Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia!
Köszi a hozzászólásodat, nagyon jól esett! Ismét egy visszaigazolás arról, hogy jól gondolom ezt a pm dolgot! Neked hogy derült rá fény? Viszonylag könnyen?
Olyan dühítő, hogy hosszú évek teltek már el és teljesen hasztalanul!! Még az a szerencse, hogy a férjem 100%-ban mellettem áll. Ha még ő sem értene meg, mint az orvosok, nagyon nehéz lenne. Csak épp magamat nem tudom elfogadni, a nyakamba meg nem tehetek ki egy táblát, hogy nem eszem töltött káposztát töltött káposztával. Lelkileg nagyon nehéz.
Most újból nekifutok, ahogy írtam, és ha elveszíteném az erőmet, akkor írok nektek. Olvasni úgyis olvaslak titeket.
Köszönöm mégegyszer!
Kedves Melus!
Nem írtad, szoptatsz-e vagy sem. Tudnillik szoptatás esetén nagyon sok nőnek csak az elválasztás után jelentkezik a menstruációja. Így van ez mióta világ a világ, nem bánkódtak érte, mert volt egy kis természetes fogamzásgátlás. Ezért:
1. Ha szoptatsz, és az elmaradt mentsruáció miatt az orvosod mégis elküldött az endokrinológiára, ismervén, hogy ott aztán ráállítanak hormonszedésre, akkor csak egyet tudok javasolni: hamar hagyd ott a háziorvosod, mert rosszindulatú.
2. A menstruáció elmaradása a szoptatás alatt régebb is nyilván valamilyen hormonfolyamatnak volt köszönhető, csak régebb nem nézegettek TSH-kat meg miegymást.
3. Nagyon gyakori a szülés utáni időszakos pm. alulműködés, én is hoztam itt fel példát, pl. egy babanet.hu-n olvasott esetet, ahol a 70-es TSH rendeződött magától néhány hónap alatt. Ha érdekel, olvasd át a régebbi leveleim, valahol megtalálod.
4. Az endokrinológus figyelmeztetett, hogyha ráállsz a hormonra, akkor valószínűleg egész életed végégig szedeti veled? Vagy a "beteg érdekében" kegyesen elkerülte a témát.
5. Attól függetlenül, hogy mit mondanak hivatalosan, a hormonról le lehet szállni, én is leszálltam, igaz kisebb adagról, de sok esetet olvastam az interneten angolul, amikor kis adag hormon esetében évek múlva is le tudtak szokni nagyon lassan (hónapok alatt) és regeneráltatni a pm-jüket.
Minden jót
Nehogy mááá hormonozzuk a kicsit kövér és lusta gyerekeket, vagy egynémely kilótudatos buta fiatal lány, akinek ugyan semmi baja, de szeretne jobban kinézni (asszem, volt már egy-kettő ezen a topikon), esetleg a szeretője előtt, tönkretegye a szervezetét.
Nocsak, nem az egérrel kell behúzni a pofikat a levélbe?
Nagy szerencséje a fiadnak, hogy régebb volt lomha és duci tinédzser, mertha most lenne az, az anyukája őt is elvinné a pm dokihoz, és ha nem lenne nagy a TSH-ja (ki tudja, mennyi volt akkoriban), akkor a drága dokika csináltatna egy terheléses tesztet (megsúgom, ezt jobb helyeken ma már hülyeségnek tartják), és akkor biztosan felugrana a TSH-ja, mint mindenkinek, aztán majd a dokika neki is szépen felírna hormont, hogy függővé váljon a gyógyszeripartól egész életére. javascript: emoticon('');
javascript: emoticon('');
Ez tényleg nem jóga topik Hihi,én is járok hastáncolni. A lelkemnek is csoda,de a testemnek is.Ezek után kit érdekel a súly,ha nem vagyunk betegek?
A második terhességnél emelni fogják az adagot és sürübben kell járni kontrollra.Legalábbis ezt mondta a doki a lányomnak.
a bogyót valsószinű életünk végéig kell szedni.nem olyan tragédia......gondolj arra,hogy karban lehet tartania pm-t ezzel.Másoknak sokkal nagyobb a bajuk...........
Ma talaltam meg ezt az oldalt, nagyon megorultem neki.Szeretnem en is megosztani veletek az en tortenetemet.
10 honapja szultem a baby gyonyoru,szepen fejlodik egeszseges
A terhessegem alatt kozel 30 kg-ot hiztam, ami a szules utan sem tunt el, -4kg mikor kijottem a korhazbol.Szulest utan 3 honappal voltam a hazidokinal,hogy elegge odemasodom es a vernyomim is magas volt,foleg a pulzusszam,kaptam orvossagokat be is alt minden, kiveve az odemasodast, ja es a lenyeg hogy a hasam olyan nagy volt mint aki meg nem szult meg(oriasi es kemeny)pmUH+izotopos vizsgalat, ahazidoki ekkor meg nem adott semmit(TSH 4.89) magatol is be fog ez allni terhesseg utani allapot ez. 3 honap mulva vissza is mentem, mivel elmaradt a verzesem ( terhes nem voltam) ujabb pmuh+izotoos vizsg. a tsh felment 7,98 elkerultem az endokrinoligiara ahol megallapitottak" kisse lustacska ez a pm" es aptam L-THYROXIN 50 mg napi fel szem most mar lassan 3 honapja szedem holnaputan megyek vissza kontrollra( en ugy erzem emelni fogjak a dozist,de majd kiderul) Miota szedem a gyogysz. az elejen nem ereztem smmit kb 1.5 hoig, mellette szedtem ferro-folgamma( vas tabletta) 2 hetig egyszerre vettem be a 2 orvossagot majd kiutesek lettek rajtam mig rajottem,hogy nem szabad egyidoben bevenni, igy a hormont reggel felkeleskor ehgyomorra veszem es delben a vasat azota nem vagyok faradt, nem karikasak a szemeim, ugy erzem tele vagyok erovel( kell is a babyhez) azreformaltam az eletem sokat mozgok, torna, seta, uszas, bar ez mostanaban elmarad,es YOGA nem akarok reklamot csinalni neki( lasd hastanc regebben) mert meg kikapok,hogy nem yoga topik, de eskuszom nektek, hogy ez segitett( vagya tudatalatti) leegelso oran mikor hasra kellett fordulni szinte hintaztam a hasamon, hasizmom az nem is volt egy szal se, ma mar elertem azt,,hogy a hasam lejebb ment ( most ugy nezek ki mint aki csak 4 honapos terhes(alakulok)) mar nem olyan vizes a testem az arcomon is kivehetok a vonasok( mert a nodokim szerint mikor meglatott eloszor azok sem voltak kivehetok) egyszoval jobban erzem magam a 44-es meretbol ma mar 42,40, haladas. Ja es a kajara is nagyon odafigyelek rengeteg zold, gyumi, feherhus,szinhidrat NAGYON_NAGYON RITKAn. Ma mar nem ver ki a viz mikor kimegyek az utcara, de tavaly nyaron meg utaltam az utcara is kimenni( meg egy itteni szakerto azt mondta menjek pszichodokihoz mert ez egy kezdodo deppi ) persze en ereztem, hogy ez nem igaz( nem is volt ) Napi 2,5-3 lityi folyadek ebbol 1 l. zold tea natur semmi edesites, izesites.Mst csak az fog meg erdekelni, hogy meddig kellesz szedni a gyogyszert eletem vegeig? Lehet-e meg masodik babym, es hogy mikor megy mar veger le a hasam!!!!! Tudom turele-turelem van aki azt mondja 2 ev is kell neki ( jo kis kilatasok dehat turelem rozsat terem( ja teleraktam a balkont viragokkal az is jo hatassal avn ram tudtok valamit a bach fele viragterapiarol? lehet az is kedvezoen hat( egyebkent a yoga-ra visszterve a forditott testhelyzetek hatnak
Nekem mindig nézik mind a hármat... Remélem nincs a gyereknek ilyen baja, mert a fiúknál kevésbé jellemző, de ha lehet, akkor ezt kizárnám. Nem tűnik egyébként betegnek, a súlyfeleslegére is van normál magyarázat. De sokáig én is magamat okoltam a hízásért, mert nem ettem ugyan sokat, de rengeteg csokit szoktam enni. Rohamszerűen tör rám és csak zabálok-zabálok....
