Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rubint Réka magazin

fanor87
Létrehozva: 2010. Április 22. 14:39

Sziasztok!

Nem olyan régen megvettem Rubint Réka alakformáló magazinját és vannak kételyeim felőle. Az tény, hogy aki fogyni akar, annak a bevitt kalóriamennyiséget csökkenteni kell, na de ennyire? Van olyan nap, amikor a napi mennyiség kb. 1000 kalória, de van olyan is, mikor 1600. Továbbá, az elején leszögezi, hogy kerülni kell a cukrot, meg a teljes kiörlésű dolgokat. Kérdezem én, hogy akkor az ő agya mivel működik, ha nem glükózzal? Plussz mi a rossz a teljes kiőrlésű dolgokban? Valaki biztos nagyobb szakértő ebben, de az édesítőszer ugye mesterségesen van elkészítve, s tele van műanyaggal, ami könnyen lerakódik, s így narancsbőr alakulhat ki. Jól tudom? Sőt, olyan is van, hogy a vacsi virsli. Máshol olvastam, hogy estére inkább valami könnyű sali, joghurt és sovány husi alkalmasabb, a virsli meg tele van mindenféle adalékanyaggal.

Mi értelme van annak, hogy valaki éhezik és úgy akar lefogyni 1 hónap alatt? Úgyis egyszer kitör rajta az "evésforradalom", és akkor kárbavész minden. Félre ne értsetek, nem RR-t akartam ócsárolni, csak sokkal több kell a jó alakhoz, mint egy hónap (neki az egész élete erről szól, hogy edzéseket tart, szép is lenne ha olyan plöttyettül nézne ki)! Csodálom benne azt a végtelen akaraterőt és kitartást ami csak nagyon kevés embernek van. Bízom benne, hogy nem apad le benne a lelkesedés, és sok embert vesz rá arra, hogy egészségesen éljen! Tényleg boldog lehet ennyi önerővel, szeretném megtudni, honnan nyeri ezt.

Nektek mi a véleményetek a cukor/édesítőszer háborúról?

  1. 2010. május 5. 10:0851.

    jezusom magyarorszagon igy fel gloriazatok ezeket???????? norbika meg rekuci????? kik ezek??????? a fogyas nem rajtuk mulik hanem sajat magadon!!!!!! ha nem vagy kitarto akkor nem is fogysz le!!!! update vagy micsoda ekkora marhasagot.egyel normailsan sok gyumolcsot zoldseget helyesen taplalkoz.kerdez diabetikust ne ezeket. en sose voltam eldobva ezekettol es sosem leszek. a tv ben is most reka megy hat a vigyoran kivul semmi ertelemeset nem tud mutogatni!!!!!!!!!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. május 5. 09:5850.

    Sziasztok! 

     

    Én is megvettem a magazint és nagyon tetszik. Sok olyan dolog van benne ami minket nőket foglalkoztat.  

    Elkezdtem a 30 napos programot, bár nem úgy tartom be mindent, mint ahogy le van írva, mert pl. kondibérletet nem veszek, inkább otthon "gyúrok" helyette. Meg a kajákból is van, hogy az adott nap ebédjét nem szeretem és helyette az előző napiból csinálok úgy, hogy másnapra is jusson.

    Abszolút nem éhezem, jól érzem magam, nem tör rám farkaséhség, nem vagyok idegroncs, nagyon finomak a kaják.

    Én személyszerint nagyon kedvelem a Réka tornáit, mert számomra kedves zenékre tornázik. (Nekem elengedhetetlen, hogy olyan zene szóljon a tornák alatt amiket szívesen hallgatok-szeretek.)

    Igazából már a szóhasználatát meg a "húha" - kat is megszoktam, abszolút nem zavar

    Nem is kívánok lisztes-cukros kajákat sem.

