Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szegények karácsonya 2012

bubóca
Létrehozva: 2012. november 25. 17:04

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni a szegényeket, hogyan fogják ünnepelni a karácsonyt, lelkükben mit élnek át. Magamból indulok ki, tehát nem felmérésről van szó.

Nagyon szépen kérem, aki nem tud, és nem akar segíteni, illetve elítélő gondolatai vannak a szegényekkel kapcsolatosan, azok ne írjanak.

Előre szólok, nem tudok azonnal válaszolni, tanyán lakunk, minden a mobilnet térerőtől függ. Azt viszont ígérhetem, ha be tudok lépni, mindenkinek válaszolok.

Mi 41 e Ft-ból élünk ketten a férjemmel. Annyi könnyebbségünk van, hogy a tanyán, ahol lakunk, a tanyagazda megengedte, hogy legyen veteményes kertünk. Így le tudtm fagyasztani borsót, tököt, stb. Zöldséget eszünk zöldséggel, de ennyi pénzből  legfeljebb napi 1 étkezésre jut Igy tulajdonképpen egészségesen étkezünk.(?!) A férjem 28, én 34 kg-t fogytunk másfél év alatt. Ő átesett egy jobboldali szívinfaktusan, 3 agyi infarktuson, létszámleépítés miatt munkanélküli. Ilyen egészségi állapottal sehova sem veszik fel.Semmilyen  segélyre nem jogosult, mert az én "eredeti" rokkantnyugdíjam  81 ezer Ft, melyből végrehajtó vonatja le a közüzemi hátralékot /50 %/, melyet ennyi pénzből nem tudtunk fizetni. Engem 6 év alatt 7x műtöttek érelzáródás miatt. A lányom fizeti az internetet, hogy emberekkel tudjak kapcsolatot tartani, ne érezzem elzárva annyira magam a világtól.

Hogy mi lesz karácsonykor?  Imádkozunk, esszük  a tojáslevest és a rántásos gombócot.

Kíváncsi vagyok, más nehéz körülmények között élők, hogyan oldják meg a szeretet ünnepi étkezést, ajándékozást,  milyen segítséget,  tudnak adni párjuknak a depresszióban, nehézségekben.

  1. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2012. november 25. 19:2451.
    Benne van abban, amit ideztem: bedolt a lakashitelük, a rokkantnyugdija felet letiltjak. Munkat nem kaptak a varosban, ezert azt a -szerintem a legesszerubb -megoldast valasztottak, hogy kimennek egy tanyara, ahol ingyen lakhatnak, maguknak mindent megtermelhetnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (48)
    2012-11-25  19:19
  2. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. november 25. 19:2350.

    Én az egészből ezt tartom a legszomorúbbnak. Hogy a lányod ennyire nem törődik veletek. Talán azért, mert nekem is egy lányom van és két unokám. Nem tudom, mi lenne, ha hasonló helyzteben lennék én vagy ők. Talán bele sem akarok gondolni, nem igazán tudom elképzelni,hogy zet tenné velem, de sosem lehet tudni.

    Kitartást kívánok neked, erő az van sok, úgy látom!!!! 

    előzmény:
    bubóca (46)
    2012-11-25  19:11
  3. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. november 25. 19:2149.
    Miért, Ti fizetitek a lányotok autóját és a fentatását?
    előzmény:
    bubóca (46)
    2012-11-25  19:11
  4. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. november 25. 19:1948.
    Miért nem a városban laktok, ott könnyebb lenne munkát találni?Akár alkalmi munkát is.Nem akarok rosszindulatú lenni, de sajnos sokan ennyi pénzt keresnek egy hónapban, mint a Te rokkantnyugdíjad.
    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  5. 2012. november 25. 19:1547.

    Az előbb írta valaki, miért nem adjátok ki a lakást??

     

    Persze csak nomális bérlőnek, kaucióval, szerződéssel, mérő órákat nevére átíratva bérleti szerződéssel....

     

     

     

     

    előzmény:
    bubóca (46)
    2012-11-25  19:11
  6. 2012. november 25. 19:1146.
    Sajnos, ez az igazság. Van, amikor másfél hónapig sem látom őket, tényleg csak akkor jönnek ki a tanyára, ha ebédre hívom őket. Ezt a másik topikból el tudod olvasni. Telefon csak akkor van, ha hétvégén felhívom őket, mivel Vodafontól kapok ingyenes hétvégi perceket. Előfordul, hogy 2-3 hétig nincs a telefonomon pénz, csak segélyhívásra használhatom. Ha be tudunk menni a városba, van annyi pénzünk, hogy tankoljunk a lányom kocsijába, aminek mi vagyunk az üzembentartója és fizetünk utána minden kötelezettséget, akkor első dolgunk, hogy felkeressük az unokáimat, mert imádjuk őket. 
    előzmény:
    Csendike (33)
    2012-11-25  18:42
  7. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2012. november 25. 19:0545.

