Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Svájc

walbi
Létrehozva: 2002. Április 15. 08:50
Szep jo reggelt mindenkinek! Lassan vissza kell szallingozni, ahogy irod Pomat, mert aztan nagyon lemarad az ember az esemenyekkel. Fel a fejjel leany! Akkor ezek szerint szerencseje volt a batyusnak, meg jo, hogy nem rosszabbul vegzödött. Ha a baratnö ott van vele az nagyon fontos. Talan tenyleg igaza volt, hogy nem lett volna sok ertelme, ha ketten vigyazzatok az agya mellett. Persze tudom, milyen az amikor az ember tehetetlennek erzi magat, valahogy segiteni akar. Hivjal, ha nehez a lelked, dumalunk egy maratonit, tudod, mint a multkor is! Stuvi, azert ne ess am letargiaba a kilok miatt! Ami feljön, az valahogy le is megy, nem? Persze, akarni azert kell. Na, en most könnyen beszelek itten, mi? Egyebkent a Judo csalad jol van. Büszke anyuka, büszke apuka, büszke Judoanyuka es büszke Judoapuka. Asszem jot tett Judonak, hogy itt volt anyukaja, egy kicsit megnyugodott. Apukaja meg csütörtökön jött es amikor szombaton ott voltam, csak tartotta a kisleanyt es mondogatta, hogy ö ugyan nem tudja miert panaszkodtak eddig, mert miota ö itt van, bizony nem sirt egyszer sem. :) Kocsival voltam nala, pedig tudom, hogy tölünk nem jo moka. Meg meseltem is neki, hogy azert imadom a vonatot, mert azzal tuti pontosan vagyok ott, ahol akarok. Kocsival meg allandoan stau van a tunel epitkezes miatt, meg koszalsz vagy negyedorat mire parkolohelyet talalsz. Valahogy nem volt kedvem vonatra ülni, mondom igy szombat kora delutan nem hinnem, hogy stau lesz. Aha. Persze, hogy hazafele volt es nana, hogy negyedorat kerestem parkolot es nana, hogy ugy szakadt az esö, hogy minden ködlampat bekapcsolva is alig lattuk egymast a vizfelhöben. Akkor minden anyukanak kitartast mara.
  1. 2002. május 6. 13:14351.
    szépjonapot mindenkinek, szoval Tita itt a tikos recept: Elsétalsz a Migroba. Veszel két csomag elöre felszecskazott vegyes zöldséget. (minestrone alnéven kinaljak)Egy doboz aproravagott szalonat, + gerslit. ("frakcio vegi" ezt elhagyhatja, de kar lenne. )Hazaballagsz. Egy csésze gerslit(rollgersten)beaztatsz hideg vizbe. egy nagy fazékban enyhén fehevitesz egy kis olajat (én olivaval csinalom)beledobod a zöldséget és kissé megparolod. Bele a szalonat+egy vöröshagymat amitbe 1-2 babérlevelet tüzdelsz szekfüszeggel. Belenyomsz 3 gerezd fokhagymat, borsozod. lassu tüzön még egy kicsit parolod együtt, majd zsupsz bele a gerslit vizzel együtt+még 1-2 liter vizet. Jöhet a husleveskocka(vagy vegeta) lassan fözögeted, kb. 30-50 perc. Megkostolod, ha kell utanfüszerezed. (Ha sok, kihülés utan lehet mélyhüteni. )Ami azonnal fogyasztando abba bele 1-2 dl tejszin. Aki szereti belefözhet a végén egy kis virslit, vagy virslikarikat. Minél többet melegited, annal jobb. Mosogatnivalo=1 db. fazék. Joétvagyat Tücsök, a tuscholokabinba nem férnénk el ketten azt hiszem. . . elég dundi mind kettönk, a végén hivhatnank az üvegest, meg az ambulanciat és magyarazhatod, hogy mi történt!Mi beindulunk Tessinbe, legfeljebb ha nagyon sz@r az idö elöbb hazajövünk. pusszantas
    előzmény:
    Titacska (347)
     
  2. 2002. május 6. 13:02350.
    Sziasztok! Végre nem esik az esö. Nekem mar uszonyaim nötek. A hétvégén ki sem dugtam az orromat. Walbi gondoltam ratok, hogy valyon mit csinaltok. Nem kifejezetten bicigli idö volt. Szegény versenyzök is mentek, hoba, esöbe. Latattok, hogy egy magyar fiu lett összesitésben a hatodik? Hogy vannak Evaék, miért nem ir néha? Tücsök, gondolom eddig jobb idöhöz voltal szokva, mint ami itt fogadott. Nagyon jo éved volt eddig, hogy olyan sokat utaztal. Néha azért ciripelj köztünk is. Remélem nem felejtette el senki megköszönteni otthon az anyukajat! Milyen furcsa, hogy itt a masodik vasarnap van Anyak napja. Stuvi, feltétlenül otthon kell az autot megcsinaltatni. Itt rögtön kicserélik a fél autot. Otthon kikalapaljak, lefestik egy par ezerböl meguszod. Marzipan, ha vissza lapozol egy kicsit. A Grace bulia utan leirtam a makosguba receptjét. Többen tanusithatjak, hogy emberi fogyasztasra alkalmas. Katalany a természet felelös nem jarul hozza a Tessini kéjutazashoz. Hegyek ledölnek, utakat elmossa az esö. Lehet ebben valami sorsszerü. Lehet, hogy az utazas elmarad, és marad a kéj? Rengeteget tanultal, dolgoztal az utobbi idöbe, megérdemelnél egy hosszabb szabit is.
    előzmény:
    walbi (348)
     
