Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ez még semmi:):D
nekem a középső része fáj az ujjamnak, nyomásra meg főleg
tudom, nem törvényszerű, és akkor tényleg lehet a hormonok hatása, csak félek, a nagyobb alulműködés, mivel nagyobb adag l-tiroxint szedek, hamarabb hozza a következő fokozatot
mert hát vannak fokozatok, sajnos
Csoda,hogy tudod követni a napokat
Ne félj előre a sokizületitől,nem törvényszerű.Szerintem.
Nekem is bedagadnak az ujjaim reggelre, de nŕlam az inhüvelygyulladŕs okozza. Allitolag a hormoningadozŕs okozza.
ELôször én is izületi gyulladŕsra gondoltam, de a dokim megnyugtatott. Igy most ezzel élek. Majd ha éjszaka is felébreszt a fŕjdalom, akkor operŕlnak. (Mondta a dokim.)
Sziasztok!
Voltam a dokimnŕl. Igaz, hogy "csak" a hŕziorvosom, de nagyon lelkiismeretes, és idöt szŕn rŕm, ami a szakorvosomra nem jellemzö. Azt mondta, hogy emelni kell az adagomat, majd 3 honap mulva kontroll. Most 100 helyett, 112,5 lesz a napi adagom. Ilyen még ugysem volt. Elöször 125-öt akart, de mondtam neki, hogy attol biztos tulteng majd bennem az energia és mint egy bolha ugrŕlni fogok. Igy most kisérletezünk.
Emellett vérszegény vagyok, gondolom ez is összefügg a pajzsmiriggyel.
Ma voltam a lányommal vastagbél tükrözésen.1 éve vannak problémái,több féle gyógyszert kapott,de nem használtak.
A tükrözésen szerencsére semmit nem találtak,de .........................a tünetek kellemetlenek.A doki azt mondta,valószinű,hogy a renyhe bélmüködést-ami miatt vannak a problémái-pajzsmirigy probléma okozza.
Pfffffffffffffffffffff............nekem sokizületim lett a pm alulmüxiből.
Az endokrinológus csak az első alkalommal csinált FT3 és FT4-et,ami a lányomnál eltért,erre csinált TSH terhelést,mira az 39 lett.4 éve 25 -t szed,szerintem mélyebb vizsgálat kell.........ott hagyom a dokit.2x fél nap elmegy azért az 5 percért,amig ránéz az asszisztensnője által előhivott adatra a számitógépen és emeli-hagyja.csökkenti a gyógyszert.
Túl sok mellékbajt okoz a pm,de erre nem elég 5 perc.
Kértem első lépésben TSH,TF3 és TF4 labort a házidokitól,kiváncsi vagyok........
Szia!
Most mekkora adagnŕl tartasz? En 50-nel kezdtem, aztŕn 75, utŕna 100, 106,25, terhesség alatt 125... De mŕr 4 éve 100mmg. Rŕadŕsul a T4-em jo. Semmi plusz tünetem nincs és miutŕn ujrakezdtem dolgozni, fogytam is 5 kilot 7 honap alatt.
En is félévente nézetem, idŕig nem volt soha ekkora eltérésem.
A vérben vagy egy bizonyos gyógyszer szint, ha rendesen szeded, igy egyszeri kihagyás nem okoz gondot.
Emellni kell a gyógyszeren.Nekem szinte félévente emelnek egy keveset.
Sziasztok!
Ma megkaptam a TSH eredményemet, ami 9,97 mUI/l, a normŕl pedig 0,15 és 4,50 között van. A T4-em jo, 17,30 pmol/l (12-23 a normŕl.)
Szerintetek elöfordulhat, hogy azért lett magas a TSH, mert 4 hete elfelejtettem egy 100-as Levothyroxot bevenni? Ilyen késön jelentkezne a következménye? Volt mŕr valaki hasonlo szituŕcioban?
Hm, köszi.
Akkor lehet, hogy valami más miatt emelkedik... vagy a fene sem tudja...
Sziasztok!
Kicsit eltűntem. Megkaptam április 6-án a túlműködésre a radiojód kapszulát. Azt hiszem, elkezdtem alulműködni, most is 68 volt a pulzusom, és híztam 3 kilót.
Ami érdekes, és emiatt írok: nektek magas a vérnyomásotok az alulműködés miatt?
Nekem eddig mindig alacsony volt, 90/60 körül, amikor túlműködtem, akkor is. Mostanában meg 120/80 körüli értékeket mérek, ami tudom, hogy tökéletes, de magamhoz képest sok...félek, hogy feljebb is megy.
Üdv
Cs.
Igen, nekem prolatint kellett 1 hónap után ellenőrizni...2000ft
szerintem MM kérdezd meg mindenképp!
levél vagy telefonon biztos segitenek!
Köszi a válaszod!
És abban tudtok-e segíteni, hogy megy az ilyesmi az MM-ben?
Nem szeretnék ezért új időpontot kérni a kontroll előtt. Három hete voltam kb.... Lehet ezt e-mail-en is megkérdezni?
Vagy lehet, hogy tényleg a háziorvos is segíthet ebben?
A távkonzultáció mit takar az MM-ben? Valaki vette már ezt igénybe?
ilyenről nem tudok...
esetleg a másik a letrox, lehet más a vivőanyag ebben is, erre kérdezz rá...
Sziasztok!
Három hete kezdtem szedni L-Thyroxin-t a pajzsmirigyemre. Sajnos bőrkiütés jelentkezett rajtam, ami egyre csak fokozódik - ezért két napja nem is szedem a gyógyszert. Tanácsotokat abban kérem, hogy volt-e már valakinek ilyen allergiás reakciója erre a gyógyszerre? Lehet helyettesíteni valami mással?
Sziasztok!
Végigjártam a Mensmentis segítségével minden vizsgálatot; nőgyógyász, endokrinológus, inzulinterheléses vizsgálat, több vérvétel. Végeredményben Dr. Rencz Ritánál arra jutottunk, hogy az emelkedett eozinofil szintem, a már kialakult endometriózis, a felső határérték közeli TSH (egyszer 3,98 egyszer 4 felett, máskor normális) és prolaktin, a hüvelyi ciszta, a rossz emésztés, a fogyásnehézségek, a reggeli emelkedett inzulinszint (a terhelés után pedig nagyon leesett a cukrom) egyértelműen egy megelőző állapotra utalnak és gyanítható, hogy valami nincs rendben a hormonjaimmal. Hormont nem kaptam, viszont próbaképpen felírt meforalt, 2*850 mg-ot.
