Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsony 2010
2010-09-26 11:571.
Torolt_felhasznalo_655166
Létrehozva: 2010. szeptember 26. 11:57
Kedves karácsony rajongók!!!!
Titeket várlak itt!!!!
Szomorúan látom, hogy még nem nyílt ilyen topic, tavaly javában terveztük ilyenkor a karácsonyt!
Hát kezdődhet újra!
Hihetetlen, hogy eltelt 1 év!!!!!
Ki mit tervez idén?
Ötleteitek vannak már????
Ma kellene süssek mézeseket!
Habár ma a kis ajándékomnak hallotam a szívdobogását!!!!Inkább pihenek!
Nagyon jók lettek!
Én egyszer csináltam só-liszből díszeket, de azok laposak voltak. Az ajándékokra voltak kártyaként téve. :) Arányokra már nem emlékszem.
Kinyújtottam a tésztát, szaggatóval kiszúrtam a díszeket (harang, fenyő, stb.), fogpiszkálóval lyukat fúrtam az akasztónak, és mentek száradni a (akkor még) konvektor fölé. Nem sütöttem őket.
Néhány nap száradás után temperával festettem, hagytam megszáradni, vékonyan másik színnel rápingáltam a nevet, majd amikor az is megszáradt, csónaklakkal lekentem őket. Nagyon szépek lettek.
8 éve készültek, de annak a néhánynak, ami megmaradt (a többit eláztattam), semmi baja nincsen!
Őszintén: gyakorlatilag most először dolgoztamsó-liszt gyurmával. Ha azt mondom: próbáld ki, utálatosnak tűnök, pedig szerintem nem tudok többet a technikáról, mint te. Ha viszont részletes tanácsokat adok, akkor bőven lehet, hogy hülyeséget beszélek :)
Én olyan 5-6 mm-esre nyújtanám, és szerintem a belekevert festék fakó. Amúgy nem sül barnára. De mondom: aztán lehet ám, hogy nem jó ez a vastagság, és remek a belekevert festék :)
na es akkor meg 2 kerdes:
1. milyen vastagsagura siritsem ki?mondjuk valoszinu a terdiszenkre fogok rahajtani, de egy par laposat is akarok, mert a kislanyom imad tesztavagozni
2 . vannak husveti tojasfestekjeim. ha azt belekeverem a masszaba, akkor megmarad sutes utan az a szin? vagy ez a massza barnul suteskor? hogy kepzeljem el? mert pl van zold, a karacsony ill fenyofakat direkt zold vizzel kevernem(a tojasfesteket a vizbe feloldanam) es direkt az alapzoldre festenem fel, mar csak a diszites vagy ho kell ra. a csillagot sargara, stb?
koszi
Koszi a gyors valaszt.
akkor adventi koszoru tuti nem lessz mar belole, nincs 10 napunk. de diszeknek mindenkepp megprobaljuk.
azt nem lehetne, hogy kisiritem es formavagoval kivagom? mondjuk mindenkepp megprobalom terben is.
Szia! Hát ennél a koszorúnál egyszerűbb dolog nem sok van, de majd te is meglátod, ha elkezdesz vele dolgozni :)
Ha csak próba, akkor javaslom, hogy 30 dkg finomliszthez 30 dkg sót (nem számít, hogy durva vagy finom) adj, egy kanálnyi étolajat, és annyi vizet, amivel gyurmakeménységűre lehet gyúrni.
Diónyi gombócokkal érdemes dolgozni, ennél sokkal nagyobb elveszti a formáját, a nagyon apró pedig pereg. De majd jönnek és segítenek, akik nálam ügyesebbek :)
Én szárítottam őket egy órát a sütőben 150 fokon, de nem muszáj. Utána viszont még én is tíz napig hagytam, hogy tökéletesen kiszáradjanak a darabok.
Utána pedig akrilfestékkel színeztem. Sima hobbyragasztóval ragasztottam össze a darabokat.
