Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért zavar minket a burka

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. március 19. 11:36

„Nyugat-Európát mindinkább irritálja a burka" - szól az MTI aktuális tudósításának címe, amelyben arról a francia törvénytervezetről esik szó, miszerint megbüntetnék a közintézményekben és a tömegközlekedési eszközökön a hagyományos iszlám viseletben megjelenő nőket. „A rasszista buszsofőrök nem állnak meg a fiatal muszlim lányoknak, akik hidzsábban várakoznak a megállóban" - írja ezzel egy időben az angol Daily Mail napilap is. Mint a két idézett címből is kitűnik, Nyugat-Európa nem igazán tudja, mit kezdjen a bevándorló muszlim nők tradicionális öltözködési szokásaival.

 

Sziasztok,

 

a fenti idézet az eheti Nők Lapjából való, a teljes cikket ITT olvashatjátok.

 

Arra gondoltunk a szerkesztőségben, hogy ezentúl néhány témánkat megjelenítünk itt a fórumon, hátha van kedvetek továbbgondolni őket, és megosztani velünk - illetve egymással a véleményeteket. Hiszen a Fórum erre való, nemde?

 

Előre is köszönjük a kommenteiteket,

 

Kertész Gábor

újságíró

Nők Lapja

 

 

  1. 2010. december 17. 09:49501.
    Ilyen emberek minden valalsvan vannak, dee zt mar sokszor megbeszeltuk. A gonoszsag nem vallas fuggo. Es hogy miert terjed? Mert terjednie kell, mert ez van megirva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (492)
    2010-12-17  05:03
  2. 2010. december 17. 09:42500.
    Roh fii naar, vagy ethol fii naar.
    előzmény:
    Liimo (491)
    2010-12-16  20:14
  3. 2010. december 17. 09:32499.

    http://www.egyistenhit.com/Quran/default.php

     

    (Szeri ntem ez egy az egyben a Simon Róbert féle szöveg.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_381144 (498)
    2010-12-17  09:15
  4. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2010. december 17. 09:15498.
    Ebben a fordításban még nem olvastam.Hol találtad?
    előzmény:
    batyu (497)
    2010-12-17  06:25
  5. 2010. december 17. 06:25497.

     

    Qur’ān:

    "Akik nem hisznek a mi jeleinknek, azokat a Pokol tüzében fogjuk megperzselni. Valahányszor ropogósra sült a bőrük, egy másikkal cseréljük ki azt, hogy megízleljék a büntetést. Allah Büszke és Bölcs."

    (szúra 4:56)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2010. december 17. 05:49496.
    Akkor miben hisznek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (494)
    2010-12-17  05:28
  7. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. december 17. 05:33495.

    Atya Isten  de  sok  beirot   kitoroltek  innen!

    Kitorolodist jatszunk?

     

    Vagy, ha nem tetszik,   kitoroljuk?

    hmmmmmmmmmm...... 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-03-19  11:36
  8. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. december 17. 05:28494.
    NEM  mondjak  sehogysem  Llimo,  mert  nem  hisznek  benne.
    előzmény:
    Liimo (491)
    2010-12-16  20:14
  9. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. december 17. 05:26493.

    ".....aki nem  keveri  ossze  a  vallast  az  emberrel"...

    HOGYAN  lenne  az  lehetse'ges,   Houston?

    Ahol   nincs  ember, ott  nincs  vallas  sem...

     

    A ketto  szorosan  osszefugg,---nem  gondolod?

     

    Az  emberek  azok  akik  aztan  FELHASZNALJAK  a  vallast  arra,  hogy  haboruskodjanak  a  valla's  mo"ge'    elbujva.

     

    Nem  a  "valla's"  a rosz,   AZ  EMBEREK  AZOK. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (492)
    2010-12-17  05:03
  10. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. december 17. 05:03492.

    Üdítő volt végre ilyet is olvasni, aki nem keveri össze a vallást az emberrel!