Ennek 2 hét szedés utáni hatásáról szeretnék írni, és kérdezni benneteket, hogy ki tapasztalt hasonlókat:
- újra izzadok sportolás közben (1 óra futás általában heti háromszor, gyógyszer előtt alig izzadtam)
- a nagyon sok (napi 2-4 és nem jó állagú, már bocs) vécézésem egyre csökkent, tehát rendbe tette az emésztésemet
-egyáltalán nem kívánom a cukrot, az édességet, de még az alkoholt sem igazán (boros vagyok nagyon)
- egy tányér kaja BŐVEN elég, nem esik nehezemre lecsökkenteni a szénhidrát részt
- kitisztult a bőröm
-kifejezetten úgy érzem egy tányér után, hogy NAGYON tele van a hasam
Örülnék ha írnátok a tapasztalataitokról ez alapján, hogy csak bedumálom-e vagy valós hatásokról beszélek?
Üdv,
M.
sziasztok!
segítségeteket szeretném kérni!az anyósomnak van alulműködése, de még egy normális kivizsgálás sem nagyon volt.UH elfelejtette elküldeni a doki 1 hónap után visszament, mert mondtam neki, hogy UH megnézik, nem csak vérkép.
ha esetkeg kaposvári vagy pécsi fórumozó van köztetek és tudnátok egy alapos dokit ajánlani( akár privát rendelés is érdekelne)megköszönném!
És melyik a másik? Megnéztem az oldalát, annyira nem volt szimpi, ha nagyon nem jön be semmi, akkor lehet kipróbálom. Egyelőre úgy tűnik, január óta először legalább a menstruációm megjön - ha minden igaz :) Úgyhogy most bizakodó vagyok...
Engem már kétszer építettek le nyilvnvaló tünetekkel, hidd el harmadszor nem hagyom magam :)
Nagyon sokunknak ő volt, aki nézett terheléses cukrot, és ha az a 2órás eredmény alább ment a o perceshez képest, lemerte irni, hogy enyhe IR.
Vagy ha csak az LH volt magasabb, és semmi más tünet nem volt, tovább vizsgálodott.
Van köztünk, akinek nincs cisztája, jó a mensije, van pé-je, nem metabolikus /semmi tünet/, vékony, sportol, stb, és mégis csak 1 érték miatt, az insulinja a 120perces több mint 5szöröse a 0perceshoz képest, megkapja a meforált.
Pm-ben pedig nem elégszik meg a 2-3közötti értékkel, ha már hos.van, hanem leviszi 1 környékére, mivel akik oda járunk a mensmentisbe, babát szeretnénk elsősorban.
Másodsorban a betegségünk szinten tartani.
Mert ha olvasol a pm alulm. ről látod, hogy később izületi betegségek is kapcsolodnak hozzá...de érrendszeri is, ha nem kezelik jól, és jön hozzá egy 2es cukor betegség.
Nem tudni mi van előbb, pm alulm, vagy pco-ir.
Ugyhogy mindenképp mindenkinke akinek egyik megvan, további vizsgálódást javaslok.
Szigfrid meg nagyon fájdalmas. nem massziroz, hanem egy kis kanálféleséggel gyógyitja a talpad.
Van aki ájulásig viszi.
Ugyhogy én most még hozzá nemmegyek, inkább a másikhoz.
Fájdalmas??? No ezt nem tudtam eddig... Mennyire fájdalmas? Azt hittem legrosszabb esetben kellemetlen lesz, esetleg.... De alapvetően azért nem számítottam rossz élményre, hiszen a nevében is benne van: masszázs...
Az orvost, meg ígérem, kipróbálom, de csak akkor, ha úgy érzem, az enyém nem elégíti ki az igényeimet... (terheléses cukrom nekem is lesz egyébként, pedig éhgyomrim jónak tűnik - de a kórelőzményem, meg a családi betegségek miatt nem lehet teljesen kizárni a PCOS-t...). Jártam már pár orvoshoz, magánhoz, sztkshoz. 19 évesen olyan endokrinológusom volt, aki ma is nyilatkozgat "szakértőként" tévékben, újságokban (mint nőgyógyi). Már akkor (9 éve) elkért 10-12t egy vizsgálatért, most 15 - a nevem se tudta, pedig rendszeresen jártam hozzá, de igazából nem is ez a baj, hanem elfeledte felfedezni a hashimotomat. Épp úgy, ahogy a másik orvos, aki 23 évesen vizsgált, mondjuk az sztk-san. Most úgy voltam vele, jöjjön, aminek jönnie kell - a nem létező menstruáció talán elég ok arra, hogy komolyan vegyenek... Egyelőre megbízom a dokimban, és ha hibát követ el, akkor váltok, ebben biztos lehetsz. Azokhoz képest, amiket itt (és más fórumokon) mesélnek a többiek -ezerszer jobbnak tűnik.
De mesélj te is, miért ennyire jó a Tűű?
Szia!
Köszi a választ, a talpmasszőr- ajánlást szívesen fogadom :)
Az orvosommal azonban egyelőre elégedett vagyok. SOTE-n dolgozó, jó nevű nőgyógyász-endokrinológus, aki a kórházból nem a magánrendelésére - ami szintén van neki - hanem a ráckevei sztk-ba irányított (ahol heti 1szer rendel), mert ott csinálják meg a leggyorsabban a laborvizsgálatokat (és az összeset). Szimpatikus volt, hogy nem a pénzforrást látja bennem (azért egy ilyen problémát tudja, hogy nem egy alkalom alatt old meg, és mindegyik kontroll pluszbevétel), az is, hogy alaposan, legalább fél órán keresztül csak kérdezgetett mindenféléről,nagyon alaposan elmondott mindent - még a gyanúját is részletesen elmegyarázta: mire alapozza, hogyan alakul ki, és miért működik így a szervezetem. Plusz, egy héttel az ELSŐ találkozásunk után rosszul lettem, fájt nagyon a derekam, felhívtam reggel fél 8kor. Nem vette fel a telefont, de 8kor visszahívott, emlékezett rám, a problémámra, megnyugtatott (elmagyarázta miért lehet), javasolt egy fájdalomcsillapítót, és azt mondta, mindenképp hívjam, ha nem múlik tőle. Elmúlt. No mindegy is.
Szóval amikor legutóbb nála voltam, sajnos annyira izgatott voltam, hogy a felét elfelejtettem annak, amit mondott (onnantól kezdve, hog megláttam a leletemen: antitest, és ráadásul magasabb, mint kellene, összeszorult a gyomrom, halt meg ismerős autoimmun betegségben - Lupus szindróma - rettenetes volt). Szóval ezért kérdezek ennyit tőletek - ha nem baj - nem akarom felhívni és pofátlan lenni, hiszen egy fillért se fizettem neki (még).
Visszatérve a mensesre, ő is először PCOS-ra gyanakodott, a petefészkem olyan jellegű is volt, de a vérkép alapján azt mondta nem úgy tűnik. Persze a vérkép lehet normális, de azt mondta, a cukorra mindenképp vissza kell térnünk..
