Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

RT3 és mellékvese

cyclone
Létrehozva: 2011. december 15. 12:21

Sziasztok!

 

Egyre több és több emberről derül ki, hogy a pajzsmirigy alulműködésére szedett gyógyszer nem megfelelő, mert a problémájának valójában más az oka és a thyroxin csak még tovább ront az állapotán.

Jómagam is pajzsmirigy alulműködésben szenvedtem. 

Hosszas kínlódás után rátaláltam a probléma okára: thyroid rezisztencia azaz rT3 szindróma, amely az esetek nagy részében mellékvese fáradtsággal jár együtt.

 

Jómagam 3 hónapja kigyógyultam az rt3-ból és a mellékvesém is fényévekkel jobban működik, mint szintetikus pajzsmirigy hormonok szedése mellett.

 

Ebben a topikban várom mindazokat, akiknek tanácsra, bátorításra volna szükségük :)  ***

  1. 2012. Április 21. 00:28401.

    B-komplexből melyik fajtát szeded?

    Magnesium, kalciumból?

     

    Én b-komplex-nek jó ideje a manna-raxot eszem csak, lehet kéne még pluszban . 

    Régebben elkezdtem én is nagy dózisú halolajat szedni, de egy-két hét után egyre több pattanás szerűség jött ki rajtam , így leálltam vele.

     

    D-vitamint nem szedsz?

    Én mióta azt is, a kalciumom majdnem maxon van, nem is kell egyáltalán még külön kalciumot szednem.

    Nézetek mindig ásványokat is, amit csak lehet és szinte minden a max közelében, kivéve ez a nyomorult vas.... 

     

    előzmény:
    cyclone (399)
    2012-04-20  22:25
  2. 2012. Április 21. 00:18400.

    Akkor biztosan totál telítődtek a vasraktáraid.

     

    Az a gond, hogy én kisgyerekként is visszatérően vashiányos voltam, állandóan tömtek vassal, egy időben már valami Németországból beszerezhető szupertablettával, utána jó ideig rendben is volt.

    Kivizsgáltak persze, cöliakia , stb. de úgy nem találtak semmi különöset, anyum is ilyen vérszegényke típus volt mindig, van ilyen, hogy állítólag nem a legjobb a szervezet vasfelszívó képessége. 

     

    Ha abbahagynám a t3-at is szerintem egy idő után visszaállna a helyes hormontermelés, fogamzásgátló szedés alatt kezdett alulműködni és ugye konkrétan attól, az a p.m. működésbe is belenyúlt.

    Na meg a hajlam.

     

    Ez a "csak rt3-as voltam", na ez , miért alakul ki, mi a háttere, hibás enzimműködés például vagy ennek is lehet többféle oka? 

     

     

     

     

     

    előzmény:
    cyclone (399)
    2012-04-20  22:25
  3. 2012. Április 20. 22:25399.

    3 hónapja nem szedek vasat. b12-t se, az is felső határérték közelében. Meg úgy minden, ami vassak kapcsolatos, kivéve a ferritint, ami sztem a magas shbg miatt van.

     

    amiket szedek:

    - c vitamin 2*1000mg

    - b komplex

    - magnézium, kálcium

    - pantoténsav 500mg

    - omega 3 2*1000mg, ezt most megháromszoroztam, h levigye az shbg-t

    - és most még egy kis alát, ezt is shbg csökkentésre

     

    ha tényleg a vassal együtt szedted néha ezeket, akkor biztos, h emiatt nem tudott hasznosulni. Mivel eleve nem volt sok vasad, ezért tudott ilyen hirtelen kijönni ez a sok rossz tünet.

     

    ----

    a t4-ről

    Mivel az agyalapi mirigy úgy érzékeli, h van elég enerdzsi, mert van jó sok t3, ezért a tsh is lecsökken, tehát nem fogja a pm-t még több hormon kibocsátására ösztönözni.

    Alacsony TSH = elég pm hormon = jó anyagcsere

    Tehát így a pm nem fog  további hormonokat kibocsátani.

    Egyébként nem hiszem, h baj lenne.

    Nekem júniusban lesz egy éve, h csak t3-t szedek és semmi baj nincs, h nincs t4-em.

