Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. Április 10. 12:5037151.

    Nálunk a műv házban van egy sorozat: a Munkácsy trilógiát elemzi egy irodalmár/művészettöris előadó. Hááát nagyon-nagyon érdekes, de aki nem ismeri egy kicsit a Bibliát, az első félórában elveszti a fonalat. Egyébként szinte arconként, kifejezésenként nézzük a képeket.


    Nagyon érdekes előadás sorozat. A "Krisztus pilátus előtt" és az "Ecce Homo" elemzése volt meg, a 3. majd Húsvét után  lesz valamikor.


    Az előadó szerint nem a  Dallos könyvvel kell Munkácsyval ismerkedni- az regény; de szerintem mindenki azt ismeri. Igazából szokott hozni könyveket meg tanulmányokat, de mostanában nem vettem könyvet és ezért nem jegyeztem meg az ajánlott irodalmat. Üljön le: egyes! 


    Nincs türelmem olvasni.


    A fiam szerint jó napjaim vannak, mert a múltkor Pécsett is belefutottunk egy elemző előadásba. Ha a dolgokat lecsupaszítjuk és csak a jó dolgokat hagyjuk  benne a kupacban: akkor igaza van!  



     

    előzmény:
    Tete (37150)
    2017-04-10  11:41
  2. 2017. Április 10. 11:4137150.

    Macska délután leültetem a két unokát a gép elé és megmutatom nekik ezt az aranyaos filmet.


    Havastájról nem tudtok friss híreket.


    Kedves színes egyéniségű barátném, vigyázz magadra, meg Pindurra. Remélem annyira nem ütötted meg magad. Az orvosnak meséld el, biztosan alaposabban megnéz majd Titeket. Borcsamama úgy belejössz a festésbe, mint Munkácsy. Látod ő is hol kezdte és mi lett belőle.


    Tényleg, olvastátok az életregényét? Én vagy százszor.

    előzmény:
    macska54 (37146)
    2017-04-10  08:25
  3. 2017. Április 10. 11:3537149.

    Londonkaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!


    Megkaptam a nyeremény meglepit. Nagyon szépen köszönöm. Az én listaírós, jegyzetelős lelkemnek nem is tudtál volna kedvesebbet kitalálni.


    A párom hozta be, kérdezte mit rendeltem Angliából? Mondom én, semmit. Pedig itt van egy csomag Londonból. Akkor esett le, hogy Csak Te lehetsz a feladó. Borcsamama is biztosan megkapja ma az ajándékodat. Mióta kibontottam vigyorgok egyfolytában, úgy örülök neki.


    A mi postásunk is fiatal meg helyes is, lehet én is elkezdek rendelgetni apróságokat. Ha lebukok, majd az ötletgazdára hivatkozom. Sok-sok puszi. Köszikösziköszi. 

  4. 2017. Április 10. 10:0737148.

    Macsek, a képek és a kisfilm is gyönyörű. De széppé tetted az egész hetem a "fiataloknak" megnevezéssel!


    Sunshine, ne ijesztgess csak jó híreket fogadunk el ma!


    Borcsamama, szép a garnítúra, mennyit dolgozol ...


    Eszterlili, kellenek a bevásárlónapok, látom feltöltött, akkor meg főleg!

    előzmény:
    macska54 (37146)
    2017-04-10  08:25
  5. 2017. Április 10. 10:0537147.

    Sziasztok!


    Kész az ebéd, most ettem meg a narancsomat tízóraira, most megyek egy kicsit kertelni.  Ki tudja, később milyen lesz az idő, lehet-e még kint bármit is csinálni.  Festeni a teraszon esőben is tudok.  :-)


    Majd később. vagy este jelentkezem.

  6. 2017. Április 10. 08:2537146.
  7. 2017. Április 10. 05:0337145.

    Jó reggelt Angyalok!

  8. 2017. Április 10. 05:0037144.

    Vissza olvastam. sunsine nagyon vigyázz magadra, ne ijeszgess. Borcsamama szinte hihetetlen milyen munka birásod van. Szépeg lettek a lefestett butoraid. 

  9. 2017. Április 9. 22:5837143.