  3. 2002. május 6. 12:17349.
    Sziasztok Lanyok!Jo hallgatni a csiviteleseteket, olyan mint amikor a madarak esö utan összeülnek megvitatni a az uj strategiat. Stuvi, ennel nagyobb baj ne legyen. En is inkabb Magyarorszagon csinaltatnam meg az autot. Füreden tudok egy megbizhato karosszeria lakatost. Katalany, mar ez a bizonytalan elodazasa a nagy eksönnek is nagyon felkorbacsolo lehet, meg egy kicsit keressetek. Ne hallgass Stuvira, ami a tusolot illeti. Ö meg tul fiatal, megaztan skorpio. . . . . e. nora, nekem uj vagy, bar olvastam, hogy füredi kötödeseid vannak, akarcsak Walbinak es nekem is. Abban a csirke ügyben nagyon egyetertek veled. Eszembe jutatta a gyerekkoromat, amikor a szomszed falubol hozta a neni az elö tyukot, s mivel anyam keptelen volt leölni, megkerte a nenit, hogy vagja el a csirke nyakat, s mivel en olyan fius tipus voltam a ket mimoza növerem, s anyamhoz kepest, nekem kellett fogni a tyuk nyakat. Anyam kesei olyanok voltak mintha fabol lettek volna, s azt a csikorgo huzavona erzest amit a neni müvelt a szegeny tyuk nyakan, a mai napig is erzem, es kiraz a hideg töle. Csinaljatok mar lanyok jo idöt, legyetek szivesek. Olyan @ passzban vagyok, semmi ambiciom nincs semmihez, pedig igy @ sem lesz belölem. :((((((((((((( (@=Stuvitol tanultam)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2002. május 6. 11:28348.
    Szia Tita! Azert nem irigylesremelto ez az utolso par het igy 2 in 1! Kitartas! Utana lesz karpotlas, legalabbis igy kepzelem el magam elött. Hogy a sok nyavajaert, amit a terhesseg magaval hoz, karpotolva lesz az ember, ha a csemete megerkezik. Ja, szo szerint "nyaralni" voltunk Evaeknal a hetvegen! Csak az idöjarason nem lehetett eszrevenni a "nyaralas" nyomait! :o)) A Betty Bossi receptek tenyleg nagyon jok. Jar neked is a receptujsag? Ha nem, akkor feltetlen rendeld meg magadnak, fincsi dolgok vannak benne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2002. május 6. 10:20347.
    Katalany: Gerstensuppe érdekel!!! "lustatitaJudit-nincskedvemföznimosogatni" modra. :-)) Szerdanként még dolgozom majusban, amig 2 in 1 vagyok, addig hasznaljatok ki, tehat aki akar, az gyüjjön!!! Csao
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2002. május 6. 10:03346.
    Sziasztok, hello Walbi! Kicsit le vagyok maradva. most ti Genfbe voltatok Evaéknal "nyaralni", vagy ez csak egy besuch volt? :) a 2 napos esöböl mar nekünk is elegünk volt, szerencsére tegnap ki tudtunk mozdulni. Képzeljétek, sütöttem Grossmutters Schockikuchen-t szombaton. Naaaaggyyyon fincsi lett. Tisztara sikerélményem van, ugyhogy mar alig varom, hogy valami mast csinaljak. Asszem a következö egy apfelstrudel lesz, igaz azt mar csinaltam, de kicsit összeesett. Az "aldozatok" pedig Andibabaék lesznek a hétvégén (ök még nem is tudjak. . . ), de majd idejében szolok nekik. :O))) A Betty Bossi könyvböl meritem az ötleteket, olyan jol le vannak irva, és mindenki csak dicsérioi, hogy minden sikerül, amit csinaltak. én mostanaban allandoan keményedek, mar kezdem allatira unni a terhességet, nagyon nyügös vagyok néha. Se feküdni, se ülni, allandoan pisilni, non-stop fejfajas, brrrr. . . és ez a feledékenység. . . mindent elfelejtek. Jasmine-nal mar annyit rajzoltunk és hajtogattunk a kis bébinek, hogy csak na. Ugy élvezi. . . Mindenkinek szép napot, iszom egy kis magnéziumot, meg bekenem a fejem kis vietnami balzsammal. Cris: te mikor jössz pontosan????
    előzmény:
    walbi (345)
     
  7. 2002. május 6. 09:33345.
    Jo reggelt mindenkinek! Tita, akkor neked igy nagyon utolag is nagyon boldog szülinapot kivanok!! Hogy ma en sem izzadok az tuti. Az öreg megint letekerte a fütest, igy most van vagy 15 fok es itt raz a hideg a legvastagabb teli puloveremben, amit gyors a kedvessel hozattam be. Asszem ma egy fel kanal vizben is meg tudnam folytani! Köszi, hogy reszvettel voltatok irantam. Hat az idöjaras tenyleg nem nyaralnivalo volt! Tele a tüdönk genfi levegövel. Eva mindjart azzal fogadott, hogy akkor felültet a szobabiciklijere, a körülmenyekre valo tekintettel. . . Azert kihasznaltuk, amit lehetett, nem volt olyan szörnyü! Jelentem a Tefal ujabb kuncsaftot kapott, mert Eva isteni vacsit varazsolt nekünk a gözölöjevel. Mar elsö pillantasra beleszerettem, de Oliver nagyon gyanakodva nezte. . . aztan a vegen Eva ketszer rakhatta meg a tanyerat! A karacsonyi ajandekom akkor ezzel letudva. Stuvi, ne nagyon ragd magad! Ahogy Katalany mondja, talan ugy van a biztositasotok, hogy fizetnek valamit. Bar ugye attol függ, milyet kötöttetek ra. Akkor remeljük a legjobbakat az idöjarasrol. . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_261565
    Torolt_felhasznalo_261565
    2002. május 5. 22:34344.
    KATALANY, ma kacsamelles napom volt, mert azt csinaltam ebedre, teflonserpenyoben sutve. Bedorzsoltem soval, fuszerekkel, a bevagdalt boros (az o-ra 2 pontot kell tenni) feluletere meg egy kis mezreteg is kerult mielott teljesen megsult volna. Ettol szep piros lett es pikans izu. Avokado martast csinaltam hozza es parolt, petrezselymes karfiolt. Orulnek ha elkuldened a "sugo d'anatra" receptjet! Legkozelebb ki fogom probalni.
    előzmény:
    katalany (342)
     
  9. Torolt_felhasznalo_410352
    Torolt_felhasznalo_410352
    2002. május 5. 18:20343.
    Ha mar ennyire belejottunk a sutes-fozesbe, tudna nekem valaki egy kalacs es egy makosguba receptet kuldeni? LIGET, meg nem vagyok Londonban, nem is biztos, hogy leszek, ha a masik csalad osszejon, akkor inkabb Oxfordba megyek, szeretem azt a varost. Tegnap is ott voltunk, szep idonk volt. Itt mar legalabb 2 honapja gyonyoru ido van, talan ha 3 nap volt esos, egyebkent gyakran sut a nap, meg meleg is van, de a reggelek kegyetlen hidegek. STUVI, elhiszem, hogy esz a fene a kocsi miatt, de sajnos ez barmikor, barkivel elofordulhat, most mar felesleges miatta bankodnod, nem lehet valtoztatni rajta. KATALANY, szerintem gyertek ide Angliaba kejelegni, az ido idealis efele tevekenysegek szamara, en is hianyolom am a Patrickot, ilyen szep idoben vetek otthon ucsorogni es netezni, de kihasznalom, hogy nincs itthon a csaladom, meg mar egyebkent is voltam ma setalni, holnap meg megyek futni.
    előzmény:
    katalany (342)
     