     

    Azt lenne érdekes megnézni, h bármilyen pm hormon nélkül is alulműködsz-e? Vagy jó volt a pm-ed csak rt3-as voltál vagy volt alulműködés is?

    előzmény:
    Ismahen (398)
    2012-04-20  21:12
  4. 2012. Április 20. 21:12398.

    Túl sokat szedsz a now ironból, nem?

    Tényleg te milyen egyéb vitaminokat, ásványi anyagokat szedsz még a vason, b12, c-vitaminon kívül , csak ezeket említetted.?

     

    Lehetséges, ugye, hogy a magnezium és cink miatt nem tudott rendesen felszívódni nálam a vas? Szerinted?

     

    De biztos, hogy ez a mostani szempilla kihullás ettől a max. egy hónapos vashiánytól van?

    Merthogy a tényleges vashiány csak sok hónap múlva okoz tüneteket nem?? ...és egy hónapja még ha nem is a legjobb de normalis volt a vasam.

     

    Egyébként tényleg nem "probléma", hogy a t3 szedéstől szinte teljesen lenullázódik a t4?

    Ez miért van így, miért nem marad a normál szinten a t4 , attól, hogy t3 pótlást szedünk, miért kezd el lecsökkenni? 

    előzmény:
    cyclone (397)
    2012-04-20  18:15
  5. 2012. Április 20. 18:15397.

    hát nekem most legutóbb 31 volt a szérum vasam, ami 1-gyel kevesebb a felső határértéknél.

    Ez sem túl jó móka. Szívesen átpasszolnék neked néhány egységet :)

     

    gyógyulj meg hamar! :)

    előzmény:
    Ismahen (396)
    2012-04-19  19:54
  6. 2012. Április 19. 19:54396.

    Szóval akkor, ezelőtt a vérvétel előtt, 1 hónapja pont még 15,5 volt a vasam, az se valami jó nade a legutóbbi 5,2-höz képest....

     

    Az a helyzet, hogy pont egy hónapja kezdtem el magnéziumot (tablettában elég nagy dózist, napi 400 mg-ot) szedni, valamint cinket is még, ebből csak napi 10 mg ment.

    A magnezium és a cink-glükonát egyébként is rontják a vasfelszívódást nagyon, hát még így együtt.

    Ráadásul legtöbbször úgy vettem be őket, hogy magnezium-cink, szűk egy óra múlva a vas tabik, vagy volt olyan , hogy egyszerre, én hülye!

     

    100%, hogy ez miatt lett egy hónap alatt ilyen ritka vacak vas panelem.

     

    Úgyhogy most magnezium, cink abbahagy, maltoferből napi 200mg és még az iron complexből is délelőtt két szem , 1000-es c-vitaminnal.

     

    Két hét múlva megnézetem újra, remélem, hogy a magne-cink nem halmozódik fel és már nem lesz akadályozott a vasfelszívódás. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  7. 2012. Április 17. 17:34395.

    sziasztok,

     

    Ismahen, nagyon sajnálom, h ennyire magad alatt vagy :(

    De legalább megjött, ez jó hír! :) Nekem akkor nőtt vissza a szemöldököm, mikor rendbe jött az ösztrogénem. Biztos neked is segíteni fog.

    És használd nyugodtan, ilyen rövid idő alatt biztos nem lett semmi baja.

     

    Coffeprincess,

    jó kis számok. Szerencsére a hashimoto kizárt.

    Talán az agyalapi mirigyében lehet vmi? Csak mert a TSH alacsony, ahhoz képest viszont a t4 meg kevéééés.

    LH, FSH, ACTH volt már nézve?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2012. Április 15. 22:59394.

    Na végre úgy néz ki megjött mára, úgyhogy elkezdem az ösztrot kenni.

     

    Viszont, mivel ugye eddig nem jött meg, február óta a dobozban amiben jöttek tároltam a krémeket és a szobának olyan pontján voltak, ahova napközben besüt a nap....ugye így nem tud megromlani, pláne kartondobozon keresztül??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. 2012. Április 13. 15:47393.

    Sziasztok !

     

    Üdv az újaknak is !

     

    Ismahen együtt érzek veled :( !