    Nyugodtan lehet tudod, hogy irígylem, hogy így tudsz gugolni?

    előzmény:
    borcsamama (37142)
    2017-04-09  22:25
  10. 2017. Április 9. 22:2537142.

    Szerintem délelőtt főzök, nem lesz túl macerás, paradicsomleves,  sárgaborsó főzelék fasírttal.  Közben tudok kicsit a virágokkal is bíbelődni,  aztán délután ha lesz kedvem és energiám, akkor festek, ha nem, akkor majd kedden délelőtt. Délután klub lesz, kíváncsian várom kész lesz-e a takaró.  Már az utolsó "láncszemnél" van, ő fejezi be. 


    Eszterlili, neked is köszönöm.

    előzmény:
    LondonEye (37141)
    2017-04-09  22:02
  11. 2017. Április 9. 22:0237141.

    sunshine


    isteni szerencsed volt, a hideg is kirazott, mikor olvastalak


    jo, hogy holnap mesz orvoshoz, bar nem gondolom, hogy barmi baj tortent, azert azok a gyerekek nagyon strapabiroak


    irj rogton, ha hazaersz, mit mondott


    borcsamama


    hat na...errol beszeltem, lehet, a holnap kicsit suru a mai nehez nap utan


    nem tudtam, hogy nem lobogo vizben kell a turogombocot fozni, legkozolebb majd csak gyongyozni fog, de az elvezeti ertekebol semmit nem vont le, hogy lapos, mint a palacsinta :-)))


    en evek ota nem eszem morzsaval, az annak idejen fitneszezo lanyom ette csak tejfollel, es en megszerettem, megszoktam "meztelenul"

  12. 2017. Április 9. 22:0237140.

    Köszi lányok, igyekeztem.  :-)  Tényleg nagyon jó érzés volt csinálni, pedig már igencsak fájt a hátam, derekam a végén, de mindenképpen be akartam fejezni.  


    A színük is nagyon tetszik, úgy kevertettem.  Az alap festék fehér, azt színezték olyanra amit kiválasztottam.  Nem is tudom meghatározni milyen, talán a legjobban a penész zöld illik rá.  Kicsit morbid, hogy lehet a penész szép, de ez tényleg az. Szuper jó ez a festék, tíz perc alatt megszárad, vízbázisú, semmi szaga, és bármit lehet vele festeni, fát, papírt, falat, vasat, még politúrozott bútort is.  A pici asztal pl. az volt, és nagyon szépen befogta.  Azt nem tudom mennyire lesznek tartósak.


    Egyenlőre idő hiánya miatt azok a párnák kerülnek rá ami éppen van, de tervbe van véve hogy varrok legalább új huzatot a meglévőkre.


    Nekem a "fészekrakás", ill. inkább szépítgetés, dekorálás, alakítgatás lételemem, mindig is az volt.  Régebben azzal mentem borcsapapa agyára, hogy állandóan átrendeztem a lakást, mindig kitaláltam valamit, természetesen olyat, amiben az ő közreműködésére is szükség volt.  Persze ez most már sokkal visszafogottabb lett, de el soha nem fog múlni azt hiszem.  

    előzmény:
    sunshine06 (37135)
    2017-04-09  21:21
  13. 2017. Április 9. 21:5337139.

    sunshine06:  Ugye a jelenlévők mindig kivéltelek??? Na, csak vicc gyanánt, nem ám megsértődni... Mikor elindulnak kabátot venni, aztán fürdőruha lesz a vége némi fülbevalóval és esernyővel, mert az is jó volt...Hát nagy ritkán merészkedek ilyen körutakra, főleg valamelyik gyermekkel. Most ritka alkalom volt....De mindig elborzaszt az is, ami minden hétvégén elénk tárul pl. a tesco parkolójába. Sosincs pénze senkinek se, legalábbis ezt hangoztatják, de mindig mindenki annyi mindent tud vásárolni,hogy megdöbbenünk néha. Nálunk a város központjában van egy csomó minden, na ne tudd meg. Nem kell hozzá kuponos nap se. Oda pl ritkítottuk a vásárlásainkat, hétköznap, ha csak nincs csodaakció, megoldjuk másképpen. 


    borcsamama: Látom, nem tétlenkedtél, nem semmi a végeredmény. Kalapotemelős. 

