Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem vigyáznak az unokákra
Létrehozva: 2012. július 11. 10:11
Csak kiváncsi vagyok, hogy ez gyakori probléma-e, vagy rtikaság.
Az a helyzet, hogy itt a vakáció, és se az én szüleim, se az anyósomék nem vigyáznak a gyerekekre. Egyikük 7 másik 5 éves, elég hosszú a szünet, mi minden szabinkat velük töltjük, táborban is voltak, de így is van 2-3 hét amikor egyszerűen már nincs hova tenni őket. Kézefekvő lenne a megoldás, hogy a nyugdíjjas nagyszülők vigyazzanak rájuk, de nem szívesen vállalják, Már kellemetlen megkérni őket. Eddig összesen 1,5 napot "kaptunk" tőlük nyögvenyelősen. Azért nem értem az egészet, mert egyébként tök türelmesek, amikor együtt vannak, úgy tűnik jól érzik magukat velük.
Gyerekkoromban heteket töltöttem a mamáékkal, mi sem volt ennél természetesebb. Igaz, akkor még korábban nyugdíjba mehettek, anyukám sajnos még a munkahelye miatt nem tud segíteni.
Mivel ő így nőtt fel, neki ez a természetes...
De a gyerekeinket nem így szeretné nevelni...
Apósomnak a sportolás a lételeme, a két fiát pedig hajtotta, nem volt kérdés, mit szeretnének, akarják-e egyáltalán, ő eldöntötte helyettük...
És kezdte Bencénél is, mondtuk, hogy nem, majd azt, amihez neki kedve lesz, nem lesz focista, vagy úszó, vagy futó, csak akkor, ha ő így akarja, nem azért mert mi megparancsoljuk:)
Én tornász voltam, de saját elhatározásból, a bátyám úszott, de nem az örökös versenyekről szólt a gyerekkorunk, és a gyerekeinkké sem...
Ha saját háztartásod, életviteled van, amit te magad alakítasz ki, működtetsz, saját belátásod szerint, tehát különösebb külső befolyástól függetlenül, próbáld meg összehasonlítani a szülői ház rendjével, szokásaival. Van, amit tudatosan ugyanúgy csinálsz, mert jónak tartod, van, amit szándékosan másképp, mert negatív példának tartod, de a maradék az kb. ugyanolyan, ahogy otthon láttad, megszoktad.
Valahol %-ra lebontva is olvastam már ezt, ez az utolsó hihetetlenül nagy szám, valami 70-80% . De ha belegondolsz pl. a főzési szokásokba, reagálásba, stb., csupa mindennapi dologba, akkor tényleg kb. ennyi.
Igen, aki be szeretne kerülni egy ilyen helyre általában egy-két hónapon belül sikerül is. Most csak egy gyors kereséssel utánanéztem, 15 km-en belül találtam 8 otthont! A térítési díj általában 60-80.000 Ft. Oké, legtöbb helyen egyszeri befizetés is van (1.5-3 millió forint), amihez gondolom a leendő örökösöknek nemigen füllik a foga... De aki önszántából, saját lakását eladva vonul be egy otthonba az bőven talál lehetőséget.
A férjem nem hajlandó konfrontálódni a szüleivel, és ritkán állt ki mellette, egy bizonyos pontig, kétszer leült az apjával megbeszélni a helyzetet, az egyik az ominózus hiszti után, a másik pedig akkor volt, amikor megszületett a kislányunk és ők tüntetőleg távolmaradtak, nem voltak kiváncsiak rá...
Eredmény? Egy darabig, mintha...
A sógornőm a férjem öccsének a felesége:)
Mi a szent szarnak akarsz te ezeknek megfelelni? Egyszerűen nem értem!
Minek hívod meg őket? Mitől félsz? Férjed menjen hozzájuk, neki a szülei, de ezek tényleg mrgező emberek. Mi szükséged van erre? Megszólnak a faluban? Vagy mi a csuda?
Olvasni is rossz, amiket írsz. Én még a saját szüleimtől sem tűrnék ilyet....