    Bár a fehér cukros szmötyi-üdítőktől teáktól amúgy is feláll a szőr a hátamon. 10 éve nem édesítem az ételeimet-italaimat fehércukorral. Ha meg már benne van akkor is csak néha ettem meg, mióta magamra főzök, azóta a saját ételeimbe véletlen sem teszek fehér lisztet vagy cukrot, kivéve a sütikbe.....

    Egyébként az édesítők (még a mesterségesek is) egészségesebbek, mint a répacukor vagy nádcukor és társai. A sima konyhai cukor sem természetes, csak addig amig a cukorrépában van, amint finomítják minden tápértékét elveszti - értéktelen és még hízunk is tőle.....

    Szóval egye mindenki belátása szerint. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. Április 24. 12:2249.

    Ők bevezettek egy életmódott, feléptettek egy világot, nyílván nem a Béres Alexandra vagy más dvd fogja preferálni vagy arra bizdítani, hogy csináld vele.

    Ők hozták be az updatet is ez is egy életforma, ha van egy dolog amiben te hiszel és megadod hozzá a lehetőségeket kitalálsz dolgokat amelyek segítik a jó forma elérését nyílván az fogod hírdetni.

    Egyébként azért kell a torna mert ez egy nagyon szoros 30 napos edzésterv, a torna minden edzésnap csak bemelegítés, utána az újságban le írtakat kell követni stb.

    Eléggé kemény edzést állított össze erre a 30 napra.

     

    Amúgy nem láttam még egy edzőt sem akinek dvd jelent volna meg, hogy ne márkás cuccba lett volna, hisz a szponzor mindíg kell, de az újságban pl amikor kondi nap van nem azt mondja, hgy na irány a nike bolt mert csak abban lehet tornázni hanem, hogy akármilyen melegítőben is lemehetsz edzeni egy terembe.

    előzmény:
    Joséarcadió (47)
    2010-04-22  18:43
  4. 2010. Április 23. 12:5148.

    Sziasztok!

    Kész sikerélményem van! Elindítottam ezt a topicot tegnap, és már 47-en reagáltak! Tök szupi! Köszönöm a hozzászólásokat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. Április 22. 18:4347.
    Olvastam az újságot. Kapásból: Vedd meg a Réka dvd-t ma arra fogunk tornázni. Legközelebb persze a Norbi dvd-re. Enni csak update-ot lehet. Ja tornázni meg csak nike-ben (a képek tanúsága szerint.....)  reklám-reklám.... de ügyes!!
    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  6. 2010. Április 22. 18:3746.
    Eddig szobabicikliztem (12-15 km 150-160-as pulzussal) és Norbi Kickbox dvdire tornáztam, az 1. és a 2. részre. Most próbálok átállni a futásra, mert szép az idő, és mint hosszú idő után elővett mozgás, újdonságként hatásos lesz. Most pl. megyek, és kirángatom a páromat a gépe elől, hogy letelt a megbeszélt fél óra, és MOST megyünk futni
    előzmény:
    Luna81 (45)
    2010-04-22  18:33
  7. 2010. Április 22. 18:3345.

    Gratulálok!!!

     

    Én sem tartom irreálisnak a nekem kiadott értéket, ami olyan 2300 kcal körüli.

    Mit sportolsz?

     

    E.

    előzmény:
    katy27 (44)
    2010-04-22  18:29
  8. 2010. Április 22. 18:2944.

    Szia!

    Nem kedvelem Rékát, nem jön be a stílusa, de ennek ellenére elismerem, amit csinál.  Szerintem minimális szénhidráttal, napi 1000 kalóriával nem lehet szellemi munkát végezni, ez max. arra elég, hogy elkókadozz az íróasztal mögött a munkaidő végéig. Fizikai munka mellett végképp nem tudom elképzelni. Szerintem ez max. bikinidiétaként működhet, nyaralás előtt 1-2 hétig, de életmódnak nem nevezném. 