Asszem ez talán azt jelenti, hogy ha a pajzsmirigy-kezeléstől nem áll helyre a rendszerem, akkor bizony jön a terheléses cukor....
Betsy, én is igyekszem mozogni, rendszeresen tornázom (ilyen ugrálós női heti 2-3+ 1 jóga), de valahol olvastam, hogy vannak olyan zöldségek (brokkoli, káposzta), amik gátolják a pajzsmirigy működését. Ezért gondoltam, hogy megkérdezek egy dietetikust, nem is annyira a fogyás miatt. Legalább ne "egyek" ellene :)))
Sziasztok!
Én is új vagyok még valamilyen szinten, bár már lassan 3 éve olvasgatom a topikot. Akkoriban kezdődött nálam a pajzsmirigyes téma, de akor még nem kezelték.
Pocmak, én sajnos orvost nem tudok ajánlani, és elég összetettnek tűnik a probléma a barátnőd esetében. Szerintem ezek az értékek nem olyan rosszak, nem kell a legrosszabbra gondolni. A pajzsmirigynél lehetnek ideiglenes kilengések pl. stressz hatására és nem az nem feltétlenül baj.
Lehet, hogy fog kapni kezelést, de ezt az orvosok úgyis tudják, a legfontosabb, hogy megnyugodjon.
Jól sejtem, hogy babát szeretnének?
Lapine, én 1 hete szedem az L-tiroxint, de nem vettem észre semmi furcsát. Egyelőre még nem érzek nagy változást, de azt sem, hogy rosszabbodna bármi. Én nem mentem dietetikushoz, inkább mozogni próbálok.
Ha a hormonszintek (T3 és T4) a határértéken belül vannak, akkor elvileg nem lehetnek nagyon szembeszökő tünetek, mert a szükséges hormonmennyiséget még meg tudja termelni a pajzsmirigy.
Na de nem akarom tovább osztani az észt, a legtöbbet én is a régiektől tudom meg az orvostól.
Sziasztok!
Egy hete tudok a pajzsmirigy autoimmun betegségemről, és máris annyi kérdésem van...
Itt vannak rögtön a tünetek - én nem tudtam fogyni, 5-6 kiló van rajtam, de ez lehet a cigi letevése miatt is + menstruációm már január óta nincs - ezzel küldtek endokrinológushoz a SOTE-ra. Ott Béres Lászlóhoz kerültem, aki nekem nagyon szimpatikus, mindig részletesen elmagyarázza, hogy épp milyen betegségre gyanakszik (először azt hitte PCO), és az hogy működik, mit kell tenni, stb,stb.
A vérképemen elvileg nincs sok eltérés a normálistól, most nincs előttem pontosan, de azt hiszem amelyik kevesebb szokott lenni az alacsony, de a határértéken belül, amelyik meg magasabb, az több, de az is határértéken belül. Az anti-TPO-m viszont tízszerese a határértéknek (380 azt hiszem).
Szóval erre kaptam L-Thyroxint meg mindenféle vitamint. Amióta elkezdtem szedni - na meg tudom, mi bajom van - egymás után veszem észre magamon a tüneteket: fázom és estére nagyon fáradtnak érzem magam. Viszont diéta mellett fogytam 1 kilót (stagnáltam már pár hete, miután a víz már távozott a szervezetemből).
Tulajdonképp az érdekelne, hogy kinek milyen tapasztalata van az L-Thyroxinnal, meg hogy mire számítsak: bedurvulhatnak a tünetek a kezelés megkezdése után? Vagy kezdek teljesen hipochonder lenni??? Van esélyem arra, hogy 30 kilót felszedjek, vagy elkezdjen hullani a hajam?
A másik az, hogy milyen dietetikushoz érdemes elmenni? Bármelyik tud tanácsot adni, vagy vannak "specializálódottak"? Mivel csak május végén megyek vissza a köv. vérvételre, és már hamarabb szeretnék "jól" enni - olvastam egy csomót arról, hogy mit tanácsolnak és mit nem az alulműködésre...
Olvastam a reflexiós talpmasszázs jó hatásáról. Jár valaki? Az mindegy, hogy hova, vagy vannak különbségek?
Előre is köszi a válaszokat: Nóra
Sziasztok!
Egyikőtök egy másik topicból ideirányított, melyet ezúton is köszönök.
32 éves barátnőm néhány laborértékét osztanám meg veletek, hátha tudtok valamit hozzászólni, hogy mennyiben térnek el a normálistól és hogy mire utalhatnak. A genetikus ezek alapján még azt sem tudta megmondani, pajzsmirigy alul vagy túlműködés-e, szakorvoshoz addig nem küldik, míg az újabb vérvizsgálatok eredménye meg nem érkezik. az meg még hetekbe is telhet. nagyon kétségbe van esve. mire utalhatnak az értékek? ő már a legrosszabbakra gondol... ti biztos ismertek nagyon jó, igazán hozzáértő kezelőorvost, helyben ilyen biztos nem lesz, de biztos elmennének bárhová a megoldásért.
Íme az értékek:
Anti-TPO és Anti-dsDNA lett pozitív. ez biztos két különböző dolog.
TSH: 6,4792
FT3: 4,53
FT4-et is nézték, annak az értékét nem tudom, de a normálistól eltért, mert alá volt húzva.
ATPO: 119,8 iu/ml
A genetikus még semmi konkrétumot nem mondott.
Tsh-m most 1körüli.
Nem bromot szedek, mert azt nem birom, norprolacot.
Ezzel sem lehet szoptatni????
Én csak azt nem tudom hogy a norprolacot/45mg/ is akkor örökre kell szedni, nem jön rendbe ez a prolactin kérdés?
Vagy esetleg adenómád volt?/kis daganat hip.-ben/
A letrox-ltiroxin az ok, azzal nekem sincs gond.3napig 100, 4.nap 75mg szedek.
Valószinű 100-125 lesz, ha baba lenne.
De nekem már más miatt is lehet nem jön össze.
Lesz HSG-m.
Szilvi,
Igen, azt tudom, hogy a cukorlebontással is problémák lehetnek... főleg nekem, akinek kiskorában volt már egy kis problémája ezzel. Szerencsére az elmúlt, azóta sem élek sok cukorral, csokival. Kivétel a terhességek alatt, amikoris nagyon kívántam az édességet. Vizsgáltak is cukorszintet, de szerencsére még terhességi cukrom sem volt magas. Egyelőre. De persze oda kell figyelni!
Láttam, hogy te is kaptál azon amikor valaki kérdezte, hogy milyen TSH szintnél lehet teherbe esni... Esetleg van ezzel valamilyen problémád?
