Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

30-hoz közel, egyedül

Epifánia
Létrehozva: 2012. augusztus 17. 15:01

Sziasztok!

 

29 éves vagyok, nemrég ért véget egy hosszabb kapcsolatom, erről indítottam is itt pár hete egy fórumot.

 

Mivel előfordul, hogy esténként egyedül vagyok itthon, szívesen beszélgetnék szintén egyedülálló harminchoz közeli vagy harmincas nőkkel, ők hogyan élik meg azt, hogy még nem találták meg az igazit, vagy megtalálni vélték, de mégsem ő volt az?

 

Hogyan próbáltok újra ismerkedni, egyáltalán milyen esélyeket láttok arra, hogy menni fog?

 

Korábban már voltak ehhez hasonló fórumok, de egyik sem élő, úgyhogy gondoltam nyitok egy újat.

 

Egyébként magamról annyit, hogy egy intelligensnek és vonzónak tartott nő vagyok, önálló egzisztenciával. Nem tartom jelenleg sem a nagykést a csuklómhoz :), amiért jelenleg nincsen párkapcsolatom, sőt, elkezdtem élvezni az egyedüllétet és azt, hogy azt csinálok, amit csak akarok. Viszont van bennem egy egészséges félelem, amiért nem tudtam eddig megfelelni a társadalmi elvárásoknak (család, gyerek). 

 

Szóval várom a sorstársakat.:)

 

 

  1. 2012. szeptember 6. 16:31201.
    Látlak ám
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715549 (190)
    2012-09-06  15:08
  2. 2012. szeptember 6. 16:27200.

    hát, a való életben azért nem így hívnak de értem, mire gondolsz....és nemtudom.....születettszingli sokkal inkább vagyok, mint születettfeleség, ennyi biztos. a többi még önismereti fejtegetés tárgyát képezi

    a nehezen ismerkedéshez meg....én eddig egy sráccal randiztam, ő volt, az aki elköszöné nélkül utazott el msot ynaralni, majd meglátjuk, mi lesz, bár nem akartam magam rögtön rávetni, szóval nem vagyunk egymásra kattanva, ez tuti.

    rajta kívül egy volt még, akivel szívesen taliztam volna, de ő eltűnt, meg most levelezek vkivel, akivel szintén örömmel meginnék egy kv-t más nem volt, aki levelek, fotók, netes beszélgetés alapján elég szimpi lett volna egy találkához. de hozzáteszem. én egy vidéki, nem túl nagy városban élek, itt és a közelben keresgélek, ami nyilván rögtön szűkíti a kört

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_326196 (198)
    2012-09-06  16:03
  3. Torolt_felhasznalo_326196
    Torolt_felhasznalo_326196
    2012. szeptember 6. 16:04199.

    Amúgy miért tudtok nehezen ismerkedni neten?

    Én amikor regisztráltam mindenki találkozót kért, vacsora, kávé-tea, tehát személyesen akartak látni. Nekem 4x is bejött a net igaz nem hosszabb időre, de az nekem volt köszönhető.

  4. Torolt_felhasznalo_326196
    Torolt_felhasznalo_326196
    2012. szeptember 6. 16:03198.
    Szia, én csak a nevedre reagálok. Hallottál már olyat, hogy amit sokat mondunk, hallunk, írunk az valóra válik? Ha Te született szinglinek hívod magad akkor több is lesz a pár hónap.... :) csínján kell bánni a szavakkal
    előzmény:
    születettszingli (195)
    2012-09-06  15:38
  5. Torolt_felhasznalo_326196
    Torolt_felhasznalo_326196
    2012. szeptember 6. 16:02197.
    Az egy picit sokkkk, de tény sok a kamu.:)
    előzmény:
    regan (194)
    2012-09-06  15:35
  6. 2012. szeptember 6. 15:55196.
    Nem tudom. Mivel nem ismerem. Ha akarod, elmondhatod, ki ő. 
    előzmény:
    regan (186)
    2012-09-06  14:21
  7. 2012. szeptember 6. 15:38195.
    6 éve?????? mi a titkod? taníts, oh, mester én még csak pár hónapja, de már most ááááááááááááááááááááá a helyzet
    előzmény:
    regan (194)
    2012-09-06  15:35
  8. 2012. szeptember 6. 15:35194.

