Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2013. szeptember 6. 10:05301.

    Vásárlás ügyben én rossz oldalon állok: rettentően gyűlölök vásárolni, és csakis amit kell. Nálunk a férjem az ábrándos-nézegetős, és én vagyok a türelmetlen mennyünkmá. 

     

    Karácsonyi pecsenyének azt találtam ki, hogy "pulykamell karácsonyi színekben". (Erre a hitves elkezdte forgatni a szemét, hogy ugye nem akarok zöld-piros-arany pulykamellet csinálni, mire kénytelen voltam bevallani, hogy dehogynem. Magyarázat után lelkes lett, úgyhogy mesélem itt is.)

     

    Egy nagy darab pulykamellet kibontok, enyhén meg is klopfolom, hogy egyetlen nagy, egy-másfél centis szeletet kapjak. NEM fűszerezem egyelőre. Végigrakom a felületét szépséges, sötétzöld spenótlevelekkel. Részint imádjuk, részint nagyon jól áll az íze a pulykamellnek, és remek töltelék. A levelek tetejére vékonyra szelt makói szalámi kerül - ez egy kellemes, enyhén hagymás-paprikás ízű, nyers szalámiféleség, nagyon szeretjük. De bármilyen, ízlés szerinti kolbász-réteggel lehet helyettesíteni a vörös réteget. A csodás, fűszeres, vörös rétegre kerül az aranyszínű cheddar sajt, ami olvadós, enyhén sós, és jól megy a spenóthoz is, a szalámihoz is - a puylkamellnek meg magában nem sok íze volna, valljuk be.

     

    A húst a három töltelékréteggel szorosan feltekerem és megkötözöm - csinos kis töltött husikát kell kapnom, három, színes töltelékréteggel, összeillő ízekkel, karácsonyi színekben. Kívülről kap némi sót, borsot, leheletnyi szerecsendiót, és enyhe párolás után pirosra sütöm. 

     

    Felvágás után színes spirálmintákat kapok, és kellemes ízeket. Legalábbis ezt remélem.

     

    Szenteste melegen tálalom gazdag dödöllével, zöldborsópürével és vörösbor-mártással, másnap hidegen salátával, uborkával kenyérre tehető vagy majonézes krumplisalátával fogyasztható.

     

    Hümm? 

  2. 2013. szeptember 6. 10:01300.
    Én is nagyon örültem, mikor rátaláltam a veszprémi boltra, kábé 10 perc séta tőlem :) Már tavaly kacérkodtam a szappankészítéssel, milyen jó lenne ajándékba, de eddig még nem voltam hozzá elég bátor, pedig ebben a boltban minden alapanyag kapható, egy csomó illóolajjal együtt. De a sheavajas krém nem annyira bonyolult, azt bevállalom idén.
    előzmény:
    ntasi (296)
    2013-09-06  08:45
  3. 2013. szeptember 6. 09:53299.

    Mustárral jártam így, hogy a tavaly karácsonyra készített ajándék mustárból valahogy maradt a spájzban, elbújt a lekvárok közé. És most találtam rá, valami isteni finom lett álltában. Az unokahúgom francia férje teljesen odáig volt meg vissza, elkérte a bontott üveget, hadd vigyék haza, Franciahonba magyar mustárt  :D 

    Ezen felbuzdulva gyorsan csináltam is egy adagot, ráér karácsonyig éregetni.

     

    Ha valakit érdekel, íme a mustárrecept (a recept a netről van, de sajnos nem tudom kié):

     

    100 gr mustármag

    100 gr fehérbor ecet

    100 gr olaj (oliva is lehet, az íznek csak jót tesz)

    2 duci gerezd fokhagyma

    1 mokkáskanál só

    100 gr víz

    2 kávéskanál méz 

     

    A mustármagot kávéőrlőn lisztté daráljuk, óvatosan, hogy át ne melegedjen, mert attól keserű lesz. (olvastam valahol, hogy ha előtte egy éjjelre fagyasztóba kell tenni, úgy könnyebb őrölni, de én még nem próbáltam) Ezután a felforralt vizet, az ecetet rázuttyantjuk, rúdmixerrel keverjük, mehet bele a fokhagyma, az olaj, a só és a méz. A forró víztől a mustárolaj elillan, ez eléggé csípős szagú, lehet tőle könnyezni, de szeretteinkért mindent bevállalunk :)

    Ekkor még nem annyira sűrű a mustárunk, de szépen beszívja a folyadékot, és egy nap állás után már jó lesz. Ekkor még meg szoktam kóstolni (ilyenkor még elég csípős, de ez idővel enyhül) ha szükséges, akkor még teszek hozzá mézet, sót.  

    Ez alaprecept, lehet bele zöldfűszereket tenni, koriandert, narancsot, tormát.

    Befőttes üveg mániás vagyok, így egész évben vadászom az érdekes, szép formájú üvegekre, ilíyenekbe teszem az ajándékba szánt mustáromat is.  

    előzmény:
    banyoc@ (292)
    2013-09-06  08:23
  4. 2013. szeptember 6. 09:25298.

    Sziasztok, szívesen csatlakoznék hozzátok. Az idei karácsony más lesz, mint az eddigiek bármikor. A kislányom tavaly még nagyon pici volt, hogy értse a karácsonyi dolgokat, inkább a fényekért volt oda. Idén már sokkal másabb a helyzet. MOst lesz másfél éves, és szeretnék neki csodás karácsonyt szervezni.

     

    A kézkrémes téma egyébként nagyon megtetszett. A közelünkben van egy kis bolt, Ökokuckó. Van webshopjuk is, lehet tőlük rendelni. Van mindenféle krémkészítési alapanyaguk. Nagyon klassz dolgokat árulnak. Nem merek bemenni az üzletbe, mert attól félek, hogy a havi fizetést ott hagyom.

  5. 2013. szeptember 6. 09:10297.

    az én párom igazából közepes türelemmel rendelkezik a vásárlásokhoz...... kivéve az autós cuccokat....

    Pl egy nagybevásárlás során Ő bemegy az autós sorba, én addig megveszem a kenyérfélét, zöldséget, tejterméket, sorban állok a húsoknál, kiválogatom ami még kell, átnézem a vegyiárut... aztán visszamegyek érte az autós sorba, hogy mehetünka  pénztárhoz.....

    Ez természetes

     

    Karácsony idején, ha a karácsonyos sor előbb van mint azautós és én bemegyek, udvariasságból bejön velem, és 25 másodperc múlva toporogva megkérdezi: van még valami amit meg akarsz nézni???

    Ilyenkor átzavarom az autós sorba! és megfogadom: soha többet nem hozom magammal!:)

    előzmény:
    rosemary (288)
    2013-09-06  08:22
  6. 2013. szeptember 6. 08:45296.
    Huuu, köszi a Zöldboltos linket, még közel is van hozzám, és már a fél boltot kosárba tettem
    előzmény:
    Bea68 (281)
    2013-09-05  22:34
  7. 2013. szeptember 6. 08:24295.

