Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Svájc

walbi
Létrehozva: 2002. Április 15. 08:50
Szep jo reggelt mindenkinek! Lassan vissza kell szallingozni, ahogy irod Pomat, mert aztan nagyon lemarad az ember az esemenyekkel. Fel a fejjel leany! Akkor ezek szerint szerencseje volt a batyusnak, meg jo, hogy nem rosszabbul vegzödött. Ha a baratnö ott van vele az nagyon fontos. Talan tenyleg igaza volt, hogy nem lett volna sok ertelme, ha ketten vigyazzatok az agya mellett. Persze tudom, milyen az amikor az ember tehetetlennek erzi magat, valahogy segiteni akar. Hivjal, ha nehez a lelked, dumalunk egy maratonit, tudod, mint a multkor is! Stuvi, azert ne ess am letargiaba a kilok miatt! Ami feljön, az valahogy le is megy, nem? Persze, akarni azert kell. Na, en most könnyen beszelek itten, mi? Egyebkent a Judo csalad jol van. Büszke anyuka, büszke apuka, büszke Judoanyuka es büszke Judoapuka. Asszem jot tett Judonak, hogy itt volt anyukaja, egy kicsit megnyugodott. Apukaja meg csütörtökön jött es amikor szombaton ott voltam, csak tartotta a kisleanyt es mondogatta, hogy ö ugyan nem tudja miert panaszkodtak eddig, mert miota ö itt van, bizony nem sirt egyszer sem. :) Kocsival voltam nala, pedig tudom, hogy tölünk nem jo moka. Meg meseltem is neki, hogy azert imadom a vonatot, mert azzal tuti pontosan vagyok ott, ahol akarok. Kocsival meg allandoan stau van a tunel epitkezes miatt, meg koszalsz vagy negyedorat mire parkolohelyet talalsz. Valahogy nem volt kedvem vonatra ülni, mondom igy szombat kora delutan nem hinnem, hogy stau lesz. Aha. Persze, hogy hazafele volt es nana, hogy negyedorat kerestem parkolot es nana, hogy ugy szakadt az esö, hogy minden ködlampat bekapcsolva is alig lattuk egymast a vizfelhöben. Akkor minden anyukanak kitartast mara.
  1. 2009. május 27. 23:5510801.

    Sziasztok!

    Sikerült ismét összefutnunk egy igazi bünzlivel...   Ezen most a barätom is egy kicsit kiakadt, pedig ö jol tudja (mär) kezelni az ilyen dolgokat. Annyira nevetséges, de annyira dühitö is...

    A dühöngés tärgya a következö volt:

    Volt törött üvegünk, és ugye mindenhol van szelektälohely. Mi galäd modon a szomszéd faluban(kanton ZH) szerettük volna kidobni. Én böszen dobältam a konténerbe az üvegszilänkokat mikor jött egy auto. A barätom megkérdezte az embert, hogy nem tudja-e, hogy hol lehet az aludolgokat leadni, mert lenne többek között egy létränk, amit ugye nem igazän lehet belepaszirozni az aluskonténerbe. Erre a faszi elkezdte, hogy aha mi nem innen valok vagyunk. Mit keresünk mi itt? Hogy képzeljük, hogy mi itt dobäljuk ki a szemetünket? Menjünk oda ahol lakunk és dobjuk ott ki a szemetünket! Erre a barätom finoman megjegyezte, hogy mi is, mint mindenki mäs fizetünk a szelektiv szemételszällitäsért... Az meg ugye mär megint mäs téma, hogy ezek a konténerek ugye nyilvänos helyen vannak és nem magäntulajdonban. Mivel most nem igazän tudok beszélni, ezért nem eröltettem a vität vele. Pedig szivesen megkérdeztem volna töle, hogy akkor most ezt komolyan gondolja? Netaläntän nyissuk is ki a konténert és mazsoläzzam is ki az ältalam bedobott törmeléket?!Az ipse ugy gondolta, hogy mivel mi nem az ottani önkormänyzatnak fizetünk, ezért mi ott nem is dobhatunk ki semmit. Ezekutän a barätom közölte, hogy nem csodälkozik azokon, akik nem veszik a färadsägot hogy szemétlerakot keressenek, hanem uton utfélen eldobjäk a szemetüket...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. május 25. 18:3310800.

    Szia MARLA, jo, hogy hallunk felöled. mar gondoltam többször is rad, hogy, hogy smint alakult a helyzeted.

    Biztos jo döntést hoztal, legalabb is a közeljövöre nézve. szerintem is a legfontosabb lenne a nyelv alapos ismerete és persze érdeklödési szinten figyelemmel kisérni, hogy milyen lehetöségek vannak. azt nem irtad (vagy nem emlékszem ra..) hogy hany éves vagy. mert mondjuk ez is egy szempont lehet (hogy pld. nem igazan dobna fel a gondolat, hogy 16 éves serdülökkel jarj egy osztalyba...) vannak nagyon jo föiskolak (ergotherapeutin, physiotherapeutin, szülésznö/hebamme) ezek még most is a keresett szakmak közé tartozik 3-4 évesek nagy a követelmény, de hat ugye nem vagyunk hülyegyerekek, miért ne sikerülne... itt csak az a baj, hogy ezek nem igen tamogatott képzések, tehat a képzés alatt nem kap az ember gyereke ösztöndijat, vagy csak nagyon keveset, a képzés olyan szoros, hogy ezek mellett nem tudsz még munkat sem vallalni, szoval kell vagy egy eltarto, vagy pedig egy komoly tartalék amiböl megél az ember cakk-pakk 3-4 évig. és persze kell a német nyelv alapos tudasa. munkahely is van (még) elég, szoval a jövöre nézve sem reménytelen a dolog. de az is lehet, hogy valami mas, jobb ötleted lesz. vagy egy masik munkahely, ahol normalis a csapat (mert ez is nagyon sokat nyom a latba...) szoval szoritok !

     

    előzmény:
    marla (10799)
    2009-05-25  14:56
  3. 2009. május 25. 14:5610799.

    Sziasztok Lanyok,

     

    Utolag is koszonom a hozzaszolasokat es tanacsokat! Azert nem neztem vissza korabban, mert vegulis tobb napos agyalas, merlegeles es "szenvedes" utan ugy dontottem hogy elfogadom ami van, orulok a munkamnak es megprobalok maskepp hozzaallni hogy elviselhetobb legyen. Ez reszben sikerult is, azt hiszem el kell fogadnom hogy nem vagyok olyan helyzetben hogy valogassak es pont. Persze panaszkodni se akarok, mert a munkamtol eltekintve azert nagyon jo eletem van itt, es hat latom akkor ezekszerint masnak se (volt) konnyebb (az elejen) ami egy kielegito munkahely megtalalasat illeti.  Mindenesetre remelem hogy minel elobb megtanulok nemetul es akkor legalabb az onbizalomhiany amit a nyelv nem tudasa miatt erzek el fog mulni . A sors fintora kulonben hogy elkezdodott most egy leepitesi hullam (nalunk iden mar a masodik) es nem mondanam hogy biztonsagban erzem magam... azt se hogy ennek orulok, mindenesetre erdekes hogy a vegen az elet ha nem is mindent de sok mindent megold...? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. május 25. 00:4510798.
    Köszi a részletes receptet!Én imädom a leveseket, a pärom mär annyira nem, de nem ellenkezik (mär annyira), ha néhanapjän azt kap.
    előzmény:
    katalany (10797)
    2009-05-24  11:59
  5. 2009. május 24. 11:5910797.

    Szia CICA! Nagyon egyszerü elkésziteni is sk... van egy variacio az ismert LK "lustakata" modra és persze lehet masképp is, az sem tart tul sokaig...

     

    Tehat a gyors menet ugy történik, hogy veszel a migrosban 2 csomag konyhakész friss "minestrone" zöldségkeveréket  + egy zsacsko egészen aproravagott "rohschinken" kockakat  (lehet szalonna is) ezeket megfuttatod egy kis olajon felöntöd vizzel husleveskockaval majd beleteszel 1-2 babérlevelet,1-2 szegfüszeget, 1-2 gerezd fokhagymat (vagy belenyomsz a tubusbol) borsozod, majd ca. 1-1 1/2 csésze kimosott gerslit (én szürökanalban szoktam, nem kell beaztatni) fözöd ca. fél orat, 40 percet. ha XXL-es adag készül meget bele még egy konzervesdoboz bab ( ha mélyyhüteni is akarod itt kell kihüteni és dobozban mélyhüteni)  ami fogyasztasra kerül egy kis 1 dl. ca. tejszinnel felöntöd, összeforralod, meghinted egy kis petrezselyemmel, oszt lehet enni. melegitve még finomabb! nem kell betojni, ha hideg allapotban igen sürünek latszik, melegitve latod a valodi sürüséget (ha neked tul sürü, egy  kis plusz huslevest bele)

     

    lehet gazdagitani virslikarikaval!

