Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A szürke ötven árnyalata

tulipan23
Létrehozva: 2012. július 13. 19:20

Ki olvassa vagy olvasta a könyvet? Mit gondoltok róla?

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_258520
    Torolt_felhasznalo_258520
    2014. május 12. 13:13101.
    biztos, h uarról a könyvről írsz?
    előzmény:
    feleselek (96)
    2012-12-17  23:19
  2. 2014. május 12. 12:47100.
    Én most olvasom éppen, most tartok a második könyvnél és nekem nagyon nagyon tetszik ez a könyv!! Egyszerűen imádom, az erotikus részek is nagyon tetszenek benne, eleinte azért kezdtem el olvasni. Nagyon magával ragadó és a történet is nagyon jól meg van írva! Nem is értem, hogy miért fikázzák olyan sokan főleg AZOK AKIK EL SEM OLVASTÁK! De akinek van esze az magára hallgat, és nem mások véleménye alapján dönti el, hogy el akarja -e olvasni vagy nem. 
  3. 2014. Április 27. 21:2199.
    Nem szepesii, nem vagy maradi. Ez tényleg nem egy 14 évesnek való. Jobban válogasd meg a barátnőidet, és/vagy cenzúrázd a lányod olvasnivalóit.
    előzmény:
    szepesii (92)
    2012-10-29  10:28
  4. 2014. Április 27. 20:4498.

    Nos, tényleg látszik, hogy nem olvastad a könyvet.

    Nem vagyok rajongó, de itt koránt sem arról van szó, hogy egy nő megfosztja magát emberi méltóságától pénzért vagy csillogásért, sőt...

    És a férfi főszereplő sem öncélúan perverz, mindennek megvan az oka. Olvasd el, tényleg érdemes.

    Azért azt mindenképpen el kell mondani, hogy ennek a könyvnek az irodalmi értéke nulla. Rosszul megfogalmazott, közhelyekkel teli, szirupos filmekből (Pretty Woman) szinte szó szerint átemelt párbeszédekkel és helyzetekkel van teli. Ráadásul a könyvkiadó lektora sem állt a helyzet magaslatán, mert hemzseg a helyesírási hibáktól (a fordítás minőségéről már ne is beszéljünk).

    Az írónő nyilvánvalóan egy unatkozó háziasszony, aki felfigyelt egy fontos dologra: szexszel minden eladható. OK, csak a hagyományos szex már senki fantáziáját nem fogja megmozgatni, így volt elég okos, és megkereste a neten, hogy mi az, ami kuriózum, ami más, de még az elfogadható határán belül mozog. Konkrét emberek kontrét példáján keresztül kitalált egy sztorit, ami alapvetően nem rossz, csak sajna nagyon gyatrán megfogalmazott, és sok helyen élvezhetetlen. A 3 kötet kb. 1 kötetbe sűrítve sokkal élvezhetőbb lenne, a párbeszédek háromnegyede fölösleges és átugorható, és igazából a végén sem értettem, hogy miért idézi fel a már ismert történetet a férfi szemszögéből. Újat nem tudott mondani így sem. Ha az első kötetet elolvastad, akkor a többi két kötetben leírt szex jelenetek sem nyújtanak újat.

    Ami miatt mindeképpen jó: a szereplők jellem fejlődése, a mozgatórugóik, a férfi főhős honnan indult és miért lett az, aki, és a lány miért volt képes részben elfogadni a férfi életstílusát. Ebben semmi megalázó nincs, két ember igényei találkoztak, jobban mondva sikerült összhangba hozniuk őket. A lány nem aranyásó, és valószínüleg akkor is odalett volna a pasiért, ha történetesen nem gazdag. Ezt a pszichiáter fogalmazta meg jól (csak nem szó szerint így): a kereslet találkozott a kínálattal. Vagyis a lánynak is volt hajlama az extrém szexre.

    Itt nem méltatlan és megalázó kapcsolatokról van szó, sem kigyúrt maffiózó külsejű főhősról... Szexuális másságról igen, és épp ezért érdemes elolvasni, de ne várj irodalmi mélységeket...

    előzmény:
    feleselek (96)
    2012-12-17  23:19
  5. 2012. december 20. 15:2797.

    Egyetértek azzal, amit írtál. Erről egy cikk jutott eszembe, ami pár napja jelent meg és kicsit szomorú dolog, de ha ez kell...  

    előzmény:
    feleselek (96)
    2012-12-17  23:19
  6. 2012. december 17. 23:1996.

    Hááát, valahogy engem nem érdekel egy olyan téma, ahol egy nő némi figyelemért, 15 perc "csillogásért" hajlandó megfosztani magát emberi méltóságától. Ha ugyanez a pasi nem lenne gazdag, valószínűleg szóba sem állt volna vele, elküldte volna a fenébe - nem lett volna mit írni.

    Nem tudnék azonosulni egy olyan férfi szereplővel sem, aki nem a szó pozitív értelmében férfias és határozott, hanem kb. olyan, mint egy kigyúrt orosz/ukrán maffiózó...

     

    Akkor inkább olyan könyvet olvasnék, ami tényleg róluk szól, vagy olyat, ami a prostituáltakról.

     

    Azért sem olvasnám el ezt a könyvet, mert a való életben is volt több olyan barátnőm, aki belement méltatlan, megalázó kapcsolatokba, végig kellett asszisztálnom a vergődésüket, a gyötrődésüket, miközben lihegtek az őket (lelkileg) megnyomorító pasik után. Sosem tudtam megérteni őket, mert nálam alapelv a kölcsönös szeretet, tisztelet és megbecsülés. Az, hogy senki ne "használja" a másik felet valamire, ne akarjon tőle elvenni mindent.

