Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. január 8. 20:0335301.

    Én 30 éve nem néztem TV-ét.  De azért kösziiiii.

    előzmény:
    narocsi (35300)
    2017-01-08  19:58
  2. 2017. január 8. 19:5835300.

    Macska! Most megy a kedvenc dínós filmed, igaz Mikulás-sapka nincs rajtuk, és villanykerítés mögött vannak egyelőre! 

    előzmény:
    macska54 (35297)
    2017-01-08  18:58
  3. 2017. január 8. 19:3935299.

    Kar hogy mar senkinek nem tudom megmutatni, anyuek a Palota-szalloban voltak naszuton 

    előzmény:
    Mágika (35269)
    2017-01-08  00:44
  4. 2017. január 8. 19:1135298.

    Borcsamama: Ez a hókutya!  


    Én rizst sem szeretem, amit a kollégáim (konyhán dolgozom) nem is értenek.  Ez bulgur magában milyen ízű?  


    Mágika: Gyerekkoromban anyám vett szőlő befőttet(( ha jól emlékszem bolgár termék volt), de mi nem csináltunk. Leginkább nemigen volt akkoriban csemege szőlőnk, csak borszőlő. Azt ették akkoriban az emberek gyümölcsként is; és jó volt úgy is! Nem kell tenyérnyi szemű szőlőfürt januárban... Most vannak csemege szőlők otthon, de nem sok, mert a kiskertben mindent ( epertől -őszibarackig) akar anyám termelni.  Bár már le akarom állítani, mert többe kerül a kertészkedés, mint a haszon. Meg az ereje is kevesebb... és mindig mondja, hogy:"jövőre májustól minden hónapban egy hetet leszek a nyaralóban!"   de tavasszal mindent bepalántáz, bevet és utána: érik az eper! a cseresznye! a ribizli!  a barack! és akkor befőzünk!   amivel nincs is baj, csak minden azonnal kell neki! 


    Én leginkább lekvárokat szoktam csinálni, de oly régen ettem szőlő befőttet, hogy azért csodálkoztam rá. 


    London: ezek a legújabb édesítők  is bezavarnak? A kollégák a xilit-et és a steviát használják. A xilit a férjemnek is bejött.


     

    előzmény:
    borcsamama (35283)
    2017-01-08  15:49
  5. 2017. január 8. 18:5835297.

    "A kicsinyítés segítséget köszönöm szépen, de én ott is nehéz eset vagyok. "


    Ide teszek 3 képet amiből segítséget kaphatsz.

    előzmény:
    borcsamama (35291)
    2017-01-08  18:07
  6. 2017. január 8. 18:3335296.

    Shephard


    a bulgurt meg a kuszkuszt en is szeretem. Nekem nem volt gond megtanulni, mert en a rizst is ugy csinalom, hogy zsiradekon megpiritom es felöntöm ketszeres mennyisegü forro folyadekkal. vagy viz, vagy leves.


    de elööte mindefele zöldseget megparolok, akar fagyottat is, arra megy a bulgur, atkeverem, le ra, felforrdalom meg egyszer, födö, tüzrül levesz, es kesz, csak meg kell varni, mug felszivja a folyadekot.


    sztori: mikor a provizorium volt a fogaim helyett, nem volt szabad kemenyet, ropogosat, haraposat enni, de valami izt megis akartam, csinaltam egy halom zöldseges kuszkuszt, ami tenyleg minden csak nem harapos. Az elsö villa, raadasul a kelbimbot meg aprora is vagtam, lejött a hid. Olyan volt, mintha csontos hust ettem volna - hahaha

  7. 2017. január 8. 18:2735295.

    LondonEye: a lényeg hogy jól sikerült és ízlik


    Borcsamama: kb mint a tarhonya készítése, na majd ha eljutok a boltba akkor végre kipróbáljuk

    előzmény:
    LondonEye (35293)
    2017-01-08  18:14
  8. 2017. január 8. 18:1735294.

    Már jó ideje csinálok bulgurt időnként, mi szeretjük nagyon. Semmi különös, én úgy csinálom hogy pici olajon kicsit megpirítom, felöntöm dupla mennyiségű forró vizzel, sózom,  leveszem teljesen takarékra, lefedem és kb. 2o percig párolom, addigra magába szívja az összes vizet és meg is puhul.  Ma pl. tettem bele friss petrezsely met mert éppen kéznél volt. Van hogy ételízesítőt teszek bele, vagy esetleg egy fél erőleves kockát. Ki lehet próbálni többféle fűszerezést. 

    előzmény:
    Shephard (35290)
    2017-01-08  17:53
  9. 2017. január 8. 18:1435293.

    tenyleg nem nagyon erezni, de a sok fahaj szinte edesiti, szoval ez bevalt nekem

    előzmény:
    Shephard (35290)
    2017-01-08  17:53
  10. 2017. január 8. 18:1435292.

    Borcsamama


    Privi ment.  

    előzmény:
    borcsamama (35291)
    2017-01-08  18:07
  11. 2017. január 8. 18:0735291.

    Na Macsek, szép kis feladatok elé állítottál.  A játékot kipróbáltam, igaz csak nyomogattam az egeret, valószínű igy kell vele játszani, mert egyszer sikerült beparkolnom.  Ez tőlem hatalmas teljesítmény, ugyanis jogsim sincs. 


    A kicsinyítés segítséget köszönöm szépen, de én ott is nehéz eset vagyok.  Nálam sajnos nagyon hiányoznak az alapok, amit megmutat valaki azt meg tudom csinálni, aztán kb. ennyi.  Mondjuk azért az évek során már sokmindent megtanultam, azzal próbálok csinálni amit tudok.  Talán majd élőben érteni fogom.   Addig is köszi. 


    Mágika, előre is köszönöm ha írsz. 


    Nekezd, neked jó filmnézést!  


    LondonEye, kész van már a sütid?  Milyen lett? 

    előzmény:
    macska54 (35289)
    2017-01-08  17:36
  12. 2017. január 8. 17:5335290.

    Borcsamama: hát ez elég dühítő, sajnos már én is jártam így, sérülékenyek a csomagolások nagyon, aztán jöhet a mit is főzzek akkor??? Finomnak hangzik a végeredmény A bulgurt évek óta kerülgetem, de még sosem csináltam, hogy készíted? Szót fogadok, meg aztán Dédipapa is hívott, Ő meg sztrájkol és nem borotválkozik, mert nem megyünk hozzá, de Ő is csak pénteken akar látni minket, a hideg miatt Én is akarnék ismét fogyózni, de szerintem most a sok zöldség, hús, némi gyümölcs kerül majd előtérbe, illetve mozgás, bár mire odajutnék elég fáradt vagyok nap végére Olivértől, de be kell valamit iktatni, mert most már hiányzik!


    Nekezd: köszi Az a film nekem nagyon bejött, csomószor láttam angolul is és szinkronnal is


    LondonEye: én azt vettem észre, hogy sütés után nem érződik a banán íz, nyersen mindig megvan, aztán elvész, neked milyen lett a végeredmény?


    Mágika: délután 3-kor már csak -12 volt, melegedett az idő


     


    Ja és képzeljétek mi történt amikor ki akartam menni a kocsit beindítani! Nem nyílt a bejárati ajtó, na mondom klassz még a zár is elromlik, de nem csak jól meg kellett rántani és kinyílt, ugyanis be volt fagyva Gondolom némi pára gyűlhetett össze a guminál és az jól megfagyott, legalábbis ott volt jég! Kocsit 20 percet járattam, na akkor kezdett melegen fűteni, holnap is ismételjük, és remélem nem lesz vele gond!

    előzmény:
    borcsamama (35283)
    2017-01-08  15:49
  13. 2017. január 8. 17:3635289.
  14. 2017. január 8. 17:3435288.

    LandonEye 


    Mostanában valahogy nem vagyok oda a majonézes dolgokért, pedig elvileg  szeretem,  szilveszterkor készítettem  franciasalit az elég volt majonézesnek.  Sok  receptet találtam  neten is avokádóra, úgy hogy azokból összeszedtem a szimpatikus hozzávalókat és kikutyultam egyet. Avokákó, oliva olaj, balzsamecet,  v.hagyma, fokhagyma, só, pici bors - na ezeket jól összekutyultam és kész.  Mai reggeli pirítós kenyér ezzel a cuccal,  nekem ízlett, de a fiúk még csak meg sem kóstólták. 


     


    Shephard


    Jó hideg volt nálatok.   Nálunk azért ennyire  nem  vészes a helyzet. Tegnap mostam és kitettem a ruhákat, pár óra alatt jól kifagytak, olyan jó illatuk volt amikor behoztam őket és megszáradtak. Szeretek ilyenkor is kintre teregetni, ha száraz hideg van. 


     


    Nekezd


    Végül is  füszeres olajban megforgattam a krumpli darabokat és úgy sütöttem meg, hozzá mézes-mustáros-gyömbéres csirkemellet  sütöttem  és volt még mellé cékla, amit még karácsony előtt készítetrem, de csak most bontottam ki. Minden nagyon finom lett,  a páromnak ízlett az édeskrumpli, de a fiam épphogy megkóstolta, nem evett belőle.  Megkóstoltam nyersen is, úgy is finom.


     


    Borcsamama


    Igen sajnos a kép nem, csak a hópelyhek világítanak.  Különböző színekben  lehet kapni ilyen világító festéket is.  Nem akarok nagyképűsködni, de képeslapot  az én kérésemre gyártották le karácsonyra, ezért még nem lehet más hobby boltban megvásárolni.  Bár gondolom, hogy hamarosan mások is fogják gyártani,mert nagyon népszerűek.  Írok privit.  