     

    az "igazi" alapanyaga : 2-3 répa, 1 poréhagyma, fél zeller, fehérkaposzta, kiskockara, csikokra vagva + 1 hagyma megtüzve 2 babérlevéllel, szegföszeggel. a többi ugyanaz. érdemes többet késziteni belöle, mi nagyon szeretjük!

    előzmény:
    cicalany976 (10796)
    2009-05-23  21:49
  6. 2009. május 23. 21:4910796.
    Szia Katalany! Vettem az Aldiban konzerv bündner Gerstensuppe-t. Tényleg nagyon finom volt!  Engem mondjuk a magyar bablevesre emlékeztet...
    előzmény:
    katalany (10742)
    2009-05-08  08:44
  7. 2009. május 21. 23:2810795.
    előzmény:
    katalany (10794)
    2009-05-21  11:11
  8. 2009. május 21. 11:1110794.

    Szia CICA, tölem is reszketnek a melosok...

    amikor beköltöztünk, ugy vagtam ki az asztalost a gerendajaval együtt..hogy csak épp nem nyekkent. amikor ujra jött helyrehozni a pancser munkat, be sem mert csengetni, a segédjét küldte és szerencséjére a parom nyitott neki ajtot.

    eddig, a mostani felujitasnal, urinö voltam...de ennek vége. ha jövö héten sem lesz haladas, irasban kapjak, hogy a fizetés a munkaért ugyanannyi idöbe telik majd, mint a munka végzése. elég volt. huzzak halasztjak, de szinte még le sem tették a malteroslapatot a szamla mar ott a postaladaban, lehetöleg a fizetési hataridö tegnapelött...na, menjenek a fenébe 

    GRACE, jo az ötlet, én is benne vagyok, remélem sokan jönnek!

    én azért nem rendelnék elöre kajat...ezzek mar megjartuk néhanyszor...  lefoglaltam 14-15 személyre asztalt és ott ültünk 4-en...

    a datumot még meg kell nézzem, de igy fejböl asszem jo nekem is.

    szeretnék valamikor hazaugrani néhany napra, csak elég nehéz megfelelö idöpontot talalni, mert annyi az értekezlet, miegymas az atszervezés miatt, vagy épp a kolléganö(k) vannak szabin (együtt nem lehet..) hogy nem talalok szinte olyan hetet, amikor nincs semmi sem.

    előzmény:
    cicalany976 (10793)
    2009-05-21  05:00
  9. 2009. május 21. 05:0010793.
    Szia Katalany! A pärom közölte, hogy mi majd szépen ott ällunk az emberek nyakän, oszt ha nem tetszik valami, akkor majd jol beleszolunk! Vagyis majd én beszolok, mert az én nyelvem a szörös!  Ugyis ugy lesz, hogy mivel otthon van még 5 fiugyerek, majd azok segédkeznek. Igy tudunk sporolni a költségeken. Az itteni lakäsunkban a fürdöt a tulaj ujitotta (részben) föl. Sajna mi  késön lättuk az eredményt... mert ha elöbb lätjuk, tuti szoltunk volna, hogy akkor azt a 3csempét kifizetjük, ha arrol van szo, de akkor ott is csempézzék mär le, meg a törölközötartot ne egyet és ne oda furjäk...Igy most mi még barkäcsolhatunk. Az meg mär megint mäs, hogy a mosdot meg a tükrösszekrényt nem tudtäk normälisan összeszerelni. Megnyitottam a csapot és alul ömlött a viz...A kontärmunka orszägtol független.
    előzmény:
    katalany (10785)
    2009-05-18  11:08
  10. 2009. május 21. 04:4010792.

    Én nem a depon akadtam ki, hanem hogy a közvetitönek mennyit kell fizetni. Meg szerintem az a tulajnak kéne fizetnie, mert ugye ö kereste meg a céget... bär ez csak az én szerény véleményem. Szegény hugom meg csak a sajät kärän tud tanulni. Az elsö németorszägi lakäs amit kibérelt 10évre irta alä a bérleti szerzödést...az volt az egyetlen kiado kis lakäs a faluban.Häz az volt böven, de egy személynek...mivel amikor ki akart költözni nem talält utodot, igy  bukta a depot. Most a barätjätol szeretne elköltözni. A mosogépét anno elajändékozta, mert ugye minek kettö egy lakäsba?

    Az a baj, hogy eléggé kötött a hely ahol lakäst kereshet, és ott ältaläban nagyobb lakäsok vannak. Vagy pedig hotelszoba méretüek. (Ahol dolgozik ott szinte ällandoan dugo van az utakon és az autopälyän is. Stuttgart vonzäskörzete) Remélem hamarosan taläl valamit. Köszönöm az infot, de ezzel az oldallal nem boldogulok.Stuttgart sajnos nincs benne.

    Grace a kaucioval az a baj, hogy az ugymond semmire sem jo. Mivel mind a két félnek alä kell irnia ahhoz, hogy hozzä lehessen jutni. Ha a bérlö lelép, akkor ugye nem irta alä, tehät a kiado cég csak honapok utän juthat hozzä a pénzéhez, ha jol tudom birosägi végzés is kell hozzä, hogy a bank fölszabaditsa a pénzt. A barätnöm több, mint fél évet värt a kauciojära. Ö aläirta a papirt, de az illetékes nem volt bent, szabin volt, beteg volt stb. Ö elhagyta az orszägot, és gondolom a cég ugy volt vele, hogy egy idö utän biztos megunja és ugysem jelentkezik a pénzéért.Nekem szerencsére ilyennemü rossz tapasztalatom még nem volt. A mostani lakäsunkat privättol béreljük és nincs kaucio. Mondjuk az is közrejätszik szerintem, hogy a padlot mi tetettük be(nem fogjuk elvinni, ha netaläntän költözünk). Ez szerintem elég meggyözö volt a tulajnak.

    előzmény:
    kisjutka (10787)
    2009-05-19  18:27
  11. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 20. 23:1610791.

    MAGYAR PAPRIKA BISTRO

    UNGARISCHE PAPRIKA BISTRO

    Hönggerstrasse 118

    8037 Zürich



    Nyitva: Kedd - Vasŕrnap, 12:00 – 22.00 Orŕig.


    Hétfön zŕrva vagyunk!!


    A Klubbnak nagyon jo közlekedési lehetösége van.

    A 13-as villamossal a központi Pŕlyaudvartol,

    Frankenthal felé, pontosan a 8-ik megŕlloval -

    - (Weidfussweg) - szemben van a

    Magyar Paprika Bistro.


    A villamos majdnem a Bistro elött ŕll meg, a mŕsik oldalon a SPAR elött este mŕr lehet ingyen parkolni.

     

    Vikikém, nagyon jo a közlekedés, és jo a kaja..és nem drŕga, ami nekem egy eléggé nagy elöny. 40-50 frankokat nem nagyon tudok most kifizetni egy kajŕért...de itt fözelékek minden van..

     Palanta draga..te itt vagy valahol a közelben?

    Kit tudnŕtok még a Gardabol beszervezni!!!!!

     

    Eddig Lennénk...

    katalŕny

    Stuvi

    Grace

    Viki

    talŕn ???? Ildi is

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_162521 (10790)
    2009-05-20  15:43
  12. Torolt_felhasznalo_162521
    Torolt_felhasznalo_162521
    2009. május 20. 15:4310790.

    Szia Grace, persze, én benne vagyok, jó lenne már találkozni

    én nem voltam ugyan még ebben a Paprika Bistróban, mi is ennek a pontos cime?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10789)
    2009-05-20  15:02
  13. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 20. 15:0210789.

    Gyorsan visszajövök még egyszer..szoval lanyok, mit szolnatok hozza..ha junius 5-én szombaton du. talŕlkoznank..olyan 6 körül.

    Jenni elutazik 4-én..ezért ha valakinek nehéz bejönni..vagy haza menni..

    stuvikam..vagy ildi..vagy nem tudom ki..akkor nalam aludhattok..nagyon egyszerü megtalalni az Ungarische Paprika Bistro-t....a Hauptbahnhoftol a 13 villamossal..azt hiszem 7 megallo..pont a megalloban van a bistro..

    a masik oldalon lehet ilyenkor mar ingyen parkolni a SPAR elött..

    szoval..én minden elintézek..külön helység van ahol összejöhetünk..

    a kajat...ha megirjatok,hogy mit szerettek..nagy részben magyaros..

    ilyen,hogy turos tészta..vagy hus leves..gulyas..vagy ilyenek vannak..

    de tudnom kell mit szeretnénk..és,hogy az este mi van kaja...össze egyeztetnem...