Én '95 óta szedek thyrox-ot és bromot. Folyamatos ellenőrzéssel jól beállították még Mo.on. 2004 óta Hollandiában élek, azóta itt van endokrinológusom. A bromot a beállítás óta (kb. 1997) nem változtatták, a két terhességem alatt is végig szedtem, és ugyanannyit (napi 87,5mg)... Lehet, hogy szeretnénk egy harmadikat is, ezért nem szedek modernebb gyógyszert, hanem maradtunk a bromonál. Euthyrox az más, azt változtatják. A terhességek alatt mindig 25mikrogrammal megemelték az adagot, és terhességek után csak 12,5 mikrogrammal léptették vissza. Tehát a 2 terhesség előtt 75-ről most napi 100-at szedek. De a 2 baba mindent megér...
A bromo miatt nem szoptathattam egyik babámat sem... Ezen lelkileg kellett magam túltenni, ami igen nehéz volt... Inkább legyen két gyönyörű egészséges gyermekem, akiket nem szoptathatok (de jó tápszerrel etethetem őket), minthogy ne legyen egy baba sem.
A.
Nálunk családi hagyomány a pcp,mint kiderült,de jól karbantartják....................hogy mi lesz pár év múlva,a fene sem tudja.
De addig is szép az élet.Engem nem győzött le a rák,sem a pm alulmüxi,akkor ez sem fog.Pláne,hogy 2 hete csináltattam új cicitJó mellű,reumás öreg tyúk vagyok....haha
Szia Ovics!
Ne ijesztgess a sokizületi gyulladŕssal, mert az a rémŕlmom! (anyukŕmnak volt, tudom mit jelent) De el kell ismernem, hogy az egyik autoimmunbetegség hozza magŕval a mŕsikat. Igazad van abban, hogy a hormonbogyo szedése mellett megmaradnak tünetek: en pl. nagyon ingerlékeny vagyok, könnyen stresszelhetö. Az izmaim "fŕjnak" mŕr attol is ha felmegyek az emeletre.
Inhüvelygyulladŕsom van (reggel érzem ŕltalŕban), a nögyogyŕszom szerint a legtöbb negyvenes koru nönél kialakul. (szoval ez is hormonfüggö)
Amugy én fogytam 3-4 kilot, de ugy, hogy ujra elkezdtem dolgozni (fizikai munka félŕllŕsban), reggel ettem, de utŕna kivŕrtam a delet, és nagy éhségemben mindig bevŕgtam pŕr almŕt.
Én csak a magam példáját tudom........................azt gondoltam,hogy szedem a bogyót,minden ok,megszüntek a tüneteim és ezzel le is tudom a betegséget.Nem figyeltem arra,hogy azon ismerőseim között,akik szintén alulmüxisek,szinte mindegyiknek van izületi gondja.Arra gondoltam,hogy ez olyan öreges dolog.
Háááááááááááááááááát....................a doki felvilágositott.
Bármilyen izületi fájdalmatok van,menjetek orvoshoz,ne hagyjátok,hogy elbagatelizálja a dolgokat.Kérjetek immunszerológiát.Ezt vérből csinálják.Nekem nem sokkal a pm probléma kiderülése után már voltak boka fájdalmaim,azt mondták felszivódott az inszalag,ezért megmütötték.Semmi értelme nem volt,max,hogy nem bicsaklik ki a bokám.A fájdalom maradt.A gyógyszeriparnak jól jövedelmező paciens voltam.
Magas süllyedéssel küldözgetett a dokim kivizsgálásra és mindenhol azt mondták,nem indokolja a szakterület.Étrsd:reuma szerint a süllyedés nem mutat reumát.Ránézésre.
Most a csontszintiográfián feltünt az orvosnak,hogy tele van a szervezetem "feketeséggel",azaz az izotóp a gyulladás helyére húzódik.
Na végre innen elindultunk...................
Bocs, hogy zavarok, de mindenhol próbálkozom, ahol pajzsmirigy a téma, mert eléggé meg vagyok ijedve .
Kamasz korom óta vastagszik a nyakam sajnos, és most már nagyon nagy golyvát növesztettem. 10 évente elmentem izotópos vizsgálatra, ultrahanra gyakrabban. A hormon szintem mindig referenciaértéken belül mozgott, panaszom nem volt, csak annyi, hogy folyamatosan nőtt.Sajnos mostmár tényleg akkora, hogy bármilyen nagy is a félelmem a műtéttől, nincs más választásom.
Dr. Gál Istvánról hallottatok már, van róla valakinek tapasztalata?
Esetleg tudtok más pajzsmirigy sebészről,akivel meg vannak a páciensek elégedve?
sziasztok,
ovics, azt hogy érted, "Vegyétek komolyan az alulmüxit.................sajnos én iks elbagatelizáltam,mert a bogyó rendben tartott-elvileg"?
Hogyhogy elbagatelizáltad mert rendben tartott a bogyó? Úgy érted, hogy beállt a kívánatos TSH, T3, T4 szint, mert szedi rá az ember a gyógyszert. Persze emelett a szervezeted nem jön rendbe, végülis ez tüneti kezelés. Dehát valójában a mai tudás szerint ezt a betegséget így kezelik. Nem? Hogyhogy vegyük komolyan? Én nagyon komolyan veszem, rendesen beszedem az adagot, akkor amikor kell stb. Rendszeresen járok ellenőrzésre. Emelett még szerinted mit kellene tenni? Hogyan előzhetők meg szerinted az ízülei problémák? Ezeket azért kérdezem, mert én amennyire lehet odafigyelek, és ha van tanácsod, szívesen venném...
Másik kérdésem: Van esetleg közöttetek olyan, akinek pajzsmirigy alulműködés mellett még túl magas a prolaktinja, és mindezek az agyalapi mirigy működésének problémája miatt vannak?
A.
Sziasztok!
Senkit nem akarok ijjesztgetni,de örülhettek,ha "csak" ez a gondotok,hogy lemegy-e a bogyótól pár kiló.Nem gúnyolódok!
Sajnos régi motoros vagyok alulmüxiben és most jött elő a következő fázis:sokizületi gyulladás.Nagyon sok pm-es belép ebbe a szarba,már elnézést.
Szóval ,csak annyit akartam mondani,mostanában ritkán szóltam hozzá,szörnyű fájdalmaim voltak és olvasom,hogy a terhesség és a fogyás felé mentetek el.A terhességből már kinőttemA fogyás már nem izgat,mert inkább ne fájjak.
Vegyétek komolyan az alulmüxit.................sajnos én iks elbagatelizáltam,mert a bogyó rendben tartott-elvileg.
Sziasztok!
