Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Csernus: "Gyűlölöm a testem!

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. július 13. 16:00
A bikiniszezon azért szörnyű időszak, mert ekkor szembesülünk annak a testnek a látványával, amit a ruha egész évben eltakart. Dr. Csernus Imre tudja.

Nők Lapja Café: Csernus: \"Undorodom a testemtől!\"
  1. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2014. augusztus 15. 07:41151.
    Hát ez az. Van akinél működik, van aki rosszabbul lesz tőle. Azt azonban neki tudnia kellene, hogy kivel érdemes üvöltözni, mert fel tudja vele rázni a katatón állapotból és kivel nem kellene, mert esetleg visszaüvölt. 


    Akik csak panaszkodni szeretnek, de nem tesznek semmit, azoknak meg oly mindegy, hogy mit csinál, az üvöltés sem fog rájuk hatni, legfeljebb megsértődnek, de változtatni nem fognak. 


    Az elején nekem is imponált Csernus, de ma már nem.
    előzmény:
    turrita75 (150)
    2014-08-15  00:24
  2. 2014. augusztus 15. 00:24150.
    Borsódomb: Csernussal én rengeteg mindenben nem értek egyet, és tán ő lenne az utolsó ember, akitől tanácsot kérnék, ha tényleg padlón lennék.

    Szerintem is összetett probléma az elhízás, az általad felsoroltakon kívül, még más gyógyszerek mellékhatása is lehet stb. stb. stb.  - ezt nem is vitattam.

    Viszont ő is, és én is azokról az emberekről beszélünk (szerintem nem kevesen vannak), akik csak panaszkodni szeretnek (általában mindenről) és nem tesznek semmit. Velük szemben jogos a kritika, szerintem.

    Azaz, a fene tudja. Ha valaki annyira 'rendben van' saját magával, az nem fecsérel energiát arra, hogy másokat szapuljon, vagy hagyja, h más nyafogása zavarja. Pláne, h durva stílusú, betonbadöngölős kijelentéseket tegyen. Bár, fene tudja, lehet, a doktor úr így akar segíteni nekik. Van, akinél működik, mások meg még retekebbül érzik magukat tőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (149)
    2014-08-14  21:12
  3. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2014. augusztus 14. 21:12149.
    Átjött a lényeg.


    Nagyjából igaza van Csernusnak, azzal azonban nem értek egyet, hogy minden kövér ember a tunyasága miatt lett kövér, csak eszik és nem mozog. Ez  igaz, de szerintem az elhízás összetettebb probléma, sok esetben anyagcserezavar, pajzsmirigy probléma, étel-intolerancia, stb.  lehet a sikertelen fogyás hátterében, tehát nem minden kövér ember torkának kellene nekiesni és megvádolni azzal, hogy nem vállal felelősséget saját magáért. Csak ez nem tetszett az egészben.








    előzmény:
    turrita75 (146)
    2014-08-14  19:57
  4. 2014. augusztus 14. 21:09148.
    Azért az nem semmi,hogy ez a pojáca mond véleményt bárkiről is...!!! Van egy haverom,aki padlón volt,mert szarrá ment a házassága.Elmesélte,hogy elment ehhez a "szent "emberhez,hogy tanácsot kérjen tőle. Az asztalán lévő dobozból kivett egy szemet,s bevette,majd kiment egy pillanatra a szobából. Addig a haverom megnézte ,hogy mit is szed.Nos egy antidepresszáns gyógyszer volt. A haverom rákérdezett,hogy "maga ezt szedi...?"-Mire a nagy ember,"igennel" válaszolt. A haver felállt,s így szólt; "akkor maga ne haragudjon,de ne adjon nekem tanácsokat,mert öntől hiteltelen lenne...Hát ennyit erről,meg az egész exhibicionista,bohóckodásáról,s az öntömjénezésről,hogy ő majd megmondja a tutit. Hemingway is az élet szeretetére biztatott mindenkit,s hogy ne adja fel,aztán a dupla-csövű vincseszterével fejbe lőtte magát.De legalább Ő alkotott pár remekművet...! De talán szóljon helyettem egy hiteles ember tanmeséje,íme;
    A FOLYÉKONY SZÉPSÉG /Bhaktivedanta Swami/
    Egyszer egy világi férfiú beleszeretett egy gyönyörű lányba. A lány nemcsak megjelenésében volt gyönyörű, de jelleme is szent volt, s ezért nem tetszett neki a férfi közeledése. A férfi azonban kitartó volt, ezért a lány megadott neki egy hét nappal későbbi időpontot, amikor találkozhatnak.
    A szép lány, hogy kinyilvánítsa az abszolút igazság szépségét, egy tanulságos módszert alkalmazott. Nagyon erős hashajtókat vett be, s mindent, amit kihányt és kiürített, összegyűjtötte egy edénybe. A hashajtónak köszönhetően a gyönyörűnek tartott lány olyan sovány lett, mint egy csontváz, bőre elszürkült, csodálatos szemei karikássá és beesetté váltak. Így várta a kitűzött órában a találkozást.
    Az izgatott férfi megjelent a színen, s a visszataszító lánytól, akit ott talált, a gyönyörű lány felől érdeklődött, akivel találkozni szeretett volna. A lány bizonygatta, hogy ő az, akit keres, ám szánalmas állapota miatt a férfi nem ismerte fel.
    A lány végül bevallotta, hogy szépségének a nektárját külön edényekben tárolja, és most ezt hódolója rendelkezésére bocsátja. A reménykedő úriember odavezette az ürüléket és hányadékot tartalmazó edényhez, melyek kibírhatatlan bűzt árasztottak. Az érzékei rabságában élő férfi megértette a ,,folyékony szépség" leckéjét, s szent lány jóvoltából képessé vált arra, hogy különbséget tegyen az árnyék és a valóság között.A lélek tehát kapcsolatba kerül az anyaggal és hiányos tudásának köszönhetően azonosítja magát - és másokat - a folyton változó anyagi testtel. Valójában azonban a test nem több, mint egy ruha, melyet a lélek kényszerűségből visel. A test az élet folyamán egyfolytában változik: megszületik, fejlődik, állandósul, utódokat hoz létre, megöregszik, végül pedig elpusztul. Mindezek a változások azonban nem érintik a testen belül lakozó örökkévaló lelket.
  5. 2014. augusztus 14. 19:58147.
    bocs, másra figyeltem, tele van hibával, de remélem, a lényeg átjött
    előzmény:
    turrita75 (146)
    2014-08-14  19:57
  6. 2014. augusztus 14. 19:57146.
    Borsódomb: Nem szeretem Csernust, de itt nem arról van szó, hogy kipécézne valakit. Rengeteg embert ismerek, aki utálja, ahogy kinéz, állandóan, napi szinten arról panaszkodik, hogy milyen undorítónak tartja a saját testét, de semmit, semmit nem hajlandó érte tenni.