Ez egy közös utazás alatt történt, ami az utolsó is volt egyben:)
Azóta ilyen kiruccanásokat csak a saját Szüleimmel követünk el, ott még nem történt hasonló incidens, egyébként Bence türelmes, és jól nevelt gyerek, de még gyerek, és egy okos felnőtt tudja kezelni, vagy legalábbis megpróbálja, a nehéz helyzeteket:)))
Kedves Dapazso!
Nagyon sok igaz gondolatot írtál le...
részben egyet is értek veled...
Én elfogadtam, hogy a férjem családja más értékrendet képvisel, mint az enyém, nem akarom őket se megváltoztatni, viszont én sem fogok azért megváltozni, hogy NEKIK MEGFELELJEK!
Valóban, egymásba szerettünk a férjemmel, gyerekeket vállaltunk, akiket szeretnénk a saját legjobb tudásunk szerint felnevelni, átadni nekik azokat az értékeket, amik számunkra a legfontosabbak, nem a szülők elvárásait teljesíteni!
Nem magunknak szüljük a gyerekeket, de nem is a nagyszülőknek, hanem saját magukért hozzuk a világra őket, mert szeretnénk gondoskodni róluk, szeretni őket, vigyázni rájuk, végigélni a gyerekkor minden örömteli és néha talán nehéz pillanatait, mert egy gyerek hatalmas nagy ajándék, és csoda is egyben...
Már túlléptem azon, (régen) hogy anyósomnak a hétvégi családi ebédek a lányos anyák agyament hülyeségei, szívesen elkészítem az ételt, nekem nem nyűg és teher a sütés, főzés...
DE, ha hétvégén meghívjuk őket, átjönnek, és engem a férjemmel közös otthonunkban sérteget, és megaláz a gyerekeim előtt, mert valamit nem úgy csinálok, vagy gondolok, ahogy ő szeretné, na azt nem vagyok hajlandó elfogadni!!!
Hogy neki joga van beleszólni, hogy hány gyereket vállaljak, mert az a családi összetartás szerinte, hogy kétévesen bevágom a fiamat a bölcsibe, és megyek napi tíz - tizenkét órát melózni a cégükbe!!!
Na neeeeeeeeeeeee, nagyon sokáig készültem az anyaságra, és szeretném kiélvezni minden pillanatát, mert a gyerekek hamar felnőnek, és az első évek soha nem jönnek vissza, azok pótolhatatlanok számomra.
Szeretném, ha ez a férjemmel a közös döntésünk lehetne, nem a Nagyszülőké!!!
Hogy az ő engedélyük és akaratuk ellenére megszültem a kislányunkat azt a mai napig nem tudták feldolgozni!!!
Szerintem nekik kéne tudomásul venni, és elfogadni, hogy nekünk is jogunk van a saját életünkhöz, n ők diktáljanak, és hagyjanak teret nekünk... de erre képtelenek, jön a sértődés, meg az ordibálás...
A férjemnek a második felesége vagyok...
Tudod mi történt az első házasságával?
Ő sem tudott megfelelni a férjem szüleinek, nem volt számukra tökéletes meny, mert nem lehetett irányítani, volt saját gondolata, önálló akarata és véleménye, ritkultak a találkozások, a férjem őrlődött a felesége és a szülei között. Aztán a hölgy mély depresszióba esett, Apósom pedig azt hajtogatta, hogy ilyen betegség nem létezik, és ő egy gyenge nő, aki nem képes abbahagyni ezt a hülyeséget!
Ez a legjobb terápia, valóban.... egyre emelték a gyógyszeradagot, a végén már semmi nem használt, annyira elhatalmasodott rajta a kór, hogy az orvosok közölték, le kell mondania a gyerekvállalásról is... erre Apósom: Neki unokák kellenek, milyen nő vagy Te, hogy nem vagy képes szülni????
A sógoromnak is már a sokadik házassága a jelenlegi... ki tudja miért???
Egy szülőnek joga van terelgetni a gyerekeit, ha felnőnek lehet, véleményt nyilvánítani, és tanácsot adni, normális hangnemben, nem üvöltve az unokák előtt, de a döntés jogát meg kell hagyni, úgy, ahogy az én Szüleim teszik!