Én is pajzsmirigy alulműködéssel küzdök. A tsh-m 4,8 volt legutóbb, mégis a János kórházból elzavartak, hogy ezzel az értékkel mit akarok itt. Ezért szeretnék elmenni egy rendes magán dokihoz (ahogy itt olvasgattam a fórumot Tűű doktorhoz kell menni), mert még csak meg sem kérdezték, hogy produkálok e tüneteket. Pedig a koleszterinem is magas (26 éves vagyok!!) és vérzsírom is. Azonkívül foltokban ki van száradva a bőröm, míg máshol zsíros, hullik a hajam és nem tudok egy dekát sem fogyni (két hónapja kivették a mandulámat, 3 hétig gyakorlatilag szinte semmit nem ettem - egy dekát sem fogytam, sőt, majd egy másik probléma miatt szigorú diétára lettem fogva - 4 hete csak zöldségen és sovány húson élek, futok, kézilabdázom, tornázom és mégsem mentek le a kilók... - kétségbeejtő).
Szóval szeretnék egy olyan dokihoz menni, aki lelkiismeretes és foglalkozik velem. Viszont azt nem tudom, hogy már eleve véreredménnyel kell odamenni? Mennyibe kerül pontosan (mondjuk Tűű doktornál) egy ilyen vizsgálat? Volt már olyan, aki nála ilyen értéknél kapott gyógyszert?
Szia!
Ha elkezded szedni majd a gyógyszert, akkor szerintem a nyakad lesz majd látványosan vékonyabb, de a felszedett kilókat nem lehet csak úgy leadni... Sajnos én is ettől szenvedek, anyukámmal és két barátnőmmel együtt. Szerencsére nálam még időben észrevették, hogy ez a gond, így még nem olyan vészes, de egyik barátnőm az egyetemen halaszthatott egy évet, a másikat meg ki is rúgták az egyetemről mert nem tudott tanulni. Szóval szerintem a fáradékonyság és aluszékonyság a legnagyobb gond, a hízás már csak ráadás. Én is 10 kilót szedtem fel, és csak úgy tudom tartani a súlyom, hogy minden nap sportolok, és alig eszek vmit.
Sajnos aki folytatja korábbi életvitelét, ott akár néhány hónap alatt 20-30 kiló is feljöhet... Úgyhogy nagyon kell vigyázni, mert sajnos az ilyen betegségben szenvedőkre igaz, hogy még a levegőtől is hízik.
Miert kell levinni egy ala? En Solymosi doktornal voltam,augusztusban 3.65 volt a TSH-m,FT 4 15.4 es FT3 6.17. O szerinte ezek jo ertekek, szedem a 75mg gyogyszert minden nap, mozgok, dietazok, de fogyni nem tudok!
Kihez kellenne fordulnom, van e-mail cimed,vagy telefonszamod? Kulfoldon lakom, s nayaron megyek legkozelebb haza.
Koszonom.
Köszi, holnap megyek vissza a nőgyogyászhoz, de közbe már lezsiroztam az endokrinológiát is, ápilisba mehetek is ( mit tesz az ember, ha eü dolgozó
Annyit mondott hogy erre gyógyszer kell.
Igen a másik dolog a viz. Állandóan tele vagyok vizzel, multkor bevettem egy gyenge vizhajtót (Amilorid) 2 lityi le is jött, de 2 nap mulva visszament, pedig mensi után vagyok. A combom meg mint a narancs. Kenem is h nézzen ki valahogy.
Remélem ha beáll a TSH, akkor ezekkel a módszerekkel lazán lefogyok 3-4 kilót, többet nem akarok.
tényleg. de akkor legközelebbaddig nem szabadul aíg nem kapom meg a gyógyit :)
tényleg?
ezt nem tudtam.
Én kaptam már akkoris, Valicskó dr-nőnél voltam először, és adott.
juájj, én teljes mértékben megértelek!
rejtam a kedvenc világoskék farim szakadt szét :(((((
És a bőröm is tele lett striával mert állandóan szétreped a visszatartott víz miatt :(
A cukorszintem jó szokott lenni vérvételek alkalmával. A fogyás beindulását attól remélem, ha beáll a Tsh.
Mert attól a mennyiségtől amit most eszek biztos megindul a fogyás.
Bele vagyok már betegedve, az összes ruhámat eladtam.
Elég magas nekem a TSH-d, én ugy gondolom a 25 az kevés lesz.
Nekem 5volt a tsh, és máris 50essel kezdtem!!!2004ben!
Ha a fogyás nem indul be, nézess egy terheléses cukrot, és insulint! De vigyázz nem nézet minden endo doki szivesen!
Kérjél metformint!!!
Diéta, mozgás addig!
Ja, az anti TPO az jó, 14 es ( 5-35 ig jó)
Akkor mitől alakult ki? Elképzelhető hogy a fogamzásgátlo belekavart?
Sziasztok!
Nekem most derült ki az alulmüködés, épp idejébe mert már kezdtem begolyózni.
48 kiló voltam, 1-1,5 év alatt hiztam 10 kilót, utánna meg a többi 4 et. bármit csinálok, nem tudok lefogyni, rohangálos munkahelyem van , és keveset eszek, ennek ellenére hizok. Mikor elkezdődött a hizás, akkor kezdtem el fogamzásgátlót szedi, azt hittem attól hiztam, bár lehet az is belepiszkált, aztán abbahagytam, a kilók maradtak, egy picit gyarapodtak. fáradékony vagyok, székrekedésem van.Rendetlenkledett a mensim, novemberbe 3 hónapig nem volt, most meg több mint 2 hónapig. Novemberbe egy nőgyógyász főo. letudott egy Norcoluttal, amitől megjött, most mentem egy másikhoz, egy fiatalhoz, és azonnal hormonvizsgálatot kért.
Most lett meg az eredménye, TSH 6.85, FT4 10,2. Kicsi az alulmüködés de kifejlett, mert azt olvastam hogy ha csak a TSH magas akkor kezdődő, ha már a FT4 is alacsony, akkor baj van.
Holnap megyek a leletekkel a dokihoz vissza, el fog küldeni endokrinológiára, gondolom. A kolléganőim közül 2 nek is van ilyen, és azt mondták erre kb 25 mg os euthiroxot fognak irni.( Kórházba dolgozom)
Remélem ha beáll, a fogyásom is beindul, ha elkezdek fogyózni. Most 63 kiló vagyok és nagyon zavar. Gyermekem még nincs, de addig nem is lesz, amig ez be nem áll. Milyen időközönként kell ellenőrzésre járni? Ha elkezdem szedni a gyógyszert gondolom ennyi kajálás és mozgás mellett fogok fogyni egy kicsit,,,,
Tűűhöz járok és már ez a 125 is kicsit sok a súlyomhoz képest (Tűű mondta).
Lehetséges, h az IR miatt nem akar javulni az alulmüxi? Arra még nem kaptam szép színes(?) bogyót.
Olyan nincs, hogy nem hat.
Esetleg kevés az adag.
Tessék másik endokrin orvoshoz menni, aki kivizsgál.
Gyanitom, hogy nem csak ez a pm alulm, van a háttérben.
Sziasztok!