     

    A szexuális másságokkal semmi bajom, nem vagyok prűd. De erről is azt gondolom, hogy mindent/bármit szabad, de csak akkor, ha azt mindkét fél akarja. Ha az egyik csak elviseli, akkor az bántalmazás és kész.

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  7. 2012. december 17. 19:1995.

    sziasztok!

     

    ma fejeztem be a 3. részt. és nagyon tetszett. az erotikus részeknél lapoztam, az valahogy nem kötött le (a 72. pláne nem, még az elején érdekes volt, aztán uncsi). viszont nagyon tetszett ahogyan egymásért változtak, ahogy Ana előhozta Cristian igazi oldalát. ahogyan kűzdeni kellett érte, kiállt magáért stb.

    nem mondom, hogy megérte a 3x4ezer Ftot, mert gyakorlatilag 3 nap alatt olvastam el részenként, de kell ilyen kis lőré is a mindennapokban. :)

  8. 2012. december 17. 18:5394.

    És annyit még hozzá, hogy, amit mások is írtak, kellene egy 18-as karika a könyvre, és az SM-et mint érdekességet, különlegességet figyeltem benne, ezt a részét a valóságban nem hinném, hogy alkalmaznám... ;)

    előzmény:
    tapsifüles (93)
    2012-12-17  18:26
  9. 2012. december 17. 18:2693.

    Bár már egy ideje nincsenek hsz-ek, azért leírom, nekem hogy tetszett...
    Még csak az első könyvet olvastam, így a teljes "triógiáról" nem tudok nyilatkozni.
    Nekem elsőre tetszett. Igen, sablonos a sztori, gazdag pasi, szürkeegér lány, szóismétlések, és hasonlók. De a szex része... finom, izgató, bizsergető, sokszor felgyorsult pulzussal, lélegzetvisszafojtva olvastam. És persze valahogy meghozta a kedvem otthon is... ;)
    Ennek ellenére, ha erotikus és szextörténetekre vágyom, vannak ennél százszor jobbak is, akár amatőr magyar íróktól is (ha valaki kéri, adok honlapcímet, ez itt a reklám helye :) ), csak sajnos alapos menedzselés híján ezek nem lesznek bestsellerek, pedig megérdemelnék... Mert, lehet, hogy ponyva, de valahogy engem (és remélem nem csak engem) mégiscsak jobban bepörget egy jól megírt, igényes szextörténet, mint pl. egy pornóújság, vagy egy szexvideó. ;)

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  10. 2012. október 29. 10:2892.

    Sziasztok!

     

    A 14 éves lányomnak adta elolvasni az én egyik barátnőm, de szerencsére én kezdtem el hamarabb. Fogalmam sem volt róla, hogy mi van benne, nem is hallottam róla, csak "véletlenül" kezdtem el olvasni. Teljesen kiakadtam - nem a könyvön, hanem azon, hogy tényleg ezt kell olvasnia egy 14 éves gyereknek??? Vagy én vagyok maradi?  

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  11. 2012. október 27. 15:2691.

    Sziasztok!

    Én elkezdtem olvasni, megfogott a humora is, de kb.: a felénél abbahagytam, mert már érdektelenné vált, unalmas lett.

    Hiába mondja 2 kolléganőm is, hogy milyen jó a vége és merrefelé sodródik a kapcsolat, már nem fogom újra elővenni. Inkább elolvasom a régebbi könyveimet nyolcadjára, mint hogy ezt befejezzem...

    Az Alkonyattal is így jártam, az utolsó könyvet is abbahagytam, mert már nem fogott meg és nem is fogom befejezni valszeg soha... :-)

     

    Az alant említett Fekete Tőr Testvériség is nagyon jó sorozat, de vigyázni kell vele, nem szabad mind a 9 könyvet felfalni egymás után, mert akkor szintúgy unalmassá válik. 

     

    De ez már egy másik kategória, a természetfeletti romantika, rengeteg sokkal jobb könyvvel, mint a szépirodalmi és mindenféle klasszikusok.

    Próbálkoztam több klasszikussal, mindenféle stílusban, de valahogy mindig az lett a vége, hogy érthetetlen volt számomra, mit esznek ezen az emberek, ami miatt annyira fel kellett értékelni...

     

    Az Alkonyatot is csak azért olvastam el, mert kíváncsi voltam arra, mi tetszett milliónyi embernek benne. Még a 100. oldal után sem tudtam rájönni, mert rettenetesen nyögvenyelős  és az írónő nem tud írni, de kivételesen végigszenvedtem az utolsó könyv feléig. Nekem a film sem tetszett, kevés volt, főleg a Volturi része. 

    előzmény:
    csupaszp (89)
    2012-10-27  10:06
  12. 2012. október 27. 10:0990.
    Nekem például az Alkonyat részei, sokmindent vissza tudtak adni a filmben, nagyon jól megcsinálták, főleg az első 2 részt.....
    előzmény:
    ananasabanan (85)
    2012-09-28  18:36
  13. 2012. október 27. 10:0689.
    Barátnőm szerint, -én még nem olvastam,- olyan csöpögős, mint a Romana, Tiffany  szerelmes olcsó kis regények....
    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  14. 2012. október 27. 09:5988.

    Sziasztok!

     

    Férjemtől kaptam a könyvet ajándékba. Kritikusan kezdtem olvasni, mivel gyanúsan jó a marketingje, és a kritikákat olvasva nem vártam túl sokat tőle.

