Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2012 esküvő

Ronnie13
Létrehozva: 2011. augusztus 9. 17:25

Sziasztok,

 

várok mindenkit, akinek 2012-ben lesz az esküvője. Nekünk május 5. a dátum.

 

Beszélgessünk, hátha kialakul egy jó csapat :)

 

V. 

  1. 2012. június 4. 08:072051.

    Köszi a tippet a szülőköszöntőre! Tetszik :)

    Voltam a MagggieBridal üzletében (ÁzsiaCenter) tegnap. Nagy csalódás volt azt kell, h. mondjam. Bementünk a húgommal az üzletbe, észre se akartak venni minket. Nézegettük a ruhákat, átlapoztuk, megkérdeztem, h. beljebbe mehetünk-e az üzletbe, h. a belső állványon lévőket is meg tudjuk nézni, azt mondja a "kedves" hölgy: Be! Ennyi volt az össz kommunikáció a részéről, se több, se kevesebb. Három eladó hölgy volt az üzletben, mindhárman egy kisfiút ugráltak körbe, aki fekete nadrágot próbált.....

    mindegy, majd próbálkozom másfelé.

    Azon gondolkodtam, h. milyen változás lesz az életünkben az esküvő után. Mi a párommal két éve együtt élünk, a szülei lakásában, többnyire kettesben, csak időnként jelenik meg az anyukája pár napra. Mindenképpen szeretnék vmi változást az esküvő után! olvastam, h. sokan úgy időzítenek költözködést, h. az esküvő után már az új helyen fognak lakni... persze szívesen költöznénk mi is saját önálló otthonba, de ez egyenlőre nem kivitelezhető anyagi okok miatt. De mégis szeretnék vmi változást, h. érezzem, h. megtörtént, és innentől fogva elindul az igazi élet. Értitek? Nem nagyon tudom megfogalmazni mire gondolok, párom sem nagyon érti...

    Gondolom köztetek is sokan vannak, akik már az esküvő előtt együtt élnek a párjukkal. Azoktól kérdezem, akik már túl vannak a nagy napon: változott vmi az életetekben? vagy minden úgyanúgy maradt a régiben?

    Akik még előtte állnak: mi fog változni az életetekben azzal, h. férjhez mentek?

    Nagyon érdekel a véleményetek!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430465 (2042)
    2012-06-01  19:49
  2. 2012. június 3. 08:272050.

    Örülök hogy tetszett a klipem, azért is szúrtam be hogy ha valami meg fog valakit akkor inspirálódjon belőle, megjegyzem a pár is megvette magának, nem bízta  a véletlenre :)

     

    előzmény:
    ÁgicaT (2049)
    2012-06-03  08:05
  3. 2012. június 3. 08:052049.
    Ez a póló.... kééész! ha nem kap ilyet mástól a párom, én magam veszek egyet neki - a miheztartás végett
    előzmény:
    Dr.laci (2048)
    2012-06-03  07:56
  4. 2012. június 3. 07:562048.

    Bocsánat a jobbik link

     

     

     http://indavideo.hu/video/Csilla_es_Istvan_kam ionos_eskuvoi_videoklipje

    előzmény:
    Dr.laci (2047)
    2012-06-03  07:55
  5. 2012. június 3. 07:552047.
    Sziasztok!
    A menyasszonyi kocsi egy Kamion, séta a vadasparkban,és a nagy nap eseményeiből.
    http://www.facebook.com/profile.php?id=11350 75526
    előzmény:
    TSE (2046)
    2012-06-02  14:01
  6. TSE
    TSE
    2012. június 2. 14:012046.

    Ez a videó nagyon jó

     

    Csilla, remélem kapsz valami klassz cipőt, a ruhád nagyon szép. 

     

     

    előzmény:
    Dr.laci (2045)
    2012-06-02  13:05
  7. 2012. június 2. 13:052045.
    Sziasztok
    Gyűrű húzás kicsit másképp.

    http://www.youtube.com/watch?v=elOt3E32vpM
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2012. június 2. 09:212044.

    Jaj, még egy:

    gyűrű.

     

    Kinek milyen lesz?

     

    Én ezek közül választanék...

     

     

    előzmény:
    csilla18 (2043)
    2012-06-02  09:20
  9. 2012. június 2. 09:202043.

    Sziasztok!

     

    Cipő problémám nekem is van, már 2 helyen néztem, meg kirakatokban is, de nem találtam megfelelőt. Vagyis láttam egy szépen, krém színű arany pöttyökkel, mint a ruhám, de olyan tűsarka van, hogy én abban nem tudok menni.

    Amúgy is magas vagyok, nem kell még +10 cm...és tényleg nem is tudok az ilyenekben menni, vagy laposban járok, vagy olyanban aminek tisztességes sarka van, nah, jó nem nagyis, csak bírja a súlyomat.

    A ruhám ilyen  ugye, ehhez keresek cipőt. Délután elvileg eljutok egy bevásárlóba, ott van cipős bolt, bár nem akarnék vagyont adni érte, szóval előtte beszaladok a közeli 2 kínaiba.

     

    Zenében én még sehol sem állok, majd lehet én is megkérdezem, hogy egyes "jelenetekre" milyen  hosszú zenét keressek.

