Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Mszp-s stiklik

lárifárika
Létrehozva: 2010. március 9. 22:14

Sziasztok! 

 

 

 

 

 

Ide gyűjtsük mindazokat a stikliket, amit az Mszp elkövetett az ország és az emberek ellen !


Legyen ez az mszp-s stiklik,  átverések gyűjtőhelye! 

 

 

Szerintem érdemes összegyűjteni, hogy ne keverjük és ne feledjük ! 

 

 

A kulturált hangnem mindenkinek kötelező !!! 

 

 

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 28. 10:481501.

    És egy kis bonbon az alanti hírhez:

     

    Kecskeméten 3,6 millió forinttal, Debrecenben pedig 2,8 millióval tartozik a Klubrádió annak ellenére, hogy a Médiatanács korábban jelentősen csökkentette a két vidéki frekvencia díját, és részletfizetési lehetőséget is ajánlott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1500)
    2012-12-28  10:46
  2. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 28. 10:461500.

    A Klubrádió pályázatát sem találta megfelelőnek az ügyészség  2012. 12. 21.

     

    A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának megkeresésére azt állapította meg, hogy a Klubrádió által használt budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára az ítélőtábla által megfogalmazott alaki követelményeknek a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg, így a Klubrádióé sem.

     

    A Klubrádió keresetei alapján az ügyben két ítélet született. Az első kereset alapján hozott ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla részletes útmutatást adott arra, hogy a 95,3 MHz hasznosítására kiírt pályázatnak a pályázati ajánlatok alaki követelményeit tartalmazó előírásait hogyan kell értelmezni. A bíróság kimondta, hogy a benyújtott pályázati iratok minden oldalát – a tartalommal nem bíró oldalakat is – a pályázónak cégszerűen alá kell írnia.

     

    Ez alapján a Fővárosi Főügyészség vizsgálata során a Médiatanáccsal egyezően megállapította, hogy az ítélőtábla által megfogalmazott alaki követelményeknek a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg, így a Klubrádió Zrt.-é sem. Tájékoztatásuk szerint mindkét ítélet hangsúlyozta, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség miatt a bíróság nem vizsgálta felül a Médiatanácsnak a pályázati eljárás eredményességét megállapító döntését. Az ítélőtábla a második ítéletében hangsúlyozta, hogy a hatóság a törvényi feltételek fennállása esetén a pályázat eredményességére vonatkozó jogerős döntését saját hatáskörben is visszavonhatja.

     

    A Fővárosi Főügyészség a bírósági ítéletek alapján megállapította, hogy a pályázati eljárás eredményességéről szóló döntést a Médiatanács nem módosította és nem vonta vissza, a bíróság sem vizsgálta felül, a Médiatanács tehát a közigazgatási hatósági eljárást szabályozó törvény értelmében a pályázat eredményességéről hozott jogerős döntését saját hatáskörben is visszavonhatja annak érdekében, hogy a pályázati ajánlatok alaki megfelelőségéről a bíróság által előírt követelményekkel összhangban álló döntést hozzon.

     

    A Médiatanács szóvivői irodája arról tájékoztatta az MTI-t: december 17-én kapta kézhez a Fővárosi Főügyészség levelét, amely a hatóság blogján el is olvasható. Miután a hatóság ebben felhatalmazást kapott arra, hogy saját hatáskörben visszavonja a frekvenciapályázattal kapcsolatos döntését, a tanács a lehető legrövidebb időn belül napirendjére tűzte az ügyet. Döntésével szemben 15 napon belül lehet jogorvoslattal élni. A szóvivői iroda megismételte: a jogtechnikai döntés nem érinti a Klubrádió működési feltételeit, a Médiatanács továbbra is biztosítja, hogy a Klubrádió a frekvenciadíj mintegy feléért sugározza adását Budapesten.

     

    Garantálják a feltételeket

    „A hallgatók és a médiapiac érdekeinek figyelembevételével a Médiatanács továbbra is garantálja a budapesti frekvenciát használó rádió számára a műsorsugárzáshoz szükséges feltételeket mindaddig, amíg kiírt pályázati eljárás jogállami keretek között le nem zárul” – közölte a hatóság.

     

    (És természetesen a Klubrádió megkérdőjelezi a Fővárosi Főügyészség döntését...)

  3. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 28. 10:311499.

    Kis perpatvar a Jobbik házatáján...

     

    Rozgonyi Ernő december elején hagyta ott a Jobbik frakcióját, mert szerinte a párt botrányai ártottak a nemzeti radikalizmus ügyének. A 80 éves politikus közleményben azt írta: párttársai pénzzel akarták maradásra bírni.

     

    Kontra:

     

    Esküszegőnek nevezte a pártból távozó Rozgonyi Ernőt a Jobbik szóvivője.

     

    A párt közleményében az áll: a politikus hetek óta nem ad magyarázatot arra, miért hagyta ott a frakciót, és az elnökség kérése ellenére a mandátumát sem adta vissza. A radikális párt a megvesztegetéssel kapcsolatos vádra érdemben nem reagált

  4. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 27. 11:591498.

    A 1494. hozzászóláshoz elfelejtettem egy kommentet idézni:

     

    "Kitalálom senki nem emlékszik semmire, a kócos asszony ott sem volt, Veresnek nem volt hatásköre, Gyurcsány(i) a szakdolgozatával volt elfoglalva, marad Gyuszi a taxis, akit egyszer már megfuttatak K és H ügyben, tehát neki úgyis mindegy, vigye el ő a balhét!" - modell 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1494)
    2012-12-27  11:44
  5. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 27. 11:561497.

    Több, a főiskolásokat, egyetemistákat utcára vivő diákmozgalmi vezető az ellenzék aktivistája

     

    A Hallgatói Hálózat egyik vezéralakja, Csurgó Dénes az ökopárt egyik jelöltjeként indult a 2010-es önkormányzati választásokon. Szintén az LMP aktivistája az a Misetics Bálint, aki a Humán Platform tüntetésén szólalt fel, és ugyancsak a Hallgatói Hálózat nevében mondott beszédet Rakovics Márton, a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Táncsics Akadémia hallgatója.

  6. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 27. 11:531496.

    Elismerte a szocialista Szanyi Tibor, hogy szórólapokkal toboroztak diákokat a Hiller Istvánnal közös keddi rendezvényükre.

     

    Az MSZP elnökségi tagja azt tagadta, hogy az iskolákban osztogatták volna a meghívót, amelyen még ingyen üdítőt és szendvicset is ígértek a tanulóknak. Azt mondta: ő csak arról tudott, hogy az aktivisták az intézmények környékén és a diáktüntetéseken terjesztették a röplapokat, amelyeken „Gimisek! Ne engedjétek, hogy elvegyék a jövőtöket!” – felhívás szerepelt. A meghívók 16 fővárosi gimnáziumba és 9 egyetemre jutottak el. Bár a köznevelési törvény szerint oktatási intézményekben jogellenes politikai kampányt folytatni, az ügyben egyelőre nem indult eljárás.

  7. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 27. 11:471495.

    Két volt cégvezető és egy alvállalkozó is a vádlottak padjára kerül a honvédelmi tárcánál indult perben. Az ügyészség szerint 130 milliós kárt okoztak az államnak különböző álmunkákkal és fiktív szerződésekkel.

     

    A vádirat szerint a Honvédelmi Minisztérium médiacége az egyik alvállalkozónak havi 700-800 ezer forintot fizetett kiadványszerkesztés címen. Az is előfordult, hogy egy, a magyar honvédség fejlesztési lehetőségeiről készített tízoldalas tanulmányért ötmillió forintot utaltak. Később kiderült, hogy ezt – papíron – egy hajléktalan írta. A vád szerint a társaság vezetői különösen nagy vagyoni hátrányt okoztak az államnak azzal is, hogy a honlapok üzemeltetésére kötött szerződéseket újrakötötték.

  8. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 27. 11:441494.

    Fekszi Márta állításai (2012. 12. 22.) - (vajon majd ő is később azt állítja, hogy "külső nyomás hatására" tette a kijelentéseit...?!):

     

    A legfelsőbb szintekről irányították a moszkvai kereskedelmi képviselet áron aluli eladását a Gyurcsány-kormány külügyi államtitkára szerint. Göncz Kinga akkori tárcavezetőnek és Veres János akkori pénzügyminiszternek is ismernie kellett a részleteket.

     

    Göncz Kinga akkori külügyminiszternek és Veres János akkori pénzügyminiszternek is ismernie kellett a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásának részleteit. Ezt állította a büntetőügy egyik gyanúsítottja, Horváthné Fekszi Márta a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Az egykori külügyi államtitkár emlékeztetett, hogy a diplomáciai ingatlanoknál a tulajdonosi jogokat a Pénzügyminisztérium, később pedig a Nemzeti Vagyontanács gyakorolta. Kijelentette azt is, hogy az adásvételi szerződést aláíró moszkvai nagykövet nem a Külügyminisztériumtól kapta az utasításokat.

     

    Az értékes moszkvai ingatlant az ügyészség gyanúja szerint áron alul adták el a második Gyurcsány-kormány idején egy orosz oligarchának. A hűtlen kezelés gyanújával indított ügyben Tátrai Miklós, a Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV akkori értékesítési igazgatója és a volt moszkvai nagykövet, Székely Árpád is gyanúsított. A diplomata korábban azt mondta, hogy az ingatlan eladására Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök adta ki az utasítást.

  9. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. december 23. 14:071493.

    http://mno.hu/ahirtvhirei/ki-a-dataplex-ugy-uj-gyanusitot tja-1126097

     

     Újabb gyanúsítottal bővült a Bajnai Gordon és Kóka János nevével fémjelzett Dataplex-ügy – tudta meg a Magyar Nemzet.

     

    " A szerverhotelt működtető céget 2005-ben vette meg az akkor Bajnai Gordon vezette Wallis egy leányvállalata. A tulajdonjogok nem sokkal később ciprusi cégekhez kerültek, amelyek közül az egyiket Bajnai Gordon, a másikat pedig az SZDSZ-es Kóka János sógora vezette."