Az ivóvízben nemcsak hormon, hanem egy csomó antibiotikum is van, ezt sehol a világon nem tudják még tisztítani. Azért nem hiszem, hogy jelentős egészségügyi problémákat okoznának ezek az anyagok nagyon kis mennyiségben vannak jelen.
Ne parázztass
Inkább vizsgáltassa meg a fiát,legfeljebb felesleges lesz a vérvétel.
Egyébként a kamaszokra jellemző sok esetben az otthoni tunyaság.................nekem is van fiam és volt kamasz.Ma már pörög az élete 30 évesen,de ki sem lehetett mouditani annak idején.De eszembe sem jutott,hogy máj problémái lennének,vagy túltengő női hormonjai Pedig duci volt a lelem,most se nádszál.
Elfelejtettem megírni, hogy az a sok kipisilt hormon a fogamzásgátlóknak köszönhető. Az ösztrogén-elhízásról itt az nlcafe-én is találtam valamit:
"2. Ösztrogén hormon
Ha a szervezetben megnő az ösztrogén mennyisége - például serdülőkorban, terhesség idején vagy fogamzásgátló tabletták szedése során -, akkor könnyebbé válik a zsír és a víz raktározása. A narancsbőr kialakulhat vékony, magas testalkatúaknál is, de elsősorban a nőiesebb típusokat sújtja, akiknél magasabb a női nemi jelleg kialakításáért felelős ösztrogén-hormonszint. Férfiaknál is kialakulhat a cellulit, ha a férfi-női hormon egyensúlya valamilyen oknál fogva felborul."
Tehát Czeizellel kapcsolatban arra akartam utalni, hogy ezek a szervezetbe kerülő női hormonok nem-e okozhatnak akár hízást is.
A fiad tünetei pl. akár májproblémára is utalhatnak. Az USA-ban pl. nagyon sok gyereknek "zsírmája" van, ami azt jelenti, hogy a máj elzsírosodik, nem tud eléggé működni - nézd meg a felhízlalt libák máját a piacon: nem sötétpirosak, hanem világos barnásak. Zsírmáj kialakulhat sok zsíros ételtől és mérgektől: a mi étkezésünkben most mindkettő benne van. Ezt natúr, zsírmentes diétával helyre lehet hozni néhány hónap, év alatt. A májtól függ nagyrészt a T4 átalakítása T3-á, tehát az is lehet, hogy a TSH megugrik valakinél, de nem a pm, hanem a rossz májműködés miatt. Tehát a TSH-t és az FT4-et meg FT3-at együtt kellene nézni.
Ez csak egy ötlet. De amit sz.m.m. írt a 4865-ben, az is igaz lehet, azaz vitamin stb., pl. jód hiány.
Most hirtelen az is eszembe jut, amit Czeizeltől olvastam, hogy most sok nők által kipisilt hormon kerül az ívóvízbe, mert az nem bontódik le (és húsokban, tejben is van hormon, mert adnak az állatoknak). Szerinte ez a sok hormon árt meg a mostani fiúknak, pl. a spermaszám állítólag néhány évtized alatt a felére csökkent. Ez lehet kicsit off volt, bár ki tudja.
Szóval akár friss forrásvíz, natúr ételek és vitamin-, ásványpótlás lehetnek a megoldás.
Szia!
H5O11 egy orvostól idézett, aki szerint a veszteséges vizsgálatokat "már csak egyes megszállott orvosok végzik el. A nyereséges vizsgálatok számát felpörgetik, ha kell, ha nem."
Ezt gondolom úgy kell érteni, hogy egy vizsgálat akkor veszteséges, ha keveset kapnak érte a TB-től, ők viszont sok időt, alapanyagot, műszert stb. áldoznak rá, tehát a különbség negatív. És akkor nyereséges, ha a kórháznak nem kerül sokba, viszont a TB sokat fizet nekik érte. Ilyenkor végeznek fölösleges vizsgálatokat.
Azt gondolná az ember, hogy igen, de a tapasztalatom az, hogy nem figyelnek oda, max. 2 perc, megnézi az eredményt, aztán csá. Ha jó a tsh mehet isten hírével (tisztelet a kivételnek).
Én sem hallottam még senkitől, hogy ilyet végeztek volna. Az öröklődő hajlam miatt most megkértem a háziorvost, hogy a nagyobbik gyerekemet nézzék már meg, mert fiú ugyan, de állandóan fáradt, hízik is, bár keveset mozog. Szinte mindig otthon lebzsel, semmihez nincs kedve. Szóval gyanus. Remélem nincs baj, a gyerek is tiszta para, mert 20 évesen még szörnyűbb lehet szembesülni azzal, hogy esetleg életed végéig szedni kell valami gyógyszert.
Igen,a lányomnál igy mutatták ki.
De ezt egy endokrinologusnak tudnia kell/ene.
Amiket leírtál tipikus pm tünet. Akár én is írhattam volna, de itt többen is azt tapasztaltuk, hogy meg kell küzdeni azért, hogy végre diagnosztizálják ezt a kór....
Ha voltál endokrinológusnál, akkor az biztos nézett TSH-t nem?
Ha annak jó az eredménye, akkor nem kapsz hormonpótlást, egyedül ovics lányánál hallottam a terheléses vizsgálatot, talán azt kellene kérni, ha alapjáratban nincs eltérés a Tsh szintednél.
Ne hagyd annyiban! Az orvosok sajnos egy csöppet sem megértőek. A 30 kiló ilyen rövid idő alatt nagyon durva! Én is meghíztam - lassabban - kb. 15 kilót, nekem is azt mondták, hogy ne egyek annyit és sportoljak. Amikor elmondtam, hogy egy héten kétszer tornázom, egyszer teniszezem, és ha van időm a hét végén még úszni is szoktam, azt mondta a doki, hogy de jó magának, hogy ennyi ideje van Felháborító, hogy mennyire nincs empatikus képessége az orvosok jelentős részének!
Bocsi, de 2005.11.10-én három leveledben is említed a Betaloc-ot.
Az egyikben például ezt írtad: "Utána kaptam a betalocot (ritmus szabályzó ) ,mert a vérnyomásom továbbra is alacsony maradt !" Erre reagáltam, hogy hogyan adhatnak vérnyomáscsökkentőt alacsony vérnyomásra.
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat!
Enitrimble: voltam már endokrinológián, de nem találtak semmit Jártam Pados Gyula vezette osztályon is, ahol nagyot csalódtam . Az eltelt néhány év alatt megfordultam néhány rendelőben, de mint korábban is írtam, érdemi segítség nélkül távoztam.
Regoca: ismerős!! Én is így voltam ezzel! Sok orvos, sehol semmi. Aztán amikor utána olvastam a neten egy-két dolognak, akkor kezdett beigazolódni a gyanúm. Annak idején eü-i sulit végeztem, még rémlett valami...
A többoldalú vérképnél milyen értéket kért a házi dokid, ami egyébként nem szokott benne lenni? Hátha itt van a titok nyitja. Az mit jelent, hogy idegi alapon van?
Ovics: most vettem észre, hogy mi erről a klinikáról korábban már leveleztünk. Nekem is onnan van a fáslim. Illetve volt. Kb.2-2,5 éve nem voltam már. Az osztályvezető ( nem emlékszem a nevére, szőke, teltkarcsú nő) minden egyes felülvizsgálaton azt mondta, hogy fogyjak már le, ne egyek annyit. Akkor telt be a pohár, amikor majd' nyolc hónapos terhes hasamra azt mondta, hogy szerinte ne csak fogyózzak, hanem keressek valami sportot is. Persze, lehet, hogy azért volt ilyen kedves, mert nem adtam neki egy árva petákot sem. Viszont minden előadásán elmondta, hogy ő még életében egyszer sem lakott jól. különben elhízna .Az újpesti kórházat éppen 2 héttel ezelőtt ajánlotta a barátnőm. A bibi csak az, hogya körzeti nem akar addig beutalót adni, amíg nem csinálunk egy újabb vérképet. Hát, ha attól tezsi függővé, akkor nem lesz beutalóm
Jól emlékszel....................éjszakára fásli vese mizériával ,nappalra kompressziós térdzokni.