    Fel a fejjel! nekem szált már el hosszú hsz-em.......

     

    ez a marcipános keksz nagyon ínycsiklandozóan hangzik!!! már megy is a recept "BorcsaMama" mennyei fínomságai közé:)

    előzmény:
    borcsamama (278)
    2013-09-05  22:10
  8. 2013. szeptember 6. 08:24294.
    Hasonlóan vagyok, de igazából nálam még az is képlékeny, hogy hányan leszünk.. nem tudom, hogy a messz élő gyerekeimből melyikek tudnak hazajönni... és ez nem csak a mennyiséget, hanem az ételek jellegét is befolyásolják.
    előzmény:
    Démétér (273)
    2013-09-05  21:48
  9. 2013. szeptember 6. 08:24293.
    Én is azt hiszem, hogy van még idő, csak amikor végig gondolom, hogy mi mindent szeretnék elkészíteni, kivitelezni akkor jövök rá, hogy ez az idő bizony kevés:(((
    előzmény:
    tutusatu (279)
    2013-09-05  22:19
  10. 2013. szeptember 6. 08:23292.

    Én kérdeztem a shea vaj beszerzési lehetőségét. Kutakodni fogok a honlapon amint lesz rá időm... mivel pécsi vagyok ezért a környéken kell boltot keresnem.

    Köszi az infót!

     

    Martini: hát nekem is furcsán hangzott annk idején, arról nem is beszélve amikor először összeraktam felkevertem, hát levert a víz attól ahogy kinézett! Borzalmas zavaros ronda lötyi, de ahogy múlt az idő tisztult, egyre szebb lett. 

     

    Legalább 20 évvel ezelőtt csináltam először, aztán valahogy eltünt a recept, feledésbe merült, de pár évvel ezelőtt pont a karácsonyi ötletek miatt kotortam elő újra. Tavaly összeraktam, de későn, karácsonyra nem lett kész. Van még a tavalyiból, mennyei az íze! jövő héten üvegbe kerül az idei anyag. 

    előzmény:
    Bea68 (281)
    2013-09-05  22:34
  11. 2013. szeptember 6. 08:23291.
    Jó reggelt!
    Új és visszatérö topiclakókat köszöntöm :)

    Anikó
    Hú, nagyon szép dolgokat készitesz! Nem csodálom, hogy nagyon örültek az ajándékozottak! Ilyen szépségeknek én is nagyon örülnék :)

    Kicsianya
    A gyömbérszörp receptjét elkérhetem?

    Ó, a krémkészités nekem is nagyon megtetszett! Lehet, hogy kipróbálom!

    Borcsamama
    Köszi a kekszrecepteket! :)

    Démétér
    Ügyes vagy, hogy máris összeállitottad a menüt! Ha jön az ihlet, megy ez mint a karikacsapás :)

    Az én fiaim meg közölték, hogy husi leves legyen, meg rántott husi sima krumplival (fött krumpli)
    A nagyobbik fiam még azt is mondta, hogy esetleg egy kis spenótot is csinálhatok :D
    A kicsi meg rátalált egy megnyitott receptes oldalra, és kiválasztott egy sajttal töltött göngyölt husi receptet. De azt mondták úgyis az a lényeg, hogy jó sok süti ! :)

    előzmény:
    aniko0126 (286)
    2013-09-06  07:00
  12. 2013. szeptember 6. 08:23290.

    Nagyon szívesen!

    Mint lentebb írtam, évekig nem használtam a receptet, de előtte én is nagyon sokszor elkészítettem és nagyon bevált! Időben rakd össze, hogy legyen ideje összeérni. Minél régebbi az itóka annál zamatosabb.

    előzmény:
    *Noa* (283)
    2013-09-06  00:20
  13. 2013. szeptember 6. 08:23289.

    Szia!:)))))))))))

    De jó téged újra látni!!:)))))))))

    előzmény:
    kicsianya1 (284)
    2013-09-06  05:47
  14. 2013. szeptember 6. 08:22288.

    Sziasztok!

     

    Egy picit nem voltam és mennyi jó ötlet és fincsi receptet hoztatok.

     

    banyoc@

     

    Ismerős a helyzet. Párom férfi létére hihetetlenül türelmes a vásárlások alkalmával, legyen az ruha vagy élelmiszer stb.

    Na de ha kikerülnek a polcokra a karácsonyi portékák  engem ott felejt

    és legalább kétszer körbejárja az adott objektumot.

     

    A múlt évben én is lemaradtam a martini készítésről, úgyhogy most szépen időben hozzákezdek és legalább 2 db 5 l-es üveggel.

     

     Démétér

     

    Ellátogattam a face oldaladra, mit mondjak ott is ragadtam nem kis időre.

     

    Sejtettem, hogy az angyal és ördög pongyolában valami ilyesmi lehet. A májat nagyon szeretem ebben a formában az angyalt pedig kifogom próbálni. Mese-mákos lekvár is listára került, nagyon kiváncsi vagyok rá!

    Mézeskalácsos koszorúdról meg az jutott eszembe, ha este kitenném reggelre csak a négy gyertya árválkodna a tányéron. Hihetetlen ötletes sütilopkodó manóim vannak!

    A snow ball koktélt milyen arányokkal kell elkészíteni?

     

    Bea68

     

    Sajnos kimenni csak a párommal tudnék az meg így nem az igazi.

    Viszont nagyon jó ötletet adtál az elinduláshoz. Köszönöm!

     

    aniko0126

     

    Nagyon szépeket készítettél, mindegyik nagyon tetszik!

     

    tulipe

    Szia! Gyere csak, ha karácsocsmániás vagy jó helyen vagy!

     

     

    tutusatu

     

    Én is ezzel nyugtattam tavaly magamat, hogy még rengeteg idő van,aztán egy csomó dologra nem jutott idő. Na idén erre nem adok esélyt sem. Igaz nekem is a menü a sarkaltos pontja az ünnepi készülődésnek. Annyi jó kipróbálásra érdemes receptet hoztok, hogy mindet akarmám és nehéz a választás.

     

  15. 2013. szeptember 6. 08:22287.
    Jújjj de szépek!!!!
    előzmény:
    aniko0126 (286)
    2013-09-06  07:00
  16. 2013. szeptember 6. 07:00286.

    Öröm volt elkészíteni ezeket az ajándékokat is.

    Nagyon örültek a megajándékozottak.

  17. 2013. szeptember 6. 06:15285.

    Nagyon finom lehet

    Minél előbb meg kell sütnöm és tesztelheti a család

    előzmény:
    borcsamama (278)
    2013-09-05  22:10
  18. 2013. szeptember 6. 05:47284.

    Sziasztok! De jo volt meglatni az idei topikot! Nem tudok sokszor jonni, de azert be-be nezek, ha az idom engedi. A tavalyi karacsonyra annyi mindent terveztem, de sajnos nem sok lett belole, illetve heteken keresztul sutottem az iskolanak. Karacsony elott par nappal alltam neki magunknak osszedobni par sutit. Iden szeretnek narancs lekvart, es gyomber szorpot kesziteni ajandekba, es sok-sok sutemennyt.

