Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Paleolit táplálkozás

eva74
Létrehozva: 2010. február 15. 08:33

Sziasztok,

 

Próbálta közületek már valaki ezt az életmódot? 

  1. 2010. február 25. 18:08401.

    Szendire azért, mert programozó matematikus, és nem dr. akárki táplálkozástudományos szakfőfej,a könyvre meg, mert a stopos oldalon is van belől.

     

     

     Nos, ez valóban nem a legjobb ajánlás. A táplkálkozás, az emberi test felépítése, működése, kémiája stb. komoly tudomány.

     

    Nem elég csak olvasgatni róla, meg innen-onnan információkat gyűjteni ahhoz, hogy valaki ilyen életmód váltásokra biztasson bárkit.

     

     

     

     

    A Top-Shop-ban kapható dolgokről nem véletlenül alakult ki az a közvélemény, hogy gagyik és az egész shop egy parasztvakítás. 

    Hívhatod előítéletnek is, de szerintem ez csak jogos logikus következtetés.

    előzmény:
    bigacsiga2 (399)
    2010-02-25  17:31
  2. 2010. február 25. 18:02400.

    Ezt remélem nem gondolod komolyan! Netről másoltam, valami házipatika vagy hasonló oldalról, DE mindenki tudja, mi van a virsliben s mi a baj a sajtokkal.

     

    De ez csak egy jószándékú figyelmeztetés volt részemről, nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel majd valakit.

     

    Ha ezt tudom, egy másodpercet nem töltök ezzel.

     

     

     

    De ha már itt tartunk: jóval több szakirodalmat találsz arról, hogy milyen gáz a virsli, mint erről a "Szendi-féle" paleolit táplálkozásról.

     

    Ennek ellenére nem minősítettem, kérdéseket tettem fel, de már ezt is megbántam.

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (399)
    2010-02-25  17:31
  3. 2010. február 25. 17:31399.

    Nem téged kacagtalak ki, hanem a reakciót,

     

    Csak a pasi nevét írtam be a könyvről és nekem ez volt az első link, amit feldobot, azért az linkeltem be.

    Nem az oldalt néztem, csak a könyvet engem csak az érdekelt.

    Amikor visszanéztem, akkor láttam én is hova mutat a link.

     

    ------------- 

    Amiért kacagtam az az, hogy milyen előítéletesek vagyunk.

    Nem csak te, általában mindannyian,  köztük én is.

     

    Szendire azért, mert programozó matematikus, és nem dr. akárki táplálkozástudományos szakfőfej,

    a könyvre meg, mert a stopos oldalon is van belőle (nyilván reklám kapcsolás, Béres Alexandra neve talán van annyira jó, hogy kapcsolható egy gagyi fazékhoz is) :).

     

    -------

     A két szösszenet, amit beírtál, azzal meg az a bajom, hogy nincs forrás, nem tudhatjuk ki írta, milyen minőségben.

     

    Számomra olyan propaganda szöveg, ami azért született és van annyira kihegyezve,  hogy elrettentse az olvasót. 

    Ez biztos valami vegetáriánus, nyerkosztos oldalon találtad.

     

    Van ismerősöm, aki írásban úgy tud a bolti kenyérről, a zselatinról meg még sok másról írni, hogy átsüt az írásán az utálkozás.

     

    Ez is kb. olyan meg akar téged döbbenteni, elrettenteni, de  kár, hogy a fele sem igaz.

    ------

     

     

     

     

     

    előzmény:
    frue (398)
    2010-02-25  14:23
  4. 2010. február 25. 14:23398.

    A topshop-ban kapható dolgokkal fenntartásaim vannak...

    Ha kikacagsz érte, ha nem...ez van.

     

     

    Közben én is rákerestem, és láttam, hogy sok könyvesbolt árulja. Ha lesz kis időm, megnézem!

     

    Köszi a linket.

    előzmény:
    bigacsiga2 (389)
    2010-02-24  21:03
  5. 2010. február 25. 12:50397.

    Ja és ne ebből a cikkből indulj ki, ez tényleg hajmeresztő.

    inkább keress rá a Paleolit étkezésre és Szendire. 

    előzmény:
    Scarlett21 (395)
    2010-02-25  12:36
  6. 2010. február 25. 12:49396.

    Ha valami jó és működik, engem nem érdekel hányan gazdagodnak meg rajta. nem fogok azért ellenkezni vele, mert hogy másnak ne legyen jó.

     

    Mondjuk a paleoliton nem tudom a Szendi mennyit kaszál, amikor a könyvhöz nincsenek hozzákapcsolt termékek, mint pl Norbinál az update termékek.

    Ez csak egy könyv, ráadásul nem is ő a szellemi atyja az egésznek, hogy levédethetné.

     

    egyébként nincs új a nap alatt.

    az emberi szervezet arra van berendezkedve, hogy elsősorba reggel egye degeszre magát (epesav éjszakai bekoncentrálódása miatt) és ezzel párhuzamosan az esti könnyű étkezés a prefferált, zsír nélkül, kevés szénhidráttal.

    De ahogy igazán jó ételt is minőségi alapanyagokból főzől, ld mesterszakácsok, úgy a mindennapokban sem mindegy, hogy ezen túl mit eszel.

    Ez az étrend abban hoz újat, hogy a teljes kiörlésű gabona sem jó, és a tejtermékek sem. Szerintem ez elég formabontó és zavar is nagyon sok embert.

    De ez nem kényszer - ha szereti valaki a kenyeret és nem tud lemondani róla, akkor ne érezze támadásnak a paleo kaját, ahnem egyszeűen ne foglalkozzon vele. 

     

    előzmény:
    Scarlett21 (395)
    2010-02-25  12:36
  7. 2010. február 25. 12:36395.

    http://www.nana.hu/test-es-lelek/fogyokura/jennifer-aniston -extrem-dietaja-30949.html  nem tom látszik e a link

     

    amúgy sztem a csontjaiból nem lehet megállapítani, hogy milyen vérnyomása volt vagy cukros volt e...persze ezt nem tudom és nem is támadó szándékkal írom...csak nem látok semmi újat a dologban :) számomra ez olyan mint a norbi update ami lényegében az hogyha pacalt akarsz enni reggel edd ne este és ne cukrosat hanem édesítőset...ettől persze hogy fogy az ember...most meg abból csinálnak üzletet (amennyiben a nyers kajálás nem érvényes) hogy elmondják hogy zöldség,gyümölcs, hús stb. kell enni és elnevezik x-nek és ebből pénzt csinálnak...szal nekem csak ez a bajom az egésszel....olyan parasztvakítás szerű...

    előzmény:
    customer (393)
    2010-02-25  12:26
  8. 2010. február 25. 12:34394.

    És remélem, hogy nem fog elterjedni, hogy a paleoban virslit eszünk, felvágottal.. :( ez nem jellemző egyáltalán, valaki megemlítette, de azt is, hogy hónapok óta nem evett, azért az nem olyan nagy gáz szerintem..

     

    100%-ra betartani amúgyis szinte lehetetlen ezt az étrendet.

    én pl amikor anyukám lencsefőzeléket csinál, nem fogom azt mondai, hogy nem eszek belőle, amikor mondjuk évente 2x fordul elő, és eleve havonta 1x fordulok én meg náluk.

    egyszerűbb enni belőle egy kicsit, mint elkezdeni magyarázni a dolgokat és esetleg megbántani, hogy nem eszem a főztjéből (ami nagyon finom :).

    de általánosabb esetekben pl rávettem már, hogy inkább várjon engem levesekkel, párolt zöldséggel,  salátával, stb.

     

    de azért mondhatom azt, hogy 90%-ban én főzök, én döntök, és akkor pedig igyekszem így élni.

    előzmény:
    Scarlett21 (392)
    2010-02-25  11:30
  9. 2010. február 25. 12:26393.

    Hol találtad azt az infót, hgy nyersen kellene kajálni a paleoban?

    mert már nem először utalsz rá, és fogalmam sincs, nem is olvastam iylet ebben a témában sehol.