Túlvagyok egy újabb vérvételen és érdeklődnék, van-e köztetek valaki, aki hasonlót tapasztalt és mit tudtak vele kezdeni.
2008.10.30. TSH 24,94 (novembertől 75 mg L-Thyroxin)
2009.02.09. TSH 0,1 (innentől csökkentett, 50 mg L-Thyroxin)
2009.03.30. TSH 21,48.
Kezdek kikészülni.
Nem eszel te egy kicsit keveset?
Ahhoz h az ember fogyjon naponta min 5x kéne enni. Reggelit mindenképpen, mert ahogy olvasom azt kihagyogatod.
Az ember minnél töbször eszik kevset, annál jobban fog pörögni az anyagcseréje. Namármost ez az esetünkben extrán fontos. Mert minnél kevesebbet eszel, a szervezet annál inkább takarékra kapcsol.
Biztos te is olvastad a Norbi ápdét topikon (láttalak, h irdogáltál :D). Ott is rínak, h napi 3x-i étkezés mellett nem fogynak.
Vagy saját tapasztalat. Általában (sajnos!!!!!!!) nekem a főétkezés este 6-7 órára tolódik. Egész nap kis adagokat eszek, h legalább este ehessek kicsit többet, mert összejön a kiccsalád, főzőcskézünk és akkor úgyis nehezebb megállni, h ne egyek egy jó nagy ízűt. Hozzáteszem, a vacsi is mindig vmi ultra egészséges:P Tgnap californiai paprikás omlett volt brokkolival.
Szóval egésznap megy ez a sokszor kevés evés, este meg a picit több, és csak nem fogytam, csak nem fogytam, pedig én is hetente 5x tornázok másfél, két órákat. De tény ami tény, akkor is keveset ettem napközben.
Erre tgnap úgy voltam vele, h le van b.szva, eszem egy kürtős kalácsot. Utána este megtámadott egy szemét kis falási roham is. Ettem a vacsi után fagyit, sült pudingot, sajtos tallért, kölesgolyót. Már el is könyveltem, h mára tuti +1-2-val több leszek és meglepően tapasztaltam, h nem sőt....talán fogytam is, pedig tnap nem mozogtam.
Szóval ezzel az egész szájtépéssel csak azt akarom mondani, h rendesen kell enni, sokszor és akkor biztos meg fog indulni az.
Persze gyógyival azért sokkal könnyebb lesz :)
No, mostanra közel 7 kilométert lefutok egyben, múlt héten ezt háromszor, most hétfőn bringáztam 1,5 órát, tegnap megint futás 6 m fölött. Kajálás ilyesmi, pl. tegnap: reggeli tejeskv édesítővel, délelőtt házi gyümölcslé (répa, narancs, citrom, alma, banán vízzel turmixolva és felengedve), ebédre én készítettem gombás szószos tészta (gomba, olívaolaj, paradicsompüré) 7 deka tésztára kevés sajttal, este pedig egy szelet pirítós diétás lekvárral. Ettől a kajálástól mondjuk hétvégén valamennyire eltértem, mert csináltam itthon tiramisut, de teljesen cukormentesen, tehát nagyon kevés szénhidrát volt benne, szinte csak a levegős piskóta. Na csak azért írom, hogy érzékeltessem, ezek mellett egyetlen dekát sem fogyok, semmit. Ha ezt átvariálom úgy, hogy reggel egy szelet pirítós zöldséggel, tejeskv, ebéd vmi könnyű, hús salival, vacsora meg csak turmix max, akkor fogyok. Hja, ha edzettem is mellé...szóval azért nagyon várom, hogy segít-e valamit ha kapok minimális hormonpótlást, tudom, olvastam, nem ettől fogok lefogyni, de egyszerűen nem akarok koplalni, megtettem többször, mindig visszajött.
Ami furcsa, hogy ennyi mozgással egyáltalán nem változom centiben sem semmit, se a testzsírszázalékom nem változik. Most lehet mondani, hogy tavaly október óta nem csak bringázom, hanem edzek is és mégsem változik semmi.
:-(
Hát igen, én is 32évesen lettem alulműködő.
Ma biovitalban voltam vv-elen, és megkérdezték milyen gyóygszert szedek.
Kissé elájultak, hogy meforál, letrox, meg norprolac...
Ez van, egyik hozza a másik betegséget.
Sziasztok
nekem felnőttként van 8éve alulműködésem
Remélem hogy gyógyszerrel rendben tudják tartani
1körül jó nekem is hiába reff értéken belül van
Szilvi én is odajárok Tűű dokihoz
Mintha csak rólam szólna amiröl írsz.
Ezzekkel a gondokkal küszködöm én is mint Te, csak én jó 3o évvel idősebb vagyok Nálad.Gondolhatok a klimax közepén és még sorolhatnám az ülü életmódot.De nem lehetetlen a fogyás életmódváltással és való igaz mozgással.Néha hajnalban gyalogolok este meg kerestem olyan mozgást amit imádok.Igy egy hónap alatt lemegy egy kg.pedig most még túlműködöm tehát illene fogynom.-de nem ragszkodik a hurka hozzám .:) Nem sokáig mert én leszek az erősebb.
Szóval kitartás és mivel fiatal vagy valóban az értékeid szuperak úgy gondolom más orvos is elfog tanácsolni, hogy válts életmódot.
Talán valaki nekem is tud segíteni... 41 éves vagyok, 14 éve derült ki, hogy pajzsmirigy-alulműködésem van. Göb nincs, csak idült pajzsmirigy gyulladás és nagyon lassú anyagcserém. 168 cm magasságomhoz 77, 8 kg vagyok, 20 évesen még gebének számítottam... Fogyni marha nehezen sikerül. Ezt úgy kell elképzelni, hogy azzal a diétával, amivel más könnyedén lead akár 15 kg-ot is, nekem jó, ha 5-öt sikerül, de akkor már a falat kaparom az éhségtől. Napi másfél szem L-Thyroxin 50-et szedek, az adag már vagy 5 éve nem változik, pedig szerintem nem jól van így. A legutóbbi véreredményeim: TSH: 2. 260
T4 : 1. 18 T3: 3, 00 A doktornőm szerint teljesen normálisak az értékek, de én fogyni szeretnék legalább 15 kg-ot! Ezzel sajnos soha nem foglalkozik. Legfeljebb azzal a tanáccsal jön, hogy mozogjak sokat! Köszi! Ehhez nem kell orvosi diploma szerintem. Szegeden tud valaki jó endokrin dokit? Aki tud, segítsen, köszi!
1-2 hónap és a letrox/l-tiroxin helyrehoz, ez biztos.
Igen, magánba máshoz is bejutsz.
De államiba nem hinném, én 3 hó feletti váróidőt tudok.
Ha nem mensmentis hanem csak sima sztk, de nem beutalós vv-t viszel, az 7 hormon kb 8800 ft, lásd maros utcai sztk...
