Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Matek, neked megy?

sylvia25
Létrehozva: 2012. július 19. 09:52

Minap találtam egy jó ée egyszerű feladatot. A részvevők felének nem ment.

 

Talán a sok matek tanár eredménye mutatkozik meg rajtuk.  

Egy jó tanár elmondja, mit hogy kell, de úgy ,hogy lemegy a diák színtjére.

 

Egy rossz matek tanár viszont gőgös, így a tanulói általában bukásra állnak. Amit ő tud, nem adja tovább. Na az ilyeneknek nem a gyerekek között a helye.:)

 

 

 

Ime a feladat.

 

 

1+1+1+1+1+1+1+1+1+1-1+1+1+1+1+1X0=

 

 

 

 

 

Kinek mennyi jön ki??  

 

Meg is indokolhatod 

  1. 2012. augusztus 9. 18:291351.

    Hasonló agymenéses:

     

    Laci  tegnapelőtt 17 éves volt, jövőre 20 éves lesz.

    Mégis, hogyan?

  2. 2012. augusztus 9. 18:191350.
    Ó, vazze, ez egyik sem matek csak bűvészkedés. A hatost megfordítom kilenc lesz belőle, na erre gondoltam.
    előzmény:
    ORP (1349)
    2012-08-09  17:02
  3. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 17:021349.

    yesss

     

    (már éppen meg akartam kérdezni, a *-ot miből képezted, de megkíméltél tőle)

     

     

    legyetek rosszak, engem vár a fogász.....

     

    holnapig egy kis szőke fejtörő:

     

    Hogy hívják Vörösmarty Csongor és Tündéjének női főszereplőjét? Ki lett végül az uralkodó az István a király c. rockoperában? Radnóti a Nyolcadik ekloga címet adta utolsó eklogájának. Nevezd meg az előzőeket! Kinek címezte Petőfi Arany Jánoshoz című episztoláját? Melyik korszakhoz tértek vissza a neoklasszicizmus követői? Melyik volt római tartomány tiszteletére választotta nevét Janus Pannonius? Hol játszódik Zrínyi: Szigeti veszedelem c. eposza? a. Zrínyivár   b. Szigetvár  c. Veszedelemvár Ki írt József Attiláról Curriculum vitae (,,önéletrajz'') címmel? Mi a műfaja nemzeti himnuszunknak, Kölcsey Himnusz c. versének? Melyik alkotói korszak előzi meg Ady kései és középső költészetét? Melyik nemzetet szólítja meg Berzsenyi a Magyarokhoz című művében? Honnan köszön el Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versében? Keresd meg a kakukktojást! a. invokáció (prológus)  b. propozíció   c. seprűnyél  d. enumeráció (eposzi kellékek felsorolása) Melyik életfilozófiát gúnyolja ki Voltaire Candide avagy az optimizmus c. regényében? Mi a cselekménye Balassi Bálint Hogy Júliára talála, így köszöne néki c. versének?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1347)
    2012-08-09  16:58
  4. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 16:581348.

    (nem) csak azért, de ne mard meg magad

     

    nem gut, a hetesből nem lesz 1-es

    előzmény:
    payaboy (1344)
    2012-08-09  16:47
  5. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 16:581347.

    Vagy: 7(2, azaz a négyzeten) = 49

     

    9: a 6-os megfordítva

    előzmény:
    ORP (1343)
    2012-08-09  16:11
  6. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 16:551346.
    6*7=42
    előzmény:
    ORP (1343)
    2012-08-09  16:11
  7. 2012. augusztus 9. 16:531345.
     
    előzmény:
    payaboy (1344)
    2012-08-09  16:47
  8. 2012. augusztus 9. 16:471344.
    Ha az a megoldás, hogy a 7-est elfordítom úgy, hogy 1-esnek lehessen olvasni, a 24-ből meg csinálok 2 a negyedikent (16), megmarom magam.
    előzmény:
    ORP (1343)
    2012-08-09  16:11
  9. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 16:111343.

    khmm, ajaj, de még mennyire! No, de az nem ide tartozik:-))

     

    azért hoztam én is egyet

     

    76=24 - két számjegy áthelyezésével tedd igazzá az egyenlőséget

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1342)
    2012-08-09  14:55
  10. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 14:551342.
    Tiéd az 1. hely, kell még más?
    előzmény:
    ORP (1341)
    2012-08-09  14:51
  11. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 14:511341.

    szerintem pedig az, hisz a matek objektív, tárgyszerű, így "adja magát" a végeredmény:-))

     

    ok, csak ebéd vót, s kajakóma... :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1334)
    2012-08-09  13:01
  12. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 14:311340.

    ez nem egyenlet

    előzmény:
    sylvia25 (1338)
    2012-08-09  14:04
  13. 2012. augusztus 9. 14:231339.

