Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fura csaladi szokasok
Torolt_felhasznalo_924713
Létrehozva: 2012. Április 26. 22:06
Amiktol meghalltunk gyerekkent es amit tuzzel vassal probalnank kiirtani a sajat felnott eletunkben . /asztalnal nem beszelunk.. tyuktojas a kamraba megy es nem a hutobe... gyerekek kapnak eloszor az etelbol...szalveta hasznalatuk ritusai....mindent meg kell ennunk ami a tanyerunkban van ...
van ahol leveshez fozelekhez kenyeret kell enni.....
asztalnal
Nalatok mi volt ?
Szerinted értelmesebb a kiabálósok közt maradni, és hallgatni, miként visít, mert a cipőkanalát/személyi igazolványát stb elkeverte az ő helyén, ahol ő szokott rendet tartani?
Amúgy normális az, aki pl egy cipőkanálért olyan huppot csinál, hogy azt a hetedik szomszéd is hallja?
Na bocsesz, de én akkor, ha visítanak velem, nem maradok ott és nem fogom őket agyonpuszilgatni hogy hú de jó nagy a hangjuk. És én ennek hú de örülök.
Nekem kissé furcsa lett volna vendégségben másik tányért kérni. Ezért inkább elöblítettem a levesest. (De most belegondolva, ez sem kevésbé furcsa.)
A feltétet sem eszem meg, ha beleteszik a főzelékbe. Annakidején a konyhásnénik is tudták, így mindig külön tették nekem.
Nálunk is volt apukámnak "állandó mondása". Az egész nagy család ezen nevetett és szóvá is tette rendszeresen (lehet, hogy végül ezért is állandósult apukám részéről , sokszor viccet csinált belőle), bár kamaszként volt egy-két olyan helyzet, mikor nem volt számomra nevetséges.
A mondás a következő volt: "Magdi, mond meg a lányodnak, hogy ...."
Sose derült ki számomra, hogy ez a mondása mikor és miért keletkezett. Évekig figyeltük a tesómmal, hogy elkapjuk-e a pillanatot, hogy a keresztnevemen szólít, de nem, én mindig csak a "Magdi, mond meg a lányodnak" maradtam a számára. Sajnos, apukám pár éve meghalt és már nem is lesz alkalom, hogy megkérdezzem ezt tőle. Ahhoz nem fér kétség, hogy nagyon szerettett engem is és a tesómat is, bár én évekig nehezteltem rá ezért a mondásáért.
Másik családi szokás nálunk a reggeli ébresztő volt. Anyukám már hatkor kelt és egy idő után hallgatuk az öcsémmel, ahogy járkál fel és le a lakásban és kedves hangon kérlel minket, hogy - "kislányom, kisfiám, ébresztő, keljetek fel!" Ez legalább 1 órán át így ment, mi meg persze nem keltünk fel, hanem nevettünk a paplan alatt. Mikor már azonnal kelni kellett, nehogy késés legyen a vége, akkor folytatva a kedves kérlelést, megjelent a szobánkba egy tálcán a reggeli kakaónkkal. Mikor ezt megittuk, valójában ezután keltünk csak fel. Ez évekig így ment, végig az általános és a középiskola ideje alatt is. Én nagyon hamar férjhez mentem és elkerültem otthonról. Az öcsém a mai napig anyukámmal lakik - itt egy jó termetes férfiembere kell gondolni. Pár éve derült ki egy családi összejövetel alkalmával, hogy neki a reggeli kakaó máig tálcán érkezik. Azóta ezzel húzza a fejét a párom!
Nagyon jó érzés, mikor anyukám nyaralójában alszunk (ritkán) és reggel arra ébredek, hogy kezdi a szokásos mászkálást és beszélgetést - hozzánk, akik még elvileg alszunk a saját szobánkban. Ilyenkor mi is megkapjuk a reggeli kakaónkat, teánkat.
elvonulok a lakrészembe.
Neked olyanod is van? Ejha!
magamban jellemzem a családtagokat. Megállapítom, hogy idegbeteg bolondok.
Igazan kedves velemennyel vagy a csaladtagjaidrol
Jaj ne is mondd ezt a máshol evést.... nekem kínkeserves. Ugyanis én csak anyum főztjét ettem meg, most már az övét sem,csak a sajátomat. Értsd úgy ahogy mondom, én sehol nem eszem,sem rokonoknál,sem étteremben,se mekiben,sehol. Néha megeszem más sütijét,de csak ha már bizalmi kapcsolatban vagyunk,ez általában hosszú évek.
