Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülés után dolgozni..

mancika
Létrehozva: 2012. augusztus 28. 17:54

Sziasztok!

 

A cím eredetileg ez lenne: Ki mikor kezdett el dolgozni a szülés után, ill. hogyan oldotta meg?

 

A helyzet nem egyszerű: Szülés után hamar vissza szeretnék menni dolgozni.

Namármost a hamar az kb. fél évet jelent, vagy még annyit sem.

Kötekedők kíméljenek, gyakorlati tanácsokra van szükségem, gyakorló anyukáktól. Mindenki tanácsát megköszönöm, csak könyörgöm ne hangozzék el: minek szül, ha nem akar otthon maradni? És egyebek..

 

Szeretem a munkámat, szükségünk van a pénzre, viszonylag biztos a munkahelyem, várnak majd vissza, lehet egy fenékkel két lovat megülni?

Volt már valaki hasonló helyzetben?

A szoptatással kapcsolatban nem szeretnék nagy faxnit csinálni, legrosszabb esetben (ha lesz tejem), akkor lefejem. 

 

Na de ki vigyázna a babára? Egyáltalán normális ez az egész, vagy csak én vagyok rosszul összerakva?

Tudom, hogy minden kiszámíthatatlan, eddig minden ok, na de a terhesség vége még elég messze van.. hogy mi lesz szüléskor és utána, senki nem tudja.

 

 

Nyilván nem tudnék az első időben 20 napokat dolgozni, de heti 1-2 napot szeretnék majd bevállalni. A bölcsi is bizonytalan, pici babát meg gondolom nem valami okos dolog idegenre bízni. Szülői segítség a párom részéről lenne, de az sem egész napos..

Köszönöm, aki ír, segít!

  1. 2012. augusztus 28. 23:57151.

    Még egy megjegyzés.. 

    Csodálnám ha ez idehaza lenne.

    Megirod priviben melyik cégről van szó??

     

    egyébként gratula a vezetésnek!!  

    előzmény:
    haha01 (145)
    2012-08-28  23:47
  2. 2012. augusztus 28. 23:56150.

    Ez is egy vélemény, nem tilthatom meg, hogy ne így gondold.

    Bár én ezt erős túlzásnak érzem, mert úgyis a gyerek fog diktálni, és nem én. Ezek csak elképzelések.

    idézet:
    mancika (62)
    2012-08-28 22:12:27

    Ebben minden benne van amit leírtál.

    Szerintem felesleges még előre ezen gondolkoznod hiszem még van jópár hét a szülésig.

    Kívánok neked probléma mentes terhességet,mert gondolom azt is végig fogod dolgozni.

    Jó,hogy felelőségtelejsen gondolkozol a munka szempontjából csak azt se felejtsd el,hogy a gyerek nem egy robot és persze minden függ a párod hozzáállásától is. 

    Bölcsibe azelőtt míg nem jár önnálóan semmiképpen sem adnám be.

     

    előzmény:
    mancika (62)
    2012-08-28  22:12
  3. 2012. augusztus 28. 23:55149.

    Teljesen jó!! 

     

    és miért olyan kevés az, ahol elhiszik, hogy ez müködik??

     

    előzmény:
    haha01 (145)
    2012-08-28  23:47
  4. 2012. augusztus 28. 23:53148.

    Egy 6 hónapos gyerek napközben már csak kétszer alszik 1-2 órát. 

    A többi időt ébren tölti.

    Általában az egyik alvás egy normálisan szoktatott babánál a délelötti órákra esik, olyan 10 óra tájban...   a másik alvás délután  3-4 óra körülre. Nem alszanak többet ilyenkor 1-2 óránál.

     

    A hathetes csecsemő tölti alvással a nap nagyobb részét de még ő is ébred két három óránként éjjel is és nappal is.