    Ezt az irast, többször megfogom ismételni..

     

    Zsuzska draga..te nem tudszt 1-2 napra elszakadni..itt aludhatnal nalam...

     

    szoval irjatok.... viki te tudnal jönni?

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 20. 12:1110788.

    kisjutka igen, Németorszŕgan most nagyon nehéz lakast kapni, sok kitartŕsra, keresésre van szükség. A növéremék - batyamék is  Konstanzba laknak, meg a gyerekeik-unokŕik is... Nem nagy varos,  nincs nagy industrie , ezért talan gondoltak,hogy ezért nagyon nehéz most a lakas csere. De Düsseldorf és München környékén sok baratunk él akik borzaszto dolgokat mesélnek a lakasokrol. Sajnos ugy ahogy irod. A mietvandalok..szörnyü,hogy hagyjak ott al lakast, pedig nagy többségben nem gazdag embereké, csak éppen pl. a mamaé volt a lakas, és idösek nem adtak el,hogy havi bejövetelük több legyen. Azt mondta a növérem telefonon,hoy soha nem menne egy Maklerhez...mert ezek szemtelensége az égig ér, és kihasznaljak a raszorulokat.

     

    A két- harom havi Kaucio...nos az nallunk mindig is megvolt, pontosan 3 honapi, itt senki nem reszkirozik,hogy valaki nem fizet..mar az elsö honap utan felmondast kapp, és tudtommal ki is teszik..ha sak el nem tünik az illeö...de akkor meg 3 honapra biztositva van a tulaj.

     

    Konyha - fürdö kérdése...nem könnyü ez sem..de pl. a növéremék egy par évvel ezzelött költöztek, és a meglévö konyhajuk egyaltalan nem passzolt be az ujba..a sogorom nagyon ügyes..mielött elköltöztek eladta hirdetésre a konyhat..és képzeld,hogy egy hazat tataroztak..ö pont ott dolgozott mert ö ablakokat-ajtokat cserélt, és a tulaj a konyhat kicseréltette és nem tudott mit kezdeni a masikkal..de a konyha ujjonan megütött majd a 30ezer Eu-t. Persze a testvéremék ilyet soha nem tudott volna venni, csak egyszerüt..a tulaj meg örült,hogy volt aki kiszerelte neki,és ingyen nekik adta...

    De szerintük többször lehet nagyon jo konyhakat hasznaltan elkapni..és persze én aki a költözésnél hasznalt konyhaba megyekmert elöttem mar laktak..igy nekem nem lenne furcsa. Hanyan vannak ilyeneke akik nem tudnak a konyhaval mit kezdeni, mert a masik lakasba nem passzol..én biztosan nézném az ujsagokat.

     

    HI..jol vagytok..? egészségesek? hogy utolag azért meg kérdezzem..régen halottam én is felöletek..

     

    szép napot mindenkinek..

    előzmény:
    kisjutka (10787)
    2009-05-19  18:27
  15. 2009. május 19. 18:2710787.
    Bizony nem könnyü Németországban kedvezö áron jó lakást találni. A beépitett konyha itt nagyon ritka, a házi mosógép ugyanúgy ritka. Erdemes internetet keresztül - a helyi lapok honlapján, vagy Kalaydo.de-n keresni lakást, ott talál az ember olyat is, ami nem Immobilien-Makleren keresztül megy. De a két-három havi Kaution az majdnem mindig van, sajnos itt is egyre több a Mietnomad - aki lakik pár hónapig, lakbért persze nem fizet, de tönkreteszi a lakást, aztán eltünik. Ezek miatt büntetik sajnos a fiatalokat, kispénztárcás embereket. Amúgy is majdnem lehetetlen olcsó lakást találni kellemes helyen
    előzmény:
    cicalany976 (10783)
    2009-05-17  20:16
  16. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 18. 22:4110786.

    Stuvi dragam..örülök,hogy mégis jelentkeztél itt is. Szervezem a talalkozot, csak egy idöpont kellene, mert nem tudom mihez tartani magam. Az én részemröl minden datom OK...Katam gondolkozzatok,hogy mikor lenne jo az a talalkozo...én mindenben benne vagyok..és a többit én  intézem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654328 (10784)
    2009-05-18  11:03
  17. 2009. május 18. 11:0810785.

    Szia CICA...én sem irigyellek. mert tök mindegy hogy mit épitenek at, ott az epicentrum és onnan szall be a por MINDEHOVA...  eg azutan vannak élményeim az otthoni felujitasrol és "szakemberekröl" is, a növéremék a mai napig nem heverték ki idegileg, pedig ennek mar van par éve. hogy mik derültek ki utolag...az embernek megall az esze. a fürdökadat ugy tették be, hogy nem öntötték ki betonnal. a sogorom mar mondogatta, hogy ez a kad mozog...de nem hittünk neki, azt  gondoltuk hallucinal. mig meg nemnézte egy masik szakember, mert ugye azok akik csinaltak eltüntek. szoval, nem tudom hany mazsa cementtel töltötte fel és mondta, hogy még szerencséjük volt, mert latott ö mar olyat, hogy a delikvens fürdés közben fordult ki a kaddal együtt...

     

    Furcsak a németorszagi szokasok. a lanyom is ott él. ott a beköltözönek kell kifestetni a kérot. atveszi redvesen és csinalja, csinaltassa meg. nekik kell vinniük a konyhat, mosogépet,ahogy irod... ök beépitették igy ha elköltöznek remélik, hogy aki uj jön atveszi. ha annak nincs még sajatja. vagy eladja. mert az övék tényleg nagyon szép lett, méretre lett csinaltatva, mert tetöbeépitéses lakasrol van szo és a falak ferdék. nem tudom, hogy ök mennyi depot fizettek, de azt hiszem, hogy ök közvetlen a tulajtol bérlik, tehat az ingatlanközvetitö kimarad. ök többször elmentek, vettek egy helyi ujsagot és abbol olloztak ki a hirdetéseket.

    előzmény:
    cicalany976 (10783)
    2009-05-17  20:16
  18. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2009. május 18. 11:0310784.

    Hello Mindenkinek,

     

    Köszönöm az aggodŕst, jol vagyunk, csak lustan.Egy talalka jo lenne, ha valaki megszervezné.Voltam otthon a mult héten 3 napot, nagyon jo volt.

    midenkinek pusszantas  stuvi

    előzmény:
    cicalany976 (10783)
    2009-05-17  20:16
  19. 2009. május 17. 20:1610783.

    Sziasztok! Nem tudtam egy pär napig errefelé nézni. Nappalos voltam, és ilyenkor nem igazän tudok jol aludni. Pluszban még mäjus végén lesz egy inspekcio a helyi Szerencsejäték Felügyelettöl, és a nagyfönök kitalälta, hogy irjuk ujra a munkaköri leiräsunkat... 13.-än kaptam egy e-mailt, hogy olvassam el mint a 43oldalt és tegyek javaslatot, hogy hogyan lehet max 5oldalban mindezt leirni... ja és mindezt 14.-ére.A közvezlen fönököm mär régebben is mondogatta, hogy kéne, de mindig lehurrogta az igazgato. Sväjci és mivel lätott mär belülröl kaszinot azt hiszi, hogy ö akkor mär mindent tud...nagyon lekezelö a stilusa. (Szerencsére velem normälis, bär lehet hogy ez csak azért van, mert mi mär régebbota ismerjük egymäst...) Na de nem mindegyik ilyen...csak az aki vezetö beosztäsban van.

    Aztän szombaton végre hazajött a barätom a braziliai edzötäborbol.Egész nap mostam, mint a mosomedve.Ma meg ö mosott. Nälunk kicsit érdekes a mosäsi rend, de szerencsére lehet vasärnap is mosni.

    Képzeljétek! A hugom Németorszägban van, és szeretne eltköltözni a barätjätol, de nem taläl lakäst. Na ezt nem hittem el, és elkezdtem nézegetni. Hät megäll az eszem! Ugye a hely az kötött, a räfordithato összeg is. Az egy dolog, hogy ott a lakäsok nagy része csupaszon kerül kiadäsra. Ezzel tisztäban voltam, ugyhogy csak olyanokat kerestem, ahol mär be volt épitve a konyha. És persze ezek mär 25m2 fölöttiek.Amin nagyon kiakadtam, hogy a depisit az ok 2honap. De! Van ugynevezett provision is, amit az ingatlanközvetitönek kell fizetni és ez äfäval együtt ältaläban 2,86-szorosa a bérleti dijnak. Ezt persze a bérlövel fizettetik meg. Szoval ez annyit jelent, hogyha egy szolid € 300 lakäst szeretne kibérelni, akkor kb € 1.800-at kéne leperkälnia a beköltözésnél... Ja és akkor még a mosogépet is meg kell venni, mert ott ugye mindenkinek sajät van.

