Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tényleg bunkóság???

Glia
Létrehozva: 2012. augusztus 10. 13:33

Meg vagyunk hívva a férjemmel anyukám barátnőjének a lányának az esküvőjére. Vidéki, ottalvós buli. A kutyáinkra az anyósom vállalta a felügyeletet.

 

Tegnap este azonban az egyik kutyánk epilepsziás rohamot kapott, és orvoshoz kellett vinni. Infúziót kap, mert nem tudjuk, hogy mitől lehetett, és most ennek utána kell járni. Ma is vissza kell vinni.

 

Még tegnap este mondtam anyunak, hogy csak én megyek az esküvőre, a férjem nem, mert így nem merjük senkire itthagyni a kutyát, ráadásul nagyon aggódunk. Én is csak azért mennék, mert nem szeretném, ha megbántódnának.

 

Na erre anyu kiborult, hogy ez milyen bunkóság, és mért kell ezt ennyire túldramatizálni, nem lesz a kutyának semmi baja, és különben is szégyelje magát a férjem, ha nem jön el. Viszont én egyedül ne menjek, mert az milyen már! (vidék, más felfogás)

 

Állítólag egész éjszaka sírt, aztán reggel is a telefonban.

Szerintetek most én mit csináljak??? 

  1. 2012. augusztus 11. 12:28451.

    lehet hogy ez a topic az un. rejtett temas osszeugrasztas cimu musor, ember, kontra kutya.:) cuki' kerettortenetbe foglalt, halvanyan megfogalmazott provokacio, amely arra keszteti az embereket hogy allast foglaljanak, es meg is tortent!:)

    nem baj, en szeretem az ilyen topicokat, nagyon tanulsagosak. amellett hogy megdobbento hogy milyen hihetetlenul primitivek tudnak lenni az emberek, es milyen undoritoan haszon-elvuek, meg szorakoztato is lehet, -na persze csak azert, mert csak duma szinten kepviselhetik a velemenyuket masok elettereben, cselekvesi szabadsaguk nincs, kulonben dramai lenne. ha modjukban allna, kepesek lennenek barmilyen aljassagra, hogy ervenyt szerezzenek az altaluk kepviselt igassssagnak'.

    ez eggyel tobb ok arra, hogy a kutya partjan legyek!:-) 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (447)
    2012-08-11  12:13
  2. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. augusztus 11. 12:28450.

    Ne haragudj, de én is itt vagyok nap mint nap legalább 15 percet, de van hogy többet is. Emellett azért vannak barátaim, családom, kollegáim, jó ismerőseim, akikkel érzelmi, társadalmi életet élek és meg tudom beszélni a gondjaimat. 

     

    Miért jó az, ha valaki itt akarja megbeszélni a napi problémáit?

     

    Tele van a világ magányos emberekkel, akik azt hiszik, ha egy ilyen fórumon van 10-20 "barátjuk", akkor már nem is magányosak. Pedig dehogynem! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (437)
    2012-08-11  10:01
  3. 2012. augusztus 11. 12:27449.

    Jajj, miért nem értik az emberek az írott szöveget???

    A pár nem segített!!!!!!!! A vőlegényt nem is ismerjük!!!!!!! 

    idézet:
    Glia (432)
    2012-08-11 09:30:44
    "Anyut csak az zavarja, hogy bezzeg amikor a mi esküvőnk volt, a barátnője családja mennyit segített nekünk. Ez tényleg így is van, és pont ezért gondoltam, hogy én odamegyek." Ez a te hsz.-od. (15. sz.) Valóban, nem a pár segített, hanem a családja. A lényegen nem változtat. Te magad is elismerted, hogy igen, illene odamenned. Szóval így illik, hogy mész. Te is érezted ezt.  A kutyusnak jobbulást! 
    előzmény:
    Glia (432)
    2012-08-11  09:30
  4. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. augusztus 11. 12:25448.

    Csak egy kérdés: most már tudod, miként cselekedsz helyesen?

     

    Ugyanis ezt már előre lehetett tudni. Az abnormális kutyabarátok fel lesznek háborodva már a gondolattól is, hogy holmi távoli rokon esküvőjét, vagy akár az anyukád érzéseit is többre tartod annál a szegény állanál, és egyáltalán megfordult a fejedben, hogy otthagyod. Jesszus.