    A cukor kontra édesítőszer ügyben én Norbinak adok igazat, aki egyszer azt mondta, hogy még senkiről nem bizonyították be, hogy édesítőszer okozta betegségben halt volna meg (v.ö. rákkeltő), az elhízás következményeibe azonban már jópáran. Nem vagyok édesítőszer fanatikus, ha tehetem, inkább elkerülöm, pl. üresem iszom a teát, az ásványvízbe citromkarikát teszek, nem szeretem a light kólát stb., a reggeli (és néha délutáni) kávémba viszont szacharint. A méz és társai hizlalnak, nézd csak meg a kalóriatartalmukat. Az egészséges életmódnak része lehet időnként egy-egy mézes tea, a fogyókúrába viszont szerintem nem fér bele.

    A Luna által a 38. hozzászólásban leírt képlet szerintem helytálló, nekem a másfeles szorzóval 2287 kalória jön ki, ehelyett 1500-1700 körül eszek, és heti ötször sportolok. Lassan, de fogyok, most tartok 10 kilónál, még 5 van hátra.

    Katy

    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  9. 2010. Április 22. 18:2543.

    Mondom, hogy nem vagyok a téma szakértője. :-)

    Azért gondolom nem egyféle élelmiszerből gondolták kielégíteni ezt az igényt. Ott a táplálkozási piramis pl.

     

    A fogyáshoz történő bevitel csökkentés mértéke viszont megállja a helyét (már ha tudod, hogy mit is kell csökkenteni), mert jön a fránya jojó effektus...

    előzmény:
    Passenger (41)
    2010-04-22  18:16
  10. 2010. Április 22. 18:1842.
    Pizzák (1 adag 25 deka):kcalzsír/gramm- Tenger gyümölcsei pizza42010- Vegetáriánus pizza42821- Szicíliai pizza42822- Halas pizza50225- Gombás pizza52023- Nápolyi pizza61829- Négy évszak pizza54013- Pizza Margherita64513- Pizza Hawaii56224- Sajtos pizza, 4 féle sajttal71032- Sonkás pizza60825- Szalámis pizza66035
    előzmény:
    Passenger (41)
    2010-04-22  18:16
  11. 2010. Április 22. 18:1641.

    ezen analógia alapján nekem kb 2600kcal a napi bevitelem.

    ez azt jelenti,hogy 1,5 kg tenger gyümölcsi pizzat megehetek és nem fogok hízni.

    hát én ezt erősen kétlem...

    előzmény:
    Luna81 (38)
    2010-04-22  18:07
  12. 2010. Április 22. 18:1540.

    Nem is szeretem én specko a nagy izmokat :-) A szálkás de kerek férfi testet szeretem a túlságosan "felfújtat" nem.

     

    Egyébként neki legalább vádlija is van és szép nem úgy mint a legtöbb kondisnak, nem nagyon figyelnek rá.

    előzmény:
    Passenger (39)
    2010-04-22  18:08
  13. 2010. Április 22. 18:0839.

    a futás és a kondi nem jön össze...

    mármint aki fut annak biztos nem lesz nagy izomtömege.

    előzmény:
    KyMa (37)
    2010-04-22  18:02
  14. 2010. Április 22. 18:0738.

    Sziasztok!

     

     

    Van egy könyvem amiben elég jól le van vezetve a kalóriaszükséglet kiszámítása.

     

    1. Alapanyagcsere érték meghatározása (a saját paraméteremre vonatkozóan, vagyis 18-30 éves nő):

     

    14,7 X testtömeg + 496

     

    Ez a létfenntartáshoz szükséges.

     

    2. Ehhez jön egy szorzó, ami figyelembe veszi a sportaktivitást és a napi munkavégzést is. (Mert egy bányában dolgozó Ironman mégis mást igényel, ugyebár, mint egy átlagos férfi.)

     

     

    Az én esetemben 1,5. (mérsékelten aktív sporttevékenység és könnyű munkavégzés.

    Nagyon szépen lebontja, hogy mit ért mérsékelten aktív alatt pl.