Sziasztok,
olvasgatlak regota titeket es minden nagyon tetszik, koztuk Dem. adventi koszoruja.
elkernem a so-liszt gyurma receptjet, kiprobalnam a 2es fel eves lanyommal(igaz ilyen adventi koszorunak nem mernek nekileselkedni, hanem valami egyszerubbnek pl diszekre gondoltam, hoember, ilyesmi simma tesztvagoval).
legyszives irjatok meg azt is, hogy utanna levegon vagy sutoben szaritom, hany fokon, meddig illetve mivel festettetek ki(vizfestek?)
elore is koszonom,
t
Sziasztok!
Szerintem ez cukorsüveg fenyő
Ma voltam a Lidl-be, és aranyos karácsonyi figurájuk van, ami világít, elég húzós áron:-(
Láttam szép gyertyát, de nem volt csak 2 db belőle.
Összességében nem nagy karácsonyi választék volt, pár ablakdísz, ami világít, ja és volt párologtató, ami karácsonyi mintás volt.
Vettem fahéjat, megpróbálok a csillagánizs hűtőmágneséhez hasonló díszt készíteni belőle.
59Ft-ért volt csomagja, és 5-6 db van benne
A zalaegerszegi Tescóban láttam.
Húúh!
Nem tudom, ki hogy van vele, de én már kezdek karácsonyi lázban égni.
Mondjuk az nem nagyon tetszik, hogy már november közepén minden bevásárlóközpontban csak karácsonyi zenéket nyomnak, és lógnak a díszek. Pláne, hogy 20 fok volt akkor még. :P
Szóval, nagyon-nagyon várom!! Már azt tervezgetem, mit is főzök, mik lesznek az ajándékok, melyik nap jön a család ebédre, stb.
Kedvenc ünnepem! Imádom az illatát a szó átvitt értelmében is. Eleve ugye van az ételeknek ilyenkor egy jellegzetes illata, de az egész ünnepnek van egy nagyon kellemes illata.
Fahéj, szegfűszeg!! :-)
A legszebb azonban akkor lenne, ha fehér karácsonyunk lenne! Bár, ahogyan hallottam, kevés rá az esély sajnos. :-(
Természetesen!
Általam még ki nem próbált, de biztos finom.
Croissant
1/2 kg liszt, 1cs. élesztő, 2dl langyos tej, 3 tojás sárgája, 20dkg vaj, 3 kiskanál cukor, 1 kiskanál só.
Tetejére: felvert tojás sárgája.
A lisztet edénybe szitáljuk, hozzá az élesztő, tojás sárgája, só. Ezt addig gyúrni, amíg az edény falától el nem válik. Aztán 1 órát pihentetni, majd lisztezett deszkára borítjuk. 1/2 cm-es téglalappá nyújtjuk, rákenjük a vajat.
Tésztát balról, jobbról, felülről, alulról hajtjuk. Ezután fél órát pihen.
A hajtogatást 3x ismételjük. Utána 3mm-re nyújtjuk és 3szögeket vágunk belőle, amit kifli formájúra tekerünk. Megkenjük felvert tojás sárgájával és előmelegített sütőbe sütjük.
Persze tölteni is lehet, amivel csak szeretnéd!
Szia Anita!
Meg tudnád írni a croissant receptjét?
Tavasszal Velencében ettem croissant és annyira ízlett.
Szeretném kipróbálni.
Előre is köszönöm.
Ági
én a yahoo-n szoktam nézni, és ott felénk kevés havazást ír viszon mínuszokat... bableves tegnap előtt volt nálunk lángossal.
Dém bevallom nem rajongok annyira cicukért mint a kutyukért, de rém ari lehet, ahogy vár a "lepel" alatt a megfelelő pillanatra
Most nálunk is süt a nap, de holnapra megint 3 pelyhes havazást írnak a neten, egész napra.
Most viszont megyek főzni. Bableves lesz és ha még jut idő, akkor croissant.
Cicu aranyos, de egy terrorkommandó veszett el benne. Hiába: macska :) Azok ilyenek.
Beköltözött a karácsonyi kisfalu alá. Élvezi, hogy a fehér lepel mögött el lehet bújni, és meglepetésszerűen levadászni az arrajárók bokáját.
