnál 


    A képfeltöltést a nap folyamán megkísérlem, a hétvégi havazós témánál maradva.

  33. 2017. január 17. 10:0535469.

    Próba-szerencse! Természetesen csak telóról tudok képet csatolni, de lássuk csak:


    A hely, amit felfedeztünk. Több-kevesebb hó. A fiam és én. Férj síel, a két gyerek snowboardozik. És én? Síkorcsolyázok. Majdnem negyvenévesen kezdtem űzni eme téli sportot, gyerekkoromtól korcsolyázok így az eladó rábeszélt a snowblade-re. Nem bántam meg, eltelt tizenpárév, de a hatvanas éveim felé már a sífutást tudom elképzelni.


    Érdekesség. A sípálya, mert 1800 méter magasan lakunk, tavasztól golfpályaként üzemel. 

    előzmény:
    borcsamama (35468)
    2017-01-17  09:30
  34. 2017. január 17. 09:3035468.

    Szép napot minden erre járónak!


    Jó hogy szerencsésen hazaértetek!  A betegeknek gyógyulást!


    Nálam azt hiszem péntek lesz a fánksütés napja, remélem addig kitart az a sok minden amit tegnap kutyultam.


    Most pihi van, ill. azt hiszem elkezdek kicsit kreatívkodni. 


    Első nekifutásra az itthon lévő hungarocell és műanyag gömbökből és karikákból készül gyertyatartó, szerencse malacka, és talán valami virágos ablakdísz a tavasz jegyében.

    előzmény:
    fenci (35465)
    2017-01-17  08:11
  35. 2017. január 17. 09:2835467.

  36. 2017. január 17. 08:2335466.

    Isten hozott itthon. 

    előzmény:
    fenci (35465)
    2017-01-17  08:11
  37. 2017. január 17. 08:1135465.

    Jó reggelt!


    Megérkeztünk Les2Alpes sípályáiról. A síelést ki kell próbálni a franciáknál, mert ilyen széles pályákon még nem síklottam. Hozok képeket is a nap folyamán. A felnőttek összeszedtek valami nyavalyát, a gyerekek külön szobában voltak nagyon remélem immunisabbak nálunk.


    A lányom éjjel már New Yorkban landolt, szóval hármasban telik tovább a január. És elkezdtem szeretni a januárt, mivel eltolódott a tél, a havazás, tavaly és idén is januárban csúsztunk.


    Zugolvastam, így lesétálok friss zöldségért a ropogó hóban és fánkot sütök mellé. 


     

    előzmény:
    macska54 (35464)
    2017-01-17  04:25
  38. 2017. január 17. 04:2535464.

    Jó reggelt mindenkinek!

  39. 2017. január 16. 20:1535463.

    Ha varrni vagy főzni kell, abban nagyon szívesen segítek, de ehhez béna vagyok sajnos.

    előzmény:
    kljucsi (35462)
    2017-01-16  19:59
  40. 2017. január 16. 19:5935462.

    Úúúúútálom az nlc-t.


    Mostanáig küzdöttem a szkennerrel. Amilye kiterjesztéssel tudok szkennelni, olyat az nlc nem fogad el. Brrrrr.


    Én meg nem vagyok olyan ügyes, nem tudom, hogy lehet BMP-ből vagy PDF-ből olyat csinálni, amit itt elfogadnak.

    előzmény:
    borcsamama (35461)
    2017-01-16  19:52
  41. 2017. január 16. 19:5235461.

    Látod, ez eszembe se jutott, pedig mennyire egyértelmű.  Csak nekem nem volt az. 


    Valamikor régen csirkét sütöttem úgy, hogy sörösüvegre kellett ráhúzni.  Már el is felejtettem, pedig ilyen is volt. 


    Megígérem, jó leszek!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    kljucsi (35459)
    2017-01-16  19:40
  42. 2017. január 16. 19:4335460.

    Csütörtökön rendeltem, ma jött meg Emag.

    előzmény:
    borcsamama (35457)
    2017-01-16  19:21
  43. 2017. január 16. 19:4035459.

    Olyan formában van a hal, mint ahogy úszik a vízben. A hasi nyílás van ráhúzva a bögrére.


    Meg van ám az ezelőtt 34 évvel gyorsan lefirkantott papír, ha megígéritek, hogy jók lesztek, beszkennelem.

    előzmény:
    borcsamama (35458)
    2017-01-16  19:27
  44. 2017. január 16. 19:2735458.

    Ezt a bögrés halat hogy kell érteni?  Az egészben hagyott halat rá kell húzni a bögrére hogy megálljon, és úgy megsütni?  De hát úgy szerintem be se fér a sütőbe.  Ha viszont rá kell fektetni a bögrére, akkor mi értelme van?  Annyi erővel a tepsibe is fektethetem.  Hm????


    Annyit emlegettétek a fánkot, hétvégén lehet csinálok is. Mi a fánk mellé gyerekkoromban mindig habot kaptunk, emlékszem anyukám felverte keményre a tojás fehérjét cukorral, tett bele baracklekvárt, és azt ettük a fánkhoz.  Nagyon finom volt, a mai napig megcsinálom néha én is. 

    előzmény:
    kljucsi (35456)
    2017-01-16  19:12
  45. 2017. január 16. 19:2135457.

    Tete, köszönöm a gyors választ, bár én csak most kerültem géphez.  Mire nagyjából készen lettem  , a párom hozta Dórit, az előbb vitte haza az apukája, aki eddig Ádámmal volt úszni.  Hetente kétszer járnak, mindig este hat után van az úszás. 


    A titkodat nem árulom el senkinek, ne izgulj. 


    Te a Pr....r-től rendeltél?  Mennyi idő alatt kaptad meg?


    Nem igazán mászkálok én sem , féltem a műtött lábamat, nem lenne jó  ha valami baj érné, nem tudom akkor mit tudnának csinálni vele.


    Démétér, jó hogy te is életjelet adtál magadról.  A jelmezbállal én is úgy vagyok, hogy olyanba még most is szívesen elmennék, régen is nagyon sokszor beöltöztünk és nagyon élveztük.  


    A koncertről majd kérünk szépen élménybeszámolót.  

  46. 2017. január 16. 19:1235456.

    No, én is itt vagyok egy kicsit.


