Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Nekem csak odaadta a papírt az EKG-s nővér, és a háziorvos ránézett, bologatott, és beírta a kiskönyvbe, hogy rendben van.
Én terhes tanácsadóba járok, de nálunk időpontot kell kérni még a védőnőhöz is. :)
Már mindenhova időpont kell. Nem győzöm vezetni a naptárba mikor hova, hányra kell menni.
Az utazásról annyit, hogy én nagyon szeretek utazgatni, és nem is tudtam megállni, hogy itthon maradjak. Szerencsére csak esténként voltam néha rosszul, és egy kezemen megtudom számolni, hogy hányszor hánytam. De az álmosság az rajtam is úrrá lett rendszeresen, meg nyűgös voltam.
Most nagy pocakkal, már menni alig bírok, de kirándulni még mindig eljárok, mert nem tudok tétlenül ülni. Meg leszek még itthon eleget.
Irigylek mindenkit, aki nyaralni megy.
Azért nem szomorkodom, mert már a jövő évi babás nyaralásomat, meg a párommal lévő párnapos kikapcsolódást tervezem.
Üdv mindenkinek!
Sikerült végigolvasnom a mai nap eseményeit. :)
Nekem sikerült mára kidőlnöm, ez a fránya megfázás betett.. Fáj a torkom és folyik az orrom. Így hát itthon maradtam és mivel egész nap áramszünet volt, jóformán végigaludtam a napot.
Aki volt már EKG-n, annak véleményezték is az eredményét, vagy csak kiadták az EKG-s papírt? Azért kérdezem, mert nekem minden vizsgálatot anyukám csinál (kórházban dolgozik).
A listát holnap elküldöm mindenkinek aki kérte!
Jasmine,hát a rosszullétek miatt nem irigyellek, de a fogyás miatt igen. Én nehéz fizikai munkát végeztem és lótifutiztam egész nap. Munkába is gyalog jártam és haza is, ami minimum plusz napi 50 perc séta. Most meg csak fekszem, de enni, meg ugyanúgy eszek. Nem csodálom, hogy tokásodok. De a babáért mindent!
Lányok én csodálkozok, hogy nálunk teljesen máshogy működnek a dolgok. Pl nekem a táppénzes papírért havonta egyszer kell mennem és fogalmam sincs, mi az a terhes tanácsadó
Zsozsy :
Biztos nem haragszik. Csúnya lenne, ha egy kis segítségért valaki megorrolna. Nekem egy velem egykorú lány a védőnőm. Nagyon aranyos és a falumból való a férje. Ők is beköltöztek a városba. Ráadásul egy étteremben is volt az esküvőnk 2 hét eltéréssel. Anya és az anyósa taktikai tanácsokkal látták el egymást. Rögtön egy hullámhosszon voltunk
Persze egy hátrány van, hogy szoptatással nincs tapasztalata, de annyi lekes ember van a családomban a terhességem miatt, hogy csak győzzem szelektálni a sok hasznos tanácsot
Én letöltöttem az okostelómra egy 9hónap nevű alkalmazást és az egyik napra az volt a tippje, hogy ha ágyban kell maradnom, keressek olyan mozgásformát, amit ülve is lehet végezni... Nekem nem kell feküdnöm, és egyébként sem nagyon szoktam mozogni :(, de biztosan találsz a neten valami olyat, amit lehet ilyenkor végezni, hogy annyira ne érezd magad tunyán. :)
Vagy kérdezd meg Rubint Réka mint javasol ilyen helyzetben.
Nálunk nem kellett eddig ekg-re menni, a belgyógyászati vizsgálatot megcsinálta 5 perc alatt a háziorvos!
A védőnőhöz vizelet kell vinni,elsőre is. A vér és vizelet vizsgálat eredményét postán küldik ki a védőnőnek! A következő alkalommal pedig odaadja nekem!