     

    erdekes mondat!

     

    mit gondolsz, ha egyaltalan van errol velemenyed, miert van az, hogy ha ilyen emberek vannak ebben a vallasban, jelen pillanatban EZ A VALLAS NOVEKSZIK A LEGNAGYOBB MERTEKBEN..SZERTE A VILAGON!

     

    vajon miert...mi a velemenyed?

     

    igen kivancsi lennek ra..

     

    illetve mindenkiere...mert en nem tudom elkepzelni, de jo lenne tudni, valami oka van!

     

    aki tudja...mondja meg! 

     

    akinek kerdesem PROVOKACIO... HALLGASSON!

     

     

    előzmény:
    Rakastaa (489)
    2010-12-16  11:39
  11. 2010. december 16. 20:14491.
    Hogyan mondják arabul, hogy pokolra jutsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  12. 2010. december 16. 20:00490.

    Nincsenek megfelelo szavak ezt velemenyezni. Az jutott eszembe, hogy ennek a civilizacionak vege es ez igy van jo. Isten kimondta az omegat, mert az emberisegnek nincs hova melyebbre sullyednie.

    Ami a vallast illeti, nem csak a muzulman ilyen. Nem olyan regen meg 'Isten

    neveben' maglyan egtek az emberek ezrei es manapsag is haboruk dulnak.

    Ami a nok iranti eroszakot illeti, a muzulman vallasu orszagokban ez legalis  es ezzel nem mondtam semmi ujat, de ez az egyeduli kulonbseg 'koztunk' es 'kozottuk'.

    Szerintem, egy ep elmeju ember nem fogadhatja el az olyan vallast amely a noket nem tartja egyenertekueknek a ferfiakkal. Pedig, minden vallas ilyen! Egyszeruen, Isten a tokeletes Egesz, amely egyenlo aranyban tartalmazza a ferfi es noi energiat. A vallasok tehat csak fel Istenrol beszelnek. Olyan - nem letezik. 

    Az amit a videon lathattunk, mindennepi viselkedesforma - a negy fal kozott! 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-03-19  11:36
  13. 2010. december 16. 11:39489.

    Végre egy értelmes ember!

    Szeretnék neked gratulálni, hogy elismerted, hogy a követőik, vagyis az emberek az ostobák, és nem a vallás az, ami ilyet kérne a hívőitől.

     

    Üdítő volt végre ilyet is olvasni, aki nem keveri össze a vallást az emberrel!

    előzmény:
    Kundalini (488)
    2010-12-16  11:21
  14. 2010. december 16. 11:21488.

    Bravo!Életerős férfiak szarrá vernek egy nőt.Mind ezt gondolom az iszlaám és allah nevében.Deformált állatok!!

    Mint irtam szép vallás és kultura ,de egyes követőik rontják el az egészet.

    Semmi más nem jut az embernek rola az eszébe mint a terror,az ak-47-es gépkarabély meg a megkövezés. Na szoval undoritó és kiábránditó

    előzmény:
    rétilepke (484)
    2010-12-14  11:35
  15. 2010. december 14. 14:39487.

    Huuuuuuuuuha, most aztan rettenetesen megmergesultem. Aztaleborultszivarveget. Meg ilyet. Nahat, borzaszto, szornyu, ez elkepeszto, micsoda alakok vannak, iszonyu, lehetetlen, rettenetes, bicskanyitogato, ez orulet,na, nem jut eszembe tobb. Lanyok ha valakinek esetleg, segitsen ki. Kosziiiiiiiiiiiii

    előzmény:
    rétilepke (484)
    2010-12-14  11:35
  16. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2010. december 14. 13:59486.
    Ilyen videókat nézel és akkor azt élvezed,hogy ezen csámcsogsz?Nyomorult egy lelkivilágod lehet neked,hallod.
    előzmény:
    rétilepke (484)
    2010-12-14  11:35
  17. Torolt_felhasznalo_959081
    Torolt_felhasznalo_959081
    2010. december 14. 13:49485.
    előzmény:
    rétilepke (484)
    2010-12-14  11:35
  18. 2010. december 14. 11:35484.

    http://www.youtube.com/watch?v=ZTqG_5T_OuQ&feature=player_embedded

     

    Ennyit arról, hogy mi a bűn meg mennyire liberális nép.. 