    Katalany nem irigyellek! Énräm majd otthon(Mo) vär egy fürdöszoba fölujitäs a szabim alatt...mär elöre félek töle!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. május 17. 12:1010782.

    Szia GRACE! Hat igen...februar ota megy itt a cirkusz. kicseréltettük az összes ablakot, fennt a nappaliba még vagattung egy ujat, mert eddig ha az asztalnal ültünk csak a falat nézhettük, a kilatas helyett. Igy ralatunk az alpokra, a völgyre este a fényekre...csodaszép lett, emellett még vilagosabb is lett a szoba. volt egy kis balkon, azt lebontattuk és most az egész haz hosszaban (10 m!) egy könnyüszerkezetü balkont épitettünk, amit hasznalni is lehet (ne) ha volna mar faburkolata... kicseréltettük a bejarati ajtot, garazsajtot, ereszcsatornat, valamint a külsö falak 14 cm es szigetelést kaptak. alul a haloszobaban az egyik ablak helyére ajtot vagattunk, most onnan is kilehet ülni az also kertbe. felül ment még a festetés. és miutan most a haz külsö területe 14cm-el növekedett, hozza kellett passzitani a tetöszerkezetet,a jarolapokat a racsokat, miegymast. volt olyan nap, hogy azt sem tudtam, kik jarkalnak ki és be, itt volt a kömüves, villanyszerelö, ablakos, festö, garazsajtoszerelö,vizvezetékszerelö,radiatorszerelö....mind együtt. mondam, ne csöngessenek mar...jöjjön csak be aki akar... nam volt szernencsénk az idöjarassal, egy héttel késett a munkakezdés, igy egyik helyen falat döntöttek, 2 méterrel odébb ablakokat szedtek ki, közben fujt az északi szél...be a szobaba mazsanyi köpor, minden latakart nejlon ala....hogy nem örültem meg? szamomra is talany...

    mondom, mar csak a kisebb dolgok vannak hatra, de a kert még tiszta kupleraj, ha mar mindenki lekopott, akkor (és csakis akkor) rendelek egy szemetes konténert, mert rengeteg még a kidobnivalo, tele a gazazs, viragcserepek, hulladékcuccok, fraszkarika minden. meg jöhet a takaritobrigad, mert én itt nem fogok nagytakaritani, elég volt, amit februar ota végigcsinaltunk. azutan szeretnénk élvezni a munka gyümölcsét, remélve, hogy szép nyarunk lesz. összel pedig, november környékén elhuzni valahova ahol süt a nap. ha lesz ra fedezet...mert ugye ez az egész buli, igen daraga volt...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10780)
    2009-05-16  15:27
  21. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 16. 15:3510781.

    Zsofak..latod,hogy egyet mondunk..ez a sok évi tapasztalat. Lakast, meg pl. Walliselenben kapsz..menjél be:

     

    http://www.homegate.ch/homegate/rent?level1=Mieten&level2=default&level3=default&l=default&a=default&gclid=CNayo5jZw5ICFQ8huwoduBJmXg

     

    Add be,hogy Walliselen..ez töllem nagyon közel van..ott wan a nagy Glatt Zentrum..és mivel nem Zürich..van lakas..

     

    Add be, 1-2 és fél  szoba...négyzetmétert ne adj meg..itt latod,hogy Walliselenben mennyi lakas van..vagy csak egyszerüen 1-3 adsz be...mert sokszor lehet jo lakast elkapni..

     

    Mi is kimennénk..de én csak 3 év vagyis mŕr csak 2év mulva megyek 63 évesen nyugdijba..azt meg kell varnom..de pl. Schwammedingenben is szivesen kimegyek..nyugodt és aranylag csendes környék,...ez is közel van Walliselenhez, Zürich északi oldala.

    Walliselen - Oerlikon..ezt az utat sokszor megjarom..tovabb Nänikonba ahol a fiamék laknak. A vonat oriasi segitség, 10 perc alat nalluk vagyok..

    de itt svajcban vonattal, busszal, villamossal, trolival..minden hova eljutsz..a közlekedés szerintem prima, és nem veszélyesek az arai sem.

     

    szép hétvégét neked...és sok sikert az uj helyedhez..drukkolunk neked.

    előzmény:
    zsofak (10779)
    2009-05-16  11:19
  22. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 16. 15:2710780.

    Katam..ahogy vissza emlékszem a hazatokra, a nappaliban nem volt nagy terasz, az az emeleten volt, Lent volt a haloszobatok..ajto volt a kertbe igaz? MIt csinaltak pontosan, mit épitetteteik at?

     

    Tudod, hogy ez 20 évvel ezelött nem lett volna probléma. Van egy jo par ismerösöm, hazzal, öröklakassal, 30-40 éve vették, volt atépités, de probléma mint most az nem volt. Ezen latszik,hogy sajnos mi is megyünk lefelé. Nem azt kapod a pénzedért, amit megrendeltél, és az illetö melos elfogadta, de aztan valamilyen okbol nem az lett belölle.

    Nem tudom,hogy gondoljak.? miért fizettek..szorakozasbol?

    Nagyon dühitö lehet..sok sikert hozza,hogy ne legyen karotok, és rendbe menjenk minden.

    Itthon vagyok most én is..most jöttem haza, néha muszaly egy kicsit itthon is lenni..megyek mindig mint egy bolond.

    szép hétvégét mindnyajatoknak..

     

     

    előzmény:
    katalany (10778)
    2009-05-16  10:49
  23. 2009. május 16. 11:1910779.

    Sziasztok,

    nem tűntem el, csak rengeteg munkám volt.. Grace, nagyon szépen köszönöm a Krankenkasséval kapcsolatos tanácsaid, meg is fogadom őket!

    Jövő hét szombaton megyek Münchenbe apukámat meglátogatni, aztán hétfő hajnalban indulok onnnan, hogy reggel felvehessem a leendő főnököm a repülőtéren, mert ő nem kocsival jön, és együtt egy napot eltöltünk a leendő svájci kollégákkal. Mint kiderült, a cég Wallisellenben van.

    Visszaírt apkukám barátja is, megerősítette, amit korábban írtatok, pl. "

    Was Du beachten musst ist, dass es hier in der Schweiz 3 Haupt "Zügeltermine" gibt. D.h. die Schweizer ziehen überwiegend Ende März, Juni und September um. Das ist auch die Zeit, wo Du die am meisten freien Wohnungen auf dem Markt findest.  Warum es nur 3 Hauptumzugstermine in der Schweiz gibt, liegt daran das die meisten Mietverträge nur 3 feste Kündigungstermine zulassen, nämlich den 31.03., 30.06. und 30.09.  Dazwischen findest Du eigentlich nur Wohnungen, wo jemand einen Nachmieter sucht, um  früher aus dem MietVertrag zu kommen. "meg "
    Die meisten guten Wohnungen werden wegen der Wohnungsknappheit auch oft "unter der Hand" vergeben." Meg azt is írta, hogy ha még hotelben is lakom, ha sokáig maradok és az Einwohnermeldeamt-nál nem jelentkezem be, meg is büntetnek, úgyhogy ez is kell, meg a lakásbérléshez amolyan erkölcsi bizonyítvány-féle.  Azt nem tudom, feltétlen megcsináltassam-e az útlevelem, hiszen elvileg a kártyás személyivel tudom magam igazolni, viszont olvastam, hogy az útlevelet jobban felismertik (rendőrök, hivatalok).  Ezenkívül jól légpárnás sínt kaptam a megrándult bokámra, amit egy hónapig hordani kell. Pedig én szerettem volna csiniben (magassarkú topánka) bonyolítani a zürichi antrét, de lehet, hogy szabotálni fogom ezt az izét egy napra.   És még mindig nem találtam meg az itteni albérletbe az utódom.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. május 16. 10:4910778.

    GRACE én tiszta szivemböl kivanom, hogy hamarosan nagymama légy!!!!! Biztos vagyok benne, hogy te is rendesen jol elkényezteted majd a kiskrampuszt  ahogy egy jo nagymamahoz illik...

    Az én szüleim ritkan lattak a gyerekeket, de ök  még ma ia emlegetik azokat a finom szörpöket amiket kaptak, meg azt, hogy édesanyam hajlando volt, akar este 9-kor is nekiallni palacsintat sütni...mert megkivantak. igy kell ezt kérem csinalni...