  14. 2017. Április 9. 21:3737138.

    Kedves Tete!


    Bizony, nem a lavór miatt aggódott, de még csak nem is a földre esett ruhák miatt nem esett pánikba ő sem, nem is olyan fajta. Tudod, ő az én kősziklám... 


    Az ösztönös védekezés megvan, de így hogy nem dolgozok, így ritkán van rá szükség. Egy kollégám másfél hónappal van mögöttünk (épp a kismama vérvételen futottunk össze ) dolgozik még és élvezi is. A gyerekei nagyon toleránsak és elképesztő módon vigyáznak rá. Bár a folyosói tumultust akkor sem lehet elkerülni, attól azért félnék, véletlen valaki nekemszalad, brrrr! Itthon jobb 


     

    előzmény:
    Tete (37136)
    2017-04-09  21:24
  15. 2017. Április 9. 21:3437137.

    Borcsamama nagyon ügyes vagy, szépek lettek a bútorok. El tudom képzelni milyen szép párnákat varrsz majd rájuk. Az emberben nem szűnik meg a "fészekrakási ösztön" még "klasszikus" korban sem. Ezt nemrégen írta egy kedves topictárs egy másik helyen, hogy klasszikus kor. Nagyon kedves elnevezés a nem igazán fiatalokra. A nyugger meg nekem olyan mint a színesbörű emberekre a nigger. Bicskanyitogató. Szóval, ha nem is rakja az ember azt a fészket, ebben a korban, de szépíííííííííííííííííííti állandóan.

  16. 2017. Április 9. 21:2437136.

    Csak ámulok-bámulok, olvasgatok. Engem ilyen shoppingolások hidegen hagynak, utálok ruhaneműt magamnak vásárolni. Túrógombócot én a hamisat csinálom, az soha nem fő széjjel.


    Közben az is beugrott, hogy lehet már van Havasbabánk? Nagy a csend arra.


    Kedves "szivárványos" társam. Elmondhatjuk, hogy színes egyéniségek vagyunk. Szerencse, hogy nem lett bajotok. Egyébként ösztönösen védted volna pocit, ha vész van. Az ember inkább a képesfelét töri akár össze, de a pincurkát védi. Majd csak figyeld magadon, hogy bármi-bárki közelít hirtelen mozdulattal hozzád ösztönösen teszed a kezed a pocakra. Gondolom a párod nem a lavór miatt aggódott.


    Sajnos a két bokám még mindíg Stan és Pant játszik. Humor nélkül. Ha felém közeledik valaki akkor én a térdem védem. Természetesen az esésem után pár nappal, az unokám telibe találta a lábam egy igencsak erősen  megküldött focilabdával. Kicsit meg is vagyok ijedve, hogy már nem lesz olyan a lábam, mint a "perecelés" előtt. A bal karommal ütköztem a terasz szélével, a jobb oldalammal ráestem a locsoló kannára. Szóval volt testszerte szineződés. Mondtam nem megyek dokihoz, mert így nem lehet esni, hogy gyakorlatilag az ember mindenét beüti. Senki nem hitte volna el, hogy nem agyabugyáltak el. Biztos felajánlották volna a látleletet.


    A betűcserét valahogy úgy magyarázzák, hogy az ember nem betűket lát, hanem valahogy összefüggésében a szavakat. Én is szeretek olyan szöveget olvasni.


    Múltkor vigyorogtam magamban, hogy hogy esik egy ólajtó? Hát úgy, mintha leszakadna és egy az egyben borul feltartózhatatlanul.

    előzmény:
    sunshine06 (37133)
    2017-04-09  20:15
  17. 2017. Április 9. 21:2137135.

    Borcsamama, ezek gyönyörűek!!!! Mi nagyon sokat festettünk már itthon, én aztán tudom, hogy ezek, amiket felsoroltál igenis kitöltik az ember egy napját. Sőt! Nagyon ügyes vagy!!! Én meg ügyetlen, de mára ezt kellett beosztanom, tanulságnak is !!! 

    előzmény:
    borcsamama (37134)
    2017-04-09  21:00
  18. 2017. Április 9. 21:0037134.

