Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Úttörők voltunk!

mango5
Létrehozva: 2004. június 13. 22:08
Annak idején szerintem álmomból felébresztve is fel tudtam volna sorolni az úttörők tizenkét pontját, de ma mar alig emlekszem néhányra. A tagságim sincs már meg, pedig milyen jó emlék lenne. És emlékeztek a kommunista szombatokra, akadályversenyre, zászlós/dobos bevonulásra?
Kinek van kedve nosztalgiázni? És ki emlékszik a tizenkét pontra?
  1. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 19:3414701.
    Leamortizáltak a fiuk, de jól éreztük magunkat. Megnéztem a Tróját, tegnap este az Augustust, és ma este pedig a Gladiátor - Germanus bosszuja lesz a tv-ben.
    előzmény:
    szoprán (14700)
     
  2. 2004. október 24. 19:2514700.
    Gyorsan!:)
    Neked?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14699)
     
  3. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 19:2014699.
    Hogy telt a hétvégéd?
    előzmény:
    szoprán (14698)
     
  4. 2004. október 24. 19:1414698.
    Tudom, mert Peti évek óta ezt csinálja! Állandóan tele a lakás sz. gép alkatrészekkel. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14697)
     
  5. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 19:1114697.
    A ház már régóta megvan, csak a belevalókra kellett várni. . . .
    Tudod azért nem olyan egyszerü ez az egész, mint amilyennek látszik. . . .
    előzmény:
    szoprán (14696)
     
  6. 2004. október 24. 19:0814696.
    No, de megszaladt!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14695)
     
  7. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 19:0614695.
    Nem tudom, de kaptam nagyobb vincsit, és ugy néz ki meg lesz a nagyobb monitorom is. Ja és uj számitógépházat kaptam. ,
    előzmény:
    szoprán (14694)
     
  8. 2004. október 24. 19:0314694.
    Akkor nem unazkoztál!:) Mi baja volt a gépednek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14693)
     
  9. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 19:0214693.
    Most lett jó a párom gépe. Tegnap meg az Augustust néztem, végig adták a két részt.
    előzmény:
    szoprán (14692)
     
  10. 2004. október 24. 18:5914692.
    Szia Wal!:) Egyszer-kétszer próbálkoztam, de sehol senki. :(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14691)
     
  11. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 18:5614691.
    Későn kelők? Figyu én éjfélig filmet néztem! Még jó, hogy reggel lustizik az ember egy kicsit!!! Kár lett volna a filmet kihagyni, mert nagyon jó volt!!
    Ma is lesz egy jó film a forma után. Tudod nagyon szeretem a történelmi filmeket, könyveket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118825 (14684)
     
  12. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 18:5414690.
    Szép jó estét mindenkinek! Alakul a gépem, mint pupso gyerek a prés alatt. . . Remélem jól telt a hétvégétek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_175268 (14688)
     
  13. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 24. 18:5314689.
    Ugy emlékszem annyi volt, de biztosan, mert annyit végigjátszottam és nem volt vége a játéknak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14683)
     
  14. Torolt_felhasznalo_175268
    Torolt_felhasznalo_175268
    2004. október 24. 18:2414688.
    Úgy látom, mindenki családosat játszik, vagy vasárnap délutáni, utolsó pihenős órákat használ ki.
    Emlékeztek még a régi jó vasárnap du. -i tv-filmekre? Tulipános Fanfan, Gerald Phillipe-el, meg Horgász a pácban Luis de Funes-vel? Jaj, de szerettem! Ebéd után tesóm, vagy én mosogattam-ezt annyira azért nem szerettem, -a tűzhely rendszeresen "mostohagyerek" volt, elmaradt, utána főztem egy"isteni kávét"-ahogy Anyukám mondta, -persze, hogy: benne volt a szívem-lelkem is!-azután jött a nagyfilm! Elhúztuk a sötétítőfüggönyt, mert besütött a nagy, pont a képernyőre és vártuk. :-) És egyben leadták, még nem tarkította a konzumvilág reklámáradata. És utána még mindig volt egy csomó szabadidő. Tiszta nosztalgikus ez a mai nap! Sziasztok, jó pihenést mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2004. október 24. 12:1614687.
    Sziasztok!:)))
    Ahogy elnézem nagy a tolongás!:)))
    Szegény Duplex. . . Már régen üzent. . . IBM szintén-megjegyzem nagyon rendes volt, hogy nem ébresztette fel az alvókat:)- CT meg már megjárta (ha nem is Tolnát-Baranyát), de a repülőteret. Szabad, mint a madár. . . . :)))
    Meg izgul gondolom. . . , bár már inkább tán csak vágyódik?:)