    Virágzik a fogyókúrás termékek piaca, én meg nem értem. Mégis ki az, aki elhiszi, hogy évek, évtizedek tunya életmódját, egészségtelen étkezési szokásait pár heti csodaszerrel, koplalással meg tudja változtatni?
    Ahhoz, hogy valaki tartós fogyást érjen el, életmódváltásra van szükség, és sok-sok türelemre.
    De ha ez nem megy, akkor próbáljon leszállni a témáról - fogadja el, hogy ő másképp szép, PONT, függetlenül attól, hogy melyik plakát milyen nőideált sugall. Nekem van barátnőm mindenféle alkatú, és aki úgy rendben volt önmagával (igen, ezen érdemes dolgozni), mindig akadt hódolója, függetlenül attól, hogy milyen testalkattal rendelkezett.

    Egyébként, szerintem nagyon kevés tökéletes szépség van, minden nőben lehet szépet és csúnyát is találni - legyünk már kicsit pozitívak, és találjuk meg azt, ami szép bennünk, és ne azon vekengjünk, amin nem tudunk, vagy nem akarunk megváltoztatni.

    Úgy nem mellesleg, érdekes az a nő, aki csak attól érzi magát jól a bőrében, ha tökéletes a teste. Nem hinném, hogy túl egészséges - és még ha gyönyörű is fiatalon, az idő múlásával tuti nem marad Miss Tökély.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (145)
    2014-08-14  19:41
  7. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2014. augusztus 14. 19:41145.
    És mi lesz a következő fokozat? A narancsbőr és a kövérség után mi következik? Mondjuk az öregek? Utálja magát mindenki, aki öreg, mert ráncos, szottyadt, púpos, reumás, kopaszodó???
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-13  16:00
  8. 2014. augusztus 14. 19:13144.
    Az egész ""sovány - kövér" kérdést a vékonyak generálják. Ugyanis ők szenvednek, hogy minden más egyéb téren pont olyan emberek, mint bárki. a szenvedéssel elért karcsúságot azzal akarják igazolni, hogy ők lám mennyit megtesznek értte. Ki kéri? Egy normális világban annyi félék vagyunk! Vannak akik a vékonyságot minden emberi ismérv fölé helyezik. Tisztelet a kivételnek, aki tényleg örömmel tesz érte, nem áldozatvállalásból, hanem mertt tényleg úgy érzi jól magát. A többi meg hadd érezze már jól magát így. A múltkor a reumatológián megszámoltam 10-ből 9 vékony volt.
    Nem döbbenünk meg annyira a testünktől, azzal élünk inden nap.
  9. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2014. február 21. 06:23143.
    O nem pszichologus
    előzmény:
    Ka_Bíborcsiga (142)
    2014-02-21  04:59
  10. 2014. február 21. 04:59142.
    Az az ember, aki Csernus útján jár nagyon rosszul teszi. Saját tapasztalatból tudom, hogy volt amikor bizonyos hibáimra megoldást találtam, de volt amire nem...és akkor másokat elítéltem, aki még valamire nem jött rá. Lehet magam ítéltem el titkon, lehet csak kompenzáltam. Mindegy, nem akarok Csernus lenni, mély fejtegetéseket se akarok, csak annyit, hogy szerintem igazi segítség helyett a doki inkább elítélget, és lenéz másokat. Lehet hogy RITKA esetben segít ha az emberre úgymond rászólnak, hogy "te mit csinálsz, te lusta már" de ez ritka, amikor tényleg ennyi a probléma. Ezt amúgy egy barát is meg tudja tenni, ehhez nem kell se képzettség, se érzék. Ha igazi jó pszichológus lenne, akkor szerintem ennél többet is tudna adni. Rettenetesen nehéz egy nőnek elfogadnia magát, magam is nő vagyok, nem utálom magam, nem is szeretem, sajnos, nem megy még, de szeretném.... Ha úgy vesszük, tényleg átment bulvárba Csernus, csak kiragad egy csoportból egy mégkisebb csoportot és arra egy (manapság menő) elítélő formulát ráhúz. Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy a jó pszichológus EGYÉNeket kezel. Mindenki más. Lehet valaki lusta, azért kövér, valaki kifogást keres, valaki beteg azért, valaki csak nem találja a módot, stb. Sokféle eset van, és mindenkinek más a megoldás. De a lényeg NŐK, ASSZONYOK, LÁNYOK, ÖZVEGYEK, ELVÁLTAK: Mind szépek vagytok, csak meg kell találni az önmagunkhoz vezető utat! Ha akarunk fogyni, akkor úgy, ha csak kényszernek érezzük, akkor nem lefogyni kell, hanem elfogadni magunkat! Ezt nem mi akarjuk, pedig az a lényeg, hogy mi mire vágyunk igazán!
  11. 2012. július 19. 08:45141.
    És mi van azokkal kedves doktor úr, akik sportolnak, odafigyelnek az étkezésükre, csinosak. Aztán jön egy baba, úgy néztem ki azzal a csöpp 3 kilós manóval, mint aki hatos ikreket vár. Rengeteg magzatvizem volt, lényeg a lényeg, ez meglátszik a hasamon, elég durván. És nem tehetek ellene semmit. Bosszant, hogy csíkos vagyok, és többé nem vehetek fel kétrészes fürdőruhát, hiába nincs rajtam felesleg és izmos is vagyok. Műtét szóba sem jöhet, anyagi okokból. A többivel egyetértek, aki nem tesz ellene az ne sírjon. Bárki lehet bombanő, napi 1 óra intenzív mozgással.
  12. 2012. július 17. 11:45140.