    Szerintem nem kapnak fizetest.

    Gondolom lakhatnak a hazban, hasznalhatjak a földet, kapnak pl. a csirkebol ("ez a fizetseg") es pluszban felügyelik a tanyat.

    előzmény:
    etilany (42)
    2012-11-25  18:59
  8. 2012. november 25. 19:0244.
    Gondolom az ott lakásért cseébe gondozzák a csirkéket.
    előzmény:
    etilany (42)
    2012-11-25  18:59
  9. 2012. november 25. 19:0043.

    Mert könnyebb a lelküknek.

     

     Olyan könnyű a másik felett ítélkezni, elitélni. Miért ne tennék?

    Tudod, olyan jó NLC-s szokás szerint, mindenki tudja, hogy a másik mit csinál rosszul, mit hogy' kéne.

    Meg milyen jó érzés a másikba belerúgni, és csendben örülni, hogy nem mi vagyunk a helyébe.

    Ma még.....  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_339032 (34)
    2012-11-25  18:43
  10. 2012. november 25. 18:5942.
    De most akkor a tanyafelügyeletet és a csirkegondozást ingyen csináljátok? A gazda nem ad érte fizetést? Nem is értem, komolyan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_339032 (30)
    2012-11-25  18:29
  11. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2012. november 25. 18:5641.

    8 eve forumozik itt.

    Több mint 10 ezer hozzaszolasa van.

     

    A hozzaszolasai kedvesek, figyelmesek.

     

    Egy tiszta, dolgos no.

     

    Es jön peldaul egy vakondka2013 mai regisztracioval es pocskondiazza, lehazugozza...

     

  12. 2012. november 25. 18:5140.
    Városi lakást miért nem adjátok ki?
    előzmény:
    bubóca (37)
    2012-11-25  18:49
  13. 2012. november 25. 18:5039.
    Bele olvastam a többi hsz-ba, egyáltalán nem érzem ellentmondásosnak. Egy évvel ezelőtti írásában is ezeket a betegségeket írja és hogy nehéz anyagiakkal kűzdenek. Nem értem Ti mire hivatkoztok, hogy csaló?
  14. 2012. november 25. 18:5038.
    Ez is lehet, azt is ki kell fizetni.
    előzmény:
    fórumozok (36)
    2012-11-25  18:48
  15. 2012. november 25. 18:4937.

    Nem ismerem Őt, és nem is vagyok Ő. Én nem szoktam más néven NLC-ni, csak a régi saját nickemen.

    De kértem, aki megalázni szeretne, az ne írjon.

    Ápolónőként  nagyon sok emberen segítettem, úgy érzem nem érdemlem meg, hogy megalázzanak, mert betegek lettünk a férjemmel.

  16. 2012. november 25. 18:4836.

    A csirkék talán a mélyhűtőben várnak a sorsukra.

     

    vagy eladták, hogy fizetni tudják mondjuk a villanyszámlát

  17. 2012. november 25. 18:4535.

    A lányod tudja - ahogy meséled - a történeted.

    Szólj neki, hogy ha a gyerekek jönnek, küldjön velük 1 kg lapockát,tarját vagy akármit.

    Nem vagy abban a helyzetben,hogy te terülj terülj asztalkámat kerekíts a családi ebédnél.

    Vagy készíts tojásos nokedlit nekik, aki nem éhes nem eszik, kész.

    előzmény:
    bubóca (32)
    2012-11-25  18:39
  18. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2012. november 25. 18:4334.

    Ebbol a topicbol szemezgessetek...leirja hogyan elnek.

    Egy roppant kedves, melegszivu nonek tunik.

    Miert muvelitek ezt vele?

  19. 2012. november 25. 18:4233.

    Jó.

    Hidd el hogy értem.Ugyanakkor mégsem értem.

    Most én is kételkedni kezdtem.

    A heti 1 telefon megterhelő?

    Na, ne.Ez kifogás.

    Megértem, hogy az unokáknak jókat akarsz főzni, rendben is van.

    Erőn felül akkor sem kell teljesítened, ezt meg te értsd meg.