     

    Az ideális az, ha a napi tápanyagbevitelünket a megszokotthoz képest max. 300-500 kcal csökkentjük és ezzel párhuzamosan heti 3-4 alkalommal 300-400 kcal-t égetünk el sportaktivitással.

     

     

    Csak idéztem Dömötör Edit Pulzuskontroll - Testsúlykontroll című könyvéből, nem vagyok a téma szakértője.

      :-)

     

     

    Eszter

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. 2010. Április 22. 18:0237.
    Az lehet, de pl az én párom kondi mellett tahi boxol és fut.
    előzmény:
    Passenger (36)
    2010-04-22  18:00
  16. 2010. Április 22. 18:0036.
    az össze-vissza ugrálás nőknek való:)
    előzmény:
    KyMa (34)
    2010-04-22  17:42
  17. 2010. Április 22. 17:4635.
    Nincs vele semmi baj, de egy férfinak kevés a napi 1600 kalória.
    előzmény:
    vlcs (31)
    2010-04-22  16:46
  18. 2010. Április 22. 17:4234.
    Én is konditerembe járok, de az valóban nem ad állóképességet, egy kondis egy aerobikossal szemben egy állóképesség versenyen hamarabb kifárad általában. Aki mind a kettőt csinálja az más.
    előzmény:
    Passenger (32)
    2010-04-22  16:49
  19. 2010. Április 22. 17:4133.

    Én megvettem a magazint, nekem tetszik, és végre egy rámutatás, hogy igazán célt elérni a kondi és a torna segítségével lehet, persze ez is egyén függő ahogy a kajálás is szerintem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. Április 22. 16:4932.

    igen,igazad van.

    de mondom egyszer szívesen edzenék veled...

    előzmény:
    Liimo (30)
    2010-04-22  16:46
  21. 2010. Április 22. 16:4631.
    És ezzel mi a baj?
    előzmény:
    Liimo (28)
    2010-04-22  16:24
  22. 2010. Április 22. 16:4630.
    Más napi 8 órán keresztül földet túrni, építkezni, mint egy órán keresztül az edzőteremben edzeni.
    előzmény:
    Passenger (29)
    2010-04-22  16:26
  23. 2010. Április 22. 16:2629.
    egyszer gyere el velem edzeni, meglátjuk ki bírja tovább azt a nem fizikai munkát;)
    előzmény:
    Liimo (28)
    2010-04-22  16:24
  24. 2010. Április 22. 16:2428.
    Passenger pasi. Aki nem fizikai munkát végez. Ha azt végezne, akkor már rég végelgyengülésben meghalt volna ennyi kalóriabevitel melett.
    előzmény:
    vlcs (15)
    2010-04-22  15:43
  25. 2010. Április 22. 16:1227.
    Vettem észre...
    előzmény:
    daya01 (24)
    2010-04-22  16:08
  26. 2010. Április 22. 16:1126.

    De épp az a lényege, hogy a gyümölcscukorból meg a tk és tönkölylisztből kevesebb is elég, így szerintem kb ugyanott van az ember.

     

    előzmény:
    turrita75 (23)
    2010-04-22  16:08
  27. 2010. Április 22. 16:1025.
    Tény, de kb fele kell csak belőle, úgy már annyira nem is drága. És amúgy sem kell mindent agyon édesíteni:)
    előzmény:
    turrita75 (23)
    2010-04-22  16:08
  28. 2010. Április 22. 16:0824.
    Ez ilyen és csak "rosszabb" lesz:) Korral jár. 
    előzmény:
    vlcs (22)
    2010-04-22  16:04
  29. 2010. Április 22. 16:0823.
    daya01: igen, a gyümölcscukor jó, csak sokkal drágább, mint a "sima fehér".
    előzmény:
    daya01 (18)
    2010-04-22  15:52
  30. 2010. Április 22. 16:0422.
    Amúgy érdekes, mert régebben mozgás mellett ehettem kb bármit, bármennyit. Az idő múlásával meg azt veszem észre, hogy egyre jobban számít miből és mennyit eszem.
    előzmény:
    daya01 (16)
    2010-04-22  15:51
  31. 2010. Április 22. 16:0121.
    Szerintem meg nézni kell ezt is, meg azt is.
    előzmény:
    Passenger (19)
    2010-04-22  15:53
  32. 2010. Április 22. 16:0020.
    Ezt írtam én is.
    előzmény:
    daya01 (16)
    2010-04-22  15:51
  33. 2010. Április 22. 15:5319.