    Nekem Enya dalai tetszenek:

    http://www.youtube.com/watch?v=XuCmwc6ZxSE

    http://www.youtube.com/watch?v=fc78PUI3czo&feature=related

    http://www.youtube.com/watch?v=7AHOSRFEdSo

     

    ez era, ameno

    http://www.youtube.com/watch?v=6SvxaNQ6d7M

     

    A Romeó és Júlia francia cd-je meg van nekem, azon is van 1-2 szép zene...

    http://www.youtube.com/watch?v=aOwkk05Cpes&feature=related

    nah, jó lehet dili vagyok 

     

    Nézegettem a neten:

    http://www.eskuvonklesz.hu/trendek_es_otletek/rovatok/eskuvoi_zenek

    Bár ezek szerintem szöveggel vannak.

    Ti milyet kerestek? amiben van szöveg is? vagy csak a dallam?

     

    Ezt is találtam:

    http://www.vofelycentrum.hu/zenelista.html

     

     

    A meghívót én katalógusból választottam, a gyerkőcök mellett nem tudtam volna megcsinálni, nyomtatni sem olcsó szerintem.

    Így 490 ft volt, borítékkal, mindennel együtt 1 db.

    Nem csili-vili, de nem is akartunk olyat.

    Ez minket tükröz, hogy ilyen macis...

     

    Zenész nálunk nem lesz...

    Ahol eddig voltam esküvőn, mire mentünk a násznéppel, már mindig ott volt a zenekar.

    Ha 4kor lesz az esküvő és utána a keresztelő, szerintem 5re legyenek ott, vagyis előtte, mire beállítják a hangszereket, hangolnak, stb.

    Hogy meddig? Hát szeirntem 1-2 óráig biztosan, a többi már csak a hangulattól, csapattól függ.

     

    Bárányfelhő: nagyon szép ruhát választottál!

     

    Nálunk 30 perc van szánva 1-1 házasságkötésre.

    Mi 5re megyünk, de addigra már ott kell lenni az ajtóban és  ha lesz fél6kor is, addigra már ki kell menni, szóval kb. 20 perc a ceremónia.

     

    Nah, szerintem  nálunk lesz sírás, mert elég érzékeny vagyok, anyukám is...főleg szülőköszöntésnél...

    bár ahogy ismerem barátnőmet, aki a tanúm lesz, lehet hogy nevetés is lesz.

     

    A csokrokat néztem, szépek.

    Kinek milyen virágból lesz?

    Augusztusiaknak milyen lesz? Milyen virágból?

    nekem most egy fehér kála van a fejemben, arany szalaggal... 

    Nem akarok nagyot, sok virágosat, csak egyszerűt.

    Nah, valami ilyet, mint az első képen:

    http://www.alompar.hu/eskuvo-erdekessegek/eskuvoi -viragok-szokasok-es-hagyomanyok/1158/

    de ez is tetszik:

    http://eskuvoszervezesszeged.hu/product_info.ph p/products_id/96?osCsid=b09f0a111d196e9db984b7d392e2a56b

    itt a 2szálas kála tetszik

    http://ourwedding.blog.hu/2010/05/25/csokor_5

    Nah, ezekből talán értitek mire gondoltam...

     

     Nah most ennyi telt tőlem, a gyermekeim szétszedik a lakást, meg egymást...

     

    Ha találtam zenét, megírom majd, hátha segít valakinek.

     

    Sziasztok 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. június 1. 19:492042.

    Weide állítólag ezek a cupcake torták iszonyú drágák.

     

    A Maggie Bridalnak úgy tudom vannak elég nagy méretű ruháik,próbáld meg náluk.Én náluk találtam,én meg pont pici méret vagyok,és ott mondta a csaj,hogy egész picitől van egész nagy méretig.

     

    http://www.maggiebridal.hu/ 

     

     

    Sis,az az igaszság,hogy az én férjem is elég laza,vagány motoros,aki nem éppen a kötelezettségek híve.Féltem is,hogy hogy fogunk bevonulni,már akkor mikor elképzeltem röhögés jött ránk.De a lényeg az volt számomra,hogy nehogy bármi olyat is rá erőltessek amihez nem fűlik a foga,hiszen azt akartam,hogy ő is jól érezze magát,ne kötelességnek érezzen bármit is,és a fényképeken ő csak mosolyog én meg megvagyok szeppenve az anyakönyvvezetőnél.

     

    Szülőköszöntő esetleg :Demjén Ferenc Felnőtt gyermekek 

    vaqgy Bartók Eszter:Neked adnék mindent(Rozmaringos Dal) Ebben van apukáknak szóló rész is 

     

    http://www.youtube.com/watch?v=ijeTmwkDDzY 

    1: 30-nál van az édesapás rész is,össze lehetne vágni 

    előzmény:
    Weide (2037)
    2012-06-01  14:00
  11. Sis
    Sis
    2012. június 1. 16:012041.