     

    én most itthon rostokolok és varom az épitészt meg a lakatost, aki eltolta a balkon korlatjat, nem ugy csinalta, ahogy meg lett  rendelve és most egyezkedni kell. vagy ujat csinal, vagy elfogadjuk igy ahogy van, de akkor neki engednie kell az arbol. szépnek szép lett ugyan, de vannak biztonsagi elöirasok (pont kisgyerekek miatt) aminek nem felel meg. hat majd meglatjuk. akkor jön még egy valaki, aki a faburkolast csinalja a balkonon is és a teraszon is, ez sem sima ügy, jobban mondva a terasz 2/3 részben fedett, 1/3 részben pedig lilaakaccal volt benöve, ami ugyan szép volt...csak épp ugy benötte a terasz esöcsatornajat, hogy azt tisztitani nem lehetett és persze egész szezonban volt mit sertepertélni. én amondo lennék, hogy fedjék be azt is, van itt épp elég zöd, amit nézni lehet... de a parom (aki persze mindig a létrat fogta, mig én a tetön véresre karmoltattam magam az agaktol) hirtelen "erösitést" kapott az épitösztöl...hogy pedig milyen szép lenne ujra befuttatni...

    Mert ugye ki maszott a tetöre? én... megbeszéltük ugyanis (logikusan) hogy még mindig jobb, ha én zuhanok ö ra, mint ha forditva történik a dolog

     

    akartam képet küldeni a régi allapotrol, de tul nagyok és most nincs kedvem ezzel szorakozni.majd talan késöbb!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10777)
    2009-05-15  21:12
  25. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 15. 21:1210777.

    Pontosan ezt gondolom én is Katŕm, ha egyszer nekem unokŕm lesz..

    akkor neveljék azt a szülei. Én nem azért vagyok..jaj de tologatnam, 

    mennyi kis verset, meg éneket tudok, néha eszembe jut valami, egy ének egy mondoka, aztan a lanyomat gyömyöszölöm vele..

    Amikor a masodik sorozat gyerek nagyobbak lettek, egyszer valamilyen okbol arrol volt szo, hogy ki mit mer megcsinalni az utcan..aztan valahogy rajöttek, hogy anyu te pl. nem mernél balettozni..mert mindig hülyéskedtem neki...hat én balettoztam az utcan..ezek majd feküdtek a nevetéstöl..az emberek meg néztek,hogy milyen hülye csaj...tancol az utcan..nagyon komisch volt....

    Hat kedvesem..én még ma is merek az utcan balettozni..Jenni elszaladt,hogy ne lassa én meg leültem mert a könnyem is potyogott...hat akkor képzeld hogy milyen lennék az unokakkal.....

     

    Jövö héten pénteken jön a baratnöm harom napra. A fia az itt dolgozik, és mivel ö ebben a honapban lesz 60 éves, a gyerekei ezt ajandékoztak neki, hogy mi talalkozhassunk 43 év utan.

    Akkor amikor elvaltunk 17 évesek voltunk, én asszony, ö menyasszony..aztan elvaltak az utjaink, és nem lattuk többé egymast..most ö megkeresett..a lanynevemet megtalalta..

    Olyan izgatott vagyok..gondoltam azért magyarost fözök..borjupaprikast nokedlivel, meg uborka salatat...meg almas rétest....jaj de izgatott vagyok.....

    puszi lanyok..

    előzmény:
    katalany (10776)
    2009-05-15  17:15
  26. 2009. május 15. 17:1510776.

    Szia GRACE, igen én ülök a jarokaban, a gyerek, meg kivül

     

    sajnos, nagyon picik a képek, a facebookrol masoltam be, gondolom ezért. majd szolok a lanyomnak, hogy küldje at rendesen öket!

     

    Hogy jobban szeretném a Nicolast, ezt igy nem mondhatnam, csak tudod a különbség az, hogy a sajat kölkeit az ember amellett, hogy imadja...neveli is... ami nem mindig könnyü, de hat ezt tudja mindenki akinek gyereke van. az unokadat nem neveled...csak imadod....nevelje öt a sajat anyja, meg apja  én csak kényeztetem, ölelgetem, puszilgatom (nagyon bujos gyerek MÉG) jatszom vele, etetem, itatom, amit csak szeretne és abszolut nem vagyok következetes vele...hogyisne...erre is ott vannak a szülök . velem majd palacsintazik, csokizik, tévézik, amihez csak kedve lesz....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10775)
    2009-05-15  08:33
  27. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 15. 08:3310775.
    Csuda szép kis fiucska ..ugy vettem ki hogy te ülsz a jarokaban Katam. Lehet valami benne,hogy az ember az unokajat jobban szereti mint a gyerekeit? Nem hiszem,hogy amikor  a lanyok kicsik voltak, ültél a jarokŕba
    előzmény:
    katalany (10761)
    2009-05-11  10:37
  28. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 15. 08:3010774.

    A születésnap csodŕsan sikerült. A film nagyon jo, igaz én minden ilyen fantasztikus filmet szeretek.

    A Hong Kong-ban a kaja nagyon sok volt, annyira sok,hogy a felét ettük meg a masik felét meg becsomagoltak nekünk. Ez jo is lenne igy de a moziba olyan kinai szag volt, nem gyöztem a kabatomat igazgatni a taskamon. Jo buli volt, ittunk pezsgöt az egészségére, és majd du. beteszem,hogy miket vasaroltam neki. Persze csupa diszitötargy, mert hat mit is lehetne venni egy felnöt nönek. A kozmetika a sajatja, tudja,hogy mit mikor és hol vesz. Nagyon kényes böre van Jenninek,igy a japan Siseidot - remélem jol irom - hasznalja. Egy vagyon az biztos, de az apja is inkabb pénzt ad neki, meg a batyjai is, hogy azt vegyen maganak amit akar. A jövö héten jönnek a sracok szombaton vacsorara. Egybe mindent ünneplünk kezdjük Sandy születés napjaval, anyak napja, Jenni születés napja. Még jo,hogy a migrosban lehet mar nagyon szép paprikat venni és a töröknél is van. Kétfélét készitek, töltött paprikat, és egy egybesült fasirtot, amibe tojast, és kolbaszt huzok bele, és francia salatat. A fiuk töltött paprikasak velem együtt, a lanyok meg inkabb fasirtot esznek. Tortat szoktam sütni persze, de ebben az éven kimarad. Ugyanis almas rétest kértek, és Jenni meg süt egy mŕkos cseresznyés sütit amit ö talalt ki és a fiuk kedvence.

     

    Tavaly Dezsönek is csinaltunk, aztan nala volt a baratja és persze megkinalta. Amikor szegény Misi még egyet kért nem adott neki azt mondta, kérd meg a hugomat, majd ö süt neked, de ez az enyém.komolyan nem kapott belölle senki ...ö ette meg azt mondja a menyem, egyedül. Total édes szajuak a fiuk, Jenni nem. Szinte soha nem eszik édességet, néha-néha fagyit veszünk a kedvemért.

    De a rétesemet szereti.

    Na megyek iszok egy és végre feltapaszkodom. Ilyen kora reggel. fél 9 van..nagyon ritkan kelek fel, mert a téli 9 ora az 10 ora..és egyszerüen képtelen vagyok felkelni. Mivel nem kell senkinek semmit csinalnom..igy aztan azt gondoltam,hogy mi a francnak huzom én fel az orat,hogy kint üljek a nappaliba..reggelizze..azt meg tudom csinalni akkor is ha kedvem van felkelni. Igy aztan magamnak elhataroztam,hogy lustalkodom..persze tegnap vagyis ma 3 utan feküdtem le, uszkaltam a YouToube-baTegnap az össze harci inculot végig halgattam..képtelenség,hogy miket tesznek fel ra.

    Halgattam Hofit, meg Maté Pétert. Nosztalgiaztam egy kicsit.

    Szép napot lanyok, és majd nagyon szép hétvégét.

    előzmény:
    cicalany976 (10771)
    2009-05-13  02:34
  29. 2009. május 13. 13:1610773.
    Az egyik "tetthely" c. német krimiben, pedig egy német nö jatszik egy svajci nyomozonöt....hat ahogy az a nö beszél...szoval az sem semmi...frizurastyling elmaradhat, mert enélkül is égnek all az ember haja....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_162521 (10770)
    2009-05-12  13:12
  30. 2009. május 13. 02:3510772.
    Sacha Baron, mint Borat...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_162521 (10770)
    2009-05-12  13:12
  31. 2009. május 13. 02:3410771.
    Szia Grace! Cudar egy idö volt ma (is), de remélem nem rontott bele az ünneplésetekbe! Hogy tetszett az X-Men legujabb része? Én még nem lättam, de talän a jövöhéten el tudunk menni moziba...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10768)
    2009-05-12  11:24
  32. Torolt_felhasznalo_162521
    Torolt_felhasznalo_162521
    2009. május 12. 13:1210770.

