Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Mszp-s stiklik

lárifárika
Létrehozva: 2010. március 9. 22:14

Sziasztok! 

 

 

 

 

 

Ide gyűjtsük mindazokat a stikliket, amit az Mszp elkövetett az ország és az emberek ellen !


Legyen ez az mszp-s stiklik,  átverések gyűjtőhelye! 

 

 

Szerintem érdemes összegyűjteni, hogy ne keverjük és ne feledjük ! 

 

 

A kulturált hangnem mindenkinek kötelező !!! 

 

 

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 10:121251.
    tv2 ismét: a frekvenciákra pályázni lehetett az ORTT-nél. A tv2 vezetése egyik hölgy alkalmazottjának apja az ORTT pályázatokat elbíráló kuratóriumának tagja volt, amikor a tv2 nyert... A tv2 egyébként azzal kapta meg a frekvenciát, hogy kevesebb reklámidőt ígért, mint a többi pályázó - ezt persze azóta sem tartják be, de senkit nem vontak ezért (sem) felelősségre.
    Hozzátartozik a dologhoz, hogy a tv2 a sugárzott reklámok után kapott pénzt, de csak a pályázatban foglalt reklámidő után fizetett adót...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 10:101250.
    A tv2-t működtető MTM-SBS cég (amelyben résztulajdonos Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus főtitkára) 1998-ban tőkeemelést hajtott végre, nagyrészt az EBRD (itt volt ebédjegyosztogató és szabadság-beosztó személyzeti igazgató Németh Spontánprivatizátor Miklós) segítségével. Ehhez jelzálogba adta a frekvenciát, amit pedig a médiatörvény tételesen is
    tiltott. Az ORTT akkori elnöke, Révész T. Mihály (Horn embere) természetesen szemet hunyt efölött, pedig azonnal fel kellett volna bontani a céggel a szerződést.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 10:091249.
    Máté László egykori MSZP-alelnök: Az ország legjobb malmát, a nyolcmilliárd forintot érő Budai Hengermalmot Máté László félmilliárdért vette meg, oly módon, hogy az ÁPV Rt.-ben üldögélő barátai segítettek neki ebben, és a Postabanktól hitelt vett fel, amit azonban nem nagyon fizetett vissza. A malom nem működik, pedig hatalmas kapacitása és korszerű technológiája van.
    Viszont a köztartozásokat fölhalmozták. Máté László köszöni, jól van...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 10:081248.
    Sándor László MSZOSZ-elnök annak idején az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke volt. Ebben a minőségében 271 millióért adott el egy 645 milliós Budapest Bank-részvénycsomagot a Medicor Holding Rt.-nek. Később több, mint 1 milliárd forintot dobott ki a közpénzből működő OEÖ pénzéből értéktelen Medicor-részvényekre. A Medicor személyi állományában, érdekes módon, MSZP-s emberek voltak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 10:061247.

    A Horn-kormány... stb.

     

     Az olajügyekben elhíresült Energol Kft. és Conti-Car Kft. vezetői ismertek MSZP-s körökben, így például a Csikós József nevű alak, aki MSZP-s képviselő is volt. Az olajügyekben érintett szermélyek jórészt az MSZP holdudvarához tartoznak-tartoztak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 10:051246.

    Ez csak érdekesség...

     

     Érdekesség: Békesi László jóbarátja a Kanadában elítélt "szaknévsoros" Bodnárnak. Mellesleg ő is a fotexesek körébe tartozik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 10:041245.
    Amikor Bokros Lajos megbukott, a végkielégítését egy alapítványnak adta. Csakhogy ennek az alapítványnak az elnökségében ott ült Bokros Lajosné őnagysága...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2012. március 16. 00:561244.
    1994-ben még csak az állami tv volt, és ezeket a jó elvtársakat un. rendelkezési állományban tartották, nehogy elmenjenek a konkurenciához! (ami ugye akkor még nem volt, és nyilván ettől kellett távol tartani a jó elvtársakat)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1242)
    2012-03-16  00:33
  9. 2012. március 16. 00:541243.

    húúúú, pedig ennyi jó elvtársat egy kupacban kevés helyen lehet látni, ezekből több szakértő kormány kitellne, és hogy a szebb oldalát is említsem, ezek között több száz év börtönt is kioszthatna egy elfogulatlan bíróság!

    :-)))) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (1239)
    2012-03-10  16:59
  10. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 16. 00:331242.

    A Horn-kormány... stb.

     

     A Magyar Televízió 1994 után rengeteg "külső munkatársat" foglalkoztatott, óriási összegekről szóló szerződéseket kötöttek, amik mögött sok esetben nem is állt valós teljesítmény. De a megfizetettek mind brancsbeliek voltak. Mellesleg a Magyar Televízió közpénzből működik!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 12. 21:201241.

    A Horn-kormány már-már feledés homályába vesző trükkjei - (A teljesség igénye nélkül)


    A 168 óra című lap a Magyar Rádió pénzén indult, a Rádió infrastruktúráját használták fel a felfuttatásához. Aztán ez a közpénzből "megcsinált" lap pénzt fialt, Mester Ákos saját zsebébe - ugyanis a lap, hogy, hogy nem, magántulajdon lett. Annak lett nyilvánítva. Csak úgy. Vajon miért egy közpénzből működő intézmény vagyonából gründolt magának lapot a Magyar Narancs által simlis privatizátornak nevezett Mester Ákos?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 11. 14:211240.

    Csak a Malévnek járt ki a csőd?

     

     

    Csak a Malév esetében hoztak olyan döntést Brüsszelben, amely egy nemzeti légitársaság csődjéhez vezetett.

    Példátlan az Európai Unió történetében, ahogy feljelentették és elmarasztalták a Malévet. Bár számos légitársaság kapott már állami segítséget, csak két esetben hoztak Brüsszelben ítéletet. Az olasz Alitalia és a görög Olympic Airways esetében viszont olyan sikerrel lobbizott a két kormány, hogy végül nem kellett lemondaniuk az átszervezett nemzeti légitársaság megtartásáról. A görögök például hat évig halogatták az állami segítség visszaadását, végül sikerült átmenteniük a repülési jogokat és más vagyonelemeket egy másik légitársaságba.

    Joaquín Almunia versenyjogi biztos szóvivője, Antoine Colombani szerint a légi közlekedésben 2000 óta az Alitalia és az Olympic Airways esetében hozott negatív döntést az Európai Bizottság, ezért szerintük a Malév esete nem tekinthető kivételesnek. Azt azonban elismerte, hogy mindkét esetben csak részleges visszafizetésre került sor, tekintettel „a kiemelkedő összegű állami támogatásokra” és arra, hogy ezeket a kötelezettségeket a felszámolási eljárás során veszik majd figyelembe.

    A Liszt Ferenc repülőtéren ugyan mára az utasforgalom elérte a Malév megszűnése előtti létszám nyolcvan százalékát, de a gazdag kínai és orosz bizniszutasok helyett szabadidőruhás turisták jelentek meg, amióta a Malév helyét fapados légitársaságok foglalták el, illetve amióta leálltak a kontinensközi távolsági járatok. Amíg a hagyományos légitársaságok jómódú üzletemberei 80–100 euróért vásároltak a ferihegyi boltokban, a fapadosok utasai 2–4 eurót hagynak ott alkalmanként. A Malév csődje óta a magyar vámszabad boltok forgalma harminc százalékkal zuhant, és a lap iparági forrásból úgy értesült, hogy a cégnél a közeljövőben elbocsátásokra lehet számítani.

    A Magyar Nemzet kérdésére Hardy Mihály, a repülőtér üzemeltetőjének szóvivője elmondta: a repülőtér menedzsmentje a nyári szezon kezdetéig kivár, és a jelenleg is folyó tárgyalásoktól, újabb légitársaságok megjelenésétől függ, sikerül-e pótolniuk a Malév által generált forgalmat és bevételeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. március 10. 16:591239.
    Ivád 400 fős kistelepülés Heves megyében, polgármesterük Ivády Gábor lépett már a nyilvánosság elé egy-két meglepő húzással, mint például hallhatatlanságot lehet vásárolni helyi utcanevekkel. Ki is hirdettek annak rendje és módja szerint nyolc utcát, összesen 41 millió 472 ezer forint értékben, aztán aki felmenőiről, vagy halála után saját magáról kíván Ivádon utcát elnevezni, az közel hárommilliótól hétmillióig kipengetett pénze után megtehette.