MMben a vv nem olcso.
Én csak endokrin orvoshoz járok oda, kontroll 8000, de ha 3 havonta kell mennem, akkor az olcsobb nődokimhoz megyek, aki kiirja a hormonsort is, párezer ft-ért, tehát még olcsobb, és ezt a baross utcában megcsinálják.
Ottani orvosomnak nincs magánrendelése, igy annyi a rákszürés is amit adok.
Őt tudom javasolni.
Nekem már 8évi rohangálás után mindenre van megfelelő orvosom:-)))
Szomorú tapasztalatom 2 évig tartó orvoshoz rohangálás után, h a tb-s ellátás döglassú és ráadásul sokszor tesznek a fejedre, mert van száz másik beteg is a futószalagon, aki mögötted tülekedik.
Sokáig én is államiba jártam a Szt. Imrébe. kb. 4 hónap a várakozási idő ott, de hallottam ott olyan hajmeresztőt, h vki 6 hónapra kapott időpontot :-O
Végső konklúzió, h nincs mese, ha jó szolgáltatást és hozzáértést akar az ember, azt meg kell fizetni.
Szia!
Már voltam első körön a Mensmenstisben, szóval izé, igen, foglalkoznak veled, meg nem három hónapra van időpont, de nődoki, endorkin és egy hpv szűrés 32ezer magyar pénz volt, szóval hát, kicsit soknak érzem. Ennek ellenére megyek vissza ezzel a lelettel Dr. Rencz Ritához, meglátom mit mond. Kérek is időpontot most.
Háziorvos szerint ez tökéletes eredmény.
M.
Hálló :)
TSH magas. Legutóbb házidokim küldött el vérvételre mert olyan rossz bőrben voltam, h szinte csak kúsztam már a rendelőjében. Erre mikor megyek vissza az eredményekkel, mint amilyen neked is van, kedvenc dokeszom vállrándítás kíséretében: hát ő nem tud mit csináni, határértéken belül van. Nah kössz szépen.
Szóval tényleg érdemes szakihoz menni. Itt járunk páran a mensmentisbe, ott tuti kikupálnak :)
jajj de jó is lenne este nem hót fáradtan összezuttyani. Bár már ott tartanék.
De akkor ezek szerint azért "megváltást" ne várjak a gyógyiktól?!
Sziasztok!
Pár évvel ezelőtt volt egy 4 feletti TSH mérésem, akkor nem foglalkoztam vele tovább, mert nagyon későre kaptam időpontot endokrinológushoz, magánra meg nem volt pénzem. Kétszer háromszor is nézettem utána a laborral együtt a TSH-t, jó eredményeket kaptam. Viszont elég komoly problémám van a fogyással, igen tudom másoknak is, de már megtettem, hogy két hétig felírtam minden falatot és edzést, kiszámoltam és fogynom kellett volna, ennek ellenére a súlyom egy dekát sem változik hacsak koplalásba nem kezdek, azt meg NEM fogok (értsd 1000 kalória alatti/körüli étrend) mert tudom, hogy utána úgyis kétszerese jön vissza. 174/85 kiló vagyok 34 évesen, sok, nem jön rám a normális konfekció méret. Mindez annak ellenére, hogy heti háromszor futok, mostanra 6 km felett per alkalom. Ha éppen nem futok akkor aerobik vagy bringa és/vagy komoly túrák hétvégén, szóval sportoló embernek számítok, elég jó kondival. Súlyomat tekintve meglepően jó kondival:o))).
Ezeket azért írom le, hogy nehogy elkezdje itt nekem vki a sportolni kéne meg egészségesen étkezni. Gyakice nincs is itthon egészségtelen kajám...jó ideje kiiktattam, jártamban keltemben sem eszem semmilyen ismeretlen készételt néha egy-egy fagyit leszámítva, az tényleg a gyengém. Minden nap eszem friss gyümölcsöt, zöldséget, kenyér csak reggel max. délben, akkor is saját teljeskiőrlésű (vagy zabpehelylisztes, vagy rozsos), saláták, nagyon kevés cukor, az kizárólag csak keserűcsokiban (1-2 kocka), saját egészséges édességek nagyon mértékkel, szóval asszem odafigyelek.
Lényeg, hogy elmentem a Mensmentisbe, Arnold dokinál és Ritánál is voltam, kértek inzulinrezisztencia tesztet, mert a tesóm cukros meg a nagyim is az volt. Ez rendben van.
Viszont újra vettem vért és nézték a hormonokat. Eredmények most:
TSH: 3.94 (0,4-4)
FT3: 3.86 (1,5-4,1)
FT4: 1.12 (0,8-1-9)
Prolactin: 21,47 (0,33-27,33)
Prolactint tejcsorgás (csak préselésre) miatt nézettem miután minden más olyat, ami okozhatja kizártunk. Olvastam, hogy a TSH már 2.5 felett is pajzsmirigy károsodást jelezhet.
Erről kérdezném a véleményeteket, mert a háziorvosom szerint ezek jó eredmények.
Persze máris hívom a Mensmentist és kérek időpontot, de addig is megköszönném a tapasztalaitokat, véleményeteket.
M.
Én azért javasolnék egy teljes női hormonsort, 3. és 21. nap /peteérés utáni 7. nap valójában/
Terheléses cukor és insulin vizsgálatot, és a mensmentisben egy nődoki uh-t Arnold dr-nál.
Hizás, hajhullás, bőr szárazság, ez lehet tünet, és sokan nem értenek hozzá.
Még kórházi endokrinok sem.
Megoldottam a tesztet. Nem vagyok beteg, de mégis annak vesznek:)))))))))
Nagyon nem megy a fogyi igy nem tudom, hogy forditsam vissza azt az állapotot amibe belekrültem.
Keveset eszem, mozgok amennyi belefér és mégis a súlyom áll.Zsirból lassan fogyogatok, pedig pont a kg.ok számát kellene csökkenteni.
Én aug óta meforált kapok, és a pm alulműxire meg a letrox/l-tiroxin.
A prolaktinom magas, arra kapok norprolakot.
Nekem jobb a bőröm és a hajam is.
És már nem vagyok fáradt:)
A Szt Imre a tétényi úti rendelőjében a Pálfy Andrea szokta levenni a vért. Én is jártam egyszer ott. Engem Tűű küldött oda.
Pénteken reggel fél 9re kellett menni. Nem tudom, h egyéb napokon h vannak.
Szia Szilvi!
Köszi, h válaszoltál, kedves tőled. Kicsit kététségbe voltam esve, vagys inkább el voltam keseredve.
