Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2020. szeptember 6. 11:1944404.

    Sziasztok!


    Én sem okostelón, sem laptopon nem látom a képeket:( és nagyon sajnálom hogy ezek miatt egyre többen elmennek. Én úgy döntöttem hogy amíg valaki marad akinek írható, addig itt maradok. Akár kép nélkül is, mert azokat mailben el tudjuk küldeni akinek szeretnénk megmutatni. 


    Filmeket még nem nézek, mert egy ideje Poirot mániám van, Colombo mellett :). Ja, és képzeljétek már minden bolt tömve van minden karácsonyi édességgel. Illetve itt inkább adventi, de ahhoz is túl korai még. 


    Borcsamama, a gospel nagyon jó, picit irigykedem most rátok. 


    Londonka: tegnap olvastam áfonyával kapcsolatban, hogy ha már 2 van, sokkal több lesz a termés mert keresztbe tudják porozni egymást, szóval ha szeretitek, érdemes venni mégegyet. Gondolkodom hogy az egyik kopasz sarokba veszek én is 2-3 tövet. 


    Én most almás pitét sütök, ez valami szeptemberi érzés nálam, máskor eszembe se jut nagyon. 


    Ma van a napja hogy előrámolom az őszi cuccaimat. Virágokat is kell átültetnem. Főzésre és egyebekre ezért a férjemet neveztem ki mára, igazán boldog volt :) 


    Megyek is, ezer a dolog. Puszi nektek. 


     

    előzmény:
    LondonEye (44400)
    2020-09-04  08:15
  2. 2020. szeptember 5. 19:3244403.

    Képzeld Londonka,ma délelőtt én is egy karácsonyi filmet néztem, nekem nagyon-nagyon tetszett.  Rose karácsonya a címe. Az elkövetkező időkre én is tervezem a filmeket, ha nem is minden nap, de lehetőség szerint minél többet. 


    Ma délután gospel koncerten voltunk Dórival, nagyon jó volt.  A szabadtéri színpadon volt az előadás. 


    Nagyon gondolkodom hogy írok az nlc-s szerkesztőknek - vagy nem tudom mik- hogy próbáljanak valamit csinálni.  Most úgy néz ki hogy a hozzászólások elmennek, de képet nem lehet csatolni, pedig az nagyon fontos lenne. 


    Drukkolok a lányod miatt, remélem ki tud menni. 

    előzmény:
    LondonEye (44402)
    2020-09-05  15:07
  3. 2020. szeptember 5. 15:0744402.

    talan a fejleszteseket mar csak mobolra csinaljak...no comment


    nalam altalaban augusztusban indul a karacsonyi szezon, megpedig a karacsonyi filmek nezegetesevel


    nemigen talalok ujat, csak angolul a Hallmark rengeteget gyart minden evben


    aztan a "nagy" filmeket  novembertol nezem


    drukkoljatok, hogy a lanyom ki tudjon jonni

    előzmény:
    borcsamama (44401)
    2020-09-05  07:35
  4. 2020. szeptember 5. 07:3544401.

    Tényleg, hát ez elég érdekes!   Vajon akik ezt az oldalt csinálják, azok tudják hogy így működik?

    előzmény:
    LondonEye (44400)
    2020-09-04  08:15
  5. 2020. szeptember 4. 08:1544400.

    borcsamama


    kepzeld, telefonon latom a csatolt 4 kepedet...

  6. 2020. szeptember 3. 07:3944399.

    Sajnálom nagyon, de meg tudom érteni.  Azért nézz be ide néha, hátha meggondolod, ill. valami csoda folytán minden jó lesz itt újra.  

    előzmény:
    ladyzso (44398)
    2020-09-02  22:17
  7. 2020. szeptember 2. 22:1744398.

    Szaisztok!


    Gondoltam, szólok, hogy nem jövök, mert nagyon nem tetszik, ami lett az nlc fórumokból. 


    Nektek további kellemes készülődést kívánok!


    Üdv.: ladyzso

  8. 2020. szeptember 1. 19:3544397.

    A képeket sajnos nekem sem csatolta. 

    előzmény:
    borcsamama (44396)
    2020-09-01  19:33
  9. 2020. szeptember 1. 19:3344396.

    Ezek szerint most már nem vág ki a rendszer, "csak" nem enged képet csatolni.  :-(


    Ami azt illeti, ez elég nagy baj!  Na , teszek egy próbát én is. 


    Kedvcsinálónak egy kis tavalyi süti...