    Remélem mindenki épségben hazaért. Én nagyon félek ezeken a jeges utakon. Főleg azóta, amióta kiderült, hogy csontritkulás van a csípőmben és a doki javaslatként azt a tanácsot adta: "nem szabad elesni". Szerintetek...? Azóta mindig ezen parázok és próbálok odafigyelni, hogy ne legyek olyan hebrencs.


    Hal: mi is szeretjük a halat, szoktam olyat is csinálni, hogy a fagyott tengeri halat felkockázom, beleforgatom egy tejfölös-sajtos trutyiba és azt bele jénaiba, kisül és krumplipürével a legjobb. Meg egyszer ettem bögrés pontyot. Hallottatok már róla? Egyik volt főnöknőm hívott meg minket egy ilyen ebédre. Attól bögrés, hogy egy bögrére van állítva és úgy megsütve.


    Fánk: szalagos fánkot már nagyon régen sütöttem, sok éve már, csörögét szoktam sütni minden évben, azt nem lehet elrontani.


     


     

  47. 2017. január 16. 18:3635455.

    Helló Mindenkinek.


    Voltam ma délután a belvárosba sétálni. Hát nagyon lehangoló volt minden szürke, koszos. Eltűnt a karácsony varázsa. Na és a boltok ahogy kinéznek az tragédia. Nem szeretem a leárazós időszakot. Minden olyan szedett-vedett. Össze dobálva minden. Az eladok fásultak, mosolytalanok. Na nem volt jó benyomásom. Már alig várom hogy március legyen. Akkor azért már van itt-ott egy kis virág kiültetve. Feltöltik szép új áruval a boltokat. Jó a szemnek. Nem mintha venni szeretnék valamit, de mégis más. Persze ha szembe jönne velem valami szép és még méretbe is jó lenne akkor azért bizti elcsábulnék. Mint tegnap avval a cipővel amit haza hoztam magammal. 





     

  48. 2017. január 16. 16:5635454.

    Végig sem olvastam a hozzászólásod Borcsamama, csak gyorsan írtam, hogy így-így, nehogy miattam várakozzon szegény zeller meg alma. Remélem ennek is lesz akkora sikere mint a marinált halnak. Valamelyik nap fokhagymás, petrezselymes halat csináltam. Én elősütöttem, bemártva lisztbe. Nem volt + munka, mert a többit meg kirántottam. Szóval addig sütöttem míg egy kis színt kapott. Aztán tepsi és csináltam a kijevi csirkéhez való fűszeres vajat. Egy-egy korongot a halacskára tettem, rápirult, akkor ezt megcsináltam a másik felével is. Héjában főtt krumpli volt hozzá. Szoktam sajtos és tejszínes-gombás halat is csinálni. Nem receptből csak elgondolás szerint. Megírok egy titkot, van amikor vacsora helyett, délután viszek egy fagylaltospohárban zellersalit és egy jó film vagy egy jó könyv társaságában fagyiskanállal kanalazgatom. Ez spenóttal, illetve kaporszósszal is elő szokott fordulni. Csak ne add tovább a titkomat.


    Egyre jobban tetszik a kapott díszek szine. Szerintem ez meggypiros vagy meggybordó. Összepróbáltam arannyal, káprázatos.


    Újabban keresztrejtvényt próbálok gyártani a majdnem 9 éves unokának. Mert nagyon szereti, de ugye olyan kell neki ami az Ő másodikos tudásának megfelel.

    előzmény:
    Tete (35453)
    2017-01-16  16:33
  49. 2017. január 16. 16:3335453.

    Íííííííííííííííííííígy van.

    előzmény:
    borcsamama (35451)
    2017-01-16  14:51
  50. 2017. január 16. 15:0735452.

    Sziasztok Hölgyek!


    Néhány témára reflektálva, amit csak így gyorsan, munka közben át tudtam olvasni :)


    Farsang: réges-régen még bálokba meg jelmezbálokba is jártunk. Ma már kifejezetten örülünk, ha nem kell bálba mennünk, bár egy igazi jelmezbálnak azért tudnék örülni... Szeretnék Holle Anyó lenni, vagy Abigail Hobbs, vagy oroszkrém torta, vagy Napoleon, vagy... :) Én szeretek hülye lenni. De a viselkedős, elegáns bálokat szívesen kihagyom.


    Elmegyünk ellenben Lajkó Félix koncertjére Valentin-napon a MÜPÁ-ba, meg is vacsorázunk előtte. Ennyi lesz a rongyrázat ebben a szezonban.


    Fánkolás ellenben lesz! Minden szezonban van. Nővéremék átjönnek, mert ketten üstjük a fánkokat - az egy gyors munka, jobb, ha ketten kapkodjuk ki őket a forró olajból. Szoktunk hagyományos szalagos fánkot sütni, ehhez néha társul némi csöröge vagy égetett tésztás spanyol fánk, aminek nem jut eszembe a neve. Nővérem pedig hozza hozzá a házi lekvárjait :)


    Rózsaszínt azt hittem, hogy soha, soha nem fogok hordani. Az egyéniségemtől mi sem áll távolabb. Mindig is vöröset, bordót, feketét hordtam, igazi kis ördöghöz méltóan. Most pedig a piros fogyott el a ruhatáramból, és a sok lila, bíbor, mályva, szilvakék mellett megjelentek a púder árnyalatok is. Bár a nyári rézvörös hajamhoz igazán sem a piros, sem a rózsaszín nem megy majd :)

  51. 2017. január 16. 14:5135451.

    Éppen most hül a zeller, úgy hogy kapóra jöttél, mert szerintem nem írtam le mit mondtál, hogy készül, persze attól még megcsinálom. Zellert picit előfőztem, alma összekockáz, megy rá citromlé, só, ici-pici porcukor, tejföl, majonéz. 


    Sikíts ha nem így volt, most még tudok változtatni. 


    Én is próbáltam már a fánkot sütőben sütni, nem az igazi.  


    Néha szoktam csinálni azt a tíz perces fánkot, azt csak ki kell keverni, kanállal az olajba szaggatni, sütni.  Ezek olyan kis gombóc formák lesznek, nagyon könnyű, finom, és egyáltalán nem lesz zsíros.  