     

    Mások, akik helyén kezelik a dologokat, azt mondják, bízd rá valakire a kutyát, aztán menj és szórakozz.

     

    Nem nagyon lehetett másra számítani.  

    előzmény:
    Glia (436)
    2012-08-11  09:57
  5. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. augusztus 11. 12:13447.

    Miért? Szerinted az normális, ha valaki fontos kérdésekben ilyen fórumon indít topicot és még úgy is cselekszik, ahogyan vadidegen, nicknévvel bejelentkező VALAKIK/AKÁRKIK azt tanácsolják? 

     

    Csak jelzem, azért vannak az embernek családtagjai, barátai, ismerősei, kollegái, hogy legyen kitől tanácsot kérni pl.

     

    Honnan a búbánatból tudná itt bárki is, hogy én milyen vagyok, milyenek a szokásaim, mi az érdeklődési köröm, hogyan viszonyulok emberekhez, mit utálok, mit szeretek, stb. Ezek a kérdések ugyanis nagyon fontosak abban, hogy valakinek tanácsot tudjunk adni bármilyen kérdésben.

     

    Aki itt azt várja, hogy majd a hozzászólások alapján dönteni tud bármiben, az hülye. 

    előzmény:
    Milu (439)
    2012-08-11  10:07
  6. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 12:04446.

    A ver szerinti rokonokat sajnos nemlehet megvalogatni, nemelyik meg arra se melto hogy azember a saras cipojet beletorolje. Tehat a ver kapcsolat az egvilagon semmit se jelent.

     

    Az allataimat es a barataimat viszont en tudom megvalogatni, szerencsere.

    előzmény:
    rola@ (441)
    2012-08-11  10:17
  7. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 12:01445.
    ne tord magad, felesleges aki nem akarja ugyse fogja megerteni.
    előzmény:
    Glia (432)
    2012-08-11  09:30
  8. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 12:00444.

    Tevedsz. nekunk pl. kiterjedt barati korunk van, ES mellette allataink akik a csaladtagjaink.

    Vannak rokonaink is de azok meg se kozelitik azt a szintet amit nalunk az allataink foglalnak el az eletunkben.

     

    Szoval semmifele "elzarkozas" meg magany nincs, csak eppen imadjuk az allatainkat es semmivel nem jelentenek kevesebbet szamunkara mint egy ember. sot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (427)
    2012-08-11  09:09
  9. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 11. 10:24443.

    Ehhez ne is edzodj hozza soha! Csak kezeld a helyen :)

     

    Milu: en evente kb. ketszer meg azert beleesem ebbe a hibaba, de mar kezdek leszokni rola :)

    előzmény:
    Glia (440)
    2012-08-11  10:07
  10. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. augusztus 11. 10:18442.
    ha lett volna eszed meg se szolalsz!!!
    előzmény:
    Milu (439)
    2012-08-11  10:07
  11. 2012. augusztus 11. 10:17441.

    Értem. Te ilyen vagy! Attól még nem vagy jobb ember, mint az aki az embereket tiszteli jobban! Azért nem családtag az állat mert se törvényileg se vér szerint nem tartozik hozzám. Lehet szeretni, aki tart annak kötelesége gondozni. Ez nem vita tárgya. De az, hogy valaki egy ember elé helyezzen egy állatot, az nekem elfogadhatatlan. Sajnálom, hogy ezzel bántom a sok állatbarát érzéseit, de nekem a kutya az csak egy kutya. Ennyi és nem több. 

    előzmény:
    Lilyofthevalley (433)
    2012-08-11  09:32
  12. 2012. augusztus 11. 10:07440.

    Köszi, akkor még nem vagyok edzett! :)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (437)
    2012-08-11  10:01
  13. 2012. augusztus 11. 10:07439.
    Igazad van. Akinek csöpp esze van, egyáltalán nem indít topicot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (437)
    2012-08-11  10:01
  14. 2012. augusztus 11. 10:06438.

    Honnan veszed, hogy hétfőn tudnak menni dolgozni? Lehet, hogy valamelyiknek szabit kell majd kivennie, ezt még ők sem tudják. Addig még többször viszik az orvoshoz a kutyát.