    Sziasztok, szép estét Mindenkinek!


    Ma még olvasni se volt időm, egész nap festettem. Kicsit elfáradtam, de nagyon élveztem.  Gyönyörű idő volt, kint voltam a levegőn.  Lefestettem egy szekrényt, két asztalt, egy padot és hat széket.  Ez így nem tűnik soknak ahhoz hogy egész napos munka legyen, de meglehetősen sok girbe-görbe vonalat, íves karfát és hasonlókat kellett pingálnom.  Egészen szépek lettek, de holnap azért kapnak még egy réteg festéket.  Szerintem az már gyorsabban fog menni. Örülök, mert így legalább a színük miatt passzolnak egymáshoz a teraszon levő bútorok.  Nem akarunk venni kerti bútort, mert a célnak ez is nagyon megfelel, és így még szépek is lesznek. 


    Még  virágozni is kéne holnap, mert keddre már rossz időt mondanak, és itt egy csomó átültetésre váró palánta. 


    Londonka, itt egy gríz nélküli túrógombóc.  A kifőzésnél vigyázni kell hogy ne forrjon a víz csak  éppen  egy kicsit, másképp szétesnek a gombócok.  Frappánsan megoldottad egyébként, most én is meg tudnám enni. 


    Összekeversz 50 dkg túrót, 2 tojást, 10 dkg zabkorpát, csipet sót,  kifőzés előtt egy órára hűtőbe teszed. 


    Prézli helyett : 10 dkg zabkorpát pici olajon megpirítasz, hozzáöntesz pici vizet, és addig pirítod, amíg magába szívja, másképp kemény lesz. 


    Vizes kézzel gombócokat csinálsz, 8-10 percig főzöd. 


    Sunshine, mit művelsz?  Nagyon örülök hogy nem lett semmi bajotok.  Vigyázz magadra!

  19. 2017. Április 9. 20:1537133.

    Sziasztok, Angyalok!


    eszterlili: nem baj az a pici elírás, így is el lehet olvasni. Egy tanulmány szerint nem az számít, hogy a betűk helyes sorrendben legyenek, hanem csak az, hogy a kifejezni kívánt szó eslő és utlsoó betűje a "heylén" leygen. Összefüggő szöveget olvastam már így, tök jó!


    Mi tegnap voltunk anyukáméknál megmutatni a babamozit és anyukám kérte, hogy virágföldet vigyünk neki. Egy bevásárlóközpontba kellett mennünk, alig volt szabad parkolóhely... mire rájöttem hogy kuponhétvége, bakker! Nem szeretem az ilyeneket, annyi bamba ember tud egy rakáson lenni... inkább kerülöm. Kevés siekres kuponhétvégém volt eddig, lehet azért sem szeretem...


    Kedves "szivárványos" társam, ha esetleg még magadra ismersz, lehet, ma csuklottál miattam rendesen... délelőtt vittem ki a mosott ruhákat teregetni a kertbe. Vastag zokni+talpbetéttel kombinált kerti papucs+egyenetlen talaj+egy lavórnyi vizes ruha = ólajtó effektus... Bakker, úgy térdre tottyantam, hogy csak pislogtam... azUram is kint volt, csak a "Jajj!" felkiáltásomat hallotta. Az Égiek gondviselése volt rajtam, mert térdre tottyantam, nem hasra... és nem betonra, hanem homokra (ott amúgy régóta akarunk betonozni...). Rendesen megijedtem, de nem pánikoltam (pedig azt máskor nagyon tudtam, lehet fejlődök ), de nem görcsöltem, nem véreztem, a Babó mozgott azóta is, minden ugyanolyan érzés, mint bármikor máskor, leszámítva hogy fáj a térdem... Szóval remélem okés minden odabenn. De holnap ígyis-úgyis megyünk a mi orvosunkhoz és rendben talál majd mindent! Ha lett volna/lenne panaszom, már bementünk volna a klinikára. Szóval ma pihenős nap volt, fekvés, alvás, ez esett jól. Nem kísértem én a sorsot! 


    Ma van virágvasárnap, egy hét múlva Húsvét! 

  20. 2017. Április 9. 16:3537132.

