Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2013. szeptember 4. 11:26201.

    Szia!

     

    Szerintem már el is kezdted a karácsonyi készülődést azzal, hogy gondolsz rá, hogy tervezgetsz:) 

    Nálam szinte egész évben folyamatos a dolog. Rengeteg sk ajándék készül, és ugye a lekvárok a gyümölcsök érésével egyidejüleg készülnek, tehát itt már úgy tezsem üvegekbe a kész terméket, hogy esélyes arra, hogy ajándékként majd a fa alá kerüljön.  Az ünnep előtt "csak" az üvegeknek kell valami szép karácsonyi dekorációt, csomagolást készíteni.

     

    Az itókákat október végétől gyártom, ahogy időm engedi. A likőrök minnél tovább állnak annál jobban össz érnek az ízek. 

    A mázeskalácsok már advent előtt elkezdenek "megszületni":)

    A lakásdekor meg majdnem 100%-osan kész adventre, kivéve magát a fenyőfát.

     

    Értelem szerűen egész évben nyitva a szemem ajándék,dekor ötlet ügyben, és ha valamit meglátok a nyár közepén nagyon leárazva az már landol is a kosaramban:)

     

    Kb így néz ki nálam a dolog:)

    gratulálok a közös otthonhoz, és meglátod, csodálatos lesz az ünnep!:)

     

    előzmény:
    karibetti (194)
    2013-09-04  10:54
  2. 2013. szeptember 4. 11:21200.
    nem darált egyben! És isteni íze van, egy kollégám kézcsókkal jutalmazott egy üveg - "CSAK ÚGY" - lekvárért!!!
    előzmény:
    banyoc@ (197)
    2013-09-04  11:13
  3. 2013. szeptember 4. 11:21199.

    Ilyet nem szabad kérdezni, ha a közelben vagyok :) Mert megválaszolom. Hosszan, részletesen, kimerítően. De hát így jártál.

     

    A karácsonyi készülődés nálunk szeptemberben szokott kezdődni. Először is tervezéssel: ki kell találni az azévi dekort, árnyalatokat, külső díszítést, anyámtyúkját. Ki kell találni a menüt és a készítendő finomságokat, likőröket, süteményeket, lekvárokat, bonbonokat, saját készítésű csokoládét. Aztán korábban ki kellett találni az ajándékokat - hát ez idén nem játszik, pontosabban csak minimális szinten.

     

    Aztán szeptember végén, október elején az ember elkezdte a ténykedést: amit el akarunk készíteni (keresztszemes, kötöttáru, likőr, ami hónapokat áll, lekvár, aminek most van szezonja, neten szétnézni az ajándékokért), ezeket elkezdjük időben. El lehet kezdeni megvarrni az óriás Mikulás-sapkákat a széktámlákra, ha még nincsenek meg :) És így tovább.

     

    Novemberben - szerintem - végezni kell az ajándékok beszerzésével, különben decemberben nagyhalál lesz a boltokban. Nem utolsó sorban nem mindegy, hogy az ember négy hónapját terheli az ajándékok ára, vagy mindet egyhavi fizetésből kell kikalkulálni. Én rögtön csomagolom is, ami megvan, és megy a könyvespolcok tetejére - részint nem keveredik el semmi, részint nagyon mutatósan néz ki a könyvtárszoba tőle. Persze a csomagolópapír színét összehangolom az aktuális karácsonyi dekorom színeivel, de csak mert én nyilvánvalóan nem vagyok normális. És igen, idén ez sem lesz.

     

    Decemberben már felteszem az adventi dekorációt mindenhova, szép lassan a ház összes helyiségében karácsony lesz. A könyvtárba bekerül az angyalka- és a csengettyű-gyűjtemény a polcokra, a polcok tetején sorakoznak az ajándékok. Az étkezőben a vitrin tele van az abban az évben nem használatos díszek, porcelánok, tükrök kompozícióival, rajtuk égősorok, köztük kis ajándékdobozkák, csak dekornak. A tálalószekrényen épül fel a karácsonyi kisfalu. Az ablakokon égősorok, a csillárokról színes szalagokon üvegdíszek lógnak. A tükrökön és az asztalokon gyertyák és díszes koszorúk.

     

    December elejétől készülnek a sütemények: a karácsonyi finomságok nagy része eláll. Elkészül a narancsos almalekvárral töltött, étcsokiba mártott mézeskalács. A fűszeres, mandulás kekszek.

     

    Aztán december 22-23-24 jön a nagyüzem. Sütök, főzök, takarítok. Huszonnegyedikén fát díszítünk. Csapra verünk hozzá egy Chardonney-t, az ihlet végett. És délutántól jönnek a vendégek :) (Mi sokan vagyunk karácsonykor, a legkevesebb tíz fő, amivel számolhatok. Idén több várható :)) 

    előzmény:
    karibetti (194)
    2013-09-04  10:54
  4. 2013. szeptember 4. 11:19198.

    augusztus: olvass el minden karis fórumot

    szeptember: folytasd az olvasást az új beszólásokkal, kezd el karis ajándékokat vásárolni

    október: kirakják a tavalyi kínálatot - elfogadható áron, tehát járj nagggyon nyitott szemmel, csapj le a jó ajánlatokra. Vedd meg a csomagoló papírt, vásárolj karácsonyi ajándékokat. Karácsonyi falu átépítésének megkezdése! (na jó ez nálam!!!)

    november: vedd meg a maradék karácsonyi ajándékokat. Kezd el a ház díszítést tervezni.

    november 2. felében: díszítsd fel a házatokat kívülről, de szigorúan tilos az égőket felkapcsolni. Eltartható élelmiszerek megvásárlása. Én még a húst is megveszem, előkészítem, klopfolom, fagyasztom. Töltött kápit megfőzöm, lefagyasztom. Kacsamájat megveszem, mert decemberben nem kapok soha, fagyasztom. Tartós sütiket megsütöm és eldugom. adventi koszorúk elkészítése. Nagytakarítás karácsonyi dallamok kíséretében úgy, hogy a szomszéd is hallja a zenét!

    december 1: égők kötelező felkapcsolása, remélhetőleg hamarabb, mint a szomszéd!!!! Minden nap kiteszek néhány csecse-becsét. Csecsebecsékben való gyönyörködés,  égők ellenőrzése, a meglévő 6-800 mellé - biztos, ami biztos, még egy-két 100-as csomag megvételemaradék ajándék megvásárlása. Csomagolás, levelek feladása!

    Utolsó héten: favásárlás, díszek ellenőrzése, fodrász

    23.-án főzés megkezdése, sütik megsütése,

    24.-én hajnalban - kakaózás és sütizés közben fenyőfa díszítés kizárólag pizsamában, halk zeneszó mellett!! Délelőtt/délben/ délután:Vendégek fogadása/vendégségbe menés/édes-kettes-hármas-négyes csendes együttlét. Kajcsi sütőbe dugása, közben csendes/hangos kártyaparti (legalábbis nálunk!) Vacsi, ajándékosztás, pihegés

     

    Egyébként, ha jól emlékszem a tavalyi ÉvaAdventben volt egy előrejelzős jó kis naptár, keress rá a neten 

     

     

    előzmény:
    karibetti (194)
    2013-09-04  10:54
  5. 2013. szeptember 4. 11:13197.

    húúú ez a mese-mákos lekvár!!:))))))))))) nagyon tetszik!a mák gondolom darált ugye?

