Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Mszp-s stiklik

lárifárika
Létrehozva: 2010. március 9. 22:14

Sziasztok! 

 

 

 

 

 

Ide gyűjtsük mindazokat a stikliket, amit az Mszp elkövetett az ország és az emberek ellen !


Legyen ez az mszp-s stiklik,  átverések gyűjtőhelye! 

 

 

Szerintem érdemes összegyűjteni, hogy ne keverjük és ne feledjük ! 

 

 

A kulturált hangnem mindenkinek kötelező !!! 

 

 

 

 

  1. 2013. október 27. 15:491651.

    És ami teljes kitaláció, amelyet később bírósági ítéletek cáfolnak meg. 

    A tényszerűség nem erős oldala ennek a topiknak.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1648)
    2013-10-27  14:09
  2. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. október 27. 14:181650.

    Ehhez kapcsolódván:

     

    Ugyanakkor nem vonják felelősségre azokat az ügyészeket és bírákat, akik hamis rendőri jelentések alapján vádoltak meg, illetve ítéltek el a 2006. őszi eseményeket követően olyan személyeket, akiket valójában az egyenruhások bántalmaztak – ezt a Legfelsőbb Bíróság volt tanácsvezető bírája közölte.

  3. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. október 27. 14:141649.

     (Ebben az esetben természetesen az említett húsz bíró cselekedete volt nem szimpatikus.)

     

    Mégis semmisek a 2006-os tömegoszlatás kapcsán a hivatalos személyek elleni erőszak, rongálás, garázdaság miatt hozott ítéletek. Korábban ezeket azért próbálta semmissé tenni a kormány, mert az ítéletekben csak a rendőri jelentésekre, tanúvallomásokra alapoztak. A döntés ellen azonban mintegy húsz ítélkező bíró az Alkotmánybírósághoz fordult, amely most jóváhagyta azt. Az Ab szerint nem sérti a jogállamiság követelményét, ha jogerős bírósági ítéletek megváltoztatása kizárólag az elítéltek javára történik.

     

    A bírák szempontrendszere legitim volt, a jogbiztonságot, a bírák függetlenségét, vagy adott esetben az eljáró rendőrök személyiségi jogait, emberi méltóságát jelölték meg, de az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ezek nem megfelelőek ebben az esetben, és alkotmányosnak találta a semmisségi törvényt.

     

    Itt a fő kérdés az volt, hogy a jogerős ítéleteket át lehet-e törni, meg lehet-e változtatni, és az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy kivételes esetekben erre van lehetőség.

    Eszerint nem fogadható el az alkotmánybírósági határozat azon része, mely az eset kapcsán párhuzamot von az amnesztiával, hiszen itt eleve nem bűnös személyekről van szó, hanem a rendőri erőszak, a rendőri attak áldozatairól, akiket nem szabad kriminalizálni.

    Precedensértékű a döntés, immár az Alkotmánybíróság is megfogalmazta azt, hogy a békés tüntetőkkel szemben a rendőrségnek önmérsékletet kell tanúsítania. A semmisségi törvény attól is megóvta a magyar államot, hogy jóvátételt kelljen fizetnie a rendőri erőszak miatt. Itt elévülési időn belül több eljárás is indulhatott volna, sőt akár nemzetközi bírósághoz is fordulhattak volna az érintettek.
  4. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. október 27. 14:091648.

    Még egyszer, utoljára leírom:

     

      1. ez nem vélemény topik, senkivel nem fogok vitatkozni.

     

      2. NEM csak MSZP stikli kerül ide, hanem tágabb értelemben minden, ami számunkra, Fidesz-szimpatizánsok számára az ellenzéktől vagy holdudvaruktól, szavazóiktól bántó, sértő, antipatikus, bűn, stb.

     

     

  5. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 29. 13:091647.
    Bocsáss meg, de ez nem vita és vélemény topik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (1646)
    2013-04-29  10:29
  6. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. Április 29. 10:291646.

    Gyurcsány-Bajnai időszakban elhatalmasodott eladósodás és felelősei?

     

     Tüntetés a Hősök terén Kásler Árád szervezésében - 2013-04-21 | Hírek videók

     

     

    "Az MSZP-kormányok idején csapdába csalták az embereket a devizahitelekkel." (Aki csak ennyit visz haza a tüntetésekről, az biztosan nem az MSZP-re vagy a Bajnai pártjára fog szavazni.)

     

    Kicsit furcsának tartom a helyzetet: Nem a jelenlegi kormány ellen tüntetnek, hanem a előző kormány "árulása" és a bankrendszer ellen?

     

    A devizahitelesek tüntetései lényegében MSZP-t lejárató kampányok?

    Szerintetek jogos a kérdés?

     

     

    előzmény:
    lárifárika (1)
    2010-03-09  22:14
  7. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 16. 14:431645.

    Ugyan persze nem stikli - csak persze itt is fontos szerepet játszott (volna) a lejáratás - ami persze nem sikerült. Már megint nem.

    Nem lényeges az egész pitiáner történet Király Júliával/ról - de jólesően idézem. Szabó Annától, az MNO-ról.

     

    Király Júlia esete a fasírttal

     

    Szégyenteljes módon távozott Király Júlia a Magyar Nemzeti Banktól. Ennél több eleganciát ugyan nem vártunk tőle, de legalább a volt kollégáira tekintettel lehetett volna, méltányolva azt a hat évet, amit velük töltött. Úgy, ahogy tette a jegybank eddigi összes volt alelnöke, beleértve Király Júlia alelnöktársát, a szintén most távozott Karvalits Ferencet is.

     

    Hiába, a stílus maga az ember: Király Júlia sértettsége és hiúsága mindent felülírt, még a munkatársai, a jegybank vagy az ország iránt megmaradt lojalitást is, ha egyáltalán ismerős számára ez az érzés. Lemondása ugyanakkor tragikomikusra sikeredett. Elmehetett volna emelt fővel is, ha Simor András elnök távozásakor veszi a sátorfáját, ekkor is elmondhatta volna a jegybankot érintő szidalmait az erre mindig éhes médiapartnereinek. De akár ki is várhatta volna még azt a néhány hetet, amíg mandátuma lejár, hogy június elején önthesse ki szívét az új jegybanki vezetés szidalmazására látatlanban is vevő sajtótermékeknek. De Király Júliában még ennyi tartás sem maradt. Kiválasztotta azt a pillanatot, amikor a nemzeti bank és a monetáris tanács bejelentette az ország új gazdaságösztönző programját, amelyet mind a szakma, mint a bankok kedvezően fogadtak, így Király Júlia végül egymaga elégedetlenkedhetett a sajtóban. Pechje volt.

    Lemondása ugyanis egybeesett a bankszövetség pozitív véleményének publikálásával, sőt a forint erősödésével is. Hát, így járnak azok, akik már eljövetelük után néhány órával, vélhetőleg időben leszervezett interjúkban kürtölik tele a világot saját sérelmeikkel. Az ilyen kifakadások pusztán arra szolgálhatnak, hogy csorbítsák a Simor András offshore-ügyei és a jegybank felhatalmazás nélküli korábbi adatkiszivárogtatása miatt egyszer már nehéz helyzetbe került jegybank hírnevét. Vagy hogy az új programját és a kollégák erőfeszítéseit próbálják rossz színben feltüntetni, hitelteleníteni külföldön.

    És ami ezek után következik, az csak erős idegzetűeknek ajánlható. A volt alelnök asszony, akit még a Gyurcsány-kabinet alatt neveztek ki, a következő idézettel vett búcsút a jegybanki kollégáktól: „Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.” A mottót Örkény István Fasírt című művéből vette, a volt kollégák ilyen mértékű lenézésének megítélése mindenkinek szíve joga. Véleményszabadság van, és Király Júlia ezzel tette le a névjegyét. Távozása módját elnézve, csak helyeselhető döntése, kár, hogy nem hamarabb hozta meg. Neve így kerülhetett egy szintre például Paul Lendvaival, aki az osztrák lapokban gyűlölködik és szítja az indulatokat Magyarország ellen hosszú évek óta.

    Egyikük sem értette meg, hogy kirohanásaikkal nem a kormányt, hanem saját magukat minősítik, mert a vádak mögötti személyes indulatokat még a laikus, a magyar viszonyokat nem ismerő újságolvasók is kiérzik. Király Júlia mandátuma lejár, őt tehát senki sem „darálta be”. Az új vezetést pár hét alatt nem ismerhette meg, nem is törekedett rá, ha tehát pusztán előítéletei alapján döntött, akkor korábban szednie kellett volna a cókmókját. A dúló-fúló nagyasszony után egy mondat biztos megmaradhat a lakosság emlékezetben, legalábbis egy darabig: ő mondta a devizahitel-csapdába került több százezer magyar családról, hogy ezt a „szűk réteget” nem kell megmenteni. Milyen szerencse, hogy ezt az álláspontot csak kevesen osztották! Így lett törvényünk a végtörlesztésről, az árfolyamgátról, a kilakoltatási moratóriumról és a devizakölcsönt kiváltó kedvezményes jegybanki forintkölcsönről.

    Király Júlia (ön)lejárató kampánya legfeljebb három napig tart, de emberi méltóságból csak egy van. Sajnáljuk.

  8. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 16. 14:321644.

    Újfent - mert lejáratni jó... folynak a próbálkozások.

     

    Újfajta kirakatadót talált fel a Népszabadság

     

    Rá akarta tukmálni a kirakatadót Belváros-Lipótvárosra a Népszabadság. A baloldali lap pechje, hogy létezik már ilyesmi, csak persze nem abban a formában, ahogy ott elképzelték.

     

    A falakon belüli rész után építményadót szednek, a falakon kívül kirakatadót és közterület-foglalási díjat – háborog egy a neve elhallgatását kérő (ilyenkor mindig így van - tőlem) üzlettulajdonos. A Népszabadságban jelent meg ez a mondat, és hangozzék akármennyire hihetetlenül, de attól még igaz: az igeidők jelentik benne a legnagyobb izgalmat. Szögezzük is le mindjárt az elején, hogy a „szednek” szó jelen idejű. Nem ér röhögni: tényleg ez a lényeg.

    Történt ugyanis, hogy egy cikkében a baloldali napilap arról számolt be kész tényként, hogy az V. kerületben kirakatadót tervez bevezetni a városvezetés, amely alól egyedül Rogán Antal polgármester adhat felmentést. Az írás egy neve elhallgatását kérő tulajdonos megszólításával kezdődik, aki úgy látja: ez aztán tényleg betenné a kaput a belvárosi üzleteknek. Majd jön a már idézett névtelen boltos panasza, amelyből az derül ki, hogy ez az adónem már létezik.

     

    És ez így is van, csak hát azok a fránya részletek… Rogán Antal kiadott egy közleményt, amelyben azt írja: „1995 óta benne van a közterület-használati rendeletben, hogy csak azok az üvegportálok kötelesek közterület-használati díjat fizetni, amelyek több mint 10 centiméterrel kilógnak a fal síkjából”. Végül hozzácsapta azt is, hogy ilyenből lehet összesen tíz darab Belváros-Lipótvárosban. A lap aztán egy cikkben visszautasította, hogy hazudott volna, és hogy, hogy nem, a névtelen megadóztatott is eltűnt a hasábokról.