    Macsi: Köszi. Ritkán vagyok Bp.-en, nem tájékozódtam eléggé.

  21. 2017. Április 9. 15:5137131.

    most vettem eszre en is, hat sztem ezzel pont az ellenkezo hatast erik el


    legalabbis nalam...


    turogomboc


    tettem bele tojast, chiamagot es zabpehely lisztet is, no ugy szetfott, mint annak a rendje


    de nincs azzal problema, szepen leszurtem, egy talkaba a trutyit belenyomkodtam es hutoben szepen megdermedt


    igy tettem ra a tejfolt es a kokuszcukrot (ez utobbi csak egeszen kicsit edes, ami nekem pont jo), szoval nagyon finom volt

    előzmény:
    eszterlili (37129)
    2017-04-09  13:49
  22. 2017. Április 9. 14:4637130.

    Az egy bolthálózat fiataloknak, Francia.  Promod üzletek.

    előzmény:
    eszterlili (37128)
    2017-04-09  13:48
  23. 2017. Április 9. 13:4937129.

    Ja, látom, hoy Kelemen Anna cikkét iderakták, hátha érdekel. Hát ha valami nem hoz lázba, akkor ő tuti. 

  24. 2017. Április 9. 13:4837128.

    Ma egy régi osztálytársammal egyezkedtünk kedvezmény ügyileg, ismételten probléma megoldva. A másik helyen volt kupon. Most én voltam soron, igaz lányom most cipőt könyörgött ki, sötétkék vászont. Most kisebb tömeg volt, de korán mentünk.Újság megint nem volt sehol. Nem tart vissza a kupon hiány, nem is mindent vásárolunk össze. De most olyan jó érzés.Nincs kifogásom a turkálók ellen, sőt, de olyan jó néha újakat is megvenni. Most korábban haza értünk. 


    Szabad kérdezni, mi az a Promod? 

  25. 2017. Április 9. 09:1837127.

    Az Arkadban ilyenkor van egy hatalmas asztal es rajta csoportositva tomenytelen kupon

    előzmény:
    fenci (37126)
    2017-04-09  09:00
  26. 2017. Április 9. 09:0037126.

    Szép reggelt! Felhők takarják a napot, de nem fúj a szél! Legyünk optimisták és bízzunk abban, hogy a napsugár pár percen belül áttöri ezt a felhőréteget!


    Köszönöm MINDENKINEK a gratulációt! Tény: nagyon-nagyon boldog vagyok!


    Glamour napok?! Az én lányom nem vásárlós, bár a tengerentúlon olcsóbb is és márkásabb is minden, ismerem az ízlését és "küldhetek" ruhát. Tudom, tudom, én én vagyok. De csak egy tipp, újság nélkül is beállok a sorba és ha esetleg nem adnák meg a kedvezményt a mögöttem vásárolót kérem meg, hogy hadd ... és lefényképezem a számlát. Mert Eszterlili, ha ma is mentek ne tartson vissza az, ha valahová éppen nincs kuponod :)


    Én, Promod függő vagyok. Ha meg kell jelennem, BIZTOS, hogy be tudom szerezni az aktuális kedvencem.


    LondonEye, chiamag :) gríz helyett? (Megj. reggel egy ominózus oldalon privát leveleztünk.)


    Egy kis segítséget én is kérnék: évek óta Ar... mosok. Őbenne bízok és nem is a magyar változatot használom, szóval tökéletes. Csak környezet tudatosabbá szeretnék válni, szóval használ valaki mosódiót? 


     


     

    előzmény:
    eszterlili (37120)
    2017-04-08  21:35
  27. 2017. Április 9. 08:3437125.

    Igenigen, ket lannyal nem egyszeru, es mindketto nalam egesz maskepp volt megprobaltatas


    de kinovik! 


    tenyleg, es bar neha elveszti az ember e hitet, de minden jo es szep amit kapnak, megterul es megmutatkozik


    nem gyozok csodalkozni, milyen ket nagyszeru lanyom van😀

    előzmény:
    eszterlili (37123)
    2017-04-09  01:06
  28. 2017. Április 9. 05:1137124.

    Jó reggelt Angyalok!

  29. 2017. Április 9. 01:0637123.