     

    Az eleje kicsit unalmas, szokásos tetszel, jujj de jó pasit, stb ömlengés. Aztán amikor kezd izzani a levegő köztük nehezebb teszem le a könyvet. MAjd mikor Christian közli, hogy ő csak ba**ni szokott, akkor kicsit lelohadtam, hogy na ennyit a romantikáról. Aztán úgy félúton rájöttem miről is szól valójában a könyv és azóta alig bírom letenni. Már a háromnegyedét elolvastam, alig várom hogy hazaérjek és kiolvassam végig.

     

    Szóval nekem nagyon bejött, azóta egész nap ezen gondolkodom, és az esték sem telnek unalmasan otthon... 

     

    HA valaki csak a szöveget olvassa és nem lát bele, az csak egy gusztustalan szadó-mazó történetet fog látni benne.

     

    A  "szent szar" engem is zavart, de azt hiszem nekem is vannak ilyen szólásaim amit gyakran ismételek.

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  15. 2012. október 7. 10:5187.

    Sziasztok!

    Sok érdekességet olvastam róla, így megvettem mind a 2 könyvet egyszerre. Ha csak az elsőt veszem meg, elolvasás után nem valószínű, hogy a másodikat is meg vettem volna, de ha már megvettem azt is elolvastam. Jobb, mint az első.Most már kíváncsi vagyok a filmre is, de nekem is sok problémám volt vele. Olyasmiket, amiket ti is írtatok már. pl sok szóismétlés, sőt mondat ismétlés, a szent szarozás, Micsoda nős, és Alkonyatos beütések stb.

    Kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak majd ki a fimből. Kik lesznek a főszereplők. Találtam egy videót, ami nagyon tetszik. Ilyesmi stílusút el tudnék képzelni és főleg ilyen zenével. Más zenével már nem ilyen hatásos.

    http://www.youtube.com/watch?v=bXljonqbLYE

    F ú, ez a zene egyszerűen nem megy ki a fejemből.Az eredeti kilppel ez is nagyon más.De így együtt a kettő...Izgalmas.

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  16. 2012. szeptember 28. 18:4786.
    Amikor én Londonban voltam, megtaláltam a 9 és 3/4. vágányt, csak nem tudtam áttolni a kocsit rajta
    előzmény:
    nok_apja (71)
    2012-08-23  16:44
  17. 2012. szeptember 28. 18:3685.

    Nem benned van a hiba, nekem sem tetszik. Fárasztó a stilusa, ráadásul koppintott sok mindent az Alkonyatból (aminél a filmek nem túl jók, de a könyvek igen). Ugyanaaz a típusú lány, koordiálatlan..... na ez a szó is túl sokszor szerepel benne....

    Életszerűtlen, nem izgat, untat és bosszant.

    előzmény:
    trulla (38)
    2012-07-19  10:30
  18. 2012. szeptember 28. 18:1284.

    Sziasztok!

    Tudtok esetleg ajánlani hasonló témájú könyvet, mint a Szürke ötven árnyalata? Esetleg pdf.-ben vannak könyveitek?

     

    Köszielőre is!

  19. 2012. szeptember 16. 18:3283.

    Ponyva.... nem ponyva.... Apukámat az ötvenes években óraközben elkapta a tanár, m ponyvát olvasott. Rejtő Jenőt. Ma meg már nem soroljuk Rejtőt a ponyvák közé.ű

    Ez most lehet, h kissé off volt, de ez ugrott be az első pár hsz-ról. 

  20. 2012. szeptember 16. 18:1782.

    Érdekes itt olvasni a különböző fikázó és áradozó hozzászólásokat. Szerintem ez a könyv azért lett ilyen jó mert egyszerű. Az emberek manapság túl sok mindennel el vannak foglalva. Az olvasásnak pedig egy élvezetes dolognak kell lennie. Én személy szerint elvárom hogy a könyv amit olvasok kikapcsoljon és magával ragadjon és ez megtette. Az egy szálon futó cselekmény nem követel túl sok odafigyelést és az olvasó figyelmét folyamatosan fenntartja.A gazdag pasi és a szegény lány pedig évek óta a nagy klasszikus sikersztori. Erről minden nő álmodozik még ha nem is vallja be.

    Ennyi a siker receptje és jó sok szex. Aki ezen fenn van akadva hogy ilyet ő is tud írni hát tegye meg és igérem én elolvasom a könyvét, sőt rajtam kívül még sok millióan, ha ugyan így leköti őket.
    Azok akik pedig a körmönfont történetet várták... nos az összetett nehezen átrágható olvasmányok ma már nem lesznek best sellerek.

  21. 2012. szeptember 10. 11:0181.

    Elolvastam. Azt meg kell hagyni, hogy valóban nem egy korszakalkotó irodalmi alkotás, de aki olvasás előtt kicsit utánanézett, az számíthatott rá. Én sem azt vártam, hogy Márai emberábrázolása, vagy Follett cselekmény-szövési technikája fog visszaköszönni. :) Az eleje elég unalmas, a végére viszont már érdekelt, mi lesz ebből, és meg kell mondjam, meglepett. 