    hát igen, de mint írtam a kalóriszámolás nem teljesen jó.

    megiszol monjduk 3 deci olivaolajat ami 2400 kalória kb és ami elég lenne napi kalóriának de ennek ellenére mégsem fogod sokáig húzni.

    szóval a szénhidrát,fehérje,zsír arányokat kell nézni nem a kalóriát.

    előzmény:
    vlcs (15)
    2010-04-22  15:43
  34. 2010. Április 22. 15:5218.
    Erre megoldás, ha valaki gyümölcscukrot vesz. Nagyobb az édesítő ereje, mint a normál répa/nád cukornak, ezért kevesebb elég belőle, viszont a felszívódása lassabb, tehát cukorbetegeknek sem olyan rossz. (persze nagy tételben figyelembe kell venni a szénhidrát tartalmát)
    előzmény:
    turrita75 (12)
    2010-04-22  15:35
  35. 2010. Április 22. 15:5217.
    ha jol remlik, Stahl 1600kcalt vitt be, de emellett napi 400kcalt egeto tornat vegzett, mert vhogy kiszamolta, hogy ha fogyni akar, akkor 1200kcl kellene de attol ehenhalna es igy lett ez a fenti ertek.  arrol hogy 3 kg kaja keves e vagy sok, csak annyit mondanek, hogy ihat az ember 4l vizet, az 4kg, de nulla kcal.
    előzmény:
    Passenger (9)
    2010-04-22  15:23
  36. 2010. Április 22. 15:5116.

    Egy felnőtt embernek (akinek már nem fejlődik a szervezete), aki főképp ülő munkát végez 1500kalória bővn elég, sőt ha olyan típus már hízik is tőle.

    De 1500kalóriányi kajával bőven jól lehet lakni, csak alacsonyabb kalóriatartalmú ételeket kell választani. 

    előzmény:
    vlcs (13)
    2010-04-22  15:38
  37. 2010. Április 22. 15:4315.
    Mondjuk Passengernek tényleg kevésnek tűnik az 1400, mert nem egy picike nő, de az egyéntől is függ szerintem a dolog. Az előírt kalóriákhoz képest kevésnek tűnik az 1000, de én elvagyok vele.
    előzmény:
    regan (11)
    2010-04-22  15:34
  38. 2010. Április 22. 15:4114.

    nem a kalória a lényeg amúgy sem hanem a szénhidrát tartalom.

    az 1400 kalóriabevitelből 560 csak a húsokból származik nálam.amiben szinte csak víz meg fehérje van...

    egyébként meg nem szoktam éhezni,sőt!

    egyik nap lemértem a napi kajám, másfél kiló volt.

    szerintem ez nem mondható kevés mennyiségnek:)

    a héten kezdtem a diétát, szóval még nem tudok beszámolni, de szerintem működni fog

    előzmény:
    regan (11)
    2010-04-22  15:34
  39. 2010. Április 22. 15:3813.

    Na igen. Nekem 1000 max 1500, amivel tartom a súlyom. Felette már hízom.

    1600 már nagyon sok, a kaja mennyiségében is. Persze ha nem "szemetet"  eszik az ember.

    előzmény:
    Passenger (9)
    2010-04-22  15:23
  40. 2010. Április 22. 15:3512.

    Ja - cukor-édesítőszer.