Javaslom,jelentkezz be a kispesti limpödéma kezelésre.Kb 5 napos tartozkodás és meglepően leapad a lábad.Persze otthon folytatni kell,de ott spec masszirozást és gép nyirokmasszázst is kapsz.Abszolut nem mindegy hogyan fáslizol.
Másik: tudom ajánlani az én pm dokimat: Dr Fenyves György az újpesti Károly kórházban.Délig rendel mindennap.Körzeti orvosi beutaló kell és máris mehetsz.Nagyon kedves,öreg apó.
Szia!
Megengeded, hogy adjak egy tanacsot? Termeszetgyogyasz helyett endokrinologushoz fordulj, ill. kerj beutalot. Vervetel alapjan vizsgaltasd ki a pajzsmirigy hormonszintedet, amibol talalgatas helyett feheren-feketen kideritik, hogy az-e a problema? HA igen, akkor tudnak nagyon jo szintetikus hormonpotlast felirni, ami, ha az adag jol be van allitva, segit a fogyasban es az egyeb problemak is elmulnak. Nekem szules utan kezdodott a hizas, hajhullas, stb. Vervetel utan kiderult, hogy nem eleg a pajzsmirigy-termelesem. Azonnal gyogyszert irtak ki ra, mar par honap utan elkezdett minden javulni. Fo, hogy menj utana, mert a term.gyogyasz nem ir fel ilyen hormongyogyszert, es en nem nagyon hiszem, hogy van erre hatasos termeszetes gyogyszer.
Gyogyulast kivanok!
Folytatom, ígérem rövid leszek.
Lábdagadás nekem is van, térdig. Fáslizni nekem is kellene, vese alakú párnát én is kaptam a bokámra. Ha jól emlékszem, Ovics is hasonló cipőben, akarom mondani fásliban jár
Annyit kérdezett a természetgyógyász a vizsgálat után, hogy családban volt -e valaki, akinek problémája volt a pajzsmirigyével. Amikor említettem, hogy Apukámnak strúmája volt néhány éve, felkapta a fejét. Ezzel én megerősítve láttam a pajzsmirigy gyanút.
A hízáson kívül száraz, durva a bőröm, leginkább a a felkaromon, fenekemen, comb hátsó részén. Rengeteg hajam kihullott, amit egyébként egy mikroszkópos vizsgálat során hormon problémával magyaráztak. Régen bírtam az éjszakázást, de ha 10-kor fekszem le, akkor másnap alig élek.
Ígértem, hogy rövid leszek, úgyhogy ennyi.
Ti mit gondoltok? Hogyan tovább?
Bocsánat, hogy félbehagytam, de már kezdtek előtörni a könnyek.
Gyorsan elküldtem, hogy tudjam folytatni.
Szóval: 65 kg-ról híztam 115-re. Kb. 30 kg-ot szűk másfél év alatt. A többit különböző tempóban x idő alatt. tehetetlenül néztem, ahogy csomagolom el a ruháimat, és ahogy amérleg nyelve kúszik feljebb és feljebb...
Természetesen voltam orvosnál/orvosoknál. Hát nem könnyítik meg az ember lánya helyzetét.
A " nem kell annyit enni"-től (endokrinológus mondta) "szokjon hozzá, hogy így néz ki"-n kersztül, az "valószínűleg genetikai probléma, van ilyen, van akin csak ennyi idős korban jön ki"-ig mindent kaptam, csak segítséget nem. 1998 közepén kezdődtek a problémák. 2006-ot írunk és a helyzetem egy picit jutott előrébb.Karácsony előtt elmentem az Ormos Intézetbe, íriszdiagnosztikára. A doktornő semmit nem kérdezett, viszont elmondott néhány korábbi tünetemet, betegségemet. Megkérdőjelezhetetlen számára, hogy alulműködik a pajzsmirigyem. Most patt helyzetben vagyok, mert a körzeti minden (szerinte) vizsgálatra elküldött, és minden negatív.
Van ötletetek?
Sziasztok!
Bekopogok hozzátok, remélem beengedtek. Egy kicsit leülhetek?
Beszélgetni szeretnék, olyan jó lenne, ha meghallgatnátok.
Nem tudom még, hogy közétek tartozom -e, csak sejtem.
Régóta.
Sajnos a teljes topikot nem tudtam elolvasni. Részben időhiány miatt, részben...
Részben azért, mert az itt és egyéb "szak" oldalakon leírt tünetek és érzések ismerősek. Nehéz szembesülni ezekkel.
Szia!
Emlékeztem, hogy régebb is írogattál a topikba, ezért kikerestem előző leveleidet ebben, és néhányat vagy 2 másik topikban.
Ha jól értem, 2004-ben "pánikbetegség", depresszió és szívritmuszavar állt elő nálad. Enyhe pánikos rohamok néha nálam is előfordultak régebb, megálltam az utcán, mert erősen kezdett dobogni a szívem és félelem tört rám. Sok olvasgatás után arra a következtetésre jutottam, hogy ez esetleg az amalgámtöméseimből szivárgó higanynak köszönhető. Többek között ezért vetettem ki őket, ami közben jól megmérgeződtem, amint azt régebbi leveleimben leírtam.
Amikor a legrosszabbul voltam, nekem is erős szívdobogásaim voltak éjjelente, nem tudtam mit tegyek. A háziorvos nálam is szívritmuszavart írt be a lapra kérdőjellel, magas vérnyomásra felírt egy Betalochoz hasonló béta blokkolót, amit egy napig szedtem csupán, mivel rémálmaim lettek tőle. Ezután szépen felütöttem a Vitaminbibliát, mivel tudom, hogy sok súlyosnak tűnő betegség mögött vitamin v. ásványhiány áll, és abban azt olvastam, hogy pl. magnéziumhiány is állhat a szívrendellenesség mögött. Bevettem vagy 0,5-1 gramm magnéziumot kalciummal naponta, és mit ad Isten, néhány nap múlva elmúlt a szívdobogásom - lehet, hogy a pánikrohamaimhoz is hozzájárult valamilyen hiány.
Ebben vagy más topikban más is írt arról, hogy rendbehozta magnéziummal a szívzavarát.
A béta blokkolóknak súlyos mellékhatásai lehetnek, köztük pl. fáradtság és a memória lecsökkenése.
Azt meg egyáltalán nem értem, miért adnak neked béta blokkolót, ha kicsi a vérnyomásod, hiszen az vérnyomáscsökkentő. Alacsony vérnyomás gyengeséget okoz. Otthon ajánlatos megmérni a vérnyomást, mert az orvosnál 20-al is megugorhat az izgalom miatt, én is így jártam.
A hormonszedéssel kapcsolatban: a bevett hormon hatására lecsökken a test saját hormontermelése, jön a dagadás, de erről már volt itt szó. Én is azért hagytam abba, mert dagadni kezdtek a bokáim.
1. A bevett és oktatott dogmának, miszerint a TSH az egyedüli és legfontosabb mutatója a pm alul-, és túlműködésnek, sőt, a kezelés célja ennek értékének helyreállítása. A Te tanácstalan helyzetedért ilyen módon a Szabolcsi professzornak mondhatsz köszönetet az általa meghatározott, a házi orvosoknak szóló kezelési irányelvekért, amelyek itt a Neten is közzé vannak téve (megtudható, milyen elvi alapokon kezelik – vagy éppen nem kezelik a beteget).
