Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2010. január 20. 21:0751.

    Es nalam miert nem nyilik ki ez a Zeneakademia???? Ugy szeretnem latni, de csak a felirat jelenik meg.

    Katikam majd felhivlak, mi ujsag. En is orvosnal voltam, sorom volt az ortopedhoz. Teniselbot allapitott meg, es a nyakammal kuldott rontgenre. Aztan majd meglatjuk. Mindenesetre most a konyokomre kaptam valami szilikonos vedot, remelem jo lesz. Az az igazsag, hogy mire sort kaptam ide, akkorara mar felig-meddig helyrejott, a korzeti orvosom adott egy jo gyogyszert. de nem art kivizsgaltatni.

    Keset en is lattam a tv-ben a babeli zurzavart, amit okozott nalatok a viz. Kivancsi vagyok hany centit nott a Kineret. Az Ervin szerint 10-et, de en nem hiszem el, remelem sokkal tobbet. Hallottatok talan valahol?

    Jo ejszakat mindenkinek, sziasztok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2010. január 20. 19:4750.
    Nagyon örülök, Egriani! Utoljára mintegy négy és fél éve voltam itt koncerten, de ilyen részletesen most látom én is először. Nagyon tetszett!
    előzmény:
    egriani (47)
    2010-01-20  19:11
  3. 2010. január 20. 19:2649.
    stet=estet
    előzmény:
    keset (48)
    2010-01-20  19:24
  4. 2010. január 20. 19:2448.

    Koszonom a szivarvanyt

     

    Nalunk egesznap esett ,tobb utcat  , varoasreszt lezartak ,mert a viz elontotte a kerteket es tobb foldszintes hazat es garazst.

     

    Kiszivattyuztak a vizet es remelem hogy helyre all  a rend .

     

     

    Evuska orulok hogy csatlakoztal hozzank , gyere minel gyakrabban .

     

    Doknagyi , szervusz , mire Te jottel en mar a masik oldalamra fordultam

     

    Tohonya lemerted mindenkinek a szellemi szintjet ?

     

    Egriani

     

     Szep stet mindenkinek

     

     

    előzmény:
    *Szigal* (46)
    2010-01-20  18:03
  5. 2010. január 20. 19:1147.
    Nagyon szépen köszönöm a látogatási lehetőséget a zeneakadémiára! Nekem nagy élmény volt, mert még nem jutottam el ebbe az épületbe egyszer  sem.
    előzmény:
    *Szigal* (46)
    2010-01-20  18:03
  6. 2010. január 20. 18:0346.

    Látogassunk együtt a Zeneakadémiára.

     

    Kellemes emlékek kötnek ide, barátnőm unokája itt tanul, egyik legnemesebb hangszeren játszik: hárfaművésznő lesz - remélhetően. 

     

    Egyebek is érkeztek ma az elektronikus postafiókomba, nem a legkellemesebb kategóriából, talán majd máskor belinkelem - sajnos, nem veszíti aktualitását. 

     

    Délután is óránként változott az idő, sőt percenként, remélem Keset elmeséli, mennyi baj történt ma az ő városukban.

     

    Pár pillanatra szivárvány is került az égre, hamar el is tűnt, sajnos. >>>>> 

    Kesetnek!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2010. január 20. 13:2245.
    Én is ugyanazt remélem. Örülök Neked! 
    előzmény:
    Evuska (43)
    2010-01-20  13:13
  8. 2010. január 20. 13:1844.

    Már miért is lenne sértő? Érdekes, ma mi is hasonló témáról beszélgettünk a lányommal. Nekünk nem hiányzik az európai lakás. Talán azért nem, mert bizony a miénket elég gyengén fűtötték annak idején, a keserves nyolcvanas években, amikor a téli átlaghőmérséklet minusz husz fok alatt volt, és a nyár is egy keddi napra esett. Ezt a mostanit fűtjük, ahogyan tudjuk, gyakoriak a forró fürdők és a lakásban is rétegesen öltözködünk. 