    Jelentem: az én gépem pedig tiszta mint az új hó!!! Semmi vírus ki nem kezdte!!!! Most nézte meg Péter, mert panaszkodtam, hogy azt mondják innen van vírus. . . Szóval nincs, ez teljesen biztos!!!!

    Jó sokáig ellenőrizgette a gép, így csak most írok.
    Mindenkinek kellemes napot, jó pihenést!!!:))))

    Mostmár gondolom valamit enni sem ártana?:)
    Jó étvágyat annak, aki már megtalálta a "fogára-valót"!:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (14686)
     
  16. Torolt_felhasznalo_528098
    Torolt_felhasznalo_528098
    2004. október 24. 10:4114686.
    Jo reggelt. . amikor irtal, akkor en mar eppen a repteren alltam sorba a lanyaimmal. . . azota ok mar landolnak Pesten (jo nekik!), en meg kozel ket oraja itthon dolgozgatok :-)) Ennyit az alvasrol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118825 (14684)
     
  17. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 24. 09:5414685.
    pssssssssssszt!
    ilyen hajnalban nem zajongunk!
    :-))))))
    alszanak
    vagy mást csinálnak. . .
    na, akkor meg pláne nem zavarjuk őket!
    :-PPPPPPPPP
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118825 (14684)
     
  18. Torolt_felhasznalo_118825
    Torolt_felhasznalo_118825
    2004. október 24. 07:0014684.
    Kedves Pajtások!
    Hogy ti milyen későn kelők vagytok! Vagy dolgozni siettek, hogy senki sincs itt? Én ilyenkor ráérek. Legalábbis annyira, hogy Mindannyiótokat szeretettel üdvözöljelek.
    Kriszti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 23. 20:1514683.
    7 cd?????????
    nem írtad el??????????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14682)
     
  20. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 23. 19:3414682.
    Zork Nemesis a cime és 7 cd-s játék. Teljesen odáig voltam érte, mert nagyon jó a grafikája és az egész játék fantasztikus.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14681)
     
  21. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 23. 19:1514681.
    melyik az?
    hátha. . . .
    :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14680)
     
  22. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 23. 18:5814680.
    Age of Empires, Age of Mythology, Ceasar III. , Pharaoh, Nekem ezek a kedvenceim.
    Van egy játék amit 97 óta próbálok megszerezni, de sehogy sem sikerül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14669)
     
  23. Torolt_felhasznalo_175268
    Torolt_felhasznalo_175268
    2004. október 23. 17:5814679.
    Végre megyünk! Sziasztok, kellemes további órákat Mindenkinek! Csók!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. október 23. 17:2714678.
    Azért előbb-utóbb csak eljuttok a vendégségbe is!:)
    Meg ne fázzatok!!! (Már elég hideg van. . . )

    K@kukkocska! Milyen okosak voltatok:Kellemetlent a hasznossal. . . . .
    Így nem is írtam, majd ha már meg is kapod!:) Szólj!

    Klem ! Érezzétek jól magatokat! Azaz azóta már biztos így is van!:)

    Mindenkit puszilok, sziasztok!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_175268 (14677)
     