    Erre a cikkre is reagált a polgármester, jelezve, örül neki, hogy a Népszabadság végre elismerte: a Belváros nem fog kirakatadót bevezetni. „Amit új szabályként próbálnak eladni, arról tegnap is tudták: szó szerint ugyanaz, mint ami 18 éve, 1995 óta hatályban van”. A slusszpoén pedig az, hogy a városvezető kigyűjtötte, hogy ez alapján a rettenetesnek beállított adónak az alapján mennyi kirakatnak kellett közterület-használati díjat fizetnie. Hát, tíznél is kevesebbnek: egészen pontosan egynek sem.

    Mi ebből a tanulság? Óvatosan kell bánni ezekkel a névtelenül nyilatkozó riportalanyokkal.

     

  9. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 16. 13:541643.

    Mert besározni mindig jó... (volna)

     

    Orbán egy olajszőkítővel együtt szurkolt?!

     

    Az Index Igaz, ami igaz rovata egy Facebookon terjedő állításnak járt utána.

     

    Az állítás szerint Orbánt egy Vidi meccs után egy egykori olajszőkítő, ma drogbizniszben utazó maffiózóval, bizonyos Szűcs Attilával együtt fényképezték le. Ebből a facebookos poszt szerzője – az Index szerint - messzemenő következtetéseket vont le a pártfinanszírozással kapcsolatban. A lap azonban – a képen szintén látható Török Gábor politológus közvetítésével – kinyomozta: a fotón nem Szűcs Attila, hanem Hársfalvi Tamás közgazdász látható. Hársfalvi az Index megkeresésére elmondta: sok mindenki mással együtt kapott belépőt a VIP-szektorba a török Trabzonspor elleni EL-selejtezőre, így az, hogy a miniszterelnökkel egy képre került, csupán a véletlen műve.
  10. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 8. 13:371642.

    Eszembe jutott a kommunizmusról Herényi, és az ő egyik örökbecsű hozzászólása - csak hogy ne feledjük:

     

    "Az, hogy a kommunizmus áldozatává ki vált, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát ő erről dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett. Viszont az, hogy valaki zsidónak vagy cigánynak születik, az nem az ő döntésének a kérdése. A két dolgot ily módon egy platformra helyezni és teljesen egyenrangúnak és egyenértékűnek feltüntetni, az én számomra elfogadhatatlan" 

  11. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 8. 13:331641.

    Ide tartozott volna...:

     

    Hála és dicsőség a felszabadító Vörös Hadseregnek! – ilyen és ehhez hasonló gondolatokat osztott meg a Facebookon az MSZP-s Szanyi Tibor, miközben a fővárosi Szabadság téri szovjet emlékű megkoszorúzásával büszkélkedett.

     

    Egy fényképet is feltett közösségi oldalára „Megemlékeztünk" címmel. A hozzászólások között arról értekezik, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította Magyarországot a náci–nyilas rémuralom alól. A szovjet emlékmű elhelyezését kritizáló hozzászólásra pedig közölte: jó helyen van az.

     

    (Ha már Thürmer az inkvizícióval jön... akkor aktuális lesz lassan Mohácsért, Muhiért is háladó kegyhelyet is építeni az akkori győzteseknek, tatárnak, töröknek)

     

    (Törökdúlás, tatárdúlás, felszabadúlás...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1639)
    2013-04-08  13:19
  12. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 8. 13:271640.

    Hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány korábbi szerződései miatt a Fővárosi Főügyészség.

    A feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) tette. Az alapítvány tulajdonában volt az egykori ORI-székház Budapest belvárosában, a Vörösmarty téren. Az ingatlan helyén ma már bevásárlóközpont áll, a beruházó az egyik külföldi bank volt. A Kehi szerint az adásvételkor az alapítványt 1,3 milliárd forintos vagyoni hátrány érte. Az ORI-székház bérlőit az alapítványnak kártalanítania kellett. Az egyik legnagyobb bérlő egy olyan cég volt, amelyben a diszkókirályként emlegetett Vizoviczki László is érdekelt volt. A vállalkozó a tavaly kirobbant rendőrségi korrupciós botrány egyik gyanúsítottja.

  13. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 8. 13:191639.

    A Munkáspárt elnöke szerint a vörös csillag és a sarló-kalapács a munkásmozgalom jelképe. Thürmer Gyula szerint nem lehet összehasonlítani az önkényuralmi szimbólumokkal, a horogkereszttel meg a nyilaskereszttel.

     

    A törpepárt elnöke azt magyarázta a szociális riportra hazánkba látogató Európai Baloldali Párttal tartott közös rendezvényen, hogy nemcsak a kommunista hatalom gyilkolt politikai alapon, hanem a kereszt védelmére létrehozott inkvizíció is.

     

    Az újraelosztás miatt nyúltak a diktatúrához?

    Az Éhség Magyarországon című rendezvény francia vendége arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orbán-kormány nem képes úrrá lenni a súlyosbodó szociális válságon. A kommunista párti aktivista az Európai Parlament elé vinné a magyarországi mélyszegények ügyét. Azt állítja: korábban a szovjet hatalom az újraelosztás érdekében nyúlt a diktatúrához, a fasizmus azonban célirányosan gyilkolt.

    „Egyáltalán nem lehet összekeverni a két dolgot – mondta Christine Mandelson. – Míg az egyik, ugyan nem demokratikus eszközökkel, de a lakosság nagy többségének az érdekeit szolgálta, addig a másik, a társadalmak megosztásában volt érdekelt és ezért a célért, szélsőséges módon, gyilkolni is hajlandó volt” – tette hozzá a francia Kommunista Párt tagja.

     

    - Értem én... Az emberek érdekeit szolgálta a százmilló áldozatot követelő bolsevik proletárdiktatúra. A francia kommunista elvtársnő szerint faji alapon helytelen ölni, osztály-alapon helyes. Frankó.

     

    Szerintem hordják csak a mindkét rezsim jelképeit. Legalább tudom, kiket kell nagy ívben kerülnöm, még az utcán is...

  14. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 8. 13:101638.

    Hatósági közreműködéssel rögzíthette a terhelő hangfelvételeket a Budaházy-ügyben a vád egyik fontos tanúja. Benkő György korábban azt állította, hogy mobiltelefonjával vette fel a Magyarok Nyilai nevű szervezet egyik tagjával folytatott beszélgetéseket. A többórányi hanganyag nem tekinthető bizonyítéknak, ha bírói engedély nélkül készült.

    A százhalombattai autószerelő korábban azt állította, hogy a beszélgetéseket mobiltelefonnal vette fel. A tárgyalóteremben azonban egyértelművé vált, hogy egy betechnikázott autót kapott a hatóságoktól. A hangfelvételek pedig arról tanúskodnak, hogy a beszélgetéseket rendőrök rögzítették.

    Bár a Budaházy-ügyben a hivatalos nyomravezetői díj 10 millió forint volt, Benkő György jóval nagyobb összegről beszélt a barátnőjének. Benkő Györgynek jól jött a pénz. Három és fél millió forinttal tartozott akkoriban az adóhatóságnak. Egyéb érdeke is fűződhetett a hatóságokkal való együttműködéshez. Börtönbe kellett volna vonulnia, a behívót is megkapta, de végül nem került rács mögé. Az egyelőre nem tudni, hogy kik szervezték be.

    A Budaházy-ügyben idén ítélet várható. Kérdés, hogy a bíróság figyelembe veheti-e a Benkő-féle hangfelvételeket. Ha azokról kiderül, hogy hatósági közreműködéssel, de bírói engedély nélkül készültek, akkor nem tekinthetők bizonyítéknak.

     

    Újabb bravo a nyomozó hatóságoknak! (Vajon miért olyan érthetetlen, hogy egy szakma szabályait be kell betartani? Az enyémben emberi élet múlhat rajta - az övékben az, hogy valaki nem nyeri el a méltó büntetését...)

  15. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. Április 8. 13:021637.

    Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség a volt rendőri vezetőkre a 2006-os őszi zavargások miatt indult büntetőügyben.

     

    Bene László volt országos rendőrfőkapitányt azért ítélhetik el, mert 2006. október 23-án a rendőrök nem viseltek azonosítójelvényt, később pedig nem indított vizsgálatot a rendőri visszaélésekkel összefüggésben. Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt, valamint Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnokát elöljárói intézkedés elmulasztásában találhatják bűnösnek.

     

    - Borítékolom, hogy nem kapnak büntetést. Fogalmam sincs, Gergényiék miért nem világítottak rá Gyurcsány szerepére.  

  16. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. Április 8. 09:401636.
  17. 2013. Április 2. 20:311635.

    Első fokon bűnös, és megrovást kapott Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés korábbi elnöke, volt szocialista országgyűlési képviselő. A politikust azért ítélték el, mert 2004-ben valótlan tartalmú iratokat iktatott be a cégbíróságon a felügyelete alá tartozó megyei fejlesztési ügynökség könyvvizsgálójával kapcsolatban.

    A szocialista politikust közokirat-hamisítással vádolják. 

    Hornyák Zsolt bíró ugyanazt a büntetést szabta ki Juhászné Lévai Katalinra, mint amit az ügy másik két szereplője, egy ügyvéd és az ügynökség akkori ügyvezetője kapott korábban. A bíró azzal indokolta a döntését, hogy Juhászné tudta, hogy valótlan tartalmú okiratot nyújtanak be a cégbírósághoz.

    Az ítéletet az ügyész elfogadta, Juhászné Lévai Katalin és védője nem. Az ügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

     

  18. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 27. 23:381634.

    Kommentár nélkül, csak úgy...

     

    Barmok. Bocsánat. Románok.

     

    A szocialisták 23 millió románja csak nem akar eltűnni sehogyan sem.

    Ha nem megy, nem kellene erőltetni. Az MSZP nem tudja eldönteni, mi legyen ezekkel a románokkal. Pontosabban azt, hogy mit is gondoljon róluk.

    A szocialisták elnöksége például január közepén Erdélyben turnézott, többek között azért, hogy Mesterházy Attila pártelnök bocsánatot kérhessen az erdélyi magyaroktól (meg nyilván a többi határon túli magyar közösségtől) a 2004-es népszavazásért. Mármint azért, hogy a szocialisták akkor a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. És miközben az elnökség a párt új nemzetpolitikai koncepcióját ismertette az erdélyi magyaroknak (erről itt is lehet olvasni, érdemes), a miskolci szocik jó ütemérzékkel románoztak.

    Aztán, miután az MSZP visszatért diadalmas erdélyi hadjáratából, Szanyi Tibor, a párt elnökségének tagja barmoknak nevezte azokat, akik kolozsvári látogatásuk ellen tüntettek.

    Most pedig jött Gyula. Ahol a Fidesz-KDNP frakció ülésezése idején az ellenzék demonstrált, a kormánypártiak pedig a demonstrálók ellen demonstráltak. És ahol Szanyi ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy tréfálkozzon. Azt mondta az indexnek, hogy románul fogja köszönteni a békemeneteseket, mert szerinte sokan onnan jöttek.

    Az, hogy a kormánypártiak között voltak-e Romániában élő magyarok vagy nem, pont mindegy. De a szocik csak nem tudnak leszakadni a 2004-es kampányukról. Ül a nyakunkon 23 millió román, és nem akarnak eltűnni innen. Nem csoda, hogy a szocik is felfigyelnek rájuk.

    A bocsánatkérés és az együttműködési megállapodások nem sokat érnek: ha egy pillanatra is hasznosnak tűnik, a szocik szemrebbenés nélkül románoznak. Hátha nyitott, befogadó és toleráns szimpatizánsaiknak tetszik.

    Szanyi a Híradónak azt mondta, hogy a szeretet jegyében beszélt volna románul. Végül nem tette. És még jobb lett volna, ha magyarul se nagyon szólal meg.