     


    Gyorsan elküldöm, mert telóról vagyok és mindjárt lemerül.  


     

  15. 2017. január 8. 17:1435287.

    Shephard


    jobbulast, jo, hogy mar ugy erzed, elindultal a lejton felfele


    igazsagod vagyon en is attol feltem, hogy a kevertben elvesz a banan, de a zabpelyhes jo otlet, most sul, egy kisebb adag egy naggyon erett banannal, nyersen kifejezetten finom volt


    persze nagy adag mezeskalacs fuszerkevereket is tettem bele


    borcsamama


    milyen jol feltalaltad magad


    en aprilisig dietaztam szigoruan, aztan hazamentunk a ballagasra es szertefoszlott...


    Sushi


    kell sajna, az utobbi felevben felszaladtak a kilok es mind a hasamon landolt


    tojast hasznalok, de ritkan


     


     

  16. 2017. január 8. 16:1935286.

    A gifet evvel tudod kicsinyíteni.


    GIF kicsinyítő/esetenként nagyító. Kinek mi kell.

    előzmény:
    borcsamama (35284)
    2017-01-08  15:56
  17. 2017. január 8. 16:1235285.

    Sziasztok Manocskak!


    Magika, edeskrumplibol lehet sultkrumplit is csinalni vagy olajban sutve vagy hasabra vagva beolajozva, befuszerezve tepsiben kisutni is. En purenek is imadom, raadasul ehetem is.😊


    Shephardnak es a tobbi betegeskedonek jobbulast kivanok tovabbra is!


    Iszonyu hideg van. Semmi kedvem kimozdulni, de holnap muszaj lesz. 


    Borcsam, a feher nekem is kedvenc szinem, a tobbi kedvenc szin inkabb egy-egy szinnek bizonyos arnyalata. Szep kepeket hoztal. :)


    Londonka, nem vagy egyedul ezzel a furcsasaggal; hasmenest kapok en is az edesitoktol. Datolyaval is szoktak edesiteni, de 


    en nem szeretem. Persze attol meg jo lehet. :)


    Elvonulok. Nezek egy erdekes filmet a Film Cafen, Elado a csaladom cimmel.  A tema az amerikai stilus, az eladni mindent mindenaron. Hm...


    Szep estet!  


     

    előzmény:
    Mágika (35266)
    2017-01-08  00:05
  18. 2017. január 8. 15:5635284.

    Akartam még három képet mutatni, de nem engedte feltölteni, kicsit nagy méretűek.  Le tudnám kicsinyíteni, de attól félek, hogy akkor nem fog működni, ezek ugyanis nem sima képek, hanem mozognak is.  Úgy látszik be kell íratkoznom Macsekhoz valami tanfolyamra hogy nem legyek ilyen béna. 

    előzmény:
    borcsamama (35283)
    2017-01-08  15:49
  19. 2017. január 8. 15:4935283.

    Jajj, ne is mond a mai főzést, majdnem gutaütést kaptam, igaz már tegnap este történt.  Meg akartam csinálni azt a májas töltött gombát és hagymát aminek a receptjét valamelyik nap feltettem.  Meg is volt hozzá minden, de még jó hogy valamiért megnéztem a bacont.  Képzeld el, valamivel véletlenül megsértettük a fóliáját, persze nem vettük észre, és bár februárig volt szavideje, de így szépen megpenészedett a bontatlan csomagban. Így aztán a kukában végezte, én meg itt álltam szalonna nélkül.  Végül is csináltam egy jó borsos,majorannás , hagymás ragut a gombából, a végén tettem bele még petrezselymet, friss bazsalikomot és a májat, nyakonöntöttem jó  sok tejröllel, összeforraltam és kész. Nagyon finom lett, bulgur volt hozzá a köret, és volt cékla saláta is, bár ez nem nagyon kívánt semmi salátát. 


    A citromos álom sajnos nagyon finom lett, muszály volt ennem belőle, és asszem ma a vacsorám is az lesz, de szigorúan hat előtt. 


    Nagyon rám férne a fogyózás, tavaly olyan jó volt amíg komolyan vettem, meg amíg ide nem költözött a lányom, akkor aztán minden felborult, visszaszedtem az összes leadott kilómat, hiába volt a felújítás, a sok meló, az sem segített. MOst még csak gondolatban foglalkozom vele hogy megint változtatni kellene.  Jövő héten talán már nem lesz ennyire hideg, előbányászom és behozom a szobabiciklit, és újra nekilátok többet mozogni, és persze legalább kicsit másképp enni.


    Vigyázz magadra , fogadj szót Anyukádnak és gyógyulj meg minél hamarabb.    Találtam még szép képeket, mutatok párat csak úgy időtöltésnek. 


    Mágika, elfelejtettem megkérdezni, a képeslapokat hobby boltban, vagy hol vetted?  Én még sehol nem láttam ilyet, igaz itt nálunk szinte csak alapvető dolgokat lehet kapni, vagy még azt sem. 


    Londonka, egyszer találtam valahol egy cukor nélküli muffin receptet banánnal, de abba  is ír valamennyi mézet.  Ha kéred, szívesen bemásolom ide.  Amit kipróbáltam, az a browni banánnal és zabpehellyel, az finom volt. 

    előzmény:
    Shephard (35282)
    2017-01-08  14:56
  20. 2017. január 8. 14:5635282.

    Szép vasárnapot


     


    Nos nálunk itt északon, nagyon északon, biz jó hideg van, hivatalosan -27 fok volt, de a telom -30-at mutatott, szóval röpködtek a pingvinek szinte a fejünk felett Redőnyöket épphogy felhúztam, csak a fény miatt, bár Olivérnél be volt fagyva a húzóka Fűtünk ezerrel, meg én próbálok pihenni, bár nem akarom elkiabálni mintha már kifele kecmeregnék, Olivér meg pörög ezerrel, néha picit köhécsel de nem vészes!


     


    Sunshine06: köszi, igyekszek


    74_marcsi: nem semmi történések voltak nálatok, sajnálom a családi válságot, hátha még helyre tudják hozni majd, az mindenképp jó, hogy a keresztlányod nálatok is otthon van Az igazság mindig győz, legalábbis hinni kell benne! Nagyon szívesen, örülök, hogy tudtad hasznosítani és örömet szerezni velük Ügyes a Párod, szép a kép


    Mágika: köszönjük, már alakulunk, igen én is így vagyok vele, amíg kicsi betegség van, hőemelkedés addig nem kell gyógyszer, Olivér is csak 38 fok fölött kap lázcsillapítót, meg én sem vagyok híve a sok gyógyszernek, inkább gyógytea, cseppek... Tegnap már húztak számokat, jó hogy mondod, még meg sem néztem Én édesburgonyából pürét szoktam csinálni, Olivér nagyon szereti. Csodásak a képeslapok


    LondonEye: én használtam banánt édesítésre, de kevert tésztában nem jött be, mert elveszik benne az íze, ha meg sokat teszel bele, akkor sok kalória is kerül bele, de pl zabpelyhes sütiben nagyon jó, édes lesz tőle


    Borcsamama: mit főztél ma végül? A citromos süti mindig jól jön, főleg most a sok édes után! Imádom a fehéret


     


    Na most megyek és beindítom az autót, nem mintha mennénk valahova, de ebben a hidegben megjáratom a motort picit! Tegnap Anyum és Öcsém jöttek, bevásároltak meg jót játszizott Olivér Öcsémmel, lefáradt végre És Anyum megtiltotta, hogy jövő péntekig kimozduljunk, inkább jön Ő és hoz ami kell, nekem jó


     


    További szép napsütéses napot

    előzmény:
    macska54 (35274)
    2017-01-08  08:38
  21. 2017. január 8. 13:1935281.

    Londonka mintha neked annyira kellene szamolnod a kaloriakat


    Meg ha en mondanam. Szerintem egy kis barnacukrot mindenkepp kellene beletenni, az uyg kerekeitene az izet, es mindenkeppen naggggggyon erett banant tennek bele. Összepüritenem, elöször, - tojast teszel bele? Aztan annyi lisztet, amennyi az allagahoz kell. Szerintem, de lehet hogy hülyeseget irtam

    előzmény:
    LondonEye (35279)
    2017-01-08  09:44
  22. 2017. január 8. 12:0635280.

    Kíváncsi vagyok milyen lesz a sütid banánnal, ha fincsi, akkor kérem a receptet.  Most jut eszembe, tavaly én is csináltam többször is valami "édességet", abban is banán volt, zabpehely, meg már nem is emlékszem, de megkeresem a recit. 


    Én sem birom egyik édesítőt ill. cukorpótlót sem, így inkább nem eszem édeset, vagy nem tartom be a szabályt. Más lehetőség nem nagyon van. 


    Tegnap gondoltam kéne valami süti, megmaradt egy csomó lekopasztott citrom, ebből adódott, hogy valami citromosat. 


    Eszembe jutott, hogy a lányok sokszor emlegették a klubban a citromos álom nevű sütit, és azt még sütni se kell. Na, gondoltam ez nekem jó lesz, mert tele van tejföllel, és az nekem nem igazán a barátom, így majd nem is fogok belőle enni. Aztán mikor kész lett a krém, muszály volt megkóstolni, mert hát anélkül hogy kínáljak vele mást, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon finom, nincs is tejföl íze. A citromot meg amúgy is nagyon szeretem, így aztán asszem ma megint az következik, hogy nem tartom be a szabályt. Majd igyekszem azért visszafogni magam. 

    előzmény:
    LondonEye (35279)
    2017-01-08  09:44
  23. 2017. január 8. 09:4435279.

    Birom a mezet csak kaloriaban ugyanannyi,mint a cukor...