  10. 2002. május 5. 16:11342.
    Liget, azt ugy hivjak, hogy "Spaghetti con sugo d'anatra". Friss, lebörözött kacsamellet vagsz fel elöször csikokra, majd kb. 1cm-e kockakra. Isteni mondhatom!!!!!!Ha érdekel leirom az egész receptet, vagy elmondom telefonon! Stuvi, ne bankodj, több is veszett Mohacsnal!Kellemetlen az igaz, de hat ezért mar ne igyon seki gyufat, vagy menjen Dunanak!Rettenetesen néz ki, vagy nem annyira?Nincs erre valami biztositas? (parkschaden?)Tudom, azt sajnalja az ember, hogy annak az ezresnek mas, jobb helye is lenne. . . Na, mi még nem tudjuk mit csinalunk, jövö héten CSAK Tessinben jeleztek pocsék idöt. . . itt 25-26°, mig Tessinben burus esös idöt. . . no, majd meglatjuk. A Hotel gyönyörü, van ott minden ami kell, közel Olaszorszag, rossz idöben is lehet vasarolgatni, söt! Ma két oran kersztül kerestük a legjobb utat mitölünk Embrachba, de hogy öszinte legyek a valasztas a sz*r és valamivel kevésbé sz*r között mozog. Most akkor 4 honapon at, vagy atszallok 6x, vagy varok autopalyara fel és le orakat, vagy kavirnyalok uttalan utakon. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261565 (341)
     
  11. Torolt_felhasznalo_261565
    Torolt_felhasznalo_261565
    2002. május 4. 22:37341.
    Hallo MARZIPAN Londonban, ahol van szamos utca, es foleg amit nagyon irigylek, orgonaillat es szep ido is! Valoban kell majd otthon egy csomo dolognak utanajarnom, de remelem tudok majd lazitani is es talan a gyonyoru punkosdi rozsak (van a kertunkben piros is es halvany rozsaszin, illatos is) karpotolnak majd az elmaradt orgonakert. KATALANY, milyen a kacsamellbol keszult spagettimartas? Ilyet meg sose hallottam. STUVI, neked nagy peched van az utobbi honapokban az autoval. Emlekszem, hogy Bernbol hazafele egyszer lefenykepeztek, mert allitolag tul gyorsan hajtottal, most meg karosszeria serules! Oh te szegeny! Remelem jelenleg eppen vigasztalodsz a Cupli-barban. Jo ejszakat mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2002. május 4. 18:44340.
    Akkor most vedd ugy, hogy megy feléd a virtualis kis piros zomancos labos:-))))))))))Ma egy akkora sz@rsagot csinaltam megint. . Sikerült meghuznom a kocsi oldalat a Migrosban. Nagyon kisivü a kanyar a garazsban a lehajtonal. Utanam is fennakadt valaki, de még idöben kapcsolt, meg a kijarati sorompot is elvitte egy autos. a förjem nem ölt meg, csak közölte, hogy ez kb 1000Fr-lesz. Nem olcsobb Magyarorszagon karosszériat javittatni?Kinek van mar hasonlo tapasztalata?*@?* (ez egy karomkodas)Katalany, peched van a Tessinnel, de hat ott is ömlik az esö, ezzel az erövel a sajat agyadban is kéjeleghetsz:-)))))))Most olvastam a NL-ban, hogy idönként uj helyeket kell kiprobalni. . . Ajanlanam a Duschkabine-t:-)))))))))))))))Ma este megyek 2 baratnömmel itt H`dorfban szinhazba, a helyi csapat ad elö valami jopofat. Ha nem tetszik, akkor van szerencsére Cüpli-bar. Tovabbi jo hétvégét mindenkinek!
    előzmény:
    katalany (339)
     
  13. 2002. május 4. 17:43339.
    vacsorara pedig kacsamellböl készült spaghettimartas lesz. . . . és gyümölcssalata
    előzmény:
    katalany (338)
     
  14. 2002. május 4. 17:28338.
    akkor most magamnak valaszolgatok. . . hun jartok libbenös szoknyaju zsenge lanyok, merre tapossatok a sarat ebben az itéletidöben? Ilyenkor elmerengek azon, hogy milyen jo és hasznos dolog a központifütés!Ma egyébként az idöjarashoz igen passzolo ebédet föztem, "Bündner Gerstensuppe"-t Ma. Graubündeni gersli levest. (kedvencem)ha valaki tudni szeretné hogyan is készül, akkor sikoltson. Két valtozatban is fözöm, az egyik "Stahljuditospiacoskézzelmetélös" a masik pedig "Lustakatamodjara" ami bizonyara többeknek is elnyeri majd a tetszését. pusz
    előzmény:
    katalany (337)
     
  15. 2002. május 4. 11:19337.
    hallo lanyok!Marzipan én is csatlakozom hozzad, mint "parasztlany", engem is megtanitott nagyanyam, miként vagjuk el a csirke és miként a kacsa nyakat!Miutan csak 74 vezették be hozzajuk az aramot, az udvaron kapirgalo JOSZAG volt a frisshus, és nagy ünnep volt, amikor nagyanyam beindult késsel felfegyverkezve a baromfiudvar felé!Nekik tényleg az volt az elrendeltetésük, hogy mennyei husleves és rantottcsibe formajaban boldogga tegyék az éhezöket. Két csibéböl nagyanyam 5!féle kajat készitett, mert mindenki masképp szerette!A kacsakat pedig tépte folyamatosan és minden évben egy mas unoka kapott egy parnat a "stafirungba". Nagyon tisztességesen bantak mindig is a joszaggal. A kenyér héjjat pld. soha nem kaptuk meg, bar mennyire is rimankodtunk, mert az ment a csirkéknek/malacoknak, mert ök is a joisten teremtményei, monda ö, és ez NEKIK JAR. Lanyok a kéjutazas, mar megint veszélyben, elöntötte Tessint az ar, csusznak a hegyek, sarban uszik Kt. Uri és Tessin!Az autopalya lezarva, vonat nem közlekedik, szoval nem néz ki valami jol a jovö hét!Na majd meglatjuk, azt mondta a parom, hogy akkor beindulunk vagy Elsass, vagy Austria felé. Pusszantas
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_410352 (336)
     
  16. Torolt_felhasznalo_410352
    Torolt_felhasznalo_410352
    2002. május 3. 23:12336.
    Szia Liget! Itt szerencsere jo ido volt ma is, sutott nap, semmi eso, vagy szel. A mi kertunkben van orgona, feher es lila is, gyonyoruek. En is imadom az orgonat, foleg az illatat. Jo neked, hogy mesz megint haza (bar nem tudom, hogy csak szabadsagra, vagy valamit intezni), en leghamarabb augusztusban keveredek haza. . . . . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261565 (334)
     