     

    De igazad van. Végül is bárki el tudja őt látni. Akár még egy háztartási robot is képes kielégiteni a fizikai szükségleteteit. Még tán ringatni is képes őt egy bölcsőben... sőt zenét is játszik. Meg anya hangján is meg tud szólalni. 

    előzmény:
    Gorgon Lilith (144)
    2012-08-28  23:46
  5. 2012. augusztus 28. 23:51147.
    Nekem sajnos nem ilyen típusú a munkám.
    előzmény:
    haha01 (145)
    2012-08-28  23:47
  6. 2012. augusztus 28. 23:51146.

    Itt most nem arról van szó, hogy hova rakod a gyereket, amikor beteg. Az csak egyetlen aspektus. A betegséggel töltött napok száma ráadásul gyerekenként változik, nem minden bölcsis dől ki kéthetente. A gyerkőc lelkét egyébként kevéssé befolyásolja, hogy anya biztos vagy bizonytalan munkahelyre megy reggelente...

    Itt magáról az életformáról és az "anya minden idejét a gyereknek!" elvek logikai és kultúrtörténeti tarthatatlanságáról van szó. Mert mindkét szempontból igen erősen cáfolható a "dolgozó nőnek nem egészségesen, boldogan nő fel a gyereke" elv.

    előzmény:
    Lillaréka (143)
    2012-08-28  23:42
  7. 2012. augusztus 28. 23:47145.

    Nem olvastam végig a topikot...de hátha tudok segíteni.

     

    Nálunk a következőképpen oldják meg a kismamák visszatérését:

    Fél éves korától a gyerkőc kb. 1 éves koráig heti 1 nap bejárás, majd a következő félévben heti 1,5-2 és így fokozatosan 2 éves korára heti 3 napot, 3 éves korára a heti 5-öt.

     

    Persze a meló 8 órás, így "természetesen" otthon is kell dolgozni, de az a kismamára van bízva, hogy hogyan osztja be az idejét.

     

    A meló kiadva, főnök ellenőriz, e-mailen, illetve telefonon megy a kapcsolattartás. Aki kéri 6-7órában is megy a dolog.

      

    Hozzá teszem, hogy a teljes hálózati elérhetőséget, SAP, outlook, laptop, telefon...stb. biztosítja a cég.

     

    Ezt hívják home office-nak.

     

    Nálunk műxik.

    előzmény:
    mancika (1)
    2012-08-28  17:54
  8. 2012. augusztus 28. 23:46144.

    Épp az imént írtam, hogy egy 6 hónapos gyerek kb. 3-4 órát van fenn egy nap. Ezért maradnál otthon?! Amíg otthon vagy vele, igyekezd úgy szoktatni, hogy a reggeleket és a koraestéket-estéket töltsétek együtt, azok legyenek a szertartásos, hangsúlyos étkezések, akkor játssz vele és tanítsd. Hidd el, hogy ha családilag készültök a munkádra, meg fogja szokni, és értékelni fogja az együtt töltött időt. Ha pedig még mázlid is van, 1-2 megszakítással végig fogja aludni a munkaidőd.

     

    Ne hagyd, hogy üres hiánypótlássá váljon a gyerek az életedben, akiről nem tudsz leszakadni. Ne hanyagoljátok el egymást a pároddal, töltsetek időt szigorúan kettesben is! És ne hagyd, hogy mindenféle szociokulturálisan kódolt mérget belédcsepegtetve megutáltassák veled a munkád, és a jó öreg, sztereotip anyaszerepbe kényszerítsenek!

     

    (Ha csak a gyerekkel töltött idő mennyisége számítana, akkor minden munkanélküli vagy társadalom peremén tengődő szülő gyereke gyémántlelkű zseni lenne...)

    előzmény:
    mancika (43)
    2012-08-28  21:30
  9. 2012. augusztus 28. 23:42143.

    Leírtuk párszor 

     

    Akkoriban a 8 óra az 8 óra volt. Volt bölcsi-ovi- sokszor közel-lakó nagyi.