    én igazából pár plusz mondatra gondolnék, mondjuk a végéről, valami szerelemmel kapcsolatos. majd kialakul, meglátjuk mennyire rugalmas az AKV hölgy...Neki végül is olymindegy, nekem viszont tetszene, hogy picit több időm van magamhoz térni bevonulás után , még pár percet lehetne ülni azon a széken, mielőtt elkezdjük az "igen"-eket durrogtatni :)

     

    De jó, hogy ilyen nevetős volt nektek! megtörte azt a protokoll jelleget, amitől pl az én párom is tart!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430465 (2033)
    2012-06-01  11:56
  12. 2012. június 1. 15:432040.
    [url=http://www.tickerclub.com/][img]http://www.tickerclub.c om/cache/07de8b7b5c.png[/img][/url]
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. Sis
    Sis
    2012. június 1. 15:342039.

    ez olyan gyönyörű... szerintem nálunk is ez lesz :) nem elcsépelt, hanem olyan olyan..na pont olyan.

     

     

    Tortával kapcsolatban nálunk is volt dillema, hogy mennyire messziről és melyik a jobb. De végül az döntött, hogy olyan cuki legyen, aki aznap vállalja a kiszállítást, kirakja az asztalra és nem számol fel ezért pluszban sokat, tehát közel is van. Aznap vagy előző nap szerintem mi már nem tudnánk elmenni érte, tiszta stressz lenne, hogy leborúl a kocsiban vagy bármi. De ha mindenképp ilyen torta az álmod talán a környező vidéki városokat is érdemes megkérdezgetni.. én drukkolok 

    előzmény:
    Weide (2036)
    2012-06-01  13:54
  14. 2012. június 1. 14:102038.
    na és cupcake-ek 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2012. június 1. 14:002037.

    Mutatok pár tortát is, ami tetszik 

    Cupcaake tortát szeretnék elsősorban, de a vidéki cukrász nem vállalja. Úgyhogy innen Budapestről kéne egy nappal korábban leszállítanunk... nemtom hogyan fogjuk megoldani, megér-e 500km utazást a torta.

     

    Ja, amúgy beteg vagyok, itthon, ezért tudok dologidőben írogatni 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. 2012. június 1. 13:542036.

    ok, mégis sikerült linkelni, csak nem úgy ahogy akartam 

    szóval a bevonulós, ami elcsépelt, vagy szokásos lehet:

     

    mi a véleményetek? 

    előzmény:
    Weide (2035)
    2012-06-01  13:51
  17. 2012. június 1. 13:512035.

    Szia!

    Arról nem volt szó, h. pl a szülőköszöntésre milyen hosszú zene kell? 4-5 perces számok lehet, h. túl hosszúak. Amúgy is tanácstalan vagyok, h. milyen számot válasszak ide. több szám is szól az anyákról, van amelyik apa-fiúról.... nem tudom

    most pl ezt hallgattam, Zorán-Régimódi dal

     

    mi a véleményetek?

     

    bevonulásra ezt gondoltam, szerintetek mennyire elcsépelt?

    https://www.youtube.com/watch?v=bURdmGQ3MLM&list=FL01I81henT_kEbccTzZc2vQ&index=5&feature=plpp_video

     

    vagy

     

    https://www.youtube.com/watch?v=Iijklrtljnw&list=FL01I81henT_kEbccTzZc2vQ&index=22&feature=plpp_video 

     

    nem tudok linket beilleszteni 

     

    meg amit mindenképpen szeretnék, az Demjéntől a Most kell eldöntenem, csak azt nem tudom, h. a szertartás melyik részébe lehetne beilleszteni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_301723 (2023)
    2012-05-31  16:10
  18. 2012. június 1. 13:332034.

    Sziasztok lányok!

     

    Pontosan 120 nap múlva lesz az esküvőnk   ...és még egy szolgáltató sincs lefoglalva kicsit kétségbe vagyok esve. De ami a legnagyobb problémám, az a ruha. Nem találok magamra menyasszonyi ruhát. A gond a méreteimmel vansajnos a fogyókúra nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Van vmi ötletetek, hogy hol keressek nagyméretű rucit?  Az utóbbi napokban struccpolitikát folytattam, és inkább a dekorációval foglalkoztam meg a zenékkel, de muszáj szép ruhát találnom!!! Ha nincs ruha, nincs esküvő! Irtó ciki lenne!

     

    Nagy kedvencem a zöld santini meg a frézia. Arra gondoltam, h. a hajamba is lenne tűzve egy virág, ugyanolyan szép zöld, mint a csokorban. Szerintetek kibírná egész nap? Mutatok párat, mi tetszik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. június 1. 11:562033.

    De mire gondolsz?Hogy kitalálsz a bevezető részbe valamit?Én sok esküvőn voltam,de a bevezető rész ami olyan rövid,az minden esküvőn ugyanez volt,sőt mindenhol alighogy bementél,már felállították a párt, és megkérdezték,hogy kijelenti-e.Szerintem azon nem változtathatsz,de lehet,hogy nem jól gondolom

     

    Én azt gondoltam,hogy majd mennyire meghatódom a bevonulásnál,aztán képzeld el olyan röhögőgörcs jött mindkettőnkre,de még  a tanúkra is.De jól is jött így ki,mert pont a férjem mondta,hogy reméli nem "temetés,sírós" hangulat lesz.A szülőköszöntést könnyeztem meg egyedül.Legalább a sminkem is egyben maradt.

    előzmény:
    Sis (2032)
    2012-06-01  11:23
  20. Sis
    Sis
    2012. június 1. 11:232032.