    Az első mondatokból azt gondoltam, Csernus bikinit hord.

    Mondjuk őbelőle még ezt is kinézném.

     

    Aztán olvasom, hogy a nők a bikiniszezon kezdetén szembesülnek azzal, hogy nincs jó alakjuk.

     

    Hááááát, ez nagyon érdekes.

    Szerintem minden fürdésnél, vagy akár csak esti levetkőzésnél látja az ember a saját testét.

    Vagy Csernusnál az a módi, hogy a paplan alatt veti le a ruháját és veszi fel a pizsamáját,  mert saját maga előtt is szégyenlős?

    Különös fickó.  Szerintem pszichiáterhez kéne fordulnia (nem olyanhoz, mint ő maga).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 17. 07:54139.
    ÉS normálisan is kell enni! Reggeli: 2 paradicsom a kertből 1 magos rozs zsemle 10dkg feketeerdei sonka.
    Mielőtt jönnek, hogy drága, ez 1,781 €. 2db milka drágább!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515440 (132)
    2012-07-16  11:57
  14. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 17. 07:36138.
    Imre doktor kihagyta a háj nélküliek nagy táborát akik szintén viccnek néznek ki bikiniben (kacska láb, lapos széles hátsó............)
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-13  16:00
  15. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 17. 06:59137.

    Egy hazug mintát adnak át.

     

     MEG egy hazug elméletet. A szépség relatív címkével.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-13  16:00
  16. 2012. július 16. 16:46136.

    Hát ha most ennék annyi édességet, tésztafélét, mint akár 10 évvel ezelött, már lelógnék a székről :-)))

     

     

     

     

     

    előzmény:
    -1- (135)
    2012-07-16  16:31
  17. -1-
    -1-
    2012. július 16. 16:31135.

    Olyan nagyon nem válogatom meg, mert az édesség az, amit sajna nagyon szeretek.

    Valójában az étkezést tekintve inkább az igényem változott, ami nem az én érdemem.  :))

     

    Viszont amennyit felszedtem - a korral :))) -, azt tartom. Se le, se fel. 

    előzmény:
    ezanick* (133)
    2012-07-16  16:21
  18. 2012. július 16. 16:25134.

    Azért a bukta olcsóbb, mint a hús zöldséggel s én erről beszélek.

    S jobban hízlal. Vagy egy káposztás tészta, vagy egy krumplis, mint egy minőségi kaja.

    Jah és írták , hogy  számolhatod a kalóriát,persze, ehetsz kevesebbet, max folyamatosan éhes leszel, mert semmi mennyiséget nem ehetsz meg ezekből a magas kalóriatartalmú ételekből. Míg a kisebb kalóriaértékűből jóllakhatsz, igaz drágábban.

    A semmitől nem hízol, max éhen halsz, elájulsz stb...de minimum mindig az éhség gyötör.

    jah én sem azt mondom, hogy mindenki aki husibb az attól hízik el, hogy muszáj mindennap krumplistésztával jóllaknia, hanem azt, hogy van ilyen is elég sok.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (126)
    2012-07-16  09:03
  19. 2012. július 16. 16:21133.

    Ez a korral is járhat.

    Régebben én is kevésbé válogattam meg mit eszem, mégis 40 felett kezdtem hízni..

    Gondold el, ha még meg se válogatnád, hogy mit eszel...

    Én mindig erre gondolok, ha kevésbé válogatnám meg, akkor tuti nem tudnám tartani a mostani súlyom. De hiába válogatom meg lefele nem mozdul a mérleg.

     

    előzmény:
    -1- (125)
    2012-07-16  08:47
  20. Torolt_felhasznalo_515440
    Torolt_felhasznalo_515440
    2012. július 16. 11:57132.
    Ha már testalkat-para: én régebb attól tudtam kurva bosszús lenni, hogy a saját elképzeléseimhez képest egy botot láttam a tükörben (elég magas vagyok, de egyáltalán nem egy bot, de hát akkor ezt paráztam be magamnak). Mondjuk aztán rájöttem, hogy talán edzeni kéne, hogy legalább ne ványadt legyek, hanem vékony, meg az izomra könnyebben rámegy a "szigetelés" is, mint a nagy semmire. Arról nem beszélve, hogy amikor ilyenformán feltaláltam a lukat a csőben, akkor a szobrászműhelyben is állandóan emelgetni meg toszogatni kellett mindenféle ötvenkilós tereptárgyakat, úgyhogy luxus is lett volna botként beimbolyogni, hátha maguktól a helyükre másznak:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_515440
    Torolt_felhasznalo_515440
    2012. július 16. 11:57131.
    mickamacka, akkor nem csak én látom egy abszurdhumor-áradatnak a bulvárlapok szépséggel foglalkozó cikkjeit. Amikor Jennifer Lopezről (akárkiről, de neki pl arányos vonású arca, viszont nem porcelán bőre van) előbányásznak valami szar civil képet, amin hát csak úgy néz kifele a fejéből nulla sminkkel, és aláírják, hogy ez milyen broáááááfffff, ugye milyen rrrrettenetes? Az vazzeg, rengeteg semmilyen vonású, unalmas arcú stb nő szeretne ilyen rémség lenni:D De a cikknek az a lényege, hogy nem tökkélletes a csaj, tehát sutty kuka. Na most ha kiröhögtük magunkat: ebben az a nem vicces, hogy egy ember a nem úgy szép, mint egy baba. Ha a porcelánbabát vesszük alapul, az ember nem _szép_ - levegőt vesz, pofákat vág, élő szervezet. Ha csak ezt a tökéletes szépséget cirkulálja az agyunk, akkor rövid úton el lehet oda jutni, hogy fúj de gusztustalan az ember. Mint a testképzavaros arc, mikor a löbögő üres has bőrére azt mondja, hogy tessék, az ott háj és ő dagadt. Holott egyszerűen az zavarhatja valószínűleg, hogy _van_, bőre van, izma van, hája is van, emészt stb. Azaz megint csak, hogy nem tökéletes rajzolt karakter. Persze ez egy szélsőséges típuspélda és nem lesz mindenki imbolygó anorexiás ettől a szar érzéstől, de bőven elég az, ha valaki eleve reggel a fürdőszobában egy borzasztó Jabbát lát a tükörben (akár száz kilós, akár vasággyal hetven, tökmindegy).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  22. 2012. július 16. 11:31130.

    car ugy

    Nem tudok biciklizni. pedig itt aztan lehet.