De! Múlt héten jártam Tüünél a mensmentisben. Tényleg egész más, mint a Szt. Imrében. És nem cseszett le, h önkényesen emeltem az adagot, sőt meg is lettem dicsérve
Nekem is 1 alá kell(ene) vinni a TSHt. Most 125öt szedek. Remélem használni fog, bár én sajnos nem úgy érzem. Ő se igazán értette, h a kis súlyomhoz hogyhpgy nem elég a 100. Na majd 1 hónap múlva okosabbak leszünk.
Én még ugyan nem tervezek babát. Engem bevallom őszíntén a PCO olyan szinten aggaszt h zsíros, pattanásos a bőröm, zsíros hajam, nah és persze a vércukrom is állandóan ingadozik az IR miatt.
Te milyen gyógyszert kaptál rá és milyen változásokat tapasztaltál?
Köszönöm az oldalt majd átnézem.
Nem néztek, eszük ágában sincs hiába panaszkodom kb. 1o éve.
Inkább rákötöznének egy szobabiciklire és addig tekerjem amig birom.Ez a megoldás.
Közöltem csak ő utánuk vagy együtt tekerjünk:)
A pajzsmirigyre kapott hormon az nem gyógyszer.Most már úgy vagyok megyekutána és inkább állitsák be jól mert ha elhizom nagyon akkor depis leszek:)
Fórumokon többet megtud az ember mint az orvostól.Hiába futószalagon dolgoznak:)
Most iszom valamit és kíváncsi vagyok leveszi-e a gyulladást hosszabb távon.Annak már örülnék ha nem kellene örökké a gyógyszert próbálgatni , hogy végre beállitsák az adagot.
A 4-es Tsh nekem elég kegyetlen, csak úgy ragadnak rám a kilók:)
Most meg a hajam hullik, hogy túlmüködöm.
Sziasztok,
Nalam is endokrin es anyagcsere zavart talaltak,sajna nem is siekrult helyrehozni a fogamzokepessegemet 3ik eve.:-(
A haziorvos nezette meg a pm-et,ami akkor pontosan 4 volt TSH,es azota szedek euthyroxot,max 75mg-ot,volt,hogy emelte 100ra de akkor tulmokodtem.A Tuu nel is jartam 2 eve,o adott meforalt is,miutan volt egy kis hiperinzulinemiam. Es UH-n lattak 5-6 db folliculiust is a petefeszkekben.Aztan eltelt egy ev,ujabb uh,akkor sehol semmi,picke petefeszkek,a PCOS-nel meg inkabb nagyobbak,ez nem PCO,Dr .... diagnosztizalta,hogy nem ez a baj. Az inzulinom most jo,voltam terhelesen,nem volt magas.
Viszont a Pm.re is azt mondtak,hogy a 4es TSH-ra nem kell gyogyszer. Ezt a Sote-n. az endon.
Most szedem a napi 75-ot,mert felek,hogy leallnek,hogy lelassulnek nelkule. Kb 0,8 es 1,8 kozott mozognak az ertekeim.
Miert beszelnek itt osszevissza az orvosok?
Az egyik szoges ellentetet mondja a masiknak.
Nem akarok gyogyszert szedni feleslegesen de azt se akarom,hogy abbol legyen baj ha nem szedem.
Mar banom,hogy nem mentem az orvosira. Lassan vizsgazhatnek.:)
Mik a tüneteid?
Most szédelgek .-nem tudom ettől van.e?
sajnos ott nem vagyok ismerős...
de beutalóval, bárhol sztk leveszik a kért vért, ingyen
én pl 12.ker maros u-i sztk voltam...
ugyhogy a beutalo az nem helyhez szól...bárhol elfogadják igy csak kérj vv beutalót
Sziasztok!
Segítsetek légyszi!
dr. Alföldi Sándornál voltam magánrendelésen, aki a Szent Imrében államin rendel, és azt mondta, hogy ha kérek a háziorvosomtól oda beutalót, akkor a szent imrében lehet vért vetetni az asszisztensénél (?)
Tudjátok, hogy ott melyik nap, mikor, hánytól hányig lehet menni, kit kell keresni, hova kell menni, stb?
Segítsetek, mert mennél minél hamarabb!
Köszi!
Végülis, gyulladás az gyulladás.
Nekem most 0.9.es az érték, ami tökéletes az endorin dokimnak, és nekem is.
Sajnos magas prolaktinra kaptam most bogyót, jól rosszul is vagyok, de kibirom.
Nem egészen értem.
Ha sorvad, akkor alulműködik...
Ha smot túlműködés van, az nem sorvad.
Strumát okozhat mindkettő.
Nekem is volt gombóc érzés, de később elmúlt.
Gyulladásos pm alulműködésed lehet, ha az uh is mutatja.
Szerintem mind1, hogy 3 vagy 2 ilyenkor a tsh, ha az anti tpo-tg magas.
Én adnék rá letroxot, vagy l-tiroxint.
Hova jársz?
Milyen hamar lett ez az eredmény?
mert igen, ez túlműxi...
Na ez a gondom az sztk, és korházakkal...3hónapig kell várni...
Én ezért járok magánba, mert ha valamit érzek, megyek vv és kérek időpontot, előre 3 hónapra.Na persze van akinek már nem a gyerek téma miatt kell figyelni, de az egészségem nem vagyok hajlando kockáztatni.
Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy belekontárkodom a topicba, csak a tapasztalataitokról szeretnék Benneteket megkérdezni. Jelenleg diagnosztizáltak nálam Hashimoto thyreoiditis-t, igazából a TSH-m 2,29 volt a legutolsó előtte sem volt 3,5-nél magasabb. Sokat voltam beteg, lázas mindenféle tünetek nélkül, csak a nyakam és a nyaki nyirokcsomóim voltak megnagyobbodva, de szinte állandóan 2 éve beteges vagyok. Az aTPO-m 266, az UH a gyulladás képét mutatta, a mérete normális és a biopszia is Hashimo-t mutatott. Az lenne a kérdésem, hogy ti tapasztaltok-e gombócérzetet a torkotokban????Nagyon elkeserítő, mert folyamatosan lehet érezni ezt a tompa szorító-gombóc érzést, a doki nem is nagyon foglalkozott vele. De kb 3 hónapja van ez, mire lehet számítan? Akinek van ilyen tünete mit csinál vele. Szedtem már nyugtatót is, hátha az segít, de nem így lett...
Köszönöm szépen,
Üdv: Nymphea
Ma kaptam kézhez a pajzmirigy leletem.A múltkor 4,1 -es volt az értékem most meg0,296. Akkor átmentem túlműködésbe?
13 mg. gyógyszert emeltek. Sose volt túlműködésem legalábbis nem emlékszem rá.
Három hónap múlva talán kapok időpontot.
Szerintetek ez az eredmény igen rossz?
Igen tudom.Sajnos az egészség lassan sokba kerül.
Aki nem tud igy elmenni, nehezen találja a megfelelőt, és a megoldást.
És lehet az egészsége az életcélja is elvész.