    Amúgy túl sok racionalitás nem szorult beléd, az biztos. Azt írtad, az lenne a megoldás, ha anyós eljönne vigyázni a kutyára, ők meg elmennének az esküvőre, de nem maradnának a lagzin. Ez a legnagyobb hülyeség lenne, sem a kecske nem lakna jól, sem a káposzta nem maradna meg. Többórás utazásról van szó oda is és vissza is, az már részletkérdés, hogy mennyi időt töltenek ott. Ahogy kivettem, anyós sem a szomszédban lakik, autója sincs, így még valakinek nagyobb utazásba kell bonyolódnia feleslegesen a semmiért, mert mivel nincs autója, ha baj van, a kutyát sem tudja elvinni az orvoshoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (435)
    2012-08-11  09:49
  15. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 11. 10:01437.

    Ne legy szomoru Glia, nem rolad allit ki bizonyitvanyt a sok rosszindulatu hozzaszolas, hanem a szerzojerol. A kerdesed tok egyszeru volt, sokaknak sikerult is felfogni anelkul, hogy kulon sztorit gyartottak volna kore. :)

     

    Ez az NLC mar nem ugyanaz, ami par eve volt, amikor meg beszelgetni, velemenyt cserelni jartak ide az emberek. Most mar egy hely, ahol le lehet vezetni a feszultseget, ahol arctalanul foldbe lehet dongolni a masikat, ahol ugy lehet viselkedni, amit a valo eletben soha meg nem tennenek, mert egyszeruen vallalhatatlan lenne. Tele van frusztralt emberekkel, akiknek az a napi oromforrasa, hogy itt gusztustalanul viselkedik. Ez tenyleg szomoru altalanossagban, mert ez az oldal egy tukor arrol, hogy valojaban mit es hogyan, milyen stilusban gondolnak az emberek. Par evvel ezelott meg engem is bantott, elszomoritott, de most mar helyen kezelem a dolgot: ez az oldal nem mas, mint a goz kieresztesere szolgalo felulet. Ennek tukreben nezd te is!

     

    Remelem a kutyad azota jobban van! 

    előzmény:
    Glia (434)
    2012-08-11  09:45
  16. 2012. augusztus 11. 09:57436.

    Jaja, ne ültem egész végig a gép előtt, és anyukámat is megvédtem, olvass vissza!

     

    A kutyát pedig csütörtök este őta felügyeljük, nem az esküvő időpontjában fogjuk elkezdeni.

     

    és igen, hétfőn is vigyázni fogok rá, mert szabin vagyok. Nem emiatt, pont így alakult.

     

    és én megyek az esküvőre. Kérdés? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (435)
    2012-08-11  09:49
  17. Torolt_felhasznalo_978174
    Torolt_felhasznalo_978174
    2012. augusztus 11. 09:49435.

    És hétfőre hipp-hopp elmúlik, tudtok menni dolgozni? Még szerencse, hogy csak éppen az esküvő napján kellügyeletet tartanotok felette.

     

     De ez a kutya kérdés már lerágott csont.

     

    Számomra az egész topikban az volt a furcsa, hogy ha egy félreérthető megjegyzés elhangzott a kutyára, rögtön itt termettél és kiálltál a kutya mellett.

     

    DE: teret engedtél annak, hogy anyukádat zsarnoknak, hisztisnek, idiótának nevezzék vadidegen emberek. Egy hangot sem szóltál, hogy ácsi, ne beszéljetek így az anyukámról.Egy hangot sem!

     

    Talán ebben rejlik a probléma gyökere, nem is a kutya betegsége volt ami visszatartott benneteket az esküvőtől.

     

     Nem baj, ettől még az ifjú párnak remek esküvője lesz. Jobb is, hogy nem mentek el, ennyi "jóérzéssel" telve.

    előzmény:
    Glia (429)
    2012-08-11  09:23
  18. 2012. augusztus 11. 09:45434.

    Egyébként tök felesleges topikot nyitni. Tényleg gondot okozott nekem ez a kérdés, és köszönöm azoknak, akik segítő szándékkal tanácsokat adtak!

     

    De nagyon szomorú, hogy egyes emberek olyan sztorikat és gondolatokat "adtak a számba", ami nem hangzott el, de még csak meg sem közelíti a valóságot!