    A munkahely biztos volt, nem vágtak ki senkit ha beteg lett a gyereke és otthon maradt néhány napot. 

     

    előzmény:
    Gorgon Lilith (140)
    2012-08-28  23:28
  10. 2012. augusztus 28. 23:38142.
    Tudok olvasni, de ettől még az a véleményem, ami. Én meg tudtam oldani, hogy heti 2x dolgozzam, és a gyereknek is jó legyen. Nem 8 órát volt folyamatosan nékülem. És mint írta, nem úgy lesz, hogy 4-kor leteszi a lantot....
    előzmény:
    vérmatska (119)
    2012-08-28  23:04
  11. 2012. augusztus 28. 23:35141.

    Hát, az én gyerkőcöm nem a fényképemet könnyezte napi 8 órában. Aludt, mint a tej, 2-3-4 óránként kelt fel. Könyörgöm, egy fél éves gyerek átlagosan 3-4 órát tölt ébren naponta! És ezt nem egyszerre, szigorúan anya távollétében! Ezért kellene még annak is otthon rostokolnia, aki nem akar, mondván, hogy csak így lesz egészséges a gyereke?!

    előzmény:
    business (31)
    2012-08-28  20:43
  12. 2012. augusztus 28. 23:28140.

    Az általad vázolt problémakör csupán akkor valós, ha egy minden szempontból az anya/feleség köré épülő családról beszélünk - kivéve az anyagi szempontot.

     

    Ami azt illeti, én azt tartom, hogy nem kell a dolgozó anyákat stresszelni azzal a teljesen fals nézettel, hogy csak 24 órás anyai testmeleggel lesz normális a gyerek. Ott van a sok majomszerető anyuci meg a munkanélküli/megélhetési szülő alsó rétegek - sajnos újratermelik a saját társadalmi rétegüket, ahelyett, hogy gyermekük fejlődése szárnyakat kapna a sok anyai inputtól.

     

    Mi, a 30-40-50-es korosztályok vagyunk a szocializmus sztahanovizmusában született generációk. Akinek munkások voltak a szülei, mind bölcsiben, oviban nőttek fel. Ezek szerint senki sem normális? Vagy netán számít ababával töltött idő minsége is, nem csak a mennyisége? És ezalatt nyilván nem napi fél óra foglalkozást étek.

    előzmény:
    sally (26)
    2012-08-28  20:25
  13. 2012. augusztus 28. 23:23139.

    Majd meglátjuk, hogy mi működik, és mi nem.

    Szó nem volt még, hogy mikor és hány napban mennék vissza, nem kérdeztek még konkrétumot.

    előzmény:
    Lillaréka (136)
    2012-08-28  23:18
  14. 2012. augusztus 28. 23:21138.

    havi 20 napban nem akarok és nem is tudnék visszamenni, bezárult a kör.

    felesleges ezt feszegetni. 

    előzmény:
    Lillaréka (137)
    2012-08-28  23:19
  15. 2012. augusztus 28. 23:19137.

    Havi 20 nap...

     

     

    mit csinálsz ha annyit várnak el??

     

    előzmény:
    mancika (133)
    2012-08-28  23:15
  16. 2012. augusztus 28. 23:18136.

    A jelenlegi tervek nem müködnek a topikinditó munkahelyén. 

     

     

     

     

     

    Azt mondjuk én sem értem, hogy sok munkahelyen miért nem müködik az otthoni meló.. akár heti 2-3 nap bejárással.