    Mi is max 20 perceset szeretnénk, zenéket is még csak most fogom válogatni. De jó, hogy átküldted, mert most hogy nézem nekem pl túl rövid ebben a szövegben a bevezető rész..ide még pér gondolatot ki fogok találni szerintem. A közepe, vége viszont tök jó :)

     

    És elgondolkoztam azon amit mondtál, mert eddig nem akartam videóst ...viszont tuti én is így leszek vele, mint Te, hogy semmire se fogok emlékezni a szívverésem hangján kívül :), szóval felveszem a videóst is még a 8 km-es ügyintézési listámra :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430465 (2031)
    2012-06-01  10:42
  21. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. június 1. 10:422031.
    De ha megkérdeznéd se tudom,hogy miket mondott,és itt jöttem rá amit már sokan mondtak nekem előtte is,hogy amennyi időt a zeneválogatással töltöttem és keresgéltem,na annyira nem fogok emlékezni rá,hogy ment-e vagy sem.Annyira nem vagy ott és izgulsz,hogy nem is nagyon vannak emlékképeim a zenéről.
    előzmény:
    Sis (2029)
    2012-06-01  10:31
  22. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. június 1. 10:372030.
    Na most attól függ,hogy miket kértek,pl.nálunk a fele kimaradt,mert nem akartuk,hogy 30-40 perces legyen egy szertartás.Mi alighogy bevonultunk,már meg is kérdezték,hogy akarod-e..........,nálunk kb. 10 perces volt az egész szertartás,így is akartuk.Bevonulás volt,kijelenti-e,gyűrhúzás,gyertyagyújtás,szülőköszöntés,pe zsgőzés,gratuláció.
    előzmény:
    Sis (2029)
    2012-06-01  10:31
  23. Sis
    Sis
    2012. június 1. 10:312029.
    Átjött!!! Köszi, át is olvasgatom
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430465 (2028)
    2012-06-01  10:24
  24. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. június 1. 10:242028.
    Nem küldi el,megpróbálom priviben
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430465 (2027)
    2012-06-01  10:22
  25. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. június 1. 10:222027.

    Na ismét

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430465 (2026)
    2012-06-01  10:22
  26. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. június 1. 10:222026.

    Sziasztok!

     

    Sis rakok be egy liket,nagyjából ezt mondják az Anyakönyvvezetők

     

     

    A mienk pl. rövidebb verzió volt

    előzmény:
    Sis (2025)
    2012-06-01  09:56
  27. Sis
    Sis
    2012. június 1. 09:562025.

    Köszi lányok a cipővel kapcsolatos tapasztalatokat, el is döntöttem, hogy nyitott orrú lesz :) Illetve lesz egy pót magassarkúm, ha az elsővel valami történne + egy fehér lapos balerina cipő. LOL.

     

     

    Bárányfelhő: azt is megmondta az AKVezető, hogy pontosan hány perces zene blokkok kellenek majd?  Másik dolog, hogy szokás megbeszélni előre a szöveget, amit az AKV fog mondani?  Mert lehet jó lenne kb tudni. Én ezer éve nem voltam esküvőn, azt sem tudom miket szoktak mondani általában..

     

    Ágica: mi is magunknak csináltuk a meghívót és vettem hozzá a kartont a pantonban. Le is vágattam velük pont akkora méretre, de kiderült, hogy sajnos a lézeres nyomtatók mindig hagynak egy fehér sávot a papírok szélén, ami miatt a fél minta lemaradt a széleken.. szóval mehettem újra kartonért. Mindenképp kérdezz majd rá ott, ahol nyomtatjátok, hogy adott meghívó mérethez mekkora kartonra kell tervezni. ( azt sajna viszont nem tudom hol vannak jobb árak).

    előzmény:
    TSE (2022)
    2012-05-31  13:40
  28. 2012. május 31. 21:172024.

    Tyűha, nagyon szép ez a ruha!

     

     

     

    Én éppen most készítem a meghívónk tervét, de elakadtam. Nem találok épkézláb bordó színárnyalatot. A gugli a komplett internettel együtt összeesküdött ellenem Valaki nem tudna ajánlani egy jó bordó RGB-kódot?

     

    És azt is szeretném kérdezi, ha van valaki, aki nem otthon nyomtatta ki a meghívót, mennyit fizettetek érte?

    A legközelebbi nyomtatósnál 160 Ft /db az A/5-ös kétoldalas nyomtatás.

    Holnap meg kellene vennem a papírt (a pantonban már kinéztem), csak nem tudom, hogy A/4-re vágassam-e vagy A/5-re, mert lehet, hogy nagyobb méretben nyomtatni nem kerülne annyival többe, tehát nem 320 Ft lenne /lap.

     

    Valaki tud ajánlani valamit?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_301723 (2023)
    2012-05-31  16:10
  29. Torolt_felhasznalo_301723
    Torolt_felhasznalo_301723
    2012. május 31. 16:102023.

    Sziasztok!

     

    Én is itt vagyok, hétvégén voltunk az esküvő helyszínén (anyuméknál - 250 km-re...), és csak a polgármesteri hivatalt tudtuk elintézni... Azt is csak úgy, hogy ügyfélfogadási időn kívül fogadott az anyakönyvvezető (ismerősünk...), mert tudta, hogy messziről mentünk.