A tudós professzor szavait érdemes idézni, olyan „egyszerű” az egész: „A hypothyreosis laboratóriumi és képalkotó vizsgálata igen egyszerű, hiszen a magas TSH érték (normálisan 0,3-4,0 mU/l között) igazolja a hypothyreosist, a normális TSH érték pedig kizárja azt.” Na, hát ezért vagy te kizárva az alulműködésből, meg van mondva kerek-perec, s nincs is mit helyreállítani, ha a TSH normális. Így tehát fölösleges is aggodalmaskodnod, legfeljebb nagyon rosszul érzed magad, más baj nincs is, de erre vonatkozóan sajnos a professzor nem tett közzé hasonló irányelveket, így ez már csak a te problémád. A helyzet valójában az, hogy sokan vannak, akik normális TSH-val is produkálják az alulműködés összes előírt tünetét – mondjuk én is. De kényelmesebb nem foglalkozni velük, abból nem is lehet baj, mert a felelősség így semmi. Pedig a fulladás és a kisebb pm több mint gyanús jele a pm-bajnak.
Ami meg háziorvosodat illeti, az ő diagnózisát látatlanban nem könnyű megadni, de én hanyag-disznósággal súlyosbított előrehaladott hülyeségnek tartom. Szerintem előbb egy másik háziorvoshoz, majd annak beutalójával szakorvoshoz kéne menned.
2. Jöjjön egy idézet ismét, ami további magyarázatot adhat.
„A verseny nem a betegekért, hanem a pénzért folyik. Minden más szempont – és elsősorban a betegek – rovására. Az egészségügyi szolgáltatók minden létező és elképzelhető trükköt bevetnek, hogy életben maradjanak. A beteget, ha úgy nagyobb a bevétel, befektetik. Addig tartják kórházban, ameddig a finanszírozás szempontjából optimális. Olyan betegség-kombinációkat kreálnak, amely a legtöbbet fizet. A ráfizetéses betegeket elpasszolják. A veszteséges vizsgálatokat már csak egyes megszállott orvosok végzik el. A nyereséges vizsgálatok számát felpörgetik, ha kell, ha nem. A betegek károsodásának elkerülése ma kizárólag az orvoskar lelkiismeretén – hivatástudatán – múlik. A betegellátás minőségét ma lényegében senki nem ellenőrzi. Pedig nagy szükség lenne a beteg – ha úgy tetszik: a fogyasztó – érdekeinek képviseletére.”
Szerző: Dr. Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Orvosok lapja, 2006. március. 13. o.
Keressrá a neten a szétválasztós diétára.Ne a 90 naposra,sokan keverik.Én a mai napig igy étkezek.A zsemle szénhidrát a felvágott fehérje,az ubi jó hozzá.A szh és a fehérje nehezen emészthető együtt és a lassuság miatt lerakódik méreganyag és zsir formájában.Nem hittem el ezeket,de saját magamon megtapasztaltam,hogy működik.A családom velem fogyott
Ursula Summ irt egy könyvet erről,az okosan elmagyarázza,érthetően.Reggelire joghurtot eszek/feldolgozott tej már nem fehérje és ehhez lehet zsemlét,margarinnal,zöldséggel.Pl.
Sziasztok Fiúk Lányok!
Na ezt figyeljétek! Tegnap voltam a dokinál, így majd' három hónap elteltével, és az alábbi dolgok derültek ki:
1) Az értékeim majdnem helyesek: TSH: 4,54, FT4: 14, FT3: 6,1.
2) Van 2 értékem viszont, ami nem igazán jó: FAI: 7,22 /na ez fogalmam sincs, hogy micsoda/, Prolaktin: 39,2 /na ezzel már kis bajok vannak/ A doki mondta, hogy ez a bizonyos prolaktin felelős valószínűleg a pm alulműximért, valamint azért, hogy a szervezetem úgy érzékeli, mintha terhes lenne /elmaradt a mensi., tejet termel a cickó, fáradékonyság... további hízás! / Úgyhogy az én problémámnak ill. annak, hogy miért is nem hatott a gyógyszer meglett az oka. Az alulműxire hatott, viszont ez a prolaktin izé most derült ki! Most még össze-vissza akarnak vizsgálgatni, tegnap is vettek vért (megj.: a kézfejemen találnak mindig vénát! /, jövő 7en is kell, aztán majd egy MRI és hasonlók... Ismeri esetleg v.ki ezt a problémát rajtam kívül?
3) Megkérdeztem dokibá't (aki kivételesen normálisabban viselkedett sokkal, mint legutóbb) az alulműxi "miért"-jéről, ill. felvetettem a amalgán, a fluor + hasonló kérdéseket. Csak annyit mondott ezekre, hogy valóban az amalgánra sokmindent mondanak, de azért nem annyira veszélyes, hogy a pm-et ennyire befolyásolni tudja, a többit + csak annyit, hogy "az újságíróknak is meg kell élni v.miből, de elég baj, hogy nem értenek a dolgokhoz és mégis úgy alkotnak véleményt, a nagyobb baj viszont az, hogy sokan el is hiszik, amit hozzá nem értők olvasnak.
Nem akarok szítani semmit, egyszerűen csak leírtam, hogy mi történt velem.
Ha v.kinek van v.mi tapasztalata prolaktink téren ne tartsa vissza magát, írjon!
Szia! Míg a napi adagodat emelgetik, azt jelenti hogy nem stabil a hormonszinted, addig kevesebb esélye van a sikeres fogyókúrának. Ne ess kétségbe, nem mindenkinek rendeződnek pár hónapon belül a tünetei, sajnos. Olvastam már azt is, hogy kb. annyi időre van szüksége a szervezetnek, hogy helyre álljon, mint ameddig kezeletlen volt a működés. Érdemes elolvasnod M Budd könyvét (lassan a reklámjáért pénzt kérek!), arra is kitér, hogy miért hasznos a mediterrán étrend.
Szia! Az esetek döntő többségében a TSH jelzi a pajzsmirigy betegséget, hiszen a hipotalamusz a TSH (thyreoid stimuláló hormon) által irányítja a pajzsmirigyet. A ritka kivételek amikor jó TSH mellett a pajzsmirigy hormonok elszállnak, nagyon ritka és nagyon gázos, mert az általában hipotalamusz problémát vet fel. Rejtett pm alulműködésnek (meglévő tünetek mellett jó a labor eredmény) nagyon pici az esélye nálad, hiszen a TSH is inkább az alsó határhoz van közelebb. Tüneteid valóban klasszikus tünetei az alulműködésnek, s én nem kétlem a meglétüket, de más probléma is állhat mögöttük: vitamin vagy ásványanyag-hiány, krónikus fáradság, felszívódási zavar.... stb. Tény, hogy a körzeti doki nem kérhet pm hormonokat, de beutalhat endocrin szakrendelésre, pm UH-ra, vagy egyéb kivizsgálásra... Szerintem menj vissza hozzá s mond meg, hogy szeretnél további kivizsgálást, mert még nem szüntek meg a problémáid. Ha ez az út nem járható, keress egy másik belgyógyászt! Mindenképpen sok sikert, s ha kinyomoztál valamit, majd írd meg!
Sziasztok! Teljesen tanácstalan lettem. A TSH-m normális, 1,055, a T3 és T4-et nem kérheti körzeti így azt nem tudom. A koleszterinem magas. Voltam ultrahangon, az átlagosnál kisebb pm.lebenyek, kóros göb nem látható. Ugyanakkor nem tudok egy sálat vagy garbót felvenni, mert fulladok. A körzetim azt mondta, hogy nem küldhet vérvételre, így meg vagyunk lőve. Kész, ennyi! Kérdeztem egészségügyist, aki azt mondta a TSH mutatja a pm betegséget, így nekem nincs pm bajom, legfeljebb bebeszélem magamnak.
Szerintetek ezek után kihez forduljak? Vagy tényleg csak bebeszélem magamnak a dolgokat? Fázós vagyok, fáradékony, hullik a hajam, kiszáradt a bőröm és hízok. Mit tegyek?