    Tűz 500 ezer éve "van", az ősemberek is sütögettek dolgokat, ez teljesen evidens.

     

    a 35 év nyilván nem egy magas szám, de elsősorban a balesetek, időjárás, pl szimpla lábtörés miatt volt annyi. Persze, nem volt csontritkulása, de nem volt cukros sem, meg magas vérnyomásos, vagy gluténérzékeny, allergiás, esetleg rákos, mint sok 30-as.

     

    nem akarunk rábeszélni a világért sem :) te nem akarsz így kajálni, és kész :)

     

    előzmény:
    Scarlett21 (392)
    2010-02-25  11:30
  10. 2010. február 25. 11:30392.

    hát nekem erős fentartásaim vannak még mindig ezzel az egésszel...főleg hogy nyersen kéne eredetileg enni sok mindent...nem véletlenül kezdték el az emberekt a kajákat megfőzni és sütni...emellett csak úgy mellesleg már a homo erectus is ismerte és használta a tüzet...azaz a kaját is megsütötte...emellett az az érv hogy akkoriban nem mutatható ki semmilyen civilizációs betegség a fenmaradt csontokból...hát gyerekek tudjátok mennyi volt az őskorban az átlag életkor???kb 35 év...naná hogy nem volt csontritkulása :S

    emellett a virslinél és a felvágottaknál undorítóbb kaját el sem tudok képzelni...a többi része meg szerintem továbbra is az alap egészséges életmódhoz tartozik(zöldség, gyümölcs no cukor és liszt)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  11. 2010. február 25. 11:03391.

    garancia manapság semmire sincs .)

    (én nem eszek virslit)

     

    Azt tudom, hogy az én korábbi kajálásom is már hasonló volt ehhez, és valahogy nekem logikusnak tűnik, hogy vannak az egészségre káros élelmiszerek, hiszen eddig is kivontam már jópárat, pl cukor, finomított lisztek.

    Most éppen a többség azt mondja, hogy a teljes kiörlésű egészséges, de 20 éve még a finomított liszt is egészségesnek számított.

     

    Az biztos, hogy azzal kárt nem okozok, ha nem eszek ilyesmiket, viszont arra van esély, hogy azzal kárt okozok, hogy ha eszem belőlük.

    Nekem ez elég.

     

    A sokmagvas kenyeret nem próbáltam, de a zöldségkenyeret igen, az finom.

    És a máskos muffint is, az is nagyon bejön.

    előzmény:
    frue (374)
    2010-02-24  16:09
  12. 2010. február 24. 21:05390.

    Próbáld meg venni olcsóbban, 6-ot azért nem ér.

     

    Én pl. az Auchan-ba vettem kilós könyvvásáron. 

    Úgy azért lényegesebben olcsóbb volt.

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (389)
    2010-02-24  21:03
  13. 2010. február 24. 21:03389.

     Csak topshop-ban kapható?

     

    Könyvesboltban nem? 

     

    --------

     

    Remélem nem haragszol meg, de most hangosan felröhögtem.

    Nem rajtad, hanem a reakción.

     

    ugyan is, amikor beírtam a linket és visszanéztem jó-e, utána boritékoltam egy választ, de akkor már nem javíthattam rajta, mert megjelent.

     

     

    Bejött.

     

    itt 

     

     

     

    előzmény:
    frue (386)
    2010-02-24  20:30
  14. 2010. február 24. 20:58388.

      Akkor jó.

     

     

     

    Meg fogom keresni ezt a könyvet!

     

    Kimondottan érdekel ez, komolyan!

     

    Amúgy érdekes, hogy amióta tejet/tejterméket nem fogyasztok, cseppet sem hiányoznak, sőt...majdnem undorodom tőlük.

     

    Kíváncsi vagyok, ez megtörténik-e a gabonával is.


     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (387)
    2010-02-24  20:53
  15. 2010. február 24. 20:53387.

    Nem volt bennem rossz szándék

     

    Bennem sem, 

     

    --------- 

     

    Csak megrögzött szokássá vált dolgokat nehéz egyik napról a másikra elhagyni.

     

    Ma volt virsli egy fél év múlva nem lesz.

      

     

    ------

    Én most ismerkedem ezzel a dologgal, a többiek többet tudnak.

     

    ---

     

     

     

     

    előzmény:
    frue (380)
    2010-02-24  20:16
  16. 2010. február 24. 20:30386.

    Csak topshop-ban kapható?

     

    Könyvesboltban nem?

    előzmény:
    bigacsiga2 (385)
    2010-02-24  20:26
  17. 2010. február 24. 20:26385.

     

    itt van a könyv csak még mindig nem csinálták meg az NLC-t  

    előzmény:
    bigacsiga2 (382)
    2010-02-24  20:19
  18. 2010. február 24. 20:24384.

    A quinoa finom?

     

    Kölest már főztem, az nagyon nem ízlett, és még az anyagcserémet is belassította.

     

    Hasonlít a kölesre az íze? Mit lehet belőle készíteni? Köretet?

    előzmény:
    bigacsiga2 (382)
    2010-02-24  20:19
  19. 2010. február 24. 20:22383.
    Na most pedig rákeresek a quinoa -ra.
    előzmény:
    bigacsiga2 (382)
    2010-02-24  20:19
  20. 2010. február 24. 20:19382.

    A gabona károssága nagyon egyedi gondolat. 

     

    Egyáltalán nem egyedi, nem Szendi Gábor találta ki.

     

    A Gi alapú diétákban sincs benne, Béres Alexandra diétájában is csak bizonyos dolgok vannak, a szelektív vagy szétválasztos táplálkozásban, ami hasonlít a 90 naposra, de nem az, abban sincs benne.

     

    Béres Alexandra ennek a pasinak a könyvét adta ki, ebben pl. azok a kaják vannak benne, amit itt a lányok elmondtak és Szendi oldalán is olvasható.

     

    A 150 legjobb élelmiszer között nincs se kenyér se gabona, csak zabpehyel és a quinoa. A rizs csak második helyen, de az is csak barna. 

     

     

     

    előzmény:
    frue (374)
    2010-02-24  16:09
  21. 2010. február 24. 20:19381.

    Igen, azt nem bírnám én sem csinálni...soha ne egyek főtt kaját???

     

    Már letöltöttem egy pár receptet, megcsináltam a sokmagvas paleo kenyeret,  és nagyon finom!

     

    Most kutatok a gluténmentes étkezés után, régebben is foglalkoztatott a dolog, de rizslisztből meg kukoricalisztből nem lehet rendes kenyeret sütni, a keményítők meg nem túl egészségesek.

     

    Tönkölylisztből sem esztek semmit? Csak a zab jöhet szóba?

    előzmény:
    bigacsiga2 (379)
    2010-02-24  20:11
  22. 2010. február 24. 20:16380.

    ???

     

    Azt gondoltam, hogy a topikok azért is nyílnak, hogy mindent alaposan ki tudjunk tárgyalni.

     

    Nem volt bennem rossz szándék, én is az egészséges táplálkozás híve vagyok.

     

     

    Bocs, ha megbántottam bárkit azzal, hogy felhívtam a figyelmet arra, milyen KÁROS a virslievés.

     

     

    A zárt topikok azért nyílnak, mert vannak olyan fórumozók, akik nem tűrnek vitát, ellentmondást stb.

     

     

    Ha itt is ez a helyzet, akkor oké. Egyetek sok virslit az egészséges táplálkozás jegyében.

     

    Meg ne sértődj megint, vicceltem.

     

     

     

     

     

     

     

     


     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (377)
    2010-02-24  20:02
  23. 2010. február 24. 20:11379.

    találkoztam már itt az NLC-n is nyers kosztot evőkkel,

    megrökönyödve hallgattam, hogy ők a főtt kaját halott kajának hívják... 