    Kellemes hetveget Mindenkinek!

     

    Hoztam par kepet, otletnek jok lehetnek!

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  19. 2013. szeptember 6. 00:20283.
    Banyoc: na ezt kipróbálom,köszi a receptet!!!
    előzmény:
    banyoc@ (271)
    2013-09-05  20:24
  20. 2013. szeptember 5. 22:43282.
    Ezt ki kell próbálni, bár így első olvasatra elég nehéz elhinni, hogy ebből finom kis itóka lesz :) Gondolom az élesztőtől lesz majd alkoholtartalma, meg a cukortól. 
    előzmény:
    banyoc@ (271)
    2013-09-05  20:24
  21. 2013. szeptember 5. 22:34281.

    Sziasztok!

    Már tavaly is követtem a karácsonyi topikot, idén meg már szigorúan könyvjelzőzök, nehogy lemaradjak valamiről :)

    A narancsos-csokis keksz maga a tökély, még nyáron is, ajándéknak, nasinak, meg csak úgy....

     

    Az eddigi hozzászólásokhoz két linkem is van.

    Azt hiszem, Halleves férje kapott söröket, valaki kérdezett beszerzési forrást. Most olvastam a józsefvárosi Főzdefesztről, hátha van ott ajándéknak való.

    Főzdefeszt 

     

    A másik a shea vaj. Nagyon jó kis boltot találtam Veszprémben, van üzletük Pesten is. Van kis adagos sheavaj is első próbához, 10 gr 260 Ft. Jó, és viszonylag elérhető árban natúr kozmetikumok, szappanfőzési kellékek miegyebek kaphatóak. 

    Zöldbolt 

     

     

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  22. 2013. szeptember 5. 22:27280.
    Ez valami nagyon jól hangzik.
    előzmény:
    borcsamama (278)
    2013-09-05  22:10
  23. 2013. szeptember 5. 22:19279.

    banyoc@ nyugi még rengeteg idő van:-) én legalábbis ezzel nyugtatom magamhiába igyekszem a menü összeállítása nálam csak november tájékán tisztul le. Nem tehetek róla, mindig hallok, látok újdonságokat, amik megtetszenek és utána már a sok mindenből nehezebb választani Akkor meg már a variálással megy el az idő...

     

    előzmény:
    banyoc@ (268)
    2013-09-05  20:19
  24. 2013. szeptember 5. 22:10278.

    Azért a narancsos marcipános süti recepjét mégegyszer megpróbálom bemásolni:  

     

     

     


    - 100 gr marcipán massza  /én beletettem egy egész csomaggal, 20 dkg/
    - 4 tojássárgája
    - 100 gr porcukor
    - 200 gr puha vaj
    - 2  narancs lereszelt héja
    - 200 gr finomliszt
    - 50 gr min. 60% kakaótartalmú csoki

    A marcipánt, tojássárgáját, porcukrot és vajat jól összedolgozzuk. A narancshéjat és lisztet belekeverjük. A tészta lágy, nem gyúrható, de nem  is túl folyós..
    Egy csillagcsöves nyomózsákkal sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat nyomkodunk .Én  simán kiskanállal adagolom a tepsibe, sütés közben úgyis szétterül kicsit, és nem lesz sokkal szebb az sem, amit nyomózsákból adagolsz.   Előmelegített sütőben 180 fokon vagy gáz sütő 2-es fokozatán 8-10 percig sütjük..
    Ha kihűlt, olvasztott csokit csurgatunk rá.
    Dobozban hetekig eláll. Már ha el nem fogy azonnal
    előzmény:
    Mrs.Kut (256)
    2013-09-05  11:05
  25. 2013. szeptember 5. 22:08277.
    nagyon szép dobozokat készítettél. Nálunk is tervben van egy ilyen dobozka ajándékba:-) Gratulálok hozzá...
    előzmény:
    aniko0126 (244)
    2013-09-05  09:18
  26. 2013. szeptember 5. 22:02276.

    kicidia 

    Bocsi, csak most jutottam géphez, de máris küldöm Neked is a repesztés leírását. Nekem ez az egyfázisú repesztés sikerült elsőre, ezért mással nem is próbálkoztam.Pentartegykomponensű repesztőlakkot és Pentart selyemfényű decoupage ragasztólakkot szoktam használni. Nekem ezek eddig beváltak.

    Remélem hasznát tudod venni 

     

    Egyfázisú repesztés

    Válasszunk ki kettő eltérő színű festéket. Mindig amit először kenünk fel festék, az lesz a repedés színe.
    Először a repeszteni kívánt felületet lekenjük egy tetszőleges színű festékkel, ez lesz majd a repedésünk színe. Amikor megszáradt, a repesztő lakkot egyenletesen és egyfelé húzva az ecsetet visszük fel a felületre. Minél vastagabban kenjük a repesztő lakkot, annál vastagabb lesz a repedés. Amikor a repesztőlakkunk megszáradt, rákenjük a felső színű festékünket, de ezt is ugyanúgy, ugyan abban az irányban kenjük, mint a repesztőlakkot, és próbáljuk meg egy területet csak egyszer átfesteni. Nem baj, ha egy kicsit vastagabb a festékünk, egy-két perc múlva látható lesz az alatta lévő másik színű festék is a repedésekben.

     


     

    http://www.otlet-sziget.hu/Repesztes.html

     

    előzmény:
    kicidia (259)
    2013-09-05  14:06
  27. 2013. szeptember 5. 21:58275.

    Sziasztok!

     

     ilyen szomorú vagyok, ugyanis írtam egy nagyon hosszú hsz.t, mindenkinek a hozzászólására reagáltam, mindenkinek megköszöntem a gratulációkat, aztán be akartam másolni a marcipános keksz receptjét, és az egész elszállt, úgy ahogy volt.

    Az utóbbi napjaim elég zűrösek voltak, nagyon fáradt vagyok már ahhoz hogy mégegyszer leírjam.

    Vegyétek úgy, mintha megjelent volna, így most csak ennyit:

     

    Mindenkinek mindent köszönök!!! 

  28. 2013. szeptember 5. 21:57274.

    nonamona - Bocsi, csak most jutottam géphez, de máris küldöm a repesztés leírását. Nekem ez az egyfázisú repesztés sikerült elsőre, ezért mással nem is próbálkoztam.