    Azt nem tudom, kezdeményezésük mennyire volt sikeres, legfeljebb gyaníthatom, maradt még néhány névtelen utcájuk, ha testületileg döntöttek olyan személyekről, akikről tilos közterületet elnevezni. Jövőben persona non grata Ivádon:
    Bajnai Gordon,
    Burány Sándor,
    Csehák Judit,
    Csillag István,
    Csizmár Gábor,
    Dr. Herczog László,
    Dr. Oszkó Péter,
    Draskovics Tibor,
    Göncz Kinga,
    Gráf József,
    Gyenesei István,
    Gyurcsány Ferenc,
    Kákosy Csaba,
    Kiss Péter,
    Kóka János,
    Kolber István,
    Kökény Mihály,
    Lampert Mónika,
    László Csaba,
    Medgyessy Péter,
    Németh Imre,
    Rácz Jenő,
    Sós Tamás,
    Szűcs Erika,
    Varga Zoltán (ő nem a focista),
    Varga István,
    Veres János.


    http://valami.nolblog.hu/archives/2009/10/29/Persona_non_ grata/
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 7. 14:321238.
    Rágalmazás miatt is feljelentést tesz a Hír Televízió a TASZ ellen. A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet a televízió két műsorát is manipulációval vádolta meg, amikor a Hír TV bemutatta, hogy nincs szegregáció a gyöngyöspatai általános iskolában. A szerkesztők saját szemükkel győződtek meg erről, a TASZ szerint azonban egy tudósítónak nem kell mérlegelnie, hogy mi az igazság. 

    A Hír TV egy hónapja forgatott Gyöngyöspatán, miután a The Guardian brit liberális lap apartheid-rendszerről és iskolai szegregációról írt.

    A Társaság a Szabadságjogokért ezután vádolta meg a Hír TV-t hazugsággal. Szerintük a Híradóban és a Keresztmetszet című műsorban félrevezetően mutatták be, hogy nem elkülönítve tanítják a roma gyerekeket az általános iskolában. Azt is kifogásolták, hogy a magazin szerkesztője a kész összeállításból kihagyott egy gyereket, aki azt állította: az iskola alsó szintjén tanuló roma diákok nem mehetnek föl a felső szint mosdójába.

    Tengely József, a Hír TV szerkesztő-riportere erről úgy nyilatkozott: két ízben is saját szemével győződött meg arról, hogy ez nem így van, ezért nem szerepeltette az anyagban.

     

     A jogvédő szervezet azt állítja: nem a tudósítónak kell eldöntenie, hogy mi az igazság. „Én azt gondolom, hogy a médiának az a feladata, hogy beszámoljon az ottani eseményekről – az, hogy utána moralizáljon, hogy ki mondott igazat és ki nem, ez nem a média felelőssége” – fogalmazott Juhász Péter, a TASZ terepmunkása.

    Beszámoltunk róla, hogy a TASZ honlapján egy videót is közzétett, amelyben engedély nélkül használták a műsorok felvételeit, emiatt szerzői jogok megsértése miatt már múlt héten eljárást indított ellenük a Hír Televízió. Jogászuk szerint azonban más jogsértést is elkövettek, amelynek súlyát csak növeli, hogy a videó még mindig elérhető a honlapjukon.

    „Valótlanul állították, hogy a Hír Televízió manipulál, hamisít, és becsületromboló kijelentéseket tettek a Hír Televízióra nézve, ezért egyrészt polgári peres úton indítunk jogvédelmet, másfelől rágalmazásért is feljelentést teszünk” – mondta Karas Mónika, a Hír Televízió jogásza.

    A szegregáció vádját egyébként az iskola igazgatója és a település polgármestere többször is visszautasította.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 7. 14:011237.
    Közös bizniszben Bulgáriuában Gyurcsány, Kóka és Oszkó

       Kóka János 2011 novemberében közös szófiai vállalkozást alapított Gyurcsány Ferenccel Cellum Bulgaria AD néven. A hiteles cégiratok szerint e cég felét bolgár érdekeltségek ellenőrzik; 38 százaléka van benne a Kóka-féle Cellum Globalnak, a maradék 12 százalék pedig az Altus-ConsAlté. Ez utóbbi vállalat Gyurcsány Ferenc Altus Befektetési Zrt.- nek leányvállalata.

    A bulgáriai részvénytársaság öttagú igazgatóságában két magyarnak jutott hely: Kókának és az egykori kormányfő feleségének, Dobrev Klárának.

    Az üzletelésnek volt "állami előjátéka". A mobilparkolást, a mobil-autópályamatricát és a mobillottót kifejlesztő Cellum-csoport ugyanis 2005 és 2008 között 720 millió forintnyi uniós és magyar közpénzt nyert el kormányzati pályázatokon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 6. 16:381236.

    8 általános, 10 oldal, 5 millió forint

     

            

    Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium médiacégének egyik korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum. Az ügyészség szerint a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. volt ügyvezetője társaival együtt fiktív szerződések alapján több mint 70 millió forinttal károsította meg a honvédséget. Csapó Tamás jelenleg az Etyeki Korda Stúdió vezérigazgatója.




    A Legfőbb Ügyészség tavaly februárban rendelt el nyomozást a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú társaságnál a cégnél feltárt hiányosságok miatt. A Híradónak a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Kállai Gábor elmondta, hogy az eddigi nyomozás adatai szerint a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. 2005 és 2009 folyamán több olyan megbízási és egyéb szerződést kötött cégekkel, magánszemélyekkel, amelyek "részben fiktívek, részben teljesen szükségtelenek voltak."

    A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség több szakértői véleményt szerzett be és csaknem száz tanút hallgatott meg. Kiderült, hogy a Zrínyi Kht. három év alatt több százmillió forintot fizetett ki megbízási szerződések alapján. Egy, a magyar honvédség fejlesztési lehetőségeiről készített tízoldalas tanulmányért például ötmillió forintot utaltak.

    A szerző - papíron - egy nyolc általános iskolai végzettségű hajléktalan ember volt. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Zrínyi Kht. volt ügyvezetőjét. Az ügyészség szerint Csapó Tamásnak több mint 70 millió forint jogtalan kifizetéséhez lehet köze. A Híradó úgy tudja, az ügyben további gyanúsítások várhatók.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 6. 16:341235.

    Hűtlen kezelés, sikkasztás és adócsalás gyanújával ismeretlen elkövető ellen tett büntetőfeljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a legfőbb ügyésznél a MÁV karbantartó bázisának áthelyezése kapcsán.

     

    Az ügylettel összesen 580 millió forintos kár érhette a MÁV-ot, míg a kivitelező az MSZP-közeli – Balo Kft. és B-Motép Kft. rendkívül jól járt. A Balo Kft. tulajdonosa és ügyvezetője Balogh Ernő és az egykori MSZP-s Hámori Csaba. Sőt, a társaság az MSZP korábbi Köztársaság téri székházában volt elérhető.

     

    2007-ben a Gyurcsány-kabinet döntött a kormányzati negyed létrehozásáról a fővárosi Nyugati pályaudvar mögötti területen. Az akkor a MÁV tulajdonában lévő ingatlant legkésőbb 2007. december 31-ig kellett kiüríteni, előtte azonban az ott működő motorszínt és személykocsi-javító műhelyt el kellett költöztetni.

     

    A vasúttársaság közbeszerzési eljárást írt ki a kiszemelt terület fejlesztésére, amely azonban – a Kehi megállapítása szerint – több szempontból is törvénysértő volt. A Kehi szerint a MÁV kifejezetten a Balo Kft.-vel akart szerződni. Hámoriék cégével 2008. június 11-én kötötték meg a szerződést, annak összértéke nettó 1,26 milliárd forint volt.

    A Kehi kiemelte: mivel a Balo és B-Motép tényleges tevékenységet nem végzett, így a szerződések jó erkölcsbe ütköznek, és semmisek. A feljelentés szerint a MÁV 454 millió forintot fizetett ki ellenszolgáltatás nélkül a két cégnek. Ehhez jön még az 51 milliós be nem hajtott kötbér és egy jogosulatlanul kifizetett 75 milliós kártérítés. Ezek teszik ki a MÁV-ot érő teljes, 580 milliós kárösszeget.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 3. 12:341234.
    Egy grillcsirkés kutatott a honvédségnél

    De csak papíron. A nyolcmillió forintos megbízási díj a Nemzetvédelmi Egyetem kancellárjához vándorolt.

     

    Egy, a pesterzsébeti piacon grillcsirkét árusító vállalkozó végzett szociológiai kutatást a honvédségnél a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem számára 2010 februárjában. A tanulmányt azonban valójában nem a közbeszerzési pályázat nyertese, illetve annak alvállalkozója készítette, hanem az egyetem egyik munkatársa.

    A ügyészségi szóvivő szerint bizonyítható, hogy a tanulmányra kifizetett nyolcmillió forintot a vállalkozó visszajuttatta az intézmény kancellárjának. Nagy Kálmán ezredest, aki a januárban négy év börtönre ítélt rektor utódja volt, társaival együtt sikkasztással vádolják.