     

    előzmény:
    frue (374)
    2010-02-24  16:09
  24. 2010. február 24. 20:06378.
     én a nem paleo levesembe =  én a nem paleo levesembe sem szoktam azokat tenni.
    előzmény:
    bigacsiga2 (373)
    2010-02-24  12:49
  25. 2010. február 24. 20:02377.

    Na mit hozol még? 

     

    Mi melyik kajádat vessézzük ki?

     

    Most már kezdem megérteni, miért is nyilnak zárt topicok.  

     

     

     

     

     

    előzmény:
    frue (376)
    2010-02-24  16:17
  26. 2010. február 24. 16:17376.

    SAJT

     

     

     Készítése során tej kálciumtartalmának harmadát tartalmazó tejsavót lecsapolják majd az érlelés során a baktériumok hatására a tej alkotóelemei bomlásnak indulnak. A fermentálás (rohadás) során többek között ammónia (koncentrációs zavarok, fáradékonyság okozója) és aminok (pl tiramin, mely migrénes fejfáját okozhat, vagy más aminok, melyek a gyomorban lévő nitritekkel rákkeltő vegyületeket képeznek) keletkeznek.

     

    A sajtkészítés folyamán a C és a B3 vitaminok több, mint 90%-a, a B2 75%-a és a B1 vitamin 85%-a vész el. A sajt (mely tulajdonképpen rothadt tej), a belekben tovább rohad és ennek során toxinok szabadulnak fel. A tejben lévő kórokozók, nehézfémek, antibiotikum-maradványok szintén megtalálhatók a sajtban.

    A rendszeres sajtfogyasztás akár magas vérnyomáshoz, fejfájáshoz, szívpanaszokhoz is vezethet, de egyes kutatók szerint a gyomor- és bélhurut és a köszvények kialakulása is visszavezethető a sajtokra.

    Tévhit, hogy a tej pasztörizálása során minden baktérium elpusztul, hiszen a sajtban gyakran kimutatható szalmonella, staphylococcust és brucella is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  27. 2010. február 24. 16:12375.

    VIRSLI

     

     

    A hajdani fűszeres húspép nagy részét ma szójával, bőrkével, csontpéppel, gyártási szalonnával, cukorral, burgonyakeményítővel, stabilizátorral, savanyúságot szabályozó anyagokkal, ízfokozókkal, tartósítószerekkel és mesterséges aromákkal pótolják. A hús pedig, ami belekerül, még az élelmiszergyártók által bevallottan is olyan minőségű, hogy más formában nem lehetne értékesíteni.

     

     

    Ez valóban egészséges és természetes táplálék??????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  28. 2010. február 24. 16:09374.

    S mi a garancia arra, hogy ez a helyes táplálkozás?

     

    Látom, eszitek a virslit nagyon. Tudjátok mi minden van benne? Csupa olyasmi, ami nem létezett még sem az őskorban, sem később.

     

    A gabona károssága nagyon egyedi gondolat. A nyersevők hangoztatják ugyanezt, na de ők semmi főtt kaját nem is esznek, csak zöldséget, gyümölcsöt.

     

     

    Nem kekeckedek, egyszerű érdeklődő szkeptikus vagyok, tele kérdéssel.

     

    Én is keresem a helyes táplálkozás útját. A makroval próbálkoztam, de nem bírtam energiával az örökös külön főzést.

     

    Tejet, cukrot én sem eszek, de a teljes kiörlésű tönkölylisztet még nem vontam ki az étrendemből.

     

    Olvastam az ajánlott oldalon a Sokmagos paleoleo-kenyérről.

     

    Próbálta valaki? 

    előzmény:
    customer (358)
    2010-02-23  20:38
  29. 2010. február 24. 12:49373.

    Talán nem is az, hogy nem férne bele, hanem én a nem paleo levesembe szoktam azokat tenni. 

    Nagyon ízletes paleonak is megállná a heylét, max a tésztát és a krumplit kihagyom.  

    előzmény:
    customer (371)
    2010-02-24  12:15
  30. 2010. február 24. 12:47372.

    Annyit beszéltünk a kajáról, hogy ezt ettem reggelire. 

    Egyáltalán nem hiányzott hozzá a kenyér.

     

     piros káposzta, répa, zeller, feta sajt

    virsli (bőrős, Kométa), torma 

     

    ---------

    Ez csak egy kezdet, lehet még finomítani...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  31. 2010. február 24. 12:15371.

    hát a kolbászt, virslit én is kihagyom.. hiába férne bele., szerintem a virsli pl nem egészséges. nem éppen minőségi dolgokból van.

    viszont ha anyukámék csinálnak kolbászt, hurkát, abból azért eszem :)

    előzmény:
    bigacsiga2 (369)
    2010-02-23  21:58
  32. 2010. február 23. 21:59370.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  33. 2010. február 23. 21:58369.

     

    itt vannak a  kaják (csak már megint szórakozik a linkek láthatóságával)

     

    van

    karfiol

    gomba

    frankfurti

    hagyma és

    káposzta leves

     

    Nem csak ez! Ez itt csak ízelítő.

     

    Mondjuk én másképpen főzném őket, az én ízlésemnek megfelelően.

    pl.zabtejszínt kihagyva, kolbász és virslit kihagyva.

    de ezek már csak finomítások. :) 

     

    előzmény:
    Schami (341)
    2010-02-23  10:51
  34. 2010. február 23. 21:51368.

     

    Itt vanna a fő kaják és van leves is.

     

    Általános megjegyzések:

    Kerülj minden gabonafélét, burgonyát, kukoricát, cukrot, nagy szénhidrát tartalmú élelmiszert (pl. a hajdinát is)Kerüld a hüvelyeseket, mert lektin található bennük, ami mérgező, áteresztővé teszi a bélfalat, és az így átjutó emésztetlen fehérjék autoimmun folyamatokat és idegrendszeri problémákat idéznek előNyugodtan egyed a húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket. Szerintem fogyasztható a sajt is, ez kevésbé veszélyes, mint a többi tejtermék. Egészséges a tojás is. A zsíroktól sem kell félned, nem a zsírok okozzák az érelmeszesedést.Bárhol is talál az ebédidő, mindig tudsz venni gyümölcsöt, salátának való zöldségeket, kolbászt, sonkát, sajtot.Köretnek bármikor készíthetsz összedarabolt gyümölcsökből készült salátát.A paleolit étrend nem vallás. Próbáld minnél inkább betartani, de ne ess kétségbe, ha egy kicsit nagy ritkán eltérsz a főszabályoktól. Ha egy kis tejföl, tejszín kell a receptedhez, használd! Ha lisztre van szükséged, inkább zab- vagy rizslisztet használj, mert abban nincs glutén. Ha gluténérzékeny vagy (esetleg rejtetten), akkor nagyon csekély glutén is árt!

     

    előzmény:
    Schami (341)
    2010-02-23  10:51
  35. 2010. február 23. 21:43367.

    leves, miért ne lehetne.

     

    pl. hús leves

    karfiol

    karalábé

    gyümölcs

    zöldség (hús hús nélkül)

    ragu leves (tárkonyos) :)

     

    stb. 

     

     

    előzmény:
    Schami (341)
    2010-02-23  10:51
  36. 2010. február 23. 21:40366.

    Én egy jó féléve szoktam rá a zöldteára. 

    Nagyon megszerettem.

    Az eddigi teákhoz képes, nagy előny nálam, hogy ezt minden ízesítés nélkül (cukor, citrom) megtudom és szívesen meg is iszom.

     

    Jó este délután már nem célszerű inni, mert nagyon felpörget, de déleőtt el is fogy a kancsóval. 

     

    Előtte csipkebogyó hibiszkusz teát ittam, de kizárólag ízesítve.  

     

    ---------

    Kipróbálhatod még a fehér teát, a rooibost és a matét is. Hátha neked is bejön valamelyik.

     

     

     

    előzmény:
    Schami (341)
    2010-02-23  10:51
  37. 2010. február 23. 21:30365.

    Vajon a trapista sajt miért nem jó?