    A halak már a páclében úszkálnak, alig várom hogy lehessen enni. Nekem nagy kedvencem lett. Én sokfélét csinálok halból, de érdekes módon az emberek többségének ha azt mondom hal, akkor az halászlét, esetleg sült halat jelent. Elég furcsán néztek rám mikor meséltem az almás süllőről, a pontyfiléről ázsiai pácban, vagy a tejszínes-gombás halfiléről.


    Lapzselatint én talán a spaar-ban nézném meg, mintha ott már láttam volna, bár sose használtam.


    Főztem egy nagy lábas almakompótot jó sok citrommal és rengeteg fahéjjal.  Olyan jó illat van, és finom is pedig egy szem cukor sincs benne.  


    Most egy kicsit megint eltünök, megcsinálom az almás fasírtot darált pulykahúsból.  

    előzmény:
    Tete (35449)
    2017-01-16  14:09
  52. 2017. január 16. 14:4035450.

    Egyszer vettem lapzselatint, egyszerű a használata: hideg vízben meg kell olvasztani és a langyos krémhez adni. De mióta lehet kapni  az A..i-ban


    Sofort zselatint, azóta nem melegítem a zselatint se lapból se porból.   Karácsonykor is avval csináltam a gesztenye-krém tortát.


    Az roppant egyszerű: csinálsz egy csokis piskótát 2-3 tojásból.


    A tortaformát elmosod, és kibéleled zsírpapírral, (aljára kör, oldalára vízzel rásimítod)


    A csokis pikótát be kell kenni valami pikáns lekvárral: meggy, ribizli, som?


    Az 1 kocka gesztenyét egy kis cukorral felfőzni és kicsit kihűteni.Tejszínhabot keverni;  bele a sofort zselatin : a kettőt összekeverni és rárakni a tésztára. Kihűteni 2-3 órát. tetejére csokiforgács.


    Nem írok mértéket, mert mindenkinek ízlése szerint kell édesíteni.

    előzmény:
    eszterlili (35445)
    2017-01-16  13:13
  53. 2017. január 16. 14:0935449.

     


    Magamat nem tudnám ilyen rózsaszínben elképzelni, de Honthy Hannáról olvastam, hogy rengeteg rózsaszín, halványkék, meg vajszínű kosztümje, ruhája volt.


    A 9 éves unoka nagyon szeret velem Gasztroangyalt nézni, meg Paprika TV-t. Van amikor lát valamit, és azt megcsináljuk.


    Borcsamama írd meg, milyen volt a saláta. Én egy hatalmas zellerből meg két almából csináltam. Nem sok van belőle, mondjuk az is igaz, hogy vittem kóstolót a szomszédba.


    Nagyon szeretem a szakácskönyveket, amikben kép is van, egy kis történet is van. Magyar Elek Ínyesmester szakácskönyve a kedvencem. Ha valahol látjátok, ne hagyjátok ki. Az enyém már rongyosra van olvasva, forgatva. A nővérem kérte az ünnep előtt, olyan határozott mozdulattal nyúltam a polcra érte, aztán nem volt ott. Fogalmam nincs hová tettem, persze meg kell lennie.


    A csomagom megérkezett, szerintem nem ez az igazi burgundi, bár még nem hasonlítottam össze a meglévőkkel, de nem küldöm vissza. Nagyon szép színe van. Remélem Neked is fog tetszeni amit megrendeltél.


    Mi sem járunk már táncos helyekre, de fánk lesz majd, a gyerekek kedvéért. Egyszer készítettem nem olajban hanem sütőben sütöttet, nem volt rossz, de nem szalagos fánk volt. Egy évben egyszer-kétszer belefér. Aztán az olaj megy a nővéremhez, Ő is süt benne, és ezzel ki is farsangoltuk magunkat. Amikor én sütök viszek a szomszédba, amikor Ők sütnek hoznak át. Én még most bejglizek.Nem tudom miért csak Karácsonykor sütjük, amikor olyan finom, meg annyira eccccerű.


    Lapzselatint még én sem használtam, nem is láttam még üzletben.


    Tavaly próbálkoztam, hogy Húsvétoljunk, de nem volt nagy sikerem. Pedig akkor is sütünk-főzünk.


    Sok gyömbér fogy,  meg fokhagyma, illetve savanyú káposzta, igyekszem nem menni zsúfolt helyekre és totyogok a jégen, ha menni kell valahová, így próbálom kicselezni az influenzát, meg a telet.

  54. 2017. január 16. 14:0835448.

    Na csak gyertek. Én amíg hozzám szól valaki jövök. Tudjátok: Karácsonytól-Karácsonyig. 

  55. 2017. január 16. 13:4735447.

    Most néztem, egy t lemaradt, mindegy már.Miért nincs hozzászólást javító funkció, mondjuk úgy negyed órán belül...


     


    narocsi: Valahogy a húsvéttal vegyesek az érzelmeim, annyira nem hoz lázba.Készülünk rá, de csak annyi. Nagyanyámtól kaptam horgolt barkadíszeket, azt kiszoktam rakni, némi tavaszi dekor, és kész.A legszívesebben valahová messzire mennék olyankor pár napra,de legalábbis húsvét másnapján biztos. Templomozni a suli miatt akkor is kell.Sajnálom, de ez van. Régebben próbálkoztam a viaszos tojásfestéssel is, de letettem róla.A Férjem meg kérte, pár darab festett legyen külön, de az asztalra sima festés nélküli legyen, ő a festékeset nem szívesen eszi.Viszont ami szinte kihagyhatatlan, az a házi fonott kalács. Anyu mindig csinált.Érdekes mód falun nőtt fel a Férjem is, de náluk nem volt.Ajándékozás gyerekekre szorítkozva minimális mennyiségben. A családban utána úgyis vannak névnapok, szülinapok is.Na, meg ha úgy esik, akkor előtte is.

  56. 2017. január 16. 13:2935446.

    Borcsamama: nem emlékszel? A "Charlie angyalai" filmben telefonon mindig így jelentkezett be a Charlie.


    "Jó reggelt angyalok!  Szia Charlie!"  válaszoltak a csaj magánnyomozók  


    Macsek reggeli beköszönéséről ma ez jutott eszembe.


    Azért még lehetne egy kicsit beszélgetni a húsvéti szokásokról is, meg a mindennapokról. Leszek én is sokáig.


