Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Olimpia 2012

Lénamia
Létrehozva: 2012. július 28. 16:57

Sziasztok!

Érdekelne az olimpiával kapcsolatban minden, de sajnos nem nagyon tudom követni csak utólag. Viszont amilyen összefoglalókat találok a neten azok számomra hiányosak. Itt összegyűjthetnénk mindent és kifejthetnénk a véleményünket is mivel úgy látom, hogy ezzel kapcsolatos topic még nem nyílt.

És ami a legfontosabb: HAJRÁ MAGYAROK!

Szurkoljunk együtt!

  1. 2012. augusztus 14. 14:46220.
    Köszönöm, hogy azért egy jó páran szurkoltatok itt velem ezen az izgalmas, sikeres olimpián.
  2. 2012. augusztus 12. 13:51219.

    Este volt.

    Szegény Janics. Nagyon akarta az aranyat. Sajnálom, hogy nem jött össze neki. De azért hihetetlen, hogy 1 évvel szülés után ezüstöt, és bronzot nyer olimpián.

    Az öttusán, Marosi nagyon cuki volt. Ha látnék róla civil képet, azt gondolnám valami informatikus, de a sportoló jutna róla legutóbb eszembe, az tuti.

    Még a kajakos fiúk ezüstjéhez annyi, hogy nagy dolog lehetett, ha még Kati néni is elsírta magát, sőt előtte is puszival engedte el a fiúkat. És Kammerer még utána is el volt érzékenyülve.Pedig ő már tudja milyen egy aranyat nyerni és ez "csak "ezüst lett.

     

    előzmény:
    tamtamtam (218)
    2012-08-11  20:35
  3. 2012. augusztus 11. 20:35218.
    Volt már éremátadás az öttusában?
  4. 2012. augusztus 10. 11:07217.

    Köszönöm az elimserést.

     

    Szerencsére péntek van, ma korábban megyek haza, hamarabb be tudok kapcoslódni az eseményekbe.

    Mindenkinek jó szurkolást - főleg estére, a kézi meccsre.

    előzmény:
    Lénamia (216)
    2012-08-10  10:24
  5. 2012. augusztus 10. 10:24216.

    Nem ezüst, fehér arany, ahogy Kammerer mondta:-)

    Danuta magasan hozta, amit vártak tőle.A szurkolók előtt le a kalappal. A himnusznál rendesen hallatszott a szöveg is.

    Kati és Natasa, nagyon sajnálom őket. Pedig szépen csillog az ezüst is, de annyira aranyat szerettek volna. Na, hátha ettől Natasa még inkább fog hajtani 200-on és szerez még egy aranyat.

    Tegnap délelőtt mondtam pont a páromnak, hogy de jó lenne egy meglepetés arany, és tessék. Szenzációs volt Risztov Éva győzelme. Honnan állt fel ez a lány, úristen!Kigondolta volna, hogy egy hosszútáv úszás ilyen izgalamas is lehet. A műsorvezető szívásnak érezte szerintem, hogy pont neki kell 2 órán keresztül beszélni arról, hogy úsznak, néha isznak. De ő sem gondolta volna, hogy lesz miért izgulni.

    Zsifikati: Szép kis dicsőségtábla. Bizony nem győzi az ember frissíteni. 8. helyen Magyarország, és találtam már olyan statisztikát, ami népesség szerint a második helyen az angolok, és dupla annyival vezetünk. Mi kell még a magyar népnek. Még mindig vannak fintorgók, elégedetlenkedők, pedig szenzációs lett az az olimpia.Ja, a kajak-kenus éremtáblán is mi vezetünk.

    Kár, hogy a vizis lányok nem lettek bronzérmesek. :-(Pedig nagyon ügyesek voltak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (195)
    2012-08-09  10:59
  6. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 22:17215.
    Hát.. ez sem jött össze. :(
  7. 2012. augusztus 9. 20:54214.
    Áááááááá, épp akkor nyúltam a teámért és nem láttam, csak az ismétlést! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (213)
    2012-08-09  20:51
  8. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 20:51213.
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááááá!! Az utolsó másodpercben egyenlítenek. Kééész :D
  9. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 16:40212.
    Aztamindenit! Azért százszor jobb a tévében nézni, mint olvasni kép és hang nélkül :)) Még akkor is, ha csak az ismétléseket látom. Ugyanúgy izgulok :)
  10. 2012. augusztus 9. 16:27211.
    Akkor fizess érte te!
    előzmény:
    Évanyó (210)
    2012-08-09  16:14
  11. 2012. augusztus 9. 16:14210.

    Csodálatos ez a sok érem, arany, ezüst, bronz, kis ország nagy emberei, büszkeségeink.

    előzmény:
    Lénamia (1)
    2012-07-28  16:57
  12. 2012. augusztus 9. 15:19209.

    Hát ez előbb sikerült, mint gondoltam volna.

     

    (alig győzöm újraszerkeszteni a saját gyártmányú kis dicsőségtáblámat)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (205)
    2012-08-09  14:59
  13. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. augusztus 9. 15:12208.

    Es megvan a 8. is!!!! Elkepesztooo!

    Mi mar orakkal ezelott megereztuk!Egyszeruen ott logott a levegoben, hogy ma meg nincs vege! :)

    előzmény:
    Zsifikati (204)
    2012-08-09  12:48
  14. 2012. augusztus 9. 15:12207.

    SZUPER!! GRATULA!!!

    nagyon örülök, hogy sikerült neki, mert őt már leírták Athén óta...volt ereje felállni és egy másik távra váltva győzni...nagyon megérdemelte.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (205)
    2012-08-09  14:59
  15. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 15:04206.
    HATTTTALMAAAS!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (205)
    2012-08-09  14:59
  16. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. augusztus 9. 14:59205.

    Édes istenem...

    RISZTOV ÉVA OLIMPIAI BAJNOK 10km úszásban!!!! 

  17. 2012. augusztus 9. 12:48204.

    Remélhetőleg csak megelőlegezted.

    Nagy valószínűséggel meglesz az a 8. is előbb-utóbb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (203)
    2012-08-09  12:42
  18. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 12:42203.
    Ja, én már eggyel többet adtam. 7 arany, 4 ezüs, 3 bronz eddig.
    előzmény:
    Zsifikati (202)
    2012-08-09  12:02
  19. 2012. augusztus 9. 12:02202.
    "csak" a 7.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (199)
    2012-08-09  11:52

Címlap

top