    Azért is megkorbácsolnak valakit, mert a burka alatt nem volt elég ruha, mármint nekik nem elég a térd alatti szoknya a nagy lepel alatt..

     

     

     http://www.hir24.hu/kulfold/185960/kegyetle nul-megkorbacsoltak-egy-szudani-lanyt.html

    előzmény:
    KáJé (464)
    2010-11-26  20:09
  19. 2010. november 29. 11:52483.

    ha rám gondolsz arab és muszlim 

    sorry, néhány be- vagy hozzászólás alapján úgy tűnt, hogy bajod van. Gondoltam rákérdezek az okára, hogy jobban megértsem. Komolyan és örülök 

    Én csípem a törököket, kétszer jártam kint még megboldogult fiatal néptáncos lányka koromban. Meglátni és a török tolmácsfiút egy pillanat műve volt anno  huhh, de tam a reptéren  szép és rövid plátói szerelem.

    A török sorozatokban mindig azt nézem, hogy mennyire hasonlítanak a magyarokra... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740864 (474)
    2010-11-27  19:40
  20. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2010. november 28. 21:54482.

    Rég "láttalak" Melinda!

    Milyen az idő felétek?

    előzmény:
    sz.melinda (473)
    2010-11-27  19:12
  21. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2010. november 28. 21:51481.
    Így van!
    előzmény:
    niloofar (479)
    2010-11-27  19:59
  22. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 27. 20:06480.
    előzmény:
    kahera (478)
    2010-11-27  19:57
  23. 2010. november 27. 19:59479.
    Az én férjem perzsa muszlim, tudod nem az a lényeg hogy ki honnan származik, hanem az hogy milyen ember.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740864 (474)
    2010-11-27  19:40
  24. 2010. november 27. 19:57478.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605996 (477)
    2010-11-27  19:52
  25. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 27. 19:52477.

    Tudod van az a mondás, hogy "csak akarni kell". Ez egy jó és igaz mondás.

     

     

    De egyébként ebben az esetben nem az akarat játszik szerepet. Vallás és Isten ügyben semmiképp.

     

    Az ember mikor olvas róla, azt veszi észre, hogy már órák óta ül ott, észre sem vette mennyire elment az idő. Amikor másodszor olvas róla, érez valamit a szívében. Aztán így tovább, végül a szíve és lelke mélyén érez valmait. Valami furcsát, ami jó, és ami megnyugtatja a lelkét, és úgy érzi, felnyílt a szeme, és dühös, hogy ő erről eddig miért nem tudodott.

    Aztán persze jön a tudat. Meg hányja-veti a dolgot magában, hogy mi lenne ha... aztán jön az erősebb feltevés, ami nem a mi lenne ha, hanem a mi lesz ha. És így tovább, míg végül DÖNT. Akaratából dönt, de a lelkében érezte, és a szívében kezdődött. De mire a tudata elkezd ezen a gondolkodni, a tudalattiban ő már rég muszlim. Mielőtt érszrevenné. Az akarata nem kényszerít semmit a természetére, mert a természete már rég olyan, ami minden porcikájával az iszlámot kívánja. Így amikor az akarata döntsére sarkallja, és végre dönt, és hangosan kimondja amit már úgyis régen magában hordoz, és belül érzi, akkor nem 180  fokos fordulatot vesz, hanem kiteljesedik, és megkönnyebbül.