     

    előzmény:
    borcsamama (35443)
    2017-01-16  13:04
  57. 2017. január 16. 13:1335445.

    Sziasztok!


    Londonka:Szép helyen járhattatok újra. Jó nektek, hogy van rá lehetőségetek.


     


    Hétvégén szert tetem két régi szakácskönyvre.Nincs elég, ááá....És mindig ülök a net előtt, hogy új recept is kéne..Általában a sütemények érdekelnek belőlük, de tényleg olyan jó őket forgatni.Van bennük színes kép is.Az egyik Zilahy Ágnes, a másik Móra Ferencné féle. A Zilahy az viszonylag új, 10 éves, a Móra az 49-es kiadás.Ja, és vettem egy Horváth Ilona mézessütist. Érdekes olvasni a régi nyelvezetet. 


    Tényleg, egyébként használtok lapzselatint? Létezik, vagy csak a por? Én még nem találkoztam vele üzletekben. 


     


    Itt elég hideg van. 

  58. 2017. január 16. 13:0835444.

    Sziasztok, aldom a szerencsemet, hogy itt olyan 4-6 fok van, igaz, tegnap esett, de inkabb az, amint a hideg...


    es tenyleg erezhetoen korabban vilagosodik, no ezt az egy pozitiv dolgot talaltam a januarban


    a Kew Gardensben, ahol a multkor voltunk, februarban orchidea kiallitas lesz azt naggyon varom, es remelhetoleg szert teszunk egy szep kis darabra is...tiszta fan lettem, miota itt az ablakban sikerult kiviragoztatnom, amit itt a Tescoban vettem csak ugy kiserletkeppen

  59. 2017. január 16. 13:0435443.

    Sziasztok Lányok!


    Létszámellenőrzés megtörtént, ami azt illeti, elég kevesen vagyunk mostanában, de hát ezt tudtuk előre, mindig is így volt, hogy az ünnepek után már csak páran szédelgünk errefelé. 


    Remélem tényleg úgy lesz ahogy Narocsi írta, és a tavasz meg a találkozó közeledtével újra felélénkül  a csapat. 


    Lehet hogy az én agyam nagyon béna vagy megfagyott, de áruld már el ki a csuda az a Charlie, mert fogalmam sincs.  Lehet hogy valami elkerülte a figyelmemet?


    Tete, nálunk valamikor biztos lesz fánksütés, mindenki nagyon szereti. Én majd csak módjával kóstolgatok belőle, de azért ki nem hagyom, annyira nincs az én étkezésem kőbe vésve, hogy soha semmi olyat ne egyek, amit egyébként tényleg nem kéne. Tegnap is rendes voltam, a fiamék kínáltak csokis muffinnal, és minden gond nélkül ellen tudtam állni a kísértésnek.  Amit viszont  muszály volt megkóstolnom, a fiam remekműve , és ráadásul még egészséges is. Kacsa mellet sütött, hozzá rukkola saláta volt , összekeverve narancsgerezdekkel, gránátalmával és valami balzsamecetes, picit olajos, mézes öntettel. Nagyon fincsi volt, a Lidl-ben kapott szakácskönyvből választotta Ádámka a receptet.  Ő nagyon ínyenc, és érdekli is rettenetesen a főzés, sütés, minden ami gasztronómia. Hét évésen pl. rengeteg fűszernövényt ismer a kinézetéről és az illatáról. 


    A bálozásból mi már sajnos kiöregedtünk, nem is annyira a korunk miatt, hanem a többszöri csípőprotézisem már nem nagyon szeret táncolni.  Ó pedig  régebben mennyire szerettünk.  Nélkülünk meg se tartottak semmilyen bált. 


    Képzeljétek, ma jól belehúztam és megrendeltem a kiválogatott fehér díszeket, és egy régóta vágyott kültéri világítást, ami csodaszép jégcsapokból áll, majdnem 6 méter hosszú, pont méret lesz a teraszunkra.  Majd ha jöttök, felszerelem, milyen jól fog mutatni egy csomó jégcsap május végén!    Ráadásul fél árra le volt értékelve.  Bezzeg a díszek egy fillérrel se voltak olcsóbbak.  Nagyon várom hogy megérkezzenek, remélem élőben is tetszeni fognak. 


    A mi fánkon az utóbbi időben szinte csak gömbök voltak és egy hosszú gyöngysor.  A boát én valahogy nem nagyon szeretem.  Idén annyi változás azért lesz,, hogy a gömbök mellett lesznek hópelyhek, csillagok, szívek, harangok. 


    Macsek, rám biztos számíthatsz addig amíg valaki jön, én minden nap benézek, lehet hogy lesz nap amikor nem írok, de itt leszek.   Majd ha már csak magammal tudok beszélgetni, akkor én  se írok többet. 


    Ma egész napos konyhaszolgálatra ítéltem magam, aztán pár napig nem kell .  Most kicsit több a főzés, borcsapapának néha mást csinálok.  Ma rántott levest kapott és töltött káposzta maradékot, magamnak almás-hagymás csirkemellet csináltam.  Készült hagymás krumplisaláta a savanyú halhoz, mindjárt megyek kisütöm és megy a páclébe.


    Magamnak holnapra almás fasírtot csinálok, és végre kipróbálom a zelleres almasalátát, a páromnak zöldbab  főzelék lesz tükörtojással. Persze mindig ehet abból is, amit magamnak főzök. Holnapra már a hal is fincsi lesz. 


    Este még biztos jövök valamikor, addig is szép napot, vigyázzatokmagatokra, főleg akinek menni kell valahova, minden nagyon csúszós.

  60. 2017. január 16. 11:4035442.

    Én gép előtt vagyok egész nap. Ha van meló/forgalom az irodában akkor legfeljebb csak gyorsan olvasok és este írok.  Mondtam (írtam) neked, hogy  a hétköznap badarálja az embereket és kihal a topik. Pedig nekem is hiányzik, hogy nincs beszélgetés és pörgés. De majd most a "nyári Mikulás találkozó" miatt lesz tavasszal is program- egyeztetés.  