     

    Igazából én most a nővérem miatt írok, akinek 4 éve 0,01 volt a TSH-ja és kismamaként nagyon gebe lett, és most is csont és bőr. Sikerült őt elimádkoznunk vv-re. Most a következők lettek az adatai:

     

    TSH 0,560                   mIU/L 0,400 - 4,000

    Szabad T4     7,32        pmol/L * 7,90 - 14,40

    Szabad T3    4,72          pmol/L 3,80 - 6,00

     

    Anti-tireoglobulin 13,3 U/mL 0,0 - 115,0

    Anti-TPO 0,5 U/mL 0,0 - 9,0 

     

    Szerintetek ???

     

    mert nővéremre ránézve én még mindig pm felülműködik gyanítanék.

     

    Én most megvagyok, próbáltam a paleot, de szerintem a húsoktól nem javultam, így most majd saját magam alakítok ki egy számomra megfelelő diétát. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2012. Április 13. 14:28392.

    Ma reggel ébredéskor ahogy megdörzsöltem picit a szemem, a kezemen és párnán maradt a szempilláim , szemöldököm -ből egy csomó már megint, egy szemhéjról legalább 12 szál szempilla, ez nagyon durva!!!

     

    Annyira magam alatt vagyok, olyan reménytelennek tűnik, hogy ez a nyomorult tünet elmúljon...nem is volt lelkierőm elvánszorogni vérvételre.

     

    Pedig a hajam még ha tépem sem hullik, egyáltalán és burjánzik a fejemen mindenütt a kis haj, nő mint a gomba, egyre szebb.

     

    Én nem is vagyok abban biztos, hogy ez a szemöldök-szempilla a p.m. miatt van...de akkor meg?? 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2012. Április 12. 22:14391.

    Ismahen,

     

    ne stresszelj ennyire rá a tsh-ra. Tudod, h nem az a mérvadó, hanem az ft3 ;)

     

    a menstuációt elsősorban a nemi hormonok iránítják, a nemi hormonokra pedig hatással van a pm.

    De mivel most adtál egy lórúgást a rendszernek (norculut), nyugi meg, sztem lesz mensi :)

    én ma akartam menni vv-re de olyan szarul aludtam, h nem volt kedvem.

     

    A grapefruit magot nem ismerem. 

    A halolajat viszont nagyon ajánlom! Magas volt a ferritinem, tehát volt vmi gyulladás, de nagyon szépen levitte az alsó határhoz.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2012. Április 12. 20:23390.
    majd megjönni , elírtam bocsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2012. Április 12. 20:22389.

    Jó lesz a nemi hormon info 

     

     

    Most vettem be az utolsó norcolutot, csak megjön már végre...12 mm nyálkahártyánál már van vérzés úgy tudom, egy jó hónapja 9 mm volt, biztosan ráépített pár milit a norcolut, 

    de ha mondjuk még mindig van egy kis p.m. túlmüxi mert mondjuk sok még picit a bogyó(holnap reggel megyek vérvételre, múlt héten megint letargiába estem és nem volt erőm elmenni), szóval ha nem ok a tsh megint elképzelhető , hogy nem tud maj megjöni, hiába kellő vastagságú a nyálkahártya?

    Csak nem...

     

    P.m. uh-ra is kérek időpontot.

     

    Cyclone, nálad akkor ugye nincs gyulladásban a p.m(maradvány:(), elképzelhető, hogy a nagy dózisú halolaj is segített, vagy még mi?

    Tartok tőle, hogy nálam még fenállhat gyulladás.

     

    Állítólag nagy dózisú grapefruit mag kivonat is jó lehet(grape vital), szerinted?

    előzmény:
    cyclone (387)
    2012-04-12  19:23
  14. 2012. Április 12. 20:13388.

    Apumnak pl. göbös a pajzsmirigye és kb. 30 éve volt p.m. gyulladása is, de nála is minden antitest a normál tartományban volt , akárcsak nálam, tőle örököltem.

    A göböket egy évben egyszer megnézik uh-val, semmi tünete, de jó neki....

    A családban (apai ágon) rengeteg a p.m. beteg, de érdekes mindenki túlmüxis volt és pl. nagynénémet, unokanővéremet műtötték évekkel ezelőtt és azóta teljesen jól vannak, semmi gond a pajzsmirigyükkel. 