    Már ha így igaz az egész történet.

     

     

    előzmény:
    bubóca (32)
    2012-11-25  18:39
  20. 2012. november 25. 18:3932.

    A 30 db pipikéből már nagyon kevés van. Ha az unokáimat látni szerettem volna, akkor csirkét főztem, mert akkor eljöttek ebédelni a lányomék a várostól 10 km-re lévő tanyára. Máskor mindig elfoglaltak,nem érnek rá, még arra sem, hogy hetente 1x felhívjanak. Pedig mindig jó volt a kapcsolatunk, csak "spórolnak"mobiltelfonon, a benzinen.

     

    előzmény:
    Csendike (26)
    2012-11-25  18:19
  21. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2012. november 25. 18:3331.

    dianasplit

    vakondka2013

    CsutkaRozi

     

    Legyetek magatokra roppant büszkek!

  22. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2012. november 25. 18:2930.

    Ha mar valakit a földbe akarsz döngölni, azert olvasd el mit is irt 2012. aprilis 12.-en:

     

    "Mint írtam, mi itt tanyafelügyelők vagyunk. 200 db csirke a tanyagazdáé lesz, mi "csak" gondozzuk, az 50 db pedig saját. Kukoricája van a gazdának, mi is most ültettünk. Lucerna is van vetve, a gazda a sajátjáról gondoskodik kajailag. Mi a férjem végkielégítését invesztáljuk be, majd eladjuk őket 6-8 hetesen. (Már sokan érdeklődnek iránta.) Hatalmas nagy zöld terület is van, amire ki tudjuk engedni őket, mert körbe van kerítve, illetve hálóval lefedve, hogy a héja ne tudja elvinni. Így a csirkéből árult pénzt visszaforgatjuk, néha egy-egyet levágunk. Majd igazán akkor tudom megírni, mennyibe kerül, ha az első transzportnak a hozama bejön. Minden fillért felírunk, amit rájuk költünk.

    Bedőlt lakáshitel van a fejünk fölött. Ez is hozzájárult, hogy ide kiköltöztünk. A lakást nem bírjuk eladni, nincs pénzük az embereknek. Át kellett gondolnunk, hogy hogyan akarunk megélni. A városi lakásból, ha kilépek az ajtón, már fizetni kell mindenért (hús, zöldség, stb..), ha bemegyek, szintén fizetni kell (rezsi....), amit nem futott a nyugdíjam, sőt szinte semmi nem maradt a kettőnk fizetéséből."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_908520 (20)
    2012-11-25  18:05
  23. 2012. november 25. 18:2829.
    Az önkormányzat kiállít egy igazolást, és máris van méltányodssági TB, nem kell aorta műtétet fizetni.
    előzmény:
    bubóca (21)
    2012-11-25  18:05
  24. 2012. november 25. 18:2828.

    Igen, még meg van sajnos a városi lakás, amin terhelési és eladási tilalom van az OTP részéről. Van a tanya, ami nem a mienk, mi csak felügyelünk, tisztán tartjuk a környéket, vigyázunk arra, hogy ne legyen betörés. Mellette a tanyagazda csirkéit ellátjuk, takarítjuk az almot alóluk. Nekünk csak 30 csirkénk volt, amit le kellett vágnunk, mert a tanyagazda duplán ki akarta fizettetni velünk a kajájukat mindattól függetlenül, hogy az ő csirkéjét gondozzuk, tojásukat összeszedjük pontosan elszámolva, a férjem kaszálta egész nyáron ingyen a herét nekik.

    Így még a városi lakás után is fizetni kell(ene) a távfűtést, a gázt, a szemétktg-et, a közösktg-et.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_908520 (20)
    2012-11-25  18:05
  25. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2012. november 25. 18:2627.

    A csirkeket nyar ota mar ezerszer eladhattak es a penzt mar ezerszer elkölthettek peldaul a patikaban.

     

    Szep kepeket linkeltel buboca a masik topikban, latszik, hogy igyekszel, gondozod a kertet. A vetemenyeseid is szepek voltak es a hazatok is tiszta! Ugyhogy ebbe nem tudtak belekötni ezert belekötnek a csirkebe...pffff.

  26. 2012. november 25. 18:1926.

    Majd előkapnak pár pipit a mélyhűtőből.

    Finomat lehet belőlük főzni.

    Nem kell halat enni karácsonykor, ha nincs.Jó a sültcsirke is.