  25. Torolt_felhasznalo_175268
    Torolt_felhasznalo_175268
    2004. október 23. 17:2014677.
    Szerbusztok Pajtások!
    Képzeljétek, nálunk IS szerelő van-fűtés viszont nincs! Micsoda véletlen! Kak@k, nem?
    Párom és barátja pedig teraszon szerelnek, mert jön a tél és télikertet építünk :-)), szóval ajtó tárva nyitva, meleg semmi, ebédfőzés közben legalább jót melegedhettem. . .
    Most pedig már menni kéne vendégségbe, de még minden és mindenki a fejem tetején áll. Ilyen egy normális szombat?!
    Nővérem 5éves nagyobbikja közölte a szüleivel kb. két hete, mikor már az új lakásukba való költözés vége felé jártak, hogy: Itt ez a hétvége, együtt a család, lehetne sokat játszani, ehelyett Ti csak tologattok. . . -mármint bútorokat tétova arccal, hogy melyik hová kerüljön. Kedves! És mindemellé forgatja a szemeit. Imádom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_756706
    Torolt_felhasznalo_756706
    2004. október 23. 15:2014676.
    SZiasztok szep jo napot minedenkinek))) Itt het agra sut a nap)) igaz csak 12 fok van de mar az is jobb mind a 0. . . .
    Ma mi is vandorluk mert szerelo jon hozank es nem lesz aram a hazban van 4 orankeresztul. . igy futes sem((((
    Tehat meg probaljuk kellemesen tolteni az idot. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (14674)
     
  27. 2004. október 23. 12:4814675.
    Szia CT ! Kellemes hétvégét Mindenkinek !

    Délután vendégek jönnek. . valami nasit készítek hamarosan. . :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (14674)
     
  28. Torolt_felhasznalo_528098
    Torolt_felhasznalo_528098
    2004. október 23. 08:5614674.
    Jo reggelt mindenkinek! kellemes szombatot!

    Kinel mi a program? Nalunk: nagyobbik gyerek tornara (velem, mert el is kell vinni valakinek odaig), utana osszeszedem a csalad tobbi tagjat, plusz egy baratno kislanyt es irany a mozi. Gyerekes program: Shark Tale (nem tudom hogyan fordithattak otthon a cimet). Azutan pakolunk, mert a lanyok a holnap hajnali geppel Budapest fele veszik az iranyt :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_175268
    Torolt_felhasznalo_175268
    2004. október 22. 21:4014673.
    IBM! NAGYON JÓ a 14652 vicc! Könnyeim letörölve, erre olvasom a 14653. . . hmmm! se rossz! Fantáziamozogtató! Mit kaptak a többiek, amiből én kimaradtam? McKaphatom? Mi a módja? Kinek jár? Csak régieknek? :-))Na, lécci, lécci. . akkor írok én is viccet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14657)
     
  30. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 20:1814672.
    nyahh, emberek, akkor én balra (aludni-altatni) el. . .
    szép éjjelt mindenkinek !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2004. október 22. 20:1214671.
    Az öreg székely eleresztette a galambot. A fia szagulgat, szagulgat. . .
    -Idesapám, maga vót?
    -Én nem!
    Csak szagulgat ,
    -idesapám maga vót?
    -Én nem!
    - Hát akkor ki?
    . . . . . . . . . csönd. . . .
    nagy sokára az öreg:
    -Tán a kutya!
    -Hisz nincs is benn!
    . . . . . .
    - Maj begyün!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14664)
     
  32. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 20:0114670.
    - Hogy mondják angolul: "Ma este a megbeszéltek ellenére sajnos nem jön vacsorára az anyósom"?
    - "YYYESSSS!!!"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:5614669.
    a stratégiai játékokat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14668)
     
  34. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 22. 19:4314668.
    Azt látod én nem tudhatom. . . .
    Egyébként milyen számitógépes játékokat szeretsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14662)
     