     

    A legtöbb  karácsonyi kézműves aprósággal az a baj, hogy nagyon sok időt vesz igénybe az elkészítésük:((( ilyenkor szoktam mondani.

    Ha 48 órából állna egy nagy, az is kevés lenne.... 

    előzmény:
    Démétér (188)
    2013-09-04  10:18
  6. 2013. szeptember 4. 11:06196.
    ha nem sütöd kopogósra, hanem egy kicsit puhán hagyod, ahogy kiveszed a sütőből még simán javítható a "luk"
    előzmény:
    gragi (193)
    2013-09-04  10:48
  7. 2013. szeptember 4. 10:54195.
    Hűűű, de jól néznek ki, így sorban jöhetnének is! A narancslikőr receptet megleltem a tavalyi karácsonyos blogban, de a tojáslikőr recit nem találom... esetleg megírnád? Lécci-lécci!!!
    előzmény:
    Démétér (191)
    2013-09-04  10:30
  8. 2013. szeptember 4. 10:54194.

    Sziasztok!

     

    Évek óta mindig nézegetem ezt a topicot, rengeteg ötletet mentettem le és imádom....már egy ideje (kb. augusztus 20 után) rá vagyok kattanva az idei karácsonyi témákra, nézegettem neten képeket stb., imádom! :) Idén lesz az első karácsonyunk párommal a saját közös otthonunkban (azt hittük már, hogy már a tavalyi is, de az nem jött össze)...most viszont ige, a saját gyönyörű házunkban...imádom a karácsonyt, de sajnos nem vagyok túl kreatív...leírná valamelyikőtök, hogy nálatok hogyan és mivel kezdődik majd folytatódik a karácsonyi készülődés....szeretnék én is időben elkezdeni készülődni, hogy mindenre jusson idő, szeretnék sk. ajándékokat is készíteni...szóval csupa jós és szép dologt, csak sajnos nem vagyok túl tapasztalt, mert ez lesz az első "saját, önálló" karácsonyunk és szeretném, ha gyönyörű lenne! :):):)

  9. 2013. szeptember 4. 10:48193.
    Dém, igen, én is azért írtam, hogy valami hasonlót próbálok majd készíteni, mert ilyet én sem tudnék, az tuti. Viszont maga az ötlet, véleményem szerint fantasztikus. Lehet, hogy maradok a sima szívecske formánál, amit nonamona is ír, csak arra vigyázzon, aki ezt készíti, hogy rá kell számolni a "kivágásra", mert süléskor terül és emelkedik a mézeskalács tésztája!
    előzmény:
    Démétér (189)
    2013-09-04  10:23
  10. 2013. szeptember 4. 10:31192.
    Pirulok. 
    előzmény:
    nonamona (190)
    2013-09-04  10:30
  11. 2013. szeptember 4. 10:30191.

    Mutatom, hogy néz ki.

     

    (A másik fotón a narancsos-csokilikőr, a narancslikőr és az obligát karácsonyi tojáslikőr tanyázik. Utóbbit Sprite-tal együtt snow ball koktélnak iszom, trallala.) 

    előzmény:
    Démétér (188)
    2013-09-04  10:18
  12. 2013. szeptember 4. 10:30190.
    haha, mondd ezt annak aki nem látta a munkáidat. Eccerű szívkiszúró, alulról megvágva!!!! Puffadós tésztával csodálatos.
    előzmény:
    Démétér (189)
    2013-09-04  10:23
  13. 2013. szeptember 4. 10:23189.

    Szerintem mindenki csak örül, ha többen vagyunk :)

     

    Gragi, az a kisház - meg a szívecske is - nekem is nagyon tetszik! De én ilyen pontosan-szépen akkor sem tudnék dolgozni, ha fegyvert tartanának a fejemhez.  

    előzmény:
    Sushi (185)
    2013-09-04  10:07
  14. 2013. szeptember 4. 10:18188.

    Falucska adventivel egy baj van: jó hosszú ideig készül. Én virrasztottam a beteg cicám mellett, így volt időm vele szüntyörögni, amúgy egy fél élet rámegy.

     

    A mese-mákos almalekvár az egy nagyon jó dolog szerintem! Egy rész kockára vágott, pucolt alma, egy rész kockára vágott, pucolt körte, ízlés szerint cukor (én a gyümölcsök súlyának harmadával szeretek dolgozni, de van, akinek ez édes, másnak meg nem eléggé az...), egy-két vaníliarúd, egy-két kanál mák, egy-két fahéjrúd. (Rudakat persze később kihalászom, mind a vaníliát, mind a fahéjat.) Aztán mehet rá dzsemfixáló, és kész is.

    előzmény:
    banyoc@ (186)
    2013-09-04  10:12
  15. 2013. szeptember 4. 10:17187.

    Borcsamama, nagyon-nagyon szép képeket hoztál, pontosabban nagyon szépek az alkotások! Gratulálok neked!

     

    Dém, tyűűű, micsoda kép gyűjtemény!!! Nagyon profi, mint minden, ami a kezeid közül kerül ki.  

    Az egyik képen az édes, picike mézeskalács házikó a pohár szélére van biggyesztve! Nagyon jól néz ki, ilyet asszem készíteni fogok idén, vagy valami hasonlót. Tavaly (vagy lehet, hogy Valentin napkor?) láttam ilyet szívecskével. Mutizok képet is, hogy mire gondolok. 

    Mézeskalácsot egyébként is minden évben sütünk, mert a kisfiam nagyon szereti készíteni is és enni is.

    előzmény:
    borcsamama (162)
    2013-09-03  21:45
  16. 2013. szeptember 4. 10:12186.

    már tavaly is lenyűgözött a falucska adventid!

    kacérkodok a gondolattal az idén:))

     

    mese-mákos almalekvár??????? az hogy ké szül?

    előzmény:
    Démétér (184)
    2013-09-04  09:38
  17. 2013. szeptember 4. 10:07185.
    Sziasztok. Én nem vagyok régi nlc-s, csak tavasszal regisztraltam. De szeretnek nálatok is benézni. Ha lehet.
    Én is szeretem a karácsonyt főleg a fények meg az illatok miatt, de magamtól totál ötlettelen vagyok.
    Írni sajnos nem tudok sűrűn, mert csak otthonról vagy a telefonomrol tudok pötyögni.

    Sütni-főzni dolgokat kipróbálni szeretek. Örülnek ha benezhetnek
  18. 2013. szeptember 4. 09:38184.

    Hogyne! Aztán majd pirulok, hogy milyen bénácska, ügyetlen és nagyon sokbalkezes vagyok, csak ötletekben szoktam bővelkedni. Idéne persze az sem megy.