     

    A lányom felelevenítette azt a pontosan húsz év előtti telet, amikor frissen bevonult kiskatona volt a hathetes kiképzésen (tironut). Egyik éjszaka olyan erős vihar volt, hogy elvitte a sátrat a fejük fölül, és ott álltak-ültek-feküdtek a zuhogó esőben. Végül a mintegy hatvan lányt egyik közeli iskola egyetlen osztálytermébe zsúfolták. Meleg volt, csak nem éppen illatos... Ők is túlélték. 

     

    Kati, sok szerencsét ma estére!  

    előzmény:
    kriszmam (41)
    2010-01-20  12:50
  9. 2010. január 20. 13:1343.
    Kriszmam! Jaj de okos kislány vagy. Nagyon de nagyon örülök nektek, remélem továbbra is békésen és kellemesen meg leszünk egymás mellett. Én ugyan nem szoktam túl sokat jelentkezni de  nagyon jó látni Titeket!!! Ezt egy öregecske, de szivében még fiatal anyuska írta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_172637
    Torolt_felhasznalo_172637
    2010. január 20. 13:0342.

    Sziasztok!

     

    Miert itelnelek el Kriszmam? Te a pesti meleg lakasra vagysz. Evekig telen utaztam ,Anyuek lakasa meg szerintem tul van futve (kozponti futes) . Vagy en szoktam  el az ilyen futott levegoju lakasoktol?

    Itt folyamatosan esik az eso. Par perccel ezelott borso nagysagu jeg is esett.

     Mara elbucsuzom ,delutan orvoshoz megyek.

    előzmény:
    kriszmam (41)
    2010-01-20  12:50
  11. 2010. január 20. 12:5041.

    Sziasztok!

     

    Megjottem en is, letelt a "muszakom".

    Orulok hogy Kitty is megtalalt minket, nem kevesbe egrianinak , anyucinak es tohonyanak.

    Neked uzenem tohonya, hogy szabrus nekem is hianyzik, de azt nagyon remelem hogy a "vaskalapos, boholino, juszuf" meg sokaig el fog minket kerulni.  Ezt meg akkor is remelem, ha a szellemi nivonk ezaltal alacsony marad. Valahogy majdcsak tuleljuk. Nem kellemes nalunk sem az idojaras, habar itt Tel-Aviv kornyeken csak keves eso esett. Viszont  hidegek a lakasok, sokkal kellemetlenebbek mint otthon. Nagyon vagyom egy jolfutott meleg lakasra, mondjuk arra, ami ott var engem Pesten. Sajnos az elet nem habostorta, nem azt csinaljuk amit szeretnenk  Remelem azert nem serto senki szamara, hogy nekem most  a masik otthonra  van honvagyam. Szep napot mindenkinek, sziasztok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2010. január 20. 05:5240.

    Jó reggelt! Keveset aludtam, a természeti erők nem lankadtak. Most is ömlik, dörög, villámlik.

     

    Doknagyi, örülök, hogy jelentkeztél, Egriani neked is! Kitty, ritkán jut eszembe, mához két hétre már kerek egy éve, hogy nem dohányzom, és egyáltalán nem volt nehéz! Sőt! Én is híztam, aztán lekínlódtam néhány kilót, most pedig tartom a szintet - látod, ez sokkal nehezebb!

     

    Tohonya, a topik nem az IQ-hányadosok becslésére indult: bárkit szívesen várunk, régi társakat és újakat egyaránt. Egyébként, ha alulról nézed a hegyet, magasabbnak tűnik, nézőpont függvénye ez is.

     

    Szép napot! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2010. január 19. 23:3639.

    Sziasztok!Szevasz Vera!!!!Jó későn , de ideértem. Mindenkinek szeretetteljes üdvölet.Most inkább jó éjt. !!!!!

    Itt tél van, eseget is hol ez, ho laz, állítólag keményebb hidegek közelednek.

    A mai kontrollvizsgálataim semmi romlást nem mutatnak, holnap megyek úszni. Szigál!Hogy állsz a cigivel?Én nem szívom, de hízom.

    előzmény:
    keset (18)
    2010-01-19  18:14
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 19. 21:4838.