    A hortenziával nekem is kéne valamit kezdeni, rengeteg virág volt rajta, nagyon szép lett.


    Remélem jönnek a többiek is. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (44395)
    2020-09-01  18:09
  10. 2020. szeptember 1. 18:0944395.

    Jól van. Akkor ne csatold


    Akkor elmondom, hogy karácsonyi stollen van nálunk a boltban

  11. 2020. szeptember 1. 18:0644394.

    Újra... 

  12. 2020. szeptember 1. 18:0544393.

    Szeptember 1,tényleg nyakunkon a karácsony. Ezt nézzétek:

  13. 2020. szeptember 1. 16:5444392.

    Sziasztok, 


    Én nem sütök és nem is csinŕlom semmit, a teraszon ülök és olvasok. Próbálom kiheverni a sokkot hogy 3 hét szabi után újra dolgoznom kell.


    Hétvégén elő kellene szednem az őszi koszorút meg sündisznókat egyebeket, aztán ha azt kipipáltam, jöhet a karácsonyi ötletelés. Képzeljétek még életben vannak a hortenziák, annak a virágŕt meg fogom szárítani mert jó kis ötleteket láttam rŕ. Megyek is levagdosom, és fellógatom valahova.


     

    előzmény:
    borcsamama (44391)
    2020-09-01  07:32
  14. 2020. szeptember 1. 07:3244391.

    Sziasztok!


    Nagyon örülök hogy ketten is írtatok, kezdek reménykedni benne, hogy helyreállt a rendszer, és ezután nem száll el minden hozzászólásunk. 


    Jó lenne ha a többiek is tennének egy kisérletet, és megint  együtt  tölthetnénk az év legszebb  időszakát. 


    Én ma narancsos-csokis kekszet fogok sütni, idén nyáron már harmadszor.


    Várok mindenkit szeretettel.

    előzmény:
    Bubcsi28 (44390)
    2020-08-31  22:04
  15. 2020. augusztus 31. 22:0444390.

    Sziasztok, 


    Igaz csak holnap lesz szeptember 1, de ahogy Szisszka írta anno a fenti nyitóban, ez nekünk a készülődés kezdetét jelenti. 


    Remélem továbbra is fogunk tudni itt együtt készülgetni. 


    Ennek reményében gyorsan be is fejezem, nehogy elszálljon a hozzászólásom. 


    Puszi mindenkinek! 

  16. 2020. augusztus 30. 18:3844389.

    "Minket bármikor megtalálsz, ha kérdésed van, inspirációra vágysz vagy tudni szeretnéd, mi zajlik körülötted. Az  átérzi a mindennapjaidat, mert valódi nők, férfiak, testvérek, barátok készítik. Neked, veled, érted írjuk az ország legnagyobb online női magazinját."


    ez a szoveg az online felulet legaljan talalhato


    szoval vagy javitsak meg a forumot, hogy hasznalhato legyen, vagy szuntessek meg, mert igy semmit nem er

  17. 2020. augusztus 29. 11:5744388.

    Megpróbálok újra írni, - már sokadszor- hátha most kegyes lesz hozzám az nlc. 


    Nagyon sajnálnám ha ez lenne a vég, bár nagyon úgy tűnik, hogy halálán van szegény.  


    Pedig nyakunkon a karácsony....   mi lesz így velünk angyalok?

    előzmény:
    Mágika (44387)
    2020-08-16  18:05
  18. 2020. augusztus 16. 18:0544387.

    Sziasztok!


     Pontosan így jártam én is, írtam egy hosszút, aztán elszált az éterben.  Most is alig tudtam bejelenkezni és írni, remélem azért elküldi. 


    Nagy szomorú és mérges is  vagyok, hogy így vacakol az nlc pedig szerettem itt lenni és jó lenne maradni, főleg, hogy mindjárt szeptember.  


     


    Puszi mindenkinek!   


     


     

  19. 2020. augusztus 14. 09:2944386.

    Sziasztok!


    Mi lesz így velünk lányok?????????????   Nyakunkon a karácsony és nem tudunk írogatni????????????????????  Segítség!!!!!!!!!!!!!!!!!


    Vagy mondjunk le teljesen az nlc-ről és keressünk más fórumot  a beszélgetéseinkhez?????????

    előzmény:
    LondonEye (44385)
    2020-08-12  21:32
  20. 2020. augusztus 12. 21:3244385.