    éééén türelmetleeen????

    a türelem szobra vagyok!

    ezt az is bizonyítja, hogy 6 éve szivatom magam a netes társkereséssel (nem, NEM vagyok ronda!), és még mindig nem lettem ögy., sőőőőt mégcsak nem is töröltem magam mindenhonnan!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715549 (190)
    2012-09-06  15:08
  9. 2012. szeptember 6. 15:21193.

    Mangó, tuuudom és én is a kommunikációnak örültem, aztán majd kiderül, van-e mág örülnivaló is a dologban

    bbob, félreértetted, amit írtam, bár azt h türelmetlen vagyok, az élet minden terén nem tagadom de nem az zavart, h most a srác az első tali után egy héttel elment nyaralni, nyilván előre le volt kötve stb, de ha hirtelen spontán ötlet volt, azt sem bánom. szíve joga, pláne egy ilyen ismerkedésnél is koraibb fázisban

    engem csak az zavart vagy nem is zavart, mert azért bevallom, nyugodtan alszom, csak jelzi, h valószínű nem túlzottan keltettem fel az érdkelődését, h elutazás előtt annyit nem írt h akkor majd x nap múlva jövök, vagy légy jó addig is vagy szia vagy vmi. szóval érted, vmi elköszönésféleség elutazás előtt... 

  10. 2012. szeptember 6. 15:20192.

    Majdnem siker, símán pozitív:-)

    Feldob egy időre, ad egy kis hajtóerőt, önbizalmat. 

    Mind egy apró élmény.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715549 (188)
    2012-09-06  14:46
  11. 2012. szeptember 6. 15:14191.

    Fénylő szőrű fehér herceg? Hujjujuj.

    Hát, ha van ilyen, isten bizony kivárom ;-)

    Nekem mindegyik más embertípus volt, és mégsem lettek sikeresek a kapcsolataim:-S 

    Nem mondhatom, hogy kétszer léptem ugyanabba a folyóba, nem is szeretnék. 

    Tényleg szépen összeszedted, de néha már a vonzás törvényével szemben is szkeptikus vagyok:-S 

    Persze ez senki hibája, talán még az enyém sem, ha az embert sok kudarc éri egy idő után már hidegen hagyja, hogy vonzás, meg a gondolat teremtőereje... 

     

    Az tény, ha az ember egyedül van, jó alkalom lehet önismeretre. Ezen már én is túl vagyok, jó kis tréning volt:-) Kellett. 

    előzmény:
    Zöldférfi (185)
    2012-09-06  12:57
  12. Torolt_felhasznalo_715549
    Torolt_felhasznalo_715549
    2012. szeptember 6. 15:08190.

    regan és Szingli:

    Mint ahogy tegnap a Netes társkeresős topicon egy másik lány, itt is megválaszoljátok nagyon szépen, hogy miért nem megy nektek ez. A türelem teljes hiánya...

    Basszus, tényleg elvárnátok, hogy  lemondja valaki a nyaralását, ha épp megismer titeket??? Nem lehet ezt kicsit lazább felfogni? Megismerkedsz valakivel, és máris milye szörnyű alak, hogy nem hí azonnal 5 percenként? Nemá.