Ja nekem is a terhes tanácsadóba adták a beutalókat,csak pont előtte voltam védőnőnél és elmondta tízszer h beutalót kérjek! Kicsit összekevertem,bocs
akkor újra:
Nődoki megállapítja a terhességet---->védőnő ad kiskönyvet---->tanácsadóba kapsz beutalót vérvételre+vizeletre---->vérvétel------>háziorvos belgyógyászati vizsgálat---->védőnő eredmények
védőnő havonta,terhes tanácsadás táppénz miatt 2 hetente,amúgy havonta
Megint fáj a fejem! :(
Nekem külöm mennem kellett a kardiológiára az EKG miatt. Kb. 20 másodperc volt a vizsgálat, de össze-vissza kentek azzal a zselé-cuccal... :)
Hű, a védőnővel én is bajban vagyok, már a 13. hetet kezdtem és eddig még csak anyukám foglalkozott velem... Van kiskönyvem, meg mértünk vérnyomást, egyebeket, de a pesti védőnőm még nincs meg. :(
Holnap szabin leszek és elmegyek majd a területi védőnői szolgálat lakásunkhoz legközelebb eső rendelőjébe... remélem ott találok valakit. :) És remélem nem haragszik majd, hogy anyum intézkedett eddig. :)
Olvasom rendszeresen a fórumot, csak keveset szólok hozzá a témához...
Nekem is feküdnöm kell, de én nem hízom. A rosszullétek miatt keveset bírok enni. Kezdtek elmúlni ezek az émelygések, de most újra előjöttek. Elég vacak. Nekem inkább a fogyás a bajom. Teherbeesés előtt zumbázni jártam, meg edzőterembe, most meg a fekvés miatt fonnyadok...tunyulok. Pedig úgy terveztem terhesen is fogok mozogni, ha mást nem is, eljárok kismama tornára, erre még a konyháig se nagyon mehetnék.
Kitartást Neked is a fekvéshez, a nemes célért küzdünk.
Ja, 3 kg nem sok, bár terhesség alatt nem olyan jó diétázni, vigyázz azért magadra. Majd leadod utána.
Sziasztok!
Kicsit nehezen tudok jönni így munka mellett, de most épp sikerült visszaolvasgatni. :)
Egész jól vagyok, még van vmennyi nyáltermelés, de már elviselhetőbb. Hányingerem már csak ritkán van 1-2 dologtól. Aludni most is tudnék, bárhol :D, de már az sem vészes!
A védőnőnél még minidg nem jártam, annyira lusta vagyok elmenni odáig, hogy hihetetlen...
A hasam meg...:DDD
Akkora, hogy tegnap a játszón a másik anyukának kikerekedett a szeme, hogy még csak 3 hónapos vagyok, mert azt hitte, hogy sokkal több!
Tényleg iszonyat nagy...pedig amúgy vékony vagyok, rejtély, hogy mitől van ekkora hasam...
Szia Fontana! Szerintem simán lehet utazgatni, inkább valóban az lehet a baj, hogy iszonyat álmossággal járhat a terhesség első harmada, szó szerint összerogy vagy állva elalszik az ember, plusz az állandó émelygés (hányás) is baromi kimerítő.
Ilyenkor szerintem jobb, ha az ember, ha teheti, próbáljon a szervezetére hallgatni, ne fáraszd magad plusz járkálásokkal...
(Nem tudom, ki hogy van vele, de én még a mhelyről való hazautazást is - ami csupán 1 busszal 10 megálló + kis séta- hatalmas feladatnak éltem meg az elmúlt hetekben. :D)
Vera, 11 + 3
Hát ez érdekes, hogy régiónként ennyire más. Én vérvétellel kezdtem. Rögtön utána kértem időpontot a belgyógyra. Vércsoport eredményemért 2 nap múlva kellett bemenni. Belgyógyra 1 hét múlva átküldték a vérvétel eredményem, ahol a vizsgálat végeztével EKG -vel együtt kikaptam .
Hát nekem nem mondta meg az orvosom, hogy ki a védőnőm. Én google keresőbe írtam be "Eger védőnő" . Kidobott egy olyan találatot, hogy milyen körzetek vannak itt és egy központi számot. Akkor google keresővel megnéztem ki a védőnőm. Ismét a keresőbe beírtam a "nevét+ védőnő telefonszám" és kidobta a telefonszámát. Szóval kissé kalandosan, de így jutottam el hozzá. Amúgy az első találatkor nekem is a fogadóórát írta ki, de akkor már időpontra vannak behívva a kismamik. Pl nálunk is meg van adva, hogy ebben az utcában(körzetben) x és y házszám között ettől eddig vannak a kismamik fogadási idejei.