    A gyufaszál véges számú anyagi részecskéből ál, ezért nem lehet végtelen mennyiséget kirakni belőle.

    előzmény:
    ORP (1336)
    2012-08-09  13:39
  14. 2012. augusztus 9. 14:041338.

    V + VI   

     

    A legkisebb kétjegyű primszám 11

     Szóval...7 gyufaszál...

     

    Lehet, hogy nem erre gondoltál?:)) 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1302)
    2012-08-09  11:08
  15. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 13:421337.
    Szóval az Úri Gallér meg tudná csinálni! Tuti! 
    előzmény:
    ORP (1336)
    2012-08-09  13:39
  16. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 13:391336.
    Ha ez lehetséges lenne, akkor 1 gyufaszálból bármi kirakható, uis bármekkora is egy szakasz végtelen pontból áll, ergo, tovább osztható....
    előzmény:
    payaboy (1332)
    2012-08-09  12:37
  17. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 13:051335.
    Mi van, szobahőmérsékleten kötsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1334)
    2012-08-09  13:01
  18. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 13:011334.
    Az "adja magát" nem matematikai fogalom.
    előzmény:
    ORP (1330)
    2012-08-09  12:33
  19. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 12:381333.

    Meg a dé. ( D ) Meg a zemm. ( M ) Meg a cé. ( C )

     

     

    MMXII. évi Olimpiai Játékok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (1331)
    2012-08-09  12:36
  20. 2012. augusztus 9. 12:371332.
    Sőt, fel is szabdalhatod őket, és akkor akár egy gyufaszál tört részéből is megoldható a feladat.
    előzmény:
    ORP (1330)
    2012-08-09  12:33
  21. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 12:361331.

    Ja, párdon.

     

    Azt hittem azt mondod, hogy nem ismered a római számokat. Hát nincs semmilyen karakter, csak a nagy i betű ( I ) meg a nagy v betű ( V ), meg a nagy x ( X ).

     

     

    előzmény:
    ORP (1325)
    2012-08-09  12:03
  22. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 12:331330.
    gyufás feladatnál adja magát, uis az arab számokat hogy hajlítom meg(ki) gyufával(ból)?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1329)
    2012-08-09  12:24
  23. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 12:241329.
    Egyébként senki sem mondta, hogy római számokkal kell kirakni... Nyilván azzal logikus, de a feladatban ez a kitétel nem hangzott el...
    előzmény:
    ORP (1328)
    2012-08-09  12:18
  24. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 12:181328.

    már a kezdetekkor hatványozni szerettem volna

     

     

    a "gond", hogy a rómaiaknál nem volt nulla, pedig elegáns lett volna a

     

    10 a 0.-on=1 felírás... (5 + a nullához szükséges gyufa)

    előzmény:
    payaboy (1326)
    2012-08-09  12:05
  25. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 12:091327.

    Őszintén szólva nincs megoldás. Hajnalban, tévénézés közben jutott eszembe a feladat. Én találtam ki, nem szedtem valahonnan.

     

    Egyelőre a 7 a legkisebb szám, az áll nyerőre. De én várok egy zsenit 6 gyufaszállal :)
    előzmény:
    payaboy (1324)
    2012-08-09  12:01
  26. 2012. augusztus 9. 12:051326.
    Nem tudok belekötni, de nem tetszik. :)
    előzmény:
    ORP (1320)
    2012-08-09  11:52
  27. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 12:031325.

    írni kedves Acél, írni (karaktert illeszteni) nem tudom, hogy köll....

     

    a lómai - ra viszont tudok asszociálni

     

    " Az Amerikai vonatok nyomtávja (a sínek közötti távolság) pontosan 143,5cm (4láb és 8,5 inch).
    De vajon mi az oka annak, hogy ezt a távolság pont ekkora lett? Mi olyan vonzó ebben a számban?
    A válasz meglehetősen egyszerű és könnyen kitalálható: az USA-beli nyomtáv pontosan megegyezik az Angliában használatos nyomtávval, mivel az első vonatokat angliai bevándorlók kezdték építeni az Újvilágban.