    Én csak annyit mondanék,  hogy egyszer egy lánnyal a neten megismerkedünk. Igaz, már látatlanban valahogy éreztem, hogy ő kell nekem,nem tudom miből. Pár napot levelezgettünk, aztán felvetettem, hogy találkozzunk. Oké, de ő most lelép 3 hétre, a barinőivel Németországba nyaralgatni, majd utána. És... vártam 3 hetet. Utána tali, és hosszú évekig tartó szerelem. (Igaz aztán lelépet, még messzebbre, mint Németország, és nem csak 3 hétre. De azért megérte. Vagy mégse? Lehet, hogy ezt kellett volna már akkor sejtenem?? )

     

    Hát enmtom, most így belegondolva, lehet, hogy nektek van igazatok, de akkoris, nem tudok mit kezdeni a női türelmetlenéggel...

    előzmény:
    regan (147)
    2012-08-31  09:46
  13. 2012. szeptember 6. 15:02189.

    Na jó, hát én sem a közös sírhelyre gondoltam, Te;-)

    Számomra az is hatékony, ha valaki képes válaszolni, de akár tud nem-et is mondani. 

    Teljesen mindegy, működjön a kommunikáció!

    Sikerélmény valóban kell, ez hajt előre.

    előzmény:
    születettszingli (181)
    2012-09-05  19:22
  14. Torolt_felhasznalo_715549
    Torolt_felhasznalo_715549
    2012. szeptember 6. 14:46188.

    Ezt elég jól megfogalmaztad, egyetértek, jobb pillanataimban. A rosszabbakban azt mondom, hogy nem kizárt, hogy párkeresőn társat lehessen találni. Viszont nekem is voltak pozitív tapasztalataim, ha a "majdnem siker" pozitívnak számít.

     

     

    előzmény:
    Zöldférfi (185)
    2012-09-06  12:57
  15. 2012. szeptember 6. 14:27187.
    előzmény:
    regan (186)
    2012-09-06  14:21
  16. 2012. szeptember 6. 14:21186.
    Te a hímnemű RandiAndi vagy ?!  :O
    előzmény:
    Zöldférfi (185)
    2012-09-06  12:57
  17. 2012. szeptember 6. 12:57185.

    Látom, előkerült többek között az örökzöld téma: a netes párkeresés, párkereső oldalak. 

     

    Nyilván mindenkinek megvan erről a maga véleménye, viszont érdemes minden hozzászólást a megfelelő helyiértékén - tehát egy véleményként és nem isteni kinyilatkoztatásként - kezelni.

     

    A magam tapasztalatai:

    - bizony nem mindenki párt keres! (hanem bókot, önbizalmat, egyéjszakást, álmokat, fantomokat, fénylő szőrű fehér hercegeket)

    - rengeteg, önmagát még meg nem talált emberke is ott van, mert tudják, hogy neten keresztül nem lesz olyan következménye viselkedésüknek, mint amilyen a valós életben lenne a másik részéről...

    - úgy általában a nők-férfiak jelentős része elvesztette önmagát: nem tudja mit akar, nem tudja, hogy ahhoz hogy bevonzza a társát, ahhoz neki előbb *nyitnia* kell (és pl. nem napszemüvegben pózolnia, mert úgy a leglényegesebb "alkatrészét" a lélek-tükrét nem látja az érdeklődő)

    - a többség még arra is képtelen, hogy egy "köszi, nem" válaszlevelet másol-beillesszen...

     

    + rengetegen vannak, így a nagy számok törvénye alapján nagyobb az esély. Ha másra nem, legalább arra, hogy az ellenkező nem tagjaival ismerkedj, tanulj, fejlődj. 

    + mindenféle ellenkező híresztelés ellenére lehet társat, komoly párt találni (saját múltbeli tapasztalat). Konkrétan ugyanakkora az esély, mint bárhol máshol.

     

    Egyéb kiegészítés: az óvatosság nem árt (a bizalmatlanság viszont már az alapokat lerombolja!), illetve nem érdemes általában hosszú levelezésekbe bonyolódni, mert csak álomkép-építés lesz belőle a valóság megtapasztalása helyett.