  35. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:4314667.
    Vágja a fát a székely az erdőn, amikor jön a sógora a hírrel, hogy meghalt a székely anyósa. Az nem szól egy szót sem, csak nagyot köp a tenyerébe és még nagyobb erővel vágja a fát.
    - No, hallod, Ábris, meghalt a mama, gyere haza - adja tudtára még egyszer.
    - Várjál sógor, előbb a munka aztán a szórakozás. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:3814666.
    A székely meg a fia kaszálnak a lucernásban. Egyszercsak a fiú megszólal:
    - Idösapám, itt ne kaszáljuk le a lucernát!
    - Már mér' ne?
    - Mer'életemben itt szerelmeskedtem először.
    Kaszálnak tovább. Egy idő múlva a fiú megint megszólal:
    - Idösapám, itt se kaszáljuk le a lucernát!
    - Hát már mér' ne?
    - Mer' amikor életemben először szerelmeskedtem, akkor itt állt a lány anyja.
    - És mit mondott?
    - Beeeeeee!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:3714665.
    Az öreg székely szállna fel a buszra, de azért még megkérdezi a sofőrt:
    - Tessék mán mondani, oszt hova megyen ez a busz?
    - Kolozsvárra.
    - Oszt biztosan odamegy-e?
    - Bácsikám, hát láthatja, hogy az van az oldalára kiírva, hogy Kolozsvár, tehát biztosan odamegy.
    - Nem hiszek én az ilyen feliratoknak!
    - Aztán mért nem hisz nekik, bácsika?
    - Hát mer mikó egyszer a városban betértem a hivatalba, láttam ott egy ajtót. Ki volt írva, hogy NŐK, bementem, oszt WC vót.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:3614664.
    A székely fintorogva beleszagol a levegőbe:
    - Fiam, te voltál?
    - Nem.
    - Asszony, akkor te?
    - Nem.
    - Akkor én.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:3314663.
    Két székely beszélget:
    - Hé szomszéd, miért van annak a disznónak három lába?
    - Mit gondol kend, majd levágom az egészet egy bableves miatt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:3214662.
    pedig egy dáma. . . . . hmmmmm. . . . . . . .
    :-)
    csak ne a táblán, könyörgöm !!!!!!!!!!!!!!!
    ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14660)
     
  41. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:3014661.
    Az öreg székely lefekvést követően minden este imádkozott elalvás előtt. Éppen a Miatyánkot kezdte el, mikor a felesége, aki unta a mindennapi ájtatoskodást mivel az öreg ilyenkor nem vele foglalkozott, így szólt:
    - Apjok, miért nem foglalsz engemet is az imáidba?
    - Hát már hogyne foglalnálak drágám? Éppen az előbb imádkoztam, hogy "szabadíts meg a gonosztól"!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 22. 19:2514660.
    Nálam bejönnek a sakkon és a dámán kivül. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14658)
     
  43. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:2514659.
    A székely bácsi füves cigarettát kap a fiától. Kimegy szépen a mezőre, leül a diófa tövébe, és slukkol egy mélyet. Lát egy fénycsóvát felvillanni, de semmi. Szippant még egy mélyet, semmi hatás, csak egy újabb fénycsóva. Erre szív még egy nagyot utoljára, de semmi különös, csak egy harmadik fénycsóva.
    - Na, esse ér semmit - dühöng a bácsink, és eltapossa a csikket. Otthon várja az asszony:
    - Há' hol voltál eddig, apjuk?
    - Szívtam a fiunk füves cigarettáját.
    - Na jó jó, de három napig?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:1914658.
    nem szeretem a táblajátékokat
    (nyomja a gerincem)
    :-))))))))))
    :-P
    ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14655)
     
  45. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:1714657.
    A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához:
    - Idösanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.
    - Fiam, hát ez mákostészta.
    - Annak elég savanyú.

    :-)))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 22. 19:1714656.
    Hellóka! nálam ez ugymond aktiv pihenés. .
    előzmény:
    szoprán (14651)
     
  47. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. október 22. 19:1614655.
    Kuksizd meg te is!
    www. tablajatekos. hu itt aztán kedvedre válogathatsz. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (14652)
     
  48. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:1514654.
    szia szoprán!
    neked is kellemes pihenést!
    előzmény:
    szoprán (14651)
     
  49. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:1514653.
    A székely nyugodtan pipázik a kapu előtt, mikor látja, hogy felesége sírva rohan felé:
    - Uram, a Sára terhes!
    - Az az ő dolga - dörmögi a székely.
    - De tőled van a gyerek!
    - Az az én dolgom.
    - Uram, viszem a kutyát, és a Tiszába vetem magam!
    - A kutya marad, a többi a te dolgod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2004. október 22. 19:1514652.
    mivel jáccol, hehehe?
    :-)))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (14650)
     

Címlap

top