    6-os migfinformahoz kiprobalok egy jo nagy banant aztan meglatom edesit-e rajta valamit

    előzmény:
    borcsamama (35275)
    2017-01-08  09:21
  24. 2017. január 8. 09:4135278.

    Köszönöm a sok szép képet. 

    előzmény:
    borcsamama (35277)
    2017-01-08  09:28
  25. 2017. január 8. 09:2835277.

    Nem lesz ebéd,.....  még mindig van képem.....

    előzmény:
    borcsamama (35276)
    2017-01-08  09:24
  26. 2017. január 8. 09:2435276.

    Na, még pár kép, aztán megyek főzni....

    előzmény:
    borcsamama (35275)
    2017-01-08  09:21
  27. 2017. január 8. 09:2135275.

    Szép napot Angyalok!


    Nálunk gyönyörű kék az ég és ezerrel süt a nap, ami ugyan a hőmérsékleten nem látszik meg, itt is nagyon hideg van. Nem irígylem azokat akiknek  muszály menni valahova, én még ki se dugtam az orrom.  Mi mostanában valahogy nagyon ellustultunk, mire felkelünk és reggelizünk általában kilenc óra van, vagy még több.  Mondtam is hogy ezen változtatni kell, nem jó ez így nekem.  Nagyon rövidek a napok, semmire nem jut időm. Nem mintha bárki is sürgetne.


    Londonka, sok olyan receptet olvastam amibe banánt kell tenni az édesítés miatt, nem tudom a kevert tésztában hogy működne, próbáld ki , rossz nem lehet.  A mézet se birod?


    Hű Macsek, te egy hős vagy, ilyen hajnalban már úton, nem beszélve a hőfokról.  Nem fagytál meg?  :-)


    Mágika, majd csinálok én is fotót a képeslapodról, csodaszép az is amit nekem küldtél.  Látta én rajta a "hópelyheket", de eszembe se jutott hogy annak még valami külön funkciója is van.  :-)  Most, hogy írtad, azonnal bementem a fürdőbe, csak ott van sötét ilyenkor, és láss csodát, a hópelyhek világítanak.  Nagyon szép, csak azt sajnálom, hogy olyankor mikor sötét van, a kép nem látszik. 


    Ma konyhaszolgálat van, elfogyott a maradék.  Délután ha lesz kedvem, akkor megcsinálom a narancs dzsemet is.  Most már állt néhány napot a hűtőben.  Azt olvastam valahol, hogy jót tesz neki, mivel az eltarthatóság miatt valami vegyszerrel kezelik a héját.  Még jól megsúrolom forró vizzel, aztán ami rajta marad, attól talán már nem lesz bajunk.


    A vízesés gyönyörű, kár hogy olyan messze van, szívesen megnézném.  Mutatok én is pár képet, - lehet hogy tavaly is mutattam őket- nekem most kedvencem a fehér.  

  28. 2017. január 8. 08:3835274.

     Úton a piac felé a Hűvösvölgyi úton a kocsim ezt mutatta. 

  29. 2017. január 8. 08:3635273.

    Magika


    en csak majonezt sot es fokhagymat teszek bele semmi mast


    de nekem is van kerdesem lanyok


    csinalt valaki ugy kevert tesztat,hogy edesitesnek banant tett bele? kicsit csokkenteni szeretn a cukrot,de minden mas edesitotol hasmenest kapok a legkisebb mennyisegben is...

    előzmény:
    Mágika (35266)
    2017-01-08  00:05
  30. 2017. január 8. 05:1335272.

    ........

  31. 2017. január 8. 05:0835271.

    5.04 és -24. Igen mondhatni, hogy az ország északibb felén, Pesttől is északra, Duna-part 500 méterre.


    Ez a teraszon kb két méter magason mért Hő(?)fok. Lenn talajközelben nem is néztem. Brrrrrrr

  32. 2017. január 8. 04:4135270.

    Jó reggelt mindenkinek. Itt - 18,7°C van.

  33. 2017. január 8. 00:4435269.

    Ezt most találtam, muszáj megmutatnom,gyönyörű képek.  


     


    Megfagyott a lillafüredi vízesés.


     


    Remélem a link is megjelenik.  


     


    http://www.nlcafe.hu/utazas/20170107/lillafuredi-vizeses- megfagyott-idojaras-hideg-fagy/

  34. 2017. január 8. 00:4035268.

    Küzdök a kicsinyítéssel, úgyhogy most mást nem tudok mutatni.  :(


     


    A kép nem úgy adja vissza amilyen az életben.  

    előzmény:
    Mágika (35267)
    2017-01-08  00:15
  35. 2017. január 8. 00:1535267.

    A képeslapok az előbb lemaradtak.  

    előzmény:
    Mágika (35266)
    2017-01-08  00:05
  36. 2017. január 8. 00:0535266.

     


    marcsi74


    Sajnálom ami az Öcsédékkel történt, de jó hogy a sógornőddel való kapcsolatod megmaradt. Szép ajándékokat készítettetek és kaptál is, az a grincsfa. Ááááá, én is szerettem volna egyet, de nem kaptam hozzá alapanyagot a környéken, készen meg nem voltam hajlandó venni több ezer forintért, majd talán jövőre. Gyönyörű az új garnitúra, szívesen elfogadnék egy ilyen szépséget én is. Nagyon rövid volt most a szilveszter, 2-án már én is dolgoztam, de borzasztó volt az a nap, mivel 31-én sokáig fenn voltunk, aztán 1-jén sokáig aludtunk így éjszaka nem igen tudtam aludni,


    teljesen felborult az bioritmusom,  még jó hogy 3-4-én szabdnapos voltam és ki tudtam pihenni magamat.


     


    banyoca


    De kedves vagy, már is szebb lett a napom tőle, olyan boldog vagyok, hogy így sikerült meglepni.  Én is meglepődtem ám, amikor megérkezett a képeslapod, teljesen váratlanul ért és hatalmas boldogságot jelentett nekem is. Tényleg olyan jó érzés amikor kinyitod a postaládát és találsz benne egy képeslapot. Az sms-ek, e-mailek nekem kicsit olyan személytelenek, bár igaz gyönyörű képeket lehet így küldeni, de azok akkor sem olyan személyhez szólóak. A családnak én is szoktam ünnepekkor képeslapot küldeni és  igazad van olyan jó érzés képeslapot kapni.


     


     


     


    narocsi


    Jobbulást kívánok neked, gyógyulj meg mielőbb.


    Most jut eszembe, szilveszter előtt talán te kérdezted a szőlő befőttet, nos semmi extra nincsen benne.  Amikor gyerek voltunk a nagynéném


    készített mindig szőlőbefőttet és nagyon szerettük, így pár évvel ezelőtt nekiláttam és én is tettem el. Azt nem tudom ő, hogyan készítette, mert 


    sajnos már nem tudom tőle megkérdezni.A lényeg nagy szemű szőlőből kell készíteni, lehet piros vagy fehér is. Én fehéret szoktam, le kell szemezni a fürtöt óvatosan, hogy lehetőleg ne repedjenek meg a szemek, megmosni. Aztán készíteni egy cukros szirupot, szegfűszeggel lehet ízesíteni, majd ha felforrt beletenni egy adagot a szőlő szemekből, pár percig főzni, amíg a szőlőszemek feljönnek a víz felszínére, üvegekbe tölteni és lezárni az üveget. Én fejre szoktam állítani pár percre, amíg a következő adag megfő, utána visszafordítom és mehet a dunsztba pihizni, amíg ki nem hűl.  Úgy gondolom nem csak a sütésben, de a befőzésben is gyakorlott lehetsz, így nem írtam pontos mennyiséget a szirup készítésnél, meg nem is tudok, meg attól is függ ki mennyire szereti édesen.


     


    Shephard 


    Nektek is jobbulást,mielőbbi gyógyulás kívánok.  A múltkor egy patikus azt mondta, amíg náthás, taknyos vagyok addig csak


    c-vitamint meg D-vitamint szedjek más vitamin ne, próbáld ki, hátha segít. Itt is hideg van, reggel -13fok volt.


    Épp tegnap mesélte az egyik ügyfél, hogy ő dolgozott annak idején az oroszoknál -24 fokban  és nem érezte olyan hidegnek, mint itt nálunk,


    mert nem mindegy, hogy száraz vagy párás hideg van. Lottó ügyben drukkolok! Hátha megütöd a főnyereményt és megnyitjuk belőle a karácsonyi boltunkat.  Azért én is adtam fel.  Emlékeztek rá milyen terveket szövögettünk?


     


    Tete


    Borcsamama tényleg egy angyal, épp ezért neki egy angyalkás képeslapot készítettem.  Mutatok is néhány fa képeslapot, amiket a családomnak készítettem. Jó hideg volt nálatok, te merre felé laksz, az ország északi részében, ha jól emlékszem.  Nem szeretem ezt a hideget, de kell egy kis fagy, na nem a -20fokra gondolok, hogy a sok bogár, baci stb. pusztuljon, meg inkább most legyen ilyen hideg, mint márciusban amikor már mindenki a tavaszt várja. Olyan szépen írtál a csoportról.   Jól tetted, hogy jöttél. 


     


     


    Nyuszó


    Merre jársz,hozzád még nem érkezett meg a képeslap?


     


     


    Borcsamama


    De guszta ez a kaja amit hoztál. A képeslapot nézted már sötétben is?  


     


    Kaptam egy kis édesburgonyát, meg avokádót. Ti mit szoktatok készíteni az édesburgonyából?  Holnap meg kell csinálnom, mert félek, nehogy 


    megplöttyedjen.  Az avokádóból krémet készítettem,  egész jó lett, most a hűtőben pihen, majd holnap reggel megkóstolom pirítósra kenve.