Akkor normálisan tud működni egy család, és mindenki megtalálja benne a helyét... szerintem
Nos, akkor Miskolc környéke jól el van látva. Hely is van abban a féltucat otthonban? A hirdetett otthonok meg mind nagyon drágák, egyszer nézd meg, mennyit kell ilyenekben fizetni, nem ám hogy átlagnyugdíj összegét...)))
Ami azt illeti, azok közé tartozom, akiknek egy 30 km-re lévő otthon messze van. Ettől függetlenül végiggondoltam: soha nem láttam, de egy szomszéd megye beli otthont szoktak dicsérni, úgy kb 50 km-re innen.
Türelmem az van, de magyarázni nincs mit.
Pontosan erről van szó. Csupán egy kis különbséggel.
Vannak olyan minták, amikről észre sem vesszük, mivel folyamatosan ellenkezünk, hogy mi nem, mi másképpen csináljuk, és egyszercsak ott a homlokra csapó szmájli, hogy úr isten, hiszen pont azt és pont úgy csinálom, ahogy az anyám / apám.
Hát bizonyára agyatlanra melóztam magam, de még mindig nem értem. Ha van még türelmed, ezt magyarázd el légy szí:
De a minta beleég az ember viselkedésébe, mondataiba, mozdulataiba, szinte a részévé válik.
Én pont úgy gondolom, hogy van egy minta, amit anyám meg apám képvisel, mutat, mond, cselekszik, reagál, stb.. Na most ezek egy része nekem szimpatikus, azt átveszem, én is úgy csinálom, sőt, úgy is adom tovább majdan. És van egy része, ami nem szimpatikus, teljesen másképp fogom csinálni az enyéimmel, nem veszem át tőlük.
Ezek szerint a meny sosem volt az anyós irányába kellemes családias tekintettel. Akkor pláne nem tőle kellett volna elvárni, hogy befogadja és ápolja.
Ha meg csak a hótakarítás volt a gond meg a kerti munka, mindkettő megoldható lett volna, ha egyébként el tudta magát látni a néni. Akarata ellenére semmit nem csinálhattak vele. Ő belement abba, amit a meny kitalált neki. Egyébként hol volt ekkor a néni fia, ha végig a menyről beszélünk??
A másik:
Ez a egész úgy van leírva, mint az apósod és közted levő konfliktus.
HOL VOLT KÖZBEN A FÉRJED????
Nem próbálta apját lecsendesíteni, a gyerek figyelmét elvonni, a húgának megmondani, hogy akkor okoskodjon, ha már őneki is lesz gyereke???
Úgy látom valamit nem úgy adtam át, mivel nem az jött ki belőle, mint aminek szántam.
A minta az minta. Ezt a legtöbb esetben nem látjuk, mert egy folymatos ellenkezésben vagyunk, ami érthető, hiszen mindenkinek van egy útja, amit járnia kell, éppen ezért aztán lázad minden ellen, ami ebben megakadályozza.
De a minta beleég az ember viselkedésébe, mondataiba, mozdulataiba, szinte a részévé válik.
Ezzel nem azt mondom, hogy minden ember követi a mintát, csak azt, hogy a minta ott van, azzal együtt él, de ez nem zárja ki, hogy igyekszik másképpen.
Igen, apósod szerintem is nagyon bután viselkedett.....
De!
Amikor elhatároztátok az étterembe menést, nem gondoltatok arra, hogy egy ekkora kisgyereknek ez egészen egyszerűen nem való? Én nem is gondoltam volna a félórás tétlen várakozásra, hanem arra, hogy nem a megszokott íze lesz számára az ételnek, lecsöpögteti az abroszt, rosszabb esetben a ruháját, amit nem tudsz lecserélni.
Hogy esetleg egyáltalán nem akar enni és míg ti esztek, addig nem fog nyugton ülni?
Otthon ezeket sokkal egyszerűbben, természetesebben le lehet rendezni, raádásul, ha kitör a hiszti, nincs nézőközönség sem.