    Nem az általános olcsóra gondolok, meg mű sajtra, hanem az igazira.

    Meg van olyan, hogy 45 vagy hány napig érlelt.

    Fekete csomagolása van.

    Nagyon fini, de 2x annyiba is kerül.

     

    ---

    Az Ementálit és a Pannoniát nem szeretem, mert olyan kesernyés íze van. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (363)
    2010-02-23  20:50
  38. 2010. február 23. 21:25364.

    Én meg nem nagyon szeretem az önteteket, de legközelebb megpróbálom, úgy milyen lesz.

     

    Úgy sem kell sok rá, csak éppen.  

    előzmény:
    customer (361)
    2010-02-23  20:44
  39. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 23. 20:50363.

    jaj, igen, már akartam nektek írni, valamelyik avokádós topikban ajánlottak olyan reggelizős avokádó krémet, ami nem túl kemény sajttal volt kikeverve és enyhén megsózva.

    hm.....

    kéksajttal bizonyára  nagyon tömény, de fetával én is el tudnám képzelni, esetleg mondjuk reszelt parmezán, vagy az én nagy szerelmem a Pannónia :)

    társaságában.

     

    De nálunk nagyon megy a főtt tojás jó apróra felvágva összetörve és némi lágyításképp mustár, pici majonéz, aztán belereszelve némi répa és még ruccolát is dobtam hozzá meg reszelt lila- és fokhagymát, ami kedvenc Lidl áruházamban fűszeres olajban ázódik. Hááát mennyei volt. Még az átkos pirítóssal is :) 

    valamit a kenyér helyett muszáj kitalálni, mert a családom ebben a témában hajthatatlan.

    előzmény:
    bigacsiga2 (360)
    2010-02-23  20:40
  40. 2010. február 23. 20:49362.

    Nincs baj a gabonával, csak

     

    amíg mag alacsonyabb a GI-je, amikor elkezded összetörni annál magasabb lesz.

     

    Összetöröd a keményítőt és az annál könnyebben emésztődik.

     

    Ha valami gyorsan emésztődik előbb alakul ki az inzulinrezisztenci, míg, ha teljekiőrlésű lisztből eszed ugyan ezt, abban benne van a mag héja a rost és sokkal lassab az emésztés, lassabban emeli a vércukorszintedet, mint a sima fehér liszt.

     

    Ugyan ez van a malommal is. A mai malmok nagyon finom szemcséjű porrá őrlik a lisztet, a kőmalom meg azért kedvezőbb, mert nagyobb a liszt szemcsanágysága. 

     

    A zabnak a legalacsonyabb a GI-je és a pehelyben az egész mag benne van. 

    előzmény:
    frue (356)
    2010-02-23  20:09
  41. 2010. február 23. 20:44361.

    Akkor én majd valami kemény sajtot reszelek rá :)

    a reszelt zeller nagyon jót tesz a saliknak, én is szeretem :)

    én citromlés, olivás, borsos öntetet szoktam tenni a salikra.

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (360)
    2010-02-23  20:40
  42. 2010. február 23. 20:40360.

    Oksi, akkor maradjunk. 

     

     

    ------------

    Kedvenc salátám.

     

    nyersen

    3 rész vöröskáposzta, 2 rész sárgarépa, 1 rész zeller.

    Ezeket lereszelem és feta sajtot szoktam rátenni.

    Semmi öntetet / fűszert mást nem szoktam csak azt.

    Ehhez husit is lehet enni.

     

    Mondjuk itt nem bizti, hogy jó a feta sajt, mert az nem kemény sajt.

    Gondolom, akkor a mozzarella sem jó.

     

    Mert az meg paradicsommal tök finom. 

     

    ------------

    Paradicsom, chilli paprika, só.

    Nem kell erősnek lenni csak éppen pikáns legyen. 

     

     

     

    előzmény:
    customer (355)
    2010-02-23  19:56
  43. 2010. február 23. 20:40359.

    Versenyezzünk :)

    Nálunk lesz mákos muffin, párolt zöldség, mustáros-fokhagymás pácolt hús, sült alma. Ja és csinálok húslevest is :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (357)
    2010-02-23  20:36
  44. 2010. február 23. 20:38358.

    Első kérdésedre: 266. hsz

     

    Második kérdés: én nem régóta étkezem így, és nem voltam beteg, legalábbis semmi akkut, vagy ami az életvitelt befolyásolta volna. Mondjuk az étrendemben eddig sem szerepelt a cukor és a finomított lisztek, szóval nem volt nagy megszorítás a paleolit móka.

    Én inkább csak egészséges szeretnék maradni. Lehetőleg sokáig, öregen is, ha megérem, és ebben az étrendben jó lehetőséget látok rá.

     

    Tudod, engem sosem hatott meg igazán, ha valami pl hízlal. Majd lemozgom, gondoltam, majd ellensúlyozom máshogy.

    De ha van rá esély, hogy igaz, amit a könyvben olvastam, a sok kutatás eredménye, akkor az viszont igenis zavar, ha affelé haladok a táplálkozásommal, hogy folyamatosan betegítem magam és idővel majd súlyos dolog lesz belőle, pl érszűkület.

     

    Azt gondoltam régen, hogy öregnek és betegnek lenni egyenlő és természetes - aki elmúlik 50, az a körzetinél fog tölteni heti 2 napot.

    Hát ez nem természetes :) az emberi szervezet tökéletesen működik, és nagyon sokat kibír - bizonyíték rá, hogy azért 50 évig akkor is viszonylag egészséges, ha mindent el is követtünk, hogy ne legyen az.

    Szóval, ha ilyen tökéletes kis szerkezet a testünk, akkor segítsünk neki, és kapjon minőségi üzemanyagot és tegyük tönre a nyugdíjfolyosító intézetet, éljünk egészségesen 70-80 vagy akár több évet :)

    Szerintem ;) 

     

    előzmény:
    frue (356)
    2010-02-23  20:09
  45. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 23. 20:36357.

    A könyvben van jónéhány példa a lisztérzékenységgel kapcsolatosan. És számos szakirodalmi adat, ha érdekel, érdemes belelapozni. Gluténérzékenység, inzulinrezisztencia - nagyon sok példát hoz fel a gabonák ellen.

    Hüvelyesek:  jelentős mértékben lektint tartalmaznak, mint a tejtermékek. A lektin egy vegyületcsoport, ami főzésnek, emésztésnek ellenáll, nagy mennyiségben puffasztó hatású. Bekerülve a véráramba immunreakciókat váltanak ki.  (stb. stb. stb.)

     

    Nézd, ez egy 320 oldalas könyv, ami lehet, hogy sok mindenkinek idegenül hangzik, és pl. nekem a túró a nagy fájdalmam, mert gyakorlatilag sajton kívül semmit sem ajánl. És igen, az is lehet, hogy néhány év múlva kiderül valami, ami Szendinek sem jutott eszébe. De ha belegondolok, hogy gyerekkoromban is frászt kaptam a buktáktól meg bélesektől, amik mindig voltak otthon, ráadásul alig volt benne töltelék csak az a sűrű tészta... Olyan nagyon nem csodálkozom, hogy anyám-apám II. típusú diabetesszel küszködik/küszködött.

     

    Inkább versenyezzünk, mit eszünk a 7végén :)

    előzmény:
    frue (356)
    2010-02-23  20:09
  46. 2010. február 23. 20:09356.

    Visszaolvasgattam, de nem igazán találtam meg a választ, így megkérdezem:

     

     

    1. Mi a baj a gabonával, hüvelyesekkel stb.? (A teljes kiörlésű tönköllyel, megsütve pl.)

     

    2. Gyógyult meg valaki (őszintén), amikor áttért erre a táplálkozásra?

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  47. 2010. február 23. 19:56355.

    Jó ötlet :) vagy folytasssuk ezt :) pontypandy-nek már írtam, hogy adhatna ötleteket főételekre.

    ha újra nyitunk egyet, akkor minden magyarázatot is előlről kell kezdeni ;)

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (352)
    2010-02-23  19:23
  48. 2010. február 23. 19:55354.