     

    És még valami. Olyan emberekkel fogsz találkozni, amilyeneket te magad vonzol be. Senkit nincs értelme hibáztatni érte - magadat sem. Tanulni viszont érdemes belőle, illetve megvizsgálni, miért is történt az, ami? Pláne, ha nem egy alkalommal jön be az életünkbe ugyanaz az embertípus... Nem érdemes negatív gondolatmintákat sem megfogalmazni magunkban (pl. "a neten minden ffi/nő megbízhatatlan"), mert az - mivel mi teretmjük a világunkat - valóra is fog válni! 

  18. 2012. szeptember 6. 12:28184.

    A legfontosabb, hogy megtaláld önmagad.

    A 'társnélküli' állapot kiváló önismeret-fejlődési időszak lehet, ha megadod magadnak ezt a lehetőséget és nem a félelmeiden lovagolva azon görcsölsz, hogy akkor most mi lesz, jaj.  Illetve elfogadod azt, hogy mindez okkal történt, nem egy tragédia, hanem egy mélyebb ok, amely előbbre vezet ahhoz, akivel aztán életek párjai lehettek.

     

     

    Mert ugye lehet azt is, amit sokan csinálnak, hogy az önmagukkal szembenézés helyett a külvilágra fogják a látszólagos sikeretelenséget - "szemét pasik" / "nem lehet hol ismerkedni" / "minden ffi csak a fiatal szépségeket keresi" - ami nyilván egy nagyon kényelmes áldozati állapot, csak éppen nem vezet sehova... 

    előzmény:
    Epifánia (1)
    2012-08-17  15:01
  19. 2012. szeptember 5. 19:56183.
    előzmény:
    regan (182)
    2012-09-05  19:27
  20. 2012. szeptember 5. 19:27182.

    "közös sírhely kiválasztása"   

    előzmény:
    születettszingli (181)
    2012-09-05  19:22
  21. 2012. szeptember 5. 19:22181.
    hatékony....azért még csak levelezésnél tartunk, nem a közös sírhely kiválasztásánál ígérem, írok, bármi is lesz. de ezek kellenek, az ilyen apró sikerélmények, ami valahol eprsze nevetséges, de mégis jó hogy hátha....tudod
    előzmény:
    Mangó (180)
    2012-09-05  13:55
  22. 2012. szeptember 5. 13:55180.

    Na tessék:-D

    Ezt az egyszerélünkcsináljunkhülyét magunkból én is alkalmazni fogom. Ha ez ilyen hatékony. 

    Na akkor üssed a sztorit ;-) Aztán kérnék élménybeszámolót:-) 

    előzmény:
    születettszingli (179)
    2012-09-04  21:57
  23. 2012. szeptember 4. 21:57179.

    nah, egyszerélünkcsináljunkhülyétmagunkból-alapon ráírtam a talán-pasira :) és válaszolt, kérdezett, azóta chateltünk szóval asszem nem vagyok lerázva

    persze ez még semmit nem jelent, majd meglátjuk, mi lesz. de szimpi, vicces, van még tán remény

    jó lenne vmi pozitív élmény végre

  24. 2012. szeptember 3. 20:20178.
    Nem?! Hát akkor sorry, így jártál... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (171)
    2012-09-03  17:19
  25. 2012. szeptember 3. 20:18177.
    Az hát. Grizzly-típusú. 
    előzmény:
    Mangó (168)
    2012-09-03  16:45
  26. 2012. szeptember 3. 18:36176.

    abszolút egyetértek az utolsó mondatoddal

    nem érzem , h görcsösság lenne bennem, ez a netes dolog is új és magamat ismerve még max egy hónapot adok neki, aztán megunom, pláne ha eredménytelen. de eddig semmi tudatosság nem volt bennem ezen a téren, ha jött, aki bejött, akkor lett belőle ami lett, ha nem jött, az se hatott meg. és ez a lazaság sem volt jobb verzió

    csak az emberi hülyeség meg a kommunikáció hiánya v elcseszettsége tud megőrjíteni, de nagyon, még ilyen apró esetekben is, amikor közben tudom, h valószínű semmi nem lesz belőle

     

    előzmény:
    Mangó (175)
    2012-09-03  18:30
  27. 2012. szeptember 3. 18:30175.