    Aki szokott avokádókrémet készíteni, hogyan szokta, majonézesen vagy tojással?


     


    Jó hétvégét mindenkinek!

    előzmény:
    74_marcsi (35257)
    2017-01-07  17:30
  37. 2017. január 7. 20:2135265.

    Szep estet Manocskak!


    Marcsi, latod! Ereztem én, hogy te vagy az ablak mogott.


    Nagyom mozgalmas idoszakotok volt. Sajnalom ami az ocsedeknel tortent nehez ezen túljutni.


    Macska, amikor erre jarok, szivesen nézegetem a kepeket.


    Ma leszedtem a fat. Nem akartam halogatni. Üresség lett a helyen annak ellenere, h vannak meg meg elol karácsonyos dekkorok A 2 k es a virág veletlenul került ide es nem enged torolni. )

    előzmény:
    74_marcsi (35257)
    2017-01-07  17:30
  38. 2017. január 7. 20:0835264.

    Az ilyen szép zöld horgolt karácsonyfa lóg az irodám ajtaján!  A csengettyű amiből a hópihék lógászkodnak, az itthon van. 


    Köszönöm még egyszer!  


    narocsi


     

    előzmény:
    74_marcsi (35261)
    2017-01-07  19:41
  39. 2017. január 7. 19:5635263.

    folytatás...


    1 kép: Gyerekeknek karácsony ajándék. Eredetileg nem ezt kapták volna, de persze idő hiányába az eredetivel nem lettem kész, így újat horgoltam. A tavalyi lesz majd idén, már meg van horgolva, csak össze kell állítanom. Most időben hozzákezdek!!


    2 kép: Ezt én kaptam a két kolléganőmtől. Az egyiktől grincsfát, a másiktól a képet és a pohárat, ami sötétbe ledes gyertyával világít


    3 kép: A kis manóm a karácsonyfája előtt, stílusosan hóember papucsban


    4 kép: Az a bizonyos étkező garnítúra, ami a vendégeket várja éppen

  40. 2017. január 7. 19:4535262.

    .... de szépeeek. 

    előzmény:
    74_marcsi (35261)
    2017-01-07  19:41
  41. 2017. január 7. 19:4135261.

    Egy pár kép amit másoknak adtunk ajándékba:


    1-2 kép: vászon kép Shephard mintájára


    3 kép: adventi naptár a 3 kedvenc kolléganőmnek idézetekkel tele, a gyerek is ilyet kapott, persze édességgel.


    4 kép: Mikulás ajándék az az emeleti munkatársaknak, kosárka és horgolt fenyő.

  42. 2017. január 7. 18:3635260.

    Nagyon szépen köszönöm az elismerést. 

    előzmény:
    74_marcsi (35258)
    2017-01-07  18:12
  43. 2017. január 7. 18:3435259.

    Nem lehetett egyszerű! Kívánom a helyzet megnyugtató rendeződését, leginkább a keresztlányotok miatt! 

    előzmény:
    74_marcsi (35257)
    2017-01-07  17:30
  44. 2017. január 7. 18:1235258.

    Macska54: Nekem még nem volt időm, hogy üdvözöljelek, de most megteszem. Nagyon örülök, hogy itt vagy! Köszönöm azt a sok képet, amit minden nap hozol nekünk. Csodálatosak, lenyűgözőek. Én addig, míg nem írtad, hogy csak telefonnal fényképezel, én azt gondoltam, hogy egy profi fényképező géppel járod a várost. Gratulálok a sok-sok képhez. Sokáig szeretném még nézni őket. Szóval hozd csak minden nap én biztosan megnézegetem. Azt nem ígérem, hogy mindig fogok tudni írni, de olvasni biztosan.  


    Nekezd: Jaj de örülök, hogy rám gondoltál mikor a Bosin jártál. Nem tévedtél, tényleg a kidekorált ablakos szoba a mienk. Szerencsére a kolléganőm is karácsony fertőzött, meg minden "más" ünnepel is. Nagyon szeretek vele lenni, már csak e miatt is, persze a munkában is nagyon jól kiegészítjük egymást. Én egy kicsit vagy nagyon is precíz vagyok , mindennek megvan a helye, de ő meg egy laza csaj és ez a kettő nagyon jó kombó!!! Minden évben az ünnepnek megfelelően csinosítjuk a szobánkat. Most éppen azon töröm a fejem, hogy milyen farsangi cuccot tegyünk ki. Aztán jön a tavaszi, a húsvéti és így tovább a többi dekorációk. Ha van időnk, akkor bent készülnek a munkaidőben a kis apróságok a gyerekeknek, de ne áruljátok el senkinek se.


    Shephard: Nagyon szépen köszönöm, hogy "lophattam" a vászon képes ötletet. Nagyon nagy sikert arattam a kolléganőimnél vele. Persze a páromat illeti a dicséret, mert ő volt az alkotó. Én csak megmutattam neki, meg elmondtam, hogy én melyik sablonokat szeretném és ő megcsinálta. Egy  ő is! El is terveztük, hogy az idén a tanárnők is ezt fognak kapni karikor. A narancsos forrócsokit meg az úszó edzők kaptak és nagyon örültek neki, Ezért is köszönet a receptért. 


    Borcsamama: Nem tudom, hogy karácsony előtt írtam-e, de ha nem elnézést. Én is megkaptam a képeslapodat, a kis szívvel, nagyon tetszett, de a fiamnak még jobban, mert el is kommunizálta és feltette a saját karácsonyfájára.


    Banyoc@: Neked is köszönöm a képeslapot, szintén még karácsony előtt megkaptam, nagyon örültem neki. Sajnálom, hogy a gyermekeid nem tudtak jönni karácsonyra. Én még nem is írtam meg, hogy mi szeretnék lenni, na de most. Én ha lehet gyertya szeretnék lenni a közös karácsonyfánkon. Igaz most már nem annyira divat mint régen, meg hát elég tűzveszélyes is. Habár akkor meg jönnének a lánglovagok! De gondolom a képen lévőknek mindenki örülne. Vagy nem? Ha igazi nem lehetek, akkor olyan ledes meleg fényű gyertya leszek, hogy ne csináljak galibát. 


     


     


     

  45. 2017. január 7. 17:3035257.

    Sziasztok !


    Most olvasom, hogy sokan betegeskednek jobbulást kívánok mindenkinek!


    Sajnos karácsonyi időszakban nem volt időm írni,de most pótolom. Karácsonyunk jól sikerült, annak ellenére, hogy a családban voltak változások. 


    23-án a sógornőm elköltözött gyerekestül a tesómtól. Sajnos tesóm az utóbbi időben kicsit többször "hajlott el", mint kellett volna, s ezzel betelt a pohár, mikor is filmszakadásig sikerült, akkor döntött úgy sógornőm, hogy itt a vége. Én nagyon sajnáltam, mert nekünk meg most rendeződött a kapcsolatunk. Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek rá, de régebben meséltem erről. Majd mikor volt öcsém balesete, akkor normalizálódni látszott és azóta is egyre jobb lett. A legnagyobb meglepetés szilveszterkor ért, mikor is sógornőm beszaladt 1 percre, 2-3  mondatot váltottunk, majd ment is. Én csak annyit kértem tőle, hogy nem szeretném, ha a kialakult helyzet a mi kapcsolatunkra is vonatkozna, és ő mondta természetesen nem és nagyon sajnálja, hogy annyi időt elvesztegettünk, hogy haragudtunk és nem beszéltünk egymással. Persze mindketten ekkor már sírtunk egymás vállán. (most is pityergek, ahogy leírtam). Most sokat segítünk sógornőmnek, a keresztlányom nagyon sokat van nálunk, iskolából jön hozzánk. Pénteken itt is alszik, mért későn végeznek az úszással. Apjához, még nem szeretne menni, így mi maradtunk. Én ennek nagyon örülök.


    Még egy öröm ért 23-án, mikor is kiderült, hogy alaptalanul vádolták meg a kollégámat és az 1 hónap felfüggesztés után ismét visszahelyezték a régi munkakörébe! Annyira örültem neki, hogy győzött az igazság. Persze akik indították ezt, azok telefröcsögték a facebook-ot, hogy nem hagyják annyiban és ezután még jobban fogják a vezetés munkáját figyelni, s mindenkit aki nem megfelelően végzi a munkáját feljelentik. Remélem a nagyon-nagy vezetés rájött, hogy milyen embereknek hittek és nem fognak a jövőben teret adni, az ilyeneknek. 


    Szenteste jól sikerült a gyerkőc minden örült amit kapott. Teljesen mindegy, hogy az 1 db ruhanemű vagy játék volt. Mi csak apróságot vettünk egymásnak, mert a nagy ajándék az étkezőben figyel egy garnitúra személyében. 


    25-én jött a párom részéről a család. Jó sokan voltunk 11-en. Jókat ettünk, ittunk, beszélgettünk. A menü: Tárkonyos csirkeragu leves, töltött káposzta, rántott hús, stefánia szelet, rizi-bizi és sült krumpli, frabncia saláta. Sütik: sajtos pogácsa, krumplis pogácsa, narancsos-csokis keksz, diós-mákos bejgli, hartyáni krémes. Az utolsó vendég este 8-kor ment el. 


    26-án mi voltunk hivatalosak a pótmamához. Nagyon szuperül sikerült ott is minden. 


    Sajnos 27-28-án dolgozni kellett mennem. 1 nap teljes munkaidőt kidolgoztuk, de a 2. nap már 1-kor eljöhettünk haza. Ekkor jött sógornőm és keresztlányom, velük is karácsonyoztunk egy délutánt. Jó volt beszélgettünk a fenti leírt helyzetről, de másról is. 