    Nekem nagyon hianyzik sabremam,Garp. Igazi nagyon ertelmes egyenisegek voltak. Szellemisegukkel, magas szellemi szintjukkel  mas nickeknel /talan vaskalapos, boholino, juszuf kivetelevel/

    azota sem talakozom.

    Remelem Ok is visszaternek.

    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10
  15. 2010. január 19. 21:3237.

    Sziasztok!

     

    Itt egy későn jövő, már szaladok is aludni csak beköszöntem...kicsit elszaladt az este, meg sokáig is dolgoztam (már hetente kétszer én zárom a patikát egyedül...) de állítólag ennek súlyát a februári fizetésem tükrözni is fogja!!

     

    legyetek jók álmodjatok szépeket!

     

     

    ui: örülök az öttletnek...remélem valami jó nő ki belőle!

     

    puszik  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2010. január 19. 20:2736.
    Mindenkinek jo ejszakat, holnap veletek ujra ugyanitt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2010. január 19. 19:4335.

    Nagy-nagy örömmel jelentkezem!!!!!!! 

    Igen jóleső érzés volt mikor a hívásodat elolvastam!!!!!!. 

    Reménykedem! Sok-sok kellemes és hasznos eszmecserét kívánok mindenkinek,és nem utolsó sorban vágyad váljon valóra!

    Dlehet, hogy nem sokat jelentkezem, de betettem a kedvencek közé ami azt jelenti, hogy szinte napi rendszerességgel elolvasom!

     

    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10
  18. 2010. január 19. 19:1334.

    Sivatagi tulipán:)

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (27)
    2010-01-19  18:49
  19. 2010. január 19. 19:0833.

    Én is mentem....

     

    Szép estét mindenkinek!

    előzmény:
    *Szigal* (31)
    2010-01-19  18:59
  20. Torolt_felhasznalo_172637
    Torolt_felhasznalo_172637
    2010. január 19. 19:0232.

    Elkezdodtek a hirek a televizioban.

    Tovabbi szep estet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2010. január 19. 18:5931.

    Kedves vagy, köszönöm a gyors választ! Várom a képeket!

     

    Most - bár nagyon sajnálom -, mennem kell. Szép estét kívánok! 

    előzmény:
    Átutazó (29)
    2010-01-19  18:56
  22. Torolt_felhasznalo_172637
    Torolt_felhasznalo_172637
    2010. január 19. 18:5630.
    Szigal es Eda jovoltabol,mar olvashattad mi a pergola,ezret en mar nem is irom le.Megprobalom majd lefenykepezni.
    előzmény:
    kriszmam (22)
    2010-01-19  18:33
  23. 2010. január 19. 18:5629.

    Nem vagyok botanikus, csak szeretem a növényeket:)

     

    De egyébként biológus vagyoik és növényélettannal foglalkozom, de csak búzával és kukoricával nagyrészt, néha borsóval is:)

     

    Növényképeket mutathatod, maximum én sem ismerem fel... az a baj, hogy én nagyrészt csak a magyarorszagon is megtalálható fajokat tanultam/ismerem. De van egy barátom Izraelben, Ramat Ganban lakik, ő tényleg botanikus és ismeri Izrael flóráját:)

     

    Fotókat majd próbálok keresni és rakok ide fel.

    előzmény:
    *Szigal* (28)
    2010-01-19  18:50
  24. 2010. január 19. 18:5028.

    Megvannak még azok a fotók? Nagyon szép lehetett! 

     

    Mitől van olyan érzésem, hogy te botanikával, illetve kertészettel foglalkozol? A sivatagi magok gyűjtése keltette fel a gyanúmat!  És ha így lenne, és el is árulnád, akkor az én emberem vagy, mert az örökösen fényképezett virágok nevét legtöbbször nem tudom, pedig jó lenne... És hátha te segítenél!

    előzmény:
    Átutazó (25)
    2010-01-19  18:40
  25. 2010. január 19. 18:4927.

    pergola

    Sivatagi tulipánt viszont nem találtam...((((

    előzmény:
    kriszmam (22)
    2010-01-19  18:33
  26. 2010. január 19. 18:4226.