    Hát igen, a 349-eshez nem tudok sokat hozzátenni, éppen ez a lényeg, hogy nem a riszből, tésztából, krumpliból, gabonából visszük be a szénhidrátot.

     

    Márpedig manapság az egészséges étkezés arról szól, hogy teljes kiörlésű gabonából készült pirítósra teszel retekcsírát és mellé sovány húst eszel, és sok salátát, sovány sajtot, gyümölcsöt, és tejterméket. Persze mehet a krumpli is a dietetikus szerint, csak ne olajban süsd meg, és a rizst is ajánlják, főleg a barnát, heti többször, mondjuk sült hallal és egyél főzelékeket is, de joghurttal habard be.

     

    Na ebből a fenti felsorolásból a piritós,a  rizs, a krumpli és tejtermékek kimarad, de mondjuk a sajt nem :) 

     

    szóval az egészséges táplálkozás manapság inkább zsírszegény és sok rostot tartalmazó, visszafogott kalóriabeviteles táplálkozás, aminek komoly része a tejtermék és a gabonatermék. 

    előzmény:
    Scarlett21 (348)
    2010-02-23  17:12
  49. 2010. február 23. 19:40353.

    Én nem emlékszem, hogy tanultunk volna róla, de 30 év távlatából ki tudja azt már... 

     

    Középiskolában nem tanítottak biológiát... 

     

    Budapesten születtem ott is nőttem fel, nem láttam rozstáblát... 

     

    Így látod nekem ezek az információk egy "ponyva" regényből estek be a tudatomba.

     

    Én egy szóval sem mondtam, állítottam, bíztattam senkit, hogy e miatt ne egyen senki rozsból készült termékeket. 

    Csupán csak érdekességként említettem meg.

     

    Manapság azért ritka, mert növénynemesítéssel, géntechnológiával kiküszöbölték ezt a csorbát.

     

    Eszünk kenyeret, én sütöm, egyszer grahamlisztből, egyszer rozslisztből. 

     

     

     (ha nem tudjátok mi ez, inkább ne nézzetek utána.)

    a Dr. House-t is szeretem, 

    ezért kel jól átsütni és nyeresen nem kóstolgatni...  

    előzmény:
    Edith7 (323)
    2010-02-21  20:53
  50. 2010. február 23. 19:23352.

    milyen sokat írtatok! :

     

    ------

    pont tegnap gondolkoztam róla, hogy lehetne nyitni ez receptes topicot is képekkel  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 23. 18:34351.
    bocs, főtt étel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (350)
    2010-02-23  18:34
  52. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 23. 18:34350.

    Részletekben lakik az ördög...

    figyelj, kicsit eltér attól, amit te írtál:

    - bármilyen állati fehérje fogyasztható, de ne cuppogjon a zsírtól

    - minden gyümölcs és keményítőt nem tartalmazó zöldség fogyasztható

    - semmiféle gabonát és gabonaszármazékot ne együnk

    - semmiféle hüvelyest ne fogyasszunk

    - semmiféle tejtermék nem fogyasztható

    - ne együnk készételeket.

     

     

    azért ez az utolsó nem azt jelenti, hogy főétel... máris kedvet kaptam egy kis töltött káposztához. Talán kukoricakásával mehet. Szerintetek mehet?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (349)
    2010-02-23  18:26
  53. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 23. 18:26349.

    Mondjuk annyiban más, mint az "egészséges" kajálás, hogy a klasszikus táplálékpiramis legalsó szintjét, ahol a gabonafélék ill. ezekből származó lisztes termékek vannak, egy az egyben elhagyta.

    Mindjárt előlapozom a könyvet... Amúgy igazad van, nincs új a nap alatt, az ember amúgy is érzi, hogy nem kellene annyi buktát nyomni a szájába :)

     

    A vízre meg rá lehet szokni, ezt tapasztalatból mondom. Nekem úgy sikerült, hogy mindig magam mellé tettem egy másfél literes flakont vízzel és akkor egyértelmű volt, hogy inni kell.

     

     

    előzmény:
    Scarlett21 (348)
    2010-02-23  17:12
  54. 2010. február 23. 17:12348.
    én is tudom hogy van bennük szénhidrát de az elsődleges szénhidrát forrás a rizs és a zab, a továbbiak meg krumpli, meg tészták ect...na mind1...de választ nem kaptam...ha egyszer ugyanúgy megfőztök mindent akkor az eredeti diétához köze sincs...ez sima egészséges kajálás:)
    előzmény:
    customer (344)
    2010-02-23  14:19
  55. Torolt_felhasznalo_961205
    Torolt_felhasznalo_961205
    2010. február 23. 15:44347.

    Sziasztok.

     

     

    Én most az algát próbáltam ki, a napi zöldéség-gyümölcs bevitelt (2,5-3 kg) fedezi egy kávéskanálnyi....és nem kell mellette semmilyen multivitamit, stb..-t szedni.

     

    100%-ig természetes 4000 hatóanyag van benne( aloe-ban, foghagymában stb..ennek csak töredéke) és 95%-a felszívódik.

     

    Nekem is úgy ajánlották, és nekem bevált.

     

    Ha valakit érdekel a www.algaital.hu oldalon utána tud nézni.......

     

    Hajni

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  56. 2010. február 23. 15:30346.
    én jódozott tengeri sót, asszem, de most hirtelen nem is tudom :)
    előzmény:
    frue (345)
    2010-02-23  14:39
  57. 2010. február 23. 14:39345.

    Rendben, ez világos.

     

    Milyen sót használtok? 

     

     

    előzmény:
    customer (331)
    2010-02-22  08:46
  58. 2010. február 23. 14:19344.

    szia!

     

    nekem új ez a lista, én ezek alapján csinálom:

     

    alapelvek

     

     

    helyettesítés


    A második link alatt konkrét tanácsok vannak, hogy mivel habarjunk pl, ami főzésre utal. Én nyersen a gyümölcsöt eszem, meg a tatár bifszteket :)

     

    A diéta lényege nem az, hogy nem eszünk szénhidrátot, hiszen a gyümölcsben, zöldségben is van. A szénhidrátbevitel szempontjából az a  lényeg, hogy ne gluténtartalmú, vagy magas GI-jú gabonákból vigyük azt be.

     

    A zab egy kegyes kis engedmény, a dr Cordain-féle eredeti étrendbe ez nem fér bele, de a magyar könyvben kis mennyiségben engedélyezett. 

    A zabnak annyi jó tulajdonsága van, hogy kár lenne kihagyni :)

     

    előzmény:
    Scarlett21 (342)
    2010-02-23  13:15
  59. 2010. február 23. 14:12343.

    szia,

     

    előttem mindig itt van egy pohár tea, utántöltöm, ezen kívül egy üveg 1,5 lieters víz. Vagyis ezeket lenyomom a nap folyamán. valahol olvastam, hogy csak a napi működéshez több, mint egy liter víz kell a szervezetnek, úgyhogy mindenképp fölé kell lőni a bevitt folyadékkal. persze beleszámít a leves is, ha már itt tartunk.