    Londonka: Ahogy írtad.... Na, ilyenkor jó vagyok, utána jajj de kamasz pillanatok alatt.


     

  30. 2017. Április 8. 21:5137122.

    a shoppingolas os kemeny munka, foleg egy kamasz gyerekkel


     


    lamyok


    szerintetek mivel helyettesitsem a grizt a turogombocban, hogy ne essen szet fozes kozben?


    zabpehely?


    buzakorpa?

    előzmény:
    eszterlili (37120)
    2017-04-08  21:35
  31. 2017. Április 8. 21:3637121.

    Sikerült elírni a nyelvvizsgát.Ilyenkor kéne a hozzászólást javító funkció.

  32. 2017. Április 8. 21:3537120.

    Sziasztok!


     


    A nylevvizsgához gratula!


     


    Ma nagy szerencsénk volt. Hát miért ne, nem vettünk egy kuponos újságot se. Aztán a nagyobbik mégiscsak hajlott rá, hogy körbenézzünk ruhák ügyileg.Ez sem mindig jön össze. Nem egyszerű a bányász élet c. műsor a méretek miatt. Szóval a hétvégén Glamur napok. Na, négy újságosnál se volt semmi. Aztán a Tescoba addig néztük, míg két hölgy is nézte, az egyik mondja, van az unokájának, de elkéne menni a város másik végére. Szerencsénkre kocsiba ülhettünk, még vissza is hoztak minket. Négyet megkaptunk belőle. Nekik másik kellett. Cirka 3000 ft-ot jelentett. Sikerült méretben is jókat találni, na meg olyanokat, amit ő választott.Én csak a ballagási fehér blúzát választottam. Általában több l-es méret jó, de ezek nagyméretek voltak. Még holnap körbe nézünk, magamnak is szeretnék pár új darabot. Úgy elfáradtam, hogy végig aludtam a délutánt, most keltem fel nem olyan rég.Minden szombaton igyekszek magamat utol érni házimunkákban, most úgy gondoltam, egyszer megtehetem a pihenést.Mai világban ritka az ilyen jóindulat.

  33. 2017. Április 8. 20:5137119.

    Sziasztok!


    Londonka, gondoltam hogy az a joghurt valami sütipótló volt.  Banánt én is használok néha sütibe édesítésre, és zabpelyhet is liszt helyett.  Kókuszcukorról még nem olvastam sehol, kíváncsi leszek a véleményedre.


     Nekem most a medvehagymámmal kéne valamit kezdeni még mielőtt tönkre megy. Lehet hogy holnap csinálok muffint vagy pogácsát vele, bár mivel szép időt ígértek holnapra, és főznöm sem kell, inkább festenem kellene , hogy az is haladjon.  Meglátjuk milyen kedvem lesz.


    Macsek, köszönöm, vigyázok.


    Csonkanek, pont azért csináltuk így, hogy ne zárjuk ki a fényt, de árnyékot is adjon. A dekoromat majd ti is láthatjátok, nem fogom leszedni husvét után, legfeljebb a tojásokat másra cseréle, így egész nyáron maradhat.  Nekem nagyon tetszik.


     

  34. 2017. Április 8. 19:4537118.

    en igazabol csak kicsit korultekintobb etkezesre gondoltam, mondjuk valszeg attol fogyni nem fogok


    a szenhidrat megvonas akar csak egy napra is nekem nem menne, csodalom azokat, akiknek igen


    teljes kiorlesu liszttel es zabpehely hasznalataval probalok mahinalni sutit, sajtos csigat, ilyesmit


    ma kaptam a lanyomtol kokusz cukrot, arrol is sok jot olvastam, es holnap ki is probalom


     


    borcsamama


    amit leirtam azt desszerntek ettem, az ebedem lecso volt tojassal es barna kenyerrel :-)

    előzmény:
    fenci (37114)
    2017-04-08  17:03
  35. 2017. Április 8. 19:3937117.