Minden eset és minden család más és általában azt mondják, hogy egy menytől ez nem elvárható. Pedig néha igen. Őt különben nem kellett ápolni egész a végéig, először csak arról volt szó, menjen be csak a télre, mert nehezére esett már a havat takarítani a háza előtt. S igen, ezt a kérdést a meny anyagi nehézség nélkül meg tudta volna oldani, mint ahogy azt is, hogy a hatalmas házában adjon egy szobácskát az anyósának, akitől rengeteget kaptak (mármint anyagilag) és anyóst még nem láttam rajta kívül, aki annyira dicsérte volna a menyét évtizedekig. Az otthon dicsérete? Milyen otthon az (és milyen meny), ahol elnézik, hogy egy 80 feletti lakójuk egyedül és busszal járjon át a szomszéd megye székhelyére kemoterápiára? Egyszer az egyik nővér fedezte fel elszörnyedve a buszmegállóban...és gondolom ügyet csinált belőle. Tudtommal többet nem ment.
Más esetekben gyakran sem a menynek, sem saját gyereknek nem áll módjában otthon maradni, vagy pláne eljárjon otthon ápolni, ha az idős ember nem hajlandó átköltözni...és ahol nincs megfelelő otthon, vagy nincs benne hely, csak kihalásos alapon.... ?
Akkor ezek szerint a menyétől kellett volna elvárni, hogy a nagynénit ápolja? És ha nincs rá lehetősége/módja?
Muszáj neked ezekkel az emberekkel találkozni? Én nem tenném ennek ki sem magamat, de a gyerekeket SEMMIKÉPP nem!!!!!
Mi a csudának kell udvariaskodni? Nem találkozni többet, nem vinni a gyerekeket és kész. Mert ez már árt neked is, de az ő lelküknek meg egyenesen mérgező. Neked kell megvédeni őket. Ha már a férjed képtelen rá. Pszichológusnál volt már esetleg? Biztsoan nem dolgozta fel ő sem a gyerkkorát.
(bocs, ha ezekre tudnom kéne már a válaszokat, nem biztos, hogy mindent elolvastam)
Ez a mintakövetés nem úgy van, hogy ezt látja, ez rögzül, ezt adja tovább betűre, centire ugyanúgy. Van ugyan egy minta, de azt vagy átveszi az ember gyereke vagy szöges ellentétet próbál kihozni belőle vagy van, amit átvesz belőle van, amit átalakít.
Egyébiránt ősökre visszavezetve a család minden tagja ugyanúgy viselkedne és akkor még most is ősember módjára nevelnénk a gyerekeinket.
Ezen nagyon jót nevettem:)
Sajnos nem, már többször megpróbáltuk, sikertelenül :(
Neki nem lehet ellentmondani, mert mindig mindenben neki van igaza, eddig egyetlenegyszer látta be, hogy tévedett, de az is csak ideig óráig tartott...
Elutaztunk együtt (az volt az utolsó közös programunk házon kívül) beültünk este egy étterembe, vacsorázni szerettünk volna... Annácska a pocakomban, Bence két és fél éves volt.. már eltelt fél óra, és nem hozták a kaját, a gyerek türelmetlen volt, szeretett volna kimenni motorozni, Nagypapa ráparancsolt ellentmondást nem tűrő hangon: Viselkedj fiam, mert kihajítalak, itt nem úgy lesz, ahogy te akarod, ez egy étterem, és ülj nyugodtan, várj türelmesen a sorodra... ekkor kitört a sírás, Apósom hozta a szokásos formáját, kapjam fel a hülye hisztis gyerekemet, és takarodjak kifelé, mert lejáratom, leégetem, őt még ilyen szégyen nem érte, felállt, és elnézést kért a jelenlevő vendégektől, hogy nem ő a hibás, de az idióta menyem nem tudja megnevelni az ő unokáját!