    Arra gondoltam, egy rövidebb időre felfüggesztem ezt a görcsös párkeresési mizériámat.

    Magammal kellene inkább törődnöm. 

    Most akármibe fogok semmi sem sikerül, hát akkor nem erőltetjük:-S

    Lehet ez a bajunk, nagyon ráfeküdtünk erre a témára, persze, hogy szarul sül el.

    Mondjuk bennem nincs az, hogy jujj lemaradok bármiről, siessünk, csak néha azért jóleső tudna lenni egy kis szeretgetés ;-) 

    előzmény:
    születettszingli (174)
    2012-09-03  18:13
  28. 2012. szeptember 3. 18:13174.

    hát a hétvége eltelt....bár olyan a munkája, ami nem sok szabadidővel jár (ezt én következtettem ki, nem ő mondta)....mittudomén, igen, akarok olyan naív lenni, h elhiszem, h 3 üzenet na meg a nem topmodell fejem nem riaszt el rögtön egy pasit...de közben meg mi van ha igen és egy üzenettel csak megerősítést nyerek ebben?a kis lelkem még egy olyan pasitól is nehezne viseli a visszautasítást, aki lehet h élőben be sem jön. sérülékeny vagyok mostanság

     

    a leszbikusságra már én is gondoltam, de aztán belegondoltam és....van olyan abrátnőm, akit csípek meg minden, de ha egy ilyen típusú párom lenne, fél nap alatt kinyírnám és még élvezném is

    előzmény:
    Mangó (173)
    2012-09-03  18:03
  29. 2012. szeptember 3. 18:03173.

    A 'bocsmennemkell-nek', lehet tényleg mennie kellett. Várj még egy keveset hátha keres.

    Vagy eltelt már pár nap mióta nem keresett? 

    Ó, figyu, én is mindig azt mondom, hogy nem vagyunk már hülye suttyó kölkök, miért nem lehet normálisan kommunikálni, viselkedni, de aztán a másik fél mindig bemutatja, hogy még 40évesen is lehet idiótának mutatkozni:-S 

     

    Egyszer azt mondta nekem egy pasi, hogy minden nő vagy k...va v. biszex:-S 

     

    Lehet eljön majd az idő amikor nő lesz a szeretőm?(ha így haladok...) :-))

    előzmény:
    születettszingli (172)
    2012-09-03  17:21
  30. 2012. szeptember 3. 17:21172.

    pontosan, de ez tényleg ennyire nehéz és bonyolult dolog lenne? (fejvakarós smiley)

    én sem csevegtem olyannal, akiről rögtön tudtam h a kora, a fotója v akármi miatt nem jön be. és nem fogadtam el randi-meghívást, ha nem volt szimpi az illető. és ezt meg is mondtam, korrekten, de nem bunkón persze

    a "talán"-pasinál meg az nem tiszta, h tényleg kb 3, semmitmondó chatüzenetet váltottunk a közösségi oldalon, kimitcsinálmunkábanszabadidőben-témakört érintve, tetszett neki a válaszom és akkor jött ez a bocs, mennem kell stb.....volt előtte ideje bőven megnézni a fotóim, meg...meg mindent, tehát na....áh, mindegy. nemértemőket! pedig nem 18 éves, nem buta.....

     

     

    és én nyomuljak? meg írjak, h hátha vmit félreértettem és belemagyaráztam csak? sose ment...bár kisváros ez, nem nagy a kínálat helyiekből....

     

     

     

    előzmény:
    Mangó (170)
    2012-09-03  16:57
  31. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. szeptember 3. 17:19171.
    Nem ezt kérdeztem.
    előzmény:
    regan (158)
    2012-09-01  10:54
  32. 2012. szeptember 3. 16:57170.