     

    Hát nekem ennyit a "belső harcaimról". Persze ez nem 1 nap alatt ment végbe, évekig tartott, de ezt tudom elmondani, amin keresztül mentem. És ott nem volt semmi olyan, amit az akaratom ráerőszakolt volna a természetemre, ott csak olyan volt, amit lassú folyamatban éreztem, és szerettem, és ideje volt elhagyni a környezetem miatti félelmeimet, és az akaratomat is hozzáigazítani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  19:30
  26. 2010. november 27. 19:50476.

    mert akarod mindenaron kivul allokent megmagyarazni azt, amiben masok elnek? Nem ertem, miert kell nyakatekert alfilozofiakkal bizonygatni, mi szamunkra kezen fekvo? megis, mi ezzel a cel? Mit kell folyton azon ragodni, miert lett valaki muszlim? Szerintem, maganugy. Mint ahogy az is maganugy, ki, mennyi idot tolt a net elott. Nem? Kulonben Lulu nem muszlim. Tudtad?es most?Megvaltozik rola az alkotott  keped?

    Viszont ott munka van???? ezt komolyan mondod???? Akkor aki azt allitja, nincs, hazudik????

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  19:30
  27. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 27. 19:41475.

    Van itt köztünk két muszlima akik Franciaországban élnek, talán ők többet tudnak erről, de ahogy eddig mondták, nagyon sok francia nő van aki áttért az iszlámra. És mivel ott anyagilag jobb lét van, nagyon sok olyan francia nő van, akik elköltöztek muszlim országba, mert megtehették (férj nélküliek).

     

    Szerintem ennek nem igazán van szociológiai oka. Egyszerűen sok ember van, aki keresi Istent, és nem feltétlenül a nálunk honos vallásokban találja meg.

     

    De miért is égbekiáltóbb az, ha egy keresztény áttér az iszlámra, mintha egy keresztény áttér a zsidó vallásra? Mert ilyen is van. Sőt... olyat is ismerek, aki mélyen ateista volt, az egész családjával együtt, aztán felnőtt fejjel a 3.xet taposva mélyen keresztény hívő lett, a családja tiltakozása ellenére.

     

    Minden embernek szüksége van lelki táplálékra, van aki ebben találja meg, van aki másban. És van aki nem feltétlenül az előtte lebegő példát követi, hanem más utakra téved, és ott folytatja tovább a vándorlást.

     

    Az miért nem meglepő, hogy amikor a Dalai Láma ellátogatott hozzánk, többszáz ezer ember ment el, hogy meghallgassa, és amikor kikérdezték őket, hogy miért,nagyon sokan buddhistának vallották magukat, vagy erős érdeklődőnek. Pedig a buddhizmus sem "európai" vallás.

     

    És az sem mellékes, hogy Európában nagyon sok ember tér át az iszlámra, mindkét nemből, és sokaknak nincs arab vagy török, vagy ilyen-olyan férjük. Egyszerűen így találják meg Istent.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  19:30
  28. Torolt_felhasznalo_740864
    Torolt_felhasznalo_740864
    2010. november 27. 19:40474.

    de népszerű lettem.:)

     

    nem vagyok kibukva a muszlim nőkre. egyáltalán semmi bajom az arab-török világgal.

    gyakorlatilag egyszemélyes hadjáratot vezetek az arabok oldalán az ismerőseim körében. szóval semmi bajom velük:)

     

     

    a Te férjed magyar és muszlim?  

     

    vagy török és muszlim...?  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  19:05
  29. 2010. november 27. 19:12473.
    Lulu én nem lógok mindennap itt.De megtehetnémFérjem dolgozik,Én meg segítek a házvezetőnőnek ezt a marha nagy házat takarítani.Nem nézem el hogy egyedül csinálja.Ez a beírásod mindent visz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
    2010-11-27  18:37
  30. Torolt_felhasznalo_740864
    Torolt_felhasznalo_740864
    2010. november 27. 18:41472.

    az első mondatodra csak annyit, h költői kérdés volt... s némi tapasztalat.