Aztán sohasemvolt még gyereke sógornőm szintén előadást tartott a gyereknevelésről (azóta már szembesült vele, nem is olyan egyszerű egy kicsivel boldogulni, ahogy azt egy kívülálló gondolja, nulla tapasztalattal, ő már az elején kiborult a pár napos babától, mi lesz később)
Utána a férjem elolvastatta a kedves Papával mit ír Ranschburg Jenő a hisztis gyerekről, és úgy tünt, felfogta... aztán kezdődött minden előlről
A példa ott van, ha mást is csinálunk.
Ugyanezt mondtam. Vagy követjük, vagy nem, épp azért, mert ott a példa.:-)
És a tiszteletre nevelés sem egészen így van. Mi pl. nagyon tartottunk apámtól, nem mertünk neki ellentmondani, de én biztosan nem tiszteltem. Ahhoz más kell.
Senkit sem akarok megbántani,ezért írtam új hozzászólást.
Szeretném elmondani,hogy mindenki párját azok a szülők nevelték,akiken most "számonkérik" a nevelési elveiket,szokásaikat.
Hiszen beleszerettetek ezekbe az emberekbe valamiért.
Akár férfi,akár nő az illető,értéket képvisel a szemetekben hiszen házasságot kötöttetek vele,gyermeket szültetek ebbe a házasságba,megbíztok benne valamiért.
Nos ezt a valamit abból a szülői házból hozta amit most kritizáltok,vagy példának hoztok fel.
Azon a módon és avval a szülőpárral nevelődött,lett olyan felnőtt akivel le akarjátok élni az életetket.
Igen valószínü,hogy a mostani nevelési szokások,trendek..csak évtizedek múlva lesznek igazolva..de addig is a családok funkcionálnak.
Jól vagy rosszul az csak rajtunk áll.
Lehet vitatni,hogy melyik szülő,nagyszülő az adott helyzettben hogyan viselkedik,de mit bizonyít az??
Ha egy férfit azért szeretnek mert...és itt sorolhatnám az okokat...mit számít hogy hogyan nevelték fel?
Az lett belőle aki neked pont megfelel és ez az ami már bizonyított.
Szerintem ha kell a nagyszülő akkor fogadd el olyannak amilyen,ő nem fog megváltozni már.
Igen lehet,hogy az unokája kedvéért alkalmazkodik az "elvárásaidhoz",de nem lesz őszinte,mert alkalmazkodni az ember nem szeret hosszú távon.
Azt gondolom,hogy mindíg a fiatalnak kellene alkalmazkodnia,pedig legtöbbször az öregek teszik.
Mert vágynak a szeretetre amit már sokszor csak az unokától kaphatnak meg ölelés,puszi,odabújás stb.
Ezért aztán próbálnak megfelelni.
Aki nem teszi,vagy szerencsés esetben elfogadják olyannak amilyen ,értékelni kell.
Aki nem akar alkalmazkodni azt az őszinteségéért aki megpróbálja azt azért.
Szerintem egymást és a gyerekeiteket próbáljátok nevelgetni,ne a nagyszülőket.
Próbáljátok őket elfogadni olyannak amilyenek,mert mint mondtam ők már nem változnak.
Ráadásul mint írtam a nagyszülők már bizonyítottak.
Tökéletes szülőket neveltek belőletek.
Jóvanna ez vicc volt,...vagy esetleg mégsem??
Tényleg azt hiszitek,hogy az a tuti amit ti gondoltok az ideális gyermeknevelésről és nagyszülőről??
Legyen igazatok,de ha belegondolok mennyit változik a világ egy emberöltő alatt,lehet,hogy idősebb korotokban esetleg visszasírjátok a szigorubb nevelési elveket valló mamát,papát.
Mert akkorra már meg is értitek őket.
Nos..
Itt a hétvége,nálam gyakorló nagyinál ez már az az idő amikor nincs internet,hanem jönnek az enyéim.
Beosztva, vagy csőstül. az unokák is...a kéthetestől a 16 évesig a szüleikkel vagy anélkül,és eszik amit elébük teszek,(ami jut)és elvagyunk "jóban-rosszban".
Nektek is legyen szép hétvégétek!