     

    én eszem levest, húslevest, zöldséglevest, képosztalevest, stb.

    hol találtad leírva, hogy nem lehet? 

    előzmény:
    Schami (341)
    2010-02-23  10:51
  60. 2010. február 23. 13:15342.

    sziasztok

     

    próbáltam utána olvasni ennek a táplálkozásnak az alapelvének és nem igazán értem...találtam egy ilyen listát, hogy mit nem szabad


    Gabonafélék, liszt, tészta, kenyér, fánk
    Bab, borsó, lencse, szója, kesudió, földimogyoró
    Finomított étolajok
    Hidrogenizált olajok: margarin
    Minden főtt étel
    Minden feldolgozott étel, készétel, konzerv
    Minden pasztőrözött tejtermék
    Hőkezeléssel előállított méz
    Aszalt gyümölcs, amelyhez általában olajat, cukrot adnak. A természetes napon szárított változatok jók lehetnek.
    Gyümölcslevek
    Füstölt, pácolt húsok
    Szigorúan tilos:
    alkohol,
    diszkó drogok
    vény nélkül kapható gyógyszerek
    vényköteles gyógyszerek csak orvos beleegyezésével hagyhatók el

     

    most akkor komolyan semmilyen főtt vagy sült ételt nem esztek?mert úgy nézem hogy leszámítva ezt a dolgot teljesen megfelel az egészséges életmód alapjainka szal semmi újdonság nincs benne...főleg hogy azt láttam hogy zabpelyhet esztek ami egészséges és bizony szénhidrát...nem támadni akarok csak nem értem mitől paleo ha mégis esztek szénhidrátot és főtt sült kajákat...mivel a húst másképp elég nehézkes...az alap táplálkozásba pedig beletartozik hogy se fehér liszt, se cukor, minimális szénhidrát és rengeteg zöldség...az meg alap, hogy a konzerv meg a tartósított cuccok károsak és hogy nem drogozunk...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  61. 2010. február 23. 10:51341.

    Sziasztok!

     

    Gondolkozom azon, hogy kiprobalom a paleolit taplalkozast. Egyebkent sem all nagyon tavol a jelenlegi etkezesi szokasaimtol, mert nem eszek kenyeret, tesztat, cukrot,  cserebe sok zoldseget es gyumolcsot, es ha hust eszek, akkor azt altalaban natur szeletkent, vagy zoldsegekkel osszesutve.

     

    Viszont, a folyadekbevitellel kapcsolatban lenne kerdesem. Azt olvastam, hogy akkor igyunk, ha szomjasak vagyunk, es akkor is vizet. Na most, ez nalam nem mukodik. En elvagyok egy pohar vizzel naponta, ami viszont nagyon nem egeszseges. Mivel sokat kellene innom, a viztol viszont "herotom" van, olyan italokat keresek (akar otthon keszitesre is) amik belepasszolnak a paleolit taplalkozasba, de megis van valami izuk. A tea kezenfekvo, de szeretnem valtozatosabba tenni az innivalokat.

     

    A masik kerdes is ehhez kapcsolodik: jol ertelmezem, hogy a paleolit taplalkozasban nem letezik a leves? Vagy ha igen, milyen leveseket lehet kesziteni?

     

    Kivancsian varom a velemenyeteket.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  62. 2010. február 22. 20:10340.

    Ez jó ötlet, én is fogok venni ilyen zacsit :)

    Körtét még nem próbáltam, én a husi mellé rendszeresen sütök almát. Meg a máj mellé is, sok hagymával. Abból lett is egy jó kis egytálétel :) az is fura, hogy mondhatni bármit megeszek már kenyér nélkül, pl sült tojást. Kettőnknek meg szoktam sütni vagy 8-9 tojást, hagymán, esetleg gombával, (néha húszsíron, nyami) de én azért nem teszem bele az összes sárgáját, csak kb 3-4-et.

    okéoké, hogy rehabilitálták a tojást, de azért kalóriában minek annyit megenni? :)

    és azt olvastad a paleolit könyvben, hogy tulképp a kevesebb kalóriabevitel (a szükségesnél kicsit kevesebb) meghosszabbítja az életet?Persze nem akarok éhezni, nem is szeretnék, de velem nem egyszer van, hogy nem kívánok sokat enni, és az egész napi kalóriabevitelem kb az alapanyagcserét fedezi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (338)
    2010-02-22  19:38
  63. 2010. február 22. 20:05339.

    Írhatnál ilyen kajákat, csak az öteletek kedvéért ;)

    én pl szoktam csinálni palacsintát is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (337)
    2010-02-22  19:35
  64. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 22. 19:38338.

    Csak annyit: hogy pl. a körte csak úgy megsütve iszonyúan finom és édes, semmi édesítést nem igényel utólag, csak hagyja az ember saját valójában megfőni :)

    ez a sütőzacskó nekem nagyon bejön amúgy is, a zöldségeket külön szoktam sütögetni, meglepő eredményt produkálnak és kisül belőlük egy csomó folyadék, amivel aztán lehet locsolgatni a cuccot, amit száraznak ítél a szájíz :))

    előzmény:
    customer (335)
    2010-02-22  11:09
  65. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 22. 19:35337.

    hááát igen. teljesen igazad van. amikor ilyen "csakazértis" hozzászólásokat olvasok, mindig eszembe jut, amit a férjem szokott mondani ilyenkor: "don't feed the trolls!'" :))

     

     

    Kicsit elméláztam és azon gondolkodtam, hogy ha kihagyjuk a szokásos köreteket egy csomó jó kis főételt lehet készíteni. Hirtelen eszembe is jutott néhány, gyakorlatilag kihagyja az ember belőle a tészta/gabonafélét és meg is van a palelo étrend. Nem is olyan ördöngösség :))

    előzmény:
    customer (336)
    2010-02-22  11:11
  66. 2010. február 22. 11:11336.

    Erre meg szerintem nem fogsz kapni választ.

    pedig ha meggyanúítunk valakit, akkor mellé kellene tenni a bizonyítékot is. ;) úgy korrket.

    mert így, ebben a formában csak egy pletyka.

     

    Egyébként, ha meg tényleg az lenne, amit Macaroon állít róla, akkor mi van? Min változtat az abból a szempontból, ami miatt ez az egész kajálás nekünk fontos?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (309)
    2010-02-19  18:51
  67. 2010. február 22. 11:09335.

    szia :)

     

    mi zöldségkenyeret sütöttünk, feltekertem, mint a palacsintát és tatár bifszteket mellé ;)

    egyszerűen csodálatos volt.

    egy sima kis vacsi, amikor nincs kedvem főzni, úgy néz ki, hogy alma, sajt, főtt vagy sült tojás. Az is annyira egyszerű, és annyira finom.

    Múlt héten székelykáposztát főztem. Előtte azt hiszem rakottkelt, darált pulykával, sajttal, pici szalonnával a tetején.

    Nemrég volt húsleves is, meg sült hús is, és midnennap eszünk egy kis muffint

    Szerintem tök finomak :)

     

    A ti vacsitok is nagyon jól hangzik :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (334)
    2010-02-22  10:59
  68. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 22. 10:59334.

    Sziasztok!

     

    Tegnap, amikor zacskóban (csak úgy paleolit módra az elektromos sütőben hahaha) megsütöttem a csirkét és másik zacskóban az almát, a harmadikban meg a répát, és mindezek mellé, amikor kiraktuk az asztalra még ettünk hozzá egy kis lila káposztát is, akkor mindannyian megállapítottuk, hogy isteni illata van mindennek - gyakorlatilag a minimális hús fűszerezésén túl. Az alma édes volt, mint a kompót, a répa puha, de nem szétfőtt.

    Akkor jól eszembe jutottatok, meg rögtön az is, hogy szinte egész gyerekkorom úgy telt el, hogy rántott hús krumplival. Ez ám a változatosság :)

    A gyerekek imádták. Bár nem csecsemők, de az egyik legalább ovis.

    előzmény:
    customer (333)
    2010-02-22  08:52
  69. 2010. február 22. 08:52333.

    "A darált zsír vagy egy jó zsíros cupák nem készteti semmire?"

     

    Ezt most nem értem, hogy miért hozod ellenpéldaként a gabonához képest. Senki nem mondja, hogy darált zsírt kell enni.

    És a kissé zsírosabb húsok mértékkel való fogyasztása nem hoz hajmeresztő betegségeket, sőt, ha reggel pl kis szalonnás tojást eszel, akkor az epéd működésének teszel szívességet.

    (ezt mondjuk már nem is csak Szendi mondja)

    Én is eszem havonta 1-2 alkalommal sertéskarajt vagy taját. Semmi bajom. A koleszterinem normális.