  10. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 14. 11:231492.

    Szerdán az Index arról írt, hogy a kormány egy tervezet szerint a végstádiumú vastagbél-daganatos betegek számára nem támogatná a nagy értékű gyógyszeres kezelést. A hírportál azt állította, ha a javaslatot elfogadják, 1-2 milliárdot spórolhat a költségvetés.

     

    Egy konferencián Szócska Miklós azt mondta: szó sincs arról, hogy a végstádiumú rákos betegek számára nem támogatnák a drága kezelést. „Itt nem arról van szó, hogy valakitől valamit elveszünk, hanem arról szeretnénk gondoskodni, hogy mindenki, akinek bizonyíthatóan szüksége van arra a terápiára, megkaphassa. Ugyanakkor ha valakinek nincs szüksége rá, sőt az állapotát, közérzetét rontja, annak fölöslegesen ne adjunk ilyen terápiát. A szakmával közös erőfeszítés lesz ez, hogy mindenkinek a megfelelőt tudjuk adni” – nyilatkozta az államtitkár. 

     

    (Ez persze eddig is így volt, minden egészségügyben jártas ember ismeri: műtét /ha még egyáltalán érdemes/, műtői szleng szerint csiki-csuki, azaz érdemi megoldás nincs, magyarul már nem operálható, láthatólag és feltartózhatatlanul közel a vég, a paciens menjen haza, egyen-igyonés próbálja meg magát jól érezni a családja körében a hátralévő időben.)

     

    Ellenben a kalsszikus rémhírrel Szócska Miklós bejelentette: egy hónapon belül megjelenik az az onkológiai projekt, melynek keretében tízmilliárd forintot fordítanak intézetek és diagnosztikai berendezések fejlesztésére.

     

      (De azért jól lehet hangulatot kelteni, nagyjából úgy, mint amikor rém intelligens emberek írták, hogy teljes árat kell mostantól fizetni az inzulinért, senki számára nem lesz támogatott.)

  11. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 14. 11:121491.

    Az elsőfokú ítéletet súlyosbítva jogerősen 200 ezer forint pénzbírságra ítélte a Kaposvári Törvényszék Dániel Péter ügyvédet. A vádlott a Somogy megyei Kerekiben piros festékkel leöntötte Horthy Miklós szobrát. Dániel első fokon megrovást kapott.

     

    Dániel Péter még májusban öntötte le Kerekiben piros festékkel Horthy Miklós szobrát. Tettéről fényképet is készített, amelyet feltett az internetre. A Siófoki Városi Bíróság első fokon rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, de csak megrovásban részesítette, és 100 ezer forintos pénzbírságra kötelezte. Ráadásul a siófoki bíró társadalmilag hasznos figyelemfelhívásnak minősítette a szoborrongálást. 

     

    A vádlott a másodfokú tárgyaláson már nem jelent meg. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. „A bíróság által alkalmazott intézkedés álláspontom szerint azonban eltúlzottan enyhe, nem áll arányban a bűncselekmény tárgyi súlyával és a bűnösségi körülményekkel. A rongálás vétsége egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A vádlott által okozott kár mértéke meghaladja a százezer forintot” – fogalmazott Szalai László, a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze.

    A Kaposvári Törvényszék egyetértett az ügyészséggel, és 200 ezer forint pénzbírságra ítélte Dánielt. „Ha az elkövető abban a téves feltevésben cselekszik, hogy a cselekmény nem veszélyes a társadalomra, és erre a feltevésre alapos oka van, akkor nem büntethető. Ugyanakkor a rendelkezésre álló adatok alapján is egyértelmű, hogy a vádlott tudta, hogy a cselekménye jogilag tilalmazott” – szögezte le a Kaposvári Törvényszék tanácsvezető bírója, Andorné Ajkay Beáta.

    A korábban a Gyurcsány-pártot, mostanában pedig a Bajnai-féle mozgalmat támogató ügyvéd az ítélet kihirdetését követően a távirati irodának azt mondta: nem fizeti ki a pénzbírságot, hanem kérni fogja az összegnek megfelelő 80 nap időtartamú fogházbüntetésre való átváltását. Dániel Péter korábban azt is nyilatkozta, hogy az őt ért támadások miatt hamarosan kivándorol Izraelbe. 

     

      Istenem, csak menne már... egy hülye ripaccsal kevesebb lenne. (Bár tartok tőle, hogy post restante visszaküldik.)

  12. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 14. 11:071490.

    Török Zsolt kedden (2012.12.11-én) a kormányhivatalok és a minisztériumok elfoglalására buzdította a hallgatókat.

     

      Nyilván ez számára belefér a demokratikus keretek között történő tiltakozás formáiba.

     

      (Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy Hiller nem támogatja a törvényszegés e formáját.

    Azt is tegyük hozzá, hogy a Parlamentbe behatolni akaró diákok közül senkit sem vertek agyba-főbe, nem vízágyúztak le és nem lőtték ki a szemét.)

     

  13. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. december 9. 18:301489.

    2008 május, a friss mine Bajnai:

     

    Idézet:Aki munkaképes korú és sokkal nagyobb ingatlanban lakik, mint amit fenn tud tartani, ott valami probléma van. Azt az ingatlant adott esetben el lehet adni, lehet egy kisebbe menni, hogy ha nem bírja fenntartani
  14. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. december 9. 18:271488.
    Busás összegekhez jutottak a balliberális oldal neves személyiségei az előző kormánytól kapott megrendelések révén, mivel tíz cég kapta meg a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején tanácsadásra elköltött 17 milliárd forint több mint harmadát. Lengyel Lászlónak például egy tanulmányért oldalanként 269 ezer forintot fizettek, míg az akkor még Oszkó Péter vezette Deloitte a Malév-privatizációhoz írt tanulmányokat
    http://propeller.hu/itthon/2563434-balliberalis-csokosokh oz-doltek-milliardok
  15. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. december 9. 18:261487.
    2005-ös cikk:

     

    Idézet:Gyurcsány-tanácsadók: egyre többen a szocialista húsosfazék körül

    Nehéz nyomon követni a miniszterelnök segítőinek munkáját. Egyelőre nem világos, hány fő- és egyéb tanácsadó dolgozik a miniszterelnök környezetében. Egy évvel ezelőtt nyolcvanötöt vallottak be, azóta viszont Gyurcsány Ferenc létrehozott hat tanácsadó testületet összesen ötvennégy taggal.
    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=37845&menu=nyomtathato

  16. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 7. 12:491486.
    A balliberális oldal neves személyiségei is busás összeghez jutottak

     

    A 17 milliárdos tanácsadói pénz több mint kétharmada vándorolt a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején olyan tanácsadói cégekhez, amelyek 2006 és 2010 között közvélemény-kutatásokat valamint politikai tanácsokat adtak a balliberális kormánynak. (A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok több mint ötszörösét fordították tanácsadásra annak, amit az Orbán-kabinet a teljes második ciklus során tervez.)

     

    2006 és 2010 között a Deloitte volt a kormányzat kedvence a négy nagy nemzetközi tanácsadó cég közül. 857 millió forint értékű megbízást kapott. Simor András idején problémafeltáró, átvilágító, szakértői tanácsadást végzett. Simor jegybankelnöki kinevezése után a Deloitte irányítását Oszkó Péter, a Bajnai-kormány későbbi pénzügyminisztere vette át. A Malév privatizációjával kapcsolatos tanácsadás már az ő idejére esik. A légitársaság magánosításának körülményeiről parlamenti vizsgálóbizottság faggatta a volt pénzügyminisztert, aki akkor úgy fogalmazott, hogy nem volt Deloitte-vezetőként semmiféle kapcsolata a Malévval.

    Oszkó ez irányú szerepvállalása azért is furcsa, mivel a Malév csődjében meghatározó szerepet játszó Európai Bizottsági határozat idején mélyen hallgatott arról, hogy a korábbi Wizz Airnél vállalt igazgatósági tagságot. A Wizz Air a Malév egyik fő riválisa volt, éppen ezért nehezen lehetett elhinni azt, hogy a volt pénzügyminiszter semmilyen információt nem adott az állami cég helyzetéről.

     

    A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek 716 millió forint jutott a szocialisták és a szabad demokraták kormányzása idején. Az intézet szakpolitikai tanácsokat adott, és felméréseket végzett például az adótudatosságról és a kormányzati munka társadalmi megítéléséről. A kutatási igazgató akkoriban Karácsony Gergely volt a Mediánnál. Ő ma már politikus, az LMP frakcióvezető-helyettese és a baloldali összefogás egyik legfőbb híve a pártban.

    A tanácsadásra költött milliárdok harmada tíz céghez ment a Gyurcsány, majd a Bajnai-kormány alatt. A legnagyobb udvari beszállító szintén egy közvélemény-kutató cég volt, az Ipsosnak csaknem 1,3 milliárd forintot fizettek ki. Több mint 400 millió forintot kapott a Political Capital-csoport. Legfőbb megbízójuk a Nemzetbiztonsági Hivatal volt, az NBH-tól 190 milliót fizetett az elemzéseikért. A Political Capital-csoport Somogyi Zoltán, az MDF későbbi kampányfőnöke és Szabados Krisztián, az SZDSZ egykori sajtófőnöke érdekeltségébe tartozott.

     

    Jelenleg ezen célra a II. Orbán-kormány hárommilliárd forintot költött összesen.

  17. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 7. 12:381485.
    Nemcsak a jelentősebb hazai és külföldi tanácsadó és közvélemény-kutató cégek jutottak milliós megrendelésekhez a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején. A Miniszterelnökség dokumentumai alapján a szocialista kormányok idején az Ecostaton keresztül jutott közvetve összesen több mint 24 milliós megbízáshoz az ATV, a Népszava 14 millió forintos szerződést kapott konferenciaszervezésre, de a 168 óra című hetilapnak is voltak ilyen jellegű megbízásai. Jól járt Batiz András, a Gyurcsány-kormány egykori szóvivője is, az ő cégei több megbízást is kaptak összesen több mint 10 millió forint értékben. A listán szerepel Gúr Nándor szocialista politikus neve is, ő 630 500 forintért készített saját kormányának stratégiai és szakpolitikai tanácsadásról tanulmányt 2008-ban.
  18. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 7. 12:321484.

    Megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója legalább kétszer találkozott Portik Tamás egykori „olajos” vállalkozóval, akit több, a kilencvenes évek közepén történt leszámolás megrendelésével gyanúsítanak. A rendhagyó megbeszélésekről készült hangfelvételeket feltehetően az Alkotmányvédelmi Hivatalban (az NBH jogutódja) találták meg.

     

    Laborc a múlt hét keddi nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatáson sorozatosan ellentmondásba került önmagával.

    Elvileg elképzelhető, hogy egy titkosszolgálati vezető pusztán információszerzés céljából találkozik egy alvilági figurával, azonban ebben a konkrét esetben a megbeszélés egyes részei túlmentek minden törvényes határon.

     

    Szeretnék, ha a meghallgatás titkosított anyagai a nyilvánosság számára is megismerhetővé válhatnának. Már ezzel kapcsolatban szakmai állásfoglalást kértek az Alkotmányvédelmi Hivataltól, a választ néhány héten belül várják. 

    Esetleg kiderülne, mire használták valójában az NBH-t az előző kormányok idején.

     

    Portik Tamást Prisztás József vállalkozó 1996-os meggyilkolása mellett az 1998-as – négy halálos áldozatot követelő – Aranykéz utcai robbantással, Seres Zoltán és olasz üzlettársa 1999-es meggyilkolásával gyanúsítják mint felbujtót. Emellett sajtóhírek szerint a Fenyő-gyilkossággal is összefüggésbe hozták, valamint a 2002 januárjában eltűnt Radics Attila és élettársa, illetve nyolc- és hároméves gyermekük eltűnése is az ő számlájára kerülhet.

     

    Egy, a Portik-sztorit közelről ismerő nyomozó a Heteknek elmondta – a férfi kitűnő rendőrségi információkkal rendelkezett: mindig tudott minden vele kapcsolatban indított ügyről. Forrásunk, aki munkája során többször is találkozott Portik Tamással, egyébként is talpraesett, intelligens emberként jellemezte a férfit. „Az egyik legokosabb a túloldalon” – fogalmazott. Egy másik rendőrségi informátor azt mondta, nem Portik jelentett a rendőröknek, hanem fordítva: neki jelentettek bizonyos rendőrök. „Különben hogyan történhetett meg, hogy a kilencvenes években több tucat, az alvilág tulajdonába tartozó autó furikázott fegyverekkel megpakolt csomagtartóval, és soha egy sem bukott le?” – érzékeltette egy példával az összefonódást a nyomozó, majd nyomatékul hozzátette: „több tábornok is üzletelt Tomikával.”   

  19. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 3. 23:461483.
    Összesen mintegy száz tényállás esetében kellett feljelentést tenni a Honvédelmi Minisztérium átvilágítása során – összesített nemrégiben Hende Csaba honvédelmi miniszter. Évente több tíz millió forintos vagyoni hátrányt okozhatott a Honvédelmi Minisztériumnak például a szaktárca térképészeti cégének üzemeltetése az előző két választási ciklusban. Bírósági szakaszban tart már a „tábornokperként” elhíresült eset.
  20. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 3. 23:451482.

    Hűtlen kezeléssel vádolják meg Cs. Tamás filmstúdió-vezetőt és két társát.  Az ügyészség szerint a honvédelmi tárca médiacégének egykori irányítójaként csaknem hetvenmillió forinttal károsította meg a honvédséget. A HM vizsgálata szerint összesen 250 millió forint tűnt el 2005 és 2010 között e társaságból.

     

    Hárman is a vádlottak padjára kerülhetnek a jövő héten a HM médiacégénél, a HM Zrínyi Kommunikációs Közhasznú Társaságnál felmerült hűtlen kezelés ügyében. A nyomozás mindhárom gyanúsított esetében lezárult, jelenleg az iratokat ismertetik az érintettekkel. Amikor ez megtörtént, az ügyészség benyújtja a vádiratot.

     

    Az ügy fő gyanúsítottja, Cs. Tamás a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. volt ügyvezetője. Az ügyészség szerint a volt cégvezető társaival együtt fiktív szerződések alapján több mint 70 millió forinttal károsította meg a honvédséget. A HM Zrínyi Kht. volt ügyvezetőjének pere azért is közfigyelemre lehet érdemes, mert Cs. Tamás ma is komoly társaságokban tölt be pozíciót, például egy amerikai szuperprodukciókat is kiszolgáló filmstúdióban és az egyik legnagyobb magyar építőipari vállalatnál.

  21. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 2. 14:441481.

    A már jogerősen hat év börtönre ítélt Földesi-Szabó László nyilatkozott.

     

    2004-ben egy ismert rendőrségi besúgóval, Jakubinyi Róberttel alapította Földesi-Szabó az Egymásért alapítványt, amelynek már a bejegyzésében is a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetői segítettek. Ekkor tárgyaltak először Földesiék a titkosszolgálatot irányító Galambos Lajossal.

     

    „Felmerült egy alkalommal annak a lehetősége, talán 2005-ben volt ez, nyáron, hogy egy harmadik országbeli cég nagyobb mennyiségű tartós élelmiszert, tehát konzerveket tudna adományozni az alapítványunknak – fogalmazott Földesi-Szabó. – Úgy gondoltuk, hogy mindenképpen elfogadjuk, hiszen egyrészt az addigi tapasztalatunk alapján is nagyon sok a rászoruló. Később aztán kidolgozásra került annak a metodikája, hogy ezeket a konzerveket hogy lehet eladni, hiszen mondjuk 86 babkonzervvel elég nehéz karitatívkodni, viszont az érte kapott pénzzel lényegesen egyszerűbb.”  Ennek a metodikáját – az elfogadásét és a későbbi eladásét is – a Nemzetbiztonsági Hivatal jogászai dolgozták ki.

     

    A hivatal jogásza Simon Ibolya volt, akit Galambos mutatott be Földesiéknek. Az alapítványhoz alig két év alatt több mint egymilliárd forint folyt be.

     

    Földesi-Szabó az ügyészségen tett vallomásában azt mondta, Jakubinyi Róbert utasítására vette fel a pénzt az alapítványi számláról, és minden esetben oda is adta társának, aki kifizette NBH-s kapcsolataikat.

    Galambos Lajos körülbelül 150 millió forintot kapott összesen készpénzben, Gyarmati György körülbelül 100 millió forintot kapott készpénzben, Simon Ibolya 100 millió forintot” – vallotta 2011. június 6-án Földesi-Szabó László.

    A kenőpénzért cserébe a titkosszolgálati vezetők nyomozásokat és bírósági eljárásokat is befolyásoltak. Az alapítvány ellen folyó nyomozásról maga Galambos tájékoztatta rendszeresen Földesiéket.

     

    (Földesi-Szabó Lászlót beismerő vallomása ellenére hat év börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla. Társa, Jakubinyi Róbert és az NBH-s vezetők tanúként szerepeltek az ügyben.)

     

  22. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. december 2. 14:351480.

    2012. 11. 28-án kiderült, a Gyurcsány- és Bajnai kormányok több mint ötszörösét fordították tanácsadásra, mint az Orbán-kabinet a teljes második ciklus során tervezi. A Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott adatsor ráadásul különböző okok miatt hiányos: Gyurcsányék 16,8 milliárdos keretet merítettek ki.

     

    Az összeg legnagyobb hányadát, 10 milliárd fölötti részt a stratégiai és tanulmánykészítési feladatok emésztették fel, 4 milliárdot a kommunikációs tanácsadás, de a közvélemény-kutatás – 2,4 milliárd – sem volt sokkal olcsóbb. A balliberális kormányzatok évente mintegy 1,6 milliárd forintot költöttek csak a tanácsadói szerződésekre. A Miniszterelnöki Hivatal 2006–09 között a saját igényeire és közvélemény-kutatásra hozzávetőleg 1,2 milliárdot fordított.

    Elképzelhető, hogy sokszor szükség sem volt a megrendelt anyagokra. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány több mint 4 milliárd forintért kapott válságkommunikációs tanácsokat, és ebből a keretből készítették fel a minisztereket a televíziós szereplésekre. A végleges összeg azonban ennél jóval magasabb lehet, hisz a kimutatásban nem szerepelnek a jogi tanácsadásra, médiafigyelésre és hirdetésekre, valamint a más kampányokra elköltött forintok.

     

    (A Hvg.hu azt követően kérte ki a Miniszterelnökségtől a 2006–10 közötti kormányzati tanácsadásra, ehhez kapcsolódó kutatásokra, tanulmányokra elköltött összegekről készült összesített kimutatást, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén októberben nyilvánosságra hozta, mennyit költött ugyanezen célokra a második Orbán-kabinet. A jelenlegi kormány tanácsadási és közvélemény-kutatási pályázatát tavaly ősszel a Századvég-csoport nyerte el. A portál úgy tudja, a szerződés alapján mintegy 3 milliárd forintos keretet használhat fel a Századvég, de a cég több közleményben is hangsúlyozta korábban, hogy az összeg a teljes négyéves ciklusra szól, ráadásul nem csupán a kormányzatnak, de a háttérintézményeinek is készítenek elemzéseket, felméréseket.)

     

      lllene befejezni az óbégatást a kiküldött orbáni kérdőívek miatt! Nagyon illene...

  23. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. november 18. 10:121479.
    Az első nagy pofon Bajnaiéknak Nem csatlakozik az LMP az Együtt 2014-hez

     

     http://www.168ora.hu/itthon/nem-csatlakozik-l mp-egyutt-2014-hez-105999.html

     

    Héééé, szoc-liberók, mi lesz most?

    A 4k nevű valami sem vállal közösséget a 4. miniszterelnök jelölttel.