    Tudok uszni, viszont uszas utan szeretek fankot enni.

     

    szoval hagyjuk

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (126)
    2012-07-16  09:03
  23. -1-
    -1-
    2012. július 16. 09:35129.
    Jó tükör. Valamit azért mégiscsak jól csinál.
    előzmény:
    kraszna (128)
    2012-07-16  09:27
  24. 2012. július 16. 09:27128.
    Kollektív Csernus-utálat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  25. 2012. július 16. 09:22127.

    Köszi ! Végre megmondja valaki a tutit!!

    Mert ugye leül a delikvens egy darab kenyér és egy marék tepertő mellé és addig eszi amíg jól nem lakik. Közben nem méri le mérlegen, hogy az melyikből hány deka amit bekebelezett, és annak mennyi a kalóriaértéke táblázat szerint. Mert ha megtenné, és tudná, hogy mennyit ehet naponta ahhoz hogy ne hízzon el, lehet hogy aznap már nem is ehetne semmi mást. Viszont ez csak a reggelije volt, s utána még 3x jóllakik hasonló kvalitású kajával. Ennyi.

    Az én gyerekkoromban volt olcsó kaja a szalonna, tepertő, zsíroskenyér, ami a mai napon már nem mondható el.

    Arról se feledkezzünk meg, hogy minden népnek meg vannak az étkezési szokásai lásd Kína, Japán, és a tenger mellett élők, akik a sok tengeri herkentyűből, és az éghajlat egész évben kínálta zöldségekből táplálkoznak és ehetnek szinte bár mennyit nem híznak. 

    Magyarországra ez nem volt jellemző, mostanság a multik hoznak be télen kényszer érett zöldségeket, jó borsos áron, talán ebből kellene vásárolnunk nap mint nap.

    Egyébként a virsli-ben - mivel említettétek - rengeteg zsír van, és minden egészségesnek épp nem mondható nyesedék. Nem tartozik az egészséges ételek közé. 

    előzmény:
    Frigyesur (121)
    2012-07-15  21:15
  26. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. július 16. 09:03126.

    Ha nincs pénzed akkor megeszel egy szelet kenyeret plussz egy virslit, hogy ne legyél éhes. Ha több pénzed van, akkor megeszel 3 virslit kenyér nélkül. A kenyér plussz egy virsli jobban hizlal, mint a 3 virsli. De kb ennyi kell, hogy ne legyél éhes.

    Havan pénzed csinálsz egy roston sültet, plussz zöldséget. Ha nincs sütsz buktát. A buktától jobban fogsz hízni, mint a csirkemelltől. De valamit le kell tenni az asztalra a családnak.

    S ezt rendszeresen kénytelen vagy tenni, mert nem tudsz húst venni, mindennap meg nem rághatsz répát.

     

    ha nincs pénzzem nem jut buktasütésre!!!!!, amibe zsír, lekvár, liszt, cukor, ....

     

    nem avval van baj, ha vki pufókabb, hanem mit kell ezt magyarázni,hogy jajj nem eszem semmit. de eszel. evvan. a semmitől senki se hízik...

     

    a kenyértől se fogsz elhízni ha nem eszel  akkora mennyiséget. a szíroskenyértől se... mondom beszélj olyanokkal, akik tényleg ezen élnek.. és nem bukta, stb....

     

    az már máskérdés, hogy 3 virslitől ki a frász lakik jól??? vagy egy szelet hústól??  bár mekkora az a virsli meg a hús ugye

     

    szóval lehet lenni bármekkora darabnak, de nekem az az irigy hozzáállás, hogy jajj, bezeg neked jóű, emrt én csak szíroskenyeret eszek, azért vagyok kövér. mert  ez a ténylegesen szegények megcsúfolása!!!  mondom ezt bárki nevében, aki éhezett már ténylegesen.

     

    előzmény:
    ezanick* (120)
    2012-07-15  21:01
  27. -1-
    -1-
    2012. július 16. 08:47125.

    Én pl szinte semmi kenyeret nem eszem, szerencsére nem tartozunk azok közé, akiknek azzal kell jóllakniuk, de megértem azt, hogy akinek csak ez jut az bizony elhizik.

     

    Szeretem a féligazságokat. Illetve jobban szeretem, amikor azt mondom, ami velem így vagy úgy történik.

     

    Szóval a kenyér. Valamikor faltam a fehérkenyeret szalonnával, vagy éppen zsírral. Imádtam, és nem is kerültem.

     

    Most pedig igyekszem kerülni a kenyér mennyiségét - pontosabban nem is kívánom már annyira kenyeret mint korábban -, illetve a minőség sem a fehérből van.

     

    Akkor vékony voltam, ma nem. Akkor most nekem, nálam igaz vagy nem igaz, hogy ki hízik meg a kenyértől?

    előzmény:
    ezanick* (120)
    2012-07-15  21:01
  28. -1-
    -1-
    2012. július 16. 08:40124.
    Van fogalma róla...
    előzmény:
    czege (122)
    2012-07-15  21:25
  29. 2012. július 16. 08:29123.

    Szerintem meg irigy volt rad hogy vekony a derekad. Ettol fuggetlenul ilyen bunkonak lenni igazan szegyen.

     

    Sose ertem miert kell durvanak lenni, hiszen azert kapja a fizeteset hogy kiszolgalja a vevot .

     

    Itt az eladok vagy peztarosok mindig mosolyognak, megkerdik hogy vagy stb.