    Nagy segitség lenne az anyáknak is.. de még a munkahely is jobban járna 

    előzmény:
    vérmatska (131)
    2012-08-28  23:14
  17. 2012. augusztus 28. 23:17135.

    szerintem arról, hogy ki, mikor, és hogyan oldotta meg a munkába való visszatérését, bár lehet, hogy nem volt elég jó a topiknyitóm.

    ki, mit, hogyan kivitelezett, mik a tapasztalatok.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (132)
    2012-08-28  23:15
  18. 2012. augusztus 28. 23:15134.
    Ebben igazad van, még sokminden változhat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (126)
    2012-08-28  23:11
  19. 2012. augusztus 28. 23:15133.

    ki álmodozik? éppen erről beszélek!

    majd kiderül minden időben. én elmondom mit tudok vállalni, ők elmondják, hogy mit tudnak ebből megvalósítani. szerintem elég egyértelmű, hogy egy féléves gyerek mellől nem fogok visszamenni havi 20 órába dolgozni.

     

    előzmény:
    Lillaréka (128)
    2012-08-28  23:12
  20. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 28. 23:15132.

    Most akkor én is megkérdezem, miről is beszélünk?

     

    előzmény:
    mancika (129)
    2012-08-28  23:13
  21. 2012. augusztus 28. 23:14131.
    Persze. De a jelenlegi tervei miatt lett lehurrogva.
    előzmény:
    Lillaréka (122)
    2012-08-28  23:08
  22. 2012. augusztus 28. 23:14130.

    "Csupán az egot kéne félretenni, néhány hónapra."

     

    Néhány hónapra nekem is megy. De évekre nem biztos. Több szempontból sem érzem alkalmasnak rá magamat, így 30 és a halál közt már ismerem magam annyira, hogy tudjam, rám romboló hatással lenne a többéves "parkoltatás". 

    Erre sokak reakciója persze az, hogy "minekazilyennekgyerek".

     

    "Az otthon végezhető munka sem elvetendő."

     

    Igen, az is egy jó alternatíva (volna). Bár szerintem nem mindenki alkalmas rá, illetve szakmától és munkakörtől függ.

    Nálunk szerintem megvalósítható lenne, mert projektrendszerben dolgozunk, és a teamek kapacitására építünk, nem az egyes dolgozóéra.

     

    De Magyarországon valamiért félnek tőle a munkáltatók.

    előzmény:
    Lillaréka (115)
    2012-08-28  23:03
  23. 2012. augusztus 28. 23:13129.

    ezt úgy értettem, hogy a heti két nap hétvége legyen kizárólag, szerintem ennek van a legkevesebb esélye. ebben szinte biztos, hogy nem fognak alkalmazkodni, nem is várhatnám el.

    előzmény:
    mancika (123)
    2012-08-28  23:09
  24. 2012. augusztus 28. 23:12128.

    Akkor!

    miről is beszélünk??

    Egy dolog, hogy Neked mi az elképzelésed..

    és másik, hogy mit enged a munkahelyed

     

    lehet álmodozni, csak éppen értelme nincs.  

    előzmény:
    mancika (123)
    2012-08-28  23:09
  25. 2012. augusztus 28. 23:11127.

    igen, ha a munkahely engedi, azt meg előre nem lehet tudni, és jó is így azt hiszem, mivel én sem tudom még, hogy mi lesz.

    csak bizakodom, hogy meg tudom majd oldani. 

    előzmény:
    Lillaréka (122)
    2012-08-28  23:08
  26. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 28. 23:11126.

    Nézd, nem mi vagyunk a munkaadói.

    Erre ezért csak azt tudom mondani, hogy lássuk a medvét................

    Vannak  olyan momentumok amikre egyáltalán nem is gongol az ember, és mégis vannak.

     

    előzmény:
    vérmatska (120)
    2012-08-28  23:06
  27. 2012. augusztus 28. 23:10125.
    látom azért van, aki észrevette.
    előzmény:
    vérmatska (120)
    2012-08-28  23:06
  28. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 28. 23:09124.
    Igen.
    előzmény:
    Lillaréka (121)
    2012-08-28  23:06
  29. 2012. augusztus 28. 23:09123.
    nem fognak szerintem egyáltalán hozzám alkalmazkodni, mivel több embernek kell a beosztását megcsinálni, lehetetlen lenne, és nem is várom el, tisztában vagyok azzal, hogy mire számíthatok, nem ringatom magam álmokba.
    előzmény:
    Lillaréka (121)
    2012-08-28  23:06
  30. 2012. augusztus 28. 23:08122.