Nem a szülői minta követéséről van szó, hanem arról, hogy a tiszteletre tanítottak bennünket, mármint arra, hogy tartsuk tiszteletben azt, amit a szülő mond.
Ezáltal azt kellett hinnünk, hogy a szülő olyan dolgokat tud, amik megfellebbezhetetlenek, így természetszerűleg jók is.
És hidd el nekem, ha látszatra mást is csinálunk, mint a szüleink, azért a példa erősen ott van még ha nem is vesszük észre.
nekem az unokám 10ves , rá vigyázok most , annyira aranyos
tegnap is segitett sajtot panirozni , mutattam hogy kell és vigyázzni kell mert ha lyukas kifolyhat mikor sül . na az enyém is kifolyt 
De ott leste hogy kié lesz a rosszabb 
A lányom még nem tudott járni ( 1 éves körül volt, 13 hónaposan járt) , csak úgy, hogy a falnál támaszkodott, de már látta, hogy amit este mosok, az reggelre megszárad, és reggel szedem le a szárítót.
Majd megzabáltam, mert ment a falnak támaszkodva, leráncigálta a szárítóról a ruhákat, és egyenként elcipelte a szekrényhez, a komódhoz ( abban voltak a zoknik), és betette a HELYÉRE a ruhákat.
Nagyon megdicsértem, tapskoltam neki, és nem kritizáltam a munkáját.
De amikor már gyerekként ténylegesen segített pl. teregetni, és mutattam neki, hogy kell kirázni, és hogy kell a kötélre tenni, hogy ne nyúljon ki, vagy mit hova praktikus tenni, hát eleinte nagyon nem úgy sikerült neki ( 8-10 évesen), és bármennyire is nem tetszett, de nem javítottam ki ( szedtem le, és rendeztem el "jól") Minden házimunkát megmutatok, de utána hagyom, hogy úgy csinálja, ahogy tudja.
Ma már épp úgy tereget, ahogy én (15 éves).
Megtanulta MAGÁTÓL, na meg persze engem nézett, meg ő szedi le sokszor a szárítóról a ruhákat.
Nehéz megállni, hogy ne szóljak bele, de megneveltem magamat.
Mindig is nagyon önérzetes voltam. 10 évesen már simán kitakarítottam az egész lakást, és egyszer anyu beleszólt, hogy milyen irányból söpörjek. Én meg megmondtam neki, hogy mivel én csinálom, én így csinálom.
Hagyta, többet nem szólt bele.
Élni, és élni hagyni.
A nagynéném nem magától ment be, a menye egyszerűen becsapta, hogy csak a télről van szó. Van ilyen és segíteni sem lehetett rajta, mert nem hagyta volna el a várost, ahol aférje és a fia el lett temetve.
Egyébként hol vannak ilyen otthonok, amiről írsz? Budapesten, környékén és még esetleg 1-2 az országban? Nem tudtad? Ott ahol ő élt még egy otthon van, de a sokágyas fajta. A mi városunkban egy van, nem tudom hány ágyas, de többnyire demens, szociálisan rászorult (elég jól körülírtam?) öregek vannak ott. Ha lenne olyan, mint amiről írsz, megmutatnám anyunak, de így nincs lelkem hozzá. Öregek nem szeretnének 1-2 megyével odébbmenni, mert akkor még kevesebbet lehetne őket látogatni, mint helyben.
jól teszed hogy vigyázol a fiadra . ( gyerekeidre) . Okosan csinálod.
Hát vagy igen, vagy nem.
A mintákat vagy követik, vagy elvetik.
Vagy a kettő ötvözete:-))
Nem olyan egyszerű ez, hogy ahogy téged neveltek, úgy nevelsz te is. Én biztosan nem követtem a szülői mintát.
Azért azt érdemes figyelembe venni, hogy a mai nagyszülőket másképpen nevelték, ők azt a mintát követik, amit ők kaptak.
És mint tudjuk, egy berögzült szokást nem olyan egyszerű levetni még fiatalon sem, nemhogy öregen.