     

    Makai József

     

  19. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 27. 23:201633.

    Adatvédelmi vizsgálat indult a Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezette Együtt 2014 Facebook-oldalán indított adatgyűjtő kampány ügyében.

     

    Egy beadvány szerint az Együtt 2014 adatgyűjtése számos törvényi rendelkezést sért, a politikai nézetekre vonatkozó adatok illetéktelen kezekbe vagy külföldre kerülhetnek. Az állampolgári beadvány szerint a Haza és Haladás Alapítvány a felhasználók gépére egyedi azonosító szoftvert telepít, amely tisztázatlan és ellenőrizetlen módon gyűjthet személyes adatokat a felhasználók Facebook-oldaláról.

    A Fidesz kérédseket intézett Bajnai pártjához, egyebek mellett arra kíváncsi, hogy miért továbbítják Európán kívüli, meg nem nevezett szervezeteknek magyar emberek adatait, pontosan melyek ezek a szervezetek, milyen célra használják fel az adatokat, és miféle szoftverek azok, amelyeket a felhasználók gépére telepítenek ˜– sorolta a kérdéseket Kocsis, aki szerint súlyos adatkezelési törvénytelenség gyanújáról van szó.

     

    Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke jövő hétre ígérte a vizsgálat eredményét.

    idézet:
    nyhpraxis (1615)
    2013-03-21 20:33:42

    Péterfalvi közölte: némi kiegészítés kell az állampolgárok tájékoztatására, de a dolog rendben van, nem tartja aggályosnak. Remélte, hogy az adatok nem jutnak külföldre.

     

    Mi is reméljük.

     

    Hivatalosan ez így hangzik: egyértelműen nevezzék meg a magyarországi adatkezelőt vagy adatkezelőket, akiket a választási szövetség igénybe kíván venni, az egyesület esetleges jogutódját, illetve a választói mozgalom tevékenységében közreműködő úgynevezett harmadik személyeket is.

    Adatbiztonsági aggályokra való tekintettel a jövőben se továbbítsák az érintettek adatait EGT tagállamban vagy harmadik országban székhellyel rendelkező adatfeldolgozó részére - szólít fel a Péterfalvi Attila.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1614)
    2013-03-21  20:33
  20. 2013. március 26. 11:071632.

    Nem MSZP stikli, mondjuk úgy: Magyarország ellenes.

     

    Személyes ellenszenv vezérli Magyarországgal szemben Viviane Redinget, az unió alapjogi biztosát, ezért marasztalta el az Orbán-kormányt az ír gázoló ügyében – mondta Navracsics Tibor igazságügy-miniszter.

     

    Reding nemrég az egyik vezető német lapnak azt nyilatkozta: mivel a magyar igazságszolgáltatás nem független, Francis Ciarán Tobint nem kell kiadni a magyar hatóságoknak. Az ír férfi 13 éve Leányfalun két kisgyermeket gázolt halálra, 2002-óta van érvényben ellene jogerős ítélet.

    Ezek szerint Reding úgy gondolja, 2002-ben sem volt a magyar igazságszolgáltatás független.

     

    (– Viviane Reding idestova másfél éve magánháborút vív Magyarország ellen. Nincs olyan megnyilvánulási lehetősége – amikor akármilyen témáról is beszéljen –, hogy valahogy bele ne keverné hazánkat, hogy neki milyen problémái vannak Magyarországgal, miközben az utóbbi évek legsikeresebb EU-s elnökségét bonyolítottunk le – jelentette ki Navracsics Tibor.)

     

  21. 2013. március 26. 10:591631.

    131 ezer forintba került Szanyi Tibornak a múlt heti parlamenti mutogatása, miután az Országgyűlés kormánypárti és jobbikos szavazatokkal megszavazta a pénzbírság kiszabását.

    A szocialista képviselő múlt hétfőn – interpellációja után – mutatott be az ülésteremben, azt állította, hogy beszéde közben a jobbikos képviselők sértegették, a félre nem érthető jelzés nekik szólt. Ezt azonban nem igazolja sem a jegyzőkönyv, sem a televíziós felvétel.

     

    Magyarul: Szanyi hazudott.

  22. 2013. március 25. 16:111630.
    Tuti a blog! :o))Senkiben ne legyen kétség, ezerrel pörög a kampány. Bajnai Gordon vasárnap „házi gyártású válságról” beszélt Gyöngyösön Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján. A potenciális miniszterelnök-jelölt szerint egyértelműen a kormány elhibázott gazdaságpolitikája felelős a hazai válságért. Érdekes egyoldalúság ez egy szakmai konferencián, bár mostanra megszokhattuk, hogy Bajnai „szakmaisága” igencsak egyoldalú. Érdemes tehát felfrissíteni, hogy mi is az oka a hazai válságnak.Először is kicsit leegyszerűsítő a „made in Hungary” címke a hazai állapotok jellemzésére, mikor állandóan azt halljuk valamelyik uniós tagországról, hogy bizony ott is nagy a baj. Most éppen Ciprus borzolja a kedélyeket, Olaszország sem áll olyan jól, Portugáliát, Spanyolországot is mentik, Görögországot ne említsük. De példának okáért a tengerentúlon sem olyan rózsás a helyzet. Az USA 2012 utolsó negyedévére éves szintre számolva 0,1 százalékos GDP csökkenést könyvelhetett el, talán ott nem lesz recesszió, de azért tartanak tőle. A fentiek ismeretében – és nem hisszük, hogy Bajnai ennyire ne ismerné a gazdasági folyamatokat – meglehetősen költői szakmai túlzás egyedüli felelősként megnevezni a magyar kormányt a hazai válságért. Ugyanakkor van némi igazság a hazai gyártás kifejezésben. Elég például Róna Péter levelére gondolni, amelyben a hazai gazdaság legnagyobb bajaként a devizahitelezést emlegette, az első számú felelősök között megnevezve Bajnai Gordont. Róna egyébként az LMP alapítványának társelnöke volt, de lemondásra kényszerült mikor hosszas huzavona után egyértelmű vált, hogy az LMP nem kér az Együtt 2014 öleléséből. Szorosan nem vág ezen írás tárgyába, ezért zárójelben jegyezzük meg, hogy a sikertelen bekebelezési akció után maradt a leszalámizás taktikája. 2012 tele után kivált az LMP-ből a Párbeszéd Magyarországért (PM) csoport, hogy egyesek rögtön társelnökök legyenek az E2014-ben. Ó jeeee, bár a télnek még nincs vége. Talán Rónait inkább lemondásra kényszerítették „bosszúból” az akkor még LMP tag PM-esek, nem tudjuk.Bajnai Gyöngyösön azt is kijelentette, hogy gazdaságpolitikai céljai között szerepel a befektetést kereső külföldi tőke hazánkba csatornázása. Ezzel nincs is baj, a magyar kormány számtalanszor kifejtette hasonló szándékát. Egy megkötésselnem kérünk azokból a cégekből, amelyek Magyarországot rövid távú befektetésnek használják gátlástalan profitéhségük csillapítására. Akár úgy, hogy indokolatlan adókedvezményeket kapnak, akár úgy, hogy indokolatlan monopóliumokat szereznek az államtól.Azért kell ez a megkötés, mert a 2010 előtti gazdaságpolitikai modell – mikor Bajnai Gordon igencsak meghatározó figurája volt a hazai gazdaságpolitikai irányításnak – csődöt mondott. Csődöt mondott, mert a mindenáron való harc a külföldi tőkéért igazából „több munkahelyet szüntetet  meg, mint amennyit létrehozott , és a külföldi tőke áráért – a kedvezményekért, a támogatásokért, és a GNP 6-8 százalékát is elérő kamat, osztalék és royalty jövedelem kiáramlásért – a bérmunkával kitermelt hozzáadott érték nem fedezte a bérmunka előállításához és fenntartásához szükséges szociális költségeket, mint az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjat, a munkanélküli-segélyt, az infrastrukturális beruházásokat, a rendőrséget és az államigazgatást stb.”  Sokan kifejtették ezt a gondolatot, mi ismét Róna Pétertidéztük, hogy itt köszönjük meg fent említett levelét és ezen igaz sorait. Ha esetleg valaki tovább olvassa az idézet alapjául szolgáló írást, és összeveti az azóta tett kormányintézkedésekkel (stratégiai megállapodások, rezsicsökkentés), akkor beláthatja, hogy Róna téved a kormány felfogását illetően. Ezt is csak zárójelben.Bajnai Gyöngyösön hatéves távlatról beszélt. A kormány sem gondolja ezt másképp, hogy rendbe tegye a devizahitelezés és vadkapitalista külföldi tőke által okozott károkat. Bajnai ugyanakkor a kormány jelenlegi lépéseit dilettantizmusnak és egy szűk réteg zsákmányszerzésének nevezi. Rossz lehet szembenézni azzal, hogy – ahogy Bajnai egykori minisztere fogalmazott őszödi beszédében – „trükkök százai” helyett elkezdődött a rendrakás és egy „normális” kapitalista verseny kialakítása.
    Ha Bajnai mint szakember, ezt nem akarja elfogadni, akkor üzenjük azoknak, akik rá adnák a voksukat 2014-ben, hogy íme a bizonyíték: Bajnai rossz szakember. Ha Bajnai, mint politikus ezt nem akarja elfogadni, akkor pedig azért kár rá szavazni, mert rossz politikus. (!!!!)
  23. 2013. március 25. 16:091629.
    Eddig nem sok szó esett róla, de érdemes megvizsgálni, hogy a Bajnai Gordon második eljövetelével (2012. október 23.) szinte egyidőben megalakult Haza és Haladás Egyesületnek kik is pontosan az alapítóiKik számítanak Bajnai Gordon legközelebbi munkatársainak, akikkel véghez szeretné vinni a korszakváltás programját? A továbbolvasás innentől csak alacsonyabb vérnyomású olvasóinknak ajánlott.Simó György a Dataplex Kft. eladása idején a T-Online Rt. vezérigazgatója volt. Tudják, ez az a cég, amelyet a Bajnai Gordon vezette Wallis úgy adott el cirka 3 milliárd forintos (!) haszonnal, három ciprusi cégen keresztül a Telekomnak, hogy közben a Kóka János vezette gazdasági minisztérium állami megrendelésekkel tömte ki a DataplexetAz ügyben 2007 óta folyik nyomozás. Merő véletlen lehet, hogy a három ciprusi cég tulajdonosai között megtaláljuk Bajnai Gordont és Kóka János sógorát is. Simó György nem mellesleg közös céget (Day One Capital) alapított pár éve azzal a Kákosy Csabával, aki jelenleg Mesterházy Attila gazdaságpolitikai tanácsadója, korábban pedig Kóka János kabinetfőnöke volt. A kör pedig bezárult…Bitó László igazi Gyurcsány-fan 2006 novemberében (!) publicisztikát írt „Miért szeretem Gy.F.-et címmel?”. Ebben többek között párhuzamot vont Jézus és Gyurcsány között: „S így mindazok alapján, amit megtudtam Gy. F.-ről, egyre könnyebb lett megkedvelnem. Talán nem politikai maffia, hanem maga a Gondviselés hozta nyilvánosságra őszödi önostorozását, hogy lássuk őt az ő damaszkuszi útján, szenvedélyes haza- és igazságszeretetében”. Bárándy Péter igazi balliberális sztárügyvéd, tevékenykedett a Hunvald-ügyben, a Hagyó-perben, védte a Klubrádiót is. Ráadásuligazságügyi miniszterként nem mondott igazat (…) Kulcsár Attilával való találkozásával kapcsolatban. Felcsuti Péter 2008-ban büszkén megvallotta a HVG-nek, hogy 1956 náluk „nem volt se forradalom, se szabadságharc”. Emellett volt munkásőr és bankszövetségi elnökként is dolgozott Érdekes párosítás… Oszkó Péter 2008-ban még jónak tartotta az egykulcsos adót, ma már eltörölné. Ugyanő korábban eltörölte volna az adójóváírást, ma újra bevezetné. Hiába, nagy szakértő a pali.Balázs Péter Bajnai külügyminisztere volt, az ő minisztersége alatt törölte fel Magyarországgal a padlót Robert Fico akkor, amikor csak akartaKorányi Dávid szintén Bajnai külügyese, jelenleg az Egyesült Államokban ösztöndíjas, vélhetően ő közvetíti az amerikaiak kívánságait Bajnaiék feléSimon László a második Gyurcsány-kormány idején a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese volt, tehát működtetője a Bajnai által összetákolt gyalázatos fejlesztéspolitikai intézményrendszernek.Szigetvári Viktor Gyurcsány és Bajnai bizalmi embere: sajtófőnök, kabinetfőnök, az MSZP 2006-os és 2010-es kampányfőnöke. Egészen idén januárig az MSZP tagja. Gyurkovics Tamás Gyurcsány és Bajnai kommunikációs tanácsadójaként is dolgozott. Kalmár Péter Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyve szerint egy társaságot alkotott Gyurcsánnyal és Bajnaival a rendszerváltás idején. Vörös T. Károlyt, a Népszabadság volt főszerkesztőjét pedig az MSZP Szabad Sajtó díjjal jutalmazta 2011-ben. Jöjjön most két MSZP-tagHaris Éva az MSZP stratégiai bizottságának elnöke, Falus Ferenc pedig az MSZP országos nyugdíjas tagozatának elnökségi tagja. Falus emellett „benne volt” a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb gazdasági bűnügyének perében, az úgynevezett Diagon-ügyben.Ehhez sokat már nem lehet hozzátenni. Hogy is mondta Gyurcsány az őszödi beszédben? „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”
  24. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 25. 15:131628.