Szóval szerintem Te is próbáld meg azt a kört, amit én a google-ben játszottam.
Szerintem menj oda fogadó órára.
Nekem volt telefonszám, így én fel tudtam hívni. Egyébként azt mondta, azért kellett elsőnek hozzá menni, mert a labor eredmények egy részét, pl az ÁNTSZ-től a lakcímem szerinti védőnőhöz küldik egyből.
Szasszi: Értem már, tehát általában a nődoki adja a beutalót -- na, mivel az a doki akihez 12ig hétig járok, ő nem a szülészem lesz, mert ő a lombikos dokim és csak 12 hétig kísér el engem, utána fogok egy választott dokihoz járni, ajd nála szülni. Így én nem kaptam ilyen beutalókat a dokimtól, tehát én elkezdem akkor a háziorvosomnál, hogy adjon beutalót vérvételre meg EKG-ra és utána megyek majd a védőnőhöz, vagy fordítva csinálom majd még ne tudom.
Ráadásul nálunk a védőnőkhöz nincs is telefonszám csak rendelési idő van megadva..... van olyan, h fogadóóra az minden nap reggel 8-10ig, és van az önálló tanácsadás ami egy bizonyos nap a héten, az is reggel 8-10ig. Szerintetek fogadóórára menjek vagy az önállóra....?????
De rég nem láttalak a fórumon. Akkor már Te is megtapasztaltad, milyen, mikor 2 hét alatt 3 héttel idősebb terhes leszel Az én hajam nagyon korpás lett és vakaródzok én is. A pocakomon pár piros kiütés is lett, de ha nem vakarom visszahúzódik.
Nekem még mindig feküdnöm kell és emiatt sokat híztam. Vagyis igyekszek tudatosan figyelni most már a kajákra és lement 1,5 kg. Már csak 3 kg-ot kéne leadni, vagy ezt a súlyt tartani a 30. hétig, mert elviekben onnantól ugranak jobban a kilók. Esténként azért eljárok sétálni.
Dádi:
Bízz abban, hogy sikerül kihúznod januárig és vigyázz nagyon magadra. Dupla annyira, mint mi. Szorítok, hogy sikerüljön és meglegyenek 2500 g-osak fejenként a Picurok. Hú de nem irigyellek, mert az 5kg-os babát jelent. Hát nem csodálom miért kell feküdni az ikres kismamiknak a végén... Dehát ezt nevezzük csodálatos tehernek
Ketde:
Nálunk a nődoki megállapította a terhességet. Megkaptam a beutalót tőle a vérvételre, a belgyógyászatra és a védőnőhöz. Szóval volt egy vérvételes, egy Tisztelt belgyógyászat és egy Tisztelt Védőnő feliratú papírom. Nekem azt mondta, ha megvannak az eredmények, akkor kell menni a védőnőhöz. A 8. héten kaptam meg a beutalókat és a 10. héten lettem kész. Akkor mentem a védőnőhöz, az eredményeket felvezette a kiskönyvbe és most várok a 12. heti UH-ra. Ja és nálunk fel kell hívni előttea védőnőt, hogy időpontot adjon.
Lányok, nekem most olyan fura érzésem van tegnap óta. Alul annyira feszülök. Minta folyamatosan nyomnom kéne. Persze igyekszem ellazítani magam és szedem a magneB6-ot, de annyira félelmetes. Amúgy nem fáj, de tényleg olyan, mintha "nyomnom" kellene
Szia!
Nekem az orvos adott beutalókat a laborvizsgálatra, mikor az első ultrahangon voltam.Utána megmondták, hogy lakcím alapján melyik védőnőhöz tartozom. Elmentem hozzá és kitöltöttük a kiskönyvet.Ha meg van a kiskönyv utána tudsz menni vizsgálatokra, mert ugye oda írnak be majd mindent.Nekem laborra nem kellett időpont, éhgyomra kellett mennem és előre vettek.
szasszi85
Én is júl 12-re vagyok kiírva uh-ra és vérvételre is. 11-én éjszaka jövünk haza, aznap megyek dolgozni és másnap délelőtt el is fog menni mert vérvétel, uh - szerintem eltart egy darabig, bár most időpontot kaptam ami szerintem semmit sem jelent. Emlékszem 4 évvel ezelőtt sokat vártam ,akkor még nem volt időpontozás..........
hát a neten lévő kalkulátor szerint igen január 20-ra vagyok kiírva de ezt az első 12. heti uh-n mondja meg a gép a méretek és más figyelembe vételeével.