    HA! engedi a munkahely!

     

    Mivel Manci nem vállakozó!. Az a HA!! az ott van! 

    előzmény:
    vérmatska (120)
    2012-08-28  23:06
  31. 2012. augusztus 28. 23:06121.

    Majd ezt is vizsgáld felül ha kisgyermekes anyuka leszel.

    Bár nem tartom valószinűnek, hogy a füledbe is jut, amit a hátad mögött mondanak.  

    Arra ne számits, hogy huzamosan hozzád fognak alkalmazkodni.  

    előzmény:
    mancika (116)
    2012-08-28  23:03
  32. 2012. augusztus 28. 23:06120.

    Hagyjátok már...

    "Nyilván nem tudnék az első időben 20 napokat dolgozni, de heti 1-2 napot szeretnék majd bevállalni"

     

    Ez nagyon nem ugyanaz, mint havi 20 napban reggeltől estig dolgozni. Marad elég ideje a gyerekére. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (82)
    2012-08-28  22:29
  33. 2012. augusztus 28. 23:04119.
    "Nyilván nem tudnék az első időben 20 napokat dolgozni, de heti 1-2 napot szeretnék majd bevállalni"
    előzmény:
    ezjóvégre (90)
    2012-08-28  22:33
  34. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 28. 23:04118.

    Amikor anyukám született, nem volt még gyes. Nagyanyám, ha jól tudom, fél év után ment vissza dolgozni, anyukám bölcsődés lett, illetve fogadtak egy pótnagyit, aki gondozta, amikor beteg lett. Ugyanis hadra fogható nagyszülő nem volt, aki élt még, az maga szorult gondoskodásra betegség miatt.

    Akkoriban ez volt a természetes, de persze választási lehetőség se sok volt. Mégsem láttom, látom jelét annak, hogy ez a korosztály megsínylette volna, hogy bölcsődébe járt.

    Lehet egy anya akkor is szerető szülő és lelkiismeretes nevelő, ha dolgozik, és lehet nemtörődöm akkor is, ha otthon van.

    idézet:
    vérmatska (105)
    2012-08-28 22:49:50

    Teljesen más idők voltak azok az évtizedek.

    Nem is lehet összehasonlítani.

    És mindent értek, hidd el.

    Nagyon is értem azt, ha valaki szereti a munkáját.

    Személyes dolog: én is, lubickoltam benne.

    De nem a gyerekeim rovására csináltam meg a karrierem.

    Nem a szocpol miatt lettek gyerekeim.

     

    Csak arról beszéle, hogy mindennek megvan az ideje.

    Utána meg veszett fejsze nyele, ha nem él vele az akinek kellett volna.

    Ez a véleményem.

    Másnak más.

    De hogy a gyerekenek mi a legjobb az akkor is úgy van, ha nem értünk egyett.

     

     

    előzmény:
    vérmatska (105)
    2012-08-28  22:49
  35. 2012. augusztus 28. 23:03117.

    Egyetertek veled, az is szamit, amikor nem a gyerek mellett ülünk, nem teljes odafigyelessel jatszunk vele, hanem a többi idö is, a gyerek latja, hogy beszelünk a szomszeddal, hogy viselkedünk bevasarlas közben, mi törtenik a haztartasban, veszi le folyamatosan a mintakat, a követendö viselkedesi normakat többek között, konfliktuskezelest tanul,es szoros kapcsolatot alakit ki a szüleivel.

    Ezt nem potolja az esti egy ora együttlet. 

    Anyam visszament dolgozni nagyon koran a születesem utan,sokat volt ügyeletes is, nem is alakult ki szoros kapcsolat köztünk .