Sziasztok, ez nagyon szép, nekem is elkészült a koszorúm majd feldobom a képeket,
Anita nálunk hó még mindig semmi, reggel szállingózott egy kevés, de most süt a nap .
Dér édes lehet a macsekod
Óóóó!
De szép lenne, ha itt is ilyen lenne a táj...
Irígykedem.
Szép jó reggelt!
Hoztam nektek egy kis hangulat fokozó képeket.
Friss, ma reggelt készült.
Mindenkinek kellemes napot és készülődést!
:))) az soha nem baj ha több az ötlet,mint a megajándékozandó:)))
Démétér, nagyon jó a falu, köszi az "egybe" képet!
Elképzelem, milyen hangulatos lehet félhomályban. Macsek is édes!
Ez is nagyon jó lett, gratulálok!
Nálam ilyen a tortatál :) Évek óta kérdezi mindenki: mit kérek ajándékba. Én mondom mindenkinek, mindig: tortatálat. Nem lepek meg senkit: azóta sincs tortatálam :))) Lassan veszek egyet. Reménytelen.
Olyan SugarShop-os kéne :)) Legalább illene hozzám.
mit szeretnék: Évek óta nagyon vágyok egy CK prafümre, de én sajnos baromira sajnálom rá a pénzt, és senki nem vette meg... családom ma szólt, hogy holnaptól féláras a DM-ben, mevan az ajándékom. Hehe, megszívják, mert holnap elmegyek és megveszem, ők meg törjék csak tovább a busit :))
Jók voltatok? Akkor kaptok meglepit (főnököm koszorúja, olyant kért, mint az én ajtódíszem, csak zöld-narancsban) Bocs, de én ezekért elő nem veszem a fotóapparátot, mobillal gyorsabb :)
A héten láttam a papírboltba olyan bögrét, amelyiket te magad festheted ki, megvan rajzolva a minta(azt hiszem 5 minta volt, amelyik közül lehetett választani), mellé adnak olyan színű festéket, amelyikkel ki kell festeni, és ecsetet.
Szerintem tök jó ötlet annak akinek nincs nagy kézügyessége de mégis sajátkezű ajándékot szeretne. Valamilyen szinten sajátkézzel készíti
Tűzvihar az állatos képek a Sóstói Vadasparkba készültek. Ugye jól látom?
Ma alkottam, vagyis most kb 1 órája, holnap hozom a képeket
Gondolkodom rajta, mostmár az a problémám, hogy annyi az ötlet, hogy nincs ennyi megajándékozandónk...
Nagy örömöm van (az ötletem miatt)...vettem autóemblémát kiszúrónak az én Linzerfalómnak!
Babások! Gondolom, hogy teli vagytok Ti is ötletekkel, de ha esetleg mégsem,eszembe jutott valami közeli hozzátartozónak!
Sima fa képkeretből 9 db, lefesteni, összefogni valamivel (szalaggal végigragasztani, vagy olyan kerek fejű szög szerű valamivel), felszámozni valamivel (kirakni strasszból, fa számok) és abba lehet tenni a 9 hónapon át vagy rólatokpoci növős képet, vagy a piciről uh képet.
Ma csináltam csillagos üveget Kontúrmatricát lekváros üvegre ragasztottam, akril festékkel szivaccsal bepacsmagoltam, majd a száradás felénél levettem a csillagokat. Még nem tiszta, hogy mi megy bele, de utána mécsestartóként lehet használni. A tetejére gondoltam valami hasonló megoldást, mint ami a dec-i Pr...kában volt. Hozok majd képet is.
Örülök hogy ha segíthettem.-
A picicserepes tényleg egyszerű, de hidd el, nem gyógypedagógiai oviban is vannak fantázia nélküli kezdők.- Majd belejönnek.
De Nektek a fejlesztés a legfontosabb, amihez sok türelem kell mind a pedagógus, mind a szülő és ugye furcsa, legfőképp a gyerekek részéről.