    Második strófa

     

    (Mindig eszembe jut egy ismerősöm filozófus barátja, aki Hellert lukácsista epigonnak, Tamás Gáspárt pozőrnek nevezte, már olyan értelemben, hogy van a társadalom, benne a filozófusok és nem filozófusok és azok, akik filozófusnak akarnak látszani, de csak pozőrök. De ez csak kis kitérő.)

     

    Heller ebben a megalázkodó, magyarázkodó önvizsgálati levelében utal Lukácsra.

     

    "Mindeddig csak a magam személyéről beszéltem, de nem szóltam Lukács Györgyhöz való viszonyomról. A kommunizmushoz, a marxizmushoz és a párthoz engem nem utolsó sorban Lukács személye és munkássága vezetett. Lukács György az elmult két évben számos politikai hibát követett el. Lukács személyéhez való ragaszkodásom, munkássága iránt érzett tiszteletem hosszu ideig megakadályozott abban, hogy ezeket a hibákat észrevegyem. Ez is számos hibám alapja volt. Mikor pl. az egyetemen a filozofiai tanszék kisérletet tett a Lukács-vitára, én azon voltam, hogy ezt megakadályozzam, hogy a Lukács vita – melyet akkor helytelennek tartottam – ne kerüljön az egyetem falain belül. Ezzel kétségtelenül kontrakariroztam a párt szándékait és ártottam a párt politikájának. Ma már tudom, hogy ezt helytelenül tettem. Hogy ebben az önbirálatban mégsem elemeztem Lukács hibáit, hanem a magaméiról beszéltem, azért van, mert én ezeket a hibákat a maguk idejében helyeseltem, másokat is elkövettem és ezért utolsó lehetek, aki Lukácsra követ vethet miattuk. Ezért helyesebbnek tartom, ha birálatomat magamra korlátozom, magamra, akinek érdemeihez képest hibái nagyok."

     

      Heller a mai napig tanítómesterének tekinti Lukácsot.

     

      Ki volt Lukács György?

     

     Lukács György a honi marxista filozófia "nagyja" a Vörös Hadsereg népbiztosa volt 1919-ben. A hírhedt poroszlói tizedelés alakja, nyolc embert lövetett fejbe. Hamvas Béla ellehetetlenítője, esztétikájába nem fért bele Madách: Ember tragédiája... Igazi apologéta volt, erőszakos terjesztője, képviselője a marxi társadalomszemléletnek és etikának, esztétikának. Első számú tanácsadója Kádárnak.

    (Persze idővel őt is elérte a sorsa: saját, jóval kvalifikálatlanabb embere nyírta ki és állt a helyére...)

  25. 2013. március 24. 18:281627.

    Mindig érdekesek a közszereplők ilyen múltbéli megnyilatkozásai, annyi minden kiderülhet róluk! Örülök, hogy ezt ide bevágtad, rendkívül mulatságos volt olvasni. Ha van még hasonló, várom a többi politikus és szabadságharcos hátramaradt dokumentumait! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1626)
    2013-03-24  16:31
  26. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 24. 16:311626.

     (folyt.)

     

    Politikai hibáim közé tartozik, hogy hosszabb-rövidebb ideig vak voltam ellenforradalmárokká vált volt barátaimmal szemben. Mészáros Istvánnal például csak akkor szakitottam meg – igaz, nem nagyon gyakori – levélváltásomat, mikor tudomásomra jutott, hogy elvállalta a disszidens irószövetség titkárságát, tehát, mikor árulóvá válása nyilvánvalóvá lett. Politikai hibám volt az is, hogy tul gyakran és tul sok helyen beszéltem arról, amiben hibát láttam, mindenek előtt vélt és valóságos személyes sérelmeimről. Most szeretnék rátérni ideologiai hibáimra. Megjelent munkáimban ilyen hibákat mai szememmel sem tudok felfedezni. Kosztolányi könyvem világosan és egyértelmüen a polgári értelmiség jellemtelensége, köpenyegforgatása ellen irányult.

    Elemzésem az ellenforradalom előtt, alatt és után, sajnos, tul sok alátámasztást is kapott. A polgári ideologusok ezt a könyvet igy is fogták fel és ezért is fogadták ellenszenvvel. Kiss Elvtárs tévesen vonatkoztatott egyes részleteket az ellenforradalom helytelen megitélésére, minthogy a könyvet még 1956 januárjában adtam le a kiadónak.

    Koránt sem ilyen problémátlan az egyetemen kiadott etika jegyzetem. Egyetemi előadásaimat a már fent jelzett lelkiállapotban tartottam s igy természetes, hogy ennek az elvontabb ideologiai kérdések megoldásában is mutatkozott negativ hatása. Hozzá teszem, hogy akaratlanul. A hibákat / pl. az érdek-fogalom meg, – határozásában, cselekvés és megismerés viszonyának kérdésében, az erkölcsi választás megfogalmazásában, az állanelmélet egyes problemáinak megitélésében / az tette lehetővé, hogy tulhangsulyoztam a morális szempontokat, egyes erkölcsi elveket elvonatkoztattam konkrét megjelenési formáitól, elsősorban konkrét osztálytartalmuktól. Hibáim egy részét részben magamtól, részben Bródy elvtárs kritikája alapján már felismertem és tavaly az egész anyagot ujra teljesen átirtam. Most azonban ugy látom, hogy maradt még benne jócskán javitanivaló.

    – Egész alapmagatartásomra jellemző volt az is, hogy jegyzetemben alig hoztam pozitiv példát a szocializmus és kommunizmus épitésének problemaköréből. Ma ezen is szivesen segitenék, annál is inkább, hiszen a XXI. kongresszus számos, eddig rendelkezésünkre nem álló anyagot és elméleti megfogalmazást adott a szocializmus kommunizmusba való átmenetének korszakáról, s a mi pártkongresszusunk bizonnyal fog adni ilyen anyagot magyar vonatkozásban is.

    Mult esztendő telén irtam meg kis könyvemet a szociáldemokrata etikáról, melyben konkréten harcolok a revizionizmus és annak az etikában való megnyilvánulása ellen. Azon problemák megoldása, melyeket megoldani a II. internacionale teoretikusainak nem sikerült, csak a marxizmus-leninizmus alapján lehetséges s ezt igyekeztem érvekkel alátámasztani. Ezzel a munkával kapcsolatban is szivesen fogadnám az elvtársak hozzáértő birálatát.

    Mindeddig csak a magam személyéről beszéltem, de nem szóltam Lukács Györgyhöz való viszonyomról. A kommunizmushoz, a marxizmushoz és a párthoz engem nem utolsó sorban Lukács személye és munkássága vezetett. Lukács György az elmult két évben számos politikai hibát követett el. Lukács személyéhez való ragaszkodásom, munkássága iránt érzett tiszteletem hosszu ideig megakadályozott abban, hogy ezeket a hibákat észrevegyem. Ez is számos hibám alapja volt. Mikor pl. az egyetemen a filozofiai tanszék kisérletet tett a Lukács-vitára, én azon voltam, hogy ezt megakadályozzam, hogy a Lukács vita – melyet akkor helytelennek tartottam – ne kerüljön az egyetem falain belül. Ezzel kétségtelenül kontrakariroztam a párt szándékait és ártottam a párt politikájának.

    Ma már tudom, hogy ezt helytelenül tettem. Hogy ebben az önbirálatban mégsem elemeztem Lukács hibáit, hanem a magaméiról beszéltem, azért van, mert én ezeket a hibákat a maguk idejében helyeseltem, másokat is elkövettem és ezért utolsó lehetek, aki Lukácsra követ vethet miattuk. Ezért helyesebbnek tartom, ha birálatomat magamra korlátozom, magamra, akinek érdemeihez képest hibái nagyok.

    Kérem az elvtársakat arra, hogy segitsenek hibáim kijavitásában. Tudom, hogy anélkül, hogy a párt aktuális ideologiai harcaiban részt vennék marxista filozofus nem lehetek. Szeretném, ha megmondanák, mivel tehetnék bizonyosságot – nap napi pártmunkámon kivül – elhatározásom őszinteségéről. /Szivesen megirnám pl. etika jegyzetem önbirálatát, ha erre szükség mutatkoznék./ Elvtársi üdvözlettel: Heller Ágnes

  27. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 24. 16:301625.

    Rendben.

     

    A zártban megírtam, miért jutott eszembe a napokban Heller Ágnes. (Aki, maradjunk abban: nem fideszes...és legyen ez a közös nevező a jövőben stiklik szempontjából - hátha így a szerényebb képességűek is megértik a célt...)

     

    Tehát egy levélke, amiről én már régen sokszor írtam, ugyanis valamikor a rendszerváltás éveiben olvastam, de utána sikerült úgy elrejteni, hogy sokáig nem leltem nyomát - mígnem Hankiss Ágnes közzétette.

     

    Első strófa - az a bizonyos levél (betűhíven...)

      Heller Ágnes levele: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának

    Mint az MSzMP tagja kommunista kötelességemnek érzem, hogy a Párt tudomására hozzam, hogyan látom ma utolsó három éves tevékenységemet, hol látok ebben olyan hibákat, melyekkel szembe kell néznem s melyeket ki kell javitanom.