     

    Azt viszont nem értem, hogy miért baj az, ha valaki olyan olvasmányra vágyik, amin nem kell sokat gondolkodni, csak olvasni, és elképzelni. Én szeretem a Harry Pottert is, mert kikapcsol. Nincs ezzel baj. Igen, jó néha beleképzelni magunkat más bőrébe, és jó, hogy nem kell az élet nagy dolgain gondolkodni. Egy fárasztó nap után szerintem ez érthető. Különben is, egy-egy nehezebb művet nem is mindenki tudna értelmezni, hiszen általános műveltség is szükségeltetik hozzá. Nemrég olvastam a Quo Vadis-t, és meg kell mondjam, főleg az eleje különösen nehéz volt, pedig szerettem a történelmet, de tele volt lábjegyzettel, idegen szavakkal. Egy olyan ember, akit ez nem érdekel, minek szenvedje át magát ezen? Akkor inkább olvasson olyat, amit élvez, nem? :)

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  22. 2012. szeptember 5. 12:0880.

    Ebből a cikkből kiderült, hogy először nem kiadásra szánta az írónő... Ezért is lehet olyan a stílusa, amit sokan kifogásoltok...

     

    "A trilógia – A szürke ötven árnyalata, A sötét ötven árnyalata és A szabadság ötven árnyalata – eredetileg nem nyomtatásra született. A szerző, E L James az Alkonyat-sorozat rajongójaként írt alternatív történeteket – angolul fanfiction a műfaj neve – a fő karakterek szerepeltetésével. "

     

    Az eredeti cikk: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/909217

     

    Szerintem jó, olvasható, magával ragadó.

    De sosem fognak olyan könyvet írni, ami mindenkinek tetszik.

  23. 2012. augusztus 28. 11:2779.
    A könyvről rögtön ez a film  ugrott be... 
    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  24. 2012. augusztus 28. 00:5978.
    zenék 
    előzmény:
    liat (63)
    2012-08-09  19:29
  25. 2012. augusztus 27. 11:2577.

    Populáris alatt azt értem, hogy tömegízlés(telenség)nek megfelelő...

    Nem érdekelnek a listák. Sajnos, többnyire, ami népszerű, az igénytelen. Tapasztalat.

     

    A ponyvát is lehet magas színvonalon és szépen írni ez igaz, de attól még igénytelen.

     

    A HP azért lett műfajteremtő, mert hatalmas mozit és marketinget tettek mögé, sz.v.sz azt is a többi rakás sz@r közé sorolom. És igen, tele van millió rajongóval, mert "sajnos többnyire, ami népszerű, az igénytelen".

     

    Ez nem feltétlenül a nép hibája, valszínű így is lesz, amíg egy múzeumi belépő 3000 egy korsó sör meg 300... (mielőtt belemennénk, hogy de a sör milyen finom és van 30.000ért is, és ami drága nem biztos, hogy színvonal, stb... előre bocsátom, hogy képletesen értettem)

    előzmény:
    hufur (76)
    2012-08-27  10:51
  26. 2012. augusztus 27. 10:5176.

    Mit értesz populáris alatt? Azt, hogy népszerű? Mert akkor azért érdemes volna megnézned a világ legolvasottabb könyveinek listáját.

    Attól, hogy valami népszerű, még nem biztos, hogy igénytelen.

    Attól, hogy valami népszerű, még nem biztos, hogy igényes.

    Attól, hogy valamit a kutya se olvas a szerzőn és a kritikusokon kívül, még nem biztos, hogy igényes és magasröptű.

    Stb. 

     

    Nem a műfaj és a népszerűség a mércéje az igényességnek, mert ponyvát is lehet magas színvonalon és szépen írni.

    Szerelmes regénynek nevezhetem Moravia Római lány-át és a Romana (Júlia, Tiffany stb.) füzetregényeket, vagy Courts-Mahlert is. És? Mondott ez valamit a színvonalról?

    Ugyan már. A Harry Potter műfajteremtő lett, jól megírt, izgalmas, igényes regény, tinitől a nyugdíjasig millió rajongóval. Gondolom, rögtön keletkezett számos másolója, akiknek a könyvei változó színvonalúak.

     

    A Szürke-sorozatot én (még) nem olvastam, kíváncsi vagyok, hogy szimpla marketing vagy igazán jó könyvek lesznek.

     

    (Válaszom részben persze nok_apjának is szól.) 

    előzmény:
    Jajulálá (75)
    2012-08-27  10:36
  27. 2012. augusztus 27. 10:3675.

    "Ez egy un. ponyvaregény. Mint a Harry Potter könyvek és még sok-sok más egyéb. Teljességgel felesleges magas színvonalú irodalmat keresni benne."

     

    Hát igen, de nekem éppen ez a gondom vele, hogy több ilyen van, és nem az a baj, hogy ebben nem lehet megtalálni az igényességet, hanem úgy általában már szinte semmiben... Mert mindig csak az lehet populáris, ami szar...

     

    "A kérdés ennél izgalmasabb. A felvázolt szereplőtől való elzárkózás mértékéről, más szóval a magunkról alkotott, annak megfelelni akaró képről."

     

    Nem... Számomra ez érdektelen.

     

    "Az mondjuk nyilvánvaló, hogy a könyv főszereplője és az olvasó VÁGYOTT(!!!!) énképe és a megélt élete összehasonlításra óhatatlanul kerül."

     

    Hát ez a gáz. SIlány emberek silány szerzők silány szereplőihez hasonlítják magukat...

     

     "Az a nő akinek volt szerencséje, hogy már amúgy istenesen, vad erőből megbasszák, az tudja, hogy van helye szexben a szeretetnek, az érzékiségnek, az szerelmeskedő cirogatásnak és az egyperces, munkába indulás előtti  gyors numerának és a szenvedélynek is."

     

    Ezzel egyetértek.