     

    Balogh Zoltán, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt is elmondta, hogy a vádhatóság Budapesti Regionális Osztálya korábban egy fővel szemben jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette, további öt fővel szemben jelentős értékre, bűnsegédként elkövetett sikkasztás bűntette, valamint egy fővel szemben jelentős értékre elkövetett hanyag kezelés vétsége miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsához.

    A vádlottak között van a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektora, Szabó János is, aki egy másik ügyben már a jogerős büntetését tölti. Ellene most az egyetem lőterének bérleti szerződése miatt folyik büntetőeljárás.

    A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem gazdasági átvilágítását 2010 nyarán rendelte el Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az átvilágításról készült jelentés szerint az egyetem több mint száz megbízási szerződése kapcsán merülhet fel bűncselekmény gyanúja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. március 3. 12:311233.

    Hunvald már körbehaknizta az összes tévécsatornát - szerintem kicsit elhamarkodottan örül. Ha az elsőfok nem állapított meg maffiatevékenységet, még megállapíthat a második... És igen, keveslem a büntetését.

     

      Szabó pedig politikai üldözötté nyilváníttatta magát... vicces. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (1231)
    2012-02-29  20:18
  20. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 29. 20:191232.
    2009 = 953 millió forint állami támogatás
    2010 = 700 millió forint /a 953 milliónak csak időarányos
    2011 = 530 millió forint állami támogatás
    2012 = ??

    Az ÁSZ közzétette jelentését az MSZP 2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről
    2012. febr. 22.

    A Párt elnökét felhívtuk, hogy a jövőben az éves beszámoló megbízhatósága érdekében a valódiság és következetesség számviteli alapelvet érvényesítse.
    http://www.aszhirportal.hu/hirek/az-asz-kozzetette-jelent eset-az-mszp-2009-2010-evi-gazdalkodasa-torvenyessegenek-ell enorzeserol

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 29. 20:181231.

    Már a dekások is priuszosok lesznek..

    Felfüggesztett börtönt kapott Szabó Zoltán is. A volt szocialista képviselő, Szabó Zoltánt hivatali visszaélés és hűtlen kezelés felbujtójaként hat hónap két évre felfüggesztett börtönre ítélték.
    http://www.origo.hu/itthon/20120224-masfel-ev-bortonre-it eltek-hunvald-gyorgyot.html

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 29. 19:301230.
    Az erkölcstelen HKovács folyamatosan elfogadhatatlan és megengedhetetlen tevékenységet folytat:

    árulja Hazánkat!!!

    "Kovács László (MSZP) volt uniós biztos kabinetjében dolgoztak azok a diplomaták, akik jelenleg az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviseletének vezető tisztségviselői. A kirendeltség tájékoztatása szerint feladatuk az uniós végrehajtó testület szakmai háttéranyagokkal történő támogatása. Írásbeli válaszaikból valószínűsíthető, hogy közreműködtek annak az EB-javaslatnak az előkészítésében is, amelynek célja uniós források Magyarországtól való elvonása – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában."
    http://mno.hu/belfold/mszp-kozeli-unios-kepviselet-105569 1

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 19. 17:181229.
    2012 feb
    Kitörő örömmel üdvözölte Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt euró­pai parlamenti képviselőinek delegációvezetője tegnap Strasbourgban, hogy az uniós törvényhozás hazájáról – a saját maga és Göncz Kinga által is jegyzett indítvány alapján – elítélő határozatot szavazott meg. http://www.magyarhirlap.hu/kulfold/akik_a_sajat_hazajuk_e llen_szavaztak.html
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 19. 17:151228.

    Hatalmas kudarc lett az úgynevezett éhségmenet, és ez még azokat is meglepte, akik amúgy sem taksálták túl sokra a szocialista szervezők népszerűségét.
    http://mno.hu/jegyzet/hazugsagmenetek-1052925

     

    Az emberek átlátnak a szitán, csupán ennyi, semmi több.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 17. 12:471227.
    Jogerősen két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 2009. szeptember 3-án Németh Gábort, az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak a volt budapesti alelnökét bankkártyával való nagy kárt okozó csalás ügyében – mindez egy keddi iratismertetésen derült ki Szombathelyen. Információnkat a rendőrség megerősítette. Németh egyébként korábban külsős munkatárs volt a Népszavánál, valamint a szociközeli Egyenlítő blog alapítója.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. február 16. 14:201226.

    A jó erkölcsbe ütközőnek, ezért semmisnek nyilvánította a Zalaegerszegi Törvényszék kedden azt a szerződést, amelynek révén 2009-ben a Pécsi Buszközlekedési Zrt. (PK) eladta autóbuszait a PK Busrent Kft.-nek, majd attól visszabérelte a járműveket.

     

     A döntés ellen a felperes Baranya Megyei Főügyészség és a mellette beavatkozóként részt vevő pécsi önkormányzat nem emelt kifogást, s az ellen a két közlekedési cég mint alperes sem nyújtott be fellebbezést, így az ítélet jogerőssé is vált. A bíróság kimondta: a semmisség értelmében a PK Busrent nem szerezte meg a buszok tulajdonjogát, így az eredeti állapot helyreállítása érdekében 15 napon belül köteles a járműveket a PK Zrt.-nek átadni.

     

    Az ítélet indoklása során kedden elhangzott: nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik a 2009-es szerződés, mert a PK Busrent úgy szerezte meg Pécs teljes autóbuszparkját, hogy semmilyen forrással nem rendelkezett, s a bérleti szerződés lehetővé tette, hogy a vételárat ténylegesen nem is kellett kifizetnie. A buszokért havonta fizetett bérleti díj ugyanis jócskán meghaladta a teljes vételárat.

     

    Magas bérleti díj

    A bíró kifejtette: a PK Zrt.-re nézve hátrányos volt a szerződés azért is, mert a PK Busrent abban semmiféle biztosítékot nem nyújtott új buszok beszerzésére, sem arról nem rendelkezett, hogy milyen jogkövetkezményekkel jár a beszerzések elmaradása. Emlékeztetett arra is, hogy bár annak nem volt jelentősége a semmisség megállapításában, de a szakértői vélemény szerint a buszok bérleti díja jelentősen meghaladta az üzleti életben szokásos mértéket, de nem volt jelentősége annak sem, hogy a pécsi önkormányzat tudomásul vette a hatoldalú megállapodást.

    Offshore háttér

    Tényként állapította meg a bíróság, hogy az alperesek a szerződések megkötésekor a Mecsekbusz – amelynek akkor az azóta szintén perbe fogott Keczer László volt a vezérigazgatója – érdekeit tartották szem előtt. A bíró azt is hozzátette az ügy kapcsán folyó büntetőperben adott tanúvallomások alapján, hogy a PK Busrent tulajdona egy máltai cégen, míg a Mecsekbuszé egy gibraltári cégen keresztül ugyanahhoz a személyi körhöz köthető.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 11. 11:351225.

    A szocialisták miatt kell eladni a Budapest Airportot
    A Hochtiefnek kell megvennie a kisebbségi csomagot
    2011. június 10. 13:36 http://www.mno.hu/portal/790018

     

    Kiszivárgott! NBH-s védelem alatt állt a BA-botrány gyanúsítottja
    2009.12.11. - 12:58

    Letartóztatásáig túlélőművésznek tűnt a Budapest Airport jogi igazgatója. Az MSZP gazdasági lobbistáinak bizalmát is bíró Rényi-Vámos Krisztinán nem fogott a tucatnyi feljelentés, a reptér-privatizáció és a többszöri tulajdonosváltás. A bennfentesek szerint mindezt a titkosszolgálatok informális védelmének köszönhette. Eddig.

    http://hetivalasz.hu/itthon/budapest-airport-nbh-vedelem- a-gyanusitottaknak-2 ...

     

    Sürgősem meg kellene ismerni a szerződés részleteit...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 9. 20:011224.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. február 9. 19:401223.
    Egyértelműen hátrányos megállapodást kötött a magyar állam számára a Gyurcsány-kormány 2007-ben a Budapest Airporttal (BA) – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos rámutatott arra, hogy a záradék szerint több mint 800 milliárdos kár érheti az államot.
    http://mno.hu/belfold/800-milliardot-vehet-ki-a-zsebunkbo l-gyurcsany-1049795
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. február 6. 13:371222.

    Szintén visszanyúlva... újabb sánta kutya díjas sztori

     

     Veres szerint a kudarc: siker (2006. január 11.)

     

    Egyrészt:

    A Bizottság elvégezte Finnország, a Cseh Köztársaság, Dánia, Szlovákia és Svédország stabilitási illetve konvergenciaprogramjának értékelését; és azt ajánlja, hogy Magyarország nyújtson be aktualizált átdolgozott programot

    (Forráslink már nem "él".)