     

    Kérdezhetnék, és joggal, hogy miért nem előbb fordultam a Központi Bizottsághoz vagy egyéb pártszervekhez? Részben azért, mert csak fokozatosan jöttem rá hibáimra és egészen az utóbbi időkig ezek teljes melységükben nem világosodtak meg elöttem. Nagy segitség volt hibáim felismerésében, hogy ezt az utolsó esztendőt középiskolában töltöttem, ahol a kis pártcsoport áldozatos hétköznapi munkájában egész kézzelfogható valóságában tárultak elém azok a nehéz feladatok, melyeket a kommunistáknak hazánkban meg kell oldaniok s igy volt alkalmam elszégyelni magamat azokon az ideologiai nüansz-fenntartásokon, melyek ebben a lényeges közös harcban egy időben meggátoltak.

    – Nehezitette hibáim felismerését, hogy ezt gyakran olyanok követelték tőlem, akik az ellenforradalom idején éppen nem párthüen viselkedtek. Kispolgári magatartás volt ezért ettől viszolyognom, hiszen hibáim beismerésével nem egy-két embernek, hanem a pártnak és saját kommunista lelkiismeretemnek tartozom.

    – Végül, egy ideig azt reméltem, hogy felsőbb pártszerveim maguk fognak hibáimra rámutatni s igy nem hagynak egyedül a velük való vivódásban. Miután erre hiába vártam, most már tovább nem várhatok.

    Szeretném politikai hibáimnál kezdeni. Mindenek előtt: az 1956-os évben rendkivül alábecsültem az ellenforradalmi veszélyt. Ugy láttam, hogy egyenlőre a főprobléma a régi hibák leküzdése s csak ez után kerülhet sor a feltámadt jobboldal elleni harcra. Nem vittem át gyakorlati térre azt a helyes elvet, hogy a kétfrontos harcot mindig együtt és egyszerre kell vivni, s hogy hazánkban az ellenforradalmi polgári restauráció a főveszély. A kitört ellenforradalom csattanósan cáfolta meg álláspontomat. Mégsem vontam le belőle a szükséges következtetéseket. Az ellenforradalom leverése után éppen ugy jobban féltem a régi hibák feléledésétől, mint az ellenforradalmi revizionizmustól.

    Magát az ellenforradalmat is egy ideig helytelenül értékeltem. Leverése előtt, igaz, tisztában voltam ellenforradalmi jellegével és legfőbb célkitüzések a kommunista párt ujjászervezését tartottam, de leverése után részben lakkirozni kezdtem – bizonyos ideig még egy forradalmi szakaszáról is beszélten, – másrészt ugy véltem, hogy belső erőből is le lehetett volna verni. Ez a politikai alapmagatartás volt az oka, hogy nem vettem aktivan részt a párt megszervezésének nehéz napjaiban s az objektiv felülállás pózát öltöttem magamra olyan időben, mikor minden emberre szükség volt. Március lett, mire eljutottam odáig, hogy lássam, a párt lényegében helyes politikát folytat és a pártban van a helyem. Ez a felismerés és a pártba való belépésem azonban koránt sem jelentette minden hibám felszámolását.

    Mindenek előtt azért nem, mert a XX.kongresszussal lezárt történelmi korszak hibái számomra is nagy megrázkódtatást okoztak. Ezek a hibák nemcsak politikai, hanem elméleti kérdéseket is felvetettek, melyekkel, mint marxista filozofusnak, szembe kellett néznem. Igaz, tudtam, hogy e hibák egy része legalább történelmileg szükségszerü volt s hogy történelmileg végérvényesen tulléptünk rajtuk. Mégis páni félelemmel rettegtem a régi hibák felujulásától, s ha eszemmel tudtam is, hogy nem ismételjük meg őket, lelkem mélyén nem biztam ebben eléggé és ezt többször baráti társaságban kifejezésre is juttattam. A régi hibák felujulásától való páni félelem érzéketlenné és gyakran teljesen védtelenné tett a revizionista érveléssel szemben. Ugyanennek következményeképpen egyetemi munkámban is számos hibát követtem el. Nem szögeztem le hallgatóim előtt egyértelmüen revizionizmus-ellenes álláspontot az egyes konkrét elméleti és gyakorlati kérdésekben. Részben, mert magam sem alakitottam ki ilyen álláspontot, másrészt, mert ott, ahol konkrétem a revizionizmus ellen harcoltam is, mégis kerültem a „revizionizmus” szóhasználatot nehogy a dogmatizmus hibájába vagy akár gyanujába kerüljek. Igy a marxizmust puszta elméleti tudományként kezdtem kezelni, melyet a napi politikai harcoktól távol lehet tartani, sőt, csak igy lehet megőrizni.

     

    Bizonyos, hogy igy a párt harcainak szélére sodrodtam, ahelyett, hogy benne maradtam volna a fősodrában. Ezzel bizonnyal alkalmat adtam arra – bár konkrét esetről nem tudok, – hogy ellenzéki elemek nevemből zászlót csináljanak. Még egy politikai hiba vonult végig egész pályafutásomon. Ez a pártmunkások lebecsülése. Miután éppen a párt jóvoltából volt alkalmam arra, hogy egész időmet tanulásnak szenteljem, gyakran felülről kezeltem olyan elvtársakat, akik, ha esetleg kevesebb filozofiatörténeti munkát olvastak is, de mindig egész tevékenységüket a párt mindennapi munkájának szolgálatába állitották. Az ellenforradalom napjaiban nagyon is éreztem ennek a magatartásnak helytelenségét, de a közös veszély multán régi hibám felujult.

    Anatol France szavaival szeretném kifejezni azt, amit ma erről a kérdésről gondolok: „A politika legyen a legjobbak része, minthogy ez a legjobbik rész… Nem ismerek ostobább gőgöt, mint a teoretikusokét, akik, miután nem tesznek semmit, felsőbbrendüeknek hiszik magukat azoknál, kik mindent csinálnak.”

    előzmény:
    lárifárika (1624)
    2013-03-24  15:40
  28. 2013. március 24. 15:401624.
    Hagyd őket. Ennyi maradt nekik, értelmes emberek között nem álllják meg a helyüket. Legyen ez a legnagyobb örömük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1620)
    2013-03-23  19:59
  29. 2013. március 24. 15:391623.

    Reszka topjában nem zavar, hogy eltértek a topik témájától? Nem zavart, amikor nyhpraxis itt MDF stikliről írt? Nem zavar, hogy többször írtuk már, a topik nem kizárólag MSZP stiklikről szól? Nem zavar, hogy nyhpraxis szépen kért, többször, és nem megy a Fideszes s. topikba beszólogatni? Nem zavar, hogy érthetően írta le, mi az összefüggés Alinsky és pl. a HaHa között?

     

    Tudom a választ: nem zavar. Te buta vagy ahhoz, hogy vitatkozz, így maradsz a szándékos rombolásnál, kötözködésnél. Sajnállak.

     

      

    előzmény:
    Catilina (1622)
    2013-03-24  14:14
  30. 2013. március 24. 14:141622.

    „Egyikőtöket se zavarjon, hogy a Fidesz jelenleg kormányoz, nem ellenzékben van…”

     

    Hadd zavarjon már! Én bizony szívesebben látnám a Fideszt ellenzékben… :D

     

    „Alinsky nem emberjogi aktivista, nem kommunikációs tréner volt - mint azt megpróbálják beállítani, hanem az erőszak gátlástalan és irgalmatlan karmestere.

    De nem fontos mindent értenetek, azt sem értitek, hogy itt senki sem kíváncsi a véleményetekre - ez nem az a topik!

     

    Valóban nem: ez az MSZP-s stiklik.

     

    Alinsky MSZP-s?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1620)
    2013-03-23  19:59
  31. Torolt_felhasznalo_722778
    Torolt_felhasznalo_722778
    2013. március 23. 20:051621.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1620)
    2013-03-23  19:59
  32. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 23. 19:591620.

    Egyikőtöket se zavarjon, hogy a Fidesz jelenleg kormányoz, nem ellenzékben van - bár kétségtelen tény, hogy kifejezetten offenzív kampányt folytat, ami már-már választásinak is beillik, és általában az ellenzékre jellemző az ilyen kommunikációs stílus. Ez van. Bajnaiék korán startot lőttek.

     

      Amúgy pedig nem a 12 pont a lényeg - bár az legfeljebb a ti kommersz nézőpontotokból pont olyan, mint a Fideszé, hanem az, hogy Alinsky nem emberjogi aktivista, nem kommunikációs tréner volt - mint azt megpróbálják beállítani, hanem az erőszak gátlástalan és irgalmatlan karmestere.

    De nem fontos mindent értenetek, azt sem értitek, hogy itt senki sem kíváncsi a véleményetekre - ez nem az a topik!

     

      Leszámoltam Igius: eddig hétszer csináltál segget a szádból. Gratulálok.

     

    (Egy kis segítség!

     

    Keresd meg lárifárikát, mondd meg neki, hogy problémád van velem, kérd meg, hogy Ő szólítson fel arra, amire te felszólítasz, és kérését messzemenőkig tiszteletben fogom tartani! Ez megígérem!)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_722778 (1619)
    2013-03-23  17:02
  33. Torolt_felhasznalo_722778
    Torolt_felhasznalo_722778
    2013. március 23. 17:021619.
    Ez bizony így van! (Én mindet átnéztem.)
    előzmény:
    Catilina (1618)
    2013-03-22  17:06
  34. 2013. március 22. 17:061618.
    A legtöbb pont (nem néztem át mind) igaz a fideszesek propagandagépezetére is. Egyik se jobb vagy rosszabb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1616)
    2013-03-21  20:47
  35. Torolt_felhasznalo_722778
    Torolt_felhasznalo_722778
    2013. március 21. 21:571617.

    Kedves Hunkrisz!

     

    Nem igazán értem, mit is akarsz mondani, de biztosan igazad van. Ha valaki azt hiszi, hogy én itt az MSZP-t védtem, az óriásit téved. Az semmit nem értett meg abból, amiről a bejegyzéseim szólnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (1610)
    2013-03-20  11:19
  36. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 21. 20:471616.

    Akkor a "radikálisok 12 szabálya":

     

    Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására. 

     

    1. Nem csak az a hatalom, amivel valóban rendelkezel, hanem az is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Akiknek nincs pénzük, a testükből kell felépíteniük a hatalmat.

    2. Sose kerülj kívül az embereid tapasztalati körén. Csak zavarodottságot, félelmet és meghátrálást fog eredményezni.

    3. Amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre. Keresd a módját, hogyan növelhetnéd a bizonytalanságát és az idegességét.

    4. Kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el. Ha az a szabálya, hogy minden levélre válaszolnia kell, küldj 30 000 levelet. Ezzel kinyírhatod, mert senki sem képes megfelelni az összes maga állította szabályának.

    5. A nevetségessé tevés az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő. Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat, hogy engedményekre kényszerítsd az ellenfelet.

    6. Az a jó taktika, amit élveznek az embereid. Unszolás nélkül is tenni fogják. El fogják végezni a feladatukat, és még jobbakat is fognak javasolni. Ebben az értelemben a radikális aktivisták semmiben sem különböznek a többi emberi lénytől. Mind kerüljük az örömtelen tevékenységet, de élvezzük azt, ami működik és eredménnyel jár.

    7. Az a taktika, ami túl hosszan alkalmazol, teherré válik. Sose válj unalmassá. Még a radikális aktivisták is elunják magukat.

    8. Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel. Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Ahogy az ellenfél kiismer egy taktikát, vágd lágyékon valami újjal. Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására.