     

    Nekem egyik doki azt mondja ha már van antitest autoimmun, másik hogy nem autoimmun...pl. anyumnak is volt nemrég nézetve p.m. meg az antitestek és 1,2 nála is jelen van...semmi gond a pajzsmirigyével, biztos, hogy az emberek jó részénél van jelen néhány antiest anélkül, hogy beteg lenne.

     

     

     

     

    előzmény:
    cyclone (387)
    2012-04-12  19:23
  15. 2012. Április 12. 19:23387.

    Évi,

    teljesen egyet értek, sajnos. Erre a megállapításra már csak akkor jut az ember, ha nagyon beteg, a dokik meg nem tudnak vele mit kezdeni, csak leszarják...

     

    Tegnap írtam egy elég hosszú és részletes bejegyzést a hashimotoról.

    Ezúttal és kérlélek titeket, h olvassátok el és ha hiba van, akkor javítom.

    köszi szépen! :)

     

    http://rt3-mellekvese.blog.hu/2012/04/11/hashimoto_ az_autoimmun_pajzsmirigy_betegseg

     

    Egyébként ki h van?

    Nagyon nagy a csend :)

     

    Jelentem úgy néz ki végre sikerülget lenyomni az shbg-t meg a cortef is kicsit sok már.

    olyan jó lenne, ha már nem kéne szedni semmit.

     

    Legközelebb a nemi hormonokról fogok írni és érdekelne a véleményetek.

     

    Inkább egy hosszabb posztba sűrítsek bele mindent, h egy bejegyzésben szerepeljenek az infók és ne kelljen keresgélni v legyen külön progis és ösztrós bejegyzés?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. 2012. Április 12. 14:48386.
    Még nem olvastam, mert elkerülte a figyelmem, de alább megtaláltam a linket.
    előzmény:
    cyclone (384)
    2012-04-11  16:15
  17. 2012. Április 12. 14:47385.
    Sajnos attól tartok h Szendinek sokkal több mindenben igaza van, mint egyesek szeretnék. Sok orvos sztem máglyán égetné el szegényt, pedig csak egy gondolkodó ember, aki választ keres bizonyos kérdésekre, amikre az orvostudomány részéről is csak vállvonogatás a válasz........ .
    előzmény:
    cyclone (384)
    2012-04-11  16:15
  18. 2012. Április 11. 16:15384.

    legutóbb pont a tsh-ról írtam a blogon ha olvastad.

     

    Jó h felhoztad Szendit.

    Sokan nézik hülyének, pedig ha tudnák mennyire igaza van, ami a glutén illeti.

    Pont most írtam a hoxás fórumra a gluténról, bemásolom ide is.

     

    ----------------------------

    már régóta fontolgatom, h irok a hashiról, de akkor el is kezdem.

    2 dolog miatt fontos a gluténmentesség:
    1. ha érzékeny rá a bélrendszer, és az érzékenységed értsd úgy, h nem feltétlenül jár bármilyen tünettel, egyszerűen csak nem tolerálja.
    Ebben az esetben az emésztőrendszer felszívóképessége csökken a glutén miatt és nem tudja úgy hasznosítani a táplálékot.
    A glutén miatt gyulladás lép(het) fel így az emésztőrendszerben.

    2. a másik, ami még fontosabb és érdekesebb, h a glutén (ugye ez egy fehérje) sejtszerkezete nagyon hasonlít a pm szöveteket felépítő fehérjék szerkezetéhez.
    Ha gluténes cuccokat eszel, a szervezet úgy érzékeli, h burjánzásnak indult a pm-d és ezért a saját szöveteit kezdi el támadni.

    Igen, yahoon láttom már olyanokat, akiknek lejött az atpo-ja.
    Én nem tudok nyilatkozni, mert nekem jó az atpo-m :) (legalább vmi)

    előzmény:
    BBÉVI (383)
    2012-04-11  15:54
  19. 2012. Április 11. 15:54383.

    Basszus!

     

    Milyen jó, h ezt itt a neten kell megtudnom................Én elhiszem h drágák a szakkönyvek és sok orvos csak a gyógyszergyárak kiszolgálói és ez kb. el is viszi minden fölös energiáját, de most ledöbbentem.......