    Ugyan ez tortent velem is, irtam egy hosszut, aszonta nem vagyok bejelentkezve es kivagott


    en se irtam ujra

    előzmény:
    Bubcsi28 (44384)
    2020-08-12  11:27
  21. 2020. augusztus 12. 11:2744384.

    Sziasztok. 


    Itt vagyok. Reggel írtam egy jó hosszút, aztán nem tudom hol van.... Nem írom újra, frxxx az nlcbe


    Puszi a Kláriknak, és mindenkinek

  22. 2020. július 28. 22:4944383.

    Sziasztok! 


    Ladyzso


    Finomakat főztél, lángos nyami.  


    Londonkak


    Terveink szerinti az augusztusi hosszú hétvégén elmegyünk a Balcsira, remélem akkor tudunk majd fürdeni is. 


    Amúgy klassz maszkot rendeltél. 


     


    Borcsamama


    Örülök hogy jól sikerült nektek is a Balatoni kiruccanás. Gratulálok Ádámnak a nagy fogáshoz ,nagyon ügyes, hát nem Írigylem őt, a héten ebben a melegben a focitáborban nem lehet könnyű dolga.  Dóri is nagyon ügyes, hogy már ennyi mindent tud sütni, főzni.  Minden kezdet nehéz, szerintem ha belefog a varrásba az is menni fog neki és megszereti majd, főleg ha tőled talunhat, hisz már most tudja mennyi szépségét lehet varrni. Tényleg, most hogy visdzagondolok én is tini koromban kezdtem el varrni tanulni, még egyszerűbb ruhákat is varrtam magamnak. Kellemes időtöltést nektek a 'mamatáborba'. 


     


      Nagyon rossz volt 2 hét után újra dolgozni menni, de hát ez van,  meló ezerrel. Most 2 hétig folyamatosan dolgozom, minden nap megyek, nincsen szabadnapos, viszont olyan furcsa, hogy  vacsora időben már otthon vagyok.  


    Hétvégén rántott halat sütöttem, ma  sonkás tésztát főztem. 


     


    Szép hetet mindenkinek.  


     

    előzmény:
    borcsamama (44372)
    2020-07-24  09:24
  23. 2020. július 27. 10:3144382.

    Megkaptam, köszönöm szépen, válaszoltam is rá.

    előzmény:
    LondonEye (44381)
    2020-07-27  08:16
  24. 2020. július 27. 08:1644381.

    Elkuldtem, remelem a jo cimre

    előzmény:
    borcsamama (44380)
    2020-07-25  15:06
  25. 2020. július 25. 15:0644380.

    Londonka, légyszíves küldd el email-ben, kíváncsi lennék rá.

    előzmény:
    LondonEye (44378)
    2020-07-25  13:35
  26. 2020. július 25. 13:3744379.

    nekem se csatolja a kepet jaj


    előzmény:
    LondonEye (44378)
    2020-07-25  13:35
  27. 2020. július 25. 13:3544378.

    Borcsamama


    ezt a maszkot rendeltem, szeptember 23-ra igerik


    itt tegnaptol boltba is csak maszkkal lehet bemenni, szoval nem gondolom, hogy hiaba rendeltem


     


    csuda egy nagy halat fogott a kisunokad, de arany keze van, hogy mindig fog valamit

  28. 2020. július 25. 13:3344377.

    Borcsamama


    ezt a maszkot rendeltem, szeptember 23-ra igerik


    itt tegnaptol boltba is csak maszkkal lehet bemenni, szoval nem gondolom, hogy hiaba rendeltem


     


    csuda egy nagy halat fogott a kisunokad, de arany keze van, hogy mindig fog valamit

  29. 2020. július 24. 22:0944376.

    Persze hogy nem látod, egyszerűen nem csatolja az nlc a képeket.  Most megint megpróbálom, hátha....

    előzmény:
    ladyzso (44375)
    2020-07-24  16:49
  30. 2020. július 24. 16:4944375.

    Sziasztok!


    Én nem látom a képeket, sajnos.


    Örülök, hogy mindenkinek ilyen szépen alakul a nyara. 


    Estére lángos készül, ebédre spenót volt.


    Nemrég esett az eső, persze, jön a hétvége, és vele együtt a rossz idő.

  31. 2020. július 24. 11:4344374.

    Hát erről ennyit, az nlc megint és újra és újra egyre  sz.......bb lesz.  

    előzmény:
    borcsamama (44373)
    2020-07-24  11:42
  32. 2020. július 24. 11:4244373.