    Nem tudom honnan veszik, hogy derogál a vidéki lagzi, meg, hogy nincs kedvünk, meg kifogás, altassuk el kutyát, vissza kéne adni a segítséget, amit a pártól kaptunk (nem is ismerem csak az egyiket kicsit, és nem ők segítettek) stb....

     

    Miért van ilyen sok-sok gonosz, rosszindulatú ember?????

    Ez nagyon elszomorít!

     

     

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  19. 2012. augusztus 11. 09:32433.

    Reggelt!

    Bocsáss meg, Rola, de ez a hsz. üti nálam a biztosítékot.

    Nekem cicáim vannak, és nálunk teljesen természetes, ha beteg, orvoshoz visszük. Mindenki tudhatja, hogy az állatorvos a nagyon drága orvosi megfelelője, hisz az állatoknak nincs tb-jük. 

     

    Miért nem lehet egy állatot jobban szeretni egyes embereknél? Miért ne lehetne családtag??

     

    Ha nálunk volna ilyen ünnepség, és az egyik rokon/barát azt mondaná, csak egyikünk megy, tudod mit felelnék? Ha Te se jössz, nem gond, majd küldök képeket! Vidd a kutyit, és vigyázz rá, értesíts az állapotáról. 

     

    Én ilyen vagyok. 

     

    Ezért mondom sokszor: minél több embert ismerek, annál jobb tisztelem és becsülöm az állatokat. 

     

     

    előzmény:
    rola@ (412)
    2012-08-11  08:32
  20. 2012. augusztus 11. 09:30432.

    Jajj, miért nem értik az emberek az írott szöveget???

    A pár nem segített!!!!!!!! A vőlegényt nem is ismerjük!!!!!!! 

    előzmény:
    frue (410)
    2012-08-11  08:22
  21. 2012. augusztus 11. 09:29431.

    Nem a pár segített az esküvőnkön. A vőlegény ott sem volt, nem is ismerem!!!!

     

    Anyu barátnője segített nekem, aki elhozta az esküvőnkre a lányát (mennyasszony) is. 

     

    2 mondatot beszéltem eddig vele kb. 

    előzmény:
    Lillaréka (405)
    2012-08-11  07:48
  22. 2012. augusztus 11. 09:26430.

    Anyukának sem barátai, sem ismerősei nincsenek ezen a lagzin, mert nem ismer senkit a barátnőjén és a lányán kívül!

     

    Remélem is, hogy nem lesz a kutyának újabb rohama, de nem tudom, te ezt honnan tudod. 

    előzmény:
    *angyalka* (404)
    2012-08-11  07:43
  23. 2012. augusztus 11. 09:23429.

    Természetesen, ha epilepsziás, és ez derül ki, kap gyógyszert, és nem kell felügyelni a nap 24 órájában.

    Viszonz ameddig nem tudjuk, hogy mitől volt, figyelni kell.

    Írtam azt is, hogy mérgezésre is gondoltak, ezéert kapott infúziót, mert egy csomó vitamnt, antioxidánst.

    Most felügyeletre szorul.

    Ha valaki ezt kifogásnak érzi, azt nagyon sajnálom, az az ő baja.

     

    Anyósom pedig nem vállalja így el!

     

    Ennyi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (379)
    2012-08-10  23:57
  24. 2012. augusztus 11. 09:20428.
    légyszi olvasd már el, amit krbban válaszoltam neked. Ugyan azokat a köröket futod, és ugyan azokat a teóriákat hangoztatod, mikor semmi ilyesmikről nincs szó!
    előzmény:
    Lillaréka (399)
    2012-08-11  06:49
  25. Torolt_felhasznalo_978174
    Torolt_felhasznalo_978174
    2012. augusztus 11. 09:09427.

    "Egyszer volt egy topic hogy ha valakinek fuldokolna  akutyaja a vizben vagy egy ember kit huzna ki. Kb. a fele a kutyara szavazott gondolkodas nelkul."

     

    Ez sajnos nem az állatszeretetről szól, hanem arról, hogy rengeteg antiszociális és megkeseredett ember van, akinek CSAK a kutya maradt.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (417)
    2012-08-11  08:45
  26. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:52426.

    Mint irtam teljesen normalisnak tartom, hogy nem engem hanem a kutyajat tartja fontosnak. O tartozik hozza es nem en.