    Cica, azt a részt én is láttam korábban, azt hiszem a francián. Annyira égö hallgatni, hogy hogy próbálja Nina a magyart utánozni. Azok szerintem mind oroszok vagy azok leszármazottjai voltak, és ahogy a meggyötört lányokat játszották, hogy a szegénységböl itt próbálnak boldogulni hát én még ilyen gyámoltalan magyarokat nem láttam

    Mindig arra gondolok, hogy amikor az örményeket játszatják valakikkel, szegény igazi örmények is ilyeneket kelljenek hallgatni nyomi örményül... 

    előzmény:
    cicalany976 (10767)
    2009-05-12  03:23
  33. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 12. 11:2410769.

    jujj azt hittem hogy lenyelte..mert eltünt amit irtam...

     

    Nagy kar lett volna érte

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10768)
    2009-05-12  11:24
  34. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 12. 11:2410768.

    Cicalany..köszönöm a jokivansagdat, tovabb adtam Jenninek.

     

    Lassan indulunk, jol megreggeliztünk, mert csak majd valamikor 5 felé eszünk a Shilcitybe - nagyon jo az azsiai konyha, mar ettünk ott egy parszor, és fél 6-tol megy az X-Mann a lany a mamanak is enged egy kicsit és megnézi vele az X-Mannt..mert a mama nagyon szereti az elsö harom részét is. Milyen draga gyerek, gondol ram is.

     

    Igazabol kell egy talalkozot majd szerveznünk, ha össze jönnénk, mi az amit szivesen esztek. akar mit rendelhetünk, több félét is..de ha megrendeljük el is kell mennünk megenni. Külön helység all a rendelkezésünkre, igy  ha férfinépség is jönni akarna..akkor kint ihat sört  stb.

     

    Nos valamit el akartam mesélni nektek. MéG mindig eléggé a hatasa alatt vagyok. Egy jo par hete igaz, de egy levelet kaptam,hogy elnézést kér de nem én vagyok az a Maria Kornits aki a XIII kerület Gönczöl utca 7 alatt lakott...mert ö meg a Németh Editt...ennek a Marianak a baratnöje ..

     

    Majd le estem a székröl. Évek ota beszélek rola Jenninek,hogy valahogy meg kellene keresnem Edittet. A legjobb homokozo baratnöböl, a 7-ik osztaly végéig söt...16 évesen én mar asszony voltam amikor utoljara talalkoztunk..és most ö a nevemröl megtalalt az iwiw-en....

     

    Sirtam higyjétek el...azotan nem gyözünk egymasnak irni,hogy alakult az életünk..a furcsa,hogy 67-ben született a fia..70-ben a kislanya amikor az én elsö két fiam született....

     Csodas dolog ez az Internet...tulajdon képpen igy megtalaltam egy jo részét a csaladomnak..a csaladfat összehozom a Heritagen...mar 100 tagja van...és 320 képem van fent...a legmesszebb menökig is elmegyek. Most meg halottam,hogy itt valahol Zürichben van egy intéz mény...a mormon vallasuaknak..hogy lehet a felmenö agakat keresni..

    az exférjem mar volt ott..megigérte,hogy elvisz a legközelebb. Ugyan nincs kapcsolatunik, de a gyerekek végett nem veszekedtünk egyaltalan. TÜRTÖZTETTEM MAGAM,HOGY NE VERJEM BE A FEJÉT

    Megyek öltözni, még postat muszaly feladnunk, mert a ricardon eladtam egy csomo garnt..amire Jenninek mar nincs szüksége.

     

    Szép napot lanyok..lefényképezem, hogy mit vettem Jenninek..el fogtok ajulni de az uj kannamat is..hadd dicsekedjen az öreg lany mar valamivel

    előzmény:
    cicalany976 (10767)
    2009-05-12  03:23
  35. 2009. május 12. 03:2310767.

    Sziasztok! Ugy lätom nälam bagjabb nincs itt... "Emberi idöben" nem nagyon megy sem a fölkelés sem a lefekvés.  

    Grace: Nagyon szépek a gyerekeid! Jenny-nek Boldog Szülinapot! Jo csavargäst és ünneplést holnap! (Vagyis ma.

    Katalany: A kisunokäd szo szerint kicsi!  A kis édes!

    Ärajänlatot természetesen fogunk kérni. (ahogy a barätom mondanä Magyörli és Olaszli sind fogtechnikus! )  Csak azért kérdeztem, hogy legyen mihez viszonyitani. Van még egy pär dolog amit el kell intézni frissen belakott lakäsunkban és az anyagi sorrend is fontos.  A következö "nagyberuhäzäs" egy (ujabb) cipösszekrény  és Hüvelyk Pannära méretezett konyhänkba egy -nem is tudom minek nevezzem- polc/szekrény mikrotarto és vägo-/munkaasztal funkcioval. Remélem talälok valamit.... a remény hal meg utoljära...

    Tegnap lättam a CSI Miami azon részét, amiben "magyar" "masszörlänyok" voltak a gaz amerikai emberkereskedö kezében...  az még hagyjän, hogy az egyik szereplö közölte, hogy nem tudja hogy milyen nyelven beszéltek, de olyan volt mint a orosz(!). A halott férfirol megällapitottäk, hogy nem karbantartottak(fogkövesek) a fogai -> K-europai lehet csak!  Mint kiderült ö volt az egyik länyka( Nyina, tipikus magyar név) völegénye és Ivännak hivtäk. A läny az elején kicsit szläv akcentussal törte a németet, ez idöközben megjavult... Magyarul is érdekesen beszéltek, inkäbb olyan északi hatäron tuli täjszolässal, a helység ahonnan a läny jött  szämomra ismeretlen volt, valoszinüleg falu mär ha létezik ezekutän. Az i-re a pontot az a következö magyar mondata tette föl: Méz, méz zummogäs... Nem irtam félre! De legaläbb az utlevelet eltalältäk!

    Miért jätszhat egy kelet-europai läny csak kurvät egy nyugat-europai/ amerikai filmben?

    Amikor kijöttem ide, akkor a hirdetési ujsägban majdhogynem csak ungarische és tschekische Mädchen-eket lättam. Az egyik hirdetés igy szolt:Tschekische Mädchen machen alles!  Na azota ez szälloigévé vält nälunk, de akkor is! Tölem is megkérdezték mär, miutän megtudtäk hogy honnan jöttem, hogy melyik klubban täncolok?! (Mielött még valaki arra gondol, hogy "rosszul" voltam fölöltözve, leirom hogy munkatärsakkal voltam(fiuk länyok vegyesen)  munka utän farmerben és egy pulcsiban...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 11. 23:0010766.

    katam..ugy latszik az a nyari töltött kaposzta egy valami hasonlo lehet,  de nekem a paradicsom és a kaposzta nem jött soha össze, valamiért..mint a paradicsomos kaposzta, pedig a csalad szerette, de én ki nem allhattam.

     

    Igen nekem nagyon szépek a gyerekeim, mint minden édesanyanak a sajatjai Kar hogy azt az édes kis unokadat én sem tudtam megnézni, mivel nagyon kicsibe maradt...ha 800 pixelre teszem, akar a magassag akar a szélesség nagyobb..a PC aztan kiszamitsa,hogy mekkora kép...van amikor igy is nagy..akkor leveleszem 800 ra..a kisebbek akkor hagyom..igy kijönnek nagyra.

     

    Holnap csavargunk egész nap..este moziba is megyünk..mar kitettem az ajandékaimat..most ö sem bonthatha ki nekem sem engedte csak anyak napjan. Gyönyörü teaskannat kaptam, ugy néz ki mint egy rozsa..igy lassan tuljutok a 100 db-onjo éjszakat lanyok

    előzmény:
    katalany (10765)
    2009-05-11  18:19
  37. 2009. május 11. 18:1910765.

    Szia VIKI, sajnos ilyen picikék...a facebookrol mentettem le, majd atküldetem öket nagyobb méretben.

     

    a babot csak megmosod és azt a végét ahol a kocsany van lecsiped. ennyi. nem szalkas, zsenge, mint a vaj!