    Az előbb valamiért nem tette be a képeket, újra próbálom.

    előzmény:
    borcsamama (44372)
    2020-07-24  09:24
  33. 2020. július 24. 09:2444372.

    Sziasztok!


    Jó régen írtam már nektek, azóta sok minden történt amiről igyekszem röviden beszámolni.


    Voltunk Ádámmal és Dórival 5 napot a Balatonon, pont akkor amikor Mágikáék, ráadásul egészen közel egymáshoz.  Nálunk is csak a gyerekek fürödtek, a fájós térdeimmel én nem mertem megkockáztatni.


    Nagyon jól sikerült, volt sok élmény.  Menetben az első napot a Katica tanyán töltöttük, ahol nagyon jól érezték magukat, rengeteg mindent kipróbáltak, szóval érdemes egyszer elmenni.  A Balatonon már szinte mindent láttunk amiket javasolsz Mágika, általában minden évben ugyan ott nyaralunk. Most a horgászás volt a legnagyobb attrakció, ugyanis mindjárt a második este Ádám fogott egy "krokodilt", azaz egy 10 kg-os 97 cm hosszú csukát.  Tényleg olyan ronda volt mint egy krokodil.  Mondanom sem kell mennyire örültek papával együtt.  Szerintem azóta is a föld felett jár tíz centivel, annyira boldog és büszke. 


    A héten horgásztáborban van, ott is volt verseny, ahol első lett, fogott egy 6 kg-os pontyot.  Volt éjszakai horgászat is, ahol szintén két szép ponty sikerült.  Általában minden napja sikeres volt. Tegnapra már nagyon elfáradt, de élvezi nagyon. 


    Jövő héten foci tábor lesz, hát ott se fog pihenni, főleg ha nagyon meleg lesz.


    Dóri ebben a két hétben "mama táborban" van, és kívánságára idén sütni-főzni tanulunk.  Már tud tojás levest főzni, krumplit és halrudacskát sütni, limonádát készíteni, csúsztatott palacsintát sütni, dinnye formájú linzert sütni, ma pedig kókuszkrémes keksztekercset csinálunk és megpróbáljuk a varrást varrógéppel.  Szeretné nagyon, de egyenlőre kicsit fél tőle.  A kertben is ügyeskedett papával.  Ezek mellett minden nap olvastunk, szorzótábláztunk , szókirakóztunk  és filmeztünk vagy társasoztunk.


    Ő a jövő héten is itt lesz, még nem tudom mit fogunk csinálni.


    Az ünneplős hétvégénk nagyon jól sikerült, minden kaja és süti amit rendeltem nagyon finom volt, mindenki jól érezte magát. Régen voltunk már így együtt ennyien, jó volt találkozni.


    Borcsapapától kaptam 50 szál gyönyörű vörös rózsát, nagyon meghatódtam.  Majd mutatok képeket, ha az nlc is úgy akarja.


    Londonka, milyen maszkot rendeltél, biztosan nagyon cuki.  Jó ötletet adtál, azt hiszem varrok egy csomót karácsonyi anyagokból, hiszen nyakunkon a karácsony. :-) 


    Mágika, szép helyeken jártatok, szépek a képeid is. 


    Ladyzsó, jó hogy ilyen sokat tudtok menni kirándulni, csak vigyázz a térdedre, nem lehet vele játszani, ha fáj.


     

  34. 2020. július 23. 09:5544371.

    nagyon szepek a kepeid Magika, kosznjuk


    sajnalom, hogy nem tudtatok furdeni, azert azt nagyon varja az ember


     


    en beszereztem neten 2 karacsonyos szajmaszkot :-))))), Wishrol jon, szoval nem hamar, de idom van, es remelem, tenyleg ideer

    előzmény:
    Mágika (44370)
    2020-07-19  23:03
  35. 2020. július 19. 23:0344370.

    Az előző képek a Gömbkilátó és az óriáskerék esti kivilágításban.


     


    Mostani képek a Tűhegyről. 


     


    Jó éjszakát! 

    előzmény:
    Mágika (44369)
    2020-07-19  22:53
  36. 2020. július 19. 22:5344369.

    Sziasztok!


    Ladyzso


    Nekem is vackok a térdem,  vigyázz magadra,  lehet még kéne mutatod egy dokinak,  lehet én is kérek  új időpontot.  Az tuti, hogy a testsúly is számít, nekem is le kéne adnom néhány kilót.


    Legalább a gyerkőc rollelezett meg játszott a többiekkel. 