Nekik a legnehezebb, de szép szóval, már pici sikerélménnyel is lassan, de biztosan fel tudnak zárkózni az általános ovisokhoz.-
Ők sem lumenek, nehogy azt hidd!!!!!
Minden jót, amit el lehet képzelni, azt kívánom Nektek!!!!
szintén egy anyu.
köszönömszépen!!!! nagyon jók az ötletek. bevallom a tegnapit nem értettem, de a mostani kiegészítésel igen! ez a cserepes nagyon nagyon jó.
az óvónénink kezdő, nem nagyon van ötlete, meg mivel gyógypedagógus, meg a nap nagy részében életet ment, gondolom nem a kreatívkodás a legfőbb erőssége, ezért kért segítséget. köszönöm aranyosak vagytok!
a képeknek örültek a gyerekek))))
Jöttem, ahogy ígértem, 2 ötlettel:
1.) pici cserépbe (kb.8o,- Ft, és 7-8 cm átmérőjű) beleállítani tobozt, azt ragasztóval bekenni, majd kristálycukrot rászórni.-
igen mutatós, és egyszerű.
2.) bébiételes kisüveg oldalát körbe szines ragasztócsikkal (mindkét oldalán ragasztós) bevonni, majd kikészitett apró szines gyöngyökben végigguritani.- ha kész, kis mécsest beleállitani.
3.) nem kell variálni formára vágással, amit irtam, hogy zöld filcet formára stb. kivágni, hát nem kell cifrázni azt! sima körök is jók, alul a nagyobb, aztán egyre kisebbet felfüzni a köztük levő fagolyókkal.....
aki akarja, a karifa széleit beragasztózni, és szintén kristálycukorral fentől lefele megszórni.-
szóval: ezt az óvónénim üzeni, és sikeres "kinlódást" kívánunk, de nyugi, ezek nem extra dolgok.
És: a kislány is nagyon fog örülni, ha elkészül!!!!!!!
EZT A PÁR KÉPET KÜLDJÜK A KISLÁNYODNAK!!!!
Szia Ági,
nem akarok más tollával vagyis mézes sütis karácsonyfájával dicsekedni, ezért nem engem illet a dicséret.
Nemtom kitől másoltam ki, de döbbenetes, hogy miket nem tudnak kreálni.-
Maga az ötlet... aztán a kivitelezés! .-
köszi:) még a Párom is megdícsérte:))))
Olcsó és mutatós módszer. Néztem kiöntő sablonokat, és több mint 1000 forint darabja!!!
Nagyon szívesen:))))
Neki állsz??? majd hozzál képeket.
De aranyos vagy!:D
Hát igen...ez betegség!!:D
Gratulálok neked is!
Nekünk elméletileh július 18, de később jön mert nem félidőbe "készült" .
Kicsit vérezgetek, fáj a hasam így szigorúan feküdnöm kell és nem dolgozhatok, kiírtak táppénzre.
Holnap megyek dokihoz, remélem nő a picikém!!!
Jaj az Interspárba olyan jó bögre lesz!
Mi nem tudtuk addig titkolni, vagyis anyum...:D
A miskolciban van (a nagyban), de 4 darabos, és nem üveg, hanem műanyag. Lászik a szélén az öntőforma pereme. Bár üvegnek hirdetik. 799,- Ft.
Van egy db házikós 2 fenyővel, annak az árára nem emlékszem.
A karácsonyfadíszeknél volt.
Nem találom én se a kis házikót egyik tescoba se.
Elárulná a néni aki látta a tescoba, hogy mégis hol lehet kapni?
Gyűlölöm a tecsónak ezt a hülye online katalógus rendszerét.
Kérdés, hogy a házikós díszeket hol lehet megtalálni benne? Mert én most több környéki üzletet is megnéztem online, de nem adta ki sehol. Lehet, hogy nem is akciós termék.
Mert azért a mi tecsónkban is nagyobb a választék 2 gyertyánál, egy betlehemnél és egy doboz dísznél...
Töltöttem fel délelőtt a közös blogba recepteket, nézte valaki?
http://mindenamikaracsony.blogspot.com/