     

    Sebaj. Képek a mézeskalács-koszorúról meg a só-liszt gyurma koszorú falucskáról, aminek négy tornyán égtek a mécsesek az adventi vasárnapokon. (Igen, jól látszik: ugyanaz volt az alap.)

     

    A képek között megtaláltam a mese-mákos almalekvárt is, és most erős kísértést érzek annak elkészítésére is... De sajnos nagyon kevés lekvárt eszünk, ezért háromfélét már tényleg kár csinálnom. 

    előzmény:
    lacane (175)
    2013-09-04  08:33
  19. 2013. szeptember 4. 09:35183.

    Sziasztok!

     

    Csak egy kicsit ne jöjjön az ember, és mennit írtok! Mennyien előbukkantatok! Az újaknak üdv.Borcsamama és Dém: NAgyon szépeket hoztatok.Borcsamama: Ilyenkor vérzik a szívem, hogy miért nem tanultam meg varrógéppel bánni.... A linkeket majd folyamatosan átnézem. Nyuszkák nagyon sokat nőttek,már nagyobbak a tenyeremnél, azt most voltak undorítóan kis kopsz egérszerű  szülemények.Már bocs, de olyankor hihetetlenül rondák. jajj, ha már nekik is kisnyulak lesznek...Hiába, szabadság, egyenlőség, testvériség....Sose vegyetek élő nyulat húsvétra!

  20. 2013. szeptember 4. 09:24182.

    Tavaly végre én is elkészítettem a "saját" martinimat.

    A receptem több mint 20 éves és fogalmam sincs, hogy kitől és honnan származik, ezért nem nevezem semmiképpen saját receptnek, csak annyi közöm van hozzá, hogy tavaly több helyen (de lehet, hogy már előbb is) közzé tettem. 

    Addig gondolkodtam a dolgon amíg kifutottam az időből és igaz hogy valamikor novemberben összeállítottam, de karácsonyra nem "készült el" nem volt még jó. Aztán feledésbe is merült a dolog, mert miután leszűrtem a szekrénybe került. Nyáron vettem elő, barátnőmnek vittem egy adagot belőle és valami mennyei fínom volt!!! 

     

    Úgyhogy most úgy döntöttem, hogy valamikor a héten/jövő héten összeállítom az idei adagot. 

     

    Csak azért szólok, hogy ha valaki tervezei idénre, akkor nyugodtan dobja össze már most, mert ez az ital minnél tovább áll (természetesen már a leszürt állapotról van szó) annál finomabb az íze, zamata. 

  21. 2013. szeptember 4. 09:23181.

    Borcsamama gyönyörűek a munkáid!Bárcsak én is tudnák ilyen szépeket csinálni.Na de majd egyszer.

    A kekszecske,az a bizonyos isteni finom,tavaly sokszor megcsináltam és pillanatok alat elfogyott ugyhogy idén is sokszor fogom csinálni.

    A karácsonyi ötletelős képeket végig néztem mindjárt egy csomóba "beleszerelmesedtem"

    Imádom ezt az oldalt,köszönöm hogy itt lehetek köztetek!

    Szép napot!!!!

  22. 2013. szeptember 4. 09:07180.
    Tavaly előtt a gesztenyés szeder lekvárod volt az ajándék egy része!:) hatalmas sikere volt! Köszönöm a receptet:)
    előzmény:
    Démétér (174)
    2013-09-04  07:39
  23. 2013. szeptember 4. 09:07179.

    képzeld el hogy én mit éltem át ott a boltban!:))

    A Párom lent maradt a földszinten (nem tudom írtam-e, hogy az emeleten van a Mikulás szobája berendezve) én meg felmentem... 

    Már azon gondolkozott, hogy nem-e történt valami bajom, mert amíg én fent voltam legalább 10 ember ment fel és jött is le:))))

    előzmény:
    rosemary (173)
    2013-09-04  06:41
  24. 2013. szeptember 4. 09:07178.

    Nem is tudom hol kezdjem..

    Gratulálok a kiállításotokhoz, és egyáltalán nem lep meg, hogy sikeres volt, mint ahogy az sem lep meg, hogy egy TV stáb is jelen volt, hiszen ez egy CSODA! Amit Te képes vagy textillel, tűvel, cérnával elkészíteni az maga a CSODA!

    csak tátott szájjal gyönyörködöm a munkáidben, és emelem kalapom! Lenyűgöző amire Te és a foltvarrók képesek! 

    előzmény:
    borcsamama (161)
    2013-09-03  21:40
  25. 2013. szeptember 4. 09:06177.

    Nekem is tetszik a koszorúd!

    imádom a kávét, és a kávéfőző felett a falon van egy kis dekopált gipszképem ami egy capuccinos bögrét ábrázol, körülött kávészemekkel. Igaziakkal:) 

    előzmény:
    Szamócalányka (155)
    2013-09-03  19:51
  26. 2013. szeptember 4. 08:54176.

    nagggyon-nagggyon szépen köszönöm!

    Most gyorsan kinyomtatom és otthon beteszem a szakácskönyvembe! Tavaly hetekig hordtam a szemüvegtokba rejte, és eccer csak lába kélt! Biztos megsértődött, hogy nem sütöttem meg!  

    előzmény:
    borcsamama (159)
    2013-09-03  21:20
  27. 2013. szeptember 4. 08:33175.

    Lehet, hogy a nagy kapkodásban lesz még párszor demeter, de előre is bocs! Szeles vagyok. (Meg nagyon kevés időm van.)

    Ha könnyen megtalálod a képet kérhetem?

    Kösziiii!

    előzmény:
    Démétér (174)
    2013-09-04  07:39
  28. 2013. szeptember 4. 07:39174.

    Mindenkinek nagyon köszönöm a kedves fogadtatást! 

     

    Szamócalányka, köszi a tippet, szerintem ezt a kávészemes témát idén kipróbálom! Nagyon tetszik.

     

    Borcsamama, nagyon jók a receptek, és nagyon szép dolgokat készítetek! 

     

    Nekezd, köszi :) Nagy öröm karácsonyi fotókat gyűjteni, és szinten tartja a mániát folyamatosan az év alatt :)

     

    Lacane, ugye milyen jók? Egy baj van ezekkel a nagyon profi képekkel, hogy ha még egyszer születek sem leszek képes ilyeneket alkotni. Jut eszembe - valamikor az elmúlt években volt egyszer olyan adventim, amit mézeskalácsból sütöttem és édességekkel díszítettem, egyszer meg só-liszt gyurmából készült, színes kisháhazkból álló koszorú is. Ha valakit érdekel, keresek fotót. Közel sem ilyen tökéletesek persze. (És nem zavar a Demeter :)))

     

    Rosemary, az angyal pongyolában úgy néz ki, hogy egy aszalt szilvába mandulát dugunk, baconbe tekerve pirosra sütjük. Az ördög pongyolában csirkemáj baconba tekerve, pirosra sütve. Nagyon jó kis előételek, egy-egy falatka, illatos, kellemes. Akár salátával, akár pirítóssal.

     

    Bár még tűnődöm a velencei kacsamájon... Nem saját recept, majd megkeresem, kié, de isteni. Hagymás, mazsolás, zsályás, csodás. Pirítóson kell tálalni. 