    Gyerekkori emlekem rola, hogy megyünk be erte a korhazba apammal, hozzuk el a munkabol.De nem emlekszem, hogy vitt volna ovodaba, jött volna ertem, sem semmire, kb. 7 eves koromig, amikor mar körzeti lett, otthagyta a korhazat, de az mar nem volt ugyanaz.

    Amikor ezt 30 evvel kesöbb egy beszelgeteskor mondtam neki( nem szemrehanyoan), nagyon sziven ütötte, lattam rajta. 

    En ezt nem tettem meg a gyerekemmel, es nem bantam meg, hogy sokaig nem dolgoztam mellette. 

     

    előzmény:
    Marharépa (72)
    2012-08-28  22:17
  36. 2012. augusztus 28. 23:03116.

    szerintem elég kevesen vannak, akik igazán szeretik a munkájukat, és úgy is érzik, hogy megbecsülik őket a munkahelyen. ez ritka kincs, és hogyha ezt megtapasztalja az ember, akkor többé nem tudja "elengedni".

     

    valaki soha nem találja meg, nem adatik meg neki. 

     

     

    előzmény:
    vérmatska (110)
    2012-08-28  22:57
  37. 2012. augusztus 28. 23:03115.

    Nem is kell.

    Csupán az egot kéne félretenni, néhány hónapra.

    Vagy legalább olyan megoldást találni, ami mellé befér egy pici baba is.

    Lehet tanulni akár nyelvet, vagy szakmát, vagy bejárni heti néhány órára ingyen a céghez....  

    De ahol nem valószinű, hogy tolerálják a kisgyermekes anyukaságot, ott arra számitani, hogy majd úgy írnak beosztást, ahogy kisgyerekes anyunak jó- hát enyhén szólva hülyeség.

    Az otthon végezhető munka sem elvetendő. De ezügyben is gyerek- sőt bébicipőben jár az ország. 

    előzmény:
    vérmatska (110)
    2012-08-28  22:57
  38. 2012. augusztus 28. 23:02114.

    Igaz.

    Ma is ezt a berendezkedést preferálnám a 3 éves gyes helyett. De utópisztikus elképzelés...

    előzmény:
    czege (111)
    2012-08-28  22:58
  39. 2012. augusztus 28. 23:02113.
    én kifejezetten szeretem a munkámat - nem egy nagy vaszisztdasz, banki call center -, mintha nekem találták volna ki ezt a fajta melót. Mégse hiányzik most, jobb itthon, a hisztis-dacos kétéves nevelése még annál is nehezebb, mint a karakószörcsögi Pista bácsinak elmagyarázni azt, hogy miért is vettük el az autóját, hiszen még csak 4hónapja nem fizetett és igazán sejthettük volna, hogy gondja van, mert eddig szépen fizetett és/vagy megértetni vele a chf alapú szerződésének lényegét
    előzmény:
    vérmatska (110)
    2012-08-28  22:57
  40. 2012. augusztus 28. 23:00112.

    Ez igaz, ez is a probléma része.

    Akkoriban voltak vállalati bölcsődék, óvodák, volt elég férőhely, így gyerek és szülő több időt tölthetett együtt.

    előzmény:
    Lillaréka (108)
    2012-08-28  22:54
  41. 2012. augusztus 28. 22:58111.

    azért "akkoriban" más idők jártak a kisgyerekes anyukákra... Egyrészt: sokan voltak - ma kevesen. Másrészt: a munkaidő munkaidő volt, ha vége volt, mehettél haza - ma a legtöbb helyen nincs munkaidő, csak munka... ha azzal végeztél, mehetsz haza. Akkoriban létbiztonság volt - ha dolgoztál valahol, joggal számíthattál rá, hogy nyugdíjig ott leszel - ma örülsz, ha valahonnan a próbaidő végéig nem rúgnak ki hirtelen... Akkoriban két kereső volt a családban és bár nem nagy luxusban, de el lehetett éldegélni, elég volt a megkeresett pénz mindenre, még az évi két hétre is a Balatonon. Ma örülsz, ha minden csekkedet be tudod fizetni a hónap végén, a Balatont pedig csak a TV-ben látod, amikor a vízhőmérséklet-jelentést látod v. a Híradóban az újabb bombáról számolnak be