    Tete: Nálunk nemigen van már olajban sült tészta: túl nehéz. A bálak sem vonzanak, a férjem sosem volt táncoslábú, most meg nincs is kedvünk/módunk ilyenre. Ma Budára ment vonattal, most is féltem, hogy ráköhögnek. Ha dühöngő influenza járvány lesz, akkor lehet otthon marad egy ideig. Úgyhogy a báli szezon most nem nekünk áll.

    előzmény:
    macska54 (35440)
    2017-01-16  11:08
  61. 2017. január 16. 11:1235441.

    Pedig holnap más szín lesz. Nem mindig talizok illeszthető képeket eleget. Nagyon nehéz össze szedni hogy hangulatban, színben és méretezhetőségben is meg lehessen csinálni a képet. 

    előzmény:
    Tete (35439)
    2017-01-16  10:58
  62. 2017. január 16. 11:0835440.

    Borcsamama bizti jön, talán LondonEye is, de hogy a többiek???.... én minden esetre várok mindenkit. Olyan szomorkás így a topik. :( De azért jó hogy te legalább jöttél. 

    előzmény:
    narocsi (35438)
    2017-01-16  10:46
  63. 2017. január 16. 10:5835439.

    Ez a rózsaszín mindíg is  szívszerelmem lesz. Eltűntetek -ok. 


    Valahol láttam egy fenyőt, jégkék gömbök és hófehér horgolt légies hópelyhek, semmi más. Nagyon elegáns volt. Nálunk a játékosabb fa és díszítés jobban klappol. Ahhoz a fához az Ave Maria meg orgonamuzsika illik. Hozzánk meg a csacsogás, a nevetés, a kicsik szaladgálása.


    Reggel -15 fok volt, most sem adja magát -12 főlé. Ami tegnap vizes volt, az most csupa jeges. Vigyázzatok magatokra. Milyen jó lett volna ez a hó a téli szünetben. de mindenkit vígasztaljon az, hogy a január fele már eltelt, a napok hosszabbodnak, lassan de biztosan haladunk a tavasz felé. Vidám tarka Primulákat kellene venni, hogy feldobja a nappalit. Csak olyan gyorsan tönkremegy, akkor meg sajnálom. Farsangi bulik? Farsangi fánk?

    előzmény:
    macska54 (35437)
    2017-01-16  04:53
  64. 2017. január 16. 10:4635438.

    Szia Charlie!



    Mindenki hogy eltűnt!    Biztos a hó betakart mindenkit.  

    előzmény:
    macska54 (35437)
    2017-01-16  04:53
  65. 2017. január 16. 04:5335437.

    Jó reggelt -ok!

  66. 2017. január 15. 21:0135436.

    Ma én is konyhás voltam: főztem egy kertészlevest, sütöttem néhány szelet rántott karajt, gombát, és   sajtos párolt zöldbab meg párolt sárgarépa volt a köret.


    Este felé még egy kicsit varrtam, és megint vége a hétvégének. Holnap meló, gyalog megyek reggel... biztos 2* annyi időbe telik mint rendesen.


    Borcsamama:  Akkor, ott Velencében a kiránduláson fel tudtam mérni, hogy egész nap tömegben mászkálva, nem lenne biztos a hazaszállítás, de emléknek 1-2 darab jó lenne.  És így jártam svácban is, igaz ott nagyon drága volt a karácsonyi üvegdísz. Volt a város jelével, meg a városháza képével, de oda meg vonattal mentünk. 

    előzmény:
    borcsamama (35434)
    2017-01-15  19:18
  67. 2017. január 15. 19:5735435.

    Nagyon puha, nagyon könnyű. Majd abba jövök hozzád. Ill. attól függ milyen idő lesz. Én már csak ilyen sportos cipőkben tudok járni. De én vagyok a hibás, mert hozzá szoktattam a lábam. Nekem minden cipőm már csak ilyen sportos, nincs is más. De viszont ilyenből rengeteg. Azt mégis mindig a jól bejáratotthoz nyúlok. Hát ez van.


    Más: kép. 

    előzmény:
    borcsamama (35434)
    2017-01-15  19:18
  68. 2017. január 15. 19:1835434.

    Szép estét Mindenkinek!


    Londonka, Csodás helyen voltatok,, szeretem én is nagyon az ilyen régi, történelmet visszaidéző helyeket.  Mi a csudát tudtak csinálni ekkora kastélyokban?  Ott aztán lenne hely bőven a varrós és kreatívkodós vackaimnak.  :-)


    Úgy döntöttem, idén váltok, piros-fehér esetleg némi arany lesz a karácsonyi színvilág nálunk.  Régen voltak piros díszeim, de azokat már régen megkapta a lányom, így aztán december utolsó napjaiban alaposan bevásároltam.  Az én pirosaim is kicsit olyan burgunkisak, nem az a világos piros.  Van köztük olyan amin finom kis arany dekor van, ezért gondoltam kevés kis aranyra is.  Azzal nincs gond, abból van választék bőven, mivel részben eddig is arany volt a fánkon.


    Most fehéret vadásztam, valamennyit sikerült is begyűjtenem, fogok csinálni is néhány félét.  A többi  dekorom  eddig is általában minden évben fehér és arany volt, most majd kiegészítem egy kis pirossal, és már meg is lesz az összhang.


    Voltunk ma délután a gyerekeknél, olyan jó volt látni hogy náluk még karácsonyi díszben pompázik az egész lakás, élvezik nagyon, főleg így, hogy most még jó nagy hó is van. 


    Macsek,  nekem is tetszik a cipőd, gondolom jó kényelmes lehet, szerintem az én lábam se fájna benne. 


    Amilyen csodás volt az a teríték és az egész dekorálás amit a képeiden láttunk, hát nem csodálom ha egy vagyonba került. 


    Tete, látom megint "élvezkedtél" a konyhában mint mindig. Nekem úgy alakult, hogy ma nem kellett főznöm, volt maradékunk.  Holnap nálam is konyhaszolgálat lesz, csinálok alma-zeller salátát, almás fasírtot, savanyú halat, hagymás krumplisalátát és sima sült halat is.

  69. 2017. január 15. 18:4335433.