     

    GRACE nagyon szépek a gyerekeid.... akar kicsinek, akar nagynak!!! gratulalok!!!!! nekem az a fajta töltöttkaposzta, nagy kedvencem!!! mi nyari töltöttkaposztanak hivtuk, mert édeskaposztabol készül, friss paradicsommal + paradicsomlével...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_162521 (10762)
    2009-05-11  15:50
  38. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 11. 16:5110764.
    Aztan ittvan amikor meg felnötteksok öröm és gond mire felnönek a gyerekek..de inkabb öröm..hogy normalis emberekké valtak,és szeretnek engemez a legfontosabb.
    előzmény:
    katalany (10760)
    2009-05-11  10:29
  39. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 11. 16:4510763.

    hihi,,katam..nem kell megijedni, koffeinfreit iszom..de nagyon szeretem a kavet..de nem szabad koffeinnel, mert magas a vérnyomasom, aztan adok erre, de sokszor mondjak,hogy az rosszabb mint a koffeines..na hat nem tudom, még nem volt tölle semmi bajom. Igaz akkor iszom amikor kivanom, nem rendszeresen..csak az ize miatt.

    Holnap van a lanyom 27 szülinapja...megyünk csavarogni, meg a kinaihoz enni..igaz mexicoit akartunk, de a restaurant ahol egy éve voltunk bezart. Minden bezar, van aztan mennénk vissza, nincs...szombat este halottam,hogy megint emelkedik a munkanélküliek szama..de a helyzett jobb. Szinte azt az etetést hallom, amit a német Tv-adok levagnak...

    5millio munkanélküli..amit sok ezzel foglalkozo professzor hamisnak tart mert több. Tényleg minden nap köszönni kell,hogy melo van..nem banom,hogy nyugdijjas vagyok.

     

    Fogalmam sincs,hogy ma mit együnk..még ma csak reggeliztünk, de azt hiszem,hogy az összes létezö zödséget megcsinalom csak dinsztelve, igy legalabb minden elfogy..aztan van 1-2 szelet még bepanirozott husom,lefagyasztva. azt veszem ki..5kor ehetünk is...

    Maximum 5-6 között vacsorazunk utanna egy falat sem csak ivas..ezért iszom a kavét. Ha merek enni az anyukam Jennitöl kikapok mert nem szabad, akkor nem alszom rendesen,,hiaba a mamabol baba lesz..a fene egye meg, de utalok öregedni.Még szerencse,hogy mindent ami egészséges zöldség, gyümölcs (hus) azt szeretem.

     

    Az én csaladom anyai részröl, Tiszaföldvarrol került Pestre, mert a urgrossvater elkartyazta a hazat meg mindent..aztan 10 gyerekkel menni kellett.

    Nagy kujon volt az öreg..és urgrossmama nagyon szép asszony.

     

    Apai részröl meg oroszorszagbol szarmazok, sok olyan étel van amit onnan hoztak, kaposzta leves (amit utaltam mindig, és soha nem is föztem) de a lerakott kaposzta is..hussal,tejföllel,vagy a kaposztaban csavart hustöltelék..paradicsom szoszban..na ezt kihagytam mindig..inkabb törtkrumplit ettünk mellé.

    Mennyire valtozik az ember, ha sajat konyhaja van. Nalunk elképzelhetetlen volt,hogy valaki ne zsirral fözzön...utaltam az izet mindig, meg amikor megfagyott a kajan..szörnyü volt igy aztan én azonnal olajjal föztem..az exférjem örömére..az ö  mamaja S.tarjanbol valo..ök mindig olajjal föztek, mert sajat repceföldjük volt.

    Anyam egy ideig meg se kostolta a kajamat..aztan latta,hogy nem nagyon érdekel ki mit mond..azért néha jokat evett nalunk, és apacskam akiröl kijelentette,hogy nem fogja soha azt megenni, ha mama fent volt Darmstadtba a testvéreimnél, apa nalam evett, szabadsagott vett ki...és mindent megevett amit csinaltam..anyam mérgére... Soha nem tudtam elképzelni,hogy a csaladomban mi ez ki föz a legjobban..engem tartottak annak aki a legrosszabbul föz..de hat ez sokat engem nem érdekelt..az én sracaim vasgyurok voltak...itt egy par kép a bizonysag tételre

    szép napot mindenkinek...

     

    előzmény:
    katalany (10760)
    2009-05-11  10:29
  40. Torolt_felhasznalo_162521
    Torolt_felhasznalo_162521
    2009. május 11. 15:5010762.

    nézném ezeket a képeket Kata, de olyan picik, vagy csak nekem?

    mekkorába tetted fel?

    ja igen kérdezni akartam már, hogy ezt a cocbabot hogy csináljátok ha vesziktek? Néha olyan jól néz ki de félek töle. Csak lecsiped a két végét, ugy kell megpucolni?

    (én szeretem a sóskát  rántott csinkével...) 

    előzmény:
    katalany (10761)
    2009-05-11  10:37
  41. 2009. május 11. 10:3710761.
    na, itt néhany kép a kisunakomarol...hat nem cuki?
    előzmény:
    katalany (10760)
    2009-05-11  10:29
  42. 2009. május 11. 10:2910760.

    na, éjszakai baglyok...GRACE...te ilyenkor még kavézol... én ha délutan iszom egyet, mar attol nem tudok aludni   ...reggel 2-3 esetleg délelött még egy azutan schluss...hajaj a bevasarlas...van egy olyan "aranyszabaly", hogy csakis teli gyomorral szabad...ha éhesen megy az ember összevissza vasarolgat, hülyeségeket, amiket azutan csak komposztal a hütöben. jenni jol csinalja  ami a cetlin van az kell, ami meg nincs azt csak a szeme kivanja az embernek. következetes.

    CICA kérni kell több helyröl arajanlatot (offerte) ha több ablakra-ajtora csinaltatsz olcsobb, mint ha "csak" egyet. ha van arajanlat, akkor zakson, hogy hany segéddel jön a pasi -ö dolga- mert az arajanlat köt.

    A soskaval +paradicsomos kaposztaval engem is kilehetne üldözni a vilagbol. ezt a két kajat nem szeretem. egyébként mindenevö vagyok, nem valogatok. a mult héten csinaltam még zölbabfözeléket + fasirozottat...hat nagyon finom lett! Van olyan, hogy "cocobab" ez egy XXL méretü zöldbab biztos ti is talalkoztatok mar vele, azonban nem tévesszen meg senkit sem, zsenge és nagyon izletes...igazi zöldbab ize van  és ripsz-ropsz megpucolod  levesnek, fözeléknek, parolva, csodalatos! én nem érek ra szöszmötölni...mindenben a "lustakata" modszert gyakorolom, vagyis majdnem mindenben, mert mondjuk, egy "becsületes" huslevest nem lehet elsumakolni...

    mi alföldi konyhat viszünk, apukam odavalosi, mi is ott nyaraltunk hajdanan honapokig, nagyanyam nagy mestere volt az egyszerü és annal zsenialisabb ételeknek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10757)
    2009-05-10  23:09
  43. 2009. május 11. 00:0510759.
    A krumplifözelék az a kedvencem! Meg amugy a soskät kivéve mindegyik. Szerencsére a fözelék az amit a magyar kajäk közül a pärom is megeszik. Merné nem tenni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111327 (10757)
    2009-05-10  23:09
  44. 2009. május 10. 23:5610758.
    Köszi az utbaigazitäst!Gondoltam, hogy nem lesz olcso. Eddig én vettem és csinältam (ragasztottam), de itt most sajnos mesterember kell. Rolos kell mindenhovä, mert zsaluk vannak az ablakok és az erkélyajto elött is, amiket be kell akasztani tehät csak rolos jöhet szämitäsba. Mikor beköltöztünk nem volt jo pär konektor, a tulaj kihivott villanyszerelöket. Gondoltuk ha mär kint vannak, akkor rakjäk föl ök a lämpäkat. Kijöttek kiderült, hogy a konektorok azért nem müködnek, mert nem volt fönt lämpa. Kaptunk még tölük biztositékot is, mert sajna itt még a régi van és a rendszer nem birta el a porszivot az Bleck&Decker szäritoval.Ugyhogy mostmär szigoruan egyszerre nem meg két elektromos gép! Na megkaptuk a szämlät... hät nyeltünk egyet...majd még egyet.(CHF 372 2,25 ora) Aztän közöltem az Édessel, hogy na lätod. Ezért élünk mi ilyen jol! Magas fizetések-> magas szolgältatäsi ärak. Mert különben az a szerencsétlen miböl élne meg? Igaz itt még a tanulot is meg kell fizetni. Akär kértük akär nem.
    előzmény:
    katalany (10756)
    2009-05-09  23:34
  45. Torolt_felhasznalo_111327
    Torolt_felhasznalo_111327
    2009. május 10. 23:0910757.

    Jo estét kisdobos tarsaimamig a kavét iszom,irok gyorsan egy par sort. Csak el kell kezdenünk valamiröl irni, aztan nincs se vége se hossza a tanacsoknak, mit hol, mikor, mennyiért vegyünk. Micsoda jo dolog. Itt Oerlikonban a Max Bill platzon nyilt egy aldi, de inkabb nekünk a takarito szereknek felel meg igazan, mert azok aranylag olcsok, és ugye az olyan mint amit kidobalunk az ablakonigy nem érdemes sok pénzt adni érte, és tényleg jok.