    9. A fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog. A képzelet és az ego gyakran sokkal több negatív következményt képes vizionálni, mint bármely aktivista. És amit valóságnak észlelnek, az azzá válik. A nagy szervezetek mindig a legrosszabb forgatókönyvre készülnek fel, ami talán végtelenül távol áll az aktivista elképzeléseitől. Az eredmény az lesz, hogy a szervezetek hatalmas mennyiségű energiát és időt fognak azzal tölteni, hogy számbaveszik a legszörnyűbb következményeket. Ez könnyen megmérgezi a gondolkodást, és demoralizálja őket.

    10. Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz végül pozitívvá fog válni. Ha a másik oldal erőszakot alkalmaz, könnyen a te oldaladra állítja a közvéleményt, mert az a gyengébb féllel szimpatizál.

    11. A sikeres támadás ára a konstruktív alternatíva. Soha ne hagyd, hogy az ellenfél pontot vigyen be, mert azon kapnak, hogy nincs megoldásod a problémára. Régi bölcsesség: ha nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része vagy. Az aktivista szervezeteknek van programja, és az a stratégiájuk, hogy odaülhessenek a tárgyalóasztalhoz. Mindenképp rendelkezniük kell egy kompromisszumos megoldással.

    12. Válaszd ki a célpontot, izoláld, nevezd meg és polarizáld. Vágd el a támogatói hálózatától és szigeteld el a célpontot a szimpátiától. Embereket támadj, ne intézményeket, mert az emberek sérülékenyebbek, mint az intézmények.

     

     

     

  37. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 21. 20:441615.

    Szintén csak az érdekesség kedvéért - no meg eszembe jutott -, biztosan sokan hallották a napokban, hogy az ellenzék híven követi bizonyos Saul Alinsky recipéjét, azaz 12 pontját.

     

      Nézzük őt is, vajon kicsoda? Egy Konzervatórium írás alapján - a lényeg marad, az előzményeket most nem taglalnám, tulajdonképpen arról esik szó, hogy például a HaHa-t kik képezik és milyen háttérkapcsolataik vannak - Alinskyról:

     

    Saul Alinsky és a közösségi maffiamodell


    „A Magyar Nemzet kifogásolhatónak tartja, hogy a hallgatókat bizonyos „közösségszervezők” támogatják. Szeretnénk tájékoztatni a Tisztelt Szerkesztőséget, hogy a közösségszervező, mint egyetemi szak és munkakör tőlünk nyugatra (nem, Azerbajdzsán a másik irányba van) egy jól ismert és alkalmazott gyakorlatot jelent. A közösségépítők megállapítják egy adott közösség igényeit, felmérik annak állapotát és a rendelkezésükre álló eszközökkel projektet terveznek a kitűzött célok elérésének érdekében. Közösségépítőket Magyarországon is divatos alkalmazni, főként nagyobb szervezeteknél, ahol a tagságot nem csak koordinálni, de motiválni is kell. Ilyenkor tréningeket és coachingot (személyreszabott képzést) biztosítanak a szervezetnek.

    Különösen elkeserítőnek tartjuk, hogy a Magyar Nemzet kitér arra, hogy a katolikus egyház eljárást indított Saul Alinsky ellen, aki egy radikális-liberális önjelölt közösségszervező volt, mert saját programjának népszerűsítésére szervezett be embereket a katolikus egyházból; illetve, arcpirító kommentárjait is nehéz feledni, amikor a melegek jogaiért próbált kiállni. Számunkra ez, illetve már maga a cikk bevezetője (a Hallgatói Hálózat az Egyesült Államokból kap segítséget) felháborító.”

    Vajon őszinte naivitásról vagy nettó cinizmusról van szó? Saul D. Alinskyt egyszerűen melegbarát emberjogi aktivistaként bemutatni vagy tudatlanság, vagy hazugság.

    Az, hogy „közösségszervezés” címén oktatják az alynskista módszereket, és hogy Obama elnök és Clintonné is Alinsky akoljában érlelték politikai világképüket, aligha menti Alinskyt és módszereit. Ahogy az sem menti, ha esetleg a Rózsadomb tarkabarka hippijei csak lagymatag utánzatát fogják előadni annak, amire egy hatvanas évekbeli chicagói nyomornegyed szegényei képesek voltak. 

    Kezdjük a végén. Az Alinsky-féle „közösségszervezés” nem azonos a céges összetartás-hétvégékkel, ahol van elég bor meg villásreggeli; nem „tréning” meg „coaching”. Alinsky „közösségépítése” a vér nélküli szocialista forradalom megvalósítása – veszélytelen céges tréningként feltüntetni nagyjából olyan, mintha azt mondanánk, Uljanov elvtársat „közösségépítés” céljából küldték vissza Oroszországba biológiai jellegű tömegpusztító fegyverként. (Ha nagyok leszünk, összegyűjtjük az összes modern politikai eufemizmust, és Alinsky „közösségszervezése” biztos köztük lesz.)

    Nem kezdjük el sorolni Alinsky „érdemeit”, a Fent és lent blog jóvoltából bárki betekintést nyerhet a páratlan gondolkodó-aktivista „közösségszervező” módszereibe (különösen a tizenkét szabályt ajánljuk meleg szívvel). Akinek pedig ez nem elég, és van elég ideje, olvassa el a Mester radikálisoknak szóló receptkönyvét.

    A történet csak azért ironikus, mert a – hivatkozott blogon is megjelenő – jelenlegi ellenzéki bírálatok zöme a kormánnyal szemben morális természetű: a kormány nem tartja be az írott és íratlan szabályokat, stílustalanul és erkölcstelenül viselkedik, alapvető emberi normákon gázol át. A Machiavellinek tulajdonított közhely kérdés, illik-e magára Machiavellire, ám Alinskyre bizonyosan. Szerinte ugyanis valóban mellőzni kell mindenféle morális megfontolást és kételyt, amikor a forradalmár cselekszik: a hazugság, a megtévesztés, az erőszak teljesen legitim eszközei a radikális forradalmárnak. Bezony: Ron Werber Alinskyhez képest buddhista pap.

    Élete alkonyán egy interjúban azt is kifejtette, hogy ezek közé a legitim eszközök közé tartozik az emberölés is – ami nem véletlen, hiszen Alinsky kiváló baráti viszonyt ápolt a chicagói maffiával. Sőt: mivel a maffia példa volt számára arra, hogyan szereznek a nincstelenek hatalmat, kifejezetten javasolta a maffia modelljének alkalmazását.

     

    Így szervezz közösséget.

  38. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 21. 20:331614.

    Adatvédelmi vizsgálat indult a Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezette Együtt 2014 Facebook-oldalán indított adatgyűjtő kampány ügyében.

     

    Egy beadvány szerint az Együtt 2014 adatgyűjtése számos törvényi rendelkezést sért, a politikai nézetekre vonatkozó adatok illetéktelen kezekbe vagy külföldre kerülhetnek. Az állampolgári beadvány szerint a Haza és Haladás Alapítvány a felhasználók gépére egyedi azonosító szoftvert telepít, amely tisztázatlan és ellenőrizetlen módon gyűjthet személyes adatokat a felhasználók Facebook-oldaláról.

    A Fidesz kérédseket intézett Bajnai pártjához, egyebek mellett arra kíváncsi, hogy miért továbbítják Európán kívüli, meg nem nevezett szervezeteknek magyar emberek adatait, pontosan melyek ezek a szervezetek, milyen célra használják fel az adatokat, és miféle szoftverek azok, amelyeket a felhasználók gépére telepítenek ˜– sorolta a kérdéseket Kocsis, aki szerint súlyos adatkezelési törvénytelenség gyanújáról van szó.

     

    Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke jövő hétre ígérte a vizsgálat eredményét.

  39. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 21. 20:231613.

    Tulajdonképpen nem is az a lényeg, hogy kicsoda Rayner, aki üzletelt Hagyóval, hanem az, hogy micsoda volt a CW Bank...?!

     

    A virágkorát a rendszerváltás előtt élő CW Bank az MNB önálló részvénytársasága volt, amely küldetése szerint a KGST-országok között devizában zajló áruforgalmat finanszírozta. Segítségével megkerülhető volt azonban a COCOM-lista is (a fejlett amerikai technológiának a nemkívánatos államokba való eladását elrendelő tilalom), és nem szalonképes országokkal is kereskedelmi kapcsolat létesült; politikai rendszerek, mozgalmak jutottak rajta keresztül támogatáshoz. A németek máig meg vannak győződve arról, hogy a CW-n keresztül folyt ki a Stasi-vagyon egy jelentős része. A szovjet rendszer összeomlásakor exponenciálisan növekedett a rossz hitelek aránya, melyekből a Kelet-Európában tevékeny Rayner-cégekre is jutott. A cikkünkben szereplő Merlin Peter Pan Rt. 1995-ben 5,7 millió dollár kölcsönt kapott, amiből 2,7 milliót sosem adott vissza. Rayner ezekben az években együttműködött Zeno Meierrel, a Magyarországon is ismert svájci vagyonkezelővel, aki több mint 50 CW-ügyfél vagyonát kezelte (jobbára áttekinthetetlenné téve a hitelek útját). Együtt ügyvezették a Dovinvest Kft.-t, amely a Rózsakert Bevásárlóközpontot építette. Ezenkívül Meier az Anapurna Kft.-t is hárommillió dollár hitelhez juttatta 1996-ban, itt a jelzálogként felajánlott Szt. István körút 11. alatti ingatlan "tűnt el" (magyarországi "közös" kft.-ik: Anapurna/Körúti Bérház, Dovinvest, Merlin O.Z., Peshawar, Varanasi). Hagyó egyébként a CW-hitelek felvétele idején nem volt tisztségviselője az említett cégeknek, és később sem tűnt fel bennük Meierrel vagy Raynerrel egy időben. Viszont az utóbbi két férfi megjelenése sejteti, hogy nem csak rágóra és egyéb élelmiszerfélére ment ki a játék.

    (Ajánlott irodalom: Földvári Zsuzsa: Csődbank a Kärtnerstrassén.)

     

    (Hagyó elmondása szerint az MPP-nél kizárólag belföldi kereskedelemmel foglalkozott, az import Rayner reszortja volt. Raynert 1997 őszén őrizetbe vették 121 millió forint értékben elkövetett rágógumi-csempészés vádjával, és 1999 februárjában első fokon három év két hónap börtönbüntetésre ítélték. (Miután ennek felét előzetesben letöltötte, szabadlábra helyezték, és elhagyta az országot.)

     

     

  40. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 21. 20:161612.

    Akit érdekel - egy jó hosszú régi cikkben a Magyar Narancsból Hagyó életútja, üzleti kapcsolatai a karriere csúcspontjáig. Érdekes olvasmány.

     

    ITT

     

      Egy pici részlet az életrajzból:

     

    1993-ban a Merlin ügyvezetője, az izraeli-brit Joseph Yuval Rayner átcsábította Hagyót a Wrigley-től, és rábízta a pesti nagyker (Hungária Merlin City - HMC) vezetését, melyben még üzletrészt is kapott. Rayner igazi kelet-közép-európai szerencsevadász volt, ügyfele a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankjának, a Central Wechsel- und Creditbanknak (CW Bank) és kapcsolatai feltehetőleg a magyar alvilágig értek. Noha üzletileg nem lett volna feltétlenül indokolt, a nem kizárólagos joggal forgalmazott termékekre is alakult egy külkereskedő cég (Peter Pan Kft.), és merlines mintára létrejöttek kis Peter Panok - ennek megfelelően Hagyó 1993-ban duplán ügyvezető lett (a HMC mellett a Peter Pan City Kft.-nél is - PPC).

