Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vége a Válságnak itthon

Torolt_felhasznalo_927697
Torolt_felhasznalo_927697
Létrehozva: 2012. június 8. 09:20

Matolcsy szerint tündérmese részesei vagyunk

Sikerként jellemezte a magyar példát a CNN-nek a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a magyar gazdaság, jövőre már erős növekedést fog mutatni.

A Richard Quest által készített interjú csütörtökön került fel az amerikai hírtelevízió internetes oldalára. Mint Matolcsy György elmondta, Magyarország az államháztartási hiány leszorítása érdekében számos nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedést hozott meg. "A válságnak vége" – jelentette ki a tárcavezető.

Rizikós ez az év

A riporter felvetésére, hogy a magyar gazdaság több mint egy százaléknyit zsugorodott az első negyedévben, ami a legrosszabb mutató az unióban, Matolcsy emlékeztetett arra, hogy viszont a tavalyi év utolsó negyede az egyik legjobb volt az EU-ban. "Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára. A jövő évben, hadd mondjam így: erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Ez az év egy kicsit rizikós, ebben igaza van" - mondta Matolcsy.

A CNN riportere, Richard Quest úgy vélekedett, hogy a magyar kormány "túlságosan innovatív és túlságosan kreatív", és hogy sok közgazdász szerint a magyar gazdaság rossz úton halad. A tárcavezető azonban hangsúlyozta, hogy a kormánynak "nem konvencionális, sőt, nem ortodox eszközök felhasználásával" sikerült megvalósítania egy sikeres konszolidációs programot.

Siker és tündérmese

A kérdésre, hogy szerinte súlyosan tévednek-e azok, akik szerint Magyarország gazdasági katasztrófa felé halad, Matolcsy György kijelentette: "Teljes mértékben. Ez képtelenség. Ez képtelenség. A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz."

A CNN riportere szerint Magyarországnak meg kell hátrálnia a központi bank kérdésében, és ezt minél hamarabb teszi meg, "annál előbb száll le mindenki önökről". Matolcsy kijelentette, hogy a magyar központi bank száz százalékig független". Quest közbevetésére, hogy "mások ebben nem értenek önnel egyet", a nemzetgazdasági miniszter azt hangsúlyozta, hogy az MNB "lényegében független a kormánytól, és minden olyan törvényt, amely szükséges ahhoz, hogy ezt mindenki számára abszolút bizonyossá tegye, a parlament elé kerül, és június végéig el fogják fogadni".

Matolcsy arra a kérdésre, hogy miben látja a magyar gazdaság jövőbeni erejét az Európai Unión belül, kijelentette: az erőt Közép-Európa egészében látja. Szerinte ugyanis a közép-európai térség nagyon erőssé válik, mert ez lesz "a következő felemelkedő régió "Európai és Ázsia, Európa és az Egyesült Államok között, és Magyarország ennek a szívében található".

 

Hát igazából mondani nem nagyon tudok mit. De örülnék neki, ha valaki felébresztené ezt az embert a tündérmeséjéből, és megmutatná neki a valóságot. Vagy dobjon nekünk is egy kis cuccost, mert valami nagyon jó anyagot szívhat, ha ilyeneket él át.

  1. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 11. 07:00162.
    Ekkora adatbázist valszeg némi késéssel képesek követni.
    Én úgy hallottam, hogy nyugatias életvitelre volna igény, csak mint látható, ahhoz a pénz hiányzik.
    előzmény:
    zöldike. (155)
    2012-06-09  16:14
  2. 2012. június 9. 18:19161.

    " Miert mondana mast, mint ami az igazsag? Biztos nem a levegobe beszel."

     

     

    Hány éves vagy? 5??? 

    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12
  3. 2012. június 9. 18:06160.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2012. június 9. 17:17159.

    miert irtad nagy betuvel a valsag szot?

     

     

    Szerintem azért, mert ez egy naaaaagy válság.

    És még nincs vége, épp csak elkezdődött.

     

    De egy kis pozitív hozzáállást is hoztam, hogy ne legyen panasz.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=h2FrHIj_8kM

     

     

    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12
  5. 2012. június 9. 16:28158.
    Csodák nincsenek , a mesében meg minden lehetséges , én nem hiszek a csodákban a meséből meg kinőttem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  6. 2012. június 9. 16:21157.
    sajnos mehet és menni is fog!! Bár ne lenne igazam:-((((((
    előzmény:
    bababetű (153)
    2012-06-09  14:27
  7. 2012. június 9. 16:19156.
    De jóóó:-))))))))))))
    előzmény:
    bababetű (151)
    2012-06-08  23:58
  8. 2012. június 9. 16:14155.

    Ha a fizetésünk Matolcsy fizetésének nagyságrendjében lenne, mi is biztosan derüsebbnek látnánk a helyzetet.

     

    Egyébként akkor hiszem el, hogy vége a válságnak, ha majd az euró és a frank tartósan és jelentősebb mértékben csökken, a benzin áráéval együtt és a fizetésünk vásárlóértéke nem csökken, hanem majd nő.

    idézet:
    *angyalka* (6)
    2012-06-08 09:45:52

    Ez a kis görbe megmutatja majd mikor lesz derűre okod.

     

    idézet:
    Vivien_Graham (9)
    2012-06-08 09:56:22

    Attól függ, honnan nézzük.

     

    Miért csak 2010-ig vannak adatok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (9)
    2012-06-08  09:56
  9. 2012. június 9. 16:08154.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (149)
    2012-06-08  18:45
  10. 2012. június 9. 14:27153.

    Draga ardian!

     

    Te egy ertelmes no vagy! Belathatod, hogy ennel mar nem mehet lejjebb a gazdasag, tehat innetol kezdve kifele megy az orszag a valsagbol. Ido kerdese, es rendben lesznek a dolgok.

    Miert nem lehet egy ici-picit pozitivabban elore nezni?

    idézet:
    anitacska (31)
    2012-06-08 10:31:36

    Te is azt a drogot szívod, amit a kormány ?

     

    Nem mehet lejjebb ? Dehogynem. Soroljam ? 

    előzmény:
    anitacska (31)
    2012-06-08  10:31
  11. Torolt_felhasznalo_284260
    Torolt_felhasznalo_284260
    2012. június 9. 14:15152.

     


    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12

Címlap

top