    Igen, ez lenne a hírhedt  kommunikáció. Ami nagyon sok esetben hiányzik.

    Az ember nem meseszöveget, beszámolást vár, hanem legalább egy kósza mondatot.

    Társkeresőn én is megtettem ha vki rámírt és nem tetszett, hogy ne haragudj de nem pálya.

    Bizonytalanság a legrosszabb. 

    De még ismerkedésen kívül sem jó szokás ez, pont ma jártam így, munkaügyben megbeszéltem vkivel, hogy meglátogat, nem jött és nem is szólt, hogy bocs, nem jó, halasszunk:-S 

    Én meg vártam reggel óta, számítottam rá, és ennyit nehéz volt megtennie:-S

    'Talán majd máskor' tipikus leszerelő szöveg:-S

    Ezt már ismerjük:-D 

    előzmény:
    születettszingli (166)
    2012-09-03  15:39
  33. 2012. szeptember 3. 16:49169.

    Na, innentől olyan óvatos leszek, hogy ihaj:-)) 

    Rossz tulajdonságom, gyengeségem, hogy végletekben gondolkodom. Nincs középút. 

    Vagy rajongok v. nem rajongok:-S :-) Eszerint is cselekszem. 

     

    előzmény:
    Sarkofag (165)
    2012-09-03  15:00
  34. 2012. szeptember 3. 16:45168.

    Mackós mi? :-D

    Az a baj, hogy komolyan is gondolja:-S

    előzmény:
    regan (164)
    2012-09-03  14:42
  35. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. szeptember 3. 15:50167.

    nagyon igazad van!

     

    én visszaregeltem a társkeresöre bánatomban, de engem nök is megtaláltak meg egy börtönviselt egyén. akivel randiztam, elintézte a búcsúzást "majd holnap hivlak"kal, aztán ennek egy hete.de fbröl nem törölt volna ki, gondolom kellenek neki az ismerösök... én viszont kitettem onnan. most már ne is csörögjön...

    előzmény:
    regan (164)
    2012-09-03  14:42
  36. 2012. szeptember 3. 15:39166.

    hát, a játszma nekem sem megy, persze ezt nem úgy kell elképzelni, h rögtön letámadom a pasit a vélt v valós érzelmeimmel csak ha vmi nem tiszta, kérdezek, ha vmit mondani akarok, mondom és kész.

    amúgy kezd meggyőződésem lenni, h nem feltétlen az én hibám, h az igényeknek alig felel meg vki....msot tényleg nagy kérés pl társkeresőzésnél h írjon annyit h bocs, de mégsem téged kereslek? indokolni nem kell pl egy randi és pár hetes levelezés után nem tartozik nekem elszámolással senki, de azért jólesett volna, ha ír annyit h na akkor szia, x nap múlva beszélünk v vmi. 

     

    de ez a másik srác is, chatel és akkor hirtelen menni kell, "talán majd máskor"......és lehet h semmi izé nincs, meg lehet h nem jövök be, előfordul. de nekem miért kell ezen agyalni azért mert ő nem mondd semmit? bár gondokdolkodom h kap egy üzenetet, h na, most műáskor van-e, aztán hátha.... majd eldöntöm mi legyen. de azzal meg hülyének érezném magam, ha úg jönne le, h nem vettem a  lapot...

     

     MAngó, amúgy jól ltádo, semmi nem jó: ha önálló vagy mindenben, az a gond, ha társfüggő akinek nincs élete ha nincs pasija, az is baj, ha gyereket családot akarsz, az is....szóval minden. pedig én nem várom egy pasitól se h alárendelje az életét nekem, én sem avgyok az a típu. csak csináljunk benne helyet a másiknak....

    előzmény:
    Mangó (163)
    2012-09-03  13:37
  37. 2012. szeptember 3. 15:00165.