     

    Másrészt:

    Idézet a pénzügyminiszter nyilatkozatából:

    A pénzügyminiszter utalt arra is, hogy hat ország programját értékelték Brüsszelben és egyedül az Egyesült Királyságot marasztalták el a hat ország közül.

     

    Valóság: A Bizottság hat országot vizsgált, ötöt tudott értékelni, míg a magyar terveket átdolgozásra visszaküldte

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. február 6. 13:231221.

    Ó, ez is régi, a sánta kutya meg a hazugság esete...

     

     Elmar Brok cáfol

     

     

    Kovács László a múlt héten megbeszélést folytatott Elmar Brokkal, az Európa Parlament külügyi bizottságának elnökével. Ennek során külügyminiszterünk nehezményezte, hogy az elnök úr kétszer is jár Magyarországon és véleményt formált többek között a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) körül kialakult helyzetről. A kifogás lényege, hogy az elnök úr csak az ellenzékkel konzultált. Így azután ténybeli tévedésekre alapozta állításait - mondja Kovács, hiszen összetévesztette a PSZÁF-ot, ami egy a pénzügyminisztérium alá rendelt ügynökség, a Nemzeti Bankkal. A beszélgetés végén - állítja Kovács - Brok úr elnézést kérően nézett Kovácsra és annyit mondott, pártpolitika is van a világon.

    2003. december 10-én részt vettem az Európai Néppárt (ENP) parlamenti frakciójának brüsszeli ülésén. Ezt követően érkezett meg a fenti nyilatkozat híre. Az elhangzottak kapcsán Elmar Brok elnök úr kifejtette: semmi bocsánatkérés nem történt. Mindössze arról volt szó, hogy tudomásul vette, mi Kovács László véleménye a kérdésről, s ettől az ő saját véleménye egy jottányit sem változott. Végül felhatalmazott, hogy erről beszámoljak a magyar sajtónak.

    Ez ma a Hír TV reggeli adásában megtörtént. A riporter hüledezve fogadta a fentieket, mivel úgy mondtam: Kovács nyilván félreértette Elmar Brokot. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen ügyben a külügyminiszter ne az igazat mondaná - kételkedett. Válaszom: akkor bizonyára nem olvasta Ujj Péternek a Népszabadságban megjelent írását. "Jó napot kívánok - hazudta Kovács László" Bizonyára nem ok nélkül írták le ezt a mondatot. Magam persze ezt nem állítom, csak az biztos, hogy Elmar Broknak nem volt szándékában elnézést kérni Kovács Lászlótól és oka sem volt rá. Ha ugyanis a PSZÁF valóban kormány alá tartozó szerv lenne, Szász Károlyt már régen elküldték volna, amint egy pillanat alatt kitessékelték Mellár Tamást is. Ezzel szemben a kormány most törvényt kénytelen módosítani, s ez önmagában bizonyítja, hogy Kovács vagy nem tudja, miről beszél, vagy meg akarta téveszteni az Európa Parlament külügyi bizottságának elnökét.

    Nem tudom, melyik a kisebbik rossz.

    Arról azonban, hogy Kovács László, ha érdekei úgy kívánják, nem mindig mond igazat, már bírósági döntés is van. Mint tudjuk, megalapozatlanul állította, hogy a Fidesz megtévesztő, ál MSZP-s szórólapokat készítetett.

    A söjtöri ebéd helyett, jobb lett volna, ha a kormány megtanulja és alkalmazza a deáki sajtótörvényt: Hazudni pedig nem szabad.

    Surján László

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. február 4. 14:151220.
    15 milliárdos kár érte a MÁV-ot a Kehi szerint

    Huszonegy olyan MÁV-ügyletet vizsgál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, amely a balliberális kormányok idejére nyúlik vissza.

    Bár az átvilágítások még tartanak, az már most látszik, hogy a magyar államot legalább 15 milliárd forintos kár érte.

    A huszonegyből tizenegy esetben azt állapította meg az átvilágítás, hogy hűtlen kezelés történhetett, viszont közülük négyben a bűncselekmény vélhetően már elévült, legalábbis a Kehi álláspontja szerint.

    Eddig egy MÁV-ügyben tett feljelentést a Kehi, mégpedig a társaság három vasútvonalának (Balatonszentgyörgy-Murakeresztúr, Székesfehérvár-Szombathely, Rákospalota-Újpest-Vácrátót) villamosítása miatt, amely csaknem négymilliárdos kárt okozhatott az államnak. Ebben a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly óta hűtlen kezelés gyanújával nyomoz, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

    A MÁV Hajdú Kft. privatizációját is vizsgálja a Kehi, azonban feljelentést egyelőre csak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett. A kormánybiztos megállapítása szerint legalább százmilliós bevételkiesést okozhatott a MÁV-nak, hogy leányvállalata üzletrészének 90 százalékát és azzal együtt két ingatlant egyben hirdette meg eladásra, továbbá, hogy üzletpolitikai megfontolásra hivatkozva 2005-ben elengedte a már magánkézben lévő cég tartozását.

    A Kehi vizsgálja a vasúttársaság székházügyleteit is, és várhatóan feljelentést is tesz majd. A Jobbik már tavaly decemberben hűtlen és hanyag kezelés gyanújával fordult a nyomozó hatósághoz, a feljelentés szerint négy-ötmilliárdos kár érte a MÁV-ot azzal, hogy kiköltöztek az Andrássy úti központjukból, és új irodákat bérelnek. Az Állami Számvevőszék is megállapította 2009-ben, hogy a vasúttársaság alapító okiratát megsértve kötötte meg az új székház kölcsönszerződését, ráadásul nem mérték fel körültekintően az árfolyamkockázatokat, nem készítettek elemzést az Andrássy úti székház értékesítésének célszerűségéről, illetve az új irodákban a piaci árnál kedvezőbb bérleti díjakat sem sikerült kiharcolniuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. február 4. 14:051219.

    Szintén "örökség" - gyökerei 1990-ig nyúlnak vissza, bizony az antalli privatizáció sem volt bűntelen... de legalábbis hibátlan - sőt.

     

    Nagy pénzek folytak el az acéliparban

     

     Különös ügyletekben vett részt a diósgyőri vasművet csődig vezető igazgató mellett az a titokzatos orosz üzletember, akit 10 millió dolláros, Magyarországon át vezető pénzmosás miatt fogtak el Skóciában május elején. Anatolij Kazacskov elvileg egy orosz kohászati szövetséget képviselt Diósgyőrben, de már a privatizáció napján olyan megállapodást írt alá, ami a magyar acélművek privatizációjában részt vevő másik tulajdonost erősítette meg. A részben Kazacskov segítségével helyzetbe hozott vezérigazgatót később a cégvezetés több szabálytalansága miatt bírálták.

     Cirill betűs aláírás bizonyítja egy 1991-es keltezésű szerződés végén, hogy Anatolij Abramovics Kazacskov moszkvai üzletember aktív és fontos szereplője volt a diósgyőri vasmű (DIMAG) privatizációjának az 1990-es évek elején. A férfi a vasművet részben megvásárló orosz kohászati szervezet, a Szojuzruda egyesülés képviselője volt, és a cégbírósági dokumentumok szerint fontos szerepe volt abban, hogy az acélmű ellenőrzését át tudta venni a DIMAG-ot 1993-ban csődig vezető új igazgató.

     A moszkvai üzletember a skót ügyészség szerint 2004-ben egy magyar bankon keresztül 10 millió dollárt (mintegy 2,2 milliárd forintot) utalt Skóciába, amit ott éveken át tartó nyomozás után elkoboztak.

     Kazacskovnak joga volt aláírni megállapodásokat és meghatalmazásokat a Szojuzruda egyesülés nevében, amely több forrás szerint is egy hatalmas szovjet kohászati szövetség volt 1993 előtt. A szövetség korábban is nyersanyag-szállítója volt a diósgyőri vasműnek, és 1991 decemberében az osztrák bejegyzésű Nuevometal GmbH-val közösen vásárolta meg a céget a magyar államtól.

    A privatizáció után a DIMAG felügyelő-bizottságába négy orosz tisztviselő került be, ezek egyike volt Kazacskov. Társai ismert acélipari üzletemberek voltak.

     Bár a magyar kormány 1991 végén nagy reményekkel adta át a diósgyőri vasmű irányítását az orosz és osztrák cégeknek, többek között Kazacskovnak köszönhetően már a privatizáció napján eldőlt, hogy az oroszok nem játszanak majd aktív szerepet a DIMAG irányításában.

    A miskolci cégbíróságon őrzött iratok szerint a Szojuzruda nevében Anatolij Kazacskov és egyik társa, Jurij Barisev már a privatizációs szerződés aláírásának napján aláírt egy megállapodást a Nuevometal GmbH-val arról, hogy az oroszok rövid távon feladják ellenőrzésüket a részben általuk megvásárolt DIMAG felett. A megállapodás kimondja, hogy az oroszok minden részvényesi jogukat, a cég irányítását befolyásoló szavazatukat átadják a Nuevometalnak.