Szerintem rosszul táplálkozol.
A bogyó csak megteremti a helyzetet a fogyáshoz,a többi Rajtad múlik.
Próbálj kevesebb szénhidrátot enni,azt is csak zöldséggel vagy szénhidráttal.A húst kizárólag zöldséggel edd.
Én igy fogytam le 17 kilót,igaz idő és kitartás kellett hozzá.
Sziasztok !!
Pm alulmüködő vagyok,és képtelen vagyok fogyni. Sikerült valamelyikötőknek ?? Napi 2 zsemlés szendvicset eszem,és mégis hizom egyenletessen..Úgy érzem ennél kevesebbet már nem tudok enni. Van ötletetek ??
Sziasztok!
Az hogy a tiroxin mellékhatása két hét múlva jön elő, az teljesen elfogadott, ui. a "tiroxin" sajátsága, hogy hetek alatt ér célba!
Érdekes, hogy nálunk is több generációs probléma a pajzsmirigy, de nem ugyanolyan formában. Anyukámnak, az unokatesómnak, az unokahugomnak átmeneti túlműködése volt (senkit nem műtöttek, csak gyógyszereztek). Nekem viszont alulműködik, s anno a nagyinak is ez okozott problémát.
Értem.
A lányomnál 26 évesen jöttelő,nekem tavaly állapitották meg.
A slusszpoén,hogy nem örökölte......................én sem.Véletlen egybeesés.
Sziasztok!
Még mindig alulműködsz...............A gyógyszer mellékhatásai azok,amiket esetleg érzel,de egy idő után elmaradnak.Reggel éhgyomorra veszed be és vársz 30 percet azevéssel azután?Ez fontos!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gondolj arra,hogyez egy lelassult anyagcsere,ezért társulhat hozzá minden olyan betegség,ami szintén anyagcserés.Pl. köszvény,cukorbetegség.
Egy vérvizsgálatra én elvinném a csajokat a helyedben.Igy figyeltem fel a lányomra...................hasonló tünetei voltak,mint nekem,csak enyhébb formában.
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!
Még egy csodálatosat:
"Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek. " (Prédikátor 3, 1-8)
Ez jó. Én is írnék egy idevágót:
"Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.
Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van.
Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.
Hanem a ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.
Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik." (Máté 23,8-12)
Sziasztok! Gyűjtő vagyok én is! S most leírok egy régi ima-részletet, erre nagyon gyakran gondoltam az elmúlt pár év során mikor a pajzsmiriggyel / pajzsmiriggyért küzdök!
" Istenem, adj nekem türelmet,
hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni.
Bátorságot,
hogy megváltoztassam, amit tudok.
És bölcsességet,
hogy a kettőt meg tudjam különböztetni."
Ván méééééééééééééééégggggg............
Gyüjtöm..
Hali!
Én szívem szerint szeretem az ilyen nagyon odavág az egyszerűségével és az igazával-című idézeteket Néha olyan jól lerángatnak a valóságba és észheztérítenek, hogy szinte csattan! (Sőt általában hallhatóan csattan amikor elolvasom és utána homlokon vágom magamat hogy "óóóó én hülye hát ez tényleg így van!" utána kábé percig nem térek magamhoz :P)
Sziasztok!
Lányok................az alábbi idézeteket nem ide szántam De reggel elfelejtettem kávét inni,az úton jutott eszembe és már időm sem maradt rá.Igy kissé le vagyok lassulva..............ilyenkor már nem szoktam.
De az idézetek bárhol megállnak
Ma reggel úgy kelltem fel, hogy a barátom kiemelt az ágyból, és lábra állított. Na ez a nem semmi. 6-15 kor csörög a mobil, 45-kor "kimászok". És egyébként olyan jól alszom egész éjszaka. De érdekes, mert hétvégén nicsen ilyen gond, akkor 9-10 körül kelek, és felkelek szó szerint, nem kell az ágyból kiemelni. De hétvégén is rám tud törni a fáradtság, a nagy semmitől.
És még az se dob ki az ágyból 6.15-kor, hogy akár ki is rúghatnak, mert mindig elkések, de egyszerűen nem tudok felkellni, és szó szerint akár ki is rúghatnának.
Értem
Sokan írtátok itt, hogy fáradtságot éreztek. Ma megyek a hormonvizsgálatomért, kiváncsi leszek. Én ma pl. kurva fáradt vagyok. Olyan semmilyen se. Mintha nem is lennék. Nem tudom leírni. Gyakran vagyok fáradt. Reggelente alig bírok felkelni, pedig ált. alszom napi 8 órát. Ti is ilyet éreztek mikor írjátok, hogy fáradtak vagytok?
Viszont érdekes, mert mikor télen 1 hétig otthon voltam szabadság címen éjfélkor is vígan kukorékoltam. Lehet én csak alapból vagyok ilyen? Mert én már elkönyveltem, hogy biztos pm alulműködésem van, dehát majd kimutatja az eredmény.
Nem, ez egyedül nem utal lassú anyagcserére. Általános szabályként a napi 3x-i illetve 3-naponta 1x-i "ürítés" az abszolút normális kategóriába tartozik.
Abban mutatkozik meg, hogy teljesen normálisan táplálkozol, eleget mozogsz, és ennek ellenére hízol. Lassú az emésztés, és minden ezzel kapcsolatos folyamat lelassul, így a tápláléknak több ideje van felszívódni. Nem egyszerűen csak az emésztési folyamat lassul le, hanem a sejtek anyagcseréje is. De ennyire részletekbe már nem mennék bele, mert nem akarok zöldségeket beszélni. :-)
Sziasztok!
A lassú anyagcsere az-az, hogy nem mész mindennap nagy wc-re?
Vagy miben mutatkozik meg?
Szia!
Érdekes amit mondassz, mert nekem 7 egész valamennyi volt amikor már felírtak rá gyógyszert és most hogy egy hónapja szedem már lement6ra...
A fluoros témához: én szívesen végignézném a teákban levő fluort a szabadidőmben a laborban, ha valaki a kezembe nyomna egy receptet és egy táblázatot az osztályozásra. (És ezek mellett azokat a "gátló" anyagokat is kielemezném amik a F káros hatását gátolják)
A klórozott víz témájához meg ÉN ÚGY TUDOM (Szóval ne vegyétek készpénznek) hogy a vízben levő egyébként nem káros szerves anyagok a klórral reagálva rákot okozó anyagokká alakulhatnak ezért jobb ha ózonnal kezelik a vizet. Forrás: Szeptemberi szervetlen kémia óra az egyetemen.
Na és most gyorsan visszatérek a topic olvasásához.
Sziasztok!
Nem szedtem s nem szedek fogamzásgátlót s mégis van +kilóm, amivel évek óta küzdök, és a pajzsmirigyem is segítségre szorul.
Csak arra akarok utalni, hogy nem mindenért a fogamzásgátló a hibás, bár kétség kívül sok mindenben ludas. Egy nőgyógyásztól hallottam, hogy a mai lányoknál azért van annyi hormonális probléma, mert sokuk anyukája szedett anno a terhessége előtt "kezdetleges" fogamzásgátlót! A petesejt pedig nem fogantatás előtt valamennyi idővel "termelődik", mint a hímivarsejt, hanem az a nőben raktározódik szinte a kezdettől....
Pulika mindenképpen kitartás! A pm alulműködésnél a kevés kaja is sok, mert lassú az anyagcsere.
Én esténként a joghurtba zabkorpát és lenmagot teszek, illetve ha kicsit megterhelőbbet eszem, utána lehajtok egy pohár almaecetes vizet.