     

    lehet hogy nem erdekli, de ez a munkakori kotelessegebe tartozik es mindenkinek jobb a napja egy mosolygos kiszolgalas utan mintha olyan mintha ecetbe ivott volna az illeto. Hiszen a mosoly nem kerul semmibe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (103)
    2012-07-14  14:29
  30. 2012. július 15. 21:25122.
    és ez a pasi pszichiátert? :O hogymenjenazanyjába... testképzavarról pl. még nem hallott???? :O fogalma nincs, milyen érzés minden nap azzal szembesülni, hogy okádékul néz ki az ember - amiben az egyetlen örömöt és segítséget a kajálás adhatja... és fogalma sincs róla, milyen nehéz ezen változtatni, ha az ember gyakorlatilag 0éves korától azt hallgatta a számára legfontosabbaktól - szülők, majd testvérek is -, hogy ronda és kövér... amikor meg sovány volt, akkor meg azért gúnyolták...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  31. 2012. július 15. 21:15121.

    "igen, kalóriadúsabb.. de pont azért veszed, mert nincs annyi kajára pénzed. De akkor mennyiségileg hogy jut mégis annyira, hogy meghízz??? ok hogy nem elsz minőség, és nem elszel szuperegészséges, de ha nem eszel mennyiségileg sokat akkor nem is elszel kövér."

     

    Ez egy remek meglatas Jomagam is szoktam forszirozni, de igazabol tok egyszeru: sokan a gyomor telitettsegerzetebol indulnak ki, es nem a tapanyagszuksegletbol. Ennyi a titok. Minden mas csak mellebeszeles. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (113)
    2012-07-15  11:49
  32. 2012. július 15. 21:01120.

    Egy karalánétól jóllakni főétkezésként, tízóraira még csak csak elég egy nőnek...

    Egy szelet hus és köret, nálam ennyi a főétkezés. Lehet ez soknak tűnik, de nekem ennyi kell ahhoz, hogy ne éhezzek. Reggelire egy 3 decis tejeskávé, egy marék mandula.

     

    Na mondok akkor példát.

    Ha nincs pénzed akkor megeszel egy szelet kenyeret plussz egy virslit, hogy ne legyél éhes. Ha több pénzed van, akkor megeszel 3 virslit kenyér nélkül. A kenyér plussz egy virsli jobban hizlal, mint a 3 virsli. De kb ennyi kell, hogy ne legyél éhes.

    Havan pénzed csinálsz egy roston sültet, plussz zöldséget. Ha nincs sütsz buktát. A buktától jobban fogsz hízni, mint a csirkemelltől. De valamit le kell tenni az asztalra a családnak.

    S ezt rendszeresen kénytelen vagy tenni, mert nem tudsz húst venni, mindennap meg nem rághatsz répát.

     

    S igen genetika is a hajlam. heti 3 edzés és figyelés és egy gramm nem megy le, míg van, aki tényleg gyakorlatilag bármit ehet. 

    Nem megyek messzire, most voltak vendégeim. 2 gyerek teljesen egyformán evett. Egyik olyan sovány, hogy szinte átlátni rajta, kb óránként nyafogott, hogy éhes, a másik pedig dagi. S nem evett többet, mint a vékony gyerek. Amúgy a mennyiség alapján mind a kettőnek daginak kellett volna lennie. Kb 1,5-2 szeresét eszik annak a mennyiségnek, amit én eszem.

    Én pl szinte semmi kenyeret nem eszem, szerencsére nem tartozunk azok közé, akiknek azzal kell jóllakniuk, de megértem azt, hogy akinek csak ez jut az bizony elhizik.

    (szalonna árát nem tudom, évek óta nem vettem, de gondolom olcsóbb, mint a csirkemell sonka)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (113)
    2012-07-15  11:49
  33. 2012. július 15. 17:40119.

    úgy tűnik, szemcsi nem vette a lapot és inkább mégiscsak folytatná a köpködést, nyilván ezért nyitott egy bicajos topicot....minden erejével kapaszkodna vissza az eredeti felálláshoz.

     

    Szemcsi tehet egy szívességet: elém állhat és tőlem majd olyan fikázást kap, hogy egy egész kerek életre elmegy a kedve mások alázásától.

     

    Aki kövér, kövér, aki sovány, sovány...aki iszik, hagy igyon, aki szív, hagy szívjon, engemet biza nem érrrdekel.

    Nekem abból semmi jó nem származik, ha másokat bántok...nem tudjuk, miért esznek többet, nem ismerjük őket...nem is a mi ügyünk, mit pofázzak bele más életébe miközben tudom, neki sem valami jó úgy.

     

    Elég mindenki önmagának a gondjaival, én nem fogom a mélybe taszítani, mert onnan végképp nem tud talpra állni.

    A gennyes szemétkedés meg nem hinném, hogy jó kezdet egy változásra.

     

    Régen úgy volt, hogy valami újnak a küszöbén TÁMOGATNI, BÁTORÍTANI kell, nem pedig lökni és alázni...

     

    Egyébként csak jelzem, ez PLÁGIUM

     

    Szóval bicaj: 

     

    a gond az, hogy nincs jogsim. Innentől elviekben nem is használhatom az autóutakat. :)

    Bicajút elég gyér és darabos a fővárosban... 

    A járda meg a gyalogosoké, szóval a kör bezárult...érted. :)

    Egyedül nem mertem, mert írtam, gyáva vagyok :D ha van vki velem, kevésbé félek...nem mintha biztonságosabb lenne...

     

    Különben sok mindent lehet ám így kezdeményezni, ahogy az egyetemen látták a többiek is tőled!

    Lehet, sok ember van, aki egyre gondol, csak egyedül valahogy nem megy...kirándulások, hegymászás, vadvizi túra...ki tudja...csomó jó dolog bújik meg, csak alkalom kellene

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (118)
    2012-07-15  15:56
  34. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. július 15. 15:56118.

    micimacka: szemcsi megoldotta, nyitott bicós topikot:) kedvesen kimásolta hszem egy részét, persze nemt ette hozzá, hogy idézve :D:D

     

    amúgy aki a szalonnára fogja , meg a genetikára hogy nem mozog, az sajna úgyse fog:(

    aki nem fogja ilyenekre, annak meg egyetértek, biza hasznos lehet, hogy hogy lehet a tömegközlekedést átváltani.