     

    A fodrászt anyukám házhoz akarja rendelni, ezen jól összevesztünk, mert akkor reggel 6 és 9 között senki nem tudna bemenni a fürdőszobába, ha engem meg a két koszorúslányt ott fodrászolnak. Nem is értem, anyám hogy gondolta... Biztos jót akart, de két utcával arrébb van a szalon...

     

    A kozmetikus nem volt otthon, a virágüzlet zárva volt (pedig nem pünkösdkor ,hanem kedden voltam nála), a fényképész szintén nem volt otthon. A számukat nem tudom, és egyébként is jobb lett volna személyesen beszélni, így most írhatok nekik Facebook-on...

     

    Az étterem le van foglalva, 5000 Ft / fő lesz a kaja, piát annyit fizetünk, amennyit fogyasztunk. Az árban benne  van a gyülekezőre 5 kg pogácsa is

     

    A kajaadagot fogalmam sincs, hogy számolják ki, ugyanis nekünk pincéres kiszolgálás lesz (tehát menükártyát is készíteni kell), nem tudom előre honnan tudják, hány "parajos gnocchi parmezzánnal" fog elfogyni.

     

     

    A tortának valószínűleg olyan mintája lesz, mint a ruhám (csatolom a képet), majd visszaszólnak, hogy tudnak-e olyan készíteni. Felül diabetikus gyümi-túrós lesz, középen csoki, alul pedig Esterházy. És minden szinten alul egy selyemszalag fut majd végig.

     

    Virágcsokrom majd fehér kála lesz, és lila papír vagy szalag lesz rajta a ruhám miatt.

     

    Fejemre vettem egy tiarát, de nem biztos, hogy bevállalom, túl "szépségkirálynős". :)

     

    Zenéket beszéltük az anyakönyvvezetővel, azt mondta, 6 db zene kell

    - gyülekező -ide hosszú, 10 perces

    - bevonuló

    - aláírás, gyűrűcsere, gyertya -ide is hosszú zene kell

    - szülőköszöntés

    - koccintás

    - kivonulás, gratulációk, ide is hosszú kell

     

    Ki még nem választottuk, majd azon lesz vitánk, az biztos, a párom hajlamos soft rock stílusban gondolkodni. :)

     

    Egyelőre ennyi.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  30. TSE
    TSE
    2012. május 31. 13:402022.

    Nekem is nyitott orrú cipőm volt, igaz rajtam volt combfix, ekrü színű, mert az ment a ruhámhoz. Később szandálra váltottam. Szerintem olyan cipőt vegyél fel, ami illik a ruhádhoz, tetszik neked, és kényelmesnek ítéled, előtte otthon azért járasd be.

     

    Apple, szerintem a vacsora kezdetétől hívd a zenészeket, korlátlan időre beszéld meg, mivel nem tudhatod előre, meddig tart a lagzi, ha nagyszabásúra tervezed, akkor hajnal 4-5-ig eltart talán

    előzmény:
    Sis (2019)
    2012-05-30  17:43
  31. 2012. május 31. 09:482021.

    Sziasztok!

     

    egy kis segítségre lenne szükségem.

     

    Nem tudom, hogy hánytól hányig hívjam a zenészeket. Én úgy terveztem, hogy du 4 től kezdődik a ceremónia, esküvő, utána keresztelő. Ez kb 1 óra???? nem tudom!

    Na de a lényeg, hogy hánytól hívjam a zenészeket, csak a ceremónia utántól? és hányig szokás?  reggelig?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. május 31. 08:462020.

    Sziasztok!

     

    Sis,rajtam áprilisban az esküvőnkön nyitott orrú,magassarkú cipő volt,harisnya nélkül,combfix nélkül.Pont akkor volt a legmelegebb hétvége,de amúgyis a ruhám elöl nyitott volt, és nem ment volna hozzá a combfix,de még a harisnya se.

    Azt te láttod,hogy a ruhádhoz illik-e vagy sem.Az enyémhez konkrétan így illett ahogy voltam.

     

    Egyébként egy tavalyi esküvőn a menyasszony az ázsia centerbe vette meg a menyacipőt,én szintén a koszorúslány cipőt,és abszolút kényelmes volt,jó nem volt túl nagy sarka,de semmi bajunk nem volt benne.Sok menyasszonytól hallottam már ,hogy a húszezerért vásárolt cipő se volt kényelmesebb.

    előzmény:
    Sis (2019)
    2012-05-30  17:43
  33. Sis
    Sis
    2012. május 30. 17:432019.

    Lányok, kiváncsi lennék a véleményekre esküvői cipő kérdésben, mert már nem tudom mi szerint keressek:

     

    1.  az alap kérdés, hogy illik-e nyáron picit nyitott orrú cipőt felvenni  a menyasszonyi ruhához? kb 2 lábujj látszana ki.

     

    2.  De ez felveti a harisnya kérdést is egyúttal, hisz az is látszana akkor, ha van az ember lányán. Kell, hogy legyen a mennyaszonyon harisnya/ combfix? Ha igen, milyen színű, fehér vagy testszínű?