    Surányi György, Glatz Ferenc, Vértes András után hivatalosan csak negyedik volt a sorban...  libabőrös lett a hátam.

  24. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. november 18. 10:031478.
    'A Hajdú-Bét Rt. tulajdonosi körében a 21 százalék tulajdoni hányaddal jelen lévő Wallison kívül három, Cipruson bejegyzett cég szerepel. Ám mint kiderült, ezekben is van a Wallisnak érdekeltsége'--------
    Kivonta a Hajdú-Bét vagyonát a cég tulajdonosa - a Bajnai Gordon által vezetett Wallis Rt. - mielőtt a baromfifeldolgozót felszámolták volna. Ez derül ki a 2003 decemberi és 2004 januári közgyűlési jegyzőkönyvekből.----
    testületben lévő ciprusi, arab emírségekbeli, luxemburgi és amerikai cégek ezen kívül megszavazták, hogy eladják a Hajdú-Bét ingatlanjainak egy részét. Különös, hogy ekkor a cég már elvileg fizetésképtelen volt, beszállítóit és dolgozóit alig fizette.

    A tulajdonos Wallis Rt. egy hónap múlva már a társaság felszámolását kezdeményezte. A jegyzőkönyvet Bajnai Gordon írta alá a Wallis vezérigazgatójaként. Azt nem tudni, hogy mi állhatott a tranzakciók hátterében, feltehetően az ingó és ingatlan vagyont akarták kimenteni.
  25. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 15. 17:071477.
     Van mit tennie a kormánynak is...

    Új ház, autó és luxusutazás a korrupt határőrök "jutalma"

     

    ... aktív rendőrök arról számoltak be, hogy az átkelőhelyen és a zöldhatáron is együttműködnek a bűnözőkkel az egyenruhások. Olyan határrendészek is dolgoznak, akiket első fokon már letöltendő börtönre ítéltek korrupcióért.

     

    A tompai határátkelőn a legjellemzőbb trükk az útlevelek úgynevezett utaztatása: a határőrök úgy hosszabbítják meg az okmány érvényességét, hogy a tulajdonos át sem lépi a határt. Ez az unión belüli tartózkodás szempontjából fontos.

    Egy ilyen „ügyintézés” az útlevél gazdájának nagyjából 200-300 eurójába kerül, amelyből a legalizáló kolléga 50-100 eurót, a közvetítő pedig a maradékot kapja meg – árulta el egy egyenruhás. A tompai kirendeltség kétszáz fős állományának negyede lehet érintett a visszaélésekben.

     

    A zöldhatáron és a határátkelőhelyeken is folyó áru- és cigarettacsempészés, valamint az embercsempészet nagy buli – a két helyettes tulajdonképpen felosztja egymás között, hogy kié a határátkelő és kié a zöldhatár; nem titok ez.

     

    Gratuláció helyett számonkérés

    A menekültek közül sokakat elfognak. De nem mindenkit. Több esetben is előfordult, hogy gratuláció helyett számonkérés érkezett a határrendészet osztályvezetőjétől, amikor határőrök nem a kijelölt helyükön, hanem azt elhagyva, más területeken fogtak el migráns csoportokat. A számonkérés azt sugallja, hogy ezeket a csoportokat nem kellett volna megfogni. De a stabil hőkamerák elhelyezése után sem csökkent a migránsok mozgása; elég nagy területet lefognak, éjjel-nappal látnak, és mégis tudják a hézagokat, hogy hol kell jönni.

    A férfi azt mondta: a korrupt egyenruhások évek óta ebből élnek, amelynek eredménye új ház, új autó és luxusutazások. Szerinte ez csak úgy működhet, hogy a parancsnoki állomány biztosítja a hátteret. Eddig 2003-ban és 2010-ben buktak meg korrupt határőrök Tompán. Idén nyáron több egyenruhást letöltendő börtönre ítéltek első fokon. Közülük öten ennek ellenére még mindig állományban vannak.

     

     

  26. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 14. 19:491476.

    Annak idején megjelent a Vincenten ez a gyenge kis humorbonbon - aztán a tiltakozásrael is tüntették az oldalról.

    Ugyanis - képzeljétek! - sokan olyan ostobák, hogy teljesen komolyan vették!

    (Még az sem tűnt fel, hogy nem koszorúzott ott a kutya sem, semmit...)

     

    No mindegy. 

     

    A fékezhetetlen agyvelejűek újra kezdték - most a második békemenettel kapcsolatban.

    VAN AKI NEM VESZI HOGY EZ HUMOR??? És az olyan agyasoknak van szavazati joguk is? Éppen, mint mondjuk nekem?! Borzasztó!:

     

     

    Navracsics Tibor Miniszter Úr részére!

    Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

     

    Tisztelt Miniszter Úr!

    F. hó 12-i megállapodásunk szerint tisztelettel benyújtom a január 21-i "Békemenet civil demonstráció" c. rendezvényünk költségelszámolását. Kérem szíves intézkedését költségeim mielőbbi megtérítésére.

    Tisztelettel

    Széles Gábor

    Költségelszámolás

    Szervezői díj  21.700.000 Ft Buszbérlet: 80.000 fő x 1850 Ft 148.000.000 Ft Hideg élelem: 30.000 fő x 720 Ft  21.600.000 Ft Molinó anyagköltség: 724.000 Ft  724.000 Ft Aktivisták: 320 x 3.000 Ft  960.000 Ft Mécsesek, koszorúk: 1200 x 2.400 Ft  2.880.000 Ft Reprodukciós költségek (Orbán Viktor-kép stb.)  3.410.000 Ft Toborzási jutalék: 450 x 10.000 Ft  4.500.000 Ft Honorárium (Pataki A): 1.200.000 Ft  1.200.000 Ft Licenszdíj (Kubatov G.): 4.200.000 Ft  4.200.000 Ft Telefonköltség: 43.210 x 90 Ft  3.888.900 Ft Összesen:  213.062.900 Ft

     

    A Költségelszámolás áfa nélkül értendő, mivel Simicska Úr szíves ígérete szerint az alvállalkozók számlamentesen dolgoztak.

    Maradok tisztelettel,

    Széles G.

     

  27. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 13. 20:441475.

    A Gömböc, a régi kém meg a sanghaji expo története - és egy Kehi jelentés

     

    Alaptalanul fizettek ki 661 millió forintot a sanghaji világkiállítás magyar pavilonja fővállalkozójának, a Genexpo Kft.-nek, úgy, hogy tényleges teljesítés nem történt, vagy a költségeket eltúlzottan számolták. 

    A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata szerint ez az összeget részletezve: az Art Média Kft. áthárított díja 18 milliót, az el nem végzett pótmunkák 99 milliót, a nem megfelelő minőségű fa hangdobozok szállítása 79 milliót, a karbantartási költségek téves és alaptalan számítása 96 milliót tett ki. Ezenkívül a költségek eltúlzott forint-RMB (renminbi, Kína hivatalos pénzneme) árfolyammal történő beállítása a költségvetésbe és a valóságban el nem végzett kínai munkák feltüntetése összesen 368 millió forintra rúgott. Úgy tudjuk, a magyar állam szeptember 30-ig a fővállalkozónak 1 milliárd 650 millió forintot fizetett ki. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) további 150 milliót közvetlenül a BMC Kft.-nek térített meg. Így eddig tehát összesen 1,8 milliárd forintot állt a magyar pavilonért az állam. A Genexpo 2010 Hungary Kft.-vel 2009. október 29-én kötött az MSZP-s vezetésű Miniszterelnöki Hivatal vállalkozási keretszerződést a világkiállítás pavilonjának kivitelezésére, üzemeltetésére, kulturális programjainak megszervezésére és lebonyolítására, valamint sajtó- és PR-tevékenységének ellátására. A vállalkozói díjat 2 milliárd 599 millió 303 ezer 561 forintban határozták meg. A Genexpo Kft. öt alvállalkozóval kötött szerződést, amelyek azonban további alvállalkozókkal dolgoztattak, sőt a helyszínen munkát kapók is az itteni bérviszonyoktól eltérő drámaian magas bérekért kaptak munkát. A Genexpo 2010 Limited a pavilon kivitelezésére 1 milliárd 214 millió 370 ezer forintban egyezett meg a testvércégével. A további alvállalkozói között találjuk az Expo Trade Kft.-t, amely a pavilon működtetésére 619 millió 380 ezer, a BMC Kft.-t, amely a kulturális programokra 454 millió 250 ezer, a Tivoli Kft.-t, amely kulturális szolgáltatásokra és filmgyártásra 77 millió 900 ezer és a Heart Communications Kft.-t, amely PR-ra és kommunikációs feladatok elvégzésére 84 millió 750 ezer forintban állapodott meg a fővállalkozóval. Az alvállalkozók alvállalkozói között kínai cégek is vannak, s a kormány álláspontja szerint nekik nem az államtól, hanem a magyar fővállalkozójuktól kell követelniük a számukra járó összeget. Az ellenőrzés közben a Kehi bekérette a pavilont működtető Expo Trade három kínai alvállalkozói tevékenységéről a kínai jogszabályok szerint kiállított számlákat. Szerintük az összesen 745 ezer eurót, tehát több mint 200 millió forintot tartalmazó számlák közül több nem tekinthető hitelesnek, mivel azokat nem kí­naiul állították ki, és nem tartalmazzák a helyi szabályok által előírt adatokat. Így a nem hiteles számlák alapján nem is fizethetnek a három kínai alvállalkozónak. Hab a tortán, hogy a szóban forgó cégek Kínában vannak bejegyezve, és Sanghajban végezték a tevékenységüket, de az átutalást nem kínai, hanem egyazon hongkongi bankszámlára kérték. Hongkong bár hivatalosan Kínához tartozik, önálló gazdasági státussal rendelkezik. A közigazgatási tárca szerint a cégek ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy elkerüljék a kínai adó­fizetést, mivel a Hongkongban keletkezett nyereség után egyáltalán nem kellett adót fizetniük. A miniszté­rium álláspontja az is, hogy ez ellentétes a Magyarország és Kína között még 1992-ben aláírt, és hazánkban 1999-ben ratifikált megállapodással. Ez az államközi szerződés ugyanis a jövedelemadók területén kimondja a kettős adóztatás elkerülését és az adóztatás kijátszásának megaka­dályozását.