    Na jó, de ettől a kérdés még kérdés marad. Most azt kell megválaszolnunk, hogy Angliában miért lett 143,5 cm a nyomtáv. Azért, mert az első vonatokat Angliában azon tervek és sablonok szerint készítették, amelyeket a hintók és kocsik gyártására is használtak. Így hát felmerül a kérdés, hogy a hintók és kocsik nyomtávja miért lett pont 143,5cm? A válasz megint nagyon logikus: ha más lett volna a nyomtáv, akkor ezek a járgányok nagyon hamar tönkrementek volna az angliai kőutakon, mivel azokban, pont ilyen távolságra, volt két vájat, melyeket a régebben ott járt kocsik vájtak ki.

    Nem meglepő azonban, hogy az Angliában található kőutakat, szinte egytől egyig, az ókori Róma építtette. A kőutakba vájt vájatokat pedig az első római kocsik és harci szekerek vájták. Már az ókori rómaiak is szabványok szerint építették az utakat és a harci szekereket, ezért aztán mind ugyanakkora lett, ami a vájatok távolságának egyformaságát is maga után vonta. A vájatok aztán évszázadokon keresztül kényszerítették az utókor járműtervezőit az ősi szabvány betartására. A tanulság tehát, hogy ezek után, ha azt kérdezed, hogy ki a fene rittyentette ezt vagy azt a számot (pl. 143,5 cm), még az is lehet, hogy pont rátapintottál a valóságra: a római kocsik távolsága ugyanis pont azért lett akkora amekkora, hogy két ló hátsója kényelmesen elférjen egymás mellett a kocsi előtt…Megvan hát a válasz!

    Római lovak fara szülte ezt a különleges számot.

    Ha pedig már eléggé izgalomba jöttél attól, hogy birtokába jutottál a modern világ egyik nagy titkának, még egy adalék: Bizonyára láttad már azt a két vastag rakétát az amerikai űrrepülők oldalán, felszállás közben. A nevük RocketBoosters- SRB. Ez a két rakéta hajtja fel az űrbe az űrhajót.

    A rakétákat a "THIOKOL" gyárban gyártják és tervezői sokkal, de sokkal vastagabbra szerették volna csinálni. A probléma csupán az volt, hogy a rakétákat vonaton kellett a kilövőállomásra szállítani. A vonat pályája néhány olyan szűk alagúton keresztül vezet, hogy a sínek épphogy elférnek benne. Ezért aztán a rakéta sem lehetett szélesebb, minta nyomtáv. Így esett meg, hogy a világ egyik legfejlettebb technológiájával gyártott rakétájának a szélességét egy római ló segge határozza meg…."

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (1321)
    2012-08-09  11:55
  28. 2012. augusztus 9. 12:011324.

    Segítene, ha elmondanád, mennyi gyufaszálból lehet összehozni. Mert én logikusan az én megoldásomat találtam minimumnak, de biztosan nem vettem valamit észre. :)

     

    Mivel a legkisebb prím a 11, ezért az egyenlőséget csak akkor állhat fenn ha az egyik oldalon legalább egy - vagy / jel van.

     

    Tehát a minimum gyufaszál

    a (- vagy /) b = c

    a, b és c is minimum egy gyufaszálból kell álljon, tehát ez legalább 6 gyufaszál.

     

    De sem a I-I=I, se a I/I=I nem elégíti ki az összes feltételt, ezért még legalább egy gyufaszálat fel kell használnunk.

     

    Talán 7 gyufaszál a minimum?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1309)
    2012-08-09  11:28
  29. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 12:001323.
    nyihaha
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (1321)
    2012-08-09  11:55
  30. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 11:591322.

    Tényleg 7. Lenyomtad payaboyt. Tied az üveg sör :)

    Ha nem érkezik 6-os megoldás!

    előzmény:
    ORP (1320)
    2012-08-09  11:52
  31. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 11:551321.
    Ez 7 gyufaszál. De akkor mégis tudsz lómai számokat.
    előzmény:
    ORP (1320)
    2012-08-09  11:52
  32. ORP
    ORP
    2012. augusztus 9. 11:521320.