    Remélem hasznát tudod venni

     

    Egyfázisú repesztés

    Válasszunk ki kettő eltérő színű festéket. Mindig amit először kenünk fel festék, az lesz a repedés színe.
    Először a repeszteni kívánt felületet lekenjük egy tetszőleges színű festékkel, ez lesz majd a repedésünk színe. Amikor megszáradt, a repesztő lakkot egyenletesen és egyfelé húzva az ecsetet visszük fel a felületre. Minél vastagabban kenjük a repesztő lakkot, annál vastagabb lesz a repedés. Amikor a repesztőlakkunk megszáradt, rákenjük a felső színű festékünket, de ezt is ugyanúgy, ugyan abban az irányban kenjük, mint a repesztőlakkot, és próbáljuk meg egy területet csak egyszer átfesteni. Nem baj, ha egy kicsit vastagabb a festékünk, egy-két perc múlva látható lesz az alatta lévő másik színű festék is a repedésekben.



     

    http://www.otlet-sziget.hu/Repesztes.html

     

    előzmény:
    nonamona (251)
    2013-09-05  09:40
  29. 2013. szeptember 5. 21:48273.
    Ahamm... :) Váratlan ihlet. De hát ilyenkor én már nem bírok magammal. Idegesít, ha nem haladok.
    előzmény:
    banyoc@ (268)
    2013-09-05  20:19
  30. 2013. szeptember 5. 21:39272.

    Csatlakoznék én is !

     

  31. 2013. szeptember 5. 20:24271.
    MARTINI

    Hozzávalók: 1,2 kg cukor 0,5 kg fehér rizs mosás nélkül!!!! 10 dkg mazsola, 2 db citrom hájastól apróra vágva, 6-7 szem szegfűbors, 2 csg vaníliás cukor. 5 dkg élesztő, 1 db egész fahéj, 3 l langyos víz.

    A fűszereket tiszta, 5 literes üvegbe tesszük, ráöntjük a vizet, majd jól összekeverjük.Többet nem szabad megkeverni! Az üveget lezárjuk egy celofánnal amelyet tűvel megszurkáltunk. Ha a citrom és a mazsola leülepedett óvatosan leszűrjük. Szobahőmérsékleten kb 6 hétig tart a folyamat, addig nem szabad bántani. Elég csúnyán néz ki, majd elkezd tisztulni. Ajánlott legalább kétszer, de nem árt háromszor átszűrni, a végén aranyszínű tiszta finom martinit kapunk. Meleg közelében lehet az érlelés során, de sem tűző napra, sem hőt adó berendezésre (radiátor, konvektor) nem szabad feltenni.

  32. 2013. szeptember 5. 20:19270.
    Köszönöm az i nfot, utána nézek!
    előzmény:
    valakilánya (263)
    2013-09-05  17:46
  33. 2013. szeptember 5. 20:19269.

    Köszi a tippet... azthiszem kezdetnek a kiskiszerelést választom, aztán ha már lesz tapasztalatom, akkor jöhet a nagyobb.

     

    iszonyat száraz bőrőm van, nekem a kéz és tesztápoló lenne fontos

    előzmény:
    kicidia (266)
    2013-09-05  18:02
  34. 2013. szeptember 5. 20:19268.

    Jesszusom! Te mér kész vagy a tervekkel??????

    én még csak ott tartok, hogy lesz karácsony........ halvány tervezgetés.,. 

    talán ez, talán az, de még semmi sem biztos...

     

    csak az, hogy 109 nap múlva ilyenkor már szenteste lesz!

    előzmény:
    Démétér (267)
    2013-09-05  18:04
  35. 2013. szeptember 5. 18:04267.
    Azért még nem sütöttem-főztem meg :) De már kitaláltam, és az is nagy dolog. Lehet tervezni! Mondjuk nem sok előre elkészíthető van közte, csak az édességek, de az is nagy segítség. És állítólag december közepétől nem dolgozunk, úgyhogy időm lesz bőven.
    előzmény:
    kicidia (264)
    2013-09-05  17:58
  36. 2013. szeptember 5. 18:02266.

    Szia,

     

    sztem érdemes körbejárnod a shea vaj vásárlást, mert elég nagy az árdifferencia.

    450-500ml kapható 2600-4500 ft között. Persze ha nem szeretnél nagyobb kiszerelést akkor a patikában /bio boltokban kapható 100ml 1000 ft körül teljesen jó ár :)

    előzmény:
    banyoc@ (258)
    2013-09-05  14:06
  37. 2013. szeptember 5. 18:00265.

    köszi :)

    és azt még nem mondtam, h a süti finomabb mint ahogy kinéz :)

    nekem mindig a karácsonyi vásár hangulatát idézi, mert rengeteg mandula van benne.

    előzmény:
    banyoc@ (261)
    2013-09-05  15:17
  38. 2013. szeptember 5. 17:58264.

    Köszi szépen!:)

     

    Azta, kész vagy a menüvel?  nagyon ügyes vagy!

    Nálunk anyukám készíti a vacsit és a sütik 4/5ét :) én csak a csillaggal szállok be általában.

     

     

    előzmény:
    Démétér (262)
    2013-09-05  17:24
  39. 2013. szeptember 5. 17:46263.

    Kedves Banyócám!

     

    Én a patikában vettem és 100 gr krém  1100Ft-volt , erre még határozottan emlékszem. Ott lehet még kapni kakaóvajat is, annak sem horibilis az ára. Nem akartam hinni a szememnek amikor az általam készített kézkrémet először felkentem, csodásan kisimult a kezemen a bőr, olyan finom tapintatu lett, tudjátok rengeteget mosok kezet fertőtlenítővel, mert muszáj, kórházban dolgozom, és mint tudjuk a fertőtlenítők nagy része szárít, a boltban kapható kencék nem sokat javítottak ezen.

    előzmény:
    banyoc@ (258)
    2013-09-05  14:06
  40. 2013. szeptember 5. 17:24262.

    Hahh, gyönyörű a fád! Maga a fa is, a díszítés is, az összhatás is. Tökély.

     

    Én minden évben annyira élvezem végignézni a fórumon a karácsonyfákat :)

     

    És igen, igen, összeállt a menüsorom, el sem hiszem, mert szerteszét frusztráltam magam. Köszönöm mindenkinek a segítséget. 

    előzmény:
    kicidia (260)
    2013-09-05  14:55
  41. 2013. szeptember 5. 15:17261.

    jajj de szép ez a kis fácska:)))

     

    most bele tudnák markolni abba a tál sütibe:)

     

    :)))) én is celofánba csomagolt kis mézeskalácsot szoktam ajándékozni mindenkinek:)))

    előzmény:
    kicidia (260)
    2013-09-05  14:55
  42. 2013. szeptember 5. 14:55260.

    Sziasztok,

     

    egy kis karácsonyi hangulatként küldök Nektek pár képet a tavalyi karácsonyról.

     

    A fát minden évben piros-aranyba öltöztetem és feldobom pár különleges dísszel, pl csizma, angyalka és a gömbök tetejére kötök masnikat ("mert masnira mindig van idő" -Karácsony Artúr)

     

    Karácsonyi sütikedvencem a  fahéjas csillag (nagyon imádom!) amit minden évben készítek.

     

    És persze a kihagyhatatlan mézeskalácsházikó, aminek jó esetben nem karton a teteje mint tavaly :)

    Ha sok mézeskalácsot sikerül sütni, akkor pedig kis celofánba szoktam csomagolni és a kollégák asztalára csempészni a karácsony előtti munkanapokon.