    Vigyázni kell át ne ess a ló túloldalára :) Kevés olyan pasi akad, aki szereti ha már egy randi után elárasztják a rajongó sms-ek. Szóval csak óvatosan :D

     

    előzmény:
    Mangó (162)
    2012-09-03  13:30
  38. 2012. szeptember 3. 14:42164.

    Van rajtam kb 8 kiló plusz - de ARÁNYOSAN vagyok telt (nem kisgömböc), 170 cm körüli

     

    ehhez képest milyen pasik találnak meg RENDSZERESEN ??

    a kórosan elhízottak!!! *

    most is írt egy: 177 CM-HEZ 115 KILÓ ....

    és: alkathoz mit ír be az istenadta? "mackós" -------

     

     

     

    *vsz azt gondolják, mivel én sem vagyok vékony, e téren semmilyen elvárásom nem lehet ....

     

     

     

     

    előzmény:
    Mangó (163)
    2012-09-03  13:37
  39. 2012. szeptember 3. 13:37163.

    Jajj persze a szokásos szöveg, hogy vegyünk vissza az igényeinkből:-SS

    Már én is megkaptam.

    Változtattam is, lassan már igényem sem lesz:-D 

    Pedig ahogy fentebb írtál magadról, hát nagyjából hasonlóan élem én is az életem, aztán ez sem jó...

    előzmény:
    születettszingli (155)
    2012-08-31  20:52
  40. 2012. szeptember 3. 13:30162.

    Marhára nem csípem ha játszmázni kell:-(

    Ha szeretek vkit akkor úgy viselkedem, ha tetszik vki akkor úgy, ha sokat gondolok vkire és szeretném neki elmondani, akkor elmondom. 

    Ha most azonnal szeretnék neki smst küldeni, elküldöm, nem agyalok azon, hogy hány nap telt el, hogy küldessek neki, stb, stb, stb,. 

    Sokszor megfogadtam, hogy én is rossz 'kislány' leszek, hátha jobban megy, de nem tudtam az lenni, mert alapból nem megy a szivatás, kihasználás. 

    Csalódásaim, kudarcaim ellenére sem tudok szemétkedni a pasikkal:-S 

    előzmény:
    regan (160)
    2012-09-03  11:40
  41. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. szeptember 3. 11:58161.

    nekem megvan a Jókislányok-rosszkislányok c. könyv és el se birtam olvasni.

    trükközni kell, szerepet kell játszani ezek nekem nem mennek.

    előzmény:
    születettszingli (159)
    2012-09-02  20:18
  42. 2012. szeptember 3. 11:40160.

    ahogy olvasgattam a leírását, ez a könyv arról szól, hogy milyen játszmákkal hitessék elé a nők a pasikkal, hogy nem akarnak tőlük semmi komolyat, és milyen módszerekkel húzzák be őket a csőbe (vö. házasságba) - hányinger

     

    előzmény:
    születettszingli (159)
    2012-09-02  20:18
  43. 2012. szeptember 2. 20:18159.

    nem olvastam a könyvet, úgyh lehet, h most nagyon mellélövök

    de nem találok pasit, pedig nem vagyok jókislány. nem vágyom gyerekre, férjre, csak egy társra. nem vagyok szolid, visszafogott, megalkuvó v éppen megalázkodó.

    kéeps vagyok egyedül élni, sőt, szeretek is egyedül lenni, eltartom magam és ehhez ragaszkodom is, eljárok bulizni, ahol nem játszom meg az antialkoholistát, szót értek a férfi ismerőseimmel, jó humorúnak tartanak, nem jövök zavarba, ha szexrőlbezsélgetünk v csak poénkodunk.

    volt kapcsolatom, voltak egyéjszakásaim, nem vagyok szende

    bizonytalan vagyok persze, pláne h kellhetek-e egy pasinak stb, ennek is megvan az oka, de alapvetően ez nem látszik szerintem. a görcsösségem meg az agyalásom most is magamban tartom.

    és semmi nem megy.