     

    "Azok akiknek életében nem jött a vad, mindent ledöntő szenvedély, szeretik magukat elvontabb síkon, emelkedettebb szellemiségen látni azok énképébe nem fér bele a "nőstény"-ség és elutasítják a másságot.  Pedig az igazi NŐ-ben ebből is van, abból is van és mindenből van. "

     

    Ezzel is egyetértek... Csak annyival egészíteném ki, hogy a szenvedélyt tágabban értelmezném, nem csupán a szex vonatkozásában... Szenvedéllyel kell csinálni mindent, ha az nincs, plusz még az igényesség is hiányzik, jönnek ezek a béna pótlékok, mint ez a szánalmas könyv pl... 

     

    előzmény:
    nok_apja (69)
    2012-08-23  15:52
  28. 2012. augusztus 27. 10:1474.

    Felhívom a topik hozzászólóinak figyelmét, hogy a szerzői jog megsértése, ingyenesen letölthető tartalmak közzététele TILOS, aki ilyet tesz az jogellenes cselekményt követ el!

     

    Az ilyen hozzászólások törlésre kerülnek, a közzétevő hozzáférését pedig korlátozni fogjuk.

     

     

    Megértésetek köszönjük:

     

    A moderátorok 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  29. 2012. augusztus 23. 18:3073.
    Csak annyit még hozzátennék, hogy Angliában ezt a könyvet úgy reklámozták, hogy megváltoztatja a nők szexuális életét....hát nem tudom, ha én évek( évtizedek) óta házas lennék és szeretett  könyvrajongó nejem a szokásos szürke hétkoznapjainkban megszokott ágybéli kézimunkázásakor használt kötőtűit ostorra cserélné, szerintem lefordulnék az ágyról annyira röhögnék...( Nem akarom bántani az angolokat, csak ismerve a jó öreg angol humort és "szenvedélyt"...)
    előzmény:
    nok_apja (71)
    2012-08-23  16:44
  30. 2012. augusztus 23. 18:2172.

    Ezzel csak az a baj, hogy ez a könyv nem feltétlen a szexualitásról szól ( még akkor is ha ez a téma:)). Annak a "bizonyos" rétegből kikerülő olvasónak, akit ez " kikapcsol" valóban nem jelent se többet se kevesebbet puszta szexnél, de tud(hat)juk, hogy a test reakciója nem feltétlen egyezik a lélek vágyával ( példa erre a rengeteg destruktív kapcsolat, ahogy a könyvben is),  s ahogy a korábbi hozzászólásokból kiderül, egy ilyen "játék" árt a léleknek ( főleg egy kezdő, tapasztalatlan lányénak). Aki olvasta és meg is ÉRTETTE (a kettő nem ugyanaz)annak leesett, hogy milyen lelki gyötrelmeket él át ez a lány ebben a "kapcsolatban", hiszen ő nem bdsm, hanem a férfi rabja. Amúgy a szenvedély minden szexuális kapcsolat része (kéne legyen), és  a bdsm-el sincs semmi baj, ha mindkét félnek ez a szíve vágya. A női rajongók meg el vannak alélva a férfitól, aki miután jól megveri a lányt, hoz neki egy fájdalomcsillapítót...

     

    Sajnos igenis nem így kéne lennie, de a média és az ilyen könyvek hatással vannak a tinikre( nem csak rájuk). Nagyon sajnos...

     

    Én személy szerint őszintén gyászolom azokat a fákat, amik ezért a "műért" meghaltak. Szerintem ez már nem a mami-pornó, hanem a gagyimami-pornó kategória...

    előzmény:
    nok_apja (69)
    2012-08-23  15:52
  31. 2012. augusztus 23. 16:4471.

    " Mivel ezt a könyvet bárki elolvashatja, ezért fiatalabb korosztálynak simán lehetnek téves következtetései, hiszen a tapasztalat még zsenge."

     

    Én amikor Londonban voltam kerestem a vonatot a 8. és 9. vágány között  és nem találtam. Pedig olvastam egy könyvben, hogy van. :-) 

     

     

    Havonta 80-100 új könyv jelenik meg, a TV-ben naponta 1100 embert ölnek meg a különféle kardozós, lövős filmekben. Ettől még nem minden fiatal rohangál szamurájkarddal és/vagy AK47-el az utcán. Ez a könyv egy a sok közül, jelentéktelen hatással. Némi szóbahozatalon túl (beszélgetésben, topikban) többet nem érdemel. 

    előzmény:
    Mykee (70)
    2012-08-23  16:22
  32. 2012. augusztus 23. 16:2270.

    Egyetértek, hogy ez a vágy és a szexualitás minden formája mindenkiben megvan. Viszont az, hogy esetleg ez a mód követendő legyen és a vágy olyan fokú élvezetét hajszoljuk, amit sosem érünk el (hiszen honnan is tudhatjuk, hogy van még tovább, van még erősebb, van még jobb?), ráadásul ilyen formán történő bemutatása (a kezdő egyből a BDSM-be csöppen), ezzel torzítva a valós szexualitásról szóló énképét (hiszen ezután ezt veszi természetesnek és ez lesz az a léc, amit később magasabbra tolna), ezzel nem értek egyet.

    Alapból a szexualitást úgy kellene mindenkinek felfedeznie, hogy egyre beljebb és beljebb haladva újabb dolgokat fedezzen fel, nyíljon ki. Ld. csók, majd petting, majd szeretkezés és az ezekhez kapcsolódó játékok. Hiszen a másik testét nem uralni, hanem ismerni kell, ahhoz pedig saját magunkon át nem lehet másképp eljutni, hiszen ha te nem tudod neked mi a jó, nem más mondja meg. Más csak rávezethet a felfedezésre, amit kényszerrel megtenni elég necces dolog, mivel a gyűlöletbe is átcsaphat.