    Ma pihenősen telt a nap, főztem gulyáslevest, meg a tegnapi grill kajához egy kis köretet. 


     


    Mutatom a képeket. 

    előzmény:
    ladyzso (44368)
    2020-07-19  19:25
  37. 2020. július 19. 19:2544368.

    Szaisztok!


    Örülök, hogy jók sikerült a nyaralás. Sajnálom, hogy nem volt elég meleg a víz a fürdéshez, de legalább volt más program.


    Hú de jó lehetett bográcsolni.


    A lábam változó hogy érzi magát, ma épp semmi baja. Biztos segítene, ha leadnék pár kilót. Ez. kb. olyan, mintha rányomnának egy zsemlét, amitől nem mozog rendesen, és ha sokat mozgatom, akkor a kattan egy nagyot, és akkor egész jól van. Alapból vacak mind a két térdem.


    Nem voltunk kirándulni, csak a másik nagyiéknál. Gyerkőc tudott kicsit rollerezni, de ez az esős idő annak se kedvez. Ma se jutottunk el sehova, szinte egész nap esett az eső. Anyuékhoz jött a bátyám a gyerekekkel, és együtt játszottak kicsit. 


    Holnap milánói lesz az ebéd.

    előzmény:
    Mágika (44366)
    2020-07-19  12:45
  38. 2020. július 19. 12:4744367.

    Bubcsi!


     Merre jársz, mi van veled?


    Remélem minden oké, csak a szorgos hétköznapok lefoglalnak. 


     


    Mindenkinek kellemes vasárnap délutánt kívánok!  

  39. 2020. július 19. 12:4544366.

    Ladyzso


    Finomakat főztél, sütöttél, guszta a hotdog is.


    Cuki a mókus.  


    Összejött a hétvégi kirándulás, merre jártatok?Nem áztatok el?   Kiránduláshoz kellemes az idő, nincs túl meleg, csak eső ne legyen. 


     Mi van a lábaddal, fáj is?   

    előzmény:
    ladyzso (44361)
    2020-07-16  21:43
  40. 2020. július 19. 12:3744365.

    Londoneye


    Szuper kis kaspóra tettél szert. Mindkét ötlet tetszik akár díszek kel akár édességgel jól nézne ki. 


    Itt is elég vacak idő van, reggel 16 fok volt, de azért napközben feljebb kúszik a hőmérő és néha még a nap is kisüt.  

    előzmény:
    LondonEye (44353)
    2020-07-11  20:59
  41. 2020. július 19. 12:3244364.

    Havastáj!


     


     Gyere csak és mesélj! Örömmel olvasuk a beszámolóját a gyerkőcökről.


    Boldog szülinapot utólag is a párodnak! Ötletes ajándékot találtál ki a párodnak. Nóri cuki lehetett a nagy napon, de hát nem lehet rájuk haragudni én is nevettem volna rajta. 


    Hogy szalad az idő, pici fiad még csak most született és már 1 éves lesz. 


    Gratulálok az újabb Havasbabához!   Gondtalan, boldog babavárást kívánok neked! 


    Látom te is szorkoskodsz és sok mindent elteszel télre, de olyan jó olyankor előkapni egy egy üveggel a nyár ízeiből.  


    Ház kérdés,  ismerős, mi is tele vagyunk tervekkel, de nagyon nehezen haladunk a megvalósulással. Nálunk most a konyha van soron, az első lépésben már túl vagyunk, az ajtó, ablak már kicserélésre került, már csak a csempét kellene megvenni, és lehetne burkolni, már nézelődtem, de még nem vettük meg. 


    Gyere máskor is és mesélj mi van veletek. 


     

    előzmény:
    havastáj (44350)
    2020-07-09  22:06
  42. 2020. július 19. 12:1344363.

    Borcsamama


    Jó ünneplést nektek a hétvégére! még egyszer gratulálok a sok együtt töltött időhöz. Jól teszed, hogy megrendeltem a kaját és nem te főzöcskézel ennyi emberre.


    Jó sok minden terem a kis kertetekben. Uborka salátának való uborkát rakott már el valaki télire?  Nem fagyasztás gondoltam, hanem üvegekbe elrakva amiből aztán ubi salit lehet télen varázsolni. Párszor már próbáltam savanyúságot is eltenni, de az valahogy nem sikerül, viszont volahol mintha olvastam volna hogy sóval tartósítva tettek el uborkát télire, azt még kipróbálnám.