    1 a 9.-en = 1 (rómaiból)

     

    ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1309)
    2012-08-09  11:28
  33. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 11:511319.
    Ez jó kérdés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (1317)
    2012-08-09  11:42
  34. Torolt_felhasznalo_271624
    Torolt_felhasznalo_271624
    2012. augusztus 9. 11:451318.
    oké már rájöttem elnéztem, műveleti sorrendet nem vettem figyelembe
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1310)
    2012-08-09  11:33
  35. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 11:421317.

    Bammeg, valaki lőjön má' le. Most ezt minek írtam ide, mikor nem a megoldásnak, hanem a számok összegének kell prímszámnak lennie??!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (1314)
    2012-08-09  11:40
  36. 2012. augusztus 9. 11:411316.
    Nem volt feltétel, hogy törzsszámokból álljon az egyenlet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (1314)
    2012-08-09  11:40
  37. 2012. augusztus 9. 11:401315.
    Olvass vissza, ne kelljen már megint visszamennünk a dedóba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271624 (1313)
    2012-08-09  11:39
  38. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 11:401314.

    Hivatalosan az 1 nem prímszám (bár én magam annak veszem!, úgyhogy én elfogadom a megoldásod), mert:

     

    "Az 1-et, bár „felbonthatatlannak” lenne tekinthető ama tág értelemben, miszerint nincs nem-triviális osztója, mégsem tekintjük prímszámnak..."

    előzmény:
    payaboy (1307)
    2012-08-09  11:17
  39. Torolt_felhasznalo_271624
    Torolt_felhasznalo_271624
    2012. augusztus 9. 11:391313.

    akkor mi?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1310)
    2012-08-09  11:33
  40. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 11:351312.
    Ez nem egyenlet.
    előzmény:
    payaboy (1290)
    2012-08-09  10:46
  41. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 11:341311.
    zmeg Megin' nem óvastam figyelmesen. Haggyábékén! :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1298)
    2012-08-09  11:01
  42. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 11:331310.
    Sajnos nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271624 (1308)
    2012-08-09  11:19
  43. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 11:281309.

    Ez 2+1+2+2+1= 8 gyufaszál

     

    Egyelőre ez az alap. Eddig te vezetsz. De ha valaki kirak valamit 7-ből, akkor már ő :)

    előzmény:
    payaboy (1307)
    2012-08-09  11:17
  44. Torolt_felhasznalo_271624
    Torolt_felhasznalo_271624
    2012. augusztus 9. 11:191308.

    0

    ugye jó?

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  45. 2012. augusztus 9. 11:171307.
    V/V=I
  46. 2012. augusztus 9. 11:141306.
    Mindegy, úgyis hülyeséget írtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1305)
    2012-08-09  11:13
  47. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 11:131305.
    Oké, akkor most utólag módosítok, mint a kormány szokott: csak egyenlőséget fogadok el.
    előzmény:
    payaboy (1304)
    2012-08-09  11:11
  48. 2012. augusztus 9. 11:111304.
    Egyenlet szerepel  a feladványban, nem egyenlőség.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1303)
    2012-08-09  11:09
  49. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 11:091303.
    Leginkább az, hogy az egyenlőtlenség nem egyenlőség.
    előzmény:
    payaboy (1301)
    2012-08-09  11:08
  50. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 9. 11:081302.

    Tehát még egyszer a feladat:

     

    Legkevesebb* hány gyufaszállal tudod kirakni azt az egyenletet**, ahol az egyenletben részt vevő számok összege*** a legkisebb kétjegyű prímszám****? 

     

    * Az győz, ahol ez a szám a legkisebb, miközben minden feltételnek megfelel

    ** Csak egyenlőségjel fogadható el, kisebb, nagyobb, nem egyenlő jele nem

    *** I + II = III esetén pl. I + II + III, azaz 1 + 2 + 3 = 6

    **** Azaz csak 1-gyel és önmagával osztható

     

    Jelek: 

    +  2 gyufaszál

    –  1 gyufaszál

    × 2 gyufaszál

    /  1 gyufaszál

    =  2 gyufaszál

     

    Egyenlet gyufaszál = számok gyufaszála PLUSZ műveleti jelek gyufaszála

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52

Címlap

top