     

    Lassan nekiállok a hagyományos karácsonyi lekvárjaimnak is: a narancsos almalekvárnak és a gesztenyés szederlekvárnak. Szerintem ajándékba is jók, legalábbis én szoktam adni. 

  29. 2013. szeptember 4. 06:41173.
    Köszönöm, a sóvárgás és az ötletgyűjtés is megvolt!
    előzmény:
    banyoc@ (136)
    2013-09-03  11:32
  30. 2013. szeptember 4. 06:24172.

    Démétér

     

    Angyal és ördög ponnyolában az milyen? 

     

    előzmény:
    Démétér (150)
    2013-09-03  19:01
  31. 2013. szeptember 4. 06:15171.
    Nagyon ötletes a koszorúd és az idő múltával gondolom nem is hullik róla semmi.
    előzmény:
    Szamócalányka (155)
    2013-09-03  19:51
  32. 2013. szeptember 4. 06:09170.
    Ezek miért varrományok? Inkább művészi alkotásoknak nevezném, olyan gyönyörűek! Gratulálok a sikeres kiállításhoz!
    előzmény:
    borcsamama (162)
    2013-09-03  21:45
  33. 2013. szeptember 4. 05:21169.

    Bocsánat!!! Nem Demeter, DÉMÉTÉR! Most megjegyzem ám!

    Mentségemül a 4 órai kelés szolgáljon.....

  34. 2013. szeptember 4. 05:18168.

    Hogy menjek így dolgozni! Leesett állal! Ez nem ér!!!

    Borcsamama, Szamócalány, Demeter.

     

    Ha ezermillió évig élnék, akkor sem tudnék ilyen és ennyi szépséget készíteni, mint te Borcsamama! A kakasod és a tyúkod itt ülnek velem mindig. Az ablakpárkányon lett a helyük. Szeretik! A kakast az unokám miatt már többször újra kellett " tölteni", mert kieszi a tojást.  Mindig kérdezi, tojt e megint a kakas?  Lassan fel kell világosítanom, hogy nem a akkas tojik.

     

    Jajjjj"" Az  kávészemes adventi nagyon megfogott. Hol lehet venni ennyi eltárő nagyságú kávészemet?

     

    Azok a kis tobozkarácsonyfák! Valami hasonlóval próbálkoztam már, de ez sokkal szebb.

     

    Megyek dolgozni. Lázasan.....KARÁCSONY LÁZASAN!!!!!

  35. 2013. szeptember 4. 00:15167.
    Szépek ezek a darabok, mindig csodáltam azokat, akik ilyeneket képesek csinálni.
    előzmény:
    borcsamama (162)
    2013-09-03  21:45
  36. 2013. szeptember 3. 23:58166.
    Végig néztem a karácsonyi képeket, nem tudok betelni a karácsonyi hangulattal. Nagyon szép válogatás.
    előzmény:
    Démétér (153)
    2013-09-03  19:08
  37. 2013. szeptember 3. 23:56165.
    Köszi, hogy ezt a linket idetetted. Nagyon szeretem ezt a dalt, de valahogy sosem kerestem rá, amikor kellett volna nem jutott eszembe. Most betettem a kedvenceim közé. 
    előzmény:
    Szamócalányka (154)
    2013-09-03  19:40
  38. 2013. szeptember 3. 21:56164.
    Borcsamama nagyon örülök hogy minden jól sikerült. Tátott szájjal néztem az alkotásaidat. Minden elismerésem a tiéd. Hihetetlenül szép mindegyik. Biztos sok sok embernek örömet szerzel, már magával a nézegetéssel is:-)
    előzmény:
    borcsamama (162)
    2013-09-03  21:45
  39. 2013. szeptember 3. 21:46163.
    Szia szamócalányka! Nagyon szép volt az adventid, gratulálok
    előzmény:
    Szamócalányka (155)
    2013-09-03  19:51
  40. 2013. szeptember 3. 21:45162.
    ígérem, ez lesz utolsó, néhány a saját varrományaimból...
    előzmény:
    borcsamama (161)
    2013-09-03  21:40
  41. 2013. szeptember 3. 21:40161.
    képek, folytatás....
    előzmény:
    borcsamama (160)
    2013-09-03  21:35
  42. 2013. szeptember 3. 21:35160.

    Szép estét Lányok!  Nagyon sok hozzászólás született délután míg nem voltam itthon, így most nem is tudok külön-külön reagálni mindegyikre. 

    Sok szépség került fel megint, ami nagyon jó. Majd csak holnap tudom részletesen átnézegetni, örülök hogy vissza tudtam olvasni.

     

    Lehet hogy félreérthető voltam du. , nem lettem TV sztár, -nem is szeretnék-, csak mint a csoportunk vezetőjével készített velem egy elég hosszú beszélgetést a TolnaTájTelevízió, ez a megyeszékhely helyi adója.Gondolom majd egy csomót ki is vágnak belőle. A lényeg, hogy túl vagyok rajta. Nagyon izgultam, mint mindig ha valahol szerepelni kell.

     Azt sem tudom mikor kerül adásba, zavaromban elfelejtettem megkérdezni.  

     

    A megnyitó jól sikerült, nagyon sokan voltak, ami számunkra igazán nagy öröm, és rengeteg dicséretet kaptunk. Hát tényleg szép lett a kiállítás.  Sokat fényképeztem, de ennyi képet nem tudok ide feltenni.  Úgy döntöttem, egyenlőre azokat mutatom meg, amik karácsonyiak,meg esetleg a saját munkáimat,  aztán ha lesz időm akkor az összeset felteszem a képtáramba. 

  43. 2013. szeptember 3. 21:20159.

     

     

     

     

     

     

    Narancsos csokis keksz| Labels: undefined
    undefinedHozzávalók:

    * 200g liszt
    * 60g étkezési keményítő
    * 1 csapott tk. sütőpor
    *100g cukor
    *1 vaníliás cukor
    *1 narancs reszelt héja
    *1 tojás
    *100g csoki
    *125g puha margarin
    Elkészítés:
    Az összes hozzávalót jól összegyúrom, majd 3-4 rudat készítek, amelyek olyan 3cm vastagot. Alufóliába tekerem és hűtőbe teszem legalább egy éjszakára! le is lehet fagyasztani, majd elővenni ha jönnek a vendégek)
    Másnap kiveszem, 1cm széles szeleteket vágok és sütőpapíros tepsiben, 175-200 fokon előmelegített sütőbe 5-8percig sütöm!

     Sajnálom, hogy nem emlékszem kitől ered a recept,  megérdemelné hogy kiírjuk a megalkotóját. Az biztos hogy a neten találtam valahol, kipróbáltam, és azóta "terjesztem"'. :-)

    Variációk:
    citromos
    citromos-fehércsokis

    csoki helyett rumba áztatott, majd fahéjjal megszórt aszalt szilvával!!! Úristen!!!! BŰNÖS ÉLVEZET (Buburuza)

    a1g1i1 variációja: Mondjuk, nekem kicsit édes, így legközelebb kevesebb cukor megy bele, meg a fele liszt helyett zabpehelyliszet fogok tenni bele, attól még omlósabb és kicsit diós zamata lesz, próbáljátok ki! Ja és nem narancshéjat reszeltem bele, hanem narancsolajat.