    A Katica tanya biztos nagy élmény volt a gyerekeknek, láttam is nagy plakátokon hírdetik magukat.  Mentek még Balcsira a gyerekekkel?   Bogláron van a Gömbkilátót amit érdemes megnézni, gyönyörű róla a kilátás és nem vészes a feljutás sem. Lellén van egy kalandpark ha bevállalósak a gyerekek, fák között a magasban lehet kalandozni, csúszni, mászni, szerintem van gyerekeknek való pálya is. Szintén Lellén a kikőtőnél egy óriáskerék ami még érdekes lehet, este ki van világítva, gyönyörű látvány a sötétben,  majd mutatok róla fotókat csak előbb kicsinyítenem kell őket, lehet csak este tudom hozni. 


     


     

    előzmény:
    borcsamama (44349)
    2020-07-09  14:11
  43. 2020. július 19. 11:4544362.

    Sziasztok!


     Visszatértem, itt vagyok, csütörtökön jöttünk haza a Balcsiról.  Minden szuper volt,  jól éreztük magunkat,  az idő is jó volt, egyedül a víz volt hideg, úgy hogy én csak egyszer dugtam bele a lábam a vízbe, elég is volt.  Sokat sétáltunk, kirándultunk, egyik nap Keszthelyen voltunk a kastélyban, megnézzük a Gömbkilátót, felmásztunk a Tűhegy tetejére, mini golfoztunk, jól éreztük magunkat. Kellemesen csalódtam a Balatonban, szépen fejlődik, parkosítanak és figyelnek a vírus helyzet miatt a higiéniára és az árak sem szálltak el.


    Ja és még Borcsamamáéknak is integettem a partról.  mintkiderült majdnem egymás melletti településeken voltunk, mi Lellén ők meg Fonyódon. 


     


    A hétvégén elég vacak lett az idő, néha volt egy kis zápor meg a levegő is lehűlt, de pont jó volt az idő bográcsozásra meg sütögetésre a teraszon, fedett helyen van egy sütőgetönk így nem zavar az eső sem. Pénteken lecsót főztem bográcsban, tegnap meg átjöttek húgomék grilleztünk és egy jót zsugáztunk, kanasztáztunk utána.


    Gyorsan elküldöd mielőtt elszáll aztán jövök még. 

  44. 2020. július 16. 21:4344361.

    Az tényleg kellemes, brrr...


    A torta tuti fincsis lesz. Kekszes alap: szuper. 


    Nemrég sült csípős debreceni kolbászt ettünk mustárral, hot-dog kiflivel.

    előzmény:
    LondonEye (44360)
    2020-07-16  21:08
  45. 2020. július 16. 21:0844360.

    Itt is kellemes 16 fok van:-))), mit mondjak...


    holnap valami dietas-joghurtos tortat kell oszzeutnom a lanyom szulinapjara, kekszes alappal csinalom, lustasag fel egeszseg:-)))


     

    előzmény:
    ladyzso (44357)
    2020-07-16  18:20
  46. 2020. július 16. 18:2444359.

    Annyira hiányzott ez a jó sok reklám..


    Ebédre pizzáztunk, nagyon finom volt.


    Kedd este meg én sütöttem pizzát, jó volt nagyon.


    Persze hétvégére jön a rossz idő, de legalább lehet kirándulni, ha nem esik az eső.

  47. 2020. július 16. 18:2144358.

    A Margitszigeten láttunk mókust.

  48. 2020. július 16. 18:2044357.

    Sziasztok!


    Nagyon eltűnt mindenki.


    Ma kellemes hűvös idő volt. Rendeltem tésztaszűrőt, az első kanyarban leesett a füle.


    Pepcoban kaptam nyári trikókat gyerkőcnek.


     

  49. 2020. július 13. 21:4644356.

    Szaisztok!


    Tegnap hotdog készült, nagyon finom lett.


    Délután a Margitszigeten sétáltunk, fagyiztunk is közben.

  50. 2020. július 11. 22:3144355.

    Amúgy épp csokis muffint sütök. Jó illata van, mindjárt kész.


    Mai ebéd rántotthús, sült krumpli, tojásosnokedli és húsleves volt. Holnap talán milánói lesz, de még nem tudom.


    Jó meleg volt ma, késő estére ideért az eső. Remélem, hogy holnap kellemesebb idő lesz, mint ma volt.

    előzmény:
    ladyzso (44354)
    2020-07-11  22:01

Címlap

top