    Huszabalok közé tartozom, a kedvencem a barany meg a borjuhus, természetesen a legdragabb. Barany borda grillezve..ha az elsöszülöttemhez megyünk az mindig ilyesmiket csinal..Sandy a kis menyem se egy nagy husevö, meg Jennifer sem..igy aztan az elsöszülöttemmel agyon esszük magunkat. Az biztos, hogy amig 4 gyerek volt, sporolni nem lehetet..csak azt hallani,hogy mindig nyilik a hütö ajtaja...yoghur,felvagott,kenyér,gyümölcs..rakasnyikat vettem, azt soha nem volt elég..mindig volt reklamacio,hogy anya nincs ez vagy az..elfelejtettél venni...valasz: nem..de mar megettétekés ramfogjatok,hogy én vagyok a bünös Jaj de gyönyörü idök voltak, olyan szivesen gondolok vissza ra. De sokat sütöttem süteményt..biztos hogy 2-3 alkalommal volt hetente...sokkal olcsobb volt és persze jobb mint a kész sütemények. Aztan az ember leszokik rola..még a nagy bevasarlasokrol is...pontosan felirjuk,hogy mi kell..ezen kivül nem veszünk semmit, mert ugysem fogy el, csak idegesitem magam,hogy még ezt is meg kell enni. Szerencsére ha tul eljar a kezem a vasarlasbaJenni draga gyorsan vissza teszik,hogy ezt nem irtuk fel..

     

    Ma anyaknapja volt, de a fiuk nem tudtak jönni, igy megbeszéltük mar elöre,hogy csinalunk egy utolagos anyak-születésnapot...Sandynek majus 7-én, Jenninek meg 12-én van a születés napja..

     

    De azért mindengyik telefonalt..meg irogatott nekem szép levelet.amit többet ért mind ezer viragcsokor. Nagyszerü emberekké valtak, ennél többet nem is kérhet egy anya.

     

    Katalany...a töltött kaposztat hasonloan csinalom, mert  mikor kikerültünk ugye nem volt török bolt savanyu kaposzta levélnek..igy csak gombocokat formaltam..és soha nem is rantottam be a töltött kaposztat...nagymamim utan csinaltam, aki a kaposztat, hagymat, pirospaprikat 1-2 kanal lisztet sokszor egy marék gerslit, olajat ,sot, összekevert egy nagy talba...ugy kezdte lerakni..kaposzta,husgomboc, kaposzta husgomboc. A kaposztat akkor kimosom,ha nagyon vad, mert én nyerskaposztat veszek, igy vad ize van..

    Ha leraktam...felengedem annyi vizzel hogy ellepje, aztan nagyon lassu tüzön rotyogtatom..biztos,hogy 2-3 orat...

    Tejfölt nem teszek bele..mert a tejféle hamar romlik, igaz,hogy soha nem volt eltéve hoszabb idöre, mert elfogyott...de a friss migros tejfölt szerettük hozza.

    Nagyon sok magyar étel van amit nem szeretnek a gyerekek..azt nem is föztem egyaltalan..paradicsomos kaposztat pl.

     

    A tökfözeléket cukettibol csinaltam mindig..ma is..sok sok kaporral..jo tejföllel behabarva...de hat mindenk masképp föz..pl. krumpli fözeléket

    Jenni annyira utalta,hogy amikor valahol volt föztem..nem birta még a szagat sem...

    Mindegyik gyereknek volt valami amit nem evett...Andreas csak a rantotthust ette meg...hiaba könyörögtem,hogy csak egyszer probalj meg valami mast.Aztan 13 évesen mint akit kicseréltek...imadta a magyar kajakat..nem föztem eleget soha.

     

    na megyek...jo éjszakat, sporolast, szép ujhetet, és uj ötleteket varok a jövö hétre...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2009. május 9. 23:3410756.

    De bezonyam, hogy svajci melozott szombaton. méghozza a goré...

    nekem az a véleményem, hogy nagyon tudnak dolgozni. és nem csak, hogy remek munkat végeznek, hanem még tipp-topp ki is takaritanak maguk utan. vagy az ablakos, aki jött ellenörizni, hogy minden ugy nyilik, zarodik, ahogy kell, papucsot hozott magaval, amibe belebujt cipöstül, hogy ne hozzon koszt be (pedig inkabb csak kivihetett volna  ) ...volt itt 2 nem svajci melos...hat ne tudjatok meg...nem részletezem, mert csak felhuzom magam. CICA, nem tudom, hogy pontosan mennyibe fog kerülni, az ajtok elé valami magneses lengöajto lesz szerelve (szunyoghalos) az ablakok elé pedig rollo. van ilyen a jumboban, és szerintem minden hobbyaruhazban. csak legyen, aki felszereli. szerintem a nagysagtol függöen ablakra 200 chf tokkal-vonoval ha mester ember csinalja. ha te veszed bizonyara joval olcsobb.Volt mar nekünk ilyen ajtora kihuzhato rollo az volt ca. 400. szallitassal, szereléssel stb.

     

    Igen, a tejfölt itt sokan nem szeretik. ahany haz annyi szokas...nekem is mondhatna az azsiai ember, hogy a sültbirka szeme delikatesz....nem lenne nehéz lemondanom rola

    Az én parom sem szereti a magyaros kajakat (nem a tejföl miatt) egyszerüen nem az ö gusztusa.na, bumm. van ezerféle mas kaja amit mind a ketten szeretünk. A korai (és kései) görögdinnyékkel mar többször nagyon megjartam... ugy hogy most kivarom, mig szezon lesz és szigoruan csakis a török üzletböl veszem (mézédes és serceg az ember foga alatt). személy szerint én most a cseresznyére gerjednék...de még korai. alig varom!!!!!

     

    előzmény:
    cicalany976 (10751)
    2009-05-09  17:52
  47. Torolt_felhasznalo_162521
    Torolt_felhasznalo_162521
    2009. május 9. 20:3410755.
    ja az anyáknapjáról jut eszembe, csak nekem tünik ugy vagy tényleg állandóan az anyáknapját reklámozzák már vagy 2 tete mindenütt orrba szájba, de nem csak hogy vegyál csokit hanem csak ugy. Az jutott eszembe, hogy huu most nagyon fel akarják hivni a figyelmet el ne felejtsd, mert tavaly az egész ország elfelejtette
    előzmény:
    luprette (10753)
    2009-05-09  19:00
  48. Torolt_felhasznalo_162521
    Torolt_felhasznalo_162521
    2009. május 9. 20:3110754.

    én a szombatot azért nem szeretem, mert sok an vannak, és nem csak a coopban de a migrosban is 4kor vásárol be az összes munkás és hozzátartozó...

    ja igen, és nem svájciak  ázsiaiak meg ilyenek, na azok nagyon tudják hogy megy...

    A tejfölröl jut eszembe, a lidlben van 15 és 25% ! tejfel is. Finom mint otthon.

    Az én Dennerem jobb mint a Migros ami nálunk van. Na az nagyon nyomi. Inkább a Dennerbe járnak az emberek, minden nap friss gyümölcs, zöldség ...

    Én a töröktöl vettem még annó mikor a csucsa volt a paprika termésnek magyar paprikát 5kg hálóban. Betettem a mélyhütöbe egészbe, nagyon jó ötlet volt 

    előzmény:
    cicalany976 (10751)
    2009-05-09  17:52
  49. 2009. május 9. 19:0010753.

    Hat ez tényleg igy van Nadragbol elég ugyanaz a ketto egész évben de bezzeg kajabol A kaposzta isteni lett!! Mar el is fogyott egy egész tepsivel sutottem. Vegulis megfoztem a 1.5 kg porkoltet és egy részébol székelykaposztat készitettem (mar nem volt energiam a gombocokra) és most porszivoztak fel a daragaim. A parom elszaladt és anyosomnak is vitt belole egy tanyérral

    Na ez van, megyek vasalni, szép estét és fröhliche Muttertag

    előzmény:
    katalany (10750)
    2009-05-09  17:24
  50. 2009. május 9. 17:5610752.
    Nälam a mit dobjak ma össze?-re a välaszt azt mindig az aktuälis leértékelt äruk adjäk meg.  Én a szombati napit preferälom, meg az ünnep elöttieket.  Viszont megfigyeltem, hogy szombaton a Coop-ban gyanusan sok a hozzätartozo pupos kocsikkal... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_162521 (10749)
    2009-05-09  12:51

Címlap

top