     

  27. 2012. november 25. 18:1625.
    Tudod, szeretném, ha soha nem tudnád meg, milyen a szegénység és a kiszolgáltatottság. 55 évesen, 8 éves kortól végigdolgozni egy életet, amíg beteg nem leszel, és minden fel nem fordul.
  28. 2012. november 25. 18:1124.

    Ez egy őszinte és tisztességes hozzászólás.Lenne mit tanulniuk a többi hozzászólónak tőled...mondjuk megbecsülni az olyan embereket is,akik nem nem fenékig tejföl az élet.És ha egyszer megírja,akkor hazudik...Hát sajnos az emberek javának ilyen a felfogása.

    Maradok az állatok jó barátja!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198597 (11)
    2012-11-25  17:35
  29. Torolt_felhasznalo_198597
    Torolt_felhasznalo_198597
    2012. november 25. 18:0923.
    Ajjajj...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_908520 (20)
    2012-11-25  18:05
  30. 2012. november 25. 18:0522.

    Lehet igaz is, nem? Mobilnet van már 2500 ft-ért havonta, úgyhogy azt talán fölösleges volt felkiáltójellel kiemelni. Simán el tudom hinni. 

    Topikindító: az viszont furcsa, hogy a lányod nem hív meg Karácsonykor. Nem hinném, hogy olyan nagy többletkiadással jár plusz két főre főzni.... vagy ha másért nem, legalább azért, hogy együtt legyetek. Az ünnepekben az a lényeg, hogy az ember együtt van a szeretteivel.......

  31. 2012. november 25. 18:0521.

    Sajnos, pedig így van. Sőt, még ráadásul a férjemnek nyaki  aorta 75 %-os érszúkületét műteni kellene, azonban mivel nincs munkahelye, így nincs TB biztosítása sem, nem kap semmilyen ellátást, így nekünk kellene fizetni a műtét összegét is. Vagy a semmiből a 6.....ezer Ft-os önálló tb. biztosítást. Nincs rá pénzünk.

    Sajnálom, ha nem hiszed el a 34 kg-t, de attól még igaz. Én "örülök neki", hisz könnyebben tudok járni, nem kell bottal közlekednem, csak ha 100-150 m-nél hosszabb távra megyek.

    A férjem infarktusait orvosi leletek igazolják.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_908520 (13)
    2012-11-25  17:37
  32. Torolt_felhasznalo_908520
    Torolt_felhasznalo_908520
    2012. november 25. 18:0520.

    De mi történt ?

    Van városi lakásod , van a tanya . Van a hatalmas kerted. Áprilisban csináltatok új ólakat és vártad a 250 csirkét aztán a tojósokat .

     

    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  33. 2012. november 25. 17:5719.

    Bizony ez így van, bármilyen furcsa, mert a családi összjövedelmet nézik, amikor megítélnek segélyt. Per pillanat nem tudom, mennyi az annyi, de tavaly, 25ezer ft volt az egy főre eső jövedelem. Ahol ezt elérték, ott nuku segély. Ha a  topikindítónak 81 ft a nyugdíja, akkor simán lehet, hogy a  párja nem kaphat ellátást. Mondjuk azt nem értem, hogy ilyen esetben miért nem veszik figyelembe, hogy ilyen sok levonása van........

     

    előzmény:
    sisolya (7)
    2012-11-25  17:30
  34. 2012. november 25. 17:5318.

    Értelek

     

    Elárulnád kérlek,hogy merre laktok hozzávetőleg? 

    előzmény:
    bubóca (17)
    2012-11-25  17:51
  35. 2012. november 25. 17:5117.
    A lányom 2 gyermeket nevel elsős a kicsi 5-es a nagyobbik. Ennél többet nem tud segíteni a pedagósus fizetéséből. Nekem már ez is nagyon nagy sgítség, hogy nem vagyok elzárva teljesen a világtól.
    előzmény:
    sortika (15)
    2012-11-25  17:39
  36. 2012. november 25. 17:4316.
    Kérlek, hidd el, igaz, amit írok. Nekem már semmim nincs, csak a becsületem Arra viszont büszke vagyok.
  37. 2012. november 25. 17:3915.

    Sziasztok!

     

    Azt szeretném kérdezni,hogy a gyermeked,aki az internetet fizeti elvisz e benneteket karácsonykor és egyáltalán magához?

    Miért nem visz némi husit,hogy változatosabban táplálkozzatok??? 