     

    nonamona, íme a recept, kimásolva a tavalyi blogból, megspékelve a mindenféle variációkkal, változtatásokkal.  

    előzmény:
    nonamona (125)
    2013-09-03  08:39
  44. 2013. szeptember 3. 21:08158.

    fruzsy!   Gratulálok a kisbabádhoz, biztosan nagyon aranyos, és a karácsonyt már ő is élvezni fogja. 

    Remélem jut majd időd benézni és együtt várni velünk az ünnepet.   

    előzmény:
    fruzsy79 (124)
    2013-09-03  08:05
  45. 2013. szeptember 3. 20:52157.
    Örülök, hogy tetszik, igen, kávészemek és rengeteg maradt tavalyról, úgyhogy ki kellene valamit találnom a felhasználásához. Kedves Démétér, tavaly sok receptet mentettem le tőled, amiket akkor nem, viszont idén ki szeretnék próbálni. Már előre várom az új ötleteid is :)
    előzmény:
    Démétér (156)
    2013-09-03  20:09
  46. 2013. szeptember 3. 20:09156.
    Kávészemek? Nagyon tetszik.
    előzmény:
    Szamócalányka (155)
    2013-09-03  19:51
  47. 2013. szeptember 3. 19:51155.

    Ötletként a tavalyi adventink

  48. 2013. szeptember 3. 19:40154.

    Igaz, nem karácsony, de fantasztikus az előadó hangja. Ma valahogy ilyen hangulatom van, remélem nektek is tetszeni fog!

     

    http://www.youtube.com/watch?v=tO4dxvguQDk

  49. 2013. szeptember 3. 19:08153.

    Jaj, tényleg. Ha valakinek akár weboldalhoz kell, akár csak ötletgyűjtéshez: van egy karácsonyi képgyűjteményem, íme: http://pinterest.com/medeia456/christmas-from-me/  Több mint 600 képpel, hajrá :) 

    Néhány egyszerű ötlet onnan:  

     

    Az idei karácsonyfát... hát, nehezen tudom elmagyarázni, milyennek szeretném. Mondjuk "barokk gyerekszoba" lehetne a fantázianeve, ha volna ilyen kategória. Figurákat, angyalokat, játékokat szeretnék, óarany és sötétvörös gömbök közé, hogy azért ne összevissza színe legyen, hanem legyen egy jól meghatározható, sötét-pazar-bíbor összhatása, de felvidítanám a játékokkal és egy jól megválasztott szalaggal. Utóbbit még be kell szereznem.

    előzmény:
    Démétér (150)
    2013-09-03  19:01
  50. 2013. szeptember 3. 19:06152.
    10-ig én is rohanásban vagyok, de már várom hogy este újra böngészgessek a blogon
    előzmény:
    Szisszka (145)
    2013-09-03  17:14
  51. 2013. szeptember 3. 19:01151.
    Egy nagy kalappal,ügyes leszel, este várjuk a beszámolót :-)
    előzmény:
    borcsamama (143)
    2013-09-03  14:04
  52. 2013. szeptember 3. 19:01150.

    Borcsamama, majd kérlek, írd meg, hol jártál, hol láthatunk!

     

    Elnézést,  hogy kopogtatás nélkül jövök, de hátha tudok néhány jó ötlettel - vagy akármilyennel - szolgálni. 

     

    1. Mi idén nem ajándékozunk, de szívesen mesélek majd korábbi, nagy sikerű ajándékokról. Nagy lekvárfőző, bonbonkészítő, pástétomsütő vagyok.

    2. A menü terve már készül. (Sokfélét eszünk, mert sokan vagyunk, sokféle ízléssel.) Lesz angyal és ördög pongyolában, lesz kókusztejes sütőtök-leves pirított mandulaforgáccsal,  fokhagymás joghurtban pácolt, pisztáciás bundában sült hal kéksajtos-diós cipócskával, ... na, és itt tartok, a többit még nem találtam ki.

    3. Imádom a karácsonyi kisfalut, idén a tálalószekrényre szánom. A csillárra kerülnek a tollas-csillogós karácsonyfadísz-balerinák és színes gömbök, színes szalaggal fogom lelógatni őket. A régi ablakok - az újaknál sajnos nem működik - ablakszárnyai közé pedig beteszem a szokásos mécseseket.

    4. Adventi koszorúra sincs még ötletem... Valami érdekes kellene, a tavalyit nagyon untam. 

  53. 2013. szeptember 3. 18:44149.
    Jó lenne tudni melyik hiradóben lesz Borcsamama remélem sikerül megnézni
  54. 2013. szeptember 3. 18:32148.
    Köszönöm szépen  a gesztenyés  és szílvás receptet is, mentettem őket.
    előzmény:
    Szisszka (127)
    2013-09-03  10:29
  55. 2013. szeptember 3. 18:11147.

    Sziasztok!

     

    Én is hoztam valamit.:)

    Szeder lekvárt készítettem augusztus végén.

    Engem az illata és az íze is a forralt borra emlékeztet.

    Nekem nagyon bejött (a családnak a magokkal van csak gonja:()

     

    1,75 kg szeder

    bő 40 dkg cukor (ízlés dolga, nekem kicsit több ment bele)

    2 cs. vaníliás cukor

    kb. fél citrom reszelt héja.

     

    Jól összerotyogtattam, mikor elkezdett sűrűsödni, ment az üvegbe, kicsi szalicil és száraz dunszt. 

  56. 2013. szeptember 3. 17:51146.

    Sziasztok! 

    Alig vártam, hogy olvassalak titeket, már most kezdem érezni  a karácsony hangulatát, ahogy olvasgatok.

     

    előzmény:
    borcsamama (143)
    2013-09-03  14:04
  57. 2013. szeptember 3. 17:14145.

    Nagyon szuper ötleteket, recepteket hoztatok! Már most szép kis mennyiség van :) Most nem is emelnék ki külön senkit, mert mindegyik szuper! A blogra fel is tettem mindent (beértem magam) BorcsamamaHú, lehet, hogy már túl is vagy a riporton, biztos nagyon ügyes voltál!!! :)  Banyoc@Én is épp Rád gondoltam, és ahogy olvastam vissza a hsz-eket, megláttam hogy te is bejelentkeztél! :) Nagyon örülök neked! :)A San Marino-i boltocskában csudiszép dolgok vannak, egy kisebb vagyont otttudnék hagyni! :) A linket kitettem a blogba :) Most megyek is, mert a fiaim nem bírnak magukkal :O  
  58. 2013. szeptember 3. 17:01144.
    Borcsamama, ez nagyon izgalmasan hangzik, majd mesélj.
    előzmény:
    borcsamama (143)
    2013-09-03  14:04
  59. 2013. szeptember 3. 14:04143.