     

     

    mióta vagy kinn? beszélsz arabul, írod az arabot?

     

    biztos bonyolult nyelv, az írásuk pedig maga a csoda.

    előzmény:
    kahera (468)
    2010-11-27  18:12
  31. 2010. november 27. 18:22471.
    Hat akkor nem jol ismered az arab ferjeket. Nekem O vette a laptopom, es es kotettte be a netet. Ja, es O hozza a penzt is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  17:47
  32. 2010. november 27. 18:21470.
    Én is sokat szoktam itt lógni, kivéve az utlolsó 3 hetet 
    előzmény:
    kahera (468)
    2010-11-27  18:12
  33. 2010. november 27. 18:14469.
    Ha egyaltalan megy. Mert az eletben semmi nem biztos, csak a halalunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  18:07
  34. 2010. november 27. 18:12468.

    Ezt azt hiszem, inkabb csak szemelyes ismeretseg alapjan lehet megitelni. Marmint, hogy ki, mennyit er. De ezt is csak kicsit melyebb ismeretseg utan. 

    Ha nekem irtad a hozzaszolasod, akkor valoban, sokat netezek. Mert ez kot ossze a hazmmal, es a magyarokkal. Messze elek, szuksegem van magyar gondolatokra. Talan erted, mirol beszelek. Nem vagyok mar fiatal, igy a haztartasi munkam sem koti le az egesz napomat, Rutinosan dolgozok, vagyis eleg gyorsan. Kis lakas, mindossze ket gyerek, azok is mar nagyok.Szeretem a forumokat, szeretek vitazni, es megismerni masok velemenyet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  18:00
  35. 2010. november 27. 17:20467.
    Nem, nem vagyok tarsfeleseg. De mint latom, amit alabb irtam, nem olvastad el. Csak mondod a magadet. Nem kotelezo a tobbnejuseg, es napjainkban nem is gyakori. Ez az engedely a Koranban olyan helyzetekre szol, mikor pl haboruk eseten sok ferfi kihal, es sok ozvegy marad tamasz nelkul. Vagy a nonek nem lehet netan gyermeke, de a ferfinek elemi joga, ohgy utodot neveljen. Na most, az hogy ennek ellenere meg napjainkban is elofordul hogy a ferfit a farkincaja hajtja, hat ez nem a vallas hibaja, hanem annak felremagyarazasa. Ferfi egoizmus. Ami a vilagon mindenhol fellelheto. Epp tegnap hallottam a radioban, Francia orszagban harom naponta halalra vernek egy not. Ezen miert nem akadsz ki? Ez nem undorito? Az meg, ha valaki bevallalja hogy tarsfeleseg, az a maganugye. Miert kell erre megjegyzest tenni?? Ne itelj, hogy ne iteltess.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  11:57
  36. 2010. november 27. 17:11466.
    Nem. ez egy regi, magyar mondas.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-26  22:55
  37. 2010. november 27. 16:01465.

    Azzal kezdtem, hogy nem vagyok hívő, tehát természetesen nem lehetek muszlima. Azok az inkorrekt dolgok, amiket írtam, bizony a hsz-edhez tartoznak: ha már megítélsz egy vallást, szokást, akkor előbb a saját, európai és hazai házunk táján sem árt söprögetni... Tudod én az általános erkölcs nevében ítélem meg az ilyesmit, ennek semmi köze semelyik valláshoz. Azt meg kijelenteni, hogy bármely vallás eltér az alapoktól---pontosan egy vallási sötétszemüveg...((( Ugyan már hogyan lehetsz annyira biztos benne, hogy mik is az alapok, azon kívül, hogy a saját vallásodat tartod az egyedül üdvözítőnek...? Utaltam rá egyébként, hogy a keresztény vallás némelyik változatában is előfordul a többnejűség, ma is elég sokan vannak. Ez akkor is így van, ha nekem nem felelne meg---nekik igen. Ezzel egyébként nem ártanak senkinek.