    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  38. 2012. november 25. 17:3814.
    Nagyon jó kis receptek vannak ott, olvasgattam, sőt többet el is készítettem.
    előzmény:
    pestmegyei (12)
    2012-11-25  17:35
  39. Torolt_felhasznalo_908520
    Torolt_felhasznalo_908520
    2012. november 25. 17:3713.

    Zöldséget eszel zöldséggel , vagy rántottlevest ?

     

    A lányod biztos vendégüllát karácsonykor : ha a Netet fizetni tudja...inkább fizetne egy pár csirkét havonta....

    Ez a 3 agyi és 1 jobboldali szívinfarktus furcsa. Nem hiszem el. Meg a 34 kilót sem. 

     

     Szegényekkel kapcsolatban nincs  "elítélő gondolatom" , azok ellen viszont , akik ezek nevében keresik a boldogulást ............hmmmm

     

    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  40. 2012. november 25. 17:3512.
    Itt vannak ötletek.
    előzmény:
    Sonnya (8)
    2012-11-25  17:31
  41. Torolt_felhasznalo_198597
    Torolt_felhasznalo_198597
    2012. november 25. 17:3511.

    Mi lesz karácsonykor?

    Ugyanaz, mint máskor. Majdnem ugyanolyan nap, mint a többi. Ahogy a sorokból kivettem, neked - és még nagyon sokaknak nem igazán arról szól a karácsony, amiről kellene. Ne vedd bántásnak, nem az. Tény.

    Nálunk karácsonykor együtt a család, jókat beszélgetünk, közben jókat is hallgatunk (tudod, hogy többek között akkor igazán barát a barát, ha hallgatni is jókat lehet vele?) és mondjon bárki bármit, ha zsíroskenyér van az asztalon, azt is ugyanolyan jóízűen megesszük, mert olyan emberekkel közösen eszünk, akiket szeretünk és fontosak nekünk és vica versa. Adni nem csak tárgyat lehet a másiknak és én sem feltétlenül tárgyat várok a másiktól.

    Nem attól vagyok boldog, hogy ugyanolyan égigérő vasketyegőm van, mint a másiknak és nem vagyok attól boldogtalan, ha mégsincs. Nem ezzel kell mérni az ünnepet - ha ez a mérce, az már régen rossz.

    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  42. 2012. november 25. 17:3410.
    Lemaradt egy 's' : olvasgass
    előzmény:
    Sonnya (8)
    2012-11-25  17:31
  43. 2012. november 25. 17:339.
    Ajajaj.
    előzmény:
    sisolya (7)
    2012-11-25  17:30
  44. 2012. november 25. 17:318.
    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  45. 2012. november 25. 17:307.

    "Ő átesett egy jobboldali szívinfaktusan, 3 agyi infarktuson, létszámleépítés miatt munkanélküli. Ilyen egészségi állapottal sehova sem veszik fel.Semmilyen  segélyre nem jogosult, mert az én "eredeti" rokkantnyugdíjam  81 ezer Ft,"

     

    Azért nem jár neki semmi, mert a párja 81 ezer ft-ot kap, amiből  levonás is van?

    ugyan...

     

    Tojásleves helyett raguleves nokedlivel, rántásos gombóc helyett reszelt krumplis rakott krumpli, komolyan írom.

    előzmény:
    pestmegyei (5)
    2012-11-25  17:23
  46. 2012. november 25. 17:276.
    Elég ha a fele igaz, de én azt se hiszem. Ennyi idősen ilyen betegségek....no és ha ennyi pénzből kellene élnem nem tudom, hogy mobilnetre költenék-e. Nem értem igazán mit vár ettől a topictól.
  47. 2012. november 25. 17:235.
  48. 2012. november 25. 17:204.

    Nagyon szomorú az amit írsz!

    S az is elszomorító, hogy ma Magyarországon egyre többen élnek ilyen méltatlanul. Egyre több gyermeknek kell megélnie a nélkülözést! Munkám során nap, mint nap tapsztalom, hogy milyen nagy szegénység van itt, s nem tedunk tenni ellene. 

    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  49. 2012. november 25. 17:203.

    Hány évesek vagytok?

    Mióta nem dolgoztok?

    Miért vagy rokkant?

     

    Kitől, milyen segítséget vársz?

    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04
  50. 2012. november 25. 17:172.

    Vannak jópáran ilyen helyzetben.

     

    Láttam, hogy  ilyentájt nyitsz topikot ilyen témáról.

     

    Nem értelek, mert más nyomorult helyzete nekem nem vigasz.

     

     

    előzmény:
    bubóca (1)
    2012-11-25  17:04

Címlap

top