Ráadásul mivel bennünket még a tiszteletre úgy tanítottak, hogy "tisztelni kell", és nem úgy, hogy az érdem, ezért aztán azt is képzeljük, hogy amit mi kaptunk, az a jó mérce, és azt is képzeljük, hogy ezt ha továbbadjuk, akkor ezzel jót cselekszünk.
Nagyon okos, és őszinte a fiad !
Ilyen veszélyes terepre, ilyen felelőtlen nagyszülőknél én sem hagynám ott a gyerekem, a gyomrom állandó görcsben állna.
Lerhet ,hogy neked van igazad,de én azért csak megkérdezném,hogy miért nem akar az unokával lenni.
Hátha van rá egy egyszerü válasz,és akkor nem kell az anyukának tovább morfondírozni a dolgon.
Csak egy példa,én minden félelem nélkül fürdetek,öltöztetek 2,60 dekás csecsemőt is.de nászasszonyom hozzá sem mer érni,sőt fejfájást kap,ha csak rábízzák egy pár percre,és neki kell rá felügyelni.
Attól fél,hogy nem kap levegőt nem hogy tisztába tegye.
De pl.vagy van ismerősöm aki a 8 éves fiuunokáját nem meri elvállalni,mert nem fogad neki szót és a garázs tetjéről mászik fára,őt meg a szívroham kerülgeti..Egyiküknél sem szeretethiány az ok.
Rengeteg oka lehet annak,hogy nem vállalják a gyerekeket...nem baj,ha tudjuk miért..
Most arról nem szólok,ha nem tudják őszintén ezt megbeszélni..akkor ott más baj van.
De érdemes puhatolózni...szerintem.
Apósod egy segg.
Amikor carik a wc-n, és nyög, meg dülleszti a szemét, akkor le kellene fényképezni,
és kiplakátozni vele a környéket, ahol lakik, meg felnyomni a netre, hisz olyan vicces....vajon mit szólna hozzá ?
Nem lehet vele beszélni ?
Azon gondolkodtam, hogy ha egy gyereket úgy nevel az ember, olyan értékrendje alakul ki, ami felé szeretné az ember terelni a gyerekét, és láthatóan kialakult, sikerült, hisz az már látható tini majd fiatal felnőtt korában...akkor hogy fajulhat odáig a dolog, hogy a gyerek feltételeket szab, sőt parancsolgató lesz.
Ha jó egy kapcsolat, akkor az a gyerek pontosan tudja, milyen a saját anyja, pontosan ismeri, és megbízik benne.
Nem hiszem, hogy egy eleve normális emberből, ha lesz gyereke, utána követelődző hp lesz.
Ha pedig egy gyerek, aki már szülő, nem bízik az anyjában, vagy apjában, hogy képesek önállóan, saját életvitelüknek, elképzeléseiknek, megfelelően ellátni az unokát, vagy nem szeretnék azt, hogy aszerint lássák el, mert csak ukászok alapján lehet, akkor az a szülő ne bízza rá a nagyszülőre. Mert, akkor nem bízik meg benne, hát vigye oda, akiben megbízik.
Viszont visszafelé is igaz : a nagyi csak segítsen szelíden a gyerekének, de nem mondja meg állandóan a "tutit" , hogy hogy kell azt csinálni, mert csak úgy a jó, stb. Hagyja a gyerekét, hogy ő úgy csinálja, ahogy ő szeretné. Ha rosszul, hát rosszul, majd rájön, MAGÁTÓL, hogy hogy kell másképp. Illetve az, hogy mi a rossz és mi a jó relatív....van akinek az a jó, ha a gyerek óránként szopik, cicin alszik el, stb...másnak meg más.
A nagyszülőnek is tiszteletben kell tartani a saját gyereke ( menye, veje) rendszerét.
Igen, nagy valószínűséggel, szeretik az unokájukat...
És a kisfiam is szereti a Nagyszüleit..., de anélkül, hogy bárki mondaná neki, már látja a különbséget:
Két éves lehetett, mikor az asztalnál ültünk, és megszólalt:
A mama szidojú, mondja, ne ne ne
ne ne, nem játszik velem...