    Majd itthon voltam 4 teljes napot. Az maga volt a mennyei manna. Pihenés, egy kis mozizás, és megint pihenés, pihenés.


    Sajnos 2-án dolgozni kellet menni, így én nem tudtam ott lenni Démétér morzsapartiján, de nagyon sokat gondoltam rátok. Mint olvastam nagyon jól is sikerült, és ennek teljes szívemből örülök.


    Most gyorsan elküldöm, nehogy elszálljon az éterbe az irományom...

  46. 2017. január 7. 16:2735256.

    Hoztam nektek egy kis délutáni nasit. 

  47. 2017. január 7. 15:3735255.

    Déméter köszönom a meséidet. Nekem nagy öröm volt napról-napra az olvasása. Remélem majd idén is folytatódik a bájos történet Advent idején. Jó dolog, hogy szaporodtak a "díszek" a fánkon. Jöttek újak és lesznek Aprókák is. A mesevilágról meg Te gondoskodtál. Borcsamama meg olyan fő. Írtam már, hogy természetében, kedvességében nagyon hasonlít egy volt kolléganőmre, mindenki Nagyikájára. Annyira érdekelne, ha összetalálkoznának észrevennék-e egymásban a hasonlatosságot?


    Sokszor az ember azt kivánná legyen egész évben Karácsony. De nem lehet, és jó is ez így. Páran eltűnnek, lesz aki néha benéz esetleg olvasgat, de írásra nincs ideje. Lesz aki néha pár mondatban leírja mi történt vele. Lesznek akik próbálják folyamatosan pezsgésben tartani a topicot. Erre a legjobb példa a következő találkozó szervezése. Máris zsizseg mindenki. Sokáig a háttérből olvastalak benneteket, rengeteget vacilláltam, hogy kérjek-e bebocsátást a kis csapatotokba. Jól tettem, hogy megtettem. Kevés ilyen békés-barátságos-összetartó kis csapat van. De szerencsére van pár. Köszönet érte. Macska hozd csak a képeket, amíg hozod én nézegetem. Szép délutánt kevésbé cidrizőset, nálunk hajnalban fél hatkor földközelben -22 volt.

  48. 2017. január 7. 15:2535254.

    Ami azt illeti, itt elég kicsi a kép, el se lehet olvasni és nagyítani sem tudtam.  Próbaképpen elmentettem egy mappába, ott felnagyítható és olvasható. 


    Közben találtam még egy képet , valamikor korábban készült amikor csináltam ilyet.  Ez még sütés előtti kép. 

    előzmény:
    borcsamama (35253)
    2017-01-07  15:10
  49. 2017. január 7. 15:1035253.

    Itt vagyok én is, néha bekukkantok.  


    Nagyon hideg van, annak ellenére hogy ma is ezerrel süt a nap. 


    A terv szerint üvegben a kétféle likőr, most érnek, aztán leszűröm őket, utána megint érnek, és remélhetőleg egyre finomabbak lesznek mire jöttök. 


    Karácsony előtt szoktam csinálni, de mivel most bőven volt maradék, így akkor nem készült új.  Most viszont nyomós ok van rá . Mindjárt május, és jönnek a kedves vendégek, legyen mivel megkínálni őket.  :-)


    Van egy adósságom is, ami miatt szégyenlem is magamat, és elnézést kérek azoktól akik kérték a májjal töltött hagyma receptjét még jóval karácsony előtt.  Sajnos csak most találtam meg, de bízom benne, hogy ezután is tudjátok használni. 


    Nálunk pl. holnap ez lesz az ebéd, és kerül még mellé csak simán baconbe göngyölt máj is.  Még valami köretet kellene kitalálnom hozzá. 


    a reecept szerint 5 percig kell főzni a hagymát, én annál valamivel tovább szoktam, hogy biztosan megpuhuljon az alatt az idő alatt amíg sül. 

  50. 2017. január 7. 12:4335252.

    Köszönöm szépen. Hozom amíg van kinek. 

    előzmény:
    sunshine06 (35250)
    2017-01-07  12:40
  51. 2017. január 7. 12:4235251.

    Ja, azt felejtettem el, hogy Szeged +25 km -14 fok az ajtóban, tehát a földön kb. -16-17. Jipppppíííí!

  52. 2017. január 7. 12:4035250.

    Macska, én is örülök a képeidnek, főleg a kávésnak! Most ugye nem ihatok, pedig nagy kávés vagyok ám....  annyira nem volt vészes az elején, mert nem is kívántam. Most már eszembe jut. Múltkor csináltam forrócsokit, de nem bírtam meginni, a szaga kávés volt 

    előzmény:
    macska54 (35247)
    2017-01-07  08:48
  53. 2017. január 7. 11:0935249.

    Jo reggelt Nektek, 


    nalunk mar nem volt olyan hideg, mint tegnap. De hideg van.


    Köszönöm mindenkinek az együtterzest a fogorvossal kapcsolatban, ez most egy szabadonvalasztott gyakorlat volt, professzionalis fogtisztitas, de megiscsak fogorvos, összel keszül ket nagy hid. Az elsö kezeleskor kerdezi az orvos: es hogy van? Mire en: hat doktor tudja, inkabb lennek a vajudoban, mint itt ebben a szekben.


    Macska


    szerintem, ha minden nap hozod a kepeket, mindig lesz itt valaki, ja es a kave nagyon fontos. Nekem akar venasan lehetne bekötni.


    Ez volt a legrosszabb a tegnapi kezelesben: harom (!) oran keresztül nem volt szabad kavet inni. 


     

  54. 2017. január 7. 10:2235248.

    Nekezd: a nagymamám hívta mindig a Bosnyák teret Bosinak :)

    előzmény:
    nekezd (35243)
    2017-01-06  23:27
  55. 2017. január 7. 08:4835247.

    Nem toom hogy szeretet otthon van-e még, de idősek otthona az van. 

    előzmény:
    LondonEye (35246)
    2017-01-07  08:14
  56. 2017. január 7. 08:1435246.

    Huhh az komoly...


    mennyit jartam arrafele gyerekkoromban,azt hiszem volt ott egy szeretetotthon talan reformatis es ott volt egy tavoli rokonunk

    előzmény:
    macska54 (35244)
    2017-01-07  03:44
  57. 2017. január 7. 04:5535245.

    Most néztem kerek 20, és nem pluszban.  Erre mondja a párom, hogy "még a jegesmedvék is szivatóval indulnak".

  58. 2017. január 7. 03:4435244.

    Jó reggelt mindenkinek. Itt -16,7°C van, brrrrr... Bp. II. Máriaremete..

  59. 2017. január 6. 23:2735243.

    Kedves Rokonlelkek!


    Csak bekukkantottam, de látom van akinek a fogával van problémája, van aki köhög, tüsszög. Minden betegnek  és fogorvoshoz kényszerülőnek gyors, teljes gyógyulást kívánok!


    Leszedem a fát én is holnap, egy-két dekort már eltettem tegnap. A bejárati ajtón még hagyom a zsákvászon masnit a piros termésekkel, mert az még belefér. :) A fotelban a kis hóember barátom is marad. A többinek mennie kell. Ez olyan szomorkás program nekem, de túl kell esni ezen is. Utána legalább kitakarítok (nem értem, itt mindig por van)


    Marcsi, ma a Bosin jártam és gondoltam rád, úgy tudom, ott dolgozol. Láttam egy kidíszített ablakot, azt gondoltam, azt biztos, te csináltad. :)


     


    Jó éjt! Álmodjatok valami szép karácsonyosat!


     

  60. 2017. január 6. 17:2435242.

    Ez csak rajtunk múlik, hogy mennyien vagyunk itt. Én leszek addig amíg találok itt valakit. Hozom szorgosan a képeimet. Hátha ébren tart mindenkit a kávé masinám. Jó lenne ha nem tűnne el mindenki. Mert ahogy a a topik neve is mutatja Karácsonytól- Karácsonyig. 

    előzmény:
    Tete (35241)
    2017-01-06  16:44
  61. 2017. január 6. 16:4435241.

    Macska valamelyik napi összeállítása láttán "csurgott a nyálam". Azt a rózsaszínt szerettem volna a fámra, hasonló árnyalatú kékkel. Amit púderkéknek neveztem. Sajnos nem jött össze. Már nekem is terv decemberre az arany meg a bordó (burgundi vörös) fa. Majd jobban figyelek, és éberebb leszek, de sok díszem van ebben a két színben. Majd kiegészítőkre vadászom inkább. Holnap mi is leszedjük a fát,  de a többi dekoráció majd fokozatosan kerül le. Nem kopaszítok le mindent egyszerre. A tavaszi dekorációhoz még korán van, marad a téli, ha nem is kifejezetten karácsonyos. Csak kicsit alakítok rajta. Jó, hogy sokan maradtunk az ünnep végeztével is.


     

  62. 2017. január 6. 16:0435240.

    Mindenkinek jobbulást. Kinek ezért - kinek azért. 

  63. 2017. január 6. 15:1335239.

    Sziasztok Angyalok!


    Nálunk (Szeged + 25 km) esett ugyan hav, de éppen csak fehér minden. Porszerű és a vihaos szél viszi szana szét. Reggel 7kor az ajtónkban volt -10, tehát lenn a földön szeles helyen akár -12-13 is. Nagyon hideg van, a kandallónk non-stop üzemel, inkább nem hagytuk kihűlni :)


    A képeslapokat én is szeretem, van 1-2 barátnőm akivel egymást meglepjük, rajtuk kívül 3 embernek szoktam. Most viszont nem érkezett rájuk visszajelzés... én meg félek rákérdezni, hogy megkapta-e. Mert volt már, hogy a Possta elkavarta... de én mindig mikor kapok, akkor jelzem a küldőnek hogy kösziiiii :) Idén én is beszállhatok az itteni képeslapozásba? Eddig mindig lemaradtam, mint a borravaló :)


    Shepard,  gyógyulj mihamarabb!!!!  