    Köszi a képeket. Szép lehet. 

    előzmény:
    LondonEye (35431)
    2017-01-15  18:26
  70. 2017. január 15. 18:2935432.

    es meg

  71. 2017. január 15. 18:2635431.

    sziasztok


    mi a Leeds kastelyban voltunk ma


    sajna eleg esos volt az ido, ami azert kar, mert a kastely egy to kozepen all, de korulotte meseszep kert van


    azert a benti reszek karpotoltak, itt lakott pl. VIII. Henrik elso felesege, Aragoniai Katalin is


    imadom, mikor szembejon a tortenelem olyan kezzel foghatoan, hogy hihetetlen...

  72. 2017. január 15. 18:1935430.

    Sziasztok!


    Húú, azok a fehér porcelán díszek nagyon szépek! Bár én személy szerint jobban kedvelem a régebbi formákat, nekem ez túl modern. De kétségtelenül gyönyörűek, viszont az én szívemnek a figurásak a kedvesek 


    Nem tudok képet feltölteni, pedig mutatnék nektek párat, a mmanóba!

  73. 2017. január 15. 17:5735429.

    Már én is tudom mit szeretnék, de nem bizti hogy megvalósítom, mert nagyon sokba van amit tavaly össze hordtam. És tök mást taliztam ki. Én azt szeretem ha a fához passzol a kandalló és a teríték is. Na most hát ez akár hogy nézem horror sok. Én pontosan tudom mit költöttem tavaly és tavaly előtt a karácsonyi díszítésre. 

    előzmény:
    Tete (35428)
    2017-01-15  17:48
  74. 2017. január 15. 17:4835428.

    Látszik rajta, nekem is kellene már egy ilyen, szaladgálósnak.


    Borcsamama piros-fehér fáról álmodik, ha jó emlékszem. Én burgundi-aranyról. Ki van még aki ilyen elvetemült?


    Lányok a régesrégen talán még novemberben készített citromkrémlikőr nagyon finom, semmi baja, spájzban van, nem hűtőben, de hűvösön. Szóval kiállta az elállási próbát. Még van a többiből is majd azokat is tesztelem. Tepertős pogácsát sütöttem, almás zellersalit csináltam, húst sütöttem, most pár napig nyugton maradhat a konyha. Aki holnap dolgozni megy, de mindenki aki kiteszi a lábát, nagyon vigyázzon magára. Nap közben olvad, éjjel fagy, veszélyes kombináció.

    előzmény:
    macska54 (35427)
    2017-01-15  17:25
  75. 2017. január 15. 17:2535427.

    Vaj puha és könnyű.

    előzmény:
    Tete (35426)
    2017-01-15  17:21
  76. 2017. január 15. 17:2135426.

    Kényelmesnek néz ki, jó, hogy összetalálkoztatok. Pont tekergéshez való, majd ha enyhébb lesz az idő. Én is voltam csavarogni, tegnap nem zajlott, ma megint zajlik a Duna. Rengetegen voltak a parton, a töltésen remekül lehet szánkózni.

    előzmény:
    macska54 (35425)
    2017-01-15  16:35
  77. 2017. január 15. 16:3535425.

    Voltam kicsit tekeregni és szembe jött velem egy cipő. Kézen fogva haza jöttünk. És egy késő du. kép az ablakomból.

  78. 2017. január 15. 15:5235424.

    Vegulis milyen fajta diszeket akarsz?

    előzmény:
    borcsamama (35423)
    2017-01-15  12:08
  79. 2017. január 15. 12:0835423.

    Sziasztok !  


    Köszi a segítséget lányok! 


    Tete, Londonka, 


    Tényleg nincs sehol semmi leárazott, vagy legalábbis nagyon minimális, az se olyan amit én szeretnék.  Egyébként érdekes, hogy találtam nagyon szép fehér díszeket, mindet ugyanazon az oldalon, viszont ha megnyitom az  bolt honlapját, egyetlen karácsonyi díszük sincs. Lehet hogy csak előtte, idényszerűen árultak, vagy nem tudom. 


    A Praktikert végignéztem, elvétve van 1-2 ami nekem jó lenne, azt hiszem azokat holnap meg is rendelem. 


     


    Macsek, csodás ez a fehér, havas kép!

  80. 2017. január 15. 05:4535422.

    Jó reggelt mindenkinek. 

  81. 2017. január 14. 23:4735421.

    https://www.praktiker.hu/karacsony-kellekek-fenyo-mufenyo-disz?page=3&page=4


    Remélem megjelenik. Több oldalon keresgethetsz. Házikók is vannak. összesen 21 oldal. Nálam a 7. oldalon vannak fehér gömbök piros díszítéssel.

    előzmény:
    borcsamama (35419)
    2017-01-14  20:57
  82. 2017. január 14. 23:0635420.

    en ilyet talaltam ebay-en


    learazas gyakorlatilag sehol semmi, ha igen, csak filleres

    előzmény:
    borcsamama (35419)
    2017-01-14  20:57
  83. 2017. január 14. 20:5735419.

    Nagyon elegánsak, de én biztos hogy nem venném meg őket.  Nekem a karácsony nem arról szól hogy napokig egy frászban legyek, nehogy valaki leverje, összetörjön, stb, vagy folyamatosan a gyerekeket szidjam, nehogy neki menjenek a fának. 


    Nem is tudom, van-e olyan aki ezeket nyugodt szívvel feltenné a fájára.  Nem beszélve arról, hogy mekkora pénztárca kellene egy fa feldíszítéséhez.  


    Asszem , mi maradunk a szép kis műanyag, esetleg üveg díszeknél.  A fehéreken, amiket találtam , hétfőig még gondolkodom, aztán vagy megrendelem, vagy nem. Akciósan egy darabot sem találtam. Egyenlőre bepakoltam a kosárba, de még gondolkozom. 

    előzmény:
    narocsi (35418)
    2017-01-14  20:30
  84. 2017. január 14. 20:3035418.

    Egy kicsit borsos árak vannak itt... Képzeld el egy 2m-es fára mennyi lenne a számla vége??  De szépek, meg kell hagyni.


    Ma is bánom, de nem mertem Velencéből hozni 1-2 üveg díszt. Talán egyszer még visszajutunk oda. 


    A hét második felében felvázolt program csak véletlenül csúszott ennyire össze! Nehogy azt hidd, hogy nálunk minden remekül megy. Csak ezeket a kiállításokat nem szerettem volna kihagyni. 