     

    És akkor csodálkoznak, h a Szendi Gáborok meg milyen nagy népszerűségnek örvendenek. Na ez azért van, mert sok eü-i problémával küszködő embernek nyujtanak normális magyarázatot, sőt esetleg gyógymódot vagy olyan alternatívát, amit a hagyományos orvoslás képtelen.........

    előzmény:
    cyclone (382)
    2012-04-11  15:12
  20. 2012. Április 11. 15:12382.

    sajnos az az igazság, h orvostudomány oktatása megrekedt a 19. században és mindent aszerint gyógyítanak.

    Pedig milyen sok újítás történt azóta!

     

    Többek között a tsm sem mond önmagában semmit. az ft3 az érdekes, mert a szervezet ebből nyeri az energiát.

    előzmény:
    BBÉVI (381)
    2012-04-11  09:39
  21. 2012. Április 11. 09:39381.

    Szia!

     

    Nem szedek semmit, a pajzsmirigyemet 2szer ellenőrizték, 1,3 és 1,6 lett a TSH.

    Azt gondoltam, h a túl sok és krónikus stressz önmagában elég a mellékvese lemerítéséhez.....de azért nem véletlenül tanulják az orvosok 5- 6 évig az egyetemen az emberi szervezet működését, mert nem is olyan egyszerű....Bár néha elcsodálkozom, h némelyik ennek ellenére milyen "tudatlan" marad.....

    előzmény:
    cyclone (378)
    2012-04-06  12:08
  22. 2012. Április 8. 09:30380.

    miért ne hatna?

    a gyors anyagcsere nem azt jelenti, h akkor a hatóanyag megy a levesbe.

    gyors anyagcsere = gyorsabban hat

    én inkább így okoskodnék

    előzmény:
    Ismahen (379)
    2012-04-07  19:50
  23. 2012. Április 7. 19:50379.

    Cyclone,  egy kérdéske a norcoluttal kapcsolatban,

    picit még feszül néha  a nyakam, szóval lehet még sok kicsit a t3, jövő héten kiderül,

    szóval így nem lehet, hogy hatástalan lesz esetleg a norcolut, hogy ugye az anyagcsere is gyorsabb és gyorsabban bomlik le a gyógyszer(a norcolut).? 

    Tud így "hatni"?

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. Április 6. 12:08378.

    persze, az ösztrót is túlzásba lehet vinni, mint bármi mást. Ez te tudod a legjobban ;)

     

    3 hónapig kensz felváltva a progival utána vv, h mennyire nyomta fel a hormonjaidat.

    sztem 3 hónap elég lesz.

     

    az, h miért nem jött rendbe magától kb olyan, h miért lesz a t4-ből rt3 nem pedig t3.

     

    BBévi: nemcsak a munkahelyi stressz a hibás, plána ha mondjuk t4-t is szedsz.

     

    előzmény:
    Ismahen (374)
    2012-04-05  20:25
  25. 2012. Április 6. 10:05377.

    Köszi cyclone.

    Nekem is, mint gondolom sokaknak túl sok a stressz az éltemben, hála az idióta munkahelyemnek, gondoltam megpróbálom ezt a vonalat is, habár már történtek orvosi vizsgálatok hasonló irányban.......

    előzmény:
    cyclone (358)
    2012-04-05  16:21
  26. 2012. Április 5. 20:33376.

    Remek!

    Megint kétszer küldtem el kb. ugyanazt.

     

    Bocsi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  27. 2012. Április 5. 20:32375.

    Miért nem normalizálódott az ösztro szintem magától, pedig már 8 hónapja letettem a fogigatlót és korai klimaxom sincs szerencsére!!

     

    Akkor krém nélkül én már nem fogok tudni létezni?

    Nem lehet a krémmel nagyon túllőni az ösztrot? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  28. 2012. Április 5. 20:25374.

    A pajzsmirigyed az évekig szedett fogamzásgátlótól "betegedett meg".

    Vagyis már a szedése alatt.

     

    Nálam is ez történt, plusz egy kis genetikai hajlam.  

     

    Cyclone, az ösztro krémmel nem lehet majd előbb-utóbb túlnyomni az ösztro szintet?

    A krém biztos, hogy felnyomja ugye?

     

    De magától mi a fenéért nem normalizálódik, pedig már 8 hónapja letettem a fogigatlót és nincs korai klimaxom sem szerencsére!! 

     

    előzmény:
    ivi79 (373)
    2012-04-05  19:32
  29. 2012. Április 5. 19:32373.

    igen lehetett kapni v talán kombinált tablettát, nem is olyan túlságosan régen..