    Az ilyen zsíros dolgok fogyasztása akkor okoz bajt, ha túlzásba viszed ÉS sok szénhidrátot fogyasztassz mellé.

     

    előzmény:
    Edith7 (327)
    2010-02-21  21:17
  70. 2010. február 22. 08:47332.

    Lehet, hogy tanultunk róla, de én már nem emlékszem rá :)

     

    előzmény:
    Edith7 (323)
    2010-02-21  20:53
  71. 2010. február 22. 08:46331.

    szia!

     

    sómítosz

     

    "Bár az idézett vizsgálatok és még sok nem idézett, egyértelműen kimondja, hogy a sófogyasztás csökkentése népesség szinten értelmetlen, sőt veszélyes, vannak érzékeny személyek, akiknél káros lehet a sok só. Általánosságban azonban számos itt nem elemzett káros következménye van a csökkentett sóbevitelnek, amely abban érhető tetten, hogy a vizsgálatok szerint a magasabb sófogyasztás egészségvédő hatásúnak bizonyult és védelmet jelentett bárminemű halálozással szemben. Ugyanakkor a vesebetegek és a sóérzékenyek mégsem tobzódhatnak a sóban, ahogy a cukorbetegek a cukorról kénytelenek részlegesen lemondani. Az azonban bizonyos, hogy egészséges emberek semmit nem előznek meg a csökkentett só-diétával, sőt, esetleg bajt okozhatnak maguknak."

    előzmény:
    frue (325)
    2010-02-21  20:58
  72. 2010. február 22. 08:44330.

    "Még 100 évvel ezelőtt sem fogyasztottak Magyarországon banánt, avokádót, olajbogyót---és még jónéhány dolgot, amit bele lehet venni a paleolit diétába... és ez a kezdő időhatár az előző belátható kb 2ezer évre biztosan vonatkozik."

     

    Erre ezt tudom írni, egyik korábbi hsz-emből másolom ide:

     

    Ásatásokból a régészek nagyon jól meg tudják mondani, hogy mit ettek és mit nem. 

    A paleolit étrendnek pedig nem az a lényege, hogy azt együk, amit az ősök, hiszen az komoly nehézségekbe ütközne :) ki is haltak azóta bizonyos állatfajták és növények is :) A lényeg, hogy olyasmiket együnk, amelyeket, ha most lenne az őskor, és nem lenne ilyen mérvű szennyezettség, és szabadon kószálnánk, akkor nagyjából most is elérnénk. Vagyis amit megtermelnél akár a kiskertedben mondjuk.

    Persze a civilizáció arról szól, hogy itt Európában is tudunk már enni pl banánt, avokádót, mégha nem is vagyunk termőhely, de ezeket az előnyöket miért ne használnánk ki?

    valóban nem ettek zabpelyhet az ősemberek, mert még nem volt. Viszont számtalan előnye van, ami miatt kis mennyiségben belefér ebbe az étrendbe.

     

    előzmény:
    Edith7 (326)
    2010-02-21  21:01
  73. 2010. február 22. 08:42329.

    "Mit eszik egy ilyen táplálkozást folytató szülőpár már nem anyatejes gyermeke? És valóban elég jövőképnek, hogy valaki egész további életében a megengedett húsok, gyümölcsök, magok mellett csak zabpelyhet eszik?"

     

    A hsz-ed első felével nem tudok mit kezdeni, ezek tények, ha nem tudod elfogadni, akkor nem tudod :)

     

    A már nem anyatejes gyerek (korától függően) gyümölcspürét, zöldségpürét, főzelékeket, husit, zabdarából és kókusztejból "tejbegrízt és gondolom némi kis tápszerhozzápótlást eszik, nagyon rosszul hangzik?  - de nem akarok okoskodni, nincs gyerekem.

    Te mit adnál neki? :) zsemlét?

     

    Milyen perspektívát szeretnél? 

    Én szinte mindent eszek, amit te is, csak átalakítva a receptet, a megengedett hozzávalókkal. És persze nincs szendvics, meg nokedli és kakaó. De ez miért baj? Ha elmegyek egy étterembe, tudok mit enni, válogathatok is. otthon is változatosan étkezem.

    vagy szerinted az élet lényege a finomságok megevése lenne? :) ugye nem..?

    előzmény:
    Edith7 (327)
    2010-02-21  21:17
  74. 2010. február 22. 08:37328.
    De igen, gabona, pázsitfűféle, ahogy a búza is.
    előzmény:
    Edith7 (324)
    2010-02-21  20:55
  75. 2010. február 21. 21:17327.

    "Figyi: tényleg nem tudom én sem leírni másképp, mint ahogy a 266-ban van. A glutén egyfajta méreg. Bekerülve a szervezetbe, áthaladva a bélfalon, ellentámadásra készetei az immunrendszeredet. Kérlek olvasd már el azt a hsz-t, pliiiiiiiiiiiiiiiiz "

     

    Persze, hogy elolvastam. Először is, meg többszöri ajánlásra is, de akkor is fura és elfogadhatatlan nekem. A darált zsír vagy egy jó zsíros cupák nem készteti semmire? Igazán nem akarok az örök kekeckedő lenni, az is lehet, hogy valaki már válaszolt, csak nem vettem észre, akkor elnézést kérek. Mit eszik egy ilyen táplálkozást folytató szülőpár már nem anyatejes gyermeke? És valóban elég jövőképnek, hogy valaki egész további életében a megengedett húsok, gyümölcsök, magok mellett csak zabpelyhet eszik?

    előzmény:
    customer (298)
    2010-02-19  09:01
  76. 2010. február 21. 21:01326.

    Mondtam, hogy ez már másik topik témája...ámbár ha belgondolsz, minél régebbi időbe megyünk vissza, annál kevesebb konkrét ismeretet szerezhetünk az akkori életről. Még 100 évvel ezelőtt sem fogyasztottak Magyarországon banánt, avokádót, olajbogyót---és még jónéhány dolgot, amit bele lehet venni a paleolit diétába... és ez a kezdő időhatár az előző belátható kb 2ezer évre biztosan vonatkozik.

    A rozs eredetileg gyomnövény volt, ez biztos. Meg a többi gabonaféle is, aztán azt kezdték termeszteni, sokkal de sokkal később nemesíteni, amiből a területükön több volt.

    előzmény:
    customer (301)
    2010-02-19  09:34
  77. 2010. február 21. 20:58325.

    S mi a helyzet a sóval?

     

    Tudom, káros...de egyáltalán nem lehet? 

     

    Mit gondoltok a gyógyszertári sóról?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  78. 2010. február 21. 20:55324.
    A rizs -nem néztem ugyan utána- szerintem nem "úgy" gabona, mint a búza, csak gabonanövényként gondolunk rá. (ezt most jól megfogalmaztam...)))
    előzmény:
    anyuka81 (303)
    2010-02-19  12:33
  79. 2010. február 21. 20:53323.

    És ezt tudtátok rozsról?

     

    http://www.kislexikon.hu/anyarozs.html

     

     

    Én először egy Robin Cook könyv kapcsán ismertem meg.

    idézet:
    bigacsiga2 (306)
    2010-02-19 13:43:31
    Hát most megdöbbentem és sem te, se Customer ne vegyétek ellenetek irányulónak a dolgot, hanem a mai oktatás ellen irányul: általános iskolában tanultunk az anyarozsról! Arról is, hogy gyógyszer alapanyag és az én gyerekkoromban sokan gyűjtötték (és adták le jó pénzért), ami azért maradt abba, mert tisztábbak lettek a vetőmagok vagy nem tudom miért, de már nem lehetett annyi anyarozzsal fertőzött kalászt találni, hogy megérte volna keresgélni. Ez nem a rozs "bűne", ezért nem kell kerülni a rozskészítményeket, mármint annak, aki megeszi...))) Elvégre ha darálthúst készítesz elő főzéshez és megkóstolod, hogy jó-e, nem jut eszedbe ma már, hogy borsókás is lehet... (ha nem tudjátok mi ez, inkább ne nézzetek utána.)
    előzmény:
    bigacsiga2 (306)
    2010-02-19  13:43
  80. 2010. február 21. 20:13322.