    Sushi, borcsamama: a fogadhoz kitartást! Én egy éve karácsonykor szenvedtem a gyulladt és letört fogammal, kisbuci fejjel. Aztán végül menthetetlen volt és február elején húzták a maradékát. Azóta kukucskálólyuk :) most erre a hideg időre esküszöm érzékeny volt a helye! A pótlásáról még nem mertem dönteni, meg most a Babácska miatt sem ez a fontos. Vagy egytagos implant naggyon sok pénzért, vagy híd 2 egészséges szomszéd fog beáldozásával kicsivel kevesebb nagyon sok pénzért.... én is sokat halogattam régen, és még mindig azt szívom ....


     

  64. 2017. január 6. 14:5435238.

    Sziasztok


     


    Tegnap olvastalak benneteket telorol, nyomtam az ágyat, már amennyire ezt lehet egy izgő-mozgó gyerek mellett, totál nátha-köhögés-láz egész nap, este Anyum is jött, az nagyon jó volt addig egyhuzamban tudtam pihenni, nem kellett rohanni Olivér után, na ilyenkor nem egyszerű hogy nincs itthon a Férjem, türelmetlenebb is vagyok, meg persze baromi fáradt, azért Olivérrel megvoltunk, Ő még picit köhög, kapja még a gyógyszereket, de már jól van, virgonc, én kevésbé


     


    macska54: a tegnapi púderrózsaszín képek álomszépek voltak


    Mágika: hát igen, vicces volt Hétvégén húzzák a számokat, drukk!


    Csingi67: de jó ez a hóember Sok sikert a némethez!


    Banyoc@: nálunk sem lesz leszedve, még csak most díszítettük, itthon is alig voltunk hogy lássuk, beteg is vagyok...majd ha Apa ismét itthon lesz, vagy még utána


    Madlena: köszönöm, irtó büszke is voltam rá Hétvégén húzzák a számokat!


     


    Olvasom, hogy nincs sehol hó, hát nálunk van, kedd-szerda éjjel kb 10 cm esett le, szerdán abból olvadt pici, akkor éjjel esett rá megint, azóta tartja magát, minden hóval borított és szép fehér


    Hideg is van, éjjel -16 volt, most is -10 körül van, szépen süt a nap. Férjeméknél svédben éjjel -27 fok volt, grrrrr! Nem is dolgoztak! Most éjszakás, de ebben a hidegben melegedtek


     


    Olivér alszik, én is lefekszek még, szép napot

    előzmény:
    Mágika (35219)
    2017-01-05  22:17
  65. 2017. január 6. 13:0435237.

    pihenés és kúrálás!


    Kristálygömb Feléd fordítva, pozitív gyógyenergia küldve!

    előzmény:
    narocsi (35236)
    2017-01-06  12:33
  66. 2017. január 6. 12:3335236.

    Én a tavaly és idén kapott díszeket lógattam fel az irodám falára. + Szigától kapott  hóemberfejet és a Marcsitól kapott zöld horgolt fenyő kapott egy piros-fehér kockás masnit, az van az ajtón. Mindenki elámul, mert szinte minden más technikával készült: horgolt, dekupázsolt, varrott, festett, gyöngyfűzött vagy gipsz-öntött!  De hamar elosztlatom a félreértést: nem én vagyok ennyire ügyes,hanem a barátaim. 


     


    Itthon vagyok, ledöntött a köhögés... hétfőn csak a hangom volt bizonytalan, de tegnap el kellett menni a dokihoz.   Keddig pihi + gyógyszer.



     

    előzmény:
    LondonEye (35215)
    2017-01-05  13:15
  67. 2017. január 6. 10:5135235.

    Nem gondoltam nagy dologra, de a létszám nagy szerepet játszik benne. 

    előzmény:
    borcsamama (35234)
    2017-01-06  10:42
  68. 2017. január 6. 10:4235234.

    Szép napot Angyalok!


    Nálunk is cudar idő van, bár itt egy szemernyi hó sem esett még, csak a dértől fehérlik reggelenként a kert.  Száz ágra süt a nap, kék az ég, mint Banyoca írta, és nagyon fúj a szél.  Ami viszont szuper, hogy az új ablakainknak köszönhetően ebből semmit nem veszünk észre , csak ha kimegyünk. 


    Madlena, többen is szherepelnek a listámban feltételesen, téged is felírtalak, aztán majd alakul.  Amint tudtok biztosat mondani, kérlek, szóljatok. 


    Csingi, van programod rendesen, hamar eltelt a szabadságod.  Használd ki a lehetőségedet a tanulásra , minden szempontból jól fog jönni a biztos nyelvtudás.  Azért néha tudasd velünk hogy vagytok, mi van veletek. 


    Sushi, remélem túlélted a fogorvost.  Ha ez a téma szóba kerül, mindig az jut eszembe, milyen jó Szigának, ő mindig élménybeszámolóként írja le a látogatásait a fogdokinál.  Én mindig nagyon féltem és utáltam ha oda kellett menni, és sajnos utolsó pillanatra hagytam. Nem kellett volna, de most már késő bánat.  :-(


    Macsek, a mai képeid is tetszenek.


     Az ajándékozással ne gondolkodj nagy dologban, nem az a lényeg mekkora, hanem hogy szeretettel készülsz vele.  A legkisebb apróságnak is nagyon lehet örülni.  A létszámmal kapcsolatban annyit tudok segíteni - esetleg másnak is jól jön- , hogy eddig Olival együtt vagyunk 12-en aki biztosra írta, és vannak hatan, akik jönnének szívesen de még bizonytalan. 

  69. 2017. január 6. 09:5135233.

    Tudom ne povedáljak bele, de.... szóval az jó lenne ha mindenki megtudná április végéig mondani, hogy tud -e jönni a talira vagy sem. Mert azért én készülnék egy kis kedvességgel. Na már most az jó lenne addig tudni hányan is leszünk. Az tök ciki ha valaki nem kapna mert csak úgy random módon beesik. Bocsánat. 

  70. 2017. január 6. 09:3735232.

    Drága Manók!


     


    Olyan jó, hogy még mindig ilyen aktívak vagytok!! 


    A képeket még mindig nem tudom feltölteni, nem engedi, pedig már lekicsinyítettem, még egyszer, meg még egyszer....átküldtem mailben is magamnak hátha, de nem...mindegy, még próbálkozom.


    Nagyoooon hideg van!!  


     


    Borcsamama!  Köszönöm a meghívást!  Sajnos ilyen előre nem tudok nyilatkozni......Nagyon szeretnék menni!! Démhez is nagyon készültem, de nem jött össze.  Feltételesen tudom mondani!


    Sushi!  Nem irigyellek! Nekem is elkéne menni...egyenlőre keresgélő fázisban vagyok. A hidam adta meg magát, azt kell csináltatnom. :(


    Shephard! Nagyooon édes ez a gyerek! Tényleg nagyon ügyes, hogy jelezte magától!! Ez nagy szó!!  Én is szavazok a lottó töltésre!!! 


    Londoneye! Nekem évek óta úgy vannak a képeslapok kirakva, hogy madzagon, kis csipeszekkel....nagyon mutatós! Mindig megcsodálják! Évről-évre bővűl. Nagyon szeretem.  Bár tudnék erről is fotót feltenni :(


     


    Bocsánat, hogy nem mindenkinek írtam!!!!!!!!


     


    Szép napot!!

  71. 2017. január 6. 09:0935231.

    Köszönöm kedves szavaidat.


    ..... és legalább nem lógok ki a sorból. 

    előzmény:
    banyoc@ (35227)
    2017-01-06  08:42
  72. 2017. január 6. 09:0835230.

    Jo zimankos reggelt.


    ma koran keltem, mert nem vagyok normalis - szabad akaratombol fogorvoshoz mentem. Fel nyolckor indultam, -12 fok, az ablakspricnim csak egy csikban spriccelt, olyan hideg volt. Kilenkor (na 10 perccel kilenc elött) -11!!!!!!


    rettenet

  73. 2017. január 6. 09:0335229.

    Nem is kis örömöt szereztél a képeslapoddal!:)


    Engem nagyon jó érzéssel tölt el a képeslap küldés és az is hogy én is kapok. Valahogy emberközelibbnek érzem mint az SMS, email, vagy bármilyen más elektronikus üzenetet (persze azok is jól esnek az embernek). Számomra a képeslap a múltat, a gyerekkort idézi, a rég múlt idők boldog karácsonyait:) Imádom az érzést amikor kinyitom a postaládát és benne van a boríték:)) Az örömteli kíváncsiság, a kézírás látványa.... szóval jó és kész:)

    előzmény:
    Mágika (35219)
    2017-01-05  22:17
  74. 2017. január 6. 08:4635228.

    Csinikém! Rá se ránts, hogy nem sikerül mindent véghez vinni mint amit tervezel! nem vagy egyedül!:))) Zolim szerint én tervezem mindig túl a dolgokat... lehet....


    hamar elment a szabitok:(((


     


    Jajj szegény cicusok... jobbulást nekik.


     

    előzmény:
    csingi67 (35223)
    2017-01-06  07:42
  75. 2017. január 6. 08:4235227.