     

    3. Találtam kínaiban egy fehér szatén cipőt, ami picit nyitott orrú, kis csillogó kővel az elején. Pár ezer forint volt, így megvettem, de közel sem vagyok benne biztos, hogy ez lesz majd rajtam, mert elég sok rosszat halllottam és nem tudom nem fogja-e égetni a talpamat, eltörni a sarka stb stb.

    Szóval a nagy kérdés, hogy merjem vagy ne merjem? Szerintetek?

     

    4. A magasabb árkategóriájú, szalonokban kapható cipők közül melyik márka éri meg tényleg az árát szerintetek?

     

    Köszi a segítséget előre is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_285144
    Torolt_felhasznalo_285144
    2012. május 30. 12:172018.

    Köszi az ajánlatokat, holnap felkerekedek. Addig, ha még jön hozzászólás, azt is szívesen veszem. 3/4-es vagy hosszú ujjú, fehér (csipke-szatén) bolerót keresek.

    Sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  35. TSE
    TSE
    2012. május 30. 11:212017.

    Köszönöm mindenkinek. Nyíltba nem szeretnék fotókat tenni, meg a profi fotós képeit még meg sem kaptuk.

     

    Szulti, az Ázsia centerben az esküvői ruhaboltban is megnézheted a bolerót. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285144 (2013)
    2012-05-29  20:44
  36. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. május 30. 10:092016.

    Szia!

     

    Én a Pólus Centerben vettem az enyémet,azt hiszem 3000 ft körül volt.Van ott egy bolt,nagyon sokféle ruha van akár esküvőre is mint vendég,vagy menyecske ruhának való is van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285144 (2013)
    2012-05-29  20:44
  37. Torolt_felhasznalo_301723
    Torolt_felhasznalo_301723
    2012. május 30. 08:392015.

    Sziasztok!

     

    Andi vagyok, és nekünk szeptember 22-én lesz az esküvőnk. 

    Eddig csak csendben olvasgattam, de azt látom, hogy Ti már nagyon előre vagtyok mindennel, én meg szépen dolgozgatok, hogy majd ráérünk még, közben rájöttem, hogy a ruhámon kívül semmi nincs meg, és úgy néz ki hogy ez nagyon szerteágazó dolog....

     

    Nagyon nagyon sok melóm van, nem is tudtam ez elejét megnézni, ezért nem tudom előkerült e már ez a téma, hogy valakinek van valami ötlete arra, hogy találok e olyan nyomdát, ahol egyedi ötletet tudok megvalósítani, és nem a 3 katalógusból kell választani a kínai meghívók közül, ami visszaköszön még 3 esküvőn ahova nyáron megyünk..:-)

     

    Nem szeretném én készíteni, mert erre már ráfáztam semmi kézügyességem, és a végén többe került és sokkal több mászkálásba, időbe, mintha leadtam volna...(

     

    Videós, és fényképész sincs, még zenész is csak az "ismerősök" között és én attól félek egy kicsit.

     Szerencsére drága vőlegény szabad kezet adott, persze ezzel csak lerázná a felelősséget és a melót

    Előre is köszönöm a segítséget: 

     

    Andi

    idézet:
    almadiandi (1984)
    2012-05-18 15:11:17

    Szia!

     

    MOst láttam csak a hozzászólásodat, ha még nem döntötted el, kitől rendelsz meghívót, nézd meg esetleg ezt:

     

    www.meghivoborze.hu

     

    Mi tőlük rendeljük, nemsokára meg is érkezik.

    előzmény:
    almadiandi (1983)
    2012-05-18  15:11
  38. 2012. május 29. 21:412014.

    Ma voltam a Westendben, láttam kb 4-5 ilyen boltot, pl Dress-Box, Artz Model és ki is voltak rakva szép fehér meg törtfehér bolerók. Egy butikban néztem meg az árakat (legalul, a kajáldák előtt épp a sarkon jobb oldalon) és ott 2500-ért voltak nagyon rövidujjú, sima, szép fényes anyagból.

    Remélem segítettem!

     

    És gratulálok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285144 (2013)
    2012-05-29  20:44
  39. Torolt_felhasznalo_285144
    Torolt_felhasznalo_285144
    2012. május 29. 20:442013.

    Sziasztok!

    Nálam is idén lesz a Nagy Nap, és kérnék egy kis segítséget.

     

    Bolerót szeretnék venni a ruhámhoz Budapesten. Tudtok ajánlani valamilyen szalont/boltot, akár peremkerületben is lehet (sőt, jobban preferálnám), de természetesen ha a körúton tudtok az esküvői szalonok között valami tuti helyet, és azt ajánljátok, akkor jöhet. :)

    Picit sürgős a dolog, a héten szeretném elintézni.

     

    Előre is köszönöm.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  40. 2012. május 29. 16:252012.

    Kedves TSE!

     

    Én is nagyon gratulálok Nektek!!!!