     

     

    előzmény:
    rola@ (424)
    2012-08-11  08:51
  27. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:51425.

    Normalis. Miert huznal ki egy vadidegent akirol nem tudhatod nem egy szemetlada-e?

     

    A kutya meg biztosan nem az.

    előzmény:
    rola@ (422)
    2012-08-11  08:49
  28. 2012. augusztus 11. 08:51424.

    Ebben a hozzászólásban látszik, hogy te elfelejted hogy az éremnek két oldala van. Rád is ugyanúgy vonatkozhat, hogy egyes emberektől kinyúlhatnál, mert a kutyájukat mentik. Remélem ennek fényében is ugyanúgy gondolkodsz. Ha közted és egy kutya közt kell választani, remélem természetesnek fogod majd venni, hogy a kutyát mentik!!

    További szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (421)
    2012-08-11  08:49
  29. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:50423.

    Nekem semmi gondom ezzel. Akinek a kutyaja fuldoklik annak o a fontos es nem en egy vadidegen.

     

    Ahogy nekem se.

     

     

    előzmény:
    rola@ (420)
    2012-08-11  08:48
  30. 2012. augusztus 11. 08:49422.
    Hehe, lehet én is a kutyádat húznám ki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (419)
    2012-08-11  08:47
  31. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:49421.

    Az allat sokszor fontosabb egy embernel.

    Gondolod hogy ha teged joparan ismernenek szemelyesen akkor nem a kutyajukat tartanak fontosabbnak hogy adjanak neki egy gyogyszert ha beteg lennel te is meg a kutya is es valasztani kellene?

     

    Azt hiszem siman kinyulhatnal nehanyunktol.

    előzmény:
    rola@ (418)
    2012-08-11  08:46
  32. 2012. augusztus 11. 08:48420.

    Egyszer volt egy topic hogy ha valakinek fuldokolna  akutyaja a vizben vagy egy ember kit huzna ki. Kb. a fele a kutyara szavazott gondolkodas nelkul.

     

    Ja, csak nehogy egyszer te is egyszerre fuldokolj egy kutyával  , mert lehet a kutyát mentik meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (417)
    2012-08-11  08:45
  33. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:47419.

    Az a te dolgod. Oszinten szolva ha te fuldokolnal a vizben vagy a kutyam a fulem botjat se mozditanam hogy kihuzzalak.

     

    Nekem kb. ennyit jelentenek a kutyaim.

    előzmény:
    rola@ (416)
    2012-08-11  08:42
  34. 2012. augusztus 11. 08:46418.

    És a kedves topikinditó mit fog csinálni hétfőn reggel? Nem megy dolgozni,   ő  vagy a férje soha többet mert jaj, lehet rohama lesz a kutyának? Erre válaszolj légy szíves!

    Felelős állattartás: enni adni, inni adni, sétáltatni, beoltani, kezeltetni ha beteg, de ez nem egyenlő azzal, hogy lemondok minden programot mert beteg a kutya. Ezért olyan elidegenedett a társadalmunk mert így gondolkoznak emberek, az állat a fontosabb. Egy állat sosem egyenrangú egy emberrel.

    előzmény:
    Alice76 (414)
    2012-08-11  08:39
  35. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:45417.

    Megertene mert van allata. Majd olvasd vegig a topicot mielott hulyesegeket beszelsz.

     

    A lany fenykepezett az eskuvojukon , az oromanya meg a topicindito baratok es nem a par akinek az eskuvoje lesz. A ferje a topicinditonak egyszer latta eleteben.

    Gondolom az eskuvore is o hivta meg oket anno.

     

    oszinten szolva pl. eled is helyeznek egy allatot gond nelkul.

     

    Egyszer volt egy topic hogy ha valakinek fuldokolna  akutyaja a vizben vagy egy ember kit huzna ki. Kb. a fele a kutyara szavazott gondolkodas nelkul.

     

    előzmény:
    rola@ (412)
    2012-08-11  08:32
  36. 2012. augusztus 11. 08:42416.
    Jaja, hát engem sem nagyon érdekel mit dumálsz, szerintem akkor is gáz ha a kutya körül forog az élet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (413)
    2012-08-11  08:34
  37. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:41415.