    A burka viselése más kérdés, azt hiszem egyszer már írtam ebben a topikban, hogy akárhogy is nézem, burkában egyszerűen nem lehet biztonságos egy nagyváros forgalmában autót vezetni. (ez is akkor igaz, ha a burkának csak egy változata van, amire most gondolok)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-27  15:37
  38. 2010. november 26. 20:09464.

    Különböző iszlám országok más-más szinten liberálisak vallási kérdésekben. Jordánia vagy Marokkó pl. liberálisabbnak mondhatók az átlagnál, ami persze ellenkező nézőpontból a Korántól való eltávolodás, Afganisztánban pl. főben járó bűn, ha valaki nem visel burkát, az egész testet elfedő ruházatot. Iránban pl. a buszon elöl ülnek a férfiak, hátul a nők. Felnőtt nő soha nem beszélhet férfival egyetlen szót sem, csak a férje tolmácsolhat közöttük, ha az jónak látja. Nyilván meg lehet magyarázni, ahogyan nincs vallási kérdés, amire ne létezne valamilyen magyarázat. Az az érdekes, hogy a férfi-női egyenjogúság nagyon-nagyon újkeletű dolog, ha hosszú évszázadokra nézünk vissza. Éspedig szerte a világon. Mindenkinek ajánlom, hogy vegye ki a könyvtárból Sir James George Frazer Aranyág c. klasszikus művét és olvassa el belőle legalább azt a részt, ami a pubertás korú nőkkel való bánásmódról szól. Olyan dolgokat fog olvasni, amitől leesik az álla, hogy erről miért nem hallott soha. Én középiskolában kötelező olvasmánnyá tenném.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  39. 2010. november 26. 18:46463.
    Az iszlamban a tobbnejuseg csak egy alternativa. A monogamia az elfogadott, de a poligamia is megengedett, bizonyos korulmenyek kozott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-26  18:40
  40. 2010. november 26. 09:28462.

    A nap mint központi csillagnak elfogy a hélium készlete.Ez álltal "vörös oriássá" növekszik.Be ér a föld lékörébe és hopp egyszer csak magába szippantja.

    És ugyan ugy a naprendszer összes bolygoját is.a pluto lesz az utolso mert ez van a naptol a legtávolabb.Aztán bekövetkezik a nagy bumm....

    Csilagászok nap mint nap figyelnek meg ilyen eseményeket az univerzumban.

    Ne reménykedjünk semmi nem tart örökké:-)

    Eltudod képzelni az embert ezen a bolygon 5 milliárd év mulva?:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_381144 (460)
    2010-11-25  21:07
  41. 2010. november 25. 21:16461.
    Allah alem.Mi meg nem.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_381144 (460)
    2010-11-25  21:07
  42. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2010. november 25. 21:07460.
    Az hülyeség.Szétrobbanni nem fog.Csak tágul.
    előzmény:
    Kundalini (458)
    2010-11-23  12:26
  43. 2010. november 23. 13:23459.
    Allah alem...
    előzmény:
    Kundalini (458)
    2010-11-23  12:26
  44. 2010. november 23. 12:26458.

    Csak egy darabig.Utána kezdődik visszfelé ,még végűl egy "uj" ősrobbanás  következik be.Vagyis sűrűsödik.És tágul megint,repül szét az anyag a térbe.

    Nevezzük ezt az univerzum szivdobbanásának.

    Mire ez történik,az embernek még irmagja sem marad.Megy az őslevesbe:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_381144 (457)
    2010-11-22  22:49
  45. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2010. november 22. 22:49457.
    Az univerzum mindig tágulni is fog.Ez benne van a Koránban.
    előzmény:
    Kundalini (456)
    2010-11-22  21:58
  46. 2010. november 22. 21:58456.

    Ebben igazad van.A természet törvényeiről több tisztelettel illik beszélni.Én igy tudom leképezni istent amiből ténleg csak egy van.