    Én nem is eszem rizstejet, rizst max havonta 1-2x. A rizstej receptet kérte valaki, neki írtuk le.

    Tudom, hogy a rizs pázsitfűféle :)

     

    Ásatásokból a régészek nagyon jól meg tudják mondani, hogy mit ettek és mit nem. 

    A paleolit étrendnek pedignem az a lényege, hogy azt együk, amit az ősök, hiszen az komoly nehézségekbe ütközne :) ki is haltak azóta bizonyos állatfajták és növények is :) A lényeg, hogy olyasmiket együnk, amelyeket, ha most lenne az őskor, és nem lenne ilyen mérvű szennyezettség, és szabadon kószálnánk, akkor nagyjából most is elérnénk. Vagyis amit megtermelnél akár a kiskertedben mondjuk.

    Persze a civilizáció arról szól, hogy itt Európában is tudunk már enni pl banánt, avokádót, mégha nem is vagyunk termőhely, de ezeket az előnyöket miért ne használnánk ki?

    valóban nem ettek zabpelyhet az ősemberek, mert még nem volt. Viszont számtalan előnye van, ami miatt kis mennyiségben belefér ebbe az étrendbe. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849449 (320)
    2010-02-21  17:31
  81. 2010. február 21. 20:06321.

    Pontosan így csináltam :) felvertem egy a fehérjét :)

    zabpelyhet most nem akartam tenni bele, de az sem fogja elrontani, iagazd van :) 

    előzmény:
    bigacsiga2 (319)
    2010-02-21  15:32
  82. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. február 21. 17:31320.

    Csak hogy pontosítsunk: az, hogy milyen volt az emberiség egészsége az őskőkorban, azt nem tudjuk pontsan. 

    Az viszont egészen biztos, hoyg nem ettek rizstejet, zabpehelymuffint meg egy csomó  minden olyat, amit ez a diéta tartalmaz.

     

    Ám ettől függetlenül mindenki azt eszik, amit akar, engem nem érdekel, komolyan. Csak ezek meg tények-ettől még sokaknak hasznos lehet ilyenekt enni, tutira, nem vitatom. 

     

    Ja, még valami a rizs pázsitfűféle. 

    előzmény:
    assigned (287)
    2010-02-18  16:33
  83. 2010. február 21. 15:32319.

    Nem fogta össze a tojás?

     

    Próbáld meg legközelebb felverni külön a fehérjét, és úgy beletenni.

     

    Anyukám szokott ilyen zöldséges tölteléket tenni a csirkébe, de abba tesz egy kis rizst is.

     

    Rizs helyet egy kis zabpehely?

    Nem sok 1-2 evőkanál?

     

     

    előzmény:
    customer (311)
    2010-02-20  21:14
  84. 2010. február 21. 08:38318.
    Hát, és ez még a jéghegy csúcsa... sok gyógyszernél igen-igen ritka mellékhatás a hirtelen halál.. fel sem tüntetik a tájékoztatón. Gondolom, aki beleesik ebbe a ritka kategóriába, azt nem vigasztalja, hogy rajta kívül nem sokan fognak majd beleesni...
    előzmény:
    bigacsiga2 (317)
    2010-02-20  22:30
  85. 2010. február 20. 22:30317.

    most olvastatom a párommal is, mert tegnap meg olyan cikket találtam, hogy a koleszterin csökkentő gyógyszerek izom leépülést és májkárosodást okoznak. 

     

     

    előzmény:
    customer (313)
    2010-02-20  21:25
  86. 2010. február 20. 22:28316.
    van a gasztroba 
    előzmény:
    customer (311)
    2010-02-20  21:14
  87. 2010. február 20. 22:26315.

    tököm tele van at NLC-vel 

     

    ---------

     

    itt találod 

     

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (314)
    2010-02-20  22:25
  88. 2010. február 20. 22:25314.

    Éva itt egy darabkája a jojó efektusnak

     

     

     

    előzmény:
    eva74 (1)
    2010-02-15  08:33
  89. 2010. február 20. 21:25313.

    Ez az írás a tojás rehabilitációja :)

    a 127. oldaltól taglalja a koleszterin szerepét az epeműködésben.

    Nagyon érdekes.. A koleszterinszegény diétával az ember tulképp inkább rosszat tesz magának, mint jót. 

    előzmény:
    bigacsiga2 (310)
    2010-02-20  20:22
  90. 2010. február 20. 21:16312.

    Vagyis itt, remélem sikerül betennem a linket:

    reggelik  
    előzmény:
    customer (311)
    2010-02-20  21:14
  91. 2010. február 20. 21:14311.

    Van retek topic is? :)

    El fogom olvasni a pdf-et.

     

    Arra nincs ötlete valakinek, hogy a paelo oldalon lévő zöldség kenyeret hogyan is lehetne megcsinálni, hogy tényleg szeletelhető legyen? Megcsináltam ma, de persze nem tudtam megvárni, hogy kihűljön, :) és elkezdtük kóstolgatni, erre összetörött :)

    Ízre finom nagyon egyébként. 

     

    Itt van, a kenyereknél:

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (310)
    2010-02-20  20:22
  92. 2010. február 20. 20:22310.
    előzmény:
    eva74 (1)
    2010-02-15  08:33
  93. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 19. 18:51309.

    Na, csak utánanéztem. Azt állítja magáról, hogy nincs köze a scientológiához. Szendi stílusát ismerve, ha lenne és nem szeretné publikálni, akkor nem mondana semmit, de ippeg itt tagadja.

    Te honnan vetted?

    előzmény:
    Macaroon1 (279)
    2010-02-18  16:12
  94. 2010. február 19. 16:52308.

    Én nem tudtam. Hihetetlen.. Nagyon érdekes!

    Gondolom manapság megvan a módja, hogy ne kerüljön bele a liszttermékekbe. 

    előzmény:
    bigacsiga2 (306)
    2010-02-19  13:43
  95. 2010. február 19. 16:49307.

    Igen, a könyv erről is beszél. Hogy nem mindegy, hogy az adott élelmiszer mikor ér oda az adott népcsoporthoz.

     

    nekem még az akne-ról írt értekezés is tetszett, pl, hogy a természeti népeknél nincs ilyesmi, e ha elkezded adni nekik a tej és gabona termékeket, akkor rövidesen pattanásosok lesznek a vizsgált személyek.

    előzmény:
    Suee (302)
    2010-02-19  11:45
  96. 2010. február 19. 13:43306.

    És ezt tudtátok rozsról?

     

    http://www.kislexikon.hu/anyarozs.html

     

     

    Én először egy Robin Cook könyv kapcsán ismertem meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. 2010. február 19. 13:37305.

    Annak is meg van a magyarázat, majd este kikeresem neked.

    Egy testépítő, személyi edző csaj írta.

    Amikor lefogytál valószínű nem csak a zsírpárnáidat veszítetted el, hanem az izomtömegedet is, és fellépett a jójó efektus.

    Ezért híztál még többet vissza.

     

     

    előzmény:
    eva74 (292)
    2010-02-19  08:20
  98. 2010. február 19. 12:45304.
    Egyelőre még nem találtam ilyet sajnos. 
    előzmény:
    customer (300)
    2010-02-19  09:09
  99. 2010. február 19. 12:33303.
    De hát ha belegondolsz, a rizs is gabona, mégsincs benne glutén, nem beszélve a kölesről...
    előzmény:
    Edith7 (291)
    2010-02-19  08:02
  100. 2010. február 19. 11:45302.
    És azért tegyük hozzá hogy a magyarok ősei még ennyi ideje sem fogyasztanak gabonát, legalábbis jelentős mennyiségben kb csak 1000 éve...
    előzmény:
    customer (301)
    2010-02-19  09:34

Címlap

top