  17. Torolt_felhasznalo_410352
    Torolt_felhasznalo_410352
    2002. május 3. 23:08335.
    E. NORA, nekem (meg) nincsenek ilyen gondjaim, igazi parasztlanyhoz meltoan batran elvagtam es elvagnam most is barmelyik csirke nyakat. Azert ne tarts verengzonek, egyebkent allatbarat vagyok, soha nem bantom az allatokat. De a vagnivalo csirke az vagnivalo csirke es neki sajnos ez a sorsa. . . . . . . most akkor meg lehet botrankozni rajtam lanyok. . . . . a malacra nekem annyira nem lenne gusztusom, a csirket mindig jobban szerettem. Persze szivesen kiprobalnam. . . . . . . ma vettem makot, fogok fozni tejberizst makkal, azt nagyon szeretem. A tejberizsnek mar jo par variaciojat kiprobaltam, de eddig ez tetszik a legjobban. Kepzeljetek el, ma megtanitottam a gyerekeket magyarul "szeretlek"-et mondani. Ugyanis lefekveskor mindig mondjuk egymasnak, es most mar tudjak mondani magyarul is. . . . . buszke is vagyok rajuk. . . . . . egy kicsit most mar az enyemek is. . . . . . kialakuloban van a masik csalad Londonban, junius 10-tol tudnek maradni naluk julius vegeig. Majd hetfon hiv ujra a no, addig el kell dontenem, hogy megyek, vagy nem, azt hiszem, oket valasztom, igy juniustol 2 fiam lesz. . . . . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236494 (333)
     
  18. Torolt_felhasznalo_261565
    Torolt_felhasznalo_261565
    2002. május 3. 23:07334.
    Sziasztok lanyok! Vegre megint sort keritek az irasra, de olvasni kozben elolvastam az uzeneteket. Igen, majdnem 3 hetig voltam otthon es mar benne vagyok a keszulodesben a kovetkezo utra, kb. 2 het mulva. Addig persze nyakig ulok a tennivalokban; potolni az elmaradtakat, elore dolgozni stb. En is kesergek a rossz ido miatt, hiszen nem elvezhetem kedvenc viragomat az orgonat vagy a gyongyviragot, amivel otthon teli van a kert, itt meg a szomszed hazak kornyeke szokott illatozni a jo idoben. Bezzeg most. . . Na, aludjatok jol es almodjatok, mint en az orgonaillatos majusrol!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_236494
    Torolt_felhasznalo_236494
    2002. május 3. 22:37333.
    Én ha meglátnék egy sült malacot, biztos nem tudnék belőle enni, úgy megsajnálnám szegény kis állatot. Ti nem voltatok még így? Én sokszor még a csirkét is sajnálom, pedig azon nincs is már fej. Vagy a malacon sincs? Ez egyébként azóta tart, mióta van saját gyerekem. Úgy látszik teljesen megváltozik az ember beállítottsága.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2002. május 3. 22:29332.
    Gondoltam benézek mielött lefekszem, hat latom megy a sütés-fözés. A malacot Ferkelnek hivjak. A férjem 50-dik születésnaplara rendeltem a hentestöl egy sült malacot. Az akkora volt, hogy a sütöbe nem fért volna be. Voltunk mar itt is malac sütésen, de szabadba sütötték . En elég valalkozo szellemü vagyok, de otthoni malacsütésre nem mernék valalkozni. Sok sikert, majd irjatok meg hogy sikerült. Jo éjszakat mindenkinek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654328 (331)
     
  21. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2002. május 3. 19:30331.
    Titacska, ezen az éjszakai disznosütösen mar én is lgondolkodtam. Ha nem locsolod, akkor olyan szaraz lesz mint a taplo!A Stahl J biztosan öjszaka kikel az agyabol, és nekiall locsolgatni. Nekem sajnos a förjem leszavazta, de lehet, hogy egyszer megcsinalom vendégeknek. . . Legyen a kkor a junius 8. -a????Az nekem is jo!JUDO:szia, jo felöled is hallani. Nagy mazlid van, hogy az éjszakat atalussza a kicsi. Az a legroszabb, ha az ember ugy kovalyog, mintha masnapos lenne, mert nincs kialudva. Szoval Bravo¨!Ki tudja, hogy itt a malac milyen néven fut?Schweinchen vagy Ferkel?
    előzmény:
    Titacska (330)
     
  22. 2002. május 3. 16:11330.
    Hat akkor mégegyszer sziasztok! Andi: öszintén szolva nekem nem nagyon izlett, de Attila megnyalta mind a 10 ujjat utana. Bar a fokhagyma kicsit eröteljes izt adott. De nem volt rossz! Egyszer ki lehet probalni. Most, ami nagyon felizgatta a fantaziamat, az a sült malac, szintén Stahl modra. Stuvi irta, hogy ö mar olvasta a receptet. na most ott kb. 12 oran keresztül sütik diszno urat, éjjel is (!). én ugy gondoltam, hogy reggel 6-7 körüül tenném be inkabb a sütöbe, és aztan hadd menjen egész nap. Nem? valahogy az éjjeli sütéstöl félek, nehogy aztan a tüzoltok ébresszenek. . . :) De szimpi, hogy "csak" locsolgatni kell citrommal. és köretnek is elég friss kenyér egy kis mezei salataval. Pusszantas.
    előzmény:
    Andibaba (328)
     
  23. 2002. május 3. 16:05329.
    Sziasztok! Gyorsan bejelentkezem. Szia Judo!! :)) Köszönöm mindenkinek a jokivansagokat, kedvesek vagytok! Valamit akartam irni, de mar elfelejtettem. öregszem. . . Piknik: nekem a jun. 3. foglalt! :)) Aznap ismerkedünk meg az uj csaladtaggal. :) Kar hogy majusban mar nem lesz a talcsi. Mindenkinek jo hétvégét kivanok, sziasztok! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2002. május 3. 15:58328.
    Titacska, elfelejtettem megkerdezni milyen lett a S. Judit fele tesztad? Ird le lsz a receptjet. koszi. Elaludt a kispofam. . . nagy nehezen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2002. május 3. 14:22327.
    Szia Judo! Tegnap este került a kezembe az a kép amit Szundiéknal csinaltunk a csoportrol. Még alig latszik a pocid. Most meg együtt irjatok a levelet nekünk. Tényleg nagy szerencsétek van, hogy olyan jo kislany. Itt van még az anyukad? Remélem a következö talalkozora tényleg el tudtok jönni, és ott megcsodalhatjuk. Mindenkinek kellemes idötöltést ebben a gyögyörü idöben, itt nem lesz szaraz az ember böre a sok napsütéstöl, melegtöl. Legalabb tovabb fiatalok maradunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413321 (326)
     