     

    Tudta valaki követni?!

  28. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 13. 20:401474.

    Kedves Bajnai is megtisztelt minket - hát nem cuki egy ember?

     

    „Látok bizonyos mozgást a Fidesz és a Jobbik szavazói között oda és vissza. Kicsit olyan ez, mint az afgán és pakisztáni határon élő törzsek, nem tudni melyik országhoz tartoznak, csak mennek az árral.” 

     

      Jó hogy nem minősültünk barbár hordáknak, eszem a lelkét...

     

    Szerintetek mi lenne, ha Orbán megengedne magának egy ilyen hasonlatot?! Hú, még elgondolni is borzasztó!

     

     

  29. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 13. 20:311473.

    Na-na! Nem szabad ilyesmit mondani, így is tombol itten az antiszemitizmus, az összes megélhetési rettegő már rémülten összekucorodva gubbaszt az összecsomagolt bőröndjén, a már kimenekültek - mint a mi pénzünkön tanult Schiff Andráska például - meg hisztérikusan visítoznak szerte a világban... Te meg pofozkodni akarsz...

     

    Na, az említett izraelita ma is kapott egy (jogi) pofont a Kúriától.

     

    "Harmadszor is elkaszálták a sukorói telekcsere-szerződést: Joáv Blum felülvizsgálati kérelmét elutasítva kedden a Kúria is azt állapította meg, hogy a 2008-ban megkötött kontraktus érvénytelen. Igaz, a harmadfokú eljárásban már a harmadik különböző indoklás hangzott el: a Kúria szerint a telekcsere-szerződés eleve jogszabályba ütközik, ugyanis ellentmond a Nemzeti Földalapról szóló törvénynek." 2012. 11. 13.

     

    előzmény:
    Kundalini (1472)
    2012-11-12  14:38
  30. 2012. november 12. 14:381472.
    Vannak emberek akik csak egy marha nagy pofonbol értenek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1471)
    2012-11-12  12:20
  31. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 12. 12:201471.

    Blum elvtárs/úr csak nem adja fel...

     

    Joav Blum a sukorói kaszinóbotrány egyik főszereplője újabb pert vesztett. (2012. 11. 07.) Blum azt próbálta elérni, hogy az alperes adjon ki nyilatkozatot, amelynek segítségével az ő tulajdonjogát bejegyeznék a sukorói ingatlanokra.

     

    A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntésével elutasította Blumnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elleni keresetét. Blum azt próbálta elérni, hogy az alperes adjon ki nyilatkozatot, amelynek segítségével az ő tulajdonjogát bejegyeznék a sukorói ingatlanokra.

     

    A nem jogerős döntés a Fővárosi Ítélőtábla idén júniusi jogerős határozatára hivatkozott, amely semmisnek mondta ki a Blum és az állam közötti telekcsere-szerződést. Mivel a szerződés jogerősen semmis, így a tulajdonjog földhivatali bejegyzésének sincs jogalapja, és az állam sem kötelezhető az ehhez szükséges nyilatkozat kiadására – állapította meg a Pesti Központi Kerület Bíróság.

    Tárgyalások Sukoró-ügyben

    Közben a Magyar Hírlap úgy tudja: november 13-án dönthet a Kúria Joav Blum felülvizsgálati kérelméről a sukorói telekcsere-szerződés ügyében indult polgári peres eljárásban. A sukorói telekcsere miatt indított büntetőpert pedig január 7-től tárgyalják a Szolnoki Törvényszéken. A Sukoró-ügy vádirata még október 16-án érkezett meg a Szolnoki Törvényszékre.

     

  32. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 12. 12:101470.

    A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. 2005-ben és 2007-ben összesen 15,9 milliárd forint hitelt folyósított a Magtárház Kft.-nek az adonyi intervenciós gabonaraktár és logisztikai központ létrehozásához.

    A Kehi vizsgálata szerint a hitelnyújtáskor és azt követően is több szabálytalanság történt. Például Gráf József akkori agrárminiszter és Margittai Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) akkori elnöke szándéknyilatkozatot adott az épülő raktár bérléséről, amit az MFB-nél elfogadtak, pedig csak érvényes bérleti szerződés mellett nyújthatták volna a hitelt.

    A beruházás megvalósult, de a Magtárház Kft. a hitelt törleszteni nem tudja, ezért ellene az MFB felszámolási eljárást kezdeményezett. Azonban a cég vagyona mindössze 5,6 milliárd forint, míg az MFB-vel szembeni hiteltartozása 13,5 milliárd forintot tesz ki.

    (A Magtárház Kft.-nél dolgozik a volt MVH-vezető két lánya, egyikük a cég gazdasági vezetője.)

     

    Feljelentést tett hűtlen kezelés és fedezetelvonás gyanújával az adonyi gabonatároló megépítéséhez nyújtott állami hitel miatt ismeretlen tettes ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. 

     

  33. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 12. 11:551469.

    Amint arról az Index 2009-ben részletesen beszámolt, az MVM 2008. január 14-én 4,3 millió eurós (akkori árfolyamon mintegy 1,1 milliárd forintos) kölcsönt nyújtott horvátországi leányvállalatának, a turizmussal foglalkozó NIKER d.o.o.-nak “az MVM Csoport munkavállalói színvonalas üdültetésének finanszírozása céljából” 2032 decemberi lejárattal. A NIKER ebből a pénzből 3,5 millió eurót fizetett a Jadran Investments Limited nevű cégnek, amellyel még 2007. novemberében szerződött a vodicei Hotel Bili Kamen nevű szálloda haszonbérletéről. Később az is kiderült hogy a brit cégnyilvántartásból letölthető nyilvános cégdokumentum szerint „Mrs Istvan Kocsis” a valódi tulajdonosa az offshore hátterű cégnek, amely szerződésbontást követően sem fizette vissza a hotel “bérleti díját” az MVM-nek.

    Ez volt az egyik olyan ügylet, ami miatt az ügyészség most bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolja Kocsis Istvánt, az MVM akkori vezérigazgatóját, és társait. A vádirat szerint különféle előnytelen szerződésekkel összesen 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek és a Paksi Atomerőműnek. Az MVM 2009-ben vette birtokba a horvátországi hotelt, ám annak becsértéke messze nem éri el az állami vállalatot ért kárt.

     

    “A tenger felőli oldalon levő közösségi helyiségekben látható maradék bútorok totálisan össze vannak törve, hasonlóan a sétány melletti, a hotelhez tartozó parkrészben található kőasztalokhoz és kőpadokhoz. Az említett helyiségekben és fedett lépcsőrészekben többéves szemét látható. A három teniszpálya teljesen elhanyagolt, gazos, szemetes, mint a hotelhez tartozó összes ingatlanrész is. Az ... épület külsőleg is teljesen lepusztult. A bejárati ajtón az MVM emblémája díszeleg.” 

     

    - ma már. Tehát nem Mrs. István Kocsis.

    És nyilván igen színvonalasan üdültetik a dolgozóikat. (Fotó)

  34. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 9. 20:171468.

    folyt.

     

    A szerződés körülményei a már idézett BKV-vezető szerint "legalábbis nagyon furcsák". Ha tovább lapozunk a belső ellenőri jelentésben, ismét felbukkan az univerzális vagyonőr, újabb fordulatot hozva a történetbe. A jelentés szerint ugyanis Niederlander Pál "készen hozta a társasághoz a pályázati kiírást, az elbírálás szempontjait", ő állította össze a pályázati anyagot, és részt vett a bírálóbizottságban is.

    Nicsak, egy másik Leisztinger érdekeltség!

    Niederlander Pál neve más cégben is felbukkan: ő annak a Buda-Hold Kft.-nek a képviselője volt 2004-2009 között (ehhez képest ezt egyszerűen letagadta, amikor a BKV-hoz került, úgy nyilatkozott, sehol máshol nem áll alkalmazásban), amely a Kopaszi Gát rehabilitációját végezte el. A Buda-Hold az értékes területet később beszerzési áron adta tovább az Öböl XI. Kft.-nek, mélyen a piaci ár alatt. Az Öböl XI. Kft.-t Leisztinger Tamás cégei birtokolták többségi tulajdonosként. A telket később nagy haszonnal passzolták tovább egy portugál befektetőnek. Vagyis a Fehér úti telek eladását egy Leisztinger Tamáshoz köthető BKV alkalmazott közbenjárásával adták el vitatható körülmények között, egy Leisztinger Tamáshoz köthető cégnek. A 7,5 hektáros telek mindössze 0,7 százalékénak megvásárlásával a Prófécia már társtulajdonossá vált, "házon belülre" került, így a BKV a fennmaradó résszel sem tehetett volna már önállóan akármit, és a Próféciának elővásárlási joga keletkezett az ingatlan "maradék" 93 százalékára is.

    A történethez az is hozzátartozik, hogy bár a Prófécia 2010 elején valóban tovább akarta értékesíteni a területrészt másnak (a környéken a jövőben jelentős fejlesztések várhatók az önkormányzat tervei szerint), de végül a BKV vásárolta vissza az ingatlant, az eredetinél némileg alacsonyabb nettó, az áfaszabályok időközbeni megváltozása miatt magasabb bruttó áron. Még 2008 februárjában ugyanakkor történt kísérlet egy hasonló ingatlanügyletre: február 9-én kiírják a pályázatot, február 25-én nyer a Prófécia - 99 999 999, vagyis egy híján százmillió forintért vihette volna az újabb telekrészt. (Emlékezzünk: százmilliótól kell az IT és az FB elé terjeszteni a szerződést.)