    A Nuevometal, egy 1993-as céginformációs adatlap szerint mindössze egy alkalmazottat foglalkoztatott, saját ingatlanja nem volt, és 500 ezer schillinges tőkével rendelkezett. Egy minisztériumi kérésre kiállított céginformációs adatlap szerint a Nuevometal kizálagos tulajdonosai Klicsu András és Rózsa Imre voltak, akik a privatizáció után a DIMAG-ban is vezérigazgatói és kereskedelmi igazgatói címet szereztek (a Nuevometal hátteréről lásd keretes anyagunkat). A Kazacskov és Klicsu által kötött megállapodással tehát a vasmű vezérigazgatója, Klicsu András jelendős tulajdonosi jogokhoz is jutott, ügyvezetői tisztsége mellett.

     Bár a cég közgyűlésében 1992-ben az állam volt többségben, Klicsu a Nuevometal és a Szojuzruda részvényeivel a kezében megvétózhatott minden, több mint 25 százalékos támogatottságot igénylő, fontosabb döntést. Bár a felügyelő-bizottság szerint Klicsu nem lehetett volna egyszerre tulajdonos és ügyvezető, a részvények átadásáról szóló megállapodással gyakorlatilag ilyen helyzet jött létre, és így a cég közgyűlésein Klicsu saját szavazataival saját eltávolítását is megvétózhatta.

    A DIMAG 1992-es közgyűlési jegyzőkönyvei szerint a vezérigazgató valóságos háborút vívott a DIMAG többségi tulajdonát visszaszerző Állami Vagyonügynökséggel (ÁVÜ). A jegyzőkönyvek szerint az ÁVÜ és Klicsu ellentéte miatt nem volt képes a DIMAG vezetőket választani, elmaradtak fontos közgyűlések, amelyek a csőd szélén táncoló cég megmentéséről dönthettek volna.

    Klicsu András a DIMAG felügyelő-bizottságának jelentése szerint a Szojuzruda megtévesztésével szerezte meg a DIMAG feletti irányítást, a céget pedig arra használta a jelentés szerint, hogy a DIMAG költségén saját cégének, a Nuevometalnak biztosítson nyereséget. A Klicsu által vezetett DIMAG gazdálkodásában később az APEH is hiányosságokat állapított meg, az adóhatóság jelentése szerint a cégnél "a szabálytalanságok szinte minden területet érintettek".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. február 3. 15:341218.

    Újabb kis csemege... még 2010-re datálva.

     

    Százmilliók után fut az állam a dugába dőlt szupernyilvántartás miatt

     

     Több százmillió forintot fizetett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy cégnek, amelyet még a Gyurcsány-kormány bízott meg egy állami vagyonnyilvántartás kiépítésével. A vagyonkezelő most megpróbálja visszaszerezni a pénzt, ami várhatóan nehéz lesz. A fejlesztéssel többször csúszó céget ismeretlen körülmények között, egy NBH-s listáról választották ki korábban.

     

    Visszaköveteli a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) azt a pénzt, amelyet az állami vagyon-nyilvántartási rendszer kiépítéséért fizetett korábban a munkával megbízott Idom 2000 Konzulens Zrt.-nek - derül abból az írásos válaszból, amelyet az MNV küldött az [origo]-nak. Az MNV nem részletezte, hogy pontosan mekkora összegről van szó, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint azonban júniusig nettó 686 millió forintot fizetett ki a magyar állam a cégnek.

    Az MNV még a Gyurcsány-kormány idején, 2008. október 10-én kötött szerződést az állami vagyonnyilvántartási rendszer - az úgynevezett Everest rendszer - kiépítésére az Idom Zrt.-vel. Korábban ez a cég fejlesztette ki a parlamenti választások lebonyolításához használt szoftvert is. A szerződést az MNV korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós írta alá, akit a sukorói ingatlancsere miatt szeptemberben őrizetbe vett az ügyészség. A vagyon-nyilvántartási rendszernek az lett volna a feladata, hogy egységes rendszerben kezelje a több tízezer tételből álló állami vagyont - például földbirtokokat, műkincseket, különböző cégekben lévő részesedéseket -, illetve ezek életútját.

     

    Eredetileg azt tervezte az MNV, hogy 2008 végén működésbe léphet a rendszer, ehhez képest a többször módosított, szerződésben rögzített május 16-i határidő lejárta után sem volt működőképes. Az MNV új vezetése ezért augusztus 23-án úgy döntött, azonnali hatállyal eláll a szerződéstől, és visszaállítja a szerződés megkötése előtti állapotot. Ennek részeként az MNV október közepén visszaszolgáltatta a cégnek a munka során keletkezett fejlesztési anyagokat, valamint követelte, hogy az eddig kifizetett vállalkozási díjakat, illetve ezek késedelmi kamatait fizesse vissza a cég.

    Azon kívül, hogy nem készül el a nyilvántartó rendszer, más hátránya is származhat az MNV-nek a szerződés felbontásából. Az [origo] birtokába került szerződésből - amelyet az MNV korábban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem adott ki - az derül ki, hogy az MNV-nek kötbért kell fizetnie abban az esetben, ha felmondja a szerződést. Többek között ezért írta az MNV-ről szóló jelentésében az ÁSZ, hogy a szerződés átgondolatlan és hátrányos az MNV számára. Az ÁSZ idézett egy májusi, MNV-s előterjesztést, e szerint, ha a cég hibájából bontják fel a szerződést, az MNV-nek abban az esetben is 140 millió forintot kell fizetnie. Az MNV korábbi vezetése erre hivatkozva nem bontott szerződést a fejlesztéssel korábban is többször késő céggel.

    És így tovább...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  35. 2012. február 3. 13:391217.

    Állandóan a xart kell lapátolni a maszop után....és még nyilatkozatokat tesznek, hogy ők a jófiúk... 

     

    MALÉV

     

    "

    A Malév ellen elkövetett legnagyobb „vétek” alighanem a 2007-es (második Gyurcsány-kormány zajlott) privatizáció volt.

     

    Mára kiderült, hogy a vevő, az orosz „légioligarchaként” jegyzett Borisz Abramovics sem saját pénzt, sem kockázatot nem tett bele az üzletbe, ehelyett a Vnyesekonombanktól származó hitelét „felülgarantáltatta” a Malévvel, azaz a megvett társaságból szivattyúzta ki a vételárat.

     

    A Malév tehát saját magát felvásárolva került orosz fennhatóság alá. Hogy még véletlenül se tűnjön tisztának az ügylet, Abramovics magyar strómanokat is használt – köztük azt a Költő Magdolnát, aki a szocialista párt Jókai utcai székházát működtető cégben tulajdonos Kipszer Zrt. tisztségviselője. "

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. február 1. 11:511216.
    Lemaradt az illusztráció...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1215)
    2012-01-31  20:49
  37. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 31. 20:491215.

    Tegnap megkezdődött a vesztegetéssel vádolt tábornokok pere

     

    Emlékeztető:

     

     A vádirat szerint a korábban a Honvédelmi Minisztériumnál dolgozó vezetők megegyeztek abban, hogy a minisztérium általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a megrendelés fejében visszakapnak bizonyos összegeket. A nyomozók adatai szerint a vádlottak nyolc év alatt összesen több mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak.

     

    Összesen 17 vádlott büntetőpere kezdődött meg hétfőn. Három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. A katonai ügyészség szerint a vádlottak - a Honvédelmi Minisztérium (HM) intézményeinek vezetői, illetve alkalmazottjai - pénzt követeltek és kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó cég vezetőjétől.

    A vádirat szerint a három dandártábornok - L. István Attila elsőrendű, H. András negyedrendű és O. János tizenhatodrendű vádlott - megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól az azoknak adott megrendelések fejében a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik. A vádirat azt is tartalmazza, hogy a harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt. Az ügyben vádlottként bíróság elé állított további, katonai szolgálatot teljesítő, illetve polgári alkalmazottak részben a "hallgatásért", részben közreműködőként kaptak pénzt. A tábornokok a HM intézményeiben vezető beosztást töltöttek be.

    A vádirat szerint az ötletadó az elsőrendű vádlott volt. A cégektől visszakapott összegből 20 százalékot elkülönítettek a közös költségekre, a fennmaradó részt pedig elosztották, ám ez változott az államtitkár bevonásával, aki az ügyész ismertetése szerint a visszaosztott pénz felét kérte. A nyomozati anyagban az szerepel, hogy a vádlottak kezdetben kisebb összegeket, ajándéktárgyakat vettek át, baráti rendezvények finanszírozását fogadták el, később akár százezreket havonta a megrendelés megtartásáért. Kaptak pénzt egyebek mellett a HM-üdülőket üzemeltető és felújító cégtől, számítástechnikai szolgáltatást végző vállalkozástól, karbantartó, takarító és nyomdaipari cégektől, klímaberendezések gyártóitól, munkaruhák szállítóitól. Az összegeket parkolókban, autókban, vendéglőkben, hotelekben vették át.