     

     szép napot Mindenkinek :)

     

  43. 2013. szeptember 5. 14:06259.

    Nagyon szépek lettek a dobozok.:)

     

    Én is hasonlókkal próbálkozom, de eddig csak a decopage-ig jutottam, mert a repesztés nekem sem akar sikerülni :(

     

    el tudnád mondani lécci, hogy Te hogy szoktad csinálni és milyen lakkot használsz hozzá?

     

    köszönöm előre is:)

    előzmény:
    aniko0126 (250)
    2013-09-05  09:36
  44. 2013. szeptember 5. 14:06258.

    Szia!

     

    Írtad, hogy készítettél már sk kézkrémet.  olyan kérdésem lenne, hogy ezt a bizonyos shea vajat hol lehet beszerzni, és milyen az árfekvése?

    Olvasgattam az ide belinkelt honlapot, megtetszett a dolog, lehet, hogy megpróbálkozok én is néhány dologgal.

    előzmény:
    valakilánya (257)
    2013-09-05  13:09
  45. 2013. szeptember 5. 13:09257.

    Sziasztok!!!

     

    Jó sokat írtatok, hál Istennek!!! Már úgy nagyjából sikerült végig olvasnom Benneteket, nagyon jók az ötletek eddig, és szerintem, ha ez igy megy tovább akkor ötletek kavalkádjával fogunk szembenézni. Ma délelőtt voltam vásárolni, jobban mondva felderíteni a várost, bár itt vidéken nincs olyan felhozatal, mint Pesten, de még igy is találtam egy-két dolgot. Nagyon szép gyertyát natur  üvegkehelyben, vettem is kettőt,/ de lehet, hogy jobb lett volna, ha többet veszek/ , az üvegre feteni fogok valami szépet, és akkor már egyedivé válik.

    Megleptem magam 1 méter kongréval/ dupla széles/ keresztszemes dolgokat akarok készíteni, cérnám van két zsákkal még a régi szép időkből. A neten sok szép ötletet láttam,/ belinkelek egy oldalt háűtha sikerül/.

     

     http://xszemes.hupont.hu/

     

    Lukrécia kencéiből készítettem el egy párat, valóban jók, főleg a kézkrém amit valaki belinkelt. 

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  46. 2013. szeptember 5. 11:05256.

    Kedves Borcsamama,

     

    nagyon dicsérítek a marcipános kekszet és nagyon szívesen kipróbálnám én is. :)

     

    Megírnád a receptjét?

     

    Szép napot! :) 

    előzmény:
    borcsamama (117)
    2013-09-02  22:19
  47. 2013. szeptember 5. 10:48255.
    Köszönöm, már nézem is
    előzmény:
    banyoc@ (246)
    2013-09-05  09:25
  48. 2013. szeptember 5. 10:28254.

    Sziasztok!

     

    Az Interspar kiárusítja a befőttesüvegeket (mindenfélét), 30-40% kedvezmény lesz rájuk. A képen a csatosüvegek is látszanak (én személy szerint imádom őket)

  49. 2013. szeptember 5. 10:15253.

    Én is szeretem, nagyon jó a bőrnek, ráadásul tutira állatkísérlet-mentes. Így a barátnőknek és női rokonoknak is jót teszek, meg az állatoknak is

     

    A tapasztalatokat szívesen veszem, és köszönöm a  linket is, körbetekintek.

    előzmény:
    kicidia (207)
    2013-09-04  12:15
  50. 2013. szeptember 5. 09:49252.
  51. 2013. szeptember 5. 09:40251.
    Köszönöm, elolvasnám.
    előzmény:
    aniko0126 (250)
    2013-09-05  09:36
  52. 2013. szeptember 5. 09:36250.

    nonamona,  köszönöm

     

    Nem bonyolult a repesztés, nagyon jó munkamenet leírásból tanultam. Ha érdekel megkeresem és felteszem.

    előzmény:
    nonamona (247)
    2013-09-05  09:25
  53. 2013. szeptember 5. 09:35249.

    Köszönöm szépen, tényleg az! Szerintem. Főleg, mert legnagyobb igyekezetem az, hogy a 3 napot úgy előkészíteni, hogy ne legyen rohanás, ne legyen ütközési pont, ne legyen lehetőség elrontani az ünnepet.

     

    23.-án úgyis összeveszünk a Zurammal, mert görbén faragta be a fát!!!!   De édes a kibékülés!!!

    előzmény:
    tutusatu (235)
    2013-09-04  22:55
  54. 2013. szeptember 5. 09:33248.
    Köszönöm, Démétér
    előzmény:
    Démétér (245)
    2013-09-05  09:19
  55. 2013. szeptember 5. 09:25247.
    de szépek, és még repesztett is... na az ami nekem nem sikerül soha! Feladtam 
    előzmény:
    aniko0126 (244)
    2013-09-05  09:18
  56. 2013. szeptember 5. 09:25246.

    Angyalkák!

     

    íme a tavalyi karácsonyi topik-ötlet tárház teljes gyűjteménye:

     

     http://karacsony2012.blogspot.hu/

     

    Az ötletek, fotók TŐLÜNK  -MegszállottKarácsonyimádóManóHáziasszonyAnyukaTárs- számraznak mindenki dícséretet érdemel érte egyenként!

     

    Aki még hatalmas dícséretet és köszönetet érdemel ért az Ljanka aki tavaly kismamaként tagja volt a topiknak és összeállította a blogot. 

     

    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy lehet itt is mazsolázni, és figyelni nézelődni és továbbfejleszteni az ötleteket. 

     

    Ebben a blogban az italok címszó alatt megtalálható a házi martini receptje is sok más fantasztikus recepttel együtt. 

     

    Ezmelett itt tés most szeretnék hálás köszönetet mondani Szisszkának is!

    hogy már eleve gondolt a blogra, létrehozta és időt és fáradtságot nem kímélve gyűjtögeti, rendezi a karácsonyikreativitásunk bizonyítékait:)))

     

  57. 2013. szeptember 5. 09:19245.
    Gyönyörű, precíz munkák, és nagyon kedvesek :) Gratulálok!
    előzmény:
    aniko0126 (244)
    2013-09-05  09:18
  58. 2013. szeptember 5. 09:18244.

    Hoztam Nektek dobozkákat, ajándéknak készültek.

     

    Nagy sikerük lett, ezért én is nagyon boldog voltam

  59. 2013. szeptember 5. 08:45243.
    Gratulálok!:)))   őszibarackot már nagyon régen főztem be lekvárnak, de ha egy kis fahéjat, szegfűszeget teszel bele azzal nem fog mellé lőni:)
    előzmény:
    karibetti (224)
    2013-09-04  19:13
  60. 2013. szeptember 5. 08:44242.

    De aranyos!!!! ráadásul egy újabb ajándék ötlet!!