    Nem értem a kérdésedet. Zöldellni fog a sivatag? Egy ideig lehet, de majd a nyári forró szárazság leégeti. Vagy arról van szó, hogy ez is összefügg a klímaváltozással? Elképzelhető. 

     

    Ja, és megnéztem szótárban a pergola meghatározását:

    olasz szó - 1. nyitott lugas felfutó növényzet számára; szabadon álló oszlopsorra helyezett favázszerkezet, 2. lugasszerű építészeti kiképzés. 

     

    Szép estét, további kellemes beszélgetést, majd jövök!   

    előzmény:
    kriszmam (22)
    2010-01-19  18:33
  27. 2010. január 19. 18:4025.

    2000/2001 tele is nagyon esős volt, s tavasszal tele volt a sivatag tulipánnal:)

     

    Egyik délután meg sikerült egy napig virágzó írisz mezőt találnom, az egész domboldal tele volt velük:) Másnap lelkesen vittem oda Ozt, de arra már elhervadtak:( Akkor mondta Oz, hoyg ezek csak egy napig nyílnak, szerencsém volt. De csináltam egy nagy adag fotót:) Meg azon a tavaszon sokat jártunk a sivatagban növénymagvakat gyűjteni, mert hogy nem minden évben lehet, csak esős tél után...

    előzmény:
    kriszmam (22)
    2010-01-19  18:33
  28. 2010. január 19. 18:3824.

    Többször is voltam, '98-'99 telén, aztán 2001-ben majdnem egész évben és 2004 nyarán.

    2008-ban csak egy hosszú hétvégére sikerült eljutnom.

     

    Én nagyon szeretem és a hőség sem annyira rossz, mint Tel Aviv mellet, mert száraz a levegő. S a Sde Boker-i rész is nagyon szépen kiépült, aranyos kis település. Most már az új egyetemi épületek egy része is kész. Sokat változott az elmúlt években. És nagyon szép a környezet is. És békés nagyon....

    előzmény:
    *Szigal* (23)
    2010-01-19  18:33
  29. 2010. január 19. 18:3323.

    Jé, és lesz pergola-szentelés? Most azon mulatok, hogy az ilyen avatási szertartást héberül hanukának nevezik, akkor ez most hánukát-pergola? 

    Lefényképezhetnéd, nem gondolod? 

     

    Átutazó, mikor éltél Sde Bokerben? Nagyon tetszik nekem az a hely, csodaszép! Csak a hőséget nem bírnám, vagy azt is meg lehet szokni?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_172637 (20)
    2010-01-19  18:24
  30. 2010. január 19. 18:3322.

    Szia Kati!!

     

    Jo hogy te is ideertel. Es mondd, miaz az ize amit ti epitetek? mert egyaltalan nem tudom mi az magyarul. Mindenesetre vigyazz magadra, mindent csak mertekkel.

    Lattam a hirekben ezt a sivatagi arvizet, igazan felelmetes volt.  Azt mondjak a szakertok, hogy a sivatak zoldellni fog nemsokara. Mit szoltok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_172637 (20)
    2010-01-19  18:24
  31. 2010. január 19. 18:2821.

     

    Akkor tudod mirol beszelek .  

    előzmény:
    Átutazó (19)
    2010-01-19  18:18
  32. Torolt_felhasznalo_172637
    Torolt_felhasznalo_172637
    2010. január 19. 18:2420.

    Sziasztok!

     

    Kriszmam nagyon orulok, hogy nyitottad ezt a topicot. Nekem is hianyerzetem volt.

    Szigal lattad azt a teherautot amirol irtal, mennyire kimosta alatta a viz? Szinte eltunt az utrol egy arokban. Nehol hatalmas vieseskent hompolygott le a viz(((( Jo volna,ha egy kicsit megemelne a Holt tenger vizszintjet a tegnapi esozes. 