  26. 2002. május 3. 11:59326.
    Szisztok csajszik! Remelem meg tudjatok ki is az a jo oreg Judo!! Andibaba es Stuvi koszi a felajanlast a segitseget, majd meg egyszer elek is vele, addig addig. . Most itt fekszik a kisded az asztalon mellettem, kb nyugodtnak mondhato egy ot percig. Mar vegigalussza az ejjeleket, van hogy az apja hamarabb kel mint o!! Ezert persze en orult halas vagyok, jo szerencsesek vagyunk eddig. . Mar 5, 2 kilo, es 55 cm. A dokim szerint fenomenon, mert joval nagyobb mint a kortarsai. . (tenyleg egyik-masik a baba-mama tornan olyan mint egy kis kopasz madarka Stephaniehoz kepest!) Ilyen pocsek idoben ma elmarad a seta is. . A gep ele nincs idom ulni, de azert a legkozelebbi programban mi is benne vagyunk!! Grace!, mikor jossz? Tobbiek, mikor jottok? Puszi mindenkinek!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2002. május 3. 11:53325.
    Sziasztok Lanyok!Csatlakozom a kesergökhöz. Azok a langymeleg estek bizony nagyon hianyoznak nekem is. Imadott szokasom volt a bekebeli idökben, hogy a parommal kihurcolkodtunk az agynemükkel az erkelyre es ott aludtunk egy szal lepedövel betakarva. Hajnalban madarcsicserges ebresztett, de olyan is volt, hogy a zaporesö, igy aztan a tusolast is elrendeztük reggelre. A borozos esteket, ejszakakat mar nem is merem felidezni, mert melabuba zuhanok. Jaj de jo lenne megint talakozni Veletek. Miutan en ebben az evben szemermetlenül sokat utaztam, most igyekszem egy kicsit a dolgaimra konzentralni, s igy en tudok a csapathoz alkalmazkodni, ami a kirandulast illeti. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2002. május 3. 10:42324.
    Hello Lanyok! AZ ido egyszeruen pocsek, talan ez az egyik dolog ami nagyon hianyzik otthonrol. Na mindegy csak kibirjuk ezt a par evet:))))) Ma reggel igen aktiv voltam: kitakaritottam hamar, meg mosok kozben. Meg a furdoszoba es a konyha van hatra, de az haamr megvan:)) Tegnap este vmi irto erdekes (ferjem szuerint igen borzaszto) kenyeret sikerult vennem: mintha hagymak es egyeb füszerek lennenek belesutve, nem tudom a nevet, ismeritek? Cris: hat azert csak jobb az a 30 fok:))) de azt hiszem ez a front megy kelet fele. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2002. május 3. 10:33323.
    CRIS, szoval most mit mondjak. . . ez allatkinzas!Azt hiszem itt Svajban csak egy évszak van. . . az ilyen napok, mint pl. ma is, lehet barmikor, Januartol - Decemberig. Vannak bizonyos ruhadarabok, amiket nem tesz az ember naftalinba (dzseki, meleg bakancs, meg ugye a jégeralso)mert ugye soha sem lehet tudni. Van persze ennek jo oldala is, mert ha kerted van és lusta vagy összel a tulipanhagymakat eldugdosni, sebaj lesznek még napos hétvégék Decemberben is, nincs még veszve semmi sem!Szegény Walbit én is sajnalom, reméljük a nyugati orszagrészen picit enyhébb az idö. Na ma legalabb nem lesz izzadsagszagunk. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112551 (321)
     
  30. 2002. május 3. 09:58322.
    Stuvikam. . nekem is jo a junius, (pl. junius 8 szombat - picknickezés:) Mariam azért mi talalkozhatunk, ha Péter nincs itthon. . . még ki is mehetek hozzad. . vagy elmehetünk moziba is együtt. . majd erröl irjal. Késön keltünk fel. . 9 ora volt. Mar reggel fél haromtol elkapott minden oraban a höhullam. . . szörnyen érzem magam. . mint akit agyonvertek. Kikaszalodtam valahogy a szombambol. . nézem Mike ajtaja zarva. . (reggel mindig nyitva hagyja ha elmegy) kopogok:)) akkor ébredt fel. . elaludt. Megy könyörögni Jennihez, hogy vigye el a munkaba:)) az is alszik. . hogy ma mi volt velünk nem tudom. De azért a lany gyorsan felöltözött. . és elvitte a batyjat a munkaba:))) Visszafelé bevasarol:)) a Glattban. Jaj de jo, hogy az embernek ennyi segitsége van. . 2-3 évvel ezelött ezeket a dolgokat is mind én csinaltam:)) Nem volt olyan nap, hogy valahova nem mentek el stb. Miket még éjjel 2-3-kor is hoztuk haza a barataitol. . . nem szerettem, ha villamosozik, meg vonatozik hazafelé. Van azért sok jo dolog is benne, ha a sracok megnölnek:))))) Katalany, akkor a növéred tudja, hogy mit jelent, ha ugy érzi az ember magat, mintha lazas beteg lenne. . . oranként. . . igen. . én is megfagyasztom a sracokat. . a haloszobamba allandoan tarva vannak az ablakok. . . akar milyen hideg van, és raadasul a takaro tetején alszok. Sokszor olyan hideg a böröm mint a jég. . . de höhullam az van. Most fajnak is a valaim. . nem csoda, ha soha nem takarom be. :)) megyek kitakaritom a fiam szobajat:))))))) ilyet is szoktam csinalni:)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_112551
    Torolt_felhasznalo_112551
    2002. május 3. 09:53321.
    Sziasztok szegény ázott svájci lányok-asszonyok! (Emlékeztek, azelőtt volt egy ilyen című újság -mármint csak Lányok-Asszonyok. . . ) Nem is merem hangosan mondani, de ma itthon 30 fok lesz. . . Már most 23 van. Nekem is meg kellett hallgatnom a telefonban, hogy ömlik Zürichben az eső. Tényleg olyan volt, mintha kedvesem a szabad ég alatt ácsorogna. KATALÁNY, a jégeralsó-ügyet már tavaly nyáron átéltem, mikor júliusban a Krk-szigetről autóztunk Svájcba, OLaszországban még haldokoltunk a forróságtól, fortyogott alattam a saját levem a kocsiban, majd az olasz-svájci határon elkapott egy olyan-de olyan felhőszakadás, hogy hirtelen azt hittem, eltévedtünk és nem az autópályán, hanem esetleg az Adrián evickélünk. Így kocsikáztunk Zürichig (párom vezetett, de én is meredtem ám a szélvédőre, és egyáltalán, olyan érzés volt, mintha a mosógépben ültem volna - néha-néha kitekintve annak ablakocskáján). Szóval megérkeztünk és másnap az összes nálam lévő holmit egyszerre magamra húztam (ez így ment a további napokon is, szinte csak a sorrendet váltogattam, hogy mikor melyik cucc kerüljön alulra, de még így is nehezen hittem el, hogy júliust írunk és nem novembert. ) Hát, ez van. Viszont mikor először jártam Svájcban, '98-ban, akkor olyan meleg hetet fogtunk ki, hogy a Jungfraun is pólóban túráztunk. Azért az is abnormális, hogy május 3-án 30 fok legyen, nem? Na, megyek dolgozgatni (bár a kedvem. . . )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2002. május 3. 08:53320.
    nekem jo a junius, ill. a juni 1-2. mar foglalt. A többi még mehet. Szerintem valahogy rövid tavon kellene tervezni, mert itt ugye minden lehetséges. Ma 10°, holnap 25°, holnaputan havazik. Szoval ha kirandulas, varjuk meg az idöjarasjelentést, aki tud az jön. vagy ez igy nem jo?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654328 (319)
     