    A szomszéd gyerekek itt is próbáltak hóembert csinálni, de délre már úszott az egész város az olvadástól. Most este nem voltunk kint, szerintem visszafagyott: akkor meg korcsolyapálya van. 

    előzmény:
    borcsamama (35416)
    2017-01-14  20:11
  85. 2017. január 14. 20:2235417.

    Nagyon tetszenek  a gólyafészkek albérlői, különösen az első három kép. 

    előzmény:
    macska54 (35412)
    2017-01-14  14:22
  86. 2017. január 14. 20:1135416.

    Tete, megtaláltam a porcelán díszeket, megpróbálom betenni a linket, remélem sikerül. 


    https://www.zemadebrecen.hu/zema-ekszer-termekek/disztarg yak/karacsonyfadiszek-185


     


    Kíváncsi vagyok, benne lesz-e akkor is amikor majd elküldöm. 

  87. 2017. január 14. 19:0035415.

    valami mindig csak szerkeszthessek. 

    előzmény:
    LondonEye (35414)
    2017-01-14  18:45
  88. 2017. január 14. 18:4535414.

    naggyon aranyos otlet, hihetetlen, mik jutnak az eszedbe

    előzmény:
    macska54 (35412)
    2017-01-14  14:22
  89. 2017. január 14. 17:3135413.

    macska: jaj, ezek nagyon jól sikerültek! Köszi szépen! Azt a gólyát meg sajnálom :(


     


    Reggelre behavaztunk, én már nem is számítottam ekkora hóra mifelénk. Aztán kisütött a nap és gyorsan olvadásnak indult minden, de azért még sok megmaradt. A gyerekek miatt örülök neki, hétvégére kapták, így tudják élvezni. Mi anno sokszor jártunk úgy, hogy hétközben esett, hétvégére elolvadt, így szegény gyerekek nem tudták kiélvezni. Az meg ugye nem ugyanolyan, ha az iskolából kell nézniük a szép fehér tájat.


     

    előzmény:
    macska54 (35412)
    2017-01-14  14:22
  90. 2017. január 14. 14:2235412.

    Ma egy kicsit szórakoztam és az üres fészkekbe (kamera működik) hóembereket varázsoltam a gólyás barátaimnak. Remélem nektek is tetszeni fog. Csak egy kis játék volt részemről. Jó szórakozást. 


    Hóemberek a gólya fészkekben.

  91. 2017. január 14. 12:0735411.

    Már nem repült el évek óta. Azt nem tudni hogy miért. Nagyon sajnáljuk. 

    előzmény:
    LondonEye (35410)
    2017-01-14  11:21
  92. 2017. január 14. 11:2135410.

    macska


    most olvastam, hogy egy Januar nevu golya meghalt


    szegenynek biztos tul hideg volt, nem tudom, miert nem repult el


    en egy Meryl Streeprol szolo konyvetkaptam a baratnomtol karacsonyra, azzal roppant boldog vagyok

    előzmény:
    macska54 (35405)
    2017-01-14  05:07
  93. 2017. január 14. 09:3535409.

    Hat jo reggelt kedveseim,


    tul vagyok az elsö teljes munkaval teli heten, hat szervezestechnikailag nem vagyok összeszedett, de most iszom az elsö kavet, talan segit.


    Ma bucsut veszünk a fanktol, tegnap leszedtük, mert jönnek a gyerekek es összeszedik, igy nekünk nincs gond az elszallitassal, a fa pedig visszakerül a termeszetbe. Es amikor setalunk, vagy en kocogok az erdöben, es özek keresztezik az utamat, akkor mindig megnyugszom egy kicsit, öbennük is bennük van az en karacsonyom.


    A dekoleszedes sajnos szinten megtörtent, tegnap reggel töksötetben. Az ablakparkanyaim voltak diszitve, majdnem mint Shepharde, csak az enyeimet lefujta az orkanszerü szel. Harom lada a negyböl el is repült, nem isbtudom, hol vannak. Igy nem is tudtam fotot csinalni, de majd jövöre megismetlem, mert egyszerü volt es nagyon szep.


    ma meg egy farsangi jellegü felvonulas van müsoron, a boszijaimmal a szomszed faluban, este


     

  94. 2017. január 14. 08:2535408.

    Köszönöm szépen. 

    előzmény:
    Tete (35407)
    2017-01-14  07:22
  95. 2017. január 14. 07:2235407.

    Annyira szép képeket hozol. Ez olyan vérpezsdítő.


    Nálunk is hasonló a helyzet konyhaügyben. A gyerekek a nagyobb dolgokat megkapták, megvették. Az apróbb dolgok, meg csak úgy "átkerültek". Ez az, hogy  sok dolog olyan, hogy vagy szükséges, vagy, emlék, vagy túl szép, valamiért kedves, és az embernek nincs szive kidobni. Én max az unokámat stafírozhatnám ki vele, de hol van az még. Az ajándékba kapott három tálaló edénynek még mindg nem találtam helyet. Szem előtt vnnak, ahányszor ránézek örülgetek neki. Majd megálmodom hová kerül. Tegnap este azt mondtam ami hó még leesik azt lapátolják a fiatalok. Hát nem elállt? Azért dolgoztak vele, mert bevallom én csak afféle Winnetou ösvényt csináltam mindenfelé, hogy ne merüljünk bokáig a hóba. Most meg rendesen el van takarítva. Fúj a szél, nagy pamacsokban fújja le a szél a havat a fákról. Mikor szellőztettem minden ajtót ki kellett támasztani. Milyen illat lesz itt, ha sül a bejgli. Már látom a kis fitos orrocskákat, ahogy szimatolnak Aprókák, Mama mit sütsz, nagyon finom illat van?

    előzmény:
    macska54 (35406)
    2017-01-14  05:09
  96. 2017. január 14. 05:0935406.

    Jó reggelt mindenkinek.

  97. 2017. január 14. 05:0735405.