    ááááááááá mi lesz így velem?????

    előzmény:
    fórumozok (234)
    2013-09-04  22:11
  61. 2013. szeptember 5. 08:42241.

    Szerintem nyugodtan össze rakhatod már most! én is neki állok, mert tavaly későn kezdtem.

    Sőt, a likőrök is kapkodásban készültek, idén sokkal előbb összeállítom őket! 

    Kolléganőm nagyon szereti a tojás likőr, úgyhogy neki biztosan fog készülni.

    előzmény:
    tutusatu (235)
    2013-09-04  22:55
  62. 2013. szeptember 5. 08:23240.

    igen! de szerintem még talán jobb is!!!

    Nagyon kellemes. nyáron a forróságban, a fülledt estéken  kicsit több jégkockával, citrommal kellemesen hűsít, a téli hidegben jég nélkül szintén citrommal, meg valahogy melegséget ad... Nekem legalább is. 

    előzmény:
    LondonEye (223)
    2013-09-04  16:11
  63. 2013. szeptember 5. 08:23239.

    én is nagyon remélem!

    azt sem tudom, hogy ha valaki sokáig nem lép be, akkor az olvasatlan üzeneteid meddig tárolja a rendszer.... 

    előzmény:
    énke6 (221)
    2013-09-04  15:26
  64. 2013. szeptember 5. 08:23238.

    úúúúú de guszta minden! Nagyon jó, hogy említed a sportszeletet!!! Nagyon bejött...

    azthiszem ez fog landolni az idei mikulás csomgokban:)

     

    Valami hasonló tojáslikőr receptem van nekem is, csak talán a mennyisége kevesebb... nagyon szeretem, fínom

     

    előzmény:
    Démétér (222)
    2013-09-04  16:09
  65. 2013. szeptember 5. 07:15237.
    Jó reggelt!

    Nem semmi mennyit irtatok tegnap! Sajos nem volt időm jönni, mert takaritottam délelőtt, délután pedig a tesómmal voltunk ajándékot vadászni.
    Voltam röltexben is, vettem akciósan fehér horgoló fonalat, meg kinéztem a fonalat meg a horgolótűt a férjem sáljához, jövő héten fizu után meg is veszem. :)
    Aztán beugrottam még hobbi boltba is tegnap, de csak gyöngyöket vettem.

    Ma még takaritanom kell, de talán délután lesz már időm jönni, és akkor áolvasom a hozzászólásokat!

    Most megyek, mert indulunk az oviba!
    Szép napot!!!! :)

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  66. 2013. szeptember 4. 23:00236.

    Jézusom, ezek az ételek egyszerűen inycsiklandozóak:-) 

    a kis édes rágcsálnivalók nagyon jól mutatnak, decemberben egyik nap meg is csinálom. Sport szelet nálunk is nagyon nyerő, legutóbb pár hete csináltam, mondanom sem kell hogy nem bírt ki 2 napnál többet:-)

    A narancskrém leves is nagyon jól néz ki és hangzik is... Mondtam én hogy mindig csodákat hozol...

    előzmény:
    Démétér (222)
    2013-09-04  16:09
  67. 2013. szeptember 4. 22:55235.

    Sziasztok!

     

    Gondoltam még lefekvés előtt felnézek egy kicsit napi levezetésként, de úgy látom ma is nagy volt a sürgés forgás itt:-)

     

    banyoc@: tavaly sajnos lemaradtam a martiniről, mert későn keztem volna neki, de most idén talán ez lesz az első dolog, ami elkészül. A hugom nagyon szereti, gondoltam meglepem vele. Úgyis van mit ünnepelni:-)

     

    Démétér: nagyon szép a karácsonyi képgyűjteményed, nagyon jó érzés volt végégnézni őket. Sok emlék, mosoly került elő:-) Sok receptedet kipróbáltam már és minden évben kiváncsian várom az újításokat Nagyon ügyes vagy, a koszorúid, fáid mind csodálatosak. 

     

    nonamona: nagyon bájos kis képet festettél le:-) Karácsony nálatok is nagyon bensőséges hangulatban telhet

     

     

     

     

  68. 2013. szeptember 4. 22:11234.
    hoztam valamit megint ... ezt is valamikor a nyáron találtam a neten ... szerintem speciális kiszúrókészlet nélkül is meg tudjuk valósítani
  69. 2013. szeptember 4. 22:08233.
    ööööö hát nem tudtam
    előzmény:
    aniko0126 (232)
    2013-09-04  22:03
  70. 2013. szeptember 4. 22:03232.

     

    fórumozok : Benne van

     

     

    Tegnap óta rengeteget írtatok, alig győzöm visszaolvasni

     

    Már nagyon sok jó ötlet van, mi lesz még ezután?  Kevés időm van mostanság Veletek lenni, de azért igyekezni fogok,hogy mindennap legalább egyszer benézzek.

     

    Démétér  nagyon szépek a karácsonyi képeid. Tavaly elkezdtem olvasni Csengettyűváros meséit, de - szégyenszemre nem értem a végére. Az idén remélem sikerül elolvasnom

    előzmény:
    fórumozok (228)
    2013-09-04  20:20
  71. 2013. szeptember 4. 22:01230.

    Sziasztok! Most értem haza, ma a kis unokámmal voltam egész nap, nagyon jó volt!

    Ma is  jó sokat írtatok.

    Tavaly olvastam valami gyógylikőrről. de már nem emlékszem hogy készült, csak arra, hogy volt benne  több féle gyógynövény, meg méz, fahéj talán. Addig halogattam tavaly, amíg nem csináltam meg, most időben megcsinálnám. 

     

  72. 2013. szeptember 4. 21:13229.

    Köszi a receptet!!! Nyami-nyami, ki fogom próbálni, hamarosan.

     

    Karibetti, biztosan nagyon fincsi lett a lekvár! Látod, megy ez neked! Én idén nem készítek szilvalekvárt, mert van még tavalyról annyi, ami elég lesz jövő ilyenkorig. 

    előzmény:
    Démétér (225)
    2013-09-04  19:48
  73. 2013. szeptember 4. 20:20228.

    lementettem

     

     

    esetleg sziszkát megkérhetjük, tegye fel a blogba

    előzmény:
    aniko0126 (92)
    2013-09-02  10:02
  74. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. szeptember 4. 20:12227.

    Nagyon sok szépséget csinálsz a házikós különösen tetszik!

     

    énke6, senki sem tud lila.tulipánról, remélem jól van! 

     

    karibetti,biztos nagyon jó lett a lekvár,lehet hétvégén én is készítek!

     

    Tanulás helyett meg csak végigolvastam a fórumot! 

    előzmény:
    Démétér (184)
    2013-09-04  09:38
  75. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. szeptember 4. 19:50226.

        Sziasztok!

     

    Hű, mennyit írtatok, nem tudom mikor tudom visszaolvasni.

    borcsamama képeinél járok, nagyon szépeket varrtatok, egyik szebb , mint a másik!