    Mivel ezt a könyvet bárki elolvashatja, ezért fiatalabb korosztálynak simán lehetnek téves következtetései, hiszen a tapasztalat még zsenge.

    Viszont ha a léc ilyne magasra kerül, ráadásul úgy, hogy tapasztalatlanok próbálják ki az ott leírtakat, akkor abból simán lehetnek olyan végzetes játékok, amik halálhoz is vezethetnek. A könyvben egy tapasztalt férfi vezeti a tapasztalatlant. Na de ha nem találja meg a maga vezetőjét és mégis vágyik ezekre? 

    Másrészt a szexben is ismeretes az, hogy a korral általában magasabb szexuális ingerek és igények járnak a legtöbb esetben. Ezt sokan új dolgok kipróbálásával, vagy épp mások bevonásával érik el, vagy rosszabb esetben elnyomják magukban. Ha már a kezdeteknél a BDSM lesz az alap, onnan hova emeled a lécet? Nem hiába mamipornó, mert sokaknál a hagyományos szex már szürke, és hopp, ez újat tudott mutatni. Nem véletlenül a 30-40-es korosztály (illetve efölött) jár például swinger klubba... Már nem tudnak mit újítani és akkor jön az, amit az előbb írtam. 

    előzmény:
    nok_apja (69)
    2012-08-23  15:52
  33. 2012. augusztus 23. 15:5269.
    Ez egy un. ponyvaregény. Mint a Harry Potter könyvek és még sok-sok más egyéb. Teljességgel felesleges magas színvonalú irodalmat keresni benne.  A kérdés ennél izgalmasabb. A felvázolt szereplőtől való elzárkózás mértékéről, más szóval a magunkról alkotott, annak megfelelni akaró képről.  Az mondjuk nyilvánvaló, hogy a könyv főszereplője és az olvasó VÁGYOTT(!!!!) énképe és a megélt élete összehasonlításra óhatatlanul kerül. Az a nő akinek volt szerencséje, hogy már amúgy istenesen, vad erőből megbasszák, az tudja, hogy van helye szexben a szeretetnek, az érzékiségnek, az szerelmeskedő cirogatásnak és az egyperces, munkába indulás előtti  gyors numerának és a szenvedélynek is.  Azok akiknek életében nem jött a vad, mindent ledöntő szenvedély, szeretik magukat elvontabb síkon, emelkedettebb szellemiségen látni azok énképébe nem fér bele a "nőstény"-ség és elutasítják a másságot.  Pedig az igazi NŐ-ben ebből is van, abból is van és mindenből van.
     
    előzmény:
    Jajulálá (67)
    2012-08-23  14:37
  34. 2012. augusztus 23. 15:3368.

    Még annyit hozzá, hogy a könyv szexuális részének van pár fontos momentuma.

    - Főleg a csaj kielégítéséről szól, az ő elhalmozásáról (a pasi nem engedi meg, hogy hozzáérjenek). Vagyis elsősorban nem pasipornó, hanem ahogy jellemezni is szokták: mamapornó

    - Annak bemutatása, hogy - az Anna Karenina ellentéteként - mennyi vonzalmat, remegést, vágyakozást és szexuális energiákat tud felhorgasztani két ember egymásban. Akár olyan mértékűt is, hogy semmi sem drága érte. Kevesen vannak olyanok, akik ezt megélték. 

    - Ez a könyv nem szól kis- és nyárspolgárságról, nem szól sznobizmusról és nem szól az intellektusról. Csak a testi vonzalomról. 

     

     

    előzmény:
    Mykee (66)
    2012-08-23  14:13
  35. 2012. augusztus 23. 14:3767.

    Sokban egyetértve az előttem szólóval, néhány indok és kiegészítés (persze én sem olvastam a könyvet:-)))

     

    Ezeket a könyveket ugyanazért veszik meg a csajok, amiért bámulják a sorozatokat, csak így ráadásul még az a körítés is mehet hozzá, hogy ők olvasnak, tehát mennyire kultúrlények. 

    Másrészt ezek a silány cuccok ugyanolyan igénytelenek, irodalmi és művészi stílust (tehát értéket) nélkülöző dolgok, mint a fast-fashion, vagy a mai tehetségkutatók, mégis "zabálják" őket, mert nem eröltet meg sem lelkileg, sem agyilag, nem kell gondolkodni, tehát sokakat (egy bizonyos réteget) "kikapcsol".

    Ráadásul itt kiélheti magát minden álmodozó, kielégületlen spiné, akik szerint a pornó film undorító, de egy könyvet (amiben kb. ugyanaz van csak irásban) megvenni az más, az olyan "elitebb" dolog. Gondolják ők.

    Plusz még sok embernek a kielégítetlen élete (és itt nem elsősorban a szexualitásra gondolok, hanem mindenre, amit nem mert megtenni az élete során) is arra sarkallja, hogy megpróbálja egy kicsit mások életét élni. Ezért nézik a valóságshowkat és egyebeket is, és persze felelősség nélkül tudnak ítéletet és nagy véleményeket alkotni.

     

    Az összes ilyen szemetet (mint amilyen pl.: Wilburn Smith, meg a Vivien Fáble, Deniel Stil, Frei könyvek, Fejős Éva, Vas Virág rettenetei, és még lehet sorolni) előbb hajítanám a kukába, mint a cigit-piát-drogot...Az ezeket forgalmazó kiadókkal együtt...