  41. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 21. 19:411611.

    Tulajdonképpen ez csak egy vidám morzsácska és a hangulat miatt hoztam ide, ugyanis egy mai hírről eszembe jutott -

     

    (Nevezetesen erről: "Tagadta az olimpikon vízilabdázó, Csapó Gábor, hogy személyes kapcsolatai miatt kapott hárommillió forintos reklámszerződést a BKV-tól még a korábbi vezetés idején." Történt mindez ma, a Hagyó per kapcsán.)

     

    tehát eszembe jutott, mikor még februárban Hagyó kijelentette - szintén a pere kapcsán - hogy ma már nem úgy működik a BKV, mint korábban. (Szerncsére, mondom én.) Véleménye szerint az ő főpolgármester-helyettessége idején is költséghatékonyan rendeztek ünnepségeket, eseményeket. „Volt amikor én voltam a Mikulás” – tette hozzá, derültséget kiváltva a tárgyalóteremben.

     

    Sajnos a felvételt nem tudom hozni, de utánozhatatlan volt, láttam, hallottam.

     

  42. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. március 20. 11:191610.

    "Hozza ide mindenki azt a valós vagy annak beállítható, MSZP ellen felhozható vádat, ami a FIDESZ érdekeit szolgálja!"

     

    Az MSZP ellen nem valósnak beállítható vádak, hanem tények vannak, amit a jelen igazolt -és az értelem,  nem a FIDESZ!!!!!!!

     

    Aki az MSZP-nek a kritikusa, arra ne süsse már rá senki azt a bélyeget, hogy FIDESZ-es, vagy a FIDESZ-nek kedvez! A FIDESZ-nek is a kritikusa vagyok, de ettől nem vagyok MSZP-s.

     

    Az igazság a lényeg, nem az, hogy milyen párt neve áll a történések mögött. Tulajdonképpen "érdekes", hogy MSZP "hívők" a hazugságot vagy/és tévedésüket védik, miközben az igazságot hazudtolják meg.

    Ebből is látszik, hogy az MSZP-nek sikerült elérnie valamit....

     

    A megosztó politika érdeke a pártoskodás és a megosztás fenntartása (ismételve önmagam) azért, hogy ne jöhessen létre egységes és erős civil érdekérvényesítő társadalom -mert akkor elkezdődhetne (és elkezdődne) az elszámoltatás.

     

    Ahogy nézem megvezetett, megtévesztett és mindent némán tűrő népünk mély alvását, ez így is fog maradni -amíg ki nem halunk vagy ki nem irtanak.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_722778 (1592)
    2013-03-14  14:13
  43. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 16. 13:071609.

    Ha pedig esetleg félreérthető lenne: igen, nem a Gyurcsány, Bajnai kormány alatt, hanem az Orbán kormány alatt, 2010 ben kérte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium június 30-án honlapján, hogy e-mailben várják azok jelentkezését, akik a 2006. augusztus 20-i tűzijátékkal összefüggésben kártérítési igénnyel fordultak a bírósághoz és ügyük folyamatban van.

     

    Két és fél hónap alatt 63 ember kártérítési igénye érkezett be a KIM-hez és a Magyar Államkincstárhoz. Harminchét esetben történt egyezségkötés. Egy esetben az igény előterjesztője is elismerte, hogy nem jár neki a kártalanítás. Négyen a sérülés súlyossága miatt nem egyösszegű kártérítést, hanem 2010 szeptemberétől járadékot kapnak az államtól.

    Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő elmondta: az öt halálos áldozat esetében összesen 23 hozzátartozónak mintegy negyvenkétmillió forint kártérítést fizettek ki.

     

    A teljes összeg: 251,41 millió forint, amelyet ügyesen áthárítottak az előző kormányok.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1608)
    2013-03-16  12:41
  44. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 16. 12:411608.

    A márciusi rendkívüli hóhelyzetről eszembe jutott az, hogy a kormány legalább időben lefújta a nyílt színen történő megemlékezéseket. Nem úgy a 2006. évi augusztus 20-i viharban a tűzijátékot az akkori kormány.

     

      Ugye, a felelősök keresgélése kapcsán akkor kiderült, hogy azért nem működnek tökéletesen a vészjelző mechanizmusok...

     

    Az emlékezetes vihar 5 halálos áldozatot követelt. A tűzijáték estéjén hirtelen jött ítéletidőben körülbelül másfél millió ember igyekezett menekülni a rakpartokról. A menekülők között körülbelül ötszázan megsebesültek, öten pedig életüket vesztették. Ketten vízbe fulladtak azok közül, akik a Dunán voltak a vihar kitörésének idején, két emberre kidőlt fa borított rá egy emelvényt, az ötödik áldozat pedig szívrohamot kapott menekülés közben.

     

    A Kik a felelősök? című társasjáték eltartott egy ideig, egészen érdekes fordulatokat vetve az ügy, a végkonklúzió pedig ez volt:

     

      Az ombudsmani vizsgálat szerint a rendezvény megrendelőjeként a MeH az első számú felelős az augusztus 20-án történtekért. Sorozatos hibákat találtak a tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában. Lenkovics Barnabás és Takács Albert akkori ombudsmanok úgy foglaltak állást, hogy a tömegrendezvények biztosításának szabályai és szervezeti feltételei nem felelnek meg az alkotmányos életvédelem követelményének.

     

    Szilvásy György, a MeH-et akkor vezető miniszter azt közölte: a tűzijátékot leállíthatta volna Bodor Tibor főosztályvezető - aki a MeH nevében aláírta a szerződést az augusztus 20-i ünnepséget szervező céggel -, Tóth Miklós szakállamtitkár és Gál J. Zoltán államtitkár. Hozzátette: megfelelő információk birtokában saját maga és Demszky Gábor is jogosult lett volna ezt megtenni, de dönthetett volna a leállításról a szervező cég is.

    (Ellenzéki politikusok 2006-ban a kormány, illetve Demszky Gábor - mint védelmi bizottsági vezető - felelősségét vetették fel, vizsgálóbizottság felállítását és politikai felelősségre vonást követelve. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a katasztrófával kapcsolatos vizsgálati anyag áttanulmányozása után viszont úgy döntött, nem indokolt a politikai felelősségre vonás.)

    A kormány végül szakmai felelősöket marasztalt el a katasztrófa kapcsán. Visszavonták a MeH főosztályvezetőjének, Bodor Tibornak a vezetői megbízását. Fegyelmi eljárás indult az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) ügyeletese ellen, aki e-mailben értesítette a katasztrófavédelmet a közelgő viharról, valamint írásbeli figyelmeztetést kapott Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztertől Dunkel Zoltán, az OMSZ elnöke. Felmentették azt a katasztrófavédelmi ügyeletest, aki nem olvasta el az OMSZ-tól kapott értesítést.

     

      Az áldozatok hozzátartozói és a sebesültek egy része pert indított a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) ellen. A Magyar Államkincstárhoz ekkor összesen 75 kárigény érkezett, amelyből 56 megállapodást alapján 68 ember részére összesen 251,41 millió forintot utaltak át. Négyen a sérülés súlyossága miatt nem egyösszegű kártérítést, hanem 2010 szeptemberétől járadékot kapnak az államtól.

    (Ugye mondanom sem kell, hogy ezt is sikerült rálőcsőlniük a második Orbán-kormányra, ugyanis 2010, júniusában kezdte a tárgyalásokat a kormány a 2006. augusztus 20-i, öt ember halálát okozó vihar áldozataival a kártalanításról.)

     

  45. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 16. 11:431607.

    Jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét pénteken a Kecskeméti Törvényszék, ezzel helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet.

     

    Szörényi Mariann bírói tanácsa a többi vádlott esetében is helybenhagyta a Kecskeméti Városi Bíróság 2012. július 5-én, első fokon meghozott ítéletét.

    A bíróság kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek Kolompár Orbánt, aki korábban az Országos Cigány Önkormányzat elnöke volt. Mellékbüntetésként három évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától.

     

    Az elsőfokú ítélet idején és azóta is szökésben lévő Kolompár László másodrendű vádlott jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt egy év tíz hónap börtönt kapott, míg Kolompár Orbánné harmadrendű vádlottat a bíróság egy év börtönnel sújtotta, de az ő esetében a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették.

    Kolompár Orbán nyolc vádlott-társa közül kettőt első fokon felmentett a bíróság, ketten tudomásul vették az ítéletet, míg a pénzbüntetésre ítélt nyolcad- és kilencedrendű vádlott esetében is jogerőre emelkedett az ítélet.

     

    Az ítélet szerint Kolompár Orbán társadalmi pozíciójával visszaélve követte el a bűncselekményt, amikor az uniós támogatást csalárd módon szerezte meg. Kolompár Orbán az adott időszakban az Országos Cigány Önkormányzat elnöke volt, ezért vele szemben "a társadalmi elvárás magasabb szintű" - hangsúlyozta a tanácsvezető bíró.

     

    A Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet és partnerszervezetei a vád szerint az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a magyar költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, és további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni. Kolompár Orbán a tárgyalás berekesztése után azt mondta: politikai elvárásoknak tett eleget a bíróság az ítélettel.

     

      - Láttam, hallottam, amikor ezt mondta. Nagyjából az hangzott el, hogy a kenyéradó gazdáiknak nyalnak... és persze az ügyészség is megkapta a magáét. No, én a bíró helyében honoráltam volna a bíróság megsértését, rágalmazását... azért már...

     

    A fotón pedig így módosítanám a póló feliratát: én egy elítélt bűnöző vagyok, aki mellesleg cigány.

     

     

  46. Torolt_felhasznalo_722778
    Torolt_felhasznalo_722778
    2013. március 15. 18:291606.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1605)
    2013-03-15  14:58
  47. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 15. 14:581605.

    Csak az érdekesség kedvéért, a nagy sikerű MSZP kampányfilm (amely úgy ahogy van, ócska, manipulatív, lopott és szemét - bár Mesterházy szerint "műalkotás" és nyugodtan írhatjuk, önmagában egy stikli) készítői stáblistája - mert összenő, ami összetartozik...:

     

    Weber und Mill Kft.

     

    A cég közvetett tulajdonosa a Superman művésznéven ismert Erdélyi Zsolt, aki 2004-től a liberálisok első számú kreatívjaként dolgozott Horn Gábor kampányfőnök mellett. Tulajdonostársa Koltai Péter, aki korábban a Magyar Bálint vezette oktatási tárca háttérintézményeként működő Educatio Kht.-t irányította, majd informatikai miniszteri biztos lett. A kft. ügyvezetője a Medián közvélemény-kutatót irányító Hann Endre testvére. Mindezek megerősítik azt a politikusi körökben régóta terjedő szóbeszédet, hogy a Mesterházy Attila-féle MSZP a korábbi SZDSZ-kampánycsapattal készül a 2014-es választásokra.

     

    Állítólag újravágják - Döri szerint hosszában kéne...

     

     

  48. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 15. 14:451604.

    folyt.

     

    És akkor újra az a bizonyos mondat:

     

    Az unióban állami támogatást kapott még az olasz, a francia, a portugál, az ír, az osztrák, a belga és a görög nemzeti légitársaság is...

     

    A múltkoriban pedig nini, mit is látunk?