     

    A fehércukor, szőlőcukor, méz nagyon gyorsan szívódik fel, ezért fogyasztásuk cukorbetegeknek, diétázóknak nem, ill. korlátozottan ajánlott.

     

    A mesterséges édesítőszereknek több típusa van, az aspartam-tartalmúak enyhén rákkeltőek, ill terheseknél magzati elváltozásokat okozhatnak.

    Én egyébként utálom az ízüket.

     

    A stevia szirup/csepp természetes édesítő, minimális a szénhidrát-tartalma, de nagyon drága, és szerintem bűnrossz. (Van, aki meg tudja szokni az ízét).

     

    Én elsősorban mézet használok, de a cukrot is nyugodtan megeszem, csak jóval kevesebbet, mint amikor még egészséges voltam.

    előzmény:
    turrita75 (10)
    2010-04-22  15:26
  41. 2010. Április 22. 15:3411.

    jesszus! ez nagyon kevés! mármint nem a kg, hanem a kcal ennyi mozgás mellett....

    és fogysz  legalább? van sikerélményed??

    előzmény:
    Passenger (9)
    2010-04-22  15:23
  42. 2010. Április 22. 15:2610.

    fanol87: Én is becsülöm RR kitartását, sőt a 2. terhességem alatt az ő tornája tartott karban, de egyébként falra mászom tőle.

     

    Ha jót akarsz magadnak, akkor inkább egy dietetikussal beszélsz arról, hogy mit és mennyit szabad enned. 

    Egyrészt azért, mert elmondhatod, hogy eddig miket ettél, milyen volt az életmódod, és segíthet fokozatosan megváltoztatni.

    A drasztikus fogyókúrák az esetek többségében nem hoznak tartós eredményt, néha veszélyesek is.

     

    Másrészt pedig, szerintem érdemes személyreszabott diétát tartani - egy szakemberrel megbeszélheted, h neked mire van szükséged, milyen betegségeid vannak stb. Talán jó lenne előtt egy alapos kivizsgálás is.

     

    Én pl.  enyhén cukorbeteg vagyok, úgyhogy nálam a trendi diéták eleve  veszélyesek lennének. Többszöri étkezéssel meghatározott mennyiségű szénhidrátot kell ennem, és az sem mindegy, h gyorsan v. lassan felszívódót.

    Ezért pl. a léböjtkúrák és a gyümölcsnapok eleve kizártak. Viszont a cukorbetegeknek ajánlott életmód eleve megakadályozza a túlsúlyt.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  43. 2010. Április 22. 15:239.

    én 1400 kcal-t viszek be 1 nap, és heti 6x min 1 órát mozgok...

    ja és 85 kg vagyok.

    az 1600kcal egy 50-60 kilós nőnek szerintem nagyon sok!

    mármint annak aki fogyni akar.

    előzmény:
    vlcs (7)
    2010-04-22  15:18
  44. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2010. Április 22. 15:208.

    Nekem az a véleményem, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy akarja. Én elhiszem, hogy káros az édesítőszer, nem is nagyon használom. Inkább a méz.

     

    Tudom mit kell tennem, mikor fogyni akarok, mit ehetek, mit nem, mennyit kell mozognom. Baromira nem érdekel, hogy ki mit papol az újságokban. Az én testemet én ismerem. 

     

    Réka és Norbi munkásságát nagyra becsülöm, nem irigylem tőlük azt amit elértek. Akinek fáj, az próbálkozzon hasonlóval!

     

    Norbival szoktam tornázni, Réka nekem túl kemény, szerintem túlzásba viszi,  de ettől még nem utálom és nem bántom. 

    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  45. 2010. Április 22. 15:187.

    Az 1000-1600-zal mi a baj? Mondjuk szerintem egyénfüggő is, kinek mennyi a napi kalóriaszükséglete.