    Szép napot Mindenkinek, üdv. a "legújabbaknak".  Rohanásban vagyok, nemsoká indulnom kell a kiállításunk megnyitójára, de igérem, este mindenkinek válaszolok, és remélem képeket is tudok mutatni.

     

    Most enyhén idegbeteg vagyok, tegnap felhívtak a TV-sek, hogy ma riportot akarnak velem csinálni, hát mit mondjak azóta nem vagyok igazán magamnál. Na mindegy, majd lesz valahogy, sokmindent túléltem már, talán ez is menni fog.

     

    Este jelentkezem.  

  60. 2013. szeptember 3. 13:27142.
    Most nincs ugyan túl sok időm, de azért gyorsan elmentettem a topikot a kedvencek közé, és este átolvasom! Remélem, tudok majd én is ötleteket hozni mielőbb. Jó készülődést!
  61. 2013. szeptember 3. 13:25141.

    Sziasztok!

     

    Egy kicsit beköszönök én is, bár igaz, hogy a tavalyi topikban csak zugolvasóként voltam jelen, a 2011-es karácsonyi topikban viszonylag aktívan részt vettem. Igyekszem idén többször is jönni, ötleteket hozni. 

     

    Borcsamama, a tavalyi topikban feltett narancsos csokis kekszet tavaly elkészítettem (többször is), nagyon-nagyon finom, bár ezt már sokan megmondták rajtam kívül. Ezúton is köszönöm a receptet!

     

    Halleves, neked hoztam egy receptet, amit bátran tudok ajánlani, én már elkészítettem, amikor vendégeink jöttek a nyáron, ugyanis volt köztük lisztérzékeny személy is. A vendégek elmondása szerint nagyon finom volt, én nem tudom, mert nekem nem jutott és azóta nem sütöttem újra. 

    http://www.nosalty.hu/recept/barackos-clafoutis-gl utenmentes

    Én rizsliszttel készítettem, muffinformákba kiadagolva, nagyon gusztán nézett ki, készült barackos és meggyes is, de bármilyen gyümölccsel elkészíthető, sőt, akár még lekvárral is el tudom képzelni. 

     

    Szisszka, nekem is nagycsoportos a kisfiam. A lánykám pedig 14 hónapos. 

     

    Van már néhány ajándék ötletem Karácsonyra. Egy-két keresztszemes hímzéssel készült ajándék is tervbe van véve idénre, így ahhoz rövidesen hozzá is kezdek.

     

     

  62. 2013. szeptember 3. 12:55140.

    Szia!

     

    A shea vajjal mit tervezel? Nekem a megajándékozandók főleg nők, érdekelne mit csinálsz :) Köszike

    előzmény:
    kicidia (137)
    2013-09-03  12:09
  63. 2013. szeptember 3. 12:20139.

    Úgy látszik, hogy ráérzés szerűen működnek a dolgok, mert tegnap én is csak  azért néztem fel, hogy kicsit bele nézzek a tavalyi topikba, és íme itt volt már az idei:)

     

    A kandallom végül is egész évre bent maradt a nappaliban, mert nem tudtam hova elhelyezni a lakásban. Csendesen áll a sarokban kissé eldugva, de majd november elején már központibb helyre kerül:) 

    előzmény:
    tutusatu (116)
    2013-09-02  22:16
  64. 2013. szeptember 3. 12:20138.

    én már kezdek odáig fajulni, hogy nincs is karácsonymentes időszakom:)))

    Már most a nyaraláskor is vásároltam olyan holmikat amik majd ajándékok lesznek:) 

    A nyár elején megfőzött eper lekvárról nem is beszélve:)

    előzmény:
    kicidia (137)
    2013-09-03  12:09
  65. 2013. szeptember 3. 12:09137.

    Sziasztok!

     

    nagyon örülök én is, hogy elindult már most ez a karácsonyi topic :)

    nem vagyok nagy fórumozó, de a karácsonyt annál jobban szeretem, uh. a tavalyihoz hasonlóan idén is sokat fogok ide benézni és igyekszem most majd hasznos tippeket is megosztani Veletek.

     

    Én is már most elkezdtem gondolkodni a karácsonyi sk. ajándékokon és idén nálam a bonbon és shea vaj lesz a két főszereplő :)

     

     

    szép őszi hetet Nektek! :)

     

    előzmény:
    banyoc@ (136)
    2013-09-03  11:32
  66. 2013. szeptember 3. 11:32136.

     A San Marino-i bolt honlapja, lehet nézelődni (sóvárogni) hüledezni az árakon, DE lehet ötleteket is gyűjteni!:))

     

     

    http://www.lacasadelnatale.com/en/inde x.php

     

    remélem bentmarad a link

    http://www.lacasadelnatale.com/en/index.php

  67. 2013. szeptember 3. 11:28135.
    jújjjj de tetszik!!:))))))))
    előzmény:
    encsyke86 (108)
    2013-09-02  19:07
  68. 2013. szeptember 3. 11:28134.

    De aranyos vagy!:)) köszönöm:)

    most már itt leszek, még ha csak fél szemmel is, de leszek.....

     

    előzmény:
    rosemary (109)
    2013-09-02  19:07
  69. 2013. szeptember 3. 11:28133.

    hmmmmm de jól hangzik ez a recept!!

     

    tavaly idő hiányában elmaradt a szaloncukor készítés... de lehet, hogy idén előbb fogok nekiállni.... 

    sajnos csak én szeretem a marcipánost...... 

    előzmény:
    Szamócalányka (110)
    2013-09-02  19:26
  70. 2013. szeptember 3. 11:27132.

    naná, hogy jár!!:)) Neked kiemelten, hiszen engem is örökbe fogadtál tavaly:)

    A Te narancsos-csokis kekszed, és annak a citromos-fehércsokis változata lesz idén az ajándékok egy része!!:) 

    Párom imádja!

    előzmény:
    borcsamama (115)
    2013-09-02  22:14
  71. 2013. szeptember 3. 11:27131.

    Szia !

     

    Nagyon jól összefoglaltad a topik jellegét, lényegét, öröm volt olvasni!:) 

    Igen, idén is többezer hsz lesz szerintem:) aminek nagyon örülök!:)

     

    De szép képeket hoztál!!!:) ez a múzeum olyan lehet, mint San Marino-ban a Christmast Shop. Egész évben nyitva van, 100%-os karácsonyi bolt, picike, tele /méregdrága!/ holmival, és az emeletén a Mikulás lakása van berendezve. Picike konyha-étkező, háló, természetesen minden karácsonyi a kiskanáltól a szőnyegig! Minden megvehető, de hát az árak......... brutálisak! Viszont a látvány leírhatatlan. ötletek tárháza a boltocska. 

    sajnos fotózni nem szabad

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615948 (122)
    2013-09-03  06:25
  72. 2013. szeptember 3. 11:00130.
    Szisszka: Gyerkők: Egyik 7 múlt, a másik 11 múlt. Mi is egy hétig vagyunk kint legtöbbször, most hálisten négy nap.Először bulinak tűnik, utána azért már módjával tűnik annak.Legalábbis nekünk, a gyerekek azért szeretik. A helyiség neve priviben elküldve. Szalonna plusz csoki: A nagy lányom után szabadon, ő bárhová kerüljön, éhenhalni tuti nem fog. 
  73. 2013. szeptember 3. 10:48129.
    Eszterlili
    Meddig lesz a gyerkőc az erdei iskolában?
    Jajj, mi mindig 1 hétre mentünk :) annyira szerettem :)
    Egyszer voltunk Kőszegen, egyszer meg Kemencén :)
    Mennyi idősek a gyerekeid egyébként?