Az utolsó mensim április 15-én volt
de tudod az ikresek nem húzzák ki a 40. hétig szóval hiába is leszek kiírva , legjobb esetben is január elején megszülök ........ bár húznám addig!!!!!!!!
Úgy szeretném hogy mindkét babám 2500 g felett legyen mert akkor nem lesznek koraszülöttek, nem kell bentmaradni és otthagyni őket, bejárni szoptatni naponta 5x .
Az én hajam is hullik nagyon, és pattanások jelentek meg az arcomon. Viszket a fejbőröm is - ezek nekem eddig nem voltak ( most olvastam hogy ez 10. héten teljesen normális ) mind a hormonok miatt van .
Nagyon remélem én is hogy dús lesz a hajam ..... mert nem akarom levágatni !
Ha már elmúlik ez a hányingeresdi akkor úgy eszek majd hogy biztos minden vitamin ott legyen és ne hulljon tovább , már úgy utálom ! Eddig is hullott de most utálok fésülködni és hajat mosni is.
Szia,
Az igazság az, hogy már korábban is volt problémám a gyomrommal,így mindig van nálam keksz vagy valami rágcsálnivaló. Ettől a részétől nem félek, inkább attól,hogy nem csak émelygés lesz. Majd kiderül idővel, de bízom a legjobbakban:)
Sziasztok!
Mostanában én is korán felkelek, már nincs olyan jó alvókám. 1-2 hete még képes voltam 10 óráig is aludni.
Tegnap este nekem is jó étvágyam volt. Csináltunk a férjemmel hagymás rántottát, annyira ízlett. Aztán rá fél órára olyan rosszul lettem, 3x hánytam, fájt a fejem, émelyegtem egész este. Ha rágondolok a tojásra, rosszul vagyok. Szóval ez nem jött be.
Még reggel is kínlódtam.
Szasszi, csak utolértelek, már én is 10+4 vagyok. Sokat nőtt a baby mostanság.
Fontana, szerintem is a rosszullétek kavarhatnak majd be az utazásnál. Illetve a nagy fáradtság...bár vonaton lehet aludni. Majd meglátod.
Ketde, de jó, biztosan nagyon ari volt.Nőjön csak tovább. Amúgy az én férjem is a kukiját kereste kedden uh-n. Nevettem rajta sokat.
A bőröm nekem is száraz, főleg az arcom. Hiába kenem be, akkor is. Viszket a búrám állandóan. A hajdúsulást nagyon várom....
Szia!
Szerintem is elég változó, hogy hogyan viseli az ember.
Én mondjuk egésznap vezetek, émelygéseim voltak, meg fáradt voltam.Igyekeztem figyelni arra, hogy mindig legyen valami keksz vagy ilyesmi a kocsiban.
Sziasztok!
Ma reggel voltam vérvételen.Éhgyomorra kellett menni, de szerencsére hamar behívtak.Mivel kis kocsim most gyógyul a hétfő után, busszal mentem.Vissza felé gondoltam bemegyek a boltba és a piacra pár apróságot venni. Hát a hátizsákom teljesen tele lett, plusz egy nagy szatyor még. Buszig valahogy elvittem, mikor ideértünk meg tesóm kijött elém, mert nembírtam volna hazavinni. Körzeti orvosnál is voltunk a táppénz miatt, azt mondta pihenjek sokat és mindennel nappal nagyobb az esély, hogy nem lesz semmi baj.
Akkor Te is január 19-re vagy kiírva?
Az én babócám valószínű vega lesz, mert a húsoktól rosszul vagyok. Gyümölcs, főzelék, zöldség és nem túl édes desszertek esnek jól. Az eddigi kedvenc és nem kedvenc ételek teljesen felborultak. Anyukám akart kedveskedni és nem bírtam megenni...
Az ikrek nagyobb helyet foglalhatnak és azért mutatkoznak már most Mikor mész a 12 hetesre? Én júli 12-re kaptam időpontot. Olyan messze van még és már annyira szeretném tudni jól van e
Ketde hányadik hétnél jársz?:)
Köszönöm Ketde a gyors választ!