     

     

    summa summarum: más világ volt... Nyugodtabb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb, egyszerűbb. És így nyugodtabb anyuka, apuka

    előzmény:
    vérmatska (105)
    2012-08-28  22:49
  42. 2012. augusztus 28. 22:57110.

    "Sokaknak hiányzik ez a fajta "fontosság"-tudat, hogy igen, dolgozom, adót fizetek, fontos alkotórésze vagyok a társadalomnak."

     

    Egyrészt. De amiről sokan elfeledkeznek, valószínűleg azért, mert nem tapasztalták meg, az a szakmai érdeklődés, szakmai siker iránti vágy.

    Persze sokan kényszerpályán vannak (férfiak is), így nem tudják, milyen az, valami olyasmit csinálni, ami érdekel, amiben szívesen képzed magad.

    Én úgy érzem, hogy enélkül nem lennék teljes; nem akarok választani.

     

    előzmény:
    czege (104)
    2012-08-28  22:48
  43. 2012. augusztus 28. 22:55109.

    nem akartam ezt leírni, de szerintem is túl van sok minden lihegve.

     

    megőrülök, amikor a terhességgel kapcsolatban is megy a paráztatás.

    egyébként is mindenen aggódom..

     

    mondjuk nekem szerencsém volt eddig, mert minden rendben van. aztán, hogy jan-ra mi lesz, azt még nem lehet tudni, csak reménykedem.

    előzmény:
    dani zsuzsanna (106)
    2012-08-28  22:49
  44. 2012. augusztus 28. 22:54108.

    Csak egyet felejtesz el!

    Akkoriban a munkahelyeken a kisgyerekes anyák még nem számitottak első smú közellenségnek.

    Most viszont annak számitanak!!  

    előzmény:
    vérmatska (105)
    2012-08-28  22:49
  45. 2012. augusztus 28. 22:50107.

    Félreértettél engem. Nem a manapság divatos minőségi időről beszéltem. Az én álláspontom az, hogy a jelenlét a fontos, az hogy anyuka ott van, krumplit hámozva, elbambulva tolva a babkocsit, nyálatfolyatva aludva a kiságy mellett félkómásan a praclit markolászva.Ott van, mert ott akar lenni, mert így döntöt, mert fontos neki. Mert fájdalmasan vágyik arra, hogy kicsit hajatmosson, egyen, barátnőzzön, önmaga legyen de ha megteszi csak azon jár a feje, hogy van a gyerek. Az anya VAN, az anya elérhető, az elő években ez alap.Mert lehet alap nélkül is építkezni, de nem lesz jó vége.

    Mancikának írtam, hogy ha nem tud klasszikus mama-baba üzemmódban működni, akkor a kicsivel töltött idő, az legalább teljes figyelemről, megnyílásról, odafordulásról szóljon. És hogy ezt nehéz megteremteni a rohanásban, de legalább próbálja meg kicsit ezzel felülírni a kapokodást, a hiányt, a stresszt.

    előzmény:
    Marharépa (72)
    2012-08-28  22:17
  46. 2012. augusztus 28. 22:49106.