Sziasztok!Regisztráltam én is,hogy hozzá tudjak szólni ehhez a témához.Eddig csak olvasgattam,de most írok is. KB.1 hónapja derült ki,hogy pajzsmirigy alulműködésem van.Azóta szedem már az L-Tyroxin nevű gyógyszert.75mg-ot naponta.Valamivel jobban érzem magam,persze lehet,hogy csak a tavasz teszi... Nekem a legnagyobb gondom az 5-6kg súlyfelesleg,amit eddig sehogysem sikerült leadnom. Bizakodom,hogy a megemelt hormonpótlás meghozza a várt eredményt és odafigyeléssel sikerül leadnom a felesleget.Eddig is odafigyeltem arra,hogy mit és mennyit eszem,tornáztam,mozogtam is,de semmi eredmény. Ha valaki több tapasztalattal bír,mint én kérlek írjon,adjon tanácsot!Lehet,hogy türelmesebbnek kellene lennem???
Nézzétek, mit találtam ma:
"Gyógyszergyártó cégek módszeresen új és új betegségeket kreálnak, hogy növeljék gyógyszereladásaikat - állítja egy nemzetközi vezető orvosi szaklap különkiadása. A Public Library of Science Medicine című lapban megjelent tanulmányok szerint a gyógyszeripar nem létező betegségeket reklámoz és kisebb egészségügyi problémákból komoly betegségeket kreál a profit növelése érdekében."
folytatás itt:
http://www.inforadio.hu/hir/tudomany/hir-36612
Az antibiotikumok helyett.
Nálam nem váltak be, ezért 15 éve nem szedek ilyet, és semmilyen bogyót, Kalmopyrint sem.
Egyszer régen olvastam, hogy egy orvos friss levegővel gyógyítja a megfázást, torokgyulladást és még egyebet is. Nálam mindig a torkomon indult a folyamat, begyulladt és fájt, utáltam nagyon. Egy ilyen esetben, bár mínusz 10 és hideg tél volt, kimentem sétálni és mélyeket lélegezni, persze nem a Belvárosba. Az első órában szörnyű volt, mintha pengével hasogatták volna a torkomat. És akkor meglepetésemre lassan elkezdett komolyan enyhülni. Ezt még megismételtem párszor és meggyógyultam, nem mentem keresztül a megfázás különféle stációin, vagy legalábbis sokkal enyhébbek, elviselhetőek voltak a tünetei. Azóta is alkalmazom: minél többet jó levegőn, akár télen is, naponta többször legalább 1-1 órát kint mozogni nem ülni. A másik módszer a Kodály-módszer. Csak én nevezem így vicc helyett, neki volt a szokása, hogy résnyire nyitva tartotta az ablakot télen is, ezért a tanítványai ezt Kodály-résnek nevezték el. Ma már mérik az otthoni, ill.. zárt terű levegő minőségét, és köztudottan rosszabb a legrosszabb utcai levegőnél. Van, aki szerint rengeteg betegség forrása. Nagyon jó az óránkénti szellőztetés kereszthuzattal.
Szóval, csak a levegővel kapcsolatos tapasztalataimról bátorkodtam írni, remélhetően ennek nincsenek káros hatásai, és nem is vádol meg senki azzal, hogy el akarok adni valamit
Írnék valamit lelki szempontból - aki nem hisz Istenben, nyugodtan ugorja át a levelem, ne idegeskedjen.
Szóval, mint H5O11 írta:
"Még ha tudná is, hogy valami használ: ami nem gyógyszer, azzal ő nem foglalkozhat... Az orvos lelkiismerete viszont nyugodt marad, és a szakmai etikát sem sértette meg. Csak a beteg nem gyógyul meg, más baj nincs is."
Ez így is van, csak:
1. Az a gyógyszer, ami meggyógyítja a beteget, és nem az, amit a drogipar annak nyilvánít.
2. Az orvos lelkiismerete nem marad nyugodt, gyötri őt tudat alatt minden bűnös lépéséért - nem véletlen, hogy annyi alkoholista stb. van közöttük.
3. A beteg nem gyógyul meg... és éppen ezért nagy a baj.
Az Ige szerint mindenki, aki - félretéve minden emberi törvényt, szabályt, szokást -, nem segít másoknak lelküket + testüket megóvni a veszélytől, amikor pedig megtehetné, akkor bűnt követ el. Ha annak következtében a másik meghal, akkor emberölésben vétkes.
Ha az orvos (és bárki más) eltitkol egy gyógymódot valaki elől, vagy a hatástalanabb, mellékhatásokat előidéző kúrát javasolja, és amiatt az illető hamarabb meghal, akkor emberölést követett el.
Így bizony: bűnösök vagyunk nyakig mindannyian, itt jön Jézus, ugye, aki magára veszi a bűneinket. Nem akarok hittérítésbe átmenni, csak tudatni, hogy minden emberi élet nagyon fontos, és jaj azoknak, akik profitért vagy egyébért hasznos kúrákat titkolnak el. Jaj nekik majd Isten előtt.
A gyógyszer mellékhatásokról.Egy, saját szavai szerint magasan képzett intellektuel család-ból származó fiatal nő telefonált a Kossuth rádió mai Vendég a háznál műsorába A halolajról kérdez. Úgy tudja, hogy viselkedési problémákban szenvedő gyerekeknél értek el vele jó eredményeket. Az Interneten nem talált a halolajról semmit, olyan rejtélyes az egész, mondja, és a gyermekorvos sem hallott róla. Nem bízik a csodaszerekben s ebben egyetért a műsorvezető is. A telefonáló gyermeke bajára keresi a megoldást, orvos nem tudott segíteni.
Ezután beszél egy gyermekideggyógyász: Ő, mint orvos, csak olyan készítményt ajánlhat, aminek hatását és mellékhatásait biztosan tudja. A gyógyszereket szigorú vizsgálatnak vetik alá. Ezeket az egyéb szereket viszont nem, ezért ő mint orvos nem javasolhatja őket. Ezután ismét hallunk egy telefonbeszélgetést, ugyanaz a nő mondja, hónapok elteltével, hogy megtalálta az Interneten a info-forrást is, megrendelte a szert, és döbbenetes eredményeket tapasztalt a gyereknél, amit ő ennek tulajdonít.
Érdekes dolog ez:Az orvos keze kötve van részben a lelkiismerete köti meg. Még ha tudná is, hogy valami használ: ami nem gyógyszer, azzal ő nem foglalkozhat. Mennyire tájékozottak az orvosok a saját szakterületükön? Kevéssé, enyhén szólva. Ti. az említett témában sok tudományos közlemény van, illene ismerni a rájuk vonatkozókat.Tragikus és megoldhatatlan helyzet, hogy nem lehet kevéssé ártalmas, de hatékony szerekkel gyógyítani, hiszen nincsenek megvizsgálva, és semmilyen hivatalos info nem áll rendelkezésre róluk. Ehelyett, ráadásul gyakran késve, erős, lórúgás-szerűen ható mérgekkel, azaz mellékhatásokkal járó gyógyszerekkel történik a kezelés, felmérhetetlen (de már többször alaposan felmért és dokumentált) károkat okozva. Az orvos lelkiismerete viszont nyugodt marad, és a szakmai etikát sem sértette meg. Csak a beteg nem gyógyul meg, más baj nincs is.
A megevést a sebész mondta,a Brinaldix hatását én olvastam........ Mindegy.....sajnos a lényegen nem változtat.
ma kiváltottam a karharisnyát is ,le is tóltak,hogy miért nincs fásli a karomon.A lábamon már két hete szinte viselem,egész jó,csak randa.De mig lehet nadrágot hordani,nem látja senki.
A jobb oldalammal van minden gond...........ödéma,boka inszalag
remény1: még évekkel ezelőtt vettek kenetet góckutatás miatt, és akkor kimutatták, hogy mire reagálnak és mire nem az egyébként ott élő bacik. Meglepő volt, hogy milyen kevés szerre..Ilyen esetben viszont a háziorvos sosem vesz semmiféle mintát. Már egy hete lángol a torkom, gennyes a mandulám stb. ezért aztán ráfanyalodtam az antibiotikumra.
ativeclod: tudom, hogy a mellékhatásokat mindenképpen fel kell írni. Először az aszpirinnél döbbentem meg, még száz éve, hogy úristen, a kalmopirin mennyivel jobb volt, ott semmi tájékoztatás nem volt a csomagoláson ) De most nekem tényleg előjött a mellékhatás, ráadásul ez a furcsa rémálom hallucináció, és előtte nem is olvastam el a mellékhatásokat. Ijesztő volt...Én nem is értem, hogy miért hat ennyire az idegrendszerre egy olyan gyógyszer, amit kifejezetten a légúti gyulladásokra fejlesztettek ki.
ovics: biztos vagy benne, hogy a pm ette meg a bokaszalagodat? Mástól még szerencsére nem hallottam ilyet, de ez a gyógyszer mellékhatás nagyon gyanús.