     

    Én annó egyetemre jártam be bicajjal... először csak  egyedül... meg volt vagy 3 bicó... aztán beszélgettem egy csomó emberrel, hogy jé te onna jössz egész?? hú, akkor én is én is.. végén már vadászni kellett az egyetemi tárolókban a helyet a bicajnak Terjedt mint a kórság. ELég sokan rájöttek evvel is beérnek, és lehet meg kell szokni, hogy hogy közlekedjünk, de legalább tömeg nincs. :) a bicajt tutira egyedül tekeri az ember. (hacsak nem tandem,de avval meg nem fog senki suliba/melóba járni)

     

    előzmény:
    mickamacka (117)
    2012-07-15  15:45
  35. 2012. július 15. 15:45117.

    Tán nem izgisebb bántani és büntetni a kövér embereket? 

     

     több az érzelem a témában, hogy "persze, ha zabál, mint a disznó, akkora segge lesz, mint egy ikerháznak! Undorító, gusztustalan, akaratgyenge hájtömegnek nincs joga az élethez, csak ő a felelős saját szar élejéjéééért..." mint abban, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak abban, hogy városi környezetben bringát (mint egészséges életmód részét) hogyan használd a sufnin kívül...ha már megoldásokról papolunk.

     

    Kezdek egészen biztos lenni abban, hogy az emberek szeretik embertársaikat  pellengére állítani, nyilvánosan megkövezni és mocskosul szídni...

     

    ...van vmi nyers és állati az emberi természetben, ami  minden korszakban igényli a könyörtelen viselkedést a korszaknak megfelelő "gyenge" emberekkel szemben.

     

    Ezt ott vettem észre, hogy bárhova megyek, bármit csinálok, ha az embernek módja van rá, bizony csak talál valakit, akin kiélheti természettől kapott kegyetlen énjét.

    Az ember éhezik arra, hogy mások fölé kerekedjen akár a másik porig alázásával.

     

    Egyébként szívesen meghallgatnám, mi a véleményed a témával kapcsolatban...mármint az egész alaptémával kapcsolatban! Tényleg! Legalább megérthetném, miért is zavar annyira, hogy itt hárman elkanyarodtunk pozitívabb, békésebb, hasznosabb irányba. 

     

    (bár ez csak az én személyes kínáncsiságom, nem vagyok mérvadó)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_836685 (116)
    2012-07-15  12:49
  36. Torolt_felhasznalo_836685
    Torolt_felhasznalo_836685
    2012. július 15. 12:49116.

    Nyissatok topikot bicajról és  ne csesszétek szét a témát

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (115)
    2012-07-15  12:14
  37. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. július 15. 12:14115.

    pesti bicajozáshoz tényleg nagy tapasztalat meg  figyelem kell. Én egyszer teketem békében , jkísért két rendőrmotor:D rögtön  normáélis volt az összes autós, gyalogos:D

    de amúgy ez a rányitják az emberre az ajtót, stb... ah... bár én most is bármikor bemennék,. de én sokat jártam suliba, meg ekresztül pesten, nagy fordűgalomban. Megvannak a trükkök...

    előzmény:
    mickamacka (114)
    2012-07-15  11:50
  38. 2012. július 15. 11:50114.

    Kerima,

     

    Akkor az egy modern és jó anyagiakkal rendelkező kisváros! Ugye tudod? :)

     

    Pesten csak a "profik" mernek és csak nekik szabad, mert nagyon veszélyes tud lenni...

    turrita,

     

    én is pesti vagyok, ezért mondtam (írtam), hogy ott csak ligetekben, szigeten lehet tekerni normálisan...na kösz, addig el is kell menni, haza is kell jönni...és körbe-körbe tekerni nem nagy élmény...inkább a hasznát lenne jó élvezni, ahogy írtad.

     

    - Elég, ha csak egy autós félrenéz, figyelmetlen (mennyi koccanás van a városban...)

     

    - meg aztán a belvárosból egyszer elmerészkedtem Római partig, onnan Szendendréig... az autósok nagy ívben b...nak a bringásokra, pedig látható volt, hogy ráadásul csaj ül rajta.

    Olyan közel húztak el (még a "gyorsforgalmin" is, ami bevisz Szentendrére), hogy megfogadtam, soha többet! Tőlem 1 méterre süvöltöttek 100-120-szal. 

     Onnantól nem is ültem bringára. Nem rég kezdtem újra használni. 

    Ha kifogsz egy kátyút és a bicaj "megbotlik" benne, ráadásul meg is ijjedsz autósokkal, akik a füledet súrolják, megint csak veszélyes helyzetbe kerülsz.

     

    - lopás: nincs az a lakat, amiben biztos lehetsz, nem egy vágás...persze van az a lakat, csak éppen drágább, mint a bicajom volt 

    Vegyél láthatósági mellényt, azt nem lehet, nem észrevenni...persze ronda is, de hasznos. 

     

    Nálunk nincs bringaút, egyszerűen annyira óvatosak az autósok, hogy ilyen előzmények után sem félek...soha (!) nem gondoltam, hogy egyszer majd mellettük tekerek...pedig elég gyáva vagyok.

     

    Igenis fontos lenne utakat építeni. Más országokban ennek tradíciója van...és bizony km-eket lehet(ne) megtenni percek alatt. 

     

    előzmény:
    turrita75 (112)
    2012-07-15  10:43
  39. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. július 15. 11:49113.

    igen, kalóriadúsabb.. de pont azért veszed, mert nincs annyi kajára pénzed. De akkor mennyiségileg hogy jut mégis annyira, hogy meghízz??? ok hogy nem elsz minőség, és nem elszel szuperegészséges, de ha nem eszel mennyiségileg sokat akkor nem is elszel kövér.

    nem a kaja minőségétől hízik az emebr, hanem a kalóriáktól.

    szóval ha fejenként jut egy kilő kenyérre per nap, akkor azt lefelezem félkilőra és a maradék pénzekből inkább zöldséget,s tb veszek.

     pl egy óriáskaralábá 100ft... egy étkezésre még egy nagyobb embernek is elég...  vagy a lecsópaprikát is lehet nemolyan dizájnos, de el lehet rágcsálni.