    Sajnos október közepéig nem sokat tudok jönni, de utána belevetem magam a fórumba, de azért be-be nézek. 

    előzmény:
    borcsamama (162)
    2013-09-03  21:45
  76. 2013. szeptember 4. 19:48225.
    Szia, megvagyok! A tojáslikőr ezen recept alapján készül nálam is: http://www.nosalty.hu/recept/tojaslikor
    előzmény:
    gragi (195)
    2013-09-04  10:54
  77. 2013. szeptember 4. 19:13224.

    Készen vagyok életem első fahéjas-szilva dzsemével és valami isteni fincsi lett, a páromnak is nagyon ízlik...kezdő háziasszony lévén de jól is esik ha dícsérnek

    Totál karácsonyi ízvilág, imádom...nagyon jó....most már csak őszibarackra (rengeteg lesz még) kellene valami karácsonyisat kitalálni, van esetleg valami jó receptetek?

  78. 2013. szeptember 4. 16:11223.

    addig még tudok várni:-))), köszönöm

    és olyan az íze, mint a "boltinak"?

    előzmény:
    banyoc@ (220)
    2013-09-04  15:26
  79. 2013. szeptember 4. 16:09222.

    Még néhány kaja, ami karácsony környékén most már nálunk nem maradhat el: egyelőre úgy tűnik, hogy egyiket sem Szentestére készítem.

     

    Az első a kacsahús-pástétomos kosárka. (Én csinálom hozzá a pástétomot, imádom.)

     

    A másodiknál egyszerűbb a világon nincs, de jó kis ropogtatnivaló, és kellemes illata van: egy picit megpirítom a magokat (mandulát, mogyorót, kesudiót, akármit, amit éppen szereztem, lehetőleg minél többfélét, és persze nem sózottat), aztán félreteszem. Egy serpenyőben barnacukorból, fahéjjal, szerecsendióval, őrölt gyömbérrel, akár egy kis ánizzsal, szegfűszeggel karamellt készítek, beleforgatom a magokat, átpirítom, és kihűtöm. Csodás!

     

    A sportszelet sütés nélkül, pillanatok alatt elkészül, és ha a tetejére a csokit csokifóliával megdiszítem: kész a karácsonyi édesség. Rumos, csokis, mi kell még?

     

    Narancskrém-leves. Pirított mandulával. Mi hidegen szeretjük, esetenként tejszínhabbal, de melegen is finom - utóbbi esetben persze nem tejszínhabbal, de meg lehet fölötte billenteni a Cointreau-t. 

  80. 2013. szeptember 4. 15:26221.
    Most megnéztem, és májusban belépett! Akkor reméljük, hogy tényleg nincs semmi baja!
    előzmény:
    banyoc@ (217)
    2013-09-04  15:07
  81. 2013. szeptember 4. 15:26220.
    természetesen megadom, de kicsit később, mert az otthoni gépemen van.... lehet,hogy csak holnap mert ma nem biztos, hogy lesz időm gép elé ülni.
    előzmény:
    LondonEye (219)
    2013-09-04  15:23
  82. 2013. szeptember 4. 15:23219.
    Sziasztok, banyoca megadnád a martini receptjét? Én azt ugyanis nagyon szeretem:-)
  83. 2013. szeptember 4. 15:22218.

    Igen, én is itt! :-)

     

    Két napja azon vettem észre magam, hogy egy ismerőssel a karácsonyról beszélgetek.  Azért ez már durva, nem?

     

    Én is nagyon remélem, hogy lila.tulipánnak csak elege lett az nlc-ből, kiköltözött a civilizációból, vagy valami hasonló. Nem követtem a másik topikot, kicsit reménykedtem, hogy ezt ő indította új néven.

    előzmény:
    banyoc@ (217)
    2013-09-04  15:07
  84. 2013. szeptember 4. 15:07217.

    szia!:) Te is tt!?!? Dejóó!

     

    Sajnos semmit nem tudok róla:(((( több alkalommal írtam már neki üzenetet, de nem válaszolt....... 

     

    mostanában nem is néztem meg a lapját, hogy egyáltalán mikor járt itt utoljára... 

    Még mindíg remélem, hogy nincs vele vagy a családjával baj! 

    előzmény:
    énke6 (216)
    2013-09-04  15:05
  85. 2013. szeptember 4. 15:05216.

    Sziasztok!

     

    Nem tudja valaki véletlenül, hogy hova lett lila.tulipán, aki a tavalyi topikot indította?

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  86. 2013. szeptember 4. 14:48215.

    köszi a gyakorlati tanácsot. Valahogy eddig nem volt bátorságom fixálót hazsnálni. Én szeretem azt is, ha vannak darabkák a lekvárban.

    Múlt héten főztem be sárgadinnye lekvárt, dinnyét összevágtam feltettem főni, tettem hozzá kis cukrot( eleve nem szeretem ha túl édes, és maga a dinnye is nagyon édes volt) citrom reszelt héját, levét. Összeturmixoltam, és utána tettem bele a felkockázott dinnyét. Szépen megmaradtak a darabkák. 

    Egy-két kanálnyi nem fért bele az üvegekbe, az maradt a kóstoló. Nekem ízlik. 

    előzmény:
    Démétér (213)
    2013-09-04  14:24
  87. 2013. szeptember 4. 14:35214.
    Köszönöm a tippeket! :)
    előzmény:
    Démétér (213)
    2013-09-04  14:24
  88. 2013. szeptember 4. 14:24213.

    Kicidia, hobbiboltban kapható akrilfestékkel dolgoztam, iszonyú egyszerű, és nagyon jó színekben lehet kapni.

     

    A mézeskalács koszorúhoz csináltam egy mézeskalács korongot nyers tésztából, és fenyőfa kiszúróval vágtam ki a leveleket, amiknek aztán megrajzoltam a levélerezetet, és nyersen ráraktam a tésztára, úgy, hogy kicsit fedjék egymást, és egyszerre sütöttem meg. Aztán tojáshabbal ragasztottam rá a cukrokat, fahéjat, narancskarikát. 

     

    Banyoc@, én nagyon nem főzöm soká a lekvárt, mert szeretem, ha kicsit "harapható" marad :) Épp hogy felfőzöm a gyümölcsöket a cukorral és a fűszerekkel, és amikor forr, hozzákeverem a dzsemfixet (vagy zseléfixet, mikor mit kapok). Átrotyogtatom és mehetnek az üvegekbe. 

    Tudom, tovább eltart, ha jól átfőzöm, de még nem volt olyan gond, hogy ne fogyott volna el hamar :) 

    előzmény:
    kicidia (212)
    2013-09-04  14:12
  89. 2013. szeptember 4. 14:12212.

    Gyönyörű ez a falucska! :) nagyon ötletes és nagyon szép is!

    lehet idén én is megpróbálkozom valami hasonlóval.

     

    tudnál abban segíteni légyszi, hogy ezt milyen festékkel festetted be? hobby boltban kapható festék jó rá?

    és ez elrakható következő évre is?