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  36. 2012. augusztus 23. 14:1366.

    Most pedig jövök okoskodni. Hogy miért? Mert nem olvastam a könyvet, viszont a sok visszajelzésből már-már leszűrhető az egész történet gerince, az alapok és maga a sztori magja.

    Ha jól veszem ki a leírásokból, van egy nagyfarkú, milliomos, persze fiatal és macsó külsejű pasas, meg egy átlagos leányka, aki ráadásul diáklány. A pasas persze kemény, határozott, parancsoló, míg a lány visszahúzódóbb és persze megérintette a férfi erős kisugárzása és persze belemegy a játékokba, amik egyre durvábbak lesznek.

     

    Szóval dióhéjban ennyi jött le a visszajelzésekből és akkor lássuk, miért is népszerű a dolog a nőknél, mik az általános "tévhitek" a nőkkel kapcsolatban és persze miért főleg a nők eszik:

    - a nőknél mégis motivál a pénz, hiszen ez egy momentum, hogy a pasas gazdag.

    - jaj de jó, hogy egy ilyen gazdag pasas felfigyel a szürke kisegérre (az más kérdés, hogy üzleti alapon)

    - na persze a pénz nem minden és a nő se érezze magát kurvának, hát a pasas jóképű is, hogy vonzó legyen, ne a pénz motiváljon egyedül.

    - egy gazdag és jóképű ficsúr (elnézést: férfi) persze határozott legyen, mert a nők ezt szeretik (az más kérdés, hogyha leosztana pár pofont és terrorizálna, az már családon belüli erőszak lenne, vagy egy levakarhatatlan pasas), és hát hogyan tudott volna gazdag is maradni, ha nem a kemény, másokon átgázoló stílussal?

    - ha már ilyen határozott, megvan az a momentum is, hogy persze a nő ártatlansága, szerénysége mégis meg tudja puhítani a kemény férfiszívet, tehát adott az a dolog is, hogy "megmentünk egy újabb lelket", "betörjük a vad csődört". 

    - a BDSM erős oldalai vannak benne és egy nőt hajt az, hogy "vajon miket tehet még meg vele? Meddig mehet még el? Hát nem borzasztó? De tényleg ez a vége?" Mi más okokból adható el egy pletykalap, miért csak a borzasztó híreket halljuk nap, mint nap, miért népszerű minden mexikói sorozat? Hát ezért, mert az ember nem hiszi el, hogy van még tovább és milyen hihetetlen, hogy ezt is képes elviselni.

    - lájtosabb formában a Micsoda nő című film vált kultikussá (érdekes, hogy a korábbi verzió (a My Fair Lady) is hasonlóan híres lett) ahol a gazdag férfi felkarolja a szürke lányt... Folytassam?

     

     

     

    A sort még folytathatnám, de vajon miért inkább nőknek való olvasmány és nem férfiaknak? Nézzük:

    - a nők a gazdag szépfiúkra buknak, addig a férfiak fordítva: a cicababákra. Akiket a nők szeretnek ribancozni. Ha egy ilyen könyvet adnának ki, ahol a szürke férfiember összeismerkedik egy dögös csajjal, és a szolgájává teszi, mennyire lenne népszerű a nőknél?

    - a férfiak vizuálisak, tehát maradunk a képeskönyvnél

    - a férfiaknak mi a jó abban, hogy szexuálisan megaláznak egy nőt? Erről ez jutna eszembe: "Julcsa! Gyere mán, hadd verjelek meg kissé, hogy te is élvezd a mai napot! Ma még úgyse vertelek meg! Ha te ezt szereted!" 

    - a könyv női szemszögből meséli el a dolgokat, a férfi szemszögéből nem. Lehet, hogy én már hozzászoktam a sukizáshoz, de ott pont az a jó, hogy mindkét oldalról megismerhető ugyanaz a helyzet, gondolatok, tehát a férfi oldala férfias, míg a nő is nőies, tehát reálisabb, nem álomvilág. Persze emiatt lehet, hogy tényszerűbb is, viszont szerintem izgalmasabb.

     

    Szóval a fentiek alapján elsősorban egy lányregény, erős szexuális részletekkel dúsítva. Ettől még nem ígérem, hogy nem olvasom el, csak a fentiek jöttek le a visszajelzésekből. 

  37. 2012. augusztus 18. 23:5465.
    Szerintem tragédia, hogy ez a könyv tetszik akár egyetlen nőnek. Itt nem szado-mazoról van szó, hanem egyszerű bántalmazásról. A szerencsétlen (kisebbségi komplexusos) nő , meg meg van hatva a gyermekkorában bántalmazott ( köztudott, hogy akit gyerekként bántalmaztak, nagyobb eséllyel lesz szadista) "hős" megnyilvánulásaitól. Egyszerűen nem értem mi izgatja a nőket abban, hogy elnyomják őket, hiszen a megnyilvánulásaiból kiderül, hogy a fő"hős"nő csak a férfi iránt érzett elragadtatásában megy bele a megalázásba, nem pedig azért mert ő is bdsm rajongó.
    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  38. 2012. augusztus 9. 19:5264.

    Mondjuk úgy, hogy letehetetlen volt (egy délután alatt kiolvastam), de nem azért, mert olyan jó, hanem azért, mert nagyon kíváncsi voltam, mit akar ebből kihozni az írónő. Nem sok mindent tudott.

    Abszolút nem tetszett a könyv. Valóságtól teljesen elrugaszkodott történet.