    És ezt úgy írom, hogy most a kenyérből indulunk ki. a zsíroskenyérből.

    (megjegyzem a szalonna, hol olcsó?? ha arra jut, akkor azért nem akkora a gáz)

    előzmény:
    ezanick* (107)
    2012-07-14  22:20
  40. 2012. július 15. 10:43112.

    Kerima/Mickamacka: Komolyan mondom, nagyon-nagyon irigyellek benneteket. Sajnos mi Bp-en lakunk, és nagyon félek, pedig szeretnék bringával közlekedni.

    Gyerekek és munka mellett kevés időm van magamra, így rengeteget jelentene az a napi v. heti 3-4x kb. 50-70 perc tekerés.

     

    Nem beszélve arról, hogy se a kocsi, se a BKV nincs ingyen.

    Amikor Budáról Csepelre v. Törökbálintra kell mennem, hiába van sok helyen bicikliút, amikor mindkét útvonalon vannak olyan szakaszok, amikor szabályosan halálfélelmem van. Persze, a férjem bátorít, hétvégén már voltunk is arrafelé, de hétközben teherkocsik, kamionok járnak egy szakaszon, mennek mint az ökör, én meg félek, h egyszer nem vesznek észre.  

     

    Vannak napok, amikor muszáj autóba ülnöm (tanítok, és két helyszín között nem érnék oda időben másként), de hetente legalább 3x tök jó lenne.

     

    Sajnos itt a mentalitást is változtatni kellene, nem elég a bicikliút. Nem tudom, hogy lehetne meggyőzni az embereket arról, h a levegő is sokkal jobb lenne, meg a közérzetük is, ha csak az ülne autóba, és csak akkor, amikor feltétlenül szükséges.

     

    Nem tudom, melyik sportoló mondta, h az egészségtelen életmódból az egészség felé apró lépések, apró szokások elhagyása kell. Ezen segítene, ha a tömegsport kicsit jobban lenne propagálva, és Magyarország nem azzal büszkélkedne, h húúú, mennyi aranyat nyertünk az Olimpián, hanem h a lakosság nagy része aktív, sportos életet él.  Álom, álom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (111)
    2012-07-15  09:56
  41. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. július 15. 09:56111.

    Tényleg jó és valóban csak odafigyelés kérdése. Amikor felújították az utakat, járdákat, akkor kiszélesítették a járdát és egyik fele bringaút lett.

     

     

    Amíg Pesten laktam, nem igazán mertem bringázni, itt viszont alapjármű, szinte mindenki teker.

     

    Közép-Mo-i kisváros.

    előzmény:
    mickamacka (110)
    2012-07-15  02:02
  42. 2012. július 15. 02:02110.

    Jó Nektek el is hiszem, mennyire jó dolog a kiépített bringaút!

     

    Ahol mi élünk, életemben elsőzör érzem magam a biztonságban

     

    1. tekerés közben az úttesten (soha ééééletemben nem gondoltam, hogy a pesti forgalom után-mikor zöld lámpánál, zebrán majdnem elütött egy hülyegyerek-én valah, bármilyen körülmények között bringát tekerek forgalomban)

     

    2. parkolás során bárhol hagyva a bringát. 

     

    otthon ez más kategória...sűrű közlekedés, türelmetlen és figyelmetlen autósok, gyalogosok, folyamatos lopások...

     

    a bicikliút viszont szükséges!

     

    Alternatívaként tömegközl. helyett és szórakozás/kikapcsolódási lehetőségként is!

     

    hol laksz? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (109)
    2012-07-14  22:31
  43. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. július 14. 22:31109.

    Ahol én élek, az egész várost átszelik a kiépített bringautak ( afőutakat persze, de a mellékutcák nem is forgalmasak), pedig jóóóó nagy területen elterülő kisváros.

     

    Mondjuk tényleg jó, sokan és sokat bicajoznak, így már biztonságosan, én is sokat viszem a csajokat utánfutóban, amit persze nem tennék, ha az úton kellene mennem.

     

    Ja, és a lábaimon abszolút érzem, hogy sokat tekerek.

    előzmény:
    mickamacka (93)
    2012-07-14  13:55
  44. 2012. július 14. 22:26108.

    Mozdonj:A karlevágás azért nem ugyanaz. De aki akaratgyengeségről papol, és lealáz másokat azért, mert nem tudnak lemondani a zabálásról, nem néz néha magába, hogy ő meg nem tud leszokni a bagóról?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776746 (63)
    2012-07-14  11:11
  45. 2012. július 14. 22:20107.

    Na igen, akinek kevés pénze van az nem finom sonkát tesz leheletvékonykenyérre és eszi sok paradicsommal, paprikával, hanem megeszi a szalonnát vastag kenyérrel zöldség nélkül pl. S bizony egy adag sokkal több kalória, mint a sonkácska zöldséggel.

    Könnyen kiszámolható, hogyha valaki nem akar folyton éhezni és szegényebb, akkor bizony az olcsóbb kalóriadúsabb kajákhoz nyúl. Kelt tészták, a roston sült helyett.

     

    előzmény:
    HataMari (69)
    2012-07-14  12:20
  46. 2012. július 14. 20:13106.