    Szalonna + csoki???? :D
    előzmény:
    eszterlili (126)
    2013-09-03  10:27
  74. 2013. szeptember 3. 10:45128.
    A szilvaraguhoz amitől itt szó volt korábban:

    Itt találtam egy szilvaragu receptet: http://izeskalandok.blogspot.hu/2012/09/sult-csirkecomb-sz ilvaraguval.html?m=1

    ezt lehetne megspékelni mondjuk reszelt narancshéjjal, narancslével, aszalt szilvával és a fűszerekkel (gyömbér, fahéj, szegfűszeg... )

    előzmény:
    Szisszka (127)
    2013-09-03  10:29
  75. 2013. szeptember 3. 10:29127.
    Sziasztok!

    Itt a gesztenye töltelék receptje:

    Hozzávalók:
    5 dkg szalonna
    20 dkg darálthús ( én sertésből szoktam)
    2 db szikkadt zsemle
    2 dl tej (vagy 1 dl tej + 1 dl viz)
    1 kisebb vöröshagyma
    1 csomag gesztenyemassza
    Só, bors

    A zsemléket beáztatjuk a tejbe. A szalonnát kis kockákra vágjuk, megsütjük serpenyőben, hozzáadjuk a kicsire felkockázott hagymát, üvegesre pároljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a darálthúst, fehéredésig sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, átteszük egy tálba, hozzáadjuk a kinyomkodott zsemlét és a gesztenyemasszát. Összekeverjük, kézzel finomra nyomkodjuk. ( ha szükséges, átengedhetjük húsdarálón. - én nem szoktam. )

  76. 2013. szeptember 3. 10:27126.
    Erdei iskola megjárva, idén sokadszorra.Gyerek otthagyva. Nálunk csak ketten szeretjük a marcipánt, a nyáron sütött marcipános torta után ha lesz is, csak apró dísznek, csökkentett mennyiséggel, mert úgy szép volt, de túlon túl is tömény volt. Azért amikor marcipánosokról írtok, vérzik a szívem. Na, de azért, ha a marcipánkenyeres csokit megveszem, eltudják nyámmogni a fogacskák között....Lánykák akartok újítani? Szalonnával töltött csokoládé? Vagy csokoládéval töltött szalonna?
  77. 2013. szeptember 3. 08:39125.

    Sziasztok!

     

    Borcsamama betennéd megint a narancsos-csokis receptjét. Tavaly folyamatosan készültem rá, hogy megsüssem, mégis elmaradt. Talán az idén előbb fogok neki.

    Ha jól értettem összegyúrod és lefagyasztod az alapot? 

    előzmény:
    borcsamama (115)
    2013-09-02  22:14
  78. 2013. szeptember 3. 08:05124.

    Sziasztok!

    De jó újra itt:)))

    Sajnos minden évben lemardok és olvasó üzammódra váltok pedig nagyon várom a topikot!

    Tavaly én is kismama voltam az én kicsikém 5 hós és nayon várom milyen lesz a pofikája ha meglátja a sok csilli-villi karácsonyi dolgot

    Hoztam egy kis ötletet nektek.

    Jó keszülődést mindenkinek!!!!

     

     

     

  79. Torolt_felhasznalo_615948
    Torolt_felhasznalo_615948
    2013. szeptember 3. 06:27123.
    ...mára....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615948 (122)
    2013-09-03  06:25
  80. Torolt_felhasznalo_615948
    Torolt_felhasznalo_615948
    2013. szeptember 3. 06:25122.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!

     

    Gyorsan átfutottam, amiket tegnap óta írtatok, fantasztikus, mennyi hozzászólás van már ebben a topikban.  

    És végre egy bunyómentes topik, amiben békesség, szeretet, egyetértés, egymás segítése nagyszerűen működik. Hajrá, így tovább,én szívből remélem, több ezer, vagy több tízezer kedves, érdekes hsz lesz itt a nagy napig, és sok sok szép fénykép.

     

    Néhány kép Nektek márs a szentendrei múzeumból, boltból.

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  81. 2013. szeptember 2. 23:08121.
    Nekem is eszembe jutottak a kismamák akik ugye most már gyakorlott kis anyukák. Sajnos nem tudom mi lehet velük de reméljük az ünnep közeledtével bekukkantanak ők is.
    előzmény:
    borcsamama (120)
    2013-09-02  22:30
  82. 2013. szeptember 2. 22:30120.

     Az a baj, hogy mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.

     

     

    Tudod mi jutott eszembe?   Vajon mi lehet a tavalyi kismamáinkkal?  Mekkorák lehetnek már a babák?   Idén már ők is karácsonyoznak. 

     

    Buburuza is teljesen eltünt.  Vele mi lehet?

     

     

    előzmény:
    tutusatu (119)
    2013-09-02  22:22
  83. 2013. szeptember 2. 22:22119.
    ne aggódj, amilyen ügyes vagy, biztos kitalálsz valami finomat, ami neked is jó:-) meg mi majd segítünk...
    előzmény:
    borcsamama (117)
    2013-09-02  22:19
  84. 2013. szeptember 2. 22:20118.

    a narancsos-csokis keksz nálunk is több adagban készült. Lehet hogy a hétvégén újra megcsinálom. Vettem narancsos fahéjas teát és szerintem ahhon nagyon finom lenne :-))

     

    Tiszta kekszmániás lettem. De hát mit tegyek, amikor olyan jó 1-2 db-ot elrágcsálni a hideg időben... 

    előzmény:
    borcsamama (115)
    2013-09-02  22:14
  85. 2013. szeptember 2. 22:19117.

    A szaloncukor mellett nálunk is a kedvencek között volt a marcipános keksz is. Tényleg nagyon finom. 

     

    Azt hiszem idén nem leszek könnyű helyzetben.  Hogy lehet úgy édességeket gyártani örömmel, ha te magad nem ehetsz belőlük, főleg úgy, hogy ráadásul imádod a sütiket?   Hát úgy néz ki hogy én most sajnos így jártam.  

    előzmény:
    tutusatu (114)
    2013-09-02  22:13
  86. 2013. szeptember 2. 22:16116.
    Szia banyoc@, üdv újra közöttünk. Már nagyon vártunk. Ahogy olvasgatom a hsz-okat az előbb jutottál eszembe és mi történt?! Megjelentél Te is:-) Tavaly nagyon szép dolgokat hoztál és a kandallódat a mai napig emlegetem:-) 
    előzmény:
    banyoc@ (103)
    2013-09-02  14:27
  87. 2013. szeptember 2. 22:14115.