    Az elmult napokban nalunk pergola epult. Jo nagy 3x7 meteres. 

    Most mar csak turelemmel ki kell varnom,mig csaladom befejezi a jarolap lerakasat...))))))

     

    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10
  33. 2010. január 19. 18:1819.
    Tudom, elég sokat éltem Sde Bokerben....
    előzmény:
    keset (18)
    2010-01-19  18:14
  34. 2010. január 19. 18:1418.

    Nalunk most is esik , delelott a  tenger mellett mentem el hat nagyon haragos volt , de ugy is szep .

     

    Essen minel tobbet , szuksegunk van az esore .

     

    Ma meg nem neztem hiradot ,nem volt idom , majd este.

     

    Nekem meselhetsz Izraelrol , ismerem hogy mire vagyunk kepesek ,sok hu-ho nelkul .

     

    Atutazo , a sivatagi aradasok nagyon felelmetesek es sokszor aldozatok vannak .

    előzmény:
    *Szigal* (12)
    2010-01-19  17:26
  35. 2010. január 19. 18:1417.

    Tudom, hogy a Negevben veszélyes az eső. Ezért is kell vigyázni októbertől kb. márciusig a sivatagi túrákkal. Én még szerencsére nem ragadtam ott a Zin wadiban.De már több esetről hallottam... egyébként is veszélyes a sivatag, de olyan szép!!!

     

    Mostanában nem voltam Izraelben, utoljára 2008 nyarát töltöttem ott, akkor nyomoztam Sigalnak, a kolleganőmnek szalakáli után, aztán kiegyeztünk a sütőporban a sajtos rúdhoz. 

    Idén kéne menni, már gondolkodom rajta. Ismerősök is hívnak, főleg tavasszal, mert van egy epernemesítő barátom a Volcaniban és mindig morog, hogy eper szezon után érek csak oda és az üvegházból eszem a kísérleti epreket:)

     

    előzmény:
    *Szigal* (16)
    2010-01-19  18:08
  36. 2010. január 19. 18:0816.

    Ez a mostani inkább félelmetes volt és sajnos, emberáldozatot is követelt. Elképesztő mennyiség ömlött az egekből és itt nálunk ömlik most is, csak nálunk percek alatt le is folyik a tenger irányába. Viszont cudar hideg van. 

     

    Megkérdezhetem, hogy merre jársz külföldön? Jártál Izraelben is? Olyan "otthonosan" mondtad a Sde Boker-t. -:)))))) Na és mi lett a szalakálival? Valami dereng.-:)))

    előzmény:
    Átutazó (14)
    2010-01-19  17:47
  37. 2010. január 19. 17:4815.
    Jövök időnként, csak nincs nagyon időm fórumozni... általában csak akkor, ha külföldön vagyok, de mostanság nem megyek.
    előzmény:
    kriszmam (13)
    2010-01-19  17:37
  38. 2010. január 19. 17:4714.
    A sivatagi áradások érdekesek... legalábbis messziről. Egy régebbi Arava-völgyi áradáról egyik barátom küldött egyszer egy sorozatképet, amikor Sde Bokerben lakott...
    előzmény:
    *Szigal* (12)
    2010-01-19  17:26
  39. 2010. január 19. 17:3713.
    Gyere, orulunk Neked is. Megprobalunk barati csapatot osszehozni, jo hangulatu beszelgeteseket lefolytatni itt, szabad perceinkben.
    előzmény:
    Átutazó (10)
    2010-01-19  17:15
  40. 2010. január 19. 17:2612.

    Csak annyi változás történt, hogy egybefolyik a topiknyitó hozzászólás a többivel, és az 1-es szám után vártam a kettest, szóval na! Elszoktam az NLC-től és itt nevetek a saját lányos zavaromon.Egyébként minden rendben!

     

    Keset-Vera! Jó viharos most a bennünket elválasztó tengersáv, hallod te is szél örjöngését? Holnap is ez lesz - állítólag. No de most az ideje!