Na ebből aztán van gond bőven. Illetve a mi családunkban nincs mert én főzök mindenhol, elfoglalom a konyhát és viszontlátásra,majd én megfőzöm az ebédet. Anyósoméknál sajnos nem megy ilyen gördülékenyen,mert ők amikor egyszer áthívtak minket ebédre (mondtam a páromnak hogy szóljon nekik hogy én ilyen vagyok) és nem ettem asszem csak sütit vagy valami ilyesmi volt, közölték hogy akkor ne is menjünk többet. :-O :-( és tényleg,nem is hívtak azóta. De nem értem,mert a párom evett, a gyerekünk is megette az ő kajájukat, most miattam likvidálták az egész családot. Pedig csak annyit kellett volna csinálni mint mi amikor olyat enne a család amit én nem: viszek magamnak kaját vagy megfőzöm náluk amíg rotyog a többi kaja a tűzhelyen. Ha átmegyünk a tesómékhoz,akkor is sokszor van így, legutóbb székelykáposztát főztem,de én nem ehetek káposztát mert szoptatok,ezért kivettem a pöriből husit és tésztával ettem meg.De van amikor olyat esznek amit én csak megfőzök de nem szeretem,akkor meg összedobok magamnak valami gyorsat,frissensült csmellet pl. Abszolút nem fáradság,és együtt eszünk legalább. Most ne érts félre nem várom el anyósomtól hogy külön főzzön,megcsinálom én magamnak. De hát egyszerűbb akkor ignorálni az egész familiát..... legalábbis náluk. :-D
Igen, így ahogy írod, igazad van, hogy az embernek vannak kedves emléktárgyai, amik neki totál mást jelentenek, mint egy vadidegennek :-)
Viszont ez fordítva is igaz: egy idegennek nem biztos, hogy a tárgyaid jelentenek bármit is. Mondjuk azt nem tudom, hogy mit lehet tenni egy ilyen helyzetben, minden esetre nekem is vannak olyan tárgyaim, amiktől dobban a szívem a férjem meg nem érti, hogy miért. És persze ez fordítva is igaz.
A nagymamámnak volt egy vénlány unokanővére, aki a szomszédjában lakott, mama ápolta. Amikor a néni meghalt, összeszedtem az összes bögrét és tányért, hogy majd ezt viszem magammal, ha férjhez megyek (8 éves voltam). Sajnos közben megörököltem mellé a nagyanyám étkészletének megmaradt darabjait is, de én imádom, hogy mindből van egy-egy, és bizony használom is őket :))) Családi pogram a deénarózsásat kéremanyaaaaaaa, nemisinkábbazibolyásat :)
Persze van a szekrényben egyforma darabokból álló készlet, használjuk is, de én szeretem a darabokat nagyon.
Nagyon jó a topik, később végigolvasom, most viszont inkább megírom, ami eszembe jutott, mert elfelejtem addigra :)
Nálunk az előző rendszerben nagyon nagy szó volt, ha narancshoz jutottunk. Én kicsi voltam, utáltam, mert "csípett". Amúgy is rossz evő voltam, anyukám meg azt találta ki, hogy a narancstól gyorsabban nő a hajam. Igazi nőci lehettem, mert ettől kezdve nem kellett kétszer mondani, hogy egyem meg a narancsot!
Sok évvel később esett le a tantusz, hogy az embernek nem is nő a haja a narancstól...
Evés közben mai napig vizet iszom, egyszerűen kell és kész. Anyuék nem szóltak rám miatta soha, csak párszor kiröhögtek, hogy mitől szomjas az, aki épp levest evett. Nem tudom, de így van :) Kenyeret sem volt muszáj enni semmihez, mai napig így van anyuéknál és nálam is: mindenki úgy eszi az ételt, ahogy szereti. Aki kenyérrel, úgy, aki anélkül úgy, aki tejföllel, savanyúsággal, szósszal, anélkül, mindegy, csak jól essen :)
A forró tésztához nem engedtek hozzá nyúlni engem se. Most viszont, felnőttként, főleg mikor darázsfészket sütök, a férjemmel sose álljuk meg, hogy ne tömjünk be egy párat forrón, a tepsiből
Még sose lett semmi bajunk.
Otthon sose erőltettek, hogy mindent megegyek, vagy ne álljak fel az asztaltól, nem voltunk/vagyunk porosz típusú család. A rokonoknál viszont, beljebb Erdélyben, nagyon idegesített gyerekként, hogy erőltették az evést: mindenből enni kellett, mindig, nem csak akkor, ha éhes voltam. Ehhez nem voltam hozzászokva. Anyósom egyébként mai napig ilyen, kicsit mindig szorongok is emiatt, ha néha hozzájuk megyünk vacsorázni. Volt már sértődés belőle, hogy harmadik unszolásra se kértem töltött káposztát, miután már megettem a húslevest, a fasírtot, a sült húst és előételnek a pogácsát...
Sziasztok!
Nálunk volt egy szokás - nem tudom mennyire számít furcsának - hogy Anyu kirakta nekünk az ételt, kiszedte tányérra, és ha azt mondta ebéd/vacsora, akkor mennünk kellett és enni. Ha nem mentünk, nem könyörgött nekünk hogy hagyjuk abba a játékot, elvette az ételt az asztalról.