     

    „A cseh állam százmillió eurós támogatást nyújt a cseh állami légitársaságnak. Az Európai Bizottság megvizsgálta az ügyletet, és rendben találta. A cseh állami légitársaság hozzájuthat az állami támogatáshoz. S ezzel a döntésével az Európai Bizottság egyszersmind jóváhagyta azt a 2,5 milliárd koronás támogatást is, amelyet a cseh állam még 2009-ben nyújtott a cseh állami légitársaságnak.

    Ugyanez az Európai Bizottság 2012. január 9-én, hétfőn a következő döntést hozta: mivel a magyar állam tiltott állami támogatásokat juttatott a Malévnak 2007 és 2010 között, a magyar nemzeti légitársaságnak ťvissza kell fizetnie a jogtalanul juttatott állami támogatástŤ. Ez az összeg 88 milliárd forint volt. Scheiring Gábor akkor a blogjában mindjárt idézte is a legfontosabb tudnivalót: ťA Bán, S. Szabó & Partners ügyvédi iroda szerint például egy esetleges csőd esetén sem fogja eltűrni az Európai Bizottság, hogy nem vagy késlekedve hajtsa végre a Malév a tiltott állami támogatások visszafizetését (…).Ť

    És nem tűrte el. A Malév pedig megszűnt.

     

      Tulajdonképpen mindhárom történet ismerős, nem jelent nagy újságot, hogy az előző kormányok felelőtlenül tették tönkre a Malévet, hogy az EU nekünk nem, másoknak meg igen... meg a kettős mérce, stb.

     

      Amiért válaszoltam neked Reszka, az azért történt, mert akkoriban olvastam a HVG Vélemény rovatában egy cikket (persze az illető nem szokta aláírni a nevét - "Csehszlovák kém"-ként szokott szerepelni) amely Bayer Zsoltot -akit többek között megihletett a cseh légitársaságról szóló hír, s írt egy cikket róla- teljesen hülyének nyilvánította amiatt, hogy fel merte róni a párhuzamos eseteket és a különböző toleranciát.

    Mert természetesen a csehek, akik pedig állíndóan húzogatják az EU bajszát, "a csehek folyamatosan kommunikáltak az Európai Bizottsággal, és minden adatról készségesen beszámoltak, addig a Malév soha nem játszott nyílt kártyákkal, mint a ČSA, a magyarok az utolsó pillanatig azt állították, hogy nincsenek bajban" - állította a cikket jelgyző, a Cesky Aeroholding vezérigazgatójának egy interjújára hivatkozva. Ami azért nem teljesen volt így, állapítsuk meg már szemérmesen, csak hogy ne kelljen hazugnak nevezni sem a vezért, sem a cikkírót.

    Aztán, a további érvekből, hogy miért hülye Bayer:  "Vajon mit szólna Bayer Zsolt, ha tudná, hogy az euroszkeptikus csehek, ahogy megkapták az állami támogatást, azonnal rohantak Brüsszelbe, hogy bejelentsék az állami hitelfelvétel tényét? Sőt, láss csodát: két krigli sör mellett azonnal összeállítottak a légitársaságra vonatkozó, szerkezetátalakítási tervet is. Döbbenet, még nincs vége: a hitelfelvétel óta havonta (!) jártak ki Brüsszelbe, meggyőzni a Bizottságot, hogy a cég átalakítása után nem lesz szükség további extra forrásjuttatásokra."

    Aztán még némi ködösítés, és a végkonklúzió: "Megcsinálták. Mertek optimisták lenni, nem töprengtek."

     

      Na, értem én: fideszes berkekben hülyék, mert 1. nem tudnak jól európai hivatalokban vesztegetni 2. ellenben bíznak a pártatlan elbírálásban 3. hisznek abban, hogy amit másnak lehet, azt nekünk is - és fordítva 4. ráadásul nem is optimisták.

    Egyszerűen imádom a szoclib lakájmédiát, amelyik még a nyilvánvaló szemétségről is azonnal be tudja bizonyítani annak ellenkezőjét.

  49. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 15. 14:171603.

    folyt.

     

    Ez a mondat lényeges a továbbiak szempontjából:

     

    Az unióban állami támogatást kapott még az olasz, a francia, a portugál, az ír, az osztrák, a belga és a görög nemzeti légitársaság is - tehát rajtunk kívül még hét légitársaság, de egyedül mi nem voltunk nem fairek a "versenyszellem" szempontjából. Jó. Tudomásul vettük.

     

      Zárójelesen, de a történet egészéhez kapcsolódik még a Malév anyagi helyzetével való huzavona, ami jól mintázza az állatorvosi ló státuszát:

     

    Bár a felszámolás alatt álló Malév Zrt. vezetői aláírták, tehát jóváhagyták a társaság 2011-es és 2012-es beszámolóját, üzleti jelentését, azt a részvényesek – a könyvvizsgáló és a felügyelő bizottság fenntartásai miatt – nem fogadták el

     

    A könyvvizsgáló Deloitte szerint az éves beszámoló nem ad megbízható és valós képet a Malév múlt év végi vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről.

     

    Az egyik megállapítás szerint a Malév felszámolása – a beszámolók tanúsága szerint – úgy zajlik, mintha még működne a cég, tehát naponta szállítana utasokat a lízingelt gépparkkal a légitársaság, pedig működését februárban felfüggesztette.A Deloitte-jelentés leszögezi: a légitársaság a 2011. december 31-én végződő évet 121,9 milliárd forint veszteséggel és 127,8 milliárd forint negatív saját tőkével zárta, és a fordulónapon a rövid lejáratú kötelezettségei 22,1 milliárd forinttal haladták meg a forgóeszközeit. 

    A Deloitte szerint: „Az éves beszámoló nem tartalmazza azokat a módosításokat, melyeket tartalmaznia kellene. Amelyek ahhoz szükségesek, hogy az eszközöket és kötelezettségeket a likvidációs értékükön mutassák ki a pénzügyi beszámolókban.” A könyvvizsgáló cég hangsúlyozza: „a légicég vezetése felelős az éves beszámolónak a számviteli törvényben foglaltakkal és a Magyarországon elfogadott általános számviteli elvekkel összhangban történő elkészítéséért és valós bemutatásáért. Valamint az olyan belső kontrollokért is, amelyeket a vezetés szükségesnek tart ahhoz, hogy lehetővé váljon az akár csalásból, akár hibából eredő lényeges hibás állításoktól mentes éves beszámoló elkészítése.”

     

    A Malévnál korábban működő több dolgozói érdekképviselet is jogi útra terelte követeléseit, s várhatóan újabb keresetekkel fordulnak a bírósághoz.

     

    (Egyébként a Deloitte magyarországi képviseletének elnök-igazgatója Oszkó Péter.)

     

  50. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. március 15. 14:051602.

    "Az előnytelen privatizáció, a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás tette tönkre a Malévot, önálló működését pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette– fejtette ki Kocsis Máté, hozzátéve: a Gyurcsány–Bajnai-kabinetek nem dolgoztak ki semmiféle B tervet a társaság megmentésére, egyetlen céljuk az volt: „üzletet csinálni belőle”."

     

    http://mno.hu/belfold/bajnai-is-ott-sundorgo tt-a-sir-megasasanal-1144232  

     

     

    idézet:
    Reszka (1564)
    2013-03-13 16:47:06

    És picit emlékezzünk, ugyanis ezzel kapcsolatban vannak ám érdekes hírek...

     

    Öt büntetőfeljelentés, több száz milliárd forintnyi adósság, masszívan veszteséges működés, és egy vagyonából kiforgatott légitársaság a szocialista–szabad demokrata kormányzás Malév-politikájának eredménye, amelyet nemrég az Európai Bizottság egy százmilliárd forintos – nyilvánvalóan kifizethetetlen – büntetéssel is megfejelt.

     

     A csőd szélére sodort légitársaság kálváriája pontos kórképet fest az állami rablógazdálkodásról, ahol a közérdeket felülírta a magánérdek. Csak egy ilyen rezsim alatt lehetett eladni a nemzeti légitársaságot egy nevenincs strómancégnek (AirBridge Zrt.), amelynek a tőkéje és a szakmai tapasztalata is hiányzott, adósságban viszont bővelkedett, ám erről a Malévot kiárusító apparatcsikok elfelejtettek tájékozódni. A homályos tulajdonú cég egy budai villa áráért kaparinthatta meg 2007-ben a fél évszázados múltra visszatekintő Malévot, úgy, hogy egy sor olyan vállalást tett, amelyet végül nem teljesített. Ígértek adósságátvállalást, tőkeemelést, fejlesztéseket, holott mindössze egyetlen bankgaranciával rendelkeztek. A garanciát adó Vnyesekonombank (VEB) azonban Oroszország egyik legnagyobb állami bankja, éppen ezért amikor a strómancég – cseppet sem váratlanul – nem teljesítette a privatizációs szerződésben rögzített kifizetéseket, akkor már nem egy névtelen hazardőr, hanem egy orosz állami pénzintézet (!) szerzett tulajdont a Malévban.

     És a történet innen kezd még érdekesebbé válni. A hazai lapok ugyanis ekkor szellőztették meg, hogy a privatizáció mögött Gyurcsány Ferenc szocsi látogatásakor tett állítólagos vállalásai keresendők. Hogy a volt kormányfő kinek, mikor és mit ígért meg, valószínűleg soha nem derül ki. A Malév mindenesetre váratlanul szándéknyilatkozatot írt alá 30 Szuhoj 100-as orosz gyártmányú gép vásárlására, holott ekkor már a meglévő géppark részleteit is alig tudta törleszteni. A VEB bank kölcsönére szintén egy érthetetlen húzással maga a Malév vállalt garanciát, ezzel a lépéssel nemcsak egy halom adósságot vett a nyakába, hanem egy orosz állami bank irányítása alá is került. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a légitársaság lényegében saját magát vásárolta meg úgy, hogy a privatizáció során a vevőért (!) kezességet vállaló bank résztulajdonosként még benn is maradhatott a társaságban.

     A Malév számára öngyilkossággal felérő adósságátvállalással kapcsolatban Veres János mossa kezeit, és az orosz bank még ma is megakadályozhat minden nagyobb tranzakciót a Malévban. Annak ellenére is, hogy a Bajnai-kabinet a csőd beismerését elkerülendő, az utolsó pillanatban egy vagyonért visszaállamosította a légitársaságot. És amikor már kerozint is csak készpénzért adtak a Malévnak, és volt, hogy a pilóták a saját zsebükből fizették a felszállási díjat, akkor feltűnt a színen Gyurcsány Ferenc régi jó barátja, Joaquín Almúnia uniós biztos, aki a 2006-os választási hazugságok nyilvánosságra kerülése után nyíltan az exkormányfő védelmére kelt. A spanyol szocialista munkáspárti Almúnia ma már versenyjogi biztos, de ennek semmi köze nem lehet ahhoz, hogy az unió most éppen a Malévot pécézte ki magának a versenyjogi szabályok megsértése miatt, és szabott ki rá a légitársaság sorsát megpecsételő büntetést. Az unióban állami támogatást kapott még az olasz, a francia, a portugál, az ír, az osztrák, a belga és a görög nemzeti légitársaság is, mégis mi szúrtuk a legjobban Gyurcsány Ferenc régi haverjának a szemét. Végül következzék a történet legmagyarosabb szála. A brüsszeli bíróság elé nem más citálta a Malévot, mint a vállalat korábbi vezérigazgatója, Váradi József, aki annak idején meglehetősen visszás lízingszerződést kötött több gép vásárlására, amelynek részleteit közpénzből, most mindannyian törlesztjük.

     

    előzmény:
    Reszka (1563)
    2013-03-13  16:47

Címlap

top