     

    nekem kivételesen a szőreimmel nincs gond, adok bárkinek hajat:)

     

    Cyclone,

    nem feltétlen a kezelésre gondoltam, hanem inkább oylan orvos, mint emlitettétek TŰű-t is, aki nem néz kapásból hülyének, h nem javulsz és küld dilidokihoz stb.. ismerek pl olyan pm-est, akinek orvosa ajánlotta h szerezzen be t3-at kintről..mongyuk nemtom mennyire javult komplex kezelés nélkül.. ezzel a kortizol adagolással nagyon meglehet hizni?egy ismerősre nemsoká ez a sors vár, és eléggé aggódik emiatt(nemcsodálom)

     

    nődokimat akkor hagytam ott, mikor mondtam neki h le akarom tenni fogit, és mondta h áá csak a pm miatt vannak tünetek, szedjem tovább, elég akkor letenni ha szülni akaro.. pedig elötte 2évvel a régi gyogyim is lecseréltettem vele, mert tüneteim voltak, sőt akkor a fejem is nagyonsokat fájt, de akkor sem jutott eszébe h talán hormonokat kéne nézni. és ez egy jobbnevű doki volt..

    előzmény:
    Ismahen (368)
    2012-04-05  18:04
  30. 2012. Április 5. 19:24372.

    arra gondolok, h van egy dht nevű hormon,ami a nők és a férfiak esetében is a hajhullást de ugyanakkor erős testszőrzetet okoz.

     

    az ösztróval rendbe fog jönni.

    előzmény:
    Ismahen (371)
    2012-04-05  19:11
  31. 2012. Április 5. 19:11371.

    Teljesen más hormonok alatt , az ösztrogenre gondolsz?

    Pajzsmirigy és nemi hormonok befolyásolják úgy összességében az egész szőrzetet nem?

     

     

     

    előzmény:
    cyclone (369)
    2012-04-05  18:22
  32. 2012. Április 5. 18:23370.
    sőttt, én beszéltem egy ápolóval a semmmelweis kórházban, akihez korábban jártam vérvételre és régebben még rt3 vizsgálat is volt, de megszűntették, mert ritkán kérték az orvosok.
    előzmény:
    Ismahen (368)
    2012-04-05  18:04
  33. 2012. Április 5. 18:22369.

    Ivi: akkor neked is a fogigátló tett be. Nekem is, Ismahennek is :-S

     

    Hát ez az orvos dolog szép elképzelés, de egylőre nem tudok olyanról, aki komplex módon tudná kezelni az rt3-mat a mellékvesével meg a vassal, mert ezek nélkül ugye csak felesleges időpazarlás a t3 terápia.

     

    Azt meg h miért nem kapható, benne van a cikkben: gyógyszeripari érdekek

     

    Ismahen: ha a nemi hormonjaid is rendben lesznek, nem fog hullani a szemöldököd.

    A fejen lévő "szőrzet" és az arcon lévő növekedését-hullását teljesen más hormonok befolyásolják.

     

    Ezt a ragyásodás hülyeséget meg ki etette meg veled? :D

    az én kis pm-kém már jól van, a ferritinem lement szépen alacsonyra és a koleszterinem is csökkent.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  34. 2012. Április 5. 18:04368.

    Régebben , jó pár éve, állítólag itt is volt forgalomban csak t3 alapú gyógyszer...gyógyszerész rokonok említették.

    Kivonták... 

    előzmény:
    ivi79 (366)
    2012-04-05  17:58
  35. 2012. Április 5. 18:02367.

    Cyclone, szerinted mi van akkor , ha már nem vagyok rt3-as, ok a mellékvesém , vasam, nemi hormonok meg ugy összeségében minden(ez még mondjuk nem jött el, de el fog) és mégis hullik továbbra is a szemöldököm/szempillám? (hajammal semmi gond , meg a többi "szőrzet" is ok:)

     

    Vagy akkor a gyulladt p.m.? Dehát nem is autoimmun ugye!

     

    Neked még gyulladásban van, tudom, hogy nagyrészét nálad kivették sajnos, de ami kicsi maradt az már nincs gyulladásban?

     

    Halolaj nagy mennyiségben nem "ragyásít"? 