A következő étkezésnél már okosabbak voltunk.
Ilyen és hasonló húzásai miatt nem kellett kiabálnia vagy ütnie, anélkül is szót fogadtunk.
Most, külön élünk párommal, de valahogy megmaradt bennem Anyu nevelése.
Ha én eszek, megkérdezem páromat kér-e. Ha kér, kiszolgálom, szépen megterítek neki, még az ágyba is beviszem ha ott enne. Ha nem kér, elpakolom az ételt, aztán vegye ki magának ha éhes. Én nem könyörgöm.
Ugyanez a mosással. Ha berakja a holmiját a szennyestartóba kimosom, amilyen gyorsan csak lehet. De ha mosok, és nincs ott a cucca a szennyesben, akkor nem szedegetem utána, nemkönyörgök hogy hozza már ki, mosok és kész, azt mosom ami ott van.
Hamar rájött, hogy jobb, ha kiviszi a szennyest és ez egy szavamba se került.
Egyszer mondtam a kapcsolatunk elején, hogy csak azt mosom ki, ami itt van. Innentől nem az én felelősségem.
Lehet hogy valakinek ez furcsa, de nekem teljesen berögződött dolog.
Nagyon régóta gyüjtöm őket, vagy húsz éve.
Mindenhonnan, ahol jártam, hoztam egyet. Vagy éppen a párom hozott egy egy szebbet pl. Nápolyból. Egy darabig a csillárt díszítették, de miután féltem hogy esetleg leszakad, átköltöztettem őket egy karnisrúdra.
Van valami jelentosege ?
Mindegyiket valahonnan hoztad ?
Emlek fuz hozza vagy kultikus jelentosege van ?
A páromnál voltak, hát nem lettek összetartóbb család tőle,konkrétan semmire nem volt jó az hogy mereven ragaszkodtak bizonyos dolgokhoz.
Abban igazad van hogy ezektol nem lesz osszetartobb a csalad de ezek ha tetszik ha nem csaladi ritusok amik gyakorta leroviditenek egy egy kommunikacios utat es csak a benne elok tdujak jelenteset ertelmet. Nem szabad lebecsulni mert ahogy olvaslak Te is kialakitazs egyfajta csaladi ritust amit majd a gyerekeid fognak idovel szep emlekkent vagy kinos elmenykent
ertekelni. Kulonben bennunket sem kenyszeritettek soha etkezesre. Sajat gyerekeimnel neha megijedtem amikor valtakozo etvagyuak lettek de edesanyam azt mondta ha olyan kedve van a gyereknek akkor elegedjek meg azzal hogy a tortabol a kremet kieszi.
Ha nem beteg es nincs kulonosebb baja ugyis enni fog ha sokat van a levegon es egeszseges sporttal leterhelve . Igy is lett .
Amit viszont túlzásnak tartok: pl. a kávé "felszolgálásakor" anyukám egy ezüstnek kinéző (de nem az), dekoratív tálcán vitte be mindig a nappaliba a vendégeknek a kávézás kellékeit (a csészék, kiskanalak, kockacukor, kis kancsóban tej, stb.).
II. Erzsébet még soha nem látogatott el hozzánk, így szerintem erre semmi szükség.
Nem tartom tulzasnak nalunk alkalmakhoz es vendegekhez is igazodtak az etkeszletek . Minden csaladi unnepnek mas es mas keszlete volt. Szinte hianyzott is volna ha pl mara valtottak volna at.
Én sem eszem abból a tányérból a másodikat, amiből a levest, esetleg öblítés után.
Akkor ez azt jelentene hogy elvesestanyerbol enned a masodik fogast ami gyakrta nem is hig fozelek hanem darabos parolt vagy sult etelek variansa ? na es miert nem masik tenyerbol ha mar ugyis oblitenek ezt nem igazan ertem
Délben ebéd, hirek, addig azért kuss, utána jó ebédhez szól a nóta, azért kuss.
Azért etttünk gyorsan a húgommal, hogy minél kevesebbet élvezhessünk a zenéből. :))))
legnyugodtabb pontja volt a lakasnak ?
Nálunk semmiféle büntetés nem volt gyerekkoromban. Persze én jo gyerek voltam a tesoim szintén zenészek
.
Az egyetlen amit csak egyszer hallottam 6 évesen " Összeakad a bajszunk " mondotta jo anyám. Fogalmam sincs mit jelentett de napokig bőgtem és rettegtem
.
azt hiszem igy utolag csak azért lehetett mert csak elmagyarázta addig h mit miért és semmi fenyegetés v. kiabálás nem fordult elő. Utánna sem. Én igyekeztem ettől az utodokat megkimélni van hangom és a füles is befigyel, hogy szokják meg
.
A rézf.. bagoly nálunk is volt, de jokat nevettünk rajta, más eredményre nem vezetett.