    Pont valamelyik nap várakozás közben az autóból nézegettem a járókelőket. 10/6-7 kövér volt. És ez nem vicc. Akár férfi, akár nő, fiatal, idősebb, de mindegyik a tipikus magával nem törődő elhízott kategória..ráadásul ezek közül legalább 3 úgy volt felöltözve, hogy még jobban kiemelje a kövérségét. Nagy, narancsőbőrös fenékhez és combokhoz felvett egy akkora miniszoknyát, hogy  látszott a bugyija..a másik meg tapadós topban mutogatta a jó nagy oldalháját..de a pasik is, felvesz egy igénytelen bruce willises trikót a hatalmas sörhasához, meg olyan gatyát amiből kibuggyan a zsír és lyukas.. szóval ez a tipikus elhagyom magam teljesen mentalitás uralkodik. közhely, de igenis nem kell feltétlen sok pénz ahhoz hogy valaki normálisan nézzen ki, csak ismerje a korlátait és azt, hogy mi áll jól neki és miben néz ki előnyösen és nem pedig hátrányosan. Ez meg hogy állandóan a magazin címlapokra fogják az emberek hogy amiatt csúnyák mert ott karcsúak vannak..ez egy baromság. A narancsbőr, nagy fenék, lógó háj ronda és kész. És ezzel mindenki tisztában van, csak könnyebb picsogni mint csinálni is vmit. Amúgy, félreértések elkerülése végett, jelenleg én is a fenékformálással küzdök, mert pár hónapja kissé elengedtem magam és túl sok édességet tömtem magamba :D De napi 20 perc (ennyi sztem mindenkinek van) és kész. És nem kell ehhez se havi x ezer ft, elég csak letölteni egy Rubint Réka vagy x y videót, minden nap, vagy max. minden második nap végigcsinálni a 20 perces edzését és ennyi. (nem reklámozni akarom, csak nekem nagyon bevált)

     

    És ez most kihangsúlyozom, arra nem vonatkozik aki vmi betegség miatt hízott el és nem tud mit csinálni. De a sport mondjuk mindenkinek csak hasznára válik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  47. 2012. július 14. 15:10105.

    egyébként az eladó azért van, hogy kiszolgáljon.

     

    ...csak mert itt olvasgattam, hogy beszólt az eladó.

     

    Egyelőre Én vagyok a vevő és Ő az, aki nekem segít...ha van egy kis esze, mindent megtesz, hogy találjon az alkatomhoz illő és előnyös nadrágot, hiszen ha nagyobb a forgalom, az neki is jó.

     

    Én kedves vagyok az eladókkal, elvárom, hogy ő is az legyen. Ezért fizetik, munkaköri kötelessége. Nekem nem, mégis vigyorgok rá. 

    A véleményét meg nyugodtan megtarthatja, nem vagyok kíváncsi egy eladó véleményére sem.

     

    Ha majd én fogom kiszolgálni valahol, akkor én sem fogom őt kiosztani,  ahelyett órabérben nyalom a seggét. 

     

    előzmény:
    Amarynda (99)
    2012-07-14  14:03
  48. 2012. július 14. 14:42104.

    ahogy akarod! :-))) csak halkan szolok, az elso hsz.-ben, amibe belekottottel, azt irtam, hogy a kigyurt, es agyon szalkasitott egyedek. aztan kulon megmagyaraztam, hogy ez egy kulon kategoria, mai divatmajmolas, es nem emlitheto egylapon az egeszsegesen sportolo, es egeszsegesen izmos, es szep fizikumu emberekkel. hiaba. ezen a ponton meguntam, szoval folytasd batran, hogy EN milyen vagyok! :-)))

     

    de azert a megnyugtatasod erdekeben: nekem nem kell szalkasitanom, -mert magatol szalkas, es ez teljesen mas mint a kigyuras utani szalka- mert egy deka felesleg sincs rajtam, nincs zsirlerakatom, nincsenek izomtombjeim, es nem szedek semmifele roboraloszert!:-)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (102)
    2012-07-14  14:22
  49. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. július 14. 14:29103.

    amarynda: azokban az üzletekben mindenkihez durván szólnak... nem a kövérség miatt, hanem mert bsarom az eladó!!

    csak egy példa: farmert mentem venni... hát istenem van a csípőm meg a derekam között vagy 30 centi különbség.. na azthinné az mebr lánya ez még jó is... de nem!!! votl bolt ahol kiosztott az eladó, hogy hiába is mutogatja a gatyákat, úgyse lesz rám egy se jó, mert nem jó az alkatom, túl vékony a derekam a csípőmhöz képest, és ez nem nőies!

     

    na kezébe nyomtam a gatyákat, és otthagytam. soha többet nem evttem egy pólót se ott,és természetesen ha réákérdeztek miylen a bolt, biza elmeséltem a történetet...

     

    szal ahol bunkók ott bunkók... mert az az elvárásuk, a kedves vevő elgyen oylan mint a ruha, szerintem meg a ruha van értem

     

    de volt jobb is! alacsony vagyok, ígí sportruházatból ygerekméret kell, mert túl nagydarab se vagyok ehhez.

    egyszer elég jót vitáztam egy sportboltban, egyszereűen nem volt hajlandó odaadni az eladó a nadrágot a polcról!! mert szerinte az rám kicsi, mert nem vagyok véknyabb mint ő, mit akarok... kínomban felpróbáltam 3 gatyát, ami szerinte a mértetem, mindnél megállípította, hlgy ezek strech nadrág létükre lötyögnek rajtam, és nagy a méretük. mire kérdeztem,h ogy ok, akkor megkaphatom végre aze gyel kisebbet??? Na azt nem,....

     

    itt másnap visszamentem (nagyon akartam agatyát) elmeséltem az üzletvezetőnek. mivel volt tanú, kirúgták az eladót.

     

    az első bolt, az már rég megszűnkt, a második a mai napig üzemel...

     

    a fönőkön múlik.

     

     

    előzmény:
    Amarynda (99)
    2012-07-14  14:03
  50. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. július 14. 14:22102.

     

    hát sírjak vagy röhögjek!!! azért mert te nem szálskásodsz a sporttól, minden szálkásan jó izmos csak a testével törődik és sötét?????

     

     

    hát ez no komment.....

     

    majd szólok ey két izmos szálkás pasinak, hogy ne is próbálkozzanak könyvekről, stb beszélgetni sehol innentől. tudjanak róla,c sak a testüknek élnek. hja, meg a fiatal pipik elvarázsolásának!! de az hótziher, hogy sötétek mint a föld

     

    te jűó ég!!! te legalább annyira előítéletes vagy mint aki minden husibb embert undorítóz...

    előzmény:
    saschamora (98)
    2012-07-14  14:02

Címlap

top