    A női főszereplő legtöbb megnyilvánulása kifejezetten idegesített. A ffi főszereplő meg éppen olyan, akivel a büdös életbe nem állnék szóba! A regény tele van szóismétléssel, a szexjelenetek pornónak gyengék, erotikusnak meg túl erősek. Nem elég fordulatos, igazából szinte semmi érdekes nem történik x oldalon keresztül.

    Őszintén szólva fogalmam sincs, mire fel van ez a nagy felhajtás körülötte.

     

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  39. 2012. augusztus 9. 19:2963.

    csatlakozom, tenyleg ez a jo szo.

    kamaszlanyos kepzelges, eleg alacsony szinten.

     

     a szepseges zeneket kikerestetek mar?

     .

    ha meg nem, akkor tessek az egyik.

     

    a masik

     

     

     

    es amit hajnalban a pasi zongorazik.

     

    ez a 3 zene az osszes  pozitivum a konyvbol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (59)
    2012-08-09  16:59
  40. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 9. 17:1362.

    A kiollózott részletet olvasva, az jutott eszembe, hogy talán falura volna érdemes elvinni azt a sok könyvet.

     

    Olyan helyre ahol budi van.

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  41. 2012. augusztus 9. 17:0961.
    Szoval ez a magyar kifejezese a "crap"-nek! Ismerosom meselte, ahanyszor olvasta ezt a szot, mindig kortyolt egyet a szeszesitalabol. A harmadik oldalon felretette a konyvet, mert elfogyott az ital. Kulonben sem tudott odafigyelni, ami megvaltas lehetett... Kerdeztem, mi a feneert olvasott akkor? Felelte: igy buntette magat, amiert penzt adott ki a konyvert. Ja, aki ajanlotta neki: tobbet nem beszel vele.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (58)
    2012-08-09  16:51
  42. 2012. augusztus 9. 17:0460.

    Nem olvastam, nem is vagyok kivancsi ra, de kozeli ismerostol azt hallottam, ez a konyv megerdemelne, hogy a listara tegyek: "Hogyan nem szabad irni".

    Mellesleg, nem is olyan ostoba a szerzoje, vihogva szamlalja a penzt, amit "bugyuta" konyve hozott neki.

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  43. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 9. 16:5959.

    Igen, igen, ez az a szo, amit kerestem ra: bugyuta!

     

    Tenyleg az.

     

    Az viszont szomoru, hogy ebbol elmegy 30 millio, hogy erre van igeny, ennel magvasabb, ertekesebb konyvekre nincs.

    előzmény:
    jennifer01 (56)
    2012-08-09  14:49
  44. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 9. 16:5158.

    Ma fejeztem be a konyvet, egyaltalan nem tetszett.

     

    Tobb problemam is van vele:

     

    Ahhoz, hogy porno legyen, tul sok benne a sallang.

     

    Ahhoz viszont, hogy egy ertelmes tortenet legyen, tul sok benne a porno.

     

    A pornoreszek leirasa erzekletes, nem biz sokat a fantaziara. Viszont a szerelmi tortenetuk egyszeruen olyan nyalas, primitiv modon van megirva, ami 15-16 eves koromban meg bejott, most mar azert keves. A tortenet olyan egyszeru, mint a faek, nagyon kiszamithato. 

     

    Szerintem ez egy szenzaciohajhasz konyv, nem tobb.

     

    PS: a "szentszar" szazotvenotodik olvasatra mar tobb, mint idegesito volt.

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  45. 2012. augusztus 9. 15:0057.
    Pont tegnap láttam a metróban egy plakáton, h 30 millió eladott példány a világon, még jó h lett ez a topik, mert rájöttem h nem kell ezt nekem megvennem, egyszerűen nem érdekel.
    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  46. 2012. augusztus 9. 14:4956.

    Ez a könyv számomra vicc,de szó szerint,szét röhögtem magam azon,amiket csinált a pasas a nővel 

    Ennyire bugyuta könyvet írni...hihetetlen.Végig sem olvastam,időpocsékolás lett volna.

    De ezek szerint erre van igény.

    Esküszöm én is író leszek,mert ennél már csak jobbat tudnék írni.

     

    Megy a népbutítás a moziban,tv-ben,regényekben.... 

     

     

    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  47. 2012. augusztus 9. 13:5555.
    Egy ismerősöm "mamapornó"-nak titulálta. Nőknek való. Ha lesz folytatás, nem veszem meg. (Legfeljebb ajándéknak.)
    előzmény:
    tulipan23 (1)
    2012-07-13  19:20
  48. 2012. augusztus 9. 13:4554.

    sehogy 

     

     

    szövegkörnyezetből kiderül h. ott épp magáz v. tegez

     

     

    én elküldtem legalább 5embernek magyarul az első részt

     

     

    nagyon hálás lennék ha valakitől megkapnám angolul a 2. és 3.  részt

    írjatok rám privit és dobom a mélcímem

     

    Köszi

     

     

     

    üdv 

    előzmény:
    nok_apja (53)
    2012-08-09  13:39
  49. 2012. augusztus 9. 13:3953.

    Nem olvastam angolul, ezért érdekelne, hogy a magázás és tegezés közötti ide-oda váltás angolul miképp történik? 

     

      

    előzmény:
    just4kelly (43)
    2012-07-31  10:21
  50. 2012. augusztus 9. 12:5352.

    Légyszííí valaki küldje el nekem a második és harmadik részt angolul! :)
    Nem bírok várni....! :))))

    Priviben elküldöm a címem... :)

     

Címlap

top