     

  44. 2012. szeptember 1. 10:54158.
    http://moly.hu/konyvek/sherry-argov-miert-a-rossz-lanyokat-s zeretik-a-ferfiak 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (157)
    2012-09-01  10:48
  45. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. szeptember 1. 10:48157.

    És? Mit lehet belőle megtudni?

     

    Egy író, egy nézőpont. 

    előzmény:
    cicka, (156)
    2012-09-01  10:35
  46. 2012. szeptember 1. 10:35156.

    Sziasztok!

    Olvassátok el a Miért a rossz lányokat szeretik a férfiak? című könyvet!

    Nagyon tanulságos. A rossz lányok kifejezés pejoratív értelemben van.

  47. 2012. augusztus 31. 20:52155.

    alapítsuk meg a balga nők klubját én meg ráadásul még a látszat ellenére bizonytalan is vagyok magamban sokszor, szóval ha nem érzem h kellek, akkor nem fogok nyomulni

     

    annyiszor mondták már h adjak le az igényeimből meg ilyenek, hát tessék, megtettem, de mire mentem vele? az egyik srác, aki most nyaralni megy, szimpi volt meg minden, de semmmi extra, semmi lepkék a gyomoromban, de gondoltam, sebaj, majd még dumálunk, találkozunk, hátha.....erre tessék.

     

    a másik, a "talán majd máskor"-pasi meg velem egymagas, ami sose jött be, ahhoz nem olyan jó hozzábújni, de gondoltam, attól még szóba állhatok vele, hátha majd megdobogtatja a kis szívem és akkor nem tűnik fel h csak laposban járok.....

     

    előzmény:
    Mangó (152)
    2012-08-31  17:55
  48. 2012. augusztus 31. 20:30154.

    Nem állt szándékomban senkit sem megsérteni,főleg nem egy állatfajhoz hasonlítani "titeket".

    Való igaz,más okok miatt vagytok egyedül,és őszintén remélem hogy nem magányosan.A te egyedülléted viszont figyelmet érdemel,ugyanis olyan baklövést követtél el,ami egy kapcsolatban megengedhetetlen.Így hiába is írod azt,hogy én sem vagyok tökéletes,de bizony,a páromnak tökéletes vagyok.Másnak nem,de neki és magamnak igen,ez nekem bőven elég.

     

    29 évesen pedig már túl voltam a babázáson.

     

    Tudod,ide hívtad a sorstársaidat,egymásnak elmesélhetitek hogy mi hogyan nem sikerült,de attól még egy helyben topogtok.

    Az ilyen topicok általában befulladnak,mert egy idő után az egész a férfiak keresztrefeszítésével folytatódik.

    előzmény:
    Epifánia (118)
    2012-08-21  14:31
  49. 2012. augusztus 31. 20:15153.

    sztem az a legnagyobb baj, hogy a pasikat ez a "chatelgetünk, vadászgatunk, elűnögetünk, felbukkangatunk" - sztájl rendszerint szórakoztatja, a nőket meg baromira nem

     

     

    előzmény:
    Epifánia (1)
    2012-08-17  15:01
  50. 2012. augusztus 31. 17:55152.

    Az a baj, hogy nem is olyan régen élőben is jártam így, nálam kezdeményeztek tehát mégcsak nem is én voltam aki nyomult, aztán mégis a másik fél lépett le.

    Kamilláztam én is, hogy akkor mi a francnak kezdeményezett, hát találkoztunk, látott engem, beszélgettünk, incselkedtünk hetek óta, aztán ritkultak, én néha rádobok egy smst és még nekem van lelkiismeretfurdalásom, hogy jujj, most biztos azt gondolja, nyomulok:-S

    Ki érti már ezt? 

    Én komolyan nem vágom ezeket a pasikat, nem tudom, hogy kell ezekkel bánni? Ennyire balga lennék...

    előzmény:
    születettszingli (146)
    2012-08-30  23:18

Címlap

top