    :)))


     


    imádom a mindennapi képeidet:))) jó hogy itt vagy, mosolyt hozol!:))) (pszt, de én is cigizek; BorcsaMamáék teraszát már decemberben "felavattam":):))))

    előzmény:
    macska54 (35222)
    2017-01-06  04:19
  76. 2017. január 6. 08:3235226.

    Szép jó reggelt Manófalva!


     


    Gyors beköszönés, mielőtt a munka rámdől.


     Zimankós reggelre ébredtünk, tegnap délután amikor leparkoltam kisautómat gondosan felapplikáltam a szélvédőre kívülről a kimustrált nyári árnyékolót, hogy ne fagyjon le, hogy reggel ne kelljen kapargatni. Később amikor a Párom jött haza a kezében hozta fel, merthogy addigra annyira feltámadt a szél, hogy már csak egy ponton tartotta egy kis gumi és mint a győzelmi zászló lebegett a kocsi mellett. Ez a szél éjszakára csak erősödött, időnként olyan lökések voltak, hogy azt hittem, hogy benyomja az ablakot. Viszont ESETT (vagyis inkább repült a szélben) A HÓÓÓÓ!!!


    Nem sok, de végre van egy kis havas fehérség is a szürke városban:)


    Reggel -7, -8 fok volt, és most sincs több annak ellenére, hogy szikrázóan süt a nap és kék az ég.


     


    Ma vízkereszt, elvileg ma kellene leszedni a karácsonyfát Hát nálunk nem lesz leszedve, legalább február elejéig, közepéig......


    Csak a lépcsőházi díszeket szedem be, azt is csak azért, hogy ne érje szó a ház elejét.


     


    Mindenkinek nyugis és eredményes napot kívánok, amint tudok jövök és befejezem a visszaolvasásban az elmaradásomat.


     


    Addig is zúzmarás puszedli mindenkinek!:)

  77. 2017. január 6. 07:4935225.

    Nem szeretnék, de muszáj ha jobban akarok boldogulni....német, német, német...

    előzmény:
    LondonEye (35224)
    2017-01-06  07:47
  78. 2017. január 6. 07:4735224.

    Meg ennyi nap


    csingi


    ismeros a helyzet, ennis mindig annyi mondent tervezek es spse valosul meg mind, megis egy rohanss van allandoan


    ettol fuggetlenul a legjobb dolog otthon lenni


    mit szeretnel tanulni?

  79. 2017. január 6. 07:4235223.

    Szép jó reggelt mindenkinek!


    Micsoda időre ébredtünk!  Úgy süvít a kéményben a szél, hogy félelmetes. Kedvem volna a kis kandallócska elé heveredni és Üvöltő szeleket olvasni. A mai nap feladata, állatorvoshoz viszem a cicám, sajnos nem tudunk a fülfájástól szabadulni. Hihetetlen, hogy három év alatt se tudott négy állatorvos rájönni mitől van. Plusz anyukám  és a kandurkája is jön velünk, megszabadítjuk attól ami minden férfiú büszkesége. Írtó rossz cica  remélem most egy kicsit higgadtabb lesz. Sajnos a betervezett látogatásokkal nagyon rosszul állok és a felét se hajtottam végre a listámon lévő dolgoknak, de a szabadságunk lejárt, vasárnap indulunk vissza. Remélem megszűnik a közlekedési káosz addigra Ausztiában. Én most egy darabig még nem dolgozom, az is lehet, hogy kicsit iskolába fogok járni, de majd meglátjuk. Nagyon neki fekszem az újévben a németnek és a tornának. Számadást végeztem az elmúlt évről is, volt néhány igazán jó napunk, de összeségében, nem vesszük be a TOP10-be.Remélem ez az év kiegyensúlyozottabb lesz. 


    Nagyon jó hogy így tervezgetitek a májusi nagy találkozót, ígérem én is megpróbálok megtenni mindent azért, hogy ott lehessek.


    Ma ha belefér leszedem a karácsonyfát, fájószívvel, de lehet csak holnap 


    Hurrá itt a péntek! mindenkinek szép napot és szép hétvégét kívánok! 

  80. 2017. január 6. 04:1935222.

    A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe. Ma kezdődik a báli szezon. 

  81. 2017. január 6. 04:1135221.

    Jó reggelt -ok!

  82. 2017. január 5. 22:5135220.

    Mágika, örülök hogy el tudsz jönni, remélhetőleg a munkahelyeden sem lesz akadály. 


    Az utazást majd  egymással egyeztessétek, azt én nem tudom innen megszervezni.  Fenci felajánlotta hogy három főt el tud hozni Londonkán kívül.  Szigától még nem kérdeztem, annyit írt, hogy Nekezdet hozza. Macska is felajánlotta.

    előzmény:
    Mágika (35219)
    2017-01-05  22:17
  83. 2017. január 5. 22:1735219.

     


     


     


    banyóca


    Szívesen,   olyan jó,hogy elkezdtétek páran ezt a képeslap küldést feleleveníteni, itt a csoportban is,  igaz én kicsit későn kapcsoltam, de ami késik, az nem múlik, így talán nagyobb volt a meglepetés is.   Nagyon boldog vagyok, hogy egy kis örömöt tudtam neked szerezni ezzel az apró meglepetéssel.  


     


    borcsamama


     


    A család jóváhagyta, mehetek. Még a melóhelyen kell majd elintéznem, de szerintem az is rendben lesz, legalábbis bízom benne,


    mivel egy kolléganőm jan. végén nyugdíjba megy és egy fiatal fiú jön helyette, de szerintem nem lesz gond. A szállást majd megoldom


    max. a panzióban, meg jó lenne majd valakihez társulni utazásügyileg, majd egyezkedek ez ügyben.


    Csak jól emlékeztem.  Próbáltam én is visszakeresni, de nem találtam meg, hátha neked sikerül.


    Szívesen.  Úgy örülök, hogy örülsz,   néha jó gyereknek lenni.    Ebéd időben bekukkantottam, hogy vajon jelzi-e valamelyitek, hogy 


     


    megérkezett a képeslap és olyan jó érzés volt,  hogy így örültök neki,  pedig tényleg csak egy kis apróság, ráadásul megkésve.


     


    Shephard


    Ne haragudj, de elképzeltem a jelenetet, vicces lehetett,   bár gondolom a végeredményt te nem annyira élvezted.  De jó, hogy így fogta fel mindegyikötök és egy jót nevetettek rajta.  Olivér nagyon ügyes, hogy már a bilit kéri, még egy felnőttnél is előfordul, ha olyan köhögés jön rá, hogy majd bepisil,nem hogy egy ilyen pici gyerkőc.  Remélem hamar túljuttok rajta és újra bilizhet.


    Legalább nyertél a lottón?


     


    El is felejtettem mondani/írni,  hogy szilveszterkor megcsináltam az almás zellersalátát csak nem majonézes öntettel, hanem oliva, méz, citromlé, só, bors  keverékével és nagyon fincsi lett.    +  Megsütöttem a sajtszalmát is,  mindjárt dupla adagban. Az első  2 tepsit nem sütöttem meg annyira, a második 2 tepsit picit jobban megsütöttem, ez  ropogósabb lett.  Mindkettő nagyon fini lett,  nekeb a sültebb jobban ízlett.  Tuti fogok még ilyet sütni, köszönöm a receptet még egyszer , azt nem tudom kinek  ,  kitől származik,  de örök hálám érte.  


      


     

    előzmény:
    banyoc@ (35207)
    2017-01-05  09:41
  84. 2017. január 5. 20:0035218.

    Új-Zélandról. Kaptam. Mackókat.


    Csak azért, mert valaki annyira, de annyira aranyos volt, hogy gondolta: örülnék nekik. Hihetetlen.


    Pepicica, itt is nagyon-nagyon szépen köszönöm! Csoda vagy!

  85. 2017. január 5. 17:5035217.

    Természetesen szólhatsz később is, és akkor is jöhetsz ha nem szólsz előre.  Persze azért nem lenne jó ha egyáltalán fogalmam se lenne hányan jöttök, de egy-két ember belefér.  Örülnék nagyon ha meg tudnád oldani, legalább elmondhatnánk a mondást,  "Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez". :-)Én már minimum kétszer igérkeztem hozzád, de sajnos egyik se jött össze. 


    De aranyos vagy Londonka, te már az ajándékot is kitaláltad ?  A képeslapos girland szuper lesz, én is úgy magam elé képzeltem azt a sok szép  lapot amiket tőletek kaptam.  Nagyon jól mutatnának. 

    előzmény:
    Démétér (35216)
    2017-01-05  17:14
  86. 2017. január 5. 17:1435216.

    Puszi Mindenkinek!


    Elnézést, előre szólok, hogy ritka kemény időszak jön a munkában, így nemigen tudok jönni. 


    Borcsamama, köszönöm szépen a meghívást. Halvány fogalmam sincs egyelőre, hogy alakul a május, így ígérni nem tudok, tehát inkább nemet mondok. Ha valami csoda folytán ráérek akkor, esetleg később még jelentkezhetek?


    Csingi, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! Örülök, hogy jöttetek!

  87. 2017. január 5. 13:1535215.

    kedves Nyuszo


    MEGEKKEZETT a kepeslapod, koszonom


    mondtam en, hogy nem szabad feladni a remenyt, gondolom nagy volt a torlodas az elmult hetekben


     


    jovore csinalok kepeslapokbol girlandot, olyan sok szepet kaptam, csipeszekkel fogom feltuzni a madzagra


    sunshine


    igen, ismeros, amit irsz, nem innen az nlc-rol, de mas oldalakrol, sokan a billentyu mogott kielik az osszes rosszindulatukat


    de ez itt szerencsere nem az a hely


     


    en mar agyalok azon, milyen ajandekot vigyel a talira a lanyoknak, azt hiszem, meg is van az otlet

  88. 2017. január 5. 11:2735214.

