Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

BKV-felszáll. első ajtónál

rebelde
Létrehozva: 2012. augusztus 14. 13:21

Azt hiszem, ez egy veszekedős topic lesz, bár nem nagyon szeretném. De elmondom, mi bosszant.

Nálunk kb fél éve bevezették ezt az első ajtós felszállást. Nekem van (volt, van, lesz) bérletem, így max kicsit kellemetlen ez a helyzet.

Viszont a sofőrök nem igazán lelkesek. Nap mint nap látom, hogy sokan még arra sem veszik a fáradtságot, hogy felmutassanak valamit. Sokan meg felmutatnak egy jegyet, hátramennek és leülnek.

Persze millióan vannak a buszon, mert ezek az emberek rájöttek, hogy ide nagy ritkán téved ellenőr, hiszen feltételezik, hogy itt mindenki bérlettel, jeggyel száll fel.

Van olyan, hogy utazunk kb 20-an a buszon, abból 10 ember 65 év feletti, 5 bérlet, jegy nélküli és 5 az aki megveszi a bérletet, jegyet.

Iszonyatosan szúrja a szemem ez a dolog. Nem beszélve arról, hogy sok család mondjuk él 200e forintból, amiből megveszik a két felnőtt bérletet, két gyerekbérletet (közel 30e forint), akkor a 65 év felettiek miért utazhatnak ingyen?

Miért nem csinálnak már valamit? 

  1. 2012. augusztus 21. 15:52610.

    "És ha az is mozgássérült? Erre ugy látszik, nem gondoltak."

     

    De gondoltak. Csak, mivel triviális a megoldás, nem piktogramozták ki.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (609)
    2012-08-21  15:34
  2. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. augusztus 21. 15:34609.

    Nem szorosan vett téma, de ide kivánkizik a következő sztori:

    Ha mozgássérült száll fel, illik - sőt kötelező - átadni a helyet, de ezt nem mindenki veszi komolyan. Ezért a BKV piktogrammal megjelöl néhány ülést, amire hivatkozva azután a mozgássérült "felállittathatja" a rajta ülőt. És ha az is mozgássérült? Erre ugy látszik, nem gondoltak.

    Társaságban egy idős hölgy mesélte a következőt:

    "Tudja János, nagyon szeretem az uj kombinó villamosokat. A minap is felszálltam egyre, a Nyugatinál, és sikerült egy jó űlőhelyet kifognom a kerék mellett. A következő megállóban /Oktogon/ azonban felszállt egy szikár ur, bottal és nagyon kemény, recsegő hangon rámszólt:

    Mozgássérült vagyok, kérem, sziveskedjen az ülőhelyet részemre azonnal átadni!

    Tudja János - folytatta az idős hölgy - én úgy meglepődtem, hogy felálltam. Az ur elfoglalta a helyét, de a következő megállóban /Király utca/ leszállt. Valaki mellettem megjegyezte:

     Micsida disznóság, volt képe egy megálló miatt felállitani ezt az idős hölgyet, aki testvérek közt is van hetven éves!

    EZÉRT ÉRDEMES VOLT FELÁLLNI - fejezte be elbeszélését a hölgy, aki KILENCVENEGY éves volt"

  3. 2012. augusztus 20. 23:41608.

    "Hülye vagy, a paya is megmondta."

     

    Ettől a stílustól jobban érzitek magatokat? "Egészségetekre." 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (607)
    2012-08-20  23:36
  4. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 20. 23:36607.

    Bizony, háromnegyed órát gyalogoltam a munkahelyemre, meg ugyanennyit haza is.

    Ha te azért írogatsz egy fórumon, mert ott bármit lehet hazudni, csak azért, hogy neked legyen igazad, tedd. Hülye vagy, a paya is megmondta.

    előzmény:
    *Diorella* (606)
    2012-08-20  23:21
  5. 2012. augusztus 20. 23:21606.
    Micsoda szent voltál.  Persze tudom, ha most megkérdezném, hogy egész nap otthon ültél vagy mit csináltál, akkor kiderülne, hogy akár órákat gyalogoltál, görkorival mentél, Jucus felvett a kocsijával stb., de a járműveket egy másodpercre sem használtad. Hát tudod, mindenki azt ír egy fórumon, amit akar... aki akarja az meg elhiszi...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (604)
    2012-08-20  23:01
  6. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 20. 23:05605.
    Egyet tudok érteni.
    előzmény:
    payaboy (602)
    2012-08-20  17:32
  7. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 20. 23:01604.

    Há' dombon ülő kutya legyek, ha értem ezt. Kinek a csóróságát irigylem? Hogy lehet az irigyelni? Mikor nem volt pénzem jegyre/bérletre, nem vettem. DE nem is használtam semmilyen tömegközlekedést jogtalanul.

     

    Csak magamat tudom ismételni és itt be is fejeztem: a csóróság nem mentség a lopásra. 

     

    És nem érdekel, ha mást nem érdeklik velem kapcsolatban a miértek akármilyen témában. Vegyen egy kalap alá, megteheti, ha az esik jól neki.

     

    A lopás gazdagon, szegényen is lopás.

    előzmény:
    *Diorella* (598)
    2012-08-20  09:48
  8. 2012. augusztus 20. 22:54603.

    Senki nem mondta, hogy az ügyvéd, gyárigazgató soha nem végez munkát. A kiindulópont nem is ez volt, hanem, hogy azt állítottad, hogy az elvégzett munka hatékonyságától és mennyiségétől függ, hogy kinek hogyan megy. Látom nem sikerült megértened a válaszomat... viszont aki olvassa a véleményedet, végre megértheti, hogy a világ számos országában a munkások milliói, a földeken, gépek mellett dolgozók valójában azért élnek szegénységben, mert a gyárigazgatókhoz képest ők kevesebbet és nem elég hatékonyan dolgoznak (bár ez meg ellentmond annak, hogy teljesíteni kell hatékonyan  a havi/éves termelési tervet, ill. sok helyen minőségien kell dolgozni, hisz a gyárigazgató akkor gazdagodik, ha van bevétel is). És azt is megtudtuk a véleményed alapján, hogy ezek szerint pl. egy szervezet elnökségében lévő vezető, ha időnként összejön csevegni a többi taggal (sokszor kevesebbszer, mint ahányszor egy évben felveszi érte a csinos fizetést) akkor ő hatékonyabb és több munkát végez, mint mondjuk nyáron a földeken dolgozó vagy éppen az útépítő. Köszi, hogy megosztottad a fórumozókkal, végre érthetővé vált, hogy nem a kizsákmányolás, a mondhatni rabszolgaság-szerű dolgoztatás az oka annak, hogy rengetegen szegénységben élnek a világon, hanem a rossz, kevés és nem hatékony munkájuk.

    előzmény:
    payaboy (602)
    2012-08-20  17:32
  9. 2012. augusztus 20. 17:32602.

    Elhiszem, hogy neked könnyebb az ellenkezőjét gondolni, pedig de.

     

    Ha te azt hiszed, csak a kovács, a bányász esetleg a napszámos végez munkát, ellentérben egy ügyvéddel vagy gyárigazgatóval, 

    akkor hülyébb vagy mint  akivel én hajlandó lennék nemhogy vitázni, beszélni is.

    előzmény:
    *Diorella* (601)
    2012-08-20  11:09

Címlap

top