     

     

    Csilla, ne aggódj, a picúrok nagyon szívósak, de azért remélem, hogy minl hamarabb hazavihetitek! Szerintem ne stresszel magad azzal, hogy ki mit gondol, csak mert Apuka van a gyerkőccel. Neked ott van a másik babó, nem a lábadat lógatod otthon! Illetve az vesse Rád a követ, aki jól érezte magát a kórházban. (Sajnos én már túl sokszor is voltam bent, de mindig sirdogáltam este, olyan magányosnak és kiszolgáltatottnak érzi magát az ember, főleg a tudat, hogy olyan mint egy börtön, nem akkor mész haza amikor Te akarsz!) Jobbulást!

    előzmény:
    csilla18 (2011)
    2012-05-29  12:11
  41. 2012. május 29. 12:112011.

    Sziasztok!

     

    TSE: gratulálok nektek, sok boldogságot kívánok!

    Nagyon szép volt a torta, biztos finom is volt.

    az állvány nagyon elegáns, tetszik nagyon!

     

    Mi még nem sok mindent tudtunk intézni, ha minden jól megy, akkor hétvégén megyünk haza és beszéljük meg a fotóssal a dolgokat, a rokon lányokkal a sütiket, tortákat.

    Gyűrűt még nem választottunk.

    Zenét kéne összeállítani, de nem tudom milyen legyen, bá rmég van rá majd 3 hónapom.

    A gyertyát, pezsgőt is ráérünk még megvenni, a virágot is ráérünk megrendelni akkor ha esküvő előtt 2-3 héttel megyünk végső egyeztetni a hivatalba.

    Most úgy állunk, hogy mégsem öltözök át, így a díszítés sem rózsaszín lesz, hanem valami fehér-arany színűt szeretnék, hogy ruhámhoz menjen, így a tortám is ilyesmi színvilág lesz majd.

     

    Páromnak kell még inget és nyakkendőt venni, de az is ráér.

    Nekem cipőke kellene, ami fogja a lábam, mert van fehér cipőm, de félnék hogy "elmarad"...valami pántosat kéne venni, majd szétnézek hamarosan, hogy be tudjam törni.

    Ha megyünk haza akkor visszük el mindenkinek a meghívót, már aki otthon lesz.

    még nem tudom hogy most hétvégén haza tudunk-e menni, mert sajnos az egyik bébim beteg, infúziót kapott tegnap, most is kórházban van.

    Lehet elítéltek, de apukával van, mert én nem tudtam maradni.

    Én szülés után annyira rosszul viseltem a kórházi tartózkodást, sírtam mindig, féltem valamitől. Amikor mentünk az ügyeletre, már akkor is remegtem, pedig a vizsgálatra is párom vitte be Tomikámat, Balival én kint vártam, mert nem is mehettünk be. Mivel látta rajtam párom, hogy stresszelek, így ő maradt a picúrral. Fáj a szívem, de így is tiszta ideg voltam, nem hinném, hogy egy síró, idegbeteg anyuka jót tett volna neki, mikor szúrták a mancsát.

    Azért kapott infúziót mert majdnem kiszáradt. Csütörtökön voltunk dokinál, mert lázasok voltak napközben, kaptunk gyógyszert, de nem azt amit kértem. Mert amit felírt azt már kaptuk korábban is, de nem használt, van 1 bevált, de nem írta fel. Vasárnap este ügyeleten voltunk, piros a torkuk, adjam tovább nekik a gyógyszert. Mondtam ott is hogy nem használt, csütörtök óta kapják, de ugyanúgy belázasodnak, de azt mondta a doki hogy adjam tovább. Mondtuk neki hogy de megy Tomi hasa eléggé (Bali kevésbé volt beteg), kértem tőle valamit, ami megfogja kicsit a hasát, nem adott semmit, diétáztassam, adjak neki banánt, almát. Hát köszi.

    Hétfőn reggel úgy kellett lefürdetni a gyereket, úgy összecsinálta magát. 3x cseréltünk neki pelenkát 1,5 óra alatt, mentünk megint ügyeletre. Egy másik doki bácsi volt, megvizsgálta őket alaposan, és mondta hogy Tominak infúzió kell mert kezd száradni.

    Ennyit a hétvégi ellátásról, más dokikról. Hiába mondja a szülő hogy a bevált gyógyszert írja fel, nem...gondolom ő nem attól kap vissza jutalékot, az nem számít hogy a gyerek nem javul tőle.

    De szerencsére babám már jól van, lement neki tegnap 2 infúzió, evett is, bár még mindig ment a hasa. Reggel vettek vért tőle, annak az eredményét várjuk, meg hogy kakáljon kicsit keményebbet, hogy megnézzék nincs-e vírus benne. Ha jól lenne akkor már délután haza hozhatnám őket.

    Rossz hogy nem én vagyok ott vele, de emlékszem, hogy ki voltam szülés után, sírtam mindig, akkor is mikor párom bejött látogatni, akkor is mikor már kint voltak velem szobán a fiúk. Amint hazajöttünk semmi bajom nem volt,  nem tudom miért félek ennyire a kórháztól.

    Így most a Bali babámmal ketten vagyunk itthon, együtt aludtunk éjszaka.

     

    Nah, megint regényt írtam...

     

    Megyek, vasalni való vár rám...ó de nem szeretem.

     

    Sziasztok 

    előzmény:
    Sis (2010)
    2012-05-29  10:37
  42. Sis
    Sis
    2012. május 29. 10:372010.

    Gratulálok TSE!!! Nagyon szép a tortád, biztos isteni finom volt.