    Igen, minden nap olvasok. Szeretem a könyveket. Na hát és a gólya lesés amikor itt vannak márciustól-szeptemberig. A sok csavargások, kirándulások mind a hobbym. Na és a képszerkesztés is nagy szerelem. Szeretek meglepetéseket is csinálni. És a karácsony mindenek felett. Pl szerveztem az egyik gólyás társamnak egy 60. szülinapi meglepi partit. Első körben elvittem a Margitszigetre (évek óta vágyott rá, mozgás sérült) és ott meglepinek várt rá még 23 fő gólyás. Na volt sírás-rívás. Onnan meg tovább mentünk a Khéli étterembe egy meglepi ebédre. Volt lufi-torta, minden. Én ilyeneket szeretek csinálni. Ja és csináltunk a tesommal neki egy albumot amiben azok a társak szerepeltek akik részt vettek a bulin. Képeket küldök privátban aki kéri. 

    előzmény:
    narocsi (35402)
    2017-01-13  21:16
  98. 2017. január 13. 22:2735404.

    Sziasztok!


     


    Ide is megérkezett a hóesés. most is rájöttem, annak szép igazán, aki a lakótelep egyik emeletéről nézi.Ott mindig van, aki lapátoljon.Mi szerencsések vagyunk, felénk helyi járat állomás van, így mindig jön a hókotró, de ugye az is mindig a hídra kotorja egy részét.Bele se merek gondolni abba, hogy azok, akik olyan helyen laknak, ahol az életbe el nem jut egy ilyen kotró, ők hogy ássák ki magukat a nagyobb hóból.Ezért nem mentünk többek között kertbarátos részre,stb. lakni. Van nem egy olyan ház, ahol fűtik az utat legalább egy darabon.Ezt a korábbi helyen az ingatlanos mondta. Nem akartam elhinni, de létezik. Főképp újgazdagéknál, gondolom.


    Nálunk is hasonló a helyzet a konyhás dolgokkal, mint amiről írtatok. És még mi fog ránk várni, arra bele se akarok gondolni. Sok szép mindenem van, de már tényleg gond a hová pakolás. Amikor megkaptam a Nagyanyám ünnepi étkészletét, annak lett külön egy polcocska, na azóta zúgolódik is aZuram, mert a műanyag edények, kajás tárolók azok az egyik polcra lettek száműzve a spájzba, hát néha leesnek, mert azokból is sok van. És még nem beszéltem a konyharuhákról, terítőkről, törölközőkről. Ezt úgy a család szépen felajánlotta minden részről.Illetve örököltem is őket.És mindegyiket tiszteletben tartom. Nincs szívem megválni egyiktől sem. Anyukám itt alszik, most mutattam neki a kiszúrós formáim egy részét, meg sütipecsétet, csak fogta a fejét....Pedig ő sem kispályás.És mindig van hiányzó darab, például vehetek majd , régi hagyományos amire jó a sütis rész, nekünk is normális ami van, csakhogy az lengyel piacos volt, arra nem illik.Hányszor megfogadtam, hogy elég minden ami van.

  99. 2017. január 13. 22:0035403.

    Szép estét Angyalok!


    Nálunk délután óta megállás nélkül szakad a hó, nem tudom reggelre mekkora lesz, ill. megmarad-e.


     Remélem a picikéink legalább egy jót tudnak holnap szánkózni, hógolyózni.  


    Annyira várták már a havat.Valamelyik nap, amikor kb. 100 hópihe esett összesen, Dodó annyira örült neki, hogy az oviban mindjárt bele is feküdt, csinált hóangyalt, és építettek belőle hóembert is.  Na gondolhatjátok hogy nézett ki.  A talpától a feje tetejéig csupa sár volt, még jó hogy anya és apa jót nevettek rajta, és nem porolták ki a fenekét.


    Jó lenne ha a hétvégén tudnák egy kicsit élvezni.


    Olivér is nagyon édes, mint mindig minden fotón. 


    Sunshine, nagyon cuki a történeted, és van is abban igazság, hogy ne dobjunk ki semmit, de amikor nincs hely hol tárolni, akkor az ember rákényszerül néha ilyesmire is.  Na meg a mi helyzetünk ilyen vén fejjel azért egész más, a gyerekeink már fel vannak szerelve mindennel, nem most kezdik az életüket. Igazából a szanálással is nekik tettünk jót, majd ha megöröklik amink van, akkor kevesebb kacatot kell nekik megválogatni.


     Szóval, ebben is van valami jó.


    Narocsi, nagyon aktív vagy, jó sok programban részt veszel, és még dolgozol meg varrsz is.  Le a kalappal!


    Tete, én is csapdába estem, végül is találtam jó néhány  szép fehér díszt, be is gyűjtöttem a kosaramba őket, de még nem küldtem el a megrendelést, alszom rá egyet, aztán majd meglátom holnapra mit gondolok.  

  100. 2017. január 13. 21:1635402.

    Nálunk nagy pelyhekben hull a hó,


    itt van, itt a Télapó! 


    Ja, nem is!   Viszont a reggeli eső havazásra váltott, nincs is hideg. Úgy jöttem haza most este, mint egy.  


    Sűrű program volt: tegnap egy volt osztálytársamnak nyílt kiállítása az egyik iskolában. Ma egy volt tanáromnak nyílt kiállítása egy másik teremben. 90 éves a néni, és egy beszélgetést akaratlanul hallva kiderült, hogy nem szed semmilyen gyógyszert!  Irigylésre méltó, még most is fest és a városban nagy becsben van. És a könyvtárban egy barátunk kötetét bemutató versolvasás és dedikálás volt utána.


     Egyedül mentem képviselve a családot. 


    Holnap egy gyors porszívózás kell, meg hólapátolás Anyámnál  és kellene varrnom. Leginkább a csillagot befejezni és a Dém részére készített/tervezett "Téli-nyári lak"-ból egy példányt magamnak. Csak hogy legyen... és utána egy új módszert kipróbálni, amit a neten láttam. hmmm azt hiszem ez sok lesz így!


    Borcsamama: én gondoltam, sőt írtam is, hogy az idei karácsonyra sok díszt készítesz még.Van rá még 11 hónap 1 heted! 


    London: Ez a "Válótársak" egy magyar sorozat második szériája.  Tavaly sok francia filmet néztünk  a férjemmel, most este a napi sorozatok mennek.


    Macsek: Akartam már visszatérni a témára: ha nem TV-zel, akkor mesél, még mi is a hobbid? Olvasós vagy? Én sajnos mostanában felületesen olvasok, magam előtt is szégyellem. 


     

    előzmény:
    borcsamama (35394)
    2017-01-13  14:24

Címlap

top