    Balogh besokallt

    Az időközben a cégtől távozott Antal Attila helyett már Balogh Zsolt, megbízott vezérigazgatónak kellett volna lebonyolítania az újabb ügyletet. Ő egy másik akkori BKV-s szerint "láthatóan nyomás alatt volt, többször mondogatta, hogy Tüttő Kata állandóan hívogatja, hogy mi van már a pályázattal". Tüttő Kata Leisztinger Tamás élettársa, fővárosi szocialista politikus, egy fővárosi MSZP szervezet tagja volt Hagyó Miklóssal, amíg az egykori alpolgármester le nem mondott. Tüttő Kata a Fővárosi Közgyűlés egyik legbefolyásosabb bizottságát, a közbeszerzésit vezeti.

    Forrásunk szerint Balogh többször kijelentette, hogy "mindenképpen talál egy okot, ami miatt nem kell aláírnia a szerződést" - a másik kontraktus nyomán indult nyomozás fényében ez esetében is előrelátásra vall. Ez az ügylet meg is hiúsult végül: "kiderült" ugyanis, hogy a telken egy olyan vasúti tolópad található, amire a BKV-nak szüksége van. (Ezt persze egy előzetes állapotfelmérés azonnal megállapíthatta volna.) Ezt kiváltani azonban több száz milliós költség lett volna, így a BKV elállt az üzlettől. 

    (Hírszerző, Kósa András)

     

      Nos, mint tudjuk, azóta néhányan bíróság előtt állnak, s nem győzik megtagadni az előző vallomásaikat. Mindegyikre nyomás nehezedett a nyomozati szakban. Néhányan meg már nem állnak bíróság előtt. Molnár Gyula, a XI. kerület ex-polgármestere például Kopaszi-gát ügyben tiszta, mint a szűzhó.

    Na, mindenki döntse el, hogy mennyit vesztett ezen a kis ügyleten a XI. kerület.

     

      Ez van.

     

     

  35. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 9. 20:081467.

    A malmok lassan őrölnek - itt sem derült mindenre fény az elmúlt évek során, lássuk csak (2010 a papírra vetés ideje):

     

    Leisztingerhez köthető vagyonőr adta el a BKV-ingatlant egy Leisztingerhez köthető cégnek

     

    Egy Leisztinger Tamáshoz köthető vagyonőr végezte a BKV-nál a Fehér úti ingatlan eladását, ami miatt a rendőrség nyomoz, a telket egy Leisztinger Tamáshoz köthető cég vásárolta meg. A pályáztatás körülményei is érdekesek: 2007 karácsonya idején zajlott az egész, az értékbecslés a szerződés aláírása után készült el, pont annyiba került a terület, hogy ne kelljen a BKV Felügyelő Bizottsága elé vinni az ügyletet.

    Érdekes karriert futott be a BKV-nál Niederlander Pál. A férfit 2007. július elsejével vette fel a céghez Antal Attila vezérigazgató, mint saját főtanácsadóját, alig egy hónappal később azonban már vagyonőri minőségben folytatta tovább, a BKV Ingatlanhasznosítási Osztályán. Bár egy későbbi belső jelentés azt állapítja meg, vagyonőri tevékenységének semmilyen írásos nyoma nem keletkezett, valószínűleg eleve nem ez volt a feladata. Ő volt a lebonyolítója ugyanis annak a pályázatnak, ami miatt Kocsis István vezérigazgató feljelentést tett a héten, és ami miatt a BRFK szerint 100 millió forintos kár érte a céget.

    A belső ellenőri jelentés szerint az ingatlan adásvételének körülményei több mint érdekesek. Antal Attila (aki ellen már bűnszövetkezetben elkövetett korrupció a vád) még 2007. december 11-én úgynevezett alapítói határozatban kötelezi a BKV százszázalékos tulajdonában álló Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft.-t arra, hogy adja el a Fehér út mentén fekvő 39206/22 helyrajzi számon nyilvántartott, 75 933 négyzetméteres terület 5372/75 933-ad részét (vagyis nagyjából hét százalékát). A határozatot Niederlander Pál kezdeményezi. A belső ellenőrzés később semmilyen indoklást nem talál arra vonatkozóan, hogy miért volt szükséges a telekrész eladása, és arra sem, hogy mi volt a célja ezzel az ügylettel a BKV-nak. 

    Év végi hajrá a BKV-nál

    A VJSZ Kft. ezek után megállapodást köt Antal Attilával, hogy az egész tranzakciót a BKV bonyolítja le: egy BKV-s forrásunk szerint ennek két oka lehetett: vagy a kft. vezetői nem akarták a nevüket adni az egészhez (ez a nyomozás fényében érthető lenne utólag), vagy Antal Attila nem bízott a VJSZ-ben. A BKV december 15-én pályázatot ír ki a terület értékesítésére, a beadási határidő december 28. reggel kilenc óra, az elbírálásé december 29. reggel kilenc óra - az év utolsó szombatja.

    Mint egy akkor és jelenleg is a BKV-nál dolgozó vezető lapunknak elmondta, az év végi pályáztatás több mint szokatlan, hiszen ebben az időszakban - "azokat leszámítva persze, akik nélkül nem járna a 7-es busz" - már hagyományosan szabadságra küldenek mindenkit a cégnél. A bírálóbizottság azonban így is összeült, eredményt hirdetett - az egyetlen pályázó Prófécia Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft.-vel. A cég tulajdonosi hátterét részletesen feltárta a Magyar Hírlap: a Prófécia ügyvezetője, Ruzsa Beatrix annak az amerikai cégnek is a képviselője volt az ügylet idején, amelyik a Centrál Mosodák Rt.-t birtokolta. A Centrált 2003-ban a Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Rt. szerezte meg, a Forrás részvényeinek 88 százalékát még abban az évben a Leisztinger Tamás közvetett tulajdonában lévő Arago vásárolta meg. Az Aragótól kerültek végül a részvények a Delaware államban bejegyzett Duke Warren LLC-hez, felügyelőbizottságában Ruzsa Beatrixszal.

    A Hírszerző birtokába került szerződést január 4-re szignálták. Eszerint a Prófécia a telek 5372/75 933-ad tulajdonrészéért 86,419 millió forintot, a rajta lévő felépítményekért 10,484 millió plusz áfát (2,096 millió), összesen 99 millió forintot fizetett. Az összeg azért érdekes, mert 100 millió forint értékhatárnál már a BKV igazgatóságának, és felügyelőbizottságának is látnia kellett volna a szerződést, így egyik testület elé sem vitték be. Előzetesen semmilyen ingatlan-értékbecslés nem készült arról, hogy a telekrész mennyit is ér.

    Egy ilyet a szerződés megkötése után tíz nappal csatoltak be, ez - hogy, hogy nem - szinte ugyanannyira taksálta a telket, százezres nagyságrendű eltéréssel. Az értékbecslést a hűtlen kezeléssel vádolt Regőczi Miklós vezette kommunikációs igazgatóság kezdeményezi, és Niederlander Pál "útmutatása alapján" végzik el. A pályázat négytagú bírálóbizottságában szintén a kommunikációs igazgatóság két beosztottja, Niederlander Pál, valamint a VJSZ vezetője ül. Az események menetéhez hozzátartozik még, hogy a Prófécia még 2007. december 19-én tízmillió forint "bánatpénzt" utalt át a BKV-nak.

     

  36. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. november 9. 19:571466.

    A volt kerületi főépítész különös engedékenysége

     

    Több mint egymillió eurót kapott az Árpád hídnál lévő Erste-irodaház terveiért, az engedélyezési eljárásban való részvételért az az osztrák cég, amelynek magyar leányvállalatában korábban feltűnt az engedélyeztetésben érintett egykori kerületi főépítész, Fegyverneky Sándor és felesége. Az eljárással kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is kifogást emelt. Fegyverneky – akit Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter 2007-ben országos főépítésszé nevezett ki – 1992-től 1998-ig a Letzbor Hungária Építészeti Tervező Kft. (LHÉ) ügyvezetője volt. A cég székhelyeként 1992–1995 között Fegyverneky lakását tüntették fel. Az LHÉ alapító tulajdonosa az osztrák Letzbor GmbH, majd Letzbor Bau-Engineering GmbH (LBG). Az LBG a Gordon Invest Kft. megbízásából működött közre a toronyház munkálatainak előkészítésében. A Népfürdő utcai ház terveinek kidolgozását, az engedélyezési eljárásban való részvételt az LBG 1 millió 286 ezer 300 euróért vállalta el.

    A 25 millió eurós beruházás öt százalékát kitevő honorárium abban az esetben jár, ha az engedélyeket beszerezték. A megállapodáson 2003. január 28-i dátum olvasható. Érdekesség, hogy Fegyverneky Sándor ebben az évben távozott az engedélyeztetésben érintett XIII. kerületi főépítészi iroda éléről, a kerület tájékoztatása szerint szeptember 1-jéig állt fenn a munkaviszonya. Fegyverneky azután lett Angyalföld főépítésze 1998-ban, hogy felhagyott az LHÉ ügyvezetésével. Az üresen maradt cégvezetői székbe számára sem ismeretlen személy ült 1998. április 1-jén. Felesége, Botár Angéla lett az utódja, és jogviszonya 2009. márciusig tartott.Az engedélyezési eljárásról az elmúlt évek során kiderült, hogy nem minden tekintetben felelt meg a jogszerűség követelményeinek. 