    A katonai ügyész ismertetése szerint egy irodaszerek beszállításával foglalkozó cég például két év alatt összesen hárommilliót fizetett a vádlottaknak, egy ingatlanok üzemeltetésével, kertészettel, takarítással foglalkozó társaság képviselője 2004-től 2007-ig összesen 12 millió forintot, egy másik, hasonló profilú cég igazgatója 2002 és 2009 között összesen 64,5 millió forintot adott át különböző éttermekben azért, hogy velük kössenek szerződést. Egy másik cég a külföldre vezényelt katonák ingóságainak a szállításával foglalkozott, ők 2002 és 2004 között évi 24 millió forintot adtak át, míg egy delegációk szállítását végző vállalkozás 2003 és 2007 között összesen 11 millió forintot juttatott a vádlottaknak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 31. 20:381214.

    Kínában gyártott, majd németországi termékként feltüntetett mozgólépcsőket vásárolt a BKV 2004-ben a Deák téri metrómegállóba.

     

     Kínában gyártott, tengeren utaztatott és utána Németországban átcímkézett mozgólépcsőket épített be a 2-es metró felújításakor 2004-ben az Otis Felvonó Kft. A cég nyílt nemzetközi tenderen nyerte el az 1,372 millió eurós megbízást.

    A szerződés alapján a mozgólépcsőket a németországi Stadthagenben kellett volna legyártani, mivel a beruházást nagyobb részben uniós hitelből finanszírozták, így a szerkezeteknek az EU-n belül kellett volna elkészülnie.

    Az is kikötés volt, hogy a BKV egy alkalommal a helyszínen tekinthesse meg a lépcső működését, ez - a szerkezet főbb elemeinek átcímkézése után - meg is történt Stadthagenben, ahol a közlekedési vállalat mindent rendben talált.

     

    A gyártó cég a szerződés megkötése után nem sokkal, egy dolgozói sztrájkot követően bezárta stadthageni gyárát, ezért az alkatrészeket nem tudta Európában legyártani. A belső levelezés azt bizonyítja, hogy az alkatrészek a cég kínai gyárában készültek el, majd ezeket Németországba szállították. Az Otis a BKV helyszíni szemléje előtt eltávolította a kínai származásra utaló jeleket a berendezésekről, amit elsősorban a magyar Otis Felvonó Kft. vezetőinek ötlete volt, és ez a cég európai vezetőinek sem tetszett. A levelezésből az derült ki, hogy az egyik európai cégvezető még figyelmeztette is a magyar leányvállalatot arra, hogy ez illegális, ezért inkább fel kellene tárni a helyzetet a BKV előtt.

    A mozgólépcsőt 2004-ben a Deák téri metrómegállónál építették be. A valójában kínai mozgólépcsők minősége miatt problémák merültek fel, az első hibák már a beszereléskor jelentkeztek és működés közben további problémák adódtak, például több tengely is eltörött, a lépcső fokai is deformálódtak.

    A BKV azt közölte: az Otis Kft. még 2004-ben jelezte, hogy a németországi gyár helyett Kínában akarja legyártani a mozgólépcsőt, de ezt a változtatást a közlekedési vállalat nem fogadta el. Hozzátették, ellenőrizték a főbb alkatrészek németországi gyártását is, és mindent rendben találtak. A BKV állította, hogy az előforduló hibák száma nem több mint más mozgólépcsők esetében, és a felmerült gondokat az Otis Felvonó Kft. garanciálisan javította.

     

    Belső vizsgálat indult - még 2010-ben - azóta erről semmi hír.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 31. 20:221213.

    Öt büntetőfeljelentés, több száz milliárd forintnyi adósság, masszívan veszteséges működés, és egy vagyonából kiforgatott légitársaság a szocialista–szabad demokrata kormányzás Malév-politikájának eredménye, amelyet nemrég az Európai Bizottság egy százmilliárd forintos – nyilvánvalóan kifizethetetlen – büntetéssel is megfejelt.

     

     A csőd szélére sodort légitársaság kálváriája pontos kórképet fest az állami rablógazdálkodásról, ahol a közérdeket felülírta a magánérdek. Csak egy ilyen rezsim alatt lehetett eladni a nemzeti légitársaságot egy nevenincs strómancégnek (AirBridge Zrt.), amelynek a tőkéje és a szakmai tapasztalata is hiányzott, adósságban viszont bővelkedett, ám erről a Malévot kiárusító apparatcsikok elfelejtettek tájékozódni. A homályos tulajdonú cég egy budai villa áráért kaparinthatta meg 2007-ben a fél évszázados múltra visszatekintő Malévot, úgy, hogy egy sor olyan vállalást tett, amelyet végül nem teljesített. Ígértek adósságátvállalást, tőkeemelést, fejlesztéseket, holott mindössze egyetlen bankgaranciával rendelkeztek. A garanciát adó Vnyesekonombank (VEB) azonban Oroszország egyik legnagyobb állami bankja, éppen ezért amikor a strómancég – cseppet sem váratlanul – nem teljesítette a privatizációs szerződésben rögzített kifizetéseket, akkor már nem egy névtelen hazardőr, hanem egy orosz állami pénzintézet (!) szerzett tulajdont a Malévban.

     És a történet innen kezd még érdekesebbé válni. A hazai lapok ugyanis ekkor szellőztették meg, hogy a privatizáció mögött Gyurcsány Ferenc szocsi látogatásakor tett állítólagos vállalásai keresendők. Hogy a volt kormányfő kinek, mikor és mit ígért meg, valószínűleg soha nem derül ki. A Malév mindenesetre váratlanul szándéknyilatkozatot írt alá 30 Szuhoj 100-as orosz gyártmányú gép vásárlására, holott ekkor már a meglévő géppark részleteit is alig tudta törleszteni. A VEB bank kölcsönére szintén egy érthetetlen húzással maga a Malév vállalt garanciát, ezzel a lépéssel nemcsak egy halom adósságot vett a nyakába, hanem egy orosz állami bank irányítása alá is került. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a légitársaság lényegében saját magát vásárolta meg úgy, hogy a privatizáció során a vevőért (!) kezességet vállaló bank résztulajdonosként még benn is maradhatott a társaságban.

     A Malév számára öngyilkossággal felérő adósságátvállalással kapcsolatban Veres János mossa kezeit, és az orosz bank még ma is megakadályozhat minden nagyobb tranzakciót a Malévban. Annak ellenére is, hogy a Bajnai-kabinet a csőd beismerését elkerülendő, az utolsó pillanatban egy vagyonért visszaállamosította a légitársaságot. És amikor már kerozint is csak készpénzért adtak a Malévnak, és volt, hogy a pilóták a saját zsebükből fizették a felszállási díjat, akkor feltűnt a színen Gyurcsány Ferenc régi jó barátja, Joaquín Almúnia uniós biztos, aki a 2006-os választási hazugságok nyilvánosságra kerülése után nyíltan az exkormányfő védelmére kelt. A spanyol szocialista munkáspárti Almúnia ma már versenyjogi biztos, de ennek semmi köze nem lehet ahhoz, hogy az unió most éppen a Malévot pécézte ki magának a versenyjogi szabályok megsértése miatt, és szabott ki rá a légitársaság sorsát megpecsételő büntetést. Az unióban állami támogatást kapott még az olasz, a francia, a portugál, az ír, az osztrák, a belga és a görög nemzeti légitársaság is, mégis mi szúrtuk a legjobban Gyurcsány Ferenc régi haverjának a szemét. Végül következzék a történet legmagyarosabb szála. A brüsszeli bíróság elé nem más citálta a Malévot, mint a vállalat korábbi vezérigazgatója, Váradi József, aki annak idején meglehetősen visszás lízingszerződést kötött több gép vásárlására, amelynek részleteit közpénzből, most mindannyian törlesztjük.

     

    Köszönjük, emesék!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 27. 12:031212.

    Némiképp megváltoztatta a Kúria (korábban Legfelsőbb Bíróság) kedden a  Szabó Loránd Dombóvár független polgármesterére másodfokon kiszabott ítéletet.

    A kétrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntetteként értékelt bűncselekményt felbujtóként elkövetettnek minősítette a legfőbb bírói testület. Egyebekben helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla másodfokú ítéletét, amelyben a bíróság a polgármestert két év börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy annak végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette 

    Ugyanakkor a Kúria a polgármestert előzetes mentesítésben részesítette, ami azt jelenti, hogy Szabó Loránd az ítélet jogerőre emelkedésétől, vagyis a mai naptól (továbbra is) büntetlen előéletűnek számít.
    Ez egyben azt is jelenti, hogy polgármesteri tisztségében maradhat.
       