  33. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2002. május 3. 08:37319.
    Na belelogott a kezem a bilibe, és vizes is lett:-))))Ugy zuhog az esö, minha dézsabol öntenék. Még be kellene merészkednem a faluba, gyerekkel, babakocsival. . Jo buli lesz. KATALANY:a mamam tegnap azt mondta, hogy este még 20 valahany fok volt. Otthon olyan szép tud lenni a tavasz, itt meg olyan beschissen idö van soxor. Na ezt NEM szeretem Svajcban. Nekem is van egy-két jo emlékem a tavaszi langymelegröl:-))). . . . Szegény Walbi megszivta a szabadsagaval, sokat nem mehet bringazni. Lanyok, mi lenne, ha junius elején lenne az ujabb buli, ?Ez a majus nagyon tele van, sok az ünnep, stb. . . Ebben a honapban ugy néz ki, hogy 2X is megyünk haza, szoval nem igazan kafa a dolog. Ki mit szol?
    előzmény:
    katalany (318)
     
  34. 2002. május 3. 08:26318.
    joreggelt mindenkinek, aki mar ébren van!Mit szoltok ehez a "gyönyörü" majusi reggelhez?SUTVI, langymeleg majusi éjszakak. . . azutan belelog a kezünk a bilibe és felébredünk. . . a 25 év tapasztalata szerint, jo ha juliusban atélünk egy-két langymeleg éjszakat, mert itt még a legforrobb nyarban is lehül a levegö estére!Ach. . boldog békeidök, mikor a szekszardi szölödombokon, borozgattam, romantikaztam szeptember végén éjnek évadjan egy szal könnyu bluzban, mellettem egy dalias ifjuval. . . avagy egyszer augusztusban voltam otthon, és vacsorazni mentem a baratnömhöz, akiknek szép kertes hazuk van, és mar reflexböl vittem magammal a kötött kardiganom, mert tudtam késö lesz. Mire a növérem ranéz a lajbira és kérdé:ezt meg minek?Mondom hat ha esetleg faznék. Elmebetegre néznek ugy, ahogy énram ott, akkor az édes néném. Mondanom sem kell, hogy éjjel 2-kor is még langymeleg fuvallat simogatta habtestemet. CRIS, kell tehat a jégeralso, kesztyü, sapka. Itt minden évszakban lehetséges a 10-15 °C!Grace, kezetfoghatsz a növéremmel, ö is imadja ezt a klimat, neki allandoan melege van, szenved töle. Teljesen érthetetlen szamara, hogy mehet az ember szabad akaratabol pld. Dubaiba, ahol gyakran 38° van, és még fizet is érte. Nala otthon jégverem van, télen sem több mint 17°, ö ugy érzi magat jol. Na pusszantas, gyerünk lanyok ébresztö!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282201 (317)
     
  35. 2002. május 2. 18:49317.
    Katam. . és még te mondod énnékem, hogy minek takaritok ennyit:))))))))))))) bagoly mondja verébnek:))))) jaj. . . tényleg mar olyan faraszto ez a haztartas. Kivasaltam mindent. . . Andi még a teritöket is kimostuk, mert a parnaknal az volt a probléma, hogy a kihimzése utan kellett mosni. 30 fokosban igaz. . . de egy kicsit összement. . összehuzott egy par viragot. . . nehezen lehet vasalnom. Nos most kimostuk a kiszabott anyagot. . . kivasaltam. . . és tervezünk:))))))))) mar van egy nagyon szép. . vagy 4-5 féle kékböl van a himzés. . . dusan a közepén. . . és a széleken. . . nagyon szép. Ehhez kellene kézzel horgolt csipke a szélére. De horgoln nem tudok(kötni sem) Jennit füzöm:)) hogy vegyünk valami könyvet. . ahol mintak vannak. Vettem a Heinenal egy csodas kis kerek asztalt. . . kovacsoltvas. . és keramikkal berakott a teteje. . igy elötudtam venni a kerek himzett teritömet:))) nagyon jol mutat. A parnaimat is felhuztam. . csak még nem fejeztem be. . nagy müanyag fehér patentkapcsokat kell vennem. . de azt mar igy is ratudom varni. . . Különben megint majdnem készenvan egy parnam. . . dus magyaros himzéssel. . . :)) de ezt anyukamnak szantam anyak napjara. . Orgona. . . imadom. . anyukam is. . . azt viszünk neki azt hiszem egy oriasi csokorral. . még meg kell keresnem, hogy hol van kinyilva. :)) ugyanis mi mindig szedni szoktuk:)))))))) ugy az igazi:))))) Na megyek. . elpakolom a rengeteg ruhat. . . még kell egy par gombot felvarnom Mike agynemüjére. . . . hogy ez mit csinal vele. . ennek örökké levannak szakadva a gombok. Majd még jövök. . puszi:)))
    előzmény:
    katalany (316)
     
  36. 2002. május 2. 18:15316.
    na, leanyok ujra itt vagyok ragyogok. Ma tovabb glancoltam a kéglit, ugy hogy a végére teljesen kipurcantam. ablakot pucultam, takaritottam, felmostam, mostam. . . jajjjj de UTALOK ilyesmit csinalni!Holnap még vasalnom kell, de utana legalabb nyugtom lesz. (egy fél évig. . ha. ha. . )Szoval most barki meglatogathat engem spontan, anélkül, hogy leégne a bör a képemröl. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2002. május 2. 15:14315.
    Titacska: Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon Boldog Szuletesnepot kivanok neked! Aargau kantonban lakunk, de a parom Zug kantonban dolgozik, amugy meg erdekes hely ahol lakunk, kozigazgatasilag Zughoz tartozik. Luzern, Zug, es AArgau 'csucske', eppen egy talalkozasi pont, persze minket minden elkerul. ;-) Itt se kabelnet, se adsl nincs, se vonat, es ritka autobusz kozlekedes. Persze egy faluval arebb mar minden van. ;-)) Holnap megyunk megnezni egy uj lakast, most epitik, meg nincs kesz, de holnapra kaptunk egy idopontot. A parom ahol dolgozik abban a varosban van. Remelem tetszeni fog. . . Orgona. . . hmm a szuleim kertjeben van egy par fa, emlekszem anyak napjara mindig egy csomo orgonat leszedtem, szinte kopasz volt a fa utana, es a lakasban valami isteni illat volt. :-) Kene rendelni valami viragot a neten az anyukamnak. . . na nezelodok is. . majd meg bekukk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2002. május 2. 13:41314.
    Nekem OK. a péntek, ugyan a férjem még itt van, de kartyazik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282201 (312)
     