    A szomszédos Dagály utca 20–22. alatti társasház 2006 márciusában iratbetekintést és jogorvoslatot kért az önkormányzattól. Bizonyítottnak látták, hogy az ott megépült új benzinkút a levegőtisztaság védelméről szóló kormányrendelet szerinti ötvenméteres védőtávolságon belülre került, ami sérti az érdekeiket. Megkeresésüket a jegyző megbízásából az építési osztályvezető több alkalommal elutasította. Egyebek között arra hivatkozott, hogy nincs a töltőállomás létesítésével semmi baj, elhelyezkedése megegyezik a régi benzinkútéval, ott csak átalakítások történtek. A lakók szerint ez nyilvánvalóan nem felel meg a valóságnak. Miután fellebbezésüket a közigazgatási hivatal elutasította, pert indítottak, amelyet a Legfelsőbb Bíróságon egy éve jogerősen megnyertek. Ennek ellenére – álláspontjuk szerint – a XIII. kerület építési osztályvezetője, jegyzője nem hajtja végre az LB utasításait, jóllehet az elismerte ügyféljogukat valamennyi eljárásban, beleértve az építési és használatbavételi eljárásokat is. A pernyerteseknek meggyőződésük, hogy ezért nem tudnak élni fellebbezési jogukkal, így a benzinkút jogerős használatbavételi engedély nélkül működhet.A XIII. kerületi önkormányzat Fegyverneky összeférhetetlenségével kapcsolatos kérdésünkre közölte: „Két külföldi cég között létrejött magánjogi szerződéshez az önkormányzatnak nincs köze. Az engedélyezési eljárás az építésügyi osztály hatásköre, a hatóság a törvényben foglaltak szerint járt el. Ebben az eljárásban a főépítésznek döntési jogosultsága nem volt.”Az önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, hogy a védőtávolság betartását a Környezetvédelmi Felügyelőség vizsgálta, szabálytalanságot nem jelzett: „Ennek ellenkezőjét nem a lakók, hanem a rájuk telepedő, 75 százalékos sikerdíjért dolgozó magánérdekcsoport állítja” – tudtuk meg. Hozzátették, az építésügyi hatóság az LB az ügyféli jogállás megítélésével kapcsolatos döntésében előírtaknak eleget tett, a benzinkút jogsze­rűen működik. Fegyverneky Sándor, aki 2008-ban a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztályának vezetője lett, tagja a Transzparens Építészeti Körnek és alapítója a magyarországi Kerekasztal Lovagjai nemzetközi szervezetnek. Országos főépítészi megbízatását a napokban megszüntette a Belügyminisztérium, a poszt betöltésére pályázatot írtak ki.

     

    2010. szeptember

  37. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. november 3. 19:051465.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (1464)
    2012-11-03  19:04
  38. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. november 3. 19:041464.

    A megbeszélésen Bajnai visszatéréséről és az MSZP Mesterházy Attila utáni életéről volt szó. Nyakó István eközben hadat üzent Bajnainak.

     

     http://mandiner.hu/cikk/20121103_mn_az_mszp_ujrapozi cionalasarol_targyalt_botka_es_bajnai

  39. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. november 2. 13:431463.
    http://hvg.hu/ingatlan/20121031_Brosodbol_es_Szabolcsbol_ vette_a_legtobb_

    Őket is hitelképesnek minősítették a Felcsúti Péter "sztárbankár" vezetése alatt álló bankszövetség bankjainál.....

  40. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. október 28. 15:191462.

    Ugyan nem MSZP, nem liberális balhé - de stikliszagú:

     

    Egy éve húzódik a külföldön élő, egykor még magyar állampolgárságú holokauszttúlélők támogatásának ügye. A probléma tavaly óta az, hogy a magyar állam nem fogadta el a pénzek elosztását végző Claims Conference zavaros elszámolását, ezért a Claims-szel szerződésben álló Mazsök nem folyósíthatta a következő részletet. A New York-i cég most a kárpótlási összegnek a Magyarországon élő, idős holokauszttúlélők ellátásának forrását képező részét nem küldi el, amit pedig nem a magyar államtól, hanem az USA kerületi bíróságának döntése értelmében svájci bankoktól kapnak.

     

    Furcsa táblázatok és számlákon maradt pénzek

    2011-ben több ponton is érdekesnek bizonyult a Claims Conference vitatott elszámolása. Az Indexhez egy névtelenségéhez ragaszkodó forrás akkor eljuttatta annak néhány oldalát, amelyek a teljes elszámolásnak csupán a tizedébe engedtek bepillantást, és kifejezetten csak a problémás részekbe, de ott valóban voltak furcsa dolgok.

    Blue Card Corporated

    A Claims különböző jótékonysági szervezetek között osztotta fel a kárpótlási pénzt, és ezek elszámolásai között akadnak értelmezhetetlen táblázatok. Ilyen például egy szintén New York-i szervezet, a Blue Card Corporated, amely főleg egészségügyi segítséget nyújt idős zsidóknak, és 227 964 dollárt kapott a keretből. Az iratok szerint a szervezet 2011 júniusáig csak tíz embert támogatott, közben pedig a számláján 211 590 dollár maradt elköltetlenül.

    KDP EZRA

    Az elszámolásnak a prágai zsidó hitközségen keresztül átfolyó és egy KDP EZRA nevű otthonápolási szervezethez jutó tétele is az Indexhez került. Aszerint a csehországi szervezet 14 240 dollárt kapott a magyar kárpótlásból, ebből azonban egyetlen főt sem támogattak, és 7120 dollárjuk, azaz az összeg fele maradt meg. Itt külön felmerül az a kérdés is, hogy vajon hány zsidó költözött Magyarországról Prágába a holokauszt után.

    Pesach Tikvah

    2011-ben megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot (emailen és telefonon) azokkal a szervezetekkel, amelyek tételei gyanúsnak tűntek, de egyedül a Pesach Tikvah nevű New York-i, pontosabban williamsburgi alapítványt sikerült eredményesen elérni. A holokauszt túlélők támogatásával a szervezet Door of Hope (A remény ajtaja) nevű programja foglalkozik. A programot Zalman Kotzen vezeti, aki az emailre nem válaszolt, de egy magyarul beszélő szociális munkásokat toborzó újsághirdetésben megadott mobilszámán sikerült utolérni.

    Az Indexhez eljutott elszámolás szerint a Pesach Tikvah 157 431 dollárt kapott, de ebből csak 39 ezret költött el, és nulla főt támogatott. Zalman Kotzen ellenben azt állította, hogy szervezete összesen 2000 magyarországi és erdélyi holokauszt túlélőnek nyújt segítséget, többek között egészségügyi ellátás, étel-házhozszállítás és sok egyéb juttatás formájában. Ha valóban 2000 embert támogattak ebből, akkor valamivel kevesebb, mint 79 dollár jutott egy személyre, ami 14 600 forintos támogatást jelent, vagyis kevesebb mint a felét annak, amennyi a Magyarországon élőknek jutott évente.

    Kotzen semmit sem fűzött a Claims és a magyar kormány vitájához, ahogy azt sem értette, hogy miért kerülhetett egy dokumentumba az az adat, hogy ők egy holokauszt túlélőt sem látnak el. Ha Kotzen szóbeli beszámolója hiteles, akkor a Claims Conference elszámolása összecsapott, pontatlan munka, de valójában nem visszaélés történt, csak hanyagul tölthették ki az űrlapokat. Egyes feltételezések szerint azonban bizonyos szervezetek, amelyek a Claimstől jutottak a kárpótláshoz, ráülhettek a pénzre, és vagy saját hasznukra kamatoztatják, vagy pedig arra várnak, hogy az idős túlélők hamarosan meghalnak, így már nem lesz kit kárpótolni. Erről azonban semmilyen bizonyítékkal sem szolgált senki sem.

     

    Szép, hosszú cikk - itt

     

  41. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. október 19. 11:021461.
    Elárverezhetik a felújított Rác fürdőt Elárverezhetik a felújított Rác fürdőt, illetve a hozzá kapcsolódó, még meg sem nyílt 67 szobás szállodát. Ezzel elúszik a 250 milliós állami támogatás, ráadásul az árverés győztesei kaparintják meg az épületegyüttest és vele a budai telket. A létesítményeket birtokló Rác Nosztalgia Kft. ellen már áprilisban végrehajtást kért három hitelezője

    A Fővárosi Közgyűlés júniusban rohamtempóban tárgyalta meg és fogadta el a cég peren kívüli egyezségét. [Az ügy furcsasága, hogy a beruházó Rác Nosztalgia Kft.-t a céget negyedrészben birtokló Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. perelte be.] Az önkormányzat az ajánlat elfogadásával beleegyezett az épületegyüttes, beleértve a telek BGYH által birtokolt 1/1-es tulajdonrészének 35/100 részre csökkentésébe. Ám ezzel a ­lépéssel már nem sikerült megállítani a ­lavinát.

    A fővárosi önkormányzat 2003-ban döntött a Rác fürdő felújításáról. Pénze nem volt rá, így külső befektetőt keresett. A Rác Beruházó Befektető és Szolgáltató Kft.-vel közösen alakították meg a Rác Nosztalgia Kft.-t, amelybe a főváros az építmények alatti földterületet vitte, míg a befektető vállalta a kivitelezést. Az építkezés 2005-ben kezdődött meg. A 67 szobás szállodai szárnnyal bővült fürdő alapterülete 16 ezer négyzetméter. A megnyitó eredeti időpontja 2010 májusa volt.

    Csakhogy közben elszámolási vita támadt a kft. és a BGYH között. Előbbi az üzemeltetés akadályozásával vádolta a fővárosi céget és kártérítést követelt, míg utóbbi a korábbi megállapodások érvénytelenségére hivatkozott. György István főpolgármester-helyettes, aki akkortájt a városháza pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke volt, úgy vélte: felesleges volt külső céget bevonni a fejlesztésbe, méghozzá úgy, hogy a földhasználati jogot ingyen engedte át a cégnek a BGYH. Demszky Gábor akkori főpolgármester azzal vágott vissza, hogy a fürdő felújításáról az előző Fidesz-kormány idején döntöttek és nyertek is rá 250 millió forint állami támogatást. A pénzt az épület elárverezésekor várhatóan vissza kell fizetni. A BRFK a Fidesz feljelentése nyomán hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást, amit két évvel később bűncselekmény hiányában lezártak.

    A felek elhúzódó tárgyalásainak eredményeként 2010-ben már körvonalazódtak a megállapodás keretei, de az erre vonatkozó előterjesztést mégsem tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés. Helyette a BGYH pert indított a korábbi megállapodások érvénytelenségét kérve. A két éve használatbavételi engedéllyel bíró fürdő, illetve az új hotel így meg sem nyílhatott. A – részben BGYH-tulajdonban lévő – Rác Nosztalgia Kft. pedig bevételek híján elmaradt a felvett hitelek törlesztésével. A hitelezők türelmetlenné váltak.