    Majd mesélj még!! És küldj még képeket is :)

     

    Mi most kezdtük el kiosztani a meghívókat, voltunk egyeztetni az étteremmel is. A dekorációs kiegészítők, piros ruhám, öltöny, gyűrűk!! és zenék kiválasztása van még hátra... van rá kb 80 napunk még..

    előzmény:
    TSE (2008)
    2012-05-28  11:37
  43. 2012. május 28. 12:452009.

    Itt is gratulálok!

     

    Nagyon szép ez a torta, nekem főleg az állvány tetszik nagyon Olyan szép kecses, különleges!

    előzmény:
    TSE (2008)
    2012-05-28  11:37
  44. TSE
    TSE
    2012. május 28. 11:372008.
    Próbálok egy képet betenni a tortáról:
    előzmény:
    TSE (2007)
    2012-05-28  11:36
  45. TSE
    TSE
    2012. május 28. 11:362007.

    Sziasztok,

     

    Megvolt életem egyik legszebb napja. Minden nagyon jól alakult szerencsére, az időjárás is tökéletes volt. 

     

    Nem volt tervben, hogy táncoljunk, de az étterem vezetője kiküldte a teraszra az egyszemélyes zenekarát, így egy keveset táncoltunk is Mindenki nagyon jól érezte magát. Fincsi kajákat tálaltak, a torta meg igazi gyönyörűség volt, és nagyon finom. Köszönet érte a barátnőmnek. 

     

    Nálunk alkohol nem sok fogyott, ahogy néztem max 1 liter, kevés Baileys, és kevés pálinka. Inkább sör, üdítő, víz. Pezsgőből sem sok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  46. 2012. május 25. 15:502006.

    A mi italkalkulációnk: (130 fő, ebből van 15 aki kora miatt nem ihat, illetve lesz egy-két dofőr, meg idősebbek, akik amúgy sem ivósak)

     

    12 l házi pálesz (ezt Apum megrendelte, és a gyártó nem engedte kifizetni, tehát ajándékba kaptuk, majd koccintunk az egészségére 

    6 l whisky

    6 l Jagermeister (a héten vettük a Savoya Parki Auchanban, a literes 4490-re volt kiirva, de az akciós újságban 4190-ért volt hirdetve, kifizettük, metnünk a vevőszolgálathoz, ahol elfogadták a reklamációt, és ilyen esetben a különbözet dupláját adják vissza, így végül is 3890-ért vettük a Jager literjét 

    3 l vodka

    4 l Baileys

    2 l Cherry 

     

    Ezen felül lesz korlátlan sör és borfogyazstás (az árban benne van), illetve viszünk még 20 l pezsgőt és 5 l gyerekpezsit.  

    előzmény:
    superwoman (2005)
    2012-05-25  10:38
  47. 2012. május 25. 10:382005.

    Sziasztok,

     

    Most végeztem egy gyors kalkulaciót 85-90 főre (ami ugye még nincs lefixálva):

    -10L házi pálesz

    - 5L Baileys

    - 5L Jägermeister

    - 5L whiskey

    - 2-3L Unicum.

    Ha abból indulok ki, hogy nálunk a násznép kb. fél 6-ra fog az étteremhez érni, tehát nem lesz kikérő, álló fogadás ilyesmi, szerintem elégnek kell lennie, még a bulizós-ivós haverok (30 fő) ellenére is.

    TSE, az esküvőnk július 21-én lesz, úgyhogy már csak 2 hónapom van hátra........a time managementem viszont nem a legjobb, mindig állitok fel magamnak határidőket, de sosem tudom befejezni időben. Például nem gondoltam volna, hogy a meghivók átadása ennyi időt vesz igénybe, hogy mindenkihez személy szerint el kell utazni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  48. 2012. május 24. 22:512004.

    Szia!

     

    Nekünk két hónapja volt az esküvőnk,kb. 50 olyan vendégünk volt,aki ivott alkoholt, és 11 liter tömény fogyott...volt Jager,házipálesz,gin,vodka,vmi whiskey. Pezsgő szinte nem fogyott,borból olyan 10-12 liter. A vendégeink nagy része fiatal, bulizós piálós,így remélem,tudtam segíteni:) Sok sikert a készülődéshez!

    előzmény:
    superwoman (2001)
    2012-05-24  17:22
  49. 2012. május 24. 22:182003.

    Egy vicces cikk az esküvőről. És van benne igazság. Senki ne aggódjon, az mindenkinek élete nagy napja lesz, és biztosan csodaszép :)

     

    http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/5155/hazasodjunk- fricskak_es_buktatok_a_nagy_napon/

     

    Mindenkinek sok boldogságot :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  50. TSE
    TSE
    2012. május 24. 17:422002.

    Apple, nagyon szép helyen lesz az esküvőtök. Jó sokan lesztek Biztosan minden nagyon klassz lesz!

     

     

    Superwomen, üdv köztünk.

    Mikor lesz az esküvőtök? Rövidital nem tudom mennyi kell, szerintem függ a vendégektől is. Nálunk sokan vezetni fognak, így nem isznak majd, meg a nők is max. egyet szerintem. Nálunk négy féle rövid lesz. 

    előzmény:
    apple88 (2000)
    2012-05-22  09:30

Címlap

top