    Errol van szo. En a cicammal egyutt is alszom, benti cica a kutyusaim nem jonnek be ok nagy kutyak kint laknak.

     

    Es imadjuk oket

    előzmény:
    Alice76 (414)
    2012-08-11  08:39
  38. 2012. augusztus 11. 08:39414.

    Jó reggelt,

     

    Bocsáss meg kedves Rola@ de nem tudok elmenni a hsz-ed mellett..

    Lehet hogy a házőrzésen és ugatáson kivül semmi "haszna" nincs, de gondolom tudod mit jelent a felelős állattartás. Vagy ha beteg,had dögöljön?Nagy baj van abban a fejben,ahol hagyjuk az állatot szenvedni.

     

    Egyébként meg nem értem,miért ne lehetne valakinek a kutya-cica  is családtag?Nem arra gondolok hogy aludjunk együtt a kedvencekkel,vagy egy tányérból együnk,de ettől függetlenül szerethetjük annyira a háziállatot hogy "családtagként"  tekintünk rájuk.

     

    Peace

    előzmény:
    rola@ (411)
    2012-08-11  08:29
  39. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:34413.

    Engem hidegen hagy a velemenyed. Nalunk csaladtag es nem a hazorzes a dolga. Az ha ezt megteszi csak egy pozitivum de nem ezert tartjuk.

     

    es nagyon sok embernel elobbrevalo szamomra.

     

    En meg azt tartom nagy bajnak a fejben amikor egy gyereket majomszeretettel imadnak es korulottuk forog minden. 

     

    De mivel en nem akarok senkit meggyozni arrol hogy neki legyen egyenlo a gyerek , a kutya , az anyos vagy a macska igy nem igazan erdekel hogy masoknak mi a velemenye arrol hogy en siman eloterbe helyezem a kutyamat az embereknel sok esetben.

    Orvosi kezeles , torodes stb szempontjabol semmi kulonbseget nem latok kozte vagy egy masik csaladtag kozott, csak azok ket labon jarnak.

     

    Neked az a velemenyed nekem meg ez.

    előzmény:
    rola@ (411)
    2012-08-11  08:29
  40. 2012. augusztus 11. 08:32412.

    Igen bunkóság. Nem értem, hogy lehet egy állatot egy ember elé helyezni? Ráadásul ők segítettek nektek, nem a kutyátok! Most viszonozni meg nem akaródzik, és keresitek a kifogást, aztán meg majd csodálkozol ha neked lesz valamire szükséged és nem ugrik senki. Te hogy éreznéd magad ha másnak a kutyája/ macskája / hörcsöge fontosabb lenne mint te? 

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  41. 2012. augusztus 11. 08:29411.
    A kutya NEM családtag. Egy funkciója van, hogy őrizze a házat, az a dolga, ezért kap kaját meg ami kell. Nagy baj van abban a fejben ahol egy állat egyenlő lesz egy emberrel. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (400)
    2012-08-11  06:50
  42. 2012. augusztus 11. 08:22410.

    Az olvasottak tükrében: igen, bunkóság.

    Az említett pár segített az esküvőtökön, ti meg fanyalogtok és kifogásokat kerestek. 

    A segítséget is illett volna viszonozni, de ti még erre sem vagytok képesek, hogy pár órát megoldjatok valahogy, és elmenjetek az esküvőre. 

     

     

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  43. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:22409.
    Azt is mondtak mar itt hogy az anya egy lelket se ismer a faluban az oromanyan kivul ahol lesz az eskuvo. Ugyhogy ez a dicsekves nem nagyon lenne ervenyes, vegulis ki elott? ismeretlen emberek elott?
    előzmény:
    *angyalka* (404)
    2012-08-11  07:43
  44. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 08:20408.

    A lany fenykepezett az eskuvon, de az hogy ki hivta meg oket es miert nem derult ki.

     

    Olyan nagyon sokat nem segithettek ha a ferj egyszer talalkozott vele.

    előzmény:
    Lillaréka (405)
    2012-08-11  07:48
  45. 2012. augusztus 11. 07:57407.