    Shephard, és persze Olivér,  nektek is  nagyon örülök és várlak szeretettel.  Majd még beszélünk, most mennem kell a konyhába.  Puszi

    előzmény:
    Shephard (35202)
    2017-01-05  01:47
  89. 2017. január 5. 11:2435213.

    Sziasztok!


    Szépen alakul a létszám a találkozóra, aminek én nagyon örülök.  


    Banyoca, veled kapcsolatban nem is volt kérdés számomra hogy jössz vagy nem, de azért megvártam míg önként jelentkezel.  Most már fent vagy a listán. 


    Mágika, hatalmas ölelés és hála neked a csodálatos képeslapért, amit  ma hozott a postás, és aminek úgy örülök, mint egy kisgyerek.  Nagyon szépen köszönöm a lapot és a mellékelt jókívánságot, üzenetet is. 

  90. 2017. január 5. 10:3035212.

    Déméter aranyosan alakul a történet. Nekem nagy kedvencem. Szerintem jövőre is meg lesz az adventi mese. Idén másfajta volt, jövőre Csengettyűvárost fogom kinyomtatni, vagy olvassuk együtt a gépből. Remélem nem baj? Ugye nem? El fogom mondani az unokáknak, hogy egy kedves  találja ki a történetet, de Csengettyűváros megtalálható nála Karácsony környékén. Már látom előre a csillogó szemeket, ahogy nézegetik a képeket. Idén önző voltam megtartottam magamnak és azóta is örülgetek neki minden nap. Köszi szépen.

  91. 2017. január 5. 10:2335211.

    Sziasztok!


    A tegnapi hó szállingózásból nem lett semmi... bár az előrejelzés szerint még lehet, remélem! Néhány éve is úgy jártunk, hogy a kari az hó nélkül volt, de még mielőtt elraktuk volna a díszeket, a fát, a világítást, esett a hó. Olyan jó volt!


    Shepard, Mágika, 74_marcsi  : köszönjük a jókívánságokat, úgy legyen minden, ahogy írtátok! 


    Sushi: nálunk az augusztus a szülinap-halmozós hónap, pontosabban oroszolánok vagyunk egy rakaton. AzUram júl. 31., apósom augusztus 1., anyósom augusztus 4. én meg 11 szegény sógornőm kilóg a sorból, neki októberben van.


    Csingi67: ezek a nemezelt egérkék elképesztően helyesek!!! Lelkük van, sokat árulkodik arról az emberről, aki az ilyet szereti 

  92. 2017. január 5. 09:4335210.

    Örülök, hogy egyre több minimanó lesz a karácsonyfán!


     


    Igyekszek összeszedni az információkat, hogy kinek hol a helye, szeretném idén karácsonyra teljessé tenni a nagy fát!:)

    előzmény:
    Tete (35096)
    2017-01-02  18:40
  93. 2017. január 5. 09:4235209.

    Sunshine06


     


    Szívből gratulálok!!!! jó egészséget, és örömteli babavárást kívánok!

    előzmény:
    sunshine06 (35091)
    2017-01-02  18:04
  94. 2017. január 5. 09:4235208.

    Bogárkám!


    gyönyörű lehet a fehér arany fa! nálam piros arany az idén.


    Elképesztő, hogy ugyanazt álmodtátok a lányoddal!!! nekem az első szó ami eszembe jutott erről: harmónia:) Egy ilyen álom, csakis szerencsét hozhat!


     


    Remélem azóta már rendbe jöttetek, jól elkapott Benneteket valami nyavalya


     

    előzmény:
    Kisbogár (35049)
    2016-12-31  14:53
  95. 2017. január 5. 09:4135207.

    Mágika!


     


    Háát ! tegnap kaptam meg a leveled! nem tudok magamhoz térni! Nagyon szépen köszönöm!


    Köszönöm, hogy gondoltál rám,


    köszönöm, hogy megírtad hozzá a levelet,


    köszönöm, hogy elkészítetted nekem a lapot!


    Gyönyörű, és árad belőle a szeret! nagyon nagy meglepetést és örömet szereztél vele!!!

    előzmény:
    Mágika (35038)
    2016-12-30  21:38
  96. 2017. január 5. 09:4035206.

    LondonEye


    Ha van lehetőséged hastáncolni, akkor tényleg érdemes. A ruha, a látvány az csak egy dolog, de nekem 10 éves hátfájásom gyógyult meg tőle! na ez mindennél többet ér!


    Igen, a falu már lassan város......


    Megértem érzéseidet az utazással kapcsolatban!

  97. 2017. január 5. 09:4035205.

    Szép napot az Újévben Manófalva.


     


    először is kívánok mindenkinek egészséget erre az évre, mert ha a test egészséges, akkor a lélek is! Kívánom, hogy mindenkinek teljesüljenek az álmai, vágyai, hogy senki semmiben se szenvedjen hiányt, hogy mindenkinek mindenből annyi legyen amennyi a boldogságához elég!


     


    Próbálok visszaolvasni.. nagyon el vagyok maradva.


    Szilveszter jól sikerült, január elsején egész  nap rénszarvasos mamuszban és flanel pizsomában döglöttem!!! ilyen sem volt már évek óta.


    Tegnap óta dolgozok, igyekszek visszarázódni a hétköznapi mókuskerékbe.


     


    Lányok, sajnos most fel kell függesztenem a visszaolvasást, amint tudom folytatom.


     


    BORCSAMAMA: nyitott vagyok a tavaszi találkára!

    előzmény:
    LondonEye (35035)
    2016-12-30  21:10
  98. 2017. január 5. 08:5835204.

    Te , ez a dínó Mikulás egy horror filmbe is elmenne!  


     


     

    előzmény:
    macska54 (35203)
    2017-01-05  05:11
  99. 2017. január 5. 05:1135203.

    Jó reggelt mindenkinek. Nagyon örülök hogy sokan irtatok. Várok mindenkit vissza. 

  100. 2017. január 5. 01:4735202.

    Szilveszterkor mi is itthon voltunk, akkor még Olivér csak picit volt náthás, Anyum jött hozzánk, mert nem szeretem ha egyedül van otthon, nyugi kellett már nekünk is, nagy volt a nyüzsi előtte, csináltam: franciasalit, hagymás lencsesalit, virslivel töltött kifliket, sós rudat, illetve csülköt sütöttünk, ezt most kivételesen a férjem, mert amúgy nem engedem a konyhába (pedig jól főz), csak az az én terepem, aztán volt házi Baileys, aprósütik, mangókocsonyás joghurtos mascarponekrém, illetve kakaós rúd (rossz receptből kreált találmányom, ami 15 éve siker), és persze minderre voltunk 3-an Nehogy éhen haljunk! Olivér szépen aludt 10-től, aztán fél 1-kor felébredt a sok tüzijátékra, utána Apával elvoltak, Apát éjfél előtt 10 perccel ébresztettem, ugyanis én Anyum körmét csináltam Mondtam is hogy ez csoda köröm lesz, mert 2016-ban kezdtük el, de csak 2017-ben lesz kész


     


    Mi sem vagyunk nagy ivósak, de sokat kapunk, ezért is lehet, hogy rengeteg, kb 20-25 üveg lejárt pezsgő-bor-tequila... van a szekrényben, bár azt nem értem hogy járhat le egy alkoholos cucc? Pezsgő?  A házi Baileys az amiből nem tudok eleget csinálni, azt mindenki vedelné! Bár én most a pezsgőből is megittam 4 pohárral, jól is esett, rosé pezsgő volt, azt szeretem!


     


    Aztán még valami nagy dolog történt dec 31-én amire mindig emlékezni fogunk!!! Délelőtt Olivér kihozta a bilit a fürdőből és szépen ráült ruhástól, és rögtön kérdeztem tőle, hogy pisilünk? És jelezte hogy igen, na rohantam nehogy meggondolja magát, naci le, pelus le, bilire gyerek rá, elé guggoltam, mondom nyomjad a pisit, eltelt pár másodperc és áll föl, nézzük..és ott a pisi a biliben Én olyan büszke voltam rá, nagyon megdicsértem, vittük lehúzni, pápázott neki, cuki volt! Utána csak kisgatyában volt, és egész nap csak a bilibe pisilt mindig időben szólt, a végégre már nem is számoltam! Aztán estefele, mondja kaka, hopp mondom futás, na igen ám de Ő meg az ellenkező irányba futott, kb 15 másodperc volt mire elkaptam, futás bilihez, húzom le róla a nacit és ebben a szent pillanatban hát na, elvégezte a dolgát, konkrétan a jobb karom csuklótól könyékig kakis lett, mert pont a nadrágletolás pillanatában jöttek ki a dolgok Álltunk ott, én röhögtem, szóltam ki Anyumnak hogy hozzon törlőt, Olivér jól megijedt sírni kezdett, aztán látta hogy Anyum is, Férjem is nevet úgyhogy Ő is nevetett, közben majd bepisiltem......klassz volt Vettem lottót!!! Szóval erről is nevezetes lesz nekünk szilveszter! 2 napja visszakerült rá a pelus, mert a sok köhögéstől bepisilt és láttam, hogy nem tetszik neki, nem akarom hogy ez kedvét szegje, de pár nap és ismét gatyó kerül fel, istenem milyen nagy már, kész vagyok ettől,


     


    Nagyon késő van, megyek aludni, jó éjt, szép álmokat!


    Holnap jövök


     

    előzmény:
    Shephard (35201)
    2017-01-05  01:26

Címlap

top