Nagyi énetel, és ölel, puszil....
És milyen igaz, Mama soha nem ült le Bencével játszani, csak nagyon nagyon ritkán, mikor a gyerek kérte, mama gyere játszál velem... de sokszor ilyenkor is azt a választ kapta, a mama most nem ér rá, beszélget a felnőttekkel, és ilyenkor a gyerekek csendben vannak és türelmesen várnak, apa is ezt csinálta, mikor kisgyerek volt.
Valóban, jöttek a vendégek, gyerekek becsukva a kisszobába, és az ajtónál kuporogtak, hogy lássanak és halljanak valamit...
Viszont ha mi áthívjuk a kedves Nagyszülőket akkor ne kelljen már örökké a munkáról és a politikáról beszélgetni, ami egy felnőttnek nagyon érdekes téma, de egy kisgyerek talán nem arra vágyik, hogy hallgassa, hanem, hogy vele is törődjenek, és észrevegyék, és figyeljenek rá...
Ez egy éve lehetett, Bence kérdezi:
-Apa, te kinek a hasából születtél?
-A Mamájéból...
-De hát ő szigorú- mondja a gyerek nagy szemekkel:)))
De a legnagyobb balhé akkor következett, hogy a kisfiamat nem adtam két évesen bölcsibe, és nem mentem a családi vállalkozásukba dolgozni, feladva ezzel az én hivatásomat, hanem az ő döntéüket és akaratukat megvétózva megszültem Annát, aki azóta is teljesen vétlen és kívülálló, de az én makacsságom eredménye, akit a mai napig nem tudnak elfogadni!!!
Sajnos a férjem is belátja, nem helyes az, ahogy a szülei viselkednek velünk szemben, szinte teljesen bele akarnak folyni az életünkbe, fontos kérdésekben, mint a gyerekeink száma, dönteni szeretnének helyettünk, és ez nem jó. Viszont, mivel arra nevelték, hogy a gyereknek kuss, mindenben a szülő parancsol, nem akar konfrontálódni velük!
Mindketten más családból jöttünk, teljesen más értékrendekkel rendelkezünk, és ezek a különbségek akkor ütköztek ki, mikor megszületett az első gyerekünk.
Addig ódákat zengtek az összetartó családról, de mivel nekem megvolt a saját munkám, akkor még volt külön életünk, sokat jártunk az én Szüleimhez, Nagyszüleimhez látogatóba, és sok időt töltöttünk kettesben, kirándultunk, utazgattunk.
Most már el nem hiszem, hogy van gyereke/unokája. Egy pozitív megnyilvánulása sem volt. A gyerek (unoka) csak barom, szaros, hülye, genya, stb. lehet. A fiatal mg csak rossz, meg seggmeresztős, meg liba meg kurva.
Hagyjátok rá, egyértelmű, hogy csak provokátor. Abban viszont nem elég profi. Kicsit árnyaltabban kéne művelni, hogy hihetőbb legyen.
Kedves topicindító! Azért oszd meg velünk, végül is hogy sikerült megoldani a problémát? Engem érdekelne.
MIndenkinek szép hétvégét kívánok.
Igen, eléggé furcsa a hozzáállása a témához.
De ez esetben inkább az a stílus volt számomra irritáló, ahogy használta a jelzőket pl a gyerekekre is akár.
Igazad van, valóban nem lehet nagymama, aki így jelzőzi az unokáját, vagy akár a saját gyerekét.
Ez így teljesen rendben van, hogy úgy neveled a gyerekedet, ahogy jónak látod.
Apódosék másképp, ez neked nem megfelelő, de nem is kérsz a segítségükből.
Nekem az nem tetszik (hogy finoman fogalmazzak), és ezt már írtam is, ha valaki elvárja a nagyszülői segítséget, de elvárásokat fogalmaz meg velük szemben.
Köszönöm.
Én el se tudom képzelni, hogy a születésekor már ne ott toporogjak, és ne töltsek vele minél több időt, amennyit csak tudok.
Így tervezem, szeretnék minél sűrűbb és szorosabb kapcsolatot.