    " a mai ifiasszonyok- menyasszonyok sosemlátottnagynéninek vagy huszadrangú akárkinek tekintik azokat az embereket, akik a saját szüleiknek fontosak. 
    A sosemlátottnagynéni a saját szülőjének- apjának- anyjának a testvére. 
    Aki neki huszadrangú akárki az lehet  a saját szülőjének a legjobb(???)   barátnője-barátja"

     

     

     

    ha sosem látta, vagy 5évente 2x, akkor valóban  nagyon fontos rokon  ,   tényleg legjobb barát     

     

     

     

    előzmény:
    Lillaréka (399)
    2012-08-11  06:49
  46. 2012. augusztus 11. 07:52406.
    mindkettő sokat ugat  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (400)
    2012-08-11  06:50
  47. 2012. augusztus 11. 07:48405.

    Igen... én is olvastam, hogy sokat segitett ez a meghivó pár a topikinditó esküvőjén. 

    Akkor azért nem lehet annyira huszadrangúakárki.

     

     

    egyébként érdekes kérdés... ha dolgozniuk kell akkor ki vigyáz a kutyára??

     

    előzmény:
    *angyalka* (404)
    2012-08-11  07:43
  48. 2012. augusztus 11. 07:43404.

    Igazad van, itt a kutyus csak kifogás. Nem olvastam végig a topicot, nem tudom, hogy mit mondott az orvos pénteken, de valószínűleg, ha vizsgálat kell vagy sürgős beavatkozás, vagy megejtették már, vagy jövő héten lesz, kapott megint valami gyógyszert vagy infúziót és kész, szombaton biztosan nem csinálnak semmiféle vizsgálatot a kutyával, s nagy valószínűséggel újabb rohama sem lesz. S egyébként később? Akkor már otthon merik hagyni, vagy rábízni másra, vagy netán nem mennek dolgozni?

    Az anyukától pedig közben elveszik azt, hogy ismerősök és barátok előtt büszkélkedhessen a gyerekével. S valahol azt olvastam, hogy anyuka ezen barátnője és családja sokat segített anno a topicindító esküvőjén...

    előzmény:
    Lillaréka (399)
    2012-08-11  06:49
  49. 2012. augusztus 11. 07:19403.

    A meghívás a fiatalokra is vonatkozik. 

    Egyedül meg tök felesleges  elmennie a szertartásra.

     

    Magyaroszágon több óra?? Tán Szabolcsból Baranyába.. az több óra.

    De Pestről nem. Mindenhová van autópálya Pestről. Kicsit túldramatizálja a topikinditó ezt az egészet.

    Úgy volt, persze, hogy mennek-- mert nem tudott NEM-et mondani.

    Már az elején sem.

    Ezért van ez az egész topik, mert ezen örlödött, hogyan mondjon NEM-et. Anyu un erőszakosságát is benyeli a topikinditó simán.

    DE anyu még úgy szocializálodott, hogy az ígéreteket be kell tartani. Ezért hisztizik, és a saját szempontjából igaza is van. 

     

     

    Egyébként ha ötször találkoztak életükben akkor mit keresett a most esküvőző család a topikinditó lakodalmán??

    Jah.. hogy meghivták???  

    Nyilván akkor valami miatt fontos volt, hogy a topikinditó lakodalmán részt vegyen most esküvőző.

     

     

    Ebben a történetben a kutya csak ürügy szegény.

     

     

     

     

     

    ui: mi sem osztogattunk minden meghivottnak külön meghivót. Azért szól a szöveg úgy, hogy -kedvescsaládját-  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (402)
    2012-08-11  06:59
  50. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 11. 06:59402.

    A topicindito ezt irta hogy elmegy a szertartasra de a lagziba nem. Akkor most mi a baj?

    A  hazaspar nem hivta meg oket, csak az oromanya, plusz osszesen 5 szor talalkoztak eletukben.

     

    Es egeszen ket nappal ezelottig ugy volt hogy mennek amig a kutya beteg nem lett. Nyilvan nem vesznek naszajandekot stb. ha nem akarnak elmenni.

     

    Az anya senkit nem ismer abban a faluban ami tobb orara van ahol a lagzi lesz, es vele megy a ferje. Akkor mi a f..nak kell eroszakoskodni hogy muszaj a fiataloknak is ott lnni? meg a meghivot se ok kaptak csak az anya.

     

     

    előzmény:
    Lillaréka (399)
    2012-08-11  06:49

Címlap

top