    Na azért a puszihegyekből legalább kettő nekem is jár, ugyanis miután Szisszka megnyitotta a blogot, megfűztem hogy nyissa ő a topikot is. 

     

     Banyoc@ , Örülök nagyon hogy te is itt vagy megint!!

     

    rosemary 110,  holnap a megnyitón fotózom és utána mutatom a munkáimat.   Sokféle kreatív technikát szeretek és csináltam vagy csinálok, de a nagy szerelem a foltvarrás, így természetesen a kiállítás is az.  Van egy hat fős kis csoportunk, mindenki csodaszép dolgokat készít.

     

    Szamócalányka, én is hasonlóan csinálom.  Valamikor a tavasszal a karácsonyi maradék mandulából csináltam vagy három tömb marcipánt, most ott hűsöl a fagyasztóban jól becsomagolva és várja a karácsonyt. 

     

    Ha holnap kapok narancsot, akkor hamarosan társul hozzá pár adag narancsos -csokis keksz is, sosem árt ha ott várakozik, bármikor kivehető és süthető. Tavaly nagy siker volt itt, sokan megsütötték, sőt már citromos és mindenféle változatban is készült.  

     

     

     

     

    előzmény:
    banyoc@ (102)
    2013-09-02  14:23
  88. 2013. szeptember 2. 22:13114.

    Szia borcsamama!

     

    Ölni tudnék ezekért a sütiékért. Tavaly én is megcsináltam a marcipános kekszet, amit tőled kapunk és isteni finom volt. Idén is ott lesz az asztalon:-) 

    előzmény:
    borcsamama (100)
    2013-09-02  13:54
  89. 2013. szeptember 2. 22:10113.
    Nagyon jó ez az aszalt szilvás pulykamell. Nálunk is volt valamelyik éven karácsonykor. 
    előzmény:
    *Noa* (99)
    2013-09-02  12:58
  90. 2013. szeptember 2. 22:08112.
    Szia lacane, üdv újra itt:-)
    előzmény:
    lacane (93)
    2013-09-02  10:26
  91. 2013. szeptember 2. 22:05111.
    Köszönjük, nálunk is megvolt az első nap az oviban:-)
    előzmény:
    *Noa* (91)
    2013-09-02  10:01
  92. 2013. szeptember 2. 19:26110.

    Bemutatkozásként elhoztam nektek az egyik általam nagyon kedvelt szaloncukor receptet.

     

    Marcipános szaloncukor

    Hozzávalók:

    20 dkg darált mandula

    10 dkg porcukor

    4-6 evőkanál víz

    pár csepp mandulaaroma

     

    A fenti hozzávalókat összegyúrjuk, 3-4 órára hűtőbe tesszük a masszát, majd szaloncukor méretű és alakú falatkákat készítünk belőle, amiket végül olvasztott csokiba mártunk (mi étcsokival szeretjük). Sűtőpapír és alufólia felhasználásával hagyományos csomagolású szaloncukrokat készíthetünk.

  93. 2013. szeptember 2. 19:07109.

    Szép  estét mindenkinek!

     

     

    halleves

     

    Vigyázz magadra nagyon, ne csinálj többet ilyen butaságot!

    Nagyon tetszik a fenyőfás festményed, kedves ajándék.

    Köszönöm szépen az infót a sörökről, majd igyekszem résen lenni hátha.

     

    borcsamama

     

    Azért majd lehet látni mivel készültél a kiállításra?

    Az ételfotók is nagyon jók, sok-sok finomság.

     

    banyoc

     

    A múlt évben én csak olvasni tudtam a fórumot, hozzászólni nem tudtam.

    Már gondoltam rád, hiányoltalak hol lehetsz!

     

     

    Ovi és sulikezdőknek sikerélményekben gazdag évet kívánok!

     

    Szisszka

     

    Levelestésztába bugyolált gesztenyés pulyamell recepted idén megtalálható lesz a karácsonyi étlapomon. Finom gesztenyetöltelék receptedre én is kiváncsi lennék.

     

     

    Köszönet a sok jó és finom receptért, már most a bőség zavara van, mert mindet szeretném. 

  94. 2013. szeptember 2. 19:07108.
    Ezt a jópofa ötletet hoztam. Elkészítés (gondolom én ): bármilyen keksz, rá kis citromos máz, és bele lehet "ültetni" a pillecukorkát. Ha megszáradt, lehet díszíteni színezett mázzal, dekorcukorral, tortadarával, stb.
  95. 2013. szeptember 2. 19:03107.
    Sziasztok! Tavaly még csak olvasgattalak titeket, idén viszont csatlakoznék is hozzátok. Éppen pénteken kerestem a Karácsony 2013 topikot és sajnálattal vettem tudomásul, hogy túl korai még, erre ma mit látok a top 9-ben?
  96. 2013. szeptember 2. 18:50106.

    Kedves Fórumozok! Csak nem te gyüjtögeted már januárban az 100 és 200ft-ost?Akkor nem is szólhatok egy szót sem hogy csak aug elsejével kezdem el.

    Pedig így is bolondnak néznek.

  97. 2013. szeptember 2. 18:36105.
    De jó akkor rajtam is túl tesz valaki.Puszi neki!!!
    előzmény:
    fórumozok (60)
    2013-09-01  20:36
  98. 2013. szeptember 2. 17:48104.
    Megjöttünk. Gond nincs egyenlőre.Nálunk a  kicsik az elején töltött tolltartót is kapnak, nagyon szép jutott. Beszámoló: Két piros pont az egész osztálynak. Na, meg a nagy panasza, hogy a kicsi rajta akart lógni, mikor ő a barátaival akart játszani.....
  99. 2013. szeptember 2. 14:27103.

    Sziasztok Kedves Megszállott Kedves Karácsonyi ManóAngyal Topiktársaim!

     

    El sem tudjátok képzelni, hogy mekkore öröm és meglepetés hogy már indulunk is:) 

     

    gondoltam benézek ide, -miután délelőtt kicsit a tavalyi blogban kalandoztam-

    és ránézek a tavalyi topikra, de hát már itt az új az idei!:) HURRÁ!

     

    És már több mint 100 hsz van!!! Mi lesz itt képsőbb???:)))

     

    bizony én is készülök már...... 

    felmerült bennem a kérdés, hogy egyáltalán abba hagytam én a készülést tavaly óta??:)))) 

     

    Már pihennek az eltett lekvárjaim (eper, kajszi, szilva és a múlt héten megpróbáltam a sárga dinnyét is) mindegyikből készült kicsi üveges is, hogy tudjak majd belőle ajándékozni. 

    aztán a nyár folyamán sikerült nagyon olcsó karácsonyi dolgokat beszereznem, apróságokat amik majd a dekorációk és az ajándékok részét képezik..... 

    szóval én is itt vagyok:) 

    Most m,egpróbálok visszanézni kicsit. 

  100. 2013. szeptember 2. 14:23102.

    Ezt nem hiszem el!:)))))))))))))))))))))

     

    Hatalmas ölelés, puszi hegyek a topik indításáért!!:))))))))))) 

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14

Címlap

top