     

    előzmény:
    cyclone (365)
    2012-04-05  17:36
  36. 2012. Április 5. 17:58366.

    ez tuti:)

     

    nem is tudtam h természetes t4 is létezik még.

    arra  ki lehetne térni, h kint miért lehet kapni ezt, illetve a t3-at itt meg miért nem:D

    esetleg lista(ajánlások alapján) az h mely orvosok támogatják ezt az rt3 elméletet, a fent ismert helyen kivül..

    előzmény:
    cyclone (365)
    2012-04-05  17:36
  37. 2012. Április 5. 17:36365.

    írtam egy új bejegyzést:

    http://rt3-mellekvese.blog.hu/2012/04/05/mier t_nem_jo_az_l-thyroxin_es_a_tobbi_csak_t4_tartalmu_gyogyszer

     

    lécci olvassátok el és ha valahol nem fogalmaztam egyértelműen , akkor azt jelezzétek, h javíthassam :)

     

    Még tervezek egy másik bejegyzést a kortizol fontosságáról részletesebben vmeliyk nap.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  38. 2012. Április 5. 17:35364.

    már segélyt sem kapok, inkább nem költök semmire, csak kaja+netelőfizetés, minden további dolog marad a gazdagabb időkre:D

     

    fogigátlót 14évig szedtem,

    kb a 6- 7.évben (27évesen) kezdtem el érezni fura tüneteket, mint libidó, memória és borzasztófáradtság majd hirtelen felszaladt 13kiló, akkor elmentem pmdokihoz, de 4,1 tshra aszonta semmi bajom. végülis 2éve vagyok hivatalosan alulmüködö, azóta szedek tiroxint és kb akkor tettem le fogit is..

    előzmény:
    cyclone (360)
    2012-04-05  16:50
  39. 2012. Április 5. 16:56363.

    igen így van, ilyenkor magas a ferritin.

    erre a halolaj a legjobb napi 3*1000mg

    előzmény:
    Ismahen (361)
    2012-04-05  16:53
  40. 2012. Április 5. 16:54362.
    ezt már lehet, hogy kérdeztem egyszer:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  41. 2012. Április 5. 16:53361.
    Ugye olyan van, hogy ha gyulladás van a szervezetben valahol (pl. pajzsmirigy), a gyulladás "elszívja" a vasat, ezért lehet krónikus vashiány?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  42. 2012. Április 5. 16:50360.

    a centrum laborban nagyon jó árakkal dolgoznak, keress rájuk. Sztem ott egy 5sből megvan egy teljes női hormonsor. (progi, ösztró, teszto, shbg, lh, fsh kell majd)

     

    Akkor vasra azért ne szedj semmit, ha lehet, mert a túl sok vas csak ront a helyzeten.

     

    Ha jól értem a fogigátló óta nem érzed jól magad?

    előzmény:
    ivi79 (359)
    2012-04-05  16:40
  43. 2012. Április 5. 16:40359.

    nem nézettem, de ha egyszer végre lesz munkám, akkor a fizum bele fog menni a szükséges viszgálatokba:D

     

    nőihormonokhoz sajna kéne egy épeszü nődoki, sajnos ahova tartozom egy vadbarom.. köztesvérzésre rutascorbint akart irni:D

     

    vasam nem volt mindig ilyen magas, 2éve amit tudok az 23 volt, de azelött sokkal alacsonyabb volt, de pontosra nem emlékszem.. mióta vitaminokat szedek azóta iylen csodás minden. azért is zárnám ki a vastam, mert ezek a dolgok 7éve vannak meg, és semmisem változott ezidő alatt a tshmat kivéve, ami csökkent az utóbbi 2 év tiroxin folyamán.

     

    nátrium alacsony értéke lehet az, h nem használok sót, vagy ennek semmi köze hozzá?

     

    előzmény:
    Ismahen (357)
    2012-04-05  16:13
  44. 2012. Április 5. 16:21358.

    Ivi: hüm, hát a nátrium kicsit alacsony a kálium meg magas...

    Nagyon jó lenne, ha vhogy sikerülne egy reggeli kortizolt kialkudni, de én ezek fényében azt mondom, h nincs nagy baj.

     

    a nőci hormonokat kéne még letesztelni. 

    A tüneteid okozhatja a magas vas, ami már bebizonyosodott, h picit magas, valamint a magas ösztro is.