    hát pont ez a jó

    ha apuka vállalja két napot a gyereket csak egységesebb lesz a család,legalább jobban fogja tisztelni mit is végez egy anya egész nap,hisz látni fogja ő is hogy nem olyan könnyű

    azon felül pl megetet,elviszi babakocsival sétálni,majd elviheti kocsikázni is mi lányunk első perctől autókázott imádta,majd kis pihi,pelenkacsere a mai pelusokat nem egy nagy ügy kicserélni,cumikból szinte magától eszik a gyerkőc ripsz ropsz eltelik a nap.lehet a picinek zenét betenni,vagy forgót bekapcsolni azután már anya meg is jön

    szerintem semmi gond sincs ezzel

    ezen felül áll a többi opció egy kedvesebb egyedülálló idősebb de fitt aktív nő vagy ismerős.vagy nő rokon húg,nővér..vagy szitter

    azután meg mehet bölcsibe is..

    az is jó ha valaki tud pár órát melózgatni mondjuk csak délelőtt..

    pl ha valakinek üzlete van

     

    én ismerek ilyen párost..meg oldották

     

    egy barátnőm is nemsokára szül..saját étterem állítólag tesó megy segíteni neki majd

     

    az a furi hogy mikor én voltam gyerek nem volt ennyi macera,mert mindenki dolgozott..nem volt divat háztartásbelinek lenni..talán csak vidéken.de az összes ismerősünk szülei dolgoztak,a bölcsi is bevett dolog volt..nem volt ennyi nyavajgás a gyerek téma körül mint most

    előzmény:
    czege (85)
    2012-08-28  22:32
  47. 2012. augusztus 28. 22:49105.

    Amikor anyukám született, nem volt még gyes. Nagyanyám, ha jól tudom, fél év után ment vissza dolgozni, anyukám bölcsődés lett, illetve fogadtak egy pótnagyit, aki gondozta, amikor beteg lett. Ugyanis hadra fogható nagyszülő nem volt, aki élt még, az maga szorult gondoskodásra betegség miatt.

    Akkoriban ez volt a természetes, de persze választási lehetőség se sok volt. Mégsem láttom, látom jelét annak, hogy ez a korosztály megsínylette volna, hogy bölcsődébe járt.

    Lehet egy anya akkor is szerető szülő és lelkiismeretes nevelő, ha dolgozik, és lehet nemtörődöm akkor is, ha otthon van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (57)
    2012-08-28  22:09
  48. 2012. augusztus 28. 22:48104.

    úgy értem, hogy sokan úgy érzik-érezzük, hogy ha nem keresünk pénzt, akkor nem vagyunk a társadalom fontos tagjai... ami hülyeség, mert annál fontosabb, mint gyereket nevelni, JÓL nevelni nincsen, de mégis, valahogy a társadalom szemében is lenézett az, aki "csak" anya. Sokaknak hiányzik ez a fajta "fontosság"-tudat, hogy igen, dolgozom, adót fizetek, fontos alkotórésze vagyok a társadalomnak.

     

    viszont amit RiTuska írt, azt tényleg jó, ha tudod, az ellátások tekintetében nem mindegy... 

    előzmény:
    mancika (95)
    2012-08-28  22:37
  49. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 28. 22:46103.

    szerintem sokan csak féltékenységből beszélik le róla a mai anyákat hogy ne dolgozzanak,

     

     

    Gondolod?

     

    előzmény:
    dani zsuzsanna (94)
    2012-08-28  22:36
  50. 2012. augusztus 28. 22:45102.

    most már lehet, hogy fáradt vagyok, de a heti 2 munkanapról?

     

    azt írtam a topikindítóban is, hogy az elején nem mennék vissza teljes munkaidőben, 20 napra.

    azt meg később írtam, hogy a legjobb lenne a hétvége, csak arra elég kevés esélyt látok, most legalábbis, kétlem, hogy miattam átszerveznék a dolgokat.

    tehát így marad a heti 2 nap hétköznap munka, ha a kicsinek is jó, és találunk megfelelő embert.  többet nem hiszem, hogy bírnék, hiszen mellette van elég sok teend még akkor is, ha apuka besegít.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (93)
    2012-08-28  22:36

Címlap

top