    A teljes kiőrlésű dolgokkal nem tudom, mi a gond. Szerintem sokkal jobbak a mindenféle csodaliszteknél. Vagyis én a Norbi márkában nem hiszek, inkább a természetes dolgokat preferálom.

    Az édesítő helyett szerintem jobb a gyümölcscukor meg a méz. 

    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  46. 2010. Április 22. 15:096.

    a mesterségesen előállított cukrok nem jók.

    amik a növényekben vannak azokat lehet fogyasztani.

     

    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  47. 2010. Április 22. 15:075.

    Szia! Én nemrég olvastam arról, hogy az édesítőszer még károsabb, mert a szervezem érzékeli a cukor hiányát, és még vadabbul követelni fogja. Szóval éppen az ellenkezőjét érem el az édesítőszerrel.

    Én barnacukrot teszeka kávémba, szerintem az íze is jó. Nem tudom, helyes-e dietetikailag, amit RR javasol, de tény, hogy évekkel ezelőtt én fogytam az updatettel, és a méreganyagok nagy része is távozott a szervezetemből, mert diéta után azonnal terhes lettem, míg előtte hónapokig nem. Én ennek tudom be.

    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  48. 2010. Április 22. 14:594.
    Én hülyeségnek tartom az édesítőt, akkor már inkább semmit nem rakok pölö a kávémba. Elhiszem, hogy a mi jó kis répacukrunk, vagyis kristálycukrunk milyen hű de egézségtelen, de még senkit nem láttam ettől megmurdálni. Nem kell literszám inni a cukros üdítőket (ill. már nem is lehet, mert azok is javarész édesítőszeresek), meg nem kell befalni 1 tonna csokit, sütit, ésatöbbit. Ami meg 1-2 pohár teában, kávéban nameg gyümikben van, sztem annyi meg kell is a szervezetnek.

    Rubint Rékáról, meg a fosatós lisztjéről no komment...
    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  49. 2010. Április 22. 14:533.
    Szia, en egy stahl magazint lattam, abban is van "igy fogytam le" resz, de ott esszel, bar a futopad otletet szerintem csak igen kevesen valosithatjak meg. De legalabb ertelmesebben szamoltak ebben. kevesebb kaloriabevitel, avagy kicsit tobb, mint elvileg kellene, de akkor mit eszik, vagyis a kicsit tobb bevitelt kompenzalado, annyival tobb mozgas.... Ez igy normalis. A mesterseges edesitoszerekrol, pl aszpartam, en is azt hallottam, hogy rakkelto. De sok norbi cuccban van.... ja par honapja lattam a varosunkban norbi pekseget. Azt hittem friss hazai dolgok vannak benne es majd elajulok az illattol. bemntem, friss aru nem volt, csak elore csomagolt mesterseges izesitos, es tartoszeres avagy ugyanez lefagyasztva es helyben sutve. Mondanom sem kell, nem vettem semmit. A tuloldalon a rendes peksegben annal inkabb.))) Jaa boltot aztan par nap mulva bezarva es lepecsetelve lattam, hatosagilag lezartak valamiert. ma mar egyaltalan nincs, megszunt. Korabban vettem norbi virslit, de csak azert, mert abban volt a legtobb husi es nem volt benne izfokozo. Azota talaltam masik hasonlo jo virslit es ha veszek, akkor azt, mert nem art azert ha van benne husi is:)))) Ebben is kb 80%, de jelenleg nincs itthon, igy nem tudom megnezni.
    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39
  50. 2010. Április 22. 14:522.

    Szia, én inkább cukrot eszek de azt keveset. Teából kihagyom a paradicsom levesbe, sóskába kell egykicsi. Natur joghurtba mazsolát és banánt teszek. Ét csokit eszek abba kevés a cukor és 2 kocka is elég.

    Cukor helyett a sztívia nővény leveleit lehet használni csak nehéz beszerezni (neten keresztül lehet) kicsit sokba kerül.

    előzmény:
    fanor87 (1)
    2010-04-22  14:39

Címlap

top