  39. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2002. május 2. 13:34313.
    Hello bello!TITACSKA:Minden szépet és jot kivanok a szülinapod alkalmabol!!Nem vagy te tulzottan lefaradva, ha még most is hanyingered van?Lassits egy kicsit:-))))))))Marianna:Köszi a tippet, azt hiszem, hogy elöbba környékünkön lévö bokrokrol szedek egy kicsit, csak ugy vazaba, aztan majd utana megprobalok ültetni. Annyira szeretem az orgonaillatot. Andibaba. az angol nem jött össze, mert a csajon lattam, hogy legszivesebben ingyen szeretné a leckéket, keresett valami mas megoldast. Privat véleményem szerint elmehetne a Migrosba, ott nem olyan dragak az orak. . Yippee!2 hét mulva ugy néz ki, hogy tarthatok egy probaorat. Mashova is elküldtem a jelentkezésemet, hatha valaszolnak. Sajnos még ugy néz ki, hogy mök aldoznom kell tovabbképzésre, mert nagyon faxnis a fönöknö. mivel nem bewegungsberufom van jelenleg, ezért még mrg szeretném csinalni a Wellness Trainer c. 2 éves sulit. Mondjuk érdekel is, ugyhogy nem gond. Csak mar jo lenne orat adni. . Na mindegy, majd lehengerlem a csajt a Persönlichkeitommal:-)))))))))Többé nem kel fel:-)))))Drukkoljatok nekem!!GRACE:a Walbi helyet konkrétan nem irt, csak azt, hogy errefelé. ha gondoljatok, a kkor körülnézek, hogy milyen lehetöségek vannak. . Grillplatz az van sok helyen, de jo lenne egy Hütte is, ha esetleg rossz idö van. Gondolom a datumot nem tudjuk olyan sokat varialni.
    előzmény:
    mariaanna (311)
     
  40. 2002. május 2. 13:25312.
    Mariam. . . nem szamit, hogy hideg van:))))) én allandoan szenvedek ha nagy a meleg, közben mem melozni kell. . mégha itthon is. A nagy nyarakat csak a tengerparton lehet elviselni:)))) Annyira nembirom(szeretni szeretem:) a meleget, hogy nalunk minden szobaban ventilator van a plafonon:) még a legnagyobb höségben is hüvös van a lakasban. Csak a leglassubb van bekapcsolva . . meg én egy igazi varosi ember vagyok:))))) ott meg nem egy kellemes a nagy meleg. Majdnem bevasaltam mar - pedig 6 huzas agynemüm volt. . és mennyi törölközö. Ha meleg van. . muszaly többször tusolnom. . . pedig nem szabadna. . mert nagyon kiszaradok. Andi: a héten körülnézek, hol lehet Patchworkot tanulni. . . . akkor minden héten egyszer összejöhetünk varni:))))) Anyak napja: a jövö héten szombaton megyünk én meg Jenn anyuhoz. . . . Mariam azt irtad nekem, hogy talan a jövö héten raérnél . . . nem jövünk össze lanyok megint egy pénteken du. 6 utan. . . egy kavéra legalabb? a Bahnhoffon? csak öttlet:)))))
    előzmény:
    mariaanna (311)
     
  41. 2002. május 2. 12:55311.
    Titacska boldog szülinapot. Itt egy vidam történet a szülinapodra. A baratnöm fiaéknak volt egy kutyajuk, Henri, egy macskajuk, Zsofi. Megszületett az elsö fiu öt Jannak hivjak. Megszületett a masodik fiu, az mert a Henri nagyon tetszett nekik, Henri lett. Most varjak a harmadik babat, aki mar biztos, hogy lany lesz, miutan a Zsofi nagyon tetszik nekik, lehet, hogy Zsofi lesz. Ezt még a névkeresésnél akartam irni, de elmaradt. Stuvi, ha nagy a kaspo, és kicsi az orgona lehet. Félre a tréfaval, egy nagy dézsaba, cserépbe el van szerintem, hogy milyen nagyra hagyod megnöni az csak metszöollo kérdése. Metszeni mindig a viragzas utan kell, mert különben levagod a jövö évi viragokat. Szaporitast meg lehet probalni egy lemetszett agat vizbe gyökereztetni. Cris, te figyeled, hogy itt mennyit van rossz idö, és otthon meg jo? En még meggondolnam a kivandorlast. Itt most is olyan idö van, mintha november lenne. Vasarnapig kilatas sincs a javulasra.
    előzmény:
    Andibaba (300)
     
  42. Torolt_felhasznalo_112551
    Torolt_felhasznalo_112551
    2002. május 2. 12:30310.
    Hú, de megeredt a nyelvetek, mióta nem jártam itt!! A patchwork nagyon jópofa de szerintem elég nehéz. Anyu dolgozott egy kis patchwork üzletben, miután nyugdíjba ment, sokszor bejártam hozzá és csodáltam az alkotásokat. Csoda édes játszószőnyegeket, ágytakarókat, falvédőket, táskákat gyártottak a bedolgozók, de rengeteg munka és nagy-nagy türelem kell hozzá. Otthon az ágyamon én is büszkélkedhetek egy díszpárnával. Sajnos nem én csináltam. . . MARZIPAN, csak nem gyűrűs menyasszony leszel így május végére??? Ez nagyon izgi!!!! Úgy látom, szinte teljes mértékben összehangoltak a randijaink: Te is általában akkor találkozol Patrickkal, amikor én a párommal. . ANDIBABA, régen beszélgettünk! Kár, hogy nem most vagytok itthon, eljöthettetek volna Zolikával a Bababolygóra!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2002. május 2. 12:20309.
    Andi nézd meg: http://www. touchofclasscatalog. com/ csodas:)))) oldal. . . meg a http://www. patchwork. com/Martingale/Quilting/index. html. . és kattints ra a bal oldalon. . a Quilt Shop Directory. . ra. . érdemes az allamok között kutatni:)))))
    előzmény:
    Andibaba (307)
     
  44. 2002. május 2. 12:16308.
    :) igen igy. . . nagyon jo lenne, ha grillezö lenne a közelben. . meg padok:)) (igaz lehet vinni campingszéket) és feltétlenül olyan hely, hogy a gyerekeknek sehol ne legyen veszély. Walbi ajanlott valami jo helyet Luzern környékén. . nekem mindegy. . én mindenhova megyek:))))))))))))) Most gyorsan bevasalok:) aztan megint jövök vissza.
    előzmény:
    Andibaba (307)
     
  45. 2002. május 2. 12:02307.
    En szivesen benne lennek a foltvarro körbe:))) mar regota tervezem, mert nagyon szeretem a patchwork-öt:))) megbeszelhetjük. Tenyleg mikor lesz a majusi talalkozo???? es hol??? valahol a szabadba kellene, mint mar Grace javasoltad: egy szep kellemes parkba, mindenki vinne egy kis piknik kosarat meg jatekokat. Ugye igy tervezted Grace???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282201 (306)
     