Reménykedem,hogy a rosszullét elkerül:)
Szívem szerint lemondanék mindent, de a legelső utam éppen haza, anyukámékhoz vinne. Azt ha kell, szenvedve is végigcsinálom:)
Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy doki után hazaértünk, azonnal vacsora kb. 1/2-7kor, alvás kb.9-kor, ébredés 1/211-kor és óriási étvágy 11-kor - újra vacsiztam, mondjuk csak egyszendvicset egy bögre tejjel. De az a kaja olyan jól esett, hogy azt nem tudom nektek elmondani, végre jó étvággyal ettem. De olyan hírtelen tört rám a kajálhatnék, hogy én még ilyet nem éreztem....
Meg kell, hogy állapítsam, h a gyerek. már most 3-4 óránként kajálni akar!!! A kis drága!
És miután 12-kor visszafeküdtem aludni, 6.08-kor, mint a jó gyerek felébredtem! Viszont állati jól voltam reggel!
Szia Fontana!
Szerintem ez azért nehéz kérdés, mert nem lehet tudni, h hogy leszel majd a késsőbbiekben. Nekem pl. mivel az elejétől nagyon megnőtt a hasam, így a sokág ülő helyzet, ha nem dőlhetek jól hátra, nagyon kényelmetlen.
Tehát szeintem ezt még nem lehet tudni... Mi lesz ha " hányós" leszel, ezt gondolom nagyon kényelmetlen és kellemetlen vonaton meg autóban intézni.
Sziasztok,
Látom, itt már egy összeszokott kis csapat van,így remélem nem baj,hogy én is írok. Tanácsot szeretnék kérni, hátha tudtok segíteni.
A várandóságom elején járok, a kalkulátor szerint az 5-ben. A problémám,hogy az elkövetkezendő hetekben sokat kéne utaznom, főként vonattal, autóval (itt 10-12órás utakról lenne szó). Lehet túlaggódom az egészet, de első baba és tanácstalan vagyok,hogy belevágjak-e ezekbe az utakba vagy se.
Remélhetőleg eljutok a nőgyógyászomhoz még a héten, de addig is köszönettel fogadnám a válaszaitokat!
Fontana
Jó reggelt Lányok!
Tegnap voltam uh-n : 23mm a babó, már van láb-kar kezdemények és esküszöm, hogy "kalimpált", mocorgott! olyan éde volt! 2 héttel ezelőtt csak 9mm volt, tényleg 1mm-t nőnek naponta!
A férjem természetesen mindenhol a fütyijét látta....
A bőrszárasság miatt viszketünk, nekem is tök száraz a bőröm... és hullik a hajam, mondjuk az előtte is hullott, de most jobban. Ez állítólag majd abba marad és rengeteg hajunk lesz, mert nem fog hullani!!!
Brigi: Külde el nekem is a listát, légyszi. Legalább addig is nézegetjük, hozzáírunk ( emesekato@gmail.com ).
Ja. és a dokim azt mondta, hogy már most nyugodtan kérjek időpontot a kombináltra a géndiagnosztikai központba!
strandolás: Pont a hétvégén láttam a babavilág c. műsorban, egy doki nyilatkozott, hogy lehet fürödni nem termálvízben, illetve arról ki kell kérni a fürdő orvos tanácsátm, viszont egyéb mendecénél, meg az a jó amelyik vízforgatós és napközben is cserélődik a víz. A fertőzés megóvására, meg azt javasolta, hogy babaolajjal kenje be a kismama a külső nemiszerveit, mert az olaj taszítja a vizet!
szasszi85
én is 10+5 vagyok ma, szombaton töltöm én is a 11. hetet
ma reggel vettem észre ahogy feküdtem az ágyban egy pomelo nagyságú dudor van a hasamnál lent, kemény
olyan érdekes volt .
Tegnap nem voltam rosszul a sült kolbitól és krumplitól , nevettük is apával hogy bezzek a kolbászt azt szeretik
JÓ reggelt! Végre nem csak magamat látom kukorinak Én már túl vagyok a reggelin és a tea főzésen.