     

    Sajnos most nekem is megindult az ösztró, úh átérzem ezt a keveset eszek de egy dekáért is vért izzadok dolgot :(

     

    BBÉvi: itt mindent megtalálsz http://rt3-mellekvese.blog.hu/

    előzmény:
    ivi79 (355)
    2012-04-05  16:03
  45. 2012. Április 5. 16:13357.

    Ááá irigylésre méltó ez a vaspanel.

    Én is szeretnék ilyet.  

     

    Te nézettél rt3-at? 

    előzmény:
    ivi79 (350)
    2012-04-05  12:28
  46. 2012. Április 5. 16:05356.

    Szia!

     

    Kérdésem at lenne, h mik azok a tünetek, laboreredmény eltérések (sima fapados sztk-s labor, ált. mindenki ott kezdi), ami alapján el kell kezdeni gyanakodni mv - fáradtságra?

     

    Mi okozza ezt a betegséget?

    Végül mi az, ami ha jó (laborérték pl.), akkor kizárható?

     

    Köszi a választ előre.

    előzmény:
    cyclone (1)
    2011-12-15  12:21
  47. 2012. Április 5. 16:03355.

    volt az is.

    nátrium 140 /135-150/

    kálium 4,4 /3,5-5,2/

     tüneteim(amik igazából már  7éve fennállnak):

    -libidóhiány,

    -fogyni nem tudás sport és diétás kajálás mellett(ez egyszer sikerült, 0,65ös tshval 3kiló 80g chval lement, de visszajött, ahogy felment 3fölé tsh)

    -memóriaromlás, feledékenység, koncentrálóképesség gondok

    -fázás, már fene tudja h 20fokban ücsörögve kell e fáznom vagy sem..kéz-láb iylenkor jéghideg

    -fáradtságot most nem tudom, mert nem kell hajnalban kelnem..

     

    szóval igazából az első három ami nagyon zavar a mindennapokban is.. egyre inkább gyanakszunk sokan ösztrogéndominanciára,h azt tett be pmnek, de sosem volt még hormonlaborom, h biztosat tudjak. 1éve álltam le fogigátlóról, volt minden barnázás, felezőciklus, de most h iszom málnalevelet volt pé-m, és  a palástot iszom mensiig..

     

    előzmény:
    cyclone (354)
    2012-04-05  15:28
  48. 2012. Április 5. 15:28354.
    most jutott eszembe. ha vv-n volt nátrium, kálium, abból lehet következtetni a mv-re.
    előzmény:
    cyclone (353)
    2012-04-05  15:21
  49. 2012. Április 5. 15:21353.

    Gondoltam, h házidokis vv, azért is írtam, h kár :)

     

    a vasnak és a mellékvesének egymáshoz nincs köze. a vashiány és a mv fáradtság okozhat pm alulmüxis tüneteket jó pm értékek mellett.

     

    az oldalon azért van fenn, mert ha vki nekikezd a t3 terápiának, akkor az csak mellévesetámogatással és jó vasértékekkel fog működni.

     

    A pm értékeid is egész jónak tűnnek.

     

    Milyen tüneteid vannak, h azt gondolod, h van vmi baj?

     

    Egyébként a magas vastól is érezheted magad alulmüxisnek, ezt nem olyan rég írtam is.

     

     

    előzmény:
    ivi79 (352)
    2012-04-05  14:59
  50. 2012. Április 5. 14:59352.

    szia,

     

    köszi, h válaszoltál. nem szedtem vasat kb már 1hónapja, mert mindig elfelejtem bevenni a multivitaminom..de tavaly is iylen magas volt a vas, amikor szedtem rendesebben.

    házidokiféle vv volt ez, igy is én jelölgettem hozzá pár értéket, mint a vaspanelt is:D

     most akkor nem értem, ha nincsköze a vasnak az mv-hez, akkor miért van a blogban ez is ott? kicsit már belezavarodtam h mihez mi kell:)

     

    mivel most a tsh  épp normális, nem készült t3, t4, a januári vv-n volt 150tiroxinnál 0,05 tsh,  t4 23,27 /12-22/ és t3 5,31 /3,1-6,8/

    előzmény:
    cyclone (351)
    2012-04-05  13:54

Címlap

top