    Szabó Loránd 2004-ben a képviselőtestület felhatalmazása nélkül 140, 26 és 45 millió forintot utalt át az önkormányzat résztulajdonában, illetve érdekeltségében álló gazdasági társaságoknak pályázati önerőre.

     

    Eszembe jutott Várhegyi Attila, aki azonnal visszalépett - még 2002-ben történt az eset - , de azóta is "elítélt fideszesnek" nevezi a média nagyobb része, Pedig az utóbbi évekig semmiféle nyilvános szerepet nem vállalt.

    Ez meg polgármester marad. Nagyszerű.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  41. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 24. 20:051211.

    Csak úgy általánosságban, de szerintem mindenki tud példákat mondani - ha valakinek kedve van, sorolhatja is...

     

    Technikák a közpénzek lenyúlására

     

    Ha kíváncsi vagy arra, hogyan lehet rövid idő alatt meggazdagodni, és arra, hogyan csinálják ezt a nagyok, akkor olvasd el az alábbiakat.

     

    A gyors vagyonszerzés előfeltétele a megingathatatlan elhatározás és gátlástalanság, az adóelkerülési technikák beható ismerete, valamint az előnyös szerződések megkötése, még ha azok súlyosan sértik is a közérdeket.


    A meggazdagodás biztos módja a jól jövedelmező ingatlanbiznisz. Ebben az üzletágban különösen fontosak a jó kapcsolatok, a jó pártkapcsolatok. Így könnyen és olcsón lehet hozzájutni patinás belvárosi lakáshoz, akár úgy is, mint szociálisan rászoruló. Ha már a valós piaci érték töredékéért megvásároltuk az ingatlant, akkor sem kell felhagyni az üzlettel. A további vagyongyarapodás biztos módja a lakásfelújítás, ami csak első ránézésre tűnik költséges vállalkozásnak. Alapítani kell egy családi céget, majd az ingatlant át kell engedni a vállalkozásnak. Ezt követően hasznosítani kell mindazt, amit az adóelkerülésről már megtanultunk, hiszen sokkal költséghatékonyabb egy frissen alapított cégen keresztül elvégeztetni a kisebb-nagyobb szerelési munkálatokat, vagy épp az olyan nagyberuházásokat, mint az uszodaépítés, liftszerelés. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a cég által az ingatlanon végrehajtott beruházások értékét valamilyen módon be kell építeni a a vállalkozásod adózásába. Jó megoldás az értékcsökkenés leírása, a társasági adóalap csökkentése vagy épp a beruházások után fizetendő áfa visszaigénylése, amit magánszemélyként ugyebár nem tehetnénk meg. Ha még mindig elégedetlenek vagyunk a nyereséggel, akkor át kell költöztetni a céget a felújított ingatlanba, így még a rezsire kiadott forintok is elszámolhatók költségként.


    Ha első olvasásra túlságosan bonyolultnak tűnik a biztos recept, ne csüggedj, hazánkban már bebizonyították, hogy megéri.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 24. 17:011210.

    Négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a Fővárosi Bíróság elsőfokon. Szabó az utolsó szó jogán elmondott beszédében ártatlannak vallotta magát és felmentését kérte. A rektor egy új céget ajánlott be a DHL-nek, azt állítva, hogy ha szerződtetik, elintézi a cég munkatársai ellen drog- és fegyverkereskedelem miatt indult titkos nyomozás elállítását. Ilyen nyomozás azonban nem folyt a rendőrségen.

    A korrupciós vádakkal bíróság elé állított Szabó János négy év börtönt kapott Cserni János büntetőtanácsától. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete előtt a nemzetvédelmi egyetem volt rektora tagadta bűnösségét.

    ...

    Az ügyészség vádirata szerint a volt rektor tavaly két társával elhatározta, hogy valótlan állításokkal félrevezeti a DHL Magyarország egyik divíziójának vezetőit azért, hogy a cég szerződést bontson biztonsági cégével és szerződést kössön az egyikük ismeretségi körébe tartozó másik céggel.

    A vád szerint elhatározták azt is, hogy ennek érdekében megpróbálnak elbocsáttatni a fent említett DHL Kft.-től négy embert. Utóbbiakról olyan - bizonytalan forrásból származó - információkat adtak a cég vezetőinek, hogy fegyver- és kábítószer-kereskedelemben vesznek részt, és úgy tudják, valamilyen hatósági adatgyűjtés vagy eljárás már megindult velük szemben.

     

    Ezúttal gratulálunk Cserni bírónak.

     

    (Mielőtt valaki rákezdené: igen, tudom, hogy Szabó az I. Orbán-kormány idején helyettes államtitkár volt a HM-ben. ÉS?! Sőt, '93-tól a Magyar Tudományos Akadémia doktora is volt... ráérők kotorhatnának a szakdolgozata után... vagy az nem olyan érdekes?)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 23. 23:461209.

    folyt.

     

    És így tovább, megdöbbentő zagyvaságok és undorító rágalmak, majd a nyílt uszítás elegye.

     

      "...soha nem lesz nyugalom, béke és szabadság, amíg Magyarországon a katolikus egyházat ki nem irtják a közhatalomból. A fejszét a fa gyökerére kell vetni, a magyar nép jövője azon múlik, hogy ki tudja-e irtani a katolicizmust a politikai életből és az államhatalomból. Orbán ellen egy radikális katolikusellenes pártot kellene alapítani, amely minden erejével pusztítja a katolicizmust a közéletből, felhívja a figyelmet arra, hogy a papok állnak megint az ország romlásának hátterében. Leleplezi a katolikusok ármányát, a papok uralmát.

    ...

    Saját híveik pénzén éljenek, és ne az állam, az adófizetők zsírján gazdagodjanak, (nos, ehhez csak annyit, hogy most nem azon megy a nemzetközi hirig, hogy miért is nem kap minden "egyház" állami támogatást? - ja értem, kapjon is, de a katolikus ne kapjon, világos... - tőlem)

    ...

    Fel kell ismerni, hogy Magyarország a katolicizmusnak köszönheti Trianont, a Don-kanyart, a holokausztot, a kommunista elnyomás negyven esztendejét, az ígéretesen indult demokrácia és a harmadik köztársaság elvesztését. Neki köszönheti, hogy a világ szemetjévé lettünk. Ha nem tűnik el a katolicizmus a közéletből, és jobboldali ideológiai pártokon keresztül ostromolhatja tovább a demokráciát, akkor hiába tűnik el Orbán Viktor, a szenvedésnek soha nem lesz vége, mert jön helyette más. Akkor a gyűlölködés, az antiszemitizmus soha nem hagyja el az országot. A katolikus pártokat a magyar történelem tapasztalatai alapján ugyanúgy be kell tiltani, mint ahogyan a Szovjetunió Kommunista Pártját betiltották a Szovjetunió bukása után. Sóval kell behinteni a helyüket.

    ...

    A Vatikán pedig takarodjon ki a magyar államból. Menjen a pokolba."

     

      Na, Bartus. Ennyit róla. Cikk.

     

    (Érdemes a kommentelőket is kicsit átfutni, volt egy, ami jókedvre derített - legalább néhány ember megőrzi a józan eszét és a humorát. Mert ezzel már tényleg csak ennyit lehet kezdeni...:

     

     "Kedves László! Pontosan ez a baj: a Vatikán a kormánypártokon, a zsidók a bankokon, az imperialista ügynökök pedig a béketábor lerombolásával próbálnak minket tönkretenni. Mindhárom gondolatmenet kifogástalan, zseniális, sőt mi több: korszerű.")

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1208)
    2012-01-23  23:25
  44. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 23. 23:251208.

    Sokak kedvence itt a fórumon a hírhedt Amerikai Magyar Népszava és főszerkesztője, Bartus László.

     

      Hát lássuk.

     

    1. A NOL cikkéből

     

    ... A Népszava kommentálta lapunk cikkét. Ebben, feltehetően a főszerkesztő, a szokásos alpári stílusban beszél el a tények mellett, s azt is tagadja, hogy precízek voltunk lapja tulajdonosi szerkezetének ismertetésekor. A közzétett dokumentum azonban bebizonyítja, hogy Bartus nem jó újságíró, mert nem mond igazat. Valóban Erdős Ákostól vette át a posztját.

    ...

     A New York-i magyarok szerint Bartus László főszerkesztőtől az olvasók hozzászoktak már, hogy korrekt tájékoztatás helyett a manipuláció és a folyamatos provokáció eszközeihez nyúl, amelyhez magyarországi balliberális újságírók is nyújtanak számára segítséget. A kint élők szerint a lap célja egyértelműen az amerikai magyarok szétzilálása és Magyarország iránt gyűlöletkeltés.