    Borcsamama már nagyon szép vagy. Sokat dolgozol. Ugye vigyázol magadra???? 

    előzmény:
    borcsamama (37115)
    2017-04-08  17:58
  36. 2017. Április 8. 19:2437116.

    fenci


    Én is gratulálok a nyelvvizsgához, nem könnyű egy ilyet megszerezni!


    borcsamama


    Nagyon szép a teraszod,  különösen tetszik a megoldás, hogy a lakás elől ne fogja le a fényt, de árnyékot is vessen, ha kell. Az étkező ablakba akasztott díszítés is igen mutatós! A házikó igazán jót mutat!

  37. 2017. Április 8. 17:5837115.

    Sziasztok Angyalok!


    Gyorsan elmúlt a mai nap is, igaz, sokmindent csináltam.  


    Fenci, gratulálok a csemetédhez/nek, további sok sikert.


    Londonka, hallottam már róla, láttam is a boltban, de nagy valószínűséggel nem kerül be az étrendünkbe. Próbálok én is egészségesen főzni, szinte teljesen cukor nélkül, és liszt nélkül, de ahova feltétlenül kell, ott azért használom.  Nem akarok gyorsan fogyni, három hónap alatt nyolc kilót sikerült, nekem ez az ütem bőven megfelel, remélem így nem is fogom visszaszedni. Mozgok is rendszeresen amennyit csak tudok. 


    A finom ételeket viszont annál jobban szeretjük, hogy helyettük magokat együnk.  Inkább sok zöldség és gyümölcs, minimális /szinte semmi/ cukor és szénhidrát, sok víz.


    Ma nagyon finom ebédünk volt, medvehagymás-brokkolis tésztát csináltam.  Holnap póréhagymás cukkinis csirkemell lesz bulgurral.


    Kicsit dekoráltam is, nagyon visszafogottan,  a tojásfám a jövő héten  készül, az egy kicsit szinesebb lesz. Pár kép az ebédlő ablakról, és a szomszéd kerítéséről, amit tegnapelőtt kidöntött a szél. 


    Felszereltem az erkélyre a virágláda tartókat, kiraktam a virágokat is, már szépen bújkálnak.  Kicsit sütné a nap, pár nap alatt csupa virág lenne mind.  Évek óta ez a virág van ott, nem tudom mi a neve.  Nagyon bírja a napot, igaz sokat kell locsolni, de meghálálja, mert folyamatosan tele van virággal , késő őszig.  Akkor behozom, szépen leszárad, aztán tavasszal elkezdem locsolni, és újra életre kel. 

  38. 2017. Április 8. 17:0337114.

    Köszönöm -ok! Már két középfok megvolt, úgyhogy a következő felsőfok következik...


    ...


    Londonkam, a Chiamag nem fogyókúra szer. Ismerem, használom, forgalmazzuk kb. másfél éve. Én a lekvárokat pl. eper, barack, kevés mézzel édesítem is chiamaggal sűrítem. Puding, fasírt, ... Pl. az én fasírtom cukkini, sárgarépa-mindkettő lereszelve és chiamag. Se tojás, se zsemlemorzsa nem kell bele. Történt, hogy megtörtént, februárban minden zacskóra rá kellett ragasztani, hogy max. 15g fogyasztható belőle naponta! Mert, a mag a szervezetedtől is elvonja a vizet és székrekedést okoz. Nekem ott a chia, szezám, máriatövis, len, napraforgó stb. a kezem ügyében és kb. mindenbe szórók mindenből. Semmilyen féle fajta saláta nem ehető magok nélkül. Almacsatni, körtecsatni stb. 


    ...


    Ha javasolhatok. Egy 50+-os vagyok, szerintem mindketten, kettő jó sokáig nem sportoltam rendszeresen, a három igazolt sportoló családtagom mellett. Mára ez már megváltozott. életmódot váltottam. Minden gyors fogyás előtt tisztítás, mondom én. Pl mustármag vagy útifűmaghéj és minimum 2l víz, utána a szénhidrát fokozatos, mondjuk első nap még lasagna is ehető, de aztán 3 nap szénhidrátmentesség és nem kell éhezni és négy napot fél lábon kibírsz, 3-4kg mínuszt eredményez. Nálam négy kiló ment le a héten, de 3X90 perc jóga és egy 25km-es bringázás is belejátszott. Ez a gyors megoldás, és utána arra kell figyelni, hogy megtartsd az eredményt :)   


    ...