Nekem az orvosom azt mondta, hogy az első 12 hétben nem javasolt a fürdés. Gondolom ez a strandra is igaz. Bár azt szokták mondani, hogy egészséges terhességben nem lehet gond.
Én 10+5 vagyok ma és a hasam nekem is nagy. Bár én húsgolyó vagyok, de sose volt ilyen pocakom. Kemény és olyan fura az alakja.
ja még azt elfelejtettem mondani,hogy elég fura,de viszketek,mindenhol....
állandóan vakarózok....érdekes...
Jó reggelt!
A változatosság kedvéért ismét korán keltem....
Pedig tegnap gyakorlatilag elájultam olyan fáradt voltam.
Hát én nem hinném hogy 7 hetes lennék,mert 1 hete voltunk uh-n és semmi nem látszott még....aztán kitudja ezt....
az is lehet hogy mensi előtt 1 héttel fogant....a hasam viszont nő,az elsőnél is így volt,iszonyú nagy hasam volt...mikor 5 hónapos voltam,mások akkora hassal szülni mentek...
37. héttől 100-as josló fájásaim voltak,annyival is szülni szoktak,el is raktam emlékbe a ctg-szalagot.
már csak 2 nap is szabi....de jókor jön ez,mi a véleményetek a strandról?
Jövő hétvégére bevagyunk fizetve wellnesezni Zsóry-fürdőre....
hmmm,ezért nem akartam nyáron terhes lenni,most h magyarázom meg a 4 éves kölkömnek,h mér vagyok alig a vízben...
nekem ez a hasi uh teljesen új dolog,sose nézett senki hasival csak mikor már nagyobb volt a baba...érdekes...
klara0123@citromail.hu
Hát ha találok benne olyat, amit én kifelejtettem.
Ruhánk már van bőven, meg a kiságy és a babakocsi is meg van. De még mindig le vagyok maradva, és már egyre lustább vagyok a vásárolgatáshoz.
Szia. Én pénteken megyek integráltra, de úgy tudom az csak annyiban különbözik a kombinálttól, hogy majd a 15-16. héten is lesz egy ugyanilyen vizsgálat.
Majd mesélek. Épp azt kérdeztem a páromtól, szerinte elmondjuk-e a dokinak a 4D-t, azt mondta, hogy miért ne mondanánk, adott szakvéleményt, meg minden... tudhat róla. Igaza lehet. Én parázok csak, hogy mit fog gondolni, hogy nem bízunk benne, vagy mi?
Örülök, hogy tetszett a lista :) Bővül folyamatosan :)
Nekem is nagyon fájt a fejem ma, és délutánra bedurrant a torkom is. Megfáztam :( És nem lehet ilyenkor semmit se szedni, pedig egy mebucain most megkönnyebbülést jelentene.
Hogy bírtad ki a gyümölcsnapot? Nekem farkaséhségem van mostanában. Ma is annyit zabáltam, párom csak nézett. Azt hiszem, jobb lesz, ha figyelek...
Ma gyümölcs napom volt : reggelire alma,barack, később ringló szilva, ribizli, este sárgadinnye,ismét ribizli...
Persze ettem mást is!
Megint elért a fejfájás, frontérzékeny vagyok, jön a meleg!
Na megjöttem a melóból...röpke 12 óra...
gyerekek ezt már el is felejtettem hogy az elsőnél is gyilkos hangulatomba voltam....most is egy pöccre robbanok...
Hú ma nem is nagyon tudtam uralkodni magamon,pedig a bank szakmába nem árt a hidegvér...
ja ugye tudjátok h 1-től megváltozik a munkatörvénykönyv....
mi terhesek továbbra is védve vagyunk,kivéve ha titkoljuk a terhességet...
magyarul ha az első 12 hétbe esetleg babonából vagy más okból titkolni szeretnéd,de közbe vki ki akar rúgni,akkor megteheti.
Én ezen tök kiakadtam.
az elsővel is titkolóztam 12 hétig.
Most akkor valljam be???
Most megyek 2 hét szabira....közbe má csak nem akarnak kirúgni....
Szerintetek a pozi teszttől számítva 2 hét múlva már érdemes uh-ra menni?
Köszi Szépen,megkaptam, PDF-ben tudom megnézni! Tök jó!
Csajok mindenkinek ajánlom!