     

    a mézeskalács koszorú is csodaszép! így sütötted már ki is? vagy ráragasztottad a mézeskalácsokat az alapra?

     

    Én sajnos tavaly nagyon ügyetlen voltam a mézeskalács házikóval, a tetejét végül kartonnal kellett megoldanom és ragasztópisztollyal ragasztottam össze az oldalakat :) de idén időben elkezdem majd ezeket, hogy legyen idő a korrekciókra :)

     

    nagyon ügyes vagy!

    előzmény:
    Démétér (184)
    2013-09-04  09:38
  90. 2013. szeptember 4. 13:54211.

    Csak egy tipp: egész évben gyűjtögetem a kisméretű üvegeket( tormás, pesztós, lekváros stb,stb) mert bizony ilyenkor hiány van belőlük......

    ajándéknak szánt lekvárokat -ha nem ez a fő ajándék- érdemes ilyen aranyos kis üvegecskékbe tenni. Egy karácsonyi mintás szalvéta a tetejére egy kis szalaggal, esetleg az üvegre egy masni, vagy egy szalag darabka ráragasztva valami karácsonyi dísszel (pici gyöngy, csengőcske, száírtott gyümölcskarika-vagy darabkája-, fahéj, csillagánizs) és máris egyedi fantasztikus esztétikai élményt is adsz a zamatos lekvár mellé. 

    előzmény:
    karibetti (203)
    2013-09-04  11:47
  91. 2013. szeptember 4. 13:53210.

    köszi, igen logikus, hogy megpuhul

    Lehet, hgoy hülye a kérdés, de hogy kell használni a zselé fixet?? láttam már többfélét.... 

    Bevallom, hogy én olyan hagyományos (órákig a fazék mellett álló kevergetős) lekvárfőző vagyok..... 

    ideje lenne már gyorsítani a dolgon. 

    előzmény:
    Démétér (202)
    2013-09-04  11:28
  92. 2013. szeptember 4. 13:53209.

    Nem fogom ledarálni a mákot!:) köszi.

    egyre jobban tetszik nekem ez a lekvár:)

     

    Nagyon egyet értek a füzetecskéddel, ugyanis mára már én is eljutottam arra a szintre, hogy nem emlékszem arra, hogy 4-5 évvel ezelőtt kinek mit készítettem, adtam:((((( 

    előzmény:
    nonamona (200)
    2013-09-04  11:21
  93. 2013. szeptember 4. 13:53208.

    Nem tudom, hogy milyen befőttes üvegekre van szükséged, de én tavaly hógömböt akartam készíteni, és ehhe kerestem megfelelő üvegeket.

    Mert ugye a hagyományos befőttes üvegek inkább hengeres, mint gömbölyded alakúak. 

    Mivel nem találtam megfelelőt kínomban elkezdtem a 100 forintos boltokban is kutakodni, és egész jó üvegeket találtam. Igaz elvileg cukorszórók voltak, de mentesek, így befőttesüveg tetőt rá tudtam csavarni. Az ára meg lényegesen alacsonyabb volt mint a "hivatalos" befőttes üvegeké. 

     

     

    soha nem hallottam még erről a vajról de most kutakodok utána 

    előzmény:
    kicidia (207)
    2013-09-04  12:15
  94. 2013. szeptember 4. 12:15207.

    szia,

     

    különböző illóolajjal akarom illatosítani és tenni hozzá vmilyen olajat, h ne legyen annyira kemény és ezeket összekeverve krémet akarok készíteni.

    Nagyon szeretem a shea vajat, szerencsére egyre több bolti termék is tartalmazza. nagyon jó a száraz problémás bőrre.

     

    úgy tervezem, hogy kis üvegcsékbe adagolom (szép befőttes üvegek kaphatók már 200 ft-tól), amiket kidíszítek és akkor arra tudják használni, amire éppen akarják (kéz, láb, testápoló, stb.)

     

    a neten többféle receptet találsz:

    http://lukreciakencei.hu/recept/arcapolas/arckr emek/sheavajas-krem

    Ez lesz az első próbálkozásom nekem is. Októberben fogok majd csak hozzá (addig nyaralok még egyet gyorsan:)), utána szívesen megosztom a tapasztalatokat. :)

     

     

    előzmény:
    ntasi (140)
    2013-09-03  12:55
  95. 2013. szeptember 4. 12:03206.
    You're welcome, meg minden :) Itt van néhány saját karácsonyi kép: https://www.facebook.com/schwerteczky.adrienn/media_set?set=a.2743592667896.156747.1199870099&type=3 Főleg a lakásdekorról.
    előzmény:
    karibetti (205)
    2013-09-04  12:02
  96. 2013. szeptember 4. 12:02205.
    Valahova eltűnt a bejegyzésem...mindegy...a lényeg, hogy köszi a sok infót amit küldtetek...úgy gondolom, hogy hétvégén el is kezdem megírni a részletes akció tervet az idei karácsonyra....már csak azért is , mert szeptember közepén fogunk beköltözni az "új" házba és még azzal is annyi teendőm lesz, hogy semmiképp nem akarok kicsúszni...hétévégn pedig fahéjas szilva dzsemet próbálok készíteni, ha jól sikerül ajiba is megy!:) Olyan jó hoyg megnyílt a topic, minden nap fogok idén is jönni és inspirálódni :):)
    előzmény:
    Démétér (199)
    2013-09-04  11:21
  97. 2013. szeptember 4. 11:52204.
    Én pl. 6-7 éve egy kedves topiktársamtól kaptam karácsonyi ajándék gyanánt egy karácsonyi borítású saját gyártmányú füzetet. Na abba minden évben beleírom, hogy ki mit kap(ott) karácsonyra, elkerülve azt, hogy duplikálok :-)
    előzmény:
    karibetti (203)
    2013-09-04  11:47
  98. 2013. szeptember 4. 11:47203.

    Húúú nonamona,banyoc@,Démétér....nagyon kösz ia sok infót, el sem hiszitek mennyit segítettetek...pont így ilyen részletesen gondoltam....nagyon jó....innen rengeteg ötletet merítek...el is kezdem 7végén, ugyanis rengeteg szilvánk és őszibarackunk lesz, fahéjas szilva dzsemet fogok készíteni és ha jó lesz akkor ajándékba is menni fog.....:)

    Most már, hogy végre megynílt az idei karis topic naponta fogok jönni inspirálódni, mert arra nagy szükségem van! :):)

    előzmény:
    Démétér (199)
    2013-09-04  11:21
  99. 2013. szeptember 4. 11:28202.

    Azt majd este, ha nem baj, mert itt teljesen recepttelen vagyok, és ez nincs a fejemben.

     

    Banyoc@, én nem szoktam darálni a mákot a lekvárba, mert 1. szerintem akkor fog egy kicsit, és így meg milyen szép, 2. a főzés alatt úgyis megpuhul. 

    előzmény:
    gragi (195)
    2013-09-04  10:54

Címlap

top