    Egy bizonyos:A tudomány állása szerint az univerzum jelen állapotában tágul.

    A földnek megközelitőleg 5-6 milliárd éve van még hátra.A napnak mint központi csillagnak elfogy a hélium készlete és megsemmisül.

    Mielőtt ez bekövetkezne addigra az emberi fajnak nyomát sem fogjuk találni ezen a bolygon.Már ami a fizikai sikot illeti.

    A lélek viszont megmarad és halhatatlan.

    Én azt látom jelen időben a vallások különbözősége inkább megosztja az embereket,sőt háborukat szitanak mint békét teremtenek.

    Van egy jo mondás:Amit elvetünk azt majd learatjuk,senki más miatt nem szenvedünk csakis saját magunk miatt...

    előzmény:
    Sabirah (455)
    2010-11-22  16:19
  47. 2010. november 22. 16:19455.

    több tisztelettel kell beszélni Allahról és a Qur'an-ról.

     

     

     

    akit érdekel az iszlám, az tegye fel a kérdéseit a mecsetben akár face to face akár online.

     

    a mecsetben vannak olyan képzett emberek akik azzal foglalkoznak hogy új muszlimok és érdeklődők kérdéseit válaszolják meg.

     

    ők sokkal jobban tudnak nektek segíteni, mint én.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  48. 2010. november 22. 12:46454.

    Tevedsz. Muszlim orszagban is hordhatnak nem-muszlim viseletet. Es vezethetnek autot. Talan csak a szaudiaknal nem. De itt igen. Nezd meg a televizio programokat, keves bekotott haju bemondonot latsz. Pedig muszlimok ok is.

    Ezt a repulos meset lattad, vagy csak kepzelted?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
    2010-11-22  04:03
  49. 2010. november 22. 03:46453.
    BOCSANAT, DE TE HANYADIK FELESEG VAGY?   hol elsz? nem furcsa a ruhajukat magadra venni? jaj de kivancsi vagyok. ha nem banod oszd mar meg velunk itt. koszonom. joccakat.
    előzmény:
    Sabirah (452)
    2010-11-22  02:03
  50. 2010. november 22. 02:03452.

    a nők nem szarvasünők.

     

     

    látom nem érted hogy működik a társfeleséges kapcsolat, de nem egymás szeme előtt ölelgetik a másikat.

    a diszkréció működik.

     

    a társfeleségek pedig az esetek többségében nagyon jó barátnők és a gyerekek anyjai együtt.

     

     

    a hálószobában csak egy asszony van.

     

    mindkét feleségnek ugyanolyan jogai vannak, ugyanazok a javak illetik meg őket.

     

    mi Allahért szeretjük egymást és ez a kötelék sokkal erősebb, mint te vagy más olvasó hiszed vagy hiszitek.

    egy férfi egy-kettő-három-négy felesége mind jogos feleség. mind feleségek. 

     

    az iszlám szerint a házasság értékes és áldással teli.

    az iszlám megbecsüli a nőket és kényelembe helyezi őket.

     

    a többnejűség jogát Allah, a Teremtő adta a férfiaknak.

     

    de csak azok a férfiak vehetnek maguk mellé több feleséget, akik képesek jól, szépen és igazságosan bánni a feleségeikkel.

     

     

    tekintsd meg ezeket, illetve hallgass bele ezekbe a fájlokba:

     

     

    From the Completeness of a Man is Love for His Wives

     

     

    You Will Never Be Able To Do Perfect Justice Between Wives Even If It Is Your Ardent Desire

     

     

    Be Patient with your Wives

     

     

    felveheted a kapcsolatot ezzel az oldallal is, amennyiben beszélsz angolul.

    ők kanadában vannak és nagyon jó pdf fájlokat illetve audiókat vagy cikkeket tartanak az iszlámról, amelyeket hozzáértők válogattak össze.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     

Címlap

top