     

    Nemrég néztem a délutáni híradót. Szörnyű, ami Haitiban történik, és főleg a szájtépő tehetetlenség.  Most meséljek az ott pillanatok alatt felállított izraeli sátor-kórházról? Még az amerikai se kezdte meg működését, pedig ez már a hetedik nap... 

     

    Itt nálunk, Izraelben láttátok a tegnapi helikopteres mentőakciót? Nagyon megáradt az Árává, a sivatag tengerré változott, és a sebes sodrású árban rekedt teherautó tetejéről négy embert mentettek az esti órákban. Drámai jelenetek voltak, mert a teherautó felett ott voltak a magasfeszültségű vezeték kábelei, emiatt a helikopterek is veszélyben voltak, mert ugye nem volt szélcsend...

    előzmény:
    kriszmam (9)
    2010-01-19  17:06
  41. 2010. január 19. 17:2611.

     

    En is  besegitettem , de ugylatom nincs a gepnel , probalom telefonon elerni .

    előzmény:
    kriszmam (9)
    2010-01-19  17:06
  42. 2010. január 19. 17:1510.

    Sziasztok!:)

     

    Lehet, hogy időnként én is csatlakoznék, ha időm engedi.... ezt már a régebii topikban is megtettem nagy ritkán, rövid időre. Utoljára talán két éve, amikor szalakálit próbáltam Izraelben keresni:)

    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10
  43. 2010. január 19. 17:069.

    Szia vera!

     

    Gyertek, gyertek! Igaz egy kis telefonrasegites volt, de orulok hogy mindenki akarja amit en is szeretnek.

    Szigal! Mikent valtozott a szamozas? En nem latom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2010. január 19. 17:018.

     

    Kriszmam Szia

     

    Orulok az otletnek hogy nyitottal egy uj  baratsagos  beszelgeto  topicot .

     

    Persze hogy nem kell mindenben egyetertsunk , csak  a  velemeneyket civilizalt    formaban kifejezni .

     

    Biztos  sikeres  a kezdemenyezes  

    Szigal   Te is legyel udvozolve mint regi szomszedom  a tenger masik oldalarol

     

    Fiola remelem hogy most sikeres lesz a probalkozasod

    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10
  45. 2010. január 19. 16:487.
    Megváltozott valami az NLC-n az elmúlt közel két hónap alatt? Figyeled a hozzászólások számozását? Ezt meg kell majd szoknunk? Jaaaaj!
    előzmény:
    kriszmam (4)
    2010-01-19  16:40
  46. 2010. január 19. 16:466.
     Köszönöm Kriszmam ! kedves vagy, igérem vissza fogok jönni. Nagyon szeretnék egy olyan topikban jelen lenni ahol valóban   szivesen fogadnak.üdv
    előzmény:
    kriszmam (4)
    2010-01-19  16:40
  47. 2010. január 19. 16:415.

    Szigal!!!!!

     

     

    Hurra!!!! Tudtam hogy fogtok jelentkezni!  Akkor nemcsak nekem van hianyerzetem. Puszi.

    előzmény:
    fiola (2)
    2010-01-19  16:30
  48. 2010. január 19. 16:404.

    Szia!

     

    Nem tudom ki vagy, de legy udvozolve. Szivesen latunk, remelem megtalaod kozottunk amit keresel.

    előzmény:
    fiola (2)
    2010-01-19  16:30
  49. 2010. január 19. 16:353.

    Nagy-nagy örömmel jelentkezem! 

      

    Nekem is hiányzik a régi meghittség, a beszélgetések, a jó hangulat, a kellemes légkör. Hiszem, hogy sikerül visszahoznunk közénk mindazt, ami a régi szép időket jellemezte. Sok sikert kívánok ebben minden "régi" és "új" topiktársnak!

     

    Kriszmam, szívből köszönöm!  

     

     

    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10
  50. 2010. január 19. 16:302.
    Szivesen csatlakoznék egy ilyen jelegü topikhoz, de már oly sokszor megtettem. Sosem sikerült ! Talán   a hiba bennem van ?
    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10

Címlap

top