    A Magyar Nemzet nemrégiben hosszabb cikkben foglalkozott az amerikai hetilappal, amelyből kiderül, hogy a magyarokat folyamatosan megalázó amerikai Népszava 2005-ban váltott tulajdonost, amelynek vezető tisztségviselője a Gyurcsány Ferenc gazdasági holdudvarához tartozó Erdős Ákos volt. Cikkünk nyomán változás történt, mivel a nyilvánosságra került tények rendkívül kínosan érintették a résztvevőket: Bartus László főszerkesztő vette át Erdős Ákos helyét.

    Az alábbi dokumentum egy fax fénymásolata. Ezt a február 18-i újságcikkünk megjelenése után küldte George Maiman könyvelő New York állam cégnyilvántartó hivatala részére, amely változást 100218002646 számmal vettek nyilvántartásba. A fax 2010. február 18-án délután 3 óra 26 perckor érkezett a hivatalba, Budapesten ekkor már este 9 óra 26 perc volt, azaz a cikkünk miatt indult el a kapkodás. A cég adataiban csak az 1-es pont alatt történt változás, mégpedig a CEO (elnök/vezérigazgató) posztján: DR. AKOS ERDOS helyét LASZLO JOZSEF BARTUS vette át. (Mellékelve)

     

    2. Bartust az amerikai adóhivatal is zaklatja - ugyanis erősen megalapozott gyanú szerint picit adócsaló. (Nyilván megérjük még, hogy a "Fidesz által kézivezérelt NAV utasította az amerikai adóhivatalt"... naná.)

     

    3. Egy január 17-i kedves kis cikk, a vallásszabadság jegyében. Gondolatok egy liberális, toleráns, az egyéni szabádságjogokat nagyratartó újságírótól:

     

     "A római katolikus egyház a rákfenéje mindennek. Ez a magyarok átka, nem Turán. Ez Magyarország tragédiáinak oka, a magyar nemzet pusztítója és legfőbb ellensége.

    Mielőtt bárkinek kétségei támadnának, könnyen belátható, hogy Európa szellemi elnyomása, a középkor sötétsége a katolikus egyház műve volt. A reformáció, majd a felvilágosodás hozta el a katolikus egyház igája alóli felszabadulást. A protestáns etika, a polgári szabadságjogok, a szabad vállalkozás, a kapitalizmus szelleme, mind a katolikus egyházzal való szembenállás, a katolicizmus alóli felszabadulás gyümölcse. A katolikus egyház gyűlöli a szabadságot, a liberális polgári demokráciát, a parlamentarizmust, az emberi jogokat és a kapitalizmust. A római katolikus egyház soha nem mondott le arról, hogy az államhatalom eszközével szerezze vissza uralmát az emberek lelke fölött. A katolikus egyház az, amely ideológiai és világnézeti államot akar, amely elnyomja és jogfosztottá teszi azokat, akik nem hódolnak be ennek az ideológiának. Ők azok, akik állandóan háborút indítanak a szabadság és a világnézeti semlegesség ellen. Nekik köszönhető a Horthy-rendszer, ők adták hozzá az ideológiát. A „keresztény-nemzetinek” nevezett kurzus valójában katolikus kurzus volt. Az egyik csúcspontja az eucharisztikus világkongresszus volt Budapesten, a másik a magyarországi zsidóság deportálása, mint ennek a kurzusa a betetőzése. A római katolikus egyház legnagyobb hazugsága az, hogy a katolikus világnézeti állam nemzeti állam, a nem katolikus állam az nem nemzeti állam. A manipuláció eszköze az a hazugság, hogy a nemzeti értékek letéteményese a katolikus egyház, a katolikus értékek azonosak a nemzeti értékkel. A hazugság csúcsa az, hogy a katolikus egyház Isten uralmát teremti meg és az emberek érdekét, a közjót szolgálja. Ezzel szemben a valóság az, hogy Istennek semmi köze ehhez, egy vallási rendszer elnyomása, terrorja ez, amely a doktrínáit rá akarja erőltetni az emberekre, papjai révén pedig uralmat, hatalmat, pénzt és gazdagságot akar. Aki nem vallja a katolicizmus ideológiáját és államfelfogását, az a nemzet ellensége. Aki világnézetileg semleges államot akar, az is. Ennél fogva minden polgári demokratikus gondolat nemzetellenes. Akik pedig nemzetellenes gondolatokat képviselnek, azok a nemzet ellenségei. Idegenszívűek, idegen érdekek kiszolgálói. Mivel a katolicizmus a zsidósággal szemben definiálja dogmatikailag és társadalmi szempontból is önmagát, ebből fakad az antiszemitizmusa. A katolikus egyház az, amely a nemzet ellenségeit a zsidókkal azonosította (nemcsak a nemzet, hanem az emberiség ellenségeinek is tartja őket). Ezért a katolikus egyház a magyar népen belül ellenséggé tette a zsidókat, ellenük uszítva a nem zsidó magyarokat. Ma már világméretű zsidók elleni harcába is bevonta Magyarországot, és maga előtt tolva próbálja hatalmát az antiszemitizmus révén újra felépíteni és megerősíteni."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. január 21. 11:321207.
    Megdöbbentő vallomás Mesterházytól

    A BKV-s ügyekben meggyanúsított Mesterházy Ernőnek a hvg.hu által közzétett vallomásából kiderül: Demszky Gábor volt bizalmasának vallomása szerint „maga a borzalom volt” az a koalíció, amelyre az MSZP és az SZDSZ a fővárosban kényszerült 2006-ban. http://www.gondola.hu/cikkek/78673-Megdobbento_vallomas_M esterhazytol.html

     

    Nem úszhatják meg az elszámoltatást, egy szoc-libsi sem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. január 12. 05:271206.
    Húsz év börtönt is kaphat Hagyó

     

    Hagyó Miklós volt főpolg-h. büntetése 20 év börtön lehet
    Antal Attila, Balogh Zsolt volt vezérigazgatók 16 évre,
    Mesterházy Ernő 8,
    Szalainé Szilágyi Eleonóra is 8 évre számíthat,
    http://index.hu/belfold/budapest/2012/01/11/husz_ev_borto nt_is_kaphat_hagyo/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_722778
    Torolt_felhasznalo_722778
    2012. január 9. 18:001205.
    OK! Vedd úgy, hogy nem szóltam!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1204)
    2012-01-09  17:44
  48. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2012. január 9. 17:441204.

    Szerintem te nem érted... Ez egy gyűjtőtopik, van ilyen pepitában, "fideszes stiklik" címmel. Gondolom, ott nem reklamáltál...

     

      Tehát itt nem vitázunk, itt felsorolunk.

     

      Most pedig átmenetileg befejeztem, pedig azzal a szándékkal jöttem a topikba, hogy írok, de elment a kedvem tőle, ugyanis váltig nem értem, miért pont az én hozzászólásaimon vagy folyamatosan fennakadva, miért éppen nálam kifogásolod a hangnemet - hát ugyan szemlélődhetnél már kicsit tágabb perspektívában is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_722778 (1203)
    2012-01-08  16:43
  49. Torolt_felhasznalo_722778
    Torolt_felhasznalo_722778
    2012. január 8. 16:431203.

    Nem érted, mi a probléma ezzel?

     

    Van a csúnya, korrupt, tolvaj banda, és van a tiszta, makulátlan, erkölcsileg fedhetetlen emberek csapata. Ha a tolvaj lop, nem tesz mást, mint ami a természetéből fakad. Jó esetben elfogják, és börtönbe ültetik. Na de ha az lop, egyhébb esetben az sért erkölcsi szabályokat, aki nagy hanggal számon kéri a másikon annak erkölcstelen tetteit, az finoman szólva képmutatás!

     

    Nekem személy szerint semmi bajom a kiruccanás tényével! Menjenek! Na de akkor ne másról szóljanak a szónoklatok!

     

    A vizet prédikál, és bort iszik tipikus esete!

     

    Csupán ennyi a probléma! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1201)
    2011-12-16  01:55
  50. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2012. január 8. 16:181202.

    Mondhatnám: a régi szép idők...

    Mert az apró-klános és a libaszakértő regnálása alatt
    a csődbe vitt köztévé alól ezt a szákházat is eladták "kanadai" befektetőknek...
    majd ugyanannyiért visszabérelték tőlük...
    és végül egy Wallis ingatlanban kötöttek 40 évre(!) finom bérleti szerződést: http://www.origo.hu/itthon/20090623-evi-harommilliard-az- obudai-teveszekhaz-berleti-dija.html

     

    Nem csak ennyi stikli van, koránt sem......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top