Ne ess kétségbe! Azok a mellékhatások csak elfordulhatnak. De ráírják, mert a gyógyszergyáraknak ez kötelező. Nem tudom, most milyen spektrumú hatásvizsgálat "van divatban", de ha mondjuk 5ezer eset közül egyben is előfordult ilyen mellékhatás, már kötelező ráírni. Ezzel persze a gyárak magukat is védik.
Az én orvosom mindig mondja, hogy el ne olvassam a mellékhatások listáját. :-)))))) Persze ő mindig kikérdez (új gyógyszer felírása esetén) az egyéb betegségeimről, egyéb szedett gyógyszerekről, hogy a kontraindikációkat figyelembe vehesse. De mint tudjuk, a gyógyszerek pszichés alapon is hatnak, és így sajnos a mellékhatások is kijöhetnek uilyen alapon. Mintegy "jóslatbeteljesülés".
Megdöbbentő!!!!!!!!!!!!!!!Jólenne azért holnap jelezni a dokinak.Szerintem,hiába átmeneti,ha ennyire megvisel,nem szabad szedni.de a dokit kérdezzd meg!
Tegnap óta paff vagyok.Na,nem a bűvös sárkány Olvastam a neten,hogy a hosszú ideig szedett vízhajtó-és itt megemliti a Brinaldixot -köszvényt okozhat.Erre mondja valaki,hogy nem igazNem is tudom hány éve szedem." köszvényes rohamon túl vagyok és állandóan erre is bogyótszedek.
A bokaszalag eltünés lehet a pm-től,felszivódott,megette.....stb..
ne menjen az ember lánya orvoshoz,mert megtudja,mi minden baja van még,ami eddig nem okozott panaszt.Én is elvoltam a köszvényemmel,mig nem tudtam róla
Ez borzasztó. Bátorkodnék egy annyit hozzászólni, hogy nem kellett volna esetleg az orvosnak kenetet vetetnie, és megnéznie, hogy azok a fránya bacik - ha egyáltalán baktériumokról van szó - mégis milyen antibiotikumokra reagálnak, hátha van közöttük ennél kevésbé durvább is? Persze, nem neki vannak tőle rémálmai és hallucinációi...
Részemről lezárnám a teás témát azzal, hogy mivel több forrásból származnak az adatok, valószínúleg a több hasonló érték a helyes, azaz a tealevelek (kg) fluortartalma, és az egy csésze teában levő fluormennyiség a téves - esetleg valakik a teaivástól akarják elriasztani az embereket, pedig tudvalevőleg antioxidáns stb. hatásuk van.
Több évszázados tapasztalatok alapján napi 1-2 csésze feldolgozatlan teából készült ital álatalában hasznos. A gyógynövényteákkal kapcsolatban pedig annyit: ha a (gyógy)növények felszívják a fluort a talajból, akkor egy negyed kiló sóska, paraj, hagyma, káposzta, karfiol, krumpli stb. legalább annyira káros, mint 5 gramm csalánból, csipkebogyóból stb. készült lé.
Nekem kérnek ft3-4-et, de TPO-t csak az első alkalommal....Ahány ház annyi szokás.
ovics
Kaptam egy durva antibiotikumot, mert már egy hete tiszta gyulladásban van a mandulás, fülem minden. Fromilid uno a neve, és ez tényleg nem a reklám helye.(Jé ez rímel ) Szóval a mellékhatások brutálisak, és köztük az egyik lehetésges az, hogy ha valamivel együtt szeded, akkor az a vázizomzat elhalását okozhatja. Te jutottál eszembe, lehet, hogy valami ilyen mellékhatás miatt tűnt el a bokaszalogod? Ha belegondolok, hogy egy egyszerű torokgyulladásnak ilyen következménye lehet.....Nagyon cikik ezek a szerek, nekem pl. ez olyan rémálmokat és hallucinációkat okozott az éjjel, hogy ezt hittem már az agyamra ment a gyulladás, aztán gondosan elolvastam a papírt, ami azt írta, hogy átmenetileg lehet ilyen mellékhatása. Csak azért szedtem be, mert már nagyon nem akart múlni a bajom, és ha előtte elolvasom, akkor be sem szedem. Most nem tudom mit csináljak, mert elméletileg nem szabad abbahagyni, de hát mégegyszer egy ilyen éjszaka és a diliházban kötök ki.
Köszönöm az észrevételt. Az idézett adatok valóban értelmezésre szorulnak, annyira különböznek. Először én is hibára gyanakodtam. De nekem most úgy tűnik, hogy a táblázat korrekt, olyan értelemben, hogy nincs is számítás benne. Az egyes adatok persze lehetnek tévesek, de ezt nem tudjuk. A szövegből kitűnik, hogy minden sor más és más forrásból származik, azaz egymástól független minták vizsgálatainak az eredményeit tartalmazza, Kínából, Japánból stb. Ez magyarázza a nagy eltéréseket, és különösen nehézzé teszi az értékelést. Az adatsorok melletti számok a forrásra utalnak. Ilyen módon természetesen pl. a 3.99mg/L, 4.57mg/l, vagy a valóban extrém magas 7.8mg per cup nem jöhet ki mondjuk a 30-340mg/kg-os mintából mert nem onnan származik. Azok más tea-minták voltak. Az ominózus 7,8/mg csésze lehet hamis adat, de lehet igaz is. Ha valakinek úgy tetszik, optimistán veheti a legkisebb számot is, de aki a statisztika módszereit tartja szem előtt, az kihagyja a szélső értékeket és nyilván a leggyakoribb értékeket fogadja el mérvadónak. Azonban a legtöbb ilyen adat átlag, amely kisebb meg nagyobb számokat takar el, s a szórások közzététele nélkül semmit sem mond az egyes átlagolt értékekről. Ez pedig indokolja az óvatosságot.
Így tehát reálisnak a 2-től 6 mg/l tartomány értékeit tartom, mert ez fordul elő a táblában a leggyakrabban. Ugyanezeket az értékeket adja az UK Teas oldal is, ide is érdemes átlapozni, mert itt elkészített tea-térfogatra adják meg az adatokat, s ez az, amit megiszunk. Az UK-ban minden mintában, azaz egy liter elkészített teában 1,7-5,8 mg között van a F, és egy becslés szerint náluk a napi F-bevitel 70 %-át a tea adja. Ehhez elég napi 3 csészével fogyasztani ez az átlag ott. (A táblázat itt-ott megadja még a teák Al tartamát is.)
Fontosnak tartottam az általam korábban leírtak pontosítást, mert ha az egészségről van szó, valóban halál precíznek kell lenni.
A lényeg viszont sajnos az, hogy máris egy halom adatot találtam, ami szerint ahol Indiában az ivóvíz 1-2 mg/l feletti szinten szennyezett F-al, ott a fluorózis járványszerű betegségként jelentkezik. Olyan mértékben, hogy kormányprogramot indítottak megelőzésére mert gyógyítani nem lehet.
Az úgy kezdődött, hogy szívritm.zavarral elmentem a kardiológushoz, aki tul. kép. azt mondta, hogy annyit nem ehetek, hogy így nézzek ki..., :-)) megkérdezte, hogy milyen panaszaim vann¬ak, - menjek el az endokr-ra. Ami még igen feltűnő változás, az az, hogy míg régen állandóan melegem volt, még télen is nyitott ablaknál aludtunk, a lábam is meleg volt, addig most gyakran fázom, a lábaim hidegek, fáradékony vagyok. 24-én megyek az orvoshoz, akkor tudom meg a vérvétel eredményét. Tényleg, mi lesz, ha a munkahelyemen is feltűnik, hogy már nem vagyok a régi? VAgy, ha jól beállítják a gyógyszert, akkor ez az állapot is javulhat?