    Tapasztalatot írtam, sok sikert!

    előzmény:
    LondonEye (37113)
    2017-04-08  11:47
  39. 2017. Április 8. 11:4737113.

    Dietazok ismerotek a chia magot?


    picur fekete mag es ha vizbe vagy joghurtba teszi az ember, kis kocsonyas burok alakul korulotte. Rengeteg hasznos anyag van benne es laktato. 


    Kozeleg az eskuvo es... hmmmm szoval eleg kerek vagyok😀 ez az oka a lelkesedesnel


    na szooval joghurtot kos vizzel higitottam, bele egy osszeort banan es egy nagy kanal chiamag. Hutoben kell kicsit hagyni aztan enni😀


    Most makos muffinon is gondolkodom amiben banan lenne az edesites

  40. 2017. Április 8. 10:2737112.

    Szupeeeeeer, gratulálok a sikerhez. 

    előzmény:
    fenci (37108)
    2017-04-08  06:31
  41. 2017. Április 8. 08:3137111.

    Wowwwww!!! Gratulálok a csemetédnek, ez óriási dolog! Ilyen fiatalok kellenek nekünk: okos, szorgalmas!

    előzmény:
    fenci (37108)
    2017-04-08  06:31
  42. 2017. Április 8. 08:2937110.

    Tete


    Hogy te milyen kis hincut vagy😀😀😀


    fenci


    ooriasi gratula


     


     

    előzmény:
    Tete (37104)
    2017-04-07  16:34
  43. 2017. Április 8. 07:0937109.

    Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    fenci (37108)
    2017-04-08  06:31
  44. 2017. Április 8. 06:3137108.

    Jo reggelt Angyalok!


    Macska, szemet gyonyorkodtetoek a kepek ma is! Es akkor hoznek egy jo hirt is a hetvegere, sikeres a felsofoku nyelvvizsga! Ahhhh, nagyon- nagyon boldog vagyok! 


    Szep hetveget!

    előzmény:
    macska54 (37107)
    2017-04-08  04:58
  45. 2017. Április 8. 04:5837107.

    Jó reggelt Angyalok!

  46. 2017. Április 7. 21:2437106.

    Vetted az adást látom.  Hát nem?

    előzmény:
    sunshine06 (37105)
    2017-04-07  17:33
  47. 2017. Április 7. 17:3337105.

    Ott a pont!!! 

    előzmény:
    Tete (37104)
    2017-04-07  16:34
  48. 2017. Április 7. 16:3437104.

    Nekem nem kellene olyan pasi aki befér a levélbedobó nyíláson!


    Londonka én is leszerelném a csengőt.


     

    előzmény:
    LondonEye (37102)
    2017-04-07  15:41
  49. 2017. Április 7. 16:2637103.

    Tudod aki olyan izé, hogy is írjam...... szóval nyúlánk testalkatú (sajnos keresztbe-hosszába), az nagyon nagyot tud zakózni. Már van a városunkban termál strand, de nem voltam benne biztos, hogy nem lesz másik. Esetleg földgáz vagy nyersolaj kitörés, is benne volt a pakliban. Elmondanám, hogy a terasz előtt a járdán pereceltem el, a párom még a nagy jegesedéskor megsózta a járdát, ami elkezdett fölperegni.  Látnátok az én két pasimat (párom, fiam) amikor látják, hogy látom, miyen látványosan tudják nézegetni és sóhajtozni, hogy  vajon mi történhetett a járdával?

    előzmény:
    sunshine06 (37101)
    2017-04-07  15:40
  50. 2017. Április 7. 15:4137102.

    nalunk sajna lecsereltek a postast (lattam, azota nagyobb csomagokat visz autoval), egy nagyon helyes, mosolygos fekete fiu volt


    itt szinte sehol nincs csengo (????meg nem tudtam meg az okat), vagyis mindenki kopog, o egy ido utan egy ritmust kopogott az ajton, onnan tudtam, hogy o az


    na jo, bevallom, annyi kis ebay-rol rendelt csomagunk jon, hogy gyakorlatilag tobbszor egy heten kellett kopognia, ha nem fert be az aktualis a levelnyilason

    előzmény:
    Tete (37099)
    2017-04-07  14:24

Címlap

top