    Az önkormányzat stratégiát váltott. A városvezetők előtt is egyértelművé vált, hogy Budapest a telket is elveszítheti, ha tovább firtatják az elszámolást. Így júniusban abban állapodtak meg, hogy a felek felbontják a korábbi szerződést, a kft. borsos ingatlan- és vízhasználati díjat fizet, miközben a BGYH lemond az ingatlan tulajdonának egy részéről. Az egyezséggel megnyílt volna az út a működési engedély megszerzéséhez, a fürdő és a szálloda megnyitásához.

     

    A Fővárosi Törvényszék pénteken (szept.28.) elrendelte a Rác Nosztalgia Beruházó és Szolgáltató Kft. gazdálkodó szervezet csődeljárását.

     

     

  42. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. október 15. 12:451460.

    (Csak zárójelben, mivel múltkor már írtam a függetlenségéért reménytelen harcot folytató szegény Simorról - akit az utóbbi évben Braun akadályozott meg ebben úgy, hogy közben havi 1,8 millióért adott láthatatlan tanácsokat a MNB-nak...

     

    Jól összefoglalja a jegyzet a lényeget és kellően vitriolos is.)

     

    Itt

  43. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. október 15. 12:341459.

    Már megint ez a piszkálódás! Most miért nem nézed globálisan a dolgot?

    Szilvásy György állami pénzen vetet-ültet gesztenyést a birtokára, mi meg saját pénzünkből parkosítottuk a közterületet. A dolgok kiegyenlítődnek. Na.

     

    Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a rendőrség a felvételi eljárást lebonyolító Educatio Kft.-nél

     

    A feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tette a társaságot 2008 és 2010 között ért mintegy kétszázmillió forintos vagyoni hátrány miatt, amely - mint írták - a felelőtlen vezetői döntések és a pazarló gazdálkodás következménye volt.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen. A bűnügyi szervek gazdaságvédelmi főosztályának munkatársai a szeptember 19-i házkutatás során okiratokat is lefoglaltak a cégnél.

     

    (Jelzem, a Hiller-nevével fémjelzett oktatási tárca alá tartozott a dolog.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (1457)
    2012-10-13  18:32
  44. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. október 15. 12:281458.

    Aszonta, hogy útban volt, na! Nem értem, hogy-hogy nem érzékeled a nagy jószándékot, a közösségért tevés áldozatát?!

     

    Nyilván a rendőrtábornokot is csak a jó szíve vezérelte...:

     

    Államtitkokat szivárogtathatott ki az országos börtönparancsnok-helyettes – írja a Népszava. 

     

    A lap azt állítja, a tábornok egy bűnözői körökkel szoros kapcsolatban álló társaságban olyan információkat osztott meg, melyek súlyosan veszélyeztethetik többek közt a rendőri korrupciós ügyben indult nyomozássorozatot is.

    Dömény Sándort a belső elhárítás buktatta le. A tábornok ellen hivatali működésével összefüggő bűncselekmény gyanújával indított büntetőeljárást a Központi Nyomozó Főügyészség.

    V. Lászlóék Debrecenben is dolgoztak

    Közösség tagja elleni, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt két személy ellen emelt vádat a Debreceni Városi Bíróságon az ügyészség az ez év májusában a debreceni Home szórakozóhely előtt történt bántalmazás ügyében, a nyomozás eddigi állása szerint a két férfi V. László embere lehetett.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (1456)
    2012-10-11  18:35
  45. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. október 13. 18:321457.

    http://www.origo.hu/itthon/20121013-vadat-emeltek-benedek -fulop-ellen.html

     

     Budapesti Nyomozó Ügyészségen 2009-ben indult, majd a KNYF-hez került eljárásban Szilvásy Györgyöt tanúként hallgatták ki, és ő azt vallotta, hogy fizetett a facsemetékért. Az ügyészség ennek ellenkezőjét találta bizonyítottnak, és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hamis tanúzás miatt vádat emelt vele szemben.

     

  46. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. október 11. 18:351456.

    Járólapokat lopott egy szocialista önkormányzati képviselő Monokon. Az MSZP-s politikus és szomszédja 16 darab építőelemet emelt el múlt csütörtökön.

     

     http://mno.hu/ahirtvhirei/jarolapokat-lo pott-a-szocialista-kepviselo-1110757

     

    Visznek ezek mindent, ami mozdítható

  47. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. október 9. 12:181455.

    Alantiakhoz kapcsolódván:

     

    „A cseh állam százmillió eurós támogatást nyújt a cseh állami légitársaságnak. Az Európai Bizottság megvizsgálta az ügyletet, és rendben találta. A cseh állami légitársaság hozzájuthat az állami támogatáshoz. S ezzel a döntésével az Európai Bizottság egyszersmind jóváhagyta azt a 2,5 milliárd koronás támogatást is, amelyet a cseh állam még 2009-ben nyújtott a cseh állami légitársaságnak.

    Ugyanez az Európai Bizottság 2012. január 9-én, hétfőn a következő döntést hozta: mivel a magyar állam tiltott állami támogatásokat juttatott a Malévnak 2007 és 2010 között, a magyar nemzeti légitársaságnak ťvissza kell fizetnie a jogtalanul juttatott állami támogatástŤ. Ez az összeg 88 milliárd forint volt. Scheiring Gábor akkor a blogjában mindjárt idézte is a legfontosabb tudnivalót: ťA Bán, S. Szabó & Partners ügyvédi iroda szerint például egy esetleges csőd esetén sem fogja eltűrni az Európai Bizottság, hogy nem vagy késlekedve hajtsa végre a Malév a tiltott állami támogatások visszafizetését (…).Ť

    És nem tűrte el. A Malév pedig megszűnt.

     

    (Részletesebben később...)

     

  48. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. október 9. 12:131454.

    Szerintem hagyjuk meg a topikot annak, ami eddig volt, ne hagyjuk szétszedni...

     

    Ugyan nem kifejezetten a topik kategóriája, de jobb híján:

     

    Bár a felszámolás alatt álló Malév Zrt. vezetői aláírták, tehát jóváhagyták a társaság 2011-es és 2012-es beszámolóját, üzleti jelentését, azt a részvényesek – a könyvvizsgáló és a felügyelő bizottság fenntartásai miatt – nem fogadták el

     

    A könyvvizsgáló Deloitte szerint az éves beszámoló nem ad megbízható és valós képet a Malév múlt év végi vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről.

     

    Az egyik megállapítás szerint a Malév felszámolása – a beszámolók tanúsága szerint – úgy zajlik, mintha még működne a cég, tehát naponta szállítana utasokat a lízingelt gépparkkal a légitársaság, pedig működését februárban felfüggesztette.A Deloitte-jelentés leszögezi: a légitársaság a 2011. december 31-én végződő évet 121,9 milliárd forint veszteséggel és 127,8 milliárd forint negatív saját tőkével zárta, és a fordulónapon a rövid lejáratú kötelezettségei 22,1 milliárd forinttal haladták meg a forgóeszközeit. 

    A Deloitte szerint: „Az éves beszámoló nem tartalmazza azokat a módosításokat, melyeket tartalmaznia kellene. Amelyek ahhoz szükségesek, hogy az eszközöket és kötelezettségeket a likvidációs értékükön mutassák ki a pénzügyi beszámolókban.” A könyvvizsgáló cég hangsúlyozza: „a légicég vezetése felelős az éves beszámolónak a számviteli törvényben foglaltakkal és a Magyarországon elfogadott általános számviteli elvekkel összhangban történő elkészítéséért és valós bemutatásáért. Valamint az olyan belső kontrollokért is, amelyeket a vezetés szükségesnek tart ahhoz, hogy lehetővé váljon az akár csalásból, akár hibából eredő lényeges hibás állításoktól mentes éves beszámoló elkészítése.”

     

    A Malévnál korábban működő több dolgozói érdekképviselet is jogi útra terelte követeléseit, s várhatóan újabb keresetekkel fordulnak a bírósághoz.

     

    (Egyébként a Deloitte magyarországi képviseletének elnök-igazgatója Oszkó Péter.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (1453)
    2012-10-08  21:41
  49. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. október 8. 21:411453.
    Eddig úgy volt, hogy ha nagyon ordított a nép, akkor "Fekete Jánosék" elmentek a rokonaikhoz és kértek tőlük kölcsön. Maguk között jól megbeszélték a feltételeket és jöttek haza kipirult arccal, hogy ha nehezen is, de végül is sikerült (Salamonék alig várták, hogy kihelyezhessék a papírjaikat a bennszülötteknek), besöpörték a vállveregetést (kaptak szép plecsniket, sok borravalót mindkét oldalról!!!), aztán jöhetett az osztogatás, lehetett keverni a birkapörköltet. Most viszont abból élünk, amit mi termelünk meg, kordában van tartva a költségvetés (én még azt sem értem, miért lehet 3%-kal többet költeni, mint amennyi a bevétel, ez a háztartásoknál megengedhetetlen), nincs hitelfelvétel, sőt a korábbi kölcsönök irdatlan kamatait is abból fizetjük, amit a tisztességes adózók összehordanak. Na ez fáj sok olyan idiótának, aki szarik arra, hogy mennyi az ország eladósodottsága, neki birkapörkölt kell most! Persze, hogy visszaszavazza a komcsikat a hülyéje.
    előzmény:
    Segédszárnyas (1451)
    2012-10-08  12:37
  50. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. október 8. 20:551452.

    "Nem volt ez olyan nagy győzelem elvtársak!"
    "Nem kell túlzott sikert levonni belőle."

     

    Elvtársak! álljunk a gátra, most van csak zendülőben népünk tavasza.....

     

    Na és ki nem sz@rja le az mszp-t, hajrá bajnai, vagy most merre forog a szélkakas? heeee? szoc-libsik, hogy lesz?

    előzmény:
    Segédszárnyas (1451)
    2012-10-08  12:37

Címlap

top