En sem vagyok régi tag, de olyan jo, néha idejönni és làtni, hogy nem vagyok egyedül a bajommal!
Nem lehet, hogy romlottak az eredményeid és azért jöttek ismét elö a tüneteid? A betegségem felfedezése utàn egy honappal megismételték a vérvételt, és nagyon romlottak az eredményeim egy honap alatt. En annyira nem vagyok feledékeny, de olyan tompànak érzem néha az agyam, néha meg eszméletlenül felpörög. Elkezdtem egy sulit, annyiszor àt kellett olvasnom ugyanazt, de akkor sem ment a fejembe! Olyan butànak érzem magam! (Amugy anno egészséges koromban egyetemet végeztem, de ma màr màsnak be sem merem vallani, csak nektek) En is nagyon lassu vagyok! A biciklizés nem megy, mert ugy érzem pàr tekerés utàn, hogy minden egyes sejtem külön elfàradt.
Hülyét kapok.........................most rendesen bejött...........de hivtam a kedvencekből,aztán a fórumból ...........mindkettőnél meccon hozzászólása jött......
remélem ok lesz már.Ja,saját magamnak is jelzett,hogy ovics elolvasta.
Pajzsmirigy alulmukodes (meecon hozzászólásai)
nem értem..ez jelenik meg,mikor előhivom a topikot
Szia ativeclod!
Köszi, hogy gyorsan reagáltál a beírásomra, és köszi a bíztatást. Ma voltam kontr. vérvizsgálaton, az eredmény majd 24-én lesz meg. Kérdezteted T3 és T4értékemet, nos, azok a norm. határon vannak. A gyógyszer szedése után 3 héttel kezdtem jobban érezni magam, aktív voltam, ez kb. 2 hétig tartott, azóta ismét fáradékony, feledékeny, és lassú vagyok. Ma pl. egy fiatalbb kolléganőmmel beszélgettem, de nem voltam valami jó passzban. Udvariasan azt mondta, hogy úgy látszik, kijött rajtam a tavaszi fáradtság... Megjött a férjem. :-) KÉsőbb visszajövök.
Kedves meecon! Később válaszolok.
Szia, miicka!
Jó, hogy írtál, itt aztán mindenki kiírhatja magából, ami zavarja.
Ezek iszonyú kellemetlen dolgok, elhiszem, hogy nagyon zavarnak. Én a Ti történeteitek alapján jöttem rá egyre-másra, ami eddig fel sem tűnt (pl. nem teljes feledékenység, de valami olyasmi: most is kb. 15 cetli van előttem, mindent felírok, különben búcsút inthetek az ötletnek, elintéznivalónak, bárminek).
A jó hír az, hogy ha kezelnek, biztos javulni fog az állapotod.
Hogy derült ki egyébként, hogy hypothyreosiod van?
H5O11, én az általad említett, de más cikkeket is olvastam a teában levő fluorról, és van ahol általában teát említ (de ne felejtsük el, hogy Nyugaton más kevesen használnak tealeveleket természetes formában), máshol viszont kihangsúlyozza, hogy feldolgozott teákról van szó.
Mindenesetre a belinkelt http://bruha.com/pfpc/html/f-_in_food.html lapon található különböző ételek fluortartalmánál az olvasható, hogy:
- zöld (leveles) teában, (Green Tea(L)), 72.62-89.02mg/kg fluor található
- 16 megvizsgált fekete teában (Black Tea(16 samples)) 30-340 mg/kg fluor.
Ebből nem tudom, hogy jön ki a 7-8 mg egy teányira, tudniillik egy teáskanál, evőkanál levél az lehet vagy 3-4 gramm, úgyhogy zöld teánál (4 gr-ot számítva) az max. 90/250 mg fluor, nincs még 0,4 mg sem. Szerintem hiba csúszott a számításba.
A gyögyteáknál (Herbal Teas (L)) azt írja, hogy 6.0-6.9mg/kg, ami sokkal kevesebb mint egy csomó élelmiszerben.
Viszont a fogkrémeknél, pl. az Aquafresh For Kids-nál 1920mg/kg fluort említ, ami sokszorosa a teákénak, és abból is kinyomunk vagy egy grammnyit, amiből sajnos sok felszívódik a szájban.
Szerintem a fluoridos fogkrémek és az ívóvíz jelenthetnek nagyobb veszélyt.
Ha a fenti még nem lenne elég, megtudhatjuk, mi egyéb rejlik még a teafilterekben:
Üveg és állati maradványok a teafilterben ezeket meg az ice tea erejével üdítő változatosság kedvéért itt nálunk lelte fel a fogyasztóvédelem. A silányság tehát igaznak tűnik a gyógyteák filteres verzióira is. http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?id=134&forumid=41923 Választhatunk, madártollat, ürüléket, netán egy kis üveget akarunk-e fogyasztani, amikor gyógyítjuk magunkat. Részemről egyiket se kedvelem túlzottan, hacsak nem muszáj, nem élek velük
Akkor folytatom a tea-szertartást.
1. Talán megéri figyelmesen elolvasni az általam tegnap hivatkozott szöveget, mert a magyar és az eredeti cikkből is kiderül, hogy a teákkal általában van baj, nem csak az instant teákkal Ti. sajnos, magában a teában van a méreg, nem az instant-ban. A kutatók szerint a magas fluortartalmú teákat fogyasztók - ezek a Tibetből és Kínából származó teák általában elöregedett levelekből, bogyókból és ágakból készülnek - fájdalomtól, sűrű, de gyenge minőségű csontoktól szenvednek. Mint látható, a kínai tealeveleket ill. az ahelyett beletett bogyókat (!) és ágakat(!) hibáztatják, s nem a feldolgozás során kerül bele a fluorid. Az, hogy éppen az instant teákat vették elő, két dolognak köszönhető, s ez szintén kiderül a cikkből: egyrészt, hogy a beteg nő azt ivott, másrészt, hogy az USA-ban ebből fogy a legtöbb, s ezért ez a legnagyobb veszélyforrás. Külön felhívom a figyelemet arra, hogy azt is közlik: az okozott fluorózis gyógyíthatatlan.
2..A beteg iced tea-t ivott. She then disclosed a high consumption of iced tea, claiming to drink one to two gallons of double-strength instant tea throughout the day, which led the researchers to test for fluoride content in several brands of instant tea available on grocery store shelves A táblázatban, amely részletesen mutatja az elemzés eredményeit, szerepel pl. Lemon iced tea mix is. Lehet, hogy igazad van és ez nem azonos az ice tea-val, de szerintem nem is ez a lényeg, mert egyre megy: mind feldolgozott tea. Hogy ahhoz előre adják hozzá a vizet, vagy a fogyasztó, az mindegy, az instantot csak azért favorizálják, mert olcsóbb szállítani.
3. Kínában, ahonnan a vizsgálatban szereplő teák származnak, a környezet rendkívül szennyezett, sokkal, esetenként veszélyesen magasabb a teák F-tartalma, és egyéb szennyeződés-, pl. nehézfém-tartalma, mint a Japánban termelteké. Ezt maguk a kínaiak állapították meg és nem győznek aggódni miatta. A magasabb szennyezettség további oka, ahogyan a fent idézett magyar szöveg is megemlíti, a teák minőségében található. Speciálisan: elöregedett, ki tudja, hol s mennyi ideig tárolt maradék levelekből, ágak-bogakból és esetleg még egyéb, aznostíthatatlan dolgokból készül az instant tea és az ice tea is, és persze a filteres is, hiszen a feldolgozott teákhoz a legsilányabb alapanyagokat használják fel. Mihozzánk ráadásul a kínai teák legalja kerül be olcsóságuk okán..