  46. 2002. május 2. 11:59306.
    Ma mindennel elmaradok. . igaz a konyhat mar rendbe tettem. . egy disznool volt:)))))) most meg itt ülök és talaltam egy nagyon jo Patchwork/Foltvarro oldalt. . azt nézegetem. A kismamaktol kérdezem, hogy nem csinalunk egy foltvarro egyesületet?:)))) mivel ti otthon vagytok:))))))) nézzétek meg. . . www. foltvarras. lap. hu. . . . nagyon érdekes:))))))) ------------------ elhataroztam. . . megyek tanulni foltot varni:))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2002. május 2. 11:56305.
    Andi. . tegnap elmaradt a palacsinta nalunk. . . ma lesz:))) mert csak épp a huslevest tettem föl. . mar rohantam is a korhazba. Igen. . nagyon gyönyörü gyerek. Nekem csak az elsö volt ilyen nagy. . 5gr. kevesebb mint 4kg. . . . de 62 cm hosszu volt az elsöszülött fiam. . Andreas 3700/57, Mike 3700/54 Jenni 4 héttel elöbb jött. . 2850/48 Persze mar az utolso gyereknél volt egy miomam. . azt mondtak nem tudom kihordani. . el kell, hogy vetessem. . . !!! Aranylag elég jol kihordtam. . de mikor 9 honapos volt. . muszaly volt, hogy operaljanak. . . Zoltanka egy tündér:)) örökkö rötyög:))))) ahogy az anyjaval jokat nevettünk tegnap. . utanozott bennünket. . ezt érdemes lett volna lefilmezni:)))) ezt a gyereket tényleg elkellne vinni filmesekhez:))))))) annyira tündréri:)
    előzmény:
    Andibaba (300)
     
  48. 2002. május 2. 11:40304.
    Titacska nagyon boldog szülinapot kivanok. El tudom kepzelni, mennyire hosszunak tunnek a szüles elötti hetek, mikor mar az ember se ülni se allni nem tud kenyelmesen, de türelem. Van mar neve a picinek?Ez a babazas olyan szep idöszaka az eletnek, kihallani a soraitokbol, hogy nagyon boldogok vagytok es Ti is nagyon elvezitek ezt az ajandekot. En is munkaval ünnepeltem a majus elsejet. Takaritasi rohamom volt, alig tudtam magam leallitani. Este el ekartunk menni Zürichbe, de nagyon faradt lettem meg balheba csöppenni sem volt kedvem. En ugy hallottam, hogy a tüntetök zöme a masod es harmadgeneracios külföldiek, akik nem tudtak beilleszkedni. Neha azt hiszem, hogy az itteni politika kisse tulsagosan is elnezö ezekkel az emberekkel, mert ha van is problema a munkavallalasok körül, de a lehetöseg es a segitsegnyujtas itt megicsak több, mint ahonnan ök idekerültek. Lehet, hogy tevedek?Munkaügyben eldölt a dilemmam, csak 80 %-ban akartak a szakmaban alkalmazni, ami nekem keves a megelheteshez, aztan talaltak egy fiatalabbat. Ez mar csak igy van. A hely ugy sem tetszett bar a munka annal inkabb erdekes lett volna. Most keresgelek es bizakodom tovabb. Pusz. Legyetek jok.
    előzmény:
    Titacska (296)
     
  49. Torolt_felhasznalo_410352
    Torolt_felhasznalo_410352
    2002. május 2. 11:31303.
    TITACSKA, isten eltessen sokaig, sokboldogsagot es jolsikerult gyermekallomanyt kivanok (e teren a helyen uton vagy, gell?), hany csemetet terveztek? Kitartas, mar "csak" 1 honap. . . . utana megint csaphattok egy helyes kis babapartyt. Tenyleg, ki mit tud JUDO-rol? Mar olyan reg jelentkezett, persze ez valahol ertheto is. En ma szabad vagyok, semmi dolgom sincs, igy ma meregtelenito napot tartok, mert mar megint kezdek ragyasodni. 4 het mulva jon a Patrick, addigra nagyon fittnek es szepnek kell lennem, na nem az, mintha most olyan ronda lennek, de fo a megelozes!!! Kepzeljetek el, a heten mar kerdezte, hogy akkor most nekem mekkora gyuru kell, mert ha legkozelebb jon, sor kerul a hivatalos leanykeresre is. . . . . kezd egyre komolyabbra fordulni a dolog. . . . mint mar emlitettem, majus 29-ig dolgozom a csaladnal, de szeretnek maradni augusztus elejeig, igy most masik csaladot keresek, mar van 2 jeloltem, de meg egyeztetnunk kell idopontilag. Adtam fel hirdetest a neten is, igy meg varok a heten, hatha lesz tobb jelentkezo. Jobb, ha maradok, mert az angolom meg nem folyekony, kell azert az a 6 honap. Persze Patrick mondta, hogy mehetek Svajcba korabban is, osszehazasodhatunk korabban is, meg hogy tudok angolt tanulni ott is, de en inkabb maradnek meg egy keveset, arrol nem is beszelve, hogy a penz is jol jon. Ha meg mar itt vagyok, szeretnek minel tobbet latni az orszagbol, kirandulni, embereket megismerni. Szombaton lehet, hogy megint megyunk a csajokkal Oxfordba, immar harmadszorra, nagyon szeretem azt a varost. Az ido most itt eleg jo, a lenyeg, hogy nem esik az eso. A szegenysegrol annyit, hogy mindenhol vannak szegeny emberek, ez csak viszonylagos, hogy kinek mi a szegenyseg. Az peldaul egy kimondottan szegeny paraszti csaladbol szarmazom, emlekszem, mar iskolaba jartam, kb. 9-10 eves voltam, de csak 3 nadragom volt, azok is "lengyel piacosak", mar kezdem kinoni oket, es az osztalytarsaim tettek is a megjegyzeseket, ami persze nekem rettento rosszul esett. Ehhez kepest most elegge "feltortem", bar most sem vagyok anyagiakban gazdag, de nem is ez a lenyeg.
    előzmény:
    Andibaba (302)
     
  50. 2002. május 2. 10:50302.
    Szia Kata! Erdekes ez a szegenyseg, sokan meg mindig azt gondoljak, hogy a nyu-i orszagokban nem letezik ilyen, ahogy Grace szokta mondani:"kolbaszbol van a kerites is", pedig szerintem mindenhol van szegenyseg. Sok ember (idosek, gyerekuket egyedul nevelok) nem mindig tehetnek arrol miert kerultek ilyen helyzetbe. Erdekes ez az adozas is, miert eppen igy talaltak ki???
    előzmény:
    katalany (301)
     

Címlap

top